udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
575
találat
lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 ... 571-575
Névmutató:
Bodó Barna
2013. november 12.
Kárpát-medencei magyar szórvány napja - Répás: az egész nemzetnek fontos a szórvány közösségek megőrzése
- A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az egész magyar nemzet számára fontos a szórvány közösségek megőrzése.
Répás Zsuzsanna a Kárpát-medencei magyar szórvány napján tartott konferencián, a fővárosi Magyarság Házában kedden arról is beszélt: a szórvány a Kárpát-medencei magyarság legnehezebb helyzetben lévő része, ők jelentik a "nemzet határát és végvárait".
Hozzátette: a nemzet számára azért fontos a szórvány közösségek megőrzése, mert ha ők lemorzsolódnak, akkor beljebb húzódik a nemzet határa és a tömb széléből lesznek az új szórványok. Mindannyiunk közös érdeke, hogy megadjuk a lehető legtöbb segítséget a szórványban élő magyarság számára - hangsúlyozta.
Rámutatott: őket is ugyanúgy a magyar nemzet egészének tekintik, az ő problémáikkal is szolidaritást vállalnak, és ahol lehet, próbálnak segíteni.
Az elmúlt években sok segítséget kaptak a szórvány közösségek - jelezte a helyettes államtitkár, aki kiemelte többek között, hogy támogatják az erdélyi szórványprogramot, konszolidálták a csángó oktatási programot, segítik a vajdasági szórvány beiskolázási programot, és valamennyi régióban az iskolabusz-programot.
Felidézte, hogy közel egy éve a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága arról döntött, hogy november 15-e lesz Kárpát-medence szerte a magyar szórvány napja. Ez az első alkalom, hogy e napon minden régió ünnepel, és a keddi konferenciával, gálaműsorral a programsorozatot vezetik fel - jelezte.
Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága társelnöke kiemelte, a jelentősebb városokban Székelyföldön a magyarság száma nő, ugyanakkor például Temesváron több mint 30 százalékos a csökkenés. Arad, Máramaros megyében szintén csökkenés tapasztalható - jelezte. Hozzátette: a szórványprogramoknál a folyamatosság és kiszámíthatóság a meghatározó. Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány képviseletében, írásban kiosztott előadásában rámutatott: számolni kell "az erősödő önfelszámolódással", a természetes asszimilációval, az etnikai értékek átrendeződésével egyaránt. A jelenséggel összefüggésben kiemelte a vegyes házasságok szerepét, a nyelvromlást, az önértékelődés csökkenését.
Úgy látta:az oktatástervezés, a kollégiumi rendszer további bővítése, működtetése, fenntartása kiemelt prioritás. Ez jó úton halad, de Erdélyben legalább 25-30 kistérségi oktatási központra, bentlakásos multifunkcionális oktatási intézményre lenne szükség - jelezte, hozzátéve: "értelmiségi védőhálót kell ráborítani"a legszélsőbb szórványrégiókra és nagyvárosokra.
Kitért arra is: a szórványban az értékmentés sürgősebb, mint gondolnánk. Kevés idő van hátra, a 200 léleknél kisebb közösségek 20 évenként feleződnek, negyedelődnek. Ezzel a tervezéssel és munkával halad a határon túli támogatáspolitika a leglassabban, de enélkül nem lehet erdélyi, székelyföldi autonómiát álmodni, tervezni. Véleménye szerin a döntéshozóknak a határon túli szervezetekkel közösen át kellene beszélniük a támogatási rendszerek működésének összes részletkérdését. Megjegyezte: az egységes magyar állampolgárság visszaállítása a legfontosabb nemzetpolitikai lépés, "történelmi tett volt", ugyanakkor alaposan elemezni kellene ennek a szórvány és a magyar identitáshoz kapcsolódó vonatkozásait.
A Kárpát-medencei magyar szórvány napja este gálaműsorral zárul Csángó kultúra – élő értékeink címmel, közreműködik Mokány Rozi és Pusztinai Annamária énekes, a Somos együttes, valamint csángó táncosok. A látogatók egész nap Az elhagyott idő – 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást tekinthetik meg, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
(MTI)2013. november 13.
Répás: nemzeti fontosságú a szórvány megőrzése
A nemzetpolitikai helyettes budapesti államtitkár szerint az egész magyar nemzet számára fontos a szórvány közösségek megőrzése.
Répás Zsuzsanna a Kárpát-medencei magyar szórvány napján tartott konferencián, a fővárosi Magyarság Házában kedden arról is beszélt: a szórvány a Kárpát-medencei magyarság legnehezebb helyzetben lévő része, ők jelentik a "nemzet határát és végvárait".
Hozzátette: a nemzet számára azért fontos a szórvány közösségek megőrzése, mert ha ők lemorzsolódnak, akkor beljebb húzódik a nemzet határa és a tömb széléből lesznek az új szórványok. Mindannyiunk közös érdeke, hogy megadjuk a lehető legtöbb segítséget a szórványban élő magyarság számára - hangsúlyozta. Rámutatott: őket is ugyanúgy a magyar nemzet egészének tekintik, az ő problémáikkal is szolidaritást vállalnak, és ahol lehet, próbálnak segíteni. Az elmúlt években sok segítséget kaptak a szórvány közösségek - jelezte a helyettes államtitkár, aki kiemelte többek között, hogy támogatják az erdélyi szórványprogramot, konszolidálták a csángó oktatási programot, segítik a vajdasági szórvány beiskolázási programot, és valamennyi régióban az iskolabusz-programot.
Felidézte, hogy közel egy éve a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága arról döntött, hogy november 15-e lesz Kárpát-medence szerte a magyar szórvány napja. Ez az első alkalom, hogy e napon minden régió ünnepel, és a keddi konferenciával, gálaműsorral a programsorozatot vezetik fel - jelezte. Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága társelnöke kiemelte, a jelentősebb városokban Székelyföldön a magyarság száma nő, ugyanakkor például Temesváron több mint 30 százalékos a csökkenés. Arad, Máramaros megyében szintén csökkenés tapasztalható - jelezte. Hozzátette: a szórványprogramoknál a folyamatosság és kiszámíthatóság a meghatározó. Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány képviseletében, írásban kiosztott előadásában rámutatott: számolni kell "az erősödő önfelszámolódással", a természetes asszimilációval, az etnikai értékek átrendeződésével egyaránt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2013. november 15.
Ars hungarica: otthonosság érzete a szórványban
Változatos tematikájú kiállításokat, népdalokkal ötvözött megzenésített verseket és színvonalas dzsesszkoncertet kínált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja által szervezett nagyszebeni Ars hungarica fesztivál első napja, amelynek délutáni hivatalos megnyitója keretében a nagyszebeni születésű grafikusművész, lelkész, Orth István vehette át Magdó János főkonzultól a magyar állam kitüntetését. A három egymást követő tárlatmegnyitót a képzőművészeti sokszínűség jellemezte.
Teddy, a nagyszebeni születésű fiatal művész Kellemetlen szokás az elmélkedés című tárlatának munkáit Valentin Mureşan, a Brukenthal Múzeum kurátora szerint leginkább a játékosság jellemzi. – A festmények szimbolikus képvilágának mindegyike külön jelentéstartalommal bír. A művész ábrázolásmódja változtat a tárgyak jelentésén, és az általa megteremtett világba kalauzolja a nézőt – beszélt az alkotásokról Mureşan.
Szegedi Alice Torella népi iparművész A nő – toposzok játéka című tárlata a Bruck Studióban tekinthető meg. Bár alkotásainak alapanyaga természetes, szálas anyagok összessége (főként a gyékény), ő maga azt vallja, hogy az alapanyag, amit feldolgoz, az maga „a kulturális környezet”, amelyben él. A tárlat hat alkotást mutat be, amelyből három vegyes technikával készült falra akasztható, három pedig egyméteres sziluett. Az alkotások a nőt kívánják ábrázolni, annak lelki világát, a róla alkotott társadalmi képet, úgy a hagyományos, mint a nem konvencionális életformában, mindezt a művész sajátságos szemszögéből.
Mirela Creţu, az ASTRA Múzeum szakigazgatója szerint a nőiség tematikáját megfogalmazni igazi kihívás, hiszen a nő nemcsak az anyaság, a teremtés szimbóluma, ugyanakkor a karrierépítés és a család között egyensúlyozik. – A művész ábrázolásmódjának kiindulópontja a mennyasszonyi ruha, majd tovább haladva láthatjuk az érintésre vágyakozó nőt, akire a zeneiség, az alkotás és az örökkévalóság jellemző. Ugyanakkor felbukkan az önmagát kereső, belső harmóniára áhítózó nő is – világított rá a szakértő.
Orth István kiállítása különleges jelentőségű volt, nemcsak életműve apró töredékének ismertetése, hanem a tárlat helyszíne miatt is, amely a nemrég visszakapott, egykor felekezeti iskolaként működő református központ volt. A tárlat három sorozat munkáiból kínált ízelítőt: Az erdélyi magyar kultúrtörténet értékei című sorozat képeit, a Nagyszeben történetéhez kapcsolódó rajzsorozatot, valamint a teljesen új szentképsorozatot csodálhatták meg az érdeklődők.
Varró Sándor nagyszebeni lelkipásztor kifejtette: a kiállításmegnyitó hármas lelki töltetű számára. Először is azért, mert első alkalommal szólhat úgy a jelenlévőkhöz, hogy elmondhatja: az épület újra az ő tulajdonukban van. Másodszor azért, mert Orth István a művészete által tölti meg élettel az épületet, harmadszor pedig azért, mert az Ars hungarica kulturális rendezvénysorozat nemcsak a művészetre, hanem a magyar kulturális értékek mindegyikére nyitott.
Bitay Levente vezető konzul is hangsúlyozta az esemény jelentőségét. Úgy vélte: a református egyház visszakapott épülete ismét a magyar közösségi élet otthonává válhat, amelyhez sok erőt kívánt.
A fesztivál hivatalos megnyitóján Serfőző Levente főszervező, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke beszédében hangsúlyozta: a modern közösségek mozgatórugói közé sorolható a hatalomra vágyás, az anyagi érdek, a szabályok, a törvények, a kényszer, az elvárások, a megfelelni akarás. Hozzáfűzte: ennek következménye, hogy az emberek között állandó konfliktusok merülnek fel, a hibáztatás és a „kifele mutogatás” már-már megszokott viselkedési szabály lett, ami az egyéni felelősség hárítása az önálló gondolkodás, az emberi minőség és az embereket összekötő érzelmek elvesztéséhez vezet. Ezért arra kért mindenkit, hogy a felsoroltakat helyezze figyelmén kívül öt napig, és élvezze az Ars hungarica rendezvényeit.
Magdó János főkonzul az Ars hungarica fesztivált a városlakók és a más nemzetiségűek felé való megmutatkozásként értékelte. Mindazokat a nagy elődöket – Oláh Miklóst, Borsos Miklóst, Bánffy Dezsőt, Haller Károlyt, Maczalik Győzőt – említette, akiket annak idején Nagyszebenbe vonzott a szászok által teremtett társadalmi modell. – Sok magyart adott Nagyszeben az összmagyarságnak, és akik most itt vagyunk, ezt az utat fogjuk folytatni – jegyezte meg, külön megköszönve Serfőző Leventének, hogy az általuk szervezett rendezvényekkel összetartják a helyi magyar közösséget.
Fejér László parlamenti képviselő a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Tamás Sándornak az üdvözletét tolmácsolta. Kifejtette: mindig kellemesen meglepő számára a nagyszebeni közösség példaértékű összetartása. – A szász, a székely és román lakosság mindig bebizonyította, hogy együtt tud élni és alkotni. Az együttműködésnek és toleranciának mindig fontos szerepe van. Egymás kultúrájának megismerése, az ilyen jellegű rendezvények szervezése ehhez az eredményes együttéléshez járul hozzá – mondta a képviselő.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a tankönyvek nem írnak arról, hogy az ember mit érez, amikor szórványban élő közösséghez látogat. – Önök itthon vannak, és az önök által közvetített értékek által én is itthon érzem magam – mondta. – Otthon érezzük magunkat kultúránkban, anyanyelvünkben, ezáltal pedig a szórványhoz pozitív képet, érzéseket tudunk társítani – tette hozzá.
Orth István grafikusművész, lelkész részére kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösségért való kiállása elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János magyar köztársasági elnök, amelyet az ünnepi megnyitón Magdó János főkonzul adott át a művésznek. Varró Sándor méltatásában hangsúlyozta: komplex személyiség az Orth Istváné, hiszen elsősorban Isten embere, ugyanakkor a közösség és a művészet embere is. – Az ő művészete azért a közösségért van, amely kiemelte, és amelynek él, dolgozik és fáradozik. Így ezúttal nemcsak Orth Istvánt tüntették ki, hanem az egész nagyszebeni magyar közösséget – mondta.
Az első nap rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Evilági muzsikusainak népdallal ötvözött megzenésített versei és a Smárton Trió feat. Juhász Gábor virtuóz dzsessz dalai zárták.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)2013. november 18.
Húszéves a temesvári Szórvány Alapítvány
A szórványban élők vannak a legnehezebb helyzetben a magyar nemzet tagjai közül, ők jelentik a magyar nemzet végvárait, és nekik van szükségük leginkább segítségre – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken Temesváron a Szórvány Alapítvány működésének huszadik évfordulója alkalmából rendezett kétnapos ünnepségen.
„Ezek a közösségek védik a nemzet határait: ha őket elvesztjük, a tömb határa válik szórvánnyá, és ezt mindenképpen meg kell előzni” – mutatott rá a helyettes államtitkár. A segítségnyújtás módozatairól szólva rámutatott: a nemzetpolitikai államtitkárság az oktatási és kulturális programokra helyezi a hangsúlyt, mert az identitás továbbörökítésében ezek az intézmények játsszák a legfontosabb szerepet. „Abban kell segíteni a szülőket – például iskolabusz-támogatással –, hogy ne váljon túl nagy teherré számukra anyanyelvű iskolába járatni a gyerekeket. A nagyobbaknak szórványkollégiumokat működtetünk” – ecsetelte államtitkárságának szórványprogramjait Répás Zsuzsanna. Mint mondta: nagyra értékeli azt a szakmai munkát, amelyet az idén húszéves Szórvány Alapítvány végzett. A szórványközösségek azok, amelyek védelmet nyújtanak az asszimilációs ostrommal szemben – hangsúlyozta szombaton Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia-albizottságának elnöke. Szili Katalin szerint szükség lenne egy szórványbiztosra, aki a „kormányzati útvesztőben” figyelemmel követheti, hogy az idegen közegben élő, a beolvadásnak leginkább kitett nemzetrészekhez eljusson a megmaradásukhoz szükséges támogatás. „A stratégiaépítésben jól állunk, de a hétköznapi cselekvésekben, intézkedésekben kell többet tennünk, hogy jöjjön létre a szórványgondnoki hálózat, a szórvány támogatási aránya magasabb legyen, mint a tömbben élő magyarságé” – mondta. Csóti György fideszes képviselő, az autonómia-albizottság alelnöke köszöntőjében hangoztatta, abból kell kiindulni, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Kifejtette: a szórványprogramok fontosak, de önmagukban nem biztosítják, hogy a magyarság szülőföldjén magyarként megmaradjon, ehhez autonómiára van szükség. A szórványban a területi autonómia nem jön szóba, a nemzeti megmaradást itt csak a személyi elvű, kulturális autonómia garantálhatja – tette hozzá. „Két évtizeddel ezelőtt még a magyar érdekképviselet sem tudta, hogyan viszonyuljon a szórványhoz” – idézte fel a kezdeteket az MTI-nek Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke. Ezért az első időszakban az alapítvány a sajátos szórványgondok vizsgálatával, az idegen közegben élő kisközösségek identitáskérdéseinek tanulmányozásával elméleti síkon foglalkozott – tette hozzá. „Amint világossá vált számukra, hogy a szórványnak elsősorban közösségépítésre van szüksége, a 90-es évek végén elindítottuk az első kohéziós programokat. Kiderült: hasonlóan fontos az identitás megőrzésében a közösségi önbecsülés, amit a szórvány legtöbbször a többségi média és oktatás tükrében él meg: ezért kezdtünk honismerettel foglalkozni, elindítottuk a Régióvilág című lapot, háromnyelvű helytörténeti könyvsorozatot jelentettünk meg” – sorolta az alapítvány elnöke. Mint mondta, így állt össze a felgyűlt tudásanyagból az alapítvány által kidolgozott szórványstratégia, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet is munkaanyagként elfogadott, és amely megalapozta a szórványgondnoki szolgálat elindítását.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. december 11.
KISEBBS?GBEN: Van még 25 évünk?
Elozetes szempontok
Ide s tova egy évtizede azt írtam Erdély kis számú magyar lakossággal rendelkezo megyéinek oktatásáról, hogy: Ha van olyan szociál-politikai kérdés, amelyrol nehéz érzelmek nélkül beszélni, akkor a szórvány kérdés mindenképpen ilyennek számít. (Magyar nyelvu oktatás szórványban. In: Szórvány és iskola. Bodó Barna szerk.,Kolozsvár.2001.52.) Szórvány? Azóta ezt a kifejezést nem szívesen használom. Csak ha nagyon muszáj. Ha a kategória elkülönítésére nincs, vagy nem találok más módozatot. Erre több okom is van. Egyrészt, mert ahány helyen elofordul, majdnem annyi féle jelentése létezik.
Mondjuk, hogy Fehér, Hunyad stb. szórvány megye. A területi hovatartozás azonban nem lehet kizárólagos szempont, hiszen elofordul, hogy a szórványnak számító zónán belül összefüggo, magát igen hatékonyan adminisztráló magyar lakosságot találunk. A legkézenfekvobb példa erre Fehér megye, amelyet szórvány vidéknek neveznénk, de akkor mit kezdjünk ezen belül Nagyenyeddel? A maga iskoláival, templomaival? A város személyiségét ma is a Bethlen Gábor Kollégium határozza meg. Enyednek tehát a maga kulturális mikrovilágával, iskolaközpont jellegével sajátos státusa van: nem szórvány a szórványban. ?s még mindig Fehér megyénél maradunk. Ott találjuk Gyulafehérvár kis számú magyarságát, de ugyanakkor eros magyar egyházi intézményeit: a Római Katolikus ?rseki Hivatalt vagy a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumot. A szórványon belül számottevo magyar kulturális központok. A szórvány, mint fogalom, nem jelzi pontosan az intézmények helyzetét sem.
Az sem egyértelmu kritérium, hogy egy bizonyos vidéken ma hány magyar nemzetiségu személy él. Arad megyében pl. a 2011-es népszámlálás szerint csak 36904 magyar nemzetiségu embert jegyeztek (8,56%). Számbelileg kevesen vannak, mégis más a státusuk, mint például a galaci magyaroknak. Arad úgy lett szórvány, hogy elköltözött/elfogyott a régi magyar lakosság nagyrésze, de azok akik helyben maradtak, méltán büszkék a város tárgyi emlékeire, amelyek a magyarság egykori számbeli jelenlétét bizonyítják. Állnak a templomok, az iskolaépületek, a színház épülete, a magyar kultúra nagyjainak emlékházai, a köztéri szobrok, a temetok sírkövei stb. A gyökerek megmaradtak.
Galacon 2011-re a népszámlálás adatai szerint csak 105 magyar nemzetiségu személy maradt. Sovány vigasz, hogy a református egyház adatai szerint ennél valamivel több református vallású számára tartanak hetenként istentiszteletet. Akik Galacon élnek, kevesebb tárgyi múlttal rendelkeznek. Általában nincsenek társadalmi gyökereik sem. Mindkét vidék szórvány, de sokmindenben különböznek. Más-más körülmények miatt szórványosodtak.
A szórvány fogalmát többen a szórványosodás fokozatai szerint határozzák meg. Ismerünk olyan területeket, ahol az intézmények (iskola, templom) muködnek, még fenn tudják tartani önmagukat. Rosszabb helyzetben az iskola is megszunt, a templom áll ugyan, de pap nem lakik a helységben, több felekezet osztozik egy templomon. Jobb esetben pap jár ki idonként igét hirdetni vagy temetni.
Maga a fogalom igen sok áttétellel rendelkezik. Egyszerre szociális, gazdasági, egyházi, oktatási vagy ifjúsági kérdés.
Másrészt azért nem szeretem a szórvány fogalmát, mert igen eros pejoratív töltetet érzek benne. Pedig azok az emberek, akik a szórványban élnek és tartják magyar identitásukat, elsodlegesen nem ezt érdemlik.
Az iskolák szempontjából a szórványosodás meredekebb megközelítését is elképzelhetonek tartom. Szerintem a tanügy szórványosodása akkor kezdodik, amikor, függetlenül attól, hogy bizonyos helységben mennyi magyar él, a magyar óvoda vagy iskola tagozattá válik. Ekkor elkezodik az a folyamat, amely az anyanyelv használatát csak a tanórára korlátozza. Az anyanyelv szerepe az iskolában ettol kezdve fokozatosan elveszti meghatározó kommunikációs szerepét. Ezért tartjuk annyira fontosnak az önálló, magyar tannyelvu oktatási intézmények muködtetését. Sajnos, azokban a helységekben, amelyekben kevés magyar él, a teljesen magyar nyelvu óvodák, iskolák muködtetése objektív okok miatt nehéz. A magyar nyelvu oktatás megmaradását ennek ellenére is az ilyen, minden oktatási fokozatot magába ölelo, kollégiummal, bentlakással is rendelkezo intézmények szavatolhatják. Mint az enyedi Bethlen Gábor vagy a dévai Téglás Gábor líceum. Az ilyen intézmények képesek arra, hogy a tájegység magyarságát magukhoz vonzzák. Mind a szüloket, mind a gyerekeket. Ezen kívül az eredményes oktatáshoz szükséges anyagi alapot, humán eroforrást is biztosítják.
Ahhoz, hogy az oktatás tervezése a kis számú magyarságot összefogó térségekben is lehetové váljék, ismernünk kell a térség oktatási hagyományait, illetve a jelenlegi iskola hálózatot és beiskolázást.
A kis számú magyarság anyanyelvu iskoláztatásával mint komplex jelenséggel kell tehát számolnunk, és lehetoleg reális felméréseket kell végeznünk ahhoz, hogy mennyiségileg is kezelheto paramétereket kapjunk, amelyekre a segíto szándék támaszkodhat. Az alábbiakban ilyen felméréssel próbálkozom. Forrásaim: az OktatásiMinisztérium belso adatbázisa, és az Országos Statisztikai Hivatal füzetei.
Az iskolahálózat
Szórvány iskoláknak/óvodáknak azokat az oktatási intézményeket tekinthetjük, amelyek az illeto megye összes iskoláihoz viszonyítva 0-10%-ot tesznek ki. Az utóbbi években történt hálózati változtatások (ezen a legtöbbször összevonást kell értenünk) miatt egy oktatási egység nagyon sokszor minden oktatási fokon beiskoláz gyerekeket. Pl. a bukaresti magyar líceum keretében óvoda, elemi iskola, V-VIII. osztály és IX-XII. osztály muködik. Az iskolahálózatban tehát Bukarestben négy oktatási fokon jegyzünk iskolát, de valójában csak egy iskola létezik, nem négy. Ha viszont a bukaresti iskolát csak egy oktatási fokozaton vesszük számba, akkor a másik három oktatási fokon kapunk helytelen adatot. Ezért az egyes oktatási fokozatokon muködo iskolahálózatot csak külön-külön tudjuk számszerint csoportosítani. ?sszeadni ezeket a számokat nem tanácsos, mert nagyon könnyen olyan adathoz jutunk, amely nem fedi a valóságot. Ezért kétféle hálózati statisztikát készítettünk: (1) oktatási fokozatonként (óvoda, elemi, gimnázium, líceum és szakiskola) és (2) intézményenként (amelyek egy vagy több oktatási fokozatot muködtethetnek).
A 2013-2014-es tanévben az óvodák szempontjából feltételezésünk szerint szórványnak minosülnek az alábbi megyék:
Amint a táblázatból kiderül, tíz megye és a fováros kisebb, mint 10%-os óvodai hálózattal muködik. Másik szempont. ?vodai szinten az ország 17 megyéjében és Bukarestben folyik magyar nyelvu oktatás (közülük 10 megye jelenik meg a táblázatban). Harmadik vizsgálódási szempont szerint: az országban 986 magyar óvodánk/tagozatunk muködik, ebbol 136, azaz 13,8% a kis számú magyarsággal rendelkezo megyékben.
Az elemi iskolai (0-IV. osztály) hálózat a következo helyzetképet mutatja:
lemi iskolai (0-IV. osztály) hálózat a következo helyzetképet mutatja:
Az elemi iskolák Krassó-Szörény kivételével ugyanazokban a megyékben muködnek, mint az óvodák. Szám szerint 9 megyét és a fovárost soroljuk ide. Az óvodák esetében alkalmazott szempont szerint, Romániában a 2013-2014-es tanévben 913 magyar nyelvu elemi iskola van, ebbol 122, azaz 13,3% a kis számú magyarság által lakott vidékeken található.
A magyar nyelvu V-VIII. osztályos iskolák/tagozatok hálózatát a 3-as számú táblázat tartalmazza:
[..]
Ha értelmezzük a táblázat adatait, akkor a következo képet kapjuk. Megyei szinten, akár az elemi iskolák kategóriájában, itt is 8 megyében és Bukarestben mérhetünk 10% alatti részarányt. Magyar tannyelvu V-VIII. osztály muködött az országban összesen 592. Ebbol 66 a kis számú magyarsággal rendelkezo megyékben, ami 11,1%.
A magyar nyelvu középiskolai hálózat (IX-XII. osztály) még összevontabb, mint az alsóbb oktatási fokozatok. Íme a táblázat:
[.]
?nálló magyar nyelvu líceumok Arad megyében (1), Brassóban (2), Fehérben (1), Hunyadban (1), Máramarosban (2), Temesben (2) és Bukarestben muködnek. Nézzük itt is a mennyiségi mutatókat: középfokú oktatás a tárgyalt mutatók szerint 8-ban és Bukarestben létezik. A 17 középiskola és tagozat a 151 romániai magyar líceum/tagozat 11,2%-át fedi le.
Magyar nyelvu szakoktatás-hálózatról a szórványban nem beszélhetünk. Csak Arad iskoláz be összesen 30, Fehér 18 és Hunyad 31 tanulót.
Amint fentebb már jeleztem, oktatási intézményenként (egységenként/tagozatonként) is összesítettem a szórvány megyék iskolahálózatának paramétereit. Az alábbi táblázat adatai tehát csak az óvodákat, iskolákat veszik számba, függetlenül attól, hogy abban milyen oktatási fokozatok (óvoda, elemi, gimnázium, líceum, szakiskola) muködnek.
Az iskolahálózatról végezetül olyan táblázatot késztettem, amelyben a 2013-2014-es tanév adatait néhány elozo év oktatási hálózatának adataival vetem egybe. Csak azokat a megyéket tüntettem fel a táblázatban, amelyek esetében a magyar nyelvu oktatási intézmények a megye hálózatának a 10%-a alatt maradtak a vizsgált idoszak minden évében Abban az esetben, ha bizonyos megyék egy-egy tanévben meghaladták a 10%-ot, adataikat nem közöljük (pl. Arad megye esetében 1994-1995 vagy Brassó megye 1994-1995, 1999-2000).
Mit olvashatunk le a táblázatról?
1994-1995-ben azokban a megyékben, amelyekben a magyar nyelvu iskolahálózat nem érte el a 10%-ot, 248 tanintézetünk volt, 1999-2000-ben pedig 220. Tehát az oktatási intézmények (óvodák, iskolák) száma öt év alatt 28-cal csökkent, ami 11,2%. A táblázat elso adataitól számítva (1994-1995) húsz év telt el (2013-2014). Ez alatt az idoszak alatt iskoláink száma ezekben a megyékben 127-re csökkent, ami 48,7%-os esés.
Arról nem is beszélünk, hogy a még meglévo hálózat keretében sok osztály muködik létszám alatt, az Oktatási Minisztérium ideiglenes engedélyével.
A táblázatban kiemelt megyékben a román állam által biztosított/biztosítható eroforrások az állami struktúrák számára a fennmaradáshoz nem elegendoek. Az ideig-óráig érvényes muködési engedélyek csak a létbizonytalanságot fokozzák, de sokmindent nem oldanak meg.
A szórványosodás, mint jelenség, megtalálható a nagyobb számú magyar lakossal rendelkezo megyékben is. Pl. Maros megyében Dicsoszentmárton és környéke, de ennek kifejtése már egy következo téma.
Az állami oktatási forma tehát fokozatosan leépül. Ez azt jelenti, hogy a civil szervezetek, az egyház és az anyaország segítsége nélkül a helyzet még a mai formájában sem tartható fenn, megmaradásról pedig szó sem lehet.
Milyen segítségre gondolok? Errol nehéz lenne általánosságban beszélni, mert ahány megye, ahány iskola, annyiféle sajátos helyzet áll fenn. Bukarestben a gyerekek déli étkeztetése és a délutáni meditáció megszevezése lenne a megoldás. Medgyesen egy I-XII. osztályos, bentlakással, étkezdével, sportpályával rendelkezo modern, önálló magyar iskola-líceum létrehozása lehet, hogy ma még segítene visszafordítani a felszámolódás folyamatát. Szebenben a középisolai oktatást a 2013-2014-es tanévben egy 8 tanulóval muködo XI. osztály testesíti meg. Kilencedik osztály már két éve nem indult. Holnap már semmi sem biztos. ?ppen ezért a jelenlegi politikai és pénzügyi háttér ismeretében hangsúlyozom: az állami oktatás mellett csak és csakis az alapítványi és az egyházi iskolák megerosödése tudná még összetartani a szórványban a magyarul tanuló ifjúságot.
A beiskolázás
A beiskolázási adatok szemléletesebbek, mint az iskolahálózat adatai. De ezek is akkor beszédesek, ha összehasonlítást végzünk a korábbi paraméterekkel. A fejlodés iránya csak így lehet kézenfekvo. Az elso fejezetben a 2013-2014-es adatokat az 1999-2000-es valamint az 1994-1995-ös viszonyítottuk. Tegyük meg ugyanezt a beiskolázási adatokkal is.
[.]
A táblázat adatai tehát azoknak a megyéknek a magyarul tanuló fiataljait tartalmazzák, amelyekben ezeknek a részaránya kisebb, mint 10%.
1994-1995 és 1999-2000 között a magyarul tanuló fiatalok száma ezekben a megyékben 3010 tanulóval (14,35%) lett kevesebb. Kereken húsz év alatt (1994-2014) a csökkenés 7846 tanulót tesz ki (34,7%). Vagyis ha így folytatódik, akkor a fenti megyékben körülbelül még 25 évig fog létezni magyar oktatás.
Végkövetkeztetés
Tanulmányom végkövetkeztetése a fent elemzett számadatok alapján nem tud optimista hangvételu lenni. Bármennyire fájdalmas, ki kell mondanunk, hogy ott, ahol a magyar tannyelvu oktatás a kritikus 10% alá süllyed, óhatatlanul bekövetkezik a szórványosodás, és csak ido kérdése, hogy mikor számolódik fel végleg. Annyira azért mégsem szomoríthatnak el a tények, hogy ne reménykednénk valamiben. Talán abban, amit Vetési László a következoképpen fogalmazott meg: A problémakezelésbe tehát szinte minden kisebbségi intézményt meg kell szólítatni, be kell építeni. Nagy gond, hogy ezt miként érjük el: hogyan építse ki minden országos intézmény a maga szórvány megfelelojét, vagy feladatmegoldásai érdekében hogyan épüljön bele az országos intézményekbe. (Kisebbségi egyházak és a szórvány. In: Tanulmányok a szórványról. Budapest, 2005.). Reménykedünk, esetleg abban, hogy a fokozott odafigyelés, az okos intézkedések és a segítokészség még pozitívan befolyásolhatja a társadalmi mozgásformákat.
Murvai László
maszol.ro2013. december 15.
Gálaesttel ünnepelte tízéves fennállását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a kolozsvári Napoca-szállóban szervezett gálaünnepségén Tőkés László elnök az elmúlt tíz esztendő történéseit összegezte és irányt szabott az autonomista elveket valló szervezet további munkásságának. Azt, hogy miért volt szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, számos példával szemléltette, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy szükség volt egy olyan érdekképviseleti szervezetre, mely „nem téveszti össze a célt az eszközzel”, és amely következetesen kiáll az autonómia ügye mellett.
Az EMNT megalakításakor az alapítóknak azt kellett eldönteniük, hogy végképp beletörődnek-e az RMDSZ által erőltetett „kis lépések politikájába”, illetve a fokozatos önfeladásba, vagy pedig az uralkodó hatalom kedvére megalkuvó kisebbségi kormányzati politizálással ellentétben, továbbra is töretlenül kitartanak az autonómia-stratégia folytatása mellett – emlékezett vissza Tőkés László, aki újabb példákkal támasztotta alá, hogy az a típusú „realista, pragmatista” politika, amelyet az RMDSZ folytat – és amelynek vélt eredményeit a jelenlegi kétharmados román hatalom, egy szempillantás alatt a semmivé teszi egyenlővé – nem vezet eredményre.
„Megérte lemondani az autonómiáról és a külpolitikáról, miközben a cserében kialkudott, olyan, amilyen szerzett jogaink annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre a jogszabályokat kinyomtatták? Megérte kormányzati részvétellel vagy külső támogatással a többségi hatalmat legitimálni azért, hogy korábbi partnereink pár év elteltével még a puszta létünket is kétségbe vonják és nemzeti identitásunkat, szimbólumaink szabad használatához való természetes jogunkat is elvitassák?” – sorolta a kérdéseket az EMNT elnöke. Hozzátette: az erdélyi magyarság általános helyzetének számbavétele után az a legfőbb kérdés, hogy jelen sorskérdéseinkre mit válaszolunk, és mit cselekszünk. E „látlelet” alapján Tőkés László kijelentette: új rendszerváltozásra van szükség. „A társadalmi rendszerváltozás – élő temesvári örökségünk. A romániai demokratikus átalakulás részeként és fokmérője gyanánt pedig egyszerre eszmei kiindulópontunk és korszakos feladatunk: a nemzetiségi, nemzetpolitikai rendszerváltozás.” – hangzott el beszédében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előtt álló főbb célokat illetően Tőkés László megemlítette a honosításban végzett munka folytatását, a magyarországi választásokon való minél magasabb erdélyi részvétel biztosítását, a székely menetelésen megnyilvánult akcióegység folytatását az autonómia érdekében, az EP-választásokon való összpárti koalíció szorgalmazását, továbbá természeti kincseink megőrzésében vállalt szerepet. Kiemelte továbbá az autonómia gondolatának népszerűsítését az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem előadássorozatai által, a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, egy Kárpát-medencei ifjúsági és sportstratégia, valamint egy magyar cigányprogram megalkotását.
Tőkés László összegző és értékelő beszéde végén hangsúlyozta: „Az EMNT tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta.” Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselője köszöntőjében a hazájában működő kisebbségvédelemről beszélt. Mint ismeretes, a finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak önrendelkezése a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. Elisabeth Nauclér hangsúlyozta: sokan megkérdőjelezik és kritizálják az ottani autonómiát, de a Baltikumban ez az egyetlen sziget, amelynek lakossága folyamatosan növekszik, ami igazolja azt, hogy az autonómia megoldást jelent a kisebbségek számára
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: miközben a temesvári rendszerváltozáskor hittünk annak őszinteségében és abban, hogy az erdélyi magyar közösség visszakapja mindazt, amit a diktatúra elvett, ma már azt látjuk nemzeti szimbólumaink szabad használatáért is mindennapi csatát kell vívnunk. „Valahol utat tévesztettünk” – mondta a fideszes politikus, hozzátéve: hatékonyabb érdekérvényesítésre van szükség. Véleménye szerint az EMNT elmúlt tíz éve nem volt hiábavaló, ugyanis munkájával nagyban hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak érvényesítéséhez, az autonómia népszerűsítéséhez, továbbá ahhoz, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.
Toró T. Tibor, az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke beszédében kifejtette: tíz évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség megvonta a tiszteletbeli elnöki tisztséget Tőkés Lászlótól, kétfajta gondolkodásmód rajzolódott ki világosan az erdélyi magyar politikában. Miután száműzték az RMDSZ-ből azt az értékrendet, amit Tőkés László képviselt és képvisel azóta is, felálltak a frontvonalak, amelyek egyik oldalán a labanc, a másikon a kuruc gondolkodásmód feszül egymásnak – mondta Toró. A labanc és a kuruc gondolkodásmódot a bukaresti főhatalomhoz való viszony különbözteti meg egymástól: míg a labanc célja az, hogy beleépüljön a főhatalomba, kormányzatra kerüljön, paktumokat kössön, addig a kuruc irányvonal az autonómia ügyének a képviselete.
A 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson a labancok, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László által összehívott rendkívüli ülésén, a Láncos-templomban pedig a kurucok gyülekeztek – fejtette ki a Néppárt elnöke. Toró szerint a két táborra oszlott erdélyi magyar politika nagy kérdése az, hogy lehet-e közös platformot kialakítani, van-e közös jövőképe a két oldalnak. A Néppárt elnöke szerint erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, fel lehet oldani az elvi ellentétet, mivel vannak közös célok, és lehetséges az akcióegység kialakítása. Ez úgy lehetséges, ha sikerül megteremteni a két oldal egyensúlyát. „Találjuk meg a két tábor együttműködése mentén a közös ügyet, mivel ha a két tábor kiegyensúlyozódik, akkor képesek leszünk nagyon jól együttműködni. Ez az előttünk álló feladat. Egyensúly, együttműködés a közös jövő érdekében – ez a jelszó a következő időszakra” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Az EMNT idén első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetést. A díjjal – amelyet ezentúl évente kiosztanak majd – olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét.
Kós Károly-díjat kapott idén Király Károly egykori háromszéki szenátor, aki a Szőcs Géza által mondott laudáció szerint az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését. Király Károly egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az ünnepélyes díjátadón.
Juhos Gábor Magyarországon élő, székelyhídi származású maratonfutó szintén Kós Károly-díjat kapott. A méltató Sánta Imre bikfalvi református lelkész elmondta, Juhos Gábor két hét alatt, naponta egy maratoni távot lefutva körbeszaladta a Székelyföldet az autonómiáért, céltudatosságával és kitartásával pedig, nem keresve kifogásokat, az akadályokkal megbirkózva megmutatta az önrendelkezés elérésének a módját.
Kós Károly-díjjal tüntették ki Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, ez irányú tudományos munkásságáért. Amint Bodó Barna a laudációban elmondta, Bakk Miklós az autonómia hosszútávfutóinak egyike. A legigényesebb szakmaisággal kezdett foglalkozni az autonómia ügyével, és ha manapság az erdélyi egyetemi és tudományos világban az autonómiáról beszélnek, a Bakk Miklós neve megkerülhetetlen.
A negyedik kitüntetett a néhai Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselő. A méltató Toró T. Tibor szerint a 49 évesen elhunyt Birtalan mindig a közössége érdekében kamatoztatta kemény munkával megszerzett tudását, a parlamentben pedig az egyik első aláírója volt a benyújtott autonómiatervezetnek. A díjat Birtalan Ákos özvegye, Birtalan Csilla vette át.
Ezt követően Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke mutatta be Az autonómiaharc egy évtizede – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az erdélyi közéletben című kötetét, majd Sándor Krisztina felolvasta az EMNT Választmányának A mi igazságunk: a mi erőnk című nyilatkozatát.
A pohárköszöntők után ünnepi vacsora következett, a gálaesten fellépett Sorbán Enikő, aki erdélyi népdalokat énekelt, valamint a háromszéki Transylmania együttes.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma2014. február 6.
Tusványos, a nemzeti integráció civil dimenziója
Közjogilag megtörtént a Kárpát-medencei magyarság nemzeti integrációja, azonban az intézmények szintjein több területen még akadályok vannak, elsősorban a támogatáspolitika és az oktatás kérdését kellene megoldani – hangzott el többek között csütörtökön a Bálványosi folyamat és nemzeti integráció című kolozsvári vitafórumon.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Bálványosi Intézet közös rendezvényére az Agapé étterem konferenciatermében került sor, ahol Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke vették számba a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban megszületett nemzetpolitikai elképzeléseket. A beszélgetést Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke moderálta.
Az alapítók először felelevenítették a szabadegyetem megszületésének körülményeit. Németh Zsolt kifejtette, az első találkozó időpontjában a résztvevők már túl voltak a kommunista rendszer bukását követő első illúzióvesztésen, választóvonalnak a politikai visszarendeződéssel, a posztkommunizmussal szembeni viszony bizonyult.
Toró T. Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bálványosi folyamat párbeszédet jelentett magyar–magyar és magyar–román viszonylatban egyaránt. Smaranda Enache és az általa vezetett Pro Europa Liga képviselőin túl számos román közéleti személyiség megfordult Tusványoson. Hozzáfűzte, a tusnádfürdői tábor három átalakuláson van túl: előbb tömegrendezvénnyé vált, majd diáktáborrá, végül fesztivállá nőtte ki magát.
Németh Zsolt emlékeztetett, hogy a szabadegyetemet a felvidéki művelődési táborok mintájára szervezték meg, hiszen a rendszerválás kihívása a szétfejlődött Kárpát-medencei magyar társadalmak integrálása volt. A nemzeti integráció szociális, civil dimenziója volt Tusványos, magyarázta.
„Nincs politikai integrálódás társadalmi, civil integráció nélkül” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Úgy vélte, rendkívül fontos, hogy a magyarországiak és az erdélyiek személyesen tudnak találkozni, ezért jó, hogy százával, ezrével jönnek bulizni Tusványosra a magyarországi diákok.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro,2014. február 13.
Tusványos: kapocs a nemzetek között
Negyed évszázada, a kommunista rendszer bukása után kezdett körvonalazódni egy olyan fórum létrehozásának gondolata, amelynek elsődleges célja a románok, az erdélyi, illetve a magyarországi magyarok egymásra találása lett volna. Az 1989-ben útjára indított folyamat ma is tart, egyik látványos eredménye a külhoni magyarok közjogi integrációja az anyaországba.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konferenciatermében idézte fel a Bálványosi Szabadegyetem, majd a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor történetét a rendezvény szenátusának két tagja, Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A beszélgetés moderátora Bodó Barna egyetemi oktató, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke volt.
Németh Zsolt már az 1970-es évektől diákként járta Erdélyt, mígnem – a moldvai csángóknál tett egyik látogatása után – a román hatóságok 1985-ben kitiltották az országból. A Ceaușescu-rendszer bukása után közvetlenül, 1989 decemberében már százával jöttek a magyarországi fiatalok Erdélybe, pártszínektől és politikai nézetektől függetlenül. Németh Zsolt az elsők között érkezett Erdélybe, egy angol újságíró, David Campanella, és egy fiatal orvos barátja kíséretében. Kézdivásárhelyen, egy panellakásban született meg a gondolat, hogy a kommunizmus romjain a Kárpát-medence magyarjainak egymásra kell találniuk. December 30-án nyilatkozatot adtak közre a helyi Székely Újságban, amelyben kifejtették egy erdélyi szabadegyetem megalapításának szükségességét. 1990 nyarán került sor az I.Bálványosi Szabadegyetem megszervezésére, melynek elsődleges szándéka a magyar–román párbeszéd kialakítása volt. A kezdeti táborozásoknak rangos résztvevői voltak, román részről pedig hangos politikai visszhangja is. Az első szabadegyetem után néhány évvel azonban kiderült, hogy a kommunista múlt elutasítása nem elégséges alap ahhoz, hogy létre lehessen hozni a megálmodott erdélyi közösséget. Ám a kommunista visszarendeződés miatti illúzióvesztés nyomán sikerült Magyarországon a Fidesznek megfogalmaznia a posztkommunizmussal szembeni stratégia kulcspontjait, Erdélyben pedig az RMDSZ-fősodorral egyre markánsabban szembehelyezkedő Reform Tömörülés is ebbe az irányba indult el – fejtette ki az államtitkár.
Toró T. Tibor szerint Romániában az első szabadegyetem megrendezésének idején demokratának lenni még „pikáns dolog volt.” A néppárt elnöke emlékeztetett, hogy kezdetben igen rangos román politikai és közéleti személyiségek is eleget tettek a meghívásnak, és a bálványosi, majd tusványosi folyamat a román–magyar, de elsősorban a magyar–magyar párbeszéd műhelye lett.
Szabadegyetemtől fesztiválig
Toró T. Tibor megemlítette, hogy a rendezvény kétszer esett át szemléletváltáson: első alkalommal akkor, amikor a szabadegyetem 1992-ben Bálványosról Tusnádra költözött, majd amikor 2001-ben bevonták a szervezésbe az egyetemistákat is. Toró úgy véli, Bálványos hangulata elveszett, amikor a nyári egyetemet összeházasították a diáktáborral. „Bár a régi dolgokat nem lehet visszahozni, ismét kell egy olyan műhely, mint amilyen a 90-es évek elején volt” – mondta a néppárt elnöke. Emlékeztetett, hogy a kettős állampolgárság, a szavazati jog megadásának ötlete a külhoni magyarok számára szintén egy háttérműhelyben született meg. Németh Zsolt szerint Tusványoson szerteágazó foglakozások zajlanak: a hagyományőrzés és a nyári egyetem mellett ma már fontos helyet foglalnak el a koncertek és egyéb szórakozási lehetőségek is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Tusványosnak határozott szerepe volt abban, hogy a Kárpát-medencei magyarság egymásra talált, ugyanakkor „olvasztótégely, ahol nagy számban keverednek erdélyi és magyarországi magyarok.” Az államtitkár hozzátette: Magyarország és Románia kapcsolatának tekintetében is nagy jelentősége van a tábornak, mivel Tusványoson indult be egy olyan demokratikus magyar–román párbeszéd, amelytől elindulva meg lehet fogalmazni, hogy melyek a román állam kötelezettségei az erdélyi magyarokkal szemben. A teendőket a román állam, az erdélyi magyarok és Magyarország háromszöge mentén kell behatárolni – fogalmazott.
Integráció a szülőföldön
„Ma már nem kell elhagyjuk a szülőföldünket ahhoz, hogy magyarok legyünk” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a kettős állampolgárság előnyeire Toró T. Tibor. Az összmagyar integráció állomásai: a státustörvény, a magyar igazolvány, a kedvezményes honosítás mind tusványosi fogantatásúak – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Ez az integráció egy hosszú távú nemzetpolitikai feladat, amelyben a Bálványos-Tusványos folyamat erdélyi magyar szereplőinek segíteniük kell a magyarországi vezetést.
A nemzeti integráció útjában álló falakat az erdélyi magyar közösség tudatában is le kell bontani, ehhez erősíteni kell az elszámoltathatóság elvének érvényesülését, amely jelenleg Erdélyben gyerekcipőben jár, és amely ugyanolyan fontos, mint a politikai pluralizmus – mondta Toró. Az erdélyi magyar közösségnek számon kell kérnie politikai képviseletén ígéreteit, és kontrollt kell gyakorolnia a képviselet fölött. Nem kellene engednie például azt, hogy politikai képviselete önmaga sérthetetlenségét fokozza a büntető törvénykönyv erre vonatkozó cikkelyeinek megszavazásával, vagy úgy nyújtson be autonómiatervezetet a parlamentben, hogy erről semmiféle konzultációt nem tart fontosnak a közösségen belül – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Németh Zsolt kijelentette: „A román állam és az erdélyi magyarok között még rengeteg tennivaló akad.” Az államtitkár arra utalt, hogy az erdélyi magyarok hiányosságainak listája még hosszú, de ezt a román államnak és a romániai magyaroknak kell megoldaniuk. A külügyi államtitkár rámutatott: a világ magyarsága sok irányból indult el egymás felé, és a magyar állampolgárságban végre összeértek útjaik. „Az áprilisi választásokat követően nemzeti parlamentünk lesz, amely a világmagyarságot fogja megjeleníteni” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a külhoni magyarok részvétele a magyarországi választásokon, hiszen ők fogják legitimálni a nemzeti kormányt.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2014. február 18.
Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségek
Az erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban.
A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre.
A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél.
Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek.
Aláírók:
Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár Bíró Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár Csinta Samu újságíró Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora Demény Attila zeneszerző, rendező Dr. Farkas Csaba fogorvos Ferenczes István költő Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője Fülöp Lajos tanár, ny. múzeumigazgató Gazda József író Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora György Attila író Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora Kallós Zoltán néprajzkutató Katona Ádám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő Dr. Kincses Előd ügyvéd Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár Kincses Elemér rendező, író Kozsik József színművész László János üzletember Lászlóffy Zsolt zeneszerző Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista Márton Zoltán, Makfalva polgármestere Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár Nagy Pál ny. ideggyógyász főorvos Nagy László unitárius lelkész Dr. Pálosi Csaba állatorvos Dr. Papp Kincses Emese író, publicista Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár Pillich László közíró Sánta Imre református lelkész Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke Székely Attila ny. régész-tanár Szőcs Géza költő Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár
Székelyhon.ro,2014. február 20.
Nemzetpolitikai alapismeretek
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvény termében mutatták be, Magyarországon kívül, először azt az igen értékes tartalmat magába foglaló tankönyvet, amelynek címe: Nemzetpolitikai alapismeretek a közszolgálati tisztviselők, valamint egyetemisták számára készült.
2013-ban, dr. Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent 220 oldalas kiadvány a magyar társadalom nemzetpolitikájáról, a külhoni magyarság önszerveződéséről, demográfiai és oktatási helyzetéről, a magyar állampolgárság kérdéséről, a nemzetpolitika és kormányzat viszonyáról nyújt ismereteket.
A könyvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta ki. „A könyv a nemzetpolitika tartalmának kifejtését több tudomány-terület metszetében vizsgálja, így valamennyi érdeklődő állampolgár számára is rendszerezett, mélyen elemző tudásanyagot kínál.”
Könyvbemutató
A rendezvényen jelen voltak Kántor Zoltán, a magyar Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, a kiadvány szerkesztője, szerzője és Illyés Gergely szerző.
Magdó János főkonzul felvezető beszédében elmondta, hogy a könyv időszerű és aktuális. Három fejezetben tárgyalja a külhoni magyarok kérdését. Olvasva a könyvet, érdekesnek találta, miként változott az idők folyamán a jobb és baloldali pártoknak a külhoni magyarság kérdéséhez való viszonyuk, melyet Kántor Zoltán a „Nemzet, állam, kisebbség” című fejezetben tárgyal.
Antall József miniszterelnök tízmilliós országnak a kormányfőjeként- „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
„Horn Gyula közjogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát, Orbán viszont Antall gondolatát tette magáévá… Aztán jött Medgyessy Péter, aki áthidaló megoldásként közjogilag ismét tízmillió magyar miniszter elnöke lett, de tizenötmillió magyarért vállalt felelősséget, majd Gyurcsány Ferenc, aki úgy gondolta, hogy „tizenötmillió magyar nevében, tizenötmillió érdekében” fog cselekedni.” Hangsúly eltolódások figyelhetők meg.
A könyv olvasmányos, nem komplikálják fölösleges szakismeretek – mondta Magdó János.
Dr. Bodó Barna, a Sapientia, EMTE oktatója tankönyvként, kézikönyvként határozza meg a kiadványt. Ilyen jellegű könyv nem jelent meg a Kárpát-medence kisebbségi kérdés által zaklatott területén. Minden nemzetnek meg van a határon túli kisebbsége.
Magyarország, a többi kelet-közép európai szocialista országhoz hasonlóan, a kommunizmus idején a kisebbségi kérdést az ország belügyének tekintette. Nem gondolkodtak nemzetpolitikai szempontból.
A könyv 3 fejezetében tárgyalják a külhoni magyarság problémáját. Illyés Gergely „ A szomszédos országok politikai rendszere. Külhoni magyar pártok” című írásában 6 ország, köztük Románia, közjogi berendezkedését, etnikai viszonyait, kisebbségi jogokat elemez. Hogyan kell sajtóhíreket értékelni? Szerinte fontos a közigazgatásban dolgozók számára, hogy megismerjék a szomszédos országok politikai rendszerét.
Kapitány Balázs a külhoni magyarok demográfiai kérdését taglalja. Ilyen könyv még nem jelent meg- vélekedett. Azért készült, hogy a köztisztviselők számára bizonyos ismereteket nyújtson e téren.
Papp Z. Attila a külhoni magyar oktatásról nyújt átfogó képet. „Külön alfejezetben foglalkozunk a határon túli magyar oktatás belső világára utaló, a nemzetközi felmérésekből leszűrhető folyamatokkal, valamint azzal is, hogy ebben a komplex világban milyen lehetőségei vannak az anyaországi támogatások sikerességének.”
Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kormányzat” című írásában az európai trendekről, a magyar-magyar párbeszéd formáiról, a támogatás politikáról, a nemzetpolitikai programokról értekezik. A cél, hogy a magyar közigazgatást érzékennyé tegyék a kisebbségi kérdés iránt. A köztisztviselők ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban bizonyos ismeretekkel kell, rendelkezzenek. Vizsgáznak. A külhoni magyarokra vonatkozólag megfelelő információkkal kell, rendelkezzenek.
Bodó Barna szerint a könyvet gazdagítani lehetne az illusztrációs anyag felhasználásával, mert e nélkül nem biztos, hogy látjuk a folyamatot. A képi átadás információ- növelő.
Táblázatok és ábrák pontosítják az információkat. A könyv gazdag könyvészeti anyaggal rendelkezik.
A 2010-es kormányváltást követően a nemzetpolitika gyökeresen átalakult. A 2011-ben kihirdetett Alaptörvény Alapvetés fejezetének D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal”
A szerkesztőnek feltett kérdésemre: Ezt a valóban fontos tankönyvet, a Kárpát-medencében még hol szeretné bemutatni, ilyen nagy számú közönségnek? „Ahova hívnak, megyek”- válaszolta.
Pro Minoritate díj Kántor Zoltánnak
Az est második felében, Kántor Zoltánnak átadták a Temesvári Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját.
Laudációt mondott dr. Bodó Barna, az alapítvány elnöke.
„Kántor Zoltán, a Szórvány Alapítvány által alapított Pro Minoritate Díj egyik 2013-as kitüntetettje temesvári.
Mivel díjunk által a szórvány ügyével való törődést kívánjuk visszaigazolni – fontos. Kétszeresen is az.
A szórványkérdés elsősorban nem a szórvány ügye. Mi, akik lassan két évtizede foglalkozunk a szórványkérdéssel, ezt mindig elmondjuk, ha a kontextus úgy hozza. El kell mondanunk, mert a szórványt olyan helyi közösségként értelmezzük, amely identitását külső segítség, eszmei-intézményi- anyagi támogatás nélkül képtelen hosszabb távon megőrizni. A szórvány esetében kimutathatóan jelen van a strukturális asszimiláció, amikor külön politikai szándék és nyomás nélkül a helyi közösség számbelileg és identitásában is mindegyre gyengül. A szórványt kívülről kell, nemzetpolitikai szempontok és elvek jegyében támogatni, lévén a szórvány a nemzet határa. És ki nem védi a saját határait? – tehető fel a költőinek minősülő kérdés.
Tehát a szórványt szolgáljuk a Pro Minoritate Díj adományozásával.
Ha pedig a díjazott kutató éppenséggel a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója – akkor talán itt pontot is tehetnék laudációm végére. Pontot, hiszen a nemzetpolitika kutatójának éppen az a feladata, hogy megtalálja azokat az elméleti érveket és kijelölje azokat a közpolitikai kereteket, amelyek révén a szórvány esélyt kaphat. És Kántor Zoltán ezt teszi nemcsak akkor, amikor politikai elemzéseket készít, pl. az óvodások vagy a kisiskolások évének programjaihoz, hanem akkor is, amikor – más regiszterben, természetesen – nemzetstratégiát készít elő.
De Kántor Zoltán az egyetemi oktató és kutató is idézhető, hiszen az egykori temesvári szociológusból, aki a Közép-Európai Egyetem mesteri programjára érkezett Budapestre lassan két évtizede, akkor fedezte fel maga számára a nemzet fogalmát, amelynek kutatásával azóta is foglalkozik. Ha ma valaki a magyar politológiában nacionalizmus-elmélettel foglalkozik, akkor Kántor Zoltán munkáit nem kerülheti meg. És a nacionalizmus-elméletektől egyenes az út a kisebbségtudományig, díjazottunk másik előszeretettel művelt tudományos szakterületéig. Kántor Zoltán a kisebbségpolitika és a nacionalizmus-elmélet nemcsak magyar kontextusban ismert és elismert képviselője.
Hadd térjek vissza az indító gondolathoz, Kántor temesvári mivoltához.
A tudományos témaválasztás és a közéleti szerepvállalás Kántor Zoltán esetében egyértelműen igazolják: nem felejti el, honnan indult szakmai pályája. Köszönjük neki a téma iránti hűséget, és ugyanakkor el is várjuk ezt tőle. Elvárjuk, mert bár temesvári hallgatóként (még) nem ez a kérdéskör volt szakmai prioritásainak előterében, de itt élte meg azokat a helyzeteket, itt tapasztalta meg azokat a folyamatokat, amelyeket ma, értelmező szándékkal visszatekintve helyesen tud kezelni, beilleszteni a most kialakuló elméleti keretekbe. A szűkebb pátria, a gyermekkor és a fiatalság hangját és képét magával viszi az, akinek fontosak a gyökerek.
Kántor Zoltán számára fontosak.
Azt állítottam, hogy Kántor Zoltán temesvárisága kétszeresen fontos. Ez, a második, szociológiai méretekben megmutatkozó jelenségre utal.
A szórvány, éppen a fent jelzett jellegzetessége okán, nem rendelkezik megtartó képességgel. A szórvány képtelen otthon tartani értékeit. Példák, sikeres emberek sorát idézhetném, és nem csupán a legnagyobbakét, klasszikusokét. A magyar irodalom és művészet nagyjainak során adta Temesvár és a temesi táj, ha csak az utóbbi évszázadra gondolunk, innen indult Kós Károly és Méliusz József, Bartók Béla és Hauser Arnold, Kurtág György és Kerényi Károly, Herczeg Ferenc és Brocky Károly. És csak a legnagyobbak neveit soroltam fel.
Megkísért a kérdés: ha itt maradnak, vajon ugyanazt az irodalmi-művészeti pályát futják-e be? Hajlok a nemleges válaszra. Csak az utóbbi két évtizedben jeles temesvári írók, újságírók, művészek, kutatók sora költözött el innen – a szakmai boldogulás útjait keresve.
Minden szórvány a magyar irodalom és tudomány számára vidék. Temesvár is az. Nincsenek olyan intézményeink, nincsenek egyetemi katedráink, nincsenek szerkesztőségeink, nincsenek olyan szellemi műhelyeink, amelyek az itt kibomló tehetségek számára megfelelő vonzerőt gyakorolnának. Ezzel magyarázható az ismert jelenség: szórványban szellemi mindenesekkel szoktunk találkozni, akik magad uram alapon végzik dolgukat.
Ha Temesvárott marad, Kántor Zoltán nem futja be azt a szakmai pályát, amelyért most mi, temesváriak, díjat adományozunk neki.
Temesvár a magyar politikatudományban (is) vidék.
Díjunk tehát egyfajta elkötelező gesztus is: Kántor Zoltán, Te számunkra mindig elsősorban temesvári leszel. Ezt a szempontot kell beépítened a nemzetről szóló mondandódba.
Tudjuk, sikerülni fog.
Ehhez kívánunk Neked és családodnak megértést, kitartást, türelmet.
Köszönjük, amit tettél értünk és azt is, amit ezután fogsz.”
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro,2014. február 28.
A Szórvány Alapítvány kettős könyvbemutatója:
Ormós Zsigmond, a múzeumalapító és Családi album
A temesvári Szórvány Alapítvány két legfrissebb, tavaly megjelentetett könyvének a bemutatójára került sor február 26-án, szerdán az Írószövetség Szent György téri székházában.
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapító című kétrészes kötet a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, szerzői Miklósik Ilona művészettörténész és dr. Kakucs Lajos kutató történész. Stela Simon Családi album című könyve a Szórvány Alapítvány támogatásával, a Marineasa Kiadó gondozásában jelent meg, Szekernyés Irén fordításában.
A kettős könyvbemutató szép számú résztvevőjét Pongrácz P. Mária, az Írószövetség temesvári szervezetének alelnöke köszöntötte. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elsőként Stela Simon Családi album című könyvének magyar nyelvű fordítását méltatta, amely egy család múltjának felelevenítése, mozaikszerű képekből. „Ezt a könyvet magyar és német nyelvre is lefordították, ami azt jelenti, hogy van benne valami, amire érdemes odafigyelni – mondta Dr. Bodó Barna –, a család, amelyikről szól, a bánsági elitet képviseli és van benne egy életérzés, ami ránk is tartozik.”
„A szerző úgy beszél a régen megtörtént eseményekről, mintha tanújuk lenne, ott ülne az asztalnál, ott mulatozna a katonatisztekkel. A könyv szereplői élnek, a szerző leírja, milyen a mosolyuk, ruházatuk, modoruk – mondta Stela Simon Családi albumáról Pongrácz P. Mária. – Ez a félig álom, félig valóság hangulat olyan, mint egy varázsfátyol, élvezhetővé és irodalmilag széppé varázsolja a könyvet. A fordító érdeme, hogy ezt a hangulatot sikerül visszaadni.”
„Nagy örömmel fordítottam ezt a könyvet – mondta Szekernyés Irén műfordító –, úgy vélem, hogy a szerző előnyére szolgált, hogy érett korban kezdett el írni. Az emlékírás szépségét, sokoldalúságát és dokumentáltságát bizonyos életkor és műveltség felhalmozása fokozni tudja. Itt mindegyik etnikum a maga történelmével foglalkozik, és ezek között megvannak az átjárhatóságok. Simon könyvében, aki igazi temesvári, három nyelvet beszélt, ismeri a város történelmét és kultúráját, sok olyan dolog van, ami ezt az átjárhatóságot segíti. Értékes könyv, jó lépésnek tartom, hogy magyar olvasóknak is a kezébe adja a Szórvány Alapítvány. A szerző öt könyvet írt, most az utolsó fordításánál tartok, rendkívül érdekes, nem lenne érdektelen magyarul is kiadni a többi kötetet.”
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapítócímű kétrészes kötetet dr. Delesega Gyula méltatta, aki szerint Miklósik Ilona Ormós Zsigmond életét bemutató írása és dr. Kakucs Lajos A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapítása és fejlődése című munkája lexikon jellegű, mindkettőt forrásként lehet használni.
„A könyv első része Ormós Zsigmond temesi főispán életét bemutató regény, de nem regényesen megírva – mondta dr. Delesega Gyula. – A könyvben benne van a pécskai születésű Ormós ifjúsága, a pályakezdés nehézségei, a kedvesei, 1848 utáni bűnhődése, a magakeresés kínjai, a képzőművészet iránti érdeklődés kibontakozása és kiteljesedése, hivatali magára találása, munkája által kivívott megbecsülése, közéleti szerepvállalásai, műgyűjtő tevékenysége, gondoskodása testvérei, családja iránt, idős kori betegségei, visszavonulása.” A hatalmas szellemi erőfeszítés nyomán megvalósult, szigorú tényeket, dátumokat tartalmazó szövegből, lábjegyzetekből mégis kidomborodnak Ormós Zsigmond emberi vonásai.
Dr. Kakucs Lajos kiválóan dokumentált írása egy intézmény átfogó története, életrajza. Saját kutatásai eredményeire is alapozva bemutatja a bánsági magyar kultúra helyzetét 1872 előtt, szól a magyar nyelv terjedéséről, a történelmi kutatásokról, régészeti leletekről, amelyek elvezettek a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapításához. A könyv második részéből is kiderül, hogy a Temesvári Múzeum megteremtője, anyagi alapjainak lerakója, fő támogatója Ormós Zsigmond volt.
„Itt az idő, hogy Temesvár vezetői elismerjék Ormós Zsigmond anyagi, kulturális és szellemi hozzájárulásának a jelentőségét a város mai művelődési kincseinek a megalapozásához és becsüljék meg azzal, hogy sírhelyét méltóképpen megjelölik és Szakáts Béla szobrát egy kitüntetett helyen felállítsák” – mondta dr. Delesega Gyula.
Miklósik Ilona a könyvbemutató alkalmából felolvasta a Németországban élő dr. Kakucs Lajos levelét, aki az Ormós Zsigmond életéről és a DTR Múzeum Társulat alapításáról és fejlődéséről szóló könyv megjelentetésének kezdeményezője volt, a nagy műgyűjtő és mecénás, közéleti személyiség születése 200 évfordulója tiszteletére. A könyvbemutatón részt vett Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, aki ez alkalommal bejelentette: a Bánsági Magyar Napok keretében, május 9-én a Személységek Sétányán felállítják Ormós Zsigmond mellszobrát, Szakáts Béla szobrászművész alkotását.
A kettős könyvbemutató végén Miklósik Ilona és Szekernyés Irén dedikálták legújabb köteteiket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),2014. március 11.
Romániai magyar akadémikust köszöntöttek a KAB tanácskozásán
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári csoportja május 7-én, pénteken tartotta meg tisztújító tanácskozását a Kós Károly Közösségi Központban.
Dr. Bodó Barna kezdeményezésére, a tanácskozás résztvevői felköszöntötték az aradi születésű temesvári fizikust, dr. Vékás Lászlót, akit 2012 végén levelező tagjává választott a Román Akadémia.
A tanácskozás bevezetőjében dr. Bodó Barna hangsúlyozta: nem mindennapos esemény, hogy egy temesvári magyar kutatót a tagjai közé választ a Román Akadémia, hiszen az akadémikusoknak alig 1,5%-a magyar anyanyelvű. Dr. Vékás Lászlót már 2012 végén a soraiba választotta a Román Akadémia, de hatalmas szerénysége miatt ezt szinte senki nem tudta, az Akadémia honlapjának böngészése során fedezte fel dr. Bodó Barna idén januárban. Bár kevesen tudják, Bodó Barna maga is fizikusként kezdte pályafutását, és annál a Hegedűs Imre tanár úrnál diplomázott, aki Vékás Lászlónak is kedvenc tanára és diplomadolgozat irányítója volt. Dr. Bodó Barna ez alkalommal felolvasta a Németországban élő Hegedűs tanár úr levelét, amelyben melegen gratulál egyik legkedvesebb tanítványának az akadémikusi címhez. Hegedűs Imre és Vékás László 1984-ben megkapták a Román Akadémia Dragomir Hurmuzescu díját, egy közösen írt tudományos dolgozatukért, amely a tekintélyes Hadronic Journal szaklapban jelent meg.
Dr. Vékás László akadémikus tudományos tevékenységéről dr. Toró László, “Imre bácsi” másik kedves tanítványa olvasott fel részletes ismertetőt. Dr. Vékás László nyolc tudományos könyv szerzője és társszerzője, 135 tudományos cikke jelent meg, 14 szabadalom birtokosa, 51 tudományos szerződés, terv és grant megvalósítója. A Mágneses Folyadékokért Egyesület elnöke 1998-tól, ami a fő kutatási szakterületét is jelenti 1975 óta.
Az akadémikusi cím elnyerését „titokban tartó” Vékás László meghatottan köszönte meg az egyetemi tanár kollégák meghívását a Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári tanácskozására, amelyen a KAB képviseletében Csibi Vencel, az MTA külső tagja is részt vett. „1975-ben kezdtem el a mágneses folyadékokkal foglalkozni, a Ioan Anton akadémikus által alapított multidiszciplináris csoport tagjaként. Ez hosszú évek kollektív munkája, amelynek az eredményeit ma már ipari szinten is hasznosítják, Vékás László egyike azoknak, akik ezt a munkát végzik” – mondta szerényen az akadémikus kutató.
Pataki Zoltán
Vékás László Aradon született, 1945. december 5-én.
Nyugati Jelen (Arad),2014. március 13.
Lélekbemarkoló gondolatok a hazaszeretetről, Szentpálon
Nemzetünk megmaradása a gyermekvállaláson múlik
Bizonyára rég óta nem telt meg annyira a szentpáli katolikus templom, mint kedden este a p. Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise alkalmával.
A ft. Király Árpád marosi főseperes, arad-ségai plébános, ft. Sándor Tivadar arad-gáji és szentpáli plébános, valamint ft. György Zoltán nagyiratosi plébános által koncelebrált szentmise szónoka, p. Bőjte Csaba a Szent Család életéből merített, vagyis a gyermek Jézusnak a templomban történt eltűnése történetéből kiindulva, közvetlen, bensőséges hangnemben a maga életével kezdte. Miután szerzetes lett és cölibátus fogadalmat tett, döbbent rá, mennyire szereti a gyermekeket, ezért sok gyermekre vágyott. Éppen ezért döntött úgy, hogy felkarolja a sokgyermekes, hátrányos helyzetű családokat, illetve az elhagyott gyermekeket. Mert a mennyei Atya sem véletlenül bízta a világ Megváltójának a titkát az egyszerű, falusi leányra és a jegyesére, akik nem kérdezték, mennyit fizet a gyermekvállalásért, annak a felneveléséért, hanem boldogan tettek eleget a meghívásnak. Vállalták a küzdelmet érte, viszont azt is tudták: a gyermek, aki nem vállalja a tanulással, az érvényesüléssel járó küzdelmet, a szülőfaluban megélt mindennapos munka, kínlódás nélkül nem válhat teljes értékű emberré. Amikor Mária és József keresték az elveszett Jézust, nem egymást hibáztatták, korholták az eltűnéséért, hanem együtt keresték, amíg meg nem találták. Éppen ezért, nekünk sem szabad félnünk a nehézségektől, a gondoktól, hanem egyetértésben kell vállalnunk, munkára, az életre nevelnünk a gyermekeinket. Nemzetünknek nem szabad arra pazarolnia a szellemi és lelki energiáját, hogy kik a felelősök Mohácsért vagy Trianonért, hanem együtt kell keresnünk az adott helyzetre a megoldást. Számos, a mindennapi életből vett történettel bizonyította, hogy a magunk és a gyermekeink érvényesülésére, boldogulására a legalkalmasabb hely az őseink véráldozatával megszerzett, megtartott szülőföldünk. Éppen ezért, nem szabad a gyermekeink előtt negatívan ábrázolni a hazai viszonyokat, amelyek elől egyetlen menedék lehet az elvándorlás, aminek következtében azonban elfogyunk, kihal a nemzetünk. Ehelyett meg kell művelnünk az őseinktől örökölt földet, ami a világ legjobb termőtalaja, minél több gyermeket kell vállalnunk, akiknek itthon is biztosíthatjuk a boldogulásukat, egyben nemzetünknek a megmaradását. Éppen ezért, a Szent Család módjára vállaljuk, keressük a gyermekeinket, akiket a munkára, az életre nevelve, az elvándorolt gyermekeinket hazahívva nem csak a magunk, hanem a nemzetünk jövőjét is magalapozhatjuk itt, a világ legszebb, legtermékenyebb vidékén, a Kárpát-medencében. Mert nemzetünk megmaradásának a záloga a gyermekáldás vállalása.
Szentbeszédét befejezve, a kisiratosi gyermekotthon jelen lévő kicsinyeit az oltár előterébe hívta, ahol szeretettel megsimogatta őket, majd a gyermekáldás elemi fontosságát példázva, egyik kislányt felemelte, a levegőben keresztet formálva meglengette, áldást mondva a gyermekekre és a jelenlévőkre. A lélekbe markoló őszinteségű szentbeszéd, illetve a megrázóan bensőséges jelenet sok hívőnek könnyeket csalt a szemébe.
Ft. Sándor Tivadar plébános a szentmise végén köszönetet mondott p. Böjte Csabának a megható őszinteséggel mondott szentbeszédért, a nagyszámú híveknek a jelenlétért, majd bejelentette: a szentmisén összegyűlő perselypénzt a kisiratosi gyermekotthonnak ajánlják fel. A lélekemelő szertartáson Arad megye legtöbb katolikus településének ott voltak a küldöttei, az RMDSZ megyei szervezetét Hadnagy Dénes választmányi elnök képviselte, míg Farkas Viktória szociális alelnök felolvasott az evangéliumból. Ugyanakkor dr. Bodó Barna elnök vezetésével a szertartáson részt vettek a Temesvári Szórvány Alapítvány munkatársai is, akik a templom előtt ingyen osztogatták a helybeli régi fotókkal ékesített Szentpáli naptár 2014. számát, amit a Bethlen Gábor Alap által támogatott, Szentpálon gyakorolt Szórványgondnok Program részeként adtak ki más, a Programot népszerűsítő kiadványokkal együtt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),2014. március 26.
A mágneses folyadékok a rák gyógyításában is használhatók – dr. Vékás László aradi születésű temesvári akadémikus
A Román Tudományos Akadémia 2012 végén temesvári – aradi születésű – magyar fizikust választott tagjává: dr. Vékás Lászlót. „Ez akkora jelentőségű helyi világunkban, hogy felmérni is nehéz, hiszen temesvári magyar még nem volt tagja a román akadémiának. Toró Tibor a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt” – értékelte az esemény jelentőségét Bodó Barna, akinek a kezdeményezésére a Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári csoportja köszöntötte Vékás Lászlót március elején. Bodó Barnával és Vékás Lászlóval Lehőcz László beszélgetett a Temesvári Rádió március 15-i magyar adásában.
aradihirek.ro,2014. április 4.
A magyar modell és az Európai Unió
Provokatív kérdéssel indította dr. Bodó Barna egyetemi docens (Sapientia–EMTE – Erdélyi Magyar Tudományegyetem) szerda délután az aradi Jelen Házban – ezúttal a szerbiai Pancsova után másodízben megtartott – előadását: „Ha a 28 tagból álló nagy csapatban (Európai Unió – szerk. megj.) a vezetés rosszul teljesít, ha Brüsszel rossz tanácsot, utasítást ad, ki vonja felelősségre?”
Az előadás végére (de tulajdonképpen sokkal hamarabb) kiderült válasz szerint, mint a kedves olvasók döntő többsége bizonyára kérdés nélkül is tudja: senki. Az Unió valamely tagországának miniszterelnökét, regnáló pártját (pártjait) a szavazók a legközelebbi választáson jutalmazhatják vagy büntethetik (közeli példa Szlovákia, ahol néhány napja egy „no name” – névtelen, ismeretlen – független vállalkozó a köztársasági elnökválasztáson alaposan rávert a szintén induló jelenlegi miniszterelnökre). Az Unió vezető tisztségviselői, pillanatnyilag legalábbis, nem vonhatók felelősségre. És milyen demokratikus rendszer az – kérdezte, bár így, szó szerint ki nem mondva, az előadó –, amelyben a vezetők nem vonhatók felelősségre?
A téma, vallotta be, „régebben izgatja és idegesíti”, úgy a 2010–11-es évek tájékáról, amikor állandó, gyakori utazgatásai (állandó lakhelye Temesvár, munkahelye Kolozsvár – szerk. megj.) közben hallgatott hazai – viszonylag objektívnek ítélt – rádióadók egyikében olyan kommentárt hallott, amelyre reagálni kell.
A fő kérdés: az európai uniós országokban bevezetett válságkezelő megoldási javaslatok milyen eredményre vezettek, és ezekhez miként viszonyul a magyar válságrendezés? Arról a világgazdasági válságról van szó, amelynek kirobbantásához nekünk – Magyarországnak és Romániának – semmi közünk, az csak „begyűrűzött” hozzánk. Jelenleg úgy néz ki, hogy az Unió kilábal a válságból, az eurózónának egyszázalékos növekedést jósolnak – ebbe azonban beleszámít, például, a visszahúzó Görögország is, amelybe az Unió elképesztő, 230 milliárd eurós (!) segélyt invesztált, meg Spanyolország (100 milliárd), meg a kicsi Írország 85 milliárddal (ez utóbbinak legalább van látszata).
Ennek ellenére Európa sok országában a magyar példát bírálták, s bár Magyarország gazdasági eredményei az utóbbi időkben tagadhatatlanok, politikai értelemben emelnek EU-s szinten kifogásokat. Magyarország ugyanis szembeszállt az Unióval, és, noha 2010-ben csak hajszállal volt jobb helyzetben Görögországnál, ma sokkal jobban teljesít. Orbán miniszterelnök (és/vagy csapata) az „erős állam” jobboldali ideológia számára anakronisztikusnak tűnő megoldását választotta, mint az egyetlent, ami eredményesen szembe tud szállni a csak profitot szem előtt tartó a multinacionális vállalatokkal és bankokkal.
Bodó Barnától az (itt vázoltaknál sokkal árnyaltabb, sokkal több kérdésre rákérdező vagy fényt derítő) előadás végén megkérdeztem: miért nem Romániáról írt egy hasonló tanulmányt? A válasz: azért, mert Románia nem releváns példa. Románia „fegyelmezett diákja” az EU-nak, „kötelezettségeit zokszó nélkül teljesíti”.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)2014. április 7.
Temesvári politológus: a Fidesz-KDNP kormánynak újítania is kell
Ha meglesz Fidesz-KDNP-nek a kétharmada éleződni fog a kormány-ellenzék viszony, véli Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, az erdélyi Sapientia egyetem docense. Szerinte a kormányzó pártoknak a megkezdett munka mellett új kérdéseket is tematizálniuk kell a következő négy évben. Kossuth Rádió, Határok nélkül
Bodó Barna temesvári politológus úgy véli, a Fidesz-KDNP-nek fontos a kétharmad, de arról nincs meggyőződve, hogy ez a demokrácia szempontjából jó lenne. A demokrácia ugyanis azt jelenti, hogy a különböző kérdésekben az egyes szereplők súllyal tudjanak megszólalni. A kétharmados többség birtokában a parlamentben nincsen olyan kérdés, amelyben az ellenzék szavának súlya lehetne, s ez látható volt az elmúlt négy évben is, különösen az alkotmánymódosítások folyamatában. Romániában közel sem ilyen a helyzet, egy alkotmánymódosítás nagyon bonyolult folyamat, magyarázta a politológus.
Bodó Barna szerint a most következő ciklus abban fog különbözni az elmúlt négy évtől, hogy minden ellenzéki szereplő sokkal keményebb ellenzéki szerepvállalásra készül. Egyrészt megpróbálják kihasználni a mozgalmi lehetőséget, sokkal több utcai demonstrációval próbálják majd eljuttatni az üzenetüket a választókhoz. Másrészt az ellenzéki pártok tudják, hogy csak akkor van esélyük, ha a Fidesz-KDNP ellenében világos jövőképet tudnak megfogalmazni.
A politológus úgy véli, a kormánypártok folytatni fogják azokat a társadalmi projekteket, amelyeket korábban elkezdtek, de nyilvánvaló, hogy újítaniuk is kell, mert anélkül nem tudják még egyszer megismételni a mostani eredményt.
hirado.hu / Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma2014. május 14.
Civil Évkönyv bemutató
A temesvári Szórvány Alapítvány 2000–2009 között, tíz éven át kiadta a Romániai Magyar Évkönyvet. Ezt az általános évkönyvet követi a Romániai Magyar Civil Évkönyv,amelynek első, 2013-as kiadását idén májusban jelentette meg a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége, a temesvári Gordian Könyvkiadó gondozásában.
A XIX. Bánsági Magyar Napok keretében, szerdán, 2014. május 14-én, 14 órakor kerül sor az Évkönyv bemutatójára, a Magyar Ház Bolyai Termében, a budapesti Európai Utas Alapítvány bemutatkozó előadását követően. A kötetet dr. Bodó Barna szerkesztő mutatja be.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)2014. május 18.
F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?
A kettős állampolgárságról tartott kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen sziporkázott egy történész, egy szociológus és egy sor politológus.
- az az antinacionalista beszédmód és az az alkotmányos patriotizmus, amit a magyarországi mainstream baloldal a nyolcvanas-kilencvenes években útként kijelölt magának, az eleve kulturális és nyelvi alapon szerveződő kisebbségi közösségek számára eredendően idegen és egy más entitást képvisel - attól, hogy 2010-ben létrejön a honosítási törvény, a magyarországi társadalomnak a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésékben alkotott véleménye nem változott meg - a 2004-es, kettős állampolgárság-ellenes kampánnyal, a modernizációs retorika és a jóléti sovinizmus összecsúsztatása révén lényegében a bal-liberális értelmiség nyitotta meg az utat a szélsőjobb narratívák kibontakozása előtt - az kisebbségi magyar elitek kilencven éve nem voltak ilyen legitimációs válságban - az RMDSZ-nek nem sikerült a román nemzetépítéssel szemben doktrínát megalkotnia - gyakorlatilag az RMDSZ-ből és az RMDSZ körül eltűnt az etnikai identitás tőkésítése, az azt szervező réteg; hiányoznak azok a hajszálerek, amelyek a szakmát összekötnék egy intézményi rendszerrel - a Fidesz folyamatos erdélyi térfoglalása és a magyar állampolgárság kiterjesztése eljuttatott oda, hogy gyakorlatilag a kisebbségi elitek, mint önálló politikai entitás, nem jelennek meg a magyar kormányzati politikában, funkciótlanná váltak: nem részesei ennek a dolgok, a magyar állam a fejük fölött építette ki a politikáját.
Ezek voltak a legfontosabb megállapításai Kiss Tamás szociológusnak a Magyar Kisebbség nemzetpolitikával és a kettős állampolgárság kérdésével foglalkozó új számában megjelent írásában. Az írást röviden méltató Bárdi Nándor történész még Korhecz Tamás állítását emelte ki: a kettős állampolgárság megadása révén a kisebbségvédelem helyett a magyar pártpolitikai küzdelmek kihelyezése történt a kisebbségi magyar közösségekbe, és a kisebbségvédelmet, a kisebbségi társadalomépítést nem pótolhatja a kettős állampolgárság kérdése.
Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) keretében, a Sapientia EMTE épületében pénteken, Állampolgárság téma a Magyar Kisebbség új számában címmel megszervezett kerekasztal-beszélgetést Bárdi Nándor történész moderálta. Meghívottjai Bakk Miklós, Bodó Barna, Kántor Zoltán, Salat Levente és Toró Tibor politológusok, valamint Kiss Tamás szociológus voltak.
Ezek voltak a legfontosabb megállapításai Kiss Tamás szociológusnak a Magyar Kisebbség nemzetpolitikával és a kettős állampolgárság kérdésével foglalkozó új számában megjelent írásában. Az írást röviden méltató Bárdi Nándor történész még Korhecz Tamás állítását emelte ki: a kettős állampolgárság megadása révén a kisebbségvédelem helyett a magyar pártpolitikai küzdelmek kihelyezése történt a kisebbségi magyar közösségekbe, és a kisebbségvédelmet, a kisebbségi társadalomépítést nem pótolhatja a kettős állampolgárság kérdése.
Az alábbiakban kivonatolva közöljük a beszélgetés során elhangzott lényeges megállapítások egy részét: Bakk Miklós
- a nacionalizmus-elméletek mentén a román-magyar történelmet újra kell gondolni, és azt is, hogy hogyan játszik a magyar és a román politika a határon-túliság kérdésével és, hogyan teszi át ezt taktikai regiszterbe
- a magyar politikában a leszakadt részek kérdésében a meghatározó az, hogy az akkor következett be, amikor a magyar nemzetépítés éppen csúcsra volt járatva. Éppen ezért a magyar nemzetpolitika a mai napig nem tud differenciáltan tekinteni erre, hanem ennek az egységeszménynek az újraértelmezését próbálja megvalósítani .
- a román államépítés és a határon túli románok viszonya ettől különböző, ugyanis az akkor még nem országrészek közösségei nagyon különbözőképpen kapcsolódtak be a nemzetépítésbe. Így a bukovinai és az erdélyi kicsit másképp valósult meg, a moldáv pedig egy alternatív nemzetépítés volt, sőt vannak olyan román tömbök, amelyek soha nem voltak részei a román nemzetépítésnek (pl. a Timok völgye)
- ha a kettőt szembeállítjuk, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi nemzetépítési koncepció jóval nagyobb politikai és taktikai mozgásteret ad a kisebbségi közösségeknek
Kántor Zoltán
- nem egyetlen nemzetkoncepció van, hanem egy homályos nemzetkoncepció, amire az emberek hivatkoznak, (azt gondolnánk, hogy a politikusok többsége alapos olvasottság után tesz így, de ez nem így van). A nemzetépítés olyan, mint a La Sagrada Familia templom, épül, de nem tudjuk, hogy milyen lesz, nem látjuk a végpontját a folyamatnak, folyamatosan változik, alakul
- az egyének véleménye nagyon sokat számít: 500-600 ezernél tart a kettős állampolgárságot felvevők száma, de meg lesz az egymillió is. Persze van, akinek a magyar állampolgárság igénylése túl sok, van aki feleslegesnek érzi és van olyan is, aki protesztből nem teszi meg ezt.
Kiss Tamás
- egy olyan nyelvet próbál keresni, amelyen elmondhatóak olyan jelenségek, amelyekről nehéz beszélni, mert rájuk van telepedve egy „máz, kulimász”. Ilyen például a kettős állampolgárság kérdése, de az RMDSZ klientúraépítése is.
- a kettős állampolgárság megadásával nem zárult le semmi, a kategorizációs küzdelem folyik tovább
Salat Levente
- kérdés az, hogy a szakembereket, akik a kérdéssel hivatásukból adódóan foglalkoznak, mentesíti-e valami az alól a felelősség alul, hogy próbáljanak értékelni, állást foglalni a várható következményeket illetően
Kitérő
Salat feltette a kérdést, hogy van-e esély arra, hogy a politikai döntésekről, opciókról tudományos igényű megállapításokat tegyünk és, hogy van-e tudományos alapja annak, hogy a nagy horderejű politikai döntéseket illetően nyíltan állást foglaljanak és ítélkezzenek azok helyességéről. Két példával árnyalta a kérdést.
1. Pólya György pályafüggőség modellje: adott egy urna, benne egy piros és egy fehér golyó. Két játékos, egy-egy urnával, amelyekben csak piros és a másikban csak fehér golyó van. A játék: szerre kivesznek egyet és visszatesznek egy ugyanolyant. Mi lesz ennek a kimenetele? Azt gondolhatnánk, hogy fele-fele arány lesz a végén, de nem, az esetek nagy többségében ez 90 %-os eltolódást fog mutatni ide vagy oda. Ez egy olyan kumulatív logika a kétesélyes kérdések esetében, ami azt mutatja, hogy nem lehet tudni, hogy merre fog hangsúlyosan eltolódni az esélyek közül a végeredmény. 2. Egy elmélet szerint sündisznó és róka típusú elemzők vannak. A sündisznó típusú nagy rendszerekbe, összefüggésekben lát, míg a róka kis és ellentmondó részletekbe. Az érdekes tapasztalat ezekkel az, hogy a rókának nagyobb az esélye, hogy megjósolja a rövidebb távú politikát. Salat szerint ő sündisznó típusú kutató és a kettős állampolgárság kérdéskörében csak olyan információk állnak a rendelkezésére, amelyek a rókáknak játszanak a kezére.
- szerinte a kettős állampolgárság története röviden: a Fidesz és Orbán Viktor úgy dicsőült meg, hogy a történet kezdetén nagyon határozottan ellenezte az állampolgárság kiterjesztését, majd 2004-ben a „nagyon szerencsétlen” népszavazást követő politikai hisztériában - nem utolsó sorban választói megfontolásból -, felállt a kettős állampolgárságot követelő hullám tetejére. Majd amikor megnyerte a 2010-es választást, abban a helyzetben találta magát, hogy nem maradt más választása: annak ellenére, hogy nem tudhatta, mi lesz belőle, tovább kellett menjen a vállalással. Ettől a pillanattól kezdve létrejött egy olyan helyzet, ahol a szereplők sodródnak ezzel a jelenséggel, létrehozták ezt a Pólya logikájához hasonló eseményt, attól függetlenül, hogy mit gondolnak erről az egészről.
- szerinte azt képzelhetnénk, hogy az RMDSZ-nek volt elképzelése arról, hogy mi lesz ennek a következménye. Habár Kiss Tamás a szövegében utal rá, hogy az RMDSZ-ben volt egy törésvonal ennek az értékelésével kapcsolatban, Salat úgy véli, hogy a nagy törésvonal nem Markó Béla, illetve Antal Árpád és Tamás Sándor között van (eredetileg Antal-Tamás formában hangzott el, a szövegben először tévesen Antal Attila neve szerepelt, javítottuk - szerk. megj.) Szerinte annak vagyunk a szemtanúi, ahogy az RMDSZ-nek, annak ellenére, hogy látja, hogy rossz vége is lehet a dolognak, nincs ereje szembefordulni az áramlattal és ő is felül erre a vonatra.
- Salat úgy véli, hogy ezzel ellentétben az EMNP, meg a holdudvarához tartozó szervezetek részéről azt látjuk, hogy amellett, hogy közvetlen haszonélvezői az eseményeknek, szerintük az autonómia és a kettős állampolgárság kérdése nem összeegyezhetetlen. Azonban arra, hogy miért, nincs válaszuk vagy érvük.
- Salat beszélt Borbély Zsolt Attilának a kötetben megjelent szövegéről is, amelyben az egyik elképzelés az, hogy meg kell győzni a románokat arról, hogy legyen autonómia, de akár rá is lehet kényszeríteni őket az autonómia megadására. Salat szerint ez rég ott lebeg a nyilvánosság előtt és szerinte annak, aki ezt képviseli, ezt előbb-utóbb fel kell vállalnia. Ez a kérdés szerinte azért érdekes, mert nem világos, hogy ezt akkor is beszabad-e vagy érdemes-e vállalni, ha már nem egy vonatról van szó, hanem "arról a bombázóról, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott ül."
- Salat ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem a végkövetkeztetés, ugyanis nem tudja, hogy mire lehet számítani a kérdésben
Bárdi Nándor
- Bárdi elmondta, hogy ő, mint történész, a nemzetiesítést egy társadalomtörténeti jelenségként gondolja el. Szerinte Magyarországról nézve a kérdés úgy tevődik fel, hogy egy nemzetiesítési folyamat mikor torzul el.
Két példa
Bárdi két példával illusztrálta, hogy mit ért ez alatt. Szerinte a „Fölszállott a páva” hihetetlen sikere a politikai támogatásra gyakorolt szakmai szűrőnek is köszönhető, valamint annak, hogy mindezek mellett valamire építkezett (táncház-mozgalom).
Ezzel szemben a „Szeretünk Magyarország” program ott bukott el Bárdi szerint, hogy nem ment át szakmai szűrőn és éppen ezért nem épült a valóságra. A kormány által meghirdetett program nem tudott versenyezni a falu hagyományos ünnepeivel, és hiába lehetett pályázni rá 250 000 forintnyi összeget, a program összeomlott, vagy nem lett belőle semmi vagy egy giccsé vált
szerinte az a kérdés, hogy egy döntéshez van-e olyan szakpolitikai háttér, ahol kontrollálható? Bárdi szerint Magyarországon sokszor mindent felülír a pártpolitikai megfontolás.
- Magyarország megértésére a plebejus nemzet fogalmat hozta fel, amelyet a Kádár-korszak felfogásával illusztrált: az életszínvonal a nemzeti érdek és a feszültség elkerülése a cél. Ezenkívül a Kádár-rendszer lényegéhez tartozik a jóléti sovinizmus is.
- szerinte ki kell mondania azt, hogy történészként úgy látja, hogy a kettős állampolgárság esetében a párhuzamos nemzetépítések felszámolásáról van szó, amihez az is hozzájárul, hogy a négy nagy magyar kisebbségi közösségben a helyi nemzetépítő elitek nem tudták a maguk önálló politikai közösségét intézményesíteni
- szerinte történelmi perspektívából nézve teljesen világos, hogy Magyarországról szemlélve a jelenségeket a népességáramlás a Kárpát-medence közepébe folyik. Bárdi szerint ezért 1918-ban azt gondolták, hogy még ötven év és mindenki magyar identitású lesz, az alapján, hogy mi történt 1880-1918 között. Akkor az a vélemény uralkodott, hogy az iparosítás ezt meg fogja oldani. Tudjuk, hogy teljesen más történt és végül a szocialista iparosítás révén fordult a kocka. Bárdi szerint a politikusok 2010-ben megnyitották a kapukat, azt üzenve, hogy a magyar elitek most vannak szinkronban és ezáltal „a nyűglődés helyett van egy kapu”, amit ki lehet használni. - ha túl sokat foglalkozunk a következményekkel, akkor elsiklunk az egyik lényeges kérdés fölött: „Miért van az, hogy a lövétei bácsika Zsoltikát, Viktort emleget? Miért van ez a megszólíttatási igény?” - Bárdi elmondta, hogy ő úgy gondolja, hogy azt a diszkrepanciát, hogy a külhoni magyarok a 2004-es népszavazás után nagyon kritikusak voltak a magyarországiakkal szemben, az emberek úgy dolgozzák fel, hogy úgy kezelik, mintha személyesen Orbán Viktortól kapták volna meg ezeket a jogokat, ő lenne személyesen az, aki ilyen értelemben emancipálta őket.
- Bárdi szerint ezzel az a probléma, hogy a romániai magyar kisebbségi elit ehhez képest nem sokat tesz a megszólításért, a kisebbségi hálózatok üzemeltetéséért. „És ez azért megkerülhetetlen kérdés, mert létfontosságú az otthon maradó közösség megerősítése.”
- Bárdi kérdése az volt, hogy a székely vezetők az autonomista retorika közben vajon hányszor ültek le megbeszélni a dolgaikat? Bárdi egy kérdést felvetve illusztrálta ezt: "vajon miért nem áll a marosvásárhelyi reptéren egy busz, ami elvinné az embereket Csíkszeredába, amikor tudjuk, hogy hasonlókból áll össze egy kisebbségi hálózat?". Transindex.ro2014. május 22.
Az autonómia „utazósebessége”
Erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés – tartja Bakk Miklós, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának tanára. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást létrehozni, az lesz az a minta, amely alapján ki lehet alakítani egy más régiókban is alkalmazható mintakövető magatartást.
– Számítástechnikai szakembernek tanult, aztán mi lett belőle... Hol roppant meg a hite, s váltott egy komoly szakmáról politológiára?
– Az én történetem a hetvenes-nyolcvanas évek egyik tipikus képlete. A társadalomtudományok iránt érdeklődő fiatalok akkor ritkábban választottak érdeklődésüknek megfelelő szakot, mivel a kihelyezések rendszere megnyomorította ezeket a karriereket. A műszaki pálya azonban viszonylag szabadabb utat kínált, s a társadalomtudományok és történelem iránt érdeklődő, de matematikával is jó barátságban levő diákként én is ezt a „stratégiát” alkalmaztam.
– Temesvár jó helyszínnek ígérkezett a hasonlóan széles érdeklődésű emberek számára?
– Teljes mértékben, másodéves koromtól be is kapcsolódtam a magyar kulturális diákéletbe. A diáknegyed heti egy órás magyar adást is sugárzó vezetékes rádiójának, az M Stúdiónak voltam a rovatvezetője, de nagy élmény volt számomra, a Székelyföldről érkező diák számára a kulturális-világnézeti vitafórumnak számító, idén negyvenéves Látóhatár Kör, ami egyfajta világra való nyitást, univerzalizmust kínált. Akkor alakult, az alapító nemzedékéhez tartozom. Diplomázás után 14-15 évet lehúztam a szakmában, rendszermérnökként és programozóként dolgoztam, legtöbbet Lugoson, közben szabadegyetemet szerveztem a József Attila irodalmi kör keretében, így eléggé egyenes út vezetett oda, hogy a rendszerváltás után szinte azonnal pályát váltottam.
– A rendszermérnökség és informatika már csak az egzisztencia megteremtéséhez kötődő emlék?
– Annál azért több, a rendszermérnökség és programozás ugyanis rigorózus formát adott a gondolkodásomnak. Korábban nem is gondoltam volna, hogy a programozásnak ilyen jelentős strukturáló hatása van a gondolkodásra, de ma úgy érzem, meghatározó írásaim rendszerszerűségében. A mai számítógép-programozás persze már bőven meghaladta az én akkori tudásomat, s ha most kellene visszalépnem a szakmába, nagy bajban lennék.
– Ma a Babeş-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának tanára. Mennyi látszott ebből a karrierből, amikor 1991-ben becsapta maga mögött a lugosi számítóközpont ajtaját?
– Kevés. Szabadságot éreztem, amit ki kell használni, hogy azt csinálhassam, amit igazán szeretek. Mindenek előtt írni. Politizálgattam is, helyi önkormányzati képviselő voltam, az RMDSZ országos választmányának tagja. Az 1993-as brassói kongresszus után felálló ügyvezető elnökség politikai alelnöke, Bodó Barna aztán úgy döntött, hogy az általa vezetett politikai főosztály stratégiai osztály lesz, ahol a szövetség hosszú távú politizálását meghatározó tervezetek és tanulmányok készülnek. Ez nekem nagyon tetszett, ott is feladatot vállaltam, párhuzamosan a Hét című folyóiratnál végzett munkámmal. Nagyon gyorsan eldöntöttük, hogy az RMDSZ dokumentumain túl külön is foglalkoznunk kell az autonómia kérdésével: egyrészt tanulmányozni a különböző példákat, másrészt levonni – akár tervezetek formájában is – a ránk vonatkozó tanulságokat.
– Autonómiatervezetek ügyében lehet fejlődési trendekről, ütemről beszélni?
– Az autonómiatervezetek esetében inkább változó politikai funkciókról beszélnék, három ilyet tudok megkülönböztetni. Az elsőben, 1991–1995 között az autonómiatervezetek a politikai közösségképzés identitáselemei voltak. Mivel az RMDSZ önkormányzati modellt hirdető ernyőmozgalomként alakult meg, és viszonylag kevesek számára volt nyilvánvaló, hogy párt lesz belőle – alávetve mindazoknak a szabályoknak és kényszerűségeknek, amelyek adott politikai kontextusban meghatározzák egy párt „viselkedését” – az első tervezetek célokat, viselkedés- és beszédmódokat jelöltek ki, hogy miként kell megszólítani a közösséget: nemcsak nemzeti, hanem a politikai identitás tekintetében is.
– Szükségszerűen így kellett ennek történnie?
– Ne feledjük, hogy az RMDSZ megszületése egy diktatúra utáni pillanatnyi állapot tükre. A Ceauşescu-diktatúrából kilépő romániai magyarságnak első élménye az volt, hogy egyénként és közösségként is megvallhatja magyar identitását, és ez olyan átfogó közösségi horizontot vázolt fel, amelyen belül az autonómia problematikájának tagoltsága még nem volt látható. Emellett az alapítók elsősorban kulturális-értelmiségi elithez tartoztak, amelynek éppen a kulturális nemzetépítő koncepciók megfogalmazásában volt jártassága. Ebben az időszakban, az ernyőszervezet megalapításakor az autonómiakoncepciók tehát fontos politikai döntéshozó, ideológiai szerepet töltöttek be. Kidolgozói abban már nem voltak érdekeltek, hogy részletesen lebontsuk ezeket a koncepciókat, megvizsgáljuk, milyen konzekvenciák adódnak ezekből a közigazgatás és közpolitika terén. Tulajdonképpen innen származnak az autonómiamozgalom megkettőződésének okai is.
– És ez a „kettős látásmód” jelenti ma is a legnagyobb törésvonalat.
– Induljunk onnan, hogy ’93-ban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetét – amely elvont formában megfogalmazta az autonómia keretét is –, és a parlament egyetlen mozdulattal lesöpörte ezt az asztalról. Amikor ’96-ban felmerült az RMDSZ kormányra lépése, a vezető elit felmérte – immár pártként –, hogy jobb ma egy kis közpolitikai eredmény, mint holnap egy „autonómiatúzok”. A szövetségen belül maradt egy kisebb csoport, amelynek tagjai úgy tartották, tovább kell presszionálni a román hatalmat, még alaposabban ki kell dolgozni az autonómiatervezeteket. Az erőteljesebb, pragmatikusabb szárny viszont talonba tette az ügyet, s később csak akkor vette elő, ha a szervezet politikai identitásának megerősítése szükségessé tette. Nagyjából itt zárult az első időszak. Az autonómiatervezetek második periódusa Tőkés Lászlónak és híveinek 2003-as kiválásával kezdődött. Ők az autonómia ügyének újra napirendre tűzésével nemcsak vissza akarták hozni az előző időszak félbeszakadt logikáját, hanem politikai funkciót is adtak neki: ez lett az RMDSZ elleni kritika legfontosabb fegyvere, és ez egyben a második politikai funkció is, vagyis a politikai kritikáé.
– De 2003-ban lehetett onnan folytatni, ahol a kilencvenes évek derekán valami megszakadt?
– Szerintem nem, bár részben ez történt. Csapó József ’95-ben elkészítette Székelyföld autonómiastatútumát, amellyel szemben több szakmai kifogás is megfogalmazható volt, ugyanakkor politikai képviselhetősége eléggé hamar gettósíthatóvá vált. A belső önrendelkezés elvére épített, úgy gondolta, hogy a román nemzetállam érintetlenül hagyásával, csak Székelyföldre nézve, kül- és belpolitikai nyomással elérhető Székelyföld autonómiája. A tervezet, amellyel 2003-ban a Székely Nemzeti Tanács indult, ezt a logikát képviselte, és ez alkalmas is volt egy mozgalom, az SZNT megalapozásához. Ugyanakkor azidő tájt került előtérbe a regionalizmus kérdése is, és én úgy gondoltam, hogy megerősödik ennek a politikai jelentősége. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson belül kialakított másik alternatívánk az lett, hogy a területi autonómiaelképzeléseket be kell építeni ebbe a regionalizációs kontextusba. Székelyföld autonómiáját olyan politikai alternatívaként kell felépíteni, amely Románia egészének régiós alapú modernizációját célozza, nem pedig olyan politikai törekvésként, amely lyukat akar ütni a román nemzetállam közepébe. Az aszimmetrikus regionalizmus koncepciója erre a belátásra épülve fogalmazódott meg először.
– Most akkor beszéljünk az autonómiáról keményen, székelyesen, vagy csomagoljuk be mindenféle kontextuális leplekbe? Mindkét szempontnak vannak hívei és ellenzői egyaránt...
– A politikai beszédben az autonómia fogalmát ma már nem nagyon lehet különböző szinonimákkal helyettesíteni, az erdélyi magyar vitatérben ez rögtön kritikákat szül. Ugyanakkor ebben a lecsupaszított formában, terminus technicusként nem prezentálható a román politikai közvélemény előtt, szükség van valami közvetítő fogalmi együttesre. Az autonómiatervek erdélyi képviselőinek tudniuk kell elmagyarázni a választóknak, hogy az autonómia fogalmi kontextusának beillesztése a romániai közigazgatás konceptuális rendjébe nem jelenti a terv feltétlen lefokozását. A román partnereknek pedig azt kell elmagyarázni, hogy az autonómia nem egy, az államtól idegen cél, hanem jelzője, minősítője annak a nagy közigazgatási átalakításnak, modernizációnak, amelyre Romániának tulajdonképpen szüksége van.
– Ehhez képest az emberek óriási többsége számára az autonómia továbbra is érzelmi kérdés. Az elmagyarázókban van a hiba, vagy a tömegek tudáshiányával van gond?
– Az autonómia természeténél fogva ugyanolyan homályos fogalom, mint a politika legfontosabb mozgósító jelszavai. Egyfajta jelölő, amellyel emocionális viszonyt alakítottunk ki a politikai viták szintjén úgy, hogy közben mindenki más tartalmat gondol mögéje. Hogy az autonómia tartalmát miként határozzuk meg, az politikai küzdelem tárgya is. Az autonómia fogalmának nem lesz konkrétabb tartalma, míg meg nem születnek a legfontosabb politikai kompromisszumok.
– Milyen kompromisszumokra gondol?
– Egy – ugyancsak általános – meghatározás szerint az autonómia az az eszköz, amely lehetővé teszi egy etnikai vagy más, külön identitásra igényt tartó közösségnek, hogy közvetlenül irányítsa sajátos ügyeit, miközben az átfogóbb entitásnak, az országos többségnek lehetőséget ad arra, hogy a közös érdekek fölötti hatalmat gyakorolja. A legfontosabb kompromisszum, megegyezés arra vonatkozik, hogy hol s hogyan határolhatók el a sajátos ügyek a közösektől. Ezt pedig alkotmányos szinten kell megfogalmazni. De a politikai viták szintjén a szimbólumok is fontosak, mert a szimbólumok kölcsönös elismerése lényegében a közösségek elismerését jelenti. Minden egyéb – hatáskör, jogkör, mechanizmus – folyamatosan javítható, finomítható a már működő, kölcsönös elismerésen alapuló autonómiákon belül.
– Mivel magyarázza, hogy az autonómia kérdése az erdélyi magyarságot is megosztja?
– Az autonómia kérdése politikai kérdés, és azok mindig megosztók. Az erdélyi magyarság egyetlen közös autonómiája követhetetlen cél. Nem érhető el az autonómia Székelyföld, a Partium vagy a szórvány számára is megfelelő, közös „utazósebessége”. Az RMDSZ politikai stratégiája sokáig ezen alapult: előbb az erdélyi magyarság kérdését kell megoldani, azon belül csupán részkérdés Székelyföld ügye. Én úgy gondolom, hogy erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást kialakítani, az lesz az a minta, amely kisugárzik a többi régióra. Valahogy úgy, ahogy Spanyolországban is történt: az egyes régiókban elért, eredményes megoldások mintakövetésre késztették a többi régiót is.
– Hogyan ítéli meg az RMDSZ-nek az Erdélyi Napló által közölt „titkos” autonómiastatútumát?
– Fontos, hogy a dolog nyilvánosságot kapott. Sok kritikai észrevételem lenne, de mégis egy pozitívumot emelnék ki: végre az RMDSZ is szembenézett a kérdés komplexitásával. A statútum szövegéből világosan kiérződik, keresik a megoldást olyan kérdésekre, mint például: mi érhető el, mi készíthető elő az alkotmányos keretek módosítása nélkül? Mikor és milyen alkotmánymódosítást kellene elérni? Mi építhető a jelenlegi regionalizációs trendre, a fejlesztési régiókra? A dilemmák tudatosításának azonban csak akkor lenne igazi haszna, ha tényleg elindulna a nyilvános vita.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. május 31.
Szigetek, szórványok, zárványok
Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórványszámának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését? Bodó Barna politológus és egyetemi oktató a 2011-es romániai népszámlálás riasztó adataiból indul ki: miközben a tömbben élő magyarság demográfiai mutatói javulnak vagy stagnálnak, a szórványnak minősülő megyékben a magyarok lélek- és arányszáma drasztikusan csökken. Ezekről a kérdésekről nemcsak beszélni kell. "Nemzetstratégiai lépésekre van szükség – érvel a tanulmány szerzője –, a szándéktól el kellene jutni olyan közpolitikai programok megfogalmazásáig, amelyek mögött egyrészt világosan azonosítható a (kisebbségi-nemzeti) közösségi szerepvállalás, másrészt a megvalósulás feltételei is biztosítottak."
Nem siratni kell a szórványt – ez csendül ki az elméleti-módszertani jellegű tanulmányokból (Bodó Barna, Vetési László, Péntek János, Csete Örs) és a helyszínfelmérő helyzetképekből, Bakó Botond, Balázs-Bécsi Gyöngyi, Balázs-Bécsi Attila, Ambrus Attila, Szilágyi Aladár, Dáné Tibor Kálmán, B. Kovács András, László Erdei Edit, Oláh-Gál Elvira írásaiból egyaránt –, hanem stratégiateremtéssel és gyakorlati építőmunkával gátat vetni a szigetek szórványosodásának, a szórványok elzárványosodásának. Maga az újabb szakirodalom is immár az összmagyar szórványprogram kidolgozásának folyamatáról tanúskodik, felelősségteljes építőmunkára ösztönöz. Ezért is kerülhetett a Korunk júniusi számának fókuszpontjába a határokon átívelő szórványmentés.
A Százéves éjszaka képeire (Iancu Laura versei), Az elmúlás megragadására (Széman Emese Rózsa) és A Kárpát- medence magyar fiataljaira (Péter Árpád) egyaránt figyel a szerkesztőség.
Cseke Péter. Népújság (Marosvásárhely)