udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
786
találat
lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-570 | 571-600 ... 781-786
Névmutató:
Sylvester Lajos
2009. február 25.
Vincze Gábor, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum történésze a Székelyföld idei februári számában Erdély 1916-os és 1919-es román megszállására és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolására emlékezett Kilencven éve történt címmel alaposan dokumentált tanulmányban. Az egyetem elvételének 2009. május 12-én lesz 90. évfordulója. Azóta, az erdélyi „kicsi magyar világ” négy évét és az 1945–1959 közötti időszakot leszámítva nincs állami magyar egyetem. Vannak viszont a multikulturalitás címkéje alatt futtatott, magyar állami egyetemet pótló felsőoktatási intézmények, amelyeken van időszak, amikor a Cigarettázni tilos feliratot is csak az egyik nyelven lehet kiírni, és ha ez mégis másként történik, ekörül hosszan tartó „tudományos” viták kerekednek. Vincze Gábor megrázó képet rajzolt azokról a magyar politikai árulásokról, a Károlyi-kormány után a bolsevista országrontók kalandorságáról, akiknek emlékműveik, utca- és intézményneveik még ma is ott díszelegnek ebben az országban. /Sylvester Lajos: Amikor a kolozsvári magyar egyetemet először kézhez vették. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 25./2009. március 4.
1952-ben, központilag elrendelték a burzsoá-földesúri rendszer ,,széles dolgozó tömegeket megrontó” szellemi termékeinek, a ,,reakciós” irodalomnak a megsemmisítését. Bagoly Vilmos zágoni igazgató-tanítóra hárult a pártfeladat, hogy a háború és az ezt követő viszontagságok elől az iskola padlására menekített ,,reakciós” tartalmú könyveket megsemmisíttesse, a szellemi inkvizíciónak megfelelően a ,,reakciós” könyveket máglyán kellett elégetni. Bagoly Vilmos fia, Miklós kezébe nyomott egy könyvet. Címe: Hős fiúk. Regényes történet a szabadságharcból. Írta Rákosi Viktor. Mikor édesapja már elég érettnek tartotta arra, hogy a veszélyes titkokba beavassa, akkor mesélte el, hogy 1952-ben a könyvégetést az iskolásokkal kellett elvégezni, ő pedig közel félszáz, értékes művet, főleg történelmi és természettudományi témájú kötetet titokban hazavitt, és otthon elrejtette. Fia legkedvesebb olvasmánya, a Hős fiúk ebből származik, tehát a tűzhaláltól megmentett könyv. Bagoly Miklós mérnök 2009. március 15-re a sepsiszentgyörgyi Charta Nyomdával újra kiadatja Rákosi Viktor halálra ítélt regényes történetét. /Sylvester Lajos: Egy regényes történet romantikus megmentése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./2009. március 12.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Török Józsefnek, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei elnökének és a Háromszék főmunkatársának, Sylvester Lajosnak a POFOSZ megalapításának 20. évfordulóján az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolásáért végzett tevékenysége elismeréseként 1956–2006 emléklapot és emlékplakettet adományozott. A kitüntetéseket Mádi Jenő, a POFOSZ elnöke adta át Budapesten. /Ötvenhatos kitüntetés háromszékieknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 12./2009. március 13.
Helyzetünk rosszabb, erkölcsi állapotunk romlottabb, mint valaha, írta Sylvester Lajos publicista. Az anyaország szerepét a magyar alkotmány értelmében is vállalni köteles ország annyira gyenge, külpolitikáját az utódállamok annyira lenullázták, hogy egyszerűen gúnyt űzhetnek a magyarság egészéből. Sólyom László köztársasági elnököt kitiltják Vajdaságból, mert március 15. tájékán azokat a kegyhelyeket is felkeresné, amelyek az ország örökös szégyenei, akárhányszor lerombolják, összezúzzák a sírkerteket és emlékjeleket. A szlovákiai, vajdasági magyarverések s a tettesek kézre kerítése körüli állami falazás már bevett szokás. Románia és Szlovákia nyelvi sovinizmusának felerősödése, a román nyelv elsajátításának szakmai félreirányítása, Szlovákiában a földrajzi nevek használata körüli bonyodalmak mind-mind a magyarság immunrendszerének meggyengülésével hozhatók kapcsolatba. Változások szükségesek, a változás kulcsa: a magyar összefogás. /Sylvester Lajos: Változásért vonít a világ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./2009. március 13.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapításának huszadik évfordulója alkalmából dr. Sólyom László köztársasági elnök fővédnöksége alatt Budapesten tartotta ünnepi megemlékezését. Az ünnepségen részt vettek a határon kívüli volt politikai foglyok szövetségeinek és szervezeteinek képviselői is, köztük a sepsiszentgyörgyi Török József. A rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenység elismeréseként emlékplakettet adományoztak, többek között Török Józsefnek és Sylvester Lajosnak. Megdöbbentőek azok az adatok, amelyeket az ünnepségen megidéztek. A kommunizmus áldozatainak emléknapján mintegy 90 millió áldozatra emlékeztek. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki elnöke, akit 1962-ben ítéltek el a magyarországi forradalmárokkal való kapcsolattartás miatt, felszólalásában elmondta, hogy Romániában több mint 400 000 ember szenvedte el a kommunista diktatúra megtorlásának valamilyen formáját – Stefano Bottoni és mások kutatásai szerint több mint 28 000 személyt tartóztattak le. Ez az adat nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert tömegével fordultak elő olyan esetek, amikor a letartóztatott személyeket hónapokig vagy akár évekig tartották vizsgálati fogságban, majd törvényszéki tárgyalás nélkül küldték őket haza. Volt eset rá, amikor az illetőnek egyszerűen nyoma veszett, vagy elegendő volt egyetlen elejtett szó, egy szál virág, virágkoszorú elhelyezése – beszédes példa erre a sepsiszentgyörgyi mikós diákok és Erőss János tanár esete –, hogy súlyos börtönbüntetéssel illessék még a kiskorúakat is. – A Pofosz március 15-én a Nyerges-tetőn állít kopjafát az 1849-es forradalom és szabadságharc emlékére. A Pofosz budapesti évfordulós rendezvényének krónikásai – különösképpen Frigyessy Ágnes – a kárpátaljai Dupka György megdöbbentő adatait emelik ki a kommunista diktatúra barbár embertelenségéről. Legalább 35 000 ember ellen indult rendőrségi és ügyészségi vizsgálat. Az ungvári szovjetellenes ifjúsági szervezet diákjait röplapterjesztésért ítélték el. Benyák Nándor hat évet töltött munkatáborban, bűnözőkkel, rablógyilkosokkal és tolvajokkal zárták össze. Gecse Endre református lelkész, akit a huszti templomból hurcoltak el, a börtönbeli kínzásokba halt bele. Bucsella József a szovjet hadsereg katonájaként került Magyarországra. 1956 októberében a 32. gépesített hadosztály katonájaként nem volt hajlandó a forradalmárokra lőni. Fegyverét eldobta. November végén elfogták, golyó általi halálra ítélték. Kivégzése sikertelen volt, a koponyájába röpített golyót kioperálták. Előbb a bolondokházába dugták, majd Szibériába száműzték, ahol ötven évet töltött, s onnan élő tanúként került haza. Négy-öt éves árvaházi gyermekeket hurcoltak el, hogy speciális szovjet iskolákban janicsárokat neveljenek belőlük. /Sylvester Lajos: Egy megalázott nép nemzetté válik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./2009. március 13.
88 éves korában, március 11-én meghalt Gocz József, háromszéki világháborús frontharcosok, hadifoglyok és hadiözvegyek kataszterének összeállítója és kiadója. Néhány héttel ezelőtt munkásságáért a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség arany érdemkeresztjével jutalmazták ,,a magyar hon védelmében és a magyar katonai hagyományok ápolásában nyújtott kimagasló érdemeiért”. Gocz József 1921. április 30-án született Sepsiszentgyörgyön, Mikó-kollégiumi évei után 19 évesen besorozták. 1945. május 9-ig katonáskodott. Előbb amerikai fogságba került, majd a szovjetek hurcolták el, ahonnan 1948. június 2-án szabadult. Az 1989-es fordulat után ezer meg ezer adat összegyűjtése, rendszerezése mellett az egyszemélyes segítő, segélyező szolgálatot is vállalta, százakat támogatott, hogy szolgálataikért és szenvedéseikért némi kárpótláshoz juthassanak. Munkásságát a román és a magyar katonai hatóságok egyaránt nagyra becsülték, megbízhatósága és pontossága közismertté vált, nagy nevű történészek, hadtörténészek figyeltek fel rá, fogadták munkatársukká és barátjukká. /Sylvester Lajos: Gocz József halálára (Tisztelgés bajban, békében bátor bajtársunk emléke előtt). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./ Gocz József könyvei: 3006 év hadifogságban, Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001. Könyvében Háromszék megye minden egyes településéről összesítette a második világháborúban frontot és hadifogságot megjárt háromszéki férfiak személyi adatait. Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei /2005/2009. március 14.
Megdöbbentő, hogy dr. Sólyom László köztársasági elnököt a román hatóságok eltanácsolták a márciusi nyergestetői és csíkszeredai megemlékezésekről. A román sajtó hallgatott. Sólyom László eredetileg március 15-én a vajdasági ünnepségekre készült, de ott Borisz Tadics szerb államelnöknek észrevételei voltak bizonyos helyszínek felkeresésével kapcsolatosan. Azok a helyek a vajdasági magyarok ellen a második világháborúban tömegesen elkövetett szerb atrocitásokra emlékeztetnek. Végül is a román ellenérzések dacára, a közös önbecsülés érdekében Erdélybe jön a magyar államfő. Március 14-én lesz a nyergestetői kopjafaavatás, lesz elnöki beszéd. /Sylvester Lajos: Lesz nyergestetői ünnepköszöntő és kopjafaavatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./2009. március 20.
Fodor Gábor SZDSZ-es képviselő napirend előtti parlamenti felszólalásában az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve Kállai Ernő és Daróczi Gábor után megismételte, hogy Gábor Áron cigány származású volt. Ennek hatására Székelyföldön többen felháborodtak, ugyanis Kállai Ernő és Daróczi Gábor állítása után a múlt évben többen kimutatták, hogy ez nem igaz, de a hazugságok és hamisítások makacs természetűek. Kállai Ernő megfogalmazása szerint a ,,Gábor cigányközösséghez tartozó ágyúkészítő...” Gábor Áron. Néhai Incze László, a kézdivásárhelyi Céhmúzeum volt igazgatóját írta (Székely Hírmondó, 2006. február 22.): ,,Egyszerűen felháborítónak tartom Daróczi Gábor kijelentését, aki magas fokú tudatlanságáról, a történelem nem ismeréséről tett ezúttal is tanúbizonyságot. Ennek a politikusnak – aki ráadásul még oktatásügyi minisztériumban is dolgozik – fogalma sincs arról, hogy kik a székelyek, vagy hogy egyáltalán hol élnek a Gábor cigányok Erdélyben. Daróczi egyszer már felháborított egy nyilatkozatával, akkor sem hagytam válasz nélkül, és úgy gondolom, hogy ezt követően is levelet fogok írni neki.” Khell Ödön, a berecki Gábor Áron Alapítvány elnöke ugyanabban a lapszámban: ,,Nemrégiben elkészítettük Gábor Áron családfáját is, akinek ősei tulajdonképpen Lemhényből származnak. Gábor Áron egyébként köztudottan székely ezermester volt, aki leginkább asztalossággal foglalkozott, semmiképpen sem a cigányokra jellemző kézműves-mesterségekkel. Kíváncsi vagyok, hogy Daróczi úr mivel tudná alátámasztani kijelentéseit.” Néhai Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója: ,,Egyáltalán azt kellene megvizsgálni, hogy a XIX. században léteztek-e Gábor cigányok Felső-Háromszéken, mert tudomásom szerint Maros és Hargita megyében telepedtek meg annak idején. Olvastam már olyant is, hogy Gábor Áront egy román mesterember tanította meg ágyút önteni, úgyhogy én már semmin sem csodálkozom. Szólásszabadság van, mondani bármit lehet. Az MSZP-SZDSZ irányította (sokak szerint inkább elzüllesztett) magyar oktatásban az illetékes szerint az a legfontosabb cél, hogy Gábor Áron cigány volta ki ne maradjon a tankönyvekből. /Sylvester Lajos: Gábor (egyszer) elszáll, s a hazugság marad? (Újra elcsórták Áron nevét). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./2009. március 20.
A Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé második napján Sepsiszentgyörgyön került sor a Tamási Áron Színház hatvanadik születésnapjának megünneplésére. Levetítették a nemrég elhunyt, a színház hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji megújulásában rendezőként oly fontos szerepet játszó Seprődi Kiss Attila ötvenedik évfordulóra készült filmjét, majd a beszélgetést levezénylő Váta Loránd az ,,elérhető” színi direktorokat, Sylvester Lajost, Dali Sándort, Nemes Leventét és Bocsárdi Lászlót faggatta, s köszöntötték az ötven esztendeje színpadon lévő László Károlyt. Egy nagyon lényeges dologról nem esett szó. Minél hamarabb pályázatot kellene meghirdetni a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház történetének (krónikájának?) megírására, felmérni, a régi előadások közül egyáltalán mi elérhető még a román televízió magyar adásának archívumaiban, s nagy kérdés, hogy Tompa Miklós nagy Tamási-sorozatáról maradtak-e felvételek. A népszolgálat, az anyanyelvvédelem, a történelemtanítás anomáliáit pótolni akaró előadások, a szórakoztatás, az ideológiai megalkuvások és behódolások csak a képet színesítik. A színház meg tudott újulni, és nevet szerzett magának a szakmában, azt számtalan siker és fesztiváldíj bizonyítja. /Bogdán László: A színház hatvan éve (Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./2009. március 24.
Valóra váltak a szervezők reményei, a Sepsiszentgyörgyön egy hete zajló Reflex nemzetközi színházi biennálé európai kulturális főváros hangulatát teremtette meg a városban. A Reflex fesztivál telt ház előtt játszott előadásai élénk vitákat szülnek, a közönségtalálkozók is nagy érdeklődés mellett zajlanak. A Tamási Áron Színház múltjáról, jelenéről és jövőjéről három hajdani és a jelenlegi igazgatója vallott: Sylvester Lajos, Dali Sándor, Nemes Levente és Bocsárdi László vallomásából bontakozott ki a színház 60 éves útja. Eddig három magyarországi és egy lengyel társulat mutatkozott be, mindegyik előadása rangos szakmai díjakat nyert az elmúlt két évadban. /Kovács Zsolt: Európai „reflexek”. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./2009. április 1.
A magyar nemzet egészébe mi, a határokon kívülre szorult magyarok is beletartoznánk, írta Sylvester Lajos. Az ország vagyonának elherdálásáért, a közönséges lopások, tolvajlások, kétes eredetű vagyongyarapítások miatt egy új választás után felelősségre vonható bűnszövetkezetek, kamarilla-politikusok, a következményektől való félelmükben ugyancsak berezelt zsurnaliszta bértollnokok újra elétárták a Fidesz-győzelem esetére a kettős állampolgárság visszaállításának rémét. Orbán Viktor ungvári beszéde után, amely a KMKSZ 20. évfordulóján hangzott el, kórusban kiabálják, hogy „ezek” – mármint mi, határon kívül rekedt magyarok –, ha szavazójogot kapunk, akkor az elsöprő győzelmet arató mai ellenzéki párt alkotmánymódosító javaslatainak érvényt szerezhet az Országgyűlésben. Így a cigánytéma, a „másságtéma”, a fasisztázás, az „antiszemitázás” újfent háttérbe szorult, a 23 millió román beözönlésének rémét is ejtették, és maradnak bűnbankoknak a határokon kívül rekedt magyarok. Hiába hangzott el annak idején milliószor, hogy nem kell a csonkaországi szavazójog. /Sylvester Lajos: Mi, a rémmagyarok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./2009. április 4.
Sylvester Lajos fél évszázada részt vállalóan figyeli ennek a székelyföldi térségnek a szellemi mozgását, de a kovásznai-csomakőrösi, Kőrösi Csoma Sándor emlékét nemcsak idéző, hanem évről évre értelmező és gyarapító magyar szellemi univerzumot egy piciny falucskától és egy vidéki kisvárostól a Himalájáig, az Andokig vagy az észak-amerikai hegységekig tágító, szellemi folyamattá duzzasztott rendezvénysorozathoz hasonlóval nem találkozott. Kőrösi Csoma Sándor 225 évvel ezelőtt született, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, amely Gazda József kezdeményezésére jött létre, húszéves, a két település újabb kori Csoma Sándor-mozgalma egyébként éppen negyvenéves. 1969. április 5-én Sepsiszentgyörgyön tudományos ülésszakkal egybekötött emlékünnepség volt, majd Kovásznán elhelyezték az éppen ezekben a napokban elhunyt Jecza Péter szobrászművész Csoma Sándor-emlékművének talpkövét. Később szülőfalujában és szülővárosában két Csoma Sándor-szobrot is avattak. Ezután minden a fáradhatatlan Gazda József és környezetének nyakába szakadt: a csomakőrösi emlékkiállítás gondozása, gyarapítása, a szimbolikus „Csoma-ház” létrehozása, Kovásznán az évenkénti rendezvények. A rendezvények mellett az évek során kiadványok-könyvek sorozatát tették az asztalra. Sylvester Lajos: Csoma Sándor újjászületése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./2009. április 16.
Magyarország forrong. Az új kormányban a fejek nagyjából a régiek, a megválasztott libás Bajnait leggyakrabban Gyurcsány-klónnak nevezik, mások angolosan clownnak, azaz bohócnak titulálják. Kinn pedig, a körülkordonozott Országház körül és rácsokkal-rendőrökkel, más rendtartókkal lezárt utcákon tüntetett a félezer civil szervezetet képviselő. Magyarországon, hogy a kormány eredményesen működjék, új törvények és rendelkezések kellenek. A tojás- és papírgalacsin-dobálás, a traktoros bevonulás tiltása, az árpádsáv, a Szent Korona és a Szent Jobb körüli vita után a szárnyasokat is ki kell tiltani a fővárosból, főleg a turulmadarakat kell távol tartani, hogy a mostani parlamenti többség tovább vijjoghasson, kukorékolhasson és hangosabban gágoghasson, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Libák az Országház kordonketrecében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./2009. április 16.
A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./2009. április 18.
Árkoson az Európai Tanulmányi Központban folytatódtak a fiatal magyar történészkutatók előadásai. A szervezők 130 történelemtanárnak postáztak meghívót, közülük mintegy harminc fiatal történelem szakos tanár jelentkezett, az előadókkal és más érdeklődőkkel a jelen levők száma mintegy hetvenre kerekedett. Romániában a tanítási programok kidolgozói nem fordítanak kellő figyelmet a magyar történelemre. Az évtizedeken át tabuként kezelt témák terítékre kerülése, a hozzáférhetetlen forrásokat elreteszelő bemutatása, más szóval a kisebbségtörténeti képzés élesztő lehet a meghamisított vagy elhallgatott történelem feltárására, a kisebbségi tudatépítésre. /Sylvester Lajos: Históriai ébresztő és élesztő az árkosi Európai Tanulmányi Központban (A kisebbségkutatás műhelyében). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./2009. április 20.
Európában akkor sikeresek a magyar képviselők, ha a magyar ügyet tudják képviselni – mondta április 18-án Marosvásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Marosvásárhelyen ülésezett az EMNT, amelynek egyik fő feladata, hogy a szervezet átalakulását készítse elő az RMDSZ-szel nemrég született együttműködési megállapodások következményeként. Az EMNT közleményében beszámolt Tőkés László marosvásárhelyi beszédéről. Szerinte a választási összefogás során mozgósítani kell az erdélyi magyarokat. Idézte az EMNT választási üzenetét: „Legyen négy képviselőnk Brüsszelben!” Utalva az április 17-i fideszes programalkotó gyűlésére, kifejezte meggyőződését: legkésőbb 2010-ben új, nemzeti magyar kormány felállása várható, amelynek külpolitikáját erősítheti az európai parlamenti képviselők együttese Felvidéktől az anyaországon át Erdélyig. Nincsenek „külön magyar ügyek” – vélekedett a püspök, aki szerint Európában a magyarok akkor lehetnek sikeresek, ha egy erős Magyarországhoz erős nemzetrészek hálózata csatlakozik. „Akkor egy tizenötmilliós nemzet hallatja szavát, és ez közép-kelet-európai szomszédaink viszonylatában számottevő lélekszám” – fogalmazott Tőkés. /Tőkés László: Európában a magyar ügyet kell képviselni. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./ Az EMNT Választási Bizottsága megvitatta Toró T. Tibor EMNT-alelnök által ismertetett, az EMNT jövőjét illető elképzeléseket, majd javaslatokkal egészítették ki a Demeter Szilárd kommunikációs igazgató által vázolt kampánystratégiát. Markó Béla, az RMDSZ elnöke levélben üdvözte a tanácskozást, ugyanígy Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) tiszteletbeli elnöke, valamint Bardócz Csaba, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. A „nemzeti lista” kudarcában meghatározó szerepe volt az SZNT és az Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségének, jelentette ki Tőkés László. Az RMDSZ-nek sem lehetett könnyű a döntés, hiszen többéves politizálásukat kellett felülvizsgálniuk. Ennek köszönhetően most a plurális összefogásról beszélhetnek. Szükséges az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács újjáalakítása. Amikor Székelyföld területi autonómiájáért harcolnak, akkor egyben kérik az érmelléki autonómiát is, a szilágysági önrendelkezést, a határ menti régiók tényleges „eurorégiókká” való alakítását, a személyi elvű és a kulturális autonómiát, hangsúlyozta Tőkés László. A Vásárhelyi Találkozó ünnepi pillanatai következtek: bemutatkoztak az EMNT jelöltjei. Dávid László, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora emlékeztetett, tíz évvel ezelőtt elhatározták a Sapientia-EMTE megalapítását, ennek eredményeként most magyar nyelvű egyeteme van Marosvásárhelynek, Csíkszeredának és Kolozsvárnak is. Ábrám Noémi a nők, az édesanyák szerepéből indult ki. Sylvester Lajos közíró, a Háromszék napilap munkatársa kijelentette, a menni vagy maradni dilemma igazi tétje abban áll: bárhol a világon arra kell törekednünk, hogy hasznára legyünk nemzetünknek. Lakatos Róbert filmrendező a vizuális kultúra fontosságát emelte ki. /Vásárhelyi találkozó – Újjáalakult az EMNT, személyi és pártérdekek fölött. = Erdély. Ma, ápr. 19./2009. április 24.
Az RMDSZ eddig nyolc kongresszust tartott. I. kongresszus: 1990. április 21–22., Nagyvárad. Az Országos Elnökség tagjai: Domokos Géza, elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyimesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli István tagok. A váradi kongresszuson elfogadott program „a társadalmi csoportok és mindenféle kisebbségek kollektív jogainak és szabadságjogainak alkotmányba foglalását” rögzíti célként. A program ugyanakkor távlati célként „az önkormányzati rendszer csúcsszerveként működő kisebbségi parlament tervét” jelöli meg. II. kongresszus: 1991. május 24-26., Marosvásárhely. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök. Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A marosvásárhelyi kongresszuson elfogadott program alkotmányjogi terminusokat vezet be a romániai magyarság önmeghatározására és konkrét célul „a magyar kisebbség autonóm közművelődési intézményhálózatának kifejlesztését” tűzi. III. kongresszus: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ elnökévé elsöprő többséggel Markó Bélát, tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót választják. Tőkés László több javaslatát megszavazzák, ezek között szerepel, hogy az RMDSZ elkötelezi magát az 1989-ben elindult rendszerváltozás mellett, a Demokratikus Konvencióval együtt követeli a temesvári nyilatkozat nyolcadik pontja érvényesülését, kezdeményezi egy gazdasági tanács létrehozását, a legnagyobb kedvezmény megadását. Az elfogadott program alaptétele a belső önrendelkezés, „a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia”; a Romániában élő magyarságot „őshonos közösségként”, „államalkotó tényezőként” határozza meg, mely magát „a román nemzet egyenjogú társának tekinti”. IV. kongresszus: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Hosszú vita után a kongresszus elfogadja a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését. A nemzeti kisebbség helyett a nemzeti közösség elnevezést hagyja jóvá. A testület újraválasztja Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe, megerősíti Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, valamint megválasztja a kongresszus után megújuló SZKT 21 tagját. Nyilatkozatot ad ki, melyben tiltakozik a tanügyi törvénytervezet kisebbségi oktatást szabályozó XII. fejezetének jogsértő rendelkezései miatt. V. kongresszus: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A testület elfogadja az alapszabályzat és a program módosítását, valamint az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési programját. A személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia – amely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre” – megfogalmazások lényegében változatlanul megmaradnak az ötödik kongresszus után is. VI. kongresszus: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Újabb négyéves időszakra választják RMDSZ-elnökké Markó Bélát ellenjelöltjével, Kincses Előddel szemben. Állásfoglalást fogadnak el a romániai politikai helyzettel, illetve a Balkán stabilitásával kapcsolatban. A testület elfogadott határozataiban leszögezi, hogy hangsúlyt fektet az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítására, illetve a csángó magyarság helyzetének rendezésére. VII. kongresszus: 2003. január 31. –február 2., Szatmárnémeti. A kongresszusi küldöttek törölték az alapszabályzatból a tiszteletbeli elnöki funkcióról rendelkező fejezetet. Szövetségi elnöknek Markó Bélát választották, egyetlen jelöltként. A tiszteletbeli elnöki tisztségétől megfosztott Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület az RMDSZ-kongresszussal megegyező időpontban szervezett egyházkerületi közgyűlést szintén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban. VIII. kongresszus: 2007. március 2–3., Arad. A módosított RMDSZ-program megerősíti a kulturális és területi autonómia törvényes keretei létrehozásának és gyakorlati alkalmazásának a szükségességét. A kongresszus egyik legfontosabb döntése, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) helyét a Kulturális Autonómia Tanácsa veszi át. Takács Csaba lemond ügyvezető elnöki tisztségéről, Markó Bélát egyedüli jelöltként újraválasztják RMDSZ-elnökké. A testület eldönti, hogy ismét kétévenként tartanak kongresszust, de az elnöki mandátum továbbra is négy évre szól. /S. M. L. : Húsz év RMDSZ, kongresszusokban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./2009. április 25.
Dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa rendkívül sokrétű kutatási területeiről készült tanulmányai, az általa szerkesztett kiadványok, kötetek, az erdélyi és általában a határon túli magyarság történetének tanulmányozása és iskolai oktatása vonatkozásában megkerülhetetlenek. Április 15–18. között az árkosi–sepsiszentgyörgyi kisebbségtörténeti képzés fő szervezője volt. Két kiadványsorozat van, az egyik Források a romániai magyar kisebbség történetéhez, a másik a Múltunk könyvsorozat. A marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület összefogja a fiatal társadalomkutatókat. Erdélyben mintegy százhúsz olyan középiskola van, mely érettségi bizonyítványt is ad. Erdély százötven településén él a romániai magyarság 82,5 százaléka. A tavaly megjelent Kisebbségi magyar közösségek a 20. században c. kötetet bemutatták. Kedvező változás, hogy lehet kutatni. Egy-két év előtt még nem volt magyar vagy magyarul is tudó erdélyi levéltáros. Most pedig Nagybányán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön van magyar levéltáros. Nincsenek állandó magyar levéltári kutatók Bukarestben. Bukarestben, az Országos Levéltárban most került elő a Consiliul Dirigent, a Kormányzó Tanács anyaga, ez városokra lebontott, négy-ötszáz oldalnyi anyag. Ez annak a lenyomata, hogy miként történt az impériumváltás. Ezt még soha senki nem nézte át. Más példa: Romániában a kisebbségi ügyekkel 1920-tól 1947–48-ig, a béketárgyalásig foglalkozott egy román szakértő, akinek az egész hagyatéka előkerült Bukarestben. Ez több folyóméter. Nincs feldolgozva, de már lehetne kutatni. Az előadáson bemutatták a Transindex levéltárkatalógust. Meg tudták szerezni Bukarestből az összes erdélyi levéltár leltárát, ezt felrakták internetre, a Transindexre. Bárdi kitért arra is, hogy minden évben van nyáron Szelterszfürdőn egy társadalomtudományi tábor, ahol ugyanez az előadói kör együtt van az etnológusokkal, néprajzosokkal, irodalmárokkal és így tovább. A Magyar Autonóm Tartományról Stefano Bottoni írt. Most Novák Zoltán készít egy hasonlót. Ő a Ceausescu-korszak magyarságpolitikájáról ad ki egy forráskiadványt 1965-től ‘72-ig. Pillanatnyilag Novák Zoltán látja át a legjobban ezt a korszakot. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti képzés Árkoson (Interjú dr. Bárdi Nándor történésszel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./2009. május 2.
Legyen NÉGY romániai magyar képviselőnk Európában – fogalmazódott meg az EMNT marosvásárhelyi találkozóján. Tőkés László, Sógor Csaba, Winkler Gyula mellett legyen Szilágyi Zsolt is EP-képviselő. Jelöltjeink eddig is bizonyítottak, hangsúlyozta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Legyen négy... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./2009. május 5.
Rákóczi-emlékdíj alapítását jelentette be Gubcsi Lajos költő, a Magyar Művészetért Alapítvány elnöke. A 2010-ben adományozandó kitüntetést II. Rákóczi Ferenc halálának 275-ik évfordulója alkalmából az a hét civil szervezet veheti majd át, amelyik a most megalakult kuratórium döntése szerint példásan élteti a fejedelem kultuszát. A díjat jövőre odaítélő Kárpát-medencei kuratórium erdélyi tagjai közé választották Beder Tibor tanárt (Csíkszereda), Székely Emese tanárnőt (Marosvásárhely), Sylvester Lajos közírót (Sepsiszentgyörgy) és Muzsnay Árpád újságírót (Szatmárnémeti). /Rákóczi-emlékdíjat alapítottak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 5./