udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
461
találat
lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-461
Névmutató:
Szekeres Attila
2017. november 13.
Háromszéki kutatók Szent Lászlóról
Három háromszéki előadója volt a Szent László kultusza és a székelyek című konferenciának, amelyet az Erdélyi Múzeum-Egyesület csíki fiókegyesülete szervezett Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának székhelyén pénteken.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. csíkszeredai rendezvényét a házigazda Balázs Lajos fiókelnök nyitotta meg, az egybegyűlteket Lukács Bence Ákos konzul és Lázár Endre dékán köszöntötte. Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész Az 1345. évi székely–tatár ütközet emlékezete a Szent László-legenda falképciklusában címmel tartott előadást, Sántha Attila kézdivásárhelyi irodalmár levezette, hogy Moldva első alapítója Szent László volt, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus Szent László alakja címerekben, pénzérméken címmel tartott előadást.
További előadók: Garda Dezső, Halász Péter, Kozma Mária, Darvas-Kozma József és Balázs Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 15.
Hatvan évvel a magyar forradalom után
A Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án szervezett 1956-os ülésszak előadásai tanulmánykötetben jelentek meg. A Benkő Levente által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál a napokban megjelent, Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyvet pénteken este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A házigazda Boér Hunor, a múzeum főkönyvtárosának köszöntője után Benkő Levente baróti történész, újságíró felolvasta az árapataki születésű Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly, társszerző, kiadó alkalomra küldött levelét, amelyben számba veszi a 60. évforduló hozadékát, majd a szerkesztő ismertette a kötet összeállítási elvét: magyarországi eseményekkel indul, majd áttérnek az erdélyi – gyergyószárhegyi, erdővidéki, marosvásárhelyi, kolozsvári – történésekre. A könyv értékét növeli, hogy a tanulmányok gondolatébresztő összegzések, így akik mélyebbre akarnak ásni, a forrásmegjelölések alapján megtehetik, és jó is, ha megteszik, ugyanis a történelmi kutatásnak soha nincs vége – mondotta Benkő Levente, hozzátéve, bármikor kerülhet újdonság, amely érthetőbbé, kerekebbé teszi a történetet.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, akadémikus elmondta, a forradalom 50. évfordulójára Dávid Gyula felkérésére kezdte kutatni a marosvásárhelyi ’56-os eseményeket. Annál is inkább, hogy pontosan ő volt az a levéltáros, aki az állami levéltár részére átvette a katonai ügyészség kiselejtezett iratcsomóit, így azok nem a zúzdába kerültek. Akkor, a letűnt rendszerben egy hétig átnézhette az iratokat: a mintegy 1000 dossziéból több mint 800 securitatés kivizsgálási iratcsomó volt. Azokat akkor titkosították, csak 1990 után tanulmányozhatta behatóan. Az 50. évfordulóra kihozott egy kötetet a forradalom utáni megtorlásokról a Magyar Autonóm Tartományban. A 60. évfordulóra újabb kutatásokat végzett, főleg a marosvásárhelyi értelmiségieknek az eseményekhez való viszonyulását vizsgálta.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész elmondta, tízkötetes sorozatot tervezett az ’56-os eseményekről és következményeiről. Következik a Bolyai Tudományegyetem pere. Már attól a pillanattól, hogy Mihály király 1945-ben aláírta az egyetem létesítésének okiratát, a hatalom mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítse, megszüntesse azt. Aki a legjobban ellenezte a Bolyai Tudományegyetemet, éppen háromszéki, a lemhényi Luka László, akinek a nevét a szülőfalu márványtáblán örökítette meg. Rendkívül fontos összességében látni a történteket, hogy tehessünk arról, ne ismétlődjenek meg. A teljes rekonstrukció nagyon fontos, hogy a magunk történelmét világosabban lássuk. Politikusaink sokszor nem tudnak érvelni, mert nem ismerik, miről van szó.
Török József, a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke felajánlott egy-egy könyvet az iskolai könyvtáraknak, hogy azok kerülhessenek a tanulók kezébe. Az est végén Xantus Gábor ’56 Erdélyben című dokumentumfilmjéből levetítettek egy 40 perces részletet, amelyben Dávid Gyula vall az eseményekről. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 16.
Megakadályozták az országzászló felvonását
Az országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulójára, tegnapra újabb zászlófelvonást tervezett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete. Az Erzsébet park szélére felállított országzászló-maketten előkészítették az őrfát, amelyre az egykori országzászló hasonmását szerették volna felvonni, ám a román hatóságok megakadályozták azt.
Több százan gyűltek össze a főtéren a történelmi kiállításként engedélyezett Országzászló-makett és az eseményt ismertető pannók előtt. A parkban több tíz csendőr – a közelben minden bokorra három jutott –, a környéken mindenütt voltak belügyesek, sokan civilben. A park körül több csendőrfurgon állt, a színház előtt a hírszerző szolgálat térkamerával felszerelt gépkocsija őrködött. A meghirdetett kezdési időpontban még csendőrségi vezetők és szervezők tárgyaltak a makett mögött. Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a hatóságok felszólították őt is, meg Antal Árpád polgármestert is, hogy ne vonják fel a magyar lobogót.
A megemlékezés lebonyolítója, az ötletgazda Miklós András, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő irodavezetője köszöntőjében felelevenítette, 75 évvel ezelőtt annak ellenére, hogy dúlt a második világháború, örömünnep volt Sepsiszentgyörgyön, hiszen a huszonkét éves elnyomó hatalom markából szabadult erdélyi magyarság ismét hallhatta az anyaország lüktető szívét, szabadon megélhette a magyar nemzethez való tartozását. Azzal zárta szavait, szülőföldünk nem eladó, jövőnkről nem mondunk le. József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész az egykori országzászló-mozgalomról és -avatásról tartott előadást (olvasható lapunk tegnapi számában: Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön).
Következett volna a zászlófelvonás. Ekkor Kulcsár-Terza József azt mondta, nézzék meg, a háttérben mi történik: nem engedik, hogy felhúzzák a zászlót. Felszólították őt is, a polgármestert is, amennyiben felhúzzák, irredentának, sovénnek és terroristának tekintik őket. A zászlót megőrzik, mondotta, nem adják meg „azt az élményt senkinek, hogy zászlónkhoz nyúljon”, s hozzátette, beszéltek a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, az intézményben helyezik azt el a kiállítással együtt.
Bedő Zoltán, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője jelezte, nem kívánt szólani, de a helyzet megköveteli. Románia azt hirdeti úton-útfélen, hogy jogállam, megoldotta a nemzeti kisebbségek helyzetét, sőt, példamutatóan oldotta meg. Az a tény, hogy a zászlót nem vonhatjuk fel, bizonyítéka annak, hogy Románia nem jogállam, és üldöz mindent, ami magyar. Szívünkből a szülőföld szeretetét sem gumibottal, sem géppisztollyal nem lehet kitépni! – hangoztatta. Nem azért nem húzzák fel a zászlót, mert félnének. Nem félnek, itt állnak. Ha mégis megtennék, egyrészt bajt okoznának olyanoknak, akik nevüket adták a rendezvényhez, másrészt a zászlót megszentségtelenítenék azzal, hogy kitépnék a kezükből, amikor fel akarnák vonni. Megcsókolta a lobogót, majd felkiáltott: Éljen Székelyföld! A tömegből többen kiáltották: Vesszen Trianon! Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, különös alkalom a mai, a megemlékezés nagyszerű pillanat, nemcsak azért meg egy nép régi dicsőségét keressük, hanem mert újrafogalmazzuk identitásunkat, kik vagyunk, és megállunk csendben a teremtő Isten színe előtt. A magyar keresztény nép, Isten népe és követe a világban, a nagy kérdés az, hogy betölti-e hivatását. Ha jóban vagyunk Istennel, nincs az a hatalom, ország, politikai irányzat, amely térdre kényszeríthet. A lelkész hangsúlyozta, csak igaz keresztény hívő magyarként győzhetünk, hitetlenül elvész a nép. Idézte a 126. zsoltárt, mely a szabadult foglyok éneke. Igemagyarázatában Bancea Gábor kiemelte, a visszanyert ország Isten ajándéka. Velünk is az történt, mint azokkal a foglyokkal: nemzedékek jöttek, pusztultak, romlás és elhajlás fenyegette a népet. A foglyokhoz egyszer megérkezett a perzsa király üzenete: tiétek az ország, mehettek haza, tűzzétek ki a zászlót, Isten nem hagyott el. A másik bibliai idézet Dániel könyvéből származik. Ennek magyarázataként hangsúlyozta, a nemzet akkor nyer országot, amikor átalakulni nem akaró hívei vannak. Ha nyerni akarunk, az csak úgy lehetséges, ha lesznek hívő magyar gyermekeink, akik kiimádkozzák az országot, és lesznek hívő magyar édesanyák, akik teleszülik az országot. Dániel azt mondta, önmaga akar maradni, nem akar más lenni, mint aminek teremtette az Isten. Lényünk magva, egyéniségünk csírája nem eladó, nem elárulható, és mássá nem tehető fenyegetés által sem. Ez a belső mag, az ősminta, amire az Isten teremtett, ami a sast sassá, a magyart magyarrá teszi. Nemzeti mivoltunk létkérdés, és ez a végzetünk, mert csak magyarként tudunk létezni, alkotni igazán, mondotta a lekipásztor. Dániel példája nagy erkölcsi megújulást igényel minden egyes embertől. Az egyetlen igazi zászló a szívben van felállítva, onnan virágzik ki kokárda formájában, és onnan hozza a jövő ígéretét. Oda kell kitűzni a zászlót, s elmondani Isten segítségével, erdélyi magyar, keresztény, hívő ember vagyok, és ha Isten úgy akarja, az maradok. Imádkozzunk: Uram, jöjjön el a te országod. A tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt. Közben egy sepsiszentgyörgyi polgár egy székely zászló rúdjára tűzte a címeres magyar lobogót, a fel nem vont országzászlót, és az emlékmű makettje előtt magasba emelte és lengette azt a himnuszok éneklése alatt. A rendezvényen közreműködött Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 17.
Konferencia Maros megye múltjáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 18-án délelőtt 10 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében tudományos ülésszakot szervez Maros megye és Marosvásárhely egyháztörténetéből.
A rendezvényen Maros megye és Marosvásárhely történetéhez és egyháztörténetéhez kapcsolódó legújabb kutatásokból lehet tizennégy előadást meghallgatni. A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott.
Előadók és témáik
Simon Zsolt: Katolikusok és protestánsok a 16. századi Marosvásárhelyen, Ősz Sándor Előd: Adatok a marosvásárhelyi és marosszéki reformátusság 16. századi történetéhez, Bányai Réka: Igazság vagy gazság? Pázmányt olvasó prédikátorok, Farkas Noémi Tünde: Szomorú halotti predikátzio: Amaz egy szükséges dologrol valo tanitás. 18. századi református halotti beszédek a Teleki Téka állományában, Kimpián Annamária: A könyv mint jutalom az egykori marosvásárhelyi református kollégiumban, Tóth Levente: László Gergely erdőszentgyörgyi lelkész feljegyzései – egy 19. századi református pap hétköznapjai, Berekméri Árpád Róbert: A Marosi Református Egyházmegye papi és mesteri értekezletének korai jegyzőkönyvei, Nemes Gyula: Jenei Sándor (1871–1944) nagyernyei református lelkész élete és munkássága, Szolláth Hunor: Az első szovátai sósfürdő a helyi református egyházközség tulajdonában, Sárándi Tamás: Mezőpanit Gessler kalapja. Adalékok a ’templomrombolás’ jelenségéhez, Szekeres Attila István: Maros-Torda vármegyétől Moszkváig – Szent László alakja címerekben, pénzérméken, Pál-Antal Sándor: Képviselőválasztások Maros-vásárhelyen 1848 júniusában, Sebestyén Mihály: Portrévázlat Bürger Albertről. Antal Erika / Székelyhon.ro2017. november 23.
Feleljen a prefektus (December 1.)
Románia nemzeti ünnepén a Háromszéken történő rendezvények tartalmáért a szervezőbizottság elnöke, Sebastian Cucu prefektus felel – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke újságírói kérdésre adott válaszában.
A tegnapi tanácsülés után a sajtó képviselői az elnök véleményére voltak kíváncsiak azzal összefüggésben, hogy az Új Jobboldal ismét Sepsiszentgyörgyre készül „ünnepelni”. Tamás Sándor elmondta, részt vett a kormánymegbízott által kinevezett szervezőbizottság ülésén. A testület elnöke prefektusi rendelettel maga a kormánymegbízott, Sebastian Cucu. A bizottságban helyet kapnak a városok, a hadsereg, a belügyi egységek képviselői. A rendezvényhez kért anyagi támogatást megadták, a programba nem szólnak bele. A megbeszélésen ő csak azt vetette fel: nem szeretné, ha Háromszék közösségét ismét kitennék annak, ami az előző években is megtörtént, hogy az Új Jobboldal tagjai hivatalos állami rendezvény részeként ordítják az utcán, hogy Kifelé a magyarokkal az országból! „Nyilván nem lehet megtiltani nekik, hogy ezt kiáltsák, de azt igen, hogy ne az állami rendezvény részeként tegyék” – magyarázta Tamás Sándor. Tavaly nem történt meg ez, akkor egy, a prefektus szerint „hívatlan vendég” ragadta magához a mikrofont és osztotta ki a magyarokat. A korábbi években pedig a hivatalos rendezvényen, az egyesülés felvonulásán részt vevő jobboldalasok „maguk mellett a csendőrökkel, mögöttük a hadsereggel” ordítottak és küldtek ki az országból. Bárki bármit mond, az Új Jobboldal Párt fasiszta szervezet, amely a jelenlegi jogszabályokkal összetűzésben áll – mondta az elnök, hozzátéve, úgy gondolta, vannak olyan szervek, amelyek hivatalból eljárást indítanak ilyen esetben. Mert máskor ellene vagy a megyeháza ellen hivatalból indítottak eljárásokat, de úgy látszik, az országban kétféle mércével mérnek – összegzett.
Fogadkozik Sebastian Cucu
Megengedhetetlennek minősíti a kormánybiztosi hivatal azokat a szélsőséges megnyilvánulásokat, amelyekkel az utóbbi években, főként az ország nemzeti ünnepén szembesült a megyeszékhely. Tegnap délutáni közleményében az intézmény rámutatott: a „nacionalista jellegű résztvevők” saját kezdeményezésből jöttek el a december elsejei nemzeti ünnepre Sepsiszentgyörgyre, nem a szervezők meghívására. Kovászna megye kormánybiztosi hivatala minden alkalommal elítélt bármilyen szélsőséges megnyilvánulást, és a rendfenntartó erőkkel együttműködve járt el ezekben a helyzetekben – írják. „A törvényes kereteknek megfelelően kezelik a jövőben is a szélsőséges-nacionalista kisiklásokat, megnyilvánulásokat, amelyek a helyi és országos sajtóban megjelenve hamis, interetnikai feszültséget szítanak, torz képet festve ugyanakkor a megye lakosságáról” – áll a kormánybiztosi hivatal rövid közleményében. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 23.
Ércnél maradandóbb a szó (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)
Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című, a Székely Könyvtár sorozatban megjelent könyvét mutatták be kedd este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A házigazda Tóth-Bartos András muzeológus köszöntőjében arra is kitért, hogy az alkalomra kamaratárlatot rendeztek be Szentkatolnai Bálint Gábornak a Székely Nemzeti Múzeum által őrzött kézirathagyatékából és személyes tárgyaiból. Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója ismertette a Székely Könyvtár sorozatot, amely 60. kiadványához érkezett, s külön szólt a legújabb tíz kötetről. Szentkatolnai Bálint Gábor könyve az 51. a sorban. A kiadványt annak szerkesztője, Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomtörténész mutatta be. Elmondta, Szentkatolnai Bálint Gábornak (1844–1913) ez az első könyve, amely Erdélyben megjelent. Ősbemutatóját a szülőfaluban tartották idén júniusban. A kötet gondozója – aki „a hivatal packázásai” következtében került Szentkatolnára tanárnak negyven évvel ezelőtt – felelevenítette, hogyan „ismerkedett meg” a község nagy szülöttével: hallott róla a helytörténész Bakk Pál tanítótól, majd elkezdett ő maga is kutatni. Az orientalista nyelvtudós múló földi mását többször is sikerült megörökíteni, de ércnél maradandóbb a szó, mondotta, ezért jelentették meg a válogatást. Úgy állította össze a kötetet, hogy első részében Szentkatolnai Bálint Gábor ázsiai útinaplója, olvasmányos publicisztikai írásai, a másodikban legfontosabb nyelvészeti tanulmányai, az akadémiának készített jelentései kaptak helyet. A kötet rávilágít erényeire, megmutatja a tudóst és az embert egyaránt – tette hozzá. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. november 29.
Gróf Bánffy Miklós, a sikeres külügyminiszter
Egy erdélyi arisztokrata a magyar külügyek élén – Bánffy Miklós címmel tartott előadást erdélyi körútja sepsiszentgyörgyi állomásán dr. Vizi László Tamás történész. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vendégeként turnézott. Témajavaslatai közül a háromszékiek ezt választották. Mottóul egy Bánffy-idézetet jelölt meg az előadó: „...feladatunk az, hogy a nemzet külpolitikai horizontját emeljük”.
Vetített képes előadásában Vizi László Tamás a külügyminiszterre összpontosított, hisz ez az oldala a kevésbé ismert – mondotta. Vázolta a történelmi hátteret, Trianont és előzményeit, érintőlegesen szólt losonci gróf Bánffy Miklós sokoldalúságáról, és beágyazta külügyminiszteri tevékenységét a bethleni gróf Bethlen István vezette kormány politikájába. Bánffy Miklós 1873. december 30-án született Kolozsváron 60 ezer holdas birtok örököseként. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű országgyűlési képviselő, 1906–1910 között Kolozs vármegye főispánja, 1912–1918 között a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, kormánybiztosként az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének főszervezője. 1918. december 31-én a Székely Nemzeti Tanács megbízottjaként nyugati körútra indult – Bécs, Berlin, Koppenhága, Hága. Céljának tekintette a nyugati közvélemény felvilágosítását a magyarországi helyzetről, ugyanis a nyugati sajtóban csak negatív cikkek jelentek meg Magyarországról. Útja csekély sikerrel járt. 1920 elején Bánffy Angliában tárgyalt, ugyanis január 15-én átnyújtották Apponyi Albertnek, Magyarország képviselőjének a trianoni békeszerződés-tervezetet. A párizsi tárgyalásokon érezhető volt, hogy Lloyd George brit miniszterelnök fogékony a magyarkérdésre, a nemzetiségi arányok szerinti felosztásra, ezért Bánffy informális tárgyalásokat folytatott Londonban. 1920 őszén felmerült, hogy londoni nagykövetté nevezik ki. Végül nem nagykövet, hanem külügyminiszter lett a Trianon utáni, szintén egy erdélyi arisztokrata, gróf Bethlen István által vezetett kormányban.
Külpolitikai célok
Bethlen István a nemzetgyűlésben (parlamentben) 1921. április 19-én tartott miniszterelnöki bemutatkozó beszédében meghatározta a külpolitikai célokat és megnevezte a külügyminiszter feladatkörét. „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott. Magyarország a legutóbbi időkben olyan tanúságát adta belső erejének, higgadtságának és hazafias egységének, hogy mindenki előtt kétségtelen az, hogy az az erő és az a higgadtság lényeges biztosítéka a békének Európa keletén. Elleneink minden rágalmaival szemben bizonyság ez és cáfolat.”
A kormány nyugalommal és önérzettel tekint a jövőbe. A béke végrehajtását az adott szó erejénél fogva kötelességének tartja, de a béke, amely a győzők abszolút kényszerével jött létre, nemcsak kötelességeket ró reánk, hanem számunkra is tartalmaz jogokat – hangsúlyozta a miniszterelnök. Reményét fejezte ki, hogy e jogok érvényesítésében a szerződők ugyanazt a lelkiismeretességet fogják tanúsítani, amellyel Magyarország lép e kérdések elé. „Abban a feltételezésben, hogy szomszédaink azoknak a rendkívüli előnyöknek élvezetében, amelyeket nekik a béke biztosít nem fognak megfeledkezni azokról a kötelességekről sem, amelyeket velünk szemben szerződésileg vállaltak. Itt eleve hangsúlyoznom kell, hogy egy pillanatra sem feledhetjük el azt a belső szellemi és kulturális kapcsot, amely minket más uralom alá került véreinkkel elválaszthatatlanul összefűz. Ez álláspontunk annál kétségtelenebb, minthogy éppen a béke a nemzetiségi elv széles hangoztatásából keletkezett. A természet adta gazdasági és kereskedelmi szükségességek megjelölik azt az utat, amely a legközelebbi szomszédainkkal való viszonyaink rendezéséhez szükséges” – hangoztatta a kormányfő. Bethlen István kijelentette, egy irányultsága lehet csak külügyi politikánknak, amelyet rendíthetetlenül követni akarunk: orientációnk egyedül magyar lehet. Emlékeztetett, hogy megszűnt a királyi hatalom, valamint Magyarországnak az osztrák tartományokkal elválaszthatatlan és együttes birtoklása, ami az 1867. évi kiegyezés hozadéka volt. Ezek következményeit a békekötés után fogja levonni a kormány, mivel a béke a nagyhatalmak ratifikációja után válik érvényessé, tehát addig az időpontig nem is volt lehető, hogy a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozzék.
A külügyi tárca felelőse
Bánffy Miklós, a „mindenkivel egy nyelven tudó” külügyminiszter 1921. április 14. és 1922. december 19. között töltötte be a tisztséget.
A politikus úgy vélte, a diplomáciai eljárás nem rejtélyes boszorkánykonyha, nem különbözik semmiben a borjúvásártól, az eladó magas árat kér, a vevő alacsonyat kínál, az eladó dicséri a borjút, a vevő pedig ócsárolja. Bánffy megjelölte a magyar külpolitika prioritásait: a győztes hatalmakkal, az utódállamokkal és a Nemzetek Szövetségével való viszony javítása. Ennek érdekében Bánffy szerint mérsékelt, türelmes és kíméletes külpolitikát kell folytatni, „őszinte jóakarattal és minden hátsó gondolat nélkül”.
Elutasította az irredenta hangoskodást. Mérsékelt, higgadt politikáját számos bírálat érte. Bánffy külügyminiszteri ars poeticája így fogalmazható meg: „Aki felelős állásban van, az felelős a békéért és a békés fejlődésért, mert csak úgy fejlődhetünk, ha a reálpolitika és a rajongás a nemzet szolgálatára összefognak és egyetértenek”. Ha csak a rajongók és a kalandorok vezetnék a nemzetet, akkor ez meg nem érdemelt megalázáshoz és pusztuláshoz vezetne, jelentette ki. A románok történelmi lehetőséget szalasztottak el a magyar–román viszony konszolidálására, ugyanis 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után felszabadítóként ünnepelte volna őket az ország, ha nem kezdenek fosztogatni és nem lekezelőek a lakossággal. Ez a lélektani pillanat azonban elmúlt. „Pedig a lélektani erők döntik el a nemzetek külpolitikáját, az anyagi érdek eltörpül mellette” – vélte.
Bánffy szerint a cseh elnökkel, Masarykkal lehetett egyezkedni, és ekkoriban Felvidéken volt a legkevesebb probléma, mert Masaryk a kisebbségvédelmi törvények szellemét is be kívánta tartani. A revízió kérdésében azt vallotta, ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, ez másként el nem képzelhető, mint úgy, hogy irányában a „nem, nem, soha” álláspontjáról le kell mondani. Ezzel kapcsolatban viszont tudta, hogy a magyar gondolkodás nem ítéli meg ezt az álláspontot pozitívan, hanem jogfeladással fogja vádolni.
Meggyűlt a baja a régi vágású, dualista gyökerű adminisztrációval. Ez egy lenéző, birodalmi diplomácia, ami Bánffy szerint már a dualista monarchia idején is káros volt, mert nem barátságot épített, nem békülni akart például a balkáni nemzetekkel, hanem elidegenítette őket. De akkor legalább még volt birodalmi alapja, míg egy kis közép-európai országként már nevetséges is és minden alap nélküli, ha fennhéjázunk és packázunk a szerbekkel és más környező országokkal, mondotta.
Sopron és környéke
Vizi László Tamás vázolta a Bánffy Miklós külügyminisztersége idején történt külpolitikai eseményeket. 1921-ben június 10–23-a között csehszlovák–magyar tárgyalásokat folytattak Bruckban és Marienbadban. Magyarországot Teleki Pál és Bánffy Miklós, Csehszlovákiát Edvard Beneš képviselte. Előtérben gazdasági kérdések álltak. Augusztus 8-án aláírták Rigában a szovjet–magyar fogolycserére vonatkozó egyezményt. Augusztus 20-áról 21-ére virradó éjjel a magyar csapatok bevonultak a szerb megszállás alatt levő Újszegedre, augusztus 22-én Baranyába, Pécsre. 1921. augusztus végén Prónay Pál és Héjjas Iván különítményei bevonultak a trianoni békeszerződésben Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területekre. Augusztus 29-én az Amerikai Egyesült Államok különbékét kötött Magyarországgal. 1921. szeptember 3-án Magyarország és Bulgária kereskedelmi megállapodást kötött. Szeptember 24-én Apponyi Albert, a magyar kormány főmegbízottja a Népszövetségben kérte, hogy a közgyűlés halassza el a döntést Magyarország felvétele ügyében a következő ülésszakig, Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása végrehajtása körül támadt viszály miatt. Szeptember 26-én Bánffy Miklós Edvard Benešsel tárgyalt Brünnben. Beneš közvetítőként lépett fel Magyarország és Ausztria közt, támogatta Magyarország igényét Sopronra és környékére. Október 11–13-a között olasz közvetítéssel osztrák–magyar tárgyalások zajlottak Velencében. A magyar küldöttséget Bethlen István miniszterelnök és Bánffy Miklós külügyminiszter vezette. Megegyeztek abban, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról népszavazás döntsön. December 14–16-a között népszavazást tartottak Sopron és környékén. 24 072 szavazatból 15 343 a Magyarországhoz, 8227 az Ausztriához való tartozást támogatta, 502 érvénytelen volt.
Az október 20–24-e közötti napokat 2. királypuccsként tartják számon: akkor zajlott IV. Károly második visszatérési kísérlete. Október 23-án az antanthatalmak tiltakoztak Károly visszatérése ellen, Csehszlovákia és Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el. December 16-án Ausztria és Csehszlovákia ötéves szerződést kötött. Kötelezték magukat a saint-germaini és a trianoni békeszerződés határozatainak maradéktalan végrehajtására. 1922. február 8-án Magyarország és Ausztria kereskedelmi egyezményt kötött. Augusztus 31-én Csehszlovákia és Jugoszlávia kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött egy esetleges magyar támadás elhárítására. Szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Október 19-én Magyarország és Észtország kereskedelmi szerződést kötött. November 22-én Magyarország és Csehszlovákia kereskedelmi szerződést kötött. 1922. szeptember 9-én a török hadsereg elfoglalta Szmirnát. Bekövetkezett Lloyd George brit miniszterelnök bukása. Októberben Mussolini hatalomra jutott Olaszországban. Repedezni kezdett a Párizs környéki békék rendszere, háttérbe szorult a teljesítési politika. Bánffy ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, irányában a „nem, nem soha” álláspontjáról le kell mondani. Felfogását éles bírálatok érték. 1922. december 19-én benyújtotta lemondását.
Epilógus
A számbavétel után nagyot ugorva Bánffy igen beszédes megnyilvánulásával zárta előadását Vizi László Tamás történész. A II. bécsi döntést követő napon, 1940. szeptember 1-jén Bánffy Miklós a kisebbségi sorsból megszabaduló honfitársaihoz írt kiáltványában megfogalmazta: „Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély. Csak így maradhatunk méltók Erdély földjéhez.” Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 6.
Feljelentés magyarellenes uszításért
A fogarasi székhelyű Neuer Weg Egyesület és annak alelnöke, Hans Hedrich természetes személyként is feljelentette hétfőn a székelyudvarhelyi Kaufland Áruház grillezőjénél történt eset provokátorát, a téma kapcsán magyarellenes uszítást elkövető tévés műsorvezetőt és az adót, valamint más gyűlöletkeltő közösségi csatornák ismert és ismeretlen működtetőit, köztük a „magyarverő olimpiát” indító ismeretlent – jelezte az aktivista hétfő este.
Mint ismert, augusztus 31-én osztotta meg a Milicista fedőnevű kolozsvári vlogger egy videómegosztón azt a székelyudvarhelyi Kaufland Áruház grillezőjénél készített videót, amelynek az Idegen a saját hazájában címet adta, és azt állította benne, hogy azért nem szolgálták ki, mert román. Később kiderült, háromszor próbált meg miccset vásárolni, s azért nem szolgálták ki, mert még nem nyitottak. A videó rendkívül heves magyarellenes hullámokat kavart a román médiában és a közösségi oldalakon. A Neuer Weg Egyesület és Hans Hedrich a székelyudvarhelyi ügyészségre tett bűnügyi feljelentésben gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció bűncselekményének elkövetéséért a Milicista fedőnevű kolozsvári vlogger, Marian Eugen Ion, egy közösségi oldalon levő Valami románok csoport működtetője, Bogdan Iancu, a Cancan internetes lap és egy újságírója, Răzvan Scarlat ellen tett panaszt. A Milicista szándékosan ferdítő, összeszerkesztett videót töltött fel a videómegosztóra, a magyar közösséggel szembeni gyűlöletre uszítva. Bogdan Iancu egy másik videóban kifejti, hogy magyartalanítani kell az országot, s ez kétféleképpen oldható meg. Egyrészt a magyarok önként hagynák el Romániát, másrészt ki kellene őket lakoltatni – ütlegelések közepette. Azt állítja, hogy a székelyek a román nép könyörületéből élnek az országban, amely csakis a románoké, s szedjék a sátorfájukat, és menjenek Törökországba vagy Magyarországra. Răzvan Scarlat, a Cancan munkatársa a Romániában élő magyaroknak küldött határozott üzenetet: „tiszteljetek, másképp ki lesztek rugdosva az országból”. A bukaresti I. kerületi ügyészségre tett bűnügyi feljelentésben gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció bűncselekményének elkövetéséért Radu Banciu televíziós műsorvezető és a B1 tévécsatorna működtetője ellen lépett fel az egyesület és Hans Hedrich. Banciu a Banciu világa című, augusztus 31-én késő este közvetített műsorban hamis és magyarellenes információkat terjesztett. A romániai magyar közösség tagjait erőszakos, kiszámíthatatlan, embertelen egyénekként mutatta be, kollektív bűnösséggel vádolta a teljes magyar közösséget, felelőssé téve a román–magyar konfliktusokért, amelyek a román társadalom gondját jelentik, azt sugallva, hogy a magyarok már kisgyermekkorukban magukba szívják a románok elleni gyűlöletet, olyanok, mint az állatkertben levő állatok, ezért úgy is kell bánni velük, mint valami állatokkal, a hatóságoknak kitelepítéssel vagy kivégzéssel kellene megoldaniuk a székelyudvarhelyi magyar kérdést. A harmadik, a brassói ügyészségre tett bűnügyi feljelentés gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció bűncselekményének elkövetését hozza fel. Egy közösségi oldal Nea Nicu néven szereplő ismeretlen működtetője Magyarverő olimpia című eseményt indított az oldalon. Azt írta: „nemes cél érdekében gyertek, segítsünk minél több magyarnak, hogy hagyja el az országot. A részvételhez legalább 14 éves kor, egy bot vagy izom szükséges. Aki magyarokat hagy az országban, vagy nem veri meg eléggé őket, annak anyja k...va”. Az eseményhez rengeteg magyarellenes hozzászólás érkezett.
Hans Hedrich közölte, nem bosszúból tett feljelentést, célja a nemzetiségek közötti együttélés fenntartható megoldása. Úgy véli, a bemutatott eseteket mesterségesen gerjesztik és tartják fenn a „párhuzamos állam” képviselői. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 7.
ENSZ-fórum elé tárták a magyarellenességet
A romániai magyarságot ért jogsértésekről, főként a médiában elhangzó gyűlöletbeszéd hatásairól, valamint a nemzetiségi oktatásban felmerült gondokról tájékoztatták a Pro Regio Siculorum Egyesület és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ) munkatársai az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a november 29. és december 1. között Genfben tartott 10. Kisebbségügyi Fórumon – közölte tegnap a jogvédő szolgálat.
Benkő Erika, a szervezet vezetője beszámolt arról, hogy tájékoztatták a fórum résztvevőit a gyűlöletbeszéd aggasztó térnyeréséről Romániában mind a közösségi médiában, mind a hírcsatornákon, ahol újságírók, véleményformálók és szélsőséges nézeteket valló román politikusok a magyar közösség ellen irányuló, felbujtó üzeneteket hangoztatnak. Különböző hírműsorokban káros hatású, szándékosan téves információkat terjesztenek a magyar közösségről. Júniusban a kisebbségek nyelvi jogainak kiterjesztését célzó törvénycsomagot nem fogadott el a parlament, ami részben egyes hírcsatornák agresszív nacionalista médiakampányának tudható be. Bár az olyan jogorvoslati szervek, mint az Országos Diszkriminációellenes Tanács munkája hasznos és fontos, önmagában nem elég. A jogvédő szolgálat munkatársai hangsúlyozzák, arra van szükség, hogy az Európai Unió tagállamai határozottabban lépjenek fel a gyűlöletbeszéd megfékezéséért. Megoldást jelenthet, hogy a nemzeti kormányok népszerűsítsék a kisebbségekről szóló pozitív üzeneteket annak érdekében, hogy feloldják a gyűlöletbeszéd lényegi okait, a többségi társadalom pedig megismerje a kisebbségek történelmét és kultúráját, továbbá szigorúbban kellene büntetni a xenofób üzenetek megfogalmazóit. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat nyilatkozatot nyújtott be a nemzetiségi oktatás helyzetéről. Ebben rávilágítottak a romániai oktatási rendszer magyar kisebbséget érintő buktatóira. Hangsúlyozták: annak ellenére, hogy Románia számos emberi jogi nyilatkozatot ratifikált, köztük olyanokat is, amelyek kifejezetten a kisebbségek jogairól szólnak, és részben beépítette ezek előírásait a saját jogrendjébe, a gyakorlatban a vállalások nagy részét nem tartja be. Annak ellenére, hogy a 2008-ban tartott első ENSZ Kisebbségügyi Fórum ajánlásaiban kimondták, az oktatás elidegeníthetetlen emberi jog, és a közösségi identitás nélkülözhetetlen támasza, a romániai oktatás nagyon kevés helyet enged a jellegzetes igényeknek, ami a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érinti. A középiskolai oktatásban a magyar diákok számára továbbra is kihívást jelent, hogy ugyanazon a szinten tanítják a román nyelvet, mint a román anyanyelvű diákoknak. A román nyelv oktatásának teljes reformjára van szükség, amelyet az idegen nyelvek oktatási módszertanára kell alapozni annak érdekében, hogy a magyar gyerekek megfelelő román nyelvi, elsősorban kommunikációs készségekre tegyenek szert, így megelőzvén a későbbi hátrányos helyzetet a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon.
A beadvány kitért a minőségi anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés biztosításának hiányosságaira, a magyar nyelvű tankönyvek hiányára az elemi oktatásban, valamint az ötödik osztályban. A magyar anyanyelvű oktatás nem biztosított minden egyetemi szakon, különösen a mérnök-, illetve az orvosképzésben jelent ez gondot. Aggasztó, hogy nem engedélyezték egy önálló magyar tanszék létrehozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, annak ellenére sem, hogy a 2011-es tanügyi törvény kimondja: az egyetemek kötelesek önálló karokat vagy tanszékeket alapítani a kisebbségi diákok számára. A magyar tanszék hiánya többek között azt eredményezi, hogy a gyakorlati tantárgyakat román nyelven tanulják a hallgatók, ami végül a magyar nyelvű orvosképzés teljes megszűnéséhez vezethet. Minőségi anyanyelvű oktatás nélkül nem biztosítható a közösségi identitás megtartása és erősítése – összegez a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat beadványában. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 14.
Szent László krónikákban, falképeken, címereken (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
Melyik magyar király nevéhez fűződik Moldva megalapítása? Miként írnak erről a magyar, a román, a bolgár krónikák? Miben hasonlítanak és miben különböznek a Kárpát-medencei templomokban fellelhető, Szent László-legendát ábrázoló falképek? Milyen Szent László-ábrázolásokkal találkozunk címereken, pecséteken? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a kedd esti sepsiszentgyörgyi konferencia előadói: Sántha Attila, Jánó Mihály és Szekeres Attila István.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében szépszámú érdeklődő jelenlétében tartott összejövetel nyitányában Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, ismertette a konferencia létrejöttének előzményeit. Szent László-emlékév lévén, „a csapból is Szent László folyik”, mindenütt konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, mindenféle eseményeket szerveznek, ezek közül többnek is résztvevője volt a három háromszéki előadó, így született az ötlet, hogy Sepsiszentgyörgyön is hozzanak össze egy rendezvényt. A szervezést az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület vállalta fel, és nulla lejes költségvetéssel valósította meg – ismertette Szekeres Attila. Sántha Attila előadásában irodalomtörténeti forrásokra támaszkodva kereste a választ arra, hogy ki lehetett a Simion Dascălu krónikájában Moldva alapítójaként említett László király – Szent László vagy IV. (Kun) László. Sántha Attila számba vette az epizódhoz tartozó történeteket és motívumokat Küküllei János krónikájában, a Bolgár Krónikában, valamint Roman és Vlahata Gesztájában is, végkövetkeztetése pedig, hogy Szent László lehetett az, aki uralkodása idején megalapította Moldvát.
Jánó Mihály a Szent László-legenda ábrázolásait vette számba Kárpát-medencei templomok falképein. A Szent László magyar lányt elraboló kun vitézzel vívott csatáját ábrázoló ciklus részletessége és gazdagsága okán egyedülálló Európában. Minden ábrázolás más és más, a történet különböző mozzanatait ragadják meg, számos freskón szembetűnő, ahogyan a megrendelő egyház igyekezett a maga tanításaihoz alakítani, krisztianizálta a történetet, hangsúlyozva a keresztény király győzelmét a pogány felett. Sok helyen a legenda nemcsak önmagában jelenik meg, hanem más hitvallók történeteivel együtt, több helyszínen – például Gelencén – szembetűnő, ahogy Szent László alakját és történetét párhuzamba állítják Jézussal, a király arca is a Krisztuséra emlékeztet vagy azzal azonos. Jánó Mihály felhívta a figyelmet a kis falusi templomokban máig megmaradt falképek értékére, Székelyföldön különösen sok ilyen található, és azt is bejelentette: hamarosan elkezdődik a bibarcfalvi templom falképeinek restaurálása. Szekeres Attila István Kerléstől Oroszországig című vetített-képes előadásában a címereken, pénzérméken fellelhető Szent László-ábrázolásokat vette számba. Doboka vármegye (a híres kerlési csata helyszíne) 1748-as címerét említette elsőként, amelyen feltűnik a király alakja, ugyancsak 18. századi Torda vármegye jelképe, amelyen a tordai hasadék, illetve Szent László-pénze is feltűnik – Szent Lászlóhoz köthető elemeket pedig átmentenek a későbbi, 19. századi Torda-Aranyos, illetve Maros-Torda vármegye címerébe is. Ami a pénzérméket illeti, először a Nagy Lajos korabeli dukáton tűnt fel a király alakja a 14. században, majd Mária királynő, a két Ulászló, Mátyás király korabeli pénzérméken is feltűnik, de legitimizációs céllal később a Habsburgok is igénybe vették Szent László alakját. Mi több, a Rettegett Iván orosz cár által veretett pénzen is ott találjuk, ez utóbbira gyakorlatilag rámásolták Mátyás király pénzérméjét – hívta fel a figyelmet a középkorban történt plágiumesetre a heraldikus, magyarázatot nyújtva előadása címére is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 14.
Kinek /nem/ lehet zászlaja?
Kezembe került egy elég friss Hivatalos Közlöny, a december 6-i, amelyben megjelent öt közigazgatási egység hivatalos, kormány által elfogadott zászlaja. Nagy érdeklődéssel csaptam le rá, és lapoztam, kinek milyen zászlaja van.
Érdeklődésemet az fokozta leginkább, hogy a 2015-ben kiadott zászlótörvény megjelenése után Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa azonnal, a törvényes határidők betartásával elfogadta saját jelképét. Ez nem elég a boldogsághoz, hiszen a végleges döntést a kormánynak kell meghoznia, de ahhoz előbb az iratcsomót el kell juttatni a közigazgatási minisztériumba, amelynek ki kell kérnie az országos címertani bizottság véleményét is. A háromszéki és a megyeszékhelyi önkormányzat annak rendje és módja szerint még akkor leadta az iratcsomót, de még nem jelent meg a zászlók elfogadásáról kormányhatározat. Nos, lapozgattam a Hivatalos Közlönyt, hátha szembeköszönnek az ismerős jelképek. De semmi. Nézem a zászlókat: egyszerűek, mint amilyennek egy zászlónak lennie kell. Egy- vagy kétszínűek, és mindenik közepén ott a község címere. És mindenikre ráírták a község nevét is. Ez már nem tetszik. A törvény megengedi, sőt, a szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy ajánlott ráírni, de tulajdonképpen felesleges. Egyrészt, mert egy jelképnek önállóan kell élnie, mindenféle szöveges magyarázat nélkül, másrészt ott van rajta a címer, amely ugyanazt jelképezi, mint a szöveg, csak éppen képi alakban, jelképrendszer által. A lényeg az, hogy egyszerű zászlókról van szó, a szövegtől eltekintve nincsenek azon fölösleges elemek. No de miért lovagolok ennyire ezen az egyszerűségen? Azért, mert a háromszéki zászlókat nem akaródzik elfogadni a román fővárosban. Pedig azok is ilyen egyszerűek, sőt, még felirat sincs rajtuk. Két szín és a címer. Az a címer, amelyet Románia kormánya még 2007-ben elfogadott, megjelent a Hivatalos Közlönyben. A megyezászló vízszintesen sávozott, kék-arany-kék, a középső széles arany sávban az osztatlan, kék mezejű pajzsban a megye címere látható. A kék a pajzs, az arany a címerben levő nap máza. Sepsiszentgyörgy esetében a pajzs kékkel és arannyal vágott, ezért a zászló lapja ellentétesen, arannyal-kékkel vágott. A legegyszerűbb zászlótani szabálynak megfelelő, ebbe nem lehet belekötni. Gondolja a szakember. De nem így a politikusok! Mert bizony belekötöttek. A minisztériumból érkezett levél szerint a megyezászló sérti a románságot, a városzászló meg azért nem megfelelő, mert nincsenek abban dák elemek!
De hát a most elfogadott öt közigazgatási egység zászlajában sincsenek dák elemek. Pedig mindenik színromán település: a Hunyad megyei Berény és Kőfalu, a Brăila megyei Surdila Greci, a Suceava megyei Suceviţa és a Botoşani megyei Coşula. Korábban sem fogadtak el sokat, mindössze egy-egy Argeş, Brăila és Dâmboviţa megyei közigazgatási egység, valamint a Temes megyei Gyüreg község (ahol mindössze 1,8 százaléknyi magyar él) zászlaját és elsőként a Konstanca megyei Cernavoda jelképét, amely természetesen a híres hidat tartalmazza. Szóval nem látunk dák elemeket. Miért kellene épp nekünk dák elemeket beszerkesztenünk a zászlónkba?! Amikor még csak nem is jellemző, hogy itt lépten-nyomon dák emlékekbe botlanánk.
A székelyföldi zászlókkal mindig is baj volt Romániában. Amíg nem volt zászlótörvény, az önkormányzatok tanácshatározattal fogadtak el helyi zászlót. Nem csak itt, Románia-szerte. Míg a más megyeiek szabadon lenghettek, a háromszékieket, Hargita megyeieket megtámadták a prefektusok, és a román igazságszolgáltatás nekik adott igazat, indoklásul azt hozva föl, hogy jogszabály nem rendelkezik zászlóhasználatról, tehát nem lehet. A valós demokráciákban épp fordítva van, amit nem tilt a törvény, azt szabad. Ráadásul ott a kettős mérce, hisz „román” megyékben a prefektusoknak meg sem fordult a fejükben, hogy megtámadják a jelképeket.
Most már van zászlótörvény, a háromszékiek azt betartva fogadtak el saját jelképeket, de arra Bukarestnek nem akaródzik rábólintania. Kies országunkban mindenki másnak lehet zászlaja, csak éppen Székelyföldön – mert ugyebár szerintük ilyesmi nem is létezik – nem. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)