udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 105 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-105

Névmutató: Stoica, Valeriu

1999. október 5.

Okt. 4-én tizenkettő-tizenegy arányban elutasította Aradon a tanács azt a protokollumot, amelynek értelmében a Művelődési Minisztérium kezelésébe adta volna át a tervezett román-magyar megbékélési emlékpark területét. A román kormány szeptember 28-án határozott arról, hogy a vértanú tábornokok obeliszkjének a közelében létesítik az emlékparkot, az állami tulajdonban, de a városi tanács kezelésében lévő 3700 négyzetméteres területen. Az elutasító tanácsi döntést az tette lehetővé, hogy a liberális tanácsosok hiányoztak a 25 fős testület üléséről, a kormánykoalícióban részt vevő Demokrata Párt képviselői pedig az ellenzékkel együtt mondtak nemet. Markó Béla szerint az emlékpark alapkőletétele nem marad el. - A román kormány képviseletében nem Radu Vasile miniszterelnök, hanem Valeriu Stoica igazságügyi tárcavezető lesz jelen az október 6-i megemlékezésen, s a budapesti kormányküldöttség összetétele is változhat még, közölte az RMDSZ elnöke. /Máté Zsófia: Arad nem akar megbékélést. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 5./

1999. október 5.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök okt. 5-én este Aradra érkezett, ahol részt vett a Szabadság emlékmű új helyre szállításának alkalmából rendezett megemlékezésen. A magyar kormányfőt és küldöttségét csak Arad megye prefektusa és alprefektusa fogadta. Az eredeti tervek szerint a román és a magyar kormányfőnek együtt kellett volna részt vennie az emlékpark alapkőletételénél. Radu Vasile kormányfő azonban egyéb elfoglaltságra hivatkozva Valeriu Stoica igazságügy-minisztert bízta meg képviseletével, a magyar fél is követte a diplomácia szabályait, és úgy döntött, hogy az október 6-i ünnepségen a magyar kormányt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter képviselje. A miniszter asszony Aradra érkezésekor vált ismertté, hogy a román kormányt - a néhány órával korábban elhangzott hivatalos bejelentés ellenére - nem Valeriu Stoica miniszter, hanem csak Arad megye prefektusa és alprefektusa képviseli. Dávid Ibolya az MTI-nek nyilatkozva elmondta: "Felemásra fog sikerülni az ünnepség, mert most magyarok fognak ünnepelni Aradon egy olyan forradalmat, amely nemcsak az övék volt, hanem Európáé is. De arra büszke vagyok, hogy a Szabadság-emlékmű darabjai kikerültek "fogságukból", és a román kormány kijelölte az emlékpark helyét." Az ünnepség alkalmával az aradi szakszervezetek művelődési házában a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Varga Gábor Tábornokok című történelmi játékát adta elő. Ezúttal köszöntötték a 13 aradi vértanú jelen levő 27 leszármazottját is. A zsúfolásig megtelt terem hosszú percekig tartó tapssal fogadta a magyar kormányfőt. Dávid Ibolya felszólalásában hangsúlyozta, hogy a népek elnyomása elleni közös fellépésre kellene emlékezni. Az előadásra megérkezett Katona Kálmán magyar közlekedésügyi miniszter is, a tervezett emléktúrának megfelelően - kerékpáron. Orbán Viktor még este visszautazott Budapestre. /Makkay József: Kié 1848-1849? Orbán Viktor az aradi megemlékezésen A román kormányt csak prefektusi szinten képviselik. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./ Az előadás kezdete előtt Dávid Ibolya miniszter asszony beszédet intézett az egybegyűltekhez, kérte, segítsék a minorita rendet a Szabadságemlékmű őrzésében és restaurálásában, sajnálatát fejezve ki amiatt, hogy a román miniszterelnök és igazságügyi miniszter nem jöttek el Aradra. Az előadás után Orbán Viktor három percig állt a sajtó rendelkezésére. Arra a kérdésre, hogy van-e politikai hátere a román vezetők távolmaradásának, azt válaszolta, hogy bizonyára van, hiszen maga az esemény is politikai töltetű. "A román miniszterelnök bizonyára nem akar nyilvánosan szembekerülni egy olyan fontos város helyi tanácsának akaratával, mint Arad" - kommentálta kollégája távolmaradását Orbán Viktor. Szerinte az Aradon zajló események előremutatóak és jó reményeink vannak arra, hogy a magyarok és a románok előbb-utóbb együtt is fognak ünnepelni. /(Péterszabó Ilona): Ilyen előadás még nem volt Aradon! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./

1999. október 6.

Markó Béla RMDSZ-elnök az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy Radu Vasile nem megy el az aradi emlékülésre. Az aradi városi tanácsnak a területátengedés elutasításáról szóló határozata egyes koalíciós pártok képviselőinek közreműködésével születhetett meg, mondta. - Adriana Saftoiu kormányszóvivő okt. 5-én délelőtt jelentette be hivatalosan, hogy Radu Vasile kormányfő Valeriu Stoica igazságügyi minisztert bízta meg azzal, hogy okt. 6-án Aradon képviselje a miniszterelnököt "a román-magyar megbékélési emlékpark alapkőletétele alkalmából tartandó ünnepségeken". - Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke sajtóértekezletén bejelentette: telefonon közölte Radu Vasiléval, hogy nem helyesli az emlékmű felavatását. Iliescu az ezeréves Magyarországnak szentelt emlékműnek nevezte a szoborcsoportot, szerinte ez románellenes gesztus és nagyon súlyos politikai kérdés. /Markó Béla elítéli Vasile távolmaradását az aradi emlékünnepségről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

1999. október 8.

Az okt. 7-i napilapok beszámoltak az Aradon történtekről. Bár a tüntetéseket engedély nélkül tartották, az aradi rendőrség semmit sem tett a gyalázkodók eltávolítására. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár okt. 7-i sajtóértekezletén úgy vélekedett: nem diplomáciai kérdés, hanem pszichiátriai probléma, hogy egy pár tucat emberből álló marginális csoport megpróbálta megzavarni az okt. 6-i aradi megemlékezést. Úgy vélte, Aradon hibázott a román rendőrség, amikor a szélsőséges csoportot nem tartotta távol az eseményektől. Az RMDSZ az okt. 7-i kormányülésen felszólította Constantin Dudu Ionescu belügyminisztert, hogy vizsgálják ki az aradi incidenst, és vonják felelősségre a bujtogatókat. - A román-magyar megbékélési park gondolatának az ellenzék részéről való támadása erőteljesen ártott az ország külföldi megítélésének - jelentette ki Valeriu Stoica igazságügy-miniszter. /Vizsgálják ki az aradi incidenst. Visszhangok az ünnepi megemlékezésről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

1999. október 8.

Orbán Viktor kormányfő okt. 5-én Varga Gábor Tábornokok című drámájának megtekintése után kíséretével együtt az aradi RMDSZ által adott fogadáson is megjelent. Szilágyi Aladár készített interjút a miniszterelnökkel. Sajnálja, jelentette ki, hogy előbb Radu Vasile kormányfő, majd Valeriu Stoica igazságügy-miniszter is lemondta a találkozót. "Ettől függetlenül ez a nagy jelentőségű esemény reményeink szerint mégis hozzájárulhat a román-magyar kapcsolatok fejlődéséhez." Bízik abban, hogy majd megtörténik a szoborcsoport köztéri elhelyezése. "Jólesett részt vennünk a forró hangulatú színházi esten, jólesett a kedves fogadtatás, amellyel a közönség üdvözölt bennünket." Köztudott, hogy Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony az utóbbi időben szinte minden erejét-idejét erre a kérdésre áldozta. /Szilágyi Aladár: Exkluzív interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 8./

1999. október 11.

Valeriu Stoica igazságügyi miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy október 6-án egy csoport tüntető igyekezett megakadályozni Aradon a megemlékezéseket. Stoica szerint teljes mértékben az ellenzék a felelős a történtekért. /Valeriu Stoica sajnálkozik. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

1999. október 14.

Nistor Badiceanu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szenátora okt. 13-án indítványozta, hogy szenátus tárgyalja meg azt az előterjesztést, amelynek értelmében ismét megvonnák a parlamenti mentelmi jogot Corneliu Vadim Tudortól, a Nagy-Románia Párt elnökétől. Egyébként már létezik egy ilyen jellegű döntés: május végén Valeriu Stoica igazságügy-miniszter folyamodványára a szenátus jogi bizottsága megszavazta Vadim mentelmi jogának felfüggesztését, azonban az még mindig nem vált hatályossá. A nagy-romániás vezér ügyében már létezik egy hasonló jellegű határozat, amely 11 peres ügy tárgyalását teszi lehetővé. /Szeghalmi Örs: Ismét mentelmi jogi huzavona? = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 14./

1999. október 21.

Dávid Ibolya igazságügyminiszter okt. 19-én Gyulán találkozott román kollégájával Valeriu Stoicával. Dávid Ibolya a két ország politikusainak a szomszédos államban élő kisebbségeik sorsa miatti felelősségét hangsúlyozta. A gyulai román általános iskolát, gimnáziumot és kollégiumot Budai János, az intézmény igazgatója mutatta be a vendégeknek. Elmondta, hogy az iskola a közelmúltban gyarapodott a félmilliárd forintos beruházással épült 264 diáknak otthont adó kollégiummal. A miniszterek eszmecserét folytattak a magyarországi románság országos és helyi vezetőivel is. A két miniszter tárgyalása okt. 20-án Budapesten folytatódott. Magyarország a NATO tagjaként kész segíteni Romániának, hogy mielőbb bekerüljön az észak-atlanti szervezetbe. /A magyar és a román igazságügyminiszter Gyulán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ A megbékélés fogalmát a barátságnak kellene felváltania a magyar-román viszonyban - mondta Valeriu Stoica a román igazságügyi tárca vezetője vendéglátójával, Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel közösen tartott okt. 20-i budapesti sajtótájékoztatóján. Stoica sajnálkozását fejezte ki az október 6-án Aradon történt incidens miatt. Dávid Ibolya ezzel kapcsolatban megjegyezte: ami Aradon történt, az csak apró beárnyékolása annak az örömnek, hogy Zala György szabadságot jelképező szoborcsoportja "visszanyerhette szabadságát". A magyar politikus egyúttal köszönetet mondott román kollégájának azért a segítségért, amit a szoborcsoport érdekében tett. /Valeriu Stoica sajnálja az Aradon történteket. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

1999. december 9.

Margócsy László ügyvéd, a felperes Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyét képviselő jogász tájékoztatott a székházper legújabb fejleményeiről. Immár három éve késleltetik a püspöki palota visszaadását. Az újabb tárgyalást 2000. január 10-re halasztották. Az ügyvéd elmondta, hogy tiltakozó iratot intéztek Valeriu Stoica igazságügy-miniszterhez, melyben nyomatékosan követelték, hogy vessenek véget a huzavonának, és hozzanak kedvező döntést a felperes számára. /Szilágyi Aladár: Volt pártfunkcionáriusok tanúskodnak. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./

1999. december 20.

Dec. 19-én, vasárnap nyilvánosságra hozták a kormánylistát. Hajdu Gábor egészségügyi miniszter személyében magyar miniszterelnök-helyettese is lesz az új román kormánynak. Mugur Isarescu kijelölt román miniszterelnök közleménye szerint kormányának négy - miniszterelnök-helyettesi hatáskörű - államminisztere lesz. Ezek sorrendben: Mircea Ciumara (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt), a gazdasági- pénzügyi koordinációs bizottság elnöke, Petre Roman (Demokrata Párt) külügyminiszter, Valeriu Stoica (Nemzeti Liberális Párt) igazságügyi miniszter és Hajdu Gábor (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) egészségügyi miniszter. A kormány további tagjai: Constantin Dudu Ionescu (PNTCD) - belügyminiszter, Victor Babiuc (PD) - nemzetvédelmi miniszter, Decebal Traian Remes (PNL) - pénzügyminiszter, Smaranda Dobrescu (Romániai Szociáldemokrata Párt - PSDR) - munka és szociális védelmi miniszter, Radu Berceanu (PD) - ipari és kereskedelmi miniszter, Ioan Avram Muresan (PNTCD) - mezőgazdasági és élelmezési miniszter, Traian Basescu (PD) - közlekedési miniszter, Nicolae Noica (PNTCD) - közmű- és területrendezési miniszter, Romica Tomescu (PNTCD) - vízgazdálkodási, környezetvédelmi és erdészeti miniszter, Andrei Marga (PNTCD) - nemzetnevelési (oktatási) miniszter, Ion Caramitru (PNTCD) - művelődési miniszter, Crin Antonescu (PNL) - ifjúsági és sportminiszter, Vlad Rosca (PNTCD) - közhivatali (közigazgatási) miniszter, Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) - a miniszterelnök mellett a nemzeti kisebbségek ügyeivel megbízott miniszter, Radu Stroe (PNL) - a kormány főtitkára. - Mugur Isarescu kijelölt román miniszterelnök hangoztatta: "nem áll jogunkban elszalasztani a helsinki nyitást". Isarescu hanhsúlyozta politikai függetlenségét. /Megvan az Isarescu-kormány listája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

2000. február 7.

Emil Constantinescu elnök Londonba utazott, kíséretében volt több minisztere, így Victor Babiuc védelmi miniszter is Constantinescu elnök febr. 7-én találkozik Blairrel, s fogadja őt II. Erzsébet királynő is. A politikai jó viszony nem csupán Románia érdeke, jelentette ki az ugyancsak Londonban tartózkodó Valeriu Stoica igazságügyi miniszter. Petre Roman külügyminiszter a meglévő kapcsolatokban a gazdasági vonatkozású együttműködést találta még hiányosnak, és erre felhívta Robin Cook brit külügyi tárcavezető figyelmét. /Több figyelmet kér a Balkán. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 7./

2000. február 15.

Febr. 14-én ötnapos hivatalos romániai látogatásra Romániába érkezett Németh Zsolt magyar külügyminisztérium politikai államtitkár és kísérete, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szemerkényi Réka, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Lőrincz Csaba külügyminisztériumi főosztályvezető, Répás Zsuzsanna főtanácsadó és Nagy Szabolcs tanácsos. Febr. 15-én Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszterrel, Razvan Ungureanu külügyi államtitkárral, Andrei Marga tanügyminiszterrel és Valeriu Stoica igazságügyi tárcavezetővel találkoznak a budapesti vendégek. Febr. 16-án Bákó megyében felkeresik a moldvai csángókat, majd Székelyföld több városába látogatnak. Febr. 18-án, hazautazás előtt Németh Zsolt részt vesz az alapítványi egyetem kuratóriumának kolozsvári ülésén. A küldöttség érdeklődésének középpontjában a romániai magyar nyelvű oktatás helyzete áll. Hasonlóképpen figyelemre méltó a csángókérdés felvetése, illetve várhatóan szó lesz a Csíkszeredában megnyitandó magyar konzulátusról is. /Németh Zsolt Romániában. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 15./ = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./ Németh Zsolt államtitkár és kísérete Bukarestbe érkezése után az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában találkozott az RMDSZ vezető politikusaival. Németh Zsolt négyszemközti megbeszélést is folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Németh Zsolt nyilatkozott a sajtónak látogatása céljáról, programjáról. Szerinte az 1996-os román kormányváltás után látványosan megkezdődött a hagyományos előítéletek, konfliktusok, ellenségképek feloldódása. Ugyanakkor bizonyságot nyert, hogy az RMDSZ stabilizáló és közvetítő szerepet játszik a magyar-román kapcsolatokban. Németh Zsolt jelezte, hogy a közeljövőben Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestbe látogat. Németh Zsolt a kétoldalú nyitott feladatok sorából kiemelte a gazdasági együttműködés kérdését. Új határátkelők nyitásának és a meglévők fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta. Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. Németh Zsolt az egyházi javak visszaadását nevezte időszerűnek. Az államtitkár elmondta: drámai környezeti katasztrófát okozott a Szamoson, a Tiszán és a Dunán végigvonuló ciánszennyezés. Febr. 15-én Németh Zsolt és Eckstein-Kovács Péter megbeszélést tartottak. Felvetődött a javaslat: a két ország Nagyváradon közösen építse fel a Körös múzeumnak otthont adó épületet, így sikerülne megoldani a püspöki palota kérdését is. /Németh Zsolt Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ A Markó Bélával folytatott személyes megbeszélést követően Németh Zsolt államtitkár találkozott az RMDSZ vezetőivel, parlamenti képviselőivel és kormányzati tisztségviselőivel. A találkozón Markó Béla elmondta, hogy a szülőföldön való megmaradás érdekében az RMDSZ nagyon fontosnak tartja, hogy az anyaország segítsen a magyar közösség gazdasági felemelkedésében, mert a Magyarország és Románia közötti gazdasági különbség növekedése elősegítheti a kivándorlást. Borbély László kormányzati ügyvezető alelnök szerint a intézményesíteni kellene a magyar illetve a romániai kormánytagok közötti kapcsolatokat. Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezető a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés javítását, Antal István és Birtalan Ákos képviselők a romániai privatizációban való magyar részvétel növelését szorgalmazták. Németh Zsolt hangsúlyozta: Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. /Az RMDSZ-elnöke fogadta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárt. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 15. - 1659. sz./

2000. március 2.

Febr. 26-án ünnepelte Marosvásárhelyen a Vatra Romanesca alapításának tizedik évfordulóját. A mintegy 3000 megjelent tömeg előtt először Ion Iliescu RTDP-elnök üzenetét olvasták fel, amelyben a volt államfő pártja és a VR által aláírt választási együttműködés fontosságát emelte ki. Ezután Lazar Ladariu PNEP-es képviselő emelkedett szólásra: "Marosvásárhely a románok szenvedésének fővárosa, ahova, ha nem létezett volna a Vatra, ma már csak útlevéllel jöhetnénk" - mondta. A jelenlegi "veszélyeket" sem hagyta ki a RNEP-es honatya, felemlegetve Kolumbán Gábor "közismert szemtelenségét", valamint Szász Jenő "szégyenletes utcanévváltoztatásait". C. V. Tudor szenátor, a Nagy Románia Párt elnöke beszédében kijelentette, hogy a "a VR a Maros román vérrel szennyezett vizéből született". Ezután a nemlétező "márciusi magyar kegyetlenkedések" kerültek sorra, majd így folytatta: "az általunk törvény által feloszlatott RMDSZ tagjainak nagy része az RNP-be fog majd iratkozni". Ennek ellenére meg kell szabadulni az országot fenyegető "krónikus hungaritisz"-től. A ciánszennyeződésről is beszélt: "Sajnálatos, ami történt - mondta -, de azt senki sem veszi figyelembe, hogy az RMDSZ imposztor főnökei által vezetett vérengző természetű magyarok több mint ezer éve ciánnal szennyezik lelkünk kútjait". Markó Bélát "Lenin múmiájának" nevezte, s kitért az RMDSZ-elnök "egy sepsiszentgyörgyi borpincében" tartott esküvőjére is. "Minden jót kívánok neki, s azt, hogy csináljon még tíz kicsi Lenint, de maradjon ott a pincében, amíg én a beszélőbe nem hivatom" - dübörögte. Ezek után a hatalmon levő román pártok vezetői kerültek sorra. Valeriu Stoica igazságügy-minisztert "gyerekkereskedőnek és ingatlanüzérnek" nevezte, majd rátért Emil Constantinescu államelnök jellemzésére: "Az elnök szégyenletes besúgást folytat az NRP és az RTDP ellen, de sebaj, nem kell figyelembe venni, mert jócskán elment az esze" stb. /Réman Tibor: Vadim azt kívánta Markónak, hogy csináljon még tíz kicsi Lenint. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 2./

2000. március 8.

Múlt év márciusában Tamás Sándor parlamenti képviselő az Agache-kirakatper történetét tartalmazó iratcsomót juttatott el több vezető magyarországi politikushoz, többek között Áder Jánoshoz, a magyar országgyűlés elnökéhez. A házelnök javaslatára a kérdés a magyar parlament külügyi bizottságának asztalára került. A szakbizottság dr. Bogdán Emil bizottsági tagot, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) országgyűlési képviselőjét, az Interplanetáris Unió román-magyar csoportjának elnökét, az erdélyi helyzet kiváló ismerőjét bízta meg, hogy az Agache-ügyről a helyszínen tájékozódjék, majd a külügyi bizottság előtt számoljon be. A MIÉP-képviselő először a múlt év szeptemberében járt Kézdivásárhelyen, akkor a vádlottak közül csupán eggyel, Paizs Ottóval találkozott. Dr. Bogdán Emil a múlt hét végén ismét Kézdivásárhelyen tartózkodott. Ezúttal már nem csak Paizs Ottót, hanem Héjja Dezsőt is felkeresték. Dr. Bogdán Emil elmondta, hogy hazatérése után ő vagy Csurka István, a MIÉP elnöke és frakcióvezetője parlamenti interpellációban arra fogja kérni Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonyt, hogy ha a közeljövőben román kollégájával, Valeriu Stoicával találkozik, az Agache-ügyről is beszéljen vele. /(Iochom): Agache-ügy. MIÉP-képviselő Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./

2000. május 19.

Valeriu Stoica igazságügy-miniszter, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy működik egy volt szekusokból álló csoport, amely a választási kampányban a Nagy-Románia Pártnak dolgozik. /Szekushálózat. = Brassói Lapok (Brassó),

2000. május 23.

Ion Iliescu elnökjelöltsége alkotmányellenes, mert harmadik mandátumáról van szó - jelentette ki Ion Diaconescu parasztpárti elnök és hozzátette, hogy pártja alighanem az alkotmánybírósághoz fordul, ha az 1996-ban benyújtott hasonló óvásukhoz képest új elemek jelentkeznek. Az akkori bírósági döntés, amely Iliescu jelöltségét törvényesnek ítélte meg, helytelen volt. Remus Opris főtitkár arra mutatott rá, hogy Iliescu és az RTDP részéről kétértelmű nyilatkozatok hangzottak el a Costea-botránnyal kapcsolatban, ami a volt államelnököt kizárja a következő mandátumért való versenyfutásból. Valeriu Stoica szerint nem időszerű a Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja közötti szövetségről beszélni. - Iliescu is cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy pártján belül az ő eltávolításáról folynának tárgyalások. /Politikusok Iliescu jelöléséről. Tiltakoznak a parasztpártiak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

2000. május 25.

Máj. 24-én Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke kijelentette: semmilyen ellenvetése sincs Ion Iliescu jelölésével kapcsolatban. Roman hozzátette: fenntartja 1996-ban tett kijelentését, amely szerint csupán a választási verseny döntheti el, ki veszít. - Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) alelnöke viszont azt nyilatkozta, hogy Iliescu újabb jelöléséről az alkotmánybíróságnak kell döntenie. Az NLP alelnöke ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Iliescu nem jelölteti magát az államelnöki tisztségre, így nem lesz szükség az alkotmánybíróság döntésére. Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) elnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja óvást emel az alkotmánybíróságon a volt államfő újabb jelölése ellen. /Kifogásolják Iliescu újabb jelölését. Roman támogatja a volt államelnököt. Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./

2000. június 10.

Útban a csíksomlyói búcsú felé, jún. 9-én Nagyváradra érkezett Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A vendégeket Kanonok sori rezidenciáján Tempfli József megyés püspök fogadta, illetve a sajtó néhány munkatársa. Dávid Ibolya elmondta, hogy hosszú ideje minden évben elzarándokol Csíksomlyóra, s idén úgy döntött, ezúttal Nagyváradon nem szalad csak át. "Végre nemzetben nem csupán gondolkodhatunk, hanem cselekedhetünk is." Dávid Ibolya Brassóban fog találkozni román kollégájával, Valeriu Stoicával. Hivatalos megbeszélésükön többek között érintik a két ország közötti kiadatási egyezményt, s a román-magyar jogharmonizációt. Dávid Ibolya fontosnak tartja a státustörvény alapos, körültekintő előkészítését. Az általa szorgalmazott Békejobb kezdeményezésről kifejtette: elérkezett az ideje annak, hogy társadalmi megbékélésre épülő társadalompolitika legyen. Úgy látja: "hogyha ezt a lélektani pillanatot, a millennium évét a magyarság nem tudja kihasználni, akkor nagy mulasztást követünk el. Béke és összefogás nélkül nem lesz nemzeti megújulás". /Szűcs László: Dávid Ibolya Nagyváradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 10./

2000. június 14.

Jún. 12-én, a csíksomlyói búcsúról, illetve a gyimesfelsőloki ballagásról jövet Brassóban járt Dávid Ibolya magyar igazságügyminiszter, ahol találkozott Valeriu Stoica román állam miniszterrel, az igazságügyminiszterrel, és saját rokonaival. Dávid Ibolya miniszter asszony az evangélikus egyház gyűléstermében találkozott az RMDSZ helyi vezetőivel. Jún. 13-án a miniszter asszony Marosvásárhelyen Fodor Imre vendége volt, majd Kolozsvárra készült. Dávid Ibolyát jún. 14-én a szilágysomlyói RMDSZ és a Báthory István Alapítvány kuratóriuma látja vendégül magánlátogatáson, amikor is a miniszter asszony helyi egyházi, politikai, közéleti személyiségekkel találkozik. /Dávid Ibolya erdélyi látogatásai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./ Dávid Ibolya Marosvásárhelyen hivatalában látogatta meg Fodor Imre polgármestert, aki átnyújtotta neki Marosvásárhely ősi címerrel és egy Vergilius- idézettel díszített érméjét és a város kétnyelvű albumát, majd a miniszter asszony Keresztény államalapítás és a Szent Korona címmel tartott előadást jún. 13-án a Kultúrpalotában. Hangsúlyozta: Magyarország a keresztény Európa szerves részeként ma is Szent István művén alapul, s megőrizve sajátos kultúráját vált alkalmassá arra a történelmi szerepre, amit ezer év alatt kiépített. A Szent Korona, mondta, a magyar állam folytonosságát jelképezi, a magyar nemzet egységét testesíti meg, megtartó erő volt a történelem viharai közepette. Ezért jelent többet egyszerű ötvösmunkánál. A Szent Korona törvény megszavazása és a korona parlamentbe szállítása elégtétel volt számára, hangsúlyozta Dávid Ibolya, mert azzal, hogy kihozták a múzeumból és újra élővé tették a magyar közélet számára, szerezheti vissza önbecsülését a magyar nemzet. Nem a tárgy a fontos, hanem a mögötte meghúzódó tartalom. A Szent Korona azt jelképezi, mondta végül, hogy mi, magyarok, felelősek vagyunk egymásért, nemzetünkért. Az előadás végén a magyar államalapítás ezredik évfordulójára készült emlékérmével ajándékozta meg Fodor Imre polgármestert. /Dávid Ibolya igazságügyminiszter Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./

2000. június 16.

Valeriu Stoica igazságügyi miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az 1990-es bányászjárás főszereplői közül sokat nem vontak felelősségre. A katonai ügyészek május közepére befejezték az "1990. június 13-15." nevű dosszié összeállítását. Eszerint bűnvádi eljárás indul öt magasrangú tiszt, köztük Mihai Chitac akkori belügyminiszter ellen. A vádirat szerint az öt tiszt vétkes annak a négy személynek a meggyilkolásában, akiket akkor hátba lőttek. Ion Iliescu akkori elnököt és Petre Roman külügyminisztert /akkori miniszterelnököt/ is meghallhatják tanúként. Erre azért van szükség, hogy kiderítsék, mi is hangzott el az 1990. jún. 11-én tartott kormányülésen, amelyen Iliescu elnökölt. Ezen az ülésen döntötték el, hogy a karhatalom erőszakkal fogja kiüríteni Bukaresten az Egyetem-teret, amelyet az egyetemisták tartottak megszállva. Ion Iliescu szerint "elfajzott elmeszülemény" az a kísérlet, hogy az akkori hatalmat tegyék felelőssé a bányászjárás néven ismertté vált véres bukaresti eseményekért. /Bűnvádi eljárás indul az 1990-es bányászjárás ügyében. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./ Jún. 14-én a Bányászjárások Kárvallottainak Szövetsége hivatalosan felkérte Románia legfőbb ügyészét, hogy kezdeményezze Ion Iliescu szenátor mentelmi jogának felfüggesztését. A szövetség a volt államfőt tartja felelősnek a tíz évvel ezelőtti véres eseményekért, adta hírül a Curentul. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), jún. 15. - 361. sz./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-105




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék