udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 643 találat lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 ... 631-643

Névmutató: Böjte Csaba

2014. december 20.

Böjte Csaba 2600 árvájának hozott szaloncukrot Áder János felesége
Böjte Csaba által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot hozott a gyerekeknek.
sóbányában összegyűlt mintegy 2600 gyermek ujjongva fogadta a szaloncukrot és a Baptista Szeretetszolgálat cipősdobozokba csomagolt ajándékait, valamint hallgatta a csíkszeredai Role együttes által előadott karácsonyi dalokat. „Adventkor az a legszebb ha olyan gyermekekre gondolunk, akiknek az év során nem sok ajándék jut. Megpróbáltunk egy kis örömöt, ajándékot hozni" - nyilatkozta a közmédiának a rendezvény után Herczegh Anita. Hozzátette, amikor az ember először tesz látogatást a Szent Ferenc Alapítvány valamely otthonában, a szíve szerint hazavinné az ott nevelkedő gyermekeket. "Jó látni, hogy Böjte Csaba otthonaiban melegséget, szeretetet, figyelmet kapnak." Csaba testvér elmesélte, hogy honnan fogadta be a gyerekeket, milyen körülmények között éltek. "Évek múlva egészséges, életre való, boldog emberként találkozom velük" - mesélte az otthonokban nevelkedő gyermekhez fűződő élményeit Herczegh Anita. 
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke az MTI-nek elmondta, immár kilencedik éve hozzák a cipősdoboz-ajándékokat a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeknek a Székelyudvarhelyhez közeli Parajdra. Hozzátette, örömmel tapasztalják, hogy egyre inkább mozgalommá válik a cipősdoboz-ajándék készítése, adományozása Magyarországon. Hozzátette, a budapesti Deák téren felépített "cipősdobozvárból" futószalag viszi az ajándékokat az ottani raktárba, ahonnan naponta négyszer kell elszállítani a dobozokat. A szervezés ellenére az elmúlt napokban sorba kellett állniuk az ajándékozóknak. Hozzátette, idén mintegy 50 ezer ajándékdobozt gyűjtenek be és adnak át. 
A parajdi rendezvényen betegsége miatt nem vehetett részt Böjte Csaba. "Imádkozunk, hogy mielőbb meggyógyuljon, mert nagy szükségünk van rá" - jelentette ki Kovács Ágnes főszervező. A Bihar megyei székelyhídi gyermekotthon vezetője az MTI-nek elmondta, a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekek mellett tíz közeli plébánia gyermek hívei is meghívást kaptak az angyalváróra. 
A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva, vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik.
maszol/MTI

2014. december 28.

Csaba testvér békességüzenete
Karácsonyt követően Böjte Csaba a békesség fontosságáról, a szeretet gyógyító erejéről beszélt a remeteszegi Szent Család templomban. Nem az árvíz, a földrengés és más természeti katasztrófák verik szét a családokat, hanem a békétlenség – mondotta a gyermekmentő szerzetes.
Vasárnap délután búcsús ünnepet tartottak a marosvásárhelyi Remete Szent Antal (Remeteszeg) plébániához tartozó Szent Család templomban. Az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója mutatta be.
Amint az Istentisztelet előtt Szénégető István Barnabás házigazda plébános elmondta, évente csak három-négy alkalommal bizonyul kicsinek a hajlék, máskor pont megfelelő méretű.
Böjte Csaba a békesség fontosságáról, a szeretet gyógyító erejéről beszélt. Kifejtette: a legfontosabb feladatunk ezen a földön az, hogy imádkozzunk és cselekedjünk a békéért. Ferenc pápa szavait idézte, aki szerint: „Nemcsak a csatatereken folyik az öldöklés, hanem a családokban is. Nem az árvíz, a földrengés és más természeti katasztrófák verik szét a családokat, hanem a békétlenség.” Jézus példáját említette, akinek itt a földön eléggé „fapados” fogadtatása volt, mégis tanításának központi gondolata a béketűrés, békesség, embertársaink iránti szeretet. „Ezt kellene megtanulnunk, józanul, higgadtan, szeretettel szólni a másik emberhez” – mondta Böjte atya.
A ferences szerzetes továbbá beszélt arról, milyen nehézségek árán sikerült elindulnia a kilencvenes évek elején, mennyi akadályba ütközött, amikor az árva gyermekek befogadását, tanítását vállalta fel. De ezeket a nehézségeket mind a szeretet erejével és nem erőnek erejével sikerült megoldani. „Az eltelt húsz év alatt több mint ötezer gyermeket fogadtunk be. A legtöbb gyermek, aki bekerül hozzánk, tele van félelemmel, sérelemmel, ha meg akarod simogatni, elkapja a fejét, idő kell neki és sok-sok szeretet ahhoz, hogy megbékéljen, ellazuljon. De én simogatom, vigasztalom addig, amíg ellazul, amíg sírással oldja fel magából a feszültséget, és olyan jóérzés együtt sírni vele" – folytatta a ferences testvér.
A szertartás során a Szent Család templom énekkara is több alkalommal dicsőítette Istent énekléssel. A hívek közül többen olvastak fel rövid imát, szöveget a Szentírásból a családért, a szülőkért, a gyermekekért, a házasságért, az egyházközségért.
A szentmise szent áldozással, majd a 10., 20., 25., 30., 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplő párok köszöntésével ért véget.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

2015. január 12.

Díjazott díjtalanok
Kitüntették Böjte Csaba atyát
Böjte Csaba atyát ünnepelték szombaton Déva művelődési központjában a „Díjazott díjtalanok” keretében. A díjazást még 2013 ősszén indította Dan Terteci, Hunyad megye prefektusának kabinetfőnöke, azzal a céllal, hogy a közösség megismerhesse a különleges tehetségű, elszántságú embereket, akik itt élnek közöttünk, de kiemelkedő teljesítményük nem kap megfelelő nyilvánosságot. A díjazottak között szerepelt már képzőművész, hegymászó, sportoló, néprajzkutató és több más hivatásnak élő Hunyad megyei ember.
Szombaton végre Böjte Csaba atya, az immár európai hírű Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének díjazására került sor. Amint a rendezvénysorozat elnevezése is jelzi, a díj szimbolikus: kitűző jelvény, a jelenlévők által aláírt elismerő diploma és egy csokor virág. Nem a díj anyagi értéke számít, hanem az, hogy a jelképes díjazással Déva lakossága elismerését fejezi ki a kiemelkedő teljesítmények iránt, fejet hajt bármilyen ember előtt, aki tevékenységével példát mutat a közösségnek. Böjte Csaba atya immár több mint 20 éve nagyszerű példát mutat, hogy a hit és a szeretet mekkora csodákra képes, jegyezte meg ünnepi beszédében Dan Terteci, megköszönve Ştefan Ciocan dévai újságírónak, hogy figyelmébe ajánlotta Csaba atyát. Aki amúgy már évek óta Déva díszpolgára, 2011-ben pedig az Európai Parlament az év embere címével tüntette ki.
Csaba atya 1992-ben indított gyermekgondozási tevékenységének kezdeti nehézségeit említette, amikor a hatóságok rendszeresen akadályozták munkáját. Idővel gyökeres szemléletváltozás történt, a hatóságok megértették, mekkora önzetlen, felemelő és áldozatos munka zajlik a Szent Ferenc Alapítványnál, és immár évek óta támogatják tevékenységüket.
Nemcsak a hatóságok, hanem az egyszerű dévaiak is, magyarok és románok, katolikusak, ortodoxok és más felekezetűek, hangsúlyozta Csaba atya. Sok ortodox romántól kaptak adományokat az évek során, boltban, cukrászdában gyakran olyan is előfordult, hogy nem kértek pénzt az alapítvány által gondozott gyermekektől, sőt, még meg is ajándékozták őket.
Csaba atya hitre és szeretetre építő áldásos munkájába sokan kapcsolódtak be, például a Point Coeur francia szervezet önkéntesei, akik a szombati ünnepségen is jelen voltak. Argentin, francia, lengyel, svájci vagy USA-beli fiatalok jöttek el egy évre Dévára, hogy önkéntesként vegyenek részt a Szent Ferenc Alapítvány lélekemelő gyermekgondozási munkájában.
Az ünnepség végén a szokásos csoportképre került sor, melyen a nagy számú közösség – olyan fele-fele részben román és magyar – együtt fényképezte le magát a díjazottal és a szervezőkkel.

Nyugati Jelen (Arad)

2015. február 7.


A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

2015. február 10.

Akiknek szívügyünk a moldvai magyar oktatás
Hagyománnyá vált, hogy a budapesti Csángó Bál délelőttjén a moldvai magyar oktatók találkoznak a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület tagjaival.
A helyszínen, a Németvölgyi iskolában készült Cservenka Judit riportja.
A mikrofon előtt előbb Pákozdi Judit, az egyesület vezetője szólalt meg. Pákozdi Judit elmondta: a tíz évvel ezelőtt Böjte Csaba ötlete alapján indult keresztszülő-programban többnyire mindenki derekasan kivette a részét, hiszen nem egyszerű dolog 6-8 éven keresztül követni egy kisgyerek sorsát, tartani vele a kapcsolatot, a családdal, a tanítókkal, amihez még anyagiak is járultak. Az elnök arról is beszélt, hogy most fiatal keresztszülőket keresnek, akik ugyanilyen lelkesedéssel és szeretettel fordulnának a gyerekek felé.
Csángóföldön olyan kevés lehetőségük van az ottaniaknak, életben tartani anyanyelvüket, identitásukat, kultúrájukat, hogy minden támogatásra szükség van – hangsúlyozta Pákozdi Judit.
Márton Attila, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program irányítója elmagyarázta, hogy a 29 oktatási helyszín Moldvában mintegy 200 kilóméteres körzetben szóródik szét és kisebb módszertani körzetekben gyakran találkoznak, de nagyobb programok alkalmával is összegyűlnek.
Minden kollégám a magyarság nagyköveteként közösségszervező is kell legyen a moldvai csángómagyar közösségekben – fejtette ki Márton Attila. Hozzátette: az lenne az igazi siker, úgy lehetne jobb eredményeket elérni az oktatás területén, ha egy-egy jó szakember, egy-egy közösségszervező betudna „betudna gyökerezni”, ha megtalálná a helyét abban a közösségben, a közösség pedig befogadná.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

2015. február 14.

Székely menekültek a hajdúk között
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat részeként pénteken Buczkó József helytörténész az első világháború során Hajdúnánásra menekült székelyekről tartott könyvismertető előadást.
Az 1916-os román katonai támadás miatt nagy számú csíki és gyergyói székely menekült Hajdúnánásra. Az előadás során két jeles székely menekültről is szó esett: Jakab Antal püspök gyerekkorában tartózkodott édesanyjával és kistestvéreivel a városban, míg Domokos Pál Péter tanítóképzős hallgatóként vetett a sors a magyarországi fürdővárosba.
Buczkó Józsefnek 2011-ben jelent meg Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek című kötete. Mint ismeretes, 1916. augusztus 17-én az addig semleges Románia csatlakozott az Antanthoz, majd augusztus 27-én a román csapatok betörtek a Kárpát-medencébe 420 ezer fővel. Ezzel szemben a magyar részen harmincezer katona és a csendőrség állt. A román betörés nyomán Erdélyből 200 ezer ember menekült el, Csík vármegyéből több mint negyven településről érkeztek a Hajdúságba. Összesen 3200 fő érkezett Hajdúnánásra, köztük több mint félezer gyermek. A székely családokat hajdú családok fogadták be.
A menekültek között több jeles személyiség is volt: Berze Nagy János, Jakab Antal és Domokos Pál Péter. Buczkónak sikerült megtalálnia azt a házat, ahol a hat éves Jakab Antalt befogadták, és azt is megtudta, hogy később, segédpüspökként visszalátogatott Hajdúnánásra. Domokos Pál Péter Csíksomlyóról szekéren jutott el a hajdúságba, és szüleivel csak Hajdúnánáson találkozott viszont. 1916-ban Debrecenben végezte el a tanítóképző másodévét, ezt fotóval is alátámasztotta az előadó.
Buczkó József kezdeményezésére 2011 óta minden évben tisztelegnek a székely menekültek emléke előtt. Az ott elhunyt harminckilenc székely halott emlékére keresztet állítottak. Tavaly Böjte Csaba ferences szerzetes és Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke volt az ünnepség meghívottja. Az idei megemlékezésre szeptember 20-án kerül sor, ezúttal Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános fog igét hirdetni.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

2015. február 16.

Sorsok emberközelből
Összefogás egy többgyermekes családért
Vannak esetek, amikor a közvetlen szomszédságunkban élő emberek nehéz, esetenként rendkívül nehéz élethelyzetbe jutnak, s csupán a véletlen vezet oda, hogy sorsukkal magunk is szembesüljünk. Utána pedig már jobbára a lelkiismeretünkön múlik, mit teszünk: sajnálkozunk egyet rajtuk, vagy pedig minden követ megmozdítunk, hogy segítő kart nyújtsunk feléjük…
A baróti Incze István és felesége ez utóbbit választották, amikor meglátták, milyen sorba jutott a velük szinte átellenben lakó többgyermekes anyuka, Fancsali Lilla Olga. A történet szinte hihetetlen: a Fancsali család egykori tagjai, Olga néni és Béla bácsi valamikor Barót köztiszteletben álló, jómódú polgárai voltak, szép házban laktak, melynek szobái zsúfolva voltak könyvekkel, szép bútorokkal, minden egyébbel. Béla bácsi már korábban meghalt, Olga néni néhány éve. Leányuk, Lilla vagy Licike, ahogy szólítják a szomszédok, élettársul szegődött D. B.-hez, akitől hat gyermeke született. Az apa azonban egy adott ponton magára hagyta a családját, és miután támaszként már a nagymama sem volt a háznál, a dolgok nagyon rosszra fordultak. Olga néni halála után ugyanis a szép házból fokozatosan minden eltűnt: ahogy mondani szokás, még az utolsó kanál is.
– Teljesen véletlenül léptem egyszer be a kapun, akkor láttam meg, hogy mi van ott. Szó szerint kell érteni azt, hogy még evőeszközük sem maradt, ágyról, egyéb bútorzatról, élelemről nem is beszélve. Az előszobába eszkabáltak téglákból egy kályhát, ott tüzeltek, melegedtek – mesélte Incze Pista bácsi.
Öten egy szobában
Az útról még csak sejteni sem lehet a benti körülményeket, melyek még most is szinte leírhatatlanok. Koszos falak, félhomály, az egyik egykori perzsaszőnyeges, parkettás szobában ma a tüzelőt aprítják, a másikban összezsúfolva laknak öten: Licike, három gyermeke és az élettárs, aki időközben visszajött hozzá. A másik három gyermek Kovásznán lelt menedékre, Böjte Csaba atya intézményében. Az anya havonta 127 lej gyermekpénzt kap, és további 320 lej gyermektartási pénzt az élettársa nyugdíjából. Ennyi pénzből él öt ember.
Hogy miként állt elő ez az áldatlan helyzet, arról nehéz pontos képet kapni. Az élettárs (aki már 70 éves) az elmondások szerint „rendetlen társaságba keveredett”, akik mindenéből, még a nyugdíjából is kifosztották. A nagyobbik fiú, István, aki már 23 éves, bár dolgozott imitt-amott, szintén felelős a szerencsétlen helyzetért. Pénzforrás híján ők adhattak el mindent a házból, sok minden mást pedig elloptak – legalábbis ezt tartják a szomszédok.
Incze István és felesége, ahogy világossá vált előttük, milyen helyzetbe kerültek Fancsaliék, azonnali segítséget nyújtottak, de mások is adakoztak: összesen húsznál több magánszemély és intézmény fogott össze, élelmet, ruházatot, bútorokat, kályhát vittek nekik, beszerezték számukra a téli tüzelőt, mi több, még karácsonyfával és karácsonyi ajándékokkal is megörvendeztették őket. Hamarosan ismét lesz villanyáramuk, rádiót, tévét, mosógépet is kapnak.
Még segélycsomagot sem kaptak
A tét azonban a jövőbeli megélhetésük biztosítása is lenne. A szomszédok szeretnék, ha valahogy talpra állnának. Pista bácsi jelenleg abban próbál segítségükre lenni, hogy az itthon levő két kiskorú gyermeket szakorvos vizsgálja meg, ugyanis ők fogyatékkal élnek. Ha ez hivatalosan is elismerést nyerne, az anya gondozói támogatást kaphatna utánuk. A nagyobbik fiúnak, Istvánnak külföldi munkát szervez. A Kovásznára került gyermekekkel nincsenek gondok, egyikük már elvégezte az iskolát is, egyetemre készül.
A családnak több mint háromezer lej adóhátraléka is van: ha ez nem is, de az már biztos, a rendszer számlájára írható, hogy a Fancsali család még az uniós élelmiszercsomagok listájára sem került fel.
– Rá kellett jönnünk, hogy csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha közel megyünk hozzájuk. Ezt felvállaltuk – mondta Pista bácsi, egyúttal köszönetet mondva mindazoknak, akik összefogással segítettek a Fancsali családon.
Név szerint felsorolta őket: a helyi polgármesteri hivatal, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Egyesület, a Simonffy Alapítvány, a vöröskereszt helyi szervezete, a Laura Ház, a gyermekjogvédelem nappali központja, a Z Construct Kft., a Gaál Mózes-iskola V–VIII. osztályos tanulói, a nagybaconi közbirtokosság, valamint Kakucs Károly, Simon Gábor, Leitmann Dániel, Bartha Albert, Incze Zoltán, Bereczki László, Tókos Éva, Csepei Endre, Vida András, Komporály Viktor, Asztalos Gábor, Borbáth Sándor, Ágoston István gazdálkodók, Zajzon Judit, Bán Annamária, Kovács Antal, Farkas Mózes és dr. Dienes Judit magánszemélyek. Támogatásukra továbbra is számítanak, és másoktól is szívesen veszik a segítséget.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. február 24.

Hamarosan benépesül a keresdi Bethlen-kastély
Egykoron a fényűzés és jövőt építő döntések színhelye volt. Hamarosan a legszerényebb anyagi helyzetűek jövőjének helyszíne lesz. Egykor a Bethlen család élt itt, hamarosan Böjte Csaba fiataljai és segítői lelnek otthonra. Keresden, a Bethlen-kastélyban jártunk, összefüggést keresve az itt alkuló élet és a Lázár-kastély jövője között.
Tízezer könyv, számos eszköz és egy csapat segítő érkezett Keresdre az elmúlt hétvégén. Böjte Csaba munkájához kívánják hozzátenni részüket. Mi is ott voltunk, megcsodáltuk a kastélyt, amely a Béke háza névvel és a tervezett Jótevő vendéglátóval hamarosan messzi földön is ismert lesz.
Nagy az érték, de sok a tennivaló is a keresdi kastélyban. Tavaly nyáron még nem volt zárható helyiség, kályhát is úgy lehetett bevinni, hogy kürtőjét az ablakon vezették ki. Ma már nemcsak a gondnoknak és nejének, hanem az érkező adományozóknak, segítőknek is van, ahol leülni, megebédelni, és az is, ahol kipihenhetik az út fáradalmait. És aki ide érkezik, megtudhatja, milyen jövőt szánnak a nagy múltú háznak.
Mi egy pécsi csapattal érkeztünk, akik nem kevesebb, mint tízezer kötetet hoztak Böjte Csaba védenceinek. Vitéz lovag Szentgyörgyi Szabó Miklós mester fogtechnikus és tanár beszélt az előzményekről: Böjte Csaba pécsi látogatása alkalmával ajánlották fel, hogy a Határon Túli Magyarság Alapítvány házában összegyűjtött köteteket átadnák. Az ajándék megsokszorozódott, hiszen éppen ez idő tájt derült ki, a Minerva könyvtár kisebb helyiségbe költözik, szívesen válogatnának ők is könyvkészletükből az erdélyi diákoknak, fiatalságnak. Szentgyörgyi örömmel mesélt az adománytovábbítási feladatokról, arról, hogy részesei lehetnek annak a folyamatnak, mely által a fiatalság visszatalálhat az olvasás öröméhez. Karitatív munkájához Pelle Jánost kérte, legyen segítségére. Ő a hajtogató ember, akivel a gyergyóiak is találkozhattak már, hiszen csontkovács, origamizik és autókat is „hajtogat”. A Mecsekszabolcsi Környezet és Érdekvédő Egyesület képviselője az ügy mellé állt. Mint mondta, a feladat kereste meg őt.
Három kisteherautóval érkezett a négy és fél tonnás rakomány: a tízezer kötet dobozokba csomagolva, és voltak hozzá még irodai eszközök is különböző adományozóktól. Aztán kiderült, hogy van ötven szemüvegkeret is, hisz a küldöttség egyik tagja optikus, ő sem jöhetett üres kézzel.
A gonddal összeválogatott könyvadomány Keresden marad, és hozzájárul azon cél megvalósításához, amely Böjte Csaba fejében már korábban megszületett. A keresdi kastély ügyintézésével megbízott Szőts Béla beszélt erről: „Csaba testvér ebben az esetben szakított azzal a hagyományával, ami által ő ismertté vált: nem gyermekotthont fog itt létrehozni, hanem képzésközponttá szeretné tenni a keresdi kastélyt. Az országban eléggé visszaszorult a szakképzés, és ennek érintettjei az ő gyermekei is. Ők 18 éves korig vannak az otthonokban, utána nem tudják, mit kezdjenek magukkal. A mindennapi élethez sincsenek tapasztalataik, hiszen egy inkubátor jellegű élettérben voltak addig. Ennek kezelésére találta ki, hogy legyen itt egy jó gazda- és gazdaasszonyképzés, ahol a mindennapi élethez szükséges gyakorlati tudást elsajátíthatják a már felnőtt gyerekei. Ezt követően dönthetnek, hogyan élnek tovább, családot alapítva, ott élve, vagy munkahelyszerzéshez használja fel a tudását. Bármilyen utat válasszon is a fiatal, szükséges és hasznos lesz számara az itt szerzett ismeret és tudás” – fogalmazott a gondnok, aki nejével együtt vállalta a Béke háza beüzemeltetését, a munkálatok, majd tevékenységek irányítását.
A kastély nemcsak a Csaba testvér otthonaiban felnőtt fiataloknak jelent majd otthont, hanem a segítő szándékú, helyüket kereső embereknek is.
Hamarosan érkeznek a tervezők, és ha ők végeztek munkájukkal, jöhet az engedélyeztetés, majd a kivitelezés. Azt már tudják, az alsó szinten Jótevő vendégfogadó kap helyet. „Ha már élet van a házban, eleve kell gondoskodni a testi táplálékról is. Ha már van konyhánk, és mi ebédelünk, miért ne hívhatnánk meg vendégeinket, támogatóinkat is egy tányér meleg ételre? – mondta a megbízott. Akárcsak Böjte Csaba, ő is meg van győződve, ha jó szándékkal lát valaki munkához, segítséget is kap majd hozzá. Így például az aranyszalon rendbetételének költségeit már fel is vállalta egy tehetősebb társaság, remélik, a többi kiadásra is lesz fedezet
Lehet keresni jobb példát arra, hogyan lehet a visszakapott értékes ingatlanokat hasznosítani, mit lehet tenni, ha az örökösöknek óriási teher még az állagmegőrzés is, nemhogy a felújítás, működtetés, de a keresdi kezdeményezés egy lehetséges utat mutat. Hogy érvényes lehet-e ez akár a szárhegyi kastélyra is, a lakat alatt álló Lázár-örökségre? „Mindenképpen igen a válaszom. Csendes, nyugodt hely, imádkozásra, felfrissülésre igencsak alkalmas. Jó lenne, ha ilyen célt szolgálhatna” – közölte telefonon az épp külföldön tartózkodó Csaba testvér, akit információink szerint már korábban megkerestek a szárhegyi kastély jövőjének kérdésében. Mert Béke Háza máshol is lehet.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

2015. március 17.

Segesvár
Szerkesztette: Antalfi Imola
"Élő" vár a segesvári
Gál Ernő, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke, városi tanácsos szerint a magyar közösség szempontjából fontos tevékenységeket idén is támogatja az önkormányzat.
– Magyar vonatkozásban a tavaly kiutalt összegeket idén is megszavazta a tanács, így a Gaudeamus Alapítvány 50.000 lejt kap a szolgáltatások támogatására, 25.000 lejre rúg a telek- és épületadóra vonatkozó 0,25%-os kedvezmény, kulturális rendezvényeinek megszervezésére továbbra is díjmentesen veheti igénybe a polgármesteri hivatal dísztermét. Ami pedig többlet: idén az alapítvány még 7000 lej támogatást kap, ugyanis koncerteket, művelődési rendezvényeket is szervez. A Kikerics tánccsoportnak a korfui fesztiválon való részvételéhez illetve népviselet vásárlásához tavaly 15.000 lejjel járult hozzá a tanács, idén is megkapják ezt az összeget, csakúgy mint az egyházak külön- külön a 3000 lejes támogatást. Az önkormányzat a Szász Sándor vezette Spartacus birkózócsapatot is segíti, ahol főként magyar gyermekek sportolnak, tavaly ők 10.000 lejt kaptak egy nemzetközi birkózóverseny megszervezésére.
– Sipos Razvan szerint törvénytelen építkezések történtek a történelmi városrészben, ami veszélybe sodorhatja azt, hogy a várost a világörökség részeként tartsák nyilván. Mit tehet a közgyűlés, hogy ez ne következzen be?
– A városnak óriási gondot jelent, mert az építkezési engedélyek kiadása szünetel, az ilyen ügyekben Marosvásárhelyre kell menni. A megyei főépítésznek rengeteg fenntartása van, azt mondja, nagyon sok törvénytelen dolog történt és emiatt Segesvár lekerülhet a világörökségi listáról. Valószínűleg történtek visszaélések, hiszen ez egy élő vár, ahol rengeteg tevékenység folyik: itt iskolák működnek, templomok vannak, itt található a polgármesteri hivatal és a helyi tanács épülete, a várbeli házak lakottak. Ez Délkelet- Európa egyetlen lakott vára, és valószínűleg az idők folyamán történhettek olyan dolgok az építkezésben, amelyek nem voltak törvényesek. Az a furcsa, hogy ha a megyei főépítész tudott a törvénytelenségekről, miért nem vonta felelősségre a városi főépítészt, amíg itt volt? A tanácsban többször felvetettük, hogy a várban olyan javítások történnek, amelyekbe a főépítész nem egyezett bele. Utólag volt, akit megbüntettek, volt, akit felszólítottak, hogy változtasson, de semmi sem történt. Nem a tanács dolga megoldani ezt a problémát, mi jeleztük a helyzetet. Azt a választ kaptuk, hogy megoldják.
– Tudna említeni példát?
– A várban lévő vagy a történelmi részhez tartozó épületek színezése eredeti kell legyen. Ezt a legtöbben betartották, de sokan nem, akik nehezményezték, hogy az eredeti szín rikító. A szász épületek már csak ilyenek, élénk színűek... A másik nagy probléma, hogy a gépkocsik felhajtanak a várba, pedig a tanács több határozatot is hozott ennek megtiltására.
Az önkormányzat pereli a hulladéktelep adminisztrátorát
A város költségvetését kiegyensúlyozottnak nevezte a városvezetői tisztséget ideiglenesen betöltő Dan Eugen Bândea alpolgármester, aki szerint idén elsősorban a beruházásokra szánnak jelentősebb összegeket.
– A helyi tanács februárban fogadta el az idei költségvetést, ami 51 millió lejes bevétellel, illetve 66 millió lejes kiadással számol. Kiegyensúlyozott, a beruházásokra összpontosító költségvetésről beszélhetünk Segesvár esetében. Elsősorban az utcák korszerűsítését tervezzük: felújítanánk a Nicolae Balcescu, a Nicolae Iorga, a Román, a Mező utcákat, de a későbbiekben több utcát is belefoglalunk a javítási programba. Terveink közt szerepel a polgármesteri hivatal székhelyéül szolgáló épület tetőzetések megjavítása, a sportcsarnok főjavítása, az iparihulladék-telep bezárása, a közlekedési jelzőrendszer korszerűsítése, a víz- és szennyvízhálózat bővítése 12, illetve 14 utcában, a víztisztító telep modernizálása. A költségvetés a következő arányban oszlik meg: közszolgáltatásokra 16,38%, rendfenntartói tevékenységre 1,79%, szociális- művelődési tevékenységekre 39,52%, fejlesztésekre, lakásépítésre, környezetvédelemre 19,63%, gazdasági tevékenységekre 22,68% – jelentette ki érdeklődésünkre az alpolgármester. Kérdésünkre, hogy mi a helyzet a környezetkímélő lerakóval, hiszen a tanács ellenezte, hogy ideszállíthassák a megyeszékelyről származó hulladékot, a lerakó működtetője viszont ellenkezőleg döntött, a városvezető hangsúlyozta, az EU-konform hulladéktelep tulajdonosa az önkormányzat, adminisztrátora pedig a Schuster Ecosal Kft., a szerződés pedig kiegészítő iratokkal van érvényben. – Tekintettel arra, hogy az adminisztrátor nem tartotta tiszteletben a szerződésbeli kötelezettségeket, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács pert indított a Schuster Ecosal Kft. ellen, így minden további döntés a bírósági végzés után várható – tette hozzá.
Az önkormányzatot ért bírálatok kapcsán, melyek szerint a történelmi városrészekben törvénytelenül építkeztek, illetve a városnak jelenleg sincs főépítésze, Dan Eugen Bândea elmondta, a korábbi versenyvizsgák nyomán sajnos nem sikerült betölteni a főépítészi állást, de remélhetőleg lesz, aki szakmai szempontból izgalmas kihívásnak tekinti majd ezt a munkát. A hónap végén újabb versenyvizsgát írnak ki a főépítészi tisztségre. A majdani főépítész munkájának segítése érdekében urbanisztikai bizottságot alakítanak, amelybe rangos szakembereket kérnek fel.
Nők a szabadságharcban
A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében március 8-án a helyi kul- túrotthonban került sor a Nők a szabadságharcban című rendezvényre. Miért éppen erről a témáról szerveztek kulturális műsort? – kérdeztük Szabó Józsefet, az egyesület elnökét, az előadás főszervezőjét.
– Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban csak férfiak játszottak fontos szerepet, de nem szabad elfelejteni, hogy a nőknek itt is különleges szerepet kölcsönzött a történelem. Ez adta az ötletet egy ilyen jellegű rendezvény megszervezésére, és az időpont kiválasztása sem volt véletlen (a nőnap és a közelgő március 15-i ünnepségek). A műsor összeállításában Szilágyi Rita Nők a szabadságharcban című könyve segített, valamint a Fehéregyházán tevékenykedő és az itt élő 12 pedagógus: Balázs Ilona, Csáki Izabella Kinga, Hegyi Izabella, Jakabfi Melinda, Nagy Judit, Oroszhegyi Judit, Simó Éva, Szabó Tünde Hajnal, Széll Júlia, Tordai Mónika, Varga Regina, Volkán Katalin. Tóth Kálmán költő versének sorait Székely Tímea adta elő, háttérzeneként a Kormorán előadásában hangzott el a Nemzeti dal, valamint Brahms-, Massenet-, Beethoven- és Liszt-darabok, Klapka- és Hunyadi- indulók, a Szózat, vetítésre kerültek 1848/49- cel kapcsolatos képek, csatajelenetek, a műsorban ismertetett nők, vértanúk, várbörtönök, sírhelyek képei stb. A műsorban ismertetett vagy megemlített női nevek közt van Batthyányné Zichy Antónia, Reviczky Mária, Teleki Blanka, Leövey Klára, Kossuth Zsuzsanna, Meszlényi Terézia Johanna, Laborfalvi Róza, Szendrey Júlia és még sokan mások. A műsor elején fellépett a segesvári Kikerics néptáncegyüttes László Imola tanárnő vezetésével – mondta Szabó József.
Önálló magyar iskolára van szükség Segesváron
A segesvári Gaudeamus Alapítvány több mint két évtizede tesz a környékbeli magyar közösség megmaradásáért, identitástudatának erősítéséért. Farkas Miklós igazgatót 2013 őszén Tóth Tivadar tanár, önkormányzati képviselő váltotta, akit az alapítványi tervekről kérdeztünk.
A Segesvár környéki, szórványban élő magyar gyerekek, fiatalok művelődési életének a megszervezése, a hátrányos helyzetű bentlakó diákok támogatása továbbra is a fő tevékenysége az alapítványnak, talán még hangsúlyosabban, mint eddig, hiszen a demográfiai mutatók nem túlságosan kedvezőek a magyar közösségre nézve.
– Az alapcélok nem változtak, lényegesen nem változott semmi, ami az alapítvány politikáját illeti, de alkalmazkodni kell ahhoz a helyzethez, ami éppen alakulóban van: csökken a gyermeklétszám. Ez azt jelenti, hogy a bentlakás lehetőségét az általános iskolásoknak is fel kell ajánlanunk. Eddig többségükben líceumi gyerekek voltak a bentlakásban, most viszont arra kell figyelnünk, hogy hogyan tudjuk támogatni már 5. osztálytól a gyerekeket. Egy nemrég készített felmérésből az derül ki, hogy 3-4 év múlva jelentős arányú csökkenésre kell számítani, szinte felére csökken a gyermeklétszám. Főként a magyar gyerekek esetében tartom ezt aggasztónak, mert a román közösségben mindig ott van a roma rész, amely úgy ahogy kipótolja a hiányokat. Ennek ellensúlyozására kértük fel egyrészt a Böjte Csaba által létrehozott alapítványt, hogy nyisson itt egy közösségi házat, ami lassan két éve működik, jelenleg 18 kisgyerek van nálunk elszállásolva. A két évre kötött szerződést várhatóan meghosszabbítjuk. Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak. Azon gondolkodunk, hogy hogyan lehet esetleg beszállítani ezeket a gyerekeket Segesvárra, hogy ne a román iskolát válasszák. Nagyon súlyos a helyzet.
– Ki készítette a felmérést?
– A pedagógusok készítették az egyházak segítségével, összevetve az anyakönyvekkel, a születésszámmal. Ezek a mutatók nem vetítenek előre szép jövőképet. A létszámcsökkenés egyik oka, hogy Segesváron megszűnt a külvárosi magyar iskola. Annyira, hogy idén már I–IV. osztály sincsen, még összevonva sem, csak az óvodai csoport működik, és jövőtől azt is felszámolják. Azok a szülők, akik ott laknak, egyszerűen nem vállalják, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy naponta behozzák gyerekeiket a távolabbi magyar óvodába, iskolába. Azon gondolkodunk, hogy hogyan lehetne busszal, ingyen ezeket a gyerekeket beszállítani, ezt is felvállalná az alapítvány. Az egyik megoldás az lenne, hogy egyházainkon keresztül felkérjük a testvéregyházakat – a hollandiai, svájci egyházakat –, hogy ha van rá lehetőségük, adományozzanak egy kisbuszt, autóbuszt nekünk, és az alapítvány felvállalná ennek működtetését. Kiemelten fontos a magyar iskola. Úgy gondoljuk, hogy szükség van egy önálló magyar iskolának a létrehozására. Arra törekszünk, hogy iskolaalapítás céljából találjunk támogatót egy ingatlan megvásárlásához, amelynek a fenntartásában természetesen a önkormányzatra is számítunk. Járhatónak látom ezt az utat, nem hinném, hogy az iskola létrehozása különösebb akadályokba ütközne, városi tanácsi szinten sem. A 2012-es tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt 25 évben jó irányba változott a mentalitás, hiszen már akkor sem az volt a probléma, hogy magyar iskola kellett létrejöjjön, hanem hogy a román gyerekeket el kellett volna mozdítani az épületből. Ha ezzel nem kellene számolni, meggyőződésem, hogy a testület rábólintana a kezdeményezésünkre.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 24.

Boldogasszony-kápolna az Úz völgyében
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Békesség Istentől! Isten áldja!
A Csíki-havasokban, az Úz folyó felső folyása mentén a 19. század második felétől Csinód, Egerszék és Lesőd néven csángó magyar tanyavilág alakult ki. Jelenleg a havason 324-en élnek. Ez a száz családot számláló római katolikus közösség megélhetési viszonyok tekintetében talán Székelyföld leghátrányosabb helyzetben lévő magyar néprajzi csoportja. Mégis itt jelenleg is többen születnek, mint ahányan örökre távoznak az élők sorából. Ez példaértékű kell hogy legyen az egész magyarság számára!
A 2014. június 24-én történt balesetem (villámcsapás) után a jó Isten és Mária kegyelmének, a sok felém áramló szeretetnek meg az értem mondott imáknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt visszanyertem az emlékezetemet, és fizikailag is teljesen rendbe jöttem. Tavaly Nagyboldogasszony napján feleségemmel együtt megfogadtuk, hogy öthektáros kertünk délkeleti sarkába egy ökumenikus kápolnát emelünk fenyőfarönkökből, zöld (begyepesített) tetővel. Tervezője és építésének irányítója Bara Gergely rönkházépítő szakember, szentélyének berendezője Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó művész.
A kör alakú, öt méter átmérőjű kápolna nyolc hatalmas rönkre épül. A közöket mintegy ezer darab karhosszúságú, kéregtelenített gömbfából rakjuk ki, amelyeket agyaggal fogunk össze. Az épület alját is agyaggal döngöljük le, amire az Úzból összegyűjtött lapos kövek kerülnek. Lesz benne egy 77 cm magas Mária-szobor, amely a Szűzanyát áldott állapotban, mosolygó arccal ábrázolja, és helyet kapnak a magyar protestáns történelmi egyházak jelképei is.
A kápolna ökumenikus jellege azt hirdeti, hogy a magyarság vallásfelekezeti sokszínűsége ne gyengítsen, hanem erősítsen bennünket. Máriát minden magyar magáénak érezheti, hiszen Szent István felajánlása óta az ő oltalma alatt áll Magyarország. Áldott állapotban való megjelenítésének fő üzenete, hogy a magyar anyák méhében van a nemzet jövője. Ha mosollyal az arcukon vállalják a második, harmadik és többedik gyermeket, akkor megállítható a rohamos népességfogyás, sőt, gyarapodó nemzetté válhatunk. Azzá kell válnunk!
Csinód példa arra, hogy nehéz körülmények között is képes egy közösség a gyarapodásra. Ha ez kicsiben működik, akkor nemzeti szinten is működnie kell, amennyiben képesek vagyunk hinni benne. Mi hiszünk és bízunk abban: egyre többen lesznek, akik hittel és cselekedettel is bizonyítani fogják, hogy a Kárpát-hazában van magyar jövendő.
A kápolna felszentelését 2015. augusztus 29-ére (szombat) tervezzük. Szentbeszédet mond Böjte Csaba testvér, a kápolnát a római katolikus szertartás után megáldja Szövérffi István református és Fekete Levente unitárius lelkész. Az avatóünnepségre meghívjuk azt a több száz embert, akik a tavalyi válságos helyzetünkben mellénk álltak, segítettek, imádkoztak értünk, mindazokat, akik részt vállalnak a kápolna építésében, és természetesen a tanyavilág népét.
Az építkezés május közepén kezdődik. Mi önerőből a faanyag beszerzését tudjuk vállalni. Többen jelentkeztek hétvégi kalákára. A kegyszoborra, oltárra és egyéb berendezési tárgyakra, a nyílászárókra, a tető vízhatlan szigetelésére még nincs meg a keret. Ezért segítséget kérünk mindazoktól, akiknek lehetőségük van rá, hogy járuljanak hozzá a kápolna kivitelezéséhez. A támogatók nevét megörökítjük a kápolna belső falfelületén, a bejárattól jobbra, a rönkkorongokon. Támogatási szándékot [email protected] címen vagy a 0760 779 835-ös telefonszámon lehet bejelenteni. Amennyiben mégis teljesen önerőből kellene megépítenünk, a felszentelésre csak egy-két év múlva kerülhet sor. Jó volna, ha idén be tudnánk fejezni, hiszen éppen most félezer éves a Csíksomlyói Madonna.
Célunk nem csupán a felépülésem utáni hálaadás, hanem a közösségi jövőépítés is. Ide jöhet bárki imádkozni, hálát adni, megnyugodni, gyógyulni. A Mária-út mentén fekvő kertünkben eddig is sok ember érezte jól magát, sikerült feltöltődnie, közelebb kerülnie Istenhez. Éppen ezért a szeretet és megbocsátás kertjévé kívánjuk alakítani. Ebben segítségünkre lesz Herczeg Ágnes budapesti tájépítő mérnök, az Ars Topia Alapítvány vezetője. Kertünkben már történtek csodák, és hiszünk abban, hogy aki majd ide elzarándokol, az megerősödik a hitében és magyarságában. Azt is tudjuk, hogy mennyire fontos életünkben a megbocsátás, erre sokunknak szüksége van. Itt megszabadulhat bárki negatív érzéseitől, és helyet adhat szívében a szeretetnek. Abban is hiszünk, hogy az itt tartandó miséknek, istentiszteleteknek, egyéni és közösségi imádkozásoknak, beszélgetéseknek, az együttlétnek köszönhetően a magyarság lélekszámában is gyarapodni fog.
Szeretettel és köszönettel: Sepsiszéki Nagy Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 31.

Válasz és pontosítás a segesvári magyar iskolával kapcsolatban
Úgy érzem, nem hagyhatom válasz nélkül Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő Önálló magyar iskolára van szükség? című írását, amely a Népújság március 24-i számában jelent meg egy előbbi interjúmmal kapcsolatosan, és pontosítanom, részleteznem kell a segesvári magyar iskolával kapcsolatos álláspontomat.
Az említett cikkben Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő személyeskedő (helyenként durva) hangon támad rám, sőt a segesvári református egyházra és esperesére is, ami azt bizonyítja, hogy teljesen félreértelmezi az interjúban megjelent álláspontomat és nem rendelkezik a minimális információkkal sem a kérdést illetően. Sajnálom, hogy újságban nyilvánul meg ilyen módon, amikor lehet, hogy egyszerűbb lett volna néhány kérdést tisztázni a kialakult helyzetről. Elfogadhatatlannak tartom az ilyen típusú megnyilvánulást, a hangnemet, még akkor is, ha lehet, hogy csak a mély aggodalom késztette arra a tanítónőt, hogy így fogalmazzon.
A velem készített interjúban a következő mondat jelenik meg:
"Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak." Eddig az idézet, melynek végén ott a PONT. Közismert tény, hogy általában az iskolákban, de különösen a szórványban, a gyerekhiány miatt, gondok vannak az osztálylétszámokkal, iskolákkal. És ez alól a héjjasfalvi iskola sem kivétel, mint ahogy a segesvári, erzsébetvárosi vagy medgyesi és még sok más iskola sem.
Részletezem a véleményem:
A gyerekhiány miatt kialakuló problémáról távlatban kell gondolkodnunk, és fel kell készülnünk arra, hogy esetleg a szaktárca vagy a kormány olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek a vidéki iskolák összevonását vagy megszüntetését célozzák, egyszerű fenntartási költségekre hivatkozva. A döntéshozók nem a tanárt és sajnos még a gyereket sem tartják elsődlegesen szem előtt, hanem számokkal és pénzösszegekkel dolgoznak, érvelnek. Nyugat-Európában már rég alkalmazzák az egy központba összevont iskola működtetésének és a vidéki iskolák felszámolásának politikáját. Itt, nálunk is vannak jelek, melyek arra utalnak, hogy várhatóan ilyen irányban szervezik át a román iskolahálózatot. Egy ilyen átszervezés pedig, főleg az eddigi román tapasztalatok alapján, nem arról szól, hogy az illetékes döntéshozók a tanárok vagy szülők beleegyezését kérik ehhez, hanem megérkezik egy kormány- vagy miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy ezt meg ezt az iskolát meg kell szüntetni, a gyerekeket pedig melyik iskolába kell átíratni.
De fel kell tennünk a kérdést: mit teszünk, ha hirtelen ilyen váltásra kényszerülünk? A héjjasfalvi iskola összevont 5–8. osztályaiban tanuló 13 magyar gyerek be fog járni Segesvárra, a magyar tagozatra? Van a szülőknek arre anyagi lehetőségük? Vagy, teszem fel, öt gyerek inkább helyben marad, átiratkozik román tagozatra? Nekünk, magyar közösségnek jó, ha így veszítünk el gyerekeket? Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben felelősen kell gondolkodnunk és IDEJÉBEN kell megoldást találnunk. A megmaradásunk alapját képező anyanyelvi oktatásban kötelességünk elemezni a jelenlegi helyzetet, és olyan lépéseket tennünk, amelyek ellensúlyozzák az esetleges negatív hatásokat. Ilyen fontos kérdésben nem lehet megvárni, hogy bekövetkezzék a baj, a probléma, és akkor rohangáljunk megoldást keresni!
A segesvári közösség már 1993-ban lépett, létrehozva a bentlakást működtető Gaudeamus Alapítványt, azért, hogy az előreláthatóan bekövetkező (és valóban bekövetkezett) gyereklétszám- csökkenést ellensúlyozza és a líceumi magyar osztályokat fenntartsa. A bentlakás nélkül legalább jó pár éve elveszíthettük volna az egyik osztályunkat! Egy ilyen helyzetben már csak idő kérdése, mikor szűnik meg teljesen a magyar középiskolai tagozat! Sajnálatos módon példa erre a medgyesi helyzet, ahol egy ideje csak kétévente tudnak magyar nyelvű líceumi szakosztályt indítani, pár diákkal!
Ugyanígy, a segesvári tanítónők kezdeményezésére sikerült a Böjte Csaba atya és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekvédelmi központot beindítani a városban, amely segít az elemi és gimnáziumi osztályok megmaradásában. És mindezt két évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a drasztikus gyereklétszám-csökkenés három-négy év múlva várható! Tehát ELŐRE, idejében történtek olyan intézkedések, amelyek javíthatnak a segesvári magyar iskolák helyzetén!
És még egy tény: február folyamán az Aurel Mosora iskola tanári testülete tanácskozott az iskola jövőjével kapcsolatosan, melyre, mint a Gaudeamus Alapítvány igazgatója, meghívást kaptam és részt is vettem. Ezen a találkozón határozottan és világosan megfogalmazódott a következtetés: azokban az iskolákban, ahol még létezik magyar tagozat, mindent meg kell tenni azért, hogy ezek megmaradjanak! Ide tartozik többek között a héjjasfalvi iskola, a nagybúni, illetve a szederjesi elemi iskola és mások. Viszont gondok lehetnek például Szásznádason, ahol csak összevont elemi magyar osztályok vannak, és negyedik osztály végén nem biztos, hogy minden magyar szülő behozza a gyerekét Segesvárra (főleg anyagi okok miatt). Vagy olyanok is, akik tudva, hogy ötödik osztálytól a gyerek nem jön be a városba, már az első osztálytól nem íratják magyar osztályba, hisz majd úgyis románul fogja folytatni tanulmányait. De ott is meg kell maradnia a magyar nyelvű elemi oktatásnak, viszont segítenünk kell a szülőket abban, hogy ötödik osztálytól be tudják hozni Segesvárra gyerekeiket.
Az interjúban ilyen helyzetre gondoltam, nem pedig arra, hogy mi magunk szüntessük meg valamelyik vidéki iskolát!
Az írással kapcsolatosan egy utolsó megjegyzés: sajnálatosnak tartom a segesvári esperes úr és az egyház felelősségre vonását a témával kapcsolatban. A segesvári és a környékbeli egyházak vezetői mindig készségesen segítettek, ha felmérések készítésére szólították fel őket, mivel ezek a felmérések reális képet adtak a jelen helyzetről és adatokat szolgáltattak az esetleges negatív hatások kivédésére irányuló döntések meghozatalához. Ugyanezek a lelkészek és maguk az egyházak is mindig kiálltak mind a segesvári, mind a vidéki iskolák mellett, nem részesítve előnyben egyiket sem a másik kárára!
Egyelőre reménykedjünk abban, hogy mind Segesváron, mind Héjjasfalván 43 év múlva is lesz majd magyar nyelvű oktatás, és MINDENKI megtesz mindent azért, hogy ez megmaradjon.
Tóth Tivadar igazgató – segesvári Gaudeamus Alapítvány
Népújság (Marosvásárhely)

2015. április 20.

Új központba költözne a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete
Kinőtte székházát a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, ezért a csíkszeredai Hunyadi János utcai területükre tervezik építeni új, teljesen akadálymentesített központjukat.
Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke elmondta, régóta gondolkoznak azon, hogy új foglalkoztató központot hozzanak létre. „Már rég kinőttük a jelenlegi központot. Sok fogyatékkal élő, aki be szeretne kapcsolódni a tevékenységünkbe, várakozási listán van. Ezért egy új központ építését tervezzük” – árulta el.
A Márton Áron utcai székházat ingyen használhatják a csíkszeredai önkormányzatnak köszönhetően, az alsó szintjén egy foglalkoztató műhely és irodák vannak, az emeletén pedig egy varroda működik.  „Ebben a házban 52-en vagyunk, de az új központban 70-75 fogyatékkal élőnek is adhatnánk elfoglaltságot” – fogalmazott az egyesület elnöke
Eleinte egy Nagyrét utcai telekre tervezték új központjukat, de tekintettel arra, hogy a talaj miatt nagyon költséges lett volna az épület alapozása, inkább más lehetőségek után néztek. Végül a Hunyadi János utcában találtak egy 13 áras területet, amit megvásároltak, csakhogy a beépíthető felület mérete nem felelt meg az elképzeléseiknek. Mint Fikó magyarázta, több szintesre kellett volna tervezni az ingatlant, ők pedig egy „elnyújtott”, teljesen akadálymentesített épületet akartak. Időközben eladó lett a szomszédos terület, amit szintén megvásároltak, így az immáron 25 árasra „növelt” területre készítettnek új terveket a mozgássérültek és más fogyatékkal élők számára kialakítandó központra. „Három év alatt törlesztettük a terület árát, tavaly sikerült kifizetni. Egy részét külföldi adományokból, a többit önerőből fedeztük” – részletezte Fikó.
Folyamatban van a tervek elkészítése, Fikó elmondta, szeretnék, ha lift építése nélkül, egy rámpával tudnák hozzáférhetővé tenni az épület második szintjét. Ez azért lenne megoldható, mert lejtős a terület. Elképzeléseik szerint az új központban több csoportos foglalkoztató műhelyt alakítanának ki, emellett akadálymentesített szociális lakásoknak, illetve vendégszobáknak is szeretnének helyet adni benne. Fikó számításai szerint körülbelül 10 százalékkal kerülhet többe egy akadálymentesített épület kivitelezése, figyelembe kell venni ugyanis a bejáratokat, ajtókat, ugyanakkor az illemhelyiséget is a mozgássérültek igényeinek megfelelően kell felszerelni kapaszkodókkal, speciális szaniterekkel.
Az új központ felépítése mellett otthon dolgozói rendszert is szeretnének bevezetni, hogy minél több fogyatékkal élő tudjon bekapcsolódni a tevékenységükbe, akár otthonról is. Fikótól tudjuk, hogy már százezer lejre vásároltak építkezési anyagot, és további 30 ezer euró áll rendelkezésükre, hogy megkezdhessék az építkezést. „Szervezetünk 25 éves fennállásának évfordulója alkalmából szeptemberben többek között ünnepélyes alapkőletételt szerveznénk, Böjte Csaba atya celebrálná az ünnepi misét. Gazdag múltunk van, szeretnénk méltóképpen megünnepelni a 25. évfordulónkat” – mondta az egyesület elnöke. Terveik szerint az építkezést jövőben szeretnék befejezni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

2015. április 20.

Találkozó Böjte atyával, az íróval
Minden bizonnyal Böjte atya, a ferencrendi szerzetes, Csaba testvér, ahogy nemes egyszerűséggel önmagát nevezi, olyan ember, akit mindenki ismer a Kárpát medencében, s akivel mindannyian szeretnénk egyazon asztalhoz ülni, aki olyan közeli barátunk, hogy hiányát azonnal érezzük, ha nincsen közöttünk. Mindig jelentős esemény, ha körünkben lehet, és talán még emlékezetesebb, ha az egyházi írót invitáljuk magunkhoz egy találkozás erejéig. Úgyhogy most kissé rendhagyóbb eseményre készülünk, író-olvasó találkozóra várjuk Csaba testvért, amelyet április 25-én, szombaton 19.00 órától kezdődően tartunk Székelyudvarhelyen, a Stúdió Mozi D3 termében.
Lelkipásztori és népnevelői munkáját olyan magától értetődően végzi, mintha már eszmélésétől kezdve ezt választotta volna, s mintha kezdettől fogva belső és felső sugallatra tenné. Böjte Csaba olyan ember, aki lelkészi, szerzetesi hivatására tudatosan készült. Nem középiskolásként, hanem felnőtt fiatal korában, huszonhárom éves korában döntött úgy, hogy felvételizik a gyulafehérvári római katolikus teológiára. Az út azonban hosszú volt az 1982-es esztendőtől 1992-ig, amikor veszi a bátorságot és leveri a lakatot a dévai ferences ferences rendház kapujáról, s elkezdi azt a gyermekgondozási programot, amely a nemzetmentés és nemzetépítés szempontjából annyira fontos. Ettől a pillanattól pedig mintegy tizenkét esztendő van a pillanatig, amikor az érett és ismert egyházi személyiség kipróbálja magát íróként is.
A papi hivatás az emberek szeme előtt, nyílt téren zajlik. Igen sok olyan mozzanata van a lelkészi munkának, amely feltételezi a nyitottságot, hiszen együttlétek, közös imák, szertartások által nyilvánul meg általa a hit és a szerteáradó szeretet. A pasztoráció írásos rögzítését, a belső vívódások és töprengések papírra való kivetítését azonban nem írja elő semminemű törvény. Senki nem kötelezhető arra, hogy leírja gondolatait. Gyakran elég az elhangzó ige. Viszont az az ember, aki belső késztetést érez a mondanivaló írott formában történő továbbadására, az minden kényszer nélkül végzi ezt a többlet-feladatot. Csaba testvér is önmagát megkettőzve, megtöbbszörözve írja le gondolatait, olyan intenzitással, hogy immár az egy tucatot is meghaladja az által írott és a "beszélgető könyvek" sorozata. És ez csak egy része az életműnek. Mindig van a tarsolyban mondanivaló. Elmondható, hogy úton-útfélen ír, s minden egyes napon kötelességének érzi, hogy leírja gondolatait, s azokat megmutassa az embereknek.
Ezen a találkozón erről a "mellékes" foglalatosságról lesz szó, a tizenvalahány kötetről, s azokról a tervekről, amelyek manapság foglalkoztatják. Megkérdezzük, hogy írónak tekinti-e magát? Esetleg egyházi írónak? Vagy mindenek előtt és fölött a szerzetespapi hivatástudat munkál benne akkor is, ha tollat vagy számítógépes klaviatúrát ragad?
Bízunk benne, hogy a megszokott, könnyed és fesztelen hangnemben zajlik majd ez az együttlét, úgy ahogyan tőle azt eddigi találkozásaink során is megszokhattuk. Ezen az eseményen kérdezni is lehet Csaba testvért. S ha már könyves találkozó, akkor a helyszínen jutányos áron megvásárolhatók lesznek még forgalomban levő kötetei, amelyeket a találkozó végén majd dedikálni fog.
Akkor jók ezek a pillanatok, ha sokan vagyunk. Ha egymást és embertársainkat megörvendeztetjük  azzal, hogy szép számban gyűlünk össze tiszta és egyenes beszédet hallgatni.
Simó Márton
Az irgalmasság szép vonásai – lelkigyakorlat Csaba testvérrel
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban április 24–26. között lelkigyakorlatot tart Csaba testvér, amelyre  április 23-ig, csütörtökig lehetjelentkezni a 0755-489743-as telefonszámon. Sok szeretettel, barátsággal várják az épülni vágyókat. Szállás, étkezés kérhető előzetes egyeztetés alapján.
Székelyhon.ro

2015. április 30.

Böjte Csaba kiállt Ráduly Róbert és Szőke Domokos mellett
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője Facebook-posztban állt ki akorrupcióval gyanúsított és 24 órára őrizetbe vett Ráduly Róbert Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos Csíkszereda alpolgármestere mellett. Böjte a követőit is arra biztatja, hogy támogassák az elöljárókat. 
Böjte azt írja szerda esti posztjában: Imádkozzunk elöljáróinkért!! 
maszol.ro

2015. május 11.

Böjte Csaba felszentelte az Élet útját Szovátán
Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba május 2-án, szép ünnepség keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.
A kápolna alakú tölgyfa lapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról, az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban "a nehéz hűséget" (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk. Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket, esetleg segítjük őket kirepülni a fészekből, talán gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?
Csaba testvér így fogalmazott: "Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul. Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, egyházunk mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik. Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet. Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán.
Az út a Szent József Otthon, a Szűz Mária Otthon és a Gyermek Jézus Ház előtt kanyarog, és hiszem, hogy ha valaki imádságos lelkülettel hosszan járja, akár gyermekeink kezét fogva, ezeket az állomásokat, képes testben és lélekben megerősödni. A családos életre készülők vagy e célt már elértek testi, lelki tisztulását, újjászületését hivatott szolgálni egy kis füzet is, amibe az állomásokhoz A szeretet bölcsője című könyvemből válogattuk a gondolatokat. Az állomások mellett padok vannak, kis virágoskertek, ahol megpihenve megteheted a továbbiéletedhez szükséges pályamódosításokat vagy akár meghozhatod életed alapvető döntéseit teremtő Istened, drága szeretteid, életed nagy feladatai mellett".
Az Élet útja szervesen kapcsolódik Csaba testvér tevékenységébe is, mert ahogy hangsúlyozta: "a legfontosabb a megelőzés, hogy ne hulljanak szét a családok, ne kerüljenek el intézményekbe a gyerekek, ne legyen több szociális árva".
A szentmise után erdélyi és magyarországi házaspárok meséltek arról, hogy családban élni jó: Bakó Marika bemutatta, hogy a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központban milyen programokat szerveznek a családok megerősítéséért. Máté Emília rendkívül őszintén és megindítóan beszélt arról, hogy férjével való kapcsolata hogyan mélyült el, vált boldogabbá a Házashétvége segítségével. Magyarországról érkezett a Radnai és a Ther házaspár a Schönstatt Családok képviseletében, akik megosztották tapasztalataikat, hogy lelkiségük alapítója, Kentenich atya életpéldája, tanítása, a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, a mindennapi élet a háziszentélyben, a közösségük által szervezett, házaspárok által tartott lelkigyakorlatok, "családnapok", melyeken gyermekeikkel együtt vehetnek részt, milyen erőforrásként szolgálnak számukra.
Két nagyszerű előadást is hallhattunk: Kádár Annamária a családi életciklusokról, szükségszerű krízisekről és ezek megoldási módjairól mesélt, idézve esküvői meghívójukból: "Egészen egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül". (Bergman). Uzsalyné Pécsi Rita a gyermeknevelésről beszélt: "Akarom a jót és teszem a rosszat" – miért van ez így? Bár újszerű és komoly gondolatokat osztott meg velünk, olyan élvezetes stílusban tette, hogy mondandóját a hallgatóság kacagása kísérte.
Nem új keletű a Házaspárok útja, a Schönstatt Családmozgalom óbudavári központjában létesült az első, azóta ennek mintájára több helyen is épültek hasonló utak. Örvendünk annak, hogy Erdély földjén is gyökeret ereszt és talán tovaterjed ez az út, amire oly nagy szükség van, különösen ma, mikor azt halljuk, látjuk, hogy a házasságok válságban vannak.
Kívánjuk mindannyiunknak, hogy társunkkal beszélgessünk egy jót az úton, kapjunk új lendületet, erőt, bátorságot a mindennapokhoz, friss szemet, hogy jobban tudjuk értékelni azt, akit ajándékba kaptunk egy életre!
Cím: Szent József Otthon, Szováta, Sómező utca 22.
Karikó Éva
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 14.

Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. május 14.

Felszentelt kollektíva
Az utolsó parasztforradalom – Ezerkilencszázötvenhat partiumi előszele
Az 1949-es év hallatán a legtöbb olvasóban Mindszenty bíboros elítélése, az NDK, a KGST megalakulása sejlik fel a történelemből. Ám ötvenhat évvel ezelőtt keserű napokat értek meg az erdélyi falvak is. Romániában ekkor kezdődött meg a hagyományőrző falusi közösségek tudatos szétverése, a kulákok likvidálása, a szovjet mintájú kollektivizálás: a téeszesítés megvalósítása. Ennek következtében kommunistaellenes megmozdulások törtek ki szervezetlenül, egymástól elszigetelten, amelyeket sok helyütt csak fegyverrel tudtak leverni.
Újkori magyar történetünk e fekete erdélyi, partiumi fejezetéről a történészszakma és a romániai sajtó is keveset szólt eddig. Tavaly tört meg a jég, amikor Kupán Árpád nagyváradi történész bogozni kezdte az események Bihar megyei szálait a váradi Reggeli Újság hasábjain. A román történetírás mélyen hallgat az akkori eseményekről, és a levéltárak is némák. Eddig azt sikerült hivatalosan bizonyítani, hogy a zendülések után csak Bihar megyéből közel kétszáz családot deportáltak Dobrudzsába, a Fekete-tenger mellé.
A Fekete-Köröshöz közeli magyar faluban, Bélfenyéren (románul Belfir) is parasztlázadás tört ki 1949-ben. A dél-bihari település egy a Partium „túlélő falvai” közül. A középkor megpróbáltatásait átvészelt magyar szigetnek állít emléket a neves geográfus, Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című, 1940-ben kiadott könyve. (A Bélfenyér melletti Búzás-domb máig őrzi egy pestisjárványban kihalt szomszédos falu emlékét.)
A bélfenyéri római katolikus egyház által őrzött historia domusban, a „ház történetében” aranybányára akadtam a helyi plébános, Márton atya jóvoltából. A hajdani papok által írt és rejtegetett krónika a település történetének dokumentálásán túl megrázó korrajzot ad a háború utáni partiumi magyar világról.
„A demokratikus irányzat föltartóztathatatlanul megy előre. Június közepén államosították a gyárakat, malmokat, nagyobb üzemeket. Nagyon sok az ingyenes közmunka, bár el kell ismerni, hogy sok jót akarnak: útjavítást, öntözést. A nép azonban nagyon terhesnek érzi ezt. Július 26-án hirtelen államosították az egyházi iskolákat, épületeket, földeket, felszereléseket. Így elvesztettük a legdrágább kincsünket, a gyermekeket. Nem lesz több hittanóra az iskolában. Teljesen misztériummentes lesz a tanítás. […]
Szeptemberben (1948) megszüntették hivatalosan a gör. katolikus vallást. A gör. katolikus püspököket és a hozzájuk hű papokat elfogták. Sok és sajnálatos a hitehagyás köztük. A néptömeg hűségesebb, mint papjaik. Időközben comprimálták a róm. katolikus püspököket is. Csak az erdélyi – Márton Áron – és a iasi-i püspök urak maradtak elismerten. A többi, köztük a szatmár–nagyváradi is, nem vezethetik egyházmegyéjüket. […]
Egyházközösségünk életében fájdalmas eseménynyel kezdődött az 1949. év. A helybéli kommunista párt vezetősége kultúrház céljaira a zárda épületét szemelte ki. Január 12-én a tanfelügyelő utasította a kedves nővéreket, hogy azonnal hagyják el az épületet. 1902 óta laktak ott, imádkoztak, dolgoztak a szegényekért, gyógyították betegeiket. Tanították, nevelték a gyermekeket, vezették az ifjúságot. A faluban nagy megdöbbenést keltett, de tenni ellene nem lehetett semmit. A kedves nővérek a plébánián húzódtak meg, és nagyon visszavonultan élnek. Csak a betegeket látogatják szorgalmasan. A nép lelkében érezte magát megbántva. Fájdalmas hatást gyakorolt rájuk az is, hogy az épület tetejéről a kőkeresztet egy éjjel eltávolították. A fáma úgy tudja, hogy a kereszt levevője hasrepedést kapott…
16-án már táncmulatsággal, előadással nyitották meg a kultúrház működését. A hívek lelke kezd belefásulni a dologba.
1949. március 25-én a főhatóság táviratilag engedélyt adott, hogy a plébániai, kántori földekről lemondhassunk. Ennek értelmében – mivel csak magánművelésben munkálhatja meg mindenki a földjét – lemondtunk az állam javára. Az egyházi földekből állami mintagazdaságokat létesítenek. […] A komm. párt vezetősége úgy látja, hogy addig nem tudják a népet beszervezni, míg a pap vezeti őket. Ezért most mindent elkövetnek, hogy a jelen lelkészt is elődjeinek sorsára juttassák. Ha nem mennek a gyűlésekre az emberek, a pap a hibás, miért nem vezeti őket. Ha nem mennek az emberek közmunkára, a pap az oka, miért nem győzi meg az embereket. Ha a templom megtelik, ha a körmenetek felejthetetlenek, szinte a fogukat vicsorgatják. A közeljövőben valószínűleg fognak keresni valami ügyet vagy ürügyet, ami alapján eltávolítsanak a falu életéből és a hívek éléről.” A lazarista atya előre látta sorsát. 1952 márciusában menesztették a kis vidéki egyháztól. Helyére az akkori szinérváraljai plébánost nevezték ki, akit kezdeti tiltakozása miatt megfenyegettek, hogy a Bélfenyérig tartó 240 kilométeres utat gyalog fogja megtenni. Egyik papnak sem volt választása. Kőrösi Károly személyében Szatmár egyházmegyei áldozópap lett Mészáros Antal utóda. Az egyelőre néma levéltárak helyett az egyetlen hiteles leírást szintén a historia domus nyújtja a felkelésről: „Kis falunk népe a település fennállása óta alig élt át keservesebb, fájdalmasabb napokat, mint 1949. július vége és augusztus eleje. A baj nem nálunk kezdődött, és csak inkább szenvedő, mint cselekvő alanyai voltunk a lázadásszerű megmozdulásnak. A baj a csépléssel kapcsolatban alakult ki. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben. Azonban a pénzfizetés még csak távolról sem közelíti meg a szokásos részesedést. A munkásság a környező román falvak dolgozóinak példáján felbátorodva és velük egyetértve itt is megtagadta a munkába állást. Sőt karhatalommal megakadályozták azt is, hogy a gazdák összeállva csépeljenek. Talán két hétre is megakadt a munka: a parasztság a természetbeni részesedéséért, a gazdák a meglehetősen magas kvóta – állami beszolgáltatás – enyhítéséért harcoltak. Környékünkön a lázadás, amit sohasem lehetne megállapítani, hogy végeredményben hány megyére terjedt ki, Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. […] 28-án éjjel a feketegyőrösi munkások rendszerellenes énekekkel és fölkiáltásokkal átjöttek hozzánk. Falunk lakosságát megfenyegették, hogy ha nem tartunk velük, akkor fölégetik a házainkat, s azt követelték, hogy szombaton éjjel közös tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Éjjel félreverték a harangokat, és villával, kapákkal többen futottak a szomszéd faluba. Azonban – mint az előre látható volt – a kivezényelt katonaság elől hazatértek. Közben egy kocsubai fiút agyonlőttek.
Vasárnap reggel beköszöntött a szomorúság, a szenvedés. Heteken keresztül jajjal keltünk és feküdtünk. Megszámlálhatatlan katonaság lepte el a falunkat. Harangozni sem volt szabad egy hétig. A katonaság kettesével kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60–70 embert vittek az őrsre. Természetesen a környező falvakból is hasonlóan ugyanezt tették, mert keresték a mozgalom forrását. Ezt állítólag a több éve keresett, letartóztatása elől elmenekült Sârbu Silviu volt jegyzőben találták meg. Állítólag vele politikai kapcsolatot tartott fenn Csák László és Bíró József. Ezért őket augusztus 3-án hajnalban, egyiket a templom mellett, az utóbbit a községháza előtt, agyonlőtte a katonaság, hogy a lakosságot megfélemlítse. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Constanta melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát »állami kezelés« alá rendezték. Ők azóta is a munkájukból és az itthon maradottak támogatásából tengetik életüket. A kivégzetteket teljesen csendben – hatósági engedéllyel – egyházi szertartással temettük el közös sírba. […] A történelem tanúsága megint beigazolódott: a parasztforradalom nem győzhet!” Ismerős a forgatókönyv, ugye?
Nagyváradiként többször megfordultam a vidéken, apai ágon bélfenyéri vér csörgedezik bennem, de a helybéliek mind ez ideig nem beszéltek a történtekről. Felkerestem Fenesi Györgyöt, a nyolcvanas éveiben járó veteránt, aki 1949-ben (ismét) szembe találta magát a puskacsővel. Édesapám bélfenyéri nagybátyja szemtanúja és szenvedő alanya volt az eseményeknek. Történt ugyanis, hogy az egész falut megszállta az „új népi rendőrség”, a milícia és a Securitate. Fenesi elmondása szerint a szekusok éjjel jártak, és lesben álló nehézgéppuskás őrszemeket állítottak fel a faluba vezető utakhoz, akik potenciális ellenséget láttak a határból vasvillával hazafelé igyekvő emberekben is.
Száznyolcvanegy családot deportáltak az egykori Bihar vármegye Romániához került negyvennyolc településéről. Bélfenyérről hat famíliát költöztettek marhavagonokban dobrudzsai kényszerlakhelyre, így kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy elkobzott földjeikből kialakítsák a falusi kollektívák csíráit.
– A dobrudzsai állami gazdaságokhoz telepített emberek helyére senkiháziakat, kommunistákat dugtak. A deportáltak földjein kezdték meg a kollektivizálást. Bélfenyéren augusztus elsején szentelték fel a kollektívát, de én nem mentem be, csak ötvennyolcban – árulta el Fenesi György. A már idézett váradi történész kutatásai azt bizonyítják, hogy erre az időszakra létrehoztak egy olyan speciális egységet, amelynek az volt a feladata, hogy a helyszínen kivégezze „a felkelésre uszítókat”. Bélfenyéren állítólag két napig haldokoltak a szerencsétlen áldozatok vízért könyörögve, de az emberek nem mertek kilépni az utcára, mert féltek a Securitatétól és a katonaságtól. Az idős szemtanú állítása szerint jobbára csak a környék magyar lakosságát vonták felelősségre. A közeli Tenkén a csendőrőrs tökéletesen megfelelt a válogatott kínzásoknak: – Akiket Tenkére vittek, azokat vagy agyon-, vagy félholtra verték. Sârbut is a csendőrségen tartották láncra verve, majd az összeszedett emberek előtt nyilvánosan főbe lőtték. Kocsobáról mégsem vittek el senkit, pedig azok rálőttek a szekusokra is, mikor be akartak menni a falujukba. Főként a magyarokon torolták meg a lázadást, mintha ők szították volna a zendülést. A románok különben sem vallottak egymás ellen.
– Akkoriban tisztelték egymást a dél-bihari magyarok és az ottani románok?
– Mindig ellenségek voltak. Harminchatban, amikor a bátyámnak tizenkettedmagával be kellett volna rukkolnia román katonának, társaival együtt lemaradt a Nagyváradra igyekvő vonatról a tolongás miatt. Tenkén megtorlásként levetkőztették, és összevissza rugdosták, majd elvitték őket. 1913-as születésű fiúk voltak. A második bécsi döntés után átmentem Váradra, onnan Kolozsvárra, majd francia hadifogságba kerültem. Bátyáim meghaltak. Nem akartam a román hadsereg katonája lenni. 1950-ben a Securitate központi igazgatósága formális kivizsgálásának konklúziói a következők voltak: „A helyi szerveknek a jövőben kérniük kell a központ támogatását és véleményét a kritikus helyzetek megoldására vonatkozólag. Fel kell hívni az intézkedő személyek figyelmét, hogy a mi rendszerünk nem fogadja el a terrort, elutasítja a balos akciókat, amelyek eltávolítják a parasztságot a rendszerünktől.”
Vagyis senkit sem kell felelősségre vonni a gyilkosságokért, a minden előzetes tárgyalás és ítélet nélküli kivégzésekért…
A kommunizmus e korai partiumi áldozatainak mind ez ideig nem állítottak emléket köztéren. Pedig ez nem bátorság kérdése, ugyanis az 1944 őszén tisztán etnikai indíttatásból elkövetett köröstárkányi és gyantai vérengzéseknek már van méltó emlékművük. Tárkányban egyenesen siratófal hirdeti, hogy a „felszabadító” román különítményesek hány embert mészároltak le a visszavonuló magyar honvédség nyomában.
A feltehetően Árpád-kori alapítású Bélfenyér ma a partiumi, szórványmagyar falvak mindennapos, békésnek mondható életét éli. A magyarok lassan fogyatkoznak, és új honfoglalók szeretnék befészkelni magukat a Csereság-patak menti faluba. Ezt ellensúlyozandó dévai mintára gyermekotthont és kollégiumot létesítettek Márton atyáék a katolikus templom melletti szépen felújított zárdában, amelyre visszakerült a kereszt és a felirat is: Istenünknek és fajunknak – 1902. A Böjte Csaba útját járó fiatal plébános elárulta, hogy ha rajtuk múlik, most már sosem fog lekerülni az épületről a kereszt, de az írás sem!
BALÁZS D. ATTILA
Magyar Nemzet

2015. május 21.

A Boldogasszony Zarándokvonat az idén minden eddiginél több zarándokkal indul Csíksomlyóra
Ma, május 21-én, helyi idő szerint 7:58-kor a budapesti Nyugati pályaudvar 10. vágányáról Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult el a 15 kocsiból álló szerelvény, melyen mintegy 800 zarándok utazik.
A határátlépés után 15:45 órára érkezik a zarándokvonat Kolozsvárra, ahol Mile Lajos főkonzul köszönti a rajta levőket, majd ft. Kovács Sándor főesperes imája után indulnak tovább.
Marosvásárhelyre 18:39-kor fut be a különvonat, ahol rövid ünnepség keretében ft. Oláh Dénes főesperes köszönti a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokat.
A vonat 21:14-kor megáll Maros-hévízen, Czirják Károly köszöntője után indulnak tovább, hogy 22:00 órára megérkezzenek a Boldogasszony Zarándokvonat utasai Gyergyószent-miklósra. Itt már hagyományosan kisebb tömeg várja a zarándokokat. Az ünnepélyes fogadást ft. Portik Hegyi Kelemen főesperes imája és áldása zárja.
Május 22-én Madéfalva (10:27) érintésével a Gyimes völgyébe robog a vonat. Itt a kontumáci kápolnánál helyi csángókkal együtt szentmisén vesznek részt (14:00), melyet Tamás József püspök mutat be, és Tímár Asztrik ferences atya prédikál.
A szombati csíksomlyói búcsú után, május 24-én, pünkösdvasárnap 8:00 órától ünnepi szabadtéri szentmise lesz Gyergyószentmiklós főterén. Itt Portik Hegyi Kelemen főesperes lesz a főcelebráns, és Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.
Május 24-én, a hazafelé tartó úton Nagykároly (18:45) után Debrecenben (19:59) lesz köszöntőünnepség. Debrecenben ft. Felföldi László helynök-plébános köszönti majd a hazatérő nagyszámú zarándokot.
A szervezők szeretettel várják magyarországi és erdélyi barátaikat az állomásokra, hiszen már maga a hangulatos nosztalgiavonat is igazi látványosság, de jó alkalom lesz arra is, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjanak nemzetünk lelki megújulásáért az állomásokon tartandó ünnepségeken.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 23.

Csíksomlyó örök
Csíksomlyóra zarándokolni: test és lélek tornája. Évente több százezren gyalogolnak ki a legnagyobb magyar katolikus búcsúnak otthont adó, két Somlyó-hegy közötti nyeregbe hitet s tartást erősíteni, gondolatokat pallérozni, csendet, békét, megnyugvást keresni.
Bár sokan emlegetik a pünkösdi csíksomlyói búcsút nemzeti, összmagyar ünnepnek, annak vallásos jellege, a mindenkori befelé fordulás lehetősége továbbra is felülír minden világi sajátosságot, ez Csíksomlyó esszenciája. Ám mivel évszázadok óta ferencesek doméniumán lépkedünk, kevésbé hangsúlyozott, de megfontolható, hogy pünkösd előtt s után egyaránt érdemes lenne azonosulni a ferencesek szemléletével, meríteni az egyszerűség és méltóság e ritka ötvöződéséből.
Jó arcokat, tekinteteket fürkészni a keresztalják között, jó érezni a hatalmas tömeg sehol másutt nem érzékelhető egységét. Történelmi tény, hogy ennyi magyar, székely ember szíve soha nem dobban olyannyira egyszerre, miként Csíksomlyón. Jó érezni ezt a békességet. Jó látni az alvó csángó gyermekeket, hallani az aligzöld levelek zizzenését Jézus hegyének északi oldalán, jó megpillantani a fák közül kilépőket, jó követni a zarándokok vég nélküli sorát. Még a májusi zápor is másként mos, mint bárhol máshol. Ennyi ember más körülmények között elviselhetetlen lenne, itt: halk morajlást, összekapaszkodást, együtt mondott imát jelent. S ha mindennek katalizátora, működtetője a hit, hát erre alapozva lehetne életképes jövőt tervezni.
Csíksomlyó megszokottsága ellenére mindig más. A szombati nagymisét magyarok milliói követik, e szentbeszédek tehát súlyosságra is rendeltettek. Böjte Csaba ferences szerzetes az általa hatalmas bazilikának nevezett csíksomlyói nyeregben öt esztendővel ezelőtt úgy fogalmazott, zarándoklásra soha nincs rossz idő, legfennebb gyenge ember, ám eközben gyengeségeink, gyarlóságaink legyőzésére ösztönzött. Az imádkozó, keresztény ember nem keseredik el, mondotta, nem jajveszékel, nem torpan meg, hanem hittel, alázattal cselekszik, így hát „vigasztalni, bátorítani kell, hinni az újjászületésben, újrakezdésben, hisz igazából mindenik szentírási történet erről szól”. Ne korlátainkat nézzük csupán, az élő Isten arra hívott, hogy legyőzzük gondjainkat, nehézségeinket, hogy összefogjunk, bátorított.
„Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremteni itt, a Kárpát-medencében. Milyen jó lenne, ha mi is ezzel a Szent István-i hozzáállással viszonyulnánk a magunk feladataihoz, nehézségeihez.”
Ha beszélhetünk Csíksomlyó örök üzenetéről, hát Böjte Csaba megfogalmazta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 1.

Megjelent az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszáma
Nincs új a nap alatt! – szokás mondani. Ezt cáfolja meg az Erdélyi Gyopár legfrissebb számának tartalma. A kiadvány nem fukarkodik a szóval, így szóba hozza, hogy új elnök van immár az Erdélyi Kárpát-Egyesület élén Kovács Lehel István személyében. Megválasztásának körülményeit sem titkolja el, részletes beszámolót olvashatunk a tusnádfürdői közgyűlésről.
Szóba kerül az is a lapban, hogy hány helyre jártak túrázni, miket valósítottak meg az EKE-tagok. Az osztályok hírei és beszámolói dokumentumként is szolgálnak majd egyszer a következő generációnak. És követhető lehet az a kezdeményezés is, amely egy gyergyói ekés ötletéből vált valóra: a Böjte Csaba napközi otthonába járó gyerekeknek kirándulást szervezni. Az EKE-Vár erre is alkalmas, közel van hozzá a Székelykő, a Tordai-hasadék, az élmény pedig felnőttkorig is kitarthat.
Szintén szóba öntötték a szervezők az EKE Vándortábor újabb túráit, a legfontosabb tudnivalókat azok számára, akik a magyar turistaság legnagyobb eseményén együtt kívánnak lenni a természetben. De maradt mondandó a védett övezetekről is, ez a sorozat most a Pietrele Doamnei-Rarău Természetvédelmi Terület bemutatásával folytatódik. A múltba is érdemes visszatekinteni – állítják azok, akik az 1892-ben megszületett folyóirat utódját ma szerkesztik. Így olvasható a lapban egy 135 évvel ezelőtti kirándulás a Rozsályra, Heppes Miklós ismertetése, valamint a kártyás és turista között is fellelhetők ősöreg összefüggések.
A Borvizeink, gyógyvizeink sorozatból érdemes elolvasni A tusnádi Nádasfürdő című írást, melyben a szerző, Jánosi Csaba olyan értéket mutat be, amely a Vándortáborban közelről is megtekinthető lesz. Elmélet és gyakorlat találkozik itt, akárcsak a gyógynövényrovatban, amelyben Macalik Ernő tesz javaslatot egészségünk jobbítására. És ha az Erdélyi Gyopár-ajánló elején azt is írtuk, hogy nincs új a nap alatt, reméljük, sikerült ezt megcáfolnunk. Sőt, ennél is továbbmegyünk: aki a friss kiadványt fellapozza, még arról is meggyőződhet, hogy van újdonság a csillagok között. Látnivaló éjjel-nappal – ez a természetszerető ajándéka.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát keresse az EKE-osztályoknál vagy az [email protected] e-mail címen.
maszol.ro

lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 ... 631-643




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék