udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15125 találat lapozás: 1-30 ... 3451-3480 | 3481-3510 | 3511-3540 ... 15121-15125

Névmutató: Dan, Vasile

2006. november 28.

Kizárták a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanári karából a felsőoktatási intézmény két oktatóját, Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust; a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét. Nicolae Bocsan rektor a testület ülésén a napirendi pontok megvitatása előtt, előzetes bejelentés nélkül bocsátotta szavazásra a kérdést, szélsőségességgel és fizikai erőszakkal vádolva a két magyar oktatót. A voksoláskor nem számlálták össze a tartózkodókat. A rektori hivatal közleménye szerint a javaslat ellen mindössze kilencen szavaztak, mellette pedig a román és a német vonal, a judaisztikai kar valamennyi képviselője, valamint a magyar vonalat képviselők többsége. A Krónika értesülései szerint a szankciót három magyar egyetemi tanár támogatta. A BBTE vezetősége szerint a munkaszerződés felbontását az indokolja, hogy a két oktató „folyamatosan hazug információkat terjeszt az egyetemről és Romániáról, etnikumok közötti ellenségeskedést szít, az Európai Unió értékrendje ellen bujtogat”. A rektori hivatal a rendőrségen is feljelentette a táblákat elhelyező oktatót; a rendőrség a panasz nyomán közrendháborítással és rongálás gyanújával indított vizsgálatot Hantz Péter ügyében. A BBTE 117 tagú szenátusának 20 magyar tagja van, rajtuk kívül tíz diákszenátor is képviseli a magyar tagozatot. A Krónika megtudta: a Hantz Péter és Kovács Lehel eltávolítását célzó rektori javaslatot megszavazták a tudományegyetemhez tartozó református és római-katolikus fakultások képviselői, valamint Szamosközi István, az Akadémiai Tanács alelnöke. Buzogány Dezső, a Református Tanárképző Kar képviselője megerősítette támogató voksát. Marton József, a Római Katolikus Hittudományi Kar dékánja közölte, nem szavazta meg. Szamosközi István, a pszichológiai kar dékán-helyettese a Krónika megkeresésére visszahívást kért, később azonban már nem válaszolt a hívásra. „Váratlanul ért bennünket az egyetem rektorának napirend előtti javaslata, ugyanis véleményünket előzetesen nem kérték ki” – tájékoztatott Nagy László rektor-helyettes. Közölte, nem értenek egyet az oktatók menesztésével, írásban készülnek tiltakozni az egyetem vezetőségénél a menesztés ellen. Kifogásolják a menesztésükről szóló döntés procedúráját az érintettek is, mivel ügyüket tudomásuk szerint előbb az etikai bizottságnak kellett volna kivizsgálnia. Elítélte a két oktató eltávolítását Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti delegációjának vezetője, a Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup elnöke. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke közölte: ha az egyetem szenátusa nem semmisíti meg döntését, a szervezet tiltakozó akcióba fog. A BBTE magyar tagozatának képviselői november 27-én állásfoglalást közöltek a magyar feliratozás ügyében. Emlékeztetnek: az egyetem igazgatótanácsának 2005 októberében született, a BBTE helyiségeinek feliratozásáról rendelkező határozata nyomán a karok elkészítették valamennyi tanterem és iroda feliratának listáját. „A feliratozásnak 2006. január 10-ig kellett volna befejeződnie, de az egyetem vezetősége halogatja ennek végrehajtását” – áll a Salat Levente rektor-helyettes által aláírt dokumentumban. A magyar oktatók szerint a feliratozást célzó, a megszokottól eltérő akciók felelőssége személyesen azoké, akik ezekben részt vesznek, de a halogatások következményeinek felelőssége az egyetem vezetőségéé. „Egyes oktatók egyéni tüntető kezdeményezése, mellyel egy sok éve halogatott problémát akarnak megoldani, nem igazolhatja az egyetemi határozatok érvényesítésének további elnapolását” – szerepel a dokumentumban. /Kelemen Tamás: Kirekesztő multikulti. Kirúgta a BBTE szenátusa Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust – Magyar oktatók is megszavazták a döntést. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

2006. november 28.

Transylvanian Contributions to European Culture – azaz: Erdélyi hozzájárulások az európai kultúrához. A hangzatos cím a november 23–24 közt, Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szervezésében tartott konferenciához tartozik. A konferenciához készült színes programfüzet a politikai korrektség mintapéldánya lehetne. Szerepel benne Szabó Árpád unitárius püspök, a Temesvári Nyugati Egyetemen tanító Victor Neumann professzor, Magyari-Vincze Enikő, Dan I. Papuc matematikus és az Arizónai Egyetemen tevékenykedő Ileana Olrich neve. Igaz, Magyari-Vincze Enikő neve „Enikö”-re módosult, Veres Valér pedig Veres Valer lett. Andrei Marga, a BBTE Akadémiai Tanácsának elnöke hangzatos megnyitóbeszédében épp a román–német–magyar történelmi együttélés tapasztalatának jelentőségét hangsúlyozta. Közben a konferencia első napján megjelenő újságokon látható: Hantz Pétert ragadja nyakon egy kapus, mert magyar nyelvű táblákat próbál elhelyezni az egyetemen. Aki multikulturalitást prédikál, közben pedig leszedeti a magyar nyelvű táblákat, az bizony demagóg. /Kiss Bence: Demagógia és Európa. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2006. november 28.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának fideszes elnöke levélben fordult Göncz Kinga külügyminiszterhez, kifogásolva, hogy a 2007-es költségvetési tervezetben nem szerepel a Teleki László Alapítvány támogatása. „Megdöbbenéssel értesültem, hogy a nemzetpolitika és a külpolitika olyan alapvető intézményeinek, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Illyés Közalapítvány megszüntetése után a 2007-es költségvetés tervezetében nem szerepel a Teleki László Alapítvány támogatása sem” – olvasható Németh Zsolt levelében. Danks Emese kormányszóvivő tudatta az MTI-vel, hogy a kormány a Teleki László Alapítványt és az Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítványt feladataik összevonásával megszünteti. Tevékenységüket a 2007. január 1-jével megalakuló Magyar Külügyi Intézet veszi át. Németh Zsolt levelében rámutatott: a beterjesztett költségvetési tervezet arra utal, hogy a háttérintézmények átalakítása során „közel 50 elismert kutatóból mintegy 30-an az utcára kerülhetnek”. Mint írta, meggyőződése, hogy az alapítvány intézményei az elmúlt 15 évben „magas szakmai színvonalú háttértevékenységgel szolgálták az ország külpolitikai tevékenységét”. Hozzátette: a külügyi bizottság november 28-ra meghirdetett ülésének napirendjét kiegészíti a Teleki László Alapítvány és Intézetének kérdésével, és az ülésre, amelyen tájékoztatást szeretne kapni a Külügyminisztériumnak az alapítvánnyal kapcsolatos elképzeléseiről, többi között az alapítvány által kezelt csaknem kétmilliárd forintos ingatlanvagyon jövőjéről, meghívja a külügyminisztert is. /Elsorvad a Teleki László Alapítvány is. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

2006. november 29.

Lemondott szenátusi tisztségéről Egyed Emese, a Bölcsészkaron működő Magyar Nyelv és Irodalom tanszék vezetője, tiltakozásképpen a BBTE-n kialakult kilátástalan helyzet miatt. A politikatudományi szak magyar vezetője, Bakk Miklós, november 29-én jelenti be hivatalosan, hogy amennyiben nem hívnak össze rendkívüli szenátusi ülést az állásukból elbocsátott Hantz Péter és Kovács Lehel tanársegédek ügyének megvitatására, szintén lemond. A szavazáson résztvevő magyar tanárok egyöntetű tanúsága szerint Kovács Lehel és Hantz Péter kizárását az egyetemről magyar részről a pszichológia, illetve a két teológia kar képviselői szavazták meg. Különösen az utóbbiak váltottak ki megdöbbenést a magyar közvélemény szintjén, eddig ugyanis a magyar történelmi egyházak egyértelműen kiálltak a Bolyai Egyetem és az önálló magyar karok ügye mellett. A szenátusi ülésen a Római Katolikus Teológia Kart Marton József dékán, míg a Protestáns Teológia Kart Buzogány Dezső képviselte. November 28-án számos személyiség, politikai és más jellegű szervezet tiltakozott a két magyar oktató kizárása ellen. Az egyetem magyar oktatói szolidaritási nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között tájékoztatnak arról, hogy a kizárás ellen a testület jelenlevő magyar oktatói közül Nagy László és Salat Levente (rektor-helyettesek), Benedek József, Egyed Emese, Magyari Tivadar, Sárkány Kiss Endre, Veress Károly, valamint Vincze Mária szavazott. Hozzájuk a Fizika Kar dékánja, Simion Simon, és két magyar diákszenátor is csatlakozott, Petru Blaga, a Matematika Kar dékánja pedig tiltakozott az eljárás ellen. A harminchárom aláíró elfogadhatatlannak tartja ezt a szerintük 1959 óta példátlan eljárást, hogy jogaik védelmében – s egyúttal az egyetem programjával összhangban – fellépő kollégákat szankcionálnak. Következésképpen szolidaritást vállal a kérdéses határozatban elmarasztalt munkatársakkal. Külön tiltakozott a Fizika Kar magyar oktatási vonala. Ebben kifejtették: bár nem értenek egyet a tanársegéd (azaz Hantz Péter) radikális módszereivel, úgy gondolják, hogy az egyetemről való kizárás nem tükrözi az intézmény demokratikus hagyományait. A szólás- és véleményszabadságnak, a bíráló magatartásnak továbbra is az akadémiai környezet sajátosságának kell maradnia. Az elsietett szenátusi döntés pedig árt az egyetem arculatának. A közlemény aláírói: Nagy László egyetemi tanár, rektor-helyettes, Néda Zoltán, egyetemi tanár, Búzás Gábor előadótanár, Karácsony János előadótanár, dékán-helyettes, a magyar oktatási vonal felelőse, Sárközi Zsuzsanna előadótanár, Simon Alpár előadótanár, Póra Melinda-Katalin tanársegéd. Az egyetem tanárai aláírásgyűjtést kezdtek el a Transindex internetes portálon. Minden egyes csatlakozó aláírás nyomán automatikus üzenet érkezik a BBTE rektori hivatalának postaládájába. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselete is tiltakozott a szenátus döntése ellen. Nyilatkozatukban Eckstein-Kovács Péter szenátor, valamint Kónya-Hamar Sándor és Máté András Levente képviselők leszögezték: a két adjunktus tevékenysége során az egyetem státusával kapcsolatban fejtett ki véleményt, ami beletartozik a szabad véleménynyilvánítás gyakorlatának jogkörébe. Az egyetem rektorának kezdeményezése, valamint az egyetem szenátusának szavazata szöges ellentétben van mind az akadémiai szellemmel, mind egy multikulturális intézménytől elvárható toleranciától. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselői tiltakoznak a megfélemlítésnek szánt intézkedések ellen és felkérik a BBTE vezetőségét, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyekkel bizonyítani tudja az egyetem valóban multikulturális és toleráns jellegét. Az RMDSZ europarlamenti megfigyelői, Kónya-Hamar Sándor, Szabó Károly és Kelemen Attila az uniós fórumok előtt foglalnak állást. Beadványukban kiemelik a kontrasztot a kolozsvári egyetem nemrég Brüsszelben bemutatott kiállításának üzenete, valamint az itthoni valós helyzet között. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös állásfoglalásban tiltakozott. Úgy vélik: a román többségű szenátus visszaél az egyetemi autonómiával, ugyanakkor a multikulturalitás intézményének álcázott keretek között etnikai diszkriminációt folytat. A MIT és a MIÉRT követeli, hogy vonják vissza a döntést, továbbá felhívják az erdélyi magyar és román közképviselet tagjait: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy e méltánytalan döntés hatályát veszítse. Kovács Lehel elmondta: még nem kapta kézhez a munkaszerződés felbontásáról szóló döntést, ellenben eljutott hozzá egy rendkívül furcsa idézés. A feladó egy úgynevezett Kutatási Bizottság, amelynek létéről mindmáig nem tudott, mi több, az idézésen sem fejléc, sem pecsét, sem aláírás nem látható. Hantz Péter körül nehezen magyarázható események zajlanak. A menesztett tanársegédet telefonon felhívta egy Dobrescu néven bemutatkozó személy, aki azt állította, hogy az Igazságügyi Minisztérium alkalmazottja. Felszólította Hantzot, hogy a saját érdekében sürgősen jelentkezzen Bukarestben, mert valamiféle eljárás indult ellene. A teológia karok vezetőinek szavazatával kapcsolatosan a Szabadság megkérdezte az illetékes egyházfőket is. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: addig nem nyilatkozik a kérdésről, amíg az érintettet, Marton József dékánt személyesen is meg nem hallgatja, de álláspontját azután sem óhajtja közölni a sajtóval. Hasonlóan válaszolt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházfő kifejtette, hogy az egyházkerületi tanács megvitatja majd a kérdést, véleményét azonban ő sem hajlandó nyilvánosságra hozni. Egyedül Tőkés László református püspök nyilatkozott. Mint fogalmazott, tárgyalt az esetről Pap Gézával és Juhász Tamással, a Protestáns Teológiai Intézet volt dékánjával, és mindannyian egyértelműen elítélték Buzogány Dezső szenátusi magatartását. Szomorúan vették tudomásul azt, hogy mind a református, mind a római katolikus egyházban akadnak olyan emberek, akik megtörik a történelmi magyar egyházak magyar egyetem iránti eddig osztatlan támogatását. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kiáll Hantz és Kovács mellett a magyar közvélemény. A magyar egyetemi vezetők a tömeges lemondást fontolgatják. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./ Nagy László és Salat Levente, a két magyar rektor-helyettes átiratot küldött a BBTE rektorának, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az ellen, ahogy az egyetem vezetősége a két magyar oktató táblakitevési akcióját kezelte. Szerintük a rektorátus több formai hibát is elkövetett ez ügyben. Nem ismertették a helyzetet a szenátus kollégiumával, sőt, az érvényben lévő szabályok ellenére nem konzultáltak a magyar tagozatvezetéssel a két magyar oktató elbocsátásáról. Másodsorban a szenátus úgy hozta meg döntését, hogy előtte nem vitatták meg a szóban forgó kérdést. Harmadsorban úgy vélik, mivel a szenátusi szavazáson nem vették figyelembe a tartózkodásokat, a 70 mellette és a 9 ellene szavazattal hozott döntés nem érvényes. A két rektor-helyettes rendkívüli szenátusi ülés összehívását is sürgette. A BBTE magyar oktatóinak egy csoportja szolidaritási nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben többek között ez áll: „Alulírottak elfogadhatatlannak tartjuk ezt az 1959 óta példátlan eljárást, hogy jogaink védelmében – s egyúttal az egyetem programjával összhangban – fellépő kollégákat szankcionálnak. Következésképpen szolidaritást vállalunk a kérdéses határozatban elmarasztalt munkatársakkal.” Ezt a szolidaritási nyilatkozatot lapzártáig 72 oktató támogatta aláírásával. Ez a szám a magyar oktatók több mint egyharmadát jelenti. A fizika szak magyar oktatói levélben tiltakoznak Nicolae Bocsan rektornál Hantz Péter menesztése ellen. /Debreczeni Hajnal, Gujdár Gabriella: Tiltakozáshullám követte Hantz és Kovács kirúgását az egyetemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2006. november 29.

Daniel Daianu volt pénzügyminiszter egy nemrég létrehozott és Verestóy Attila RMDSZ-szenátor által kontrollált factoring társaságban 7%-os részesedést tudhat magáénak. A szóban forgó vállalatot november elején hozták létre, legfőbb tevékenységi tárgya factoring műveletek, és Verestóy Attila kontrollálja, 50%-os részesedéssel. /Daianu és Verestóy cégtársak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 29./

2006. november 30.

November 30-án szavaz az Európai Parlament (EP) Pierre Moscovici raportőr Romániáról készült jelentéséről. Az eredetileg szűkszavú jelentésben a magyar EP-képviselők lobbijának köszönhetően kiegészült a magyar kisebbségre vonatkozó passzus. A vitában több magyar EP-képviselő is felszólalt. Harangozó Gábor (MSZP) megemlítette a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) kifüggesztett kétnyelvű táblák eltávolításával, a két magyar oktató kizárásával kialakult helyzetet. Elmondta: szükség van a 1,5 milliós magyar kisebbség jogának tiszteletére, a kulturális és közigazgatási önrendelkezésre, mert a problémákat a szubszidiaritás elve alapján azon a szinten kell megoldani, ahol azok jelentkeznek. Gál Kinga (Fidesz) elmondta: az EP elismeri a román kormány igyekezetét a felzárkózás terén, az ország lakossága megérdemli, hogy az ország EU-taggá váljon. De Romániában továbbra is tabu téma a kisebbségi kérdés, amelynek terén még nagyon sok a tennivaló. Sokan csak hangoztatják a multikulturalitás fontosságát, de szankcionálják azokat a magyar oktatókat, akik például ki merik tenni magyarul a Dohányozni tilos táblát. Dobolyi Alexandra (MSZP) elmondta: Romániának és Bulgáriának még számos reformot és intézkedést kell végrehajtania annak érdekében, hogy országaik az Unió szerves részévé váljanak. Felhívta a román kormány figyelmét a kisebbségi törvény elfogadásának szükségességére. Kónya-Hamar Sándor, RMDSZ-es EP-megfigyelő tájékoztatása szerint felszólalásában maga Olli Rehn bővítési biztos is azt hangoztatta: az ország megérdemli, hogy az EU teljes jogú tagja legyen január elsejétől, de sok gond van még Romániában, ami a vállalt kötelezettségek teljesítését illeti, többek közt a multikulturalitás tiszteletben tartásának terén. Kónya elmondta: az ülésen jelen levő román EP-megfigyelők felháborodottan hallgatták a felszólalásokat. Egyesek idegességükben még nyomdafestéket nem tűrő vulgáris bekiabálásoktól sem riadtak vissza. /Sz. K.: EP-vita a Moscovici-jelentésről. A parlament plénumában felmerült a Babes–Bolyai-ügy is. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

2006. november 30.

Határon túli magyar értelmiségiek részvételével az identitás megőrzéséről tanácskoznak november 30-án Budapesten, a köztársasági elnök hivatalában. Szociológusok, újságírók, történészek, demográfusok, teológusok, politológusok, írók, nyelvészek, kisebbségkutatók kaptak meghívást a szomszédos országokban élő magyarok közül az Identitásmegőrzés tömbben és szórványban című tanácskozásra. Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezésére májusban indult el a Határon túli magyarság a 21. században témakörű konferenciasorozat, a mostani rendezvény e sorozat második találkozója. Bodó Barna romániai magyar politológus, író, egyetemi oktató, a tanácskozás egyik meghívottja szerint újra kell fogalmazni a szórványmagyarság kérdését. Szerinte az elmúlt tizenöt évben általában „a maradék elve” érvényesült a szórványpolitikában: a magyar állam olyan terveket támogatott, amelyekre „még jutott pénz”. Bodó hangsúlyozta: ha nem változtatnak a szemléletmódon e kérdésben, akkor néhány éven belül Erdélyben csak a Székelyföldön maradnak magyarok. A két szlovákiai részvevő egyike, a szlovákiai asszimilációs folyamatokat kutató Gyurgyík László szociológus arra kíván rámutatni a fórumon, hogy míg a határon túli magyarok több közösségében meghatározó asszimilációs körülmény a szórványosodás, a szlovákiai magyarok soraiban kevésbé, mert ott a magyarok többsége egységes tömbökben él. Ezért ott más módon, más szórványstratégiákkal kell megközelíteni az identitást megőrző törekvéseket, mondta a szociológus. Gábrity Molnár Irén szerbiai szociológus, egyetemi tanár a találkozón azt készül elmondani, hogy szerinte mi segítene a schengeni határokon kívül rekedt vajdasági magyarságon. Véleménye szerint fejlesztési stratégiai tervekre van szükség, s akár anyaországi, akár uniós segítségre, hogy ne szakadjon le a Vajdaság. /Tanácskozás a szórványról. = Erdély.ma, nov. 30./

2006. november 30.

Az Európai Unió huszonöt országából eddig huszonkét ország egyezett bele abba, hogy 2007. január 1-jétől a román állampolgárok a személyi igazolvány felmutatatásával lépjenek be az illető országba – közölte Vasile Blaga belügyminiszter Útlevélre csak Svédországba, Csehországba és Ciprusba utazáskor lesz szükség. A még érvényes útlevelekkel továbbra is lehet majd utazni az EU-ban. Nem utazhatnak viszont pusztán személyi igazolvánnyal azon román állampolgárok, akik régi típusú személyi igazolvánnyal rendelkeznek, amit sürgősen ki kellene cserélni. /Személyi igazolvánnyal az Unióba. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

2006. november 30.

Hosszú várakozási idő után végre megkezdhette tevékenységét Sepsiszentgyörgyön a magyar kulturális fiókintézet. Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára indította útjára a központ programsorozatát. Bár a sepsiszentgyörgyi intézmény hivatalosan a bukaresti Magyar Kulturális Intézet „fiókja”, valójában tevékenységének jellege jelentősen különbözik a román fővárosban működőétől, s emiatt nagy önállósága van. Míg a bukaresti intézet román közegben igyekszik megismertetni a magyar kultúrát, addig a sepsiszentgyörgyi központ eleve magyar többségű környezetben végzi dolgát. Az intézmény magyar-magyar viszonylatban, Kárpát-medencei szinten kívánja összehangolni a különböző határon túli régiókról és a Magyarországról szóló ismeretek terjesztését, egyszersmind az erdélyi magyar kultúra külföldi „kiközvetítésével” is foglalkozna. /Magyar kulturális koordinációs központ nyílt Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./ A magyar államtitkár méltatta Sebestyén Márta népdalénekes tevékenységét is, aki hitelesen képviseli a magyar, román, Kárpát-medencei népzene kapcsolódási pontjait. Gyulai Líviusz erdővidéki születésű grafikusművész munkáiból álló kiállításának megnyitójával folytatódott az avatóünnepség. Markó Béla kormányfő-helyettes az épület homlokzatán lengő piros-fehér-zöld zászló kapcsán megjegyezte: „Itt van az erkélyen egy kis darab Magyarország, ez nekünk fontos, mert hosszú évtizedekig távol volt ez az ország, melynek nyelve, történelme, kultúrája, nemzeti érzelme közös a miénkével”. Demeter János megyei tanácselnök beszédében ismertette, hogy a központavatóval Sepsiszentgyörgy kulturális fővárosnak számít nemcsak Háromszéknek, hanem Székelyföldnek és Erdélynek is. „Az épületben Háromszék vármegyeháza volt, mostantól nemcsak annak az országnak a lobogója látható, melynek polgárai vagyunk, hanem az anyanemzet zászlója is. Legyünk büszkék erre, s töltődjünk fel erővel és hittel” – zárta mondanivalóját. A rendezvény végén Gazda Zoltán, a Tamási Áron Társulat színművésze, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének elnöke Hiller Istvánnak – az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetőjének – címzett levelet adott át Bogyay Katalinnak. Ebben arra kéri a minisztert, hogy a továbbiakban is kerülje Háromszéket. „Talán csak Kun Béláék bolsevik uralma idején volt olyan vezetése Magyarországnak, amelyik ilyen erőteljes nemzetrombolást teljesített volna” – olvasható a levélben. Két évvel ezelőtt Vas Lajos akkori államtitkár hivatalosan már megnyitotta a sepsiszentgyörgyi intézményt. A román parlament azonban a kétoldalú egyezményt sokáig nem ratifikálta, és az intézmény nem kezdhette meg tényleges működését. /Domokos Péter: Magyarország Székelyföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2006. december 2.

Dühös lett Ion Iliescu, amikor a katonai ügyészségen átadták ügyvédjének azokat az iratokat, melyek a volt államfő felelősségét bizonyítják az 1990-es bányászjárásban. Dan Voinea katonai főügyész bejelentette, véget ért a vizsgálati szakasz, kezdődhet a vádemelés. Ion Iliescu dührohammal válaszolt a történtekre, eszementeknek, erkölcsteleneknek nevezte ellenfeleit, tudósított a Cotidianul című bukaresti lap. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./

2006. december 2.

Két kuriózumszámba menő könyvet mutattak november 28-án Sepsiszentgyörgyön, a hasonmáskiadásokkal a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó új, Nemzeti örökségünk című sorozatát indította el. Tulit Attila jelezte, hogy a Nemzeti örökségünk sorozat első két kiadványa korabeli tankönyv. A sorozat szerzői ,,magyar nemzeti közösségünk maradandót és nagyot alkotó pedagógusai”. Hanák János A természetrajz elemei, illetve Mihálka Antal A földisme alapvonalai a természettudományok kedvelőinek jelent igazi csemegét. A tizenkilencedik század második feléből származó leíró munkákat tudományos előszóval látták el. /Mózes László: Újjászületett korabeli tankönyvek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./

2006. december 2.

A határon túli magyarság sorsának megismerése ösztönös programja lett a hatvanas–hetvenes években az önazonosságát kereső, eszmélkedő magyarországi ifjúságnak is. Csoóri Sándor írta le Tenger és diólevél című esszéjében, miként alakult az akkori fiatalok szellem- és jellemformáló érdeklődésének folyamata, a hátizsákos kíváncsiság átcsapott lelkiismeret-furdalásba és kétségbeesett, konok cselekvésbe. Kovács István a Kilencek nevű költőcsoport tagjaként 1968-69-ben érkezett ide, és a Megyei Tükör néven induló hetilap – majdani napilap – szerkesztőségében hasonló korú és szellemiségű költő-, írótársaságra bukkant Sepsiszentgyörgyön. A Megyei Tükör heti riportjainak számottevő része ma is kiállja a próbát. A Megyei Tükör szerkesztőiből született meg 1989 végén a Háromszék című napilap. A lap munkatársai felmérték, hogy tovább tart a kisebbségi lét keretei között 1919 óta folyó küzdelem a megmaradásért. Erdély legkisebb megyéjének, az 1968-ban megalakított Kovásznának van egész Románia vonatkozásában a legnagyobb példányszámban megjelenő magyar napilapja, a Háromszék hétköznap 15 000 példányban lát napvilágot, míg a hét végi melléklet 17 000 fölé emeli az újságot. Ez elég ahhoz, hogy a lap megéljen. A Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság Romániában. Távolságtartó a magyar államról vagy az RMDSZ-től. A főszerkesztő Farkas Árpád. Olyan munkatársak veszik körül, mint a Teleki Pál-emlékérmes Sylvester Lajos, aki szoborállító és színházpártoló tevékenységével maga is élő legenda volt a hetvenes–nyolcvanas években. /Kovács István: Láthatatlan kézjegy – A Háromszék című sepsiszentgyörgyi lap az erdélyi magyarság szolgálatában. = Magyar Nemzet, dec. 2./

2006. december 4.

Kilépett a koalíciós kormányból a csekély támogatottsággal rendelkező Konzervatív Párt (PC). A politikai alakulat szóvivőjének bejelentése szerint a Dan Voiculescu vezette párt miniszterei távoznak a kabinetből. „Felelőtlen” és „kétségbeesett” a Konzervatív Párt (PC) azon döntése, hogy kilép a kormányból, nyilatkozta Markó Béla RMDSZ-elnök. Szerinte is a konzervatívok döntése megnöveli az előrehozott választások kiírásának esélyét. /Kilépett a kormánykoalícióból a Konzervatív Párt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ A volt szekus, Dan Voiculescu vezette párt kiválásával kisebbségi kormány lett a Tariceanu-kabinet. /Rostás Szabolcs: Politikai lapjárás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./

2006. december 4.

Csak akkor vállalná el a rektor-helyettesi tisztséget, ha hatáskörében a magyar tagozat elsődleges legyen, mert eddig csak másodlagos volt, nyilatkozta Magyari Tivadar egyetemi docens, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszékének magyar tagozati dékán-helyettese. Magyari mellett többen esélyesek erre a székre, mivel a szenátus tagjai közül bárki megválasztható erre a funkcióra. Magyari Benedek Józsefet vagy Veress Károlyt is esélyesként nevezte meg a rektor-helyettesi állásra. Salat Levente és Nagy László rektor-helyettesek a múlt héten jelentették be lemondásukat a BBTE vezetőségében betöltött funkciójukról, tiltakozásként Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok kizárása miatt. Időközben megalakult a magyar tagozat öttagú vezetőtanácsa is, melynek tagjai, Benedek József, Magyari Tivadar, Veress Károly, Ionescu Klára és Vincze Mária december 6-án ülnek össze többek között azért, hogy megkezdjék az alapszabályzat tárgyalását. Az öttagú bizottság megalakulását Nicolae Bocsan rektor is tudomásul vette, emellett a magyar oktatók támogatását is élvezi. Hantz Péter és Kovács Lehel oktatók munkaviszonyának a felbontását több tudományos vagy politikai csoport is felháborodással fogadta. „Úgy véljük, ezúttal mégegyszer bebizonyosodott, hogy teljes mértékben indokolt a magyar nyelvű állami felső oktatás igénye, beleértve az önálló intézményekhez való jogot” – áll az RMDSZ Operatív Tanácsának közleményében. Neves erdélyi akadémikusok szerint a kétnyelvűség, az egyenjogúság a mai napig sem valósult meg a BBTE-n, egyúttal a két adjunktus kizárásáról szóló határozat hatályon kívül helyezését kérték. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Románia képviselőházának elnökét, Bogdan Olteanut kérte meg, járjon közbe a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult helyzet rendezéséért. „Noha a két oktató módszerei és eljárásai valóban vitathatóak, a döntés és annak indoklása az egyetem falain belül és kívül egyaránt megdöbbenést keltett” – tartalmazza Szili levele. Az Európai Parlament magyar néppárti, szocialista és liberális delegációja ultimátumot adott a BBTE-nek: „Kezdeményezzük, hogy a kinevezését követően a soknyelvűségért felelős biztos haladéktalanul vizsgálja ki a történteket. Amennyiben egy hónapon belül ezek nem teljesülnek, a magyar EP-képviselők minden európai fórumot fel fognak használni, hogy a többnyelvűséget biztosítsák” a BBTE-n. /Mihály László: Rektorhelyettes kerestetik a BBTE-n. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4/

2006. december 4.

Vasile Blaga belügyminisztertől kért tájékoztatást a rendőrségen bántalmazott csíkszeredai diákok ügyében Kelemen Hunor RMDSZ-es parlamenti képviselő. Kelemen beadványában a bántalmazást, illetve azt nehezményezte, hogy az érintett kiskorúakat szülők és tanárok jelenléte nélkül hallgatta ki a rendőrség. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./

2006. december 4.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat november 30-i ülésén az autonómia-referendumért beterjesztett határozattervezet a román képviselők heves reakcióját váltotta ki: a szociáldemokrata Rodica Pirvan és a független Ioan Solomon egymást túllicitálva, az alkotmányellenességtől az állambiztonság veszélyeztetéséig mindent felhoztak, csak hogy elérjék, még a napirendről is lekerüljön az őket oly nagyon bántó határozattervezet. Keresztély Irma ülésvezető alig tudta elmondani bevezetőjét, a két román képviselő hevesen kérte a szót. Kató Béla kijelentette, hogy egy tervezet visszavonását csak kezdeményezője kérheti. Kónya Ádám, a határozattervezet kezdeményezője hangsúlyozta, nem az ország veszélyeztetéséről, hanem a lakosság megkérdezéséről van szó. Végül a határozattervezet elhalasztását szavazták meg. /Váry O. Péter: Nem utasították vissza, csak elhalasztották (Népszavazás az autonómiáról Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2., folyt. dec. 4./

2006. december 5.

Két éve, 2004. december 5-én a határon túliak mikulási ajándékba kettős állampolgárságot várták, helyette elutasítást kaptak. Az önzés vezette az elutasítókat. Mi, határon túli magyarok „nem kellettünk”, „nem kellünk most sem”. Ezt mutatja, hogy az elmúlt két évben a határon túli magyarok számára létrehozott közintézmények szűntek meg, támogatások álltak le. És a magyar külpolitika semmit sem tett annak a kizárt ötmillió magyarnak az érdekében. Sokat nem értek el testvéreink a kettős állampolgárság megtagadásával, állapította meg Szondy Zoltán. Botrányok, hazugságok, csődök, vereségek – a negatív hírek országa lett Magyarország. Egyre több olyan anyaországbeli magyar bukkan fel Erdélyben, akinek december ötödikének sokkja kellett, hogy felfedezze a határon túli világot, akit az akkori NEM ébresztett rá arra, hogy létezik Kassa és Munkács és Kolozsvár, és ott ő magyarnak számít, hiába is mondaná, hogy én csak turista vagyok, kérem… A két évvel ezelőtti szégyen megalkotói jól élnek, hatalmon vannak. Néha alamizsnát is dobnak jól kiválasztott intézményeknek, személyeknek. Cserében hálát, köszönetet kapnak itthoni elvtársaiktól. /Szondy Zoltán: Apró emlékeztető. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5./

2006. december 5.

December 2-án zsúfolásig telt Kézdiszárazpatak művelődési otthona, kézdivásárhelyiek, brassóiak, csíkszeredaiak és sepsiszentgyörgyiek is szép számban részt vettek a kis falu nagy ünnepén, az Ópra Benedekről (1907-1978) megjelent monográfia bemutatóján. A rendezvény az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójának szentelt rendezvénysorozat részét képezte. Kovács Erika egyetemi hallgató Az igazság szolgája című könyv kortársak vallomásain keresztül nyomon követi Ópra Benedek életútját. /1958-ban letartóztatták, majd 25 év kényszermunkára ítélték. A börtönből 1964-ben szabadult./ Bodó Imre ny. főesperes, a falu plébánosa egy majdani Ópra Benedek-emlékszoba létrehozását szorgalmazta. /(Iochom): Könyvbemutató Kézdiszárazpatakon. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5./

2006. december 7.

Traian Basescu államfő december 6-án aláírta a liberális Dan Motreanu kinevezését a mezőgazdasági tárca élére. Motreanu átveszi a Gheorghe Flutur menesztésével üresen maradt mezőgazdasági miniszteri tisztséget. /Dan Motreanu az új mezőgazdasági miniszter. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 7./

2006. december 7.

December 6-án a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészkarának épületében a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője, Egyed Emese mintegy negyven diákja kíséretében belépett Mircea Muthu dékán irodájába, és átnyújtott egy kérvényt, amelyben néhány terem magyar nyelvű feliratozását kéri. A titkárságon iktatták a kérvényt, a dékán pedig a tanszékvezető tanárnő szerint megértő magatartást tanúsított. Ehhez képest az épületben és annak környékén valósággal hemzsegtek az őrző-védő és egyéb „elemek”, Nicolae Bocsan rektor pedig újabb nyilatkozatot tett közzé, amelyben – anélkül, hogy megnevezné őket – demagógnak nevezi a kétnyelvű, illetve magyar táblákért küzdőket. Az épület előtt legalább négy olyan ember lézengett, akik minden ki- és bemenőt alaposan megfigyeltek. A kapunál az igazoltatás után rendre találkozni lehetett azokkal az egyénekkel, akik a múltkori, Hantz Péter-féle tábla-akciónál is intézkedtek, filmeztek, fényképeztek, de nem a sajtó munkatársai. Vasile Tegudean, az őrség vezetője kezében szintén kamera volt. December 6-án reggel újabb közlemény érkezett a rektori hivatal részéről. Ebben, Nicolae Bocsan rektor az általa demagógnak nevezett egyének akcióit kárhoztatta. Szerinte álhír, hogy Mircea Muthu dékán beleegyezett volna a kétnyelvű táblák kihelyezésébe. Az Országgyűlés a Fidesz kezdeményezésre egyhangúlag ötpárti nyilatkozatot fogadott el. Ebben szolidaritást vállalnak a két elbocsátott adjunktussal, és mindenkivel, aki kiáll a magyar oktatás ügye mellett. A Professzorok Batthyány Köre levélben hívta fel Hans-Gert Poettering, az Európai Néppárt európai parlamenti csoportjának frakcióvezetője figyelmét a történtekre. A professzorok arra kérték a politikust, hogy kísérje figyelemmel az eseményeket, különös tekintettel Románia küszöbön álló uniós tagságára és a többnyelvűségért felelős főbiztos-jelölt, a román állampolgárságú Leonard Orban személyére. A budapesti Semmelweis Egyetem szenátusa egyhangúlag fogadta el tiltakozó nyilatkozatát, amelyben többek között leszögezi: tiszteletben tartja a kolozsvári BBTE autonómiáját, ugyanakkor meggyőződése, hogy az autonómia gyakorlása során nem valósíthat meg olyan – az Európai Unió alapvető értékeit kifejező, szabályaival és gyakorlatával össze nem egyeztethető – jogsértést, amely akadályozza a multikulturális értékek érvényesülését, így különösen a többnyelvűséget és a kisebbségek szabad nyelvhasználatát. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kétnyelvűsítő kísérlet a Bölcsészkaron. A magyar feliratok kifüggesztését kérték a dékántól. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./


lapozás: 1-30 ... 3451-3480 | 3481-3510 | 3511-3540 ... 15121-15125




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék