udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 455 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 451-455

Névmutató: Dragnea, Liviu

2017. július 14.

Az RMDSZ elnöke Sorosról: egyetlen ember nem képes rendszereket megdönteni
Nem hiszi Kelemen Hunor, hogy egyetlen ember képes lenne rendszereket megdönteni és globális problémákat okozni, ahogyan azt sokan Soros Györgyről állítják.
Erről az RMDSZ elnöke csütörtökön nyilatkozott a RFI-nek. A politikus annak kapcsán kérdezték, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke több alkalommal bírálta az általa „gonosz személyiségnek” tartott üzletembert. Soros Györgyről többek között azt is állította, hogy az ellene indított sajtótámadások hátterében áll.
Kelemen Hunor elmondta, nem tudja, hogy Liviu Dragne mire alapozza ezeket az állításait. „Nem akarok vitába szállni sem Dragneával, sem másokkal (…), mert nincsenek adataim, információim. Ezért rendkívül távolságtartó és visszafogott maradok ebben a kérdésben” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ elnöke elmondta, 1993-ban, újságíróként maga is kapott ösztöndíjat Soros György alapítványától, amikor a Szabad Európa Rádiónál gyakornokoskodott. „Senki sem kért ezért semmit cserében, sem a Nyílt Társadalom Alapítvány, sem mások” – jelentette ki.
Szerinte Liviu Dragneának érvekkel, bizonyítékokkal kellene alátámasztania a Soros Györgyről tett kijelentéseit. „Amúgy nem hiszem, hogy egyetlen ember képes lenne rendszereket megdönteni és főként globális problémákat okozni, mint ahogyan ezt periodikusan Sorosról rebesgetik” – mondta az RMDSZ elnöke. maszol.ro

2017. július 14.

Pancser munka jó drágán
Nincs egy hónapja, hogy a lakástörvény módosítása hatályba lépett, és máris tudni, hogy eredeti célját, a valutaalapú jelzáloghiteleket törleszteni képtelen családok megsegítését nem éri el. A jogszabályt elfogadásakor sikerként tálalta a kezdeményező RMDSZ, néhány hét után azonban változott a nóta, most azt állítja a szövetség egyik legismertebb politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – aki már évek óta sürgeti a kérdés megoldását –, hogy alkalmazhatatlan előírásokat tartalmaz. Érvei helytállónak tűnnek, a bökkenő csak az, hogy késő a bánat.
A parlament nem először fogad el olyan törvényt, amelyet a legjobb szándékkal is minimum elfuseráltnak lehet nevezni, és amelytől még tárgyilagosságra törekvő értelmezői is dührohamot kapnak. Különösen, ha tudják, hogy a honatyák bére júliustól közel duplájára emelkedett, költőpénzük szintén tetemesen megnőtt, és választottjaink már vígan elvonultak szabadságolni, fütyülnek rá, hogy milyen galibát okoztak már megint. Rendes helyen az ilyen munkáért fizetéslevonás járna, esetleg útilapu is, de ki merné azt állítani, hogy a legfelsőbb állami szerv valóban az ország, a lakosság érdekeit szolgálja? Ha csak ez az egy félresikerült törvény lenne, még hagyján – de jóformán nincs világos, érthető, meghirdetett céljának megfelelő jogszabály ebben a mioritikus hazában. Nem csoda: a tervezetek zömét a kormány, illetve a hatalmon levők nyújtják be, és ha a szociálliberális koalíció első vonalát nézzük, minden okunk megvan az elkeseredésre. A Tudose-kormány hozzá nem értők gyülevész csoportja – a miniszterek alig felének van szakirányú végzettsége a rábízott tárcához –, a parlamentben gyanús alakok, „okos fiúk”, az igazságszolgáltatás elől menekülők ülnek, abban az arctalan sokaságban elvegyülve, amely csak az igen gomb nyomogatásáért veszi fel immár havi 13 ezer lejt meghaladó járandóságát. Dehogyis gondolkodik bárki a saját fejével: Liviu Dragnea SZDP-elnök parancsait teljesítik, aki vidéki mérnökből mindenhez értő, mindent irányító vezérré vált, sőt, párttársai atyuskájává. Nevethet ezen, akinek van kedve (és nincs jelzáloghitele), de még mindig érthetetlen, hogy miért nyelte le saját tervezete használhatatlanná facsarását az RMDSZ. Nem látjuk azt a kisebbségi jogot, amelyet a túloldalról cserébe legalább felajánlottak volna (mert gyakorlatba ültetése megint más dolog, más üzleti tárgyalás témája), csak érezzük, hogy valami bűzlik a lakástörvény körül. Nem tudjuk, milyen érdekeket szolgál, milyen ügyeskedők számára nyit kiskapukat ez a változat, csak azt, hogy a rászorulók nemigen vannak jobb helyzetben, mint amilyenben a gondjaik orvoslására szánt törvény megszavazása előtt voltak. Akkor mire jó ez az egész törvényhozósdi? Nem elég édes/egzotikus/pikáns a nyaralás a választók rászedése nélkül?
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. július 17.

Kövesi: senkit nem zárattam be
Soha semmilyen minőségemben nem kértem arra ügyészt, hogy valakit tartóztasson le, vagy hogy bizonyos módon járjon el egy bűnvádi dossziéban – jelentette ki egy interjúban Laura Codruţa Kövesi.
Ha ilyesmit kérek, az elmúlt tíz évben számtalanszor feljelentettek volna a Legfelsőbb Igazságszolgáltatásai Tanácsnál – jelentette ki a Ziare.com hírportálon vasárnap megjelent interjúban Laura Codruţa Kövesi.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetője úgy nyilatkozott: nem eredeti az a neki tulajdonított hangfelvétel, amelyet nemrég hozott nyilvánosságra egy román hírtelevízió.
Mint ismert, ezen a beosztottai teljesítményével elégedetlen Kövesi hatékonyabb munkát és több „fontos” ügyet követel a DNA ügyészeitől, az azóta leváltott Sorin Grindeanura utalva pedig állítólag kijelenti: azt szeretné, ha a DNA „eljutna a miniszterelnökig” egy gyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben. A DNA vezető ügyésze közölte, a Liviu Dragnea PSD-elnöknek tulajdonított Tel Drum cég dossziéját vádemelési javaslat nélkül 2010-ben lezárták, ám indokolt esetben újraindulhat a nyomozás. Krónika (Kolozsvár)

2017. július 17.

Törvényszegők pártfogói
Nagy gondjuk van a törvényhozóknak a börtönben ülőkre: a Klaus Iohannis államfő által pénteken aláírt büntetés-végrehajtási törvény módosítása jelentősen lerövidíti az elítéltek rabságának idejét, ha a körülmények rosszak – hol nem azok? – és ha a bűnöző dolgozik. A kedvezmények összeadhatók, így az ügyesebbek akár félidőre is szabadulhatnak a rács mögül.
A jogszabályt már május elején elfogadta a parlament, amelynek tagjai között jó néhány korrupciós ügyben érintett személy is díszeleg, kezdve a kormánykoalíció vezetőitől: a választási csalásért már elítélt Liviu Dragnea képviselőházi és SZDP-elnöknek a folyamatban levő pere mellett újabbak is indulhatnak, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnököt hamis tanúzással vádolják, és mögöttük hosszú sorban állnak azok, akik szintén aggódva néznek az igazságszolgáltatás elé. Nem csupán a törvényhozásban, hanem sok központi és vidéki intézményben is. Elsősorban nekik van szükségük enyhébb törvényekre – nem a tyúktolvajok, csencselők és késelők sorsán kívánnak javítani –, ezért próbálkoztak a 13-as sürgősségi kormányrendelettel is, és mivel a büntető törvénykönyv saját céljaikat szolgáló módosítása, illetve a kegyelmi törvénytervezet a lakosság és az államfő ellenállásán megbukott (legalábbis egyelőre), most másik oldalról próbálkoznak, a bezártságot próbálják a lehető legjobban lefaragni és megkönnyíteni. Milyen kapóra jön a strasbourgi emberjogi bíróság: lehet azzal takarózni, hogy elmarasztalták Romániát, mert nem európai polgárhoz illő szűk, sötét, kényelmetlen helyen huzamosan tartózkodni. Persze a honatyák legkevésbé a kifizetendő kártérítéseket bánják: fizetünk már a politikai üldözöttekért, az elmaradt visszaszolgáltatásokért, újabban még a szemétért is, és senki nem tesz ellene semmit. Mennyivel jobb lenne, ha minden EU-s előírást és ajánlást ilyen jó tanuló módra alkalmazna Bukarest, vagy legalább néhány olyant, ami a lakosságnak is előnyös, nem csak a magas polcon ülő törvényszegők szűk csoportjának kedvezne! Van orvosolnivaló épp elég, leginkább a kórházakban, ahol többnyire szintén túlzsúfolt, rosszul szellőztetett, kánikulában izzasztókamraként szolgáló, esőben beázó, sokszor hámló vakolatú termekben fekszenek a betegek, és jobb időtöltés híján az elvonuló bogarakat számolják. A konyha szegényes, az illemhelyek állapota méltatlan a civilizált emberhez, a levegőzési lehetőségek ott sem mindig adottak, ahol udvar és kert is van. A falusi iskolák, óvodák jelentős része nem EU-konform, de mindez nem számít. Csak a börtönben legyen hajszárító, mert Elena Udrea volt fejlesztési miniszter azt hiányolta, és a képviselőházban légkondicionáló, akkor is, ha csak négy rövid nap a munkahét (már annak, aki bejár), és nyáron egyáltalán nem dolgoznak. Vajon ráérnek valamikor arra, hogy a törvénytisztelő polgárokra is odafigyeljenek?
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. július 19.

Itt a bizonyíték, hogy szándékosan tartják szegénységben Székelyföldet
Csak egy olyan megyéje van Romániának, amely lakosságarányosan kevesebb pénzt kap a központi költségvetésből helyi fejlesztésekre, mint Hargita és Kovászna megye.
A HotNews hírportál szerezte meg azt a táblázatot, amely megyékre bontva tartalmazza azokat összegeket, amelyeket a helyi fejlesztésekre szánt országos program (PNLD2) keretében nyújt a kormány a különböző régióknak. A román hírportál is azt emeli ki címben és megközelítésben, hogy a lakosságszámban Hargita és Kovászna megyénél kisebb megyék - Giurgiu, Teleorman, Mehedinți, Tulcea, Szilágy, Brăila, Călărași, Ialomița - kétszer annyi pénzt kapnak, mint a két székelyföldi régió.
A 330 ezer lakosú Hargita megye 507,9 millió lejt, a 228 ezer lakosú Kovászna megye 392,2 millió lejt kap. Ennél kisebb összegben csak - a Bukarest-közelsége miatt amúgy rendkívül fejlett - Ilfov megye részesül, ide 374,6 millió lejt irányít a Sevil Shhaideh irányította fejlesztési tárca.
Összehasonlításképpen a Liviu Dragnea szülőföldjének számító, Hargita megyénél kicsivel nagyobb Teleorman megyébe 875,5 millió lejt, vagy a Kovászna megyével hasonló lakosságú Giurgiu megyébe 783,4 millió lejt juttatnak fejlesztésre. maszol.ro

2017. július 26.

Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro

2017. július 31.

Megnyirbálnák a rendőr- és szekusnyugdíjakat
Sürgősségi rendelettel kívánja módosítani a kormány a speciális nyugdíjakról szóló törvényt – közölte kormányzati forrásokra hivatkozva a Hotnews portál.
A dokumentumon titokban, szűk körben dolgoznak Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter vezetésével. A portál azt is tudni véli, hogy Liviu Dragnea valójában emiatt kérte jövő hétre a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását. A rendelettervezet értelmében radikálisan változna a rendőrök, katonák és titkosszolgálati alkalmazottak nyugdíjának kiszámítási módja, akik így jóval kisebb járandóságban részesülnének, mint a jelenlegi törvény alapján.
A változtatásokról szóló hírek hatására az elmúlt hetekben tömegesen távoztak nyugdíjba a belügyi és védelmi tárca alkalmazottjai, de a titkosszolálatoktól is sokan a nyugdíjazást választották. A Hotnews szerint éppen ezért jelenleg rendkívül feszült a hangulat a rendőrség, a katonaság és a titkosszolgálatok berkein belül: az érintettek attól félnek, hogy kevesebb pénzt kapnak. Egyesek büntetőintézkedésként értelmezik a kormány szándékát, mások arra világítanak rá: az államkassza hiányának fedezésére pénzre van szükség, a speciális nyugdíjakra pedig rengeteg elmegy. Az egyelőre kérdéses, hogy Mihai Tudose kormányfő elfogadja-e a rendeletet jelenlegi formájában.
Az intézkedések nem érintik a bírákat és az ügyészeket, de nem kizárt, hogy ők következnek majd. Az intézkedésről a Legfelső Védelmi Tanács kedden esedékes ülésén is tárgyalnak.
Háromszék; Erdély.ma

2017. augusztus 1.

Lefaragják a különnyugdíjakat
A kormány módosítani akarja a fegyveres szervek alkalmazottjainak nyugellátását, mivel a jelenlegi rendszer tarthatatlanná vált – erősítette meg Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke tegnap, a kormánykoalíció vezetőinek ülése után. Dragnea szerint egyetlen, már megállapított nyugdíj sem fog csökkenni, de azok a katonák és rendőrök, akik a jogszabály hatályba lépése után vonulnak nyugállományba, már nem kaphatnak fizetésüknél nagyobb járandóságot, különleges nyugdíjukat pedig utólag már csak az infláció mértékében növelik, nem pedig minden, az illető ágazatot érintő béremelés alkalmával.
Liviu Dragnea hangsúlyozta, a jelenleg érvényben levő törvény lehetővé teszi, hogy a katonák és rendőrök különnyugdíja sok esetben több mint kétszerese legyen a fizetésüknek, illetve hogy az ágazatot érintő béremelések alkalmával tovább nőjön. A pártelnök szerint, amennyiben nem változtatnak ezen, tarthatatlanná válik a rendszer. Jelenleg hozzávetőlegesen hatmilliárd lejt kell a különnyugdíjak kifizetésére fordítani, az egységes bértörvény által előírt bérkorrekciók után ez az összeg akár 15 milliárd lejre nőhet. Hozzátette: amint a kormány elkészül a különnyugdíjakról szóló törvényt módosító rendelettel, a parlament rendkívüli ülésszakra ül össze. A bukaresti sajtó szerint máris komoly „vérveszteséget” okozott a különleges nyugdíjak lefaragásának híre: a jogosult rendőrök, katonák és hírszerzők tömegesen kérik nyugdíjazásukat, amióta kiszivárgott, hogy szeptember közepétől a nyugállományba vonulók már a jelenleginél jóval kisebb nyugdíjat fognak kapni. A rendőrszakszervezetek tudni vélik, hogy a speciális nyugdíjak legalább 15 százalékkal csökkennek. Carmen Dan belügyminiszter tízszázalékos béremelés ígéretével próbálta tegnap a rendőrök elégedetlenségét leszerelni, a tömeges nyugdíjazási kérésekkel súlyosbított létszámhiányt pedig, mint mondta, további négyezer állás meghirdetésével akarja pótolni.
Romániában a bírák és ügyészek, a katonák, a rendőrök, a titkosszolgálati ügynökök, a törvényhozók, pilóták, diplomaták, pénzügyőrök és alkotmánybírák kapnak – az illető ágazat számára hozott törvények értelmében – speciális állami nyugdíjat. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerint százezer kivételezettnek akkora járandóságot fizetnek, mint a társadalombiztosítási rendszerben lévő négymillió nyugdíjasnak, ezt azonban a statisztikai hivatal az adatok hiányára hivatkozva nem erősítette meg. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 3.

Soros-birodalom a volt kommunista Európában
A román EU-képviselő szerint a Soros-ellenesség az antiszemitizmus új formája.
Európában naponta elhangzik Soros György neve, főleg az egykori kommunista országokban. Nem valamilyen tőzsde elleni támadás és nem valamilyen civil akció miatt, ahogy az a kilencvenes években történt. Most csak politikai vádakról van szó.
A legádázabbak Orbán Viktortól érkeztek. A magyar kormányfő nemrég, Tusnádfürdőn azt állította, hogy „a Soros-birodalom sérti a magyarok érdekeit”, mert állítólag önkénteseket toborzott, akik egymillió bevándorlót hoznak majd az Unióba, hogy kikényszerítsék áthelyezésüket az összes tagállamba. Szintén ő indított támadást a Central European University ellen, azzal vádolva a magyar származású milliárdos által Budapesten létrehozott egyetemet, hogy állítólag „csalt” az oklevelek kibocsájtásakor. Mindennek a teteje, hogy Soros Orbánt is támogatta negyed évszázaddal ezelőtt, amikor a volt kommunista államok liberalizálásához fiatal vezetőkre, de forrásokra, többek között pénzügyiekre is szükség volt.
Romániában a vádak nem a konzervatív, hanem a szociáldemokrata táborból érkeznek. Victor Ponta indította a műveletet, Liviu Dragnea folytatja. Neki nincsenek olyan pontos vádjai, mint Orbánnak, amikor bírálja azt a „rosszat, amit [Soros] akar tenni ebben az országban és nemcsak ebben az országban”. A pészédés (PSD – Szociáldemokrata Párt) semmilyen bizonyítékkal sem támasztja alá az állítását, mert úgy gondolja, elég ha kijelenti: „az biztos, hogy ez egy nagyon szervezett ügy”. Mások a PSD-ből múlt nyáron az USR-t (Mentsétek meg Romániát Szövetség) és a Cioloş-kormányt vádolták meg azzal, hogy Soros ellenőrzése alatt állnak, idén pedig a januári-februári események során állították azt, hogy a #rezist szlogen alatt összegyűlt tüntetőket is a gazdag üzletember fizeti. A delirálás olyan szintig fajult, hogy egyesek szerint még a tüntetésekre kihozott kutyák után is fizetett…
Míg Bukarestben a baloldal a megbélyegző, Albániában pont fordítva van: Edi Rama szocialista kormányfőt vádolják azzal, hogy egy Soros-féle „hálózat” irányítja. Az egész egy elektronikus levélből indult ki, melyet a filantróp üzletember állítólag Hillary Clinton egyik munkatársának küldött 2011 januárjában, amikor Rama tiranai polgármester volt, az albán fővárosban pedig egymást érték a tüntetések.
Állítólag Macedónia is az ártó befolyása alatt áll, mert egyesek szerint az albán kormányfő – igen, szintén Ramáról van szó! – volt felesége felelt a pénzek elosztásáért a szkopjei és környékbeli civil szervezetek számára. Ennek Gruevski, a 2006 és 2016 közötti jobbközép kormányfő lenne a kárvallottja. A forgatókönyvmániában szenvedő szerbek is úgy tudják – nem túl világos, hogy miből indult az egész! –, hogy a migránsokat támogató szervezetek állítólag az Open Society-től kapnak pénzt.
Bulgáriában más okból mutogattak ujjal a Soros-hálózatra: azt vetették a szemére, hogy fizetett a Oresarszki-kormány elleni 2013–2014-es tüntetések résztvevőinek. Ennek a GERB, a jelenlegi kormányfő, Boriszov pártja volt a haszonélvezője. Boszniában és Hercegovinában az összeesküvés-elméletek azt állítják, hogy a CIA és Soros a vahabita iszlamisták támogatásában működnek együtt. És így tovább.
A milliárdos nem most kap először szemrehányásokat. Több mint egy évtizeddel ezelőtt azzal vádolták, hogy érintett volt az úgynevezett „narancsos” forradalmakban. A kilencvenes évek elején, amikor mifelénk ismertté kezdett válni a neve, az ultranacionalisták Románia feldarabolásának és Erdély Magyarországnak történő átengedésének támogatójaként beszéltek róla. Mivel magyarázható, hogy ilyen sokfajta táborhoz tartozó politikusok újra őt kezdték el emlegetni? Nehéz egyetlen magyarázatot adni erre. Több hipotézis is felmerült.
Az egyik azzal állhat kapcsolatban, amit az „ideológiák halálának” neveznek. Tekintettel arra, hogy a politikailag korábban mozgósító eszmerendszereket egyszerre vitatják, vagy egyre halványabb határok választják el őket egymástól, a közélet számos improvizációnak ad helyet. Ezek közül egy bizonyos személy megbélyegzése a legkézenfekvőbb. És ha a kérdéses személynek azok között is vannak ellenfelei, akik még mindig a font, vagy a rubel elleni támadásokat panaszolják fel, de az amerikai konzervatívok között is, akkor könnyen megy a besározás. Főleg az olcsó másolatokba szerelmes keleti országokban.
Egy másik magyarázat ennél is egyszerűbb. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Soros György a „nyitott társadalom” és az „ellenségei” rendszerszintű megmagyarázásáról ismert politikai filozófus, Karl Popper tanítványa. Nos, a milliárdos által a volt kommunista országokban létrehozott alapítványok éppen a „nyitott társadalom” popperi eszméjének terjesztésének szentelték a tevékenységüket. Az utóbbi évtizedben azt az elgondolást hirdették, hogy a zárt társadalom korlátozza a szabadságot, hogy a tolerancia nem veszély, hanem társadalmi kötőanyag, hogy az egyenlőség alapvető jog. A volt kommunista országok – akár tagjai az EU-nak, akár nem – lassan-lassan nyitott társadalmakká váltak. Ellenfeleik teret veszítettek és az általuk felkarolt ideológiai opciótól függetlenül azzal reagálnak, hogy nem a filozófus Popperrel hadakoznak, hanem egyik tanítványával és főleg azokkal a civil szervezetekkel, melyek bírálják azt, ahogy a kérdéses politikusok a közérdeket védik.
Last but not least, Soros megbélyegzése az antiszemitizmus egyik új formája. A milliárdost az „abszolút gonosznak”, skrupulusok nélküli, a színfalak mögött meghúzódó manipulátornak állítják be. Ezek nem új gondolatok. Az antiszemitizmus nem kifinomultabbá, hanem könnyebben terjeszthetővé vált, mert a közösségi és politikai manipulálási hálózatokat használja fel. A volt kommunista országok politikusai pedig nagyon jól értenek ahhoz, hogy hasznot húzzanak azokból a felebarátainkból, akik utálják a szabadságot és mindig valahol „kint” találnak egy-egy bűnbakot maguknak. Ma Sorosnak nevezik, holnap – ha kell – találnak majd valaki mást.
Cristian Preda
Adevarul; foter.ro/cikk

2017. augusztus 4.

Centenárium elé
Az RMDSZ vezetői nemrég egy háttérbeszélgetésen elismerték, hogy 2019-ig nem merülhet fel az alakulat hatalomra lépésének kérdése.
Bár Liviu Dragnea PSD-elnök a májusi RMDSZ-kongresszuson némileg sejtelmes kijelentésével („Talán érdemes megtennünk a következő lépést is, Hunor”) valóban kormányra hívta a magyar alakulatot, a szövetség kormányzásra általában mindig kapható csúcsvezetősége ezúttal elhárította a felkérést. És nagyon jól tette. Képzeljük csak el, amint a kormánykoalíciós részvétellel járó miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltőjeként a romániai magyar érdekképviseleti szervezet vezetője részt vesz és felszólal a száz évvel ezelőtti nagy román egyesülés történelmi jelentőségét méltató évfordulós ünnepségen.
Amelyen két dolgot tehetne. Megpendíthetné, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésen elfogadott nyilatkozatba foglalt, a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket egy évszázad elteltével sem teljesítette a modern kori román állam, sőt ott tesz keresztbe a legnépesebb etnikai közösség, a magyar identitásőrző törekvéseinek, ahol csak tud. Amiből óriási botrány kerekedne, a magyar politikust helyben kifütyülnék, az RMDSZ-t kivágnák a kormányból, és folyna a magyarellenes hisztéria.
Vagy megtehetné a szövetségi elnök, hogy a békés etnikumközi együttélés fontosságára apellálva meleg szavakkal ecseteli Erdély Romániához csatolásának korszakos jelentőségét, arról biztosítva többségi nemzettársainkat ebben a felemelő ünnepi emlékévben, hogy a magyar ajkú román állampolgárok vállvetve kívánnak részt venni velük a következő évszázadban a modern és gyarapodó Románia kiépítésében.
Ugye, mennyire abszurd? Éppen ezeket a forgatókönyveket elkerülendő döntött bölcsen az RMDSZ, amikor jegelte a kormányra lépés lehetőségét. A jövő évi centenárium alkalmával amúgy is elkerülhetetlenné válik szembesíteni a többségi társadalmat bizonyos alapigazságokkal, amelyekről ma még nem kíván tudomást venni, vagy kapásból megpróbálja elutasítani.
Elsősorban arról van szó, hogy ennek az országnak a magyar nemzetiségű polgárai megértik és tiszteletben tartják a románoknak az 1918-as egyesüléshez fűződő érzelmeit, de nem tudnak osztozni bennük. Nem szabad „ünneprontókként” viselkedni, kihívóan gyászolni, provokálni, de nyíltan és bátran egyértelművé kell tenni, hogy számunkra nem ünnep december 1., és mindamellett, hogy nem látunk alternatívát a román–magyar együttműködésre, nem tudunk azonosulni román polgártársaink örömével. De megértjük, és azt szeretnénk, ha ők is megértenének bennünket.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 4.

„A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kisebbség-többség közti paktumot szorgalmaz
2018-as centenáriumára készülésről Kelemen Hunor RMDSZ elnök lapunknak úgy nyilatkozott: hiba lenne, ha beburkolóznánk sündisznóállásba, és egész évben csak siránkoznánk, félnénk, rettegnénk. Ezt el kell kerülni, így ugyanis nem lehet építkezni. Ebből a meggondolásból döntöttek úgy, hogy jövőre az őszinte beszédet választják: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóval arra törekednek, hogy megmutassák, mi, magyarok az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járul Kelemen Hunor: hiba lenne sündisznóállásba burkolózni tunk hozzá Romániához, tehát az értékalkotás és értékalkotók bemutatása lesz az egyik cél. Az RMDSZ szövetségi elnökével készített interjúnkban arra is rákérdeztünk: hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal az eltelt fél év után, Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán arra voltunk kíváncsiak, várnak-e változást az államfővel való kapcsolatban. Kelemen Hunor azt is megemlítette, ismét javasolta a kisebbség-többség paktum megkötését.
- A választásoktól eltelt fél év parlamenti munka után, hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal?
- Alapvetően az volt a szempont, hogy legyen egy folyamatos párbeszéd valakivel a parlamenti csoportok, pártok közül. Mert eredményeket nem lehet elérni 7%-kal, bár erősebb a parlamenti frakciónk, mint volt az előző mandátumban, de mégis messze vagyunk az 50%-tól, amivel törvényeket lehet alkotni. A kormányzó koalíció, a PSD-ALDE ajánlotta fel az együttműködést, sajnos, az első félév bebizonyította, az ellenzéki oldalon nincs, akivel érdemben lehetne együttműködni. Ez nem biztos, hogy így fog maradni, de ma ez látszik. Ezért a kormánypártokkal indítottuk el az együttműködést, és abban állapodtunk meg, hogy minden olyan kérdésben, amelyben egyeztetünk, és közös álláspontot tudunk kialakítani, támogatjuk a kormánynak az előterjesztéseit, illetve a kormánytöbbség megszavazza a mi tervezeteinket.
Természetesen arra is kell számítani, hogy az együttműködésben mindig kódolva van a konfliktus is. Az első ilyen már rögtön az év elején megjelent, amikor a 13-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadták, ugyanis mi nem tartottuk helyesnek az eljárást. A legutóbbi kormányválság idején nem kértünk semmi olyat, amiről az elmúlt években ne lett volna szó, vagy ami nem lenne összeegyeztethető az alkotmánnyal, Románia nemzetközi vállalásaival és az európai uniós értékekkel. Ők szerintem akkor hibáztak, amikor az erdélyi képviselőiket nem hozták el a tárgyalásokra, és amikor visszaléptek a magyarellenes hangulat miatt. De volt egy csomó olyan kérdés, amelyben sikerült megegyeznünk: a költségvetéstől a bértörvényig, a betegjogoktól a nyelvhasználatig a szociális és egészségügyi intézetekben, az oktatási törvény esetében. Összességében ezt a fél esztendőt elfogadhatónak, jónak tartom, ezért az augusztus végére tervezett együttes frakcióülésen a parlamenti együttműködés folytatását fogom javasolni. A megállapodást négy évre írtuk alá azzal a megjegyzéssel, hogy minden parlamenti ülésszak után mindkét fél kiértékeli azt. Mind Calin Popescu Tariceanu, mind pedig Liviu Dragnea részéről azt a jelzést kaptuk, hogy folytatni szeretnék az együttműködést velünk.
Az elmúlt félévben a kormányba lépés lehetősége valóban felmerült kétszer. Először rögtön a költségvetés elfogadása után februárban. Ekkor azt mondtuk, hogy ez most nem alkalmas, mivel nem teremtődtek meg ennek a feltételei. Majd felmerült a júniusi cirkusz előtt, hogy amikor váltják Sorin Grindeanut, akkor egyben a koalíciót is bővítenék, de ezt sem tartottuk járható útnak. Nekik nélkülünk is megvan a többségük (54%), és ha fegyelmezetten dolgoznak, akkor szinte nincsen olyan kérdés, amelyben nem dönthetnének.
- Az ellenzéki pártok közül az USR-vel milyen a viszonya a szövetségnek? Foglalkoztatja-e annak esélye vagy veszélye, hogy ez az alakulat inkább magához csábítson magyarokat, hiszen nemrég magyar nemzetiségű személyt választottak az élére?
- Ők azt mondják, hogy a 2016-os parlamenti választáson kaptak magyar szavazatokat, ezt el tudom képzelni, de nem azokkal nyertek. Egyébként az elmúlt 27 évben mindig voltak olyan román politikai pártok, amelyre magyarok kisebb vagy nagyobb arányban voksoltak. Jelen pillanatban az USR saját identitásválságát éli, és nem lehet tudni, hogy jön vagy megy. Ebben a pártban szinte mindenféle ideológiát valló személy megtalálható, kérdés tehát, hogy mi marad belőle. Jelenleg a viszonyunk velük nagyon változó, képlékeny. A betegek jogainak tárgyalásánál például az USR-sek és a liberálisok a végszavazáson kimentek, s elmondták, mennyire nagy hiba, hogy az anyanyelven való szolgáltatás, segítségnyújtás egyáltalán szóba került. Aki figyelmesebb, és a mikrofonhoz hamarabb érkezik, annak a hangja hallatszik, tehát nincs összehangolt álláspont az alakulaton belül.
- Klaus Johannis székelyföldi látogatása után milyen mederbe terelődött az államfővel a kapcsolat, egyáltalán mi várható el tőle?
- Jó lett volna, ha erre a látogatásra 2015-ben, és nem 2017-ben kerül sor, így ezt úgy lehet értékelni, hogy az újraválasztása irányába tett első lépések egyike volt, hiszen megválasztása óta nem üzent és nem tett semmit a magyar választók irányába. Az államfőválasztáson a magyar emberek mindenhol Johannist támogatták döntő többségben. Azt állítják, a legtöbb magyar szavazatot a Székelyföldön kapta: igen, mert ott többségében magyarok élnek, de ha megnézzük Kolozsvárt vagy a Partiumot, akkor itt is mindenhol a magyarok 80%-a vagy még több rá voksolt. Azok a magyarok, akik elmennek szavazni, sokkal hamarabb szavaznak egy szászra, mint egy románra, még akkor is, ha kifogásaik vannak vele szemben, és ez azt hiszem 2017-re is érvényes. Johannis a magyar szavazóit biztos nem veszítette el, a kritikusait kevésbé valószínű, hogy meggyőzte, ugyanakkor román szimpatizánsait sem ábrándította ki, mert a román zászlóval eljátszott történetből jól került ki. Utána elment Marasestire, az első világháború csatájának egyik helyszínére, tehát nagyon vigyázott arra, nehogy magyarbarátsággal vádolhassák meg.
A szűk körű megbeszélésen elhangzott, hogy megpróbálja megemészteni, amit tőlünk hallott, de alapvető változást ma még nem mernék megjósolni. Tájékozattuk az elnököt a közösségünket foglalkoztató kérdésekről, de nem beszéltünk olyasmiről, amelyek ugyan rettenetesen fontosak számunkra, de orvoslásuk nem az államelnök feladata és kompetenciája, mint például az infrastruktúra, a költségvetés és hasonlók. Ugyanakkor kiemelném: ilyen típusú államelnöki látogatásra, hogy a székelyföldi vezetőkkel egyszerre találkozott és tárgyalt, eddig még nem került sor, és ezzel akár azt is üzenheti, hogy Székelyföldet egy entitásként kezeli.
Az államfőtől többek között azt kértük, éljen elnöki jogkörével, és vállalja a mediátor szerepet, amikor magyarellenes hangulat bontakozik ki, hogy legyen, aki a többséget csitítja és visszafogja. Még 2015-ben javasoltuk, hogy a kisebbség és többség közötti paktumnak legyen ő a kezdeményezője, erre nagy szükség lenne 2017-ben is.
- A kisebbség-többség paktumot milyen elvek alapján kellene megfogalmazni?
- Ezt a kérdést 2015-ben javasoltam az elnöknek egy beszélgetésünkön rögtön a megválasztása után. Vittem egy konkrét szövegjavaslatot is kiindulópontnak. Gyakorlatilag egy bevezető után négy pontot indítványoztunk, amelyek arra vonatkoznak, hogy a megszerzett jogokból nem lehet visszavenni sem törvényes, sem adminisztratív intézkedésekkel. Kezdeményeztük, hogy azokban az esetekben, ahol a törvényhozó szándékát egyértelműsíteni kell, módosítsunk közösen, továbbá a meglévő jogok bővítését együtt tervezzük meg, s társadalmi párbeszéd után fogadtassuk el a parlamentben, valamint vegyük ki a belpolitikai küzdelmekből a kisebbségi kérdést, azaz a magyar ügyet. Hiszen amikor valakinek nincs jobb ötlete, akkor általában előveszik a magyar kérdést, hogy viszik Erdélyt, szakítják szét az országot, stb. Tudom, mindez szinte illúzió, enyhén naiv dolognak tűnhet, de ha ezt a pártok felvállalnák, akkor könnyebb lenne.
- Mitől, illetve kitől függ az, hogy a megállapodás ténylegesen is létrejöjjön?
- Azért javasoltam Johannisnak, mert az államelnöktől kell elindulnia egy ilyen kezdeményezésnek, neki kell vállalnia érte a garanciát, alkotmányos feladta és szerepe a társadalomban mediátorként cselekedni. Ha valamelyik párt áll elő ezzel, akkor nyilvánvaló, hogy aki a másik oldalon van, nemet mond. Egyébként 2015-ben a parlamenti pártok elnökeinek is jeleztem a szóban forgó paktum megvalósításának a lehetőségét, de választási év következett, ezért részükről semmilyen reakciót nem kaptam. Minden ilyen paktumnál, legyen szó infrastruktúráról, hadseregről, oktatásról, EU-ról vagy NATO-ról, mindig az államelnök kezdeményezett. Másrészt úgy gondoltam, hogy ennyit bevállalhat egy szász nemzetiségű politikus…
- Hogyan készül az RMDSZ a mai Románia létrejöttének 2018-as centenáriumára?
- Az ügyvezető elnökségen létrejött egy munkacsoport, amely ezzel foglalkozik. Tervezünk az elkövetkező évben néhány akciót, ami szerintem fontos. Köztudottan 1918-nak az értékelése száz évvel az események után sem igazán változott a két közösségen belül. A magyarok sem gondolkodnak ma másképpen 1918-ról és az elmúlt száz évről, mint a románok, és úgy vélem, ez nem igazán fog változni a következő hónapokban 2018-ig. Rengeteg oka van annak, hogy miért alakultak így a történések, mindezt nem szeretném elemezni, ez történészek, társadalomtudósok feladata. Biztos vagyok abban, ha a román állam az elmúlt száz évben folyamatosan és nagyon nyíltan nem arra törekedett volna, hogy asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román, akkor talán a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez. De mivel a két világháború között, Ceausescu alatt is egyértelmű volt ez a szándék, 1989 után szintén gyakran lehetett ezt a ki nem mondott törekvést érezni, nyilvánvaló, hogy újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól. Ezek a félelmek nyilván a jelenbe, illetve a jövőbe torkollnak, és nem látom annak a lehetőségét, hogy lényegesen változtatni tudjunk rajta.
A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba, és egy éven keresztül csak félnénk, rettegnénk és siránkoznánk. Ezt kell valahogy elkerülni, mert siránkozásból, rettegésből, félelemből nem lehet építkezni, inkább a tisztességes, őszinte beszédet kell választani. El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni. Azt tapasztalom, hogy a különböző nemzedékek értékelésében azért van jelentős különbség. Az elmúlt száz évben felnőtt nemzedék csak közvetett tudással rendelkezik arról, hogy mi történt 1918 előtt. Még az 1940-44 közötti időszakra is kevesen emlékeznek, közvetlen emlékeik nincsenek, már ők is csak szüleiktől tudják, hogy mi volt akkor. Ezért úgy véljük, hogy olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, ahol ezt a száz évet elemezzük, megbeszéljük, kibeszéljük történészekkel és szakemberekkel, megértjük, újraértelmezzük, újrafogalmazzuk, amit ilyenkor újra lehet fogalmazni. Ugyanakkor kiadványokkal készülünk, amelyekben felmutatjuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járultunk hozzá Erdélyben Romániához – minden területen az értékalkotást és az értékalkotókat mutatnánk fel. Mindennek azt a munkacímet adtuk, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Ugyanakkor a románok felé, főleg a fiatalok, 20-30 évesek irányába próbálnánk egy lazább, érthetőbb kampányt folytatni, főleg az online médiában, de nem csak. Megpróbáljuk elmagyarázni, kik vagyunk mi, a 21. században élő erdélyi magyarok, és mit akarunk. Mert rengeteg olyan tévképzet, előítélet él rólunk, amelyet a román társadalom történelemszemlélete alkotott. A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at. Ez a kölcsönös megértésnek és tiszteletnek kellene a terepe legyen. Időnként félek attól, hogy mivel Románia nagy megvalósításokat a centenárium évében nem tud felmutatni, ezért rosszízű nacionalista retorikával elkenik a száz évet, amire a BBTE rektora már erős kísérletet tett. Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország. Ekkor ugye hajlamosak nacionalista retorikával mindenféle szólamokat puffogtatva megünnepelni a száz esztendőt.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 7.

Dragnea utánaszámolt, hogy mennyibe kerülnek a különleges nyugdíjak
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt nyilatkozta vasárnap este a Realitatea televízióban, hogy a különleges nyugdíjak törvényét módosító kormányrendelettel elkerülhető, hogy két-három éven belül fennakadások legyenek a társadalombiztosítási rendszerben.
Hozzátette: a leglényegesebb módosítás az, hogy a nyugdíjak nem emelkednek annak a személynek a bérmódosulása szerint, aki a nyugdíjas helyén dolgozik. „Ma hatmilliárd lejbe, jövőre tízmilliárd lejbe kerülnek a speciális nyugdíjak, három év múlva komoly problémát jelentettek volna” – jelentette ki Dragnea. A PSD elnöke hozzátette: a különleges nyugdíjak törvénye tavaly 12 000, idén eddig 7 000 személyt késztetett arra, hogy nyugdíjba vonuljon. maszol.ro

2017. augusztus 11.

Kilenc személyt vett őrizetbe a legfőbb ügyészség – Dragnea fiának a cége is érintett
Kilenc személyt vett őrizetbe a legfőbb ügyészség abban az adócsalásos ügyben, amelyben a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea fiának a cége is érintett.
Összesen 80 házkutatást végeztek csütörtökön az ügyben, több cég székhelyén és magánlakásokon is vizsgálódtak. A gyanú szerint építkezéssel, hulladékfeldolgozással foglalkozó, illetve sertéshizlaldát működtető cégek érintettek az ügyben, amelyek csaknem 40 millió lejjel károsították meg az államot adócsalás révén. Többek között a Valentin Ştefan Dragnea tulajdonában levő, Teleorman megyei sertéshizlaldánál is házkutatást tartottak az ügyészek. Az éjszaka folyamán őrizetbe vett személyek között van a sertéshizlalda adminisztrátora, Ilie Dragne is. Utóbbi ügyvédje azt nyilatkozta csütörtökön a sajtónak, hogy amikor az ügyészek által kifogásolt tranzakcióra sor került, védence nem dolgozott a cégnél.
Az ügyvéd ugyanakkor azt állította, hogy Liviu Dragnea fia január óta nem részvényes a farmnál, az Országos Cégbíróság adatai szerint azonban a Ferma Salcia Rt. részvényeinek 90%-a Ştefan Valentin Dragnea, 10%-a pedig Ilie Dragne tulajdonában van, utóbbi ugyanakkor a cég vezérigazgatója és adminisztrátora.
Agerpres; Erdély.ma

2017. augusztus 17.

Kelemen Hunor, a szélsőséges
A románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Kelemen Hunor mondta ezt nemrég a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban, s a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vélhetően álmában sem gondolta volna, hogy napokon át tartó hisztériahullámot indít el a magyarok többsége számára szinte közhelyes megállapítással. A bukaresti napilapok többsége felháborodott véleménycikkekben versenyt futott az RMDSZ-elnök elítélésében.
A Realiatea hírtelevízió több napon át emelte az egyik legnézettebb esti műsorának fő témái közé a „botrányos” kijelentést, a meghívottak hosszú monológokban gyalázták Kelemen Hunort, az RMDSZ-t és a magyar kormányt. A legnagyobb visszhangot kiváltó kommentár azonban Vasile Antonie Tamas előpataki ortodox pap Facebook-bejegyzése volt, amelyben egyebek mellett egy senkinek nevezte Kelement, aki „meggyalázza azt az országot, amely pénzt ad neki azért, hogy kigúnyolja szimbólumait és népét”. Az RMDSZ tiltakozása után később a görögkeleti egyház vezetése elhatárolódott a pópa megnyilvánulásától, s szigorúan magánvéleménynek minősítette azt.
Az ellenzéki jobboldali Nemzeti Liberális Párt részben magyar származású elnöke, Ludovic Orban is fontosnak tartotta az állásfoglalást: sértőnek nevezte a románokra nézve Kelemen nyilatkozatát. Az akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció előbb az RMDSZ-vezető román állampolgárságának megvonását sürgette, néhány nappal később pedig annak a magas rangú állami kitüntetésnek a visszavonását követelte, amelyet éppen a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében tett erőfeszítéseiért adományoztak Kelemennek.
Tény, hogy az állítás igazságtartalma ellenére, ilyen nyíltan az RMDSZ vezetése részéről az utóbbi huszonhét évben még nem fogalmazódott meg a Románia és Erdély egyesülését jubiláló nemzeti ünneppel kapcsolatos magyar hozzáállás. Az erre érkezett reakció mégis aránytalanul hangos volt és olykor egyértelműen soviniszta jelleget öltött. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a kabinet, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és s a baloldalhoz közel álló média szinte teljesen mellőzte a témát, nem szállt be a nacionalista licitbe. Ez pedig némi magyarázatot ad a Kelemenre – és közvetett módon az erdélyi magyarokra – zúduló gyűlölethullám miértjére is.
Az RMDSZ parlamenti együttműködési megállapodást kötött a szociáldemokratákkal, s az utóbbi hónapokban ehhez szigorúan tartotta magát, megszavazott minden olyan kezdeményezést, amely létfontosságú volt a Liviu Dragnea vezette pártnak, beleértve saját miniszterelnökének lecserélését. Ezáltal Kelemen Hunorék a jobboldali ellenzék egyik fő céltáblájává váltak. Az RMDSZ-t szidni hálás feladat, hiszen a román szavazók többségét amúgy is zavarja, hogy „a magyarok” állandóan kormányon vagy a hatalom közelében vannak. Ráadásul az RMDSZ szidalmazása és a magyarellenesség között nagyon vékony a határvonal, és ezt sokszor tudatosan lépik át a politikusok, véleményformálók.
Kelemen Hunorék démonizálásával az ellenzék egyszerre három dolgot próbál elérni: hazaárulónak minősíti a szociáldemokratákat, amiért egy „románellenes” párttal szövetkezik, igyekszik felkorbácsolni a kedélyeket a PSD-n belül, kihasználva, hogy a baloldalon belül is sokakat zavar az RMDSZ-szel való kokettálás, s végül egy patriótaattitűdöt próbál magára ölteni, amelyet most, a nagyromán centenárium küszöbén különösen szívesen fogad a potenciális szavazó.
A belpolitikai motivációkkal párhuzamosan elkezdődött egy karaktergyilkossági kísérlet is Kelemen Hunorral szemben. Az RMDSZ elnöke „szélsőséges”, „románellenes” és a „nacionalista, revizionista, Európa-ellenes, oroszbarát” Orbán Viktor bábja. S miután az ellenzék a szociáldemokratákra is igyekszik ráaggatni a Nyugat-ellenes jelzőt, szépen összeáll a kép egy hazafiatlan, a román érdekeket semmibe vevő, Moszkva felé kacsingató hatalmi szövetségről. Amelynek egyetlen alternatívája az Európai Unió és az Egyesült Államok irányába elkötelezett jobboldali erő, a Nemzeti Liberális Párt, fő szövetségesével, Klaus Johannis államfővel.
A szász származású elnök – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát vezette – egy szászkeresztúri fesztiválon kijelentette: a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Nyilvánvaló üzenet volt ez Kelemen Hunornak, s általában a magyaroknak. Arról már nem esett szó az államfői beszédben, hogy tulajdonképpen kik is ünneplik, hiszen a szász közösség gyakorlatilag eltűnt Erdélyből. Az egykoron negyedmilliós kisebbség létszáma mára alig több mint tízezerre apadt, közülük sem mindenki német anyanyelvű. Ahogyan egy kommentelő a Facebookon megjegyezte, alighanem Németországban lesz az önfeledt ünneplés. Oda vándoroltak ki és ott élnek a mai napig Johannis szülei is.
A Kelemen-féle nyilatkozattal, s az azt követő nacionalista lavinával elindult a magyar–román kölcsönös kóstolás időszaka. A nagy hangzavarban egyébként máris megjelent néhány olyan román újságcikk, amely megértő az ünneplést mellőző magyarokkal. Jó esetben idővel egyre bővül ez az elfogadó réteg a véleményformálók körében. A rosszabbik változat szerint – ez a valószínűbb – mostantól kezdve nagyítóval figyelnek majd minden centenáriummal kapcsolatos magyar megnyilvánulást, és a hisztéria állandósul.
Jövőre döntő lesz a magyar–román együttélés hangulatát illetően, hogy miként viszonyul a kérdéshez a bukaresti kormány, illetve a hatalmon lévő szociáldemokraták. Csendben maradnak, avagy beszállnak a magyarellenes licitbe? Nyilván ez szorosan összefügg az RMDSZ-szel való együttműködéssel is. De ugyancsak meghatározó lesz az erdélyi magyarok közérzetére, hogy sikerül-e végre egy határozottabbat lépni előre a magyar–román államközi viszony alakításában. Egy államfői vagy miniszterelnöki találkozó pozitív üzenete akkor is jótékony hatású az együttélésre, ha nem párosul valamiféle írott megállapodással.
Pataky István / Magyar Idők (Budapest)

2017. augusztus 23.

Rekordtermést jelentett be Dragnea
„Történelmi” termést jelentett be tegnap Liviu Dragnea SZDP-elnök: a búza, rozs és tritikále tízmillió tonna, ami még nem fordult elő Romániában, a repce 1,7 millió tonna, a legnagyobb a történelem folyamán, a borsó 300 000 tonna, szintén a legnagyobb termés – sorolta.
Az idő is segített, de az is, hogy a mezőgazdasági minisztérium idejében kiadta a támogatásokat, és a gazdák nem szorultak a bankokra, mert volt pénzük – fejtette ki. Dragnea elismerően nyilatkozott Petre Daea mezőgazdasági miniszterről, aki „éjjel-nappal a farmerekért és a mezőgazdaságért él”, nagyon jó csapatot állított össze, és ennek mutatkoznak is az eredményei. Az SZDP elnöke kijelentette: nagyon bízik Daeában, és arra biztatja, hogy folytassa kiszállásait az országban, maradjon állandó kapcsolatban az emberekkel, mert nagyon sok fejlesztési tervük van a különböző régiók sajátosságaira lebontva, az állattenyésztéstől a zöldségtermesztésig. Dragnea – aki Daeával együtt Călăraşi megyében tett munkalátogatást – biztosította a farmereket, hogy az öntözési rendszer újjáélesztése és a román mezőgazdaság korszerűsítése továbbra is foglalkoztatja a döntéshozókat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 25.

Dragoş Tîrnoveanu: „Ha nem építünk hidakat egymás felé, elveszett nemzedék vagyunk"
A Jobbik által életre hívott európai béruniós kezdeményezés román tagja, Dragoş Tîrnoveanu külpolitikai elemző, újságíró. A kezdeményezés kapcsán válaszolt az alfahir.hu kérdéseire, ahol a bérunióról, a világpolitikai helyzetről és a román-magyar együttélésről is kifejtette véleményét.
Bukaresti külpolitikai elemzőként milyennek látod a román külpolitikai szaksajtót?
- Külpolitikai elemzőként dolgozva az itteni újságírói szcénát vibrálónak és sokszínűnek látom. Az internet és a közösségi média felemelkedése sok teret biztosít kicsi, butikszerűen működő szervezeteknek, akik különböző kül- és geopolitikai elemzéseket, híreket akarnak eljuttatni a nagyközönséghez. Az EU és az orosz érdekszféra határán nagy igény mutatkozik az elemzésekre és tényekre, amelyek ezeknek a szakértőkből és hallgatókból szerveződő grassroot-műhelyeknek jó táptalajt biztosít. Ezt különösen egészségesnek tartom Románia és a térség szempontjából.
- Románia 10 éve tagja az EU-nak, ugyanakkor a legszegényebb uniós régiók még mindig Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Lengyelországban vannak. Ezzel párhuzamosan Románia makrogazdasági adatai kifejezetten jók: az EU-n belül a legnagyobb gazdasági növekedést Románia produkálja (igaz, alacsony bázisról). Mit jelent az EU a román gazdaságnak?
- Szerintem a „keretrendszer” a legjellemzőbb kifejezés. Az EU a román gazdaságnak egy olyan keretrendszert jelent, ahol Románia a meglévő előnyeit stabilan használhatja a gazdaság fejlesztésére. Az európai piac ereje katalizálja a román vállalkozói szférát, hogy egy ötszázmilliónál is nagyobb lélekszámú piacot érjenek el és invesztáljanak. Az EU szabályozási rendszere is jót tesz Romániának, mivel jó eszközöket ad a korrupció elleni küzdelemhez és a társadalom összekovácsolásához. Másrészt viszont úgy gondolom, hogy lehetne egyszerűsíteni is a bürokrácián, az apparátuson.
- Klaus Iohannis az egyike volt az első EU-s vezetőknek, akiket Donald Trump meghívott a Fehér Házba. A román és az amerikai vezetés újabb hadiipari megállapodásokat is aláírt. Általában véve is Románia az egyik legatlantistább ország az EU-n belül. Mi ennek az oka?
- Úgy gondolom, hogy ez abból fakad, hogy mit jelentett Amerika a román társadalomnak. A kommunista rezsim korai időszakából vannak dokumentumok belső disszidensekről, akik Nyugat-Románia hegyvidékein rejtőzködtek a rezsim elől, és várták, hogy az amerikai csapatok bevonuljanak az országba. Mint utólag tudjuk, feleslegesen, a remény azonban sokat jelentett, így a mai napig is a szovjetellenes, szabad világ szimbólumaként tekintenek sokan rá. A fiatalabb generáció számára az USA-hoz, illetve a nyugati kultúrához való kapcsolódás fontos. Triviálisnak tűnik, de nagyon konzekvens. A Nyugat igazi ereje abban a képességben rejlik, hogy más társadalmakban is adaptálja a hasonló kormányzati és szociális egyensúlyi rendszereket. Hosszú távon ez lesz a nyugati világ legfontosabb eszköze az előtte álló kihívásokkal szembeni küzdelemben.
- Milyennek találod a magyar-román együttélést Románián belül és államközi viszonylatban? Mennyire tudja betölteni az RMDSZ a két nemzet közötti híd szerepét?
- Őszintén hiszem, hogy a mindennapi életben a románok és a magyarok viszonya ugyanazokat a mintákat követi, mint a többi együtt élő egyéb nemzetiség és a tisztán románok által lakott területeken. Szerintem sok esetben ezt a békés együttélést a felelőtlen politikai diskurzus – amelyért a román és a magyar politikusok között egyaránt találni felelősöket – billenti ki az egyensúlyi állapotából. Szerintem nem kellene például a romániai és más határon túli magyar közösségeket csupán belpolitikai szavazásoknál használandó eszközökként használni. A romániai magyarok Romániában élnek, ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeniük, mint a romániai románoknak a gazdasági lehetőségek terén. Ezért olyan fontos a béruniós kezdeményezés, mivel egyértelműen nemet mond az etnikai vagy más diszkriminációs faktor alapján történő, differenciált jóléti redisztribúcióra. Anélkül, hogy az RMDSZ politikai elköteleződését részleteiben taglalnám, jónak tartom, hogy a magyarságnak volt és van állandó képviselete a román törvényhozásban, ugyanakkor úgy gondolom, hogy van még hová fejlődnie a pártnak. Ezt a többi, román és egyéb kelet-európai politikai szervezetre is értem.
- Kié a valódi politikai hatalom? Klaus Iohannis államfőé, vagy a hivatalosan csak az alsóház elnökeként és a nagyobbik kormánypárt elnökeként tevékenykedő, a gyakorlatban azonban kimagasló hatalommal bíró Liviu Dragnea a román politikai hatalom tényleges birtokosa?
- Nem szeretnék belemenni a belpolitikába, mivel a szakterületem a külpolitika, de szerintem Románia profitált abból a helyzetből, hogy a kommunizmus bukása után mindig volt politikai harc a különböző, egymással rivalizáló politikai frakciók és a hatalom különböző birtokosai között. Ez a harc a gazdasági és a szociális stabilitás szempontjából lehetett káros is, ugyanakkor megelőzte a hatalom olyan szintű koncentrációját, hogy egy nagyon szűk hatalmi kör határozhasson meg mindent.
- Hogyan pozícionálhatná magát jól az EU az Oroszország, USA és Kína közötti globális versenyben?
- Először is úgy gondolom, hogy az EU-nak magába kéne néznie és ki kéne gondolnia, hogy mik az azok az alapvető értékei, amelyeket EU-szerte becsülnek, tisztelnek, értékelnek. Másodszor egyeztetnie kell a különböző tagállamok különböző érdekeit, amikor az olyan nagyhatalmakról, mint Oroszország, Kína vagy az USA van szó. Ezt persze sokkal könnyebb mondani, mint megtenni, de létfontosságú ahhoz, hogy az EU képes legyen túlélni a következő időszakot, mint politikai és ideológiai konstrukció. Oroszország, Kína és az USA hatalmas előnyben van azáltal, hogy többé-kevésbé centralizált hatalmi-döntéshozatali struktúrával rendelkeznek. Ez lehetővé teszi az áramvonalas döntéseket és gyorsabb reakcióidőt gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Szerintem az EU legnagyobb ereje az egységes piacból és annak hozadékaiból fakad, ami különösen geopolitikai szempontból felbecsülhetetlen. Ez látható a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és a Távol-Keleten és alapot kellene adnia ahhoz, hogy az európaiak erőpozícióból kommunikálhassanak, hidat építve a többi globális szereplőhöz.
- Te vagy a felelőse a béruniós kezdeményezésnek Romániában. Mi motivál erre? Nem félsz, hogy az a tény, hogy (mások mellett) azzal a Jobbikkal működsz együtt, amelynek több korábbi és jelenlegi parlamenti képviselőjét kitiltották Romániából, lerombolhatja Romániában a reputációdat mint külpolitikai szakértő és újságíró?
- Az egyetlen félelmem, hogy a generációnk, amelyet a felelőtlen politikusok és szakpolitikák megosztottak, nem találja meg a kurázsit és az energiát ahhoz, hogy áthidalja a szakadékot. Több, mint eleget beszéltek arról a zárt médiavilágról, ami az USA-ban, Donald Trump megválasztása előtt kialakult. Alapvetően a közösségi oldalakon az emberek csak a saját oldaluknak megfelelő nézetekkel szembesültek. Ez az izoláció, ami igazából félelemmel tölt el. Természetesen vannak olyan álláspontjaim, amelyek különböznek a Jobbikéitól, de őszintén hiszem, hogy ha nem építünk hidakat egymás felé, hogy kommunikáljunk a közös problémáink lehetséges megoldásáról, akkor elveszett generáció vagyunk.
- Realisztikus elképzelés a bérunió, az európai szintű bérkiegyenlítődés? Hogyan valósítanád meg? Mit tennél a fennálló, EU-tagállamokon belüli adózási, természeti erőforrásbeli, stb. különbségekkel? Még Románián belül is nagy különbségek vannak. Hogyan nivellálnál Ausztria és Románia közt?
- Először is, ahogyan már korábbi interjúimban is kifejtettem, nem vennék részt a projektben, ha nem tartanám megvalósíthatónak. Másrészt, nem gondolom, hogy a világot a feje tetejére kéne állítani, hanem felfelé kellene építkezni, lépésről lépésre. Ez azt jelenti, hogy az EU-nak meg kell változnia egy jogos, számonkérhető, a polgáraitól jövő elvárás alapján, hogy szebb jövőnk legyen a jelenlegi konstrukción belül. Mielőtt azon gondolkoznánk, hogy hogyan lehetne az Ausztria és Románia közti gazdasági különbségeket kiegyensúlyozni, azon kell gondolkoznunk, hogy hogyan tudjuk javítani az állampolgáraink életkörülményeit a saját országainkban. Továbbá, szerintem a kezdeményezés lehetséges legnagyobb pozitív hozadéka az, hogy megerősíti a kelet-európai identitást, azon az alapon, hogy közösen kell hallatnunk a hangunkat az európai politikai színházban, mint szerves egész, sőt, akár az egész világban is. itthon.ma/erdelyorszag

2017. augusztus 26.

Hullámokat ver a Toader-csomag
Az Európai Bizottság magyarázatot kért a román kormánytól az igazságügyi reformmal kapcsolatos javaslatok miatt, hangsúlyozva: fontos, hogy a bukaresti hatóságok által a korrupcióellenes küzdelemben elért eredmények visszafordíthatatlanok legyenek.
A témához Emmanuel Macron francia államfő is hozzászólt: az igazságügyi reform terve nem áll összefüggésben a korrupcióellenes küzdelemre irányuló törekvéssel, és őt Klaus Iohannis államfő és Mihai Tudose kormányfő is biztosította arról, hogy „van akarat a korrupció visszaszorításának folytatására”. Mihai Tudose csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy a lakosság által megfogalmazott nyilvános álláspont függvényében fogadja el a kormány az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvénytervezetet. A miniszterelnök elutasította, hogy megmondja, egyetért-e a főügyészeknek az igazságügyi miniszter által javasolt kinevezésével. Tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy még ő maga sem látta a javaslatokat, azokról előbb a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak kell véleményt megfogalmaznia, ezt követően pedig várhatóan a kormánynak is bemutatja tervezetét az igazságügyi miniszter.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter tegnap azt hangsúlyozta, hogy tervezetébe átvette a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács javaslatainak nagy részét, és hangsúlyozta, hogy csak azt követően nyújtja be a tervezetet, miután mindenki véleményt mondott annak minden vonatkozásáról. Liviu Dragnea SZDP-elnök reméli, hogy az igazságügyi miniszter „nem lép vissza” az igazságügyi törvények terén tervezett módosításoktól. Kijelentette: „Az igazságszolgáltatási rendszer nem foroghat sem Klaus Iohannis, sem Kövesi, sem Lazăr körül, és az sem feltétlenül jó, hogy az érintett intézmények véleményt nyilvánítanak vagy ellenszegülnek. Végül is Romániában a parlament vagy a kormány hozza a jogszabályokat.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 28.

Dragnea: Romániában küszöbön áll a politikai rendőrség létrehozása
Románia nagyon közel áll ahhoz, hogy „politikai rendőrsége” legyen – közölte vasárnap este az Antena 3 televízióban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki hozzátette: „nagyon bízik” abban, hogy Eduard Helvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője „nem dől be semmilyen csábításnak”.
„Romániában még nincs, de már nagyon közel állunk ahhoz, hogy arra ébredjünk, hogy ismét működik a politikai rendőrség. Nehéz szavak. Nincs még politikai rendőrségünk, de már nagyon közel állunk ahhoz, hogy valami ehhez hasonló létrejöjjön. Nagyon bízom abban, hogy Eduard Helvig, a Román Hírszerző Szolgálat vezetője, akinek nagyon is modern felfogása van a dolgokról, nem dől be semmiféle csábításnak, mert a csábítás az nagyon erős. Abból, amit eddig tett, úgy tűnik, rendben vannak a dolgok” - nyilatkozta Dragnea, aki hozzátette: Romániában nagyon sok olyan intézményt manipulálnak, amelyek függetlenek kellene hogy legyenek.
„Nagyon sok olyan intézményt manipulálnak, amelyeknek függetlennek kellene lenniük, és amelyeknek biztosítaniuk kellene minden állampolgárt arról, hogy Romániában, ha nem hibázol, ha nem szegsz meg egyetlen törvényt sem, ha nem lopsz, akkor nyugodtan alhatsz” - fejtegette Dragnea.
Agerpres / maszol.ro

2017. augusztus 28.

Több városban is tüntettek az igazságügy tervezett reformja ellen
Temesváron, Kolozsváron, Brassóban, Iaşi-ban, Craiován és Bukarestben is tüntettek vasárnap este az igazságügyi törvények tervezett módosításai ellen, amelyeket Tudorel Toader miniszter jelentett be az elmúlt héten.
Bukarestben a hivatalos becslések szerint mingtegy 1.600 személy gyűlt össze a Victoriei téren vasárnap este. A tiltakozók Románia, valamint az Európai Unió zászlaját lengették, és a következő jelszavakat skandálták: „Tolvajok!”, „Románia nem akar közkegyelmet!”.
A fővárosi tüntetés mintegy három órán át tartott, adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Temesváron körülbelül kétszázan, Kolozsváron és Brassóban mintegy 150-en, Iaşi-ban és Craiován néhány tucat személy gyűlt össze vasárnap este, hogy kifejezze felháborodását az igazságügyi miniszter által kilátásba helyezett törvénymódosítások ellen.
„Le a mancsokkal az igazságszolgáltatásról!”, „Le a korrupt maffiával!”, „Tudorel, te mintaszolga!”, „ALDE és PSD, ti hazaárulók!” - ezeket és ezekhez hasonló jelszavakat skandáltak a tüntetők.
Vasárnap este az Antena 3 televíziócsatornának interjút adó Liviu Dragnea azt üzente a tüntetőknek, hogy meg kell próbálni „higgadt közvitát tartani Romániában a legérzékenyebb kérdésekről, talán sikerülni fog.”
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke leszögezte, még csak „egy folyamat kezdetén” tartanak. „Látja Ön, milyen helyzetben vagyunk? Valaki tesz néhány javaslatot. Már az egyszerű felvetés, egyszerű gondolat is támadásokat, szóbeli agressziót és rengeteg kritikát szül” – mondta Dragnea az igazságügyi miniszter javaslatai által kiváltott reakciókról.
Hozzátette, hogy a tüntetőkön kívül van egy „óriási, egyre nagyobb és nagyobb, hallgatag tömeg Romániában”, amely viszont nagyon várja a bejelentett módosításokat. Dragnea kifejtette, minden kockázatot vállal annak érdekében, hogy véghezvigye a „rendszer egészségessé tételének folyamatát”. Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 30.

Bukarestben pozitívan fogadták, hogy a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot indítson
Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitva tartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter magyar külügyminiszter román tárgyalópartnereivel szerdán Bukarestben.
A miniszter Teodor Melescanu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, majd Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt.
Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában sikertörténetnek nevezte Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatait, amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. Elmondta, Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca. Az elmúlt évben a magyar vállalatok 4,6 milliárd euró értékben exportáltak Romániába, és az idei esztendő első öt hónapjának az adatai 16 százalékos növekedést jeleznek. Ha a román gazdaság jól megy, ha Románia sokat importál, a magyar vállalatok ebből sokat profitálnak – állapította meg a miniszter.
Azt is megemlítette, a MOL Románia 15. legnagyobb vállalata, az OTP pedig a 14. legerősebb bank az országban. Örvendetesnek mondta, hogy a román kormány „nem áll negatívan az OTP azon szándékához”, hogy tovább növelje piaci részesedését.
Úgy vélte, a kölcsönös bizalom megerősödését jelzi, hogy meghívást kapott a román nagyköveti értekezletre. Megjegyezte, pár évvel ezelőtt nehezen elképzelhető lett volna, hogy Románia külügyminisztere a magyar nagyköveti értekezleten, Magyarország külügyminisztere pedig a román nagyköveti értekezleten tartson előadást.
Az új határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatban elmondta, a román kormány megadja a felhatalmazást a román külügyminisztériumnak a tárgyalásra, amely során gyorsan el fogják dönteni, hogy a februárban ideiglenesen és időszakosan megnyitott határátkelőhelyek közül melyik kettő maradjon állandóan nyitva. Azt is elmondta, hogy hamarosan létrejön a második autópálya-határátkelőhely a román–magyar határon.
A magyarországi M4-es 2019 végéig eléri az államhatárt, ahol a határátlépési infrastruktúrát is megépítik, és addig román oldalon is megpróbálnak a határig érni az A3-as autópályával.
Szijjártó Péter az energetikai együttműködés területén is eredményekről számolt be. Mint elmondta, a Románia és Magyarország közötti interkonnektoron keresztül jelenleg csak Magyarország irányából lehet Romániába gázt szállítani. Románia elkezdte azonban azokat a beruházásokat, amelyek nyomán lehetővé válik, hogy Magyarország 2019 végére évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt, 2022 végére pedig évente 4,4 milliárd köbméter gázt vásároljon Romániából. Azt is elmondta, már csak néhány kisajátítási döntés szükséges ahhoz, hogy Békéscsaba és Nagyvárad között a két ország villanyhálózatait is összekössék.
Szijjártó Péter a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról elmondta, a román kormány megadta ehhez a felhatalmazást a román külügyminisztériumnak, és várhatóan már néhány napon belül le tudják zárni az erről folytatott tárgyalásokat.
Szijjártó Péter a nap „legjobb hírének” nevezte, hogy román tárgyalópartnerei pozitívan fogadták azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és kárpátaljai után a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson.
„A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni” – fogalmazott.
A miniszter megemlítette, mint minden más alkalommal, ezúttal is az RMDSZ elnökével kezdte bukaresti megbeszéléseit, és áttárgyalták a magyar–román kapcsolatban megoldásra váró kérdéseket, amelyeket fel is vetett a román vezetőkkel folytatott tárgyalásain.
„Kértem a román illetékeseket, hogy a két marosvásárhelyi oktatási ügyet: a Római Katolikus Gimnáziumét és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemét (MOGYE) oldjuk meg. Azt gondolom, hogy politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, „szükség van minden olyan alkalomra, amikor a kölcsönös bizalmat javítani tudjuk, és a közös sikertörténeteket építeni tudjuk. A bizalom javítása és sikertörténetek létrehozása nyomán érhetünk el oda, hogy a megoldatlan kérdéseket is rendezni tudjuk” – fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter.
Magyarország külügyminisztere a délután folyamán a képviselőház elnökével, Liviu Dragneával és a szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is kétoldalú megbeszélést folytat.
MTI; Székelyhon.ro



lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 451-455




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék