udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
204
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 181-204
Névmutató:
Zatykó Gyula
2011. október 19.
Létrejön-e a teljes egység Partibumban?
Az összefogás fontosságát hangsúlyozták a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának (NÖB) mai kihelyezett ülésén Nagyszalontán. Potápi Árpád, a NÖB elnöke az ülés elején kijelentette: a bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy közösen lehessen jobbítani a magyar nemzet sorsán.
Bár a Nemzeti Összetartozás Bizottság kihelyezett ülésén minden felszólaló hangsúlyozta az összefogás fontosságát, mégsem volt politikai felhangoktól mentes a szerdai bizottsági gyűlés. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében hangsúlyozta: a Partium és a Székelyföld két különböző sajátosságokkal rendelkező régió, ami azt jelenti, hogy előbbiben nem lehet ugyanazokat a politikai, társadalmi kritériumokat alkalmazni, mint az utóbbiban. Hangsúlyozta: a Székelyföldön elképzelhető több magyar politikai szervezet versengése, de „aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a román pártokat támogatja. A rögtön utána felszólaló Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi szervezetének megbízott elnöke kijelentette, hogy az előtte szóló Szabó Ödön rózsaszín szemüveget tett a bizottság szemére. Kifejtette: míg régebben egymillió szavazatot kapott a romániai magyar érdekvédelmi szervezet, addig ez a szám mára négyszázezerre csökkent. „Van még mit tenni, és erre lennénk itt mi, akik más úton akarunk eljutni ugyanoda – fogalmazott Zatykó Gyula, kijelentve, hogy készek az együttműködésre azokkal, akik nemzetben gondolkoznak, de nem tárgyalnak a korruptakkal és a volt besúgókkal.
Integráció in integrum
A felszólalók sorában Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke kifejtette, el kell jussunk odáig, hogy megvalósuljon az integráció in integrum, azaz a teljes egység, mert akkor a románok is másképp viszonyulnának a magyarság kérdéseihez, mint amilyen például a restitúció ügye. A kihelyezett ülésen az egyházak részéről felszólalt Gyenge Béla kanonok a nagyszalontai római katolikus egyház képviseletében, Mátyás Attila evangélikus-lutheránus esperes, és Buzogány Csoma István unitárius lelkész. Az önkormányzatokat Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester képviselte, akik az illető települések megvalósításairól és gondjairól adtak képet a bizottságnak. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar oktatás fontosságára, ezen belül pedig a PKE-nek a magyar oktatásban játszó kiemelkedő szerepére hívta fel a figyelmet. Ifj. Szilágyi Ferenc, a Partium Autonómia Kezdeményező Testület elnöke a partiumi autonómia megvalósíthatóságáról tartott rövid előadást. Az otthoniak közül Szémán Péter, a Báthori István Alapítvány elnöke beszélt utoljára. Az ülésen elhangzottakra a bizottság tagjai reagáltak, mintegy összegezve a történéseket.
Pap István
Erdély Online
Erdély.ma2011. október 19.
Az OGY Nemzeti összetartozás bizottságának ülése Nagyszalontán
A romániai magyar pártok összefogását sürgette a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke szerdán a testület nagyszalontai (Salonta) kihelyezett ülésén.
Potápi Árpád János (Fidesz) a bizottság üzenetét megfogalmazva kijelentette: a 24. órában vannak az erdélyi magyar pártok, hogy összefogjanak a jövő évi romániai választásokon való eredményes szereplésük érdekében. A bizottság elnöke a labdarúgó nemzeti tizenegy példáját említette, mondván: tagjai különböző csapatokban év közben egymás ellen játszanak, de a fontos, nemzetközi mérkőzéseken csak együtt lehetnek sikeresek.
A bizottság az első erdélyi kihelyezett ülésén a romániai magyar politikai pártok partiumi vonatkozású beszámolóit, a történelmi egyházak, helyi önkormányzatok és helyi civil szervezetek tájékoztatóit hallgatta meg.
Török László, Nagyszalonta polgármestere elmondta, hogy városukban egy hónapja adtak át önálló intézményként magyar állami iskolát, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul pedig a zökkenőmentes honosítási folyamatról tájékoztatta a képviselőket.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke előzőleg kijelentette: aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a románokat támogatja. A politikus adatokat ismertetett, melyek szerint a legutóbbi önkormányzati választásokon azért veszített fontos képviselői helyeket az erdélyi magyarság, mert pártjai egymás ellen indítottak jelölteket.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi szervezetének megbízott elnöke szerint ők csak a nemzetben gondolkodókkal tudnak együttműködni, "besúgókkal, nemzetárulókkal (...) nem". A politikus szerint ki kell vívni az autonómiát.
Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei elnöke felszólította a magyar pártokat, tegyék félre "vélt és valós sérelmeiket", nyújtsanak békejobbot egymásnak, s küzdjenek a magyarság jogaiért, megmaradásáért. "Erdélyben eddig nem az összefogásra volt példa" - jegyezte meg.
Az egyházak jelen levő képviselői "az emberi gyarlóság határain való túllépésre" szólítottak fel, megállapítva: "egy út van: vagy közösen megmaradunk, vagy egyenként pusztulunk el".
"Nem mindig az a nemzetben gondolkodó, aki harsogja a nemzetben gondolkodás elvét" - fogalmazott Csűry István Királyhágómelléki református püspök, aki integrációra szólította fel a helyi politikai erőket.
A jelen levő önkormányzati vezetők településeik magyarságának helyzetéről, az oktatási fejlesztésekről tájékoztatták a képviselőket.
Kalmár Ferenc András (Fidesz) felszólalásában hiányolta az erdélyi magyar pártok alázatát egymás és a nemzet iránt. Javasolta, hogy a nemzet érdekében egymás között mihamarabb oldják fel az ellentéteket.
Hoppál Péter (Fidesz) kijelentette: az anyaországnak ide kell jönnie tanulni, ugyanakkor nem jó metodika, hogy idejöjjön és ítéletet mondjon a belső problémák fölött. "Meg kell találniuk a konszenzus módját és az együttműködés kereteit" - tette hozzá.
Révész Máriusz (Fidesz) elhibázott hozzáállásnak nevezte a bizottság előtt elhangzottakat, megítélése szerint a Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtt "ami összeköt bennünket, azt kellett volna hangsúlyozni".
Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke viszont a bizalom jeleként értékelte, hogy erdélyi magyar pártok képviselői őszintén beszéltek. "A nemzet egy nagy család, ahol megosztjuk a problémáinkat" - mondta, hozzátéve: bizottságuknak is az a feladata, hogy az összetartozást segítse elő.
Kovács Ferenc (Fidesz), a bizottság alelnöke munkaértekezletnek nevezte a találkozót, ahol feltérképezik "hogyan állunk, s mit tudunk tenni".
Szávay István (Jobbik) a közös felelősségre hívta fel a figyelmet, s a szerbiai kárpótlással kapcsolatos hétfői parlamenti szavazásra utalva megjegyezte: "a nemzeti kormány és a nemzeti ellenzék a nemzeti célok többségében egyetért".
Kőszegi Zoltán (Fidesz) fontosnak nevezte az erdélyi pártok felvetéseit, mert szerinte nekik is tudniuk kell az ottani konfliktusokról. A képviselő - mint mondta - erős Magyarországot szeretne látni Európa térképén.
A magyar képviselők után ismét szót kért Szabó Ödön, az RMDSZ bihari ügyvezető elnöke, s kijelentette: elvárják, hogy az anyaország "gyerekeiként" kezelje a határon túli magyarokat. Ezzel összefüggésben megjegyezte: "ha a határon túl nem a szeretetet erősítik, hanem az egyiknek zsebpénzt adnak, hogy az a másikkal harcoljon, az nem segítség". A politikus szerint nem minden jó Romániában, ami Magyarországon jó. Magyarázatként hozzátette: ha a román kormány olyan intézkedéseket hozna, mint a magyar, s erősítené a prefektúrákat, vagy államosítaná az iskolákat, "mi ki kellene vonuljunk az utcára". "A magyar receptek nem mindig érvényesek a határon túl" - tette hozzá Szabó Ödön.
Potápi Árpád János erre megjegyezte, hogy "a magyar receptet nem kívánják exportálni".
A NÖB fideszes elnöke szerint az erdélyi magyar pártok már úgy széthúznak, hogy azt ők exportálják Magyarországra és nem fordítva.
A 2012-es romániai választásokra utalva megismételte: az utolsó pillanatban vannak a magyar pártok, hogy összefogjanak.
Ha ez nem valósul meg, a magyar pártoknak esélyük sincs a választásokon - tette hozzá a politikus.
A kihelyezett bizottsági ülés résztvevői a tanácskozást követően megkoszorúzták Arany János és Kossuth Lajos nagyszalontai szobrát, majd Nagyváradon találkoztak Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspökkel.
MTI2011. október 20.
Széthúzást „exportálnak” az erdélyi magyar pártok
A romániai magyar pártok összefogását sürgette a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke tegnap, a bizottság nagyszalontai kihelyezett ülésén.
Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP) a bizottság üzenetét megfogalmazva kijelentette: a 24. órában vannak az erdélyi magyar pártok, hogy összefogjanak a jövő évi választásokon való eredményes szereplésük érdekében. A bizottság elnöke a labdarúgó nemzeti 11 példáját említette, mondván: tagjai különböző csapatokban, évközben egymás ellen játszanak, de fontos, nemzetközi mérkőzéseken csak együtt lehetnek sikeresek.
A testület első erdélyi kihelyezett ülésén a romániai magyar politikai pártok partiumi vonatkozású beszámolóit, a történelmi egyházak, a helyi önkormányzatok és civil szervezetek tájékoztatóit hallgatja meg.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) fideszes elnöke szerint az erdélyi magyar pártok már úgy széthúznak, hogy ezt a széthúzást ők exportálják Magyarországra, és nem fordítva.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke előzőleg kijelentette: aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a románokat támogatja.
Zatykó Gyula, az EMNT partiumi szervezetének megbízott elnöke szerint ők csak a nemzetben gondolkodókkal tudnak együttműködni, „besúgókkal, nemzetárulókkal nem”.
Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei elnöke felszólította az erdélyi magyar pártokat, hogy tegyék félre „vélt és valós sérelmeiket”, nyújtsanak békejobbot egymásnak, és küzdjenek a magyarság jogaiért, megmaradásáért.
Az egyházak jelen levő képviselői „az emberi gyarlóság határain való túllépésre” szólítottak fel, megállapítva: „egy út van: vagy közösen megmaradunk, vagy egyenként pusztulunk el”.
Révész Máriusz (Fidesz) elhibázott hozzáállásnak nevezte az ülésen elhangzottakat, Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke viszont a bizalom jeleként értékelte az erdélyi magyar pártok közötti nyílt beszédet.
Szabadság (Kolozsvár)2011. október 20.
Népszámlálás: valljuk magyarnak magunkat!
Megkezdődött a romániai népszámlálás. A kérdőívek kitöltésével kapcsolatosan több fontos gyakorlati tudnivalóra hívták fel a magyarság figyelmét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján, melynek keretében tájékoztató kampányukat is összegezték.
Fontos, hogy minél többen vallják magyarnak magukat a népszámláláson, hiszen ettől függ a támogatások mértéke és a nyelvhasználati jog is, hangsúlyozta Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi megbízott elnöke. A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében a párt szeptember 15-i bejegyzését követően kampányt szerveztek a partiumi régióban, és felvették a kapcsolatot a történelmi magyar egyházakkal is a lakosság minél szélesebb körű megszólítása édekében. Mindezek mellett nagyon fontosnak tartják külön is felhívni a figyelmet a kérdőív több olyan pontjára, amely a magyarság számára rendkívül lényeges.
Amire figyelni kell!
A kérdések közül a 23., a 24. és a 25. kérdésekre, illetve válaszokra kell nagyon odafigyelni. A 23-as kérdéshez, amely a nemzetiségre (etnia) vonatkozik, a megfelelő válasz: „maghiara”, a kód pedig az 1100-as. A 24. kérdés az anyanyelvet (limba materna) firtatja, itt ugyancsak a „maghiara” a jó válasz. Nagyon vigyázni kell a 25-ös kérdésnél, amely a felekezeti hovatartozásra vonatkozik, ezért a véletlen (vagy szándékos) tévedések elkerülése érdekében a különböző válaszok kódjait is ismertette Zatykó Gyula: római katolikusok (romano catolic) esetében ide a 12-es kódot kell beírja a kérdezőbiztos, görög katolikusoknál (greco catolic) a 13-ast, reformátusoknál (reformata) a 14-est, unitáriusoknál (unitariana) a 17-est, míg baptistáknál (baptist) a 20-ast. Lényeges, hogy evangélikusok esetében a megfelelő válasz az evangélikus-lutheránus (evangelica-lutherana), a kód pedig a 16-os. Itt azért kell fokozottan vigyázni, mert ha valaki csak az „evangélikus” választ adja meg, akkor automatikusan a román evangélikus egyházhoz sorolódik. Zatykó Gyula hangsúlyozta: a 23-as, 24-es és 25-ös kérdések opcionálisak, tehát nem kötelező őket kitölteni, viszont a magyarság számára létfontosságúak, tehát semmiképp sem szabad engedni, hogy „átugorják” őket! Fontos az is, hogy a kérdezőbiztos csak olyan írószert használhat, amelynek írását nem lehet kitörölni, és ha valamelyik választ eltévesztik, akkor kötelező módon új kérdőívet kell kitölteni. Mint elhangzott, a családtagok etnikumáról, anyanyelvéről és vallásáról akkor is nyilatkozhatnak a hozzátartozók, ha az illető nincs otthon! A kérdezőbiztosoknál magyar nyelvű űrlap is kell legyen, így ha valamelyik kérdést nem értik, akkor ezeken meg lehet nézni a fordítását. A 22-es kérdés az állampolgárságot (cetatenie) firtatja, itt mindenki maga döntheti el, hogy a román mellett beíratja-e, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik.
Hiányos tájékoztatás
Csomortányi István szervezési igazgató a Néppárt szeptember 15-i bejegyzése után elkezedett tájékoztató kampányukat összegezte. Mint fogalmazott, a „népszámlálási kampány vizsgáját sikerrel abszolválták”, annak minden elemét megvalósították. A közvetlen megkeresések folyamán azt tapasztalták, hogy a hivatalos szervek felületesen és hiányosan tájékoztatták a lakosságot – sokan az aktivistáktól tudták meg, hogy népszámlálás lesz –, és „az önkormányzatok sem állnak a helyzet magaslatán”. Ennek következtében úgy véli, hogy önként vállalt munkájuk nem csupán hasznos, hanem hiánypótló is volt. – Jó, hogy ilyen közérdekű eseménnyel tudott debütálni egy újszülött párt, mondta Csomortányi, hiányosságként fogalmazva meg, hogy „nem igazán működött a két magyar szervezet között a kampány összehangolása”, pedig „hatékonyabb lehetett volna a munka, ha működtek volna ezek a kommunikációs csatornák”.
Adatok tükrében
A kétlépcsős szórólapozás keretében első körben 92 ezer szórólapot juttattak el ugyanennyi háztartásba a partiumi régió hat megyéjében, tudatta Csomortányi István. A második „lépcső”, az Ajtótól ajtóig akció alatt 43 ezer szórólapot sikerült célba juttatni. Összesen 900 plakátot helyeztek ki, 4300 kilométert tettek meg a kampány ideje alatt. Hogy a fiatalokat is elérjék internetes kampányt is folytattak, különböző civil szervezetekkel együttműködve pedig több, a népszámlálás témaköréhez illeszkedő rendezvényt szerveztek. A kampányt záró zilahi rendezvényük teltházas volt, ami külön öröm azért is, mert „a magyar jellegű rendezvények elkerülik Zilaht”. Sikerült megfigyelőket akkreditáltatni a népszámlálás lebonyolítását felügyelő bizottságokba mind a megyék, mind pedig a megyeközpontok szintjén a partiumi régióban, de ugyanígy jártak el a Néppárt közép-erdélyi, illetve székelyföldi szervezetei is. A www.magyarnaklennijo.ro honlapon folyamatos tájékoztatást nyújtanak, de telefon (0264/308–208, reggel nyolctól este nyolcig) is várják a kérdéseket, bejelentéseket.
Tököli Magdolna
erdon.ro2011. október 21.
Terefere a nemzeti összetartozásról
A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága kihelyezett ülést tartott szerdán délelőtt Nagyszalontán a Magyar Házban a partiumi magyar politikai alakulatok, önkormányzatok, civil szervezetek, illetve a történelmi egyházak képviselőinek részvételével. A szerkesztőségünknek megküldött programban az szerepelt, hogy a tanácskozást követően délután két óra körül sajtótájékoztatót tartanak a szervezők és házigazdák. Ehhez képest szalontai munkatársunk tegnap csak arról tudott beszámolni, hogy a megadott időpontban hiába jelent meg a helyszínen, a tanácskozás még tartott. Betessékelték a terembe, ahol belehallgathatott az eszmecsere végébe. A tanácskozást úgy rekesztették be, hogy az ígéretek ellenére sajtótájékoztatót nem tartottak.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata lapunkhoz is eljuttatta a Szalontán történtekről készül tájékoztatóját, eszerint az év elején alakult nemzeti összetartozás bizottsága az erdélyi magyar-magyar megbékélést sürgette a megbeszélésen, annál is inkább, mivel – Potápi Árpád János bizottsági elnök megfogalmazása szerint – az erdélyi magyar pártok a 24. órában vannak a jövő évi romániai választásokra való felkészülés tekintetében. (Ez némi tájékozatlanságra vall, ugyanis a dolgok jelen állása szerint legközelebb jövő novemberben lesznek választások Romániában.) A fideszes Potápi előadta pártja Erdély-politikájának egyik tételét, miszerint a széthúzó romániai magyar pártoknak legalább a választásokon össze kell fogniuk. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul az egyszerűsített honosítási eljárás, illetve a visszahonosítás erdélyi és partiumi vonatkozású adatait ismertette. Szabó Ödön (RMDSZ) pártja sikereiről, megvalósításairól, eredményeiről beszélt, majd az egyes önkormányzati tisztségek elvesztéséért más romániai magyar pártokat tett felelőssé. (Ez azért is furcsa, mert 2008-ban a főnöke, Kiss Sándor megyei pártelnök úgy bukta el a tanácselnöki tisztséget, hogy ő volt az egyedüli magyar induló.) Zatykó Gyula (EMNT) a Magyar Szocialista Párt sikerpropagandájához hasonlította Szabó beszámolóját, mondván, hogy az rózsaszín szemüvegen át láttatta a Bihar megyei magyarok helyzetét, miközben az RMDSZ-nek jelentősen csökkent az utóbbi években a szavazótábora. Zatykó kijelentette: „ugyanazt a célt szolgáljuk, de más-más úton próbálunk eljutni a megvalósításhoz.”, majd azt is, hogy rengeteg olyan közös ügy van, melyben lehetséges az összefogás, de „csak a nemzetben gondolkodókkal tudunk együttműködni, korruptokkal, besúgókkal, közös érdekeink elárulóival nem.” Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt Bihar megyei illetékese szintén összefogást sürgetett. A történelmi magyar egyházak részéről Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Gyenge Béla nagyszalontai katolikus plébános, Mátyás Attila váradi evangélikus lelkész, valamint Buzogány-Csoma István, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség lelkésze szólalt fel. Mindannyian az összefogás szükségszerűsége mellett foglaltak állást. A partiumi önkormányzatok részéről Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Bognár Levente, Arad alpolgármestere (mindketten RMDSZ-esek) számolt be a két város jelenlegi helyzetéről. János Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora az első akkreditált romániai magyar felsőoktatási intézmény helyzetét ismertette a résztvevőkkel. Ifj. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Kezdeményező Testület elnöke az Európai Unióban fellelhető autonómiamodellek lehetséges partiumi megvalósításáról tájékoztatta a megjelenteket.2011. október 24.
Óvatosságra int a Partiumban az EMNP és az EMNT
Fokozott óvatosságra inti a partiumi magyar lakosságot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) regionális szervezete az október 31-ig tartó romániai népszámlálás űrlapjainak kitöltésével, ezen belül is a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezetre vonatkozó kérdések megválaszolásával kapcsolatban.
Az EMNT által az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül, hogy Zatykó Gyula az EMNT partiumi szervezetének megbízott elnöke előző nap Nagyváradon sajtótájékoztatón hívta fel a romániai magyarok figyelmét a népszámlálási ívek számukra legfontosabb kérdéseire.
Mint elmondta, az összes kérdés közül háromra, a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezetre vonatkozó kérdésekre nem kötelező a válaszadás, ugyanakkor éppen ez az a három kérdés, amelyre nagyobb körültekintéssel kell válaszolni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ajánlatos a romániai statisztikai hivatal által az adatok feldolgozásánál használt kódokat is bediktálni a válaszok mellé. A válaszadó kérésére a számlálóbiztosoknak kötelező beírniuk a kódokat.
Ennek megfelelően a nemzetiséget firtató, 23-as, valamint az anyanyelvre vonatkozó 24-es számú kérdésnél az űrlapra a maghiar, vagyis magyar nemzetiség feltüntetése mellett az 1100-as kódnak kell az adatgyűjtő ívre kerülnie.
A felekezeti hovatartozás megvallásánál – ami a 25-ös kérdés – a római katolikusok esetében a romano-catolic (12-es kód), a reformátusoknál a reformata (14), az unitáriusoknál az unitariana (17), a baptistáknál a baptista (20) román megnevezéseket és kódokat kell beírni. Az evangélikusok esetében fontos, hogy ne csak az evangelica, hanem az evangelica lutherana (16-os kód) szerepeljen a válaszban.
A közlemény szerint figyelni kell arra is, hogy a kérdezőbiztosok ne ceruzával töltsék ki az űrlapokat, és ha hibáznak a kitöltéskor, akkor ne javítsanak az íven, hanem új, üres űrlapot vegyenek elő és azt töltsék ki.
Minden kérdőívet román nyelven töltenek ki a biztosok, azonban azokon a településeken, ahol a magyarok aránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező módon rendelkezniük kell egy magyar nyelvű mintakérdőívvel is.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy minden frissen honosított, vagyis magyar állampolgárságot szerzett román állampolgárnak személyes döntése, hogy bediktálja-e vagy sem magyar állampolgárságát.
Ezen kívül a közlemény hangsúlyozza még, hogy a családtagok is bediktálhatják a más városban élők adatait. Ajánlott fénymásolatot készíteni a távollévő személyigazolványáról, de az is elegendő, ha a családtagok tudják a személyi számot.
erdon.ro2011. november 8.
EMNP: Kudarcot vallott a romániai népszámlálás
Kudarcot vallott a romániai népszámlálás – vélik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) vezetői, akik keddi nagyváradi sajtótájékoztatójukon kifejezték álláspontjukat a romániai kormányon belül „háttéralkuk" veszélyéről és a törvényalkotás lehetetlen helyzetéről is.
Toró T. Tibor megbízott elnök az MTI-nek elmondta: a Zatykó Gyula partiumi, illetve Papp Előd székelyföldi régiókoordinátorral együtt tartott sajtótájékoztatón élesen bírálták a legutóbbi népszámlálás módszerét. Zatykó egyenesen „a román adminisztráció csődjének" nevezte a cenzust mind önkormányzati, mind országos szinten.
A partiumi koordinátor elmondta: csak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi Demokrácia-központjában legalább harminc olyan család jelentkezett, amelyet fel sem keresett a számlálóbiztos. Az eddig nyilvánosságra került eredmények pedig aggasztóak. Eszerint Románia teljes népessége drasztikusan, 9,5 százalékkal csökkent a legutóbbi, 2002-es népszámlálás óta, és már nem éri el a húszmilliót.
Erdélyben ennél valamivel jobb a helyzet: itt 8,3 százalékkal vannak kevesebben mint kilenc évvel ezelőtt. Az elvándorlás fő oka a rossz gazdasági helyzet, az EMNP szerint ezért is van nagy szükség az erdélyi gazdaságfejlesztésre. Ezt a célt szolgálja a Nagyvárad melletti Félixfürdőn bemutatatott, az erdélyi magyarság fennmaradását és megerősödését célzó Mikó Imre Terv vitairata.
Toró T. Tibor úgy véli, hogy Romániában alkotmánymódosításra egyhamar nem kerül sor, hiszen a parlamentben semmilyen kérdésben nem jellemző olyan konszenzus, amelyből kialakulhatna az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség.
Ennek ellenére újra el kívánják juttatni a kormánykoalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amelyet már 2003-ban Toró még parlamenti képviselőkként Szilágyi Zsolttal együtt terjesztett elő. E javaslatcsomag értelmében nem lenne elegendő Románia alkotmányából kivenni az „egységes nemzetállam" kifejezést, hanem az alaptörvénybe bele kellene foglalni a nemzeti kisebbségek autonómiaformáit is.
A megbízott elnök annak a véleményének is hangot adott, hogy nem elég elhalasztani a romániai régióátszervezésről folytatott vitát. Ezzel az RMDSZ-nek arra az álláspontjára utalt, amely szerint a Traian Basescu államelnök által szorgalmazott, „óriásmegyék" létrehozását indítványozó közigazgatási reformot el kellene halasztani a jövő évi választások utáni időszakra.
Toró szerint e halasztás esetén fennáll annak a veszélye, hogy a román pártok között a magyar közösségre nézve káros háttéralku születik. „A történelmi régiók mentén kell meghúzni a határvonalakat, és esetleg népszavazáson megerősíteni azokat" – mondta Toró T. Tibor.
Papp Előd emlékeztetett: a Székelyföld Autonóm Tartomány létrejöttét a megkérdezettek több mint 97 százaléka támogatta néhány évvel ezelőtt. Utalt arra, hogy nemrég a Kovászna megyei (a történelmi Háromszék, a tud.) tanács úgy döntött: március 11-én népszavazáson kéri ki a megye lakosságának véleményét arról, akarja-e az egységes Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozását. „Még nem tudjuk, hogy a háromszéki önkormányzat döntése a népszavazás kiírásáról a megkezdett választási kampány része-e, ez később fog kiderülni. Minden autonómia irányába mutató lépést támogatunk, így a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését is, amelyet a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ is megszavazott" – hangsúlyozta.
Toró T. Tibor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét érintve úgy vélekedett: az oktatási intézménynek akár a működési engedélyét is fel lehetne függeszteni, ha nem tartja be a törvényeket. Mint ismeretes, az oktatási minisztérium nemrégiben módosításra visszaküldte az intézmény szenátusa által elfogadott egyetemi chartát, mivel az nem rendelkezett a magyar tagozat létrehozásáról szóló kitételekkel. Márpedig az új oktatási törvény erre kötelezi az egyetemet. MTI
Erdély.ma2011. november 18.
Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2011. november 18.
Ady-központ: kettős elszámoltatást szorgalmaz Tőkés László
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiterjesztené az elszámoltatást a határokon túlra is, ennek lehetőségeiről már tárgyalt Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztossal – mondta el a politikus azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen az Érmindszentre tervezett Ady-központ és termálfürdő magyarországi támogatásának “eltérítéséről” beszélt.
Tőkés László a sajtótájékoztatón felidézte az Ady Endre-szülőfalujába tervezett termálfürdő, irodalmi zarándokhely-projekt előzményeit. Mint fogalmazott, az Ady-központot eredetileg az első Orbán-kormány idején meghirdetett Széchenyi-terv pályázatán elnyert 320 millió forintból építették volna meg. “Nagyralátó terv volt. Azt gondoltam, hogy ha van egy Goethe-intézet Weimarban, nekünk is vannak olyan nagyságaink, akik megérdemelnének egy önálló, intézeti hátteret, zarándokhelyet. És mivel az adottságok megvannak, egy termálfürdőt is oda terveztünk” – mondta politikus, aki emlékeztetett, hogy a projektet az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület dolgozta ki. “A nevezett ügynek a főszereplője Mudura Alexandru” – fogalmazott Tőkés László, megemlítve, hogy a vállalkozó a Medgyessy-kormánnyal jó kapcsolatban állt, a nagyváradi Lotus Pláza építéséhez például állami támogatást is kapott. “Ő hozta létre Kis Sándor megyei tanácselnökkel és elvtársaival a Mecénás Alapítványt, amelynek a vizsgálatok szerint az volt a rendeltetése, hogy az általunk pályázati úton elnyert 320 millió forintot elcsatornázza, és törvényesnek tűnő keretet teremtsen” – szögezte le a politikus, aki szerint Tempfli József katolikus püspök “jóhiszeműségből” támogatta ezt. Tőkés László felidézte: a projekt végül Nagyváradon valósult meg, de nem az eredeti terveknek megfelelően, hiszen csupán egy konferenciaközpont épült meg. Szerinte az ügy kimeríti a korrupció fogalmát, mivel a pénzzel az alapítvány azóta sem számolt el. A politikus kifogásolta azt is, hogy 2011-ben összesen mintegy 32 millió forint támogatást kapott az a médiabirodalom, ami mögött szerinte a Mecénás Alapítvány-köre, az RMDSZ Bihar megyei vezetőségi köre áll. “Még a magyarországi leleplezésekhez viszonyítva is megrendítő esettel állunk szemben” – tette hozzá. Leszögezte: kettős elszámoltatásra lenne szükség, azaz a hazai támogatások felhasználása mellett a határon túli magyaroknak juttatott pénzek felhasználását is ellenőriznie kellene a kormányzatnak. Erről már tárgyaltunk Budai Gyulával és Orbán Viktor miniszterelnökkel is – emelte ki, majd hozzátette, ehhez szorosan hozzátartozna a közszereplők titkosszolgálati átvilágítása is. “Örömmel mondhatom el, hogy Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNP) kezdeményezésére megegyezés született a Szatmár megyei önkormányzat vezetőivel, Csehi Árpáddal és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke között. Ennek értelmében együtt fogunk működni az érmindszenti Ady-kultusz beindítása céljából és a régió felemelése érdekében” – fogalmazott, majd leszögezte, a nemzeti ügyek szolgálatához felül kell emelkedni a pártérdekeken. Az MTI kérdésére, hogy tettek-e feljelentést az Ady-projekttel kapcsolatban, Tőkés László elmondta, hogy jelenleg a “kivizsgálás szakaszában” járnak, de tárgyalnak az elszámoltatási kormánybiztossal, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, Gál András Leventével is. “Egy egész bizottság vizsgálja ezt az ügyet” – emelte ki. Tőkés László szintén az MTI kérdésére elmondta: bár a projekt “zátonyra futott”, de nem mondtak le róla, keresik a “jóvátétel lehetőségét”. Ugyanakkor leszögezte: tisztában vannak Magyarország nehéz gazdasági helyzetével, de örömmel vették tudomásul, hogy a kormányzati szándék megvan az Ady-projekt megvalósítására. Szerinte jelenleg újra kell gondolni a beruházást.
erdon.ro2011. november 21.
Tőkés ismét „eltérítésről” beszél
A Kovászna megyei prefektúra felszólította a háromszéki önkormányzatot, hogy vonja vissza az egységes Székelyföldről szóló népszavazást kiíró határozatát. A felszólító levelet Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de ez nem György Ervin prefektus megkerülésével történt, hiszen ő hétvégén a sajtónak megerősítette, hogy tud az esetről, amelyről mai sajtótájékoztatóján nyilatkozik. Ionaşcu szerint az önkormányzat határozata formailag és tartalmilag is hibás, és ezt már észrevette a Kovászna Megyei Tanács jegyzője is.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiterjesztené az elszámoltatást a határokon túlra is, ennek lehetőségeiről már tárgyalt Budai Gyula elszámoltatásért felelős magyar kormánybiztossal – mondta el a politikus azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen az Érmindszentre tervezett Ady-központ és termálfürdő magyarországi támogatásának „eltérítéséről” beszélt.
Tőkés felidézte az Ady Endre szülőfalujába tervezett termálfürdő, irodalmi zarándokhely-projekt előzményeit. Mint fogalmazott, az Ady-központot eredetileg az első Orbán-kormány idején meghirdetett Széchenyi-terv pályázatán elnyert 320 millió forintból építették volna meg.
A projektet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dolgozta ki Tőkés püspöki mandátuma alatt. „A nevezett ügynek a főszereplője Mudura Alexandru” – fogalmazott Tőkés László, megemlítve, hogy a vállalkozó a Medgyessy-kormánnyal jó kapcsolatban állt.
„Mudura hozta létre Kiss Sándor megyei tanácselnökkel és elvtársaival a Mecénás Alapítványt, amelynek a vizsgálatok szerint az volt a rendeltetése, hogy az általunk pályázati úton elnyert 320 millió forintot elcsatornázza, és törvényesnek tűnő keretet teremtsen” – szögezte le a politikus, aki szerint Tempfli József katolikus püspök „jóhiszeműségből” támogatta a megvalósítást.
Tőkés felidézte: a terv végül Nagyváradon valósult meg, de nem az eredeti elképzeléseknek megfelelően, hiszen csupán egy konferencia-központ épült föl. Szerinte az ügy kimeríti a korrupció fogalmát, mivel a pénzzel az alapítvány azóta sem számolt el.
Az MTI kérdésére, hogy tettek-e feljelentést az Ady-programmal kapcsolatban, Tőkés László elmondta, hogy jelenleg a „kivizsgálás szakaszában” járnak, továbbá tárgyalnak az elszámoltatási kormánybiztossal és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, Gál András Leventével is. „Egész bizottság vizsgálja ezt az ügyet” – emelte ki. Tőkés László ugyancsak az MTI kérdésére elmondta: bár a terv „zátonyra futott”, nem mondtak le róla, keresik a „jóvátétel lehetőségét”.
„Megegyezés született a Szatmár megyei önkormányzat vezetőivel, Csehi Árpád és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke között. Ennek értelmében együtt fogunk működni az érmindszenti Ady-kultusz beindítása céljából, a régió felemelése érdekében” – fogalmazott, majd leszögezte, a nemzeti ügyek szolgálatához felül kell emelkedni a pártérdekeken.
Szabó Ödön, a Mecénás Alapítvány ügyvezető igazgatója tegnapi megkeresésünkkor nem kívánta kommentálni a Tőkés sajtótájékoztatóján elhangzottakat. „Csak annyit jegyeznék meg: ötödik éve már, hogy ezeket a vádakat az Ady-ünnepségek közeledtével újra és újra előveszik” – mondta az ÚMSZ-nek.
Egy tavalyi állásfoglalásában Szabó Ödön leszögezte: a Mecénás Alapítvány pályázat útján jutott támogatáshoz a Nagyváradon felépítendő Ady-központra. „Ezt a pályázatot az alapítvány az illetékes magyarországi hatóságoknál elszámolta és lezárta” – szögezte le az ügyvezető igazgató.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 30.
Közös jelöltet javasolna az EMNP, az RMDSZ saját útját járja|
A Magyar Polgári Párttal, illetve az RMDSZ-szel közösen szeretne jelöltet indítani a hamarosan esedékes Bihar megyei időközi választáson az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is megkérdeztük, hajlandó volna-e a szervezet az összefogás EMNP által ajánlott módjára. Ő azonban igen agresszív hangnemben oktatta ki mind lapunkat, mind tudósítónkat a romániai politika menetéről.
A Magyar Polgári Párttal, illetve az RMDSZ-szel közösen szeretne jelöltet indítani a hamarosan esedékes Bihar megyei időközi választáson az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. A választást azért kell megtartani, mert nemrég Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek megüresedett a mandátuma, miután a politikus szeptember végén az Állami Számvevőszékben kapott tanácsosi helyet. Zatykó Gyula azt mondja, mivel Lakatos választókörzete – a Kiskerekit, Bihar községet, a Hegyköz egy részét, Szentjobbot, Köröskisjenőt és Borsot is magában foglaló zóna – 54 százalékban magyarok által lakott, legalábbis a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, nagy az esély rá, hogy ismét magyar jelölt jusson innen a parlamentbe. „Modellezhetnénk az összefogást ebben a körzetben. Megmutathatjuk, mekkora erőt képviselhet három szervezet együtt” – fogalmazott Zatykó Gyula.
A néppárt elképzelése szerint a közös jelölt lehetne valamelyik pártnak a tagja, de fontos, hogy semmilyen funkciója ne legyen benne. Alapvető követelmény az is, hogy az illetőre még a korrupció gyanújának az árnyéka se vetődjön. A három szervezet a tervek szerint abban segíthetné a jelöltet, hogy munkahelyeket hozzon létre a térségben, illetve hogy legyen mersze nemet mondani, ha jövőre ismét megszorításokról szavazna a parlament. Kérdésünkre, milyen színekben vállalná a mandátumot a jelölt, Toró T. Tibor megbízott EMNP-elnök azt mondta, ha akarna, akár az RMDSZ-frakcióba is beülhetne.
Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is megkérdeztük, hajlandó volna-e a szervezet az összefogás EMNP által ajánlott módjára. Ő azonban igen agresszív hangnemben oktatta ki mind lapunkat, mind tudósítónkat a romániai politika menetéről. Azt mondta, egy esetleges közös jelölt bejutás esetén csakis a román pártok, illetve a magyar párt frakciói között dönthetne, ha dönthetne, de akinél egyáltalán feltevődik ez a kérdés, az már biztosan nem képviseli a magyarság érdekeit. Kijelentette: az RMDSZ-frakció tagja csakis RMDSZ-tag lehet, de azt, hogy ez ki lesz, a szövetség dönti majd el. Szabó Ödön többször azt is mondta, hogy ha arra kérjük, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon, inkább nem is nyilatkozik, aztán mégis meggondolta magát, és hozzájárult, hogy fenti mondatait idézzük. Ennél sokkal értékelhetőbb nyilatkozatot adott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök az Erdon.ro hírportálnak: azt mondta, a kezdeményezés légből kapott és logikátlan, ha pedig az EMNP összefogásra vágyik, támogassa inkább a szövetség jelöltjét.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2011. december 6.
Megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt első helyi szervezete
Péntek délután, mintegy negyven alapító tag részvételével zajlott le Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első helyi szervezetének alakuló ülése.
Zatykó Gyula partiumi régióelnök bevezetésül ismertette az idén bejegyzett politikai szervezet történetét, felépítését, ugyanakkor kifejtette: érthetetlen az, hogy mind a mai napig abszurd és megalapozatlan vádakkal zaklatják támogatóikat és megkérdőjelezik aláírásgyűjtőik munkájának tisztességét. Hunyad megyében például egy feljelentés nyomán rendőrségi vizsgálatot indítottak az aláírásgyűjtésben részt vevő fiatal önkéntesek ellen. „Hiszem azt, hogy ezeken hamarosan túl leszünk, és zavartalanul folytathatjuk majd a megkezdett munkát” – fogalmazott a régióelnök, aki a továbbiakban a szervezetépítés régiók – Székelyföld, Partium és Belső-Erdély – szerinti sajátosságairól beszélt. A Néppárt demokratikus úton lentről felfelé építkezik, ami azt jelenti, hogy először megalakulnak a helyi, majd megyei szervezetek, a későbbiekben pedig alakuló kongresszuson megválasztják a legfőbb tisztségek betöltőit is. Ezt országos programalkotó fórum előzi meg még ez év december 10-én Marosvásárhelyen. Zatykó Gyula végezetül elmondta: ”Tudjuk jól, hogy az erő az ifjúság kezében van, ezért szeretnénk megtalálni azokat az értékes fiatalokat, akik kiábrándultak a politikából, de szülőföldjükön maradtak és itt szeretnének egy boldogabb életet maguknak. Örömmel vettük tudomásul, mint ahogy egy felmérés is igazolja, pártunk népszerű a fiatalok körében.”
Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke röviden arról szólt, hogy a párt és a civil mozgalom ugyanazért a célért küzd: az erdélyi magyarság megmaradásáért. Kijelentette, az EMNT továbbra is megmarad civil mozgalomnak és előadások, könyvbemutatók, megemlékezések, környezetvédelmi akciók szervezésével szolgálja majd a nemzet ügyét.
Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója az új párt létrehozásának okairól beszélt, melyek közül elsőként az országban eluralkodó korrupciót említette. Megválasztott vezetőink vagyonosodását az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság és Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is vizsgálja, ugyanakkor ők azok, akik aláírják a Verespatak sorsát megpecsételő engedélyeket is. Az államilag támogatott önálló magyar egyetem hiánya, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körül kialakult botrányos helyzet is az eddigi képviselet tehetetlenségét vagy ellenérdekeltségét mutatja és közvetett módon a Néppárt szükségességét támasztja alá. Mindezek mellett a Néppárt nemcsak a retorika szintjén vállalja fel az autonómia ügyének képviseletét, hanem a politika eszközeivel hatékonyan tenni is akar érte. Helyi szinten is bőven akad feladat, van miért harcolni, folytatta Csomortányi. A városrendezési terv hiánya, a jelentős környezetszennyezést okozó hőerőmű működése, műemlékeink (pl. vasúti repülőhíd, Emília malom) lebontása, a helyi tanügy siralmas helyzete, a kétnyelvűség hiánya mind-mind olyan probléma, melyekről beszélnünk kell. Hozzáfűzte: sajnos nincs, aki ezeket a problémákat a nyilvánosság előtt elmondja. Ezt a munkát vállalná magára az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, mondta a fiatal politikus.
A továbbiakban megtudhattuk, hogy a nagyváradi szervezet 12 körzetből állna melyek világos, könnyen átlátható formában működnének. Nem lehet tagja a Néppártnak az, aki korrupcióval vádolható, vagy aki a kommunizmus idején besúgó volt, ezért minden további tagfelvétel ajánlásos alapon történik.
Az alakuló ülés utolsó pontjaként a jelenlévők megválasztották a helyi vezetőket. A nagyváradi szervezet elnöke Kristófi Kristóf lett, továbbá Kovács Ernő és Polik Levente személyében két alelnököt is megválasztottak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata.
erdon.ro2011. december 15.
Nemzeti párt nem lehet cél, csak eszköz
Programadó fórumot tartott az Erdélyi Magyar Néppárt
zövetkezés az erdélyi magyarsággal, együttműködés az emberek érdekében, ez az új magyar párt krédója, valamint programjának két alapelve, az Erdély-központúság illetve az önkormányzatiság – hangzott el az elmúlt szombaton Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt programadó fórumán. A szeptemberben bejegyzésre került politikai szervezet mindenekelőtt magyar, modern európai, kis költségvetésű és konszenzusorientált politikára törekvő, széles bázisokon nyugvó néppárt kíván lenni, amelynek politikai irányvonalát azonban nem a kompromisszumok, hanem a stratégiai célok szabják meg. Számos Kárpát-medencei magyar politikus és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kétszáz erdélyi és partiumi küldöttének részvételével került sor szombaton, december 10-én Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt programadó fórumára, amelynek a Maros Táncegyüttes székháza adott otthont. A rendezvényen meghívottként részt vett Répás Zsuzsanna, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Bús Ottó, a VMSZ elnökségi tagja, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Csonka Áron, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség elnöke, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes országos elnöke megnyitó beszédében arra emlékeztetett, hogy hosszú és küzdelmes folyamat vezetett a párt programadó fórumáig, és a 2012-es év is sok feladatot és komoly munkát fog a szervezet tagjaira róni.
Utolsó esély Erdélyország helyreállításához
Ezt követően Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke üdvözölte a vendégeket, illetve az „európai hangzású magyar párt” létrehozóit, „cölöpembereit”, és abbéli reményének adott hangot, hogy az új párt betölti azt a szerepet, amelyet az EMNT szánt neki: politikai eszközt nemzeti céljaink elérése érdekében. „Senki se tekintsen célként az EMNP létrehozására. Egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem csak eszköz” – adott hangot meggyőződésének. Megítélése szerint a magyarországi 2010-es nemzetpolitikai fordulat nyújtotta lehetőség az „utolsó esély a nemzet és Erdélyország” talpra állításához. Ehhez sok és komoly munkára van szükség, a nemzeti együttműködés rendszerében pedig „mi is feladatot kívánunk vállalni”, Kós Károly szavaival élve: „Élni akarunk, tehát dolgoznunk kell”. Tőkés László a továbbiakban elmondta: az elkövetkezendő időszakban az „erdélyi munkára” helyezi a hangsúlyt, s nem vállalja az európai parlamenti ciklus második félidejében az EP-alelnöki tisztséget. A Néppárt megszületése fölötti öröm ugyanakkor nem teljes, beárnyékolja ugyanis „a Hunyad megyében ezekben a napokban is folyó, a párt nyolcszáz támogatójának hatóság általi zaklatása”. „Közbenjárásomra Winkler Gyula EP-képviselő ígéretet tett, hogy a törvényes kereteken belül közbe fog járni a Hunyad megyei magyarok érdekében” – hangsúlyozta a párt védnöke. A rövid felvezetőt követően Tőkés László öt pontba foglalt javaslatot ajánlott vezérelvül az EMNP figyelmébe. „Az utóbbi időben divattá vált a bukaresti indíttatású regionalizáció, s Székelyföldet az erdélyi nagyrégióba olvasztanák be. Ebbe nem nyugodhatunk bele. Erdély az erdélyieké, s ha van nemzeti minimum, akkor ez legyen az. Erdély legyen az erdélyieké, Székelyföld pedig a székelyeké. És Vásárhely a vásárhelyieké, miként Muravidék is a muravidékieké” – hangsúlyozta Tőkés, aki úgy véli, „Románia az erőszakosan központosított, korrupt nemzetállamjellege miatt jutott válságba”. A korrupció elleni harc az EMNT egyik fő célkitűzése. A korrupció okolható azért, hogy Románia kizárja magát Európából, s hogy emiatt nem csatlakozhatunk a schengeni övezethez. „Elegünk van a gazdasági maffiából, a közpénzek elherdálásából, a helyi kiskirályok basáskodásából. Aki üzletet lát az erdélyi magyar politikában, annak nincs helye közöttünk” – fogalmazott. A folytatásban az erdélyi magyarság szociális helyzetére tért ki, emlékeztetvén, hogy „tarthatatlan az az állapot, hogy több százezer magyar a létminimum közelében tengődik, holott szeret dolgozni”. Milyen „furcsa, hogy a magyar vidékek az elmaradottabbak Erdélyben, hogy oda sohasem csinálnak utat” – utalt a magyarlakta régiók fejletlenségére, majd kifejtette, hogy vállalkozásainkat fejlesztenünk kell, s munkahelyeket kell teremtenünk a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatására. „A kisebbségi kérdés számunkra szociális kérdés is egyben”, ezért nyilván gazdasági önrendelkezésre is szükség van – hangsúlyozta Tőkés –, s ezt szolgálja a Mikó Imre Terv. Úgy véli ugyanis, hogy a „gazdasági önrendelkezés lehet a kulcsa a későbbi kulturális, területi autonómiánknak, ha meg tudjuk győzni Bukarestet, hogy az neki is jó”. Végezetül a Magyarnak lenni jó jelszavára tért ki. Szerinte egészséges önbecsülésünket szolgálja, és több, mint puszta jelszó: programról, kívánalomról tanúskodik, mert különben „ellenségeink, ellenfeleink megutáltatják velünk a magyarságunkat”. Ha az önrendelkezés megvalósul, és „a délvidékiek nem kell a bőrükön érezzék a napi magyarveréseket, és a marosvásárhelyiek sem a fekete márciust, akkor ismét jó lesz magyarnak lenni”.
„Lassan a saját bukásunkat is meg fogjuk ünnepelni” Beszéde második felében Tőkés László a Néppárt helyét vázolta az erdélyi politikai szférában. Úgy véli, az EMNP-nek a többi magyar politikai szervezettel való együttműködésre kell törekednie, ugyanakkor az együttműködést elsősorban az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerében tartja kivitelezhetőnek, melynek révén a tizenötmilliós magyar nemzet középhatalomként állhat az Európai Unión belül a szomszédos nemzetek mellett. Az együttműködésnek azonban feltételei vannak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség léte mára „öncélúvá vált, és eszközi szerepéről megfeledkezett”. A helyzetkövető politizálás miatt román politikai érdekeket képvisel. „Azt várjuk el az RMDSZ-től, hogy olyan alternatívát vázoljon, amely nem az erdélyi magyarság sorsát teszi kockára, és nem a román politika érdekeit fogja szolgálni, s ekkor mi is partnerei leszünk” – hangsúlyozta beszédében. Ennek egyelőre nem látni a jeleit, mi több, az RMDSZ-nek az erdélyi magyarságot megtévesztő sikerpropagandájával lehet találkozni. „Lassan a saját bukásunkat is meg fogjuk ünnepelni” – jegyezte meg Tőkés László. A Magyar Polgári Párt a püspök szerint két évvel ezelőtt kapott egy esélyt, de nem tudott élni vele. A Néppártnak minden magyar erővel, így az MPP-vel is együtt kell működnie, de az együttműködésnek nem valaki ellen kell megvalósulnia, hanem a nemzeti érdekérvényesítés céljából. Példaként a románokat hozta fel, akik egységesen és „kőkeményen képviselik nemzeti érdekeiket, és így tesz a többi nemzet is, de a magyar nem”. A Székely Nemzeti Tanács szándéknyilatkozatba foglalt elképzelése kapcsán, amely szerint az SZNT élni kíván az európai uniós polgári kezdeményezés eszközével, Tőkés László emlékeztetett: „Nem az SZNT, hanem mi, erdélyi magyarok kívánunk élni a polgári kezdeményezés eszközével”. Összefogás nélkül nem lesz meg a székelyföldi régiót támogató egymillió aláírás”. Beszédében a püspök a Magyar Polgári Pártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak a készülő magyar választási törvény tartalmában való kotnyeleskedését is bírálta. Véleménye szerint a szavazati jognak a határon túl élő magyarokra való kiterjesztése ugyan üdvözlendő, de „bízzuk a magyar kormányra a döntést”. Felszólalása befejező részében Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppártnak és az Európai Néppártnak a globális válság orvoslásában betöltendő szerepéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy Európa válságban van, valamint, hogy ezt a válságot Kelet-Közép-Európában és nálunk a posztkommunizmus válsága is tetézi. Megemlítette továbbá: a legutóbbi marseille-i európai néppárti tanácskozáson az fogalmazódott meg, hogy az Európai Néppárt, valamint a kormányzó néppártok nem engedhetik meg maguknak a válságállapot kényelmét, mert rájuk hárul a feladat, hogy rendbe hozzák a gazdaságot. Hasonló módon Erdély és Magyarország is a válságból kivezető utat keresi, ezért az Erdélyi Magyar Néppártnak, „mint orvosnak a beteghez, úgy kell viszonyulnia népéhez” – fogalmazott. Tőkés László beszédét követően Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szólalt fel, aki a néppárt ismérveiről, illetve különféle kampánystratégiákról értekezett. „Arra kértek – mondta –, hogy egy modern néppártról beszéljek, de nincs egy általános recept, amely minden országban egyaránt alkalmazható lenne. Mára az is eldőlt, hogy az Egyesült Államokban alkalmazott modern kampánystratégiák Európában is meghonosodtak, s a nyugati országokban is néppártokat építenek”. Nem hagyják cserben a Hunyad megyei magyarokat
Toró T. Tibor megbízott országos elnök felszólalása bevezetőjében köszönetet mondott az öttagú országos megbízott elnökségnek, s mindazoknak, akik a párt bejegyzését elősegítették, és akiknek köszönhetően „kevesebb, mint egy évvel a szándék bejelentése után a párt programjának a bemutatására is sor kerülhet”. A pártelnök öt tételben ismertette a szervezetről szóló beszámolóját. Elsőként a bejegyzés körülményeinek állomásait ismertette kronológiai sorrendben, kitérvén a román párttörvény által állított nehézségekre, illetve a bírósági bejegyzést akadályozók gáncsoskodására. Beszédében kitért a Hunyad megyei nyolcszáz magyar meghurcolására is, akik ellen „közpénzen” pártérdekeket szolgálva vizsgálatot folytat a hatóság, s hangsúlyozta, hogy nem fogják a Hunyad megyei magyarokat magukra hagyni. Az előadó ezt követően egy, a pártbejegyzést megelőző, reprezentatív társadalmi felmérés eredményeit ismertette, amely szerint a még nem létező pártról az erdélyi magyarság hatvan százalékának voltak információi. Székelyföldön huszonöt, Erdély egészének viszonylatában pedig máris húsz százalékos támogatottságnak örvendett. „Különösen biztató, hogy a fiatalok körében is magas a támogatottság mértéke, a jövőkép szempontjából viszont nem áll jól a magyarság. Míg a fiataloknak a nyolcvan százaléka Erdélyben képzeli el a jövőjét, e fiatalok szüleinek csak a fele lát jövőt Erdélyben a gyermeke számára”.
A szervezetépítéssel kapcsolatban Toró T. Tibor elmondta, hogy a fentről lefelé irányuló pártépítést a lentről felfelé irányuló váltja fel. Az EMNP az elképzelések szerint egy alacsony költségvetésű, magas hatékonyságú, modern európai néppárt kíván lenni, a „tiszta emberek” pártja, amelyben sem a gyors meggazdagodásra vágyóknak, sem az egykori kommunista rendszer besúgóinak nincs keresnivalójuk. Toró T. Tibor az EMNT és az EMNP viszonyáról szólva elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács volt az a szervezet, amely az önkormányzatiság eszméjét életben tartotta, és nem hagyta, hogy az autonómia kérdése kikopjon a köztudatból. „Az EMNT-nek köszönhető – fejtette ki Toró –, hogy az autonómia nem megkerülhető kérdés, s ezért az RMDSZ is az autonómiával kampányol”. A Néppárt elnöke beszédében kitért az EMNP-t támadók vádjaira is: „Egyrészt az a vád ér bennünket, hogy megfosztjuk az erdélyi magyarságot a parlamenti képviselettől, a másik oldalról pedig az, hogy az egypártrendszert támogatjuk. Sem egyik, sem a másik vád nem igaz. A konfrontáció-együttműködés helyes arányára vigyázva, csak az erdélyi magyarokkal való szövetkezést tartjuk járható útnak, s az együttműködést szorgalmazzuk az emberek érdekében. Ez akár a Néppárt krédója is lehetne” – fogalmazott. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a párt egy olyan eszköz, amely arra alkalmas, „hogy a különböző közösségi terveket megfogalmazza, és azokat a demokrácia eszközeivel megvalósítsa”. „Egy ilyen pártnak a születésénél vagyunk most jelen” – emelte ki a délvidéki politikus, hangsúlyozva, hogy az EMNP-t alkalmasnak tartja a feladatra, mert vajdasági tapasztalatai azt mutatják, hogy akik nem etnikai, nem magyar pártban politizálnak, azok nem képviselik jól a magyarság ügyét. A VMSZ elnökének felszólalását követően Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt tíz pontba foglalt keretprogramját ismertette. A pártelnök beszédében úgy vélte, hogy A megtalált út! – Esélyt és Szabadságot Erdélynek! című program, amely már Bálványoson is bemutatásra került, az erdélyi magyarságot érintő teljes problémakört átfogja. A keretprogram főbb sarokpontjai kulcsszavakban: Temesvár szellemisége, a szabadság mint az emberi élet legalapvetőbb dimenziója, család, az erdélyiség mint a sajátos magyar hagyományok szintézise, keresztény értékrend. Régiós elképzelések: kapu, kapocs, híd A keretprogram régiók szerinti súlypontjait a régióelnökök ismertették a fórummal. Papp Előd székelyföldi régióelnök felszólalásában hangsúlyozta: a régiójára vonatkozó pártprogram voltaképpen Székelyföld autonómiaprogramja, amely a székelyföldi adottságok, az önálló történelmi, intézményi, valamint jogtörténeti hagyományokra épül. Mind a „humán tőke, mind az innovációs képességek” rendelkezésre állnak, mintaként pedig több működő külföldi autonómiamodell is, a teljes önállóságot biztosító katalántól, a részleges önállósággal bíró dél-tiroli autonómiáig. Papp fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nemzeti önrendelkezés – a vádakkal ellentétben – a stabilitás és a gazdasági fejlődés eszköze, miként azt is, hogy minden autonómiatörekvést támogatandónak tartanak, „függetlenül attól, hogy ki a kezdeményezője”. Zatykó Gyula, a Partium régióelnöke a térség kapu-kapocs-híd hármas jellegének összefüggésében mutatta be a Partiumra vonatkozó programpontokat, aláhúzva a határ menti övezet „vegyes gazdasági-kulturális tér”-jellegét, amely kapocs és kapu két nép, két fejlesztési régió, de két ország között is. A régióelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Partium a saját hátországaként tekint a Székelyföldre, jelezvén, hogy közvetlenül érintettnek érzi magát a székelyföldi autonómia létrejöttében. A Partium sajátosságai révén megérett a kétnyelvűségre, valamint az önkormányzatiság valamely formájára. Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Közép-Erdély a leghátrányosabb régiója Erdélynek, amelyre a letargia, a közöny jellemző. „Mit miért nem lehet megvalósítani? Az elmúlt huszonkét évnek ez volt a »programja«” – jegyezte meg nem kevés éllel. Beszédében ugyanakkor kikérte a régió nevében, hogy szórványként emlegessék Kolozsvárt. „Egész Erdély ide jár tanulni, amely sokszínűséget, és hatalmas szellemi kapacitást jelent a térségnek, valamint az idén első ízben megszervezett Kolozsvári Magyar Napok legfőbb tapasztalata is az, hogy az egymásra találás hatalmas erőt adhat”. Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodájának vezetője, a Néppárt külpolitikáért felelős alelnöke Nemzetpolitika a Kárpát-medencében című előadásában Erdély és az Európai Unió közötti viszonyt taglalta. Bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány radikális szerkezeti módosításokat hajtott végre a kettős állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztésével, amely révén lehetőség nyílik a „magyar ügy külföld előtti egységes felmutatására”. A Néppárt által felvállalt külpolitika – szerinte – az eurotranszszilvanizmus fogalmával írható le, amely egyszerre korszerű és európai, valamint Erdély modern hagyományait ötvöző külpolitika. Az előadó erdélyi magyar diplomáciai sikerekről is beszámolt, és amint hangsúlyozta, Tőkés László érdeme, hogy olyan kérdések, mint a szubszidiaritás, a Bolyai-ügy, a marosvásárhelyi Guşă-szobor ügye, a restitúció, stb. bekerült az országjelentésekbe. Szilágyi Zsolt továbbá kiemelte, hogy az EMNP számára a sikeres pártdiplomácia útja elő van készítve: nemrégiben találkozóra került sor az Európai Néppárt elnöke, Wilfried Martens és Tőkés László között. Az Európai Unió és Erdély közötti kapcsolatok azonban nem egyoldalúak, mind Európa, mind pedig Erdély gazdagodik általuk. Ezt a kölcsönösséget fejezi ki az Erdélyi Magyar Néppárt külpolitikájának mottója is: Több Erdélyt Európába! Több Európát Erdélybe! Szilágyi Zsolt előadását követően erdélyi fiatalok rövid felszólalásai következtek, többek között a Maros megyei Angi Balázsé, a gyergyóújfalusi Szilágyi Leventéé, illetve az udvarhelyszéki küldöttként érkező Sándor Lajosé. Soós Sándor, a Magyar Ifjúsági Tanács korábbi elnöke arra emlékeztetett beszédében, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nem előzmények nélküli Erdélyben, hiszen Kós Károly 1921-ben alapított Erdélyi Néppártja e mostani szellemi elődjének is tekinthető. A nagyváradi Csomortány István arról beszélt, hogy miközben egy felmérés szerint a Partiumban élő fiataloknak negyven százaléka nem Erdélyben képzeli el a jövőjét, és Nagyváradon tizenkétezerrel, Bihar megyében pedig huszonötezerrel csökkent a magyarok száma, az RMDSZ még ezek után is sikerpropagandát folytat. „A nemzetárulás kategóriájába sorolom, hogy az RMDSZ ezeket a problémákat elhallgatja – jelentette ki Csomortány –, hangsúlyozva, hogy a korrupció, a megfélemlítettség és a szegénység állandó jellemzőjévé vált a Partiumnak”. Hajdu Krisztián szerint a fiatalok zöme elfordult a politikától, a közélettől, de a Néppártban jelentős az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács tagjainak a száma. Beszédében Hajdu arra mutatott rá, hogy még jóformán meg sem alakult a párt, és máris támadásnak van kitéve, mintegy utalva a Hunyad megyei pártszimpatizánsok zaklatására. „Ez viszont azt jelenti, hogy máris félnek tőlünk” – vonta le a következtetést a felszólaló, aki szerint a lojalitásnak, a nyitottságnak és a munka becsületének helyet kell kapnia a párt értékrendjében. Utolsó felszólalóként Papp Előd székelyföldi régióelnök arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy szűk egy esztendő áll a Néppárt rendelkezésére, és intenzív munkára van szükség, hogy felkészüljön a jövő évi választásokra, amikor „négyszáz erdélyi településen kell majd helytállnia”.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2011. december 29.
Szervezkedik az EMNP a Partiumban
Tavaszra lezárná az Erdélyi Magyar Néppárt a helyi szervezetek létrehozásának legnagyobb részét – mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Csomortányi István partiumi szervezési igazgató. Zatykó Gyula régióelnökkel közösen decemberben két hét alatt tizenhárom helyi szervezet alakulásánál bábáskodtak.
Csak gyakorlati okokból nem alakult több, hiszen a hat megyét magában foglaló régióban csak a megbízólevéllel rendelkező Csomortányi és Zatykó jelenlétében születhetnek meg a filiálék. Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad és Temes megyék központjaiban már működik helyi EMNP-szervezet – a megyeszékhelyek lefedése volt ugyanis a prioritás –, Máramaros megyében pedig a magyarok lakta Felsőbányán, illetve Máramarosszigeten alakult fiók. Csomortányi István szerint a különböző településeken szerzett tapasztalatai alapján óriási az igény az új pártra, a magyar közösségekben ugyanis hatalmas a csalódottság és az elégedetlenség, szükség van a változásra. Ahhoz, hogy a partiumi régiót lefedettnek tekintsék, nagyjából 160 településen kell helyi fiókszervezetet alakítani – ott, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 18 százalékot.
Zatykó Gyula partiumi régióelnök elmondta, a következő év egyik legfontosabb politikai célkitűzése az RMDSZ-szel megvalósítandó együttműködés, amire a közelgő választás miatt nagy szükség van. Zatykó elmondta, egy felmérés szerint az RMDSZ népszerűsége a választók körében az októberben mért 7,4 százalékról decemberre 5,7-re csökkent, ami már alig haladja meg a parlamenti küszöböt. A régióelnök megismételte, hogy a párt álláspontja szerint a magyarság parlamenti képviseletét a lakosság arányának megfelelően kellene meghatározni, és a magyar pártok azon belül kellene megméretkezzenek egymással, hogy a képviselet ne kerülhessen veszélybe. Zatykó Gyula a 2012-es célkitűzések között említette még a munkahelyteremtést, illetve az egészségügy helyzetének rendezését is.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2012. február 24.
Toró T. Tibor ideiglenes elnök az EMNP-ről, a verseny és az együttműködés kettősségéről
Az Erdélyi Magyar Néppárt az egészséges verseny és az ésszerű együttműködés kettősségét vallja, és ennek a helyes arányát akarja megtalálni – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Toró T. Tibor abból az alkalomból, hogy a hétvégén rendezi első országos küldöttgyűlését Csíkszeredában a szeptemberben bejegyzett alakulat. Az ideiglenes elnök elmondta, az EMNP versenyre törekszik a tömbmagyar régiókban, a szórványvidéken azonban nyitott minden együttműködésre az MPP-vel és az RMDSZ-szel.
Hol tart jelenleg a pártépítés, hány helyi, megyei szervezetet hoztak létre az Erdélyi Magyar Néppárt a bejegyzése óta eltelt közel fél év alatt?
– Naponta alakul új szervezetünk, a községi és városi szervezeteket illetően már túlléptük a százat, ugyanakkor az elmúlt két hét során tizenkét megyei szervezetet sikerült megalakítani. A megyei küldöttgyűlések szervezése azért is volt fontos, mert ezek a testületek adtak mandátumot annak a mintegy 350 küldöttnek, akik részt vesznek a csíkszeredai országos küldöttgyűlésen.
– Nemrég azt nyilatkozta, hogy több mint ezer tagja van az EMNP-nek. Elégedett ezzel a létszámmal? Tekintve, hogy az RMDSZ még ma is megkérdőjelezi az új alakulat létjogosultságát, Ön szerint az EMNP mivel képes igazolni leginkább, hogy szükség van rá a politikai porondon?
– Pártok esetében leginkább nem a nyilatkozatok, és nem is a többé-kevésbé pontos tagsági létszám számít, hanem a választásokon való részvétel, illetve a megmérettetésen születő eredmény. Hiszen közvetlenül ott sikerül olyan kapcsolatba kerülni a választópolgárral, hogy elmondhatja a véleményét. Ezért az önkormányzati választás lesz az a pont, amikor eldől, hogy az EMNP életképes-e, hozzá tud-e tenni valamilyen értéket az erdélyi magyar politizáláshoz, a politikai érdekvédelmi tevékenységhez. Természetesen én hiszem azt, hogy igen.
Ezért is hoztuk létre a néppártot, mint eszközt a közéleti szerepet szívesen vállaló, magyarságát büszkén viselő fiatalok számára. Hogy olyan keret teremtsünk, amelyben megvalósíthatják önmagukat azok, akik a politikában aktívan részt akarnak venni és mondanivalójuk is van. Az ezres taglétszámon egyébként már rég túl vagyunk, de igazából a számháború nem itt fontos, hanem az előttünk álló önkormányzati választásokon.
– Az alakulat hétvégi országos küldöttgyűlésén a szervezeti és működési szabályzat, a párt programja mellett leszögezik a választási esztendő prioritásait is. Milyen stratégiát alkalmaz az EMNP a júniusi helyhatósági választásokon, milyen számítások alapján indít önálló önkormányzati és polgármesterjelölteket bizonyos településeken?
– Nyilvánvalóan nem tudhatjuk még, hány településen indítunk majd jelölteket, hiszen az országos küldöttgyűlésen zárjuk le a szervezetépítés első szakaszát, ezen túlmenően viszont folyamatosan szeretnénk bővülni és épülni. Máris világos azonban – és ezt minimál választási stratégiaként meg lehet fogalmazni –, hogy az EMNP az egészséges verseny és az ésszerű együttműködés kettősségét vallja, és ennek a helyes arányát akarja megtalálni. Ennek megfelelően a fő szabály az, hogy egyértelműen versenyre törekszünk azokban a régiókban, ahol többségben vagyunk, tömbben élünk, mint például a Székelyföld vagy az Érmellék. Itt a leghitelesebb embereket próbáljuk megtalálni, és az emberekhez legközelebb álló helyi programokat kínálni a választásokon. Ahogy távolodunk a tömbtől, és haladunk a nemzethatár felé, vagyis ami az interetnikus környezetet, továbbá a szórványt illeti, ott egyre inkább az együttműködés kerül előtérbe.
– Apropó, együttműködés: milyen feltételek mellett hajlandó közös jelölteket indítani az EMNP a nyári megmérettetésen más alakulatokkal, jelesül az RMDSZ-szel és az MPP-vel?
– Meggyőződésem, hogy olyan települések is lesznek, ahol jó szívvel tudjuk például az RMDSZ vagy akár az MPP jelöltjét támogatni, ha egyértelműen ő a rátermettebb, és ő jelenthet megoldást a közösség számára. De alapvetően mindenhol a saját embereinket keressük, ezért hozzuk létre szervezeteinket a Partiumban, Közép-Erdélyben és a szórványban is, hogy lehetőséget adjunk hiteles embereknek. Ott, ahol alacsony számarányunk miatt a verseny veszélyeztetné a magyar képviseletet, nyitottak vagyunk minden együttműködésre.
Ennek több formája elképzelhető: akár egymás jelöltjének támogatása, elképzelhető koalíciós lista, belső koalíciós lista, de akár szorosabb típusú együttműködések is. Az országos küldöttgyűlés elvi koncepciót kell hogy jóváhagyjon, amelynek lényege a verseny és az együttműködés helyes aránya, és innentől kezdődően a megválasztott országos vezetőség koordinációja segítségével a megyei és helyi csapataink felelőssége lesz kiválasztani a legrátermettebb jelöltet, kidolgozni a leghitelesebb programot és megtalálni az együttműködés formáit ott, ahol ez nemzetpolitikailag fontos. A kulcsszó a közösségi érdek és a rátermettség, a jelölt ne legyen korrupt, és lehetőleg ne a saját érdekeit helyezze a közösségiek fölé.
Ezek az alapvető kritériumok. Fontos, hogy a versenyhelyzet által a magyar közösségi érdek ne kerüljön veszélybe. Persze a verseny sohasem ördögtől való. A következő hetek azzal fognak telni, hogy ezeket a tárgyalásokat lebonyolítsuk azokon a településeken és régiókban, ahol ezekre szükség van, és a többi politikai szereplővel közösen megtaláljuk a megoldást. Nemhiába fogalmaztuk meg a keretprogramunkban is, hogy stabilitási paktumra van szükség – ehhez remélhetőleg a küldöttgyűlés is jóváhagyását adja –, amelynek fontos eleme, hogy interetnikus környezetben, szórványvidéken miképpen viszonyulnak egymáshoz a különböző magyar politikai erők a választásokon.
– A három magyar párt viszonyáról jelenleg az látszik, hogy az RMDSZ-szel kemény nyilatkozatháború dúl, másrészt Szász Jenő MPP-elnökkel ugyancsak hűvös a viszonya az EMNP-nek, a polgári párt „második vonalával”, számos vezetőjével és önkormányzati tisztségviselőjével azonban létezik párbeszéd, ami Tőkés László székelyföldi körútján is kiderült. Milyen irányba változhat ez a viszony a jövőben?
– Valóban jól látszik, hogy az elmúlt egy évben megszakadt az intézményes párbeszéd a politikai alakulatok között. Ezt őszintén sajnálom, mert az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak éppen az lett volna a hivatása, hogy intézményes keretben folytatódjék a párbeszéd. Igazából nem rajtunk múlt, hogy az EMEF teljes egészében kiürült, de remélem, sikerül életet lehelni bele. A választások esetében természetes, hogy elsődlegesen a helyi együttműködések, rokonszenvek, kompatibilitások kerülnek előtérbe. Ezekkel a tárgyalásokkal szükségből erényt próbálunk kovácsolni, hiszen országos szinten az RMDSZ-szel egyelőre semmilyen párbeszédet nem tudtunk kialakítani, az MPP vezetőivel pedig országos szinten nem is akartunk ilyet elindítani. Nem tartottuk megfelelőnek ugyanis Szász Jenő néhány, számunkra fontos nemzetpolitikai kérdésben tanúsított hozzáállását. Tulajdonképpen ezért maradtak el ezek a tárgyalások, de valószínű, hogy a következő hetekben kicsivel élénkebb aktivitás mutatkozik a különböző kontaktusok és kétoldalú tárgyalások szintjén.
Azt szeretném, ha az MPP-vel sikerülne jó együttműködést kialakítani megyei és helyi szinteken, már csak azért is, mert az értékrendi különbség itt jóval kisebb, mint az RMDSZ esetében. Semmiképp nem zárom ki az RMDSZ-szel sem a helyi párbeszédet, sőt remélem, hogy olyan településeken, régiókban, ahol nemzetpolitikai imperatívusz az együttműködés, ott sikerül kialakítani ezt, de országos szinten valószínűleg majd az önkormányzati választásokon jön el az egyeztetések ideje.
Most szerintem azért lenne érdemes valamilyen egyezségre jutni, közös játékszabályt kialakítani, hogy a választási kampányban ne süllyedjünk le az erkölcsi és a politikai hasznosság szempontjából megengedett mérce alá. Vagyis próbáljuk meg az amúgy a szenvedélyektől soha nem mentes korteshadjárat során is megtartani annak a lehetőségét, hogy a választások utáni békeidőkben közösen dolgozzunk azokkal, akikkel a kampány során szembekerültünk.
– Tisztújítást is tartanak a csíkszeredai kongresszuson. Önön kívül megpályázza-e még valaki az elnöki tisztséget? A nyilvánosság számára ez is lényeges kérdés pártkongreszszusok előtt.
– Ez így van. Mivel mindeddig az alapszabályon kívül szervezeti-működési szabályzatunk nem volt, ezt most kell elfogadnia a küldöttgyűlésnek, az elnökség által hozott határozatok szerint működött a szervezet. Az elnökség pedig azt ajánlotta, hogy a megyei küldöttgyűléseken lehet a jelöléseket megtenni, ezen előzmények ismeretében azt mondhatom, hogy nagy meglepetésre nem kell számítani. A jelenlegi megbízott elnökség mind az öt tagja (Szilágyi Zsolt, Zatykó Gyula, Papp Előd, Gergely Balázs és Toró T. Tibor – szerk. megj.) bizalmat és jelöléseket kapott ugyanis a megyei küldöttgyűlésektől. Így ha az országos küldöttgyűlés is megszavazza a bizalmat, akkor ez az ötösfogat fogja ebben az évben a néppárt nevében meghozni a sikeres szerepléshez szükséges döntéseket, és levezényli a két választási kampányt is.
Tekintve, hogy az elmúlt hónapokban ez az ötösfogat volt, amely gyakorlatilag zöldmezős beruházásként létrehozta a helyi és megyei szervezeteket, természetes, hogy a felelősséget vállalja akkor is, amikor élesben megy a megmérettetés. Hacsak nem lesz szükség korrekcióra, a választások lejártával megvonandó mérleg alapján kell eldönteni, hogy ki folytatja a következő esztendőben, ki következik sorra a néppárt vezetésében.
– Kiket hívtak meg az első küldöttgyűlésre az anyaországból és a hazai politikai szervezetek közül?
– A magyar kormány képviseletében Németh Zsolt külügyi államtitkár a legmagasabb rangú vendég, de itt lesz Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára is. Eljönnek az általunk meghívott magyarországi országgyűlési pártok képviselői is, akik közül csak a Magyar Szocialista Pártot nem hívtuk meg, úgy gondolom ugyanis, hogy velük értékrendileg összeférhetetlenek vagyunk. A határon túli magyar testvérszervezetek képviselői fizikai valóságban vagy pedig virtuálisan, videoüzenetek formájában lesznek Csíkszeredában, ugyanakkor reményeink szerint Orbán Viktor miniszterelnök ugyancsak videoüzenetben lesz együtt a néppárt közösségével a küldöttgyűlésen.
A hazai pártok közül meghívtuk a többi magyar politikai szervezetet is, közülük az RMDSZ elnöke egyéb elfoglaltságaira hivatkozva kimentette magát, az MPP pedig alelnöki szinten lesz jelen. A román pártok tudatáig még nem jutott el, hogy új politikai szereplő készül a színre lépni, ingerküszöbüket még nem érintettük meg, de nincs ezzel semmi gond. A következő hetekben valószínűleg ez az áttörés is megtörténik, és sikeres párbeszédeket fogunk kialakítani a román politika demokratikus főszereplőivel is.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2012. február 25.
Toró T. Tibort választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt
A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredán. Tőkés László, tiszteletbeli elnök és EP-képviselő hazaárulással rokon megnyilvánulásnak tekintette azokat a magyar politikusi hangokat, melyek azt szolgálták, hogy Brüsszelben elmarasztalják Magyarországot.
Toró T. Tibor egyedüli jelöltként állt a küldöttgyűlés elé, és a leadott 312 szavazatból 309-et kapott. A küldöttgyűlés megerősítette az ideiglenes elnökség többi tagja – Szilágyi Zsolt, Zatykó Gyula, Gergely Balázs és Papp Előd – mandátumát is.
A romániai magyar pártok továbbra is megosztottak
A csíkszeredai küldöttgyűlést szombat reggel videóüzenetében köszöntette Orbán Viktor, aki álmokról, mint az autonómia és az egész Kárpát-medencére kiteljesedő magyar állampolgárság, valamint a végrehajtás előtt álló Mikó Imre-tervről beszélt.
Szombaton ugyanakkor az RMDSZ is megkezdte felkészülését az önkormányzati ás parlamenti választásokra. A marosvásárhelyi gyűlésükön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében utalt Tőkés László minapi kijelentésére, miszerint az Erdéliy Magyar Néppárt nem fog közös listán indulni az RMDSZ-szel. Kelemen szerint ez az üzenet azt jelenti, hogy az RMDSZ csak magára és a romániai magyarságra számíthat a választási évben. Leszögezte: nem ők utasították el az együttműködést. MTI/hvg.hu
Erdély.ma2012. február 27.
Toró T. Tibort választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt
A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró – akinek nem volt ellenjelöltje – a szervezet előtt álló legelső két vizsgájának a közelgő helyhatósági és parlamenti választásokat nevezte meg. A küldöttgyűlés elfogadta a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli. Az ülésen Tőkés László Erdély-központú politizálásra biztatta a pártot. Orbán Viktor videóüzenetében köszöntötte a küldöttgyűlést.
Noha az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első országos küldöttgyűlésén kiemelt helyen szerepelt az idei romániai választásokra való felkészülés, a tanácskozáson érdekes módon kevés szó hangzott el a rivális magyar alakulatokról. A Csíkszeredában szombaton rendezett pártkongresszusra leginkább az volt a jellemző, hogy a tavaly ősszel bejegyzett alakulat egyelőre inkább önmagával, a szervezetépítéssel van elfoglalva, semmint a „politikai konkurencia” bírálatával.
Védnöki nyitóbeszédében – nem kis meglepetésre – eltekintett ettől Tőkés László is, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából először is a bukaresti hatalomba „visszaszivárgó” utódkommunistákra, a romániai korrupcióra, a Boc-kormány foganatosította megszorító intézkedésekre zúdított össztüzet. A néppárt létrehozását több mint egy éve szorgalmazó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Erdély-központú politizálásra biztatta a fiatal alakulat politikusait. „Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat” – szögezte le a Csíki Játékszínben összesereglett több mint háromszáz küldött előtt az európai parlamenti képviselő.
Tőkés arra figyelmeztette őket, csalóka remény volna abban bízni, hogy a júniusi helyhatósági és őszi parlamenti választások alkalmával nagyot fog változni a világ. „Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz, mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít” – jelentette ki a volt református püspök, hozzátéve: akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben az EMNP politikusai állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Tőkés egyébként a hazaárulással határos megnyilvánulásnak nevezte, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, továbbá hogy az EP magyar szocialista képviselői országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában.
„Képletesen ki kell tiltani őket Erdélyből” – jelentette ki a politikus, kiváltva hallgatósága egyetértését. Miután Sándor Krisztina, az EMNT nemrég megválasztott ügyvezető elnöke hitet tett a nemzeti tanács és a néppárt közötti stratégiai partnerség folytatásának szükségessége mellett, Orbán Viktor videoüzenetben szólt a küldöttgyűléshez. A magyar kormányfő helytállást, a közös álmokból fakadó célok közös sikerre vitelét kívánta az EMNP küldötteinek, akiket jó bajtársaknak nevezett. Felszólalásában Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára az öngondoskodás képességét emelte ki, fontosnak nevezve, hogy a közösségnek legyen lehetősége az önálló cselekvésre, más szóval az autonómiára.
Répás leszögezte, a magyar kormány nem a kettős mércében, hanem az egyenlő elbírálásban hisz, ugyanakkor továbbra is támogatni fogja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében úgy vélekedett, a Székelyföldet az erdélyi magyarság belső anyaországává kell tenni, míg Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az értelmiség támogatásának fontosságát hangsúlyozta. Mircea Toma, az Active Watch médiafigyelő ügynökség vezetője vázolta a választási csalások és az etnikai gyűlöletre felbujtó politikai diskurzusok megelőzésére vállalkozó civil paktumot, majd újfajta autonómiaküzdelemre, a korrupciótól mentes autonóm Erdély megteremtésére biztatta az új alakulatot.
Keretprogram eszmékkel és tervekkel
Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke az elmúlt egy év tevékenységéről szóló számadásában elmondta, a 12 megyei mellett közel száz helyi szervezet alakult (a Székelyföldön 42, Közép-Erdélyben 10, a Partiumban 35), a következő időszakban pedig további 70 helyi szervezet létrehozását tervezik. „Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát sikerrel vegyük, és még fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – összegzett Toró. Az általa, később pedig a programalkotó munkabizottság vezetője, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által bemutatott keretprogram hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait, és elhelyezi tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. A Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek című dokumentum alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban, amely az erdélyi magyarokat a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le.
Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlburjánzó bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza, a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét a kisebbségek számára, s ennek alapján a megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg. Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát.
A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magaskultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hoszszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Verseny és együttműködés
A küldöttgyűlés közben rendezett sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika, ezt a politikát pedig az összefogás kell hogy jellemezze.
A fideszes politikus reményének adott hangot, miszerint az idei választásokon az erdélyi magyarság megerősödik az önkormányzatokban és a bukaresti törvényhozásban egyaránt, továbbá leszögezte: a budapesti kormány az erdélyi magyar közösségre bízza, mely alakulatokat támogatják szavazataikkal a helyhatósági és parlamenti megmérettetésen. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor új RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Ugyanezen a rögtönzött sajtótájékoztatón Tőkés László már nem kímélte az RMDSZ-t, amelyet olyan posztkommunista pártnak nevezett, amely szerves részét képezi a román posztkommunista rendszernek. Szerinte a szövetség azért szállt be az Ungureanu-kormányba, hogy a kormányzati pozícióban a kezében tudja tartani az önkormányzati választásokat. „Úgy gondolkoznak, hogy le kell radírozni bennünket a politikai térképről, de tévednek. Erdélyben megérett a helyzet a politikai rendszerváltozásra, amit az RMDSZ eddig megakadályozott, az EMNP mostani küldöttgyűlése ennek a magyar politikai rendszerváltásnak a nyitánya” – mondta Tőkés.
Eközben a küldöttgyűlés megválasztotta az EMNP elnökségét: a 312 leadott szavazatból az elnöki posztért egyedül induló Toró T. Tibor kutatófizikus 309 voksot kapott, és a kongresszus megerősítette az elnökség többi tagja, Gergely Balázs, Papp Előd, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula mandátumát is. Megválasztása után Toró elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre indulnak ismerkedési körútra, és miközben valamennyi romániai parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét.
Bejelentette, az EMNT-vel közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára, kezdeményezik ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraélesztését. Toró megismételte, hogy a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges ötvözésére törekednek a többi magyar párttal – ilyen megegyezésre törekszenek például Marosvásárhelyen –, önálló jelöltjeiket a következő hetekben tárják a nyilvánosság elé, ugyanakkor még nem állítottak fel mércét a tekintetben, hogy hány mandátumot kívánnak megszerezni a júniusi megmérettetésen. Toró hangsúlyozta azt is, semmi alapja nincs annak a „riogatásnak”, miszerint a romániai magyarság kieshet a parlamentből.
„Ezt ki kell törölni az emberek fejéből, tudatosítani kell, hogy 17 olyan választókerület van, ahol a magyarság többségben él, nem beszélve a hat képviselői és három szenátori mandátumot jelentő alternatív küszöb meglétéről” – mutatott rá az elnök. Szilágyi Zsolt külügyekért és a nemzetpolitikáért felelős alelnök elmondta, az EMNP felvételét kéri az Európai Néppártba, másrészt folytatja harcát a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaprojekt ellen.
A küldöttgyűlést köszöntve Németh Zsolt úgy vélekedett, az a feladat hárul az EMNP-re, hogy megállítsa a magyarságot a zuhanásban. „Ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn” – fogalmazott a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve: a fiatal alakulatnak a demográfiára, a magyar–román kapcsolatokra és a romániai magyar politika többi játékosára kell tekintettel lennie. Németh megállapította azt is, hogy a megkapaszkodás csakis az RMDSZ-szel együttműködve, az együttműködésre törekedve lehetséges.
(Toró: verseny és együttműködés a választásokon: Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre is ismerkedési körútra indulnak. Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Toró bejelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik ugyanakkor a magyar politikai szervezetek Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumának az újraélesztését. Elismételte, a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges egyvelegére törekednek a többi magyar párttal. Mint megemlítette, a színmagyar Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.)
Rostás Szabolcs, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)2012. február 27.
Székelyföldön legyen verseny! – Toró szívesen látna egy teljes EMNP-választási listát
A fő szabály az, hogy a Székelyföldön verseny legyen a közelgő választásokon, az interetnikus környezetben pedig esetről-esetre kell eldönteni, mi a teendő. Tehát nemcsak a számarány, hanem a környezet, a politikai konjunktúra, a többi magyar politikai szervezettel való viszony mind-mind befolyásolhatják az illető településen, régióban vagy megyében választott stratégiát – mondta a Székely Hírmondónak Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke pártja választási stratégiáját firtató kérdésünkre.
Szombaton Csíkszeredában közel száz helyi szervezet küldöttei, valamint nyolcvan hazai és anyaországi meghívott részvételével tartották az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlését, és a 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották továbbá Szilágyi Zsolt elnökhelyettest, Gergely Balázs közép-erdélyi régióért felelős alelnököt, Papp Előd Székelyföld régióért felelős alelnököt és Zatykó Gyula Partium régióért felelős alelnököt.
A küldöttgyűlésről Toró T. Tibor elnök úgy fogalmazott: lezárult a pártépítés első szakasza. Megválasztása után köszönetét és örömét fejezte ki, hogy „identitásukat vállaló és a közösségért tenni akaró fiataloktól” kapta mandátumát. A választási stratégiájukról szólva kifejtette:
– A helyi vagy megyei szervezetek javaslatára közösen döntjük el az országos elnökséggel, amelynek feladata az egész jelöltállítási procedúrát és a választási kampányt koordinálni. Azokban a régiókban, ahol a magyarság aránya 10% alatt van, a szórványmegyékben, a szórványtelepüléseken kötelező módon valamilyen együttműködési formát kell találni.
Az MPP-vel való esetleges háromszéki együttműködést firtató kérdésünkre diplomatikus választ adott: – Az EMNP helyi, illetve széki szervezetei kell, hogy javaslatot tegyenek, majd közösen eldöntjük, melyik javaslat felel meg legjobban a támogatóinknak, és erre még van egy-két hét. Amit általában mondani tudok, az az, hogy Székelyföldön mindenhol versenyre törekszünk. De Székelyföldön is vannak olyan helyek, ahol nincs magyar többség. Ezeken a településeken vetődik fel természetszerűen a magyar-magyar együttműködés, mint prioritás, és mind az RMDSZ-szel, mint az MPP-vel tárgyalni fogunk, hogy olyan megoldást találjunk, amiből a helyi magyar közösség nyer. Azt látnám szívesen, hogy a Néppárt saját listájával mérettesse meg magát a választásokon.
Toró annak is tudatában van, hogy az elkövetkező 100 nap nagyon rövid idő a választások előkészítésére. – Szervezeteink és tagságunk, támogatóink nagy része fiatal, a politikában tapasztalatlan, de ami a gyengeségünk, egyúttal erényünk is, hiszen olyan emberek indítják útjára az EMNP-t, akik – legalábbis a többség – nem vett részt az elmúlt két évtized elvtelen kompromisszumaiban – vázolta a kilátásokat az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke.
A küldöttgyűlés elfogadta A megtalált út – esélyt és szabadságot Erdélynek című politikai keretprogramot is, amelyik rögzíti a Néppárt választási stratégiájának alapelvét.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma2012. február 27.
Nem hivatalos kampányrajt az erdélyi magyar politikában
EMNP: alakuló kongresszus; RMDSZ: választásokra készülve
Szombat óta teljes gőzzel beindult az erdélyi magyar pártok választási kampánya azt követően, hogy megtartotta Csíkszeredában alakuló kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az új magyar alakulatnak most már hivatalos elnöke is van Toró T. Tibor személyében. Ezzel párhuzamosan az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) is Marosvásárhelyen „melegített” a júniusi önkormányzati választásokra. A szövetség elfogadta a jelöltállítási szabályzatát és ütemtervét, amely szerint április 15-ig kell megnevezniük az RMDSZ területi szervezeteinek a jelölteket. A szórványban és az interetnikus környezetben így másfél hónap van még arra, hogy tárgyaljanak egymással a magyar pártok az esetleges közös jelöltekről. A tömbmagyar vidékeken viszont egyértelmű, hogy magyar–magyar verseny lesz a június 10-i önkormányzati választásokon. A nem hivatalos kampánynyitón, hétvégén a kölcsönös vádaskodás volt jellemző.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első csíkszeredai országos küldöttgyűlésén száz helyi szervezet küldötte és nyolcvan hazai és anyaországi meghívott vett részt. A 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként az egyetlen jelöltet, a párt korábbi ideiglenes elnökét, Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották Szilágyi Zsoltot elnökhelyettesként, Gergely Balázst a közép-erdélyi, Papp Elődöt a székelyföldi és Zatykó Gyulát a partiumi régióért felelős alelnökként. A magyar kormány megbízottjaként Németh Zsolt külügyminisztériumi parlamenti államtitkár és Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai ügyekkel megbízott helyettes államtitkár vett részt az eseményen.
A küldöttgyűlés megszavazta a párt jelképének a zöld-piros csillagot, elfogadta az alapszabályt, a párt szervezeti és működési szabályzatát, az Európai Néppárthoz való csatlakozási szándéknyilatkozatot, jóváhagyta a Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek címet viselő keretprogramot. A zárónyilatkozat a szülőföld és a közösségszervezés fontosságát hirdeti, és sürgeti a magyar civil szféra, az egyházak, a tudományos és művészeti élet szereplőinek összefogását.
Az EMNP keretprogramja a megoldandó gondok között említi az elmélyült romániai demokráciadeficitet és a magas szintű korrupciót. A párt Erdély-központú politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. Legfontosabb értékei kulcsszavakban: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. Az EMNP a túlsúlyos bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintű regionalizációt is hangsúlyozza. Elképzelése szerint a központi kormányzatra csupán a hadügy, a külügy, a pénzügy és a nemzetbiztonság igazgatása hárulna. A választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét. A Székelyföldet sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát. A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar kultúrát az európai szellemi és tudományos értékek keringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi.
A keretprogram egységes magyar nemzeti külpolitikáról tesz említést, melynek elsődleges feladata, hogy kedvező környezetet alakítson ki a nemzetközi közvéleményben az autonómiaprogram számára. A verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hosszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza. Csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek a kormányzati szerepvállalást, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta: Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten pedig csak a Magyar Szocialista Párttal (MSZP) nem látják az együttműködés lehetőségét. Beszámolt arról, hogy az EMNT-vel együtt elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tevékenységének újraélesztését. Az EMNP-nek hitvallása az értékek egyensúlyát kifejező verseny és az érdekérvényesítő együttműködés helyes arányának a megtalálása – hangsúlyozta. Mint említette, Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.
A küldöttgyűlést köszöntő Németh Zsolt beszédében hangsúlyozta: „ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn”. Úgy vélekedett, a párt hozzájárulhat az erdélyi magyar politika megújulásához, amelyet az összefogásnak kell jellemeznie. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki.
Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján a politikus kijelentette: megérett az idő a román–magyar stratégiai szövetségre. Úgy vélte, a két kormányban megvan az erre irányuló politikai akarat, és az ősszel esedékes romániai parlamenti választások legfontosabb kérdése, hogy ez román oldalon megmarad-e.
Tőkés László, az EMNP védnöke, az EMNT elnöke Márton Árontól és Kós Károlytól vett idézetekkel támasztotta alá, hogy a célok megvalósítása érdekében mindenki munkájára szükség van. Úgy vélte, a románok és a magyarok egymás stratégiai partnerei lehetnek a régióban. Arra is kitért, hogy élni kell az Európai Unióban a polgári kezdeményezés lehetőségével, és el kell érni, hogy az Unió lépjen fel a tagállamaiban élő kisebbségek védelmében.
Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetben köszöntötte a küldöttgyűlést a FIDESZ, a KDNP és a magyar kormány nevében. Azt kívánta az EMNP küldötteinek, állják meg helyüket a gyorsan változó Kárpát-medencei politikai életben, hogy maradhassanak egymásnak jó bajtársai, és a közös álmokat – olyanokat, mint az autonómia, az egész Kárpát-medencére kiteljesedő magyar állampolgárság és a végrehajtás előtt álló Mikó Imre-terv – együtt vihessék sikerre.
A délelőtti ülésszakon felszólaló Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: örömmel jött el az eseményre. Megerősítette: a magyar kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Az EMNT nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök kiemelte: történelminek is nevezhető a küldöttgyűlés napja, amelynek fontosságát a jövőben láthatják csak meg igazán.
Szabadság (Kolozsvár)2012. március 7.
Átpolitizált nemzeti ünnep Nagyváradon
Külön ünnepli március 15-ét Nagyváradon az RMDSZ és az EMNP. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, illetve partiumi elöljárói keddi sajtótájékoztatójukon cáfolták Kiss Sándornak, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnökének a helyi sajtóban tett nyilatkozatát: a politikus a Bihari Naplónak azt mondta, az EMNP-sek azzal a konkrét kéréssel keresték meg őt nemrégiben, hogy a nemzeti ünnepet külön-külön szervezze meg a két párt. Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója, illetve Zatykó Gyula régióelnök ezzel szemben határozottan állítja: az elnök nem mond igazat, hiszen ők többször is azzal a kifejezett kéréssel fordultak hozzá, hogy március idusát idén közösen ünnepelhessék.
Csomortányi és Zatykó Gyula, valamint Kristófi Kristóf István, az EMNP nagyváradi városi szervezetének elnöke erről keddi sajtótájékoztatójukon beszéltek.
Csomortányi felidézte: a március 15-e körüli nézeteltérések nem új keletűek Nagyváradon. Tavaly a PNL-RMDSZ koalícióban vezetett városi elöljáróság azért nem engedte az EMNT-nek, hogy az 1848-as szabadságharc nagyváradi hősének, Szacsvay Imrének a szobránál ülje meg az ünnepet, mert állítólag az RMDSZ jóval hamarabb lefoglalta azt a helyszínt a saját rendezvénye számára.
Csomortányi István elmesélte: ekkor azzal próbálkozott, hogy már az idei nemzeti ünnepre engedélyt kérjen a helyszín használatára, azonban egy frissen életbe léptetett polgármesteri rendelet a terv útjába állt – az ugyanis kimondta, hogy rendezvényre teret foglalni csakis folyó évben lehet. A szervezési igazgató idén semmit nem bízott a véletlenre: az esztendő első munkanapján, január 3-án reggel már jelentkezett a váradi városházán, hogy március 15-ére, illetve október 6-ára helyet és időpontot engedélyeztessen az EMNP-nek – elmondása szerint eleve azzal a gondolattal, hogy a megemlékezést az RMDSZ-szel közösen tartsák majd meg.
Érdekes módon azonban hiába sikerült a kérvényt 2-es iktatószámmal regisztráltatni az önkormányzatnál – a váradi városházán napi több száz dokumentumot iktatnak –, az engedélyt mégsem kapták meg, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ a 84-es számú kérvény alapján már lefoglalta az összes szóba jöhető helyszínt déli 12-től este nyolcig.
Az EMNP-sek elmondása szerint ezután személyesen keresték meg az RMDSZ-t, és Kiss Sándor megyei elnökkel kétszer, illetve Szabó Ödön ügyvezető elnökkel egy alkalommal találkoztak.
Csomortányi István azt mondja, arra a felvetésre, hogy legalább az egyik helyszínen szervezzenek közös megemlékezést, Kiss Sándor válasza ez volt: „Bolondok vagytok? Választási évben együtt ünnepelni?”
Szabó Ödön végül arra szólította fel őket, hogy írásbeli kérvényben igényeljenek egy-egy másfél-két órás intervallumot az általuk kívánt helyszíneken, amit meg is tettek, így végül az önkormányzat engedélyét is megkapták arra, hogy Petőfi Sándor szobránál, illetve Nagysándor József emléktáblájánál eltöltsenek egy kis időt az ünnepen.
Hasonló helyzet állt elő egyébként Zilahon is, ahol Zatykó Gyula elmondása szerint szintén a közös ünneplésre való felkéréssel kereste meg az RMDSZ-t az ottani EMNP, ám ott jókora késéssel, időhiányra hivatkozva visszautasították a kérést.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)