udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1662 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1651-1662

Névmutató: Basescu, Traian

2006. július 29.

George Bush amerikai elnök fogadta Traian Basescut, majd Donald Rumsfelddel találkozott a román államfő. Basescu elnök az Irakban állomásozó román katonák anyagi támogatása 50 százalékos növelését kérte. Basescu kifejtette: Románia továbbra is hűséges szövetségese marad az Amerikai Egyesült Államoknak. A Pentagonban folytatott megbeszéléseken szó esett a Romániában létesítendő amerikai katonai támaszpontokról. /Folytatja amerikai körútját Traian Basescu. Hayssam felől nem kérdezősködtek az amerikaiak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2006. július 29.

Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (NRP) elnöke, azt nyilatkozta: felvette a kapcsolatot más pártok elnökeivel, akik egyetértettek azzal, hogy ősszel kezdeményezzék Traian Basescu államelnöki tisztségből való felmentését. /C.V. Tudor: Basescu sorsa megpecsételődött. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2006. július 29.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nyílt levelet intézett Traian Basescu elnökhöz, amelyben kérik, hogy kezdje el a tárgyalásokat a székelyföldi autonóm közigazgatási régió létrehozásáról. A Csapó József, SZNT-elnök által aláírt levél szerint eddig az illetékes romániai hatóságok az SZNT minden követelését visszautasították. Az SZNT szerint Székelyföld újralétesítése, autonómiájának törvény általi garantálása Románia csatlakozásának egyik feltétele kell hogy legyen, amelyet ha teljesítenek, a székely népnek teljes és tényleges egyenlőséget szavatolnak, az Európai Uniót pedig nem terhelik majd etnikai feszültségek. A tanács hasonló tartalmú levelet küldött Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek is. /SZNT: Basescu kezdjen tárgyalásokat az autonómiáról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2006. augusztus 3.

A Tariceanu-kabinet mindaddig vár a nemzetbiztonsági törvények elfogadásával, amíg a civil szervezetek benyújtják módosító indítványaikat a kormány által kidolgozott kerettörvény-tervezethez, és a minisztériumok is megteszik javaslataikat, jelentette be Oana Marinescu szóvivő, válaszképpen az államfő sürgetésére. Traian Basescu államfő korábban kijelentette, nem nevezi ki a titkosszolgálatok lemondott vezetőinek utódait, amíg a parlament el nem fogadja az új nemzetbiztonsági törvényeket. A kormány már múlt heti ülésén megvitatta a miniszterelnök két bizalmasa – Radu Stroe kormányfőtitkár és Marius Oprea történész – által készített nemzetbiztonsági kerettörvény-tervezetet. A Tariceanu-féle jogszabály egyik legfontosabb újdonsága az, hogy két titkosszolgálatot – a Kormányőrséget (SPP) és a Különleges Távközlési Szolgálatot (STS) – a kabinet hatáskörébe utal. Eszerint a SPP és a STS vezetője a belügyminisztériumi, illetve a távközlési tárca egy-egy államtitkára lenne, akiket a miniszterelnök nevez ki. A jelenlegi törvények értelmében e két titkosszolgálat igazgatójára az államfő tesz javaslatot. A kormány változata emellett azt is előírja, hogy a SPP és a STS többé nem végezhet telefonlehallgatásokat sem. E tervezetet a kormányfő már május végén elküldte minisztereinek véleményezésre, kilenc tárcavezetőtől még nem kapott választ. Köztük Nagy Zsolt távközlési minisztertől sem, aki elmondta: június 24-ig kellett volna megtennie javaslatait a dokumentummal kapcsolatosan, de ezt végül nem tette meg. A tervezetet ugyanis elfogadhatónak tekinti. Traian Basescu államfő áprilisban öt jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomagot terjesztett elő és bocsátott közvitára az elnöki hivatal internetes honlapján, ezekből Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök csak négyet vett át: a SRI, illetve a SIE működését szabályozó törvényt, a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó tervezetet, illetve a titkosszolgálati alkalmazottak jogállására vonatkozó jogszabályt. A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) májusi ülésén Basescu és Tariceanu bejelentették, hogy a kormány hamarosan elfogadja és a parlament elé terjeszti a jogszabálycsomagot, a tervezetek azonban eddig még csak nem is szerepeltek a kabinet üléseinek napirendi pontjai között. A Basescu-féle tervezeteket a liberálisok ugyanis elfogadhatatlannak tartották. Érvelésük szerint e jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a titkosszolgálatokat rendkívüli állapotok esetén. Az elnök törvényjavaslatait a civil szervezetek is sokszor bírálták. A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint a tervezetek több előírása is sérti az emberi jogokat. Az elnöki hivatal által javasolt nemzetbiztonsági törvénycsomag rendelkezései szerint akár bíróság elé is kerülhet az az RMDSZ-es politikus, aki Románia területi-közigazgatási rendszerének módosítását javasolja, új régiók létrehozását szorgalmazza. Toró T. Tibor, a képviselőház védelmi bizottságának tagja korábban elmondta: így is értelmezhető a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó törvénytervezet egyik passzusa, miszerint: a nemzetbiztonságot veszélyezteti az összes olyan „szeparatista” törekvés, amely az ország területi egységét és feloszthatatlanságát érinti. /Cseke Péter Tamás: A kormány csak alapos elemzés után fogadja el a nemzetbiztonsági jogszabályokat. A kormány megnyirbálta Basescu törvényeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./

2006. augusztus 3.

Törvényellenesnek tartja Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) leköszönt igazgatója a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) július 24-i döntését, amely elrendelte a politikusdossziék nemzetbiztonsági okokból történt titkosításának feloldását. Szerinte a döntés nem a CSAT, hanem a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ vegyes bizottságának hatáskörébe tartozik. Cristian Parvulescu politikai elemző, a Pro Demokrácia Egyesület elnöke úgy véli, hogy Timofte tulajdonképpen Traian Basescura utalt, és azt sejteti a nyilvánossággal, hogy az államfői hivatal totalitárius módon az állami intézmények, valamint a titkosszolgálatok fölé kerekedett. Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság tagja korábban elmondta, ő sem ért egyet az államfő politikusi dossziék titkosításának feloldását célzó utasításával. A politikus szerint ezután is maradnak titkosított dossziék a SRI leltárában. Különben a SRI igazgatói tisztségét 1997 és 2000 között betöltő Costin Georgescu is kételkedik abban, hogy a „megaátvilágítás” során szenzációs felfedezésekre bukkanna a CNSAS. Georgescu volt SRI-vezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a politikum mindig is megpróbálta befolyása alá vonni a titkosszolgálatot. Egyben elutasította azt az ellenzéki javaslatot, amely egybeolvasztaná a SRI-t a Külügyi Hírszerzéssel. – Radu Timofte, a SRI leköszönt elnöke megerősítette a központi sajtóban megjelent híreket, miszerint a titkosszolgálatok 1989 után is beszerveztek újságírókat. Habár Emil Constantinescu volt államfő hangsúlyozta: mandátuma idején ezt megtiltotta a SRI-nek, Timofte beismerte, a titkosszolgálatok nem szüntették be az újságírók behálózását. /Barta Zoltán: Blöff a politikusok átvilágítása? = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./

2006. augusztus 8.

Augusztus 7-én az Evenimentul Zilei című napilap közölte, hogy a Szekuritátéval kapcsolatban állók iratán többek között RMDSZ-es politikusok neve szerepel. Az újság kiemelte Markó Béla kijelentését, miszerint adott nyilatkozatokat a Szekuritáténak, azonban a cikk nem közölte a nyilatkozattétel körülményeit. Az oldalon helyet kapott az átvilágítás egyfajta kronológiája is, amelyben az átvilágító bizottság /CNSAS/ által leleplezett „legfontosabb név” a Bárányi Ferencé. A szerző elhallgatja, hogy a politikából visszavonulni kényszerült egykori RMDSZ-es egészségügyi miniszterről később bebizonyosodott, hogy nem végzett politikai rendőri tevékenységet. A lap Cozmin Gusa, a Nemzeti Kezdeményezés Pártja /PIN/ elnökének nyilatkozatát idézte: több mint száz politikusról derítik ki – köztük „az RMDSZ vezetőinek többségéről” -, hogy együttműködtek az egykori kommunista titkosszolgálattal. Tavaly, 2005. augusztus 30-án a Cotidianul című lap vádolta együttműködéssel Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. Ez a cikk feltételezéseket közölt sokat sejtető címmel és alcímekkel. Markó nem tagadta, adott nyilatkozatot a Szekuritáténak: Lábujjhegyre állt ország című interjúkötetben írt erről. Eszerint a Szekuritáté egy sepsiszentgyörgyi incidenssel, a robbantással kapcsolatban íratott vele nyilatkozatot. Az RMDSZ-es politikusok feltételezett szekusmúltja Traian Basescu államfő egykori tanácsosának, a korrupciós gyanú miatt lemondott Elena Udreának köszönhetően merült fel ismét. Udrea az Antena 3 televízió július 27-i beszélgető műsorában kijelentette: összefüggés lehet a politikusok dossziéinak tervezett nyilvánosságra hozatala és aközött, hogy a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság elutasította a titkosszolgálat igazgatójának lemondását, amelyet korábban az államfő elfogadott. Udera szerint a kapcsolat Verestóy Attila, a bizottság alelnöke lehet, illetve „párttársainak hosszú sora, akiknek gondjuk akadhat a titkosítás megszüntetése nyomán”. Tudor, a Nagy-Románia Párt vezetője büszke arra, hogy pártjának sikerült maga köré gyűjtenie számos egykori titkosrendőrt, és az alakulat szavazóit minden jel szerint ez nem zavarja. /Szőcs Levente: Átvilágítósdi magyarokkal a főszerepben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

2006. augusztus 10.

Traian Basescu államelnök Irakba utazott, meglátogatta az ott állomásozó román katonákat, továbbá találkozott Jalal Talabani iraki államfővel, Nouri Al-Maliki kormányfővel és a gazdasági ügyekért felelős miniszterekkel. A megbeszéléseken felvetették román cégek részvételét az iraki újjáépítésben. Jelenleg körülbelül 890 román katona tartózkodik Irakban. Basescu elmondta, nem vonják ki a román katonákat, azok mindaddig Irakban maradnak, ameddig az ottani kormány kérni nem fogja a kivonásukat. /Irakban tartózkodik az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

2006. augusztus 10.

Traian Basescu elnök augusztus 9-én Irakba látogatott és megerősítette: nem hívja vissza a katonákat. Állásfoglalása ellentétes Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnökével, aki hetek óta az Irakban állomásozó román katonák kivonása mellett kardoskodik. A miniszterelnök pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) július elején aláírásgyűjtő akciót kezdett a csapatkivonás támogatása mellett, miután az államfő elnöklete alatt működő román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elutasította a védelmi miniszter erre irányuló javaslatát. Eddig kétszázezren támogatták a kezdeményezést. Teodor Atanasiu védelmi miniszter jelezte, hogy a tanács következő ülésén ismét előterjesztést tesz az iraki csapatkivonásról. /I. I. Cs.: Az elnöknek tetszik a katonásdi. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./

2006. augusztus 15.

Kelemen Hunor RMDSZ-es parlamenti képviselő a volt politikai rendőrség iratcsomóinak nyilvánosságra hozásával kapcsolatosan leszögezte: Aki együttműködött a Szekuritátéval, az ne vállalhasson köztisztséget. Emlékeztetett, hogy az érdekvédelmi szervezet megvált azoktól a politikusoktól és közéleti szereplőktől, akik esetében felmerült az együttműködés gyanúja. Példaként Bárányi Ferenc volt egészségügyi minisztert és Fazakas László margittai lelkipásztort említette. Kelemen Hunor elújságolta, nemrég vette kézbe a róla szóló megfigyelési dossziét. Az iratcsomó teljes tartalmát az interneten nyilvánosságra fogja hozni. Kelemen szerint feltevődik a kérdés: miért csupán ennyi iratcsomót hoztak nyilvánosságra? Miért Cosmin Gusa, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (NKP) elnöke hozza nyilvánosságra az információkat a politikusok iratcsomóiról? Hozzátette: a dossziék nyilvánosságra hozását Traian Basescu államfővel kellene kezdeni. Nem maradhatnak ki a polgármesterek, városi tanácsosok, valamint a befolyásos újságírók és egyházi vezetők sem. /K. O.: Ideje megszabadulni a volt besúgóktól. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

2006. augusztus 15.

A magyarországi román kisebbség képviselői is jelen lesznek a Román közösségek és az európai identitás elnevezésű, Eforie Sudon augusztus 15-én kezdődő nyári egyetemen. Az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) Traian Basescu államfő védnöksége alatt először szervezi meg ezt az előadás-sorozatot, melynek résztvevői kiváló tanulmányi eredményt elért moldáviai, ukrajnai, szerbiai, magyarországi, bulgáriai, albániai és makedóniai fiatalok lesznek. Az „egyetemisták” többek között demokratikus pártok vezetőivel, a kulturális élet jeles képviselőivel, a külföldön élő románokért fennálló civil szervezetek tagjaival találkoznak, akik a román identitás megőrzéséért küzdenek. /M. L.: Románságuk megőrzéséért táboroznak a kisebbségek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

2006. augusztus 16.

Frunda György RMDSZ-szenátor megtekintette mind az öt szekusdossziét. Az átvilágító bizottság /CNSAS/ leköszönő szóvivője, Cazimir Ionescu bejelentette: ezentúl titkosan, és csakis igennel vagy nemmel szavazhatnak, de mindaddig nem hoznak döntést a politikusok ügyében, ameddig a két titkosszolgáltat, az RHSZ és a KHSZ nem adja írásban, hogy valamennyi politikus-dossziét átadtak. Frunda, miután szembesítették dossziéi tartalmával, ismételten kijelentette: nem működött együtt a Szekuritátéval. Nem írt alá együttműködési kötelezvényt, nem írt jelentéseket, nincs fedőneve, a róla kiállított megfigyelési dossziékban viszont öt álnevet használtak vele kapcsolatban. – Ebben a helyzetben van a többi RMDSZ-vezető is – vélekedett Frunda, aki szerint ennek a dosszié-cirkusznak a célja – többek közt – a szövetség kompromittálása. Elmondta: ’89 előtt két nyilatkozatot is írt, az egyikben visszautasította az együttműködést, a másikban pedig arról „tett ígéretet”, hogy nem hozza nyilvánosságra a titkosrendőrség behálózási kísérletét. E két nyilatkozat közül csak a második lelhető meg az iratok közt. A szenátornak összesen öt, két hálózati és három megfigyelési dossziét mutattak be. Frunda szerint a hálózati iratcsomók, amelyeket azon személyek számára is kiállítottak, akiket megpróbáltak ugyan behálózni, de nem sikerült, az ő esetében is ilyen sikertelen kísérletről tanúskodnak. – Amikor 2000-ben az államfői tisztségre jelöltek, kértem, mutassák meg a dossziémat, de visszautasítottak azzal az indoklással, hogy olyan tisztek neve szerepel benne, akik még mindig aktívak, és akiknek személyét nem lehet nyilvánosságra hozni. Most viszont, amikor átnéztem az iratcsomók tartalmát, egyetlen ilyen nevet sem találtam, csak azokét a régi szekusokét, akik még Marosvásárhelyen figyeltek – mondotta. Sorin Oprescu szociáldemokrata párti szenátor szerint ez az egész dosszié-hisztériának Traian Basescu az értelmi szerzője. Basescu mindent megpróbált, hogy kiteljesítse hatalmát. A szenátor szerint azzal, hogy Basescu jóváhagyta a parlamenti képviselők eddig titkosított dossziéinak a nyilvánosságra hozatalát, elsősorban nem a szekusmúltat akarja tisztázni, hanem a román törvényhozást akarja lejáratni, a teljes káoszban pedig kiprovokálni az előrehozott választásokat. Az SZDP szóvivője, Cristian Diaconescu bejelentette: pártja megfosztja párttagságától minden olyan tisztségviselőjét, akiről kiderül, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (KP) elnöke, akit az átvilágító bizottság korábban elmarasztalt, kijelentette: biztos forrásból tudja, hogy Traian Basescu államfő is együttműködött a Szekuritátéval. Ezt az álláspontot képviseli Emil Constantinescu volt államfő is, aki már tavaly decemberben megkereste a bizottságot azzal a kéréssel, hogy világítsák át Basescu múltját. Claudiu Secasiu, a bizottság elnöke bejelentette: elkezdték a vizsgálatot Constantinescu bejelentése nyomán, eddig azonban csak a Külügyi Hírszerző Szolgálattól /SIE/ kaptak választ, amely szerint egyetlen, Basescu elnök múltjával kapcsolatos dokumentumra sem akadtak az archívumban. Cazimir Ionescu szóvivő cáfolta azokat a sajtóban napvilágot látott információkat, amelyek szerint a következő „csomagban” olyan politikusok dossziéi szerepelnek, mint Theodor Stolojan, Teodor Melescanu, Adrian Severin és Mircea Geoana. Ioan Talpes független szenátor, a SIE volt elnöke azt nyilatkozta, hogy azon politikusok, akiknek megfigyelési dossziéja – akár hiányosan is – a CNSAS-nál van, egytől-egyig besúgók és ügynökök. Ezzel Talpes cáfolta a politikusok azon állítását, miszerint a megfigyelési dosszié léte nem a Szekuritátéval való együttműködést, hanem a megfigyelést jelentette. Ioan Talpes szerint újabb dosszié-hullám várható: az 1990 után keletkezett dossziék is a politikusoknak a Szekuritátéval való együttműködését bizonyítják. Szerinte léteznek olyan politikusok, akik 1990 után is együttműködtek a Szekuritátéval a régi hagyományok szellemében, akiket új, „pozitív, a változásoknak megfelelő” feladatok elvégzésével bíztak meg. /Sz. K.: Szavazási módszert változtatott az átvilágító bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

2006. augusztus 16.

Adrian Paunescu, Ceausescu udvari költője a romániai kulturális élet legismertebb személyisége, Nadia Comaneci-t csodálják legtöbben a tornában elért páratlan teljesítményéért, az újságírásban hasonló népszerűségnek örvend Cristian Tudor Popescu. A politikában továbbra is Traian Basescu vezeti a népszerűségi listát a Demokrata Párttal vállvetve, a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint. Az újságírók körében a legnépszerűbb Cristian Tudor Popescu, a lakosság 23,4 százaléka csodálja a Gandul című napilap igazgatóját. Őt a Jurnalul Nationalban naponta állandó rovattal jelentkező Ion Cristoiu követi (14,9 százalék), Marius Tuca, a Jurnalul National főszerkesztője a harmadik 6,7 százalékkal. A negyedik helyen az Europa Fm-en és a Realitatea TV-n vitaműsort vezető Robert Turcescu (4,4 százalék) áll. /(borbély): Paunescu a legismertebb személyiség a kultúrában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

2006. augusztus 17.

Traian Basescu államfő nyilatkozatában cáfolta, hogy a Szekuritáté besúgója lett volna. Traian Basescu azt követően döntött úgy, hogy kiáll a nyilvánosság elé, hogy többen is besúgással vádolták meg. Beszédében emlékeztetett, hogy a rendszerváltás óta ő az első államfő, aki több mint 1 millió 350 ezer dosszié hozzáférhetőségét tette lehetővé, majd a politikusokra vonatkozó, eddig a nemzetbiztonsági szempont miatt zárva tartott akták titkosítási kötelezettségét is feloldotta. Basescu bírálta, hogy a múlt feltárása Romániában az elmúlt hetekben politikai csatározásokba csapott át. Cáfolta, hogy az akták vizsgálhatóvá tételével politikai ellenfeleit szeretné lejáratni. /B. T.: Basescu: „Nem voltam a Szekuritáté besúgója vagy alkalmazottja”. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./

2006. augusztus 17.

Arra kérdésre vonatkozóan, hogy büntetőjogilag felelősségre vonhatók-e a korábban magukat tisztának tekintő, az átvilágítók rostáján mégis fennakadó politikusok az RMDSZ jogász politikusai közül, Frunda György és Máté András Levente nemmel, míg Ecktstein-Kovács Péter igennel válaszolt. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) csíkszeredai szervezete felkérte Garda Dezsőt, Kelemen Hunort, Sógor Csabát és Verestóy Attilát, hogy hozzák nyilvánosságra a teljes dossziéjukat. Az MPSZ csíkszeredai elnöke, Márton Róbert kijelentette, a Székelyföld lakói képesek lesznek az iratok alapján eldönteni: ki volt besúgó, és ki nem. Hasonló módon kezdeményezte a Transindex internetes újság, hogy Frunda György szenátor is hozza nyilvánosságra a Szekuritáté vele kapcsolatos anyagát. /Traian Basescu: nem lesz megtorpanás az átvilágításban. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

2006. augusztus 17.

A román állampolgársági törvény elfogadásának sürgetésére tett ígéretet Traian Basescu államfő, aki szerint az állampolgárság könnyebb megszerzését lehetővé tevő jogszabály szeptember végén kerülhet a bukaresti törvényhozás elé. Traian Basescu egy fekete-tengeri üdülőtelepen megnyitotta a Románia határain kívül élő egyetemi diákoknak és tanulóknak szervezett nyári szabadegyetemet. Beszédében kifejtette, milyen előnyökkel jár Románia uniós csatlakozása után a román állampolgárság megszerzése a kisebbségben élő románok számára. A táborban részt vevő 300 diák Ukrajnából, Bulgáriából, Magyarországról és Moldovai Köztársaságból érkezett. Basescu a szabadegyetemre utalva elégedetten nyugtázta, hogy tizenhat év után első alkalommal sikerült olyan intézményesített programot létrehozni, amely összegyűjti a határon túli román közösségek fiatal képviselőit. Beszédében Basescu kijelentette: különösen érdekli őt a külföldön élő több mint kétmillió román sorsa. Rámutatott: Románia hivatalos politikája tartalmazza az „elszakított” román közösségekkel való kapcsolat újbóli kiépítésének célkitűzését. A kormány ugyanakkor azért is felelősséget érez, hogy a hazaszeretet a nem Romániában születettekre is áthagyományozódjon. Két lényeges jogszabály törvényhozási vitája kezdődhet meg szeptember végén. Az egyik törvény a román állampolgárság könnyebb megszerzését tenné lehetővé, a másik pedig a határon túl élő románokra vonatkozna. /Könnyítések a határon túli románoknak. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 17./

2006. augusztus 18.

Traian Basescu államfő augusztus 16-i i nyilatkozatában elismerte, hogy a Szekuritáté ma is gyakorolja hatalmát. Az elnök figyelmeztetett: a politikai leszámolásba torkolló átvilágítással azt kockáztatjuk, hogy nem tudjuk meg a legfontosabbat, vagyis hogy mekkora gazdasági és politikai hatalma volt és van ma is az egykori kommunista politikai rendőrségnek. Tizenhat év után ő az első államfő, aki a gondosan őrzött akták nyilvánosságra hozásáról dönteni mert. Nem fogadható el, hogy Basescu használná fel ellenfeleinek lejáratása érdekében az átvilágítást. Cristian Parvulescu politikai elemző szerint az egész átvilágítást saját maguk biztonsága érdekében a Szekuritáté volt tisztjei irányítják. A romániai civil szféra hangadói is kezdik felismerni, hogy az átvilágításnak nem szabad az együttműködők leleplezésénél megállnia. Szintén Basescu hívta fel a figyelmet arra, hogy nem szabad elveszni a részletekben. Mona Musca földbe döngölése azonban bizonyította, hogy ez valós veszélyt jelent. A szekuval együttműködők és besúgók vétke nem olyan nyilvánvaló, mint ahogyan azt sokan gondolják. Minden aláírás külön sorsot, különböző előzményeket és indítékokat rejt. Csakis ezek alapos vizsgálata alapján ítélhető el valaki a behálózási nyilatkozat aláírásáért. Ennél sokkal fontosabb, hogy kiderüljön, kik voltak azok a szekuritátés tisztek, akik a rendszerváltás után gazdasági és politikai hatalomra tettek szert. Félév, egy év múlva kiderül, mennyire volt őszinte Basescu, amikor megígérte, hogy most végre a múlt feltárásának végére járhatunk. /Borbély Tamás: A Szekuritáté hatalma. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

2006. augusztus 23.

Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy nem kaptak választ a mai napig sem azon nyílt levélre, amelyet az SZNT vezetősége július végén címzett Traian Basescu elnökhöz, és amelyben kérték, hogy kezdje el a tárgyalásokat a tanács képviselőivel Székelyföld autonómiájának létrehozásáról. Csapó jelezte, még várnak szeptember 28-ig, amikor a széki tanácsok elnökei összeülnek, hogy döntsenek a következő lépésekről, amelyeket a székelyföldi autonómia érdekében fog az SZNT megtenni. Az illetékes romániai hatóságok a Székely Nemzeti Tanács minden eddigi követelését visszautasították. A parlamentbe 2004-ben benyújtott törvénykezdeményezést Székelyföld autonómia-statútumáról részletes vita nélkül elutasították, ugyanez történt a képviselőházban 2005-ben, s a törvénykezdeményezést hónapok óta nem tűzik napirendre a szenátusban. Az SZNT vezetősége szerint Székelyföld autonómiájának törvény általi garantálása Románia csatlakozásának egyik feltétele kell hogy legyen. /Az SZNT várja Basescu válaszát. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./

2006. augusztus 25.

A román és az iráni elnök szerint csak kereskedelmi vita a Perzsa-öbölbeli olajfúró torony körüli incidens – állapította meg Traian Basescu és Mahmúd Ahmadinezsád egy telefonbeszélgetés során. Bukarest nem tulajdonított túlságosan nagy fontosságot annak, hogy iráni katonák tüzet nyitottak és megszállták az olajfúrót. /Kereskedelmi konfliktusból eredt az öbölakció. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2006. augusztus 26.

Legkésőbb októberig Basescut felfüggesztik tisztségéből! – jelentette ki Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (NRP) elnöke, aki szerint pártja hamarosan hivatalosan is beindítja az eljárást, amelynek célja az államfő tisztségétől való megfosztása. Tudor kijelentette: más pártokkal is egyeztetett ebben az ügyben – természetesen leszámítva az RMDSZ-t –, és arra a következtetésre jutott, a többiek is alig várják, hogy végre megszabaduljanak Basescutól. – Én csináltam belőle elnököt, én rúgom ki! – hangoztatta Tudor utalva arra, hogy az elnökválasztások alkalmával az NRP a D.A. Szövetség jelöltjének támogatására bíztatta szavazóit. Az NRP elnöke bemutatta a sajtónak azt a két személyt, akiknek állítólag módjukban áll felfedni az államfő valós múltját. Az egyik Dobre Boros, a testőrség egykori vezetője, és Petrica Gheorgiu, mindketten a tengerészeti főiskolán Basescu évfolyamtársai voltak. Tudor szerint ők ketten be tudják bizonyítani, hogy Basescu besúgó és bűnöző egyszemélyben. A Traian Basescu testi épségéért felelős biztonsági szolgálat (SPP) volt aligazgatója, Dobre Boros szerint az elnök gyakran hozta kényelmetlen helyzetbe a biztonsági szolgálat alkalmazottait. Állítása szerint az elnök tavaly március-április folyamán két ízben is átugrotta a Cotroceni palota kerítését, így „rázva le” testőreit. Boros kijelentését azonnal cáfolta az elnöki hivatal. /Tudor: legkésőbb októberig megszabadulunk Basescutól! NRP-kísérlet az elnök tisztségéből való felfüggesztésére. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

2006. augusztus 28.

Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke keményen bírálta a kormánykoalíciót. Úgy értékelte, a hatalom képviselői felkészületlenek, és folyamatosan csak egymással vitatkoznak. Ugyanakkor felrótta saját pártjának, hogy nem volt keményebb Traian Basescu elnökkel, valamint a kormánnyal szemben. A pártelnök szerint az SZDP tagjainak határozottabbaknak és keményebbeknek kell lenniük. Kifejtette: a szociáldemokratáknak erőteljesebben kellett volna reagálniuk Basescu elnök választási csalásokra vonatkozó vádjaira, mivel véleménye szerint a választási csalás valójában Traian Basescu „erkölcsi csalása volt”. /Mircea Geoana bekeményít. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./


lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1651-1662




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék