udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 479 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 451-479

Névmutató: Mikes Kelemen

2015. június 4.

Potápi: Romániában visszarendeződtek a kisebbségi jogok
Az elmúlt esztendőkben – a 2000-es évek közeledése után – visszarendeződés tapasztalható a kisebbségi jogok területén Romániában, állapította meg Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlési külügyi bizottságának szerdai, budapesti ülésén.
Az államtitkár példaként a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét hozta fel, és kitért arra is, hogy akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, gátolják a magyar nyelvű helységtáblák kihelyezését. Az új zászlótörvény nem rendezi a székely zászló ügyét – említett egy másik problémát.
A magyar–szlovák viszonyban a nemzetpolitika területén szintén nincs közeledés – mutatott rá az államtitkár, és megemlítette a kettős állampolgárság akadályozását, illetve azt, hogy a közoktatási reform miatt több száz iskola került veszélybe. Kitért arra, nem tehetné meg a szlovák kormány, hogy a magyar nemzetiség és az ottani magyar párt véleményét nem veszi figyelembe.
Szólt a szerbekről, ukránokról, horvátokról is
Potápi Árpád János értékelése szerint a magyar–szerb viszonyban jelentős közeledés tapasztalható, kiemelte az államfői szintű csúrogi főhajtást a magyar háborús áldozatok előtt, a vagyon-visszaszármaztatási törvényt, és megjegyezte: Szerbia előrehaladott uniós csatlakozási tárgyalásokat folytat. A magyar–ukrán viszonnyal összefüggésen rögzítette: folyamatosan figyelemmel kísérik a katonai mozgósítás menetét, és megállapította azt is, hogy az ország más részéről a Kárpátaljára áttelepülők száma folyamatosan nő. Jelezte, hogy támogatják a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslatát, amely a magyar iskolákat összefogó, önálló magyar tankerület létrehozására irányul. Kitért a folyamatos karitatív és humanitárius segítségnyújtásra, a magyar kormány 652 millió forint keretösszegű támogatására.
A horvátországi magyarokkal kapcsolatban beszámolt, hogy alacsony gyermeklétszám miatt veszélyben van az új tagozatok indítása.
A legtöbb új állampolgár erdélyi
Az állampolgársági kérelmekről elmondta: eddig közel 730 ezer kérelem érkezett, és mintegy 700 ezren tettek esküt. Az új állampolgárok 66 százaléka erdélyi, 17 százaléka délvidéki és 14 százaléka kárpátaljai. Tarthatónak látja 2018-ra az egymillió új állampolgárt, ugyanakkor szerinte elsősorban a szórványban kell a honosítási folyamatot folytatni.
Beszámolt még a Mikes Kelemen-programhoz kapcsolódva a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának tervéről is. Úgy látja: az eddigi irányvonalat tartva kellene továbbfejlődni a nemzetpolitikában, és célként a gazdaságpolitikai szemlélet erősítését jelölte meg. Rögzítette a külhoni magyar tulajdonú gazdasági társaságok és a magyar tulajdon megerősítésének fontosságát, valamint a Wekerle-tervvel összhangban a hazai vállalatok határon túli exporttevékenységének segítését. Kiterjesztenék a kétoldalú szerződéseket
Kalmár Ferenc, a külügyi tárca miniszteri megbízottja fő feladataként az elmúlt években és évtizedekben kötött kétoldalú és nemzetközi szerződések áttekintését nevezte meg. Beszámolt a szomszédos országokban folytatott tárgyalásairól és azt mondta: európai kisebbségi minimum kidolgozására nagyon nagy szükség lenne.
Hoffmann Rózsa (KDNP) olyan hosszú távú stratégiát szorgalmazott, amelyben a célok mellett konkrétumokat is illesztenek. Szót emelt iskolaépítési program mellett, és a források jelentős növelését is felvetette.
Bartos Mónika (Fidesz) azt javasolta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-programot az egyházak számára is terjesszék ki, küldjenek akár kispapokat, lelkészeket a diaszpóra magyarságához.
Szávay István (Jobbik), aki vendégként vett részt az ülésen, fontosnak nevezte, hogy elhangzott: betelepülés folyik Kárpátaljára.
„Árt a putyini agresszió”
Németh Zsolt a külügyi bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy a nemzetközi diplomáciában komoly kisebbségpolitikai defenzíva tapasztalható, ennek oka a putyini agresszió és annak kisebbségpolitikai hivatkozási alapja. Ez korlátozza a kisebbségpolitika képviselhetőségét, ami új helyzetet jelent, és ami nem megkerülhető. „Egyik fő feladat, hogy ne pusztán a mi nemzetpolitikánkban gondolkodjunk, hanem segítsük a határon túli szervezetek aktivitását, követeléseik közérthető megjelenítését nemzetközi színtéren.” Fontosnak nevezte az autonómia-törekvések hangsúlyos megjelenítését is, és egyetért Hoffmann Rózsával abban, hogy a források jelentős növelésére van szükség. Új kérdés, amivel szintén foglalkozni kell: az új diaszpóra-jelenség, azaz az unió félmillió új magyar polgára.
mno.hu / MTI
Erdély.ma

2015. június 20.

Eredményesen zárult a tízedik tanév
Tízedik tanévét zárta péntek délelőtt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A tanintézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, eredményes, de kihívásokban bővelkedő évet tud maga mögött Hunyad megye magyar oktatási központja. Rendkívül sok, iskolán belüli és kívüli rendezvényen vett részt a tanintézmény közössége, ami jelentős energia-befektetést igényelt. A tanulmányi eredményeket azonban így is sikerült szinten tartani, és a különböző versenyeken is jó helyezéseket értek el a dévai diákok. – Iskolánkban idén két minisztériumi szintű ellenőrző bizottságot is fogadtunk. Az egyik ellenőrzés nyomán engedélyt kaptunk egy új szak, a természettudomány osztály beindítására. A másik, időszakos minőségi ellenőrzés nyomán pedig szintén kiváló minősítést kapott az iskola – számolt be a tanintézmény két vezetője, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh-Botár Károly Csaba aligazgató. Elmondták továbbá: idén a tanintézmény nem bővelkedett az anyagi juttatásokban, de Communitas-, illetve anyaországi támogatásoknak köszönhetően a legszükségesebb javításokat sikerült elvégezni.
A tanévzárás leghosszabb momentuma idén is a jeles tanulmányi eredményt elérő diákok díjazása volt. Színtízes átlagot három diáknak sikerült elérnie: a hatodikos Osváth Tamásnak, illetve a hetedikes Anderlik Patricknak és Fodor Orsolyának. Továbbá számos helyi, megyei, országos és nemzetközi versenyen nyertek díjat a dévai diákok, többek közt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalomtantárgy-verseny országos szakaszán, ahol az ötödikes Tófalvi Ágnes kapott harmadik díjat, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, a Bonifert Domonkos matematika versenyen, melyen Osváth Tamás döntős lett, Fodor Orsolya pedig III. díjat kapott. Szintén Fodor Orsolya képviselte az iskolát a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen. A Barangolás Európában verseny országos szakaszán a csernakeresztúri Világjárók csapata (Sárközi Kristóf, Herţeg Francesca és Szentes Tímea) a Napsugár különdíját nyerte el. A Simonyi Zsigmond Helyesírás Verseny országos szakaszán a hatodikos Aczél Emília kapott II. dicséretet, a Sapientia Tudományegyetem CSI nyomozóversenyén a középiskolásokból álló BreakUs csapat nyert 4. helyezést. A szarvasi történelmi vetélkedőn pedig szintén dévai középiskolások (Tolnai Tibor, Pop Tímea és Gáspár-Barra Szilárd), nyerték el az első helyezést. Két különdíjjal tértek haza a téglásbeli diákok (Dézsi Zsófia és Székely Rita) a Kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság versmondó versenyéről is, illetve Fábián László Emese elsős kisdiák a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszán szerzett dicséretet. Emellett számos helyi és megyeközti fizika, kémia vetélkedőn, illetve mese- és szavalóversenyen szereztek jó helyezést a dévai diákok.
A kitűnő tanulmányi- és versenyeredmények jutalmazása mellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete idén külön díjazta azon pedagógusokat, akik a tanórák mellett aktívan részt vettek az iskolai élet megszervezésében. Így kitüntetésben részesült Lengyel Izabella zenetanárnő, Kun Gazda Kinga és Mészáros Enikő magyar szakos tanárnők, valamint Orbán Juliánna matematika- és Heiuş Ágnes kémiatanárnők. Az iskola vezetősége külön díjazta az idei tanévben rendkívül aktív Hauer Erich Diáktanácsot is.
A tanévzáró ünnepség alkalmával Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója aktív vakációs pihenésre biztatta a diákokat, majd Albert Leánder ferences atya hálát adott az elmúlt tanévért és Isten áldását kérte a tanintézmény közösségének további életére.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2015. június 23.

Művészet mint hobbi
Mindig nagy tisztelettel adóztam azoknak a pedagógus-társaimnak, akik a mindennapi iskolai feladatokon túl vésőt, kalapácsot és egyéb eszközöket vettek kezükbe, s belevésték a fába, vászonra vetítették álmaikat, vágyaikat. Különösen nagy együttérzéssel szoktam követni azoknak a tornatanároknak ilyen irányú foglalatosságát, akik a sportpálya, tornaterem mellett szinte hivatásszerűen élik meg művészi hajlamukat, s bizony többen közülük a hivatásosokat is lepipáló önzetlenséggel és őszinteséggel hajolnak a kezük alatt megelevenedő fa, kő, márvány fölé, s próbálják belőle kibontani az abban általuk felfedezett világot.
Balázs Antal nyugalmazott tanító nevét kopjafái tették közismertté, a gelencei Kelemen Dénes, ugyancsak nyugdíjba vonult tanító faragótudományát és ízlését sokfelé állított, kisebb és nagyobb méretű kapuk mutatják. Nemes Emil tanító nemrég lepett meg egy csodálatos faragott órával, de az ő keze munkáját dicséri a Kós Károly Szakképző Líceum főkapuján belüli felirat is. Ravasz Erzsébet matematikus újabb és újabb színekkel lep meg rajzlapjain, Molnár János kovásznai informatikatanár nemzetközi hírnévnek örvendő színjátszócsoportot verbuvált. Kevesen tudják, hogy a Mikes Kelemen Főgimnázium bejárati díszes kapuját egy sporttanár, Szőcs Levente faragta, s ugyancsak tornatanár, Kiss István készítette a Gödri Ferenc Általános Iskola elé a bejárati kiskaput. És sorolhatnám tovább. Persze, nem csupán ennyire futja a sporttanárok sokrétű, órákon túli elfoglaltságából, hiszen sokan közülük jól zenélnek, van, aki nagy elismerésnek örvendő művésztánccal gyönyörködteti a tánckedvelőket.
És most itt van ez a lenyűgözően szép kiállítás! Nem is akárhol, hanem a sportiskola tanácskozó termében. És nem is akármivel lépett elénk a kiállító, Dobolyi Gyula sporttanár: ezek már nem a megszokott kopjafás alkotások, nem is kapuk vagy sulykolók, hanem azoknál többet nyújtó, talán megmunkálásukban is igényesebb remeklések. Ez már igazi faszobrászat, a kiállító több évtizedes gyötrődésének, faimádatának, a gyönyörködtetés kényszerének szüleményei. Az elvont szobrászat formajegyeit könnyű felismerni, ám éppen ezért ragad magával a közszemlére állított, gondolatébresztő alkotások mindegyike.
Egyik-másik Jecza Péter mély gondolatokat hordozó, annak idején nagy feltűnést keltő márvány-műremekeit juttatja eszünkbe, de fellelhetjük a népi fafaragászat közkedvelt elemeit is. Címmel nem látta el ugyan egyik munkáját sem, így hát a néző, a látogató fantáziájára bízza a titkok megfejtését. Mindjárt a terem közepébe állított, óriási körtefagyökérből kialakított furcsa alakzat akár jelképeként is felfogható egészen eltorzult világunknak, annak az összevisszaságnak, amelyben élnünk kell. Ennek mintegy ellentéte a csodálatos gólya, amely a remény, az újjászületés, a jövő hordozója lehet.
A kidolgozandó fa alakja adja a lehetőséget arra, hogy bizonyos utalásokat, érzelmeket közvetítő formát kialakítson a művész. Ezt már ő jegyzi meg, s megtudjuk tőle azt is, hogy valamelyik csíki falu egyik csűrjében sorakoznak munkái, s a kibontásra váró, egyelőre holt nyersanyagok is. No meg a Kós Károly Szakképző Líceum műhelyének előcsarnokában vigyázza a jövőt gipszbe merevítve a Kós Károlyról készített, küzdelmet és helytállást sugalló mellszobra.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. június 27.

Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro

2015. július 7.

Háromszéken a diákok közel kétharmada kapott átmenőt
A fellebbezéseket megelőző eredményeket tekintve a Kovászna megyében érettségizők közel 63 százalékának sikerült átmenő jegyet kapnia a vizsgákon. A kedden nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a legjobb átmenési arány a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazu Gimnáziumban van.
A nappali és a csökkentett látogatású osztályokban végzett diákok közül 1521-en iratkoztak be Háromszéken a 2015-ös nyári érettségire, ebből 70-en nem jelentek meg a vizsgák valamelyikén, az eredményeket tekintve pedig az érettségizők 63 százaléka, azaz 911 tanuló kapott átmenő jegyet – tájékoztat Kovászna Megyei Tanfelügyelőségének sajtóirodája. A tanintézményeket tekintve a legmagasabb átmenési arány a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazu Gimnáziumban volt, itt a beiratkozott 130 diák 91 százaléka vette sikeresen az akadályt, ám az említett iskola mögött végzett szorosan az ugyancsak megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium is. Utóbbi esetében az érettségire jelentkező 123 diák 89 százaléka érte el a 6-os átlagot, továbbá a Mikes Kelemen Gimnázium diákjainak 86-a érettségizett le sikeresen. A megye legrosszabban teljesítő iskolája a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola lett, a 77 tanuló közül csupán 7 vette sikeresen a vizsgákat. Két diákot zártak ki Háromszéken az érettségiről, egyik fiatalt a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolából, illetve egy másikat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból.
Ámbár az eredményeket évek óta közzéteszik az interneten is, a diákok inkább az iskolákban kifüggesztett listákról, illetve az intézményhez ellátogató osztálytársaktól, barátoktól értesülnek érettségi eredményeikről.
Kolumbán Andrea, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola végzős diákja elmondta, ő is egy osztálytársától tudta meg, hogy érettségije sikerült. „Az elején nem is hittem, hogy átmentem, így gyorsan meg kellett nézzem az interneten is osztályzataimat” – magyarázta, majd hozzátette: a történelem kicsit nehéz volt, de a román írásbelin kapott tételek meglehetősen kedvezőek voltak számára. „Azoknak, akiknek nem sikerült, azt üzenem, ne csüggedjenek, nem lehetetlen átmenő jegyet szerezni, a következő biztos meglesz” – mondta Kolumbán Andrea, aki már biztos, hogy nem fogja megfellebbezni eredményeit. T. Réka, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákja is leérettségizett, jegyeit az internetről tudta meg, fellebbezni ő sem fog. „A közvéleménnyel ellentétben azt mondom, hogy nem volt azért olyan könnyű az idei érettségi, viszont a tételek nehézségi foka rendben volt, a jegyek pedig a valóságot tükrözik” – válaszolta T. Réka arra a kérdésre, hogy elégedett-e az osztályzataival.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

2015. július 10.

Ez nehezíti a székely autonómia elérését
Az előző kormányzati ciklus nagy erejű lépéseihez képest kevésbé látványos intézkedésekkel folytatódik Magyarország határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája.
A Fidesz–KDNP 2010-es választási győzelmétől kezdődő első kormányzati ciklusában olyan nagy horderejű, szimbolikus lépések történtek, mint a kettős állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a határon túli magyarok számára, valamint az ezzel járó szavazati jog megadása, a jobboldal második ciklusában inkább a már megkezdett programok folytatása és erősítése lehet a cél. Az MNO-nak nemzetpolitikával foglalkozó szakemberek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy nincs szó a terület leépítéséről, inkább – a korábban a kormányoldal részéről is hangoztatott – kontinuitás, folyamatosság figyelhető meg. Az általunk megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakemberek egyébként annak a reményüknek is hangot adtak, hogy a csúcsminisztériumként szolgáló Miniszterelnökség alá való betagozódással arra is van esély, hogy kiemelt szerepet kapjon a nemzetpolitika. Folytatódó programok a szórványmagyarság támogatására
Tovább működik a szórványmagyarság megtartására szolgáló Petőfi-program, valamint a diaszpóra erősítését szolgáló Kőrösi Csoma-program, csakúgy mint a határon túli emlékhelyek számbavételéért felelős Julianus-program, illetve a Mikes Kelemen-program, melynek célja a diaszpóra magyarsága által összegyűjtött könyvtári és levéltári örökség összegyűjtése és Magyarországra szállítása. A szakképzés évével folytatódnak a 2012-ben elkezdődött tematikus évek, amelyek egy-egy oktatási ciklusra fókuszálnak – 2012-ben az óvodásokra, 2013-ban a kisiskolásokra, 2014-ben pedig a felsősökre összpontosított a nemzetpolitikai államtitkárság.
„A május 20-ai kormányülésen eldőlt, hogy a következő évek nemzetpolitikájának fő pillérei: a gazdaságépítés, a külhoni magyarok népesedésének növelése, valamint magyar oktatási intézmények biztosítása a határon túli magyar gyerekek számára annak érdekében, hogy minél több gyermek járjon magyar iskolába” – közölte portálunkkal Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) igazgatója. Közösségépítés kell
Kántor Zoltán arról is szót ejtett, hogy összpontosítani kell a határon túli magyar társadalmak megerősítésére, a közösségépítésre. Ebben is kulcsfontosságú a magyar nyelvű iskolák támogatása, megerősítése, s ugyanez a helyzet a határon túli civil szervezetekkel is, bizonyos dolgokat ugyanis csak ők tudnak megvalósítani az ottani magyarok számára. Ezek mellett természetesen kiemelt szerepet játszanak a külhon magyar pártok.
A székelyek számára például rövid távon ha nem is a teljes autonómia – mellyel szemben a román politika nagyon komoly ellenállást mutat –, de az autonómia bizonyos elemeinek megvalósítása igenis cél lehet, ezek a törekvések pedig elérhetők, ebből a szempontból fontos a társadalom megerősítése. „Így kerülünk lépésről lépésre közelebb a tényleges célhoz, az autonómiához” – véli az NPKI igazgatója. Szerinte térségünkben többségi és kisebbségi nemzetépítés áll egymással szemben. Ha kemény nem is, de puha asszimilizációs politika ma is tapasztalható. A külhoni magyar nyelvű egyetemek segítik a kisebbségi elit újratermelődését, éppen ezért van hatalmas vita az állami finanszírozásukról.
Nincs jogi kényszer az autonómia megadására
A székelyföldi autonómia esélyeit csökkenti, hogy nincs európai szintű kötelező érvényű dokumentum, amely kötelezne egy országot az autonómiára, csak ajánlás van, amely pozitív példának állítja be. „Gondolatok vannak ennek az elvnek a magasabb szintre emeléséről, de ez idáig komoly előrelépés nem tapasztalható. A magyar nemzetpolitika egyik célja és tevékenységi területe is egyben ennek ösztönzése” – tette hozzá Kántor Zoltán.
Az NPKI igazgatója mindazonáltal úgy látja, hogy az autonómia témájának fenntartására akkor is szükség van, ha román részről erre nincsen fogadókészség, egy román párt sincs, mely támogatná.
Ruzsbaczky Zoltán
mno.hu
Erdély.ma

2015. július 13.

Oktatók oktatása
Sorozatban 23. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia. A nagy erdélyi tudósról elnevezett pedagógusképző tanfolyam szervesen beépült a romániai magyar közoktatás éle­tébe, s az biztos, jóval szegényebbek lennénk, ha valami okán véget vetnének ennek a kiemelt jelentőségű, 1993 óta soha el nem maradt rendezvénynek. Ennek kapcsán hadd említsük meg, hogy magyarországi támogatás nélkül elképzelhetetlen lenne a Kárpát-medence legnagyobb, talán legértékeltebb, a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak szervezett továbbképző fórum, amelyen elsősorban a magyar tannyelvű oktatás megoldásra váró gondjai, a pedagógus személyének és személyiségének meghatározó szempontjai kerülnek előtérbe.
Minden alkalommal egy-egy fő témakörre épül a tanfolyamok anyaga. Két esztendővel ezelőtt A tanulás tanulása volt a címe a rendezvénynek, mely téma soha nem veszít, nem veszíthet fontosságából, hiszen az iskolai tevékenység alapja mindig is a tanulás volt, és marad. Tavaly a különbségen alapuló oktatás lehetőségeit taglalták, az idénre pedig A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán elnevezést kapta a tanfolyamok fő gerince, ami közérthető magyarra lefordítva a különböző közlési készségek tanítását, gyakorlását jelenti.
Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy az Akadémia megszervezését, lebonyolítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége vállalta fel, s a kezdeti időszakban Debrecenben tartott rendezvény több mint tíz éve erdélyi városokban zajlik. Legtöbbnek a szovátai Teleki Oktatási Központ biztosítja a helyszínt, de Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Szatmárnémeti, Válaszút, Déva, Nagyvárad, Kolozsvár is várja az összesen huszonnégy csoport valamelyikét. És ami fontos: egy idő óta a tanfolyamot a hazai oktatási rendszer is elismeri. Az idei, a 23. Bolyai Nyári Akadémiát – bár pár csoportban már megkezdték a munkát – hivatalosan ma nyitják meg a szovátai Teleki Oktatási Központban. Sepsiszentgyörgyön, a Kós Károly Líceumban az iskolai könyvtárosok képzése folyik, tanfolyamfelelős Kiss László, a Mikes Kelemen Gimnázium főkönyvtárosa.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. július 16.

Búcsú Nemes Antaltól
Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely közelében, a szép fekvésű Nagyernyén született 1924. június 22-én népes református családban – nagyapjáék kilenc, édesapjuk nyolc, ő pedig hét testvérrel büszkélkedhetett –, szüleit, testvéreit tisztelte, szerette és támogatta.
Elemi iskoláit szülőfalujában járta, majd a marosvásárhelyi, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő polgári iskolában folytatta, ahol jó tanulmányi eredménye segítségével egy év alatt két évet végzett, és 1944-ben tanítói diplomát szerzett. 1949-ig tanítóként tevékenykedett, Péterfalván ismerte meg jövendőbeli feleségét, Kőrössy Gabriellát, akitől két fia született: Tibor 1952-ben, belőle orvos lett, Zoltán 1953-ban, informatikusként dolgozik, majd a második nejétől 1984-ben Ibolya nevű lánya. 1953-ban Kolozsváron tanári képesítést nyer pedagógia–lélektan, majd magyar nyelv és irodalom szakon. 1953 és 1955 között Sepsiszentgyörgyre kerül, a fémipari iskola aligazgatója lesz, majd a híres Székely Mikó Kollégium igazgatója 1955 és 1957 között (nehéz időszakban), illetve az 1958–1960-as években. 1960 és 1968 között tanár a Mikes Kelemen Líceumban, 1974-ig tanfelügyelő, ezt követően 1984-es nyugdíjazásáig a Mikes Kelemen Líceumban tanít. Jól felkészült pedagógus volt, gyermekeit jó magyar szellemben nevelte, Tibor fia – habár Magyarországon végezte orvosi tanulmányait – hazatért Erdélybe, ma Sepsiszentgyörgyön családorvos. Kiváló sakkozó volt, szabad idejében magas szinten művelte e sportágat. Amikor Bukarestből egy ellenőrző bizottság jött Sepsiszentgyörgyre, és felelősségre vonta az egyházi neveléssel kapcsolatban, bátran megjegyezte: ,,Hogy van az, hogy a Román Kommunista Párt főtitkára, Nicolae Ceauşescu apját hat román pópa (ortodox pap) temette el!?” 1991 és 1997 között az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, az első szabad március 15-i ünnepséget ő szervezte meg (azóta sem szervezték meg azt olyan ügyesen, mint ő). Szoros barátság fűzte Bene József festőművészhez. Nemes Tóni is hozzájárult, hogy a Bene Galéria létrejöjjön a Székely Nemzeti Múzeum hátsó épületében, amikor több képet ajándékozott Bene József Sepsiszentgyörgy városának.
Most megszűnt szorgalmas, bő tevékeny életére kegyelettel emlékezünk. Nyugodj békében, Tóni barátom.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 27.

Dalostalálkozó Zágonban
Szombaton zajlott a 42. Zágoni Dalostalálkozó. A háromszéki vendégek mellett jelen volt a magyarországi Bodajkról érkezett vegyes kar. A meghívott kórusok a zágoni ifjúsági fúvószenekar vezetésével, harangzúgásban az iskola udvarából indultak a református templomba, ahol a hangverseny zajlott.
A mindenkori zágoni dalárdisták kopjafájánál koszorúkkal emlékeztek elhunyt dalos testvéreikre. A templom előtti téren a hat kórus tagjai Bokorné Temessy Emma vezényletével közösen énekelték el Gárdonyi Zoltán Tartsd meg nemzetünket, Isten című művét. Kis József polgármester, a kórus tiszteletbeli elnöke nem lehetett jelen az eseményen, üdvözlőbeszédét Barabás Tünde kultúrigazgató tolmácsolta. A templomban Hölgyes Pál Zsolt plébános John Lennon szavaira építette mondanivalóját: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” Dezső Attila református lelkipásztor megáldotta a templomot megtöltő kóristákat, majd a Mikes Kelemen Vegyes Kar elnöke, Bokor Gábor köszöntötte a találkozó résztvevőit. A zágoni dalostalálkozó olyan kapocs, mely nemzetet tart össze, segíti megőrizni magyarságunkat, kultúránkat, identitásunkat – hangoztatta. Az elnök olvasta fel Balázs Imre nyugalmazott zágoni plébános üdvözletét. A kórus régi barátja írásában kiemelte: a zenét szerető ember élete a harmóniának köszönhetően kiegyensúlyozott. Elsőként a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar lépett pódiumra Bokorné Temessy Emma vezetésével, előadásukat vastapssal jutalmazták a vendégkóristák és a helyi hallgatóság. Ugyanilyen sikerrel énekelt az uzoni Szivárvány Női Kar (karnagy: Demeter Melinda), a baróti Zathureczky Vegyes Kar (Aczél Zsuzsanna), a Papolci Református Vegyes Kar (Márton János), a baróti Rozmaring Női Kar (Aczél Zsuzsanna), majd a bodajki Szívhang Vegyes Kar (Kovácsné Nagy Márta). Vegyes repertoárt hoztak a kórusok, népdalfeldolgozások, egyházi művek, de hangszálat és zenei tudást egyaránt próbára tevő világi darabok is felcsendültek. Több kórus szakított a hagyományos énekléssel, a dalostalálkozó történetében talán először gitár, zongora, trombita kíséretével is éne­keltek. Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Zathureczky Vegyes Kar részéről Krizbai Imre tiszteletes lelkesen biztatta a jelenlévőket: soha ne hagyjanak fel az énekléssel. Külön köszöntötte a zágoni kórus vezetőjét, akit az elmúlt huszonöt évnyi erdélyi kóruséneklés nagy apostolnőjének nevezett. Márton János, a papolci kórus vezetője az egyik darabbal Isten áldását kérte minden kórusra és kóristára. A bodajkiak közös éneklésre biztatták a templomban levőket. Minden kórust emléklappal tüntettek ki, ajándékként a zágoni kórus első CD-hangfelvételét kapták meg, majd a 150 kórustagot violinkulcsos mézeskaláccsal lepték meg a helyiek. A bodajki kórus a zágoniakkal való találkozásaikat megörökítő fényképalbummal kedveskedett a vendégfogadóknak, majd megajándékozták a két énekkar ismerkedésénél bábáskodó Zagyváné Rencz Katalint, Bodajk volt polgármesterét.
A templomban Nicolae Cosneanu alpolgármester mondott záróbeszédet. Magyarul köszöntötte a községháza nevében a kórusokat, és reményét fejezte ki, hogy jövőben is sor kerül a dalostalálkozóra. A székely és a magyar himnusz eléneklése után vonultak ki a templomból. Megtekintették a kórusteremben berendezett emlékkiállítást, majd a napot a polgármesteri hivatal által felajánlott közös ebéd zárta.
Szekulits Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 27.

Hét vezér – hány irány? (Tusványos – magyar nemzetpolitika)
A kérdőjelekkel megtűzdelt című nemzetpolitikai kerekasztal – Hét vezér, egy irány? Merre visszük végzetünk? – résztvevői, bár a kérdésekre egyértelmű választ nem adtak, abban átfogó helyzetértékeléseikből leszűrhető volt, hogy a magyar nemzetpolitikában van egy fősodor, amelynek egyik fő rendezői elvét Budapesten határozzák meg. Mindazonáltal nemhogy megoldódna vagy javulna helyzetük, hanem – a geopolitikai helyzet alakulása miatt is – egyre nehezebb sorba kerülnek az elszakított területek magyar közösségei.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő moderálása mellett Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár az elmúlt esztendő törekvéseit, fő irányvonalait, illetve megvalósításait vázolta. „Árpád vezér”, ahogy a résztvevők némelyike utalt a kerekasztal címére, az egyszerűsített honosítást nevezte a nemzetpolitika alapjának – friss hír, hogy 750 ezren kérték, 700 ezren már meg is kapták a magyar állampolgárságot –, de a történelmünk nagyjairól elnevezett programok is – mint a Kőrösi Csoma Sándor-, a Mikes Kelemen- vagy a most induló Petőfi-program – az identitás erősítését, a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatok létrejöttét célozzák. Hogy ne végezzen senki középiskolát Magyarországon úgy, hogy nem volt legalább egyszer egy külhoni magyar közösségben – emelt ki egy példát az államtitkár. De fontosak a meghirdetett tematikus évek – a napokban épp a külhoni szakképzés évének előkészületei zárultak, hamarosan elindul a tényleges megvalósítása, s ez jelzi is a gazdasági megerősödés felé irányuló szemléletváltást –, és a politikai párbeszéd intézményeinek hatékony működtetése – Magyar Állandó Értekezlet, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, Magyar Diaszpóra Tanács –, illetve a társadalmi szervezetek megerősítése is fontos törekvés. Potápi Árpád a legnagyobb problémának a magyarság számbeli fogyását nevezte, így a nemzetpolitika célja röviden úgy fogalmazható meg: minél több magyar gyermek szülessen és járjon magyar iskolába. Háború és megbékélés
Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), mintha ezt kívánta volna illusztrálni, az ukrajnai „furcsa háború”, illetve „befagyott konfliktus” egyenes következményeként szögezte le, hogy a kárpátaljai magyarság 15–20 százaléka hagyta el otthonát. A politikus röviden vázolta a magánhadseregeket még mindig toleráló ukrajnai helyzetet, majd szólt azokról a politikai törekvésekről (alkotmányos reform, októberi helyhatósági választások), amelyek során, bár nem sok eséllyel, de érvényt kívánnak szerezni a magyar közösség érdekeinek.
Megvalósításokban kissé gazdagabb helyzetképet vázolt fel Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), aki a korábban elképzelhetetlennek tűnő szerb–magyar megbékélést emelte ki, amely eltörölte a három vajdasági falu kollektív bűnösségét, olyan civilizációs lépés történt meg, amelyre más elszakított területeken is elengedhetetlenül szükség volna. Ez nem csupán a második világháború végén történt események általános feltárását tette lehetővé (ami befejezéséhez közeledik), hanem közös kormányülésekben és a két ország általános közeledésében is megnyilvánult. Sőt, a magyar határzár felállítása sem okozott különösebb politikai feszültséget a két ország között. Ami a bevándorlási hullám fizikai megfékezését szolgáló kerítést illeti, a politikus szerint a vajdasági magyar közösség érdeke, hogy megépüljön.
Végvári harcosok
Végvári harcosok vagyunk a nyelvi határ megőrzéséért – fogalmazott Horváth Ferenc (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), aki a szlovéniai magyar közösség legnagyobb gondjának a húsz százalék fölötti munkanélküliséget (elvándorlás), a magyar iskolák hiányát nevezte (a kétnyelvű iskolai modell az asszimiláció melegágya lett, önálló magyar iskolák működtetésére pedig már nincs elegendő erő). Legnagyobb tervük ezért egy tan- és mintagazdaság megteremtése, amelyre, úgy néz ki, először a közösség történetében a szlovén regionális fejlesztési program is juttat forrást, de a magyarországi támogatásra is nagy szükség van. A megbékélés tekintetében itt is történt előrelépés, az 1945-ben elhurcolt magyarok emlékére állított kopjafát a két ország magas állami vezetői közösen leplezték le.
Hasonló gondokkal küzdenek a horvátországi magyarok is – derült ki Hordósi Dániel (alelnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége) beszámolójából. A 14 ezer főre tehető közösség (a szabadegyetemen két nap alatt fordult meg ennyi résztvevő) a Gyurcsány-érához hasonló politikai közegben (ott is „elkurták”) vesztésre áll. Az oktatás támogatása mellett magyar befektetőket várnak a horvátországi magyarok. Legalább egy kerítésgyárat építsenek, hogy ötven család megélhetéshez jusson a magyarok lakta térség magas munkanélkülisége közepette – mondta az előadó, utalva arra is, hogy a magyar–szerb határzár várhatóan arra irányítja majd a menekültáradatot.
Önkormányzatiság és/vagy autonómia
Berényi József (elnök, Magyar Közösség Pártja) a Felvidéket is érintő bevándorlási hullám következményeit taglalta. Ott nem az átvonuló, hanem a bővülő menekülttáborok keltik a feszültséget, hiszen a hat szlovákiai intézményből négy a magyarok lakta területen fekszik. Most éppen Bősön akarnak egyet nyitni, ott, ahol a nagy dunai vízi erőmű bármikor terroristafenyegetés áldozata lehet. De Szlovákiát sújtotta a görög válság is, ugyanis az állam mintegy hárommilliárd euróért vállalt kezességet. A magyarságot közvetlenül érintő kérdések közül Berényi a magyar iskolák megmentését emelte ki elsőként, hiszen a 260 intézményből már tavaly 110-et fenntarthatósági okok miatt be kellett volna zárni, de sikerült egy év haladékot nyerni. A helyhatósági választásokat sikerként könyvelte el az MKP elnöke, a jövő évi parlamenti választásokra pedig nyitott listával, de önállóan készülnek, a cél a bejutás a szlovák parlamentbe, de fontos a jelenlegi kormány leváltása is. Végre elkészült a felvidéki autonómiát – azaz a helyi önkormányzatok nagyobb önállóságát biztosító koncepció, illetve törvénytervezet, hiszen Szlovákiában az autonómiával kezdődő tervezeteknek nincs esélyük. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuális bejelentést tett a fórum sorrendben utolsó felszólalójaként. Szilágyi Zsolt kijelentette, hogy pártja az Országos Választmány döntése nyomán önállóan indul a jövő évi helyhatósági választásokon. A szervezet törekvéseit három pontba sűrítette: első az autonómia, illetve az új, az államfőválasztáson bemutatott, Románia föderatív állammá való átalakítását célzó program (stratégiai partnerség több szervezettel), a második az állami közigazgatás részévé vált korrupció elleni küzdelem, hiszen a jelenség biztonságpolitikai kockázatot is jelent (amelyben egyes magyar politikusok is benne vannak), a harmadik az erősebb magyar képviselet megteremtése (összefogás, párbeszéd, egymás elfogadása).
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 30.

Élményekkel telve, hitben növekedve (Egyházmegyei jutalomtábor Angyaloson) (Református hírnök)
„Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr, meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!” (Zsolt. 4,4)
Az angyalosi református közösségi ház adott otthont idén annak a jutalomtábornak, amelyet a Sepsi Református Egyházmegye és a református vallástanárok pedagógiai köre szervezett olyan diákok számára, akik a nemrég véget ért tanévben kiemelkedő eredményeket értek el a bibliaismereti vetélkedők egyházmegyei és egyházkerületi szakaszain. Ebben élen jártak a Mikes Kelemen Líceum, a Székely Mikó Kollégium, a Váradi József Általános Iskola és a sepsibodoki Henter Károly Általános Iskola diákjai.
A tábor megszervezését három évvel ezelőtt Roth Levente egyházmegyei katekétikai előadó kezdeményezte, mivel úgy gondolta, hogy lehetőséget kell adni a tantárgyversenyeken díjazott gyermekeknek, hogy alkalmuk legyen együtt kirándulni, játszani, barátkozni egymással, de ugyanakkor imádkozni és énekelni is. Ahhoz, hogy a táborban megforduló diákok jól érezzék magukat, gondos előkészítő munkára volt szükség, hiszen színvonalas gyermekprogramokat kellett szerveznünk 11–12 éves tanulók számára.
Reggeli tornával indult minden nap, amelyet áhítat követett, majd a játék vette át a főszerepet. A játékos vetélkedők győzteseit apró ajándékokkal jutalmaztuk. A tábor résztvevői megismerkedhettek a népi bútorfestés technikájával, a minták, motívumok világával, és néhány órán belül máris változatos kézművesmunkák készültek el. Nagy élményt jelentett a filmvetítés, az élő zenei előadás és énektanulás, a csocsóbajnokság, illetve a különböző eszközök felhasználásával szervezett élménypedagógiai játékok. Maradandó emlék lett, hogy Váncsa Jenő vállalkozó jóvoltából lovas kocsin járhatták be Angyalos utcáit és a falu környékét. A tábor istentisztelettel zárult, amelyen igét hirdetett Müller Loránd Bálint fotosmartonosi lelkipásztor, aki igehirdetésében szemléletes módon bátorította, biztatta és lelkesítette a résztvevőket. A záró istentiszteletre egyébként meghívást kaptak a szülők, nagyszülők, az osztályfőnökök, iskolaigazgatók, a tanulók gyülekezeteinek lelkipásztorai, hogy ezáltal is ünnepélyesebbé tegyük ezt az alkalmat és együtt örüljünk gyermekeinkkel. A díjak kiosztását, a lelkészek áldását, a közös imádságot és éneklést követően szeretetvendégség tette teljessé az együttlétet és annak örömét.
Gyakran hallunk olyan véleményeket, hogy lassan eltűnnek a minták, az úgynevezett Z generáció tagjai, akik 1996 után születtek, már nem úgy tekintenek a felnőttekre, mint akik példaképek lehetnek számukra, mert már nem vonzó az általuk közvetített értékrend. Szervezőként azonban azt tapasztaltam, hogy ez nem minden esetben igaz. Ifjaink, akik virtuális barátságokat kötnek és egy online világban élnek, erősen kötődnek a valóságos élményekhez is. Személyiségüknek ezt az oldalát közelítve meg, igyekeztünk igényeiket felmérni és azokhoz igazodni. Bízunk abban, hogy ez a néhány nap hozzásegítette őket ahhoz, hogy közelebb kerüljenek Isten csodálatos vezetéséhez és a keresztyén értékekhez. Ebben a tekintetben visszaigazolásnak számítanak azok a búcsúzás előtt írt rövid élménybeszámolók, amelyekben a legtöbbször előforduló fogalmak a következők voltak: játék, barátok, ének, imádság, hit, öröm, hála, élmény és emlék. Ezek mind találkoznak pedagógiai célkitűzéseinkkel. Ennek nyomán elmondhatjuk, hogy mindannyian élményekkel telve, lélekben gazdagodva térhettünk haza, és már most türelmetlenül várjuk a folytatást. Köszönettel tartozunk mindazoknak a lelkipásztoroknak és vallástanároknak, akik a jutalomtábor megszervezésében önzetlen segítőink voltak, akik szabadidejüket áldozták a gyermekek foglalkoztatása és szórakoztatása érdekében. Továbbá köszönjük Handra Levente mérnök adományát, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Bon Sweet Bon támogatását, amellyel hozzájárultak a tábor lebonyolításához.
Isten áldása kísérjen bennünket.
Bocz Ildikó Rita
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 31.

Fiatal fúvósok találkoztak
Hetedik alkalommal szervezték meg Zágonban az ifjúsági fúvószenekarok találkozóját. Újdonságként a vasárnapi esemény kezdeteként a falu különböző pontjairól vonultak fel a részt vevő zenekarok, adott pillanatban Zágon egészét betöltötte a fúvósmuzsika. A fúvósegyletek szabadtéri koncertje a Mikes–Szentkereszty-kastély udvarán zajlott. Nagyon sok helybeli, idegenből érkezett hallgatta élvezettel a muzsikát, annak ellenére, hogy a Mikes Kelemen Kultúrközpont udvarán az sem volt, ahová leülhettek volna.
Barabás Tünde zágoni kultúrigazgató köszöntötte a kastély udvarán a résztvevőket, majd Kis József polgármester üzenetét közvetítette. Zágon múltjának szerves része a fúvószene, az első zenekar 1895-ben alakult. Azóta sok változás történt az egylet tagságában, jelenleg az ifjúsági fúvósok viszik tovább a hagyományt. A találkozó jó esélyt ad a szakmai fejlődésnek, új barátságok megkötésének – üzente az elfoglaltsága miatt távol maradt polgármester. A fúvóstalálkozó a részt vevő öt zenekar közös muzsikálásával kezdődött, a három számot felváltva Lázár László Pál, Musát Gyula és Deichler András vezényelte. Elsőként a zágoni ifjúsági fúvószenekar mutatkozott be Veres István vezényletével. Közreműködött a Szivárvány ma­zsorettcsoport Horváth Zita művésze­ti vezető irányításával. Bemutatkozott még a magyarországi Szigetvárról érkezett fúvószenekar – karnagy Deichler András –, az uzoni Atlantisz Kulturális Egyesület fúvószenekara Lázár László Pál vezetésével, a Hargita megyei Csíkdánfalva fúvószenekara Bálint István vezényletével és a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar élén Kelemen Szilárd karnaggyal. A vasárnapi találkozót megelőzően szombat este kiemelkedő összejövetel zajlott a kultúrotthonban. Megünnepelték a helyi felnőtt fúvószenekar fennállásának 120. évfordulóját, valamint az ifjúsági fúvószenekar tízéves születésnapját is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. augusztus 24.

Antall Józsefre emlékeztek Kisborosnyón (Jeszenszky Géza Háromszéken)
Antall József-emlékfát ültetett szombat délután a kisborosnyói Székely-Magyar Történelmi Emlékparkban Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit, Antall József (1932–1993) néhai miniszterelnök unokahúga.
A jeles vendégeket az emlékhely bejáratánál Damó Gyula ny. tanító, az emlékpark megálmodója és a nagyborosnyói Pakucs Etelka ny. tanítónő fogadta, majd a Jeszenszky házaspár egy mályvafacsemetét ültetett a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke emlékére. A volt külügyminiszter köszönetét fejezte ki azért, hogy Háromszéken halála után több mint két évtizeddel is tisztelik Antall Józsefnek, a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének emlékét, aki írásaival ma is üzen számunkra: a tizenötmillió magyar – melynek létszáma, akárcsak más népeké, csökken – csak akkor maradhat fönn a következő évszázadokban, ha a bajban össze tud tartani. Ezen múlik az erdélyi, illetve az összmagyarság jövője. „Ez a kis fa még ebben a kis faluban is emlékeztessen arra, hogy a magyaroknak milyen nagy embereik voltak” – mondotta. Az emlékparkban a kopjafák és emlékkövek mellett többek között Mikes Kelemennek, Kőrösi Csoma Sándornak, Orbán Balázsnak, Benedek Eleknek, Dávid Ferencnek, Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának, Csutak Vilmosnak, Haszmann Pálnak és Sylvester Lajosnak ültettek eddig emlékfát. Szombat este Jeszenszky Géza részt vett az imecsfalvi falunapokon. Tegnap délelőtt a Jeszenszky házaspár a kézdivásárhelyi református templomban istentiszteleten vett részt, és Beder Imre tiszteletes felkérésére ünnepi beszédet is mondott. Az istentiszteletet követően a volt külügyminiszter Kosztándi Jenő festő- és Vetró András szobrász­művész műtermeit látogatta meg. Délután megkoszorúzta távoli rokona, Turóczi Mózes mellszobrát, majd a Bujdosó vendéglő különtermében a Turóczi nemzetség mintegy húsz tagjával találkozott. Jeszenszky Géza és felesége ma reggel utazott el.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. szeptember 22.

Koporsó nem, legfennebb egy láda
A könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány.
Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn.
A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos!
A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen.
Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...”
És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is...
A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar.
Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében.
Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...”
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. október 22.

Díj helyes nyelvhasználatért
Két háromszéki diák tért haza éremmel a múlt hét végén Sátoraljaújhelyen tartott 43. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjéről. Az írásbeli versenyen – amely nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási és stilisztikai feladatokat tartalmazott –, valamint az eredményben 67 százalékot kitevő három- perces beszédmű elkészítésével és előadásával szerzett pontszám alapján a vetélkedő legjobb teljesítményét nyújtotta Komán Attila, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum XII. osztályos diákja, felkészítő tanára Erdély Judit, és éremmel, valamint különdíjjal jutalmazták Biró Rékát, a baróti Baróti Szabó Dávid Középiskola végzős diákját, felkészítő tanára Csog Orsolya. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 26.

Történelmi leckék élőben
Áldozatokra emlékeztek a középiskolások
Háború, kommunista terror – a Mikes Kelemen tizedikes és tizenegyedikes diákjai múlt hétvégén ehhez a múlthoz és annak áldozataihoz kerültek közelebb.
Az 1956-os évforduló közeledte minden, a szabadságért hozott áldozatra ráirányította a figyelmet a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai körében. A közös temetőben lévő első világháborús emlékműnél és a közel kilencven katonasírnál hagyományosan a cserkészek takarítottak halottak napja előtt, most a középiskolások vették át a stafétát.
Már István megbízott igazgató volt osztályával, Joós Csilla és Kolumbán Laura osztályfőnökök pedig a jelenlegivel vonultak ki a gaztól megtisztítani a sírokat, és a városi virágkertészettől kapott árvácskákat elültetni. Sok volt a gyerek, szinte percek alatt befejezték a munkát.
Pénteken, míg városszerte megemlékezések zajlottak, Már István a diákokkal a kommunista diktatúra áldozatainak emlékmúzeumát látogatta meg, ahol Török József és Józsa Árpád Csaba volt politikai foglyok meséltek nekik arról a világról, amit szüleik nemzedéke még közelebbről is ismert. A kihallgatószoba, a sötétzárka, a bilincs és a fekete szemüveg felpróbálása segített nekik „belekóstolni” az akkori valóságba.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. november 11.

Kiállítás a magyar emigrációról
A 17–19. század közötti törökországi magyar emigráció életébe nyújt bepillantást a november 12–17. között a nagyváradi várban látható fényképtárlat.
A fotókiállítás az egri Eszterházy Károly Főiskolán volt látható, mely dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem leköszönő rektora és dr. Verók Attila, az egri főiskola dékánhelyettesének személyes kapcsolatának és kezdeményezésének köszönhetően most Nagyváradra kerül, tájékoztatta a sajtót tegnap Huszár István Nagyvárad alpolgármestere. Mint elmondta, a nagyváradi polgármesteri hivatal társszervezője ennek a tárlatnak, melyet november 12-én délelőtt tizenegy órától nyitnak meg a nagyváradi vár L. épületében. A kiállítás ingyen látogatható november 17-ig naponta 9–17 órák között. Huszár István elmondta, hogy a polgármesteri hivatal meghívókat küld ki a magyar tanintézményekhez, illetve magyar-, és történelemtanárokhoz abban bízva, hogy minél többen látni fogják a tárlatot, mely Nagyváradról a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület székházába fog átkerülni.
A száműzetés mindennapjai
A nagyváradi kiállítás megszervezésében tevékenykedő Mihálka Nándor történész a tárlat kapcsán a sajtótájékoztatón tudatta, hogy egy több mint nyolcvan felvételből álló fényképkiállításról van szó. „Az egész kiállításnak az a koncepciója, hogy a 17. századtól kezdve a 19. századig a magyar jelenlétet dokumentálták Törökországban, Thököly Imrétől, Mikes Kelemenen és Rákócziékon át Kossuth Lajosig. A magyar emigráció jelenlétének helyszínei, emlékhelyei, valamint különböző dokumentumok felvételei lesznek láthatók, kezdve a rodostói Rákóczi laktól a Kossuth Lajos emlékszobáig és emlékházig, valamint a hozzájuk kapcsolódó egyéb épületek, utcák, paloták is láthatók, melyekben a kor szultánjai és pasái laktak”. Mihálka Nándor kifejtette, hogy érdekes dokumentumokról is készültek fényképek, többek között olyan levelekről, amelyek árulkodnak arról, hogy milyen úton-módon történt, és mennyibe került Kossuth Lajosnak a költöztetése egyik városból a másikba, melynek költségét egyébként a török állam teljes egészében magára vállalta. Mint mondta, a tárlaton feltárulnak a magyar történettudomány számára újdonságnak számító információk is, de ezek nem nagy volumenű felfedezések, hanem inkább a törökországi magyar emigráció mindennapjaiba nyújtanak mélyebb bepillantást. Külön érdekessége a kiállításnak az, hogy megmutatja azt, maguk a törökök miképpen viszonyultak a magyar emigrációhoz. A tárlat anyagából az derül ki, mondta Mihálka Nándor, „hogy a magyar emigráció jól érezte magát Törökországban, és rendkívül hálás is volt ezért, mert a törökök mindent elkövettek annak érdekében, hogy otthonosan és kényelmesen érezzék magukat magyarjaink Törökországban.”
Pap István
erdon.ro

2015. november 17.

Gyerekkoncerttel ünnepelt a dalosszövetség
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) idei közgyűlését Oláh József református lelkipásztor áhítata nyitotta meg, majd Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója köszöntötte a tanintézet dísztermében gyűlésező RMD-tagokat. Széman Péter EMKE-elnöke az RMD aktív jellegét emelte ki. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője pedig azt hangoztatta: a folyóirat nyitott az RMD-vel való együttműködésre, cikkeket, kottaanyagot közölnének, esetleg mellékletben foglalkoznának a Dalosszövetséggel.
Az RMD elnöke, Tóth-Guttman Emese a gyermek- és ifjúsági énekkarok tevékenységének ismertetésével kezdte beszámolóját: – A tanügyminisztérium által az elmúlt tanévben megrendezett kórusversenyen első díjat nyert a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum énekkara, és második díjas lett a Kolozsvári Református Kollégium kórusa, a S. Toduţă Zenei Főgimnázium Kállay-Miklós Tünde aligazgató által vezetett énekkara pedig más kategóriában ugyan, de különdíjban részesült. A Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek által vezetett Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar idén Magyar Örökség Díjban részesült. A Haáz Sándor által dirigált szentegyházi gyermekfilharmónia is több ünnepi hangversenyen lépett fel, így a tizedik alkalommal megszervezett Szebeni Ars Hungaricán is. Kolozsváron szervezték meg a magyar egyetemisták kórustalálkozóját, és az Éneklő ifjúság Kodály Zoltán szellemében hangversenyt is. Ezen kívül kórustalálkozókra és népdalversenyekre került sor Erdély különböző településein. Több erdélyi kórus fennállásának kerek évfordulóját ünnepelte.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 7.

Ország és nemzet szolgálatában – Torma Miklós emlékére
Az erdélyi magyar történelmi családokat egyesítő Castellum Alapítvány tagsága 2005. december 9-én vett végső búcsút Marosvásárhelyen Torma Miklóstól, az alapítvány akkori ügyvezető elnökétől.
A tízéves évforduló apropóján a néhai közösségépítő emberre, a Castellum szellemiségének egyik meghatározó egyéniségére emlékezik a tagság.
Búcsúbeszédében a mostani elnök, gr. Haller Béla marosvásárhelyi tanár egyebek közt azt mondta: „Torma Miklós ügyvezető elnökként nagy feladatok előtt állt már a 90-es évek elejétől, ugyanis nagy volt a tét: felismerni a múltnak azokat a szellemi-erkölcsi tartalmait, amelyeket nem szabad veszni hagyni, megtalálni az egyetlen hangot, amelyen szólni lehet a megváltozott világhoz, nagy-nagy tudással és bölcsességgel mérlegelni az újrakezdés esélyeit miután megváltoztattuk a megváltoztatandókat, egyszóval megtalálni a múlt jövőjét.”
A néhány napja elhunyt br. Csávossy György író, egyetemi tanár – a közismert borász szakember, a Castellum egykori elnöke – pedig így fogalmazott Torma Miklós koporsójánál: „A Castellumban te voltál a kastély tégláit összekötő habarcs. A kastély lehet pompás építmény, de összekötő anyag nélkül romhalmazzá válik. Szerény voltál végtelenül, megmaradtál szürke, falakat tartó közegnek, csak mi, akiket összefogtál, tudtuk, hogy nélkülözhetetlen vagy.”
A mintegy hatszáz éves, csicsókeresztúri nemesi előnevet viselő Torma családnak az egykori Szolnok-Doboka vármegyében, a mai Beszterce-Naszód megyében voltak birtokai. A családból többen is kitűntek országos vagy megyei ügyek intézésében és voltak, akik a tudományos életben szereztek érdemeket. Ezúttal csupán a két jeles régészt: Torma Károlyt és Torma Zsófiát, valamint Mikes Kelemen édesanyját, Torma Évát említem. Zsófiáról könyvet jelentetett meg a Kriterion Kiadó (1972) és Szászvárosban 2005-ben emlékünnepélyt rendeztek tiszteletére; Károlynak 2003-ban szobrot állítottak Naszódon, Éva pedig hazatérésre buzdította fiát egyik levelében.
Torma Miklós életét meghatározó jelszavát felmenőitől, őseitől tanulta: ország és nemzet szolgálatában, ez legyen a legfontosabb! Sosem önmagáért, mindig a közösségért fáradozott. Lelkiismeretesen, józan mérlegeléssel dolgozott. Élettapasztalatának, széles körű tudásának köszönhetően számos esetben bölcs tanácsainak vehette hasznát a tagság. Sokat vállalt magára nem csupán alelnökként, hanem a restitúciós ügyek mozgatójaként is. Felméréseket készített a Civitas Alapítvánnyal az elkobzott vagyonokról, javaslatokat is tartalmazó folyamodványt nyújtott be több hazai minisztériumba, hogy méltányosabb legyen az ingatlan-visszaszolgáltatási jogszabály.
A Torma családot az 1949-es március 2-ai kitelepítés és teljes vagyonelkobzás csicsókeresztúri otthonában érte. Miklós ugyan megúszta az elhurcolást, mert középiskolás volt Désen, de később neki is kijutott a megbélyegzésből (munkaszolgálat, kapuzár főiskolákon, egyetemeken, sokáig csak fizikai munka). A mai fiatalok okulására talán nem hiábavaló megosztani a továbbtanulás lehetőségeiről szóló, a Torma Miklós özvegyétől, dr. Rácz Katalintól származó információkat: érettségizett ugyan Désen 1949-ben, de egyetemről már szó sem lehetett.
Jakó Zsigmond – egyebek mellett – a következőket írja Kabós Éva költőnőnek 1998-ban: „Torma Miklósék levéltárát én hoztam be Entz Géza társaságában Csicsókeresztúrról Kolozsvárra. Jól ismertem anyját és apját, de hát ő akkor, amikor náluk vendégeskedtem, még kicsi fiú volt. Utolsó hírem, illetve kapcsolatom Tormáékkal az volt, amikor megpróbáltam, sajnos az akkor adott körülmények közt sikertelenül, hogy felvegyék a Bolyai-egyetem történelemtudományi karára. Ma is jól emlékszem, miként seperték félre az érveimet, miszerint egy olyan család leszármazottját, amely a régészprofesszor Torma Károlyt és Torma Zsófiát adta a magyar történelemtudománynak nem felvenni a karra, kész öngyilkosság” – közölte Rácz Katalin. Miklósnak csak az osztályharc megszűnése után adódott lehetősége felsőfokú tanulmányok elvégzésére, osztályvezetőként ment nyugdíjba.
A tíz éve eltávozott felebarátunk betegen is dolgozott a közösségért. 2005 nyarán még a hagyományos Castellum-találkozó alkalmával erdélyi történelmi emlékhelyek bemutatásával gyarapította a hallgatóság ismereteit, novemberben pedig az alapítvány közgyűlésén beszámolót terjesztett elő. Tudta, súlyos beteg, mégis tudott kedves és mosolygós is lenni. Halála után a Castellum vezetősége Torma Miklós-díjat alapított. Azokat a tagokat jutalmazzák vele, akik figyelemre méltó eredményt értek el az alapítvány céljainak megvalósításában. Évente egyszer egy személy veheti át a díjat. Jó alkalom, hogy minden évben a tagság felidézze Torma Miklós emlékét. Akik ismerték, szerették és tisztelték, gondoljanak rá kegyelettel!
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)

2016. január 8.

A legismertebb erdélyi magyar videókészítő
A sepsiszentgyörgyi Dezső Bence még csak tizenegyedikes a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, de már két éve foglalkozik videók készítésével, és ez idő alatt ő lett Erdélyben a legfelkapottabb magyar youtube-os vlogger (videoblogger). Az új médium lényege, hogy bárki részese lehet, bárki elkészítheti – akárcsak az írott blogot –, nem kell hozzá más, mint egy kamera meg internetkapcsolat. No, persze a jó beszélőke sem árt. Bence – azaz 2Face – Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvend, mint Erdélyben. 2015-ben több mint 13,5 millióan tekintették meg videóit, összesen 48 millió percen keresztül nézték a tinisztárt. Tavaly 111 ezer rajongó iratkozott fel a Youtube-csatornájára, és jelenleg a legjobb 25 magyar videós között van. A fiatal srác mindig olyan témát dolgoz fel videóiban, ami érdekli a korabelieket, célja, hogy mindig tudjon újat nyújtani, és szórakoztassa rajongóit. – Kezdjük az elején. Miért döntöttél a videókészítés mellett? Honnan jött az ötlet?
– Nagyjából két éve foglalkozom videókészítéssel, de intenzíven csak egy éve. Amikor Magyarországon berobbant a videókészítés, láttam, hogy van jó pár srác, aki elkezdett ezzel foglalkozni, s gondoltam, én is kipróbálnám. Tudtam, hogy van egy-két ismertebb vlogger, akiket persze én is követtem, és megtetszett a munkájuk. Nagyon megkedveltem ezt a világot, és az is előnyömre vált, hogy már azelőtt is szerettem a kamerákkal bánni. Sokan félreértik, mert azt hiszik, hogy videózni szeretek, pedig nem. Az embereket szeretem szórakoztatni, és szerintem ez a legjobb módja. – Miért lett a 2Face a művészneved? Ha jól tudom, először nem erre esett a választásod.
– A 2Face előtt még jó pár művésznevem volt, sokat váltogattam őket. Ezt a nevet egy osztálytársam találta ki, én pedig poénból felvettem, aztán ez maradt, mert tetszett az embereknek. – Jó pár kérdezz-felelek videód is van. Mennyire szeretik ezeket a rajongóid?
– Nagyon kedvelik, mert ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a magánszférámhoz, illetve titkokat és kulisszatitkokat leshetnek el. Általában azt kérdezik, hogy anyukámat és apukámat hogy hívják, hol lakom, a barátnőm hogy van. Persze én döntöm el, hogy mennyire engedem őket közel, mire válaszolok. – Sepsiszentgyörgyön felismernek az utcán. Hogyan kezeled az így kialakuló helyzeteket?
– Először nehezen viseltem, sétáltam az utcán és leszólítottak. Most már mindennapossá vált, hogy megyek a városban, és vagy a hátam mögött vagy a szembejövők összesúgnak, hogy nézd ott van 2Face. Néha meg is szólítanak. Most már van egy réteg, akik sírva jönnek oda hozzám, pedig én is ember vagyok. Szeretem őket szórakoztatni, és ha ők ennyire szeretik a videóimat, az engem csak boldoggá tesz. – Jelenleg több mint 126 ezer ember iratkozott fel a csatornádra, és több mint 14 millióan nézték már meg a videóidat. Ez mennyire változtatta meg az átlagos tinédzseréleted? – Gyökeresen átformálta, teljesen más az életem, amióta videózom, főleg, amióta berobbantam a köztudatba. Ahogy már az előbb is mondtam, naponta leszólítanak, emellett pedig cégekkel dolgozom együtt. – Mikor kezdtek el tömegesen feliratkozni a rajongók?
– Körülbelül egy éve, amikor a barátnőmmel közösen készítettem videót. Azt hiszem, azt több mint 600 ezren látták. Addig naponta nagyjából 40 ember iratkozott fel a csatornámra, ezután megháromszorozódott ez a szám. Olyan nap is volt, hogy 700-an jelentkeztek be. – Ha jól tudom, van már menedzsered is. Miért érezted szükségét? Miből áll az ő munkája? – Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy szükségem van olyan emberekre, akik segíteni tudnak nekem, mert egyedül nagyon nehéz az egészet kézben tartani. A menedzser dolga az, hogy képviseljen engem, ha cégek keresnek meg, ő méri fel, hogy nekem abból mennyi hátrányom és mennyi előnyöm származik. A menedzser mellett még együtt dolgozom egy jogásszal és egy grafikussal.  – Már anyagi hasznod is származik ebből a tevékenységből. Több reklámfelkérést is kapsz? Milyen termékeket reklámozol?
– Több cég is megkeres, hogy készítsek a termékükről videót vagy foglaljam bele az egyik anyagomba. Nálam az elsődleges, hogy csak akkor reklámozok valamit, ha nekem is tetszik. Ígérhetnek bármennyi pénzt, csak akkor vállalom el, ha látom a fantáziát és a lehetőséget. A másik kikötésem pedig az, hogy a reklámvideót én magam készítsem el, az a bizonyos cég nem szólhat bele semmibe a videót illetően. Amúgy van egy elég híres román videókészítő, aki annyira eladta magát, hogy követői már elég nagy számban elfordulnak tőle – szóval, vigyázni kell a reklámokkal. Engem nagyon sokan megkeresnek, de csak a felkérések mintegy negyedére bólintok rá. Mindenképp olyan terméket és eseményt reklámozok csak, ami szerintem a fiatalságot érdekli. Szeretném kimozdítani a fiatalokat a számítógép elől, és az általam reklámozott eseményeken én is megjelenek, így akár találkozhatnak velem, és közös fotót is készíthetnek.
– A hónapok folyamán szemmel láthatóan jobb lett a videóid minősége.
– Ez így van. Megtanultam, hogy a pénzt forgatni kell. Amit sikerül begyűjtenem, annak egy jó részét visszafordítom a videózásba. Szerintem fontos, hogy mindig próbáljak újítani, nem szabad hagynom, hogy monoton legyen és megunható. Csak így lehet egyre több embert elérni. Általában egy kamerával dolgozom, csak az objektívek változnak, emellett még használom videózás közben a laptopomat, amibe beleírok egy rövid vázlatot, illetve van két reflektorom és egy stúdiómikrofonom. Szerintem ennek a technológiai felkészültségnek is köszönhető, hogy előkelő helyen állok a magyar videókészítők körében.
– Magam is megnéztem pár videódat, sokat fejlődtél az elmúlt fél évben. Hogyan látod a lehetőségeidet a jövőre nézve?
– Egyet biztosan tudok: ezentúl is szeretnék videókészítéssel foglalkozni. Érzem magamon, hogy nagyon sokat fejlődött a szókincsem, és ennek hatására videóim is jobbak lesznek. Emellett pedig van egy-két nagyobb projekt, az is lehetséges, hogy készül egy film velem, és piacra dobunk egy mobilalkalmazást, ha minden jól megy.
– Lassan elhagyod székely akcentusodat. Mi a rajongóid véleménye erről?
– Egy éve kezdtem megválni a székelyes akcentustól, így az új rajongók észre sem veszik, hogy egyáltalán volt. Nyilván, vannak olyanok, akik hiányolják, mert attól is egy kicsit egyedibb voltam. Amikor például Magyarországon van közönségtalálkozó, sokszor megkérnek, hogy próbáljak meg székely akcentussal beszélni.
– Szerinted előnyben van az a vlogger, aki jól néz ki?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Mindig törekszünk arra, hogy azt mondjuk, nem a ruha teszi az embert, pedig mindenki vonzódik egy jó stílusú lányhoz/fiúhoz. Ha jól nézel ki, akkor többen iratkoznak fel a videócsatornádra, és erre példát is tudok mondani, hiszen van egy olyan ismerősöm, aki nem készít videókat, amivel felhívhatná magára a figyelmet, de annak köszönhetően, hogy jól néz ki, több tízezren követik Facebookon.
– Most tizenegyedikes vagy. Mivel foglalkoznál szívesen iskola után?
– Mindenképp szeretnék továbbtanulni. A média–kommunikáció nagyon érdekel. Lehetséges, hogy Kolozsváron tanulok, de az is, hogy az Egyesült Államok felé veszem az irányt. Még nem tudom konkrétan, hol, de azt igen, hogy mit. Persze, az egyetem mellett tovább folytatnám a videókészítést.
– Ismersz más romániai és magyarországi vloggereket? Milyen a kapcsolatod velük?
– A magyarországi híresebb vloggereket ismerem, és jóban is vagyok velük. Családias a hangulat, amikor összeülünk, megosztjuk észrevételeinket a videóinkkal kapcsolatban. Romániai magyar videósokat nem ismerek, mert az az igazság, hogy nem nagyon van konkurenciám, viszont a román vloggerek nagyon jók.
– Magyarországon népszerűbb vagy, mint Erdélyben...
– Ott sokkal jobban elterjedt a vloggerség, mint Erdélyben, az emberek jobban rákattantak. Viszont nálunk is egyre népszerűbb lesz a videókészítés. Itt is nagyon szeretnek, de Magyarországon tapasztaltam azt, hogy sírnak vagy remegnek, amikor találkoznak velem, esetleg utánamszaladnak a plázákban. – Te vagy Erdélyben a legfelkapottabb magyar YouTube-os. Mi a sikered titka?
– Szerintem a kitartás nagyon fontos, valamint az, hogy mindig arra kell törekedni, hogy valami újat és innovatívat adjunk a közönségnek. Azokról a témákról kell beszélni, ami a fiatalságot érdekli, hiszen a videókat nem magunknak készítjük.
– Azt hiszem, a sok pozitív vélemény mellett akad negatív kritika is. Te hogyan dolgozod fel, ha többen beszólnak és sértegetnek?
– Tény, hogy néha akad, aki kritikával illet. Erről készítettem egy videót is, mert szerettem volna nyilvánosságra hozni, hogy nem érdekel, ha valaki rosszat akar, és nem építő jelleggel szól hozzá a videóimhoz. Nem értem, ha nem szeret, akkor miért követ, hiszen megvan az a lehetősége, hogy nem figyel rám. Az életben bármit teszünk, biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, szóval, ha valamihez kezdünk, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy negatív kritika is ér majd.
Miska Brigitta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 451-479




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék