udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1059 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1051-1059

Névmutató: Eckstein-Kovács Péter

2003. augusztus 29.

Szept. 1-jén tárgyalja újra az alkotmánymódosító bizottság az igazságszolgáltatásban történő anyanyelvhasználatra vonatkozó RMDSZ-indítványt. Markó Béla szövetségi elnök a javaslat elfogadására számít, ellentétes esetben megtörténhet, hogy az RMDSZ nem szavazza meg az alaptörvényt. Az aug. 29-i vita során az RMDSZ-frakció álláspontját Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György, illetve Eckstein-Kovács Péter szenátor tartották fent. A jelenleg érvényben levő törvények értelmében a romániai kisebbségek az igazságszolgáltatás terén ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint azok a külföldiek, akik nem tudnak románul, azaz hivatalos fordítót igényelhetnek. Az RMDSZ ennek kiegészítéseként azt kérte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvükön szólalhassanak meg perük tárgyalásain. Eckstein-Kovács Péter felszólalásában hivatkozott arra is, hogy Európa több államában a kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvükön szólalhatnak fel a bíróságon. Frunda György hozzászólásában kifejtette, az anyanyelv használatának joga nem nehezítené, hanem éppen könnyítené a tárgyalás menetét, mert a hivatalos tolmácsok száma meglehetősen alacsony, ráadásul a fordító igénybevétele csak a büntetőjogi perekben ingyenes, a polgári perekben pénzbe kerül, és ezt nem mindenki engedheti meg magának. /Cseke Péter Tamás: Markó Béla: gondok adódhatnak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./

2003. augusztus 30.

Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor aug. 29-i, kolozsvári sajtótájékoztatóján a kettős állampolgárságról elmondta: nem ért egyet azzal, hogy a határon túli magyarság etnikai alapon kapjon magyar állampolgárságot, hiszen ez tömeges kivándorlást eredményezne. Vita volt az igazságszolgáltatásban az anyanyelvhasználat kérdéséről, a Nagy-Románia Párt (NRP) szenátorai mellett olyan politikusok is ellenvéleményt fejtettek ki, mint: Adrian Paunescu, George Pruteanu és Norica Nicolae. Eckstein-Kovács Péter szerint az anyanyelv igazságszolgáltatásban való használata a Romániában élő kisebbségek alkotmányos joga. A román állam a hontalanok, az idegenek és a románul nem tudók számára egyaránt biztosítja a tolmács általi védekezés lehetőségét, a Romániában élő kisebbségek tagjai azonban teljes jogú román állampolgárok, ezért több joggal kellene rendelkezniük - közölte a szenátor. Olaszországban, Finnországban és Spanyolországban anyanyelvükön védekezhetnek a kisebbségekhez tartozó személyek. A kettős állampolgárság mind európai, mind világviszonylatban elfogadott, szerinte azonban az erdélyi magyarság nem szorul rá. /Pap Melinda: Alkotmányossági jogot az anyanyelv-használatnak. Hétfőn dönt a bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2003. szeptember 2.

Az alkotmánymódosítás elmúlt heti vitája során, a szenátus megszorítások nélkül fogadta el azokat az előírásokat, amelyek az anyanyelv használatának jogáról szólnak a közigazgatásban és a dekoncentrált intézményekben. Az igazságszolgáltatásban való anyanyelv-használattal kapcsolatos indítványt azonban visszaküldték az Alkotmánymódosító Bizottsághoz, újrafogalmazás végett. Az Alkotmánymódosító Bizottság szept. 1-jei munkájáról Eckstein-Kovács Péter szenátor elmondta: az anyanyelv igazságszolgáltatásban történő használatának kérdésében változtatás nélkül megtartották az első bekezdést, amely előírja, hogy az embereknek joguk van, egy sarkalatos törvény feltételei mellett, az anyanyelvüket használni az igazságszolgáltatásban. Akik kérik a kisebbségi nyelv használatát, azok számára ingyenes ennek a jognak a használata, a tolmács vagy fordító révén. Vita alakult ki arról, hogy lehet-e írásban is használni az anyanyelvet, de mivel benne van a szövegben, hogy a fordítás is ingyenes, ebből következik, hogy a kisebbségi nyelv írásban is használható. Ezek a módosítások egyébként a kisebbségi és regionális nyelvek chartájából kerültek a szövegbe. A Szenátus végül megszavazta az új bekezdést, a Nagy-Románia Párt szenátorai a szavazás előtt tiltakozásképp elhagyták a termet. /(i): Elfogadták az új bekezdést. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./

2003. szeptember 3.

A képviselőház szept. 2-án kinevezte képviselőit az alkotmánymódosítást egyeztető bizottságba, a testületből kizárták a Nagy-Románia Párt (NRP) tagjait. A bizottságnak van egy RMDSZ-es tagja, Varga Attila. A szenátus részéről is kinevezték a tagokat az egyeztető bizottságba, az RMDSZ-t Eckstein-Kovács Péter szenátor képviseli. /Kinevezték az alkotmánymódosítást egyeztető bizottság tagjait. A nagy-romániásokat kizárták a testületből. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

2003. szeptember 6.

Elérkezett a számvetés, a kiértékelés ideje - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök a Zilahon megrendezett, a partiumi megyék RMDSZ önkormányzati tisztségviselőinek szept. 5-6-i konferenciáján. Az RMDSZ kampányban van, az elkövetkező egy évben azonban még számos tennivaló van, mint például az aradi Szabadság-szobor ügyének rendezése, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karainak létrehozása, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretén belül a magyar beiskolázási szám meghatározása. Markó az alkotmánymódosításról szólva kiemelte az anyanyelv használatára vonatkozó rendelkezéseket az önkormányzatokban, dekoncentrált intézményekben és az igazságszolgáltatásban, valamint a felekezeti oktatásra vonatkozó jogot. Megjelent és előadást tartott Persányi Miklós magyarországi környezetvédelmi és vízügyi miniszter is, a környezetvédelem kihívásait, illetve az Európai Unió által támasztott követelmények megfontolását ajánlotta a konferencia résztvevőinek figyelmébe. Románia komoly fejlődés kezdetén áll, Magyarország készen áll e területen szerzett tapasztalatai átadására, illetve az elkövetkezőkben hangsúlyos szerepet kell kapnia a határvidéken létrejövő együttműködésnek. Demeter János, Országos Önkormányzati Tanács elnöke az önkormányzatok tízéves történetét áttekintve, a változásokra hívta fel a figyelmet. Közösen kell megtanulnunk élni az új lehetőségekkel, utalt az előcsatlakozási folyamat során igénybe vehető pénzalapokra az előadó. Eckstein Kovács Péter szenátor az Európai Unión belül a kisebbségek helyzetéről tartott előadást. Horváth Gabriella, a bukaresti magyar nagykövetség első titkára a magyarországi önkormányzati reform irányait vázolta, a küszöbön lévő európa uniós csatlakozás tükrében. /Partiumi Önkormányzati Konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./

2003. szeptember 20.

Megközelítőleg ugyanazokról a témákról, némi időbeli különbséggel tartott szept. 19-én sajtótájékoztatót Vekov Károly képviselő, valamint Eckstein-Kovács Péter szenátor. Vekov Károly fontosnak tartja az alkotmánymódosítás során elért eredményeket, de nincsen megelégedve a bekövetkezett változtatásokkal. A 2007-ben bekövetkező Európai Unióhoz való csatlakozás előtt mindenképpen szükség lesz újabb alkotmánymódosításra, akkor a nemzetállam kérdése, a szubszidiaritás elve, az egyes autonómia formák vagy az esélyegyenlőség módosítása, mindenképpen sorra kell hogy kerüljön. Ami a Szabadság-szobrot illeti, Vekov Károly elmondta: véleménye szerint nem lehet évszázados román-magyar ellenségeskedésről beszélni, ezek az időszakok eltörpülnek azon periódusok mellett, amelyek alatt békességben élt a két nemzet egymás mellett. Amennyiben tehát nem létezett ellenségeskedés, miért kellene léteznie megbékélési parknak, tette fel a kérdést a képviselő, majd hozzáfűzte: nem ért egyet sem a könyvégetéssel, sem a szobordöntésekkel, műemlékek eltávolításával, főleg ha ezek értékeket képviselnek. Vekov súlyos dolognak tartja, ha egy politikai egyezmény megkötése után az egyik fél nem tartja be az egyezséget. Pécsi Ferenc, Szatmár megyei képviselő kilátásba helyezett megyei RMDSZ-ből való kizárását riasztónak tartja. A bármilyen szervezetből való kizárás nem vet jó fényt az illető szervezetre. Eckstein-Kovács Péter az alkotmánymódosítási törvényről nyilatkozva elmondta: a jogszabály pozitív záradékokat tartalmaz. A Szabadság-szoborral kapcsolatban Eckstein-Kovács elmondta: számára a protokollum immár értéktelen papírdarabbá változott. A 2003-ra a megyei protokollumba kerülő fejezet előírja: a Szabadság-szobor újra elhelyezésének időpontja szeptember 15-e. Ez komolyan érinti a kormánypárt és az RMDSZ közötti kapcsolatot. Eckstein-Kovács Péter jelezte, az okt. 11-én sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsán határozottan kiáll amellett, hogy az egyezményt fel kell bontani. /Köllő Katalin: Az alkotmánymódosítástól a Szabadság-szoborig. Pozitív és negatív eredmények politikusi szemszögből. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2003. szeptember 20.

Eckstein-Kovács Péter szenátor és Vekov Károly képviselő is javasolta szept. 19-én, hogy tekintettel a kormánypártnak az aradi Szabadság-szobor ügyében tanúsított magatartására, az RMDSZ bontsa fel a PSD-vel kötött egyezséget. Eckstein és Vekov álláspontjára reagálva Takács Csaba kijelentette: a PSD-RMDSZ protokollum felbontása egyelőre nem kerülhet szóba. "Megértem egyes kollégáim felháborodását, de amíg nem merítjük ki a konfliktus összes megoldási lehetőségét, nem szánjuk magunkat ilyen drasztikus lépésre" - mondta az RMDSZ ügyvezető elnöke. /Eckstein: fecni az egyezség. Takács Csaba szerint nem időszerű a protokollum felbontása. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

2003. szeptember 22.

Szept. 20-án ülésezett Kolozsváron a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT). Kónya Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök beszámolója és az elnökségi határozatok megvitatása után az MKT-ülés második napirendi pontját a szakbizottságok megalakulása képezte. A jelenlévők egyöntetűen megszavazták a határozatot, amelynek értelmében a testületen belül hét szakbizottság fog működni: a politikai, gazdasági, közművelődési és egyházi, oktatási és ifjúsági, önkormányzati, szociális és mezőgazdasági bizottság. Határozatot hoztak, eszerint az RMDSZ Kolozs megyei szervezete minden történelmi és kulturális országos szintű rendezvényen képviselteti magát. Kónya Hamar Sándor javaslatára az ülés résztvevői a Szabadság-szoborcsoport visszaállításával kapcsolatos véleményüket is kifejtették. A tanácsosok ellenzik a kormánypárt által javasolt megbékélési emlékpark gondolatát és kitartanak az emlékmű köztéren való felállítása mellett. Határozatuk szerint támogatják az Arad megyei szervezetet és kérik a Szabadság-szoborcsoport záros határidőn belüli, köztéri szoborként való visszaállítását. A legnagyobb vitát a megyei RMDSZ-elnök azon javaslata váltotta ki, hogy a testület foglaljon állást a kettős állampolgárság ügyében. A jelenlévők zöme egyetértett az állásfoglalás szükségességével, voltak, akik ellenezték a javaslatot. Eckstein-Kovács Péter kijelentette: ellenzi a kettős állampolgárság alanyi jogon való bevezetését, mivel ennek biztosítása az erdélyi magyarság még nagyobb arányú kivándorlását segítené elő. Mátis Jenő szerint a határon túli magyaroknak el kell dönteniük, hogy melyiket akarják: a magyar igazolványt vagy a magyar útlevelet. Hosszas vita után a tanács megszavazta az állásfoglalást. Ennek értelmében: a Kolozs megyei RMDSZ szervezete üdvözli a magyarországi Országos Választmányi Bizottság azon döntését, amelyben hitelesíti a Magyarok Világszövetsége magyar állampolgársággal kapcsolatos javaslatát. /Pap Melinda: Politikai jellegű állásfoglalások születtek. Szombaton ülésezett a Megyei Képviselők Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

2003. október 4.

Nem kegyelmezünk meg azoknak, akik az RMDSZ ellenében magyar ellenjelölteket indítanak a helyhatósági választásokon - jelentette ki okt. 3-án Eckstein-Kovács Péter szenátor Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján. A szenátor élesen bírálta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) is, amely azt javasolta a romániai magyaroknak, hogy nemmel szavazzanak az alkotmányra. A szenátor szerint érthetetlen az EMNT alkotmánymódosítással kapcsolatos állásfoglalása, mivel az okt. 19-én sorra kerülő referendumon az 1991-ben elfogadott alkotmányhoz képest ennek módosított, jobbik változatának sorsáról kell dönteni. Eckstein-Kovács szerint megmagyarázhatatlan, hogy Tőkés László református püspök azt javasolta híveinek: nemmel szavazzanak az alkotmánymódosításra, amely alkotmányos kötelezettséggé lépteti elő az egyházi oktatást. A szenátor ellentmondásosnak nevezte Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor parlamenti képviselők magatartását, akik törvényhozóként a parlamentben megszavazták az alaptörvényt módosító törvénytervezetet, míg az EMNT Kezdeményező Testületében azt javasolták a romániai magyaroknak, hogy nemmel szavazzanak az alkotmányra. Eckstein-Kovács Péter az aradi emlékezésre is kitért, úgy vélvén: nem természetes a külön rendezvények megszervezése. Szerinte meg kell vonni a politikai bizalmat azon szövetségi tisztségviselőktől, akik az RMDSZ-szel szemben induló más magyar szervezeteket támogatnak. /(borbély): Nem kegyelmeznek az egységbontóknak. Eckstein-Kovács Péter nem ért egyet a belső ellenzékkel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

2003. október 7.

Okt. 6-án Kolozsváron a Házsongárdi temető honvédsírjánál és a szamosfalvi emlékműnél emlékeztek meg a tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulójáról. A megyei RMDSZ által szervezett emlékünnepségen a szakadó eső miatt kevés kolozsvári magyar jelent meg. Az ünnepi beszédeket koszorúzás követte: a kolozsvári mártírok emlékművénél a megyei RMDSZ, a Castellum Alapítvány, az Ambasador Társaság és a Pro Iuventute Alapítvány részéről helyeztek el koszorúkat. A szamosfalvi vesztőhelyen a megrongált obeliszknél is elhelyezték az emlékezés virágait. Eckstein-Kovács Péter szenátor beszédében kijelentette: az egységre kell építeni. Az aranyosgyéresi magyarság a református templomban emlékezett okt. 6-ra. Az Avram Iancu Iskola VI-VIII. osztályos magyar diákjai Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye alapján Varga Dobai István által a tanulók számára átdolgozott színművét adták elő, óriási átéléssel. /Pap Melinda: Kolozsvári vértanúkra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

2003. október 13.

Okt. 11-én tartották Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülését. A z SZKT-t megelőző okt. 10-i Egyeztető Kerekasztalhoz hasonlóan a plénum is elvetette Eckstein-Kovács Péter szenátornak azt az indítványát, hogy a testület külön napirendi pontként elemezze a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) létrejött megállapodást. Markó Béla szövetségi a szekértábor-jelenség kérdéséről kifejtette, megosztottságuk nem újkeletű. . Itt van az ideje, hogy elváljunk egymástól? - tette fel a kérdést a szövetségi elnök. Nincsen - mondotta. A helyzetértékelés különbözik, de a célok ugyanazok, és ezeket a célokat együtt tudják megvalósítani. Markó a megerősödött román nacionalizmusról is szót ejtett, amely az aradi Szabadság-szobor visszahelyezésének betiltásához vezetett. Vannak, akik azt mondják, azonnal szakítani kell. Azonban a szakítás nem használna az RMDSZ-nek, hanem a Nagy-Románia Pártnak (NRP), az ultranacionalistáknak. Markó szerint azáltal, hogy Adrian Nastase miniszterelnök engedett pártja magyarellenes politikusainak, elkövette egyik legnagyobb hibáját, és talán végképp megrontotta az RMDSZ és az SZDP viszonyát. Ennek ellenére Markó Béla még nem javasolja, hogy szakítsanak. A Szabadság-szobor kérdését pedig az együttműködés segítségével kell megpróbálni rendezni. Markó Béla, felszólította a romániai magyar közösséget, hogy menjen el szavazni az alkotmány módosítására. Markó bírálta a Székely Nemzeti Tanács megalakítását. "Micsoda erkölcstelenség azt állítani, hogy ti autonómiát akartok, és mi nem?!" -kérdezte. Az elnöki beszámoló után a több órás vita során alapvetően kétféle álláspont körvonalazódott. A mérsékeltebb politikai álláspontot vallók az alkotmánymódosítás mellett voltak. A székelyföldi mozgalmat népszerűsítő plakátok miatt őrizetbe vett Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester ügyéről szólva Frunda György kijelentette: Fodor nem követett el törvénytelenséget, de részvétele a mozgalomban erkölcstelen, s az RMDSZ-nek meg kell oldania a Fodor-kérdést is. A belső ellenzék véleményének hangot adó Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő kifejtette: amikor letették az RMDSZ alapkövét, két alapvető értékre építették fel azt, egyrészt a belső demokráciára, másrészt az egységre. Az elmúlt években azonban a belső demokrácia meglehetősen sokat sérült. Az autonómia megvalósítására jön létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelyeknek nincs szándékukban indulni a választásokon. Szilágyi hangsúlyozta: az EMNT és az SZNT nem az RMDSZ ellen jött létre, hanem az autonómiáért. Vekov Károly úgy fogalmazott: zsákutcába jutottunk, s az RMDSZ csúcsvezetősége juttatott ide. Itt és most meg kell állni, s ennek a politikának véget kell vetni. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ vezetősége, a szövetséget csődbe vivő oligarchikus csoportja mondjon le, s adja át a helyét a megfelelő erkölcsi értékkel rendelkező személyeknek. Döntöttek az SZKT Állandó Bizottságának a kiegészítéséről is, Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alalnöke személyében. Ezt követően a plénum megválasztotta a bizottság négy titkárát is, s ezzel teljessé vált a testület összetétele. Az SZKT közleményt bocsátott ki az aradi Szabadság-szobor ügyében: az együttélés elveinek megsértéseként értékelik azt, hogy a központi hatóságok, az RMDSZ és az SZDP közti megállapodást megszegve megakadályozták az aradi Szabadság-szobor okt. 5-i felállítását. Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a Szabadság-szobrot az eredetileg kijelölt helyen, a Tűzoltó téren állítsák fel. Az SZKT arra kéri a romániai magyar közösséget, hogy okt. 18-19-én menjen el szavazni, és igent mondjon az alkotmány módosítására. Az SZKT állásfoglalást szavazott meg a különböző politikai szerveződéseket illetően is. Az RMDSZ nem támogatja a különböző néven meghirdetett székely vagy magyar nemzeti tanácsok létrejöttét, mert a kezdeményezők súlyosan félrevezetik a közvéleményt, és megpróbálják megosztani a közösséget. A szövetség helyi, területi és országos tisztségviselői nem vehetnek részt ezekben a testületekben, és azok létrejöttét semmilyen formában sem támogathatják. /Papp Annamária: Nyitottabb RMDSZ-t a jövő évi választásokon. Igen!-t az alkotmány módosítására - Nem!-et a nemzeti tanácsokra! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

2003. október 30.

Románia alkotmánya elleni támadásnak nevezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulását okt. 29-én a felsőház jogi bizottságában Antonie Iorgovan kormánypárti (PSD) szenátor, kérve, hogy a testület forduljon az ország legfőbb ügyészségéhez "a Székely Nemzeti Tanács akcióival kapcsolatban". A felvetésre Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor kijelentette: ő maga másképpen értelmezi az alaptörvényt, nem Románia központi térségének elkülönüléséről van szó. Ez nem szeparatizmus, a helyi autonómia pedig az egész Európában elismert közigazgatási szervezési elv és forma - fejtette ki az RMDSZ szenátora. A szenátus ülésén megjelent Ilie Botos, Románia legfőbb ügyésze, s biztosította a testület tagjait, hogy az általa vezetett intézmény az ügyben "már teljesíti kötelességét" - közölte a román közszolgálati rádió. /Vita az SZNT-ről - szenátusi jogi bizottság. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 30./

2003. november 8.

Az Európai Bizottság (EB) országjelentése és az igazságügyi reformok szerepeltek a Kónya-Hamar Sándor képviselő és Eckstein-Kovács Péter szenátor nov. 7-i sajtóértekezletén. Az igazságügyet befolyásolni akaró politikai szándékról nem mondott le a hatalom, jelentette ki Eckstein-Kovács Péter szenátor. A szenátus jogi bizottsága módosító javaslattal súlyosan megcsonkította a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy anyanyelvükön fordulhassanak a bírósághoz, derült ki a sajtótájékoztatón. A módosító javaslat a következőképpen szól: a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van anyanyelvüket használni a bíróságon, fordító segítségével. Ezt a lehetőséget gyakorlatilag a régi alkotmány is biztosította, ez az indítvány tehát alkotmányellenes. Kónya-Hamar Sándor megítélése szerint az EB által elvárt reformokat 2004-ben nem valószínű, hogy meg tudja valósítani a kormánypárt. /Köllő Katalin: Eckstein-Kovács: az igazságszolgáltatási reform elmaradt. A jogi bizottság alkotmány- és kisebbségellenes próbálkozása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

2003. november 19.

Nem nyilvánosak ezentúl a parlamenti szakbizottságok ülései - döntöttek a szenátorok nov. 18-án az új házszabály kidolgozásának első lépéseként. Eszerint az újságírók továbbra is rész vehetnek a megbeszéléseken, azonban csupán a testületek tagjainak külön beleegyezésével. Előzőleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata Párt (PD), valamint az RMDSZ szenátorai a szakbizottságok munkájának átláthatósága mellett voksoltak, támogatva Eckstein-Kovács Péter és Radu F. Alexandru liberális honatyák állásfoglalását. /B. B. E.: Kizárják a sajtót. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./

2003. december 11.

Tízéves fennállását ünnepelte dec. 9-én a Kisebbségi Hivatal. Az ünnepi találkozón részt vettek a Kisebbségi Hivatal életében jelentős szerepet játszó közéleti személyiségek, köztük Viorel Hrebenciuc egykori kormányfőtitkár, Tokay György és Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségi miniszterek, Markó Béla szövetségi elnök, valamint a kisebbségi szervezetek képviselői. A felszólalók kiemelve az Interetnikus Kapcsolatok Hivatalának a kormánystruktúrában betöltött szerepét. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben az RMDSZ döntően hozzájárult Románia kisebbségi politikájának alakításához. Az RMDSZ elnöke kiemelte az anyanyelvhasználat, oktatás, kultúra terén elért eredményeket, amelyeket az alkotmánymódosító törvény is megerősít. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi jogvédelem terén a folyamat korántsem tekinthető lezártnak, az elkövetkezőkben e jogok intézményesítésére, illetve kiteljesítésére kell törekednünk, jelentette ki Markó Béla. /Tízéves fennállását ünnepelte a Kisebbségi Hivatal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2003. december 13.

A nemek közötti esélyegyenlőség jegyében Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor kész perbe fogni az RMDSZ-t - jelezte sajtótájékoztatóján. Eckstein elégedetlen azzal, hogy két parlamenti képviselő és egy szenátor kivételével a szövetség vezetőségéből szinte teljes mértékben hiányoznak a nők. A szenátor javasolni fogja, hogy a választásokra jelölt helyi tanácsosok 30 százalékát a szebbik nem képviselői alkossák. Közölte, amennyiben az SZKT nem fogadja el javaslatát, kész a román igazságszolgáltatáshoz fordulni. /-or-: Perrel fenyegeti az RMDSZ-t Eckstein. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2003. december 15.

Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) dec. 14-én tartotta ülését Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzése után Takács Csaba ügyvezető elnök számolt be a Szövetség állapotáról, majd Nagy Zsolt, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök a 2004-es helyhatósági választások előkészítésére vonatkozó határozattervezetet ismertette. Módosították az SZKT működési szabályzatát, s nyilatkozatot fogadtak el a választási rendszert módosító törvénytervezetekkel kapcsolatban. Sültgalamb vagy balkáni gerle? című politikai helyzetelemzésében Markó Béla emlékeztetett arra, hogy mindazt, amit az erdélyi magyarság mostanáig elért, a deáki mérsékletnek köszönhető. - Az alkotmánymódosítás az összefogásra volt fontos alkalom, mondotta. Markó Béla hangsúlyozta: befogadó, de egységes RMDSZ-re van szükség ahhoz. Szembe kell nézni azzal, hogy egyrészt román oldalról, akár a választási törvény módosításával is megpróbálják a romániai magyarság parlamenti képviseletét felszámolni, vagy meggyengíteni, másrészt pedig "mindenféle fórumok, szövetségek, egyesületek, tanácsok próbálnak megosztani minket, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártnak gyűjtve ezáltal szavazatokat". A kormánypárttal kötött protokollumról szólva Markó Béla elmondta: két teljesítetlen egyezség maradt még hátra: a Szabadság-szobor és a két kolozsvári magyar egyetemi kar létrehozása. A Szabadság-szoborral kapcsolatban körvonalazódik egy kompromisszumos megoldás. A magyar karok megvalósítását nem könnyű létrehozni. Szabó Károly (Szatmár megye) szenátor kifejtette: nincs különösebb súlya a megalakult "képződményeknek", de jó óvatosnak lenni, mert könnyen veszélybe kerülhet az RMDSZ parlamenti képviselete. Kónya-Hamar Sándor (Kolozs megye) képviselő szerint nem lehet elítélni a másképpen gondolkodókat, inkább a kiegyezésre kell törekedni. Kelemen Attila képviselő úgy vélte, sokkal veszélyesebb a Budapestről, mint a Bukarestből jövő megosztottság, s meg kell próbálni kormánypolitikától mentesen kezelni az erdélyi kérdést. Eckstein-Kovács Péter (Kolozs megye) szenátor szerint azon kell munkálkodni, hogy az RMDSZ vonalával egyet nem értő ellenfelek minél nagyobb számban harcostárssá váljanak, akik azonban szervezetten az RMDSZ ellen fognak fellépni, ellenfélből ellenségek lesznek. Az SZKT elnöke, Frunda György (Maros megye) szenátor szerint mind az EMNT, mind a SZNT az RMDSZ ellen munkálkodik, ezekben olyan opportunista politikusok tevékenykednek, akik kiszorultak az RMDSZ-ből, s ezért szükségük volt egy párhuzamos politikai szervezet létrehozására. Vekov Károly (Kolozs megye) elmondta, elsősorban egységteremtésre van szükség, minden magyar felelős minden magyarért, csak olaj a tűzre, ha kizárunk sorainkból embereket. Eckstein-Kovács Péter szenátor javasolta, hogy tegyék lehetővé az RMDSZ színeiben való jelölést azoknak, akik eddig függetlenként vagy más pártok képviselőjeként indultak a helyhatósági választásokon. A szenátor indítványát elfogadták. Indítványozta, hogy a helyhatósági választásokon a befutó helyek harminc százalékát biztosítsák a nők számára. Ezt a javaslatot viszont nem fogadta el az SZKT. /Papp Annamária: Minden magyar felelős minden magyarért. Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ Markó Béla kijelentette: amennyiben az egységes politikai képviseletet gyengítik, egy már megszerzett jogot gyengíthetnek. Azért van aggodalom benne, mondta, mert a mérleg másik tányérján az ostobaság van. Iszlay Árpád kijelentette: akiknek az SZKT-n kellene ülniük, s ehelyett "Kolozsváron nagyokat mondanak", azokat nem minősíti. Háry Jánoshoz hasonlította őket, hozzátéve, hogy Háry csak a kocsmában mondott nagyokat, nem a fórumokon, és az a különbség ezen "gittegyletek" között, és közötte, hogy Háry János nem ártott senkinek. Ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Budapestről jön a megosztás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

2003. december 17.

Meglepetést okozott az a hír, hogy a Gheorghe Funar, Kolozsvár magyargyűlölő polgármestere díszoklevéllel tüntette ki a megpróbált sorsú kolozsvári magyar egyesületet és vezetőjét, Tokay Rozália asszonyt. Közben nem enyhül a három éve tartó hatósági zaklatás, a kolozsvári ügyészség és pénzügyőrség újabb bűnvádi eljárást kezdeményezett a Szent Kamill Otthont önerőből felépítő magyar mozgássérültek egyesülete ellen. A Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatát hatósági ostrom alatt tartják. A Tokay Rozália vezette egyesület, a román állam támogatása nélkül, az elmúlt hét év alatt felépítette és üzembe helyezte a mozgássérült magyar öregeket befogadó Szent Kamill otthont, amely öt szinten, összesen 4000 négyzetméter beépített területen, 80 személy befogadását teszi lehetővé. A közel 100 millió forint értékű épület megvalósításához szükséges pénzösszegeket, az egyesület önerőből, többnyire használt ruhák forgalmazásából teremtette elő. A hatósági zaklatás során nem egyszer tízesével rontottak rá rendőrök, és más hatósági személyek, a Szent Kamill otthon védtelen vezetőire. A hatósági fellépés eredménye per lett, amelyben annak ellenére, hogy az államügyész a magyar mozgássérültek ellen felhozott hatósági vád ejtését kérte, a bíróság másodfokon - az elsőfokú ítélettel ellentétesen - elmarasztalta a kolozsvári magyar egyesületet, és több mint 2 milliárd lej befizetésére kötelezte. Dec. 9-én az MMTK elnöke Budapestre látogatott, és a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Sajtószolgálatának tudomására hozta a legfrissebb fejleményeket. A Tokay Rozália által kiadott tényfeltáró közlemények, melyek részletesen ismertették az MMTK ellen folytatott hajtóvadászatot, eljutottak Brüsszelbe is. Az Európai Unió központjából érkező kutakodásra - többek között Günter Verheugen bővítési biztos felelősségvállaló levelére - a román politika bűvészmutatvánnyal válaszolt. Minden előzetes értesítés nélkül dec. 3-án a kolozsvári városházára hívták Tokay Rozáliát, ahol a sajtó jelenlétében, rögtönzött ünnepség keretében Gheorghe Funar díszoklevelet adott át, egyet a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának, a másikat Tokay Rozália Csöpinek. Tokay Rozáliát megkereste Kolozsvár RMDSZ-szenátora, Eckstein Kovács Péter, aki újabb EU-parlamenti levelet hozott. A szenátor felajánlotta az RMDSZ támogatását a MMTK-nak. "Miután Markó Béla az elmúlt 13 évben a füle botját sem mozdította egyesületünk érdekében, mostani felajánlkozását sem tudom önzetlen segítségként felfogni, sokkal inkább politikai helyezkedésként, amelyet a brüsszeli érdeklődés váltott ki" - mondta Tokay Rozália. Az RMDSZ Ion Iliescu államfőnek állami kitüntetésre terjeszti fel a kolozsvári magyar egyesületet. "Nem kérünk kitüntetéseket, csupán azt, hogy hagyjanak élni és dolgozni minket, és tegyék jóvá azt a sok álmatlan éjszakát, amit az elmúlt 3 évben okoztak nekünk" - nyilatkozta Tokay Rozália. /Díszoklevél és ügyészségi eljárás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2003. december 22.

Dec. 20-án, az RMDSZ megalakulásának 14. évfordulója alkalmából hagyományosan Marosvásárhelyen tartott ünnepi rendezvényen adták át a szövetség által létrehozott Ezüstfenyő-díjakat, amelyeket azoknak a személyeknek adományoznak, akik munkájuk révén jelentősen hozzájárultak az államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszolgáltatásához, valamint az RMDSZ programjának megvalósításához. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta, 14 évvel ezelőtt az RMDSZ a szövetség, az egység, az önállósodás útján indult el és ma is ezen halad. A visszaszolgáltatási folyamat révén csak Székelyföldön több mint 250 000 hektár közbirtokossági erdőtulajdont sikerült visszaszerezni a székelység számára, de már több százra tehető az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása is. Az Ezüstfenyő-díjat ezúttal 25-en - köztük önkormányzati képviselők, országos tisztségviselők, egyházi személyek, vállalkozók - vehették át Idén Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Király András, Arad területi elnök, Tokay György parlamenti képviselő, Szilágyi János besztercei kertészmérnök, Balazsi József érsemjéni polgármester, Szakál András Zsolt brassói erdészmérnök, Markó Attila helyettes államtitkár, Nagy Benedek, a vallásügyi államtitkárság tanácsosa, Tőke István csíkszeredai erdészmérnök, Dézsi Zoltán, gyergyószentmiklósi alprefektus, Kásler Pál hátszegi vállalkozó, Egyed Csaba baróti erdészmérnök, Dimény Zoltán berecki alpolgármester, Eckstein-Kovács Péter kolozsvári szenátor, Sallai János széki polgármester, Borbély László marosvásárhelyi parlamenti képviselő, Csató Béla marosvásárhelyi főesperes, Péter Ferenc szovátai polgármester, Böndi Gyöngyike, nagybányai parlamenti képviselő, Bekő Tamás nagykárolyi polgármester, Varga Attila szatmárnémeti parlamenti képviselő, Antal István székelyudvarhelyi parlamenti képviselő, Kaba Gábor zsombolyai polgármester, Lakatos Sándor zilahi mérnök kapott, továbbá a Közbirtokossági Hírvivő, sepsiszentgyörgyi havilap. /Kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat. Tizennégy éves az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

2003. december 27.

Varga Attila képviselő beszámolt éves tevékenységéről. Teendői oktatási tevékenységgel bővültek, ugyanis ez évtől kezdődően három helyen tanít alkotmányjogot és polgárjogot: a szatmári közigazgatási főiskolán, Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia és újságírói, valamint a Sapientia Egyetem kommunikációs szakán. Megállapította, hogy egyre inkább a törvényerejű sürgősségi kormányrendeletek megvitatása teszi ki a parlament jogalkotási tevékenységének majdnem kilencven százalékát. Ez azt jelenti, hogy a kormány meghozza ezeket a rendeleteket, a parlamentet emiatt az esetek nagy többségében kész tények állítja. Az alkotmánymódosítás az RMDSZ-frakciók és az egész parlament számára is a legfontosabb jogalkotási tevékenység volt. Az RMDSZ megbízásából Varga Attila Eckstein-Kovács Péter szenátorral vett részt mind az előkészítő munkálatokban, a szövegező különbizottság munkálataiban és az általános, illetve cikkelyenkénti vitáiban. Varga Attila az Identitás Alapítvány elnöke, munkatársaival szervezte meg a II. Partiumi Magyar Napokat, illetve támogattak különböző rendezvényeket. Az Alapítvány jelentette meg Gúzs Imre "Elsüllyedt évek hordalékai" című önéletrajzi kötetét és a Status Kiadóval közösen Darvay Nagy Adrienne "Címszerepben Ács Alajos" című kötetét. /Varga Attila: Év végi képviselői beszámoló. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 27./


lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1051-1059




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék