udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 611 találat lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 601-611

Névmutató: Bod Péter

2015. január 2.

Új lakókat vár az új évben a marosvásárhelyi református idősgondozó
November elején nyitotta meg kapuit a Kálvin Jánosról elnevezett marosvásárhelyi idősek otthona, amelyet a Református Egyház Nyugdíjintézete hozott létre. Az év végéig kilencen költöztek be, de januártól már várják az új lakókat, összesen 56 helyet tartanak fenn egyedül maradt, gondozásra, szakápolásra szoruló időseknek.
Az elmúlt szűk két hónap a rutin kialakulásának ideje volt, az egymás megismerésének lassú folyamata a lakók között épp hogy csak elkezdődött. A délutáni pihenő alatt egyelőre csak kevesen keresik egymás társaságát, de irányított együttlét alkalmával már beszélgettek karácsonyi élményeikről, készítettek közösen adventi, karácsonyi díszeket ajtóra, ablakra, asztalra, na és a fenyőfára, melyet együtt öltöztettek fel.
A Bod Péter Diakóniai Központ diákjai karácsonyi műsort mutattak be. „Gyönyörű program volt” - ismerte el az egyik bentlakó idős asszony, aki egy másik otthonból költözött át. „Ahol volt ezelőtt, ott nem volt hajlandó kimozdulni hónapokon át a szobájából, itt pedig nem telik el úgy hét, hogy ne jöjjön ki: enni kijött, áhítatra, barkácsolásra kijött. Olyan jóleső érzés volt, mikor azt mondta, végre otthonra talált” - mesélte Jakab István igazgató.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a lakók közül többeknek tíz éve, egyeseknek talán harminc éve nem volt részük olyan élményben, mint amilyen ez a karácsonyi műsor volt, lakóknak és hozzátartozóknak egyaránt megtelt könnyel a szemük.
A bentlakók többnyire Marosvásárhelyen laktak vagy a Nyárád-mentén, a hozzátartozók közt vannak külföldre költözöttek, más városban élők, de olyanok is, akik mindennap eljönnek látogatóba. A kilenc lakó közül a legidősebb 94, a legfiatalabb 74 éves. Van köztük házaspár is. Vannak ágyhozkötött betegek is. Szociálisan támogatott helyek viszont nincsenek, csak olyan öregeket vesznek fel, akik a díjakat rendszeresen tudják fizetni. Menhely-jellege nincs és nem is tervezik ezt – mondta el a maszol.ro kérdésére az igazgató.
A Kálvin Idősek Otthona református intézmény, a programra nézve ez azt jelenti, hogy délelőttönként mindennap tartanak egy félórás áhítatot, vasárnaponként van istentisztelet, és adott a lehetőség lelkigondozásra – annál is inkább, hogy a bentlakók közt van lelkész is, az épület másik szárnyában pedig kimondottan nyugdíjas lelkipásztor(-házaspároknak) tartanak fenn apartmanokat. Különben a marosvásárhelyi és környékbeli lelkészek szolgálnak be.
Önkéntesek is egyre többen jelentkeznek, a délutáni foglalkozások így az ő ajánlataik függvényében is alakulhat, létrejöhet filmklub, barkácskör, egyesek szívesen olvasnának fel, de amire a legnagyobb szükség lenne az igazgató szerint: a beszélgetés.
„Elképesztően hálásak tudnak lenni az öregek. Egyikük például azt mondta, hogy ha ő tudja, hogy ez ilyen, akkor már harminc évvel ezelőtt beköltözött volna. Bánom, hogy nem fotóztam le, amikor az első beköltözők megérkeztek. Le kellett volna filmeznem, hogy néztek ki akkor. Valósággal látszik, hogy egy hónap alatt megszépültek, meghíztak” - mondja Jakab István, aki szerint a belülről fakadó, magától jövő szeretet a legfontosabb, ez a kulcsa a jó hangulatnak, családias légkörnek, ahol a takarítónőt is érdekli a lakó hogyléte.
Az ilyen szeretet pedig szeretet szül. Ebbe az otthonba várják új lakóikat az új évben az üres, de már otthonos, és még otthonosabbá tehető szobák.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

2015. január 23.

Dr. Tapodi Zsuzsa és dr. Pieldner Judit: Keresztöltésben
Ezek a könyvek arról tanúskodnak, hogy mennyire problémás az írás és olvasás ideje, mindezek ellenére azt is üzenik, hogy olvasni jó, könyvek társaságában lenni jó – hangzott el szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott, Keresztöltés című kettős könyvbemutatón.
Dr. Pieldner Judit és dr. Tapodi Zsuzsa sepsiszentgyörgyi irodalomkutatók, mindketten a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának oktatói, akik ez alkalommal egymás frissen megjelenő tanulmánykötetét mutatták be – ahogy a cím is jelezte – „keresztöltésben”. Dr. Pieldner Judit Az értelmezés ideje című könyvében kortárs irodalmi műveket, az irodalom és film viszonyát elemzi. Ahogy dr. Tapodi Zsuzsa fogalmazott recenziójában: a kötete „kapóra jön minden olyan olvasó számára, akit érdekelnek napjaink művészeti megnyilvánulásai”.
Szövegek szövete című kötetében dr. Tapodi Zsuzsa olyan recenziókat, szerkesztett előadásszövegeket, tanulmányokat gyűjtött össze, amelyek más szövegekről szólnak. A szerző magát hivatásos olvasónak nevezi, aki önmagát más nyelveken is értőnek, de elsősorban erdélyi magyarként határozza meg.
Sok területen kapcsolódik a két egyetemi oktató munkája: nemcsak kollégák, a kötetekből az is kiderül, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Az esemény címadásakor sugallni akarták azt a sok-sok apró mozdulatot is, ami a varrásra jellemző, hiszen a szövegben is egymásba öltődnek a szavak, a tanulmányok, de az évek is összeérnek, akárcsak az ízek, és végül kialakul egy kerek egész, lezárul egy korszak.
Mindkét kötetben olyan irodalomtörténeti értekezést, filmelemzést, kritikákat találunk, amelyek magas tudományos szinten írt szövegek, de az irodalom iránt érdeklődő nagyközönség számára is érthetőek és meggyőző erővel bírnak. Így az elemzett művek olvasására, megtekintésére ösztönzik az olvasót.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. március 4.

Hagyományőrzés új köntösben (Év elején a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban)
A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban járva az intézmény tavalyi megvalósításairól, valamint a 2015-re tervezett programokról faggattuk Dimény-Haszmann Orsolya muzeológust, aki munkatársaival éppen a Maszkások című farsangi múzeumpedagógia tevékenységet vezette. A vidám hangulatú, tartalmas tevékenységről, ahol farsangi népszokásainkról is hallhattak, elégedetten távoztak a mosolyogó, alkotásaikat büszkén mutogató kisdiákok.
Sokszínű évet zártak
A muzeológus a tavalyi eseményeket összegezve elmondta: a múzeum, valamint a mellette működő népfőiskola rendezvényekben gazdag évet tudhat maga mögött. Ezek nagy részét önerőből, illetve pályázatok segítségével valósították meg. A múzeum mellett működő Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel pályáznak a rendezvények, programok kellékeinek beszerzésére, de kiállításaik fejlesztésére, korszerűsítésére is. Ezen kívül mindig akadnak lelkes támogatók, akik önzetlenül járulnak hozzá az intézmény gyarapodásához. A programok megvalósításában segítenek önkéntesek, szakemberek, a faluban működő más egyesületek is. Az IKA Ifjúsági Egyesület égisze alatt működő Pántlika Néptánccsoport fiataljai tavaly több programba is bekapcsolódtak. A Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány nyomdai költségeit már három éve az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum biztosítja. Ez a lap nagyon fontos az intézmény életében, hiszen teret ad a tudományos dolgozatok, levéltári kuriózumok közzététele mellett annak is, hogy a múzeumban zajló munkáról beszámolhassanak a mindenkori látogatóknak, s ezáltal is még több érdeklődőt vonzzanak be. A cél, hogy a Haszmann Pál által megálmodott kiadvány folytonosságát továbbra is megőrizzék. Számszerűsítve az elmúlt év rendezvényeit, elmondható: hat koncertnek, öt könyvbemutatónak, három időszakos kiállításnak és kilenc különféle múzeumpedagógiai foglalkozásnak adott otthont a csernátoni skanzen. D. Haszmann Orsolya kiemelte évente visszatérő pécsi barátaikat, a Míves Mag Műhely alkotóit és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány képviselőit, akik tavaly baranyai értékeket és hungarikumokat hoztak magukkal, kiállítás, zene, előadás formájában, valamint a pécsi MárkusZínházat is, akik varázslatos előadásukkal egyből belopták magukat a csernátoniak szívébe. Velük is dédelgetik a múzeum munkatársai már az idei közös terveket.
Táborozók és burrogtatók a múzeum udvarán
A közel félévszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül őrzik, viszik tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig van csoport vagy egyéni alkotó, aki Haszmann Gabriellával bútorfestést tanul vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesi el. A Művészeti Népiskola két éve – felelevenítve a régebb is sikeres kapcsolatot – ismét Csernátonba helyezte fafaragó-képzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. A két intézmény munkája így nagyon szépen kiegészíti egymást, várják a faragás iránt érdeklődőket, lessenek be az alkotóműhelybe, kapcsolódjanak be a munkába. A kézműveskedés mellett a táborok sora két éve új színt is kapott. Immár olvasótábornak is otthont adnak, mely a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral való jó kapcsolatuk egyik hozadéka. A programmal – mely egy vetélkedőből, majd annak jutalomtáborából áll – a Kovászna megyei 5–8. osztályos diákokat szólítják meg, terveik szerint idén már szórványkitekintéssel is. Ezt a programot is pályázatokkal valósítják meg, 2014-ben a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és helyi vállalkozók támogatták a rendezvényt. Július közepén idén is megszervezik a tábort, a vetélkedőt májusban tartják, március közepén hirdetik meg az idei témát. Másik nagyobb szabású rendezvény, amit már két éve, szintén a könyvtárral közösen sikeresen bonyolít a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület, a Sebő együttes Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Jordán Tamás színművész kíséretében tartott erdélyi koncertkörútja. Idén ősszel Kányádi Sándor költészetét hozzák el. Szintén a megyei könyvtár a partnerük abban, hogy olyan írókat, költőket, néprajzosokat hívhatnak meg, akik egyébként nem jutnának el vidékünkre. Havonta tartanak könyvbemutatót, közönségtalálkozót vagy előadást – sorolta D. Haszmann Orsolya.
Haszmann Lajos restaurátorként dolgozik, a gépek szerelmese, közismerten jó szakember. Ő idén a régi gépek javítására, karbantartására helyezi a hangsúlyt, hiszen a tervek szerint ősszel ismét burrogtatnak. Az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény köré szerveződik a Csernátoni Burrogtató, mely 2015 egyik kiemelt eseménye lesz, a gyöngyösi Lévay Sándor gépgyűjtő, vállalkozó támogatásával, partnerségben a mezőkövesdi Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeummal. Ezt a programot Csernáton Község Polgármesteri Hivatala és itthoni vállalkozók, gépészszakemberek támogatják.
Irodalom, történelem is helyet kap
A Tudatom, hogy én még jól vagyok – Írott és tárgyi emlékek az első világháborúból című kiállítás – melyet tavaly ősszel nyitottak –, idén is látható lesz, ehhez március–június időszakban múzeumpedagógiai tevékenységeket társítanak különböző korosztályoknak, valamint történelmi előadások, könyvbemutatók is színesítik majd a programot. A múzeumpedagógiai tevékenységek márciusban ünnepi hangolódással folytatódnak, ahol nemzeti ünnepünkre készülhetnek fel a programba bekapcsolódók, március 23-a és április 2-a között pedig a hagyományos tojásíró-tanfolyamra várják az érdeklődőket. A különleges iskolai hétre is kínálnak programot. A könyvbemutatók sorát januárban hazai szerző nyitotta, Dimény H. Árpád kötetbemutatójával tisztelegtek a magyar kultúra napja előtt, februárban Molnár Vilmossal ismerkedhettek a csernátoniak. A sort a Székelyföld kulturális folyóirat munkatársai, írók, költők folytatják az elkövetkező három hónapban. Mindeközben tart a tárgygyarapítás is, és szemlátomást modernizálódik a gyűjteménycsoportok szemléltetőanyaga. Tavaly a Bethlen Gábor Alap támogatásával öt múzeumi bábut vásároltak, melyekkel „életet” varázsolnak a skanzen székely házaiba úgy, hogy a helyi viseletet is megmutatják. Az anya- és a fenntartó intézmény, Kovászna Megye Tanácsának támogatásával idén újrazsindelyezik a bélafalvi székely házat, illetve egy új időszakos kiállítással is készülnek, melyet júniusban nyitnak majd meg a látogatók előtt. „Hála Istennek munkánkban mellettünk állhatnak szüleink, akik tanácsaikkal, szaktudásukkal segítik megvalósítani terveinket, oroszlánrészt vállalnak még mindig a gyűjtő, rendszerező munkában. Ez olyan »mankó«, amely biztonságot ad, irányt szab és megerősít” – összegzett Dimény-Haszmann Orsolya, az intézmény muzeológusa, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 14.

Nyergestető hős védőire emlékeztek
Tegnap délután a Nyergestetőn a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanárai és diákjai együtt rótták le kegyeletüket anyaországi testvériskolájuk, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának küldötteivel.
Amióta a két tanintézmény testvériskolai kapcsolatba lépett, a debreceniek minden esztendőben eljönnek március 15-én Kézdivásárhelyre és a Nyergestetőre közösen emlékezni a 166 évvel ezelőtti eseményekre, és fejet hajtani azok előtt, akik itt, a „Székely Thermopülén” 1849. július 31-én és augusztus elsején a bélafalvi Tuzson János őrnaggyal az élen hősies küzdelmet vívtak a túlerőben levő orosz–osztrák csapatokkal szemben.
A Bod Péter Tanítóképző megemlékezése a tömegsírnál kezdődött, ahová iskolatáblával, székely és magyar zászlókkal a kezükben, székely népviseletben, énekszóval, ’48-as forradalmi dalokat énekelve vonultak fel és koszorúzták meg a tanítóképző kopjafáját. A debreceni tanulók és tanáraik is megálltak pár percre az általuk évekkel ezelőtt állított kopjafánál. A tömegsírtól a két iskola küldöttei a csata emlékére 1897-ben állított és a 2005-ben a csíkkozmási önkormányzat és közbirtokosság által felújított emlékoszlop elé vonultak, ahol a debreceni tanulók az alkalomhoz illő ünnepi műsort, verses-zenés összeállítást adtak elő, majd a tanítóképző diákjai léptek közönség elé zenés-irodalmi összeállításukkal. Az ünnepi műsor bemutatása után koszorúzásra került sor, a nyergestetői megemlékezés a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Késő délután a kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthon pedagógusai és az óvodások szülei koszorúzták meg közösen az intézmény nyergestetői kopjaáját. Ma a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola küldöttsége érkezik a Nyergestetőre a tömegsírnál tisztelegni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 14.

Emlékmentő háromszéki fiatalok
Nemes munkát végez immár negyedik esztendeje a Magyar Polgári Párt célkitűzéseivel szimpatizáló, Sepsiszentgyörgy és a városhoz tartozó települések fiataljaiból verbuválódott Magyar Erdélyért Egyesület (Mert). Temetőinkben jeles negyvennyolcas személyiségek jobbára gondozatlan síremlékeit próbálják felújítani, menteni, a jeltelen, de hiteles adatok alapján azonosított hantokat megjelölik. Jobbára a szabadságért küzdő rangos negyvennyolcasok és közhonvédek elhagyott sírjai szorulnak gondozásra.
2012-ben a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben egy dísztölgy (ritka „cserejegenye”) ültetésével indult a tevékenységük. A sepsiszentgyörgyi Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848-as alezredes sírhalmához került a ritka fa, mely az aszály áldozata lett, így az ünnepek előtt egy Olasztelekről származó példánnyal cserélik ki.
Emléktáblával jelölték meg a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben a Nagy család sírboltját, ahol az önéletíró Nagy Elek (1799–1872) honvéd alezredes porai pihennek, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szabadságharcban.
A fiatalok a sepsiszentgyörgyi vártemplomi, majd a kilyéni és szotyori temetőben is derék mentő munkát végeztek. A vártemplomi temetőben emlékkopját állítottak Eimann Károly (1828–1902) honvéd főhadnagy beazonosított egykori sírhalma közelében. Ebben Hajdú Loránd vártemplomi énekvezér volt segítségükre. Az emlékkopja Gazda Zoltán, Bodor János és Ferencz Botond munkája. Ezekkel párhuzamosan mentették és rendezték ugyancsak itt három másik negyvennyolcas személyiség síremlékét: Gyárfás Károly honvédtizedes nyughelyét, Gyárfás Lajos düledező sírkövét és Szabó János honvéd sírját.
– Az egyre fogyó honvédsírokra különös figyelmet fordítunk – mondta Nagy Gábor egyesületi elnök. – Kónya Ádám egykori térrajza alapján akadtunk rá 2013 nyarán a kilyéni unitárius temetőben a Kökösnél hősi halált halt Incze Ferenc (1806–1849) közvitéz és Incze József (1828–1908) tizedes sírjaira, kiszabadítottuk az orgonabozótból, újraírtuk a még álló sírkövek feliratát. Hasonló módon jártunk el Huszti Mózes (1816–1890) honvéd síremlékével is. Tehát három negyvennyolcas harcos megújított emlékével gazdagodott Kilyén, és ha a helyieknek gondjuk lesz ezekre, minden év március 15-én hosszú ideig emlékeztetik az ott élőket, hogy e település fiai is részesei voltak szabadságharcunknak. Csoportunk ez évben is elhelyezi mind a három felújított sírhalomra az emlékezés koszorúit. Kilyéni munkánkat ebben az évben folytatni akarjuk, ugyanis Kónya Ádám térrajza szerint a Székely–Potsa családi kriptában nyugszik Székely Gergely (1822–1897), a kökös-uzoni ütközet sebesültje, honvéd huszár főhadnagy s testvérbátyja, Székely Károly (1820–1879) is, akik kiemelten fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban. Ezt a családi kriptát emléktáblával akarjuk megjelölni. A közelben sikerült azonosítani a szabadságharcban részt vevő, fiatalon elhunyt kilyéni Szilágyi László sírhelyét, régi, pusztuló emlékköve mellé újabb sírjelt akarunk állítani. E sorok írója szerint Szilágyi László (1829–1848) ifjú nemzetőr szüleivel egy sírban nyugszik, ugyanis a Szilágyi-sírkövön, amelyet néhai Szilágyi Ferenc sepsiszentgyörgyi lakossal azonosítottunk, még most is kivehető a Boga Jutzi név. Az asszony adataink szerint Szilágyi László édesanyja volt, édesapja pedig Szilágyi Sámuel jobbágy. Itt jegyezzük meg, hogy a Szilágyi-sír közelében van a restaurált Czakó-kripta. Többek mellett itt pihennek haló porai a nemzetőr hadnagy Kilyéni Czakó Áronnak (1821–1900), aki Világos után bujdosott, majd várfogságot szenvedett. A „mozgó nemzetőrök hadnagyának” emléke azonban egyre halványul. Ősi kúriájuk ma is áll Kilyénben.
– Szotyorban Gidófalvi László (1820–1907) honvéd főhadnagynak emlékkövet állítottunk – folytatta Nagy Gábor –, mert a régi síremléken csak a felesége neve szerepelt. Feltételeztük, hogy férjét is oda temették. „Gidófalvi László jogász volt, negyvennyolcas főhadnagy – írta Városom, Sepsiszentgyörgy című könyvében Kisgyörgy Benjámin (2004). – A szabadságharcban Bem seregében harcolt, a piski csatában kitüntették. Világos után apja közbenjárására kapott kegyelmet. Sepsiszentgyörgyön hunyt el, a szotyori temetőben helyezték örök nyugalomra.” Jó volna tudni, hogy ebben az esztendőben ki lesz, aki egy szál virágot helyez Bem tábornok harcosának emlékkövéhez. Szotyorban Lőrincz János (1818–1887) nemzetőr és honvéd hadnagy sírkövét is felújította a Mert önkéntes munkacsoportja, újraírták a kő eredeti feliratát. Itt Miklós András helybeli lakos segítette őket. Lőrincz János anyagiakkal támogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépületének építését. A sírkő közelében áll a Lőrincz József (1820–1876) honvéd őrnagy emlékére tavaly elhelyezett emlékkopja, amelyet a család késői leszármazottja, Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester állíttatott (Kiss István munkája). Bem kedvenc hadsegéde volt, érdeme, hogy ő mentette meg Bem napiparancsait. Nagyszebenben halálra ítélték, amit várfogságra változtattak. Kálnok negyvennyolcas hőseinek egyike volt Incze János honvédkatona is, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s akinek a falu nyugati szélén elterülő, de ma is használt temetőjében (Pityókás temető) lévő síremlékére Szígyártó András és Vilikó Lajos kálnoki lakos, falukrónikás hívta fel a figyelmet. Életéről nem sokkal tudunk többet, mint amennyit sírkövén olvashattunk: Incze János Székely gyalogkatona, haláláig volt hazájának jó fia. Éltében számlált 72 éveket s végig tisztességben töltötte ezeket. Mh.1880 nov. Béke porának. A nagyon elhanyagolt, gondozatlan síremléket előbb Szígyártó András a mezőtúri fiatalokkal közösen mentette, tavaly ősszel pedig a Mert fiataljai keretbe foglalták a hantokat, felújították a sírkövet, újraírták a sírfeliratot.
– Az unitárius temetőben nyugvó másik kálnoki, Incze János (1817–1903) nemes székely huszár síremlékét és az azt övező vaskerítést is mi tettük rendbe – folytatta Nagy Gábor. – Munkánkban részt vett Vida Sándor, Fekete Attila, Godra Attila, Tókos Pál és Benkő-Bíró Zoltán. Ennek az Incze Jánosnak az emlékét alapítványa is őrzi.
Életrajzából tudjuk, hogy kétszáz koronát adományozott a kálnoki unitárius egyházközségnek, s meghagyása szerint a kamatból vallásos tartalmú könyveket vásároltak jutalomként a legjobb eredményt elért tanulóknak. A kamatból gazdagították az egyházközség könyvtárát is, állták a templom és az épületek időnkénti tatarozását. Összes ingó és ingatlan vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Mint írta: „A dicső múltban, midőn a kardok hegye írta a történelmet, családunknak minden tagja fegyverrel kezében, élete kockáztatásával védte a haza határait, szent ügyét és érdekeit, tehetsége szerint hozzájárult a vitéz székely huszárság fejét övező hervadhatatlan korona kiérdemléséhez.” A Mert-csoport munkája azt bizonyítja, van még menteni való, pusztuló síremlék háromszéki temetőinkben. Mik az idei tervek? – kérdeztük Nagy Gábort. – A nyáron Nagy Sándor hidvégi református lelkész sírjához zarándokolunk Hidvégre, Gidófalván pedig Nagy Ferenc ottani lelkész, Nagy Sándor édesapjának sírjához, aki idős emberként állt be a szabadságharcba. Bikfalván Pál András és Páljános András 1848-as honvédek sírjait akarjuk rendezni. Demeter József főhadbiztos sírja a vártemplomi temető nyugati peremén van, az is gondozásra szorul. Fadgyas Bálint honvéd főhadnagy sírjára is figyelünk, aki a szabadságharc leverése utáni években a Rikán Belőli Honvédegylet elnöke volt. Ez évi tevékenységünk egyik kiemelkedő emlékező eseménye az Egyed Ákos akadémikussal való találkozó és könyvbemutató, amelyet március 14-én 18 órai kezdettel tartunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
– A Mert kiadásait pályázati pénzből állja – tette hozzá Nagy Gábor –, amit pótolunk önerőből, fizikai munkával. A városi tanács támogatott, s a megyétől is várjuk a segítséget. Bárkit szívesen látunk egyesületünkben, aki munkánkba szeretne bekapcsolódni. Elérhetőségünk: www.facebook.com/mertegyesulet.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 16.

Egyed Ákos: A történeti tudatot gondozni kell
Háromszék szabadságharca 1848–1849-ben címmel tartott előadást Egyed Ákos történész, akadémikus a Magyar Erdélyért Egyesület által szervezett rendezvényen a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében március 15-e előestéjén, majd Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész bemutatta Egyed Ákos legutóbbi könyveit.
Egyed Ákos március 15-e jelentőségével kezdte előadását. Elmondta, a modern polgári magyar nemzet születésnapja is a dátum, mikor a 12 ponttal, majd a pozsonyi országgyűlés határozataival rendszerváltás indult el Magyarországon. A pest-budai eseményeket követően az ország más városaiban, Erdélyben, Székelyföldön is kihirdették a 12 pontot, felolvasták Petőfi Nemzeti dalát, de mindenhol megtoldották helyi követelésekkel. Kolozsváron kérték Erdély országgyűlésének összehívását, hogy az is fogadja el a törvényeket, elsősorban a Magyarországgal való egyesülést. Ez május 29-én megtörtént. A negyedik törvénycikkely kimondta a jobbágyfelszabadítást. Az előadó hangsúlyozta, Háromszéken már ezt megelőzően, április 30-án Alsócsernátonban kimondták, nem kell többet robotolni, igaz, ez nem volt törvényerejű határozat. Az Agyagfalvára összehívott székely nemzeti gyűlésen kihirdették: Székelyföld minden lakója egyenlő. Egyed Ákos ismertette a háromszéki ellenállás, a Kiskomité szerepét, Gábor Áron fellépését. Újonnan feltárt dokumentumokkal is szolgált a háromszéki önvédelmi harc megszervezéséről. Végezetül leszögezte, a történeti tudatot gondozni kell, tisztán tartani. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes hiányolta az ifjak jelenlétét a teremből. Hangoztatta, Egyed Ákost addig kell hallgatni, amíg él. Csáki Árpád Egyed Ákos három könyvéről beszélt: az előadás kapcsán a Charta Kiadónál megjelent, Háromszék 1848–1849-ben. Forradalom, szabadságharc címűről, melynek immár harmadik bővített kiadása látott napvilágot, továbbá két újabb kötetéről: Bodos, egy szabad székely falu története (2012, Háromszék Vármegye Kiadó–Tortoma Kiadó) és a A székelyek rövid, képes története (2014, Tortoma Kiadó).
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 26.

Van mit, van hol, de ki?
Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt.
Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár.
Kicsi, majd nagy olvasók
Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott.
Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat.
Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket.
A kiadók sem adják ingyen
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka.
A közkönyvtár nem csak könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató.
A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll.
A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható.
Magyar kiadványok a rengetegben
Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik.
Olvasói apokalipszis
Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet.
Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok
Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják.
„Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2015. március 31.

Mi ide tartozunk!
Makovecz, a magyarságtudat építője
A Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) adott otthont annak a vándorkiállításnak, melynek jóvoltából betekintést nyerhetünk a szerves magyar építészet egyik úttörője és prominens képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, Makovecz Imre (1935–2011) sajátos grafikáinak és egyedi vázlatainak álomvilágába.
Amióta a hetvenes évek közepe táján szembesültem Makovecz gondolataival, számomra is fontossá vált építészete és abban megnyilvánuló gondolkodásmódja, illetve esztétikája – mondta az alkotásokat befogadó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán, aki meleg hangú köszöntője után az építészhez fűződő személyes élményei egy részét is megosztotta a szép számban jelen lévő közönséggel. Szonda Szabolcs, az eseményt szervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója Makoveczről szólva többek között megjegyezte, hogy ő nem csak a magyar szerves építészet stílus és iskola teremtője volt, hanem olyan közéleti ember is, akinek életében, munkásságában és megnyilvánulásaiban a hit és a nemzettudat egyaránt fontos szerepet játszott.
A Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke, dr. Gubcsi Lajos jóvoltából Háromszék fővárosába is eljutó kiállítást Bogos Ernő csíkszeredai építész, Makovecz egykori tanítványa, majd munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nyitotta meg. Véleménye szerint Makovecz Imre tevékenysége, gondolkodásmódja, szabadságértelmezése a magyar építészet és társadalmi események alakulásában egyaránt meghatározó szerepet játszott. Hiszen ő nem csak világszerte elismert építész volt, hanem irodalmi, művészeti munkája mellett politikai, közéleti szereplést is vállalt, ugyanakkor közösségalapítóként, emberi magatartásával példát mutatott kortársainak. A magyar kultúrát a legelemibb jelekre bontotta le, és Kodályhoz, valamint Bartókhoz hasonlóan, ezekből kezdett el újra építkezni.
Makovecz azon útkeresők egyik vezéregyénisége volt, akik az 1956-ban levert magyar szabadságharc bódulatából felébredve, a társadalmi és politikai síkok helyett a szakmai és kulturális élet területein kerestek új megoldásokat. Így 1985-ben a következőket írta: „A mi épületeink, házaink, egy antik atmoszférát mutatnak fel, néha misztikusan sejtelmesen. A nép hangjait lehet hallani a falakból, a mi kupoláink betakarnak minket, mint az egek. A népi motívumaink, a mi szétszakított etnikai közösségeink visszatérnek a háromdimenziós struktúrákban. A mi felmenőink, akiket kiüldöztek a lelkünkből, most újra visszatérnek, beszélni velünk, hogy segítsenek megvalósítani, felépíteni, azt, amiben hiszünk, hogy ehhez a helyhez tartozhassunk.”
Makovecz Imre építészeti stílusát megyénkben két jeles építmény is magán hordozza: a vargyasi református templom, valamint a szemerjai ravatalozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. április 15.

Kényszerű különút? (A rendszerváltás és a magyarok)
Miért kényszerült önszerveződésre, és ezáltal tulajdonképpen egyfajta különutas szerepre az erdélyi magyarság a negyedszázaddal ezelőtti romániai rendszerváltozás eseményei közepette, illetve azok folyományaként? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek végül az RMDSZ létrejöttéhez, illetve a most is jellemző szembenállásos jogérvényesítési helyzethez vezettek? Mások mellett ezekre a kérdésekre is igyekezett választ adni csütörtök délután Novák Csaba Zoltán, valamint Nagy Botond kutató a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, nemrégiben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelent Együtt és külön – Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet egyik társszerkesztője előadásában sűrítve igyekezett ismertetni azt a folyamatot, mely az 1990-es év közepéig tartott, és amely az erdélyi magyarság számára kijelölte a követendő utat az eljövendő évekre a jogérvényesítésben, megmaradásban. A tanulmánykötet tulajdonképpen ugyanezt az utat járja végig 12 erdélyi város forradalmi eseményeit ismertetve 12 tanulmány révén – szerzőik között ott találjuk Nagy Botond sepsiszentgyörgyi levéltáros kutatót is. Ennek a zavaros, sok szempontból máig feltáratlan időszaknak a bemutatása elképzelhetetlen a kelet-európai szocialista csatlósállamok, valamint a Szovjetunió által az 1970-es évektől kezdődően bejárt út ismerete nélkül. A hruscsovi ideológiai szürkeségtől az 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet főtitkár által meghirdetett glasznosztyban (átláthatóság), illetve a peresztrojkában (átalakítás) testet öltő reformkísérleten keresztül egészen a szocialista blokk egyre hangsúlyosabb, a Nyugattal szembeni műszaki és gazdasági lemaradás által is előidézett összeomlásáig. A kutató Lengyelország, Magyarország, valamint Bulgária példáját állította szembe Ceauşescu Romániájával. Így mutatta be azokat a folyamatokat, amelyek során a Securitate, valamint a kommunista párt sikeresen leépítette az előző évtizedben kialakult demokratikus ellenzéket, olyannyira, hogy a 80-as évek végére ez szinte teljesen felmorzsolódott, magyar oldalon is mindössze néhány képviselője maradt, köztük Sütő András vagy Domokos Géza. Az erőszakos betelepítési politika, a nagy erdélyi városok etnikai arányainak felborulása, az egyre erőteljesebb nacionalista hangvétel hatására az erdélyi magyarság helyzete kilátástalanná vált, ugyanakkor a lakosság egészét érintő – Ceauşescu modernizációs törekvéseinek bukását jelentő – gazdasági, megélhetési nehézségeknek ugyanúgy szenvedői voltak a magyarok, mint a románság. Mindez olyan körülmények között, hogy az akkori rendszert irányítók tökéletesen tisztában voltak a társadalom általános helyzetével, amint azt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács birtokába került dokumentumok is bizonyítják. Novák szerint kutatásaik során arra is kétségbevonhatatlan választ kaptak, hogy miért nem volt esély sem arra, hogy a többi kelet-európai államhoz hasonlóan úgynevezett bársonyos forradalom révén történjék rendszerváltás Romániában. A demokratikus ellenzék hiánya, erőtlensége szinte sorsszerűen vezetett ahhoz a helyzethez, hogy az 1989 december végi euforikus állapotokat követően a rendszer másod-, harmadvonalas aktivistái ragadják magukhoz a hatalmat. Helyi szinten is a magyarság rovására kezdjék el építeni az új politikai szerkezetet olyan körülmények között, hogy sok településen a román–magyar viszony egyensúlyra alapozó struktúrát tett volna lehetővé. Novák kitért a Vatra Românească szerepére, amely Bukarest ellenében is oroszlánrészt vállalt a magyarság visszaszorításában, felborítva azt a természetes, a forradalmat követően kialakult állapotot, mely például Székelyföldet kiemelten jellemezte, azaz az etnikai arányoknak megfelelően álltak fel az új irányítószervek, például a megyei tanácsok. A székelyföldi városokban lezajlott forradalmi események – Székelyudvarhely, Kézdivásárhely – tökéletes propagandamuníciót jelentettek a Vatra számára, hiszen etnikai megtorlásként lehetett feltüntetni azokat. Az előadás és a tanulmánykötet igen pontos képet ad arról a folyamatról is, ahogyan a Nemzeti Megmentési Front átlényegülését követően az erdélyi megyékben különböző nevek alatt létrejött demokratikus szervezetek végül miként olvadtak eggyé, azaz mi vezetett az RMDSZ létrejöttéhez. A kép ugyanakkor nem lehet teljes az 1990. márciusi események elemzése nélkül. 
Nagy Botond a kötetbe foglalt tanulmányának kivonatát ismertetve a Sepsiszentgyörgyön 1990 májusáig tartó zavaros állapotokat mutatta be a gyárakból indult tüntetésektől egészen az enyhülésig, rámutatva mások mellett, hogy a diverzió itt is tökéletesen működött, illetve a nómenklaturisták hatalomátvétele hasonló volt más erdélyi városokhoz. 
A Háromszék érdeklődésére mindkét kutató megerősítette, hogy noha igen gazdag forrásanyaghoz volt lehetőségük hozzájutni, a korszak érdembeni tanulmányozását továbbra is nagymértékben akadályozza, hogy a belügyminisztérium, illetve a hadsereg dokumentumaihoz nincs hozzáférés. Az egykori káderek átmentésére, a rendszerváltozás eltérítésére vonatkozó bizonyítékok nagyrészt fellelhetőek, viszont az akkori események pontos láncolata, bizonyos összefüggések továbbra is homályosak maradnak – és ez igaz Marosvásárhely fekete márciusára is.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 30.

Bizonyított a Classical
Az opera háromszéki hírnökei 
Pár hónapja Háromszéken hiánypótló jelleggel alakult meg profi énekesekből, énektanárokból a sepsiszentgyörgyi Classical együttes, és máris számos rajongót szerzett vasárnapi nyitókoncertjével, a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A főként közismert operaáriákat előadó csapat tagjait faggattuk terveikről.
A szóban forgó énekes csapat, amelynek tagjai külön-külön már több mint tíz éve közreműködtek, újratársult együttesként jött létre, ám ebben a felállásban most először léptek színpadra. Egyórás előadásuk a klasszikus és romantikus opera kedvelőinek szólt, és közismert áriák csendültek fel benne Mozart, Puccini, Verdi, Bizet, Offenbach, Flotow, Rossini operáiból.
– Nagymértékben támogatjuk a helyi, fiatal, tehetséges énekeseket is, így már az első koncertünkön meghívottként mutatkozhatott be Bartos Barna tanítványom, aki számtalan énekverseny nyertese – mondta Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, hangsúlyozva, az opera jelenleg Európában a reneszánszát éli, így küldetésüknek tekintik, hogy Háromszéken is népszerűsítsék.
Az első koncert után kapott pozitív visszajelzésekből pedig az olvasható ki, hogy van igény a minőségi, élő muzsikára vidékünkön is. Az együttes jelenleg hanglemezre készül rögzíteni az egyórás produkcióját. A Classical Együttes tagjai: Sebestyén-Lázár Enikő – szoprán, Szélyes-Babos Margit – szoprán, Oláh-Badi Alpár – tenor (mindhárman a brassói Transilvania Egyetem Zenei Fakultásán végeztek magánének-opera szakon), illetve Kőmíves Bokor Zsuzsa – zongora (ő a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zongora szakán végzett).
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. május 3.

Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

2015. május 14.

Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. május 19.

A megtisztuláshoz szükséges az átvilágítás (Szigorúan ellenőrzött evangélium)
Molnár János egyháztörténész a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség, a Securitate kapcsolatát feldolgozó, Szigorúan ellenőrzött evangélium című, négy kötetben megjelent, bővített kiadású könyvét mutatták be szerda este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzőt Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője faggatta, továbbá H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője osztotta meg a témával kapcsolatos észrevételeit. Az est házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató volt.
Molnár János saját bőrén tapasztalta a Securitate ténykedését. Mivel megtagadta az együttműködést, segédlelkészként szolgált. 1989-ben Magyarországra távozott, jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense. A témával úgy találkozott, hogy Tőkés László megkérte, nézze át a mintegy 12 ezer oldalas megfigyelési dossziéját, lehet-e kezdeni azzal valamit. Igen érdekesnek találta, és 2007 óta kutatta a Securitate és a református egyház viszonyát. Eleinte kedvesen kiszolgálták a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Levéltárban, de egy ideje egyre nehezebb adatokhoz hozzájutni, így most szünetelteti a tevékenységet – mondotta a bemutatón. A szerző elmondta, a titkosszolgálati munka és megfigyelés két szakaszra osztható: az egyik Gheorghe Gheorghiu-Dej halálával véget ért, a másik Nicolae Ceauşescu uralomra jutásával kezdődött. Az elsőben az ellenség felszámolása és ellenségkép tudatosítása volt a politikai rendőrség fő feladata, a másodikban Ceauşescu abból indult ki, hogy a kommunizmus ellenségeit már megsemmisítették, és a többieket meg kell győzni a rendszer fontosságáról. Az első időszakban nagyon sok lelkész volt azok között, akiket 1952-től kezdve ítélet nélkül munkatáborokba hurcoltak, illetve az 1956-os magyarországi események romániai kisugárzása nyomán letartóztattak. A második periódusban a letartóztatások száma csökkent. Ekkor a meggyőzés volt a cél, sokkal nagyobb mértékben terjesztették ki a hálózatot, gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatot adtak: például 1985-ben egy utasítás szerint az összes lelkészt be kellett volna szervezni, de ez nem valósult meg. 1967-ben átszervezték a Securitatét. Úgy becsülik, 1975-ben 200 ezer, 1989-ben már egymillió volt az informátorok száma. Arról nincs adat, hogy hány embert figyeltek meg. A szerző mindkét hazai református egyházkerületet, az erdélyit és a királyhágó-mellékit is kutatta. A református egyháznak is két időszaka volt. 1962-ig a püspökök elkötelezettek voltak ugyan az állam irányába, de nem voltak informátorok, és megfigyelték őket. Utána informátorokat helyeztek a püspöki székbe, tehát a hierarchia legmagasabb pontjára. A teológiai tanárok nagy részét beszervezték, az ő feladatuk az is volt, hogy a külföld irányába hirdessék, a szocialista Romániában minden rendben van.
H. Szabó Gyula hozzátette: a második időszakban már nem alkalmaztak fizikai erőszakot, hanem zsarolással, lélektani megtöréssel dolgoztak. Nem lehet általánosítani, minden esetet külön kell vizsgálni, és el kell olvasni a kontextust is, ahogyan beszerveztek valakit és ahogyan jelentett, mert csak úgy lehet érdemben következtetéseket levonni.
Molnár János elmondta: a közhiedelemmel ellentétben volt lehetőség a választásra, hogy valaki együttműködik a Securitatéval vagy nem. Nehezen, de járható volt az az út is, hogy nemet mondott valaki, ami nem kecsegtetett karrierrel. Az elutasítók nem lehettek tisztségviselők, segédlelkészi minőségből nem emelkedtek vagy a lehető legeldugottabb parókiákra helyezték őket – lásd Tőkés László esetét. El kellett dönteni, mit vállal az ember: karriert épít vagy becsületes marad. Tény, hogy sok embert lekötött a viszonylag kis, körülbelül 800 ezer főt számláló református közösség. Hogy az egyik legfontosabb kérdés a 19-es kóddal jelölt magyar nacionalista irredentizmus, a másik meg a 343-as kóddal jelölt református egyház volt, azt jelenti, nagyon féltek tőle, ami érdem is a református egyház számára. Igen fontos intézmény volt tehát a magyar kultúra és anyanyelv ápolásában. H. Szabó Gyula elmondta, a rendszer rendkívül fertőzött volt, nagyon sokan botlottak meg, vétkeztek saját erkölcsi felfogásukkal szemben, mégis az intézmény, a református egyház győztesen került ki a negyvenéves sivatagi vándorlásból, mert mindig voltak emberek, akik a keresztény erkölcsiséget vitték tovább, nemcsak erkölcsös lelkészek, hanem erős gyülekezetek is. A botlások ellenére a református egyház történelmi küldetését messze betöltötte – hangsúlyozta a kiadó vezetője. Azt, hogy miként viszonyul a beszervezett informátorokhoz, mindenkinek magának kell eldöntenie, mondta, de hozzátette: nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeket az embereket a magyarságuk miatt üldözték Romániában. Kiemelte: létezik egy egyház, amely egyáltalán nem foglalkozik ezzel a múlttal, felső papsága nemhogy informátor, hanem valószínűleg fedésben levő tiszt volt. Amíg az ortodox egyház elzárkózik attól, hogy a Securitatéhoz fűződő kapcsolatával szembenézzen, nehéz elképzelni, hogy a dolgok tisztulhatnak. Ehhez mérten a református egyház átvilágítása, a többi kisebb egyház erre irányuló törekvése nagyon nagy előrelépés – összegzett.
Molnár János leszögezte továbbá: amíg nem lesz teljes átvilágítás Romániában, addig az érintettek ki lesznek téve a zsarolásnak.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 2.

Pörgős idők pörgős meséi
Kortárs gyermekkönyvek az olvasás népszerűsítésében
Holnap 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Makkai Kinga főiskolai tanár tart előadást Sepsiszentgyörgyön az olvasóvá nevelés megalapozásáról, lehetőségeiről óvodás és kisiskolás korban.
Az előadás nagyobbrészt gyakorlati meglátások átadásával, a közelmúlt és napjaink magyar gyermekirodalmából vett könyvajánlásokkal kívánja támogatni az óvodai és elemi iskolai pedagógusokat, valamint a szülőket, nagyszülőket abban, hogy a gyermekeknek életkoruknak megfelelő, érdekes, vonzó, információgazdag, egyszóval élményszerű könyveket olvassanak vagy adjanak kezükbe.
Egy interjúban így vall arról, mi a jó mese, mi a jó könyv: „A jó mese ott és úgy fejti ki hatását a gyermeki lélekre, ahogyan éppen szüksége van rá. (…) Eleinte a gyerek olyan történeteket szeret hallani, amelyek róla, az őt körülvevő és az általa felfedezett, általa látott világot idézik, később, 5 éves kor után már képes az elvont gondolkodásra, képes szellemi síkon is világokat rendelni egy-egy narratívához, képes lesz saját lelkében olvasni a hallottak által. (…) Az a legjobb történet, amit az anya szívesen olvas. És ezt a gyerek az anya ölében megérzi. Együtt nevet vagy sír a hallottakon. Mert a gyerekkönyv, az abból való felolvasás a legnagyobb érték, amivel a szülő lélekben megajándékozza a gyermekét. Olyan érték, ami nem vásárolható meg pénzen, olyan pillanatok ezek, amelyeket, ha elmulasztunk, soha nem pótolhatunk. (…)Jó gyerekkönyv az, amellyel a gyerek könnyen azonosul, könnyen befogadja, ami meg tudja szólítani.”
Makkai Kinga gyermekirodalmat tanít a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Tanárképző Főiskolai Karának marosvásárhelyi kihelyezett tagozatán, illetve a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum pedagógia szakos tanára. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár gyermekprogramjainak szervezője, programfelelőse, az idén működésének ötödik évfordulójához érkezett Könyvmutatványosok gyermekirodalmi portál tagja, a közönség és szakma által is nagyon jól fogadott, Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológia (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2013) szerkesztője.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. június 3.

Neveléstudományi konferencia (Kézdivásárhely)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem helyi tagozata a kézdivásárhelyi tanítóképzés újraindulásának 25. évfordulója kapcsán a Bod Péter Napokkal párhuzamosan szervezte meg a Pedagógiai és alkalmazott didaktika aktuális kérdései című, ötödik neveléstudományi konferenciáját a Vigadó Művelődési Házban. Szántó Bíborka egyetemi adjunktus, a tagozat igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a konferencia előadói neves külföldi, illetve hazai egyetemi tanárok voltak, akik elsősorban a pedagógiai és alkalmazott didaktika időszerű kérdéseivel s azon belül is az óvodapedagógia és az elemi oktatás pedagógiája témával foglalkoztak. Az igazgató megemlítette Szőke-Milinte Enikő egyetemi docenst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárát, a tanítóképző egykori diákját, Gloviczki Zoltán egyetemi docenst szintén a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, Vass Vilmos egyetemi docenst a budapesti Kommunikációs és Üzleti Egyetemről.
A konferencia délutáni tömbjében a kézdivásárhelyi tagozat tanárai, valamint gyakorló tanítók, illetve múzeumpedagógus számolt be kutatási eredményeiről, az őket érintő gyakorlati, például az előkészítő osztály bevezetése körüli kérdésekről, valamint az Incze László Céhtörténeti Múzeumban zajló múzeumpedagógiai tevékenységekről hangzottak el előadások. A rendezvény a Tanítók Lapja szakfolyóirat bemutatásával zárult: indulásáról, történetéről, jelentőségéről a lap szerkesztői beszéltek, rovatvezetői pedig saját rovatukat mutatták be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 5.

Tarisznyás pedagógusok
Elballagtak a tanítóképzős egyetemisták
Szerdán búcsúztatták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozatának idei végzőseit.
A tizennégy ballagó diákot elsőként a dr. Szántó Bíborka igazgató köszöntötte, beszédében a kézdivásárhelyi tagozat hírnevét öregbítő eredményeket sorolta.
– A mélység szépségét, komolyságát, megtartó erejét üzenem nektek, a felszín és a felszínesség csillogása ellenében. (…) Legyetek elmélyültek, állhatatosak a munkában, legyetek megbízhatóak, egyenes gerincűek, mert a megbízható embert még az ellenségei is tisztelik; az ilyen ember a társadalom sziklaköve, amelyre országot lehet építeni – emelte ki a tagozat vezetője.
Az egyetem hallgatói rendhagyó „tévéműsorral” búcsúztatták ballagó társaikat, a BBTE TV humoros hírei és tudósításai, az interjúk, a reklámok, de még az időjárás-jelentés is az együtt töltött, vidám pillanatokat elevenítette fel. A végzősöket Vancea Izabella másodéves hallgató búcsúztatta. Ezt követően díjazták a legjobbakat, a ballagási ünnepség az emléklapok átadásával ért véget.
A Bod Péter Tanítóképző három végzős osztályának 89 diákja ma 11 órától ballag.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. június 8.

Sylvester Lajos-emléknap Csernátonban
Másodszor tartottak Sylvester Lajos-emléknapot Csernátonban, a 2013. június 2-án róla elnevezett községi könyvtárban. A felújított egykori István Dániel-kúriában két évvel ezelőtt határozták el a helybeliek, hogy minden június első vasárnapján megemlékeznek a szülőfalujához határtalanul ragaszkodó Sylvester Lajosra. Míg tavaly a szoborállítások témáját járták körül, tegnap a historizáló Sylvester Lajosra emlékeztek, ugyanis elsőként ő készített dokumentumfilmet és közölt riportsorozatot a Háromszékben az 1944-es Úz-völgyi harcokról.
Az emléknap a déli harangszó után, Bölöni Dávid, Csernáton község polgármesterének ünnepi beszédével kezdődött, majd az épület homlokzatát díszítő domborműves emléktáblánál Sylvester Lajos lánya és unokája, a Bod Péter Megyei Könyvtár, Csernáton önkormányzata és a Haszmann Pál Múzeum képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit.
A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János hadtörténész Ugyanarról másképpen – egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel vetített képes előadással emlékezett a névadóra, s arra az időszakra, amelyet közösen kutatott Sylvester Lajossal. „Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt” – hangsúlyozta. Nagy Tamás budapesti hadtörténész Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel emlékezett véget nem érő vitáikra, az együtt töltött napokra. Az előadások után felavatták a könyvtár pincéjét, ahol első és második világháborús fényképekből, képeslapokból és tárgyi emlékekből álló kiállítást nyitott meg Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus. A rendezvényen az Úz-völgyi harcok két veteránja, a 90 esztendős dr. Szőts Dániel és a 87 éves Bartha Mihály is részt vett. Az emlékünnepség záróeseményeként este a könyvtár udvarán a Csernátoni Dalcsoport és meghívottaik a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján Váry O. Péter újságíró, lapunk munkatársa által összeállított Vérvölgy című előadást mutatták be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 13.

Elballagtak a MOGYE magyar hallgatói
Megtelt a marosvásárhelyi Vártemplom, a templom melletti kert annak a 318 magyar diáknak a családtagjaival, hozzátartozóival, akik részt vettek a péntek esti ballagási ünnepségen.
Már jóval a meghirdetett esti 7 órai kezdet előtt gyülekeztek az ország különböző részeiből érkezők a Vártemplom bejárata előtt, a várfalon kívül, bent a templomkertben, a kihelyezett óriásképernyő előtti ülőhelyek megteltek, akinek nem jutott szék, az a fűben, a fák árnyékába telepedett le, mások a várfalon, vagy az alatt sétálgattak, álldogáltak, figyelték, hogy mi történik bent a templomban. A közvetlen bejáratnál mozdulni is alig lehetett már, a talárba öltözött végzős diákok is kint várakoztak, hogy a felcsendülő Gaudeamus dallamaira bevonuljanak a templomba és elfoglalják a számukra kijelölt helyeket. A ceremóniát négy kamera vette, interneten lehetett követni élőben, a közvetítés felvétele és a fotók valamennyi résztvevő számára elérhetőek lesznek.
A szószékről Jakabos Barnabás római katolikus-, Papp Noémi evangélikus-, Nagy László unitárius lelkész, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét és mondott áldást. Hosszú út végén vannak a diákok, a tanárok, a szülők, félelem és bánat is van az öröm mellett, de nem hiányzik a hála sem – hangzott el az ünnepségen. Hála az emberségben való gyarapodásért, az anyagi erőfeszítésért a szülők részéről, hála az egyetemnek és a barátoknak is. „Hisszük, hogy lesz orvos és gyógyszerész, akiknek anyanyelvünkön mondhatjuk el, hogy hol fáj” – fogalmazott Nagy László, aki annak a reményének is hangot adott, hogy a végzettek nem adminisztrátorok lesznek, hanem orvosok, akik lehajolnak a beteghez, igaz szeretettel és jósággal, örömmel végzik a hivatásukat.
Sipos Emese az egyetem nevében búcsúzott a 318 diáktól, rámutatva arra, hogy anyanyelven tanulva olyan szilárd alapot kaptak, amelyet tovább tudnak fejleszteni, az újat mindig befogadni. Kató Béla püspök világi köszöntőjében arról beszélt, hogy a teremtett világnak is van természete, nem bújhatunk ki a bőrünkből, nem zárhatjuk be az ajtót, ha a halál kopog. De lehet fellebbezni, lehet cselekedni. Németh Lászlóval szólva a megváltoztatható és a megváltoztathatatlan kettősségéről beszélt, arról, hogy a lehet és nem lehet között pontos vonalat nem lehet húzni. Ha eljutnak a lehetőségeik határához, még adott az újrakezdés lehetősége – intézte szavait a végzősökhöz a püspök, aki egy fontos bejelentést is tett a vártemplomban: átalakítják orvosi szakkollégiummá a református egyház Bod Péter Diakóniai Tanulmányi Központját, amely közel száz személy befogadására lesz képes.
Az erdélyi magyar orvosképzés nem csak él, de gyarapodik is – fogalmazott Brendus Réka, a miniszterelnökségi hivatal nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, aki tavaly is jelen volt a ballagáson, ahogy két hete a MOGYE 70. évfordulójára szervezett ünnepségen is. Gratulált a végzősöknek, és azzal biztatta a jelenlevőket, hogy ahogy 1945-ben a háború után megtalálták a kiutat az egyetem elindítására, most is sikerülni fog megoldást találni a felmerülő nehézségekre. Az egyetem magyar tagozatán, az általános orvosi-, fogorvosi-, gyógyszerészeti karon, az általános orvosi- és szülésznő képzésen tanult legjobb öt végzősének Szilágyi Tibor adta át a Csőgör Lajos-díjat, Vass Levente a Studium-Prospero Alapítvány Miskolczy Dezső emlékplakettet és díjat post mortem Kovács Dezsőnek adományozta, az egyetem néhai oktatójának, a széjsebészeti klinika egykori vezetőjének.
A végzős diákok is elköszöntek az egyetemtől és tanáraiktól, diáktársaiktól, illetve az ötödévesek nevében is elbúcsúztatták a végzősöket. A ballagási ünnepség a Himnusz és a Székely himnusz közös éneklésével ért véget.
Antal Erika
Székelyhon.ro

2015. június 13.

A Vártemplomban ballagott a MOGYE magyar tagozata
Ötödik éve már, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatói a Vártemplomban tartják ballagási ünnepségüket. A péntek esti ballagáson 318 diák (általános orvosi-, fogorvosi-, gyógyszerészeti szakosok, valamint a szülésznő-képzés hallgatói és az általános orvosi asszisztensképzősök) vett búcsút, ha sokan nem is végleg, az egyetemtől. A rendezvény a Jakabos Barnabás római katolikus-, Papp Noémi evangélikus- és Nagy László unitárius lelkész, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésével, áldásával kezdődött.
Jelen volt Brendus Réka, a magyar miniszterelnökségi hivatal nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, az egyetem tanárai, a ballagók hozzátartozói, a következő évfolyamok diákjai. A vártemplom szűkösnek bizonyult, ám a szervezők a templomkertben egy képernyőt szereltek fel és kihangosították a benti ceremóniát, így mindenki láthatta és hallhatta azt. Azok, akik otthon maradtak, interneten élőben követhették az ünnepséget.
Az ünnepi szónokok köszönetüknek adtak hangot elsősorban mindazért az erkölcsi és anyagi támogatásért, amit a szüleiktől kaptak a búcsúzó diákok, a hivatást hangsúlyozták, az anyanyelvű felkészülést, a tudás megalapozását, azt, hogy Erdélyben legyenek olyan orvosok és gyógyszerészek, akik magyarul kérdezik meg, hogy mi fáj a betegnek. Az is elhangzott, hogy a társadalomnak nem orvos-adminisztrátorokra van szüksége, hanem igazi, gyógyító orvosokra, kik a beteghez lehajolva örömmel, szeretettel, jósággal tesznek eleget a választott hivatásuknak. Az egyetem nevében Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar dékánja búcsúztatta a volt tanítványokat, majd Kató Béla mondott világi köszöntőbeszédet, és tett fontos bejelentést: a református egyház Bod Péter Diakóniai Központját orvosi szakkollégiummá alakítják át, amely mintegy száz diák számára nyújt bentlakási lehetőséget.
Az öt legjobb végzősnek Szilágyi Tibor professzor adta át a Csőgör Lajos díjat és az azzal járó pénzjutalmat, a Studium Alapítvány nevében a Miskolczy Dezső emlékplakettet és díjat post-mortem Kovács Dezsőnek, az egyetem egykori professzorának, a marosvásárhelyi szájsebészeti klinika vezetőjének ítélte oda Vass Levente, az alapítvány alelnöke. Valamennyi ballagó diák emlékoklevelet vett át, majd a végzősök és az ötödévesek nevében is elhangzott az ilyenkor szokásos köszöntőbeszéd. A magyar és a székely himnuszokkal ért véget a ballagás.
Antal Erika
maszol.ro

2015. június 15.

Útravaló a MOGYE ballagóinak
Biztató, erőt és hitet adó szavakkal búcsúztatták szombaton este a marosvásárhelyi Vártemplomban az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem öt magyar tannyelvű szakának 318 végzősét.
Az általános orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, egészségügyi asszisztensek ünnepélyes bevonulása után alig maradt hely a tágas templomhajóban, annyi sok hozzátartozó jött el egész Erdély területéről, hogy köszöntse a ballagókat. A korábbi évek tapasztalatából kiindulva, a hallgatók búcsúztatását a karokkal közösen megszervező Studium Alapítvány lehetővé tette, hogy több százan, akik kint rekedtek, a templom mögötti LED-képernyőről kövessék az ünnepséget, az otthon maradottak pedig interneten nézhették végig a ballagást.
Az ökumenikus szertartást végző lelkészek részéről elhangzott a tanács, hogy "Isten munkatársaivá" válva a gyógyításban türelemmel forduljanak a kiszolgáltatott, beteg ember felé, szánjanak időt a testi és lelki fájdalmak enyhítésére, és tegyék lehetővé, hogy az erdélyi magyar emberek anyanyelvükön fordulhassanak orvosukhoz, gyógyszerészükhöz. Az előfohászt Jakabos Barnabás katolikus egyetemi lelkész, az igeolvasást és prédikációt Papp Noémi evangélikus, az imádságot és a csendes imát Nagy László unitárius lelkész mondta el, az áldást főtiszteletű Kató Béla, Erdély református püspöke adta a végzősökre.
– Megköszönjük, hogy hallgatóink voltak, hogy öt-hat évvel ezelőtt egyetemi tanulmányaik helyszínéül a marosvásárhelyi egyetemet választották, s ezáltal részesei lehettek az idén hetvenéves erdélyi magyar orvosképzésnek – kezdte beszédét dr. Sipos Emese, a Gyógyszerészeti Kar előadótanára, aki oktatótársai nevében köszöntötte a ballagókat. Az anyanyelven elsajátított ismeretek a folyamatos továbbtanulás, a továbbképzés során biztosítani tudják az új befogadásához szükséges szilárd alapot, mondta Sipos tanárnő, aki a molekulahasonlattal jellemezte azt a fejlődést, amelyen oktatóik irányításával a hallgatók átmentek, hogy a szülőföldön élő beteg emberek gyógyítóivá válva jól megtervezett jövőjükben meghatározó értelmiségi rétegét képezzék az erdélyi magyar társadalomnak.
Az élet része a betegség, a csalódás, a kiábrándulás, de értelme van így is, mert magában rejti az újrakezdés csíráját – szólt társaihoz a végzősök nevében Hadnagy Margó, az ÁOK végzőse, aki Teréz anya szép vallomását idézte az életről, amit élni kell. Beszédében köszönetet mondott tanáraiknak az útravalóért és szüleiknek, akiktől az élet első leckéit kapták.
A sorbanállásokat leszámítva az ÁOK hallgatói 5930 órát töltöttek az egyetemen – számolta ki a többi kar adataival együtt Nagy Kórodi Enikő ötödéves hallgató, aki a végzősöket búcsúztatta. A tanulás mellett felemlegette a diákélet szépségeit is, majd Márai Sándor szavaival köszönt el a távozóktól: "Mit akarsz? Túlélted".
Világi köszöntőjében főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az orvos írótól, Németh Lászlótól kölcsönzött útravalóval látta el a végzősöket, "a zsarnoki van" és "a szent lehet" között zajló emberi életről, amelyben az a baj, hogy nem tudjuk tárgyilagosan meghúzni a vonalat a kettő között. A lehetőségek végső határán van még alkalom az újrakezdésre, amihez azonban hitre van szükség – hangsúlyozta Erdély református püspöke, aki bejelentette azt a jó hírt, miszerint őszire a Bod Péter Diakóniai Otthont 100 diák befogadására alkalmas szakkollégiummá alakítják át.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője az általa képviselt intézmény és az anyaországi magyarság üdvözletét tolmácsolta. Megemlítette a magyar kormány támogatásával megvalósított fejlesztéseket (Studium Orvosi Szakkönyvtár, orvosi lakások Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben), és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szavaira utalva kifejezte bizakodását, hogy a jövő elhozhatja azt, ami megilleti a romániai magyarságot, amelynek joga van a magyar tannyelvű állami egyetemhez. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a MOGYE magyar tagozata visszanyerje önállóságát. Akik ellene gáncsoskodnak, az erdélyi magyarság jövője ellen gáncsoskodnak – mondta a szónok, aki szerint 1945-höz hasonlóan napjainkban is sikerülni fog a kiutat megtalálni.
Ezt követően valamennyi végzős hallgatónak tanáraik adták át kitartó munkájuk elismeréseként a Studium Alapítvány díszoklevelét.
Dr. Szilágyi Tibor professzor az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében szólalt fel és adta át a Csőgör Lajos-emléklapot és a díjat a magyar tagozat legjobb eredményt elért hallgatóinak.
A Studium Alapítvány idei Miskolczy Dezső- emlékplakettjét dr. Vass Levente nyújtotta át a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Dezső szájsebész professzor érdemeiért özvegyének, dr. Kovács Bea nyugalmazott családorvos, főorvosnak.
A szájsebészeti klinika vezetőjeként utolsó percig hitt és dolgozott azért, hogy 15 év munkájának a megkoronázásaként egy modern és jól felszerelt sebészeti klinikát hagyhasson maga mögött – hangzott el Vass Levente laudációjában, aki kiemelte, hogy a fogorvosi kar dékánhelyetteseként végzett tevékenysége mellett nyolc évig vezette az EME Orvostudományi Szakosztályát, amelynek gazdasági, szervezési és arculati függetlenséget szerzett. Felkarolta a diákszövetség munkáját, és hivatali kötelességein túl családját rajongásig szerető apa és nagyapa volt. Az emlékplakettet a marosvásárhelyi magyar felsőoktatásért végzett fáradhatatlan munkájáért, oktatásszervező és bátor, szókimondó, intézeteket alapító tevékenységéért, emlékének és egyéniségének példamutatásáért ítélte oda az alapítvány kuratóriuma.
Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének (MIFIKE) zenekara játszott, Kovács Miklós, Haba Henrik és György Szilád megzenésített verseket adott elő. A támogatóknak (Studium Alapítvány, az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya, a Bethlen Gábor Alap), valamint a Vártemplom lelkészeinek és kántorának a műsorvezetőGáll Orsolya ötödéves ÁOK-hallgató mondott köszönetet. Az ünnepség, amelyen a tóga mellett néhány diák székely ruhában vett részt, a himnuszok eléneklésével zárult.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 601-611




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék