udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
723
találat
lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 ... 721-723
Névmutató:
Ráduly Róbert Kálmán
2014. november 10.
Új egyesület Kézdiszentléleken
A közelmúltban bejegyzett Székely Helyőrség Egyesület szombaton a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartotta első lakossági fórumát mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. A három alapító – Tamás Róbert, Tamás Tibor és Ráduly Róbert – arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az egyesületet az augusztusban a cigányszeren történt tragikus motorosbalesetben elhunyt Sebestyén Attila halálának körülményei miatt keltett felháborodásuk közepette hozták léte azzal a céllal, hogy megőrizzék és továbbadják a székely hagyományokat, védelmezzék a székely érdekeket. Civil, politikamentes szervezetként óhajtanak tevékenykedni, fegyverük a szó és az összefogás, a közösség ereje. Fiókszervezetek, hasonló független szervezetek létrehozását tervezik egész Székelyföldön. „Ha a hatóságok nem tudják megakadályozni a megélhetési bűnözést, megtesszük mi törvényes keretek között, élhet, biztonságos, békés településsé tesszük ismét községünket” – hangzott el. Szóvá tették: a határt az önkormányzat kézdivásárhelyi biztonsági céggel őrizteti, ami nem hatékony, mivel nem ismerik a terepet, lopás esetén nem tudják, hol fekszik a parcella. Ha viszont helyieket alkalmaznának a határ őrzésére, még munkahelyeket is teremtenének. A jelenlevők a helyi rendőrörs munkatársait is elmarasztalták: sokszor nem a károsultakat vagy bántalmazottakat, hanem a tettese védték. A fórum végén többen csatlakoztak az egyesülethez.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 10.
Megalakult a Székely Helyőrség
A Kézdiszentléleken történt motoros baleset kapcsán sorra került lakossági fórum összehívói egy érdekvédelmi szervezet létrehozását ígérték. A Székely Helyőrségre keresztelt civil szervezet szombaton este mutatkozott be a Perkő alatti település művelődési otthonában.
Három kézdiszentléleki fiatal – Tamás Róbert, Tamás Tibor és Ráduly Róbert – vállalta fel, hogy lépéseket tesznek Kézdiszentléleken a bűnözés visszaszorítására. Erre meglátásuk szerint azért van szükség, mert a hatóságok nem végzik megfelelően a munkájukat, ennek a hiányosságnak pedig a becsületes adófizetők a szenved alanyai.
A Székely Helyőrség nevű szervezet életre keltéséről és célkitűzéseiről a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban beszéltek, mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. A három kezdeményező kifejtette: céljuk, hogy élhetőbb, biztonságosabb településsé tegyék Kézdiszentléleket. Visszaszorítanák a mezei lopásokat, és arra törekednének, hogy a motoros balesetet követ lincseléshez hasonló esetek ne forduljanak el. A roma közösség egyes tagjainak a túlkapásairól is szó esett a megbeszélésen. Úgy ítélték, jelen pillanatban a törvény azokat védi, akik a becsületes polgárok adólejeiből befizetett segélyből élnek.
Az alapító tagok szerint a szervezetet kiterjesztik más településekre is, ugyanis nem csak Kézdiszentlélekre jellemző problémáról van szó, hanem egy olyan jelenségről, ami az egész Székelyföldet érinti. A gyűlés végén lehetőség adódott az egyesületbe való jelentkezésre, és néhányan társultak is a Székely Helyőrséghez.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro2014. november 26.
Biblia-idézettel válaszolt Borboly Rádulynak
A Facebook közösségi oldalon reagált az őt ért sérelmekre Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke. Mint írja, az őt „úton-útfélen rágalmazó városvezető figyelmébe” ajánlja Lukács evangéliumának egy részletét
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere egy pénteki gazdasági konferencián tartott előadásában nem említette ugyan név szerint Borboly Csabát, de az utalásból a hallgatóság számára világos volt, hogy Csíkszereda polgármestere kire gondolt, amikor a következőképpen fogalmazott: „Ha ollókecegtető volnék, akkor egyfolytában tudnám a szalagokat vágni. Én ezzel szemben azt szeretném, hogy közösen használjuk ki a város befektetési lehetőségeit, mert az a jó, ha nemcsak a város költségvetése áll jól, hanem a vállalkozók is tisztességes hasznot tudnak megvalósítani”.
A fenti kijelentésre reagálva Borboly Csaba Lukács evangéliumának hatodik fejezetéből választott. Abban többek közt a következő áll: „Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz. (…) Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. (...) Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Nem most kezdődött a két választott személy közötti nyilatkozatcsata. Ráduly Róbert Kálmán még tavaly decemberben mondta a Csíki Hírlapnak adott interjújában, hogy szerinte Borboly Csabának és két vádlott társának le kellett volna mondania tisztségéről, miután az ügyészség vádat emelt ellenük.
Csíkszereda polgármestere arra a bűnvádi eljárásra utalt, amelynek keretében a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly szeptemberben vádat emelt a Hargita megyei önkormányzat elnöke, volt alelnöke, Sófalvi László, továbbá Pálffy Domokos önkormányzati képviselő és tíz társuk, közöttük Kósa Péter, Csíkszentmihály RMDSZ-es polgármestere ellen. Az ügy a Marosvásárhelyi Ítélőtáblától Csíkszeredába, a Hargita Megyei Törvényszékre került vissza, tárgyalás azonban még nem volt.
Kozán István
Székelyhon.ro2014. december 17.
Gyertyagyújtás és himnuszéneklés
A temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján emlékeztek Csíkszeredában szerdán délután, ugyanakkor a jogállamiságért, a magyar himnusz szabadon énekléséért is szót emeltek.
A Szabadság téren több százan gyűltek össze, kezükben égő gyertyával emlékeztek a ′89-es forradalomban elhunyt hősökre.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a szabadságharcban elvesztett barátjáról beszélt. „Dobre Tudor egyetemista kollégám 1989. december 20-án bizakodóan ment el a népgyűlésre, a nagy térre, mert abban hitt, hogy az élete, mindnyájunk élete gyökeresen meg fog változni. De erről a népgyűlésről soha többé nem tért haza” – mondta Ráduly. Majd így folytatta: „egy másik barátomnak álmában Dobre azt mondta, sajnos a lényegre törő kérdésekben semmi nem változott az elmúlt 25 évben, a szekusok és a milicisták, akik őt gyakorlatilag kivégezték, még mindig ténykednek, sőt megerősödtek”.
A Magyar Polgári Párt által szervezett megemlékezésen szót emeltek a jogállamiságért is. Mint elhangzott, egy európai uniós országban egy másik tagállam himnuszát elénekelni nem bűncselekmény, utalva ezzel a Kovászna megyei prefektusra, aki az MPP-re azért rótt ki bírságot, mert nyáron egy sepsiszentgyörgyi eseményen elénekelték a magyar himnuszt.
Az eseményen Mihály Imre atya közös imára szólította fel a jelenlévőket, majd felszólalt Csillag Péter MPP-s Hargita megyei önkormányzati képviselő is. Végül Antal Tibor gyimesi zenetanár vezényletével az egybegyűltek elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Barabás Hajnal |
Székelyhon.ro2014. december 29.
Ráduly: „Nagyot lehet rúgni a székelyekbe”
A 2014-es esztendő hagy kívánnivalót Ráduly Róbert Kálmánban, 2015-re viszont annyi munkálatot terveztek, ami szerinte két esztendőre is elegendő lenne. A Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjújában Csíkszereda polgármestere beszélt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról is: szerinte a kormányon töltött nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte. „Az biztos, hogy az elmúlt években az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint amennyiszer kellett volna” – vélekedett.
Ráduly Róbert Kálmán polgármesterben hagy még kívánnivalót az elmúlt esztendő. A Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjúban elmondta: amikor ezt az évet megtervezték, úgy érezték, ebben több van, mint ami különböző okokból kifolyólag kiviteleződött. De meg kellett tapasztalniuk azt, hogy milyen amikor nincs autonómia, amikor a kérdések nem a helyi embereken múlnak.
„Mára a korrupciós nemzeti sport keretében oda sikerült jutni, hogy semmi más nem számít, csak az, hogy ki milyen áron ígéri a munka elvégzését. Egyre inkább azt fogjuk látni, hogy ez ebben a formában kevés jót hoz a közösségeknek. Őszintén szembe kell nézni azzal, hogy a legolcsóbb ajánlat nem a legelfogadhatóbb. Ez tehát oda vezethet, hogy az elvégzett munkálatok tartóssága tekintetében gondok lesznek a következő években. Tartós fogyasztási cikkből az ember nem veszi a legolcsóbbat – fejtette ki aggályait a városvezető.
A csíkszeredai távfűtésről úgy vélekedett: minden befektetett fejlesztés ellenére lassan azt látja, hogy azok jártak jól, akik rég bedöglesztették a távfűtést, így ez nem köti le az idejüket. „Még nem adtuk fel, bár egyre több olyan hang van, hogy most már fel kellene adni, mert a ráfordított energia és anyagi források nem arányosak a pillanatnyi eredményekkel. Ezek a kijelentések igazak, de attól még el kell jussunk oda, hogy ha bárki vissza akar majd csatlakozni a távhőrendszerre, akkor egy működőkepés távhőrendszer legyen Csíkszeredában – osztotta meg észrevételeit Ráduly.
Csíkszereda polgármestere szerint Csíkszereda a '89-et követő gazdasági átrendeződésnek jelentős vesztese volt, ezért is hanyatlott el az ipar a megyeszékhelyen, Székelyudvarhellyel ellentétben. Példát is mondott: „a csíkszeredai önkormányzat egyszer tévedett: a kétezres évek elején fel volt ajánlva, hogy vegye át a traktorgyárat, akkor még nyolcszáz ember dolgozott ott. Ha ezt akkor meglépik, akkor a város tulajdonába kerül a felső és az alsó traktorgyár teljes telepe. Így viszont különböző magánszemélyek kezében van elfekvőben, akik nem tudják hasznosítani. Ilyen szempontból tehát sokkal kegyesebb volt a sors az udvarhelyiekhez. Számunkra más tekintetben volt kegyes a sors: a mi városvezetésünk sokkal hatékonyabb, mint az udvarhelyi. Bennünket nem foglaltak le a parttalan, személyes és érdekviták. Mi a sorstól politikai színezettől független tenni akarást kaptunk, és a közösségi teljesítményünk messze meghaladta Székelyudvarhely közösségi teljesítményét.”
Arra a kérdésre, hogy helyi választott vezetőként hogyan értékeli az RMDSZ kilépését a kormányból, Ráduly Róbert Kálmán elmondta, hogy a tavaszi döntésnél négyen nem értettek egyet a kormányra lépéssel. „Jómagam és a megyei elnök nem támogattuk a kormányra lépést. Úgy érzem, hogy ez a nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte. Az biztos, hogy az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint amennyiszer kellett volna. Ez hangsúlyozottan nem vált az előnyére, sem a mi helyzetünk külföldi megítélése tekintetében. Látni kell, hogy eljött az az idő, amikor jó nagyot lehet rúgni a székelyekbe, illetve a romániai magyarokba – ilyen 25 év alatt még nem volt –, mert német az ország elnöke, tehát a kisebbségi kérdés meg van oldva. Most már a romániai magyar közösséget nem segíteni kell, hanem fenéken kell billenteni őket, el kell venni tőlük azokat, amikről tudjuk, hogy a magyaroké volt és nagy nehezen kapták vissza. Erre lehet számítani a következő időszakban is. Innentől a kormányzati szerepvállalás csak arra lesz jó, hogy ezt a kiszolgáltatott helyzetet valamilyen módon lehessen ellensúlyozni. A Mircea Duşa- és a Gabriel Oprea-szerű arcoknak kell az olyan botlasztó, amit a pásztorkutyák viselnek. Kell tudni azt is, hogy nemcsak elvétve vannak a román politikai életben az olyan gondolkodású politikusok, akik belül ragyognak, amikor hallják az „Afară afară cu ungurii din țară” (Kifelé a magyarokkal az országból) – fejtette ki.
A csíkszeredai tervezett és futó beruházásokról elmondta, bízik abban, hogy intenzív év lesz a következő, mivel sok uniós pályázat, illetve beruházás várja a végét. Ezek közül kettőt még alá sem írtak, ezek közül az egyik tíz tömbház hőszigetelését tartalmazó csomag. „Jövőben be kell fejezzük a hargitafürdői felújítást, több mint két tucat tömbház hőszigetelése kell befejeződjön. Az idénről átcsúszott Szász Endre utca és a Villanytelep utca felújítását, illetve a félkész körforgalmat is be kell fejezni. A Gyermek sétány felújításáról szóló szerződés is meg van kötve, így azt el kell kezdeni. Ez két esztendőre is elegendő volna. Ugyanakkor megvásároltunk egy hatalmas épületet, a Szakszervezetek Művelődési Házát, azért, hogy jó kezekben legyen, és azért, mert annak egy részében képzeljük el a művészeti szakközépiskola bővítését. A mozit is be kell indítani, azt az épületet be kell lakni. Ott tornyosul előttünk a Fűzfa utcának és környékének a felújítása is. Zsögödben is haladni kellene egészen a város végéig, olyan szintre kellene hozni azt a városrészt, mint Taploca vagy Somlyó. Feladat elég van, csak erő legyen, hogy tudjuk elvégezni” – összegzett a városvezető.
Kozán István
Székelyhon.ro2015. január 9.
Ráduly Róbert: kockázatos év lesz 2015
Sok a tennivaló idén is – állította az új esztendőre vonatkozó tervekről lapunk kérdéseire válaszolva Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Mint mondta, úgy érzi, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
– Ha egy idegen ember elemezné Csíkszereda elmúlt néhány évét, talán azt mondaná, hogy az előzőkhöz képest 2014 kevésbé volt látványos esztendő, már ami a beruházásokat illeti. Ön hogy gondolja? – Kevesebb helyre került szalag, ha úgy tetszik, kevesebb munkálatnak került végérvényesen pont a végére, de azért az élet nem állt meg Csíkszeredában. Sok minden történt. Az ember már csak olyan, hogy egyre többet akar, és ha ebből indulunk ki, akkor bizonyára maradt hiányérzet 2014 után. – A polgármesternek maradt hiányérzete?
– Igen is, meg nem is. 2014-ben, ha egyik oldalról nézzük, nagyon sok minden történt, ha a másikról, akkor nem eléggé sok minden. Elkészült a mozi épülete, de a működés nem indult be. Elkészült Hargitafürdőn az új mofetta épülete és egy komoly turisztikai fogadó központ, de a tevékenység a berendezés hiányában a központban nem kezdődött el. El kellett volna készüljön a Villanytelep utca, de nem készült el teljes egészében. Be kellett volna fejeződjön Hargitafürdőn az úthálózat felújítása, de nem fejeződött be teljesen. Ez egy ilyen év volt, amikor sajnos, új dolgokat is meg kellett tanulnunk. Eddig ugyanis, szokatlan módon – és azt kell mondanom, e tekintetben a sors kegyeltjei voltunk – szinte kivétel nélkül olyan kivitelezőkkel dolgozhattunk együtt, akik akartak és tudtak is teljesíteni. 2014-ben azonban három munkálatnál is olyan kivitelezővel volt dolgunk, aki nem állt a helyzet magaslatán, és képtelen volt tartani a vállalt ütemet.
– A 2014-es évet jelentősen meghatározta a városháza, és személyesen a polgármester konfliktusa a rendőrséggel. Miért vállalta ezt az állóháborút?
– 25 éves évfordulója volt az 1989-es decemberi eseményeknek, és még emlékszünk arra, hogy milyen volt annak idején a milícia. Be kell látnunk, és beszélnünk kell arról, hogy a cégért ugyan kicserélték, de a milícia, mint olyan, nagyon sok tekintetben túlélte a rendszerváltást, és a milicisták, akik akkor, abban a rendszerben edződtek, most is ott vannak a rendőrség állományában, sőt, az állományon belül vezető szerepben. Ez nincs rendjén. Székelyföldön sem lehetne a rendőrség több vagy kevesebb, mint egy intézmény, mint ahogy ez mondjuk Olt vagy Tulcea megyében is van. Nálunk azonban „milicista attitűddel” társuló rendszer testesül meg, és ennek már sokszor, sok téren látni, érezni, tapasztalni lehetett a hatását.
Például abban is, hogy az egyenruhások nem teljesítik a feladatukat a közrend biztosításában hétvégenként, és ezért sok a városban a rongálás. Nem teljesítik a feladatukat a Kossuth utcában vészjelzővel megálló gépkocsivezetőkkel szemben, ezért gond van a forgalommal. Ezek apróságok, de jól tükrözik a magatartásukat. És sorolhatom: ittasan vezetnek, és ez nem elszigetelt jelenség. Ennek volt az eredménye a március 15-i, három halálos áldozatot követelő baleset. És voltak még hasonlók, vagyis láthatjuk, hogy nemcsak ittasan vezetnek, de próbálják eltussolni is a következményeket. Úgy képzelik el ezek a milicista-reflexű emberek, hogy ők még mindig a törvény fölött állnak, és nem állampolgárként, hanem valamiféle hódítóként viselkedhetnek a Székelyföldön. Gyakorlatilag ez robbant március 15-én, de sajnos nem jó irányba. Látni kell, hogy a Mircea Duşa, Gabriel Oprea által támogatott, bátorított milicista attitűdöt nem sikerült kellő módon leleplezni még az említett, tragikus kimenetelű baleset nyomán sem. Tudomásul vesszük, hogy Székelyföld még ebből a szempontból sem Románia része. Az utolsó jó példa erre éppen a zászló-ügyük. Mert ha most felelős újságírók megkérdeznék az illetékesektől, hogy a romániai megyék közül hány megyei rendőr-főkapitányság udvarán van még ilyen zászló, mint amilyen a csíkszeredai székhely előtt lobog, azt a választ kapnák, hogy sehol máshol nincs, esetleg Sepsiszentgyörgyön. Ez is azt mutatja, hogy itt a rendőrség nem olyan intézmény, mint máshol, hanem egészen más töltetű. Nekem külön gondom az, hogy azok az emberek, akik azért vannak a parlamentben, hogy jártassák a szájukat, mert a mentelmi jog ezt számukra minden következmény nélkül lehetővé teszi, nem jártatják ezekért az ügyekért. Az egyetlen kivétel Tánczos Barna szenátor, az összes többi hallgatott, és bár kormányon voltunk, nem hatottak oda, ahová ez ügyben kellett volna. Pedig „vétkesek közt cinkos aki néma”.
– A tavalyi évre egy másik jelenség is rányomta a bélyegét: ön több nyilvános megszólalásában is „üzent” a megyei tanács elnökének, és többnyire nem baráti üzenetek voltak ezek. Milyen a viszony a megyeháza és a városháza között, hogy a kommunikációnak ezt a formáját választotta? – 25 éve sok az elvarratlan szál, és soha nem volt felhőtlen intézményes kapcsolat sem a korábbi polgármesterek és a korábbi elnökök, sem az én időmben köztem és különböző elnökök között. Egyrészt azért nem, mert a város jó néhány olyan többletfeladatot vállal és visz ma is, ami a megyei önkormányzat dolga lenne. Mondok egy példát: a megyei katonai központ itt bitorolja a felületet a városháza épületének egyik szárnyában, mikor törvény szerint számára a megye kellene helyet biztosítson. Ez nem kis teher nekünk: gyakorlatilag a városháza épületének harmadát foglalja el a katonai központ. De ha a kulturális palettát nézzük, minimum két olyan intézményt visz a város, amit a megye kellene finanszírozzon. Ez a város számára, szinte azt mondhatom, hogy a normális működést ellehetetlenítő többletteher, kiváltképpen amióta bevezették a létszámkorlátozást. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest például a város akkor vette át, mikor a megye rossz helyzetben volt. De most a megye jó helyzetben van, kifejezetten jó helyzetben, mégsem nem vette vissza az együttes finanszírozását.
Arról már nem is beszélve, hogy a megyénél mások az érdekek. Ott folyamatosan szavazatszámlálás zajlik. Azt képviseli a megye, hogy olyan mértékben kell támogatni a településeket, amilyen mértékben szavazatokat hoztak a különböző választásokon. Nálunk viszont érték- és eredménycentrikusság van. Soha nem mondtuk egyik iskolának sem, hogy úgy kap valamiféle támogatást, ha a választásokkor így vagy úgy lép fel. És ez lényeges koncepcióbeli különbség, amit sajnos nem mindig sikerül összefésülni. A megyénél énközpontúság van, a városnál teljesítménycentrikusság. Itt nem Szőke Domokos, Antal Attila vagy Ráduly Róbert, hanem a felújított Mikó-vár, a felújított iskola, a megépült sportcsarnok, vagy éppen az uszoda kerül előtérbe, és én úgy gondolom, hogy ez így van rendjén.
– Nézzünk egy kicsit előre is. Van már a városnak költségvetése 2015-re, ennek fényében milyen éve lesz Csíkszeredának?
– Kockázatos, veszélyes éve lesz. Erről próbálom meggyőzni a két alpolgármester kollégámat és a városháza munkaközösségét is. Tíz év alatt még ennyi leküzdendő akadály, tornyosuló feladat egy tömegben nem mutatkozott előttünk. És mondjuk el mellé azt is, hogy mi sem vagyunk a legjobb állapotban. Ma a csapatunk motiváltság, munkakedv, munkamorál, kihívásokra való éhség tekintetében nincs a legjobb formájában. Ennek oka többrétű. Egyrészt, úgy érzem, hogy az önkormányzatban zajlik egyfajta helyezkedés. 2016-ban választások lesznek, és nemcsak az önkormányzatban, hanem az RMDSZ-ben is tetten érhető egyfajta pozícionálódás. Másrészt ott van a folyamatos félelem sugárzása a helyi vezetők és a polgármesteri hivatalok munkaközösségei felé: így vizsgálunk, úgy hallgatunk, úgy követünk stb. Ez a munkakedvet és a személyes felelősségvállalást jelentősen megrontotta.
– A városi önkormányzat esetében mi motiválja a „helyezkedést”? – Erre is van válaszom. Nagy ajándéka volt Csíkszeredának, hogy nekünk nem diktált senki. Volt olyan vállalkozó vagy vállalkozói csoportosulás, amely támogatta volna a politikai pályán való elindulásunkat, valamelyik kampányunkat, és ezt majd meg kellett volna fizetni. Ez különösen most érdekes, mikor látjuk az államelnök-választás után, hogy a pártok milyen hatalmas összegekkel adósodtak el. Ezeket az adóságokat meg fogják fizetni. Hogy honnan? Nyilvánvalóan a közbizniszekből kell kimossák ezt a pénzt. No, nekünk ilyen adóságunk sosem volt. És ez nekünk, városvezetőknek is, de Csíkszeredának is hatalmas lehetősége és potenciálja volt. Viszont sokan vannak, akik szeretnék itt átvenni és számukra megfelelő mederbe terelni a történéseket, mert ma már, sajnos, erről szól a világ mindenhol. Mi, ameddig erőnk van, ezt a típusú független mozgásteret a városnak és a városvezetésnek szeretnénk megőrizni.
Nagy ajándék volt az előző városvezetéstől, hogy egy lejnyi felvett hitele sem volt a városnak, amikor átvettük, és ezt nem lehet elégszer megköszönni. Ennek az állapotnak a fenntartása, úgy gondolom, egy másik fontos feladat. Apropó, megyével való konfliktus: látni kell, hogy a megyénél egészen más az álláspont. A megye eladósodása zajlik, miközben a város adósságmentes. Mi azt szeretnénk, hogy soha senki ne mondja: eladtuk a gyermekeink jövőjét, és azért, hogy mi szebbnek látszódjunk, olyan terheket róttunk rájuk, amelyeket ők kell majd megfizessenek, sokszorosan. Ma Csíkszereda olyan helyzetben van, hogy adócsökkentést is megengedhetett magának: tíz év után lehetővé tette a város gazdálkodása, hogy adócsökkentést hajtsunk végre, és ez példátlan a környéken. Idén ugyanis a magánszemélyek által fizetendő épületadó értéke 10 százalékkal kevesebb, és kedvezményt tudtunk bevezetni a jogi személyek építményadója esetében is. Ezek mind fontos dolgok, és mutatják, hogy a felelős gazdálkodás közvetlen hatását mindenki, minden cég és minden háztartás kell érezze.
– Térjünk vissza a 2015-ös tervekhez. Említene párat?
– Az a sajátos helyzet, hogy alapvetően kényszerpályán mozgunk. Az uniós finanszírozású munkálatokat, ha tetszik, ha nem, 2015 végéig le kell zárni. Ha egyebet nem is csinálnánk, csak ezeket – tömbház-szigetelések, a hargitafürdői munkálatok befejezése, az Octavian Goga gimnázium szigetelésének befejezése, és ha aláírjuk a szerződést, akkor a Kós Károly Szakközépiskola bővítésének befejezése – már munkavolumenben és összegszerűen is több mint eddig bármelyik évben. És ezek kötelező jellegű dolgok, amelyek alól nem lehet kibújni. Ezek után jönnek azok a munkálatok, amelyeket úgymond mi, szabadon választhatunk, de igazából ezek is kötelezőek, mert jó néhányat közülük máris leszerződtünk. Például a Gyermek sétány felújítása, ami hatalmas volumenű munka, hiszen a Tudor lakótelep legalább egyharmadát érinti.
Ott van még a Gál Sándor utca rendbetétele, a zöldségpiac helyzete, amit már nagyon sokan szeretnének kimozdítani a koncepcionális pontról, és ott van az elkerülő út, ami makadámborítást már kapott, de le kell aszfaltozni. Én itt már szinte meg is álltam volna, de jön az egyik alpolgármester, és még legalább egy ennyi tervet mellé tud tenni. Utána jön a másik alpolgármester, és ő is hozza a maga elképzeléseit: be kellene fejezni a mozit, a Márton Áron szoborcsoportot, és sorolhatnám. Mikor a tennivalók listáját összeállítottuk, én attól ijedtem meg, hogy annyi minden szerepel rajta, hogy még a kötelezőeket sem fogjuk tudni teljesíteni. Az emberben van ugyanis egy olyan, hogy ha túl sok a dolga, inkább nem csinál semmit. És én úgy érzem, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
Forró-Erős Gyöngyi
szereda.ro / Hargita Népe
Erdély.ma2015. január 13.
A tanúk meghallgatása következik
A kézdivásárhelyi bíróság tegnap halasztásról döntött a kézdiszentléleki Páll Zoltán ügyében. A brassói mozgó csendőralakulat alkalmazottjai által a múlt év augusztus 23-án éjszaka, a kézdiszentléleki falunapokon megvert fiatalember másik két társa, Kovács Levente és Kovács Gábor tárgyalását január 15-ére, illetve 21-ére tűzték ki.
Tegnap azzal az indokkal halasztottak, hogy a brassói mozgó csendőralakulat tagjait is beidézik. Az is kiderült, hogy mindhárom megvert ifjú esetében a három tanúnak – Ráduly Róbertnek, Tamás Róbertnek és Tamás Tibornak – előbb a rendőrségen kell írásban nyilatkoznia, majd a soron következő tárgyalásokon eskü alatt kell tanúskodniuk arról, mit láttak augusztus 23-án. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. január 30.
Jövőkép az aknafedő mögül
Az RMDSZ legutóbbi SZKT-ülésén mondott beszéde nyomán indult DIICOT-vizsgálatot egyfajta felhívásnak tartja, és a román nemzetállam építési folyamata részének tekinti. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a szövetség városi szervezetének elnöke ugyanakkor a romániai magyar erők egyesítését sürgeti.
– Miért kell feltétlenül újrafogalmazni egy sikeres, hatalmas tömegeket megmozgató városünnepet?
– Mert még a régi szervezőcsapat számára is egyértelművé vált, hogy változásra van szükség. 2009 után új köntöst adtunk a Szent György Napoknak, azóta évről-évre képesek voltunk gazdagítani a kínálatot. A pozitív trend azonban 2014-re megtört, s ezért elsősorban én vagyok a felelős, hiszen szervező legyen a talpán, aki évről évre eleget tud tenni annak az elvárásnak, hogy mind kevesebb pénzből egyre színvonalasabb produkciókat prezentáljon. A kínálat mennyiségi oldala került előtérbe, ezért most a megreformálás mellett döntöttünk. Ennek természetesen ára van, amikor például eldöntöttük, hogy a továbbiakban nem adunk helyet a bóvlivásárnak, tisztában voltunk, hogy jelentős bevételtől esünk el, és azt a költségvetésből kell pótolnunk. Ugyanakkor bízom benne, hogy nem vezet az érdeklődés csökkenéséhez a programok számának visszafogása, ha a kevesebb program minőségibb lesz. Ami jó volt eddig, szeretnénk megőrizni, a többit pedig kidobni a kosárból. Áttekinthetőbb, letisztultabb Szent György Napokat tervezünk. És nem utolsósorban eleget tenni a városlakók részéről tavaly megfogalmazódott igénynek, miszerint legyen a rendezvény kisebb léptékű, és inkább a helyi embereket szólítsa meg: azaz inkább városünnep, mintsem fesztivál jellegű.
– Elbírja a város költségvetése a megnövekedett terhet? Hiányzik majd valamelyik kalapból az a százezer lej?
– Nem, efelől senkinek sem kell aggódnia. A 2014-es év végén 4,2 millió lej maradt a város számláján, az említett tétel ennek az összegnek a 2,4 százaléka, ilyen körülmények között pedig a városnapok talán megérdemel egy kis „bónuszt.” Emiatt egyetlen méter járda aszfaltozása sem marad el. Egy utca átlagos javítási munkálatai 150-200 ezer lejbe kerülnek, ehhez érdemes viszonyítani azt a 100 ezer lejt.
– Mitől lett ennyire eredményes az elmúlt év – részben RMDSZ-kormányrészvétel mellett, de a korábbinál mégis jóval erősebb politikai ellenszélben?
– Több összetevője is van a dolognak. A város bevételei 2008 óta több mint 50 százalékkal nőttek, elsősorban a személyijövedelemadó-tétel növekedésének köszönhetően. Mindez azt üzeni, hogy több embernek van munkahelye, és/vagy jobban keresnek. A tavalyi spórlás a polgárok és az önkormányzat érdeme, mert kormánypénzből nem lehet takarékoskodni, az abból megmaradt összeget vissza kell utalni. Szentgyörgy gazdasági szempontból a saját lábán áll. Az idéntől bevezetett új központi költségvetés-elosztási rendszernek ugyan vesztese a város, de ez is igazolja majd, hogy nem szorulunk különösebb segítségre. Az új rendszer ugyanis a szolidaritás elvére épül, már a megnevezés sem költségvetés-kiegészítésről szól, hanem költségvetés-kiegyenlítésről. Bizonyos értelemben a korábban jól gazdálkodó települések veszítenek, én azonban el tudom fogadni ezt a pozitív diszkriminációt, mert ez is azt erősíti, hogy meg tudunk állni a lábunkon.
– Ilyen körülmények között milyen pénzügyi évre számít?
– Növekvő bevételekre, talán minden korábbinál jobb eredményekre, annak ellenére, hogy adót csökkentettünk. Akkora volumenűek ugyanis a városban zajló közberuházások, hogy ez nem történhet másként. A megyei kórház felújítása 10 millió eurós nagyságrendű projekt, a hulladéktelep bezárása, a nagy vizes projekt, a szépmezői ipari park csupa olyan munkálat, amelyeket saját forrásokkal kiegészített európai pénzből kell idén befejeznünk. Ha hagynak dolgozni, idén legalább 40 millió euró értékű munkálatok végére teszünk pontot – ha mindez megvalósul, akkora lesz a fejlődés, mint az elmúlt hat évben összesen.
– A közberuházásokra építő növekedés stratégiáját azért többnyire csalókának tartják, tekintve, hogy véges munkálatokról van szó.
– Így lenne, ha ezek a közberuházások kizárólag az infrastruktúráról szólnának, de esetünkben jelentős mértékben a szolgáltató szféráról is beszélhetünk, aminek messzire gyűrűző haszna lehet. A kórház megújulása például sokkal inkább a jövőről szól, mintsem a jelenről. Az ipari park munkahelyteremtést, bevételeket, a napelemes park a város közvilágításának, az önkormányzati cégek energiaellátásának olcsóbbá tételét ígéri. Az ipari park benépesítésével kapcsolatban nem az a célkitűzésünk, hogy egyetlen nagy cég telepedjen meg, hozzon létre ezer munkahelyet, aztán ha majd odébbáll, egyik pillanatról a másikra lesz ezer munkanélkülink. Inkább 8-10 kisebb, 50-100 munkahelyet létrehozó cégre számítunk, mert egy ilyen léptékű távozó helyére könnyebben tudunk hasonlót hozni. Megkerestek például Törökországból egy logisztikai park létesítése ügyében, de nem tudtunk üzletet kötni, mivel nekik minimum 100 hektáros területre van szükségük, míg Szépmezőn csak 16 hektárral rendelkezünk további 19 hektáros bővítési lehetőséggel. Ha sikerült volna visszaszerezni a lőteret a város számára, talán még ez a befektetés is megvalósulhatott volna.
– Az idei eredményességet attól tette függővé, hogy „hagyják dolgozni.” Kik, hogyan és miért?
– Nyilván a „rendszer”. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT velem kapcsolatos vizsgálódásaiból is azt érzem elsősorban, hogy igyekeznek lefoglalni az időmet és energiámat, de pszichés nyomás alá is helyeznek, abból a meggondolásból, hogy ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
– De miért és kinek állhat az érdekében, hogy egy polgármester ne dolgozzon teljes fordulatszámon?
– Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én célkeresztben.
– Úgy érzi kiemeltebb „figyelmet” kap, mint mondjuk Csíkszereda polgármestere?
– Mindenképpen, pedig nem tartom magam Ráduly Róbertnél sem okosabbnak, sem ravaszabbnak vagy radikálisabbnak. De megyei léptékben tekintve is nagyobbnak érzem a Háromszékre nehezedő nyomást. A rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. Csíkszeredában például sokkal több köztéri székely zászlót látni, még sincs annyi bírósági eljárás. Nyilván nem a hargitai prefektus lazaságán vagy empátiáján múlik, mindössze arról van szó, hogy más utasítást kap Bukarestből, mint a háromszéki. A hatalom érzékeli, hogy mi sem szorítkozunk az aszfaltozásra, hanem sajátos nemzetpolitikát képviselünk, amely Háromszék magyar jellegét szeretné megőrizni.
– Többéves politikai-közéleti szereplés után bizonyára képes érzékelni a széljárások változását. Mit tapasztal mostanában egykori bukaresti kollégái vagy tárgyalópartnerei körében?
– A DIICOT-os történet kirobbanása óta érzékelhető egyfajta változás, megpróbálják elérni, hogy ne legyek szalonképes tárgyalópartner. Az eljárás ténye – bár az sem egyértelmű, hogy indítottak-e bármilyen eljárást – azonban hatalmas nyilvánosságot kapott, ami nyilván hatott arra, aki nincs tisztában a helyzettel, és alkalmat adott sokféle belemagyarázásra. Szerintem amúgy a DIICOT lépése egyfajta felhívás táncra más intézmények felé is: itt van ez a gyerek, figyeljetek rá ti is. De ami igazán veszélyes szerintem ebben az ügyben, az a tény, hogy a békés és kizárólag demokratikus eszközökkel küzdő erdélyi magyarságra megpróbálnak jelzőket aggatni, és ez számunkra elfogadhatatlan.
– Hogyan viszonyul ahhoz a híreszteléshez, hogy a következő kongresszuson elindul az RMDSZ elnöki tisztségéért. Nem utolsó sorban egy hasonló pozíció által nyújtott fokozott védelem érdekében…
– Nem leszek Kelemen Hunor kihívója.
– Meg sem fordult a fejében?
– Nem, őszintén meg is lepődtem, amikor először kérdezték ezt tőlem. Egyrészt mert nem tartom magam eléggé felkészültnek egy RMDSZ-hez hasonló bonyolultságú szervezet irányítására, másrészt szeretem a munkám, és hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok. Ugyanakkor én elsősorban a székelyföldi régióra koncentrálok. Kelemen Hunorral roppant korrekt a kapcsolatom, támogatom őt, egyetlen százaléknyi okot vagy esélyt sem látok, hogy elinduljak ellene.
– Mégis egyik konfrontációs felületként emlegetik azt az RMDSZ-en belüli vitát, amely egy székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozása körül folyik. Ez sem erodálhatja a viszonyukat?
– Erodálásról szó sincs, ám ez nem azt jelenti, hogy feltételek nélkül támogatom Kelemen Hunort. Ő pontosan ismeri az RMDSZ modernizációjával kapcsolatos nézeteimet, nekem meg fontos, hogy tudjam: érti azokat, és bizonyos, általa is hasznosnak tartott és kivitelezhető, elsősorban Székelyfölddel kapcsolatos elemeket beilleszt a szervezet működésébe és ideológiájába. Egyértelmű, hogy meg kell erősíteni a székelyföldi RMDSZ-t, de ezt eddig sem Kelemen Hunor vagy a szórványlobbi akadályozta elsősorban. Már most is sokkal nagyobb autonómiája lehetne a székelyföldi RMDSZ-nek, ha mi, székelyföldiek gyakrabban találkoznánk, jobban összehangolnánk a tevékenységünket. A gond az, hogy nagyon sokan önkormányzatokban dolgozunk, s ahogy mondani szoktuk, sokszor az aknafedőktől nem látjuk a jövőt. Azaz annyi a sok apró, megoldásra váró feladat, hogy képtelenek vagyunk ezektől jövőt vizionálni. Akkor történnek majd a nagy dolgok, amikor megfelelő számú ember él itt, aki képes minőségi szinten beleszólni a közéletbe. Aki ma az alapszabályban látja az előrelépés akadályát, kifogásokat keres.
– Azon kevés RMDSZ-vezetők egyike, aki „beszédes” viszonyban van a romániai magyar ellenzék képviselőivel is. Növeli az a népszerűségét és támogatottságát, vagy épp ellenkezőleg?
– Az RMDSZ, de a hazai magyarság jövője szempontjából is roppant fontos lenne összefogni. De ne azért fogjunk össze az MPP-vel vagy a néppárttal, mert akkor kényelmesen bejutunk a parlamentbe, és ne is a kényszer vigyen rá, hanem az őszinte együttműködési szándék. Nincs most sem idő, sem lehetőség az egymással folytatott vitákra, a magyar közösség helyzete, a román közösség viszonyulása nem engedélyezi, hogy ilyesmire forgácsoljuk szét az energiáinkat. Mert mindaddig, míg ellenfélként tekintünk egymásra és egymással vagyunk elfoglalva, gyengítjük a közösséget. Roppant fontos, hogy az RMDSZ-nek mielőbb legyen világos kormányprogramja, közpolitikái, amelyek az ellenzékben való politizálás elveit is megszabják. Az utóbbi időben ezekkel foglalkoztunk a szükségesnél jóval kevesebbet, mert lássuk be, kormányon sem a saját programunk szerint dolgoztunk, hanem mások kormányprogramja alapján. Sok korrekcióra van szükség, de nem személyi vagy szervezeti ügyekben – egyszerűen mindenkinek jóval többet kellene dolgozni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. március 5.
Tiltakozó megmozdulásra szólítanak
„Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne a marosvásárhelyi polgármester, hanem a felelős székely polgármesterek után igazodjanak” – ezzel a felhívással fordult azon csíki önkormányzatok felé Csíkszereda polgármestere, amelyek még nem fogadtak el a Székelyföld jogállására vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt tanácsi határozattervezetet.
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai kötődésű szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-i székely szabadság napjának fontossága mellett. Az eseménynek az adott „löketet”, hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt, a következő két évre is megtiltotta az SZNT által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját” – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17 óra 30 percre várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet” – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője. Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre.”
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a városi MPP részéről Somay Péter, a városi EMNP részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni”. Kozma István Florin CSTIT-elnök Tusnádfürdőtől Domokosig minden fiatalt vár a tiltakozásra. Tiboldi László EMNT-alelnök arra kéri a csíkiakat, hogy kedden este tegyenek gyertyát az ablakokba. „Korlátozzák a nemzeti jogainkat. Mi vagyunk itthon, élni csak szabadon érdemes, de ezért tenni is kell” – fogalmazott Tiboldi.
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér.”
Heten a huszonötből Érdemes tudni, hogy a csíki régióban a huszonöt önkormányzat közül eddig a következő önkormányzatok fogadtak el autonómiahatározatot: Csíkszereda, Tusnádfürdő, Csíkpálfalva, Csíkszentdomokos, Csicsó, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok.
Kozán István
Székelyhon.ro2015. március 6.
Együtt tiltakoznak a magyar szervezetek Csíkszeredában
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-ei székely szabadság napjának fontossága mellett – adja hírül a kronika.ro-n.
Az eseménynek az adott „löketet", hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt a következő két évre is megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját" – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17.30-ra várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet" – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője.
Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre" – fogalmazott.
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Somay Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni".
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-ére hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér" – mondta a csíkszeredai polgármester.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként csütörtökön közleményben jelezte: a törvényes előírásoknak megfelelően, hétfőn benyújtotta a kérvényt a 2016-os és 2017-es március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás megszervezésére, a jogszabály által előírt 48 órán belül azonban nem kaptak választ a rendezvények betiltására vonatkozóan.
„Elmondható tehát, hogy semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a rendezvényeket megtartsuk, közvetkezésképpen azokat meg is fogjuk rendezni" – szögezte le közleményében az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény.
Mint ismeretes, az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt mondta, a következő két évben biztosan nem lesz felvonulás a székely szabadság napján, a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte azokat – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2015. március 11.
Napos oldal
Az idei székely szabadság napja igenis felkelt, sőt éppen a tiltásoknak köszönhetően világított rá – még csak derengő, sanda fénnyel – az egyetlen járható útra, arra, amelyen csak együtt lehet előrelépni.
A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor – talán legfélresikerültebb idei nyilatkozatával – bő egy hete még úgy próbálta érthetetlen módon bagatellizálni a történteket, hogy kijelentette, nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, „ez az SZNT-elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Hogy ez távolról sem így van, néhány nappal később Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere bizonyította be, aki az SZNT, az EMNP és az MPP képviselőivel közösen jelentette be, hogy együtt tiltakoznak a városban a székely szabadság napján.
A csíkszeredai példát annak az újratervezésnek egyik első, követendő lépéseként lehetne értelmezni, amelyről épp Kelemen Hunor beszélt többször is a közelmúltban. Ide illik Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök bejelentése is, miszerint májusban pártfüggetlen előválasztás útján nevezik meg azt a marosvásárhelyi polgármesterjelöltet, akit jövőre a teljes magyar közösség támogathat az elöljárói tisztség visszaszerzése érdekében.
Persze mindez csak akkor tekinthető a sokak által várva várt új kezdetnek, ha nem csupán derék magánakcióknak vagyunk tanúi, hanem az RMDSZ felső vezetése is összefogást szorgalmazva, a pártszándékokat a nemzeti érdeknek alárendelve képzeli el az újratervezést.
Ha pedig utóbbi nyilvánvalóvá válik, az ellenzéknek is azonnal változtatnia kell hozzáállásán, és félre kell tennie az afféle kekeckedéseket, hogy elsőként ki invitált kit tárgyalóasztalhoz, ki nem válaszolt a másiknak, s hogy a sajtón keresztül hiába üzengetnek egymásnak.
Merthogy a székely szabadság napjánál is világosabb: a tét óriási. S hacsak egy isteni kéz nem nyúl alá, hogy a grabancuknál fogva egy asztalhoz ültesse a most még egymással kardoskodókat, akkor nem marad más, minthogy alapos önvizsgálatra szólított képviselőink józan eszében, lelkiismeretében bízzunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)2015. március 15.
„Szabadságból akkor lesz több, ha megosztjuk”
Méltóképpen emlékeztek a csíkszeredaiak március 15-én. A magyar nemzet ünnepnapjára, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulójára díszbe öltözött közösség megkoszorúzta Gál Sándor, majd Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát.
A csíkszeredai Gál Sándor teret a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárainak katonadalai töltötték be tegnap, miután a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar fúvósai eljátszották a román, majd a magyar himnuszt. Az 1848-as forradalom székely honvéd tábornokának szobránál összegyűlt ünneplő közösség a történelmi egyházak képviselőinek beszédét hallgatta meg.
„A székely akkor ilyen vitéz, ha vezére még vitézebb” – idézte Darvas Kozma József római katolikus esperes Petőfi Sándor magyar költőt, aki megjegyzésként küldte ezt a sort a Székelyek című verse mellé a Debreceni Közlönybe 1949. április 17-én. Az esperes ehhez kapcsolódóan így folytatta ünnepi beszédét: „Politikusainkat, hivatalt viselő elöljáróinkat, akik autonómiánk mellett kiállnak, akik ilyen lehetőségek között mernek dolgozni, ne szidja senki, még a Székelyhonon se!” Az egyházi elöljáró szerint ez mérgezi a közösséget. „Nekünk bátorítani kell a vezetőinket, a vezéreinket, hogy mi is bátrabbak legyünk” – emelte ki.
Darvas Kozma József továbbá kijelentette, március 15-e 2015-ben az autonómiáról, a szubszidiaritásról szól. „Csíkszeredának ne dirigáljon Budapest vagy Bukarest, vagy Brüsszel, az államhatalom ellenőrzést tartson és támogasson!” – hangsúlyozta az esperes, majd pontokba szedve ismertette az önrendelkezési elveket, követeléseket.
Darvas Kozma József után beszédet mondott Solymosi Alpár unitárius lelkész, majd Csige Sándor Zoltán, Magyaroszág Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja olvasta fel Orbán Viktor ünnepi üzenetét. Ezt követően megkoszorúzták Gál Sándor szobrát, majd a résztvevők ünnepélyesen felvonultak a Vár térre.
Ráduly: A Csíki Magánjavak visszaállítása nélkül nincs autonómia!
Ráduly Róbert Kálmán házigazdaként köszöntötte a Vár téren összegyűlt ünneplő közösséget. Csíkszereda polgármestere többek között arról beszélt, hogy az 1848-as forradalom kitörésének szele Csíkországba április negyedikén jutott el, ennek kapcsán megemlítette Gecző János csíki forradalmárt társaival, Donáth Pállal és Veress Ádámmal együtt. Majd visszatérve a jelen politikai helyzetre, így fogalmazott: „Milyen szép lenne addig nem lépni a kormányba, amíg az autonómiát nem ígérik meg nekünk”. Ráduly továbbá a Csíki Magánjavak vagyonközössége visszaállításának szükségességét emelte ki. „Autonómia addig nem lesz, amíg a Csíki Magánjavakat nem sikerül visszaállítani. Az autonómia alapja a biztos gazdasági háttér. A székelységnek, különösen a csíki székelységnek a közbirtokosságok és a Csíki Magánjavak több tízezer hektáros erdőbirtoka volt a mindenkori bankja!” – hangsúlyozta a polgármester. Végezetül megválaszolt egy kérdést. „Azt a kérdést, amelyet Klaus Johannis államfő nem létezőnek nevezett nem olyan rég Németországban, ugyanis ő azt mondta, nincs magyar kérdés. Mondjuk ki erre a kérdésre a magyar és a székely választ: autonómiát akarunk!” Kijelentését tapssal fogadták a résztvevők.
Petőfiék a szólás szabadságát, a cenzúra eltörlését vívták ki, mert tudták, hogy minden elnyomás a szólásszabadság korlátozásával kezdődik – mondta ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az 1848-49-es forradalom tanúsága a szabadság, egyenlőség és testvériség. „Az elnyomók sem a szabadságból, sem az egyenlőségből, sem a testvériségből nem akartak adni, nem akarták megosztani, mintha valami olyasmiről lenne szó, amiből ha adunk másnak, vagy megosztjuk másokkal, akkor elfogy, kevesebb lesz belőle. Pedig tudjuk, hogy a szabadságból akkor lesz több, ha mással megosztjuk” – vonta le a következtetést a szövetség elnöke.
A Vár téri megemlékező ünnepségen felszólalt Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is. Az ünnepség Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrainak koszorúzásával zárult.
Barabás Hajnal 2015. március 20.
Csaba királyfi a csíksomlyói nyeregben
Csíksomlyón mutatják be a Csaba királyfi székely rockoperát augusztus 15-én. A rendezvény első számú díszvendége maga a székelység lesz – mutatott rá a mű szerzője, G. Nagy István Ilián csütörtökön, a díszbemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósul meg az a nagyméretű előadás, amelynek díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben tartják meg. A mű szerzője elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a nyeregben. „Az engedélyeket megkaptuk, elsőként Ráduly Róbert Kálmán állt az ügy mellé. Megkerestük az egyházat is Csíksomlyón, ők is hozzájárultak ehhez a bemutatóhoz.” A produkció kapcsán, melynek már volt egy bemutatója Magyarországon és egy Erdélyben is, elmondta, olyan előadásra törekednek, amely pártok, vitatkozás, ellentmondások fölött áll.
Nemzetegyesítő eseménynek nevezte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a tervezett rendezvényt, nemcsak a rockopera témája miatt, hanem azért is, mert az alkotók határokon átnyúló összefogásával valósul meg. „Ami a politikai vonzatát illeti, nem emlékszem olyan, a nyeregben történt eseményre, amely valami megosztó politikai jelleggel bírt volna, és tudom, hogy ez a mű a névvel kezdődően, a történettel, a tartalommal folytatva egy olyan katarzist tud adni a székely közösségnek, amelyre a mai világban nagy szükség volna.” A polgármester rámutatott, hogy fontos hellyé nőtte ki magát Csíksomlyó a nemzeti kultúra, a néphagyomány és a nemzeti tudat ápolása tekintetében. „Itt jó néhány jelentős rockeseményre is sor került az elmúlt néhány évben. Az egyik, talán a legfontosabb magyar rockopera, az István, a király bemutatásával indult a sorozat, de Koltay Gábornak, Papp Kincses Emesének és legutóbb az egri barátainknak láthattuk a színvonalas produkcióját a nyeregben.”
„Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – hangsúlyozta G. Nagy Ilián. A próbákat május végén, június elején kezdik el. A produkcióban látható, hallható lesz többek között János Kinga csíkszeredai énekes, Gergely Mátyás énekes, zenész, Krizbai Imre énekes, zenész, Bene Zoltán énekes, zenész, aki Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenésszel együtt hangszerelte a rockoperát. Csaba királyfi szerepében Ráduly Botond Manó lesz látható, Látód, a főmágus pedig Rudán Joe.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük észre ez alkalommal, milyen zenészeink vannak. „Nagyon örvendek annak is, hogy a világ szeme Csíksomlyón van, annak is, hogy van egy csodálatos történelmi múltunk, de számomra a legerősebb kapaszkodó az, hogy amit akár Gergely Mátyás, vagy akár Bene Zoliék csinálnak itt Szeredában, azt igenis értékelik Budapesten. Köszönjük G. Nagy Iliánnak, hogy számunkra felmutatja nemcsak a múlt, hanem a jelen értékeit is.”
A mű szerzője felkéri a székelyföldi néptáncegyütteseket, hogy jelentkezzenek a díszbemutatón való részvételre, ahol két momentumban szeretnének „nagyszabású székely táncos társaságot” felvonultatni.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2015. április 22.
Csíkszeredában is vita van a kétnyelvű utcanévtáblák körül
Csíkszeredában is vita tárgyát képezik a kétnyelvű utcanévtáblák: a Hargita megyei prefektus az utcanévtáblák megváltoztatását sürgeti, mivel szabálytalannak tartja, hogy ezeken a magyar nevek vannak elsőként feltüntetve.
A hatóság már 2013 őszén felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy cserélje le a táblákat. Az önkormányzat nem hajtotta végre a kért változtatást, ezért Jean Adrian Andrei tájékoztatta a problémáról a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságot, és a rendőrség határidőt adott a hivatalnak a táblacserére. A prefektus korábban azt mondta, ha a városháza nem cseréli ki a „törvénytelenül kihelyezett” táblákat, a törvényszékhez fordul. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere közölte: az utcanévtáblák szabályosak, és nincs szándékukban ezek eltávolítása. A polgármester szerint a rendőrségnek nem is tartozik a hatáskörébe az utcanévtáblák ügyében való eljárás.
nyagatijelen.com / Transindex / Erdély FM
Erdély.ma2015. április 22.
Tănasă újból támad (Táblaháború Csíkban)
Egy másfél évvel ezelőtt kirobbantott táblaügy borzolja újból a kedélyeket Hargita megyében, egész pontosan Csíkszeredában. Az ügy hátterében a háromszékiek számára jól ismert feljelentő, Dan Tănasă áll, aki a jelek szerint ismét elővette a 2013-ban már beadványban jelzett „törvénytelenséget”, a prefektúra pedig felszólításokkal kezdte bombázni a városházát. Az önkormányzat viszont egyelőre kitart előző álláspontja mellett.
Második felszólítását küldte el tegnap Adrian Jean Andrei kormánymegbízott által vezetett Hargita megyei prefektúra Csíkszereda önkormányzatának, mely okiratban azt kérik, hogy a törvény előírásainak megfelelően olyan utcanévtáblákat helyezzenek ki a jelenlegiek helyett, amelyeken a megnevezés először románul szerepel, és utána magyarul. Az esetről a Székelyhon és Krónika számolt be, megemlítve azt is, hogy az utcanévtáblák lecserélését a feljelentéseiről elhíresült, magyarellenes, jelenleg Spanyolországban élő Dan Tănasă először 2013 őszén követelte, amikor beadványban fordult a prefektúrához, hogy lépjen fel a „törvénytelenség” ellen. A kormánymegbízott akkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy az utcák elnevezését a törvény által előírt módon tüntessék fel, a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályban leírtaknak megfelelően. A törvény kimondja, az útjelző közlekedési táblák és az utcanévtáblák esetében először román nyelven kell feltüntetni a megnevezést. Adrian Jean Andrei a peres úton történő rendezést is kilátásba helyezte, amennyiben az önkormányzat nem tesz eleget a felszólításnak. Lapértesülések szerint ennek a városháza nem tett eleget azóta sem – amit a továbbra is a helyükön lévő táblák is bizonyítanak –, és vélhetőleg ezért Tănasă februárban újabb beadvánnyal fordult a prefektúrához, arról igényelve információkat, hogy milyen lépéseket tett a kormánymegbízott annak érdekében, hogy az utcanévtáblák törvényessé váljanak. Adrian Jean Andrei válaszában azt írta, mivel a polgármesteri hivatal nem hajtotta végre az utasítást, a Hargita megyei rendőr-főkapitányságnak jelezte a helyzetet, a rendőrség pedig határidőt adott a hivatalnak a táblacserére. A prefektus egyúttal egy átiratot juttatott a városházára, hogy számoljanak be, miképp tettek eleget a rendőrség felszólításának. Ezt az okiratot követte a tegnap küldött hivatalos irat. Az üggyel kapcsolatosan Ráduly Róbert polgármester a Székelyhonnak kifejtette: szó sem lehet a táblacseréről, az igazságszolgáltatásra bízzák a döntést. Románia homogenizációs politikája az EU-csatlakozás után új lendületet kapott. „Csúcsponton a restitúció és a nyelvi jogok ellenzése, ezek fontos láncszemei ennek a kisebbségellenes gépezetnek. Ez a mai Románia” – idézte a portál a polgármestert.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 29.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatalánál vizsgálódik a DNA
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei tartanak házkutatást Ráduly Róbert Kálmánnál, Csíkszereda polgármesterénél, ugyanakkor a polgármesteri hivatalban is vizsgálódnak. Többek között a parkolási rendszer szerződését vizsgálják.
Csíkszereda polgármesterénél reggel fél hétkor tartottak házkutatást a DNA ügyészei, akik jelenleg a polgármesteri hivatalnál vizsgálódnak. Amint Antal Attila alpolgármester az Agerpres hírügynökségnek beszámolt, tanácsi határozatokat és szerződéseket néznek át a korrupcióellenes ügyészek. A hírügynökség úgy tudja, hogy Csíkszereda polgármestere és egyik alpolgármestere ellen folyik a vizsgálat.
Antal Attila a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, egyelőre nem lehet képet alkotni, hogy pontosan milyen határozattal, szerződéssel, odaítéléssel lehet baj, mert az ügyészek számtalan dokumentumot kikértek az elmúlt évekből. Az alpolgármester, aki a városháza szóvivője is, kifejtette: a polgármester őt jelölte ki, hogy együttműködjön a vizsgálódókkal, s jelenleg ezt teszik.
A hírtelevízió értesülései szerint a célpontban beszerzési szerződések vannak. Konkrét szerződéseket is felsorolt negyed tíz körüli élő bejelentkezésében a Digi 24: ezek szerint a csíkszeredai parkolási rendszer működtetése érdekében megkötött szerződés a vizsgálat egyik tárgya, továbbá egy áruház építkezési engedélye a hozzá kötődő forgalmi rendezéssel együtt, az eljárás tárgya továbbá a városháza által egyik mobiltelefon-társasággal megkötött szerződés is. A hírtelevíziónak az ügyészek által közölt adatok szerint jelzések vannak arra, hogy Csíkszereda polgármestere havi tízezer euróban részesült azért, hogy a parkolási rendszerre vonatkozó szerződést egy adott vállalkozással kössék meg, ugyanakkor a mobiltelefonálási szolgáltatásokra vonatkozó megállapodásért ötezer eurót kaphatott.
Úgy tudjuk, a vizsgálatot nem a DNA marosvásárhelyi egységének emberei, hanem bukaresti ügyészek végzik.
A csíkszeredai polgármesteri hivatalba jelenleg nem engednek be senkit az ott dolgozókon kívül.
Székelyhon.ro2015. április 30.
DNA: se a City Parking, se a Dedeman nem szerepel a Ráduly-ügyben
Nem szerepel sem a City Parking-, sem a Dedeman-ügy a csíkszeredai városvezetők terhére felrótt vádpontok között az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtöki tájékoztatása szerint – adja hírül Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
Sőt a bukaresti média egy nappal korábbi kiszivárogtatásával ellentétben tízezer eurós csúszópénz elfogadásával sem gyanúsítják Ráduly Róbert Kálmánt.
A nyomozó hatóság csütörtök délelőtti közleményében hozta nyilvánosságra, milyen indokok alapján rendelte el Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester őrizetbe vételét, és kezdeményezte harminc napos előzetes letartóztatását.
Ebben azonban nem szerepel számos, a román sajtó által szerdán ügyészségi forrásokra hivatkozva közölt állítólagos gyanú, például hogy Csíkszereda elöljárója havi tízezer eurós kenőpénzt fogadott volna el a parkolódíjak begyűjtésével megbízott City Parking végtől vagy az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruháztól.
A DNA Rádulyt kétrendbeli hivatali visszaéléssel, hivatali visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel gyanúsítja. Szőke terhére négyrendbeli hivatali visszaélést és okirat-hamisításra való felbujtást rónak fel.
A vádhatóság szerint a polgármester tavaly szeptemberben törvénytelenül, hiányos dokumentáció alapján hagyta jóvá a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítását célzó építkezési engedélyt. A DNA itt fontosnak tartja, hogy rávilágítson a Sapientián oktató Ráduly és a felsőoktatási intézmény vezetősége közötti kapcsolatra.
Felróják Rádulynak, hogy alulértékelt áron vásárolta meg a fizetésképtelenné vált, adósságot felhalmozó Szakszervezetek Művelődési Háza egyik épületét. A gyanú szerint az elöljáró az adásvétel szentesítése érdekében – az ügyészség által nem pontosított eszközzel – „meggyőzte” a csődbiztost, sőt az ingatlan állagát felmérő szakértőt állítólag arra is „rávette”, hogy rosszabbnak tüntesse fel az épület állapotát.
Rádulyt és Szőkét egyaránt azzal gyanúsítják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá 961 304 lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal többször jelezte: a csíkszeredai kataszter megvalósításával megbízott cég dokumentációja nem vehető figyelembe. Az önkormányzat egyébként az eredeti szerződésben szereplő 640 904 lejes megbízási díjat utólag emelte közel egymillió lejre.
Szőke Domokos alpolgármester terhére azt is felrója a DNA, hogy 2014 júniusában törvénytelenül módosított egy a csíkszeredai önkormányzat tulajdonában lévő helyiség bérléséről szóló szerződést. Ennek nyomán az ingatlant bérlő vállalkozó előtt lehetőség nyílt arra, hogy egy harmadik félnek bérbe adja a helyiség egy részét.
Azzal is gyanúsítják az alpolgármestert, hogy az önkormányzat által meghirdetett versenytárgyalásra beérkezett pályázatokat elbíráló bizottság elnökeként a bukaresti Garden Center Group Kft-t bízta meg a Rét utcai zöldövezeti munkálatok kivitelezésével, 1,3 millió lej értékben. Az ügyészek szerint azonban a fővárosi cég pályázata nem volt rendeltetésszerű, a társaságnak pedig akkora munkadíjat fizettek ki, mintha a szóban forgó terület százszorosán végzett volna munkálatokat.
Végezetül a vádhatóság amiatt gyanúsítja hivatali visszaéléssel Szőke Domokost, hogy 2014. július 18-án a polgármesteri hivatal szolgálati járművével „szigorúan magánügyben”, háromnapos szabadságra utazott Tulcea megyei rokonaihoz.
A DNA szerint az üzemanyagköltséget a városháza állta, és ez, valamint a személygépkocsi kopása „anyagi kárt okozott Csíkszereda megyei jogú városnak”. A DNA közleményében leszögezi: a gyanúsítottak ellen beindított bűnvádi eljárás dacára Ráduly és Szőke esetében egyaránt fennáll az ártatlanság vélelme – írja a kronika.ro.
Csütörtök esti sajtóhír, hogy a Bukaresti Törvényszék ítélete értelmében a két városvezető házi őrizetben tölti a következő 29 napot.
Erdély.ma2015. április 30.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják, őrizetbe vették Rádulyékat
Többrendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítja Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert és helyettesét, Szőke Domokost az ügyészség, amelynek munkatársai szerdán házkutatást folytattak a városházán, az érintettek otthonában és magáncégek székhelyén. Az RMDSZ-es elöljáró – akinek állítólagos bűnlajstromán szerepel, hogy kenőpénzt kapott a City Parking cégtől – politikai bosszúnak tartja az eljárást, leszögezve: senkitől nem vett el semmit. Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost szerdán este őrizetbe vették.
Vesztegzár alá vonta szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, valamint a székelyföldi város két vezetőjének otthonát. A csendőrség készenléti egységeinek álarcos fegyvereseivel kiszállt ügyészek több órán keresztül folytattak házkutatást a városházán, Ráduly Róbert polgármester és egyik helyettese, Szőke Domokos lakásán, továbbá magáncégek székhelyén.
Bár szűkszavú közleményében a vádhatóság csak annyit közölt, hogy 2007 és 2015 között elkövetett korrupciós és ehhez kapcsolódó feltételezett bűncselekmények ügyében vizsgálódik, a román sajtóba kiszivárogtak a nyomozati anyag részletei.
Az Agerpres és Mediafax hírügynökség értesülései szerint Rádulyt többek között azzal gyanúsítják, hogy egy közvetítőn keresztül havi tízezer euró csúszópénzt kapott a csíkszeredai parkolódíjak begyűjtésével az önkormányzat által 2008-ban megbízott City Parking cég tulajdonosától.
Az is szerepel a hargitai megyeszékhely polgármesterének állítólagos bűnlajstromán, hogy engedélyének kiadásáért és a forgalmi rendezés megvalósításáért 200 ezer lejjel vesztegette meg az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruház. Az RMDSZ színeiben harmadik mandátumát töltő Ráduly továbbá ötezer eurós szponzortámogatás kifizetésétől tette függővé a Vodafone mobiltársaságnál egy szolgáltatói szerződés megkötését.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a reális összeg százszorosáért, 1,3 millió lejért ítélte oda a Rét utcai zöldövezeti munkálatra szóló megbízást a bukaresti Garden Center Group Kft-nek. Mindkét elöljárónak felróják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá közel egymillió lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal jelezte: a cég dokumentációja nem vehető figyelembe.
ár sajtóhírek szerint a másik alpolgármestert amiatt vizsgálják, hogy a csíkszeredai Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok felújítására szerződtetett magáncég a valós ár ötödrészéért végzett felújítási munkálatokat a szülei tulajdonában álló házon, Antal Attila cáfolta, hogy eljárás folyik ellene.
A megyeszékhelyt 2004 óta irányító Rádulyt és Szőkét szerda délután kihallgatásra Bukarestbe szállították, szerda estig azonban nem közölték, hogy őrizetbe veszik-e őket.
A polgármester csendőrök gyűrűjében közölte az újságírókkal, hogy összeférhetetlenséggel, hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítják, ám politikai bosszúnak tartja az akciót.
Őrizetbe vett elöljárók
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán este 24 órás őrizetbe vette Ráduly Róbert Kálmán városvezetőt és Szőke Domokos alpolgármestert – közölte a román közszolgálati televízió (TVR). A Bukaresti Törvényszéken csütörtökön állítják elő őket, kérve a harminc napos előzetes letartóztatásba vételük elrendelését.
Székelyhon.ro2015. április 30.
Házi őrizetbe helyezték a csíkszeredai elöljárókat
Nem fogadta el a Bukaresti Törvényszék a DNA Ráduly Róbert polgármester és Szőke Domokos alpolgármester előzetes letartóztatására vonatkozó kérelmét, házi őrizetben töltik a következő 29 napot a csíkszeredai városvezetők. A városházán Antal Attila alpolgármester többek közt a szerdai kiszivárogtatások és a valós vádpontok közötti éles különbségekről beszélt.
Házi őrizetbe helyezte a Bukaresti Törvényszék Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokos alpolgármestert, ezt Antal Attila alpolgármester, majd a Bukarestben az ítélethirdetést meghallgató Tánczos Barna is megerősítette telefonon szerkesztőségünknek. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által 24 órás őrizetbe vett elöljárók fogvatartása csütörtökön 21.50-kor jár le, ez után hazaindulnak Csíkszeredába – tájékoztatott a szenátor. A törvényszék határozatát még megfellebbezheti a DNA.
Korábbi, csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Attila a Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester ügyében a sajtó által szerdán megszellőztetett, illetve az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által csütörtökön nyilvánosságra hozott gyanúsítások közötti különbségre hívta fel a figyelmet.
Csíkszereda másik alpolgármestere azt mondta, szeretné, ha a realitást képviselné a sajtó a két elöljáró ügyében. „ A sajtóban megjelentek olyan vádpontok, amelyeket az ügyészség nem hangoztatott. Nem tudom, ez súlyos vagy sem, de nagy visszhangot keltett. Az ügyészség által közzétett anyagban jórészt más témák szerepelnek, ez nem jelenti azt, hogy nincs gyanúsítás, és nem lehetnek következményei” – közölte Antal Attila. Az alpolgármester szerint a szerdai házkutatás a polgármesteri hivatalban 12 órát tartott, az ügyészek különböző dokumentumokat kértek, másoltak, és vittek el jegyzőkönyv alapján, mintegy 6500 oldalt. Korrektül viselkedtek, szakszerűen jártak el – értékelt.
„Amikor elmentek, a polgármester és az alpolgármester arra kértek, folytassuk a munkát, amit elkezdtünk és beütemeztünk erre az időszakra. Arra is fel voltak készülve, hogy akár pénteken sem tudják folytatni munkájukat” – közölte. Antal Attila szerint nagy erőfeszítést kíván a munkatársak részéről, és biztos benne, hogy nélkülük nem fog ugyanúgy menni a munka. Hozzátette, hivatalos értesítést vár arról, hogy mi lesz az őrizetbe vett városvezetőkkel: ha szabadlábon maradnak, elláthatják-e hivatali teendőiket. Ha nem, valószínű, hogy prefektusi rendelettel adnak át hatásköröket számomra” – vélekedett. Azt mondta, a mocskolódás mellett sok biztatást is kaptak a városvezetők, amely remélhetőleg erőt ad nekik. „Amivel szemben tehetetlennek érzem magam, és a két kollégám is, az a félműveltség, a rosszindulat, a pletyka abban a formában, ahogy ezt itt és most meg kell tapasztalnunk” – mondta az alpolgármester.
„Valószínű, hogy komoly korrupciós problémák vannak az országban vagy a városban, sőt azt sem zárom ki, hogy a városházán is, de azok a vádak, amikkel a napokkal illették a kollégáimat, képtelen dolgok, és úgy látom, hogy ez azért hullámzik. Lehet, hogy később kiderül, hogy van valami probléma körülöttük, de a megszellőztetett információkról egyértelműen látszik, hogy nem újságírók találják ki ezeket otthon” – utalt a központi sajtóban szerdán megjelent információkra. Úgy vélte, lehet, hogy a város lakossága egy részének sikerült örömet szerezni az elmúlt tizenegy év tevékenységével, másik részének pedig a szerdai nap történésével. „Mindenki boldog lehet, a kérdés hogy kik vannak többségben” – fogalmazott.
Antal Attila kitért a saját személyét érintő információkra is, amelyek szerint a Márton Áron Gimnázium felújítását végző cégnek a szülei házánál elvégzett munkálatokért húszezer lejt kifizetett ugyan, de a munkálatok valós értéke eléri a százezer lejt. Elmondta, a gimnázium felújításának licit folyamatát kétszer vizsgálta már a DNA, 2010-ben és 2014-ben, és nem találtak rendellenességet. A cég a szülei házánál végzett munkálatok után két, egyenként húszezer lejes számlát nyújtott be, de ezen kívül más cégek, csoportok is dolgoztak ott, a munkálatok összértéke meghaladja a 200 ezer lejt. „Ha ez kivizsgálás tárgya lesz, állok elébe. Nem egy újságírói invenció az abban a formában megjelent hír, biztos vagyok, hogy benne vannak a jó szomszédaim, jó csíkszeredai polgártársaim is, akik ezzel e kérdéssel foglalkoznak, aminek az a következménye, hogy a tévében így jelenik meg az információ, és meg is áll azon a szinten” – értékelte.
A taplocai borvízforrás környékének parkosításával kapcsolatban elmondta, a Környezetvédelmi Alaphoz pályázott a város, megnyerték a finanszírozást, a közbeszerzési eljárásra egy cég jelentkezett, és mégis az a vád Szőke Domokossal szemben, hogy favorizálta a pályázót. „Nem tudjuk, hogy rosszakarattal vagy sem, egy hiba történt az elszámolásnál, egy táblázatban a mértékegységnél egy esetben 100 négyzetméter volt, és eszerint számoltak százszoros összeget. A hibát a számvevőszéki ellenőrzés észlelte, a céget értesítették, amely a pénzt visszafizette, és az ügy le volt zárva. Most feltűnik” – részletezte. „A szolgálati autó használatának ügye az a banánhéj, amin Domokos el fog csúszni, és ami biztos, hogy védhetetlen” – vélekedett az ügyészség által nyilvánosságra hozott másik gyanúról. A szintén kifogásolt telekkönyvezésekkel kapcsolatban, amelyet a hivatal kifizetett, azt mondta, nem tud érdemben hozzászólni.
A szintén a sajtóban megjelent, a City Parking céggel kapcsolatos információkra is reagált. „Az önkormányzat hozott egy határozatot, kötött egy szerződést, bevezettek egy rendet, ez sok embert kellemetlenül érintett, sokaknak nem tetszett. A szerződéseket elkérték” – mondta. Hozzátette, egyelőre a sajtón keresztül vádolták valakik a polgármestert, és keltettek hangulatot, hogy ebből anyagi hasznot szerzett, nem az ügyészség. „Egy dolgot tudunk, amióta ez a rendszer van, 150 ezer lejjel több pénzből gazdálkodik a város, ebből elindítottuk és fenntartjuk a helyi közszállítást” – mondta.
Arra az újságírói felvetésre, miszerint a polgármester sms-ben azt állította, hogy ez az egész arra megy ki, hogy Csíkszeredát lefejezzék, Antal Attila azt mondta, nem csak csíkszeredai sajátosságról van szó, hanem általános romániai jelenségről. „Azt látom, ha törvénnyel nem tudták megoldani, hogy egy polgármester csak két mandátumot tölthessen le, akkor megoldják másként. Tartok tőle, hogy lezárul az a korszak, amit én reális önkormányzati demokráciának nevezek” – fejtette ki. Szerinte 2016 után nagyon kevés olyan közösség lesz Romániában, ahol a helyi közösség által kinevelt vezetők lesznek. „Sokkal inkább fogunk hasonlítani az amerikai típusú demokráciára, ahol valaki úgy lesz vezető, hogy annak nevelik, de csak látszatember. Többről van itt szó, érezzük azt is, hogy Csíkszereda sok tekintetben az utolsó vár, az RMDSZ, a székelység, a romániai magyarság szempontjából. A szerdai momentum annak a finálénak a kezdete, ami arról szól, hogy más világ lesz” – vélekedett Antal Attila.
Kiállnak Rádulyék mellett „Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, valamint Szőke Domokos, Antal Attila alpolgármestereket becsületes, Csíkszeredáért és a Székelyföldért tenni, küzdeni akaró elöljárókként ismerjük, tudjuk. Döbbenten vettük tudomásul, hogy az ellenük felmerült gyanúsításokat a központi sajtó már kész tényként kezeli, annak ellenére, hogy a jogállam törvényei kimondják, szavatolják az ártatlanság vélelmét, mindaddig, amíg jogerős és visszavonhatatlan bírósági ítélet nem születik az ügyben. Mindezek mellé társult a központi román médiából már jól ismert álarcos, lánccsörgős kíséret, a hajnali órákban elvégzett házkutatások, a »gyanúsítottak« erőfitogtatásos előállítása, elszállítása, mindezt az éberen figyelő, már a vádpontokról is igen korán és jól tájékozott központi sajtó jelenlétében” – foglal állást az őrizetbe vett eloljárók ügyében közös közleményben az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének önkormányzati frakciója, az RMDSZ Csíkszereda Városi Küldöttek Tanácsa, csíkszéki polgármesterek az RMDSZ Csík Területi Szervezete, valamint Hargita Megye Tanácsának csíki RMDSZ frakciója. A dokumentumban példaként hozzák fel az egykori kézdivásárhelyi polgármester, Rácz Károly ügyét, akit csúszópénz elfogadásával vádolt a DNA. „Egy embert bűnösnek kiáltottak ki, pálcát törtek fölötte a bűnüldöző szervek és a közvélemény egyaránt, meghurcolták, derékba törték, majd évek múltán kiderült, hogy mindezt ártatlanul szenvedte el” – olvasható a közleményben. „Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete önkormányzati frakciója és az alulírottak bíznak elöljáróink, Ráduly Róbert Kálmán polgármester, Szőke Domokos és Antal Attila alpolgármester ártatlanságában, jóhiszeműségében és minden körülmények között határozottan kiállnak mellettük. Bízunk egy igazságos, Európához méltó joggyakorlatban. Együttérzésünket fejezzük ki és önzetlen segítségünket ajánljuk fel a családoknak, akik ezeken a meghurcoltatásokon át kellett menjenek” – áll a közös állásfoglalásban.
Kovács Attila, Rédai Attila
Székelyhon.ro2015. április 30.
Dávid László: nem volt törvénytelenség a Sapientia csíkszeredai épületének felújításánál
A Ráduly Róbert Kálmánnal és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújításával kapcsolatos, a DNA által a központi sajtóba kiszivárogtatott, majd a csütörtökön kiadott közleményükben is megjelent vádakra reagált megkeresésünkre Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
„Valójában két dolgot szellőztetnek a DNA-sok. Az egyik az, hogy Ráduly Róbert a polgármesteri funkció mellett hogy taníthat a Sapientia egyetemen. Ez teljesen törvényes” – mondta el Dávid László. „Ráduly Róbert Kálmán 2003. április 10-én versenyvizsgázott az általunk meghirdetett állásra. 2003. július 7-én hagyta jóvá az egyetem szenátusa az ő felvételét főállású tanársegédnek. 2003 októberében megkötöttük a szerződést a szenátus jóváhagyása alapján” – emlékezett vissza a rektor, hozzátéve, hogy Rádulyt ezt követően, 2004-ben választották meg polgármesternek. A tanügyi törvény értelmében minden olyan esetben, ha valaki választott funkciót tölt be, akkor őt megilleti az a jog, hogy az oktatói állása megmaradjon (románul post rezervat). A törvény 304-es cikkelye értelmében a mandátuma alatt halmozhatja az oktatói funkcióját didaktikai és kutatói tevékenységgel, így a törvény értelmében megmaradhatott az oktatói állása. „Ezt a törvényt betartva tanít az egyetemen Csíkszereda polgármestere egyáltalán nem nagy fizetésért” – fejtette ki Dávid László.
A vádpontokban megfogalmazott hiányos dokumentációval kapcsolatosan a rektor úgy fogalmazott, hogy mindez egy óriási hazugság. Elmondta: a csíkszeredai kar épületének felújítása előtt leadták a feljavításhoz szükséges kérést és dokumentációt. Az elmúlt év augusztusában Csíkszereda Polgármesteri Hivatalától érkezett elbírálásban három kifogásolnivaló volt, amelyből kettőt rögtön javítottak és pótoltak. Az egyik ilyen kijavított hiányosság az alaprajznál volt, a másik pedig a tűzoltósági engedélynél.
A DNA ügyészei az építkezési engedélyre kirótt adó hiányába kötöttek bele, amire azt mondták, hogy nem fizették be, holott ezt a 2003/571-es törvény 285-ös paragrafusa letisztázza. „Eszerint mivel a Sapientia egyetem az akkreditációja után tagja a román tanügyi rendszernek, és a román tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozik, értelemszerűen ennek az adónak a befizetése nem kellett megtörténjen, mert az oktatási intézmények fel vannak mentve ennek befizetése alól” – fejtette ki a rektor, hozzátéve, hogy ezt írásban is leadták a csíkszeredai polgármesteri hivatalnál.
Székelyhon.ro