udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 406 találat lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 | 391-406

Névmutató: Máté András Levente

2014. február 5.

Sipos Zoltán
IDŐ VASFOGA
Megnéztük: a "magyar" ügyek nem évülnek
Az új Büntetőtörvénykönyvnek köszönhetően számos "húzós" név úszhatja meg a börtönbüntetést. Magyarok nem igazán lesznek közöttük.
Számos nagy név, többek között Miron Mitrea és Mihai Necolaiciuc büntetőügye is elévülhet 2014-ben, az új Büntetőtörvénykönyv életbe lépésével.
Ennek oka az, hogy a Btk. egy sor bűncselekmény esetében kisebb büntetéseket ír elő, az elévülés ideje pedig az adott bűncselekményre kiszabható maximális büntetéstől is függ.
Mivel a Mikó-ügyet és Nagy Zsolt privatizációs dossziéját leszámítva viszonylag újkeletűek, a magyar vonatkozású büntetőügyek nem évülnek el egyhamar.
A Mikó-ügy határeset
Valószínűleg csak a Mikó-ügy egyik vádlottja, Marosán Tamás lélegezhet fel az új büntetőtörvénykönyv életbe lépésével. Az ő helyzete azért más, mert nem volt köztisztviselő az épület visszaszolgáltatásának pillanatában.
A Mikó kollégium épületét visszaszolgáltató bizottság másik két tagja, Markó Attila és Silviu Clim ügye azonban várhatóan nem fog egyhamar elévülni. Mivel a vád szerint az okozott kár nagy összegű, a hivatali visszaéléssel vádolt tisztségviselők maximális lehetséges büntetése több, mint 10 év.
Az új Btk. szerint az ilyen bűncselekmények elévülési időszaka 10 év, és ezt a nyomozás elkezdésének a pillanatától (2007) kezdve számolják. Így tehát Markó Attila ügye leghamarabb 2017-ben évülhet el.
A stratégiai privatizációs dossziéról nem tudni
Mivel az ügyészség sehol nem részletezi, hogy mi volt azon bűnszövetkezet célja, amit a vád szerint Nagy Zsolt és Kerekes Gábor támogatott, ezért ennek az ügynek az elévülési idejét nem lehet kiszámolni. A Legfelsőbb Bíróság (ICCJ) indoklása a december 7.-i ítéletről fogódzót nyújthat, erre azonban egyelőre még várni kell.
Valószínűleg Olosz Gergely sem menekül
A befolyással való visszaéléssel vádolt RMDSZ-es volt honatya, Olosz Gergely ügye sem fog elévülni. Az új btk. szerint a befolyással való visszaélés maximális börtönbüntetése 7 év – ennek a bűncselekménynek az elévülési ideje 8 év. Mivel a Korrupcióellenes Ügyészség 2010-ben kezdett el nyomozni Olosz villamos energia-ügyletével kapcsolatban, az elévülés 2018-ra várható. Borboly Csaba ellen tavaly emeltek vádat
A Hargita megyei tanácselnök és vádlottársai esetében – mivel tavaly emeltek vádat ellenük – az elévülés igazából fel sem merül.
A 131-es megyei út felújításával kapcsolatban az ügyészség egy sor vádat fogalmazott meg Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, Sófalvi László volt tanács-alelnök, Pálffy Domokos tanácsos és Csiszér Botond-Benedek, a megyei tanácsnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetője ellen. Többek között hivatali visszaélés, okirathamisításra való felbujtás, illetve Pálffy esetében összeférhetetlenség a vád.
Szintén nem áll fenn az elévülés lehetősége abban a dossziéban, amelyben Borbély László volt környezetvédelmi miniszter tanácsosa, Szepessy Szabolcs ellen emeltek vádat, befolyással való üzérkedés segítése miatt. Az ügyben a politikus feleségét, Borbély Melindát hamis tanúzással vádolják. Borbély László ellen azért nem emeltek vádat, mert a képviselőház plénuma leszavazta a büntető eljárás elkezdését.
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által összeállított vádirat szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter két vállalkozót segített állami közbeszerzéseket nyerni. Cserében a Lescaci Com Srl. felújított egy olyan bukaresti lakást, mely a vád szerint de facto a miniszter birtokában van. A másik vállalkozó, Molnar Anton Petru a vád szerint felújította és kibővítette a miniszter marosvásárhelyi házát. A DNA azt állítja, a miniszter egyik esetben sem fizette ki a munkálatok ellenértékét.
Mivel saját rokonaikat alkalmazták képviselői irodájukban, Máté András Levente és Kerekes Károly képviselők ellen is folyamatban van egy-egy ügy. Mivel azonban az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség 2011-ben tett feljelentést, ezen ügyek elévülésében kár reménykedni.
Transindex.ro,

2014. február 6.

Alkotmányos csapdák
Korai lenne még ünnepelni, hogy lám, jobbra fordulhat sorsunk, s ezt immáron Románia alkotmánya is rögzíti majd, ha a nemzetállam kifejezéstől nem is sikerült szabadulni, de lehet bár alrégiónk, és szabadon kitűzhetjük ezután a székely zászlót. Korai, mert még csak a tervezetet toldozza-foldozza a meghatalmazott bizottság – s ki tudja, mi lesz, mire végleges formát ölt az alaptörvény –, ugyanakkor keveset sejteni arról is, mit takarnak a valóságban a kedvezőnek tűnő passzusok.
A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen egyaránt az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat – ez a tétel már tavaly is bekerült az alkotmánytervezetbe, ám utóbb kiderült: egy ilyen cikkely semmit nem szavatol, hisz a magyar zászló az egész magyar nyelvi közösség nemzeti identitását, a székely zászló pedig egy magyar közösség regionális identitását megjelenítő szimbólum – fogalmazta meg a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Ha a román politikai akarat azt kívánja, ismét üldözheti a lobogókat, s mint tudjuk, így-úgy értelmezhető törvényből eddig sem volt hiány, a román bíróságok pedig a legritkább esetben döntöttek a magyar fél javára. A most frissen, az RMDSZ javaslatára beiktatott újabb elképzelés kimondja, hogy a majdani közigazgatási régiókban a hagyományos térségek közigazgatási hatáskörrel rendelkező alegységekbe szerveződhetnek. A szövetség képviselőházi frakcióvezetője, Máté András Levente szerint így érvényesülhet ama bizonyos B terv, és ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, így legalább Székelyföld kaphat „egyfajta önállóságot”. Persze, arról semmit sem tudni, milyen fokú lenne ez az önállóság, milyen hatásköröket ruháznának eme alrégiókra, hozna-e egyáltalán többet, jobbat annál, ami most megvan. Mindezt majd sarkalatos törvény szabályozza, melyet a román parlamentnek kell elfogadnia. Borítékolható, hogy nem lesznek nagyvonalúak. Elindult hát a nagy alkotmánymódosítási hajsza, melynek célja május végére a népszavazáson is átgyúrni az ország új alaptörvényét. Kérdéses azonban, sikerül-e teljesíteni az 50 százalékos részvételi küszöböt, ezért a jelenlegi hatalom akár gesztusokra is hajlandó, minden szavazat, így az RMDSZ-nek tulajdonított 5–7 százalék is sokat nyomhat a latban. Elképzelhető hát, hogy eme kedvező cikkelyek – s még kettő-három – maradnak, minket pedig arra biztat „egyetlen hiteles és törvényes képviseletünk”: járuljunk az urnák elé, és voksoljunk igennel az új alkotmányra, a nagyobb rossz helyett ismét válasszuk a kisebbiket, sok-sok kérdőjellel és talánnyal. Araszolgatunk továbbra is, ahelyett, hogy határozottan fellépnénk, B terveket fontolgatunk, amikor még az A tervért sem tettünk meg mindent. Példának okáért Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján követelnénk mindannyian, közösen Székelyföld területi autonómiáját. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. február 10.

Máté András cáfolja elítélését
Cáfolta lapunknak Máté András Levente RMDSZ-es képviselő a bukaresti média hétvégi állítását, miszerint számára kedvezőtlen ítélet született a legfelsőbb bíróságon az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által kezdeményezett perben, és emiatt elveszítheti mandátumát.
A szövetség alsóházi frakcióvezetője ellen tavaly szeptemberben emelt vádat a legfőbb ügyészség összeférhetetlenség címén, mivel a feleségét alkalmazta képviselői irodájában.
A nyomozó hatóság szerint a politikus felesége 5500 lej jövedelemhez jutott ezáltal 2010 márciusa és decembere között. Az ügyészség szerint maga a politikus kérte felesége alkalmazását a képviselőháztól, majd ő maga hagyta jóvá a munkaszerződést.
A B1 hírtelevízió a hét végén azt állította, hogy a legfelsőbb bíróság elmarasztalta Máté Andrást, aki emiatt elveszítheti mandátumát. A Kolozs megyei honatya azonban a Krónikának leszögezte, a büntetőperben nem született semmiféle ítélet, az első határidőt keddre tűzte ki a bíróság, ám szerinte halasztást fognak elrendelni.
Máté András hozzátette, a legfelsőbb bíróságon zajló másik, adminisztratív perben a napokban valóban született ítélet, amely kimondta a felesége alkalmazásáról kötött szerződés törvénytelenségét. „Alapfokon nekem adott igazat a bíróság, másodfokon viszont a feddhetetlenségi ügynökségnek, megállapítva a munkaszerződés semmisségét. Ez azonban nem befolyásolja a mandátumomat, hiszen a büntetőperben nem született ítélet" – közölte a politikus, aki megalapozatlannak tartja a vádat, mert a jogszabály, amely alapján eljártak ellene, közalkalmazottakra vonatkozik, a törvényhozók pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába.
Korábban az RMDSZ szolidaritásáról biztosította frakcióvezetőjét, azzal vádolva az ügyészség egyes tagjait, hogy az egymásnak ellentmondó, zavaros jogi normákat, illetve joghiányt arra használják, hogy „szelektív módon indítsanak peres eljárásokat megfélemlítés céljából a különböző hatóságok közméltóságai ellen".
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

2014. február 21.

Törvénnyel oszlatná fel a magyar pártokat Bogdan Diaconu
Elutasította a héten a képviselőház jogi szakbizottsága a nacionalista indíttatású törvénytervezeteiről híres Bogdan Diaconu újabb javaslatát.
A szociáldemokrata honatya ezúttal a párttörvényt szerette volna módosítani. Tervezete szerint feloszlatják azokat a politikai szervezeteket, amelyek programja vagy tevékenysége megkérdőjelezi többi között a román állam nemzeti és egységes jellegét, illetve az ország hivatalos nyelvét. Betiltás várna azokra a pártokra is, amelyek „gyalázzák” Romániát vagy szeparatizmusra bíztatnak.
Bogdan Diaconu korábban nem is titkolta, hogy a javaslata elsősorban a magyar politikai szervezetek ellen irányul. „Jelenleg több romániai magyar párt (hacsak nem az összes) célja büntetlenül megszegni az alkotmányt” – írta korábban a törvénytervezetéről az adevarul.ro-n.
Máté András képviselő, a jogi szakbizottság tagja elmondta, Bogdan Diaconu törvénymódosító javaslata korlátozná a szólásszabadságot, ezért önmagában alkotmányellenes. Az RMDSZ-es politikus tájékoztatása szerint a tervezet esetében a döntő ház a képviselőház. „Nagy eséllyel Diaconu indítványa a szakbizottság után a plénumban is megbukik” – mondta lapunknak.
A kormány egyébként semleges álláspontra helyezkedett a tervezettel kapcsolatban. A parlamentnek elküldött véleményezése szerint Bogdan Diaconu javaslatait a párttörvény jelenleg is tartalmazza. Mindazonáltal a kormány a honatyákra bízta a döntést.
A szociáldemokrata képviselő korábban törvényben akarta betiltani a tavalyi Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. Arra hivatkozott, hogy ezek a demonstrációk államellenesek.
Cs. P. T.
Krónika (Kolozsvár),
maszol.ro,

2014. március 6.

Akár bajok is lehetnek március 15-én Kolozsváron
Avram Iancu emlékére szervez felvonulást Kolozsváron éppen március 15-én a Noua Dreaptă. A szélsőséges szervezet demonstrációja keresztezheti a Kolozs megyei RMDSZ rendezvényeit.
A Noua Dreaptă Kolozs megyei szervezetének elnöke, Călin Goia a maszol.ro-nak elmondta, már megkapták a városházától az engedélyt a magyar nemzeti ünnepen szervezett utcai felvonulásra. E szerint 12-kor gyülekeznek a Széchenyi (Mihai Vitezul) téren, innen a Dózsa György (Ferdinand) úton a Főtérre mennek. Felvonulásuk a Bocskai (Avram Iancu) téren ér véget a mócvezér szobránál 14 óra körül.
A szélsőséges szervezet tagjai azonban könnyen találkozhatnak az ünneplő magyarokkal a Főtéren. A Szent Mihály templomban ugyanis 13 óra körül ér véget a március 15-ei ökumenikus istentisztelet, amelynek résztvevői hagyományos módon a Biasini szálló elé vonulnak.
A Noua Dreaptă elnöke ennek ellenére nem számít incidensekre. „Semmi közünk az RMDSZ rendezvényéhez, felvonulásunk nem a magyarok ellen irányul” – jelentette ki felvetésünkre Călin Goia. Ám kitérő választ adott arra a kérdésünkre, hogy miért éppen március 15-én kívánnak megemlékezni Avram Iancura. „Mindig is március közepére szerveztük az emlékmenetet” – magyarázta.
Călin Goia felidézte, hogy szerveztek már hasonló felvonulást 2009-ben március 15-én Kolozsváron, rá két évre 14-én, 2012-ben pedig 17-én tartottak demonstrációt. Tavaly szintén éppen a magyar nemzeti ünnepen emlékeztek a hősként tisztelt mócvezérre, ám nem a kincses városban, hanem Aradon. „Ám egyik felvonulásunknak sem volt köze a magyarokhoz” – jelentette ki.
A Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Máté András nem örül annak, hogy a polgármesteri hivatal éppen a magyar nemzeti ünnepre engedélyezett felvonulást a Noua Dreaptának. Szerinte a polgármesternek egyeztetnie kellett volna Horváth Anna alpolgármesterrel ebben az ügyben. „Remélem, hogy a román felvonulók és a magyar ünneplők nem fogják keresztezni egymást” – fogalmazott a politikus.
Horváth Anna a maszol.ro-nak elmondta: nem tartózkodott Kolozsváron azon a héten, amikor a polgármesteri hivatal megadta az engedélyt a Noua Dreaptának a március 15-i felvonulásra. "Így magam,is utólag szembesültem ezzel a helyzettel" – magyarázta.
Az alpolgármester szerint azonban sikerült megoldást találni az esetleges incidensek megelőzésére. A városi és megyei rendőrséggel ugyanis abban egyeztek, hogy Noua Dreaptă tagjai nem indulhatnak el a Széchenyi térről mindaddig, amíg az ökumenikus istentisztelet végeztével a magyar ünneplők el nem hagyják a Főteret. Így a két rendezvény végül nem keresztezi egymást – magyarázta Horváth Anna.
Cs. P. T.
maszol.ro,

2014. március 8.

Megfenyegették és elkergették az RMDSZ önkénteseit
Kolozs megyében 17 ezer aláírást kellene megszerezni az RMDSZ-nek az EP-listáján szereplő jelöltek támogatására. Máté András Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke elmondta: bő egy hét alatt már sikerült 6000 aláírást összegyűjteni.
– Ahhoz, hogy az RMDSZ jelöltjei megméretkezhessenek a május 25-i EP-választásokon, országosan 200 ezer aláírást kell összegyűjtenünk. Sajnos, az RMDSZ önkénteseit, akik a lakónegyedek tömbházait járták, a többségi lakosok megfélemlítették. Olyasmit is mondtak nekik, hogy ne jöjjenek oda, mert „az RMDSZ-re nincs szükség”. A 2012-es helyhatósági választáson a megyében 39 000 szavazatot kapott az RMDSZ, ami igenis azt bizonyítja, hogy a magyarok kedvelik az RMDSZ-t” – fejtette ki Máté.
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 15.

EP-választás: Kelemen Hunor volt a 200 ezredik aláíró
Összegyűlt az RMDSZ európai parlamenti képviseletét támogató 200 ezer aláírás. Hegedüs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke, Európai Parlamenti képviselőjelölt és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő önkénteseikkel együtt tegnap délután a kolozsvári Főtéren, a Mátyás-szoborcsoport előtt gyűjtött aláírásokat.
A 200 ezredik aláíró Kelemen Hunor, szövetségi elnök volt, majd csatlakozott hozzá Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, valamint Horváth Anna alpolgármester is. A jelöltek kézfogással és mosollyal köszönték meg a bizalmat és a támogatást.
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 17.

Incidens nélküli ünnep Kolozsváron
Pár bekiabálást leszámítva incidensek nélkül, méltósággal emlékezett meg a kolozsvári magyarság szombaton az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról.
Igaz ugyan, hogy a magyar ünnepséggel párhuzamosan a szélsőséges román szervezet, az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) felvonulására is sor került a kincses városban, azonban a hatóságok betartották ígéretüket, és a két rendezvény résztvevői nem találkoztak.
A hagyományokhoz híven a kolozsvári magyarok idén is a Protestáns Teológiai Intézet előtt gyülekeztek, ahonnan a Főtérre vonultak, majd a Szent Mihály- templomban megtartott ünnepi ökumenikus istentiszteleten vettek részt. A szertartást követően a tömeg az egykori Biasini Szálloda elé vonult, Petőfi Sándor emléktáblájánál 2–3 ezer ünneplő gyűlt össze. A rendezvényen számos magyar és román elöljáró felszólalt.
Máté András parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke beszédében kifejtette: március 15-e az az ünnep, amelylyel a legtöbb korosztály azonosulni tud. A nemzeti összefogásra szükség van, és akárcsak 1848-ban, ma is a kishitűséggel kell megküzdenie a közösségnek, vélte a honatya. Magdó János kolozsvári főkonzul előbb Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét olvasta fel, majd saját gondolatait is megosztotta a résztvevőkkel. Az 1848-as forradalom és szabadságharc a magyar polgári nemzet megszületésének pillanata, fogalmazott a diplomata.
A megemlékezésen a román megyei és helyi elöljárók, Gheorghe Vușcan Kolozs megyei prefektus, Horea Uioreanu, a megyei önkormányzat elnöke és Emil Boc kolozsvári polgármester is felszólaltak. A legnagyobb tapsot utóbbi kapta, mivel nem restellt magyarul jó napot kívánni az ünneplőknek.
A rendőrség egyébként úgy oldotta meg, hogy a román szélsőségesek ne találkozzanak az ünneplő magyarokkal, hogy az Új Jobboldal felvonulására a templombeli szertartás ideje alatt került sor. A Széchenyi (Mihai Viteazul) téren gyülekező ultranacionalista román fiatalok rigmusai közül ezúttal kimaradt a „Ki a magyarokkal az országból”, de annál inkább hangoztatták azt, hogy Hargita és Kovászna megye román föld.
Egy négy-öt fős csoport leszakadt a tömegtől, és a Főtéren maradt, hogy bekiabálhasson a templomból épp kijövő magyar ünneplőknek, a Biasini Szálló felé vonuló tömeg azonban ügyet sem vetett rájuk.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

2014. április 8.

Anyanyelv-használattal identitásunk védelmében"
CEMO-jelentés: kétnyelvűség a közéletben
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a tavaly elindított Kétnyelvűség a Közéletben Monitoring Projektjének eredményeit tartalmazó rövid jelentést tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be az újságíróknak, és internetes blogján is nyilvánosságra hozta. A CEMO 2013. október–2014. március között önkéntesek bevonásával követte a közéleti szereplők – megyei és országos RMDSZ- köztisztségviselők, illetve RMDSZ-tisztségviselők nyelvi jog- és érdekérvényesítő tevékenységét. A civil szervezet vezetői – Horváth-Kovács Ádám elnök és Szigeti Enikő ügyvezető igazgató – kijelentették, mind a marosvásárhelyi, mind a Maros Megyei Tanácsban mellőzik a magyar nyelv használatát, a helyi és megyei döntéshozatalból hiányzik a multikulturális jelleg.
A sajtótájékoztatón a jelentés rövidített változatából megtudhattuk, hogy a CEMO monitoring programja első körben Marosvásárhelyen és Maros megyében zajlott, a civil szervezet képviselői, önkéntesei olyan testületek, választott képviselők, szervezetek tevékenységét vizsgálta, mint a marosvásárhelyi tanács, valamint a Maros Megyei Tanács RMDSZ-frakciói, az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete, az RMDSZ parlamenti képviselőcsoportja és europarlamenti képviselői, valamint más pártok, szervezetek kétnyelvűséggel kapcsolatos tevékenysége. Az alkalmazott módszertanról annyit tudtunk meg, hogy kutatással, adatgyűjtéssel, mutatók feldolgozásával végezték a monitoring tevékenységet, jelen voltak a városi és megyei közgyűléseken, követték a sajtóban megjelent kommunikációs anyagokat, RMDSZ- közleményeket, a szövetség internetes illetve Facebook- oldalát. A jelentés szerint "a gyakorlatban a nyelvi jogérvényesítés a mai napig sem tartozik a politikai realitások közé" és "Marosvásárhelyen, ahol a polgárok közel 45 %-a magyar anyanyelvű, jelenleg a nyelvi jogokra (pontosabban a kisebbségi nyelvekre) vonatkozóan intézményi szintű, egységes és kedvező szabályozást nem lehet találni".
RMDSZ-frakció: 43%, magyar felszólalások száma: 18 %!
"A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója jelentős, erős, ami a döntéshozatal szempontjából fontos. Az RMDSZ-frakciót a többi pártok nem tudják megkerülni, éppen ezért gyakrabban élhetne erejével" – jelentette ki Szigeti Enikő, aki úgy véli, a tanácsban nincs erősödés, irányvonal arra, hogy a magyar nyelvű felszólalások gyakorlattá váljanak, a képviselőkből hiányzik az ehhez szükséges belső motiváció. "A nyelvi jogérvényesítés céljából a hatalmi struktúrákat fontos lenne használni, hiszen ezzel is igazoljuk, hogy erre szükség van, jelzés a közösség irányába, hogy anyanyelvünket lehet és kell használni. A monitoring jelentés készítői a városi tanács RMDSZ-es tanácsosai által benyújtott, a magyar közösséget közvetlenül vagy közvetve érintő indítványokat, felszólalásaik számát vizsgálták, azt, hogy magyarul vagy románul beszéltek a tanácsülésen, nyomon követték az iskolaszékekbe beválasztott RMDSZ-es tanácsosok tevékenységét, azt is figyelemmel követték, hogy a tanácsosi testület magyar tagjai részt vesznek-e az iskolák vezetőtanácsi ülésein illetve milyen lépéseket tesznek az iskolai kétnyelvűség irányába. Megállapították: a magyar közösség anyanyelv-használati jogainak érvényesítéséhez kötődő határozattervezetek, határozatmódosító- javaslatok nem voltak, ehhez kapcsolódóan csupán a költségvetésben jelentek meg tételek (Bodor Péter kútjának megvalósíthatósági tanulmánya, Petőfi- szobor felújítása – ez utóbbi a Balcescu- szoborral képez egy költségvetési tételt). A CEMO-jelentés szerint az RMDSZ-tanácsosok kevés alkalommal szólalnak fel (összfelszólalások száma 198, ebből 42 az RMDSZ tanácsosoké), akkor is főként románul (a 42 felszólalásból 7 magyarul és 1 két nyelven történt), vannak krónikus hiányzók, az iskolák belső nyelvi tájképe egynyelvű, az iskolák belső szabályzata nem tartalmazza a magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kötelezettségeket, ügymenetet és szempontokat. Az iskolaszékekkel kapcsolatosan megállapítják: "az RMDSZ-es tanácsosoknak nem sikerült érdemben kihasználni az iskolaszékekben rejlő lehetőségeket és hatékony iskolai érdekvédelmet kialakítani".
Intenzíven kommunikáló alpolgármestertől a hiányzó stratégiáig
A CEMO szerint az "intenzív politikai kommunikációt folytató" Peti András alpolgármester által sikeresnek és megoldottnak bemutatott eredmények nincsenek kivitelezve, a jövőbeni kivitelezésük is kérdéses. "A politikai kommunikáció és a hétköznapok valósága között nagy a szakadék" – jelenti ki a CEMO. A marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnökségéről a jelentésben az áll, hogy "nincs semmilyen távú stratégiája, célkitűzései jelenleg ismeretlenek, a tagok szerepköre, felelőssége, projektjei nem átláthatóak", és külön kitér Haller Béla oktatásért felelős alelnökre, akiről a CEMO szerint nem derült ki, hogy milyen kötelezettségei vannak, melyek vállalt feladatai, milyen típusú érdekvédelmi hatásköre van? Az ügyvezető elnökség Facebook-oldala is kapott bírálatot, az elnök és alelnökök fogadóórái a megadott időpontokban nem működtek. Ami a megyei önkormányzatot illeti, ennek határozataiból is hiányzik a költségvetés tételes felbontása (kiemelten a magyar vonatkozású rendezvényekre vonatkozóan) miközben a megyei büdzsét a 40 százaléknyi magyar ajkú adófizető is finanszírozza – jelentette ki Szigeti Enikő, aki szerint az egynyelvűség jellemző e testületre is. A vizsgált időszakban Kelemen Márton frakcióvezető szólalt fel 2 alkalommal magyarul (napirenden kívül), Lokodi Edit két alkalommal kérte számon a szinkrontolmács hiányát. "A megyei tanács alárendelt intézményeiben visszaszorul, elsorvad a magyar nyelvhasználat, a képviselők által elfogadott határozatok megvalósításánál a kétnyelvűségekre vonatkozó törvényeket nem alkalmazták, az RMDSZ-tanácsosok pedig nem tiltakoztak a "nyíltan magyarellenes, magyar nyelvet és kultúrát mellőző kezdeményezések, programok, kampányok ellen" – áll a CEMO- jelentésben. Példaként a 100 éves Kultúrpalota programsorozatot, az Iskolai erőszak megelőzése című kampányt említik, valamint az idén februárban elfogadott Vizuális Identitás Kézikönyvét, illetve a 2014-es kulturális rendezvények közel 1,8 millió lejes költségvetésében a magyar közösséget közvetlenül érintő egyetlen (!) programot, az arra szánt 70 ezer (!) lejt. Az RMDSZ megyei szervezet tevékenységében az oktatást és közigazgatást követte nyomon a CEMO, amely megállapította: "az iskolai kétnyelvűség terén egyetlen konkrét lépést sem tettek", sőt, amint Szigeti Enikő lapunk kérdésére kijelentette: a megyei RMDSZ-szel sorra került munkamegbeszéléseken derült ki az, hogy "a nyelvi jogi alkalmazások (a helyi közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyei – szerk. megj.) nem tartoznak a fő prioritások közé".
A parlamenti RMDSZ képviselőcsoport tevékenysége kapcsán a nyelvi jogokhoz kötődő törvénymódosító javaslatok kezdeményezőit említik (Kerekes Károly, Markó Attila, Márton Árpád, Máté András), az europarlamenti képviselők esetében a teljes mandátumra vonatkozó időszakot áttekintve megállapították: az anyanyelv-használat, az erdélyi magyar közösség kisebbségi jogainak érvényesítéséhez kapcsolódó felszólalások szempontjából a legaktívabb képviselők Tőkés László és Sógor Csaba voltak. A CEMO, amely minden vizsgált testület esetében megfogalmazta javaslatait, a jelentést (amelynek rövidített változata a
https://cemoblog.wordpress.com/2014/04/07/ketnyelvuseg-a-kozeletben-monitoring-projekt-i/ webcímen olvasható) megküldi az RMDSZ-nek is, az elkövetkező monitoring programokat pedig negyedéves időszakokra tervezi.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

2014. április 22.

Kinek áll a zászló?
A parlament által múlt héten elfogadott zászlótörvény nem biztosítja a székely jelképek szabad használatát, nem vet véget a hatósági hadjáratnak, nem nyújt megoldást a kék-arany lobogó kitűzése miatt perekbe kényszerült önkormányzati vezetők számára – nem old meg tehát semmit mindabból, amit jó néhány éve immár problémaként él meg a székelyföldi közösség és vezetői.
Nem csoda hát, hogy Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének diadalittas, propagandatitkári túlbuzgóságot idéző hencegése után igen hamar megjelentek a kritikus hangok még a szövetségen belül is – Márton Árpád háromszéki képviselő még próbált rámutatni az esetleges kiskapukra igencsak furcsa, kínkeserves megoldásokat ajánlva, Antal Árpád és Tamás Sándor viszont már egyértelműen kijelentette: a jogszabály nem biztosítja a székely zászló szabad használatát. Az Erdélyi Magyar Néppárt, a Székely Nemzeti Tanács a kezdetektől vitatta a jogszabályt, de még a Magyar Polgári Párt képviselői sem úgy látják, hogy a dokumentum megoldaná a székelyföldi jelképek helyzetét.
Legnagyobb erénye ezért a zászlótörvénynek alighanem az, hogy ismét ráirányítja figyelmünket: lám, ezt sem sikerült megoldani. Hiába volt korábban kormányon az RMDSZ, hiába sikerült elnyerni volt koalíciós partnereik, de még a jelenlegi ellenzék támogatását is – hiába köttettek és köttetnek tehát bravúros alkuk Bukarestben, ha azok nem a közös célt szolgálják. Ha az amúgy teljesen jogos követelésekre nem megoldást, hanem látszatmegoldást keresünk, ha nem merjük kimondani elvárásainkat, inkább elmaszatolnánk kényes kérdéseket. És talán ez a leginkább dühítő a zászlótörvény történetében: sikerként akarnak beállítani olyasmit, amit a legjobb esetben is félmegoldásnak nevezhetünk, éspedig hogy a települési és megyejelképek használatát szabályozza a dokumentum. Különben kék-arany zászlóink legfőbb szolgálatukat megtették már üldözötten, leszedetve, sarokba szorítva is: hozzájárultak az autonómiamozgalom, a regionális identitástudat megerősítéséhez. Márpedig ezt vissza nem fordíthatja semmilyen törvény, perek sorozata vagy hatósági intézkedés.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 22.

Gyenge lábakon áll az EB válasza a kisebbségi kezdeményezés fellebbezésére
Megválaszolta az Európai Bizottság a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés tavalyi elutasítása ellen benyújtott fellebbezést, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dolgozott ki és terjesztett a bizottság elé. Ezt Vincze Loránt európai parlamenti képviselőjelölt, a FUEN alelnöke jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján, amelyet Máté András Levente képviselővel, a Kolozs megyei RMDSZ elnökével, valamint Lőrinczi Zoltán Kolozs megyei tanácsossal közösen tartott.
"Az Európai Bizottság húszoldalas dokumentumban taglalja, miért utasította el fellebbezésünket, ennek ellenére mi továbbra is azt érezzük, az indoklás megalapozatlan. Azokat a gyenge lábakon álló érveket ismétli meg a Bizottság, amelyeket tavaly már megismertünk. Nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé" – fogalmazott Vincze Loránt. A FUEN alelnöke hozzátette, "ha a bizottság ennyire figyelmen kívül hagyja a kezdeményezés részleteit, akkor az egész polgári kezdeményezés mint európai jogi eszköz értelmét veszti. Ha vesszük figyelembe azt, hogy a bizottság már első körben, jogi indokkal utasította el a kezdeményezést, ráadásul egy sikeres aláírásgyűjtés után is módjában áll elvetni egy javaslatot, a polgárok joggal érezhetik úgy, hogy a Bizottság nem is akarja működtetni ezt az eszközt. Ez pedig nem csupán a kisebbségi kezdeményezők számára negatív élmény, hanem a demokráciát is sérti, és csak növeli a távolságot az Európai Unió és polgárai között. Reméljük, hogy az Európai Bíróság döntése, amely első lesz a polgári kezdeményezések tárgyában, kijavítja majd ezt a deficitet".
Az Európai Bizottság tavaly szeptember 16-án közölte, hogy álláspontja szerint a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az Unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN ezt az elutasítást fellebbezte meg tavaly év végén. Az Európai Bíróság múlt héten közölte, hogy Szlovákia belépését kérte a Bizottság oldalán a polgári kezdeményezés a képviselői által indított luxemburgi perbe. Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 1.

Fél év felfüggesztett börtönre ítélték Máté András képviselőt
Fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és bizonyos jogainak gyakorlásától is eltiltotta hétfőn a legfelsőbb bíróság Máté Andrást abban a perben, amelyet összeférhetetlenség címén indított az ügyészség a RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen. Az ítélet nem jogerős – írja az evz.ro.
A politikust azzal vádolják, hogy törvényszegő módon alkalmazta képviselői irodájában a feleségét, aki 5500 lej jövedelemhez jutott ezáltal 2010 márciusa és decembere között. Az ügyészség szerint maga a politikus kérte felesége alkalmazását a képviselőháztól, majd ő maga hagyta jóvá a munkaszerződést.
Máté egy korábbi sajtótájékoztatóján politikai indíttatásúnak nevezte a pert. Kifejtette, hogy elsősorban azért nem kellett volna eljárást indítania ellene az ügyészségnek, mert a törvényhozók nem minősülnek közalkalmazottnak. Hangsúlyozta, ezt egy alkotmánybírósági döntés is alátámasztja, amit az ügyészek figyelmen kívül hagytak.
Az ügyészség kettős mércéje
A képviselő szerint a vádhatóság nem használt azonos mércét, mert számos más képviselő is alkalmazta családtagját parlamenti irodájában, de emiatt még nyomozás sem indult ellenük. Ráadásul tavaly júliusban arról kapott értesítést a főügyészségről - folytatta a képviselő -, hogy nem indítanak ellene nyomozást, az akkori ügyész döntését azonban később felülbírálták.
A képviselő elmondta, hogy a büntetőtörvénykönyv 253. cikkelye alapján emeltek ellene vádat, amely szerint bűncselekménynek számít, ha egy közalkalmazott saját családtagja vagy rokona javára hoz közvetlen vagy közvetett módon olyan döntést, amelyből neki anyagi haszna származik. A cikkely szerint azok is elkövetik ezt a bűncselekményt, akik olyan személyek javára hoznak hasonló döntést, akikkel az elmúlt öt évben kereskedelmi vagy munkaviszonyban voltak.
Máté szerint ha az ügyészek ugyanazt a mércét alkalmazzák, amit vele szemben, akkor valamennyi olyan törvényhozó - de az államfő és a miniszterelnök ellen is - eljárást kellene indítaniuk, akik korábbi mandátumukból újraalkalmazták egy tanácsadójukat vagy más munkatársukat. A képviselő szerint ugyanis ilyen esetre nagyon sok példa van.
maszol.ro

2014. július 16.

A Verestóy-háború
Hosszú kések nyara következik
Miután az RMDSZ kormányzati szerepvállalását illetően Verestóy Attila múlt csütörtökön kijelentette, hogy „Hunor mehet, mi maradunk”, úgy tűnik, Kelemen Hunor szövetségi elnök is érzékelte, hogy őt éppen lehetetlen helyzetbe hozták.
Nem említette Verestóy Attila nevét Kelemen Hunor, amikor hétfőn a sajtónak nyilatkozva felsorolta azokat a politikusokat, akik az RMDSZ részéről részt vesznek a kormánykoalíció politikai egyeztetésein – állapítja meg a maszol.ro. Kelemen a Victor Pontával megtartott találkozója után közölte: rajta kívül Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátusi és Máté András képviselőházi frakcióvezető tagja a tárgyalódelegációnak. A portál megtudta azt is, hogy Verestóy nem véletlenül maradt ki a küldöttségből. „A szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből amiatt, hogy a Szövetségi Állandó Tanács múlt heti ülése előtt, megelőlegezve a testület döntését, a román sajtónak azt nyilatkozta, kormányon kell maradnunk. A szenátor előreszaladt, önfejűen járt el, és emiatt vitája is volt a szövetségi elnökkel” – nyilatkozta egy RMDSZ-es politikus.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. július 16.

Kelemen Hunor már nem bízik Verestóy Attilában
Azért nem tagja többé a Szociáldemokrata Párttal (PSD) heti rendszerességgel konzultáló RMDSZ-es tárgyalódelegációnak Verestóy Attila szenátor, mert kikerült Kelemen Hunor szövetségi elnök bizalmi köréből – tudta meg a maszol.ro.
Nem említette Verestóy Attila nevét Kelemen Hunor, amikor hétfőn a sajtónak nyilatkozva felsorolta azokat a politikusokat, akik az RMDSZ részéről részt vesznek a kormánykoalíció politikai egyeztetésein. A szövetségi elnök a Victor Pontával megtartott találkozója után közölte: rajta kívül Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátusi és Máté András képviselőházi frakcióvezető tagja a tárgyalódelegációnak.
Verestóy Attila korábban „hivatalból” részt vett a kormányfővel és a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel heti rendszerességgel tartott konzultáción. Tudvalevő, hogy a székelyudvarhelyi szenátor mindig is jó kapcsolatokat ápolt a PSD politikusaival, akik könnyen elfogadták tárgyalópartnerüknek.
A maszol.ro megtudta: Verestóy Attila nem véletlenül maradt ki a küldöttségből. „A szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből amiatt, hogy a Szövetségi Állandó Tanács múlt heti ülése előtt, megelőlegezve a testület döntését, a román sajtónak azt nyilatkozta, hogy kormányon kell maradnunk. A szenátor előreszaladt, önfejűen járt el, és emiatt vitája is volt a szövetség elnökkel” – nyilatkozta lapunknak egy RMDSZ-es politikus.
Verestóy Attila múlt csütörtökön az Agerpresnek arról beszélt: nem tekinti megoldásnak az RMDSZ kormányból való kilépését. Azzal érvelt, hogy a szövetségnek olyan vállalt kötelezettségei vannak a választóival szemben, amelyeket csak kormányzati pozícióból lehet teljesíteni. Mint ismert, a Szövetségi Állandó Tanács végül az RMDSZ kormányon maradása mellett döntött, Kelemen Hunor azonban visszalépett a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségéből.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szenátorát egyelőre nem tudtuk elérni.
Cs. P. T., maszol.ro

2014. augusztus 18.

Rácz Tímea
KMN 2014
Boszorkányok bűvöletébe estünk a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján A Székely Dózsa György táncjáték valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben. És hivatalosan is elindította a fesztivált.
Még sosem kanyargott ekkora rettenetes sor a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája előtt, mint idén vasárnap kezdés előtt egy órával, és még sosem köszöntöttek ennyi meghívottat, mint idén, és arra már őszintén nem emlékszem, hogy máskor megtapsolták volna egyenként a köszöntötteket, de az biztos, hogy ekkora taps sem volt még, mint az idén. Persze a Székely Dózsa György táncjáték előadói kapták a legnagyobbat.
A felszólalók között most is első volt Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, aki a fesztivál idei szlogenjét magyarázta: mesébe illő, hogy negyven évi kommunizmus és a funari korszak után a magyar napok csodája ötödjére is megtörténhet, illetve az is mesés, hogy vannak olyan gyerekek, akik már ebbe nőnek bele, az első emlékeik akár az első magyar napokhoz köthetők. Máté András Levente, az RMDSZ kolozsvári elnökének rövid köszöntője után Emil Boc polgármester köszönte meg a magyar napoknak azt, amit Kolozsvárért tesznek. Visszahoztuk a normalitást, azaz azt, hogy mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron – mondta. Horváth Anna alpolgármesternek is köszönetet mondott.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja tulajdonképpen búcsúbeszédet mondott, kiküldetése ugyanis a magyar napok után lejár. Amikor két éve idejött, azt gondolta, Kolozsváron sok mindent lehet és kell tenni, és ehhez igazodva végezte is a munkáját. Balatoni Mónika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy míg a GDP-adatokat gyorsan elfelejtik, a kulturális történések, értékek évszázadokon át fennmaradnak, és ugyanitt említette meg, hogy a magyar kormány Kolozsváron is kulturális intézet nyitását tervezi, remélhetőleg már az idén.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt az örömet emelte ki, amely a Kolozsvári Magyar Napokat jellemzi. Szatmári Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy történetet mondott el arról, hogy a Kolozsvárt nem ismerők számára a várost tényleg mese és misztérium lengi körül. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a „kultométer” feltalálásának szükségességéről anekdotázott, amely a kulturális kisugárzást méri – ám ezt szerinte nem csak a magyar napok hetében, hanem az év minden napján lehetne mérni. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megismételte, hogy mindennapi csoda részesei vagyunk, és kiemelte, hogy a magyar napokon olyan együttműködés valósul meg, amelyet a politika egyelőre csak keresgél, és a rendezvénysorozat más erdélyi nagyvárosoknak – Marosvásárhelynek, Nagyváradnak, Brassónak – is például szolgál.
Végül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki szerint mintha nem is ötödik éve lennének Kolozsvári Magyar Napok, hanem évtizedek óta, és a természetesnek tűnő állapothoz gyorsan hozzászoktunk. Kiemelte azonban, hogy meg kell érteni, nem volt ez mindig így, és meg kell erősíteni a „csodát”, hogy a helyzet ne lehessen visszafordítható.
A táncjáték nem először látható Erdélyben, előadták már a Székely Vágtán és Temesváron is. A Zsuráfszky Zoltán koreografálta előadás története Dózsa (Novák Péter) párviadalával kezdődik, amelyet a szendrei lovas szpáhik vezérével, Alival vívott, és néhány pillanatot villant meg az életéből: a nemesi rangra emelését, a keresztes háborúba indulását, Pálfy Piroska (Fekete Zsuzsanna) iránt érzett szerelmét, a felkelésbe forduló harcokat.
Táncelőadásban nehéz karaktereket építeni, nem is ez a fő cél, Dózsa mégis összeáll: a Székely Dózsa György koncepciójában folyton szenved, hol a szerelemtől, hol a küldetéstől, hol a gyilkolástól, hol együtt az elnyomottakkal. Krisztusi figurát faragtak belőle, nagyjából olyant, amilyen kép a közhiedelemben ténylegesen él róla.
Maga az előadás egésze valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben, és néhány olyan látványelemben, amelynek történetmesélési szempontból nem volt elengedhetetlen funkciója, ám színpadon nagyon jól mutatott. Ilyen például, amikor ködben csónakáznak (!) be a színpadra, vagy Bakócz Tamás érseket trónon, vállukon hozzák énekelni.
Az énekes magánszámok kevésbé megkapóak, nem úgy a zenei kíséret, amelyben a népzenét rock-, pop- és reneszánsz dallamokkal vegyítették, minden jelenetre találóan. Megkockáztatom, hogy az egyik legjobb jelenethez, a keresztes háborúba indulás előtti boszorkánytánchoz már-már mulatósra vették, bár igazából egy népies popdal videoklipje is lehetne ez a passzus.
Remek jelenet még a kivégzés is: amíg a tüzes trónt készítik elő, gregoriánra hasonlító kórus Te Deumot énekel, üllőn kalapáccsal ütött "harangozás" közepette. A nézők közül járomban érkező Dózsa pedig - bár tartottam tőle - szerencsére nem énekel még egy számot a tüzes koronával a fején, hanem számára itt tényleg véget ér.
Transindex.ro

2014. augusztus 19.

Kolozsvár, a mesebeli hely – Elkezdődtek a magyar napok
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának szónokai.
A Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönség a rendezvény keretében megtekinthette a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását is, melyet percekig tartó vastapssal jutalmazott. „Itt tenni lehet, és tenni is kell”
A gálán elsőként Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke lépett mikrofonhoz, aki a rendezvénysorozat idei jelmondatát – Óperrrencián innen és túl – értelmezte a hallgatóság számára.
Mint kifejtette, generációs különbségek rejlenek a mesebeli kifejezés mögött: az új generáció tagjai az óperencián inneniek, akik számára teljesen természetes, hogy Kolozsváron minden évben megrendezik a magyar napokat, míg a korábbi „óperencián túli” nemzedék nehezebb korokat is megélt és emlékszik még azokra az időkre, amikor hasonlót elképzelni sem lehetett.
Mint részletezte: a mottóválasztás részben a negyvenévnyi kommunista diktatúrából, és az ezt betetőző tizenkét év ráadásból eredeztethető.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében a szervezők munkáját dicsérte, majd hangsúlyozta: a Kolozsvári Magyar Napoknak a kultúráról, szórakozásról és kikapcsolódásról kell szólnia.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere megragadta az alkalmat, hogy magyarul köszöntse a gála résztvevőit, majd köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záróünnepség több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. Kifejtette: a Kolozsvári Magyar Napok hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt tíz év alatt sikerült visszaállítani a normalitást, így mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron, amely „mesebeli hellyé vált.”
Magdó János leköszönő kolozsvári főkonzul rövid beszédében eddigi tevékenységét összegezte dióhéjban. „Itt tenni lehet, és tenni is kell” – idézte fel hivatalba lépéskor választott jelmondatát. Elmondta, törekedett arra, hogy a magyarságtudat erősödjön, kaput nyitva a román közösség felé is – örömmel tapasztalta, hogy a román közösség is nyitott az együttműködésre.
Balatoni Mónika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára szerint egy közösség megmaradásának záloga a bizalom, a kölcsönös tisztelet és az együttműködés. „A kultúra – amely egy nemzet legnagyobb értéke – híd, amelyen keresztül megismerhetjük egymás identitását, és ezáltal legyőzhető az egymás iránti bizalmatlanság” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanakkor elmondta: támogatja Kolozsvár 2021-es Európa kulturális fővárosa pályázatát és azt mondta, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Németh Zsolt: fel kellene találni a „kultométert”
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy véli, érdemes lenne feltalálni a „kultométert”, amely méri egy városnak, régiónak, országnak, térségnek a kulturális kisugárzását. Mint kifejtette, Kolozsvár kulturális életképességet a műszer nélkül is bizonyította.
Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról”, arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. „A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik?” – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román–magyar kapcsolatok által lehet erős.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós”, és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
Utolsóként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki Gergely Balázshoz hasonlóan arról értekezett, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a kommunizmus idejéről. „Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük” – hangoztatta szövetség elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 21.

Meg kell mutatnunk erőnket
Az erdélyi magyarságnak meg kell mutatnia, hogy olyan erős közösség, amelyet nem lehet megkerülni, amikor Románia jövőjéről döntenek – nyilatkozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az RMDSZ államelnökjelöltjét támogató aláírásgyűjtés kapcsán.
Láthatjuk, hogy akinek nincs ereje, az nem létezik Romániában, de „a több százezres magyar szavazó közösség bele tud szólni az ország dolgába”, és „ahol az államelnöki hatáskör nagyon értékes, fontos, hogy a mi érdekünk is képviselve legyen”. Hasonlóan fogalmazott Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke. A parlamenti képviselő szerint azért is fontos államelnökjelöltet állítani, mert így megmutathatjuk: elegen vagyunk ahhoz, hogy nélkülünk ne szülessenek döntések. 1996 óta az RMDSZ mindig állít jelöltet az államfőválasztáson, ez becsületbeli üggyé vált a romániai magyar közösség számára – véli Máté. Szeptember 15-ig minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is alá lehet írni a Kelemen Hunor államelnökjelölt indulását támogató íveket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. szeptember 2.

Az RMDSZ anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat terjeszt be a parlamentbe
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni a bukaresti parlament őszi ülésszakán – közölte Máté András, az RMDSZ újraválasztott képviselőházi frakcióvezetője.
Elmondta: hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek helyi jelképhasználatot szabályozó törvénytervezete. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezt még az őszi ülésszakon a képviselőház is elfogadja és a törvény hatályba lépjen – tette hozzá.
Az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéről az MTI érdeklődésére a frakcióvezető azt mondta, a tervezetről belső vitát folytatnak és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy „az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait".
MTI

2014. szeptember 3.

Két legyet ütne az RMDSZ (Anyanyelv- és jelképhasználat)
Az erdélyi magyarság szempontjából kiemelten fontos két törvény, a jelkép-, illetve az anyanyelvhasználatot érintő jogszabály hatályba léptetését is szeretné elérni az RMDSZ a parlament őszi, rövidített ülésszakában. Erről Máté András, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője beszélt tegnap.
A honatya szerint hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek által összeállított, a helyi jelképhasználatot szabályozó törvénytervezet. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezt még az őszi ülésszakon a képviselőház is elfogadja, és a törvény hatályba lépjen. A zászlótörvényként is elhíresült jogszabálytervezet nyár elején került a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára, miután június második felében a Victor Ponta vezette kabinet rábólintott, és a parlamenthez továbbították. Kelemen Hunor szövetségi elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Az RMDSZ képviselőinek érvelése szerint ugyanis a jogszabály nem tiltja meg, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek, azt sem írja elő, hogy a zászlóra fel kellene írni a település nevét. A Szociáldemokrata Párt 42 képviselője április közepén terjesztett be törvénytervezetet a bukaresti törvényhozásban a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább húsz százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón. A székely zászlót közösségi szimbólummá tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban úgy vélekedett, hogy a tervezet „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”. Szintén az őszi ülésszakban szeretné elfogadtatni a szövetség a bukaresti törvényhozással az egészségügyi anyanyelvhasználatról szóló saját kezdeményezésű jogszabályát. A törvény jelenleg a képviselőház asztalán fekszik, és az RMDSZ azon lesz, hogy mielőbb napirendre kerüljön – ismertette Máté András. A jogszabály lényege, hogy ahol egy kisebbségi közösség húsz százalék fölötti arányt tesz ki, a kórházban legyen olyan orvos, aki anyanyelvén tud beszélni a beteggel – magyarázta. Máté hozzátette, az RMDSZ továbbra is arra törekszik, hogy az európai nyelvi chartában szereplő előírásokat törvénybe iktassák az igazságszolgáltatás és közigazgatás terén. Ami a további parlamenti munkát illeti, a honatya rámutatott: szociális vonatkozásban az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy a kormány által a nyugdíjasok és kismamák számára meghirdetett pénzügyi amnesztiát terjesszék ki a családorvosokra is, akiktől a számvevőszék be akarja hajtani a betegeknek nem megfelelő igazolás alapján felírt kedvezményes gyógyszerek ártámogatását.
Belső viták az autonómiatervezetről
Máté András a szövetség régóta ígért székelyföldi autonómiatervezetéről is szólt. Mint mondta, a tervezetről belső vitát folytatnak, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy „az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait”. Arra a kérdésre, hogy az autonómiatervezettel együtt terjesztik-e be a parlamentbe azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Kelemen Hunor szükségesnek nevezett, Máté András azt mondta, a frakció még nem alakította ki álláspontját arról, hogy szükséges-e az alaptörvény módosítása. „Amíg nincs egy végleges szövegünk (az autonómiatervezetről), addig igazából azt sem tudjuk, hogy szükséges-e vagy nem az alkotmánymódosítás: ez annak függvénye, hogyan alakul a tervezet szövege” – magyarázta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. szeptember 6.

RMDSZ: a Hotnew verziója nem a szövetség autonómiatervezete
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek tulajdonított székelyföldi autonómiatervezetből közölt részleteket pénteken a román Hotnews.ro hírportál, az RMDSZ azonban közleményben jelezte: a tervezet általa vállalt, végleges változatát a közvita előtt a szövetség honlapján teszi majd közzé, román és magyar nyelven egy időben.
A portál által szemlézett szövegváltozat több ponton különbözik attól a tervezettől, amelyet a Krónika című napilap szerzett meg és elemzett májusban: a mostani változat szerint például nem Hargita, Kovászna és Maros megye társulása kapna különleges státust, hanem „e megyék egyes közigazgatási egységeiből álló” Székelyföld autonómiáját és jogi státusát ismerné el a törvény. A magyar nyelv is hivatalos lenne
A portál szerint a Székelyföldet egy 77 tagból álló, közvetlenül választott regionális tanács és egy Csíkszeredán székelő végrehajtó testület vezetné. Utóbbi tagjait Székelyföld elnöke nevezné ki a régió hivatalos közlönyében publikált rendeletben – írta a portál. A hírforrás által idézett autonómiatervezet a régiós szintre kerülő kompetenciákat, az állami közvagyon és az adóbevételek elosztását is részletezi, és kitér arra, hogy a – katonai intézmények kivételével – a Székelyföldön a magyar nyelv is hivatalos státust kapna.
A Fideszhez közeledne?
A Hotnews kommentárja szerint nehezen hihető, hogy „a magyaroknak etnikai alapon kollektív jogokat biztosító” tervezet elnyeri a román pártok támogatását a novemberi elnökválasztási kampány idején, és a portál szerint az RMDSZ aligha maradhat kormányon autonómiatervezete közzététele után.
A cikkíró Dan Tapalaga arra számít, hogy az autonómiatervezet „hisztérikus vitát” vált majd ki a román politikában, és a nacionalista szavazótáborral rendelkező kormányzó szociáldemokraták (PSD) igyekeznek majd minél élesebben elhatárolódni az RMDSZ-től. A szerző az „autonómiát nyíltan támogató” Fideszhez való közeledésnek tulajdonítja az RMDSZ tervezetét, amelyet szerinte még a legtoleránsabb románok is provokációnak minősítenek majd.
Nehéz szülés
Máté András frakcióvezető a héten úgy nyilatkozott: az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéről belső vita folyik, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy „az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait”.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták.
mno.hu / MTI, Erdély.ma



lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 | 391-406




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék