udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
719
találat
lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 691-719
Névmutató:
Mózes Edith
2010. április 28.
Minden bajra orvosság?
Cseke Attila az egészségügy decentralizációjáról
Cseke Attila egészségügyi miniszter a magyar polgármesterek múlt szombati találkozóján az egészségügy decentralizációelőtti és decentralizáció utáni helyzetéről beszélt. Mint mondta, az egészségügyi reformot és a decentralizációt úgy építették fel, mint egy stratégia utolsó elemét, amelyhez megelőző lépések szükségesek.
Első lépésnek az igazgatók, illetve a vezetőtanácsok számának a csökkentését nevezte. Ezáltal több mint 150 igazgató esett, úgymond, a reform áldozatául. A tárcavezető több példát említett, ahol az igazgatók száma indokolatlanul nagy volt. Kiemelten szólt a marosvásárhelyi megyei kórházról, ahol egy menedzser és tíz igazgató volt, ami szerinte teljesen indokolatlan mind pénzügyi szempontból, mind a döntés hatékonysága tekintetében.
A második lépés, ami április 1-jén lépett életbe, és amelyet "mindegyik egészségügyi miniszter megígért, de semmit sem tett", az úgynevezett történelmi tarifák kiegyenlítése. Ez a magyar közösség kórházait az évek folyamán nagyon hátrányosan érintette. "Mi ezt kiegyenlítettük, egyenlő esélyt teremtettünk minden kórháznak, mert egyenlő eséllyel, úgymond a nulláról kell induljon minden önkormányzat. Nem lehet az, hogy egy vakbélműtét Szilágysomlyón feleannyiba kerüljön, mint egy másik megyében, vagy ugyanabban a megyében, például Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között voltak óriási finanszírozási különbségek.
Végül a kórházi ágyak leépítéséről szólt, fontos lépésnek nevezve, ami "azt mutatja, hogy van egy stratégiánk. Komoly felmérés után vagyunk és a következő egy-két hétben ezt a döntést is meghozzuk, miután az összes önkormányzattal egyeztettünk. Szakmai csoportok voltak a megyékben, és azt hiszem, ezt a döntést nem az önkormányzatoknak kell meghozniuk, belefér a minisztérium stratégiájába. Ezek után hiszem azt, hogy egyenlő eséllyel, hatékony struktúrával indulnak az önkormányzatok".
B típusú rezidensvizsgát vezetnének be
A betegek esélyegyenlőségéről, az anyanyelvhasználatról az egészségügyben témájú kérdésekre kijelentette, a problémák a decentralizációval megoldhatók. Mivel a helyi közigazgatási törvény azt írja, hogy az alárendelt intézményekben kétnyelvű feliratot lehet kitenni ott, ahol egy kisebbség számaránya húsz százalék fölött van, ez megtehető a kórházak esetében is, eddig ez nem volt lehetséges. Amint a kórházakat átadják az önkormányzatoknak, megoldódik a kétnyelvű feliratok kérdése. Ez közvetett, de nagyon fontos lépése a decentralizációnak, nyomatékosította.
A felvetésre, hogy az orvos-beteg kapcsolat nem szorítkozik csupán a feliratokra, azt válaszolta, hogy "ez a kérdés sokkal komplikáltabb", még "sok tényező hiányzik".
Véleménye szerint a magyar orvosok képzésével kapcsolatosan azokat a lehetőségeket kell megteremteni, hogy helyben maradjanak. Ilyen szempontból a rezidensvizsgát említette. "Szeretnénk bevezetni a B típusú rezidensvizsgát – ilyen volt már Romániában –, amely megadja a lehetőséget a jelöltnek, hogy kiválaszthassa, hova szeretne kerülni, miután a rezidensi periódust elvégezte. Ez jól működött, segíthet nekünk és a településeknek is, mert sok rezidens szívesen menne vissza abba a környezetbe, abba a kórházba, ahol dolgozott. Ezzel a magyar közösségnek is egy eséllyel többet nyújtanánk" – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. április 29.
Frunda újra az EPP/CD alelnöke
Szavazott az ET parlamenti közgyűlése néppárti csoportja
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése európai néppárti csoportja hétfőn ismét bizalmat szavazott Frunda György RMDSZ-szenátornak és újraválasztotta az EPP/CD alelnökévé. Az ET parlamenti közgyűlése – amely április 26 – 30. között tartja tavaszi ülésszakát – legnagyobb csoportjának, az európai néppárti csoportnak több mint kétszáz tagja van.
Frunda György a Népújságnak elmondta, megtisztelő számára a szavazás, amely eddigi munkája elismerésének a jele. A néppárti csoportnak 15 alelnöke van, ezek közösen dolgozzák ki a frakció politikai programját.
Ugyanakkor elmondta, hogy kedden kérdéseket intézett Viktor Janukovics ukrán államfőhöz az ukrajnai kisebbségek helyzetéről. Ugyanis ezek jogait beszűkítették, nincsenek anyanyelvű iskoláik, nem használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban, nem választhatók meg sem az ukrán parlamentbe, sem a helyhatóságokba. Frunda szerint Janukovics ígéretet tett, hogy megoldja a problémákat és ratifikálja az európai emberjogi egyezményeket.
Az ülésszakon meghallgatták a Miniszteri Bizottság beszámolóját, amelyet a bizottság elnöke, Micheline Calmy-Rey, Svájc külügyminisztere terjesztett elő, kedden megválasztották az Európai Emberjogi Bíróság bíráit, meghallgatták Krista Kiuru finnországi raportőr jelentését a nők bevonásáról a megoldatlan európai konfliktusok megelőzésébe, tárgyaltak a gazdasági válság következményeiről, társadalmi hatásairól, a globális gazdasági válság hatásairól a migrációra Európában, a családi összetartás erősítéséről, illetve arról, hogy hogyan lehet a vagyont, boldogulást, jólétet összeegyeztetni a változó Európában.
Tegnap a grúz–orosz háború következményeiről szóló jelentés hangzott el az ET-tagállamok kötelezettségeinek tiszteletben tartását felügyelő bizottság részéről, szó volt a kalózkodásról mint bűnözésről és kihívásról a demokráciák számára, valamint a kiegészítő nemzetközi jogi lépések szükségességéről a tengeri kalózkodás ellen. Meghallgatták az ET emberjogi biztosának 2009. évi jelentését.
A parlamenti közgyűlés a továbbiakban, egyebek között, jelentéseket hallgat meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének végrehajtásáról, a fehéroroszországi helyzetről, a szexuális orientáció és nemi identitás alapján történő diszkriminációról, a bevándorlók és menekültek helyzetéről, a biodiverzitásról és klímaváltozásról.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 7.
Robbanásveszély
Miközben egyre többen beszélnek a kormányátalakítás lehetőségéről és szükségességéről, a PD- L+RMDSZ+függetlenek szövetséget a robbanás veszélye fenyegeti, miután sorozatos az átverés: a demokraták a magyarokat, a függetlenek, Gabriel Oprea vezényletével, mindenkit becsaptak.
Tegnapelőtt tört ki a botrány a koalícióban, miután a képviselőház tanügyi bizottsága elvetette azt az RMDSZ általszorgalmazott kitételt, hogy a történelmet és földrajzot anyanyelvükön tanulhassák a magyar gyermekek az elemitől érettségiig. A szavazás eredménye annál fájdalmasabb volt az RMDSZ számára, mivel éppen az egyik demokrata- liberális képviselő szavazata "segített" kigyomlálni a törvényből a kisebbségek számára oly fontos cikkelyt.
A "retorzió" nem maradt el. Az RMDSZ, a PD-L árulását büntetendő, a szenátusban leblokkolta a nyugdíjtörvény vitáját. Ugyancsak a szenátusban történt a függetlenek pálfordulása, akik az ellenzékkel karöltve megszavaztak egy olyan módosítást, amely öt évvel csökkentené a nemzetvédelem és hadsereg alkalmazásában levők nyugdíjkorhatárát.
Tehát egy nap alatt két "árulás" is történt. Erre reagált Markó Béla RMDSZ- elnök, aki szerint veszélyben a koalíciós szolidaritás. Amiben van valami, ugyanis egyes demokraták máris arról beszélnek, hogy a liberálisokkal kellene szövetkezni, amire, legalábbis egyelőre, a szabadelvűek vezére nem hajlandó.
Forrong a koalíció, minden pillanatban robbanásveszélynek van kitéve. Az RMDSZ szerint a demokraták árulták el a koalíciós egyezséget, a demokraták szerint a függetlenek elárulták az egész koalíciót, a volt liberális tanügyminiszter pedig tegnap reggel az RMDSZ zsarolásáról szónokolt, mellét döngetve, hogy az ő fungálása idején állítólag ugyancsak koalíciós robbantással próbálta "bezsarolni" a törvénybe az anyanyelvű földrajz- és történelemoktatást, amit ő természetesen hősiesen kivédett.
A bokszmeccs korántsem ért véget, a fejlemények akár óráról órára változhatnak. Még az is megtörténhet, hogy valami csoda folytán a törvény végleges formájában benne lesz az RMDSZ által szorgalmazott kitétel.
Végül is nem rossz, ha az RMDSZ nem nyeli le a demokrata békát, azonban egyet kell értenünk Kerekes Károly képviselővel, aki szerint egy ilyen jelentőséggel bíró, a társadalom egészét, de főként az RMDSZ választóinak legmegbízhatóbb rétegét érintő nyugdíjtörvényt talán mégsem kellene politikai eszköznek használni a PD-L-vel való iszapbirkózásban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 22.
Betelt a keserűség pohara
Smaranda Enache kilép a Liberális Pártból
Nem pillanatnyi döntés nyomán határozott úgy, hogy elhagyja a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), amelybe két évvel ezelőtt lépett be, egy ideje nem tudott szellemi közösséget vállalni a szervezettel, nyilatkozta sajtótájékoztatón Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke.
Az utolsó csepp a pohárban, jelentette ki, az oktatási törvény tervezetének minapi vitája volt, illetve a felszólaló vagy utólag nyilatkozó liberális képviselők nacionalista nyilatkozatai.
Az emberjogi aktivista elítélte kollégáinak az anyanyelvi oktatás elleni kirohanásait, s főleg, hogy szélsőségesen nacionalista hangvételű felszólalásokban foglaltak állást azon cikkely elfogadásával szemben, amelynek értelmében a nemzeti kisebbségek a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat – közöttük Románia történelmét és földrajzát – anyanyelvükön tanulhatnak.
"A keserűség poharában az volt számomra az utolsó csepp, amikor a képviselőházban az oktatási törvény vitája során, amikor arról beszéltek, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanulhassák a történelmet és a földrajzot, néhány liberális képviselő olyan primitív, szélsőségesen nacionalista nyelvezetet használt, amilyent eleddig csupán Corneliu Vadim Tudortól hallhattunk", és amelytől "Brateanuék forognak a sírjukban".
Smaranda Enache elmondta, egyre távolabb érzi magát a PNL-ben az utóbbi időben eluralkodó szellemiségtől, politikai áramlatoktól és praktikáktól, s úgy érzi, hogy a legminimálisabb udvariasság és kollegialitás nélkül kezelik a szervezetben azokat, akik a volt államelnök, Emil Constantinescu által vezetett Népi Akció Pártja és a Liberális Párt 2008-as fúziója nyomán váltak PNL-tagokká. Véleménye szerint az egyesülési protokollumot nem ők, hanem a liberálisok szegték meg, s lekezelően, megalázó módon viselkedtek velük szemben.
Ugyanakkor kifogásolta, hogy liberális európai parlamenti képviselők azért lobbiznak Brüsszelben, hogy a Rosia Montana Gold Corporation bányavállalat ciántechnológiás aranykitermelést folytathasson Verespatakon.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 25.
Most segíts meg, Mária!
Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll
"Most segíts meg, Mária, ó, irgalmas Szűzanya" volt a mottója az idei, sorrendben a 443. csíksomlyói búcsúnak amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondott szentbeszédet, hangsúlyozva: "A megpróbáltatások közepette ne csak saját emberi korlátaikat nézzék, hiszen az élo Isten teremtette az embereket. Az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik".
Együtt építsük fel Isten országát ezen a világon
Szombaton, bár rövid megszakításokkal ugyan, de már hajnal óta esett az eső. A hagyományoknak megfelelően – nagyszámú rendőri és csendőri felügyelet mellett – zarándokok százezrei indultak el a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé.
A szentmisén Böjte Csaba összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította a zarándokokat. Jézus alakját idézte fel, aki új világot teremtett az emberek számára, annak ellenére, hogy az ő korában is számos nehézséggel kellett megküzdenie. Örömtelinek nevezte, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Leszögezte: meg kell tudni értetni egymással, hogy elég nagy a világ és a Kárpát-medence is, ha bízunk egymásban. A románokkal és a más nemzetiségekkel való viszonyban nem az ellenségeskedés parancsát kell követni, hanem arra kell törekedni, hogy együtt építsük fel Isten országát ezen a világon.
Domokos Kázmér lelkületével
Szólt ugyanakkor Domokos Kázmér ferences atyáról, aki az 1600-as évek elején született Szovátán, és akinek az idején "a történelem vihara, a különféle hitújítások elmosták a hatalmas erdélyi katolikus egyházat", s a 660 plébániából 58 maradt. 1661-ben betört a török Csíkba, 26 templomot égetett fel csak a Csíki-medencében. A csíksomlyói templomhoz menekült több ezer ember, de rájuk gyújtották a templomot. Domokos Kázmér összegyűjtötte a megmaradottakat és "a porból, a koromból, a füstből felemelik a Boldogságos Szűz Mária csodatévő szobrát, sírva imádkozva összegyűlnek körülötte és kérik az erőt, hogy újjá tudjanak építeni mindent".
Figyelmeztette az egybegyűlteket: Isten nem a csüggedés lelkét adta, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát, hanem az imádság, a szeretet, a jóság parancsát, az újrakezdés erejét. "Domokos Kázmérék (...) nemcsak újraépítik a templomot, nemcsak felépítik oltárait és az oltár legmagasabb, legszebb pontjára a Boldogságos Szűzanya szobrát állítják, hanem dallal, orgonaénekkel dicsérik Istent, aki szeret bennünket, bármilyen megpróbáltatás, nehézség is van. "Milyen jó lenne, ha Domokos Kázmér lelkületével fordulnánk a magunk mindennapi nehézségei, gondjai felé. Ne a gondok, a nehézségek diadalmaskodjanak, hanem az Istenben bízó ember, aki tudja azt, hogy Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll", – mondta egyebek mellett Böjte Csaba.
A szentmise végén százezrek ajkáról hangzott fel: "Isten, áldd meg a magyart"! és "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk"!
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 27.
Az EMNT elnöksége kettős átvilágítást kér
"Véget vethet a nemzetromboló testvéri szembenállásnak"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége nyilatkozatban üdvözli a Temesvári Kiáltvány 20. évfordulóján megszületett romániai átvilágítási törvényt, mely értelmében a volt kommunista nómenklatúra tagjai öt évig nem tölthetnek be sem államfői, sem képviselői, sem kormány-, sem polgármesteri vagy alpolgármesteri, sem önkormányzati képviselői, sem bírói vagy ügyészi, sem egyéb állami tisztséget.
Ugyanakkor, "a múlttal való őszinte szembenézés és a társadalmi megtisztulás jegyében" javasolja, hogy az átvilágítást terjesszék ki "magyar közösségünk összes meglévő, továbbá a jövőben létrehozandó társadalmi-közéleti és politikai testületeink tagjaira is"(…), "mivel az anyaországban az új magyar kormány nemzetpolitikai rendszerváltozást készít elő". Az EMNT felkéri a magyar kormányt, hogy "az elszámoltatás gyakorlatát terjessze ki a határon túlra is, hiszen az elmúlt nyolc év támogatáspolitikája valós kormányzati és társadalmi ellenőrzés hiányában sokszor a közösségépítés helyett az egypártrendszer és klientúrájának építését szolgálta".
"Trianon 90. évfordulóján, demokratikus jogállamiságunk 20. esztendejében csak így kezdhetjük el érdemben Trianon és a kommunizmus ütötte sebek gyógyítását. A kettős átvilágítás véget vethet a nemzetromboló testvéri szembenállásnak, külső és belső erőtartalékainkat felélő, de a felelősséget mindig elhárító posztkommunista kétkulacsos politikának". A Tőkés László elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök által aláírt nyilatkozat szerint az EMNT elnöksége a "Minden magyar felelős minden magyarért" szellemben kívánja a megújulást és a nemzeti együttműködés rendszerét szolgálni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 5.
Kisebbségi konferencia és környezetvédelem
Tegnap tizenkettedik alkalommal tartottak szemináriumot a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájáról, a Bernády György Alapítvány szervezésében. A tanácskozás előtt Borbély László, az alapítvány elnöke, környezetvédelmi miniszter tartott sajtótájékoztatót a környezetvédelmi hét kapcsán.
– Úgy gondolom, nem teszünk eleget annak érdekében, hogy védjük a természetet, hogy tudatosítsuk a hivatalokban és a közvéleményben a környezetvédelem fontosságát. Ezen a héten, amikor a környezetvédelem napjait ünnepeljük, különösen nagy fontosságot nyer környezetünk védelme – nyilatkozta Borbély. Beszélt a klímaváltozásért felelős európai biztos bukaresti látogatásáról, illetve az idén sorra kerülő cancuni, valamint a johannesburgi klímakonferenciákról, amelyeken olyan döntések születhetnek, amelyek meghatározóak lesznek az emberiség számára a következő húsz- harminc évben. Rámutatott, mindannyiunknak és Romániának is kötelessége meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a globális felmelegedéssel járó változásokat megakadályozzák. Ezt a célt szolgálta a virágóránál tartott rendezvény is.
Ugyanakkor szólt a roncsautóprogramról, illetve a zöld ház programról, fontosnak nevezve, hogy különösen gazdasági válság idején "az emberek felé forduljunk", olyan támogatást kapjanak, amely egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a környezetünk, és olyan alternatívát nyújtson, amely jó az állampolgárnak, csökkenti a közköltségeket vagy kivonja forgalomból a környezetszennyező autókat.
A roncsautóprogram keretében ebben a pillanatban 160 ezer értékjegyet adtak ki, ami egyben azt jelenti, hogy 160 ezer régi autót vonnak ki forgalomból. Ezt jövő héten 30 ezerrel növelik, az idén legalább 200 ezer autót fognak beadni. Ez új autó vásárlását is jelenti. Máig 22 ezer új autót adtak el csak a programon belül.
A zöld ház programot, amelyet véleménye szerint teljesen indokolatlanul állítottak le 2009-ben, július 1-jén indítják. Az állampolgárnak, ha alternatív energiaforrást akar felszerelni, nem kell mást tennie, mint hogy másolatot nyújt be a megyei környezetvédelmi hivatalhoz a személyazonossági igazolványról, a ház tulajdonjogáról, és arról, hogy nincs adóssága az állammal szemben.
A beruházás után a számla és az átvételi elismervény alapján a minisztérium a számlájára átutalja a pénzt. Ez 3 ezer lej a brikettel vagy fűrészporral működő hőközpontok esetében, 6 ezer lej a napelemes és 8 ezer lej a vízszivattyúval működő hőközpontok esetében. Erre az évre 110 millió lejt különítettek el erre a programra, de az összeget tudják emelni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 7.
Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 25.
„Stratégia” a sajtószabadság ellen
Korábban a mogulokkal hadakozott az államelnök, ám a minap Băsescu „hivatalosan” is, a nemzetbiztonság első számú közellenségévé avanzsálta a teljes hazai sajtót. Így jelenik meg a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legutóbbi ülésén elfogadott Nemzetvédelmi stratégiában. A dokumentum egyik fejezete azokat a veszélyeket taglalja, amelyek Romániát sebezhetővé teszik, azokat „a belső faktorokat, amelyek veszélyeztetik a nemzetbiztonsági érdekeket, értékeket és célokat”. Ebben a fejezetben kap helyet a sajtó, illetve „a rendelésre készült sajtókampányok, amelyeknek a célja, hamis információk terjesztésével, az állam intézményeinek a lejáratása, és igen veszélyesek azok a „sajtótrösztök, amelyek gazdasági előnyökért nyomást gyakorolnak a politikumra és az állam intézményeire”. A Nemzetvédelmi stratégiát államfői levél kíséretében sürgősen el is küldték a parlamentnek elfogadás végett. Ezt a stratégiát a parlamentnek módosítás nélkül kell elfogadnia, legfeljebb ajánlásokat fogalmazhat meg a CSAT és az államfő felé, amelyeket azonban nem kötelező figyelembe venni.
Érdekes módon a hírt hétfő este az egyik kereskedelmi televízió műsorvezetője úgy kommentálta, hogy „sajnos” Romániában csak az általa képviselt televízió közöl korrekt információkat, „a többi 64 ugyanazt mondja: hazugságokat terjeszt, nyomást gyakorol”. Az említett tévéadásban jelen levő miniszternek, s az elnöknek is bizonyára jólesett a talpnyalás, holott a logika szabályai szerint ha egy tévéadó valamiről egyféle véleményt fogalmaz meg, ezzel szemben 64 egyszólamban egészen mást, akkor talán mégiscsak a 64-nek lehet igaza.
A hatalom számára valóban kényelmetlen a sajtó, amelyet a demokrácia házőrző kutyájának is neveznek, s amelynek nem az a hivatása, hogy a hatalmat dicsőítse, ahogy a diktatúra idején tette, hanem az, hogy az alkotmány biztosította szólás- és véleményszabadság jegyében korrekt módon tájékoztasson – arról is, amit a hatalom birtokosai szeretnének eltitkolni –, és felhívja a közvélemény figyelmét a rendellenességekre, hiányosságokra, visszaélésekre. A mi eredeti demokráciánkban azonban ellenségnek számít mindenki, aki így látja a dolgokat: legyen az ellenzék, szakszervezet, sajtó, nyugdíjas, pedagógus...
Teodor Meleşcanu volt védelmi miniszter szerint e „stratégiával” veszélyes precedenst teremtenek a sajtószabadság csorbítására. A PSD bejelentette, kérni fogja az államfőt, vonja vissza a dokumentumot. A Konzervatív Párt elnöke szerint Băsescu bűnbakot keres a válságra.
Ha nem volna veszélyes ez a felhívás, nevetségesnek nevezhetnénk. Azonban nem legyinthetünk rá, hiszen a demokrácia egyik alappillérét támadja szinte hisztérikusan Traian Băsescu és csapata. Arról persze nem beszél senki, hogy éppen ez, a sajtó- és demokráciaellenes „stratégia” jelent veszélyt a nemzetbiztonságra.
Mózes Edith, Népújság
Erdély.ma2010. június 26.
Szükség van a Kulturális Autonómiatanácsra
Formai és tartalmi ellentétek
Tegnap Marosvásárhelyen tanácskozott az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelyen Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mellett a két alakulat vezető személyiségei vettek részt. Az ülés alatt jött a hír, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését. Ezért hirtelen be is fejezték, majd a két szervezet vezetői nyilatkoztak az újságíróknak. Markó Béla szűkszavúan és sietősen, hiszen sürgősen vissza kellett térniük Bukarestbe, Tőkés László részletesebben és komótosabban beszélt a tárgyalások részleteiről.
Fel kell gyorsítani a Sapientia akkreditációját
Markó Béla szerint fontos beszélgetést folytattak az erdélyi magyar felsőoktatásról, annak támogatási lehetőségeiről, a Partiumi Keresztyén Egyetemről és a Sapientia Egyetemről, "beleértve, ami most a legsürgősebb, hogy valamiképpen gyorsítsuk fel és támogassuk a Sapientia akkreditációját, mert már teljesítette a kritériumokat." Volt egy első beszélgetésünk a Kulturális Autonómiatanács létrehozásáról, de itt még nem tudtunk megállapodni minden fejezetben, úgy hogy ezt folytatni fogjuk, ha hamarabb nem, akkor július 24-én Tusnádon, ahol egyfajta nyílt egyeztető fórumot tartunk" – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Az Alkotmánybíróság döntését tiszteletben kell tartani
Ami az alkotmánybírósági döntést illeti, folytatta Markó, az kötelező, tudomásul kell venni, tiszteletben kell tartani, és nagyon sürgősen megoldást kell találni a hiányzó összeg pótlására, ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalappal tartani tudjuk az egyezséget. Minden valószínűség szerint már ma (sz. m. péntek) este kormányülésre kerül sor, én magam is kollégáimmal visszatérek Bukarestbe, ez befolyásolni fogja a holnapi napot is, megnézzük, hogy még meg tudjuk-e tartani a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését vagy nem, de most ez a legfontosabb és a legsürgősebb. Valószínűleg adók és illetékek emelésében kell gondolkoznunk, de ezt a kormányülésen fogjuk eldönteni.
"Együttérzésünket fejezzük ki az RMDSZ-nek ebben a nehéz helyzetben"
Tőkés László: – Mindenekelőtt a társadalmi helyzet foglalkoztatott a mai tanácskozáson bennünket. Szomorúan tapasztaljuk, hogy húsz év után, ha lehet, még nagyobb társadalmi nyomorúságba jutott az ország. Lépten-nyomon olyanokkal találkozunk, akik nem örvendenek a húsz évvel ezelőtti rendszerváltozásnak, kilátástalannak látják a jövőt. Nekünk azokkal kell tartanunk, akik egykor nautos kávét ittak, akiknek fejadagra adták a vajat és az élelmet, és semmiképpen nem szabad azzal a politikai osztállyal tartanunk, amelyik hátrányos helyzeteket teremt szociális vonatkozásban". Emlékeztetett, hogy ez az év a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni év az Európai Unióban, s lehetetlen dolognak nevezte, hogy miközben az EU-ban magas szinten foglalkoznak a szegénység elleni harccal, egy uniós tagország olyan intézkedéseket hoz, amely megkurtítaná a nyugdíjakat és a fizetéseket. Üdvözlöm az Alkotmánybíróság döntését a nyugdíjak vontkozásában, de együttérzésünket fejezzük ki az RMDSZ-nek ebben a nehéz helyzetben" jelentette ki, hozzátéve, hogy nem szabad folytatni azt az utat, amely további térvesztéshez, az RMDSZ népszerűsége elvesztéséhez és a választók mögüli kihátráláshoz vezet, mert ez tovább rontja a magyar érdekérvényesítés esélyeit. "Nem akarunk ebbe az utcába bemenni, közösen keressük a kiutat a nemzeti önrendelkezés útján" – mondta.
Nem mehetünk Európával szembe
A továbbiakban elmondta, hogy a Kulturális Autonómiatanács (KAT) volt az első pont, de beszéltek a ciánbányászatról is, hiszen "ez is egy olyan népszerűtlen kérdés, amelyben két magyar miniszter érintett. Semmiképpen nem mehetünk Európával szembe, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Európai Parlament legutóbbi döntését a cián alapú bányászattal kapcsolatban" – hangsúlyozta az EMNT elnöke.
Nincs szükség egy olyan KAT-ra, amely csak ott díszeleg a magyarság feje fölött
Véleménye szerint a KAT azért is fontos, mert nem az RMDSZ kizárólagos testületeként alakulna meg, hanem egy össznemzeti magyar testület volna, amely a magyar nemzeti önrendelkezésnek a fórumává válna. Itt, tette hozzá, formai ellentétek támadtak a megbeszélésen, "ugyanis az RMDSZ saját döntése és statútuma szerint RMDSZ-es testületként fogja fel, mi viszont össznemzeti magyar önrendelkezési testületként akarjuk létrehozni paritásos elvek alapján". Tartalmilag sem tudtak megegyezni, mert úgy látták, "az RMDSZ olyan kérdésekben nem akar jogosítványokat biztosítani a KAT-nak, mint például az anyagiak elosztása, a támogatáspolitika, a bukaresti vagy budapesti forrásoknak az elosztásáról szóló döntéshozatal. Márpedig egy olyan Kulturális Autonómiatanácsra, amely csak ott díszeleg a magyarság feje fölött és nem indítja el a nemzeti önrendelkezés folyamatát, nekünk nincs szükségünk". Abban viszont egyetértettek, hogy erre a testületre föltétlenül szükség van, és hogy tovább folytatják a tárgyalásokat, ha nem hamarabb, akkor július 24-én Tusnádfürdőn.
Az Alkotmánybíróság döntése nyomán kialakult helyzet miatt a Szövetségi Képviselők Tanács ülését július 9-ére, péntekre halasztották.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 30.
Az RMKDM szélesebb konzultációt szorgalmaz
A hatalomba kerülő RMDSZ-képviselők elfeledkeznek azokról, akik oda küldték őket
Eppur si muove, és mégis mozog, nem a Föld, hanem a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyik volt alelnökének, Puskás Bálint alkotmánybírónak a lelkiismerete. Megmozdult és a nyugdíjasok millióinak az érdekében döntött úgy, nem engedi, hogy meggondolatlan kormányhatározatok még nagyobb nyomorba döntsék őket, mint amilyenben találhatók, nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.
Elmondta, hogy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az RMDSZ-ben működő platformja, a Kereszténydemokrata Társulat vezetői már a viták elején, a vásárhelyi nyilatkozatban a mellé a vélemény mellé szegődtek, amely megengedhetetlennek tartja a nyugdíjasok megnyomorítását. Véleménye szerint a közvélemény elítéli, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői nem annak a fogadalomnak megfelelően cselekedtek, amely szerint a közjót fogják szolgálni, és ilyen fontos döntések előtt, a belső demokrácia szellemében, nem operatív bizottsági döntésre lett volna szükség, hanem rendkívüli SZKT-ra, vagy akár rendkívüli kongresszusra.
Az RMKDM vezetése, dr. Bárányi Ferenc politikai alelnök, Darvas Kozma József szociálpolitikai alelnök, Zsombori Vilmos megyei önkormányzati alelnök, Hajdú Gábor, Nagy Benedek és mások egybehangzó véleménye, hogy bár politikai megfontolásból tették, meggondolatlan cselekedet volt ilyen körülmények között továbbra is a kormányban maradni, mert a hosszú távú következmények súlyosak lesznek az RMDSZ-re nézve.
Kelemen Kálmán kijelentette: sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy a hatalomba kerülő RMDSZ- képviselők néhány hónap után elfeledkeznek azokról, akik oda küldték őket, és nem hajlandók a választókkal tárgyalni, hanem hatalmi pozícióból lekezelik őket, és egy szűk testületben döntenek sorskérdésekről. Az RMKDM vezetői szerint nagyobb lelkiismereti odafigyeléssel kellene gondolni azokra az immár kinevelt fiatal RMDSZ-es politikusokra, akikre sokkal szebb jövő várt volna, ha ezeket a döntéseket nem kényszerítik rájuk. Ugyanakkor úgy vélik, szükség lenne egy higgadt, belső önvizsgálatra, felmérni, ki hol hibázott, és végre felvállalni a felelősséget, bármilyen pozícióban legyen az, aki ezeket a döntéseket erőltette, sugallta vagy elnézte és eltűrte.
Az elnök szerint arra sem ártana odafigyelni, hogy az RMKDM még mindig rendes tagja a Kereszténydemokrata Internacionálénak, amelynek most két fontos ülése következik, az egyik Marokkóban, a másik Dubajban, ahol államelnökök, kormányfők fognak azon dolgozni, hogy a válság negatív hatásait kisebbre csökkentsék, de a mozgalom szavazati joggal való részvétele attól függ, hogy az RMDSZ hajlandó lesz-e kifizetni az elmaradt tagdíjat. Mint mondta, nem kellene sutba dobni, főleg a jelenlegi romániai körülmények között egy olyan kapcsolatrendszert, ami tekintélyt ad az RMDSZ-nek, s nem ártana, ha hagynák, hogy az RMKDM képviselje az RMDSZ-t a nemzetközi találkozókon. Felrótta, hogy az RMKDM-t nem hívták meg a Magyarország kereszténydemokrata miniszterelnök- helyettesével való találkozóra, pedig hozzájárulhattak volna annak sikeréhez.
Végül kijelentette: "A jövő évi kongresszusunkon felmérjük, mit kell tennünk, hogy politikusaink komolyan vegyék és olyan felelősséggel vállalják a munkájukat, amilyenről Puskás Bálint alkotmánybíró tett tanúságot."
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 26.
25 oktatási intézmény szűnik meg a megyében
A prefektúra kollégiuma tegnapi soros ülésének napirendjén egyebek mellett a 2010/2011-es tanév előkészületeiről szóló jelentést mutatta be Matei Dumitru főtanfelügyelő.
Kijelentette: a megye összes iskolájában megfelelő számú tanügyi káderrel kezdik a tanévet: összesen 9201 poszt van, ebből 6970 tanügyi káder, 587 kisegítő személyzet, 1644-en a nem pedagógus személyzethez tartoznak. A végleges kinevezésekért a versenyvizsga öt központban zajlott, 2005 pedagógus vett részt és 156-ot véglegesítettek. Augusztus 6-án tartották a versenyvizsgát a helyettes állásokra. Ezen a vizsgán 535 jelentkező indult, 5-ös osztályzatot 384-en értek el. A fennmaradt 770 állást augusztus 23. és 30. között töltik be.
A főtanfelügyelő ugyanitt ismertette a most kezdődő tanévtől összevonásra kerülő iskolák és óvodák helyzetét, valamint az oktatási intézmények állapotáról olvasott fel kimutatást.
A 2010/2011-es tanévben 892 oktatási egységben folyik a tanítás (875 közintézmény, 17 magán oktatási intézmény). Elemi iskolákban összesen 1426 osztály indul 24.827 tanulóval, ebből 450 összevont (simultan) osztály (6303 tanuló). Gimnáziumi oktatás: 1152 osztály, 24.027 tanuló, 114 összevont osztály (2075 tanuló), illetve 173 oktatási intézményben indul IX. osztály, 5190 tanulóval.
Szeptember 1-jétől összevont iskolák: Bözöd (magyar oktatás) – Erdőszentgyörggyel, a bözödi iskolában összevont I-IV. osztály marad. A csekelakai (román) tagozatot a cintosival vonják össze, a gerendkeresztúri iskolát a maroskeceivel, a felsőoroszit a köhérivel, az iszticsóit a libánfalvival, a kerelői iskolát a szentpálival, a küküllőszéplakit (r/m) héder-fájaival, a marosligetit a felsőrépaival.
A megyében 2010. szeptember elsejétől 25 oktatási intézményt szüntetnek meg gyermekhiány miatt: a batizházi óvodát , a batizházi I-IV. osztályt, mindkét intézményt Cintosra helyezték. A feketelaki (m) I-IV. osztályosok ezentúl Bándon tanulnak, megszűnik a kiskóródi I-IV. oszt. – Kóródszentmártonra járnak majd a gyermekek. Megszűnik a kisteremi elemi – Nyárádkarácsonra, a csöbi (m) (I-IV.) Gyulakutára, kisillyei (m) – Gernyeszegre, pálpataki (óvoda és elemi iskola) – Görgényszentimrére, az oroszidecsi iskola Idecsre, abosfalvi (m) óvoda Mikefalvára, az andrássytelepi elemi iskola – Marosludasra, a felsőszakadáti ált. isk – Szovátára, borzatanyai elemi – Ratosnyára, a maroslaki , a sebesi , valamint a monosfalui óvodások és elemisták ezentúl Marosoroszira járnak, a várhegyi (r/) elemi iskola – Marosszentannára, a Valea Padurii-beli és Valea Surii-beli I-IV. osztályok Mezőcekedre, a toldalagi – Vajdaszentiványra. Megszűnik a marosvásárhelyi 21. sz. óvoda (r/m), amely egy tömbházlakásban működött, illetve a dicsőszentmártoni 7-es óvoda .
Megyeszinten 783 oktatási egység 90,42%-a megkapta a működési engedélyt, 3,5%-uk nem, 6,00%-nál az engedélyeztetés folyamatban van.
Matei Dumitru kijelentette, utólagos adatokat, valamint a menedzsmenttervet a 2009/2010-es tanév kiértékelése során ismertet.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 28.
Fontos és szükséges
Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ helyi képviselőivel találkozott
Tegnap Marosvásárhelyen a városi és a megyei tanács RMDSZ-frakciója találkozott Markó Béla szövetségi elnökkel, az RMDSZ- képviselőkkel, szenátorokkal és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel. A tanácskozás végén Kolozsváry Zoltán frakcióvezetőt kérdezte a Népújság.
– Mi volt a célja a találkozónak?
– Ez a találkozó nagyon esedékes volt és fontos, azért is, mert Markó Béla kimondta, hogy ezeket a találkozókat meg fogjuk ismételni. Egyrészt nekünk, azoknak, akik helyi szinten képviseljük az RMDSZ-t és a magyarságot, fontos, hogy közvetlenül egyeztessük elképzeléseinket az RMDSZ központi vezetésével, de épp annyira fontos, hogy ők is belelássanak a helyi problémákba, mert ezek a sajátos helyi gondok, kérdések figyelmet érdemelnek, és nagyon sok olyan helyzet van, ami meghaladja a városi tanács lehetőségeit. Tulajdonképpen a találkozó ahhoz volt hivatott hozzájárulni, hogy számunkra világos legyen a központi vezetés elképzelése, ők pedig megismerjék a mi sajátos problémáinkat, hogy mennyire tudunk vagy nem tudunk Floreával együtt dolgozni, milyen politikát próbálunk folytatni.
Részletekbe menni nyilván nem lehetett, nem is ez volt a cél. Hanem az, hogy kialakítsunk egy olyan eszmecseremódot, amely időről időre eljuttatja visszajelzéseinket a megyei és a felső vezetéshez. Ugyanis az volt az érzésem, hogy a megyei vezetés sokkal jobban ismeri a városon kívüli területek hangulatát és problémáit, mint a városét.
Különösen fontos most, ebben az időszakban, amikor a városi képviselet nagyon éles problémákkal kerül szembe, hogy csak két dolgot említsek: a távhőszolgáltatás kérdése és a kerülőút. Mi nagyon határozottan kiálltunk, sajnos kevés eredménnyel. De beszéltünk a kombinátról és a repülőtérről is. Ezeknek a felvetése volt a viszonylag rövid, de értelmes beszélgetés témája. Meghallgattuk a központi vezetés álláspontját és rövid tájékoztatását a kormányzati részvétellel kapcsolatosan, másrészt pedig mi magunk elmondtuk azt, amit fontosnak tartunk.
– Született valamiféle döntés?
– Nem arról van szó, hogy itt döntések szülessenek, vagy hogy ebben a fázisban határozatokat hozzunk. Egyszerűen a kétoldalú tájékoztatás a lényeg, és egy bizonyos munkamódszer kialakítása. Vásárhely nagyon fontos számunkra, hiszen még mindig a legnagyobb többé-kevésbé magyar nagyváros, ezért oda kell figyelnünk, mert a jelenlegi áldatlan helyzetben a hangulati lemorzsolódás az RMDSZ-ről szükségessé teszi, hogy szembenézzünk a dolgokkal, és próbáljunk meg olyan elképzeléseket kidolgozni, amelyek a város lakói, s ezen belül a magyarság érdekeit szolgálják.
– Mondta, hogy folytatni kívánják ezeket a találkozókat. Ez csak elvi megegyezés volt, vagy meg is egyeztek egy konkrét időpontban?
– Konkrét időpontban nem egyeztünk meg. Annyira dinamikus időszakot élünk, hogy ez roppant nehéz lenne, de időről időre, a szükségletek függvényében ilyen találkozókat fogunk szervezni.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 11.
Az RMDSZ nem lép ki a kormányból
Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT
Tegnap Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). A tanácskozás zárt ajtók mögött zajlott. Markó Béla szövetségi elnök elmondta, hogy a TEKT a szokásos ülését tartja, a két hét múlva sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését előkészítendő.
„A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsában minden alkalommal megtárgyalják a soron következő Szövetségi Képviselők Tanácsa ülését. Tegnap is a 25-i tanácskozás előkészítésére ültek össze. Szervezési kérdésekről beszéltek elsősorban, de ugyanakkor, ugyanúgy, ahogy a parlamenti frakciókkal találkoztak Árkoson, úgy, ahogy a Szövetségi Állandó Tanács is megbeszélte ezt a kérdést, a területi elnökökkel is tárgyalunk a prioritásainkról. Arról, hogy melyek az őszi teendőink, a céljaink. Ezúttal természetesen nemcsak a parlamenti és kormányzati prioritásokról, hanem a területeken működő koalícióról is szó lesz” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Újságírói kérdésre válaszolva, amely szerint vannak olyan hangok is az RMDSZ-ben, amelyek a kormányból való kilépést szorgalmazzák, Markó Béla kijelentette: Valóban voltak ilyen felvetések, de kevesen szorgalmazták, és akik ezt tették, azok sem tudták komoly argumentumokkal alátámasztani. Az RMDSZ parlamenti csoportjainak többsége továbbra is a kormányzati felelősségvállalás mellett áll ki, természetesen szorgalmazva a szükséges reformok meghozatalát, a decentralizációt, ami a koalíciós partnernek is célja. A viták nem arról szólnak, hogy az RMDSZ kormányban maradjon-e vagy kilépjen a kormányból, hogy ellenzékbe vonuljon, a viták a kormányzásról, a reformokról szólnak.
Az elnök elégedetten nyilatkozott az RMDSZ-miniszterekről és államtitkárokról, akik szerinte jó munkát végeztek.
A franciaországi kitoloncolásokról elítélően nyilatkozott: „Egy olyan Európában élünk, amely egységesnek szereti magát nevezni, ezért azt hiszem, a romakérdést is közösen kell megoldanunk, ami nem azt jelenti, hogy Romániának nem kell megoldásokat keresnie. De Franciaország azzal, hogy kitoloncolta a romákat, bebizonyította, hogy neki sincs megoldása erre a problémára. Azt hiszem, helytelen eljárás volt” – jelentette ki Markó Béla.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 27.
A kormányból kilépés nem alternatíva
Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Szombaton az SZKT határozatot fogadott el az RMDSZ X. kongresszusának helyszínéről. Két település pályázott a kongresszus megszervezésére: Csíkszereda és Nagyvárad. Az ügyvezeto elnökség Nagyváradot találta megfelelőbbnek.
A tanácskozás napirendjén a szövetségi elnök politikai tájékoztatója és a kongresszusi előkészületekre vonatkozó határozatok elfogadása szerepelt.
Alternatívák
Markó Béla politikai tájékoztatójában megpróbált visszatekinteni a kormányzás kilenc hónapjára, s választ adni azokra a kérdésekre, hogy miért vállalkozott az RMDSZ kormányzásra, mi volt az az esély és cél, amiért vállalták az elmúlt időszak nehézségeit, mit tettek az elmúlt időszakban és melyek a következő időszak prioritásai.
Első helyen az oktatási törvény elfogadását és a tanügyi reformot említette, amelyet már rég el kellett volna fogadni, de egy „gyenge, habozó koalíciós partnerrel” nem sikerült. Markó szerint az őszön meg kell születnie a törvénynek, ha kell, sürgősségi kormányrendelettel vagy akár kormányzati felelősségvállalással is. Fontosnak nevezte a kisebbségi törvényt s a fejlesztési régiók újrafelosztását. Ezenkívül elmondta, hogy a minimáladó eltörlését október 1-jére ígérték. Kijelentette: a megszorító intézkedések megszülettek, a költségvetést egyensúlyba hozzák, más intézkedésekre nincs szükség. Külpolitikai célkitűzésként a schengeni rendszerbe való bekerülést említette.
A kormányból való kilépést nem nevezte alternatívának, véleménye szerint az alternatíva az: jól vagy rosszul kormányozni.
Beszélt arról, hogy a fizetések csökkentése december 31-ig tart, de ez nem jelenti azt, hogy december végén automatikusan visszatérnek a régi bérezéshez, hanem új szabályokra van szükség.
A kongresszusi előkészületekről szólva mondta, hogy 2011 februárjában tisztújítás lesz, ő maga támogatja a változás gondolatát, de mindenekelőtt arról kell közös víziót kialakítani, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbblépnie, ezt tekinti saját feladatának az elkövetkezendőkben.
Figyelmeztetett, hogy a választás 2011-ben lesz, ennek az SZKT- nak nem kell személyi kérdésekkel foglalkoznia, hiszen „forró ősz áll előttünk”, az egyre gyengülő, belső konfliktusoktól marcangolt PD-L mellett „nem engedhetjük el a gyeplőt”.
A hozzászólásokból az körvonalazódott, hogy az RMDSZ-nek kormányban kell maradnia. A legélesebben Frunda György szenátor bírálta ezt az álláspontot.
A vita részleteire holnapi lapszámunkban térünk vissza.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 28.
Belépni vagy kilépni
Mindenki másként csinálná?
Élesben ment a vita a szombati SZKT ülésen. Míg Markó Béla, illetve a képviselők többsége számára az alternatíva nem a kormányból való kilépés volt, hanem a jó vagy rossz kormányzás,
Frunda György szenátor szerint az RMDSZ-nek arról kellene inkább döntenie, mikor lép ki a kormányból.
A szövetségi elnök a decentralizációt nevezte a legjelentősebb lépésnek, mert így a döntést valóban a helyi közösségek kezébe adják.
Az RMDSZ egy gyenge, habozó koalíció tagja
"A RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések. Az RMDSZ-nek az a határozott álláspontja, hogy ezeknek a lépéseknek mihamarabb, még az ősszel meg kell valósulniuk" – jelentette ki. Véleménye szerint az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, mert programjának szerves része, hogy a közösség jelen legyen a helyi, megyei és központi döntéshozatalban, és ezáltal valós befolyással legyen a közösséget érintő kérdésekre és az országos problémák megoldására is.
A továbbiakban kijelentette: rendkívül elégedetlen, hogy bár van koalíciós többség, ez mégsem tudja érvényesíteni minden esetben akaratát, mert egy gyenge, habozó koalíció tagja. Az RMDSZ nem fogadhatja el az ingadozást: álláspontja szerint a jogszabályt még ezen az őszön el kell fogadni, de el kell kezdeni olyan, az erdélyi magyarság számára fontos jogszabály vitáját is, mint a kisebbségi törvény vagy a gazdasági fejlesztési régiók átszervezését célzó kezdeményezés, ugyanakkor ragaszkodnia kell az RMDSZ által kezdeményezett gazdaságösztönző intézkedések gyakorlatba ültetéséhez (a minimáladó eltörlése, a kisvállalkozások számára biztosítandó kedvezményes hitel biztosítása, az elkezdett infrastrukturális beruházások folytatása, a nap-számosmunka kérdésének rendezése stb.), ez is a kormányban maradás fontos feltétele.
Nem fogadnak el semmilyen további megszorító intézkedést
Markó Béla szerint az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, a szervezetnek az az álláspontja, hogy a jövő év elejétől a fizetéseket újból növekedési pályára kell állítani. "Az RMDSZ kormányzati szerepe és kormányzati létének feltétele ez: folytatni a decentralizációt, a reformot, és világos, tiszta intézkedéseket hozni a gazdaság tekintetében. Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válságidőszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon".
Levelező tagként sem lehet jó vagy rossz kormányzásról beszélni
Ezzel szemben Frunda György szeretne ugyan egy olyan Romániában élni, "ahol a legfontosabb probléma az egészségügy és a tanügy decentralizálása, vagy hogy mi a jó és mi a rossz kormányzás", de amikor eszébe jutnak pedagógus barátai, vagy az, hogy tavaly kb. 80 ezer kisvállalkozás ment tönkre, ha a kisnyugdíjasokra gondol, akkor "levelező tagként sem lehet jó vagy rossz kormányzásról beszélni", s mint mondta, "közelebb érzi magához a magyarokat, mint azt, hogy az RMDSZ kormányban legyen. A PD-L elfelejti az ígéreteit, hazudik, ebben nem kellene az RMDSZ "ludas legyen", s ezért kellene nem a jó vagy rossz kormányzásról beszélni, hanem arról, hogy ott legyen-e az RMDSZ vagy ne, illetve meddig maradjon kormányban. Véleménye szerint ezt a döntést még a költségvetés vitája előtt meg kell hozni, s arra kérte az elnököt, a döntést ne a SZAT, hanem az SZKT hozza meg.
"Belépéspárti vagyok, nem kilépéspárti"
– jelentette ki viszontválaszában Markó Béla, mert, mint mondta, az erdélyi magyarságot az elmúlt 80-90 évben fokozatosan kiszorították az intézmények vezetéséből, majd az intézményekből, az állami iskolákból, a rendszerből… Ezért úgy gondolja, be kell lépni a parlamentbe, az önkormányzatokba, a kormányba, ez a stratégia, s ezzel nehéz elfogadni a kilépés ideológiáját. Véleménye szerint "a belépés kéne legyen az erdélyi magyarság stratégiája". Emlékeztette "kedves szenátorkollégáját", hogy egy évvel ezelőtt, bár "szirénhangok" csábították az RMDSZ-t, hogy lépjen be a kormányba, nem tette meg, megszavazott egy bizalmatlansági indítványt, tehát "nem állandóan belépni akar".
Felhívta a figyelmet, hogy széthúzással oda juthat az erdélyi magyarság, ahová a szlovákiai magyarok. "Ezt mind mérlegre kell tenni" – mondta végül az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 18.
Civil szektor politika és partnerség Magyarországon és határainkon túl
Véget ért a XI. Civil Fórum
A hét végén Marosvásárhelyen szervezett civil fórum második napján Latoczai Csaba, a magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium helyettes államtitkára a magyar kormány civil stratégiájáról tartott előadást, majd kiosztották a Civil Díjakat.
Az év legjobb civil szervezete címet a Gyulafehérvári Caritas nyerte el.
"Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!"
Az előadás mottója egy Kányádi Sándor-idézet volt: "Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!", amellyel az államtitkár azt kívánta jelezni, hogy a magyar kormány egységes nemzetben gondolkodik, mind a jogalkotás, mind a támogatáspolitika terén le akarja bontani a bürokratikus akadályokat.
A felméréseik szerint jelenleg nehézkes a nyilvántartásba vétel és a törlés, a törvényességi felügyelet, magas a ténylegesen nem működő szervezetek száma, az adatszolgáltatások komplikáltak, túl sok külön jogszabály van, a nyilvántartások töredezettek, nem koherensek.
Gazdálkodási szempontból szűkülő adókedvezményeket tapasztaltak, problémás a beszámolás (számvitel) nyilvánossága, a pályázati mechanizmus bonyolult, soklépcsős, időbeni csúszások vannak, illetve a nem megfelelő eljárások alkalmazása miatt nem hatékony a működés sem az állami, sem a civil oldalon, magasak a költségek, hiányoznak a szektor tényleges teljesítményét mérhetővé tevő adatok.
A célok között – egyebek mellett – egy egységes Civil Kódex létrehozását, a bírósági eljárások egyszerűsítését, hatékony, a hivatalos együttműködésre épülő információs rendszerek kiépítését, a fogalmak tisztázását, a beszámolás rendszerének és a pályázati eljárásoknak a leegyszerűsítését említette meg. Eszközként pedig egységes civil törvény, Nemzeti Civil Alapprogram, illetve egy Kárpát-medencei egységes civil háló létrehozását nevezte meg.
Az előadást követően a szekciók vezetői számoltak be a délelőtti munkálataikról, majd a civil díjak kiosztására került sor. Az Év civil szervezete díjat a Gyulafehérvári Caritas nyerte el, a második díjat a Bonus Pastor Alapítvány, harmadikat a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület kapta.
Óhajok, sóhajok a támogatáspolitikával kapcsolatosan
Bodó Barna, az MCSZESZ elnöke a civil fórum végén a Népújságnak nyilatkozva kijelentette: Amikor egy ilyen rendezvény végére érünk, mindig fellélegzünk, hogy sikerült végigvinni, ugyanis sok olyan körülmény volt, aminek a megoldásához nagyon kemény munkára volt szükség, hiszen egyéves kihagyás után indítottuk újra a fórumot olyan gazdasági körülmények közepette, amikor a civil szervezeteknek nagyon kevés pénzük volt.
Ennek tudatában, az a tény, hogy több mint százan regisztráltak, de láttam a teremben olyanokat is, akik tudomásom szerint nem regisztráltak, azt jelenti, hogy a tavalyelőtti fórumnál sokkal jobb az idei. Nem jutottunk el az igazi nagy fórumok szintjéig, de bízom abban, hogy sikerült átvészelni azt a nehéz periódust, ami azzal járt, hogy két évig gyakorlatilag nem volt fórum.
A munka maga mind a plenáris, mind pedig a szekciók keretében jó volt, az előadások színvonalasak voltak, különösen Pârvulescu tanár úr előadása volt az, amely nagyon sokak számára elgondolkodtató.
A vita, amelyet Kolumbán Gábor moderált, s amelyen a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit, Csegzi Sándor alpolgármester, valamint Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere vett részt, szintén egy nagyon jó beszélgetéssé alakult. Alkalom volt arra, hogy olyam kérdések is szóba kerüljenek, amelyek régóta vita tárgyát képezik, például, a somostetői út kérdése, s ezek a tisztázó beszélgetések nagyon fontosak.
A szekciók nagyon jók voltak, a beszámolók meggyőztek arról, hogy komoly felvetések, komoly javaslatok születtek, ki tudtunk adni egy olyan civil díjat, amely meggyőződésem, szerint azt jelzi, hogy a szociális területen nagyon jó munkát végeznek a szervezeteink, hiszen az első díjat egy egyházi keretben működő szociális szervezet kapta, ami azt jelenti, hogy ezekre a szervezetekre kiemelten oda kell figyelni.
– Lesz-e valamilyen konkrét hozadéka ennek a fórumnak?
– Konkrét hozadéka mindig a következők során alakulhat ki, hiszen az az előadás, amelyet Latorcai Csaba államtitkár tartott azt jelzi, hogy egy nagyon hosszú együttmunkálkodásra kell számítanunk és ez az együttmunkálkodás arról fog szólni, hogy el tudjuk mindazt mondani, ami a támogatáspolitikával kapcsolatosan az utóbbi években óhajként, sóhajként, bajként bennünk megfogalmazódott. Azt hiszem, ez a legnagyobb konkrét hozadéka, hiszen Latorcai Csaba elmondta, első alkalommal beszélt nyilvánosan a magyar támogatáspolitikával kapcsolatos elképzelésekről, tehát ez külön megtisztelő volt számunkra.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)2010. október 20.
Schmitt Pál aláírta a Sapientia kollégiuma alapító okiratát
Marosvásárhelyi látogatásának második napján Schmitt Pál, Magyarország elnöke munkareggelin fogadta az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselőit, majd a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen részt vett a Magyarok XXI. elnevezésű fórumon. Ezt követően mondta el ünnepi beszédét, majd az egyetem rektorával és az alapítvány elnökével közösen kézjegyével látta el a Sapientia első marosvásárhelyi diákkollégiumának alapító okiratát.
Dr. Dávid László, az egyetem rektora köszöntő beszédében kihívásnak nevezte egy új intézményrendszer kiépítését. Hangsúlyozta: az EMTE közösséget teremtett, esélyt az alkotó magyar kisebbségnek, s örömének adott hangot, hogy végre van politikai akarat, amely ráfigyel, segít.
Szépet, jót csak a szíveddel láthatsz
A magyar államfő ünnepi beszédében kijelentette: egyre jobban rájön annak a mondásnak az igazára, hogy ameddig a szem ellát, az a látóhatár, az országhatár az, ameddig az útlevél érvényes, de a nemzethatár az, amíg a szíveddel ellátsz. Majd a kis herceget idézte, hogy szépet, jót csak a szíveddel láthatsz. A köztársasági elnök egyik küldetésének a magyar nemzet összefogását nevezte.
A magyar nyelv maradjon meg olyan szépnek, amilyen
Citius, altius, fortius! Az olimpiai jelszót idézve – Gyorsabban, magasabbra, erősebben! – elmondta: amikor letette a köztársasági elnöki esküt, három dolgot vállalt. Elsősorban, hogy mindent megtesz azért, hogy a magyar nyelv maradjon meg olyan szépnek, amilyen, és érjük el, hogy a magyar fiatalok, bárhol élnek, szépen, választékosan beszéljenek magyarul. Másodsorban vállalta, mindent megtesz azért is, hogy a fiatalok egészségesek legyenek, mert ép testben lakozik ép lélek. Végül azt is vállalta, hogy annyi oktatási intézménybe látogat el, amennyibe csak lehet, mert a tanulás, a tudás a legfontosabb dolog. Ezért is „bábáskodott” szívesen a Sapientia kollégiuma alapkőletételénél.
Az életfogytiglani tanulás fontosságát hangsúlyozva biztatta a diákokat, ne dőljenek hátra, mert mindig és mindenhol lehet jobbat és jobban csinálni.
Fontosnak tartja, jelentette ki, hogy a Sapientián magyarul tanulnak a fiatalok, „magyarul töltenek fel tudással fiatal lelkeket”, azonban a legfontosabbnak azt nevezte, hogy miként lehet majd hasznosítani, amit itt adnak.
Ha a tudás fontos, mutatott rá, akkor a tudás felé vezető út is fontos, minőségi diákokra van szükség. ”Semmi sem fontosabb, mint a minőségi oktatás, minőségi diákokkal”. Gratulált az egyetem vezetőségének, hozzátéve, hogy Bukarestben az államfőtől a kormányfőn át, a parlament két háza elnökeiig mindenkitől a Sapientia akkreditálását kérte, mert ez amellett, hogy elismerése az itt folyó munkának, lehetőséget ad arra is, hogy a magyar kormány folyamatos támogatása mellett a román kormány is támogassa, anyagilag és erkölcsileg. Végül Isten áldását kérte az egyetem munkájára.
Sem az elnök, sem a kormányfő számára nem idegen a szubszidiaritás elve
A találkozó végén tartott rövid sajtótájékoztatón a magyar államfő kijelentette: – Mindenhol, ahol a tudás gyarapításán fáradoznak az emberek, és tanítják a következő generációkat, fontos dolog történik. Ezért is találkoztam a Sapientia tanáraival és diákjaival, amely nemzetközi elismerésnek is örvend, és ha minden jól megy, a nyáron az akkreditálására is sor kerül. Felhívtam a figyelmet, hogy missziót teljesítenek, s a magyar kormány büszke lehet rá, hogy ez az egyetem magyar támogatással működik. Azon leszek, hogy mindenhova, ahol tanulásról van szó, határon innen vagy túl, megpróbáljak személyesen elmenni és hitet tenni amellett, hogy ha azt akarjuk, hogy Magyarország, a magyar nemzet tudásalapú legyen, oda az oktatás vezet, minőségi iskolák és egyetemek, erkölcsileg és anyagilag megbecsült tanárok és jó szándékú, ambiciózus diákok. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, amennyiben megtörténik az egyetem akkreditálása, lehetőség nyílik arra, hogy a román kormány is támogassa és elismerje az itt folyó oktatási tevékenységet.
Arra a felvetésre, hogy egyes magyar szervezetek támogatást várnak tőle az autonómiatörekvéseik kivitelezésére, Schmitt Pál kijelentette: – Az autonómia kérdése minden tárgyalásom során felmerült, és úgy látom, hogy sem az elnök úr, sem a miniszterelnök úr számára nem idegen gondolat a szubszidiaritás elve, hogy azokra az emberekre bízzák a döntéseket, akik a legközelebb vannak az egyes ügyekhez.
Cáfolta a hírt, amely szerint nem találkozott az RMDSZ felső vezetésével. Mint mondta, Markó Béla mellett ült a kormányfő fogadásán, és az RMDSZ elnökével folytatott megbeszélés után, este Kelemen Hunor művelődési miniszterrel is találkozott.
Románia schengeni csatlakozásában Magyarország segítségéről biztosított. Mint mondta, eddig a tudást, a meglévő tapasztalatot adták át, most a diplomácia, a politika eszközei következnek, hogy meggyőzzék azokat az országokat, amelyeknek még fenntartásaik vannak, és nem hisznek abban, hogy Románia és Bulgária felkészült erre a felelős lépésre
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)2010. október 23.
1956 – Te csillag!
A forradalomra emlékezett a városi RMDSZ
Az 1956-os forradalomra emlékezett az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete csütörtök este a Kultúrpalota kistermében, amelyre meghívták az 1956-os politikai elítélteket Marosvásárhelyről és a megyéből.
A megjelenteket Benedek István, a városi szervezet elnöke köszöntötte. Novák Zoltán történész a forradalom erdélyi vonatkozásairól tartott előadást, Kelemen Kálmán volt politikai elítélt letartóztatása körülményeiről és börtönéveiről beszélt. Előadása végén arra kérte a megjelent fiatalokat, őrizzék meg tiszta lelküket, ne sajnáljanak az igazságért áldozatot hozni.
Az ünnepi megemlékezésen Ciuchina Barbara és Horváth Hajnal Jókai Anna Ima Magyarországért című versét adta elő. Buta Árpád zenetanár és énekes magyar népdalt, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának nagyáriáját énekelte, zongorán kísért Móriczy Margit. A rendezvény befejezéseképp a Református Kollégium kórusa a székely és a magyar himnuszt adta elő. Vezényelt Enyedi Csaba lelkész-tanár.
Ha újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám
Lapunk kérdésére Kelemen Kálmán elmondta: – Visszagondolok azokra az évtizedekre, amikor munkahelyet sem kaptam a letöltött hét esztendő – három év börtön, kétszer két év kényszerlakhely – után, mert még a napszámosok között is megbízhatatlannak minősültem. Miután nagy nehezen gyári munkássá verekedtem fel magam, tanfolyamokat végeztem, fémforgácsoló lettem. Az évek teltek, és a volt letartóztatóm, Morariu Ioan Vásárhelyre került szekus aligazgatónak. Behívatott és bocsánatot kért, hogy, úgymond, eltúlozták a büntetéseket és segítséget ígért. Aztán úgy "kisegített", hogy két év múlva próbáltam az orvosira felvételizni, de még a jelentkezők közül is kidobtak. Végül elvégeztem a műegyetemet, így lettem gépészmérnök. A szomorú az volt, hogy bárhová kerültem, "kiderült", hogy politikai elítélt voltam, és hiába bizonyítottam szakmai vonalon, mindig visszanyomtak. A Metalotehnicában akartam kopástanból ledoktorálni, hogy ne legyen benne ideológia, de akkor a káderes szerint nem is lett volna jogom a vállalatnál dolgozni, mert ott tervezési államtitkok vannak, amit nem bízhatnak rám.
Hogyan éltem meg? Gyakorlatilag nem haladhattam, hiába bizonyítottam, gyanús elemnek számítottam. Viszont ezeknek az éveknek a pozitívuma, hogy a börtönben visszanyertem azt a hitemet, amit annak idején a darwinizmus meg a molekuláris elmélet megingatott, és egy olyan keresztény hittel rendelkezem, ami abban gyökerezik, amit a legnehezebb időszakban írtam gondolatban a börtönben, egy 100-110 szakaszos verset, mert ha egy ceruzavéget találtak nálad, véresre vertek a porkolábok. A vers lényege: Emlékem otthon már nem fájó,/ belenyugodtak, hogy már nem vagyok,/ mert temetőre omló alkonyatok méla bújával/ lelkem hazajár láthatatlanul....
Nem folytatom, csak azt teszem hozzá, hogy az a hit, amely bennem megerősödött, hogy a jó Isten elszámol majd a kínzóimmal, egyszer felelősségre vonja a néphitegetőket.
– Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, újra azt tenné, amit 1956-ban tett?
– Ha, isten őrizz, újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám.
Az '56-os elítéltek a megyéből és Marosvásárhelyről: Kelemen Kálmán, Horváth Matild, Tatár Péterfi Irén, Rendes Lajos, Szilágyi Domokos, Schuller Jenő, Varga László, Veres Zoltán (Segesvár), Szántó János, Molnár Mihály (Szováta), Gráma János, Veres Sándor, Nagy Géza.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)2010. november 10.
Kereszténydemokrácia és a jövő
Jubileumi ünnepséget tartott az RMKDM
A 20 éve alapított Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt jogutódja, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jubileumi ünnepséget tartott a múlt hét végén a Kovászna megyei Rétyen. Az ünnepség végén érdemoklevelekkel és emlékplakettekkel díjazták azokat, akik az elmúlt két évtizedben tettek a kereszténydemokráciáért.
Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke ünnepi beszédében felidézte a kezdeteket, és azt, hogy a magyarországi KDMP támogatásával már az első években tagságot nyertek az Európai Kereszténydemokrata Unióban, s állandó meghívott minőséget az Európai Néppártban. – Ami a jelent és a jövőt illeti, jelentette ki, az a ma feladata az egyén számára, hogy vallja és vállalja a történelmi holnapután tartalmát és annak alapmozzanatát: a bensőség, a lelkiség hitvallójának, ha kell remetéjének, ha kell vértanújának lenni...
Húszévesek lettünk!
A kereszténydemokrácia alapelvei és gyakorlata egybeesik a romániai magyarság elvárásaival. Az eltelt húsz év bebizonyította, hogy a kereszténydemokrata vonal a legvilágosabb, leghumánusabb, legerősebb politikai vonal az RMDSZ-ben, amelynek fő célja a magyarság összetartása és a szövetség egységének megőrzése volt, jelentette ki dr. Bárányi Ferenc politikai alelnök. A továbbiakban a mozgalom más szervezetekkel való viszonyáról beszélt, és az egység nevében "szívesen látja az MPP-t és az EMNT-t is az RMDSZ-ben". Az RMDSZ kormányzati részvételéről szólva hangsúlyozta: fontos a szövetség jelenléte a kormányban, de ha a tanügyi, illetve a kisebbségi törvényt "nem tudjuk megnyugtató módon keresztülvinni, és a Boc-kormány újabb megszorító intézkedéseket erőltet, akkor ki kell lépni, mert nem lehetünk bűntársai a saját nemzetünk és az egész ország genocídiumának".
Soós Károly, a Márton Áron Társaság elnöke arra hívta fel az RMKDM politikusait, "hogy a közjót szolgálva legyenek képesek a szolidaritásra, tartsák szem előtt az emberi méltóságot és személyi szabadságot, alkalmazzák a szubszidiaritás elvét a közösség építésében.
A rendezvényt levélben üdvözölte Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma állandó bizottságának elnöke, s azt kívánta, hogy 'az elkövetkező húsz esztendők is hozzanak örömöt, sikereket, nemcsak az RMKDM tagjai, de az általuk képviselt közösség számára is.
Az ünnepségen parlamenti képviselők és székelyföldi polgármesterek is jelen voltak.
Ugyanitt jelentették be, hogy az RMKDM kongresszusára december 10-én, ugyancsak Rétyen kerül sor.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)