udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
521
találat
lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 511-521
Névmutató:
Márton László
2009. szeptember 8.
„A magyar középiskolákban hiúság kérdésévé vált a román nyelv nem ismerése” – idézte a nyár derekán a romániai magyar sajtó Frunda György RMDSZ-es szenátort, aki buzdította a magyar fiatalokat a többség nyelvének elsajátítására. Frunda elmondta, idén érettségizett lánya amiatt sajnálkozott, hogy az marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban már nem működnek román osztályok, hogy a magyarok románul tanulhassanak és fordítva. A szenátor kijelentésén a „polgári oldal” felháborodott. Az Új Magyar Szó viszont vezércikkben állt ki Frunda nézete mellett, azzal érvelve, Sütő András hiába adta fél szemét a magyar kisebbségi jogokért. Két évtized múltán „meg kell állapítani: az iskolák szétválasztása bizonyára segítette a közösségi identitásőrzést, de ugyanakkor hozzájárult egyfajta elszigetelődéshez is, ami rontja a közösséghez tartozó egyén versenyképességét és helytállási esélyeit a romániai és/vagy európai (munka)piaci környezetben. ” /Salamon Márton László: Eretnekek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2009. szeptember 9.
George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója tájékoztatta az általa vezetett intézményt felügyelő parlamenti bizottság tagjait a hétvégén megrendezett székelyudvarhelyi székely önkormányzati nagygyűléssel kapcsolatban gyűjtött háttér információkról. George Maior egyfelől aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az országban „fokozódik az autonomista diskurzus”, másfelől viszont arról tájékoztatta a honatyákat, hogy a székelyek „demokratikus”, „megszokott” rendezvényen vettek részt. Cezar Preda, a SRI-bizottság elnöke „demokratikusnak” nevezte a székelyudvarhelyi nagygyűlést. „A rendezvénnyel kapcsolatban felvetődött az a kérdés, hogy veszélyt jelent-e az ország biztonságára. A helyszínen tartózkodó SRI-sek részéről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy demokratikus, a székelyek szokásos megnyilvánulásáról volt szó” – tette hozzá Preda. Markó Béla RMDSZ-elnök is védelmében vette a székelyudvarhelyi nagygyűlés szervezőit, szerinte egy civil szervezetnek megvan a teljes szabadsága hasonló jellegű rendezvények szervezésére. Emil Boc kormányfő „rendkívül súlyosaknak” nevezte Corneliu Vadim Tudor PRM-s pártelnök azon kijelentését, hogy az RMDSZ-t és leányvállalatait, a z MPP-t és az SZNT-t törvényen kívül kellene helyezni. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: Ártalmatlan székelyek? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./2009. szeptember 17.
Barabás Csibi Márti, az Új Magyar Szó riportere veheti át idén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) éves közgyűlésén átadásra kerülő Oltyán László-emlékdíjat a hét végén Gyergyószárhegyen, jelezte Szucher Ervin, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke. Voltak nagyon jó pályamunkák, amelyek közül kimagaslott két szerző teljesítménye, Barabás Csibi Mártié és a Mózes Lászlóé, utóbbi a Háromszék újságírója. A holtversenyt Csibi Márti nyerte. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke az Oltyán László-emlékdíjat kitűnő lehetőségnek tartja arra, hogy az egyesület ne csak azokat díjazza, akiket életművük érdemesít fel, hanem a fiatalokat is. /Elismerték a tényfeltárót. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ Emlékeztető: Salamon Márton László egy évvel ezelőtt az ÚMSZ főszerkesztőjeként élesen elítélte MÚRE-t, és a MÚRE szakmai díja odaítélésének módját szégyenteljesnek nevezte. Kifogásolta, hogy nem Barabás Márti, az ÚMSZ munkatársa kapta a legjobb tényfeltáró írásaiért járó kitüntetést. /Salamon Márton László: Csak a szégyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2008. szept. 24./2009. szeptember 18.
Az RMDSZ az egységes bértábla törvénytervezetével kapcsolatban nyújtott be bizalmatlansági indítványt, a PNL-vel együtt. Ez meglepő volt, mert az RMDSZ végig csak a tanügyi törvénycsomagot bírálta, jegyezte meg a lap szerkesztője. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ezt azzal magyarázta, hogy az RMDSZ-nek ki kellett fejeznie éles kritikáját a kormánnyal szemben. A legnagyobb elégedetlenséget a közvéleményben a bértáblával kapcsolatos törvénycsomag váltotta ki. Az RMDSZ-nek érdeke, hogy kormányzati eszközök legyenek a kezében. Megfelelő partnerek és megfelelő kormányprogram esetén az RMDSZ részt venne a kormányzásban. /Salamon Márton László: Szigorúan bizalmatlan. Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./2009. szeptember 21.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szeptember 19-i ülésén felértékelődtek az erdélyi, helyi jellegű problémák. Vitát váltott ki a háromszéki területi szervezetek egyesítése, valamint a marosvásárhelyi városi tanács RMDSZ-frakciójának egyik állásfoglalása, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy a tömeggyilkosnak tartott Stefan Gusa tábornoknak szobrot állítsanak. Szó esett az új oktatási törvénycsomagról is, amely egyik rendelkezésével hátrányos helyzetbe szorítja szórványban az anyanyelvű oktatást. Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta, hogy tévednek az RMDSZ-en kívüli bírálóik, akik sokszor alternatívaként mutatják fel a bukaresti és az erdélyi politizálást. A csíkszeredai nagygyűlés hozadéka az, hogy összefogást nyilvánítottak ki a Hargita, Kovászna és Maros megyei magyar önkormányzati vezetők, akik megerősítették az autonómia iránti igényüket. Az RMDSZ elnöke bírálta a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt által szervezett székelyudvarhelyi önkormányzati nagygyűlés résztvevőit, akik azt hiszik, hogy kiáltványokkal és memorandumokkal megoldhatók a kitűzött célok. Markó a szlovák nyelvtörvény ügyét hozta fel arra, hogy Európa nem hajlandó beleszólni az ilyen problémákba. Király András, Lakatos András és Kötő József azt kifogásolta, hogy az új közoktatási törvény szerint 200-ról 300-ra emelték a minimális kötelező diáklétszámot ahhoz, hogy egy iskola jogi személyiséget nyerjen. Lakatos szerint ez lefejezi szórványban az anyanyelvű oktatást. Az SZKT állásfoglalásában felszólította a pozsonyi parlamenti pártokat, hogy vonják vissza a módosított szlovákiai nyelvtörvényben foglalt diszkriminatív intézkedéseket. Elfogadta az SZKT azt a határozattervezetet, amely a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) összetételéről rendelkezik: az RMDSZ a helyek 75 százalékéra (84 hely), az EMNT pedig 25 százalékára (28 hely) tarthat igényt. /Borbély Tamás: Erdélyi hangsúlyeltolódás az RMDSZ politizálásában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./ A Kulturális Autonómia Tanácsban megfigyelői és tanácskozási joggal meghívást kapnak a magyar történelmi egyházak képviselői is. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy szeptember végére elkészül választási programja, egy hete pedig elkezdődött azoknak a támogatói aláírásoknak az összegyűjtése is, amelyek a választáson való indulásához szükségesek. /Salamon Márton László: BeKATtant” autonómia. A Kulturális Autonómia Tanács összetételéről döntött az SZKT Marosvásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./2009. október 16.
Lucian Croitorut, a jegybank elnökének tanácsadóját bízta meg kormányalakítással Traian Basescu. Döntésével az államfő elutasította a három ellenzéki alakulat – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ – és a nem magyar nemzeti kisebbségek egy technokrata kormányról szóló közös javaslatát Klaus Johannis, Nagyszeben németajkú polgármesterének vezetésével. Az 52 éves Lucian Croitoru a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének, Mugur Isarescunak a tanácsadója, és egyben a Román Gazdaságpolitikai Központnak az elnöke. Az államfőhöz családi kapcsolatok is fűzik, hiszen menyasszonya nem más, mint Isarescu lánya. /Croitorut bízta meg az államfő a kormányalakítással. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./ Traian Basescunak csak akkor lett volna joga visszautasítani egy kialakult parlamenti többség jelöltjét, ha törvényességi kifogást talál a jelöléssel kapcsolatban. Ilyesmiről azonban nem volt szó: az államfő egyszerűen nem vette tekintetbe a javaslatot, és egy másik jelöltet javasolt Klaus Johannis helyett – magyarázta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: „az RMDSZ-nek nagy felelőssége van a jelenlegi helyzetben, minthogy mi vagyunk, vagy legalábbis lehetünk a mérleg nyelve”. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: Elnökre szabott jelölt. Lucian Croitorut nevesítette Traian Basescu államfő a kormányfői tisztségre. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./2009. október 20.
Tisztogat Székelyföldön a már megbukott „Boc II” kormány. Hargita megyében a dekoncentrált intézmények élére az év első felében kinevezett valamennyi PSD-s igazgatót menesztették az elmúlt napokban, kettő kivételével. A mostani tisztogatás nem jelenti a korábbi igazságtalanság jóvátételét: az időközben ellenzékbe került PSD-s igazgatók helyére román személyeket neveznek ki. „Tárgyalunk a Hargita megyei Demokrata Párttal, és próbálunk odahatni, hogy az eredetileg leváltott, RMDSZ-es igazgatók kerüljenek vissza helyükre, legalábbis azok, akik ezt óhajtják még. A PD-L-nek nincsenek a Székelyföldön olyan szakemberei, hogy betölthessék ezeket a helyeket” – magyarázta Borboly Csaba. Az egyelőre még tisztségben levő Hargita megyei PSD-s közegészségügyi igazgató, Emilia Braic széke veszélyben forog: Tar Gyöngyi korábbi intézményvezető ugyanis a közigazgatási bíróságon első fokon megnyerte a pert, amelyet leváltása miatt az Egészségügyi Minisztérium ellen indított. /Salamon Márton László: Székelyföldön tisztogat a már megbukott Boc-kormány. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./2009. október 27.
Salamon Márton László, a lap főmunkatársa vezércikkében elítélte a Boc-kormányt, mert politikai válság leple alatt elvégzik a piszkos munkát, az újabb tisztogatást, embereiket a megyei tisztségekbe helyezik, elítélte azokat, akik nem vesznek részt az RMDSZ elnökválasztási kampányában. A „Nagy Magyar Összefogók” ugyanis mással vannak elfoglalva: szervezetépítéssel. Az egyszemélyes intézmény vezetője alá kell szervezetet építeni. /Salamon Márton László: Piszkos munkák. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./2009. október 29.
Elkezdődött a miniszter-jelöltek megszavazása. Korodi Attila RMDSZ-képviselő indokolta az RMDSZ-nek Vasile Blaga régiófejlesztési miniszterjelölt mellett szóló szavazatát: nem részesítette hátrányban a magyarlakta régiókat, ezért gesztusként mellette szavaztak a szakbizottsági meghallgatáson. Ez nem jelent politikai állásfoglalást a Lucian Croitoru miniszterelnök-jelölt kormánya mellett. „Amikor a teljes kormányról voksolunk majd a parlamentben, ellene szavazunk” – tette hozzá Korodi. Bogdan Aurescunak megelőlegezett pozitív szavazaton kívül a honatyák elutasítottak négy miniszter-jelöltet. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: Meghallgatások: hatból kettő. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./2009. november 3.
Kolozsvárt manapság már inkább csak Nyugaton emlegetik úgy, mint a hírhedt magyarellenes polgármester, Gheorghe Funar városa. Funar ma már nem mer indulni a városatyai székért abban a városban, amely egymás után háromszor szavazta meg őt polgármesternek, és amely tizenkét keserves esztendőt köszönhet neki. Öt és fél évvel ezelőtt Kolozsváron megtörtént a nagy fordulat, egy olyan polgármester került a kincses város élére Emil Boc személyében, aki a második választási forduló előtt a Bibliára tett kézzel esküdött meg arra, hogy soha nem szövetkezik magyarokkal. Emil Boc később a kormánypárt elnökeként mindent megtett, hogy megakadályozza a kisebbségi törvény megszavazását a parlamentben, és miniszterei révén igyekezett keresztbe tenni minden kisebbségjogi kezdeményezésnek. Azután Emil Boc lett a kormányfő. A kincses város szavazópolgárai megválasztották maguknak a város első számú emberévé Boc addigi alpolgármesterét. Az új polgármester haladt tovább a nagy elődök által kitaposott úton, igyekezett mellőzni mindent, ami Kolozsvár magyar múltjára emlékeztetne. A városvezetés most felavatja az újjáalakított főteret, amelynek sarkában egyébként továbbra is ott éktelenkedik a kolozsváriak által guillotine-nak gúnyolt otromba memorandista-emlékmű, akárcsak a Funar-korszak érintetlenül megőrzött többi kolozsvári „relikviája” is – az Avram Iancu-szobor, a fellegvári kereszt és egyebek. Az avató újabb alkalom arra, hogy a városvezetés ismét látványosan hanyagolja a magyar elemet. /Salamon Márton László: Posztfunárok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./2009. november 16.
Balázs Péter magyar külügyminiszter a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) hétvégi bukaresti találkozóján képviselte Budapestet, és a külügyminiszteri szintű találkozón is részt vett. Elmondta, hogy nem kerültek szóba az olyan kétoldalú kérdések, mint például a szlovák–magyar viszony. Két konfliktusos terület volt a nyáron a magyar és a szlovák fél között: az egyik a Sólyom Lászlóval köztársasági elnököt érintő, augusztus 4-én, Révkomáromban történt incidens, amikor nem engedték be Sólyom Lászlót. Emiatt Magyarország az EU-nál panaszt tett, aminek révén jogi és erkölcsi elégtételt nyerhettek. A másik kérdés a nyelvtörvényé – ez egy hosszabb folyamat, hiszen törvény van, de végrehajtási utasítás nincs. Balázs Péter szerint nincs jele annak, hogy a román-magyar közös kormányülés elmaradásának politikai okai lennének. /Salamon Márton László: Ki kapja a tornaórát? Bukaresti beszélgetés Balázs Péterrel, Magyarország külügyminiszterével. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./2009. november 17.
Jó döntés volt, hogy legyen az RMDSZ-nek államfőjelöltje, szögezte le Markó Béla, az RMDSZ elnöke a vele készült interjúban. Sikerült mozgósítani a választókat, Markó reméli, hogy legalább akkora vagy valamivel nagyobb lesz a magyar részvétel, mint a román. Az RMDSZ bizonyos esetekben a mérleg nyelve lehet. /Salamon Márton László: „Döntsük el mi, ki legyen az elnök” Interjú Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./2009. november 24.
A magyar szavazók – vagy legalábbis a székelyföldiek – az országos átlagnál jóval alacsonyabb arányban mentek el voksolni. Azok, akik mégis elmentek, túlnyomó arányban az RMDSZ jelöltjére szavaztak. Salamon Márton László, a lap felelős szerkesztője vezércikkében Tőkés Lászlót tette felelőssé azért, mert a magyarok alacsonyabb arányban mentek el szavazni: „a Magyar Összefogás jelszavával brüsszeli székét megőrző EP-képviselő végigfanyalogta az RMDSZ elnökválasztási kampányát, és szavazói értettek a szóból: távol maradtak az urnáktól. Az MPP és az SZNT viszont nem tudta eltántorítani a magyarokat attól, hogy, ha már szavaznak, az RMDSZ jelöltjére tegyék. Igaz, Tőkéstől eltérően ők legalább nem hintapolitikáztak... ” /Salamon Márton László: Hintapolitika. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./2009. november 27.
Markó Attila az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára az utolsó, még hivatalban lévő magyar államtitkár. 2005 januárjában nevezte ki Calin Popescu-Tariceanu akkori miniszterelnök. /Salamon Márton László: Egy hosszútávfutó magányossága. Beszélgetés Markó Attila DRI-elnökkel, az utolsó, még hivatalban lévő magyar államtitkárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2009. december 3.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint jó döntés volt, hogy az RMDSZ saját államfőjelöltet állított Kelemen Hunor személyében. Kevesebb, mint négy százalékot ért el, de ez jó eredmény. Salamon Márton László felelős szerkesztő szerint a Magyar Összefogás válságban van, Tőkés László ismét kiásta a csatabárdot. Markó Béla nem így látja, Tőkés László gyakran nyilvánított különvéleményt. Sokan azt mondják, hogy az RMDSZ a baloldalra állt. Szó sincs erről, hangsúlyozta Markó. Szerinte a román parlamentben egyetlen jobboldalinak mondható párt van, a Nemzeti Liberális Párt. A Demokrata–Liberális Párt hiába tagja az Európai Néppártnak, és hiába vallja magát jobboldalinak, nem az számít, hogy ki mit mond magáról. – Traian Basescu és pártja el akarják vinni az országot egy autoritárius rendszer felé, ahol a hatalom egyetlen kézben összpontosul. – A Magyar Összefogás nem ért véget. Az RMDSZ – közvetve – Mircea Geoana PSD-elnök megszavazására buzdít, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács távolmaradásra, a Magyar Polgári Párt pedig Traian Basescura szavaztat. Mit ért meg mindebből a magyar választópolgár? – hangzott a kérdés. Az RMDSZ bírja a romániai magyarság elsöprő többségének támogatását, és vannak különböző csoportosulások, fejtette ki Markó Béla. Hangsúlyozta: „Meggyőződéssel állítom, hogy ha Mircea Geoanát megválasztják, akkor Klaus Johannis miniszterelnök lesz, és olyan kormány lesz, amely a magyarok és Székelyföld javára is tud cselekedni. ” /Salamon Márton László: Román jelöltek magyar mérlegen. Interjú Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./2009. december 8.
A december 6-án, vasárnap tartott elnökválasztás második fordulójának hivatalos végeredménye szerint nem az exit poll becslések által győztesnek hirdetett Mircea Geoana győzött. A szociáldemokrata jelöltet megelőzte Traian Basescu államfő, aki 70 048 szavazattal kapott többet. Basescu a voksok 50,33 százalékát gyűjtötte össze, Geoana pedig csak a 49,66 százalékát. A szociáldemokraták bejelentették, hogy megóvják a választás eredményét „választási csalások” miatt. Az EBESZ megfigyelői szerint a választás a nemzetközi szervezet normáinak megfelelően zajlott. Klaus Johannis búcsút vett a szociáldemokrata-liberális koalíciótól, és bejelentette, hogy Nagyszeben polgármestere marad. Traian Basescu jelenlegi államfő kapta a legtöbb, 5 275 808 szavazatot, Mircea Geoana 5 205 760 voksot gyűjtött. A két jelöltet 70 048 szavazat választotta el egymástól. Basescu főleg Erdélyben és Bánságban nyert, Geoana pedig főleg a moldvai és a regáti megyékben. /B. T. : Hetvenezer szavazaton bukta el Geoana az államfőséget. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./ Traian Basescu régi-új államelnök szerint semmiség volt legyőznie Mircea Geoanát. Az államfő külön köszönetet mondott a határon túl élőknek, ahol fölényesen megnyerte a választásokat, az ott begyűjtött száztízezer szavazat biztosította számára a végső győzelmet. Crin Antonescu PNL-pártelnök és Ludovic Orban alelnök ismételten kizárták a PD-L-vel való együttműködést. „A romániai magyarság Traian Basescura szavazott a romániai elnökválasztáson, de nem érezte magáénak a voksolást, miután két rossz között kellett választania” – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke emlékeztetett arra, hogy a két jelölt egyike sem kínált semmit a magyaroknak. Ezért volt az EMNT álláspontja az, hogy az emberek a lelkiismeretük szerint szavazzanak – tette hozzá. Tőkés László úgy vélte, hogy a választási győztes Basescunak viszonoznia kell a magyar voksokat, és felül kell vizsgálnia Székelyföld politikáját. Tőkés ismét összefogásra szólította a magyarságot, az RMDSZ-t pedig arra, hogy hagyjon fel egypárti politikai filozófiájával és gyakorlatával, amely „végérvényesen megbukott”. Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette, az exit pollok szoros, de egyértelműen Mircea Geoana szociáldemokrata jelöltnek kedvező eredményt mutattak, ezért kétségtelenül igazuk lehet azoknak, akik megkérdőjelezik a választások eredményét, tisztességességét. Az RMDSZ-nek újra kell gondolnia a taktikáját”– mondta Markó Béla. /Salamon Márton László: Még öt év Basescuból. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./2009. december 14.
A hanuka ünnepét szimbolizáló nyolcágú gyertyatartót december 11-én, az ünnep előestéjén állították fel Chisinau-ban, a Moldovai Köztársaság központi parkjában, Stefan cel Mare moldvai fejedelem szobrának szomszédságában. Ortodox hívek jelentek meg a téren, zsidóellenes jelszavakat kezdtek skandálni. Az ortodox templom esperese vezette csoport kiszakította talapzatából a bronzból öntött zsidó gyertyatartót, és helyére egy fakeresztet szúrtak be. „Moldova egy keresztény ortodox ország, amelyet Stefan cel Mare megvédett a jöttment zsidóktól. Erreföl most oda jutottunk, hogy ezek a szent fejedelem szobra mellé menórát tűznek ki, Ez egy törvénytelen, önkényes tett, amely ellen az ortodox keresztényeknek fel kell emelni a szavukat” – hangoztatta az esperes. A helyi zsidó közösség vezetője, Ilia Sat tiltakozott az ortodoxok tette ellen, és elmondta, a hanuka szimbólumának számító gyertyatartót a törvényes keretek betartásával helyezték el. A zsidó vezető antiszemitának minősítette az akciót, és kifejtette, tudomása szerint a Moldovai Ortodox Egyház felső vezetése nem hagyta jóvá azt. Ezt támasztotta alá maga a keresztény egyházi intézmény szóvivőjének nyilatkozata is. Moldovában jelenleg harmincezres lélekszámú a zsidó közösség. 1900-ban ezen a földrajzi területen mintegy 300 ezer zsidó élt, akiknek jelentős része a cári pogromok, majd a második világháborúban a zsidókat és cigányokat Transznisztriába deportáló román Antonescu-rezsim áldozatává vált. /Salamon Márton László: Hanukát „ünneplő” ortodoxok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2009. december 14.
Lenne kivel, lenne mivel, lenne hol – mégsincs Romániában egész napos magyar tévécsatorna. A romániai magyar televíziózás 40. évfordulóját a hétvégén Csíkszeredában ünnepelték. Bodor Pál, az 1969-ben a román közszolgálati televízió keretében létrehozott magyar adás első főszerkesztője kifejtette: „Nem kellett volna hagyni felaprózódni az energiákat, fel kellett volna építeni az egésznapos magyar csatornát. Ehelyett most egészen másvalami zajlik, mert az illetékesek nem éltek a lehetőségekkel, amelyek az évek során adottak voltak. ” Boros Zoltán – aki az 1989 után, négyéves szünetet követően újraindult magyar adás főszerkesztőjeként emlékezett a múltra – szintén az egyetlen magyar csatorna mellett érvelt. Kacsó Sándor jelenlegi főszerkesztő leszögezte: „A TVR magyar adását független szerkesztőség készíti. Nincs cenzúra, nincs politikai beavatkozás. ” Szerinte a román közszolgálati televízió három csatornáján meglévő műsoridő elégséges, de elismerte, hogy ez a műsoridő nem a legjobb napszakokban áll rendelkezésre. 1969. november 23-án szólalt meg először a román nemzeti televízióban magyar bemondó, a kommunista rezsim azonban 1985-ben megszüntette a magyar adást. Ezzel véget is ért a romániai magyar televíziózás tizenhat évig tartó első fejezete: négy éven át, 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a közszolgálati televízióban. Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi szerkesztője újraindította a magyar nyelvű műsort. A kilencvenes évek második felétől kezdve a bukaresti magyar szerkesztőség monopóliuma megszűnt, megjelent a számos kábeltévé-hálózat által Romániában is sugárzott magyarországi adó, megjelentek a közszolgálati televízió magyar nyelvű területi stúdiói Kolozsváron, Temesváron, Marosvásárhelyen. Ezeken kívül vannak helyi magántelevíziók is. /Salamon Márton László: Tévéünnep – múlt és jövő. Csíkszeredában emlékeztek meg a romániai magyar televíziózás negyven évéről. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2009. december 15.
A romániai pártok vezetői valóságos „politikai akrobatamutatványokat” mutattak be korábbi, sziklaszilárd kijelentéseik és meggyőződéseik gyors és magabiztos megcáfolásával. Az RMDSZ esetében húszéves tapasztalat mutatja, hogy a mindenkori hatalom mellé állni gyümölcsözőbb, mint ellenzékieskedni. Most a dilemmát az RMDSZ vezetőinek kell feloldaniuk: engednek saját helyi szervezetei nyomásának, és kormányra lépnek annak a Traian Basescunak az oldalán, akit az elnökválasztásokon következetesen a nagyobbik rossznak neveztek, vagy ellenzékben maradva lépnek Magyar Összefogás felé. /Salamon Márton László: Logika és politika. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./2009. december 24.
Az új kormány az esti órákban megtartott első kormányülésen elfogadta a 2010-es költségvetést. Geoana szociáldemokrata /PSD/ elnök kifogásolta, hogy a kabinetnek nincsenek megoldásai a válságból való kilábaláshoz. Antonescu, az ellenzéki PNL elnöke felszólalásában kiigazította saját párttársát, Relu Fenechiu képviselőt. Fenechiunak a Boc-kormánnyal szembeni egyik kifogása az volt, hogy a kulturális tárcát „nem egy románra”, hanem Kelemen Hunor RMDSZ-képviselőre bízták. „Kelemen Hunor ugyanolyan román állampolgár, mint bármelyikünk” – szögezte le határozottan Antonescu. „Nem vádolhatnak bennünket következetlenséggel, hűtlenséggel, hiszen programunkhoz mindig is hűek maradtunk” – utasította vissza beszédében Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnökhelyettes-jelölt az opportunizmus vádját. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: Boc-kormány a fa alatt. Felesküdtek és átvették hivatalukat a tegnap megszavazott új kabinet tagjai. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./