udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 936 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 931-936

Névmutató:

2007. december 28.

Kikapcsolódást ígérnek szilveszterre az erdélyi társulatok, a kolozsvári Magyar Opera kínálatában kabaréműsorok, operett-összeállítások, vígjátékok szerepelnek. Spiró György Prah című vígjátékát mutatja be december 29-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében a Tompa Miklós Társulat. A színmű ősbemutatóját 2007 áprilisában tartották Budapesten. Az előadást László Csaba rendezte. Hagyományt folytat szilveszteri előadásával a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata: az újabb operett-műsorban Kálmán Imre Csárdáskirálynő című művének néhány jelenete kap helyet. A szilveszter este kezdődő előadást a Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán, a filharmónia zenekarával közreműködve mutatják be. A váradiak Nemlaha György átdolgozásában láthatják az operettet. Operett-összeállítással készül a Kolozsvári Magyar Opera társulata is. A december 31-én kezdődő, Emlékszel még című műsorban a 125 éve született Kálmán Imre legnépszerűbb műveinek részletei csendülnek fel. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata szilveszter napján Michel André–Fényes Szabolcs–Szenes Iván Lulu című művét adja elő. A Czintos József által rendezett zenés vígjátékkal januárban és februárban turnéra indulnak a környező településekre. Zenés játékot állítanak színpadra a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban is. A Bolondos ünnep szinte minden műsorszáma más-más stílust, más-más műfajt kínál. A rendezést a társulat egésze jegyzi. Két marosvásárhelyi humortársulat is műsorral készül szilveszterre. A Hahota Színtársulat Nyárádszeredában mutatta be a Kabaré Expressz című zenés szilveszteri előadását, amelyet december 28-29-én Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes termében megismételnek. A Maros Művészegyüttes előadótermében december utolsó napján az Arrivederci Róma, vagy Búcsú a gengszterektől című előadást láthatja a közönség. /Zenés játékkal az újévbe. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2008. január 14.

Lehoczky Attila történelemtanár 2006 végén közölt írásában összegezte az aradi magyarság közelmúltját, feltárva problémáit és ezekből vont le következtetéseket. Most elkészítette a folytatást, témája az elmúlt év. Az aradi magyarság számszerűleg a lejtőn van. A tendencia általános az erdélyi magyarság körében, sőt a többségi nemzet is hasonló gondokkal küszködik. Arad város lakossága évente közel ezer fővel csökken. A magyar lakosság körében: 1992-ben Aradon 29 414-en vallották magukat magyarnak, 2002-ben a kivándorlás miatt csak 22 492-en, számunk 2002 óta majdnem 1000 fővel csökkent. Arad mára felszámolta a munkanélküliséget, sőt munkaerőhiány jelentkezett. Ezt hosszú távon csak betelepítésekkel lehet megoldani, a leendő új lakosok a többségi nemzet soraiból kerülnek ki. Amennyiben végbemegy a schengeni övezethez való bekapcsolódás, talán kezelhető lesz a 88 éves Trianon-szindróma, hiszen a határmelléki magyarság gyakorlatilag ismét rákapcsolódik a magyar állami területekre. Mindez biztosíthat hosszú távú túlélést is. Egy nemzet túléléséhez elsődlegesen az oktatás kérdését kell rendeznie. Arad megyében folynak próbálkozások a magyar oktatás fenntartásáért és fejlesztéséért. Majdnem lefedettnek mondható az iskolahálózat, de Fehér-Körös-völgy még meglévő magyar diákjainak iskolaközpontot kell létrehozni Kisjenőn vagy Borosjenőn. Majdnem megoldott a fakultatív magyar oktatás kérdése, így sikerül olyan gyerekeknek is magyar kultúrát adni, ahol nincs lehetőség magyar iskola fenntartására. A magyar iskolák többsége 2007-ben nagyon sok kormánytámogatást kapott, az épületek szépültek, az intézmények gyarapodtak anyagilag. Csak a Csiky Gergely Iskolacsoport annyi támogatást kapott, mint az azt megelőző tíz évben összesen. Sok helyen keservesen oldották meg a beiskolázást, a magyar szülők egy része gyermekét román iskolába küldi. 2007-ben a megyében több mint 170 magyar gyerek lett elsősosztályos, 206-an végezték el nyolcadikat, három líceumi és két szakosztályba összesen több mint száz diákot sikerült beiskolázni a Csiky Gergelybe. A diáklétszám folyamatos csökkenése miatt újabb leépülések következhetnek be. Gondot fog okozni, hogy a jelenlegi diákság egy részében nincs egészséges nemzeti öntudat. A magyar nemzeti öntudat kiépítése elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A cikkíró szerint a politikai megosztottság politikai halált hozhat a magyarság számára. Az RMDSZ nem tulajdonított Tőkés Lászlónak nagy jelentőséget. Tőkés a magyar lélek felé próbált hatni, ezt az RMDSZ nem veszi észre. Az egyetlen terület, ahol jó eredmények születtek, az a kulturális élet. A 2007-es konjunktúra kedvezett a helyi magyar művelődési életnek. 2006/2007-ben hosszú idő után először évadot tartott Aradon a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A színház legtöbb esetben megtelt, a darabok változatosak voltak, az István, a király-t háromszor is bemutatták. A nagyváradi Szigligeti Társulat is több esetben fellépett. Előrelépés, hogy létrehozták az Aradi Magyar Kamaraszínházat. A kulturális sajtó sem lépett előre. A cikkíró szerint a Szövétnek folyóiratnak le kell vetkőznie túlzott aradiságát ahhoz, hogy értékes legyen. Jelentős a magyar könyvkiadás prosperálása, 2007-ben több mint tíz kötet jelent meg magyar nyelven Aradon. Jól működik kulturális szervezetek jelentős része. Továbbra sincs a városban olyan hely, ahol a magyar fiatalok nagy számban találkozhatnak. A fiatalok többnyire passzívak. /Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./ Előzmény: Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), 2006. dec. 30.

2008. január 23.

2007. december elsejétől Balázs Attila színművész vette át öt évre a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetését. A fiatal direktor azóta már túl van első bemutatóján, a Bolondos ünnep című zenés produkciót jól fogadta a közönség. Hamarosan beindulhat a magyar színház nagytermének régen esedékes felújítása. Balázs Attila a vele készített interjúban kifejtette, közvetlen légkört szeretne teremteni a társulatban. A következő előadásuk lesz a Rémségek kicsiny boltja című produkció, melyet támogat egy vállalkozó. Még négy bemutatót terveznek. A reneszánsz éve előtt egy Mátyás királyról szóló, Ödön von Horváth-darabbal tisztelegnek, a színház a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert erre pályázatot. Szilágyi Ágota egyéni műsorral lép közönség elé. /Pataki Zoltán: Növény lesz a horror-musical főszereplője. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./

2008. január 23.

Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus gyülekezet imatermében tartotta ünnepi közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. Pávai Gyula elnök méltatta a magyar kultúra napját. A Kölcsey-díj idei kitüntetettjei: dr. Hubert Ildikó és Sándor Tivadar arad-gáji plébános. Dr. Hubert Ildikó budapesti egyetemi tanár az aradi magyar kultúráért kifejtett több mint egy évtizedes odaadó munkájáért nyerte el a díjat, Sándor Tivadar katolikus plébános a Szabadság-, illetve a Szentháromság-szobor elemeinek megőrzéséért, a Csiky Gergely Iskolacsoport bentlakásának a felújításáért, az anyanyelvű oktatás támogatásáért kapta a díjat. A Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke, Lehoczky Attila az újraindított Havi Szemle első számát mutatta be. /(balta): Átadták a Kölcsey-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./

2008. január 31.

Már hagyománya van a Temesvár melletti Újszentes nagyközségben a Heinrich József római katolikus plébános és Szűcs András Ottó református tiszteletes által elindított farsangi kabarénak. A duett előbb műkedvelő humorista csoporttá bővült, mostanra pedig már “A Társulattá” fejlődött. Az idei kabarét február 1-jén rendezik meg az újszentesi kultúrotthonban Nem csak a húszéveseké a világ címmel. Örökzöld slágereket énekel Ferenczy Annamária, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze. /P. L. Zs. : Farsangi kabaré Újszentesen. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 31./

2008. február 4.

Temesváron a Csiky Gergely Színház stúdiótermében február 3-án tartották meg Vas Zoltán Iván [email protected] című egész estét betöltő dokumentumfilmjének bemutatóját. Balázs Attila színházigazgató elmondta, ez az első filmbemutató a temesvári magyar színházban, az [email protected] című filmet pedig először a temesvári nézők láthatják, Vas Zoltán Iván alkotásának ugyanis 4-én lest a hivatalos bemutatója a budapesti filmszemlén. /Pataki Zoltán: A budapesti Filmszemlét megelőzve. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 4./

2008. február 7.

Pótszékeket, sőt padokat kellett behozni Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermébe február 6-án, hogy mindenkinek legyen ülőhelye az Udvarhelyi Táncműhely vendégjátékán. A székelyudvarhelyi táncegyüttes által előadott Ige új darab, a múlt év végén mutatták be a székely anyavárosban, ez volt az első távolabbi kiszállása a csapatnak. A misztériumjátékként beharangozott Ige a szó különböző (bibliai, nyelvtani, etimológiai stb.) értelmezéséhez mutatott be helyzeteket. „Nem próbáltunk belemagyarázni semmit sem, mindenkinek a képzeletére, hitére bíztuk, hogy mit ért a darabból, mint ahogy én is a saját hitemből merítettem, amikor kitaláltam – mondta Orza Calin koreográfus. – Archaikus imák hangzanak el benne, ezt ötvöztük néptánccal, és válogattunk hozzá megfelelő népzenét. ” /Pataky Lehel Zsolt: Eltáncolt Ige. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./

2008. február 12.

Gyergyószentmiklós után Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház is bemutatja Federico García Lorca Yerma című tragikus költeményét, az utóbbiban főszerepben Tompa Klára marosvásárhelyi színésznővel. A székelyudvarhelyi előadás rendezője, Csurulya Csongor szerint a Yerma „mai történet, balladai mélységekkel”. A mozgáselemekkel megtűzdelt előadáshoz a Ghymes együttes zenéjét használták fel. Nyilvános beszélgetéssorozatot indít február 13-ától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A De mi lett a nővel? című előadás után a Nézőszemmel című rendezvényen jelen lesznek a produkcióban játszó színészek és a darab rendezője is. /Kovács Csaba: Egy dráma, két olvasat. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./

2008. február 15.

A kulisszák mögé pillanthatnak be a nézők a temesvári színház új sorozatában. A telt házas De mi lett a nővel? című előadás nézőinek közel fele maradt ott a Nézőszemmel nevet viselő rendezvény kedvéért, hogy betekintést nyerjen a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásának kulisszatitkaiba. A nyilvános beszélgetésen Balázs Attila színházigazgató mellett részt vett Mátyás Zsolt Imre, az előadás rendezője, Magyari Etelka segédrendezőként és szereplőként, valamint az előadás három férfi szereplője. Balázs Attila igazgató elmondta, hogy a drámaíró Anton Pavlovics Csehov és Kiss Csaba szövegkönyvíró mellett a színészek is „írják” a darabot, gyakran improvizálnak. /Pataki Zoltán: Lehulló leplek estje. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

2008. február 23.

Vas-Zoltán Iván rendező, színész és dramaturg Toronto és Temesvár földrajzi koordinátái között rendezett már New Yorkban, Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsett, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és más helyeken is, de temesváriak, s a Csiky Gergely Színház művészei azt hiszik, hogy Bega-parti városban érzi igazán otthon magát. Az 1990-es évek közepén, amikor lehetőség nyílt a diktatúra alatt számban és művészi erőben megfogyatkozott együttes újjászervezésére, Vas-Zoltán Iván jelentős szerepet vállalt a társulatépítő munkában, évente két rendezéssel segítve a krónikus rendezőhiánnyal küszködő intézményt. 1995 szeptemberében egy zenés mesekomédiát, a Szélkötő Kalamónát és Wassermann-Leigh-Darion népszerű musical-jét, La Mancha lovagját állította színpadra. A következő évben ismét két premierrel ajándékozta meg a temesváriakat: a Szépség és szörnyeteg (szerzők: Marton Gábor és Vas-Zoltán Iván) mesejátékkal valamint a Vértestvérek (Willy Russell) musical előadásával. 1997-ben előbb John Fowles regényének, A lepkegyűjtőnek maga készítette adaptációját rendezte a Csiky Gergely Színházban, majd Dés-Geszti-Békés musical-je, A dzsungel könyvének színpadi változata következett. Néhány év szünet után, 2001-ben jött el újra Temesvárra. A következő években a magyar rockopera, István, a király hozott sikert. Jelenleg Vas-Zoltán Iván sorrendben immár tizedik temesvári rendezése a Rémségek kicsiny boltja című vígjáték. /Szekerenyés Irén: Vas-Zoltán Iván temesvári jubileuma. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./

2008. február 23.

Kulturális híreket, kortárs magyar drámákat és írásokat kíván közkinccsé tenni a mostantól megújult formában, közszolgálati internetes oldalként működő romániai magyar hírportál, melynek tartalmi gazdagsága egyedülálló az erdélyi magyar kulturális életben. A www.szinhazportal.eu internetes oldal az Aradi Kamaraszínház hivatalos honlapjából fél év alatt valódi ,,sajtótermékké" nőtte ki magát. A honlapot Gujdár Gabriella, a romániai Új Magyar Szó volt szerkesztője és az MTV volt aradi, illetve bukaresti tudósítója, Tapasztó Ernő színész, rendező és újságíró, valamint Fekete Réka, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház volt munkatársa szerkeszti. Naponta frissülő hírekkel, rendszeres kulturális írásokkal összművészeti tájékozódási lehetőséget biztosítanak az olvasóknak. Az egyik legeredetibb ötlet a portálon beindított és a romániai magyar online kulturális médiában egyedülálló rádiószínház, amelyet Zsehránszky István színházkritikus, a román közszolgálati rádió magyar adásának színházi szerkesztője gondoz. Az érdeklődők hamarosan a színházi élettel kapcsolatos videoanyagokat is találnak majd ezen a helyen. /Garzó Ferenc: Új kulturális portál született. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./

2008. február 26.

Február 23-án volt a Rémségek kicsiny boltjának premierje Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. Inkább groteszk vígjáték, semmint rémtörténet. A két főszereplő – Balázs Attila és Tar Mónika, a magyarországi rendező Vas-Zoltán Iván, a koreográfus Pataky Klára. /Pataky Lehel Zsolt: Nem kergetnek rémületbe. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 26./

2008. március 12.

Mátyás Zsolt Imre Ködszurkáló, avagy egy bohóc nézetei c. egyszemélyes műsora hangzott el az Aradi Kamaraszínházban. (A címbeli ködszurkáló Latinovits Zoltán 1973-ban megjelent könyvére, az egy bohóc nézetei Heinrich Böll német író azonos című regényére utal. A regényre épült az M. Józsa Tímea Ildikó és Mátyás Zsolt által összeállított szövegű előadás). Mátyás Zsolt Imre, a temesvári Csiky Gergely Színház művésze, nagy sikert aratott. /Jámbor Gyula: Mit gondol a bohóc? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./

2008. március 13.

Egy héten belül felállítják a rangsort a Temes megyei RMDSZ temesvári és megyei tanácsos-jelöltjei között. A temesvári városi tanácsosi listán öten pályáznának: Bárányi Ferenc volt parlamenti képviselő, ex-egészségügyi miniszter, Dukász Péter színművész, aki az 1990-es években volt már képviselőtestületi tag, Köles János, a megyei RMDSZ volt gazdasági alelnöke, Kiss András ornitológus, muzeológus és Szabó Ferenc tanító, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője. A megyei tanácsosi listán szintén öten pályáznak, Köles János ide is beadta a jelentkezését. Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnököt az alapszabályzat értelmében megilleti a listavezetői hely. A többiek: Fazakas Csaba, a Temesvári Református Egyházmegye esperese, Kaba Gábor zsombolyai polgármester és Szász Enikő, a Csiky Gergely színház ex-igazgatója, volt megyei tanácsos. /Pataky Lehel Zsolt: Helyezkedés Temes RMDSZ-es jelöltlistáján. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

2008. március 13.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2008-ban Balázs Attila színművésznek, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatójának ítélte oda a Kovács György-díjat. Balázs Attila 2002-ben Jászai Mari-díjat kapott. /Pataky Lehel Zsolt: Kovács György-díj Balázs Attilának. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

2008. március 19.

Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport szervezésében 30 pedagógus érdekes műhelymunkára került sor a hét végén: az Énünk alapjai akkreditált program. Csendes Éva előadó Budapestről érkezett, beszélt az önismeretről, a mások megismeréséről, kapcsolataink működéséről, kommunikációs készségfejlesztésről és konfliktuskezelésről. /Matekovits Mária: Mindenki másképp egyforma. Énünk alapjai. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 19./

2008. március 20.

A Temesvári Csiky Gergely Színház március 20-án mutatja be Line Knutzon kortárs dán szerző Közeleg az idő című abszurd komédiáját a színház Stúdió termében. Az újvidéki László Sándor, az előadás rendezője először dolgozik Temesváron. A produkció létrejöttében másik két újvidéki művész: Góli Kornélia dramaturg és Varga Tamás színművész is közreműködött. /Pataki Zoltán: Abszurd komédia bemutatója a Stúdió színpadán. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

2008. március 26.

Március 27-én, a színház világnapján a Csiky Gergely Színház újból műsorra tűzi Line Knutzon kortárs dán szerző Közeleg az idő című abszurd komédiáját, László Sándor újvidéki színházigazgató rendezésében. A sikeres előadás műhelymunka eredménye, az újvidéki csapat – László Sándor rendező, Góli Kornélia dramaturg és Varga Tamás színművész, a Csiky Gergely társulat színészei és Liana Iancu közös alkotása. „/Pataki Zoltán: A kommunikáció korában – tanuljunk meg kommunikálni egymással! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 26./

2008. március 27.

A Demeter András István kulturális államtitkár által kidolgozott új színháztörvény viharokat kavart kihirdetése óta. A nyugati gyakorlathoz hasonló alapvető reform életbelépéséhez most kell véglegesítenie a román kulturális minisztériumnak az új színházi törvény gyakorlatba ültetésének módszertanát. Korábban a szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi, kolozsvári, csíkszeredai színházi szakemberek törvénnyel kapcsolatos véleményét kérdezték: akkor kiderült, a magántársulatok az eddiginél jobb lehetőségeket remélnek az új színháztörvénytől, míg az önkormányzati, illetve minisztériumi fenntartású intézmények vezetői nem látják pozitívnak a változást. Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója szerint előnyös rendelkezés, hogy a nyújtott teljesítmény alapján jobban meg lehet fizetni az értékes embereket. Az új törvény hátránya, hogy nem fogja át a színházi alkotás folyamatát, nem találta meg a jogi kereteket valamennyi alkotói tevékenység számára. „A színészek ugyan idegenkedve fogadják – ha kizárólag az egzisztenciális szempontokat tekintem, talán igazuk is van –, de maga a szakma, úgy egészében, profitálhatna belőle” – értékelte a jogszabályt Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház önkormányzati intézmény, s így nagyrészt a városi költségvetésből számára kiosztott összegből kell gazdálkodnia – jelezte Nagy Pál, a színház igazgatója. Szerinte, ha a törvény életbe lép, az aktuális önkormányzati testületnek el kell eldöntenie a színház sorsát. A megnövekedett bérezési alapot a kisebb önkormányzatok nem fogják tudni felvállalni, és következik a leépítés, karcsúsítás. „Én úgy látom, ha az állam nem áll a színházak mellé második pillérként, mint kiszámítható támogató – mint például Magyarországon –, akkor a magyar önkormányzati színházak sorsa megpecsételődik” – mondta Nagy Pál. Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatója szerint a törvény egyrészt megadja a lehetőséget arra, hogy aki játszik és sokat játszik, azt megfizessék, viszont létbizonytalanságot okozhat azoknál, akik nem játszanak. /Bágyi Bencze Jakab, Erdős Zsófia, Király K. László, Pataki Zoltán: Színháznapi törvényörvény. Temesvár, Vásárhely, Udvarhely és Várad sem tartja túl pozitívnak a változásokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

2008. április 1.

A Romániai Magyar Üzleti Egyesület és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Híres Előadók Programja (HEP) néven talk-show szerű sorozatot indít, mely keretében az érdeklődők egy-egy neves művésszel, tudóssal, kutatóval stb. találkozhatnak. A havi rendszerességgel sorra kerülő rendezvények első előadása április 11-én lesz a temesvári színház nagytermében, a meghívott Herendi Gábor magyarországi filmrendező, akinek a Lora című filmjét is levetítik ebből az alkalomból. (A rendező első nagyjátékfilmje, a Valami Amerika.) Az est házigazdája és a műsor moderátora Balázs Attila Jászai Mari-díjas színművész, a színház igazgatója. A jövő hónapban Marosvásárhely lesz a HEP következő állomása, az első félév pedig Temesváron zárul június 27-én az Üzletemberek farmerben címmel. / Pataky Lehel Zsolt: Indul a HEP. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 1./


lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 931-936




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék