udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
420
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 391-420
Névmutató:
Szili Katalin
2003. szeptember 17.
Szept. 15-én Ion Iliescu államfő a romániai sajtó képviselőjével találkozott a budapesti Román Kulturális Központban, ahol összefoglalta magyarországi tárgyalásait. A román államfő elégedett volt budapesti látogatásának első napjával: úgy ítélte meg, hogy a román-magyar kapcsolatok jó irányba fejlődnek, a gazdasági együttműködés különlegesen sikeres. Iliescu ismét részletesen kitért az aradi Szabadság-szobor körüli úgymond "túlzottan felkapott" vitára. Megfogalmazása szerint kissé érthetetlen, hogy a magyarokat foglalkoztatja ez az ügy. Megemlítette, hogy néhány évvel ezelőtt a román fél felajánlotta a szoborcsoport átadását a magyarság számára. "Mert nem ezt a radikális megoldást támogatjuk, inkább közös megoldást keresünk, hogy a Szabadság-szobor is több más szobor mellett egy aradi román-magyar megbékélési parkban kerüljön elhelyezésre" - fogalmazott a román államfő. Szept. 16-án a sajtó kizárásával került sor Medgyessy Péter és Ion Iliescu megbeszélésére, amit semmiféle sajtónyilatkozat nem követett. Ezt követően a román és a magyar államfő közösen részt vett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szervezett ünnepi megemlékezésen a Román Tanszék megalakulásának 140. évfordulója alkalmából. Ion Iliescu előadásában az Erdélyi Iskola néhány jeles képviselőjének az életútjára emlékezett, olyan román személyiségekre, akik szervesen kötődtek a budapesti román nyelvű felsőoktatáshoz. A Szili Katalin országgyűlési elnökkel történt találkozó szintén zárt ajtók mögött zajlott, Ion Iliescu államfő azonban a Gozsdu udvarban tett sétája során a romániai sajtónak elmondta, hogy délelőtti megbeszélésén főleg a Budapest-Bukarest autópálya ügyét és a státustörvény romániai alkalmazását érintette. Szept. 23-án Adrian Nastase és Medgyessy Péter Bukarestben ír alá új egyezményt a kedvezménytörvény alkalmazásáról, mondta Iliescu, aki részletesen kitért a Gozsdu vagyon rehabilitálására is. Mint mondta, a vagyont kezelő új román-magyar alapítvány egyelőre tulajdonjogi gondokkal szembesül, mivel a helyi önkormányzat néhány évvel ezelőtt kereskedelemmel foglalkozó cégeknek adta bérbe az ingatlan több helyiségét. Iliescu ismét kitért a román nyelvű iskolai oktatásra Magyarországon, amely szerinte "nem felel meg az elvárásának" A román államfő úgy véli: a magyarországi román diákok heti egy órában tanulnak román nyelvet, és két-három hetente van egy román történelem és általában román kultúrával foglalkozó órájuk. Ez bármilyen mérce szerint is kevés, fogalmazott Iliescu, aki jelezte, hogy a témában komoly tárgyalások folynak a magyar illetékesekkel. Délután a román delegáció Gyulára és Battonyába utazott, ahol az Országos Román Önkormányzat képviselőivel tárgyalt. /Makkay József: Iliescu ajánlata a Gozsdu vagyonról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./ Ion Iliescu elnök látogatást tett a budapesti Városházán is. A látogatáskor Demszky Gábor főpolgármester méltatta Ion Iliescunak a két ország 1996-os történelmi kibékülésében, az alapszerződés megkötésében játszott szerepét. A két ország közötti megbékélés állt azoknak a megbeszéléseknek a középpontjában, amelyeket a román államfő szabad demokrata képviselőkkel folytatott. A felek egyetértettek abban, hogy a megbékélés folyamata "javuló tendenciát mutat" - mondta Kuncze Gábor pártelnök. A megbeszéléseken szó volt az aradi Szabadság- szobor felállításáról. A pártelnök tájékoztatása szerint a szabad demokrata képviselők arra kérték a román elnököt, "hasson oda, hogy mielőbb oldódjon a feszültség". Iliescu találkozott Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével is. - Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül és nem is egészen értjük, miért történik így - mondta Orbán Viktor az MTI-nek a román elnökkel való megbeszélést követően. "Udvariasan kértük a román államfőt, hogy maga is járuljon hozzá a probléma minél hamarabb történő megoldásához, hogy az ott élő magyarok elképzelései megvalósulhassanak" - jelentette ki Orbán Viktor. - Karnyújtásnyira álltunk az aradi Szabadság- szoborcsoport október 5-iki avatásától, és még ma is időben be lehetne fejezni, ha tiszta politikai szándékkal közelítjük meg a kérdést - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután megbeszélést folytatott Ion Iliescu elnökkel. Hozzátette: ha Magyarország és Románia újabbakkal tetézi a régi sebeket, akkor "mindig messzebb kerülünk az európaiságtól". Dávid Ibolya a találkozón Ion Iliescu segítségét kérte ahhoz, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem két magyar kara, a társadalom- és a természettudományi fel tudjon állni. Iliescu elnök kedden felkereste a Magyarországi Román Ortodox Egyház felújítás alatt álló budapesti kápolnáját. Magyar Máriusz vikárius köszönetet mondott Románia segítségéért Ion Iliescunak. Tájékoztatása szerint Magyarországon 21 román ortodox egyházközség és ugyanennyi templom, illetve kápolna működik. A vikárius becslése szerint Budapesten 200-300 család tartozik a román ortodox egyházhoz, országos szinten a hívők száma 8-10 ezerre tehető. /Véget ért Ion Iliescu magyarországi látogatása. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17./2003. október 3.
Csapody Miklós MDF-es képviselő lát esélyt arra, hogy a parlamenti frakciók támogassák az általa kezdeményezett határon túli magyarok bizottsága létrehozását. Szili Katalin parlamenti elnök kérte a frakciókat, hogy alakítsák ki álláspontjukat a javaslatról. Csapody Miklós közölte: a testület feladata lenne a kedvezménytörvény végrehajtásának figyelemmel kísérése mellett - a többi közt - a nemzetpolitikai stratégia kérdéseinek megvitatása, illetve az alapkérdésekben a parlamenti ciklusokon átívelő nemzeti konszenzus megteremtése. Véleménye szerint ez a testület "az egyes parlamenti bizottságok magyar-magyar kapcsolati hálójával", valamint az IPU baráti tagozataival a parlamentek közötti stratégiai kapcsolatokat is megteremthetné, és közreműködhetne a Magyar Állandó Értekezlet találkozóinak előkészítésében. Az ellenzéki politikus javaslatát ez év májusában nyújtotta be. Csapody bízik a határon túli magyarok bizottsága létrehozásában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./2003. október 4.
Szeptember 4-én az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljáróinak részvételével, Kolozsváron ülésezett a Sapientia Alapítvány közgyűlése. Elhatározták, hogy sürgős megkereséssel fordulnak az Országgyűléshez, további támogatását kérve egyetemépítési és -fejlesztési tervei megvalósításához. Levelükkel megkeresték Szili Katalin országgyűlési elnökasszonyt, valamint Varga Mihály képviselőt, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökét, kifejtve, hogy az erdélyi magyarság megmaradása szempontjából az önálló magyar nyelvű felsőoktatás: létkérdés. Amennyiben a finanszírozás mértéke változatlan marad, a jelenlegi 1,85 milliárd forint a 2004/2005-ös tanévben még a működési költségek fedezésére sem lesz elegendő. Másfelől a legszükségesebb ingatlanberuházások és infrastrukturális fejlesztések nélkül a rendszer még a jelenlegi szintjén sem tartható fenn. /Anyaországi támogatás-kiegészítést kér a Sapientia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./2004. január 13.
December 11-én a magyar állami tévé Riporter kerestetik című műsorában fiatal jelöltek versengtek; közöttük egy ifjú titán, akinek feladata volt Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével telefoninterjút készíteni. Az illető azt kérdezte, hogyan vehetett részt Szili Katalin, az Országgyűlés elnökeként, a magyar állam István-napi ünnepén azon a szertartáson, amelyet a katolikus egyház szervez első királyunk mumifikálódott jobbkeze tiszteletére? A kérdésre felelve Szili részvétele protokolláris jellegére utalt. Magyarországi elvakultak szerint első királyunk jobbkéz-múmiája "húscafat", koronánk "sapka", sőt nemrég Makón a kereszt-jelkép is "érzékenységeket sért". E sorba beillik a Tilos Rádió körül kialakult legújabb botrány. E csoportnak egyik ideológiai "pápája" épp egy erdélyi emigráns... /Nagy László: Nemzeti jelképek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./ A cikkíró Tamás Gáspár Miklósra gondolt.2004. április 26.
A Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójának nagyenyedi eseményeire, többek között az akkor hősi halált halt diákokra emlékeztek a hét végén a Bethlen Gábor Kollégiumban. A díszbeszédek sorát Szabó Hajnal kollégiumi igazgatóhelyettes nyitotta meg. Mádl Ferenc köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke üzenetének tolmácsolása után Kötő József, az EMKE főjegyzője emelkedett szólásra. Az emlékünnepségen felavatták a magyarországi Siklós település támogatásával újraöntött iskolacsengőt, majd ismertették a diákok és tanárok tudományos dolgozatait. Bemutatták az I. György angol király mellszobrát, a budapesti Mikó Diana szobrászművész munkáját. A király a 300 évvel ezelőtti labanc pusztításokat követően oroszlánrészt vállalt a kollégium újjáépítésében. Az avatások sorát a kollégium véndiákjának, Barabás Miklós festőművésznek emléket állító dombormű leleplezése zárta (Lőrinc Lehel műve). A kollégiumokban kiállítások nyíltak meg, tárlatok fogadták az érdeklődőket. A rendezvényt az ápr. 25-i ünnepi istentisztelet és a "nagyenyedi két fűzfa" újraültetése zárta. /Szabó Csaba: Emlékünnep a nagyenyedi két fűzfa árnyékában. Felavatták I. György angol király mellszobrát. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./2004. június 5.
Az ápr. 25-én újra leleplezett aradi Szabadság-szobor kicsinyített mását adta át Medgyessy Péter magyar kormányfő jún. 4-én Budapesten Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének; a 13 aradi vértanú emlékét őrző szobor mintegy fél méter magas másolata egy hónapon át látható a Parlamentben. Medgyessy a szobor átadásakor – amelyet az emlékmű avatásakor kapott Aradon – azt mondta: a kormány szándéka az, hogy a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában helyezze el véglegesen a másolatot. – Ma június 4-e van; 84 éve a trianoni békediktátum életbe lépésének – mondta a miniszterelnök. A békediktátum "mindannyiunknak fájt, mindannyiunknak sebet okozott. A mai modern magyarság úgy gondolkodik, hogy erre a sebre "írt" az a változás adhat, amely ma zajlik Európában; az a változás, amely valóban egy nagy, újraegyesített Európát céloz meg – fogalmazott. /Budapesten az aradi Szabadság-szobor kicsinyített mása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2004. augusztus 24.
Jelentős költségvetési válsággal és a lakosság mély elégedetlenségével kell szembenéznie a budapesti kormánynak – írta az aug. 23-ai romániai sajtó. A Ziua szerint "Magyarország még mindig keresi következő miniszterelnökét", miközben Budapesten "öncélú bejelentések hangzanak el". A Cotidianul a legtöbb lapban említett Kis Péter és Gyurcsány Ferenc mellett további három – Szili Katalin, Hiller István, Veres János – kormányfőjelöltről írt. A legjelentősebb román pénzügyi-gazdasági napilap, a Ziarul Financiar is úgy tudja, hogy Kis és Gyurcsány közül választ az MSZP aug. 25-én. A lap szerint a magyar belpolitikai válság Medgyessy Péter és az SZDSZ "közötti veszekedés miatt" robbant ki, aminek az az alapja, hogy "a budapesti kormány jelentős költségvetési válsággal és a kormányintézkedésekkel szembeni mély lakossági elégedetlenséggel" került szembe. Az újság véleménye szerint Medgyessy "kormányátalakítással akart javítani kabinetje megítélésén", de Csillag István gazdasági miniszter menesztése miatt szembekerült a kisebbik koalíciós párttal. S hogy elkerülje a még súlyosabb belpolitikai válságot, a miniszterelnök benyújtotta lemondását – írta a román lap. /Román lapok a magyarországi belpolitikai fejleményekről. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./2004. szeptember 11.
Egyeztető fórumot hoztak létre szept. 10-én Budapesten a Kárpát-medencei országok magyar képviselői és ez Európai Parlamentben (EP) mandátummal rendelkező magyarok. "Ez a fórum fontos kiegészítése a magyar közösségek legfőbb egyeztető fórumának, a Magyar Állandó Értekezletnek" – mondta a magyar–magyar parlamenti csúcstalálkozón Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A tanácskozásra másodszor került sor, a rendezvényt Szili Katalin javaslatára tavaly hívták életre. A csúcstalálkozón 47 határon túli magyar nemzetiségű parlamenti képviselő mellett az Országgyűlés és az EP több képviselője is jelen volt. "Csak akkor tudunk megmaradásra ösztönző perspektívát nyitni a határon túli magyarság számára, ha megteremtjük a nemzetpolitikai konszenzus minimumát" – hangsúlyozta a házelnök. "Azt reméljük, hogy a Magyarországon kívüli magyarokkal kapcsolatosan EU-tagként nem a védekezés, hanem az együttműködés és az építkezés kerül gondolkozásunk középpontjába" – jelentette ki beszédében Mádl Ferenc államfő. Az eseményt követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt kötetlen eszmecserét folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével Budapesten; a két politikus egyetértett abban, hogy szükség van a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mielőbbi összehívására. /Magyar–magyar parlamenti csúcs Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./ Kovács László külügyminiszter a jószomszédi politika eredményeként könyvelte el az észak-erdélyi autópálya megépítését és az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. Kovács László szerint ezért kellett a státustörvényt módosítani, mert Magyarország EU-s csatlakozásának időpontjától hatálytalanította volna azt az EU. (Szász Attila): II. Parlamenti csúcstalálkozó. A magyar-magyar politikai partnerségért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ Szili Katalin elmondta: a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának elfogadás előtt álló statútuma alapján a határon túli magyar parlamenti képviselőkön kívül három tartományi képviselő is részt vehet a tanácskozásokon ott, ahol nincs magyar parlamenti képviselet. Hozzátette: emellett országonként három magyar nemzetiségű európai parlamenti képviselőt is delegálhatnak. Valamennyi magyar parlamenti frakció támogatta, hogy az Országgyűlés szakbizottságaiba a határon túli magyar képviselők meghívást kaphassanak, egy-egy őket érintő téma tárgyalásakor. A tanácskozáson két romániai magyar parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc (RMDSZ) és az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) színeiben politizáló független honatya, Szilágyi Zsolt a kettős állampolgárságot támogató 20 ezer aláírást tartalmazó dobozt adott át Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. /Magyar-magyar parlamenti csúcs. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./2004. szeptember 13.
Szept. 11-én megnyílt az ötödik Magyar Világ kiállítás a 108. Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) keretében. A Magyar Világ kiállítás, a regionális piac bemutatása mellett, a határon inneni, illetve túli magyar kultúrát is felvonultatja – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin meglátogatta Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával és a határon túli magyar képviselőkkel közösen a 23-as pavilonban a Magyar Világ – Határok nélkül kiállítást, és megtekintette a határon túli magyar vállalkozások, vállalkozásfejlesztési képviseletek standjait. /Magyar Világ kiállítás a 108. BNV-n. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 13./2004. szeptember 25.
Kifogásolta a magyar politikusok gyakori erdélyi utazásait és követelte "a magyar hivatalos személyek semmivel sem indokolt romániai magánlátogatásainak megritkítását" a Cronica Romana bukaresti napilap szept. 24-i száma. A magyarellenes román újság arra reagált, hogy Valer Dorneanu, a román képviselőház elnöke október elsején Szatmárnémetiben találkozik Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, aki hivatalos látogatást tesz Romániában. A román lap magyarázatot követelt "a látogatás céljáról és körülményeiről olyan körülmények között, amikor az (csak) Erdélyre szorítkozik". A vezércikket szignáló lapigazgató, Razvan Voncu felrótta a bukaresti hatalomnak, hogy 1989 óta Magyarországgal szemben "egyfajta furcsa vazallusi magatartást és naivitást tanúsít". /A Cronica Romana magyarellenes kirohanása Szili Katalin tervezett romániai látogatása kapcsán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./2004. szeptember 29.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szept. 28-án átvette Schmuck Andortól, a Tisztelet Társaság elnökétől azokat a dokumentumokat, amelyek szerint 173 magyarországi önkormányzati testület támogatja, hogy a határon túl élő hetven évüket betöltött magyar nemzetiségűek könnyített eljárásban kaphassák meg második állampolgárságként a magyar állampolgárságot. Schmuck szerint ez 800 ezer állampolgár pozitív támogatását jelenti. Szólt arról is, hogy egyeztetett Patrubány Miklóssal, az MVSZ elnökével, aki szerint ez az akció nem ellentétes a népszavazással. Hozzáfűzte: a határon túli szervezetek is pozitívan fogadták e kezdeményezést. Az elnök asszony elmondta: a kezdeményezésről tájékoztatja a parlamenti frakciókat, és állásfoglalásukat kéri. /Kettős állampolgárság – csak hetven éven felülieknek? Összeköthetik az MVSZ-referendumot a kórházprivatizációval. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2004. október 1.
Okt. 1-jén találkozik Valer Dorneanu, a román képviselőház elnöke Szatmárnémetiben dr. Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. Korábban ők írták alá a román és magyar törvényhozás közötti stratégiai partnerségről szóló együttműködési programot, amelynek értelmében hivatalosan is együttműködhetnek a két törvényhozás szakbizottságai. 2002. szeptemberében Szili Katalin fogadta Magyarországon a román képviselőház Valer Dorneanu elnök vezette küldöttségét. A román delegáció Szatmár megyei tagja, Varga Attila parlamenti képviselő elmondta, ez a találkozó elsősorban protokolláris jellegű. Valer Dorneanu egyetemi professzor, 2000. december 15–e óta a román képviselőház elnöke. /Simon Levente: Valer Dorneanu és dr. Szili Katalin Románia EU–csatlakozásának érvényesítéséről tárgyal ma Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 1./2004. október 2.
A környezetvédelem, az észak-erdélyi autópálya, valamint az európai integrációs folyamat témája állt – többek közt – a középpontjában annak a megbeszélésnek, amelyet okt. 1-jén Szatmárnémetiben folytatott Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Valer Dorneanuval, a román képviselőház elnökével. A találkozó után a felek közös sajtóértekezlet keretében számoltak be megbeszéléseik eredményeiről. Emlékeztettek: a két parlament stratégiai együttműködésének a jegyében 2003-tól rendszeresen találkozik és konzultál egymással a két törvényhozó testület elnöke. Szili Katalin elmondta: vendéglátója tájékoztatta őt arról, hogy az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti szakasza 2008-ra elkészül. Szili kérte román partnerét, hogy Bukarest támogassa a csíkszeredai főkonzulátus felállításának a lehetőségét. /Környezetvédelem, autópálya, európai integráció – a tegnapi Szili–Dorneanu találkozó fő témái. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./2004. október 5.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az RMDSZ Szatmár megyei vezetőivel is találkozott. Kijelentette: a magyar kormány olyan megoldást ajánl majd a kettős állampolgárság ügyében, amelyet mind a négy parlamenti párt támogat. Szili Katalin szerint a miniszterelnök–váltással nem változik a magyar kormány külpolitikája. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormány külpolitikáját tekintélyt és elismerést szerzett magának a világban, ezt az irányvonalat akarja folytatni az elkövetkezőkben is. Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány csökkenti-e határon túliaknak szánt támogatás mértékét, Szili Katalin kijelentette, a kormány mindig egyeztetett a határon túli magyar érdekképviseletekkel, mielőtt a költségvetést elkészítette volna. Így lesz ez most is. /Simon Levente: A kettős állampolgárságot társadalmi egyetértésre kell alapozni. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 5./2004. október 7.
Okt. 6-án Aradon a megemlékezésen részt vett – többek között – Markó Béla RMDSZ-elnök, Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Hiller István, a magyar nemzeti kulturális örökség minisztere, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, illetve Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Hosszú idő után együtt ünnepelt Aradon az RMDSZ és a Tőkés László püspök által vezetett ellenzék. Délelőtt a református és a minorita templomban került sor ünnepi szertartásra. Az előbbiben Tőkés László hirdetett igét, az utóbbiban Fodor József érseki helynök. A minorita templomban az RMDSZ vezérkarán kívül részt vett Hiller István, Szili Katalin, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Terényi János új bukaresti magyar nagykövet és Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. Ezután az ünneplők a Tűzoltó térre vonultak, ahol a román és magyar himnusz eljátszása után az idén áprilisban felállított Szabadság-szobor előtt tisztelegtek. Először Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez. A román kormány nevében Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus, a magyar vezetés részéről pedig Hiller István mondott beszédet. Magyar és román részről egyaránt elhangzott a felhívás: ezentúl minden október hatodikán magyarok és románok együtt ünnepeljék a szabadságot a Tűzoltó téren. Délután, a Vesztőhelyen álló obeliszknél tartott megemlékezésen Szili Katalin kifejtette: olyan "határokon átívelő társadalmi szolidaritásra" van szükség, amely arról tanúskodik, hogy "lelki értelemben véve már ma is egységes a magyar nemzet". Markó Béla azt hangsúlyozta: van értelme az összefogásnak. Markó teljes körű autonómia kiépítését ígérte a magyar közösségnek. Tőkés László püspök beszédében szintén a megbékélést és az összefogást sürgette, valamennyi lerombolt és elzárt magyar szobor újraállítását szorgalmazta. Miután a múltbeli elnyomásért a románságot megkövette, az őszinte megbékéléshez azt követelte, hogy a románok is ismerjék el a magyarság sok évtizedes jogfosztottságát és elnyomását. /T. Sz. Z.: Aradon az egység jegyében ünnepeltek. Markó Béla és Tőkés László együttes részvételét a közönség tapssal honorálta. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./ Tőkés László arra figyelmeztetett beszédében, hogy Arad nemcsak a dicső tábornokok városa, hanem a pusztulásé, a fogyásé is. Míg 1910-ben a város lakosságának 63 százaléka vallotta magát magyarnak, ma a magyarság helyi aránya 13 százalék alá szorult. „A sörrel koccintás hagyományos tilalmától eljutottunk a pezsgős koccintásokig” – utalt a püspök az elvtelennek tartott román–magyar kiegyezésre. /Gazda Árpád: Ünnepi Markó–Tőkés-kontrasztok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./ Aradon az október 6-i megemlékezések este Koltay Gábornak a Jelen Ház nagytermében levetített filmjével zárultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Polgári Kör szervezésében bemutatott Velünk élő Trianon című filmhez Tőkés László püspök mondott bevezetőt. Romániában már néhány városban – Temesváron, Zilahon és Nagyváradon – bemutatták a dokumentumfilmet, s bár az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán 15 millió forintot nyert, s a szerződésben a Magyar Televízió vállalta a mű bemutatását, végül levették a műsorról. “Egy történelmi filmet, amely megmutatja a valóságot, s amelyben történészek, politikusok, szakemberek nyilatkoznak, még ma, 14 évvel a rendszerváltás után sem lehet bemutatni »a magyar királyi tévében«”, mondta a püspök. Borbély Zsolt Attila, az est házigazdája szerint az a fontos, hogy tudjuk a valóságot, s ez a film a magyar nép történelmi öntudatának helyreállítását szolgálja. /(nagyálmos): A velünk élő Trianon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./2004. október 7.
Nyáron a Bálványosi Szabadegyetem előestéjén, amelynek Orbán Viktor másfél évtizede állandó résztvevője, váratlanul megjelent Medgyessy Péter, és számára nyélbeütöttek egy találkozót, amelyre az ,,érdeklődőket”, akárcsak jó húsz évvel azelőtt, buszokkal fuvarozták. Az előző évben a marosvásárhelyi Félsziget-fesztivált szervezték rá a tusványosi szabadegyetemre. Szili Katalin Szatmárnémetiben járt, nem beszélt a kettős állampolgárság kérdéséről, és szó sem esett az autonómiaügyről. Orbán Viktor viszont a nagyváradi Áldás – népesség rendezvényen elmondta, hogy bízik a kettős állampolgárságról kiírt népszavazás sikerében. Szólt arról is, hogy a kettős állampolgárság és az autonómia ügyét nem szabad pártpolitikai szintre lehúzni, ez össznemzeti kérdés, nem választási ciklusfüggő/Sylvester Lajos: Áldás helyett békétlenség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./2004. október 13.
Párbeszédre és összefogásra intett okt. 12-i felhívásában Tőkés László. A püspök Kovács László szocialista pártelnöknek a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusához intézett levelét, továbbá Markó Béla, Szili Katalin és Hiller István aradi beszédét idézte, akik valamennyien az erdélyi magyarság összefogását sürgették. Rámutatott: az RMDSZ vezetősége elzárkózott az MPSZ-szel való tárgyalásoktól. "Sőt Markó Béla elnök még az egyházaktól is csak a feltétel nélküli RMDSZ melletti felsorakozást tudja elképzelni", ami a püspök szerint "pártfőtitkári habitusra valló álláspont a plurális demokrácia értékeivel ellentétben". Tőkés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki minőségében szólított fel ismét arra, hogy "az RMDSZ és az MPSZ egymással tárgyalásba bocsátkozzanak". /Tőkés László párbeszédet sürget. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2004. október 19.
Tőkés László püspök az MPSZ és az RMDSZ közötti párbeszéd lehetőségéről a vele készült interjúban kifejtette, hogy az RMDSZ-re, személy szerint Markó Bélára nagy nyomás nehezedik, hogy tárgyalások történjenek az RMDSZ és az MPSZ között. Erre következtetett Kovács Lászlónak a székelyudvarhelyi MPSZ-kongresszushoz címzett leveléből, és Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének Aradon elhangzott beszédéből. Markó Béla elzárkózik mindenféle tárgyalástól az MPSZ-szel, másrészt viszont a nyomás erősödik. A püspök azt érzékeli, hogy az RMDSZ enyhült irányában. Ő szívesen közvetít. /Makkay József: Interjú Tőkés Lászlóval a párbeszéd lehetőségéről az MPSZ és az RMDSZ között. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 19./ 2004. október 23.
A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a kolozsvári főkonzulátus a Continental Szállodában rendezett díszfogadással egybekötve nyitotta meg az Alkotó magyarok című kiállítást, amely azokat a kimagaslót teljesítő magyarokat mutatta be, akiknek munkásságát Nobel-díjjal tüntették ki. Cseh Áron kolozsvári főkonzul felolvasta az eseményre meghívott Szili Katalin levelét, aki más hivatalos kötelezettségeire hivatkozva nem tudott jelen lenni a rendezvényen. Cseh Áron főkonzul hangsúlyozta, hogy idén először ünneplik a magyarok október 23-át teljes körű európai uniós tagállamként. Elmondta: ez azt is jelenti, hogy a határok feletti békés nemzetegyesítés rövidesen valósággá válhat. A fogadáson részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Emil Boc Kolozsvár polgármestere, valamint a kincses város gazdasági és művelődési életének számos román és magyar személyisége. /Borbély Tamás: Október 23-a Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./2004. november 12.
Abszurdumnak tartja a külhoni magyar útlevél intézményét a magyar állampolgárság kiterjesztését kezdeményező Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Borbély Imre, az MVSZ Kárpát-medencei régióelnöke szerint amennyiben a külhoni útlevelet a kormány nem egy esetleges külhoni magyar állampolgárság részeként képzeli el, az ugyanolyan szappanbuborék, mint amilyen annak idején a Petőfi–Schiller-egyetem bejelentése volt Romániában. Markó Béla üdvözölte a szülőföldalapot és a gazdaságfejlesztési programot is. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy vélte, aki az állampolgárságra szavaz, az otthon maradásra és az autonómiára szavaz. A püspök a kormány riogatási szándékát látja abban az állításban, hogy 537 milliárd forint többletkiadással járna a magyar állampolgárság kiterjesztése. A magyar kormánypártok kitartanak a népszavazási „nem” mellett. Ezt Pető Iván, az SZDSZ országos tanácsának elnöke és Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke közösen jelentette be. Pártjától némiképp elrugaszkodva Szili Katalin házelnök a lelkiismeretük szerinti szavazásra biztatta a magyarországi választókat. /Rostás Szabolcs: Buborék a külhoni útlevél? = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./