udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
403
találat
lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-403
Névmutató:
Harag György
2017. január 12.
Jól fog a béremelés a színházaknál
Természetesen jól jön az 50 százalékos béremelés a színészeknek, a műszaki személyzetnek egyaránt – mondták el erdélyi magyar színházak vezetői a Krónikának. A kormány múlt heti döntése értelmében február elsejétől 50 százalékkal növelik a közpénzekből működtetett kulturális intézményekben dolgozó előadóművészek – színészek, zenészek, táncosok, valamint a kiszolgáló személyzet juttatását.
Széles skálán mozog a színészek fizetése
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője lapunk kérdésére kifejtette, korábban a színészek fizetése olyan kevés volt, hogy a színházak vezetőinek különböző – törvényes – trükköt kellett kitalálniuk, külső forrásokból kellett pénzt szerezniük ahhoz, hogy például a színészek lakhatását támogatni tudják. Mint részletezte, az erdélyi magyar és általában véve a kisebbségi színjátszásra vonatkoztatva is érvényes az, hogy a színészeknek csak egy nagyon szűk rétege tud elvétve a színházi fizetés mellett más bevételekhez jutni filmszerepekből és hasonló pluszmunkákból. „Ezért úgy gondolom, az előadóművészek megbecsülése fontos lépés, a béremelés mindenképpen pozitívan befolyásolja a színészek életminőségét” – magyarázta Visky.
Kifejtette, a színészek fizetése meglehetősen széles skálán mozog, ezelőtt néhány hónappal már történt egy fizetéskiigazítás a korábbi kormány döntésének köszönhetően, ezáltal csökkent a fizetések közötti különbség. „Az ötvenszázalékos emelés persze hogy jelentős, mindenki nagyon is megérzi ezt. Ebből viszont nem következik az, hogy a színészek flottul meg tudnak élni, de lehet, hogy könnyebben tudnak hitelt felvenni lakásvásárlásra, másként tekinthetnek a családjukra, amit igazán fontos szempontnak tartok” – magyarázta Visky András.
A színészek fizetése természetesen attól is függ, hogy fiatal pályakezdőről vagy régóta a pályán dolgozó művészről van szó. Visky elmondta, a „kiszolgáló” személyzetnek szintén gyarapodott a fizetése, őket is beleszámítva a fizetések 1500 és 4500 lej között mozognak, egy pályakezdő színész 2000 lej körüli összeget keres havonta, a régiséggel rendelkező színészek bére pedig a 4500 lejt is elérheti.
Kérdésünkre, hogy a kiszolgáló személyzet bérének emelése mennyiben segítheti hozzá a színházakat, hogy szakképzettebb embereket alkalmazzanak, Visky András úgy fogalmazott, ez azért is nagyon fontos kérdés, mert a színházaknak eddig nem volt arra lehetőségük, hogy kifizessék a túlórákat, holott a műszaki személyzet elképesztő munkát végez. „Nagyon örvendetes, hogy az ő fizetésük is nőtt” – mondta a művészeti igazgató. Hozzáfűzte, általános jelenség, hogy a színházak arra kényszerülnek, a saját műszaki személyzetüket képezzék ki.
„Nagy színházi kultúrákban létezik mesterképző hangtechnikusoknak, nálunk erre egyelőre nincs lehetőség, még a magyarországi – egyébként nagyon hasznos – középiskola utáni szakképzés sincs meg Romániában. Ez nagy hiányosság a művészeti intézmények számára. Egyetemi oktatóként mondom, folyamatosan keressük a lehetőséget, az egyetemen belül hogyan lehetne ezt a képzést úgy megoldani, hogy valódi verseny legyen ezen a munkaerőpiacon is” – mondta a művészeti vezető. Ha a bérek lényegesen nagyobbak lennének, és a színház vezetőségének nagyobb szabadsága lenne abban, hogy ezeket a teljesítmény függvényében differenciálja, akkor a műszaki személyzet számára is valódi verseny volna, ami érezhető színvonal-növekedéssel járna.
Visky András kérdésünkre kitért arra is, hogy ami a külföldi munkavállalást illeti, az erdélyi magyar színészek számára nem pusztán anyagi kérdés, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy akkor vállalnak munkát külföldön, ha megfelelő szakmai kihívásban van részük. Visky szerint egyébként meg nem jellemző, hogy a színészek külföldre vándorolnának, azok a színészek, akiknek munkájuk van itthon, csak elvétve vállalnak munkát külföldön, elsősorban Magyarországon. A béremelésnek e tekintetben is lehet visszatartó ereje, de a szakmai szempontok nagyon komolyan latba esnek egy-egy hasonló döntés meghozatalakor.
Visszásságok, egyenlőtlenségek várhatók
Ahogy Moldova György is mondja, nincs az a pénz, ami rosszul jönne – mondta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila a színészek 50 százalékos béremeléséről. Az igazgató szerint azért is előnyös, mert sok színművész az alacsony bérre hivatkozva olyan produkciókban szerepelt, amelyek véleménye szerint nem összeegyeztethetők a vásárhelyi nemzeti színházban dolgozó művészek státusával. Gáspárik megjegyezte, nem ez az első 7javadalmazási mód, amely érinti a színészeket.
„Augusztusban a Cioloş-kormány ki akarta egyenlíteni a béreket, mert addig lobbi alapján dőlt el, hogy melyik színházban mennyit keresnek. Craiován például akkor még háromszor annyit keresett egy kezdő színész, mint nálunk, Vásárhelyen. Ez a bérkiegyenlítés megtörtént, mert mi a minisztérium hatáskörébe tartozunk, s így decemberben már jóval többet kaptak a színészeink, ami most megint emelkedik 50 százalékkal” – magyarázta Gáspárik.
A vásárhelyi színiigazgató más összegekről beszélt, mint kolozsvári kollégája. Mint mondta, Vásárhelyen decemberben egy kezdő színész 2050 lejt keresett, amit ha most megemelnek 50 százalékkal, akkor az 3000 lejes fizetést jelent, erre az igazgató szerint rájön a régiség is, így 3500 lejre is emelkedhet a bérezés. A vezető színészek decemberben már 4 és 5 ezer lej közötti fizetést kaptak kézhez, ami a kormányhatározat életbelépése után februártól 7-8 ezer lejre emelkedik – tudjuk meg Gáspáriktól. Meg nem erősített források szerint ez még kiegészül a kiszállási díjakkal, így egy színész még évi további 5-6 ezer lejjel kiegészítheti keresetét.
Gáspárik szerint a mostani kormányhatározat nagy hiányossága, hogy nem vonatkozik minden színházi dolgozóra. „Nem vonatkozik a fizetésemelés mindenkire, ezért óriási feszültségek lesznek a színpad körül. Nem vonatkozik a könyvelőre, a humán igazgatóra, ugyanakkor ezért történhet meg, hogy a kellékes kétszer annyit keres, mint a művészeti vezető. Keresztes Attila művészeti vezető 2000 lejes fizetése fele a kellékes 4000 lejes bérének” – tette hozzá Gáspárik.
Az önkormányzat nehezen teremti elő a pénzt
Stier Péter, a szatmárnémetiHarag György Társulat adminisztratív igazgatója elmondta, a színházat a városi önkormányzat tartja fenn, amellyel már egyeztettek a béremelésről. „Ahogy a helyzetet látjuk, reálisnak tűnik az 50 százalékos béremelés, bár a helyi vezetésnek valószínűleg nagyon nehéz lesz előteremtenie a pénzt a színházi alkalmazottak és a filharmóniában dolgozók megnövekedett fizetésére. A városvezetés jelezte, valószínűleg a megyei tanácstól kérnek majd segítséget, de erre korábban is volt már példa” – fejtette ki Stier Péter.
Hozzátette, a szatmári magyar társulat és a filharmónia előadásai is nagyon népszerűek, így az önkormányzat mindig is támogatta az intézmények működését. „Mindazonáltal mindig is érezhető volt a különbség a minisztérium hatáskörébe tartozó és az önkormányzatok által fenntartott színházak dolgozóinak bére között, hiszen más-más struktúra szerint fizették őket. A mostani döntéssel ez valamelyest kiegyenlítődni látszik, de azért továbbra is lesz különbség” – mondta az adminisztratív igazgató.
Akárcsak Gáspárik Attila, Stier Péter is furcsának tartja a kormány rendelkezését, miszerint semmilyen vezető vagy középvezetői funkciót betöltő színházi alkalmazottnak nem emelkedik a bére, például a direkt menedzsmentben dolgozóknak, a könyvelőknek, művészeti vezetőknek, technikai vezetőknek, produkciós vezetőknek, gazdasági igazgatóknak. Így az a helyzet állhat elő, hogy egy kezdő vagy csak nemrég a szakmában dolgozó színész vagy díszlettervező többet fog keresni, mint a vezető beosztásban dolgozók.
Megkerestük a helyi városvezetés hatáskörébe tartozó sepsiszentgyörgyiTamási Áron Színházat és az önkormányzatot is, tőlük azt a választ kaptuk, hogy egyelőre még tanulmányozzák a kérdést, és a következő napokban nyilatkoznak érdemben a béremelésekről.
A színészeket váratlanul érte a béremelés
„Annyira meglepett, hogy nem nagyon hittem el a dolgot. Tíz éve dolgozom a szakmában, és valahogy mindig valószerűtlennek tűnt egy komolyabb fizetésemelés. Köztudott, hogy színészként nehéz megélni, mert nincs megfizetve a szakma, és ezt az ember, azt hiszem, már pályaválasztáskor számításba veszi. Annak különösen örülök, hogy a kisegítő személyzet is kapott fizetésemelést, hiszen azt tudom, hogy a műszakiak nagyon kimerítő munkát végeznek a magas előadásszám miatt” – értékelt a Krónikának Györgyjakab Enikő, a kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. Hozzáfűzte, aggasztja, hogy országos szinten van-e gazdasági realitása a bérek ekkora léptékű emelésének, azaz hosszú távon fenntartható-e az intézkedés.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár)2017. január 23.
Csángók és betyárok – elkezdődött a XI. Magyar Kultúra Hete
Szombat délután elkezdődött és péntekig tart Szatmárnémetiben az immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat. Az első nap két színházi előadással nyitott: egy felolvasószínházi és egy koncertfilmszínházi alakítással.
Január 22-e a magyar kultúra napja. Tóth-Páll Miklós, a Harag György Társulat színművésze, örökös tagja az Ady Endre Társaság elnökeként álmodta meg, hogy a magyar kultúrát ne csak egyetlen nap, hanem egy egész hétig ünnepeljük. Nem véletlen tehát, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében 19.00 órakor kezdődő Betyárjáték előtt ő köszöntötte a nagyérdeműt, ünnepélyesen megnyitva ezzel a péntekig tartó eseménysorozatot.
Addig azonban már túl voltunk egy remek, impresszív előadáson. Az „Apróka eszponka" egy valóságos mese. Mese a jelenről és egy kicsit a múltról is. A székelyföldi Máthé Kriszta azzal a céllal érkezett a Bákó megyei Frumósza (más néven Szépfalu) faluba, hogy magyarul tanítsa az ott élő csángó gyerekeket. Élményeit prózába és újságcikkekbe foglalta, azokból pedig felolvasószínházi mű lett. Sata-Bánfi Ágota kolozsvári színésznőre pedig mintha rászabták volna ezt a szerepet - nem véletlenül töltötte vakációit székelyföldi nagyszülőknél, a székely és csángó nyelvjárást egyaránt autentikusan használta. Hisz egy vérből vagyunk...
Az előadás és a bemutatott írások többszörösen egzotikus világot tártak elénk. Egyrészt ott van nagyszüleink letűnőben lévő archaikus világa, amelyben még közel(ebb) éltünk a természethez, a gyerekek pedig tudták mi az a csorda, miként kell megülni a lovat - ráadásul szőrén -, az embereknek volt idejük mesélni és volt szívük befogadni. Másrészt pedig ez a végeken élő magyarok világa a maga nehézségeivel, örömeivel, kulturális és nyelvi értékeivel. Majd`elfelejtettük: az eszponka biztostűt jelent.
A két órával később, a nagyszínpadon kezdődő Betyárvilág viszont már a modernitás világa, szöges ellentétben címével. A betyárokról ugyan Sobri Jóska, Patkó Bandi, Veszelka Imre (és családja), Angyal Bandi, Jáger Jóska, Zöld Marci, Savanyú Jóska - és a 19. századi betyárok közül a legismertebb - Rózsa Sándor, azaz rablók, gyilkosok egyfelől, másfelől népballadák, mondák folklorizálódott hősei, az egykorú ponyvairodalom sztárjai jutnak eszünkbe.
A Betyárvilág azonban egy olyan modern zenei mű, amelyben hagyományos dialógusok nem nagyon vannak, a dalokat különböző színházi jelenetek, filmbejátszások kötik össze. Ferenczi György és a Rackajam, valamint Szomjas Gyrörgy felelt a zenei alapokért, Kovács Norbert Cimbi és társai pedig az ugyancsak meghatározó szereppel rendelkező táncért. „Olyan ez az előadás, mint egy élő, videóklipszerű zenés film", fogalmazott Ferenczi.
A szenzációs kezdés után vasárnap történelmi drámával folytatódik a Magyar Kultúra Hete. Egy olyan drámával, amely ezer szállal kapcsolódik Szatmárhoz: Bakócz Tamásról szól, az Erdődön született kerékgyártó fia majdnem pápa lett...
Január 22., Vasárnap
A magyar Kultúra Napja
Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem, 19 óra
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A NAGYRAHIVATOTT
A Magyar Drámák Színháza
A történelmi drámának Katona József óta nagy hagyománya van Magyarországon. Jelesebbnél jelesebb íróink ábrázolták eseményeit a nemzeti önbecsülés elősegítésére. Tóth-Máté Miklós, debreceni drámaíró darabja egy jelentős történelmi alakról, Bakócz Tamásról szól, aki majdnem pápa lett az 1513-as vatikáni választáson.
Bakócz Tamás, a keresztes hadjárat megszervezésére Itáliából hazatérő főpap, Ulászló király beleegyezésével hadat gyűjtött a török ellen, és a sereg fővezérévé a jobbágyi sors elől katonának állt, és egy hőstettéért a királytól nemességet nyert lovas hadnagyot, Dózsa Györgyöt teszi meg. A szerényen fogadott kinevezést Dózsa a had kiképzésével hálálja meg, és indul is paraszt-jobbágy seregével a harcba. De Bakócz pápai küldetése és keresztény elszánása kudarcba fullad a főurak ellenkezése, jobbágy-gyűlölete, a pór hadaktól való félelmük következtében. Dózsa népei tehát uraik ellen fordulnak, a nekivadult sereg öl, pusztít, de szembe találja magát Zápolya hadainak megtorló dühével. Dózsát Temesvárott foglyul ejtik, tüzes trónra ültetik. Bakócz szent szándéka visszájára fordult. Az öreg és megkeseredett érsek Rómába készül, nincs maradása, ám Ulászló kérlelésére mégis marad, hogy majd eltemethesse barátját, a királyt, s maga pedig a magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt, a később róla elnevezett kápolnában nyugodhassék. Az izgalmas, a Bakócz Tamás alakját híven feltámasztó, kitűnő atmoszférájú darab tovább gyarapítja nemzeti önismeretünket. A felnőtteknek szóló előadást középiskolás kortól ajánljuk az igényes irodalmat szeretőknek.
szatmar.ro2017. február 4.
Először rendez a szatmári színházban Bocsárdi László
Bocsárdi László készteres UNITER- valamint Jászai-díjas rendező munkájaként látható február 5-én, vasárnap este 7-től a Szatmárnémeti Északi Színház nagyszínpadán William Shakespeare Tévedések vígjátéka című műve. A rendező munkáival korábban csupán az általa vezetett sepsiszentgyörgyi társulat előadásában találkozhattak a szatmári nézők (legutóbb a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon), a Harag György Társulattal azonban először dolgozik együtt, olvasható a színház közleményében.
Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat művészeti igazgatója az idei színiévad harmadik, felnőtteknek szánt bemutatója kapcsán elmondta, nagyon örül, hogy Bocsárdi László elfogadta a meghívását, és a szatmári közönség is megismerheti azt a sajátos, kortárs és a német színházzal rokonítható színpadi nyelvet, amelyben ez a rendkívüli jelentőségű színházi mester alkot. „Az idei évad talán legfontosabb előadása ez a Shakespeare-bemutató, amely számunkra túlzás nélkül színháztörténeti jelentőségű pillanat is, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad valahogy úgy suhant el felettünk, hogy nem találkozhattunk, nem dolgozhattunk együtt a kortárs romániai és egyben a kortárs magyar színjátszás e kiemelkedő jelentőségű rendezőjével. Fontos pillanat ez számunkra, de nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, reményeim szerint annak a folyamatnak, amelyről az évadkezdő sajtótájékoztatón beszéltem, hangsúlyozva, hogy a mi gyönyörű színházunk megújulása és modernizációja bennünket is szakmai megújulásra, minőségi előrelépésre kötelez” – fogalmazott a bemutatót beharangozó szatmári sajtóbeszélgetésen a társulatvezető, aki szerint a társulat művészei és dolgozói olyan próbafolyamat végéhez közelednek, amely mindenki számára hasznos és kemény munka volt, és amelyből sokat tanulhattak is mindannyian.
Az előadás rendezője a sajtó számára kifejtette, hogy egy új társulattal megismerkedni, akikkel még korábban sohasem dolgozott, mindig kockázatos és izgalmas szakmai kaland, amelynek fontos tétje van, és ezáltal új energiát is adhat az alkotásnak. Fontos „tét” az is, hogy egy valamelyest rögzült ízlésű közönség mennyire nyitott az új formákra és új impulzusokra, vagy mennyire táplálkozik előítéletekből és elvárásokból a színházzal kapcsolatban. Ebből a szempontból – mint mondta – izgalommal és kíváncsisággal várja a szatmári közönséggel való találkozást. Mint kifejtette, olyan színházat igyekszik csinálni, amelyet eredeti közegéből kiemelve, néhány száz kilométerrel nyugatabbra is érvényesnek tekintenének. „A cél, hogy Berlinben is érvényesnek mondható előadást hozzunk létre, és ha az ilyen magasra helyezett mércével kijelölt céloknak akár csak a felét is elértük, már nyertünk” – mondta Bocsárdi László.
Szereplők: Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila m. v., Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Kovács Nikolett, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Balogh Géza, Budai József, Peleș Marco Roberto.
Díszlettervező: Bartha József. Jelmez: Kiss Zsuzsanna. Dramaturg-fordító: Benedek Zsolt.
Szabadság (Kolozsvár)2017. február 11.
In memoriam Kosztándi Jenő
Élete millió gyökerű volt. Nyolcvanhetedik életévében is minden hétköznap az alkotó ember friss, teremtő szándékával dolgozott műtermében, csak a vasárnap szentségét tisztelve tartott pihenőnapot. Halála napján befejezte a havas tájban őrként várakozó fenyőfás képet (Díszben), és aznap még új festési megoldásról beszélt. Mondta: ennek a képnek befelé hívogató mélységet adott. Egy megkezdett mű félben maradt, és új vásznak fehéren árválkodnak. Életévei ellenére fiatalos útkereséssel alkotott, környezetét nevelte, ötleteivel városunk arcát szépítette.
Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Az egyetemi éveket záró diplomamunkája (Tanulmányi kirándulás, 1955) a varsói világkiállításon szerepelt, és ez nemzetközi elismerést jelentett. A Ion Andreescu Főiskola kiállításai és a kolozsvári tárlatok az induló művésznek versenyhelyzetben felívelő művészi életteret teremtettek. Meghatározó egyetemi tanárai: Kovács Zoltán, Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor. Kolozsváron Harag György felkérésére gyakran színházi díszletet is készített. Szülővárosába, Kézdivásárhelyre letelepedve a brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat. Őszi és tavaszi tárlatok rendszeres résztvevője Marosvásárhelytől Brassóig, Sepsiszentgyörgyig, Kovásznáig, Kézdivásárhelyen a képzőművészeti élet és a tavaszi tárlatok szervezője. Hazai kiállítások végtelen sora jelzi, hogy Kosztándi Jenő művészete erdélyi sorsvállalás, közösségteremtő erejű. Munkái magángyűjtemények mellett múzeumok és rangos galériák tulajdonában vannak. Itthon csaknem minden erdélyi városban és a Kézdivásárhely közeli településeken. Külföldi gyűjtemények: Budapest, Mezőhegyes, Gyöngyös, Ausztria, Svédország és Los Angeles. A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget. Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kezdeményezésével és irányításával 1971-ben a Nagy Mózes Elméleti Líceumban gimnáziumi szinten létrejött a rajztagozat, felkészítésével tizenkilenc diákja szerzett diplomát a képzőművészeti felsőoktatásban. Aktívan részt vett a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létrehozásában. 2010-től Hegedűs Ferenc magánvállalkozó támogatásával Kézdivásárhely főterén megnyílt a Kosztándi Galéria, amely a művészházaspár életművének válogatását mutatja be. 2016-ban Kosztándi Jenőt Áder János magyar köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkeresztjellel tüntette ki.
A kisvárosi környezetben a közösségi feladatvállalás mellett folyamatosan építette képeinek magas esztétikai mércéjét. Kosztándi Jenő olajképein a modern egyetemesség szintézisét és az erdélyi művészet emelt szintű téziseit ismerhetjük fel. Láthatjuk környezetünk, múltunk és életünk felismerhető jeleit, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek. A főiskolai képzés szocrelatív neveltetését korán a posztimpresszionizmus tájelemeinek illuzórikus formakereső elemeire, majd az expresszionizmus felfokozott érzékiségére vagy a kubizmus felbontott síkjaira váltotta. Művészetében meghatározó az op-art fény-árnyék tükröződő látványelemeinek modernsége. A magas műveltségű formakultúra mégis erdélyi életszemléletet hordoz. Mitologizáló képein az örök visszatérés mítoszait festi újra. A táj felbontott síkjai, visszavert fénysávjai, megsokszorozódó képelemei a látszólagos és véletlenszerű mögött egyensúlyt keresnek. Úgy teremt plasztikusnak tűnő szilárdságot, hogy a véletlenszerűt és egyedit bontja fel és tágítja ki kozmikus távlatokba – emeli egyetemes rangra. A szintézisteremtő stílus ismérve képein alárendelődik egyéni látásmódjának. A formában az elem részelemekre tagolható, és azok megsokszorozódásából építkező fényjátéka a változó és változatlan együttes hatását sugallja.
Gyakran építkezik a történelmi tudat megörökítésére. Kompozícióin a keresztek és nemzeti jelképek a szimbolikus térben és időben közösséggé nemesült sorsvállalás emblematikus képei. Az egyéni sorsszimbólumok megsokszorozódása közösségi összetartozásba szerveződött magasabb rendű értékszférát jelöl. A stílusgazdagságból épülő szintézis mellett a képek hangulatgazdagsága is megmutatkozik. A nézőre gyakran nagy hatást gyakorol a közelmúltban készült képek megoldásainak változatossága. A kidolgozott részletgazdagságot és tökéletes formakultúrát néha a minimális ábrázolás egyszerűségében rejlő végtelen nyitottság váltja, majd következő alkotás a hiperrealizmus művességét követi. Hitvallásával zárom művészetének vázlatos bemutatását: „A művész nem titkolt szándéka a rendteremtés. Ehhez egyetlen területe a fehér vászon, amely arra kötelezi, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli.” Kosztándi Jenő volt az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is felcsillant az egyszeri és megismételhetetlen életöröm. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával vitték új kihívások felé. Kiváló anekdotázó tehetségében érzékeny és magas intellektus élt. Szellemisége halhatatlan, mert ifjú szívekben él tovább.
DEÁK FERENC LORÁND
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 22.
Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)
Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván.
Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 14.
Megemlékezések március 15-én
A szatmári megyeközpontban a hagyományokhoz hűen idén is a Villanyóránál, az Ormos-háznál veszi kezdetét az ünnepség jövő szerdán 16.30-kor. Megkoszorúzzák Petőfi Sándor emléktábláját, majd a diószegi huszárok vezetésével a résztvevők elindulnak az István tér irányába. A Petőfi szobornál 17 órakor veszi kezdetét a koszorúzással egybekötött megemlékezés, melyen imát mond Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Király Lajos szatmári református esperes, szavalnak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei. Az esemény a felújított Északi Színházban zárul ünnepi műsorral 19 órai kezdettel, melynek keretében előadást tart Dr. Vesztróczy Zsolt történész, az Országos Széchenyi Könyvtár kutatója, kiosztják a Szatmárnémeti RMDSZ 2017. évi díjait és fellépnek a Harag György Társulat művészei.
Nagykárolyban március 15-én 16 órakor lesz megemlékezés és koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. Tasnádon 17 órától a moziteremben tartanak megemlékezést. Sárközújlakon 14 órai kezdettel a Petőfi Sándor Iskolában emlékeznek a forradalom és szabadságharc kitörésére.
Több vidéki településen is 11 órától tartanak március 15-i ünnepséget. Szamosdobon, Szilágypérban, Szoporon, Börvelyben a református templomban ünneplik a forradalom hőseit. Érendréd községben az Irinyi templomban, Érkávson a helyi templomban, Hadadon a kultúrotthonban lesz megemlékezés. Szatmárpálfalván a református templomnál fognak koszorúzni, Kolcs községben Szamoskrassón tartanak istentiszteletet és megkoszorúzzák Bem József szobrát, majd este 19.00 órától Kiskolcson ünnepi istentisztelet és kopjafa-koszorúzás lesz.. Peleskén a római katolikus templom kertjében lesz megemlékezés.
Lázáriban 12 órától emlékeznek a Petőfi-emlékműnél, Kaplonyban 13 órától a kultúrotthonban lesz ünnepi műsor. Bogdándon szintén 13 órától lesz megemlékezés a művelődési házban. Kökényesden 15 órától, Mikolában 16 órától lesz ünnepi előadás a helyi kultúrotthonban.
Más településeken a nemzeti ünnep alkalmából március 19-én tartanak ünnepi programot.
szatmar.ro2017. március 27.
Elhunyt András Gyula, a szatmári Harag György Társulat örökös tagja
Életének 75-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken András Gyula, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja – közölte a teátrum.
András Gyula Csíkszeredában született 1942. február 2-án. Első szerelme a néptánc volt. Hívták az Állami Székely Népi Együtteshez, de akkor már sikerrel felvételizett a színire. 1964-ben végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól kezdve a Szatmárnémeti Állami Magyar Színháznak, illetve utódintézményének, az Északi Színház magyar tagozatának a tagja. Különböző karakterszerepekben tűnt fel. Közel másfélszáz alakításának tapsolhatott a közönség az elmúlt hat évtized alatt. András Gyula volt az együttes „nagy beugrója" is.
Örkény István egyperceseinek hiteles tolmácsolójaként mintegy negyven egyperces szerepelt repertoárján. Több alkalommal vállalt zsűritagságot a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyen és a Vidám Versek Versmondó Versenyén. A Szent-Györgyi Albert Társaság 1998-ban, mint az évad legjobb epizódszínészét, Nádai István-emlékplakettel tüntette ki. Nyugdíjazása után is sokat foglalkoztatta a Harag György Társulat, állandó fellépője volt Sződemeteren a Kölcsey-ünnepségeknek, továbbá az Ady-ünnepségeknek is (közel ötven Ady-verssel a repertoárjában), a Petőfi-napoknak Erdődön és Koltón, de nem hiányoznak repertoárjából kortárs költőink művei sem. Állandó szereplője a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Németi református egyházközség által szervezett kulturális programoknak. Vesztesek címmel jótékonysági műsort tartott Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében Böjte Csaba alapítványa javára, valamint a Németi templomban, a Rákóczi Kollégium javára.
A Harag György Társulat művészeti vezetése 2013 októberében, a társulat fennállásának 60-ik jubileumára szervezett ünnepségsorozat keretében adományozott örökös tagságot András Gyula színművésznek. A színművészt a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel, akik el szeretnék helyezni a kegyelet virágait a művész ravatalánál, megtehetik azt március 27-én, hétfőn 13.30 és 15 óra között a színház előcsarnokában. A temetésre aznap, 16 órától kerül sor a Magyar (Rodnei) utcai református temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint.
Krónika (Kolozsvár)2017. április 1.
Az emlékezés egy büfé
Philter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások
Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott).
Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők.
Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet?
Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt.
– Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt.
A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni.
– A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd?
Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze.
Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát.
– Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is.
– Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó.
– Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)2017. április 3.
Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)2017. április 11.
Magyar költészet napja: Janus Pannoniustól a kortársakig
Erdély-szerte számos programmal hívják fel kedden a figyelmet a magyar költészet jelentőségére. Az ünnepségek már vasárnap elkezdődtek, és szerdán is tartanak.
Kedden ünneplik az egész magyar nyelvterületen a magyar költészet napját, amelyet 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartanak. Erdély-szerte számos programmal hívják fel a figyelmet a költészet jelentőségére színházakban, iskolákban, különféle kulturális és nemcsak kulturális intézményekben.
Szatmárnémetiben gazdag rendezvénysorozattal adóztak a költemények napjának már vasárnap: több száz vers hangzott el a magyar költészet napja apropóján szervezett maratonon 14 és 22 óra között. Immár harmadik éve egész napos költészetünneppel tiszteli meg a jeles napot a Harag György Társulat. A már hagyományossá vált programsorozatnak idén új, nagyobb befogadóképességű helyszínt találtak a szervezők: a District 15. klubban verseket lehetett olvasni, mondani, hallgatni, énekelni.
Végh Balázs, a színház irodalmi titkára a Krónikának elmondta, óriási érdeklődés övezte a versmaratont, klasszikusok és kortárs költők versei egyaránt elhangzottak: Janus Pannoniustól Ady Endrén keresztül a kortársakig. Természetesen nem maradtak ki a sorból Arany János művei sem, a kétszáz éve született költőóriás balladáit is elszavalták, de részletek hangzottak el a Toldiból is. A bicentenárium apropóján Arany kedvenc ételeit is megkóstolhatták a résztvevők: a menüben zsíros kenyér lilahagymával, csirkepaprikás galuskával és marczafánk is szerepelt. A versblokkok között Skype-kapcsolaton keresztül verseltek ismert irodalmárok, művészek, többek közt Palya Bea énekesnő és Selyem Zsuzsa irodalomtörténész is ilyen módon vett részt a rendezvényen – írta a Szatmár.ro.
Bemutatták a Sugárút kulturális folyóirat új lapszámát is, erről Kereskényi Sándor és Veres István beszélt. A rendezvényen szó esett a verstanításról a szatmári magyar középiskolák diákjainak és tanárainak a részvételével, és téma volt a versekkel való kapcsolatunk – erről Bessenyei Gedő István dramaturg, Jánk Károly költő, Marosszéki Tamás színművész és Elek György költő, újságíró elmélkedett. A rendezvényen Horváth Benji költő, slammer és Helikon-szerkesztő legújabb, Az amnézia útja című kötetét is megismerhette a közönség.
A költészet napi ünnepségek kedden és szerdán is zajlanak, szerdán egy csíkszeredai rendezvényre várják a közönséget. Az irodalomkedvelők délután 5 órától a Kájoni János Megyei Könyvtár a Költészetnap – másképp című estjén vehetnek részt. „Miért másképp? Több szempontot is felsorolhatnánk, de itt most csak a leglényegesebbet: a Magyarországról indult, József Attila születésnapjára emlékező költészeti ünnepen az erdélyi irodalom színe-java mindig is képviseltette magát (prózaírók is). A vers ünnepe mára az egész Kárpát-medence (sőt a világ) magyarságának irodalmi ünnepe lett. A hagyományt mi is betartjuk. De jelezzük azt is, hogy a kötelező klasszikusok mellett a magyar irodalom, mint mindig, most is eleven friss hajtásokat is terem, akik lassan a nagy öregek méltó pályatársaivá növik ki magukat. Ezen a tavaszon mi két ilyen izmosodó tehetséggel ünnepeljük ezt a nagy napot" – írják a szervezők.
A két „friss hajtás" Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő és Muszka Sándor költő, prózaíró, szerkesztő, akikkel Murányi Sándor Olivér író beszélget az eseményen. A szerzők kötetei a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatóak és dedikáltathatóak. Krónika (Kolozsvár)2017. április 19.
A színházcsinálók is emberek – Török Sándor az Akiknek szívesen tapsolunkról
Török Sándor ötletgazda beszélt az Akiknek szívesen tapsolunk elnevezésű nagyváradi rendezvénysorozatról a Krónikának. A havonta szervezett beszélgetések keretében színészekkel, „színházcsinálókkal” találkozhat a közönség.
Kissé döcögősen indult ugyan, de az utóbbi időben havi gyakorisággal szervezik meg a nagyváradi Szent László Egyesület programfelelősének, Török Sándornak az Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetőprogramját, amelynek keretében a színházcsinálás munkafolyamatáról, örömeiről és bosszúságairól, vagyis a lehető legemberibb arcáról ejtenek szót a meghívottak.
A rendezvénysorozat ötletéről Török Sándor elmondta, hogy középiskolás korától kezdve színházrajongó, színésznek készült, be is jutott, de személyes okok miatt otthagyta a színművészetit. Középiskolásként kezdett járni Nagyvárad közismert „színházi emberéhez”, Farkas Teri nénihez, máig élete egyik legmeghatározóbb egyéniségéhez. Tulajdonképpen nem hagyományos felkészítők voltak ezek az alkalmak, hanem a versmondásra és különösképpen az előfeltételnek tartott szövegértelmezésre helyezték a hangsúlyt. Nagy hasznát vette ennek később, amikor kolozsvári villamosmérnök-hallgatóként szorgalmasan járt a diákművelődési házba, a Bereczki Péter vezette színjátszó csoportba. A hangjával meg voltak elégedve, a mozgásával kevésbé, de miután eljátszhatta Bródy Sándor A medikus című darabjának a címszerepét, másodjára is felvették a színire, egyenesen másodévre.
De a színészi pálya valahogy csak nem alakult ki számára, holott Szilágyi Domokos-estjének nagy sikere volt, és a rádióbemondói munkakört a diákrádiónál szintén nagyon szerette. Ott a Visszhang csapat tagja lett, hetente rendeztek a diákművelődési házban beszélgetéseket olyan személyiségekkel, mint Lőrincze Lajos, Kányádi Sándor, Harag György, a Czikéli színészházaspár, egyszóval érdekes, színes világot ismert meg Kolozsváron. Mérnökként Sepsiszentgyörgyre került, akkoriban ott is nagyon jó volt a színház és Szilágyi Domokos-estjének is sikere lett.
A szerepformálás „szülési fájdalmairól”
Visszatérve a nagyváradi beszélgetőműsorokra, Török Sándor természetesként említi, hogy legelőször az idősebb művészekkel beszélgetett, Csíky Ibolyával, Hajdu Gézával, Dobos Imrével, a Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó házaspárral, Bató Idával, majd Fábián Enikővel, F. Márton Erzsébettel, Meleg Vilmossal, illetve a „kulisszák mögül” Körner Anna súgóval, Joó Emília és Vajda Zoltán ügyelőkkel, legutóbb pedig Novák Eszter rendezővel, a színház jelenlegi művészeti igazgatójával.
A meghívott művészeket mind jól ismeri a váradi közönség, és nagyon szívesen hallgatta egy-egy szerep megformálásának a „szülési fájdalmait”, a különböző szövegtanulási, illetve a kollégákkal és nem utolsósorban a műszakkal való együttműködési szokásokat. Minden alkalommal személyes történetek hangzanak el, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a színészek, a színházcsinálók is emberek, ugyanazok a hétköznapi gondjaik, mint mindnyájunknak, legföljebb az évek során felhalmozódott tapasztalat és emberismeret segítségével könnyebben és gyorsabban sikerül megoldaniuk ezeket.
A színház mint templom
A fogadtatás, a közönség visszhangja egyértelműen pozitív: beszélgetésről beszélgetésre többen és többen jönnek, kialakult a törzsközönség is, amely az áldatlan helyszínváltozások dacára sem hagyja cserben a sorozatot. A jövőben előfordulhat majd páros meghívás, barátok, állandó partnerek megszólaltatása. Török elmondta, nagyon fontosnak tartja Novák Eszter jelenlétét, mivel minden színész alakításában meghatározó a rendezőhöz fűződő viszony, illetve az elmúlt évek során meglátszott a színház életében is az állandó rendező hiánya, a hosszas felújítási munkálatok miatt kialakult helyzet mellett.
Ezért sem érdekli, mondja Török, hogy hányan jönnek egy-egy beszélgetésre, mert számára a lényeg, ha beszélnek a műsorról, és reméli, hogy ez is hozzájárulhat egyrészt a közösségépítő szerep erősödéséhez és ahhoz, hogy a közönség újra a „szívére ölelje a színházát”. A színházba járás olyan, mint a templomba menés, az öröm, a meghatottság, a csend, szipogás, majd pedig a taps közös megélése. Novák Eszter esetében fontos a Nagyvárad–Budapest-kapcsolat, a beszélgetések általános hozadéka pedig annak az átérzése, hogy ők is emberek, s amit elmondanak, azzal mindnyájan jól járunk.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)2017. április 20.
12 ezer lej gyűlt a Reménysugár program 15 éves évfordulóját ünneplő jótékonysági esten
Színvonalas előadások és képzőművészeti alkotások árverése tette felejthetetlenné az Északi Színház termében tartott rendezvényt.
Tizenöt éves a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja, amelynek célja a daganatos betegségben szenvedő gyerekek és családjuk felkarolása és segítése. A gyógyítási folyamat támogatása mellett a programban dolgozó önkéntesek segítenek az utógondozásban és a beteg gyermekek rendkívüli kívánságainak teljesítésében. Kirándulásokat szerveznek a gyerekeknek és élmény-rendezvényekkel, táborokkal segítenek elfelejteni a betegség szomorú napjait.
A szerda este megtartott jótékonysági esttel az alapítvány meg akarta köszönni a szatmáriaknak a segítséget, amit a program támogatásában nyújtottak az elmúlt 15 évben. Mert a program működését adományokból, felajánlásokkal finanszírozzák, az ebben dolgozók pedig önkéntes munkával járulnak hozzá a gyermekek és családok életének könnyítésébe.
A jótékonysági est folyamán felléptek mások mellett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei, a Harag György társulat tagjaiból álló Beatles emlékzenekar és a szatmári román színtársulat ImproStim nevű improvizációs csapata. Az est folyamán többször is színpadra léptek a budapesti Fairy Tales ír sztepptánc-csapat táncosai is.
Az előadásra érkező nézők bőkezűen adakoztak: az előadás végén a szervezők 9500 lejnyi adományt jelentettek be, amiből 3 ezer lej szatmárnémeti képzőművészek alkotásainak árverésén folyt be. De nem csak az érkezők, hanem a távozók is adakoztak, így jött össze az összesen 12 ezer lejes támogatás, amit természetesen a Reménysugár program működtetésére, élményprogramok megszervezésére fognak költeni. szatmar.ro2017. április 24.
Sikerrel zárták a Tordai Magyar Napokat
Gálaműsor, borverseny, közösségi ebéd, színházi előadás is szerepelt a hétvégi Tordai Magyar Napok programjában, amelyet idén rendhagyó módon háromnaposra bővítettek a helyi közösség nagy örömére. Csép Leylla a Tordai RMDSZ-elnök sikeresnek könyvelte el az idei rendezvénysorozatot, amelyen nemcsak a helyi és környékbeli lakosság, hanem a testvértelepülések is részt vettek. – A péntek délutáni gálaműsornak – amelyen a helyi gyermekek és amatőr színjátszó csoport lépett fel – mindig nagy sikere van, de az idei közönség létszáma messze felülmúlta az elmúlt évekét, hiszen a háromszáz férőhelyes színházteremben sokan csak állva tudták végignézni a műsort – fogalmazott az RMDSZ-elnök.
Szombatra borversenyt és közösségi ebédet szerveztek, ez is újdonság volt a programok sorában. Ehhez képest szép számmal érkeztek borminták, szám szerint 24 a térség bortermelőitől, amelyet a Nagyenyedi Borászok Egyesületének elnöke, Papp Péter és Munkácsi Árpád nagyváradi borász értékelt. A bágyoni Dávid Jenő bortermelő borát találta a legjobbnak a zsűri, de a sínfalvi unitárius lelkész, Pálfi Dénes is második díjjal térhetett haza a versenyről. A tordaiak sem maradtak szégyeben, hiszen a harmadik díjat a helyi Fodor Attila vihette haza saját előállítású boráért.
A borversennyel összekötött ebéden részt vettek a testvértelepülések – Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Bihartorda, Torontáltorda (Szerbia) – képviselői. A kiskunfélegyháziak ezen túl még a hangulatos zenei aláfestésről is gondoskodtak.
A hétvégi rendezvénysorozat zárómozzanataként találóan a szatmárnémeti Harag György Társulat adta elő a Jövőre, veled, ugyanitt című romantikus vígjátékát.
Dézsi Ilidkó / Szabadság (Kolozsvár)2017. május 27.
Klasszikus magyar mese a bábszínházi évad utolsó bemutatója
Mosó Masa mosodája címmel látható május 28-án délelőtt 11 órától a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának idei utolsó bemutatója, új helyszínen, a szatmárnémeti Iparosotthon bábszínházi termében.
A bérletszünetben, ingyenes előadásként színre kerülő produkció rendezője Sramó Gábor magyarországi vendégművész, a díszletet és a bábokat Fazekas Antónia m. v. tervezte, a jelmezek Bandura Emese munkái, Varga Katalin meseszövegét Szász Ilona alkalmazta bábszínpadra, zenéjét Rozs Tamás m. v. szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.
Mosó Masa mosodájában meséli el Sompolygó, a kedves rókalány csodálatos történetét, melyből megtudhatjuk, hogyan jutott el a Kerek Erdőből az Óperenciás Tengeren át a Mesék Országútján az Aranyvárosba.
Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója a bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón fontosnak tartotta kiemelni, hogy a produkció rendezője a szatmári bábtagozat visszatérő művészvendégének számít. „Sramó Gábor immár negyedik alkalommal dolgozik nálunk, és most az ő általa rendezett előadással veszi birtokba új, és immár állandó játszóhelyét a Brighella Bábtagozat” – részletezte az igazgató.
Sramó Gábor rendező elmondása szerint az előadás szereplői nagyon komoly munkát végeztek, hiszen a történet és a dramaturgia olyan helyzetek elé állította őket, amelyekben gyorsan kellett szerepeket váltaniuk, hiszen nagyon sok karaktert kellett megeleveníteniük. „Az előadás látványelemei olyan formában vannak kitalálva, hogy a produkciót szinte bármilyen helyszínhez lehet adaptálni, akár szabadtéren s előadható” – tette hozzá a bábrendező. szatmar.ro2017. május 31.
Szatmárnémetiben vendégszerepel a Csokonai Nemzeti Színház
Yasmina Reza Művészet című előadásával vendégszerepel Szatmárnémetiben a Harag György Társulat meghívására a debreceni Csokonai Nemzeti Színház.
A háromszereplős előadás június 3-án és 4-én 19 órától látható az Északi Színház nagytermében. A Harag György Társulat bérleteiben választottként (a Szélfútta levél helyett) szereplő előadás rendezője Naszlady Éva, szereplői Bakota Árpád, Garay Nagy Tamás és Vranyecz Artúr.
A szatmári és a debreceni színház között már évek óta jól működő bérletcsererendszer értelmében a Harag György Társulat június 9-én és 10-én Werner Schwab Elnöknők című előadásával vendégszerepel a cívisvárosban. A Víg Kamaraszínházban 19 órai kezdettel játsszák a Sorin Militaru által rendezett produkciót.
Serge, Marc és Yvan hosszú idők óta barátok. Most azonban úgy tűnik, hogy barátságuk kockán forog. Serge horribilis összeget ad ki egy olyan kortárs alkotásért, mely Marc szerint átverés, hiszen a kép egyenesen értéktelen. A kortárs festmény megvásárlása megkérdőjelezi és megingatja a kettejük közti barátságot. Yvan mintegy békítőként van jelen, míg el nem szabadulnak az indulatok. Az esztétikai nézetkülönbségek miatt kirobbanó konfliktus elkerülhetetlenül felszínre hozza a régi nézeteltéréseket, és eltitkolt dolgokra derül fény.
Yasmina Reza komédiája a művészetről való vitázás apropóján tulajdonképpen a barátságról tesz fel kérdéseket. Valóban képesek vagyunk elfogadni barátainkat olyanoknak, amilyenek? Vagy ez csak addig működik, míg konkrét helyzetbe nem kerülünk, melyben kiderül, hogy nézeteink nem mindenben egyeznek? Végül is mi a barátság? És ha nem élné túl a kíméletlen őszinteséget, lehet még barátságnak nevezni? frissujsag.ro2017. június 16.
Szövetséget hozott létre öt erdélyi magyar színház
A professzionális szakmai egyesület elnöke Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, ügyvezető elnöke Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának művészeti igazgatója, külkapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök Nagy Pál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, a belkapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója (aki hiányzott a bemutatkozó sajtótájékoztatóról) és Czvikker Katalin, a Nagyváradi Szigligeti Színház menedzsere, titkár.
A MASZIN létrejöttét hírül adó sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: régen érlelik ezt a döntést, eredetileg egy Erdélyi Magyar Színházi Szövetség létrehozásában gondolkodtak, de valahogy „mindig megfeneklett a dolog”. A kezdeményezők természetesen nyitottak a többi erdélyi magyar színházi intézmény felé, a lista még nem zárult le. A MASZIN Egyesület bejegyzését május 5-én hagyta jóvá a nagyváradi bíróság, az aradi, a temesvári, a nagyváradi, a szatmárnémeti és a székelyudvarhelyi színházak részvételével. Hogyan kerül a székelyudvarhelyi színház a partiumi (és bánsági) színházak társaságába? „Ezeknek a társulatoknak ’kemény’ székelyudvarhelyi gyökerei vannak, és eddig is kiváló kapcsolatokat ápoltak egymással” – mondta Nagy Pál színházigazgató. „Ez a szövetség materiális formája annak, ami kapcsolatrendszerben eddig is kialakult közöttünk” – hangsúlyozta a nagyváradi Czvikker Katalin, aki ennek a folyamatnak a katalizátora volt (a többi kezdeményező szerint).
A MASZIN célkitűzéseiről Balázs Attila temesvári direktor, a színházi szövetség elnöke beszélt a sajtónak: „A művész-személyzet támogatása, érdekképviselet, továbbképzések megszervezése, előadások, bérletek és turnék kapcsán együttműködni egymással, közös események szervezése. A fiatal színészek támogatása, az öregebb generációk segítése, ha lesz rá anyagi keret, juttatások, ösztöndíjak, díjak odaítélése, közös projektekben való részvétel. Mi nem mondjuk azt, hogy mi vagyunk az erdélyi színház mindenek tudói, mi öt színházi intézmény képviselői vagyunk, akik egy professzionális érdekképviseletet szeretnénk létrehozni” – hangsúlyozta Balázs Attila.
A célkitűzések között van továbbá közös művészeti és technikai work-shopok létrehozása, egy reális és egy virtuális színészbörze kialakítása egymás között, konferenciák, tapasztalatcserék szervezése, egymás alkalmazottainak a megismertetése. „A döntéshozatal teljes konszenzus alapján történik, mindenkinek vétójoga van! Az a cél, hogy segítsük egymást, többek, gazdagabbak és erősebbek leszünk!” – mondta befejezésül Balázs Attila MASZIN-elnök.
[Forrás: nyugatijelen.com] https://itthon.ma/kult2017. június 28.
Évadot értékelt a Harag György Társulat, ősszel új fesztivált indítanak
Összesen 69 előadással sikeres évadot zárt a szatmárnémeti Harag György Társulat, értékelte a 2016/2017-es színházi évadot Bessenyei Gedő István művészeti igazgató és Stier Péter megbízott vezérigazgató kedden tartott sajtótájékoztatóján.
A társulat és a Brighella Bábtagozat az elmúlt évad során összesen 12 bemutatót tartott, emellett a korábbi évadból 13 előadást játszottak tovább, 24 előadást láttak vendégül a VIII. Interetnikai Színházi Fesztiválon (IFESZT). Társszervezőként a XV. Partiumi Magyar Napok Partiumi Színházi Esték nevet viselő programsorozaton 15 színházi és bábelőadást láthatott a szatmári közönség, továbbá a XI. Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat alkalmából 10 színházi előadást láttak vendégül, emellett további 7 vendégelőadás is érkezett az évad során.
„Az évad két legfontosabb változása a mi életünkben, mind épületekhez kötődik. Egyrészt mi magunk is visszaköltözhettünk a történelmi színházépületbe. Egy évad szükséges volt arra, hogy belakjuk igazán az épületet. Mondhatni most már otthonosan mozgunk, de az első pillanatokban, napokban olyan volt, mint egy lakásfelújítás után, hogy az ember tudja, hogy ez az ő lakása, de mégsem úgy néz ki, ahogy hagyta. Minden máshol van, minden máshogy működik, mint ahogy eddig. Nagyon fontos az, hogy ez technikai megújulást is jelentett a színház számára, ami azért minőségileg nagyban javította a mi munkánkat” – mondta Bessenyei Gedő István.
A művészeti vezető elmondta, hogy a 2016/2017-es színházi évad fontos változást jelentett a Brighella Bábtagozat életében is, ugyanis ők is új épületbe költöztek, mégpedig a felújított Iparos Otthonba, ahol több olyan teret is kialakítottak, amelyek alkalmasak produkciók létrehozására. Mindkét társulaton belüli tagozat a rangjának méltó és megfelelő helyre kerülhetett, amely nagyon fontos a város és a kulturális intézmények életében.
A színházi vezetők a sajtótájékoztatón jelentették be, hogy közel három évnyi kihagyás után újra indítják az egykori Sorompók Nélküli Multikulturális Fesztivált szeptemberben, más név alatt.
Ugyancsak a szakmai kapcsolatok építését szolgálja, hogy a Harag György Társulat az évad végén csatlakozott az első romániai magyar színházi szövetséghez, négy másik erdélyi színház mellett.
Az évad néhány kiemelt eseménye
Kifejezetten a Harag György Társulat művészeti vezetésének felkérésére írt drámát Láng Zsolt, Szatmárnémetiben mutatták be először Romániában Visky András Pornó című drámáját. Kiemelkedő kortárs rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László rendezett a színházban Shakespeare-darabot. Az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadása a szilveszterkor bemutatott Csókos asszonycímű Szilágyi-Zerkovitz-operett volt, Bessenyei István rendezésében. Továbbá több színházi szakmai beszélgetés és irodalomtörténeti és -szociológiai előadás is szerepelt a színházmegnyitó rendezvénysorozat programjában, amely egyben annak az ünnepe is volt, hogy Harag György rendező és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.
„Bocsárdi László és Visky András jelenléte az évadban számomra személyesen is nagyon fontos. Mindketten olyan előadást rendeztek, amely a társulatot számos különböző fesztiválon és eseményen reprezentálta már eddig és reprezentálja a továbbiakban, hiszen mindkét előadással, a Pornóra és a Tévedések vígjátékára is már vannak olyan meghívásaink, különböző helyszínekre, többek között a Gyergyói Kollokviumra és a DESZKA fesztiválra, amelyek szépen példázzák azt, hogy milyen szakmai érdeklődést sikerült kiváltani ezekkel az előadásokkal” – mondta Bessenyei.
Hozzátette, hogy a Tévedések vígjátéka is meghívást kapott a Gyulai Várszínházban megrendezésre kerülő Shakespeare-fesztiválra, amelyen július 16-án játszik majd a Harag György Társulat. A gyulai fesztivál része az Európai Shakespeare-fesztiválok Nemzetközi Szövetségének.
A művészeti vezető, páratlan mérföldkőként jellemezte, hogy Magyarország egyetlen, valóban nemzetközi fesztiváljára, a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra is meghívást kapott aPornó című előadás, amely egy rendkívül rangos színházi seregszemle, ahol világhírű rendezők produkcióit láthatta a közönség.
Közel 50 ezer néző fordult meg a színházban
Stier Péter, az Északi Színház megbízott vezérigazgatója számokban szemléltette a Harag György Társulat 2016/2017-es évadát. A társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak az előadások létrehozására több vissza nem térítendő támogatást sikerült megpályáznia. Az különböző előadások létrehozására 101 059 lejt, valamint az IFESZT megszervezésére 158 344 lejt sikerült pályázati alapokból megszerezni.
A Brighella Bábtagozat előadásait segítő Art Projekt Egyesületnek pedig 82 578 lej vissza nem térítendő támogatást sikerült megszereznie.
A társulat összesen 28 bérletet indított, szám szerint 8138 bérletessel, ebbe beletartoznak a felnőtt, középiskolás, ifjúsági, kisiskolás, óvodai, nagybányai, nagykárolyi és tasnádi bérletesek is. A restaurált Északi Színházba költözést követően három felnőtt és két új diákbérletet, valamint a szintén felújított nagykárolyi színházban két felnőtt és egy diákbérlettel bővült a Harag György Társulat bérletkínálata.
z évad során összesen 49 656 néző követte figyelemmel a játszott produkciókat, ebből 5 390 diáknéző volt, 5 697-en voltak kíváncsiak a vendégprodukciókra, illetve 3200-an vettek részt a VIII. IFESZT különböző programjain, valamint 1442 látogatót vonzott a Partiumi Színházi Esték. A társulat Szatmárnémetiben, valamint székhelyen kívül összesen 227 alkalommal lépett közönség elé.
Barakonyi Gergő maszol.ro2017. július 1.
Könyvbemutató a Nemzetiben
Az Állami Színház 1961–1978
Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket.
– Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is.
A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt.
– Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak.
A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet.
Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket.
Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben.
A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 7.
Színművész vette át a Pro Urbe díjat a Csíkszeredai Városnapokon
Több mint fél évszázados munkássága elismeréseként Botár Endre nyugalmazott színművésznek ítélte idén Csíkszereda önkormányzata a Pro Urbe díjat. Az elismerést a magyarországi színházakban elismert művész a Csíkszeredai Városnapokon vette át.
Hagyományosan kiemelt momentuma a csíkszeredai városünnepnek, hogy átnyújtják a Pro Urbe díjat. Idén a Csíki Játékszínnek az évadban legkedveltebb előadása, a Tisztelt ház városnapi bemutatóját követően került sort a díjátadó ünnepségre.
A Mikó-vár udvarán helyet kapó eseményen Székedi Ferenc publicista mondott személyes hangvételű laudációt a kitüntetett, Botár Endre nyugalmazott színművész pályájáról, egyéniségéről. Mint kiemelte, ugyanaz az elv jellemzi Botár Endre több mint fél évszázados munkásságát, mint amit a Csíki Játékszín társulata és igazgatója is immár másfél évtizede bizonyít. Tételesen, hogy „a hivatás és a szakma alapelveinek tekinti a művészet- és közönségszolgálatot, az anyanyelv hűségében kibontakozó előadások léleknemesítő és igényes szórakoztató szerepének ötvözését mindazokkal a művészi és közösségi feladatokkal, amelyeket csak a színház tud betölteni, függetlenül az évek múlásától, az egymást követő nemzedékektől, a társadalmi berendezkedések átalakulásától.”
A csíktaplocai születésű Botár Endre már csíki diákkorában jelentős részt vállalt az iskola művelődési életében, az idős – de akkor még ugyancsak fiatal, immár 20 éve elhunyt – Kosz Szilveszter alapította tánccsoport tagjaként és műsorvezetőjeként, későbbi színészi tehetségének első jelei már itt is olyannyira megcsillantak, hogy egykori osztály- és nemzedéktársai mindmáig nem feledték.
Botár Endre az érettségit követően a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait, az erdélyi magyar színjátszás olyan nagy egyéniségei ismertették meg vele a szakma rejtelmeit, mint Kovács György, Erdős Irma, Tarr László, Harag György, Csorba András, Sinka Károly és mások. A színi egyetem befejezése után, 1965-ben, a Nagyváradi Állami Színház társulatának a tagjaként kezdte pályáját, majd 1968-ban Magyarországon alapított családot. Fél évszázados munkássága alatt a budapesti Nemzeti Színház, a Déryné Színház, a József Attila Színház, a Népszínház, a Pesti Magyar Színház, valamint jó néhány vidéki társulat elismert művészévé vált, és megadatott neki, hogy a magyar színjátszás olyan felejthetetlen neveivel álljon színpadra, mint Sinkovits Imre, Major Tamás, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc és sokan mások.
Amint Székedi Ferenc kihangsúlyozta: Botár Endre „az utóbbi öt évtizedben a Magyarországon folyamatosan foglalkoztatott erdélyi magyar színészek egyike, és mindenképpen a legtöbbet játszó székely színész”. Emellett filmek tucatjaiban szerepelt magyar szinkronhangjával. Életpályáját és kimagasló színészi teljesítményét Magyarországon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, Szigligeti és más szakmai díjakkal ismerték el.
A laudációból megtudhattuk: Botár Endre mindvégig tartotta és tartja szoros kapcsolatát a szülőfölddel, rendszeresen hazalátogat Csíkszeredába és Csíktaplocára. „Igazi, csíki gyökereihez hű, népét és közösségét szolgáló székely és magyar ember maradt, akit hosszas és kiváló művészi teljesítménye, Csíkszereda szellemi élete hatósugarának a növelése, a város hírnevének öregbítése jogosít fel a Pro Urbe elismerésre” – hangzott el.
Az elismerő oklevél mellé Ráduly Róbert Kálmán polgármester Tivai Nagy Imre szakírót, gazdasági szakembert – aki a 19. század utolsó harmadától az első világháborúig Csíkszereda egyik meghatározó személyisége volt – megmintázó kis bronz mellszobrot is átnyújtotta, melyet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készített, és 2011 óta kísérője az elismerésnek. maszol.ro2017. augusztus 9.
Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro