udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
388
találat
lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-388
Névmutató:
Bogdán László
2013. augusztus 27.
Carbonaro és társai a Bulgakovban
Orbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen.
Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”.
A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is.
Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe.
„Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”.
Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót.
Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc.
Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett.
Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában.
Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját.
Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk.
Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak.
„Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD.
Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában.
Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.”
Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott.
irodalmijelen.hu2013. október 23.
A forradalom üzenete
Ötvenhét éve ezekben a napokban dőlt el Magyarországon, hogy a magyar nép változtatni akar a sorsán és gyarmati helyzetén. A szabadságot választja, akár a kuruc korszakban, vagy 1848–49-ben.
Mindez nem megy könnyen, október 23-án kitör a fegyveres harc, naponta változik a kommunista pártvezetés és kormány összetétele. Véres harcok után, október 28-án délután híres rádióbeszédében Nagy Imre bejelenti a szovjet csapatok kivonását Budapestről, s nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánítja az előző napok megmozdulásait. Az események felpörögnek. Október 30-án Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszüntetését, majd felszámolják a rettegett Államvédelmi Hatóságot. Újjáalakulnak a pártok, kinyílnak a börtönök kapui, tárgyalások kezdődnek Magyarország Varsói Szerződésből való kilépéséről, a szovjet csapatoknak el kell hagyniuk az országot, nemzeti ünneppé nyilvánítják október 23-át! Közben szovjet „tanácsadók” Moszkvába viszik Kádár Jánost. A moszkvai vezetők meggondolják magukat, ismét megjelennek magyar területen a Vörös hadsereg csapatai, Budapesten megkezdődnek a véres harcok, a nagyvilágban dúl a szuezi válság, a forradalmat vérbe fojtják, Kádár hazatér, ő és klikkje veszik át a Szovjetunió vezéreinek jóváhagyásával a hatalmat, és megkezdődnek a megtorlások. A többit tudjuk. Tudjuk? A megtorlások értelmi szerzőit, a kivégzések elrendelőit máig nem vonták felelősségre, most készülnek a 92 éves Biszku Béla elleni újabb perre. Ugyanakkor felmerülhet bennünk ama gondolat is, hogy mi történhetett volna, ha a dolgok másként alakulnak? Igen, győzhettek volna a forradalmárok, akkor még egyet akart az egész nemzet, a szabadságot, és Maléter Pál csapatai élén bevonulhatott volna Moszkvába, lemondásra szólíthatta volna fel Hruscsovot, s a térségben 33 évvel hamarabb kezdődhettek volna el a magyar példa nyomán a demokratikus átalakulások. Bibó István, a végsőkig kitartó államminiszter az ENSZ ülésein fejthette volna ki emelkedett nézeteit az emberi jogokról, és Vlagyivosztoktól Drezdáig megvalósulhatott volna végre a nagy francia forradalom hármas jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség! De hát, tudjuk – tudjuk! – nem ez és nem így történt. Jött Kádár az akasztófákkal, jöttek az ítéletek, Pest és a kivérzett ország felett köröztek a halál fekete madarai. Ennyit ért az Albert Camus által is felhánytorgatott magyarok vére? Később, persze, változott a lemez, mint a balcsillagzat alatt álló magyar történetben annyiszor. Ígéretek is jöttek, aki nincs ellenünk, velünk van! És megszületett Kádár János népe. Bibó István nem az ENSZ-ben tartott szabadelőadásokat, hanem a váci fegyházban taníthatta angolra Göncz Árpádot. De mindez már hideglelősen ismerős.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. november 9.
A magyar film- és fotóművészet hírvivői (Akadémikusok Sepsiszentgyörgyön)
Érdekes tanácskozás zajlott/zajlik a helyi egyetem földszinti Shakespeare Termében. Nagy Attila, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának főigazgatója közösségünket érintő témákat feszegető kétnapos vitakonferenciát hívott össze, sikerrel.
A tanácskozáson tizennégy akadémikus vesz részt, nagyrészt az anyaországból, a vajdasági Magyarkanizsáról, valamint Erdélyből. Ők a 2011. november 2-án Budapesten autonóm köztestületként megalakult Magyar Művészeti Akadémia tagjai, melynek célja többek között, hogy őrködjön a magyar művészeti élet szabadsága és a művészeti közélet tisztasága fölött. A Magyar Művészeti Akadémia gondoskodik a magyar művészi élet szereplőinek személyes megbecsüléséről ösztöndíjak és pályázatok kiírásával, együttműködik a határon túli magyar kulturális és művészeti szervezetekkel és intézményekkel. Szentgyörgyi akadémiai tagok: Farkas Árpád költő, Bogdán László író, Vargha Mihály szobrász, Vinczeffy László festő, Zakariás Attila műépítész és a mostani rendezvény házigazdája, Nagy Attila. Péntek délelőtt elsőként Dárday István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező szólalt fel, előadásában a művészet befogadásának minőségét, a lokalitás erősségének feltérképezését hangsúlyozta. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a helyi közösségek csak akkor tudnak fejlődni, ha feltérképezik azokat a helyi erőforrásokat, amelyekkel rendelkeznek, majd olyan stratégiai megoldásokat dolgoznak ki, amelyekkel meg lehet keresni a központi, döntő pozícióban levő illetékeseket. Akik ezen munkálkodnak, azokat hírvivőknek nevezte. Ugyanakkor fontos a globalizáció és a lokalizáció közötti egyensúly megtalálása. Bicskei Zoltán vajdasági magyar filmrendező és grafikus a képi megjelenítés válságára hívta fel a figyelmet. A moziban tapasztalható igényes, művészi képi megjelenítés ma már, úgy tűnik, a múlté, századunkban már mindenféle technikai eszközök jelentek meg, előbb a tévé, majd a különböző számítástechnikai kütyük – számítógép, táblagép –, ahol az igényes képi ábrázolás elsilányul, a mozik eltűnése egyfajta közösségi élmény eltűnéséhez is vezetett. Ugyanakkor az előadó reményének adott hangot, hogy a technika fejlődése segíti majd a mozi talpra állását is. Xantus Gábor előadásában a hazai filmművészeti gondokat ecsetelte; szerinte a kolozsvári filmművészeti egyetemről kikerülők alig tudnak a szakmában elhelyezkedni. Nagy Attila elismert Shakespeare-kutató szellemes előadása szórakoztató és ugyanakkor elgondolkodtató volt. Shakespeare hitt a személyen túlmutató szellemvilágban, és remekül ábrázolta a szellemeket, például a Hamletben és Julius Caesar című drámájában. Ezt filmbejátszásokkal is illusztrálta. A péntek délelőtti programot Tulit Éva és Dósa Attila egyéni, az alkalomhoz méltó Shakespeare-produkciói zárták. Érdemes tehát benézni ma is a Shakespeare Alapítvány és a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett – filmvetítéssel egybekötött – ingyenes programokra.
Matekovics János Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. január 24.
Életműveket ismertek el a magyar kultúra napján
Gazda József Kovásznán élő író, művészettörténész, publicista kapta idén a Háromszék kultúrájáért díjat. A kitüntetést szerda este, a magyar kultúra napján adták át a sepsiszentgyörgyi színházban.
A Kovászna megyei önkormányzat által alapított életműdíj a háromszéki kultúráért kifejtett több évtizedes tevékenység elismerése. Az ezer euróval járó díjat – amelyet tavaly ítéltek oda először – Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke adta át Gazda Józsefnek (képünkön).
„Gazda Józsefet az érdekelte, hogyan, milyen körülmények között él a szétszabdalt magyarság, hogyan lehetett megmaradni ebben az elmúlt, borzalmas évszázadban" – méltatta a rendkívül gazdag életpályát Bogdán László író, kiemelve a világban szétszórt magyarok krónikájának tekinthető A Harmadik ág – Magyarok a szétszórattatásban című könyv és a díjazott egyéb elismert szociográfiai és művészeti írásait. Szerinte Gazda József az oral history műfajban alkot, és egy intézmény munkáját végezte el egyedül.
„Meg tudunk maradni, ha akarunk, sorsunk a saját kezünkben van, én legalábbis hiszem ezt" – fogalmazott a díj átvevésekor Gazda József, aki hangsúlyozta, ezt a hitet szerette volna átadni írásain keresztül, és bár tragikusnak látja a magyarság jelenlegi helyzetét, mindig kereste, és ezután is keresni fogja a reménysugarat.
A kitüntetett elmondta, hogy a magyar nép a lelkében hordja a tehetséget, az alkotó erőt, a magyarság művészeket, hősöket, tudósokat adott a világnak, és neki megadatott, hogy ezt a folyamatot végigkövesse, és ereje szerint könyvekben megörökítse. Zsigmond Barna Pál. Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében emlékeztetett, a múlt öröksége mellett a jövő nemzedék felelősségét is hordozza nemzeti imánk. Az ünnepség az Evilági együttes Kincs című lemezének bemutatókoncertjével folytatódott. A csapat harmadik albumán tizenöt, Sepsiszentgyörgyön élő vagy a városhoz valamilyen módon kötődő művész működött közre.
Életműdíjat kapott Csíky Ibolya
A nagyváradi Szigligeti Színházban rendezett kultúranapi gálaesten a Bihar megyei RMDSZ által 2002-ben alapított díjakat osztották ki. A Jakobovits Miklós-díjat – amelyet tavaly alapítottak a váradi festőművész emlékére – Ujvárossy László képzőművésznek, a PKE tanárának ítélték, aki beszédében visszaemlékezett arra, amire még Jakobovits tanította: „A művészetben soha sem szabad kompromisszumot kötni."
Életműdíjat kapott a nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének alapítója és elnöke, Pásztai Ottó és a nagyváradi színművész, Csíky Ibolya, akit a szobor átvételekor percekig állva tapsolt a közönség. Munkásságáért emlékplakettet vehetett át a népi mesterségek ápolásáért a nagyszalontai Fekete Mária, Szabó István ottományi és Wilhelm Sándor székelyhídi nyugalmazott pedagógus és a műemlékvédőként ismert Kordics Imre.
Magyar Kultúráért díjat kapott a Dukrét Géza vezette Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete és a Mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport. A díjátadó után a Szigligeti Társulat Színház az iskolában, iskola a színházban programjának keretében diákszereplők bevonásával készült Liliomfi-remix című előadást mutatták be a közönségnek.
Magyarországon díjazták Széles Annát
A magyar kultúra napja alkalmából a 2008-ban Hódmezővásárhely város által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat Steiner Béla magyarországi zeneszerző mellett Széles Anna nagyváradi születésű színművész is megkapta. Az elismerést B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Almási István, a magyarországi település polgármestere adták át az alföldi város szerdai ünnepi közgyűlésén.
A 2008-ban alapított díjjal a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett 500 ezer forintos pénzjutalom is jár. Széles Anna Nagyváradon született, Marosvásárhelyen szerzett színészdiplomát, 1965-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, amelynek 1989-ben történt Magyarországra való áttelepüléséig tagja volt.
Az anyaországban előbb a Karinthy Színpad, 1990-től a Thália, majd az Arizona Színház tagja lett. 1962-től szerepelt filmekben, és néhány esztendő alatt Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott, leghíresebb, legkedveltebb női filmszínészévé vált. A hatvanas évek végétől Magyarországon forgatott filmekben is játszott, és ő volt a Németh László Irgalom című regényéből készült tévésorozat főszereplője is. 1975-től tíz éven át Florin Piersic román színész felesége volt.
Krónika (Kolozsvár),2014. január 25.
A feladatokat a sors jelöli ki (Interjú GAZDA JÓZSEFFEL, a Háromszék Kultúrájáért Díj idei kitüntetettjével)
Kovászna Megye Tanácsa 2013-ban alapította a Háromszék Kultúrájáért Díjat, melyet évente a magyar kultúra napján, január 22-én adnak át azoknak, akik tevékenységüket a régió művelődésének szolgálatába állították, életművükkel hozzájárultak az egyetemes magyar kultúra gyarapításához.
A mindenkori díjazott személyét a megyei kulturális intézmények javasolják, tavaly az életműdíjat Szilágyi Zsolt tenor, karnagy vehette át, az idei kitüntetett pedig Gazda József nyugalmazott tanár, művészeti író, szociográfus.
A sors áldása
– Felsorolni szinte lehetetlen mindazt, amivel Gazda József foglalkozott életében: tankönyvírástól a Kőrösi Csoma Sándor Napokig, a szétszabdalt és szétszóratott magyarság enciklopédiájának megírásától – miként Bogdán László fogalmazott a Háromszék Kultúrájáért díjazottjának méltatásában – a művészettörténetig, a diákszínjátszástól a közösségszervezésig... – ... És mondjuk azt, hogy még tanítottam is.
– Melyiket tartja a legfontosabbnak?
– Az egyetem elvégzése után két laphoz is fel akartak venni, a Korunkhoz és az akkoriban Sütő András által indított Művészethez, az Új Élet elődjéhez. De „pártunk és kormányunk” megakadályozta, hogy én újsághoz, szerkesztőségbe kerüljek, ezért tanárként kellett elhelyezkednem. És mégis mondom, sorsom áldásának tartom, hogy tanárnak mentem. Ezért nem merem azt mondani, hogy fontosabb az írásos munka, mert ugyanolyan fontos a tanári is, hogyha azt valaki hittel, szeretettel, meggyőződéssel végzi. Azt pedig a kor mondja meg, és az utókor fogja eldönteni, hogy az az írásos munka, amelyet én letettem a nemzet asztalára – mert nemzetben gondolkodó embernek érzem magam –, az képvisel-e egy olyan súlyt, amelyet maradandónak lehet nevezni. Ha igen, akkor talán ez lenne a legfontosabb. De a diákszínjátszást ugyanolyan fontosnak tartottam, mert sikerült elérnünk, hogy adott pillanatban mi voltunk Erdély kis falvainak népszínháza. Az alatt a húsz év alatt, míg a diákszínjátszó csoportot vezettem, öt-hatszáz közötti előadást tartottunk, ami egy nagy színháznak sem válna szégyenére. Faluról falura jártunk, de Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen a nagy színpadokon is bemutatkoztunk, hogy nehogy valaki azt mondja, azért megyünk csak falvakra, mert szégyellünk nagyobb közönség elé lépni. És a kritikák is mutatták, hogy nem az alsó szintet képviselte a mi diákszínjátszásunk; még olyan megállapítás is hangzott el a Tamási Áron százéves születése évfordulóján pont Sepsiszentgyörgyön egy magyarországi színházkritikus szájából, hogy tizenhat színháznál látta a Tamási-darabokat, mégis számára a legnagyobb élményt egy diákcsoport, a kovásznai Énekes madár előadása nyújtotta, mi közelítettük meg legjobban azt az eszmét, amit ő Tamásiban elképzel. Vagy a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület. Kérdezték már, miért csinálom. A feladatokat nem én választom, hanem a sors jelöli ki, tudniillik az lehetetlen, ha valaki itt él Kovásznán, Kőrösi Csoma szülőágyától két és fél, három kilométerre, ne vegye tudomásul, hogy van Csoma. Amiként megengedtetett, az 1989-es változás után két hónapra már összeültünk, hogy alakítsuk meg az egyesületet, a feladat adva volt, és muszáj volt elvégezni. Az egyesületi munka, a tudományos konferenciák szervezése azonban óriási időelvonó tényező, olyan munka, amit más is végezhetne, de nem találom meg azt a másik embert. Azzal vigasztalom magam: összejárván a nagyvilágot magyar közösségeket keresve igazolódott előttem, hogy a nemzeti munkát Tokiótól Sydneyig és Buenos Airesig mindenki szolgálatként végzi, nem fizetés ellenében. Ami bánt, hogy itt nem akad egy tehetséges, ügyes fiatalember, aki például a tanári munka mellett átvenné ezt is. Na de összefoglalva: amit az ember hittel és lélekből jövő teljes odaadással végez, az egyformán fontos kell hogy legyen.
Emlékező történelem
– Bogdán László is jelezte laudációjában, az interjúkötetekre utalva, hogy egy intézmény munkáját végezte el egy személyben, magánemberként. Miért kellett ezt csinálni, mert pénzért, tudom, hogy nem, és úgy vélem, a majdani taps reményében sem. – Erre rá kellett döbbenni, és ezt is a sorsomnak köszönhetem. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel, kolozsvári, nagyenyedi tanárkodás után kerültem Kovásznára 1964-ben, itt tapasztaltam meg a magyar közösségnek a szuszogását, azt, hogy milyen fantasztikus dolog az a hagyományrend, amely összetartja és cselekvővé teszi az embereket; mint egy gépezet, úgy működött ez a közösség akkortájt. Erre akkor döbbentem rá, amikor apósom meghalt, és hazajövet az iskolából azt láttam, egyik szomszéd sepri az udvart, a szomszédasszony főzi az ebédet, mások takarítják a házat, mert akkor még otthon volt felravatalozva a halott, és érkezik a harmadik szomszéd, hogy beszélt a pappal. Óriási élmény volt rádöbbenni, hogy az egyén feladatát adott nehéz helyzetekben átvállalja a közösség. És ez az élmény mozdított arra, hogy ennek a minden eszközzel szétzúzásra szánt közösségnek a hagyatékát, hagyományát, működő gépezetét én valamiképp megörökítsem, papírra vessem, így született meg az első szociográfiai kötetem, az Így tudom, így mondom. Én még beszélhettem olyan öregekkel, akik tűzvilágnál fontak, mert még mécses is alig volt a múlt századfordulón, úgy éreztem hát, hogy ütközőpontban élek, amikor még él a régi, de az új már ököllel ver szét mindent maga körül, és ennek a határvonalnak a felismerése késztetett arra, hogy megörökítsem a régi magyar falu emlékezetét, hogy a művészeti írói ambícióimat pillanatnyilag átrakjam más skatulyába, és a fontosabb munkát végezzem. Én ezt emlékező történelemnek vagy emlékező irodalomnak nevezem. Kezdetben a könyveimben magamat kikapcsoltam, és csak az adatközlőket beszéltettem, montázstechnikával alakítva ki a folytonosságot. Később rájöttem, azért okoz ez nekem nehézséget, mert a már felgyűlt tapasztalatokkal sokban hozzá tudok járulni a könyvek mondanivalójának kiteljesítéséhez, így született meg az oral history műfajom, amely kezdődött Az Istennel még magyarul beszélgetünkkel, A tűz októberével, később pedig A harmadik ággal, amelyikben már a magam szövegeibe építem be az emlékező anyagot.
– Mintegy igazolásaként a felépített elképzelésnek.
– Igen, de azt is el kell mondanom, hogy amikor a legelsőt, az Így tudom, így mondomat írtam, alig akarta elfogadni a kiadó, szöveggyűjteményként szándékozták közölni, mert nem értették, hogy ez egy építmény. Ezt a műfajt én találtam ki, megkomponálom a könyveimet, ezek nem interjúsorozatok, hanem a szerkesztés által válnak művekké. Határeset a szépirodalom és a dokumentumirodalom között, mert én tulajdonképp esztétikai élményt akarok nyújtani amellett, hogy tárgyi élményt is adok. Aki szelektíven szemelget a könyvekben, az csak a dokumentáris értéket kapja, aki megtenné azt, hogy folyamatosan olvassa, annak kizárt, hogy az esemény sodrása egy ívelő élményt ne okozna.
– Akár egy regény.
– Az én könyveim lehetnének magyar sorsregények is, hiszen megdöbbentő, ami velünk történt, megdöbbentő az egész magyar történelem. Az én vágyam az lett volna mindig, hogy ne csak dokumentumanyagot, hanem lelki táplálékot is adjak. Valamiképpen ezt a nemzetet lelkileg is rá kell döbbenteni arra, mit jelent magyarnak lenni.
Magyarnak lenni jó
– Magyarok nyomában, mondhatni, körbejárta a földet. Hol nem élnek magyarok?
– Mindenütt vannak. Egy nem magyar amerikai mondott egy számomra emlékezetes, szép mondatot: ti is olyanok vagytok, mint a zsidók, mindenütt ott vagytok és lehet látni titeket. Mi cselekvő nép vagyunk, ha valahol vagyunk, hát nem azért, hogy eggyel több ember legyen jelen, valami mindig ránk irányítja a figyelmet. Láttam, tapasztaltam, hogy teljesítményünk nem annyi ezrelék, amekkora az arányunk az egyetemességben, hanem annak a sokszorosa. Mindenütt észrevesznek bennünket, jó képességgel megáldott nemzet vagyunk, ami tény. Sokan azt mondják, ezt a nyelvünknek köszönhetjük, mert a nyelvünk annyira kreatív, annyira gondolkodásra késztető, hogy logikája vezet rá a dolgok lényegének meglátására, és ezért van az, hogy a mi tudományos teljesítményünk messze felülmúlja a számarányunkat. Tehát én azt mondom, hogy még ebben a viharvert korban, amikor annyi minden történt ellenünk az utóbbi évszázadban, vagy akár évszázadokban is, valahogy még ilyen körülmények között is szerintem jó magyarnak lenni.
– Miért mondta a Háromszék Kultúrájáért Díj átvételekor, hogy pillanatnyilag tragikusnak látja a magyarság helyzetét?
– Azért, mert Trianon nem véletlenül történt. Semmi oka nem volt, amiért büntessenek minket, hát mi voltunk az egyedüliek, akik elleneztük a háborút az induláskor, s a végén ránk varrták, hogy miattunk történt a háború, ami egy hazugság. Az egész magyarokkal szembeni történelmi büntetőhadjárat, ahogy a második háborúban Tito negyven-ötven ezer embert belelövet a Tiszába, aztán a málenkij robot, itt a földvári láger... Tamásfalván például, az én gyűjtésem szerint, hét áldozatot követelt a második világháború, ennyien haltak meg a frontokon, és 62 embert összeszedtek, elvittek Földvárra, megöltek. Én úgy látom, hogy a Kárpát-medence nagyon fontos hely, és az egész Trianon azért történt, mert erre szemet vetett valamilyen erő, ezt meg akarja szerezni, ezért kellett – hogy gyenge legyen – szétdarabolni, és most soron van a kicsi országnak a lerohanása, ezt mutatja, hogy 1989 után kirabolták az országot, a magyar nemzeti javak nagy része idegen kézre került. A mondás szerint azé a föld, aki birtokolja, tehát folyik a földnek a birtokba vétele, és ki tudja, hogy mi lesz még. Tudatosítani kell bennünk, hogy célpont vagyunk, de ha ismerjük a helyzetünket, ellen tudunk állni. Ez ránk, erdélyi magyarokra is vonatkozik, és amikor a székelyek nagy menetelése történik, akkor Kovásznáról nem száz embernek kell elmennie, hanem hatezernek kell ott lennie. A helyzet tragikus, de nekünk tudnunk kell, hogy bennünket el akarnak pusztítani, és ezt nem szabad hagynunk. Nem szabad hagynunk a nyelvünket elvenni, a kultúránkat elvenni, az akaratunkat elvenni, a beolvasztást megengedni.
– A történelem során volt már egy ilyen kísérlet: töröld el a népnek a múltját, és nem lesz jövője. Ha tudatosodik bennünk e veszély: hogyan tudjuk kivédeni?
– Önvédelem mindenképpen, hogy a magunk ügyét képviseljük. Ragaszkodni a nyelvhez, nem úgy, mint a legtöbb boltban, ahol csak románok a feliratok, bár nemcsak a vásárlók magyarok, de sokszor a bolt tulajdonosa is. Múltkor kaptam egy felszólítást a szemételszállító cégtől románul. Áthúztam, ráírtam a hátára, hogy kétnyelvű város, tessék két nyelven írni, postára adtam, nyilván, nem válaszolnak. Hát hogy lehet, hogy nem harcolunk azért: a nyelvünk legalább regionális szinten hivatalos legyen? Odaadják az ortodox egyháznak a szállodát, ez nemzeti megkülönböztetés. Miért adnak Kovásznán egy ötemeletes szállodát az ortodox egyháznak? Akkor tessék egy másikat odaadni a városnak legalább, hogy annak jövedelme a közösség épülését szolgálja. Minden szállodánkat vagy Ploiești-ből, vagy Bukarestből, vagy Brassóból irányítják, még nem is a megye gazdasági erejét erősítik, tehát mi gyarmat vagyunk itt. Ez a gyarmatosított állapot nem szűnik meg, míg mi határozottan fel nem lépünk. Ha egyszer azt mondjuk, hogy vasárnap tüntetés, akkor Kovásznán is tessék ötezer embernek lemenni a központba, Szörcsén is háromszáz embernek, mert a jogainkért való kiállással tudjuk csak a jogainkat megszerezni.
– Erre utalt a díjátadáskor, amikor a cselekvő tenni akarást kérte számon?
– Az kellene tudatosodjék mindenkiben: legyen egy óra ideje, hogy adott esetben ott legyen, ahol szükség van rá. Amikor volt a Mikó-tüntetés Szentgyörgyön, úgy haragudtam, hogy az ablakon nagyságák, kisasszonyok s urak néznek ki, hát ne az ablakon nézzenek ki, hanem menjenek le a térre. Ezért mondom, nem vagyunk öntudatos nép.
– Hogy elkanyarodtunk a kultúrától, vagy sem, az most maradjon nyitott kérdés. Minden díj kötelez, azt mondják. A Háromszék Kultúrájáért Díj mire kötelezi Gazda Józsefet? – Hogy valószínű, jó úton járok, és míg élek, van erőm ezen az úton továbbmennem. Mert ha a közösség méltónak tartott a díjra, akkor ez arra figyelmeztet, hogy a közösség tudomásul vette és nem tartja fölöslegesnek a munkámat. Ama hídról kell a történelmet szemlélni, többre nem vagyok képes, mert irányítani nem adatott meg, de nem is feladatom, hanem az én feladatom az, hogy szemlélődjek és a magam következtetéseit levonjam, papírra vessem. Azt szeretném, hogy a jelenhez is tudjak szólni, de talán fontosabb lejegyeznem azt, ami történt. Ahogy írtam egyik könyvem címében: Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. január 27.
Markó Béla kapta a Bárka folyóirat díját
Markó Béla költő, író és Egressy Zoltán író, drámaíró kapta meg ez évben a Bárka irodalmi és művészeti folyóirat Bárka-díját. A rangos irodalmi lap szerkesztősége a magyar kultúra napjához közel évek óta ünnepi esten értékeli a folyóiratban előző évben megjelent prózai és verses alkotásokat. Az elismerést, amelyet már 14. alkalommal osztanak ki, olyan szerzők kaphatják meg, akik az előző évben jelentős publikációkkal gazdagították a folyóiratot, és évek óta munkakapcsolatban állnak a szerkesztőséggel.
A díjat a folyóirat szerkesztősége alapította 2000-ben. Az eddigi díjazottak között olyan magyarországi és határon túli alkotók vannak, mint Bogdán László, Fekete Vince, Iancu Laura, Tandori Dezső.
Markó Béla rendszeresen küld verseket és esszéket a Bárka szerkesztőségének, tavaly több számban is megjelentek művei: Amerikások, Allegória, Éppen olyan, Árnyékok, Identitás, Fohász. Egressy évek óta publikál a Bárkában, tavaly két elbeszélése jelent meg Ravatal Rádió és Ahogy szereti címmel.
maszol.ro,2014. április 3.
Farkas Árpád 70 éves
Erdélyben egy másik Erdély van ördöglakattal bezárva. A kettő néha érintkezik, néha nem. Amikor érintkezik, a kiszámítható következményekkel és kiszámíthatatlan eseményekkel teli súrlódások után – akárha a Bánffy Miklós előtt is felvilágló írás – néha felszikráznak a felismerések.
Farkas Árpád sokat tudott erről, bizonyos verseinek fragmentumai nem véletlenül lettek szállóigék: „Itt Erdélyben a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak, / reccsenve nőnek meg a pofacsontok, / s a vízmosásos szemekben az árnyak / nézik, nézik évezredes hosszan, / hogy a türelem partjain milyen erdő ég el…” Vagy: „Ürügyek fogytán, aki jajgat, / adj néki olyan hatalmat, / hogy bűneivel fölhúrozva álljon / cimbalomként e mennyországbálon, / s ugasson fel belőle a kín / gyomorsavmarta csöndünk / artézikútjain.” Vagy itt van egyik legnépszerűbb verse, az Avaron: „Orra bukva az avaron, / forogva mennyköves határon, / az ember mondja a magáét, / mint akit nem vertek még szájon, / mint aki lélegzetet is / e föld gyomrából vesz már, / kövek köhögnek tüdején, / nyelvére agyagos sár / tapad, / hogy érezze, / ne csupán látva lássa / a földet, honnan vétetett / a fel-feltámadásra.” Lehetne folytatni, van miből idézni, de itt meg is állhatunk, nem véletlen, hogy Farkas Árpád verseit különböző életkorú rajongói, középiskolások és színészek fáradhatatlanul, újra meg újra elmondották, hiszen úgy érezték, nyomorúságos, a hetvenes-nyolcvanas években végképpen ellehetetlenülő létezésünkre vonatkozik, kimond valamit, ami visszaadhatja megtépázott önbecsülésünk. Akarhat többet egy költő? Akit verseivel köszöntünk hetvenéves születésnapján, ama verseivel, amelyek olvasóiban élnek.
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 3.
Farkas Árpád köszöntése
A Székelyföld folyóirat szerkesztőivel és munkatársaival közösen Farkas Árpád költőt születésnapján, ma 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Bogdán László, Borcsa János, Dimény-Haszmann Árpád, Fekete Vince, Ferenczes István, György Attila, Lakatos Mihály, Molnár Vilmos, Sántha Attila köszönti. Közreműködik Kolcsár József színművész és a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 5.
Versek a költőnek
Sokak számára volt Farkas Árpád „a” költő, némelyek számára mester, egyféle jóakaratú báty, akinek egyéni zamatú, azonnal felismerhető versei mellett erkölcsi tartását is bámulták olvasói, pályatársai.
Csütörtök délután bensőséges, szeretetteljes ünnepségen köszöntötték a 70 éves alkotót tisztelői, rokonai, barátai a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A Székelyföld kulturális folyóirat áprilisi számában tizenhárom író és költő üdvözli – versben és prózában – a kerek évfordulóhoz érkezett „élő klasszikust” (akinek sikerült tréfával oldania a pillanat komolyságát), ezeket az írásokat olvasták fel szerzőik: Ferenczes István, Bogdán László, Borcsa János, Dimény Árpád, Fekete Vince, György Attila, Lakatos Mihály, Molnár Vilmos és Sántha Attila; jelen volt Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője is. Kis zene is fűszerezte a hangulatot: előbb a Kaláka együttes által megénekelt Virágzápor hangzott el, majd a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese adott elő Kodály- és Bartók-műveket, végül pedig Majláth Attila egy népdalt. Kolcsár József színész verseket olvasott fel, a városvezetés jókívánságait Incze Sándor tanácstag, nyugalmazott református esperes tolmácsolta, személyes ráadással is nyomatékosítva az üzenetet. Meglepetten és meghatódva válaszolt minderre Farkas Árpád: mert nem tudott arról, hogy ilyen összeesküvés készül a születésnapjára, és mert „ennyi barátja van még az embernek és a versnek”. Nem ilyen lovat akart ő sem – elevenítette fel gyermekkorát –, előbb pilóta szeretett volna lenni, azután kezdett verset írni, hogy szárnyai nem nőttek. Idővel kiderült, hogy a verseket ki is nyomtatják, és fel is szállnak, emberek közé mennek: így alakult a költői pálya, amelyhez az embernek, magyarnak, székelynek levés kényszere és igyekezete társult. Erre kell törekedni, nem arra, hogy élő vagy holt klasszikusok, esetleg múzsák legyünk – fogalmazta meg a Hargita megyei Siménfalván született, munkásságáért több rangos díjjal is kitüntetett költő, aki büszkén és felemelt fejjel vállalta, ami ráméretett: hogy „erdélyinek születtem és annak kellett maradnom”. Azt is elmondta, hogy külföldön, más tájakon éppen a sajátosan székely szavajárású, ízű, élményvilágú versei a legkeresettebbek, és ez nagy öröm. Éljünk a világban, ha már megadatott nekünk, és legyenek barátaink, mert valahogy így áll össze a közösség; vigyázzunk nagyon egymásra, ahogy én is szerettem volna a szavakra vagy a versekre vigyázni, hogy ne dülöngjenek szanaszét, ne lézengjenek csak úgy a világban – mondotta el köszönetképpen. A rendhagyó születésnap dedikálásokkal, oldott beszélgetéssel végződött. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. június 17.
Magyar tükör
Továbbra is nagy a tolongás a baloldalon, noha teljesen világos, hogy a jelenleg érvényben lévő választási törvény szerint a baloldali pártoknak csak együtt lehet némi esélyük, közös jelölteket kellene állítaniuk. Erre egyelőre semmi esély nincs.
* Folytatódik az MSZP-tagság lemorzsolódása. Tóbiás József, a jelenleg esélyes pártelnök mindenesetre optimista. „Nem lehet lenyelni az MSZP-t – állította egy hét végi nyilatkozatában. – A pártban hihetetlenül erős az életösztön.” * Viszont arról is beszélt, hogy őket nem jellemzi kizárólagosság, de világosan látszik, hogy a három baloldali párt ugyanazokért a szavazókért küzd. * Folyamatos viszont a szocialista párt tagságának átigazolása a Demokratikus Koalícióba. Hét végén Gyurcsány Ferenc pártelnök már arról beszélt, hogy a DK célja kormányzóképes erővé válni. (?) Mint mondta, azért harcolnak, hogy képesek legyenek arra, hogy más demokratikus erőkkel együtt 2018-tól – vagy „ha úgy hozza a sors”, akár már korábban is – kormányozzák az országot. * Nem késett a reprezentatív válasz sem, a Fidesz szerint a volt és csődöt csődre halmozó szocialista miniszterelnök egyszerűen képtelen megérteni, hogy a magyaroknak elegük van belőle, nem kívánják vissza a Gyurcsány-korszakot, amikor megkezdődött az ország elszegényedése és eladósodása. „Gyurcsány nemcsak az országot tette tönkre, hanem a baloldalt is, most is, mint eddig, csak uszítani és hergelni tud!” – áll a Fidesz közleményében. * A politikai uborkaszezon másik két visszatérő témája Tarlós István budapesti főpolgármester és Lázár János kancelláriaminiszter egyre élesedő vitája. Miután Lázár magához vonta a fővárosi beruházásokat, kijelentette: egyelőre nem kerül sor a katasztrofális állapotban lévő 3-as metró felújítására. Tarlós tehát nemcsak esetleges újraválasztásáért küzd, hanem pozíciója is szemlátomást gyengül. Sok cinikus elemző mindezt egyszerű kommunikációs fogásnak tartja, Lázár a végén meghátrál, s ezzel előnyhöz juttatja az őszi főpolgármester-választásokon Tarlóst. Magyarország, tudjuk, a fantasztikusabbnál fantasztikusabb szcenáriók országa is. * Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje – akiről Gyurcsány Ferenc néhány napja kijelentette, nem ő lesz a baloldal közös jelöltje –, élesen támadta Tarlóst a metrófelújítások elmaradása miatt. Kijelentette: a főváros a legnagyobb befizető, legalább annyit követelhetne Tarlós István is, hogy visszakapják a Budapest zavartalan működtetéséhez szükséges milliárdokat. * Amióta a miskolci városvezetés tervbe vette a gettók, a cigánytelepek elköltöztetését falura, nagy a harc. Sokan – nem is elfogulatlanul – rasszista lépésnek tartják a költöztetést, deportálásról beszélnek, noha azt mindenki elismeri, hogy a nyomortelepeken a helyzet tarthatatlan.
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. július 14.
A polip
A korrupció polipja – ez az imaginárius szörnyeteg – behálózza Abszurdisztánt. Csak a péntek reggeli hírekből: letartóztatták a korrupcióellenes ügyészség iaşi-i ügyészét csúszópénz elfogadása miatt, előzetesbe került a sloboziai vérközpont igazgatónője, mivel a vérátömlesztéshez elengedhetetlenül szükséges vér is alkuk céltáblájává vált, aki nem fizetett 50 vagy 100 lejt, nem kapott vért, betegek haltak meg a műtőasztalon.
Letartóztatták az egyik teleormani árvaház vezetőjét, azzal vádolják, hogy csúszópénzt kértek az örökbefogadásokért, egy boldog család 1000 euróért juthatott gyermekhez, az ügyek nyolc esztendeje folynak… Hetek óta folyik a kenőpénz elfogadásával vádolt Mircea Băsescu ügye is, előtérbe kerültek ismét a korrupcióval vádolt tévémogul zűrös ügyletei, s Voiculescu ellen szaporodnak a vádak! De mindez eltörpül a legújabb botrány mellett: a Korrupcióellenes Ügyészség három minisztérium 2001 és 2013 között kötött, több mint gyanús szerződéseit vizsgálja. A korrupció polipja tehát elérte a hatalom legfelső köreit is, az elnök családját, a leggazdagabb üzletembereket és a kormányt. De lássuk, miről van szó ez utóbbi esetben. Négy szerződésről, melyekkel körülbelül egymilliárd lejjel károsították meg az államot. A történet 2001-ben, a Năstase-kormány idején kezdődik, de átnyúlik a Boc- és a Ponta-kabinet idejére is. A mába! Az oktatási minisztérium az iskolák informatikai berendezéseinek korszerűsítésére kötött még 2001-ben egy szerződést. Nyilván, csúszópénzekért juthattak a cégek az üzlethez, később az ügy az informatikai minisztérium hatáskörébe került, s folytatódott Daniel Funeriu és Valeriu Vreme oktatásügyi, illetve kommunikációért felelős miniszter idején is, érintve a kabinet főtitkárságát is. Még megdöbbentőbb a belügyminisztérium umbuldája. Ioan Rus minisztersége idején, 2001-ben a határok biztonságosabbá tételének érdekében kezdett tárgyalásokat a tárca különféle cégekkel, 40, illetve 60 ezer euróért kaphatták meg a szerződéseket az érintett vállalkozások, de tejeltek 5–10 százalékot a megkötött szerződések után is a megítélt összegből. Ez az ügy is átnyúlik a mába. 650 millió euróról van szó, az összeg jelentékeny része köztisztviselők zsebébe vándorolt. A Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai kezdeményezik tizenegy volt és jelenlegi miniszter őrizetbe vételét. Ha tagjai a parlamentnek, kiadatásukról a képviselőház és a szenátus dönthet, ha nem tagjai, akkor Traian Băsescu államfő. Az 1989 utáni huszonöt év legnagyobb korrupciós ügyéről van szó. Mindez cáfolja szegény Radu Vasile – a costeşti-i csata hőse – megállapítását, aki még 1999-ben, a bányászvillongások idején jelentette ki: Romániában már mindent elloptak, nincs, mit ellopni. Kiderült: van, és az is, hogy a száz sebből vérző polip levághatatlan karjai elérték a hatalom legfelső köreit is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. július 24.
Harc a hatalomért
Miközben a román alattvaló életét újabb és újabb árvizek nehezítik – az elmúlt napokban az ország bizonyos területeire hihetetlen mennyiségű csapadék hullott –, a Dâmboviţa-parti politizálás centrumában, már a közelgő elnökválasztás miatt is, a megszokott korrupciós botrányokon túl a hatalmi harc áll.
Noha két esztendeje a szocialista-liberális koalíció földrengésszerű győzelmet aratott, s kétharmados többséget szerzett a felduzzasztott létszámú parlamentben, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, felbomlott, a liberálisok kiváltak, s átállva az Európai Parlamentben a néppárti frakcióba, egyesültek a demokrata-liberális párttal! A Victor Pontának látványosan hátat fordító és először szenátusi, majd pártelnöki tisztségéről is lemondó Crin Antonescu széteső, szétaprózódó, válságba jutó jobboldalt hagyva maga után letett arról is, hogy államfőnek jelöltesse magát, igaz, utóbb visszatáncolt, s miután „kitalálta” és előtérbe tolta az ország reménységét, Klaus Iohannist, úgy döntött, mégis indul az elnökválasztásokon. Párttársai ezzel nem értettek egyet, s egy belső szavazáson Klaus Iohannis győzött, így most hivatalosan is ő a liberális párt elnökjelöltje, az egyesülő demokrata–liberális párt jelöltjével, Cătălin Predoiuval is meg kell még mérkőznie, de nem kétséges, hogy több szavazatot kap, és ő lehet végül a jobboldal államfőjelöltje. Legyőzheti-e Victor Pontát? A jelenlegi miniszterelnök hivatalosan még nem jelöltette magát, de több mint bizonyos, hogy ő lehet majd Iohannis ellenfele. A közvélemény-kutatások szerint, ha ma lennének a választások, győzne is, csakhogy nem ma lesznek. S a közvélemény-kutatásokból az is kiderül, hogy a román szavazók mintegy 20–20 százaléka elkötelezett „ideológiailag” a baloldal vagy a jobboldal mellett, hatvan százaléknak, a nagy többségnek nem ez számít. S van is némi igazuk, hiszen a romániai jobb- és baloldalnak semmi köze sem jobb sem baloldalhoz. (A vörös bárók, mint elkötelezett baloldaliak?) S mindkét oldalt behálózta a korrupció. Két szempont döntheti el a választásokat: protesztszavazat lesz-e 2014-ben? Ha lesz – eddig mindég volt –, akkor a német származású szebeni polgármester lesz Románia új államfője. Ha a szociáldemokratáknak mégiscsak sikerül – dacára Ponta csökkenő népszerűségének – motiválnia klientúráját, akkor Victor Ponta lehet az államfő, és bebetonozhatja pártja hatalmát. Ennek következményeit el lehet képzelni!
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 6.
A szankciók és az orosz kisebbségek
A hidegháború vége óta nem látott mértékben durvult el – az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt – Oroszország és az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok viszonya.
Az EU-nagykövetek ugyanis komoly szankciókról döntöttek: a nyugati hitelfelvétel tilalma finanszírozási problémákat okozhat, de mélyebb sebet üthet az orosz gazdaságon az olajipari technológiák nyugati exportjának leállítása is. Az orosz energiaipar most olyan fázisba jutott, hogy lépnie kellene, tengeri fúrásokba kezdeni vagy a földgáz cseppfolyósításának irányába elmozdulni. Az oroszoknak erre nincs saját technológiájuk, ezért szükségük van a nyugatira, a műszaki tudásra, más országból pedig – például Kínából – nem tudják beszerezni. Az orosz válaszlépések is körvonalazódnak, a moszkvai fogyasztóvédelem beperelte a McDonald’s gyorsétteremláncot, a lengyel zöldségek importját pedig a minőségbiztosítási tanúsítványokkal kapcsolatos problémák miatt augusztustól megtiltották.
A nagy kérdés, persze, hogy betartják-e a nagy nyugati, főként német és francia cégek a tilalmat, hiszen csak a hadiipar esetében több tízmilliárd eurós beruházásokról van szó. Az augusztus 1-je előtt megkötött szerződésekre a szankciók nem vonatkoznak, a berlini kormány ennek ellenére visszavonta egy nagy német cég engedélyét, amely már megkezdte Nyizsnij Novgorod térségében egy modern lövészeti központ építését. Ez a felszín, kérdéses, hogy a látványos és durva szankciók elérik-e a kívánt hatást, és egyáltalán mi lenne az? Oroszország jobb belátásra térítése? A Nyugat a kilencvenes évek eleje, a Szovjetunió, a sátán birodalma gyors, „mesebeli” szétesése után nem számolt azzal, hogy a volt szovjet tagállamokba hozzávetőleg 30 millió orosz rekedt! Vagy több? A népszámlálási adatok nyilván torzítanak és pontatlanok, de ettől a tény még tény marad. Az erősödő putyini Oroszországnak lépnie kellett, Európa legnagyobb számú kisebbsége némely volt tagországban igen mostoha körülmények között él. A hihetetlen nyomor mellett éppen ez áll az ukrán polgárháború hátterében: a kijevi „forradalom” után felálló új ukrán kormány éppen a nyelvtörvénnyel kezdte tevékenységét, mintha ki akarták volna provokálni mindazt, ami azóta történt, s még történni fog.
Mert, ami beindult, nehéz megállítani, s ezzel eljutottunk a mai európai kisebbségvédelem gyenge pontjához, a közösségi jogokhoz, amelyekkel a liberális jogfelfogás nem nagyon tud mit kezdeni. Gazdasági szankciókat hozni mindenesetre könnyebb, ám ezek nemhogy megoldanák, inkább elmélyítik a válságot.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 19.
Magyar tükör
Különös hír jelent meg pénteken egy eddig ismeretlen magyarországi hírportálon. A Hídfő.net közleménye szerint Magyarország T72-es tankokat szállít Ukrajnának.
* Az orosz külügyminisztérium, hitelt adva a (rém)hírnek, azzal vádolta Magyarországot, hogy megsérti az uniós fegyverexport szabályait, s közvetítőn keresztül harckocsikat szállít Ukrajnának. A magyar külügyminisztérium azonnal reagált, csak egyszerű járműmozgatásról volt szó, a tankokat egy másik raktárba szállították, de azok nem lépték át a magyar határt. * A hírre rácsapott az MSZP is, követelve a tények tisztázása érdekében a nemzetbiztonsági és külügyi bizottságok együttes összehívását, meg szeretnék hallgatni Pintér Sándor belügy-, Hende Csaba honvédelmi és Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalt is irányítja. * A Fidesz-frakció ezt határozottan ellenzi, állítva, hogy az MSZP ezúttal is csak saját politikai érdekeit nézi, hitelt adva egy finoman kifejezve is bizonytalan rémhírnek. A baloldal – áll a Fidesz közleményében – nem először akarja kihasználni az ukrán válságot, kárt okozva Magyarország hírnevének. * Sokan még mindig nem kaptak csekket a tankönyvek befizetéséhez. Augusztus 15-én ugyan lejárt a tankönyvcsomagok árának befizetési határideje, de a szülők a tankönyvek átvételéig befizethetik a pénzt – tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkársága. A szülők tehát később is fizethetnek, az átvételkor pedig be kell mutatniuk a csekket, illetve hitelt érdemlően bizonyítaniuk a befizetést. „Így tehát a határidő technikailag a tankönyvcsomagok átvétele” – áll a közleményben. * Demonstrációt tartottak a Corvinus Egyetem Fővám téri épülete mellett, az egyetem aulájában álló Marx-szobor eltávolítása ellen. A Balpárt által szervezett tiltakozáson mintegy ötven érdeklődő, szimpatizáns előtt szónokolt Tamás Gáspár Miklós filozófus, Krausz Tamás történész, Komjáthi Imre, az MSZP elnökségi tagja, és felszólaltak a Balpárt képviselői. Az azonban, hogy marad-e Marx a Corvinus Egyetem előcsarnokában, vagy megy a szoborparkba, kérdéses.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 21.
A krími párhuzam
Teljes gőzzel beindult az elnökválasztási kampány, és már az elején előkerült a nemzetiségi kérdés és az autonómia. Sokaknak szúrja a szemét, hát a jelöltek belehúztak, egymást múlják felül. Ebben, persze, semmi csodálatos nincs, a magyar kérdés eddig minden elnökválasztási kampányban előkerült; pontosan ebből miért maradt volna ki?
Ezúttal Victor Ponta – aki már alig foglalkozik a kormányzással – lépéselőnybe került, hiszen általános meglepetésre megjelent a Nyergestetőn, meg akarván nyerni a magyar választóit. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, belehajszolta vetélytársait a heveny magyarellenességbe – ami nem is volt nagyon nehéz –, s ama kijelentésével, hogy ő ortodox és román, a jobboldal közös jelöltjét, Klaus Johannist is megzavarta! Aki óriási elánnal kezdte fejtegetni, hogy a maga részéről ugyan nem ortodox és nem is román – a tények azok tények, s a legkellemetlenebb dolgok a világon –, de az etnikai alapon szerveződő autonómiát igenis hevesen ellenzi, ezzel nem ért egyet. Cristian Diaconescu, Traian Băsescu új pártjának, a Népi Mozgalom Pártjának volt elnökjelöltje – helyette ugrott be Udrea asszony is, már csak ő hiányzott –, feladva az avantgárd kötelező aszkézisét, karrierdiplomatához méltatlan módon kezdte el taglalni a magyar autonómia ügyét, vádaskodva és rágalmazva. A krími párhuzammal kissé messzire ment, még nem tudja, amit a vak argentin látnok, Jorge Luis Borges precízen megfogalmazott: ha a világon valamiről beszélnek, valami elhangzik, vagy leírásra kerül, bármikor valósággá is válhat. „Ahogyan a magyar külügyminisztérium értelmezi a székely autonómia ügyét – fejtegette –, figyelmen kívül hagyva a román–magyar alapszerződést, hasonlít ahhoz, amire Oroszország hivatkozott a Krím annektálásakor, noha a nemzetközi jogban nem lehet legitimitást találni az etnikai alapú területi autonómia fellengzős elképzeléseihez.” Ezzel elismerte, hogy Székelyföld és Krím között van párhuzam, s belekeverte Magyarországot is az elnökválasztási kampányba.
Ponta közben röhög a markába, ő ezzel (egyelőre) nem foglalkozik, nagyokos külügyérére hagyja. Titus Corlăţean pedig azzal érvel, hogy az alapszerződés nem fogadja el a kollektív jogokat, következésképp az etnikai alapon szerveződő autonómiát sem, megfeledkezve arról, hogy a nevezetes alapszerződés 1996-ban született, azóta, tizennyolc esztendő alatt sok víz lefolyt a Dâmboviţán, a Dunáról nem is beszélve.
A kampány tehát zajlik. Boldogok vagyunk, hogy mi sem maradunk ki belőle. Amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell!
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 29.
PulzArt: összművészeti események a játék évében
Elkészült a sepsiszentgyörgyi PulzArt összművészeti fesztivál programja, melybe idén egy nulladik napot is beékeltek a szervezők, így ötnaposra bővült a rendezvény. A művészeti találkozó színes, érdekes eseményekkel, Skype-on lebonyolított előadással és zenei ínyencségekkel várja az érdeklődőket.
Végleges a szeptember második hetében tartandó PulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja – tájékoztattak a szervezők, kiemelve, hogy idén a játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen az irodalom, a képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.
Nulladik nap Feldmár Andrással
A fesztivál ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek egy érdekes programponttal. A nap „meghívottja” Feldmár András Kanadában élő, magyar származású ismert matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását skype-os élő kapcsolásban. A beszélgetés moderátora Kovács Réka Rozália családterapeuta lesz.
Szintén a nulladik napon nyílik meg a sepsiszentgyörgyi fényképész, Henning János és a rádiós műsorvezető, Kiss Bence Ő is én című fotókiállítása, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is ezen a napon lesz látható. Az estét a kortárs román irodalom kiemelkedő alkotójának estje zárja: Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A PulzArt első napján, 11-én a dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet lesz a főtéma: bemutatkozik a Játéktér című színházi folyóirat, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval tartanak közönségtalálkozót. Az irodalmi és színházi események mellett a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyílik Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlata.
A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina Cărbunariu, akinek egy dokumentum-színházi előadása látható a PulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron? – teszi fel a kérdést a De Vânzare / For Sale / Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Szintén ezen a napon adja elő a Tamási Áron Színház új előadását. Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre – a PulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg.
Szeptember 12-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a fesztivál közönsége előtt, majd író-olvasó találkozóra kerül sor Kukorelly Endre budapesti íróval, akit Bogdán László író kérdez. Pénteken este világhírű előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön: a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el.
Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. Rendhagyó módon nem a hónap végén, hanem a PulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását: a felolvasó-színházi produkció meghívottja Mucsi Zoltán „Kapa” magyarországi színművész lesz.
Szeptember 13-án délután Cári Tibor és Baczó Tünde Antonymus Venetus című szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni az Erzsébet parkban, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Tein Teaházban. Szintén ezen a napon mutatkozik be a budapesti Bárka Színház az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadásával, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész.
A magyar kortárs tánc is része az összművészeti fesztiválnak: az őstehetségnek tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a PulzArton. Szombaton este Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő íróval találkozhat a közönség a Lábas Házban, aki második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A napot a Cári Tibor zeneszerző által vezetett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara) koncertje zárja a Tamási Áron Színházban, ahol a zenekar nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet majd.
Érzelmek és színház
Szeptember 14-e, vasárnap a PulzArt zárónapja, amelyen az Osonó Színházműhely tart színház-pedagógiai foglalkozást felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. A fesztivál vendége lesz vasárnap Doina Ruşti bukaresti író, akivel Mihai Ignat beszélget.
Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag így határozzák meg Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadását, amelyből kiderül, egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Az előadásra a Tamási Áron Színház új stúdiótermében kerül sor, míg a nagyterem színpadán színház és cirkusz, akrobatamutatványok és érzelmek keverednek a Baccalŕ Clown Pss Pss című előadásában.
A PulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W. H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazzel vagy a hiphoppal.
Bús Ildikó , Krónika (Kolozsvár)2014. szeptember 3.
Erdélyi kisvárosok és a nagyobbak, a székelyföldiek (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely) mellett Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad került a Korunk idei első őszi számának középpontjába. Minthogy pedig átjárhatóvá váltak a határok, és az országhatárok is átjártak fölöttünk, szükségszerűen tágul az a kör, amit a Városaink címszó jelent. Markó Béla emlékező írása Transzszilván városálom címmel szól múltról és jelenről, de hasonló visszapillantásokat olvashatunk Láng Zsolttól, Kántor Lajostól, Varga Gábortól, Lőrincz Györgytől, Kőrössi P. Józseftől, Bogdán Lászlótól. Bejön a képbe Gömöri György írásában Cambridge is, a híres angliai egyetemi kisváros, Csapody Miklós szövegében Selmecbánya és Sopron. A város szociológiai kérdéseiről, elméleti és gyakorlati szinten, Pásztor Gyöngyi és Zörgő Noémi értekezik. Ilyés Sándor a régi kolozsvári munkásklubokról közöl tanulmányt. Kötő József Szabédi László színműkísérleteit elemzi a Mű és világa rovatban.
Népújság (Marosvásárhely)2014. szeptember 13.
A történelem közelről, avagy mi lett volna, ha 1848-ban már létezik televízió? (Bemutató a Tamási Áron Színházban)
Pintér Béla ma a magyar színház egyik legkülönösebb alakja. (Ha nem a másik.) Maga írja és rendezi társulatában darabjait, melyekben játszik is.
Milyenek ezek a darabok? Blaszfemikusak, játékosak, parodisztikusak, dialógusai peregnek. Ismeri a színpadot, mint a tenyerét, legképtelenebb ötleteit is hitelesen vitelezi ki, gondol színészeire, hálás szerepeket kreál nekik és nyilván magának is. A pesti Kaisers TV Ungarn ősbemutatóján maga alakította Petőfit. (A teljes előadás sajnos nincs a You Tube-on, részletek viszont igen, így azt is megnézhetjük, hogyan.) Ezzel az összehasonlításoknak vége.
Koncentráljunk Porogi Dorka előadására. Annál is inkább, mert a pályája elején álló rendező előadása szuverén vízió, nagy reményekre jogosít, színészvezetése bámulatos, a szereposztás kiváló, fel tudja szabadítani művészeit, ezért aztán fergeteges két óra következik, Pintér Béla képtelen ötleteit realisztikusan álmodja meg, és ami még fontosabb, hitelesen kivitelezi! A legbizarrabb helyzetek is valóságosak, csupán el kell fogadnunk, hogy hipnózissal ide-oda mászkálhatunk az időben, hogy 1848-ban, nemzeti múltunk e végzetes és hősi történelmünkből kimeredő esztendejében már létezett televízió, és ilyen volt. Milyen is lehetett volna, a nagy és kisebb euro-ázsiai hazugságládák nagyjából egyformák. A darabban megjelenített Kaisers TV Ungarn császárhű, német nyelvű, bár a reklámok magyarul szólítják meg a nézőt, s üzletemberek pénzért magyarul is hirdethetik portékáikat. Ennek a játékban fontossága is van, amikor Kossuth (Mátray László alakítja frenetikus játékkedvvel, parodisztikusan, de ezzel együtt az alak nem nélkülözi a nagyságot, noha állandóan ellenfénybe kerül, s a karakter gúnyképe villódzik) és Petőfi átveszi a televíziót és átalakítja. Kossuth azonnal lepaktál egy termékeit reklámozó magyar vállalkozóval (Erdei Gábor újra elemében, káprázatosan komédiázik). Petőfi Sándor, az új vezető kirúgja a régi, „megalkuvó” munkatársakat. Kónya-Ütő Bence ötletesen játszik rá a nagy nemzeti költő hiúságára, mindenki összetéveszti a Toldi írójával, csupán a megalkuvó s általa kirúgott majd visszavett operatőr, Marian Kornél idézi pontosan egyik versét! (Kolcsár József egy kaméleont állít elénk, felejthetetlenül.) Petőfinél is óhatatlanul elrajzolódik a karakter, de gúnyképe sem tudja elhomályosítani a költői és emberi nagyságot, ami föltétlenül Kónya-Ütő Bence nagy érdeme! Az egyik bemondóművésznő, Lágyvölgyi Dombor Panka (Gajzágó Zsuzsát is rég láttuk ennyire felszabadultan komédiázni) kirúgása után felháborodottan mondja bemondóművész-társnőjének, a történetben kulcsszerepet játszó Üreghi Szidóniának, hogy ő a magyar reklámokkal legalább annyit tett a változásért s a „forradalomért”, mint Petőfi! Benedek Ágnes alakítása méltó társnőjéhez, akivel elképesztő kettőst jelenítenek meg, a tévék mindenkori rivalizálására és különös, a beavatatlanok számára érthetetlen belső világára játszva rá. Később visszaveszik őket (kéz kezet mos, közbenjárnak érdekükben, a tévé világa már csak olyan, mint ma, milyen is lehetne?), s a helyszínről, a pákozdi csata színhelyéről tudósíthatnak, élőben.
De mondjuk már végre el, miről van szó. Egy kettős időutazásról. Rozi (Pál Ferenczi Gyöngyi) ápolónővérként, flott fehérben, szigorúan, mint egy oroszlán-szelídítőnő játszik nézőivel, s 2014-ből, sanyarú jelenünkből, ahol és amikor bármi megtörténhet, időutazásra csábítja őket. 1881-ben vagyunk egy pesti kórházban. Amália grófnő anyja tetemével szembesülve mondja el az ideges orvosnak, hogy anyja sírba vitte bankszámlakódját, ezért nem juthat hozzá örökségéhez. Az orvos felajánlja, hogy hipnotizálja, s visszamehet születése előttig, 1848 őszébe, amikor édesanyja hasában készülődik a boldog jövőre. A kettős is telibe találó választás, Kovács Kati tudálékos, naiv grófnője és Derzsi Dezső hisztérikus, állandóan vizelési ingerekkel küszködő orvosa úgy esnek a hősi történelembe, mint légy a tejbe, de nem maradhatnak rezonőrök. A lány imádott atyjáról, a sukorói oroszlánról kiderül, nem volt éppen olyan, mint azt azóta róla állítják. S nem a csatanyerésre készült, sőt, meg volt győződve róla, hogy ezt a csatát elveszítik, akár a szabadságharcot! Ezért a bemondóművésznővel (Benedek Ágnes) a tévéstúdióban, amikor maga Kossuth nevezi ki tábornoknak, arra készül, hogy megfut, Brazíliába szökik szeretőjével! Lányát, aki kényszerűségből készíti vele az interjút, Petőfi rögtön alkalmazza és bedobja a mély vízbe, mélységesen felháborítja mindez, noha ő sem imádja anyját, aki szintén megjelenik, véle a hasában! Gróf Baráznay Ignác szerepében Pálffy Tibor régen látott játékkedvvel villog, egyszerre tragikus és tragikomikus hős, hirtelen kerülünk közel a történelemhez, amely nem teljesen olyan, mint ahogyan a történelemkönyvekben írják. Felesége szerepében D. Albu Annamária bűvölhet el. Kettősük frenetikusan elragadó.
És beindul a történet. Minden megoldódik, a magyarok győznek, felharsan a Petőfi által átírt, felgyorsított, pattogóan „optimista” himnusz Kertész János m.v. előadásában. S ezentúl a németek küzdenek a külön hadügy- és pénzügyminisztériumért s nyelvi jogaikért, Magyarország csillaga felível, 1881-ben legalábbis. Hogy ma mi van, nem tudni, harsog a dal, Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, amelynek motívumai Bartók utolsó zongoraművében is feltűnnek. Igen, ez a legkevesebb, amit elmondhatunk. A rendező azoknak ajánlja előadását, akikben van némi hajlam a nemzeti öniróniára. Remélhetőleg megtalálta őket, a második előadást követő vastaps legalábbis ezt bizonyíthatja, de olyan keveset tudunk.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. szeptember 15.
A párbeszéd lehetősége a pulzArton
Szerdától egészen vasárnap estig tartotta zsongásban Sepsiszentgyörgyöt a második alkalommal megszervezett pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál, amely változatos programokkal, neves meghívottakkal várta a közönséget.
Az egyik kiemelt vendég a kortárs román irodalom egyik neves képviselője, Mircea Cărtărescu volt, akinek estjén zsúfolásig megtelt a Bod Péter Megyei Könyvtár előadóterme. Az író – aki bevallása szerint ötvenéves korára érte el a kamaszkort – felidézte: gyerekként nagyon lassan ismerte meg az irodalmat, első meghatározó olvasmányélménye a Monte Cristo grófja volt, még a bölcsészkarra is naiv gyerekként került be, ahol azonban nagy hatással voltak rá a Nicolae Manolescu vezette irodalmi körök.
Elmesélte: fiatal berlini ösztöndíjasként Esterházy Péterrel is találkozott, értekezni viszont alig tudtak, ő ugyanis nem beszélt németül, Esterházynak pedig az angol jelentett problémát. Felidézte verses próbálkozásait, amelyek szerinte zsákutcák voltak, de első, a posztromantika bűvkörében született prózai munkáira sem büszke.
Szerinte a próza sokkal őszintébb, mint a vers, nyelvi játékokkal, rímekkel akár a rosszabb lírai munkákat is el lehet adni, ezzel szemben a prózával „nem lehet becsapni az olvasót”. Cărtărescu legsikeresebb munkája a Vakvilág (Orbitor) című regénytrilógia, amely számos nyelven megjelent már, a szerző mégsem szereti a siker szót, amelyet skorpióhoz hasonlított, amely bármikor megmarhatja a művészt.
Hiányzó kölcsönhatások
Az irodalomszerető közönség a Tein Teaházban a budapesti Kukorelly Endre íróval is találkozhatott a rendezvénysorozat keretében, aki Bogdán László író kérdéseire válaszolva elmondta: leginkább a különféle művészeti ágak kölcsönhatását hiányolja, szerinte ugyanis „a festők nem olvasnak, az írók nem mennek el a tárlatokra, a zenészek pedig nem csinálnak semmit”. Mint mondta ezért is fontosak az olyan „összművészeti” fesztiválok, mint a pulzArt, amely lehetőséget teremt a különböző területeken alkotóknak a találkozásra, párbeszédre.
Szerinte a kortárs művészetre a magyar társadalomnak alig egy százaléka kíváncsi, mégis túl kell lépni a „hanyatlástörténeti pesszimizmuson”, elég lenne ha az iskolában a művészet, irodalom „élvezetteli bezabálására” tanítanának, hiszen a művészet befogadása nem intellektus-függő, hanem élvezeti dolog – mint például a húsleves elfogyasztása.
Létező és képzelt lények
A csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Méhes György-nagydíjas Bestiarium Siculorumot is bemutatták a pulzArton. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett a Tein Teaházban. A könyvbemutatón számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre is részt vett.
Lakatos Mihály elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila – hiszen a legtöbb megjelenített lény valóban létezik a környezetében, jobban mondva az ismerősei között.
Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, és bár gyerekeknek nem ajánlott, turistakalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A pulzArt azonban nemcsak irodalmi, de színházi képzőművészeti és zenei programokat is bőven kínált. Péntek este például a Tein Teaházban már hagyományossá vált felolvasószínházi sorozat újabb előadását, Artur Palyga A zsidó című darabját a filmes szerepléseiről, és rövid, humoros felvételeiről Erdélyben is ismert Budapesti Mucsi Zoltán rendezte, és maga is szerepelt benne.
Krónika (Kolozsvár)2014. szeptember 22.
Hányan vagyunk?
Közeledik a Románia sorsát hosszú évekre eldöntő elnökválasztás, dúl a kampány, minden erről szól, így nem is csoda, hogy a kormánynak hirtelen fontos lett megtudni – az egyik államfőjelölt éppen a miniszterelnök, Victor Ponta –, hányan is vagyunk az országban és szerte Európában?
Ideje lenne nyilvántartásba venni a külföldön élő és sok országban feketén dolgozó honfitársainkat, akiknek száma felbecsülhetetlen, hiszen – akár a legutóbbi államfőválasztáson – most is eldönthetik a szavazás végeredményét.
Ahhoz képest, hogy Constantin Noica filozófus – aki barátaival, Eliadeval és Ciorannal szimpatizált a Vasgárdával, s ezért őt a kommunista rendszerben felelősségre is vonták, Eliade és Cioran időben tűntek ki a képből – egy nagyralátó tanulmányában 1940-ben úgy vélte, ha minden jól megy, az ezredfordulóra Nagyrománia lakóinak száma elérheti a hetvenmilliót. De hát nem így történt, noha a Ceauşescu-rendszer szigorú megszorításai, az eszelősen kegyetlen abortusztörvény kétségtelen hozzájárult egy viszonylagos, évtizedes népességrobbanáshoz, azóta ez a trend leállt, Románia lakosságának ma csak egyetlen etnikuma, a roma népesség szaporodik.
Mivel a választási nyilvántartásokkal sincsen minden rendben (néhány éve botrányosan derült ki, hogy régen elhalálozott személyek is szerepelnek a listákon), s a legutóbbi népszámlálás adatai is hozzáférhetetlenek, senkinek nincs fogalma arról, hogy végeredményben hányan is vagyunk az országban és a határokon túl. Nemrég Bogdan Stanoevici diaszpóráért felelős tárca nélküli miniszter beismerte: a kormánynak nincs pontos kimutatása a külföldön élő románokról, az egyedüli biztos adat, hogy Olaszországban több mint egymillió, Spanyolországban pedig közel egymillió román állampolgár él. De, tehetjük hozzá, lehet, hogy sokkal több, és akkor még nem is beszéltünk más országokról. Ráadásul a konzulátusok, nagykövetségek, a helyi hatóságok és az egyházak nyilvántartásaiban szereplő számok különböznek, a külföldre utazó román állampolgárok nem kötelezhetőek arra, hogy regisztráljanak a nagykövetségeken. Aki feketén dolgozik, a befogadó ország nyilvántartásaiban sem szerepel sehol. Ki kellene minél sürgősebben alakítani egy adatbázist, de hát ez az említett okból nagyon nehéz, szinte megoldhatatlan. Maradnak tehát a becsült adatok.
Ott vagyunk, ahol a part szakad, vagy még ott sem. Ráadásul ismeretlen nálunk a levélben való szavazás is. Még jó is, mert ez újabb visszaélésekre adhatna alkalmat – bár ami a hazai választások tisztaságát illeti, dőre ábránd.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)