udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 643 találat lapozás: 1-30 ... 481-510 | 511-540 | 541-570 ... 631-643

Névmutató: Böjte Csaba

2015. augusztus 11.

Fontos, hogy hová tartozunk (A magyarság lelkiállapota a XXI. században)
Beszélgetés Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével Volt református kollégista, esztergályos, teológushallgató, lelkipásztor, tanár, egyházpolitikai tanácsadó, miniszterelnöki főtanácsadó, parlamenti képviselő, államtitkár, jelenleg az emberi erőforrások minisztere a budapesti kormányban. Ismeri a vidéket, a várost, járatos az összes hozzájuk tartozó társadalmi, politikai, gazdasági, egészségügyi, szociális, kulturális kérdéskörben. Az emberi jogok elkötelezett harcosa. Bízik abban, egyszer még visszatér a lelkészi szolgálatra és betegeket látogat, gyermekeknek tanítja a Bibliát, prédikál és elmélkedik. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alkalmával jelenkori magyar sorskérdésekről, a magyarság XXI. századi lelkiállapotáról beszélgettünk Balog Zoltán miniszterrel.
– Kodály Zoltán azt mondta: „A magyar népdal az egész magyar lélek tükre. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket.” Lükő Gábor pedig a népi jelképrendszerek alapján osztályozta a magyar lélek formáit. Nekünk, jelenlegi magyaroknak milyen eszközeink vannak, amelyek által megismerhető a magyar lélek? Egyáltalán, milyen a magyar lélek a XXI. században?
Balog Zoltán: – A magyar lélek sokféle, de ma már óvatosabbak vagyunk, hogy olyan karaktervonásokat találjunk, amelyek csak ránk jellemzőek és másokra nem, vagy ránk jobban jellemzőek, bár másutt is megvannak. Minket a XVI. századtól elkezdve arra tanított meg a történelem, az élet, hogy a túlélési ösztönünk erős legyen, és ezt önmagában is értéknek tartjuk. Ez Nyugat-Európában egyáltalán nem természetes. A németeknek és a franciáknak eszükbe sem jut hálát adni azért, hogy még vannak. Nekünk viszont belső kényszer hálát adni azért, hogy még vannak magyarok a Kárpát-medencében, és nemcsak Magyarországon belül, hanem azon kívül is. Nem magától értetődő a mi helyzetünkben, tekintve azokat a történelmi, kulturális és politikai kihívásokat, sorstragédiákat, amelyek az elmúlt évszázadokban értek. Nagyon fontosnak tartom ezt a túlélési ösztönt. Ha egy kicsit a környező népekkel hasonlítom össze magunkat egy tágabb perspektívából, és az ezeréves magyar államiságra gondolok, elég megfigyelni, ahogy a szlovák, román, szerb, horvát, szlovén politikustársaim állnak hozzá a dolgokhoz. Azok, akik most tanulják a nemzetépítést, vagy most jutottak abba a helyzetbe, hogy ők építhetnek saját nemzetet, a saját államiságukat sokkal tudatosabban élhetik meg, mint korábban. Mögöttünk viszont ott van a több mint ezeréves államiság tapasztalata. Ez megjelenik az állampolgárok, a polgárok szintjén ugyanúgy, mint az intézményeinkben vagy éppen a kulturális és tudományos életünkben. Ez a történelmi tapasztalat, az ezeréves távlat eredményezi azt, hogy például mi az elmúlt huszonöt-harminc évben soha nem gondoltunk arra, hogy erőszakhoz folyamodjunk, amikor jogainkat megsértették, vagy nemzeti jogainkért álltunk ki. Ez nagyon fontos, gondoljunk csak a délszláv háborúra. – Pozitív kicsengése van e távlatból történő szemlélésnek, de azt sem felejthetjük el, hogy éppen történelmünk hozott a dicső korszakok mellett sok vereséget, veszteséget, megaláztatást is. Ön szerint ez hogyan nyilvánul meg a mai magyarságban?
– Az említett távlati, tágabb perspektívát Európa kevéssé értékeli, és nem tud mit kezdeni vele. A magyarságnak saját helyzetéből adódóan a pozitív mellett negatív életérzés is kijutott. Érthető a megbántottságérzés és az áldozatszerep. Van ennek alapja. Objektív alapja például a nyelvünk, amely egyedi. Úgy szokta mondani a miniszterelnökünk, hogy egy titkos kód, amit senki nem ért rajtunk kívül, és ez a fajta meg nem értettség, elszigeteltség, rokontalanság, a kevés barát, kevés szövetséges, a magunkra hagyatottság érzése egyrészt erősíti a túlélési ösztönt, másrészt egy kicsit megrabolja az életörömünket, és ez kár.
– Talán ennél többről van szó. Nem csak az életörömünktől von el egy szeletet az említett negatívérzés-csoport, hisz gyakran találkozunk önérzetükben meggyengült emberekkel, akik bár értékesek, saját maguk nem hisznek ebben. Túl peszszimistán látom?
– Úgy van ez, ha azt sulykolják, hogy vesztes nép vagyunk, onnan csak egy kis ugrás az, amit nekünk a kommunizmus alatt sulykoltak, hogy bűnös nép. És akkor az ember azon gondolkodik, hogy mit rontott el, miért vagyok én a hibás. Fontos az önvizsgálat, de az önmarcangolás, amelybe sokszor belekerülünk, amit adott esetben elvárnak tőlünk, hogy mindig mi legyünk a fő hibásak mindenféle ügyben, az szerintem rossz karakterjeggyé tud válni. Nem segíti azt, hogy erősödjünk és gyarapodjunk. Hit és nemzet
– Úgy tartják, a nemzet a hitet, a hit a nemzetet tarthatja meg. Hit Istenben, saját lehetőségeinkben és cselekvőképességeinkben, hit a jövőben. Hogy áll a magyarság a hitével?
– Ha a csíksomlyói képeket nézem, akkor jó állapotban van a hitünk, és itt nyilván nemcsak a vallásos hitről van szó, hanem arról a nagyon jó találkozásról, amikor a magyarságtudatunk és a keresztény hittudatunk találkozik egymással, egymást erősíti, ugyanakkor korrigálja is. Fontos, hogy magyarságunkat a kereszténység alakítsa, mert akkor lehet igazán erős és értékes, és fordítva, hogy kereszténységünket soha ne állítsuk szembe magyarságunkkal. Nem véletlen, hogy az Úristen ezt az ajándékot adta nekünk. Ajándék, hogy magyarok vagyunk. Olyan feladat, olyan küldetés, amellyel nekünk tudnunk kell élni, és amelyben olyan lehetőségek vannak, amilyenek más népeknek nem adatnak meg. Ennek kell meghatároznia öntudatunkat, de a végletesség nem mindig szerencsés. Néha úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ legtehetségesebb nemzete, mi vagyunk a legjobbak, a másik véglet pedig, hogy azt gondoljuk, mindenki jobb nálunk. Példa rá, hogy amikor a magyar ember elmegy Nyugatra, és azt gondolja, ott minden jobb, és már szégyelli is, hogy magyar, ugyanakkor fordítva is igaz, azt gondolja, akik ott élnek, semmihez nem értenek, mi mindent sokkal jobban csinálunk. Fontos, hogy legyen arányérzék, legyen történelmi tudat, és legyenek olyan valós eredményeink, amelyek összehasonlíthatóak mások eredményeivel. Hála Istennek, van­nak ilyenek. Csak egy példa: emlékszem, Indiában egy taxisofőr szabályosan kinevetett, amikor elmondtam, hogy ­Magyarországon tízmillióan laknak, és alig vagyunk közel tizenötmillióan az egész világon. Azt mondta, Bombayben húszmillióan élnek, ne viccelődjek azzal, hogy egy egész országnak feleannyi a lakosa. És akkor megkérdeztem: hány aranyérme volt Indiának a londoni olimpián? Nekik egy sem volt, nekünk meg nyolc. Ez objektív, a gazdasági eredmények szintén objektívek, tudósaink teljesítménye objektív. A kultúránál kicsit másként van. Bár a világ kultúrája, például a zene magyarok nélkül elképzelhetetlen. Szerintem ezek adnak nekünk egészséges öntudatot, olyan alapot, amelyre ráállhatunk, és közben elődeinkhez mérhetjük magunkat. Esetünkben igaz a mondás, ha néha nagynak látszunk, az azért van, mert óriások vállán állunk. Ezek az óriások a nagy előző generációk, a nagy reformkori nemzedékek, az ötvenhatosok, azok, akik 1920 után helyreállították Magyarországot, és akik a török hódoltság után újra tudtak kezdeni. Ezeknek a teljesítményeknek a fényében szerénynek és alázatosnak kell maradni, de ők a jó kiindulópont.
Az értékes élet közösségi
– Ma már mást kell tudni, más eszközökkel kell a tudást megszerezni és felhasználni, mint ezelőtt száz-kétszáz éve vagy akár fél évszázada. Relatív összehasonlításban: tudunk-e ma annyit, akarunk-e tudásban annyira gazdagok lenni, mint elődeink?
– Nem biztos, hogy több a tudás, de az információ mindenképpen. De sokat tudni és bölcsnek lenni két külön dolog. Miközben lehet, hogy többet tudunk, és több információnk van a világról, aközben egy sor olyan dolgot felejtettünk el, ami nemcsak a túléléshez, hanem a valóságos, értékes élethez szükséges, és most hiányzik. Sohasem szabad az elődök tudását alulértékelni. Mi nagyobb kihívásoknak vagyunk kitéve, mint az előző nemzedékek. A globalizáció, a tömegmédia világa olyan életidegen, természetidegen, népidegen, földidegen embereszményt sulykol, amely, ha nem vigyázunk, morális csődbe vihet. Nagyon nehéz megvédeni magunkat ettől. Sokan áldozatul esnek, bedőlnek ennek a tömegkultúrának, vagy ahogy másként nevezzük, fogyasztói társadalomnak, az eldobhatóságnak, az egyszer használatos dolgok fogyasztásának. Ilyen veszéllyel eddig még nem néztünk szembe. Szembenéztünk diktatúrákkal, ideológiai kényszerekkel, de ez a fajta modern kapitalista fogyasztói kényszer, amely az embert az árura fókuszálja, és nem az emberi viszonyaira, értékeire, súlyos kihívás.
– Említette az értékes életet. Milyen az?
– Az értékes élet mindig közösségi, abban mindig van én-te viszony, és abban mindig megvan az identitás, hogy az ember tudja, honnan jön, hová megy és kikhez tartozik. Nekem teológusként egyszerű megfogalmazni, mert ezek a kérdések nem változtak. Két kérdése van a teremtés hajnalán az Úristennek. Az egyik: Ádám, hol vagy? Ez arról szól, hogy tudod-e, ki vagy. És nem véletlen, hogy amikor megkérdezi az Úristen, tudod-e, ember, hogy ki vagy azok után, hogy szakítottál a tiltott gyümölcsből, a lokalitására kérdez rá: hol vagy? Ez azt jelenti: annak, hogy ki vagyok, mindig köze van ahhoz, hogy hová tartozom. Ez az alapkérdés, ettől lesz értékes az élet, ha ezt tudom és vállalom. A másik pedig a következő kérdés, amit Káintól kérdez meg az Úristen: Hol van a te testvéred? Hol van Ábel? Tudni kell, hogy kihez tartozom, kinek és kiért tartozom felelősséggel. Az értékes élet az, ha megtalálom, akik értem felelősséget vállalnak, és akikért nekem felelősséget kell vállalnom.
Felmutatni a pozitív példát
– Az elmondottakból szinte következik a kérdés: hol tart ma a magyarság szociális érzékenysége, illetve érzéketlensége? Régebben kalákában dolgoztak az emberek, diakónusok segítették az elesetteket. Ma a civil szervezetek sok mindent megoldanak, az állam is teszi a dolgát bizonyos mértékig, pénzzel, programokkal. De változott-e az embertől emberig való érzékenység az idős, a beteg, az elesett, a rászoruló, a fogyatékos iránt? Úgy tűnik, a mai globalizációs eszközök inkább kisepernek, kilúgoznak ilyen érzéseket, érzékenységet, mintsem segítenének. Hogy látja ön?
– Nehéz ezt mérni, mert megváltoztak a körülmények. Inkább azt mondom, ma is vannak olyan példák, amelyek inspirálhatnak bennünket, akiből hiányzik az együttérzés meg az érzékenység, abban is fel tud ébredni ez a magatartás. A médiának, a politikának, az egyháznak, a civil szervezeteknek, az oktatásnak nem­csak az a feladata, hogy ilyen dolgokat tegyen, hanem hogy felhívja ezekre az emberekre a figyelmet. Erdély vonatkozásában az, amit Böjte Csaba tesz az elhagyott és rászoruló gyermekekért, felekezettől függetlenül és a nem hívő emberek számára is olyan életpélda, olyan hatékonyság, amelyre a magyar történelem legszebb lapjain lehet példákat találni. Tehát ma is vannak olyanok, akikről példát vehetünk, mint ahogy az elmúlt évszázadokban mindig voltak. Nekünk az a feladatunk, hogy az ilyen példákat minél jobban középpontba állítsuk, és a valóságos értékeket honosítsuk meg. Kritikát is tudok mondani. Ma a jó és a rossz között, itt a jó a szolidaritás oldala, nehezebb különbséget tenni és ­dönteni, éppen az előbb említett tömegmédia miatt, de nem lehetetlen. Egyéni döntést hozni kordivatok, ízléskényszer ellenére úgy, hogy ez az én döntésem legyen, és kitartsak mellette akkor is, ha a környezetemben mindenki ellene van, sohasem volt könnyű, és a jövőben sem lesz az. De mindig megvan rá az esély, és mindig megvan a választás lehetősége a jó és a rossz között.
Hűségesnek lenni a küldetéshez
– A magyar lélekről, a mai életérzésekről, érzelmi és tudati kényszerekről, a választás lehetőségéről és sok más, a magyarság jelenlegi lelkiállapotát érintő kérdésről sokat lehetne még beszélni. Ki-ki maga tudja, hogy milyen szellemi, érzelmi batyut hord, milyen elődóriások vállára támaszkodik, milyen értékek mentén éli életét. Miniszter úr, arra kérem, ossza meg olvasóinkkal azt az értékrendet, amelyhez tartja magát, illetve amelyet fontosnak tartana az egész magyarság, a magyar nemzet számára. – Nehéz kérdés, mert nem szoktam magamnak megfogalmazni, ugyanis szerintem értékek önmagukban nincsenek. Értékek úgy léteznek, ha emberek képviselik őket. Ezért az életemet ember-ember viszonyban mérem. A legfontosabb értéknek azt tartom, hogy hűséges legyek a küldetéshez, a feladatokhoz, amelyeket az Úristen rám mért, hogy hajtsam végre őket. És minden, ami ezt segíti, az értékes, és ami ezt gátolja, az értéktelen, még akkor is, ha más emberek szemében nagyon értékesnek tűnik. Tehát az embernek a küldetéséhez kell hűségesnek lennie. Azt gondolom, az életprogram magasabb rendű dolog, forrása az az élet, amit mi kaptunk a Teremtőtől. Természetesen nem csak nekem, minden embernek van küldetése, minden ember kapott feladatot élete urától, és ha ezt megvalósítja, boldog lesz. Akkor értékes életet él. De ha csak meg akar felelni külső elvárásoknak, nem fogja tudni felszabadultan élni az életét. Akkor állandóan azt nézi, hogy mit szabad és mit nem. Én arra koncentrálok, hogy mi segít engem abban, hogy megvalósítsam azt, ami rám bízatott.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. augusztus 18.

Böjte Csaba képzési központot indítana a bevándorlóknak
Sokan kérték, hogy szóljak hozzá ehhez a kérdéshez! Elolvastam több e témába vágó írást is!
Ugyanaz a kérdés, „menekültek" és két nagyon különböző válasz, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni! Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül őket nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket...
Egy harmadik utat javasolnák! Ismerős, hogy 1956 után is volt Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára, befogadó lágerek létesültek, hol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett, kellene tanulni. Aki erre hajlandó azt be lehet fogadni, aki erre nem azt haza kell toloncolni! Az autó vezetéshez hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal szerezni, megvannak a minimumok, mit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra! Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok akik közénk jönnek a káosz elöl menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy ez a oktatási, nevelési központ az ö és az ő gyermekei érdekében is van! Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába! Megtapasztaltam, hogy az elvadult utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi akkor nagyon kegyetleneké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem megnyugszik, és megérti, hogy mindaz mit neki meg kell tanulnia az az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek" mely a társadalom számára probléma volt, a képzés által a társadalom gondjaira válasz lesz! Igen, bátran állítóm, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek! Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az EURÓPAI AKADÉMIÁT, olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együtt élésre! Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk! A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból, bölcs tanításokat mondogathattak, ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győzzük az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol! Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni akkor a történelem, mind fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld!
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás!! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell ha ezt a vizsgát elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk!
Hiszek a szeretet végső győzelmében,
Csaba testvér
magnificat.ro
Erdély.ma

2015. szeptember 1.

Böjte Csaba a menekültekről: „Isten nem teremt selejtet”
Hisztériakeltéssel nem lehet megoldani a menekült-helyzetet - mondta Böjte Csaba Ferences rendi szervezetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a 7/24 Embere című műsorban Magyarországon.
A szerzetessel Benyó Rita beszélgetett a magyarországi menekülthelyzetről. Böjte atya szerint nem áll meg a lábán az a feltételezés, hogy a menekültek nagyon másfajta emberek lennének, akik ne tudnának Európában élni. Böjte szerint tanítással, türelemmel bármi megtanítható a menekülteknek.
„Kint jártam Budapesten a Déli pályaudvaron, rengeteg menekültet és köztük sok - sok gyereket láttam... A politikusainknak, a katonáknak meg kell védeniük a lakosságot, nekik ez a dolguk, de nekem, mint Krisztus szeretete hírnökének az a dolgom, hogy az emberekben lévő szeretetlángot életbe tartsam. Testvéreim, ezért mindenkit arra kérek, hogy a menekültekkel szemben legyünk emberségesek. A kis Maryam a mi szülőföldünkre virágot rajzolt. Nekünk úgy kell viselkednünk, ha majd béke lesz az ő szülőföldjén és hazatér, otthon is virágot rajzoljon gondolatba a Kárpát-medencére!” - írja augusztus 27-én.
Augusztus 21-én, a Szerbiával határos Mórahalomból a következő gondolatokat osztotta meg: „Mórahalomban békesség van, az emberek este 20 órától kint a parkban gond nélkül nagy búcsút rendeztek Szent István tiszteletére. Több ezren összegyűltek a fáklyafénynél tartott istentiszteletre. A gyermekek békésen játszottak a fák alatt, míg mi, felnőttek imádkoztunk, énekeltünk, senki nem rettegett a határon átjövő menekültektől. A polgármester szerint még senki nem akart itt megállni, letelepedni, hisz terveik szerint mennek tovább nyugatra. A helybeli emberek szerint még egy ágat sem törtek le a gyümölcsfákról ezek az emberek, mert fegyelmezettek, békességesek, nyugodtak, mennek a maguk útján".
Képzési központot a menekültek számára
Az árvagyerekekkel foglalkozó atya korábban konkrét ötletet is megfogalmazott, hogy mit lehetne tenni azokkal, akik mégis maradnának: egy képzési központot kellene létrehozni a részükre, amely felkészíti őket a békés együttélésre.
"Ugyanaz a kérdés, „menekültek” és két nagyon különböző válasz — 1 és 2 —, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni!
Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket... Egy harmadik utat javasolnék.
Ismerős, hogy 1956 után Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára befogadó lágerek létesültek, ahol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett tanulni. Aki erre hajlandó, azt be lehet fogadni, aki erre nem, azt haza kell toloncolni.
Az autó vezetéshez szükséges hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal megszerezni; megvannak a minimumok, amit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha abból eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra. Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos. Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elől menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy egy oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekeik érdekében is van. Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába.
Megtapasztaltam, hogy az elvadult, utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi, akkor nagyon kegyetlenekké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem, megnyugszik, és megérti, hogy mindaz, amit neki meg kell tanulnia, az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek”, aki a társadalom számára problémát jelentettek, a képzéssel a társadalom gondjaira választ adnak. Igen, bátran állítom, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek!
Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az Európai Akadémiát, egy olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együttélésre.
Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk. A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból bölcs tanításokat mondogathattak. Ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győznünk az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol. Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni, akkor a történelem mint fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld.
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát, és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell, ha ezt a vizsgát Európa elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk.
Hiszek a szeretet végső győzelmében, Csaba t."
maszol.ro

2015. szeptember 19.

A plébános, aki összefogja a petrozsényi magyarságot
A Zsil völgyében is szórványban él a magyarság. A folyó völgyében gyöngyfüzérszerűen sorakoznak a bányászvárosok, amelyek közül a legnagyobb Petrozsény.
A Székelyföldről idehelyezett Szász János plébános szolgál Petrozsényben, de ő nem csak a katolikusok lelki gondjaival foglalkozik, hanem a maroknyi magyarság közösségi életét is szervezi. Tavasszal a plébánost Barcsai Ákos-díjjal tüntették ki.
Szász János plébánossal Bartha Csaba beszélgetett.
Ő az itteni katolikusok, a kevés számú petrozsényi magyarság életét próbálja egy kicsit felrázni, és egy új szint hozni a letargikus, letört hangulatú völgybe – mondta a plébános.
A bányákat bezárták, ide senki nem jön, a fiatalok szinte mind elmennek, és neki kötelessége mindent megtenni azért, hogy azok, akik itt maradtak, jól érezzék magukat az egyházukban, a magyarságukban, a közösségükben – magyarázta Szász János. Hozzátette: havonta két csütörtökön magyar estet szerveznek, amire rendszerint szép számmal gyűl össze a magyarság, itt ismerkednek, beszélnek gondjaikról, örömeikről, vagy akár terveznek a jövő szempontjából.
A plébános a templom látogatottságával is elégedett. Viszont azt is elmondta, hogy a román ajkú katolikusok is hozzátartoznak, a román nyelvű szentmisék résztvevői pedig átlagosan 20-30 évvel fiatalabbak, mint a magyar nyelvű szentmisék résztvevői.
Szász János szerint Petrozsényben mintegy 3500 magyar él, igaz, hogy a népszámlálási adatok ennél nagyobb számot mutatnak, de ezekben azok is megjelennek, akik nem tartózkodnak itthon.
A magyar iskolai élet most egy kicsit felpezsdült, mert Böjte Csaba testvér itt is kollégiumot hozott létre a szegény sorsú, vagy az ára gyermekeknek, ahonnan a magyar iskolába is kerültek – fejtette ki a petrzsozsényi plébános.
Akkor van értelme az egésznek, ha az ember valami jót, szépet tud tenni az emberekért – fogalmazott a beszélgetés végén Szász János.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

2015. szeptember 23.

Lélekben gazdag közösség
Huszonötödik születésnapját ünnepelte szerdán a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A szentmisével kezdődött rendezvényen felszólaltak a szervezet elöljárói és tagjai is.
Az ünneplés szentmisével kezdődött a csíksomlyói kegytemplomban, Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálásával. Ezt követően a Szent István háznál folytatódott a rendezvény.
Az alapítvány negyed évszázadának főbb állomásait, fejlődésének történetét és jövőbeli terveit idézték fel a felkonferáló beszédben. „A szervezet arra hívatott, hogy a több mint 2500 tagjának életét könnyebbé tegye, nehéz pillanataikban segítő kezet nyújtson. Az alapítvány további tevékenységének gördülékeny működése érdekében egy olyan épület elkészítése van tervben, ahol a fogyatékkal élő személyek otthon érezhetik magukat” – hangzott el.
A köszöntő után Fikó Csaba, a szervezet vezetője szólalt fel, megköszönve a vállalkozóknak, magánszemélyeknek és önkormányzatoknak, amiért támogatták az alapítvány tevékenységét, majd a közönség soraiból Szőcs József alapító tagot szólította. „Mi, mozgássérültek lélekben vagyunk gazdagok. A jó Isten megadta nekünk azt az ajándékot, hogy mi lélekben tudunk fejlődni” – mondta Szőcs.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

2015. szeptember 28.

Faluval lenne főváros Marosvásárhely
A tervek szerint a jelenleg mindössze 12 lakossal rendelkező Vajdakuta is része lesz az Európa Kulturális Fővárosa pályázatnak, amelyet Marosvásárhely Szovátával és Segesvárral közösen nyújt be a 2021-es cím elnyerésére. Ottjártunkkor az elszigetelt kis település lakói még nem sokat tudtak erről, de Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea és Ciprian Dobre megyei tanácselnök jelentősen „bővítené” az apró települést.
„A Marosvásárhelytől 24 kilométerre lévő településen egy hagyományos erdélyi falut szeretnénk kialakítani. Művésztelepet hoznánk létre a csodaszép környezetben lévő településen, lehetőséget biztosítva a festőknek, szobrászoknak, hogy oda kiköltözzenek, ott alkossanak. Helyet adnánk a hagyományos termelőknek, hogy ott állítsák elő a tejből, gyümölcsből készülő termékeiket, amelyeket az oda érkező turistáknak kínálhatnának. Vajdakutához jelenleg nyolcszáz hektárnyi terület tartozik, ebből mintegy négyszáz hektárt laknánk be" – fejtette ki érdeklődésünkre Florea, hozzátéve, hogy uniós forrásokból fedeznék a nagyszabású terv költségeit. A projektre egyébként a marosvásárhelyi és megyei önkormányzat is „rábólintott".
A pópa is csak ünnepekkor jön
Vajdakutára – melynek első írásos említése egyébként 1530-ból való – ma is csak kövezett út vezet. Elsőként két szépen rendbe tett házat pillantunk meg, majd az útkereszteződés után újabb kettőt, ezek már inkább nyaralóként szolgálnak. Gyorsan elérkezünk a falu központjába, ahol impozáns ortodox templom és szép parókia áll, gazdátlanul, hiszen, mint később megtudjuk, csak nagy ünnepekkor jár ki ide a küküllőszéplaki pópa. A templommal szemben egy kis takaros ház áll, amely jelenleg múzeumként működik – ám ide is csak nagyobb ünnepeken jön haza az épület volt tulajdonosa. Kicsit arrébb a volt iskola romjait is megtaláljuk.
Vajdakután ma már nincsenek hagyományos értelemben vett utcák, csak elszórtan lehet találni egy-két házat. A határban találkozunk Laurenţiu Mureşannal, aki pár éve Nagyteremiből költözött ide, mert szereti a csendet és a nyugalmat. Hol románul, hol magyarul mesél, közben szedi a földre hullott szilvát, amelyből szíverősítőt főz magának és arra tévedő vendégeinek.
Zsebéből előkerül a tavalyi körtepálinka, amit udvariasan visszautasítunk. Mint mondja, békésen él egymás mellett az az egytucatnyi állandó lakó, aki egész évben itt marad, ha kell, segítenek egymásnak. „Nyáron és hétvégén megkétszereződik, megháromszorozódik a falu lakossága, mert többen hazajönnek. Hallottuk, hogy be akarják népesíteni Vajdakutát. Attól félünk, nehogy cigányokat hozzanak ide, mert jelenleg egy sem él itt" – mondja a férfi, akitől megtudjuk, hogy az egykori település életéről Rozália néni tud mesélni, hiszen ő itt született, soha nem hagyta el szülőfaluját.
Csak a szarvasok zavarják meg a csendet
A 87 éves Chirila Rozália nénit az udvaron találjuk, de máris kedvesen betessékel. A derűs néni elmeséli, hogy gyermekkorában 185 család élt Vajdakután, iskola is működött, mindenki elégedett volt. Aztán lassan elköltöztek az emberek, ki a városba, ki a főúthoz közelebbi falvakba.
Most 12 állandó lakója van a településnek, Rozália néni név szerint fel is sorolja őket. Egyikük, aki fiatalabb, és kocsija is van, havonta egyszer elmegy a küküllőszéplaki háziorvoshoz, felíratja a gyógyszereket, ki is váltja a patikában, hetente egyszer bevásárol nekik, ők pedig megfizetik.
„Hallottuk, hogy valamit akarnak ide, de nem tudjuk, hogy pontosan mit, ezért kicsit aggódunk. Olyan szépen élünk most, csend és nyugalom van. Csak a szarvasok zavarnak meg néha, amelyek a kertek alatt legelnek. Nem akarjuk, hogy cigányokat hozzanak ide" – mondja az idős asszony, aki azt is elmeséli, hogy két gyermeke, négy unokája és nyolc dédunokája van, de egyikük sem él a faluban.
Tőle azt is megtudjuk, hogy egy magyar család is van a faluban, Lőrinczék. Mintha nevét hallotta volna, épp Rozália néni felé tart Melinda, aki beteg férjének szeretne valamilyen gyógyszert kérni. 1990-ben költöztek ide, amikor férjét csordapásztornak fogadták meg. Nyolc gyermekük van, ebből négy saját családot alapított, három Böjte Csaba szovátai otthonában él, a legkisebbik pedig hol itthon, hol valamelyik nagyobb testvérénél van.
A község nyitott az ötletre
Vajdakuta 1971-ben került Küküllőszéplakhoz, addig Nagyteremihez tartozott. A nagyközség polgármestere, Szakács Béla érdeklődésünkre elmondta, hogy már tárgyalt Marosvásárhely polgármesterével és a pályázatírókkal a Vajdakutára vonatkozó tervekről, de helyi szinten egyelőre nem született erre vonatkozó döntés.
„A tanácsosokkal is ismertettem a kulturális főváros projekthez tartozó hagyományos falu kialakításának tervét, és pozitívan fogadták. Még nem tudjuk, hogy egy egyesületet kell létrehozni, vagy partnerségi szerződést kell aláírnunk a várossal és a megyével, ezért egyelőre helyi tanácsi határozat ez ügyben nem született. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, örülünk a kezdeményezésnek, várjuk a konkrét lépéseket" – mondta a községvezető.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

2015. szeptember 28.

Gyarapodó nemzetért
Rönkkápolna-szentelés Csinódon
Tapasztalataim szerint, amikor Csinódról beszélünk, a legtöbb ember rákérdez: az hol van? Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató (több Székelyföldről írt könyv szerzője) megtalálta, megszerette és megvetette ott a lábát. Amint arról korábban is beszámoltunk, a kertjük végében Balázs és felesége szinte saját kezűleg építette fel azt a Mária szíve ökomenikus rönkkápolnát, amelyet szombaton szenteltek fel, több száz barát és ismerős jelenlétében.
Csíkszentmártonból felkapaszkodva az Úz völgyébe vezető erdei úton, a hegy gerincén ott fogad Csinód, a maga sajátos látványosságával. A félórai autózás után úgy tűnhet, mintha időutazást tettünk volna. A festői szépségű, kis székely település még őrzi az őseinktől elsajátítható létformák hangulatát. A központba érve, egy épület falára rögzített deszka igazít útba a kápolna irányába, amelyen egy pólyát tartó gólya ábrázolása mellett sejtető üzenet is áll: „Ketten jösztök, hárman mentek.”
Egy kilométernyi gyaloglás után érkeztünk meg Balázsék portájára, ahol a házigazdák szívélyes üdvözlése után még gyönyörködünk kicsit a haranglábas kapun, a székely motívumokkal festett, régi, tornácos parasztházon, a különleges melléképületeken, valamint a völgyben békésen legelésző lovak és tehenek sokaságán. A kert távolabbi végében látszott a kör alakú kápolna, szív formájú ablakával, s éppen megkondult a harangja, hívó hangja a szertatás kezdését jelezvén.
A hálaadás hozzávetőleg hétszáz ember közös imádkozásával kezdődött, szentmisét celebrált nm. Tamás József segédpüspök, valamint áldását adta nt. Szövérffy István református és nt. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész is. Böjte Csaba ferences szerzetes szentbeszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos a székelymagyarság gyarapodása, majd rátért Balázs balesetének körülményeire, ahol a feleség a férje kórházi ágya mellett fogadalmat tett, hogy ha a jó Isten élni hagyja férjét, megszüli neki a harmadik gyermekét is. Az érte mondott imák, Mária kegyelmének és a feléje özönlő szeretetnek köszönhetően Balázs rendbe jött, s gyógyulásának emlékére, hálából megépítették a kápolnát a Boldogságos Szűzanya tiszteletére.
Nagy Balázs köszönetet mondott mindenkinek, aki imádkozott érte, és támogatta a kápolna megépítését. Kitért arra is, hogy Csinódon több a születés, mint az elhalálozás, és reményét fejezte ki, hogy nemzeti szintre vihető ez a gyarapodás, amennyiben hiszünk benne. A kápolna belsejében áll egy Mária-szobor, amely áldott állapotban mutatja a mosolygó Szűz­anyát, üzenve, hogy nemzetünk jövője a magyar anyáktól függ. Ennek tekintetében nemcsak saját célra készült a kápolna, hanem vallástól függetlenül, minden keresztényt szeretettel vár a Nagy család.
A magyar és az ősi székely himnusz eléneklésével zárták az ünneplést, de a vendégsereg megebédeltetése után még felszentelték a Csinód központjában felállított kőfeszületet, amelyet Urszuly Sámuel mikóújfalusi kőfaragó adományozott.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. október 10.

Erdély legidősebb magyar papja ma is aktív
A 98. évébe lépett nemrég elején Bíró Antal atya, aki ma Böjte Csabának segít: a szászvárosi ferences kolostorban berendezett gyermekotthonban él, rendszeresen misézik, prédikál.
Nézem a kezét. Ujjai helyén mintha görcsösen, szeszélyes könnyűséggel kanyargó szőlőkacsok, erősen kapaszkodó, szép erezetű öreg fa gyökerei lennének. Finoman a karomra fonódnak; ha nyomatékosabban mond valamit, nemcsak a hangját emeli meg, szorít egyet az ingemen.
Odalett a csont, az ízület
– Látja, tanár úr, a begombolkozás is nehezemre esik – mondja. Ragaszkodik hozzá, hogy tanár úrnak szólítson. Az imént azt kérdezte, mivel foglalatoskodtam eddig életemben; régvolt munkám keltette fel leginkább az érdeklődését. Ő is tanított: az 1940-es években Székelyudvarhelyen mint ferences barát németet és magyar irodalmat.
– A börtönben ment tönkre mindkét kezem. Pedig nem vertek meg, hanem meghúzta a cement a pincében, ahol tartottak. Az öregedéssel pedig csak súlyosbodott az állapota: odalett a csont, az ízület. Tavaly márciusban ráadásul elestem, három helyen eltört a lábszáram. Porckopás van a térdemben, rázuhantam a folyosón a kőpadlóra. Elölről kezdtem az életemet a kilencvenhetedik évemben. Magatehetetlenül feküdtem hetekig, mint egy pólyás baba. Újra meg kellett tanulnom mozogni, járni, kérem szépen. Jobban félek, mióta nincs fájdalmam. Ezért is keresem a kezeket. Akkor biztonságban érzem magam.
Az egykor szászok lakta, építőmesterei munkáját nyomaiban őrző Szászváros felett esős-borús az idő. A ferences rendház hatalmas, boltíves folyosója is sötétbe burkolózik. Késő délután érkeztünk meg Antal atyához, Erdély legidősebb papjához, Csaba testvér egyik segítőjéhez. Öt-tíz éves gyerekek lepik el pillanatok alatt a folyosót; vége a tanulóidőnek, kezdődik a vacsora, juhsajt van és főtt tojás. Magyar–román keveréknyelven beszélgetnek egymással és a nevelőkkel. A gyerekek sokszor szegény román családokból érkeznek Szászvárosba, később átkerülnek Csaba testvérhez Dévára; autóbusszal és vonattal negyven perc a távolság. A gyerekek körbevesznek minket, határozott mozdulattal kezet nyújtanak. Három-négy kar nyúl felénk egyszerre: az idegenből jött a legérdekesebb ebben a pillanatban. A nevemet mondom, az egyik visszakérdez:
– Ti-be-ri? Tiberiu? Én is Tiberiu vagyok – vágja rá büszkén. Aztán beözönlenek az étkezőbe. Antal atya mellett a kis asztalon ott a főtt tojás lefedve, mellette egy tepsiben rizses lecsó hűl. Ő főzte magának. Az íróasztalon világoskék papír szálkás betűkkel. „Előttük van” – betűzöm ki a szöveget; oldalt az Alföldy-féle irodalomkönyv és egy Jókai, a Mire megvénülünk. Az ablak előtt címeres magyar zászló.
– A rabonbán unokája vagyok, tetőtől talpig székely – feleli, mikor a gyermekkoráról kérdezem. – Zetelaka mellől, Küküllőkeményfalváról származom. Onnan mentem barátnak.
Vékonyka kötetet mutat, végigpörgetem, beleolvasni nincs idő, folytatná a beszélgetést. Látom, hogy versek.A saját költeményei. Tavaly gyűjtötte össze és egészítette ki őket, amikor beteg volt.
– Nem is költemények ezek a szó mai értelmében. Regös vagyok én, krónikás.
Aztán fejből mondja, s megfogja a kezem:
– „Áron püspök! Erdély fia, sziklajellem a javából, / Csodát fakaszt minden szava, akár Mózes a sziklából.” Tanítani akarok vele, tudja, tanár úr? Mert a csodák megtörténnek, s bizony azt is tudhatjuk, ha egy kicsit gondolkodunk, hogy a csodának kétféle módja van: a hivatalos, amit a római kúria elismer, s van kérem ezen túl milliónyi magáncsoda is. Olyan esemény, olyan személy szava az ember életében, ami irányadó, ami a szemét felnyitja.
Nekem Áron püspök, a szent életű Márton Áron volt ilyen irányadóm, ilyen Úristentől kapott csodám. Egyedül szentelt engem a gyulafehérvári püspöki kápolnában. Hatan várakoztunk a növendék barátok közül a papságra. Péter és Pál napján ötöt felszentelt, nekem meg kellett várni, amíg betöltöm a huszonharmadik évemet. Különleges ajándék volt. A szertartás után, jövőre lesz hetvenöt esztendeje, széket hozatott nekem, szemben magával leültetett, úgy, mint ahogy mi ülünk most. Szépen lassan a következőket mondotta. „Fiam! Tudod-e, mire vállalkoztál?” A kérdés hirtelen jött, mellbe vágott. „Nehéz idők előtt állunk. Most kaptam a jelentést a Vatikánból, hogy Oroszországban hogyan üldöznek két jezsuita atyát.” Aztán elmondta a statisztikát: hány papot börtönöztek be, végeztek ki eddig a kommunisták. „Ez vár ránk is” – mondta 1941-ben, amikor még kevesen sejtették a háború kimenetelét. Mindig hangsúlyozom: nemcsak azokat kell boldoggá avatni, akik börtönben haltak meg annak idején, hanem azokat is, mint Márton püspököt, akik példamutatóan éltek.
Szinte a püspökkel egy időben került fogságba is. Márton Áron a negyvenkilences csíksomlyói búcsúról távozva, miután sofőrje Székelyudvarhely és Segesvár között kicselezte a letartóztatására igyekvő titkosrendőröket, kerülő úton visszatért Gyulafehérvárra. Nem sokkal később Bukarest felé menet fogták el, s került börtönbe, majd 1967-ig házi őrizetbe.
– A negyven esztendőn át legutolsónak hitt csíksomlyói körmenetre én vezettem 1949-ben a zetelakai keresztalját – mondja Antal atya. – Több tízezren voltak a somlyói nyeregben. Márton Áron püspököt négy gyimesi csángó kísérte lóháton, hogy megvédjék. Mikor visszaértem Zetelakára, a káplánunk körmenettel fogadott a falu határában. A központba érve a káplán elkezdte énekelni a Himnuszt. Zúgott egész Zetelaka, mint az őserdő. Még aznap este üzent a közelben tartózkodó püspök: hívják össze a környék papságát, mert testamentáris szavakat akar mondani nekünk. Röviden beszélt: „Ki tudja, találkozunk-e még?! A kötél a nyakamon; csak azt várom, mikor húzzák meg. Nem mondok nektek egyebet: engedelmeskedjetek a mindenkori törvényes püspökötöknek. Egyébbel ne törődjetek. Vállalom a sorsomat, vállaljátok ti is!”
Megfogja a karomat, a szemembe néz áthatóan, egészen közelről. Értelem, érzelem s az akaraterő csillog benne egyszerre. Keménykötésű férfi, szenvedéllyel beszél, néha szinte kiabál, máskor egészen lehalkítja a hangját, főleg, ha elkomorul.
– A káplánomat a Himnusz éneklése miatt keresték ugyan a rendőrök, de addigra elbujdosott. Engem nem sokkal később, augusztus 29-én, a mohácsi vész évfordulóján tartóztattak le. Harminchárom napig vallattak. Egy olyan fiatal magyar férfi vette föl az adataimat, akit én elnökként érettségiztettem. Hogy hívják az urat? – kérdezte. Szégyelld magadat, mondtam, nézd meg az érettségidet, hogy ki írta alá! – folytatja az atya, s haragosan felemeli a hangját; mintha itt lenne vallatója, s neki mondaná. – Egy mellényben és egy ingben voltam a Securitate pincéjében, akkor kezdődtek az ízületi nyavalyáim is. Azt követelték, írjam alá, hogy a kommunizmus ádáz ellensége vagyok. Persze hogy nem írtam alá, kérem szépen. Száz tanút hozunk, válaszolták. Mondom, egyet hívjanak! Nem hívtak.
A jegyzőkönyvbe mégis bekerült, hogy „a rendszer ellensége”, s a papír végigkísérte az életét a változásig. Aztán szabadon engedték, visszamehetett szerzetestársai körébe. A rend működését nemsokára betiltották: 1951. augusztus 20-án éjjel Erdély 22 ferences kolostorából százhúsz barátot szedtek össze. Hamarosan mindannyian a nagy máriaradnai rendházban találták magukat, az orosz katonák szomszédságában. Végül három részre osztották a kisebb testvéreket: a teológiai tanárok és a növendékek Désre, mások Körösbányára kerültek. Bíró Antalt a székelyföldi Esztelnekre helyezték, a Kárpátok aljába. Misézni lehetett, de őrizték őket. A teológiai tanárok titokban tovább folytatták az oktatást, s aztán négy fal között felszentelték a klerikusokat. A közelben lakó rendtárs, Csaba testvér is még az illegális időkben lett ferences.
– Amikor megszüntették a kényszerlakhelyeket, feltették a kérdést: hová akarok menni szolgálni. A Kárpátokba, Pálpatakára szerettem volna kerülni, falusi emberek, medvék és farkasok közé, távol a külvilágtól. Mondtam is. Az állam nem engedte, elővették a jegyzőkönyvet, hogy ellensége vagyok a kommunizmusnak. Nem maradhattam a székelyek között, ki kellett takarítaniuk engem Erdélyből! A Bánságba, a Temesvári egyházmegyébe, Neudorfba, egy sváb faluba helyeztek a német nyelvtudásom miatt. Negyvenhét esztendeig voltam ott. Német nyelvtudás, hát igen – sóhajt. – Amikor a diplomát szereztem, azt mondta a vizsgáztató: maga ugyan Nyikó menti dialektusban beszéli a németet, ellenben a grammatikája tökéletes. Ezzel a Nyikó menti dialektusommal miséztem a sváboknak, ezzel kereszteltem, eskettem, temettem őket. Amikor el akartak helyezni, küldöttséget menesztettek Temesvárra, visszakértek.
Megáll egy pillanatra, megtörten néz rám.
– Fáradt vagyok, tanár úr, bronchitisem van, eddig bírtam hanggal – mondja.
Tamási Áron huncut székely volt
Szedelődzködnénk, de váratlanul lendületesen folytatni kezdi. Csaba testvérről beszél, arról a negyven évvel fiatalabb paptársról, aki Márton Áron mellett talán a legnagyobb hatással volt rá életében. Böjte Csaba néhány évvel Ceausescu bukása után érkezett Dévára. Egy szobát hagytak meg az előző rendszerben a plébánosnak, a ferences kolostor többi helyisége romokban állt.
– Oda jártak be korábban piszkolni, szeretőzni. Csaba a lakatot az ajtóról letörte, kitakarított, s elkezdte maga köré gyűjteni a gyerekeket. Amikor ezt meghallottam, s láttam, milyen hatása van, csatlakoztam hozzá, a gyerekeket sokszor az éhhaláltól mentő kis csoporthoz. Életre hívtuk a Szent Antal Alapot. Ami pénzem volt, beleadtam. Ott állok mögötte: Szászvárosban ő hivatalosan a plébános, de én misézek a bentlakóknak és a szászvárosi, szórványban élő magyaroknak. Először Csaba vitt át Magyarországra, missziót tartottunk Szentesen. Így mutattam be őt: „Ama régvolt hadak útját rég belepte a múlt pora, ne várjátok a királyfit, nem jön vissza többé soha. De Isten megszánt minket, helyette jött másik Csaba, csuhában jött, nem lóháton, az ő neve Böjte Csaba.” Mióta mellette vagyok, egyértelművé vált: annál, milyen vallású, sokkal fontosabb, hogy jó vagy rossz-e az ember.
A kisegyházak néha még jobban is segítik Csaba testvért. Ötven-hatvan éves férfi jött hozzánk a minap. Azt mondta, pünkösdi lelkészként bejár a debreceni börtönbe, felkeresi a cellákat. Raboskodik ott egy marosszéki fiú, nem tudom, mit csinált. A kisfia nyolcéves, nálunk van Szászvárosban. A lelkész annyi csomagot hozott, amennyi a csomagtartójába belefért. Aztán ugyanebből a pünkösdi gyülekezetből két hét múlva hárman jöttek, hogy segítsenek, két hónap múlva pedig egy zsák rizst és egy zsák cukrot küldtek a gyermekeknek. Idejött tizenkét nazarénus leány a nyáron, kitakarították az egész kolostort, rendbe szedték a kertet.
A regösségről, a dalnokságról érdeklődnék megint, ő azonban az eszmei-irodalmi előképekről beszél.
– Két nagy írónkat is hallhattam élőben: még papnövendékként Tamási Áront. Huncut székely volt a kopasz fejével. Ő mondta, hogy a székely kétszeresen magyar ember. Nyirő Józseffel pedig beszéltem is, amikor 1942-ben a kolozsvári moziban bemutatták az Emberek a havasont. Elöl ült, vele a stáb, Szőts István rendező. Látta, hogy szerzetesek vagyunk, odajött hozzánk a vetítés után. Gratuláltunk a filmhez. Tudtuk, hogy otthagyta a papságot, megnősült, református lett. „Becsüljétek meg a csuhát! – mondta. – Engem azóta ver az Isten, amióta a reverendát ledobtam magamról.”
Bíró Antal atya viszont hű maradt.
– Jövőre lesz a hetvenötödik évfordulója, hogy Áron püspök pappá szentelt. Remélem, megünnepelhetjük. Minden testrészem rossz már. Azért adok hálát Istennek, hogy a szívemet, a fejemet megőrizte.
Pethő Tibor
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

2015. október 15.

Böjte Csaba kilenc napos közös imára hív Európáért
„Nagy felfordulás van a világunkban, eljött az önmegtagadás, a böjt, az imádság ideje!" - írja felhívásában Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki október 16-ától kilencnapos közös imára és böjtre szólít Európa békéjéért.
Böjte Csaba azt szeretné, ha sok nyelvre lefordítva sokan tudnának együtt imádkozni a világ békéjéért. Déván személyesen is részt lehet venni minden este a szentmiséken, és együtt imádkozni azért, hogy „elhallgassanak a fegyverek, és elkezdődjön a bölcs párbeszéd a világunkban".
„Nagyon szeretném, ha sok-sok templomban, magánházban, de a médián keresztül is minél többen be tudnának kapcsolódni Flüei Szent Miklós által vezetett kilencedünkbe!" - írta Böjte Csaba. A kezdeményezés ihletője Svájc védőszentje, Flüei Szent Miklós, aki - mint a szerzetes írta - „kiimádkozta, hogy Svájc a békesség szigete legyen. Az ő közbejárásával kérjük ugyanezt a kegyelmet Európának, világunknak!"
Flüei Szent Miklós a kegyetlen háborúk miatt úgy döntött, hogy visszavonul a világtól, és térden állva böjtölve, imádkozva remeteként életét ajánlja az áldott békéért. 1467. október 16-án a felesége által varrt remeteruhában elhagyta családját, és egy patak partján életét az imádkozásnak, elmélkedésnek szentelte. Hamar híre ment, és sokan mentek hozzá tanácsért, nemcsak egyszerű emberek, hanem a hatalmat gyakorló urak is.
„Bölcs útmutatásai alapján születik meg az a kényes egyensúly, amely a soknemzetiségű, felekezetű kantonokból álló Svájcot a béke szigetévé tette Európa közepén! Ezért tisztelik Szent Miklóst, Svájc védőszentjeként. Úgy gondolom, hogy a példa adott, és működik is ötszáz éve, most már csak nagyban, európai, világméretben kellene megvalósítani mindezt!" - írta Böjte Csaba.
„Isten gyermekeinek szabad, boldog méltóságára vágyunk, gyertek, imádkozzunk és böjtöljünk legalább e kilenc napon keresztül, hogy mennyei Atyánk a kért kegyelmet nekünk, gyermekeinek megadja!! Ha nagyon sokan együtt imádkozunk, talán a világ hatalmasai is felfigyelnek kérésünkre, követelésünkre, és le fognak ülni, hogy a problémákra békés megoldást keressenek!! Isten kegyelméből több mind 5000, bajban lévő gyermeket fogadtunk be, neveltünk Erdély földjén, és azt szeretnénk, hogy ne a gyűlölet, a háború poklába kiégett világot hagyjunk rájuk örökségül, hanem az épülő, szépülő szeretet Istenének az országát! Kérjük Szent Miklós imájával Teremtőnket, hogy a felbolydult világunknak adjon békét, egyetértést, bölcs rendet!" - írta felhívásában a Dévai Szent Ferenc Alapítványt létrehozó Böjte Csaba.
A kilenced jámborsági gyakorlat, a szokásosnál intenzívebb imádságban töltött kilencnapos időköz. Várakozást fejez ki, kérést nyomatékosít. Mintája az Úr mennybemenetele és pünkösd közötti kilenc nap, amikor a Boldogságos Szűz Mária és az apostolok Jeruzsálemben visszavonulva, imádkozva és böjtölve várták a Szentlélek eljövetelét.
maszol.ro

2015. október 16.

Diaconut letiltották
Néhány perccel azután, hogy Bogdan Diaconu az Adevărul honlapján megjelentetett egy bejegyzést arról, hogy az RMDSZ a magyarok által meggyilkolt románok sírjánál fejet hajtva ünnepelné a magyar nyelv napját, a kiadvány szerkesztősége nemcsak arról döntött, hogy törli az RMDSZ-ről szóló cikket, de Diaconu eddigi – természetesen önkéntes – együttműködését is felbontotta az újsággal, vagyis a magyarellenes megnyilvánulásairól híres fiatalember többé nem tehet közzé alkalmi jellegű publicisztikát az oldalukon. „Vajon miért és kit ijesztett meg egy RMDSZ-ről szóló vezércikk?” – méltatlankodott utóbb Diaconu a Ştiripesurse.ro honlapon. (Főtér)
FELE PÉNZT AZ RMDSZ KAPJA. A magyar külügyminisztérium, a miniszterelnökség, illetve az Eurotrans Alapítvány között idén létrejött együttműködési megállapodás és szerződés értelmében szeptembertől az RMDSZ által működtetett Eurotrans Alapítvány is beszállt az erdélyi honosítási ügyintézésbe. Az alapítvány szeptembertől 19 területi irodában, 70 munkatárssal, 25 millió forintból kezdte meg a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést. Nagy Zoltán, az Eurotrans kuratóriumi elnöke szerint a szeptemberi mérleg 2545 személy honosítási dokumentációjának az összeállítását jelentette. Amint fogalmazott, testvériesen osztoznak a pénzen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központokkal. (Transindex) KÖZÖS IMA A BÉKÉÉRT. Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes kilencnapos közös imára és böjtre hív Európa békéjéért mától. Böjte Csaba azt szeretné, ha sok-sok templomban, magánházban, de a médián keresztül is sok nyelven, minél többen együtt tudnának imádkozni a világ békéjéért. Déván személyesen is részt lehet venni minden este a szentmiséken, és együtt imádkozni azért, hogy elhallgassanak a fegyverek, és elkezdődjön a bölcs párbeszéd. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 16.

Böjte Csaba árvái a Nyirő-lakban – Kettős házavatás Székelyzsomboron
Kilencvenkét éve lakatlan épületben, Nyirő József író egykori családi házában nyíltak meg az ajtók: ahol régen gyermekek tanultak, újra élettel telik meg.
Hármas ünnepséget tartottak október 15-én, csütörtökön, Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén a Brassó megyei Székelyzsomboron: az egyházközség búcsúján Jakubinyi György érsek kért áldást a felújított régi plébánia, illetve egykori iskola épületére, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány legújabb gyermekvédelmi központjára.
Csaba testvér az egyház egyik legnagyobb szentjének és a gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen, Avilai Nagy Szent Teréz védelmébe ajánlott templomának, a zsomborinak az ünnepén kiemelte: az ötszáz éve született misztikus jubileumi évében a karmelita rend megújítójának nevét viseli a most induló gyermekvédelmi központ. Jelenleg Patakfalvi-Nagy József és felesége, Emese Tünde két saját és négy rájuk bízott gyermekkel népesíti be.
Az egyháztanító példája utat mutat – mondta Jakubinyi érsek, felajánlva a szentmisét a gyermekvédelmi központért és az egyházközségért. A szárnyakat bontó helyi intézmény munkájához a védőszent gondolatát kínálta útravalóul: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!"
Azért, hogy Homoródkarácsonyfalva leányegyházközségében két, példaértékűen felújított egyházi épület megtelik gyermekkacagással, az érsek köszönetet mondott Csaba testvérnek és Tamás Huba plébánosnak, akik külföldi és belföldi segítséggel, összefogva vitelezték ki azt, bízva, hogy folytatódik a templom renoválása is.
Tamás Huba plébános kiemelte a falu lakóinak vendégszeretetét, azt a példaértékű módot, ahogyan négy nemzet hat felekezete együtt él. Az ünnepségen is részt vettek a helybéli evangélikus, unitárius hívek és lelkészeik. Hasonlóképpen a karácsonyfalvi egyházközséghez tartozó filiák is keresztaljával érkeztek számos településről.
A zsomboriak szellemi és lelki életének művelői voltak a kántorok, iskolaigazgatók, köztük Nyirő Mihály, Nyirő József édesapja is. A család képviseletében az író unokája, Balázsfi Csaba és felesége vett részt az ünnepségen. Elhangzott, Nyirő Mihály idejében a szentmise helyszíne osztályteremként működött, harminc diák tanult ott, köztük fia, József is. Az 1892-ben épült és a közelmúltban Bogos Ernő tervei alapján Bálint Antal és csapata által felújított épület visszanyerte patináját, az ajtókon a régi zárak is működnek. A helyiségekben könyvtár-vendégszobát is berendeznek. Utóbbi bútorzatát Haáz Rezső festette.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese kifejtette: a két épület megőrzése a gyermekeken keresztül – az épített örökségen túl – a magyar jövőt szolgálja. Ezért álltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a plébánia tervei mellé, ugyanis minden erőfeszítés a gyermekek felé irányul, hogy élettel töltsék meg a falakat.
Krónika (Kolozsvár)

2015. október 19.

Kolostoravató Árkoson
A gyerekeket nem számolni, szeretni kell
Hiszünk abban, hogy az élet értékességét nem a megszerzett javak határozzák meg, hanem az Istentől kapott emberi méltóság – hangzott el szombaton Árkoson. A Jakubinyi György érsek által celebrált jubileumi szentmisén megemlékeztek az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek tízéves tevékenységéről, és megáldották a most épült a kolostort és kápolnát.
A gyulafehérvári érsek szenteltvízzel hintette meg a kápolnát és a kolostor szobáit, majd a liturgia szerint az égbeszálló imát jelképező füsttel is körbejárta az épületet. Jakubinyi György „nagy ünnepnek” nevezte azt a napot, amikor Böjte Csaba páter hívására az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei Háromszéken is letelepedtek, és gondozásba vették a Pro Vita Hominis Magzatvédő Egyesület által alapított otthonban menedéket kereső leányanyákat.
Teréz nővér, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek vezetője köszönetet mondott mindenkinek, akik a kolostor és a kápolna építésében segítettek, és tevékenységük 25, háromszéki aktivitásuk tíz évére visszatekintve azt mondta: minden olyan helyzetben megszólítva érzik magukat, amikor veszteséget érő, testben vagy lélekben megsérült embertársuk segítségre szorul. „Minket a Jóisten arra hív, hogy szolgáló szeretetünkkel azok fele forduljunk, akiket a fizikai vagy lelki szenvedés megfosztott a teljesítőképességtől” – fogalmazott az általános elöljáró nővér.
Az árkosi Irgalmasság anyja kismamaotthon szolgáltatásait az elmúlt tíz évben több mint nyolcvan bajba jutott leányanya vette igénybe. Hogy ez pontosan hány gyereket jelent, azt nem tudják, mert Böjte atya szavaival élve „a gyerekeket nem számolni, hanem szeretni kell.” Az ünnepségen több százan vettek részt.
E. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. október 22.

Közös imádkozás a békéért
A Böjte Csaba ferences szerzetes által meghirdetett Imakilenced a békéért zarándoklat és közös imádkozás október 19-én Nyárádremetén kezdődött, 20-án az esztelneki ferences templomban folytatódott. Tegnap az árkosi nővéreknél járt, ma pedig gyergyószentmiklósi otthonukba megy Csaba testvér. Esztelneken szentmisét celebrált, az imát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Szent Rita Napközi Otthon gyermekei vezették le. A szentmisére a helybelieken kívül a környékbeli településekről is érkeztek hívek, akik Csaba testvérrel együtt imádkoztak a békéért, különösen Európa békéjéért. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 10.

Új terv a szórványnak – Frissíti cselekvési tervét az RMDSZ
Új cselekvési tervet készül elfogadni a szórványmagyarságra vonatkozóan a vasárnap tartandó magyar szórvány napja alkalmából az RMDSZ, derül ki a szövetség hétfői hírleveléből – adja hírül a kronika.ro. Az RMDSZ idén Temesváron ünnepli a magyar szórvány napját, és az ünnep keretében kiértékeli a 2011-ben elfogadott szórvány cselekvési tervet, illetve újat fogad el. Ennek kidolgozása során konzultációt folytatott a szórványközösségekkel.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta: az új tervre azért van szükség, mert a régi egyes céljai megvalósultak, és újabb feladatokat szültek. „A régi tervben szerepelt a szórványban működő magyar házak helyzetének a felmérése. Ez megvalósult, de most úgy látjuk, hogy érdemes ezeket a magyar házakat hálózatba szervezni, és érdemes közös utazó programokat kitalálni a számukra” – példázta Hegedüs Csilla.
Az RMDSZ 2011-ben fogadott el határozatot arról, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítja. 2012-ben a Máért az egész Kárpát-medencére kiterjesztette a magyar szórvány napjának megünneplését.
A magyar szórvány napjára a közmédia is tematikus nappal készül, közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-vel. Elmondta, az alkalomból a közmédia három televíziós csatornáján – az M1 aktuális csatorna és a Duna mellett hangsúlyosan a Duna Worldön – láthatnak a nézők egész nap a szórványban élő magyarságot bemutató műsorokat, de több rádiós műsor is foglalkozik majd a témával. Politikusok is megszólalnak majd a műsorfolyamban, Kövér László, az Országgyűlés elnöke exkluzív interjút is adott a közmédiának az alkalomból. Emellett a nézők és hallgatók a szórványban élő magyarok mindennapi életével, gondjaival, kultúrájával, szokásaival, ételeivel is megismerkedhetnek. A tematikus napon az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételeket láthatnak. Emellett a Magyarság Házában döntéshozók beszélnek majd arról, mit lehet tenni a szórványban élők asszimilációja ellen.
A műsorfolyamban számos olyan kezdeményezést is bemutatnak, amelyek segíthetnek a szórványban élőknek abban, hogy „magyarok maradhassanak”. Készülnek miniportrék is, amelyekben egy-egy olyan embert mutatnak be, aki sokat tesz a szórványban élőkért. A tematikus nap két műsorvezetője Borbás Marcsi és Böjte Csaba lesz – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2015. november 12.

Háromszéki diákot jutalmaznak
A tehetséggondozás, a kiemelkedő képességű székelyföldi diákok továbbtanulásának segítése céljából létrehozott Székelyföld jövőjéért ösztöndíj első kitüntetettje a kézdivásárhelyi Bartha-Veres Anna, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium végzős diákja. A Bethlen Gábor Alapítványnál kezelt ösztöndíjalapot a lécfalvi származású, Budapesten élő dr. Keresztes György Pál nyugalmazott ügyvéd, dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogásznak, a budapesti pasaréti református gyülekezet alapítójának, templomépítő főgondnokának a fia létesítette. A díjat másik három kitüntetéssel együtt november 14-én a Pesti Vigadóban adják át.
A Bethlen Gábor Alapítvány erdélyi díjazottjai: Böjte Csaba ferences szerzetes (Bethlen Gábor-díj), a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum (Márton Áron-emlékérem), Török Viola rendező (Tamási Áron-díj) és Bartha-Veres Anna (Székelyföld jövőjéért Ösztöndíj). Bartha-Veres Annát sokoldalú tudása, tevékenysége miatt javasolta az ösztöndíjra Pető Mária fizika szakos tanár, a háromszéki tehetséggondozó központ irányítója, akit a Bethlen Gábor Alapítvány kért fel a nevesítésre.
A pedagógus azt mondta lapunknak, tanítványa a zenétől a fizikáig, a matematikától az irodalomig minden tárgy iránt érdeklődik, de a biológia és a fotózás sem áll tőle távol, mindenben kitűnő eredményei vannak, alkotó típus, keresi az újat. Természettudományi osztályban tanul, osztályfőnöke Pénzes Ágnes, aki kiemelte kreativitását, díjait, és hangsúlyozta: nem az a diák, aki várja a kész dolgokat, pályázatokon vesz részt, versenyző alkat.
Tavaly az Erdélyi Magyar Írók Ligája által meghirdetett Méhes György tehetségkutató pályázaton próza kategóriában második díjat nyert, nemrég nemzetközi fizika pályázaton mutatta be a semmi, mint fizikai fogalom videós pályamunkáját – csupán egy-egy példa humán és reál vonatkozásban, mindkét területen Bartha-Veres Anna otthonosan mozog, és lapunknak azt mondta, nem könnyű döntenie, hogy érettségi után milyen irányban folytassa tanulmányait, hisz a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zene tagozatáról hegedűvel, zongorával érkezett Sepsiszentgyörgyre, jelenleg a Székely Mikó Kollégium Kavalkád című újságjának a főszerkesztője, és minden, ami a kettő között van, közel áll a szívéhez.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 12.

Ferences betegápoló nővérek Árkoson
Hivatásuk kegyelméért, szerzetesi közösségük fennállásának 25. évfordulójáért, erdélyi alapításuk 10. évfordulójáért és kolostoruk felépüléséért adtak hálát Istennek ünnepi szentmisén októberben az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek Árkoson. Ugyanakkor megáldották a kolostort és felszentelték a kápolnát. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György érsek volt, aki Tamás József püspökkel, Böjte Csaba ferences atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével, több szerzetes pappal és a kerület papságával együtt mutatta be a szentmisét. Megszentelt életek
Ferenc pápa meghirdette a megszentelt élet évét, amely 2014. november 30-án, advent első vasárnapján vette kezdetét, és 2016. február 2-án, gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget. Ezért a világegyház és a Gyulafehérvári Főegyházmegye is kiemelt figyelmet fordít a szerzetesrendekre. A kilencedik évfolyamot megért Csíksomlyó Üzenete című kiadvány idei húsvéti számában – amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház adott ki – részletesen megismerhetjük az Erdélyben működő, különböző karizmákkal rendelkező, Isten és ember szolgálatára elkötelezett szerzeteseket. Közöttük vannak Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei.
Központi anyaházuk Magyarországon Kozármislenyben (Pécs mellett) található, ezt 1996-ban svájci jótevő támogatásával építették fel; a Dorothea Otthont 2004-ben nyitották meg, ahol időseket gondoznak. A nővérek több éven át a pécsi kórházakban ápolónőként teljesítettek szolgálatot. Az érsekség honlapján olvashatjuk róluk: „Szerzetesi közösségünket, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreit Bali Katalin M. Kapisztrána nővér alapította P. Hegedűs Kolos OFM segítségével 1990-ben Magyarországon. Hivatalosan főtisztelendő Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye akkori megyéspüspöke hagyta jóvá 1993-ban. Életformánk alapja a II. János Pál pápa által jóváhagyott Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek regulája és élete, amely hivatásunkat röviden így foglalja össze: A testvérek és nővérek életformája ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban! Lelkiségünket Szent Ferenc életéből és szelleméből merítjük. Ő arra szólítja fel követőit, hogy szerzetesi életükben az alázatos és szegénnyé lett Jézus Krisztus példáját követve egész szívvel szolgálják embertársaikat.” Mivel a nővérek közül többen is erdélyiek, régi vágyuk volt, hogy hivatásuk által saját népüket is szolgálják. Ezért örvendtek, amikor Böjte Csaba OFM (Ordo Fratrum Minorum – Kisebb Testvérek Rendje) hazahívta őket Erdélybe, és dr. Jakubinyi György érsek áldását adta, hogy Árkoson segítsék a kismamaotthon lakóit.
Irgalmasság Anyja Kismamaotthon
Az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthont a Pro Vita Hominis Életvédő Társaság hozta létre dr. Kovács Zita gyermekorvos vezetésével a lányanyák, a nehéz helyzetben levő vagy otthonról kitagadott nők megsegítésére, majd 2005-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette át annak működtetését. Francesca nővér, a helyi közösség vezetője, Regina nővér, Pacifika nővér és Terzícia nővér a szerzetesi életet megélve, az imádságból merítve erőt nagy odaadással, szeretettel, odafigyeléssel gondozzák immár tíz éve az otthon lakóit. Az évek során közel nyolcvan anya kopogtatott be a kismamaotthon ajtaján várandósan, szülés előtt vagy szülés után a kórházból kijőve, csecsemőjével. Olyan is volt, aki három vagy öt gyermekkel érkezett. A nővérek befogadták, együtt laktak, főztek velük, gondoskodtak róluk, tanítgatták a gyermeknevelésre és hitre, az élet mindennapi dolgaira. A kis kertben pedig igyekeztek megtermelni a konyhára kerülő zöldségeket. Ottlétük után mindenkinek megoldották a sorsát, elrendeződött az életük.
Ferences kolostor épül Árkoson – adta hírül lapunk 2013. április 18-i számában a falu szülötte, Kisgyörgy Zoltán főmunkatársunk, aki beszámolt arról is, hogy az elmúlt 150 esztendő alatt megváltozott a település felekezeti összetétele. A Szentkereszti család által építtetett, a Szent István oltalma alá helyezett katolikus kápolna már nem elégítette ki a hétszeresére nőtt közösség igényeit, így a tavaly augusztusban templommá növekedett. Két év alatt felépült a kolostor, és eljön az a pillanat is, amikor a nővérek oda költözhetnek, ezzel megnövekszik a kismamaotthon befogadóképessége.
A kolostorkápolna titulusa
A sepsikőröspataki egyházközséghez tartozó Árkos filia lelkipásztoraként Fekete József plébános köszöntötte az egybegyűlteket október 17-én, a kolostor felszentelésének napján. Jakubinyi György érsek beszédet tartott, megszentelte a vizet, könyörgést mondott az új rendház megáldására. A kolostorkápolna titulusa: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja. Magyarázta, hogyan kapta meg Szent Ferenc a stigmákat és milyen szerepe van a katolikus hitéletben. A stigma görög eredetű szó, jelt jelent. Eredetileg amikor a rómaiak elfogták a szökött rabszolgát, hogy ne legyen kedve többet megszökni, a gazdája nevének kezdőbetűit beleégették a bőrébe. Ezt nevezték stigmának, jelnek. Utána a katolikus keresztény misztikában az Úr Jézus öt szent sebét (a kezén, a lábán és az oldalsebét) nevezték stigmának. Előfordult az a szentek életében, hogy rendkívüli misztikus jelenségként, úgy átélték az Úr Jézus szenvedéseit, annyira együtt éreztek vele, hogy testükön megjelent az öt szent seb. Ezeket nevezzük stigmatizált szenteknek.
Stigmatizált szentek
Ki volt az első stigmatizált az egyháztörténelemben? – tette fel a kérdést Jakubinyi György. Az első, aki az Úr Jézus sebeit megkapta, Assisi Szent Ferenc volt. Amikor már olyan nagy lett a ferences rend, hogy tömegek léptek be, és már nem tudtak úgy cselekedni, mint az alapító szent atya, próbáltak lazítani. Ez nagyon bántotta Szent Ferencet, s amikor a nagygyűlésen, az úgynevezett káptalanon kezdték jelenteni, hogy jó volna itt-ott enyhíteni, mert képtelenek olyan szigorúan élni, miként ő kívánja, a maga egyszerűségében Szent Ferenc azt mondta: „ezen nem lehet változtatni, én magától Krisztustól kaptam ezt a szabályzatot, s aki akarja, az kövesse, úgy, mint én, Isten kegyelméből”. De látván, hogy így nem megy, lemondott a rend vezetéséről, félrevonult Toscánában az Alverna hegyre. Ott 1224-ben, halála előtt két évvel a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én átélte az Úr Jézus szenvedését. Két hónap múlva gyóntatója parancsára megírta, mi is történt tulajdonképpen: megjelent egy szeráf, vagyis egy angyal, aki nem más volt, mint az Úr Jézus, a keresztrefeszített. Öt szent sebéből vérzett, és attól a perctől kezdve Szent Ferenc is érezte, hogy testén megjelenik az öt szent sebhely. Barátja, Gogoli bíboros, aki többször láthatta az ő sebhelyeit, meg volt győződve, hogy ez természetfölötti eredetű, az Úr Jézus kitüntetése, ezért miután pápává választották, szentté avatta.
Szent Ferenc óta 326 stigmatizáltat tart számon az anyaszentegyház, jelenleg kb. 16 stigmatizált él. A leghíresebb napjainkban Szent Pio atya, kapucinus szerzetes pap volt.
Köszönöm az életet
Böjte Csaba testvér hálát mondott a nővéreknek egy kisfiú történetén keresztül, aki az életét annak köszönheti, hogy a nővérek Árkoson befogadták:
– Én igazából köszönetet hoztam a gyerekektől a nővérek felé. Székelyhídon is van egy házunk, sok gyerekkel. Nemrég ott miséztem: ünnep volt, szép volt minden. A mise végén odajött egy 4–5 éves kisfiú, szépen felöltözve, ügyesen, nyakkendővel, egy nagy csokor virágot hozott nekem, s azt mondja a mise végén: „Köszönöm szépen az életet”. Azt hittem, hogy jön egy hosszabb vers, amivel ő elakadt az első sor végén, hisz ilyen még szokott történni a gyerekekkel. Ránéztem, mondom: „Na, és tovább?”. S akkor a gyermek nagy, kerek szemekkel ugyanazt még egyszer elmondta: „Köszönöm szépen az életet.” Akkor körülnéztem, hátha a nevelő tudna neki súgni, körülnéztem, s hát láttam egy anyukát... Ezt az anyukát ezelőtt hat-hét évvel hoztam ide Árkosra. Akkor 22 éves volt, de sohasem járt sem óvodába, sem iskolába. Az anyukája meghalt, az apja pásztor volt, a falu állatait őrizték, úgy nőtt fel a legelőn... Emlékszem, ezt a nőt beültettem az autóba. Értarcsáról hosszú volt az út Szentgyörgyig, útközben végig beszélgettünk. Én azt hittem, ha valaki analfabéta, az nagyjából ugyanúgy gondolkozik, mint mi, csak nem tud írni vagy olvasni. De akkor döbbentem rá, hogy ez a nő sem Hófehérkéről, sem Winetouról, sem az Anyám tyúkjáról nem hallott. Sőt, a Szentírásról, a karácsonyi történetekről sem. Jöttünk errefelé. Az egyik városban ott állt egy nagy karácsonyfa szépen feldíszítve, kivilágítva, lógtak rajta az ajándék csomagok. Kérdezte a nő: „Ez micsoda?” „Ez karácsonyfa.” „ S azt miért állítsák?” Elmondtam a Krisztus születését. S kérdezi: „Mik lógnak rajta?” „Ajándékdobozok.” S újból kérdez: „Mi az az ajándék?” Akkor engem ez nagyon mellbe ütött. Itt van egy 22 éves nő, aki áldott állapotban van, és nem tudja, mi az ajándék, nem kapott még soha olyant. Megálltam egy üzlet előtt, bementem, az elárusító lány elcsodálkozott rajtam, hogy pap létemre miért veszek bizsut, fülbevalót meg nyakláncot. Szépen becsomagolták, odavittem neki, s mondom: „Tessék!” „Mi ez?” „Ajándék!” „Kinek?” „Nekem?” „Nahát...” Kibontotta. Nem tudom elmondani azt az örömet, amit az az egyszerű nő érzett, amikor életében az első fülbevalóját felakasztotta, felcsíptette a fülére. Aztán elhoztam őt ide, Árkosra. Olyan megható, hogy a nővérek nem kérdezték, honnan hoztam, hanem befogadták. Egy épületben laktak, egy asztalnál ebédeltek, egy konyhán főztek. Nemcsak vele, hanem még sok-sok más, hasonló sorsú anyukával. Szent Ferenc Jézus Krisztus evangéliumát ennyire szépen megélni, hogy az utcáról bejövő koldussal egy födél alatt lakni s megosztani kenyeredet az éhezőkkel, hát nagyon kevesen tudják ezt ilyen szépen teljesíteni. Hála Istennek, a nővéreknek ment, és ez a gyermek azért tudott megszületni, azért maradt életben, mert akkor mi úgy döntöttünk, hogy befogadjuk. A hatóság el is akarta venni az anyától, mert nem tudott írni-olvasni, de aztán végül a nővérek addig foglalkoztak vele, megtanították a nevét leírni, meg kicsit viselkedni, s így nevelheti a saját gyermekét. Igen, amikor az a gyermek azt mondta, hogy köszöni nekünk az életét, akkor ezt így is gondolta, s így is volt. S olyan szép volt, mert megköszönte, és én a köszönetet elhoztam a kedves nővéreknek, mert tényleg nagyon nagyra értékelem azt a munkát, amit végeznek a gyermekek javára...
Nemcsak Csaba testvér, hanem az itt élő háromszékiek is nagyra értékelik azt az áldozatos munkát, amit a nővérek végeznek az élet védelmében. A ferences nővérek egy reménység fát készítettek – amely a vendégszobában kapott helyet –, az ünnepség vendégei ráragasztották üzeneteiket, amelyből szép nagy életfa lett. Adja a jó Isten, hogy szépen kiviruljon.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 13.

Ünnep a szórványközösségekért
A magyar közmédia tematikus napja november 15-én
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015-től – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. Vasárnap a közmédia méltó módon állítja fókuszba csatornáin a szórványmagyarság sorsát.
A közszolgálati csatornák november 15-én, vasárnap egész napos tematikus műsorfolyammal hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság életére, lehetőségeire és helyzetére. Az M1, a Duna, a Duna World csatornákon, valamint a Kossuth rádió műsoraiban és a www.mediaklikk.hu oldalon is a szórványban élő magyarságé lesz a főszerep. A műsorkészítőket mindvégig az vezérelte, hogy minél több információt osszanak meg a tömbmagyarságról leszakadó közösségekről; azokról az emberekről, akik fizikailag és lelkileg is elszigetelve élnek nemzettársaiktól, mégis hűen őrzik identitásukat.
A szórványnap példás összefogással valósulhat meg: a téma szakavatott szakértői – hét külhoni régió több tucat határon túli tudósítója – majdnem egy hónapon át készítette el az anyagokat. A közel száz riport s a negyven településről elkészített kisfilm az ő munkájukat dicséri. A húsz mini- portréban megszólalnak azok az emberek is, akik a szórványterületeken a legtöbbet teszik a magyarság fennmaradásáért.
A tematikus műsorhoz közéleti szereplők is csatlakoztak, akik nem csupán azt vállalták, hogy elutaznak a külhoni régiókba, de valamilyen módon mindannyian segítséget is nyújtottak a szórványban élőknek. Rátonyi Kriszta, a Petőfi Tv műsorvezetője Csángóföldre látogatott, Rusz Milán és Benkő Péter színművészek egy különleges, Jávor Pál életét bemutató darabot visznek a Szerémségbe, Vadkerti Imre előadóművész pedig egy felvidéki iskola életébe hoz szívmelengető fordulatot. A budapesti stúdióban Borbás Marcsi, a közmédia "Gasztroangyala" és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója műsorvezetőként mutatkoznak be.
A riporterek exkluzív tartalmakkal várják azokat is, akik nem csupán a képernyőn, de az interneten szörfözve is kíváncsiak a jeles napra. A www.mediaklikk.hu oldalon, amellett hogy élőben követhetik a televíziós közvetítést és az adásból kimaradt kisfilmeket, a magyar szórvány napján szerepet vállaló közéleti szereplők gondolatait is megismerhetik.
A magyar szórvány napjához Ön is csatlakozhat. A nézők november 15-ig küldjék el a szerkesztőknek a [email protected] e-mail címre azokat a fényképeiket, videóikat, amelyeket szórványterületeken készítettek.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. november 16.

„Aki a szórványt nem becsüli, a jövőt nem érdemli!”
Bethlen Gábor születésnapja, november 15-e immár nemcsak Erdélyben, de az Anyaországban is a Magyar Szórvány Napja. „Ez nem egy ünnep, nem egy megemlékezés, hanem egy kiemelt nap, amely próbálja a figyelmet a szórványra irányítani” – mondta a temesvári Szórványkonferencia résztvevőhez intézett köszöntője során Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, aki Vetési László szavait idézte: „A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli!”
Az RMDSZ temesvári Szórványkonferenciáján részt vett Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP képviselő, valamint a házigazda Temes megyei RMDSZ képviselői mellett kilenc megyéből érkezett 55 küldött.
A temesvári magyar színházban megtartott Szórványkonferencia résztvevői egy perces néma felállással fejezték ki szolidaritásukat a franciaországi terrortámadások áldozataival. A Himnusz közös eléneklése után a Bokréta citerásai színes népdalcsokorral ajándékozták meg a vendégeket.
A konferencia résztvevőit Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, aki a bevezetőben bemutatta, hogy Temes megye és Temesvár hogyan kapcsolódik a magyar történelemhez. Az elnök statisztikai adatokkal illusztrálta a bánsági magyarság drámai fogyását, amelynek lélekszáma 1977 és 2012 között 77 ezerről 35 ezerre csökkent. „Ennek ellenére van magyar élet Temes megyében – hangsúlyozta Halász Ferenc –, 13 iskolában és 23 óvodában 1300 gyerek tanul magyar nyelven, vannak intézményeink, sajtónk, színházunk, magyar elitünk és érdekképviseletünk 30 településen. 18 településen van önkormányzati képviselőnk, 3 polgármesterünk és 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és alprefektusunk, 4 igazgatónk. Szeretnénk identitásunkat megőrizni, megmaradni és ennek érdekében együttműködünk a történelmi egyházakkal és civil szervezetekkel.”
A magyar országgyűlés képviseletében mondott köszöntőjében Pánczél Károly hangsúlyozta: a magyar nemzetpolitika célja, hogy a magyarság megmaradjon a szülőföldjén és gyarapodjon. Ehhez a legfontosabb eszköz a szórványban a kulturális önrendelkezés, a tömbben a területi alapú önkormányzatiság, ami valójában autonómiát jelent, de ennek a szónak a használata vörös posztó a romániai többség szemében. „Ahhoz, hogy ezt az önrendelkezést elérjük, hogy megmaradjon a romániai magyarság, egyetlen módszer van: az összefogás és a párbeszéd” – mondta Pánczél Károly, a kárpátaljai választási sikert hozva fel követendő példának, amit közösségi összefogás nélkül nem lehetett volna elérni.
A következőkben Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte a konferencia anyaországi és a szórványmegyékből, de a Székelyföldről is összesereglett vendégeit. „Azért gyűltünk össze itt, hogy a másságot ünnepeljük és másoktól, így Európától is elvárjuk, hogy a másságot tiszteljék. A pénteki terrortámadások kapcsán óriási a veszélye annak, hogy az indulatok elszabadulnak. Ebben a helyzetben forduljunk lelki támogatásért és idézzük fel Böjte Csaba ferences atya üzenetét: Most adj Uram bölcsességet a hatalommal rendelkezőknek, hogy ne a vak gyűlölet, a kérlelhetetlen bosszúvágy, hanem a megfontolt, gyógyító szándék vezesse őket!” – mondta Winkler Gyula.
A temesvári konferencia a 2011-ben elfogadott Szórvány cselekvési terv ismertetésével folytatódott, amelynek eredményeit Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke értékelte. Hegedűs Csilla kulturális kérdésekkel foglalkozó alelnök a 2015–2019 időszakra szóló bővített Szórvány cselekvési tervet mutatta be, amelynek címe Nemzetstratégia a szórványban. Magyari Tivadar oktatási alelnök a magyar nyelvű oktatás területén jelentkező új kihívásokról beszélt, kiemelve, hogy a hangsúly a magyar nyelvű oktatás minőségének a javításán lesz.
A konferencia szünetében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, Winkler Gyula EP képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke ismertették a helyi sajtó képviselőivel a Magyar Szórvány Napjának jelentőségét, a szórványban élő magyarság megmaradására, identitásának, anyanyelvének és hagyományainak megőrzésére tett erőfeszítéseket. Az RMDSZ továbbra is támogatni fogja az eddig sikeres szórványprogramokat, de a jövőben ezekbe be akarja vonni a 100 főnél kisebb magyar közösségeket is, ki szeretné terjeszteni a szórvány-tömbmagyarság együttműködéseket, javítani az oktatás minőségét, megszólítani a nagyvárosi szórványközösségeket, bővíteni a szórvány számára létfontosságú magyar sajtó támogatását, elősegíteni a fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulását, szabadidejük hasznos eltöltését.
A konferencia a szórványmegyékben az elmúlt öt évben megvalósított sikertörténetek bemutatásával folytatódott. Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház programot ismertette.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 16.

Potápi: fontos gazdasági eszközökkel is támogatni a megmaradást
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a magyar nemzetpolitikában, mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
Rámutatott, a nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik.
A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás, jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik, és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabuszprogram támogatása alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabuszprogram támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint.
A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), a Dési Civil Műhely, a Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben. Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre.
Az államtitkár a szórványmagyarság megmaradását segítő programok fontosságát hangsúlyozta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián is. A Petőfi-program mellett kitért a Határtalanul programra, melynek keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország gazdasági eszközökkel is támogassa a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is. „Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben” – fogalmazott Potápi Árpád János.
A budapesti rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórványmagyarság képviselői, akik hagyományos termékeiket is bemutatták. A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemezték a szórványmagyarság helyzetét.
Egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán idén először tartották meg hivatalos formában a magyar szórvány napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezés Böjte Csaba ferences atyától származik, melyet az RMDSZ karolt fel, azt javasolva, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórványmagyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját. Tavaly a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma indítványozta az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a nap egész Kárpát-medencei megtartásáról, és a döntés meg is született november 3-án.
Krónika (Kolozsvár)

2015. november 16.

A magyar szórvány napja
Erdélyi és budapesti rendezvények
Az RMDSZ Vajdahunyadon és Temesváron tartott konferenciát a magyar szórvány napja jegyében, a magyar kormánynak a nemzetpolitikáért felelős államtitkára pedig Budapesten szólalt meg ugyanebben a témában.
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton, A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása”, hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Tegnap Temesváron, a szórványnapi központi rendezvényen Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ismertette a szórvány cselekvési tervet.
Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta az RMDSZ. Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

lapozás: 1-30 ... 481-510 | 511-540 | 541-570 ... 631-643




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék