udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1013
találat
lapozás: 1-30 ... 541-570 | 571-600 | 601-630 ... 991-1013
Névmutató:
Ady Endre
2012. január 19.
Májusra lesz kész a Holnaposok-szoborcsoport
Bár az eredeti határidő január közepe lett volna, valószínűleg csak májusban kerülhet leleplezésre a nagyváradi Holnap Irodalmi Társaság tagjait ábrázoló szoborcsoport. Benyovszky Tünde, a Nagyváradi Ingatlankezelőség aligazgatója megkeresésünkre elmondta: a bürokrácia volt az oka, hogy néhány hónappal csúszott a szerződés aláírása – hosszadalmas papírmunkára és az előírások szigorú betartására volt szükség, hiszen a szoborcsoport közpénzből készül.
„Eredetileg tavaly szeptemberben írtuk meg a közbeszerzési pályázatot, s akkor úgy számoltuk, január 15-e lehet az átadási határidő. A bürokratikus procedúra miatt azonban a kivitelezési szerződést csak december végén sikerült aláírnunk, így a négy hónapos periódus, amit a kivitelezésre szánunk, csak április végén jár le” – magyarázta el lapunknak Benyovszky Tünde.
A tenderre egyébként egyetlen képzőművész jelentkezett, Deák Árpád, akinek köztéri alkotásaival Nagyszalontán, Budapesten, de még Párizsban is találkozhatunk. Tervére öttagú zsűri bólintott rá: Biró Rozália alpolgármester, Jakobovits Márta képzőművész, a képzőművészek egyesületének nagyváradi reprezentánsa, Benyovszky Tünde, illetve a helyi önkormányzati testület két képviselője. A képzőművész a Krónikának elmesélte: feltétlenül szüksége van a négy hónapnyi időre, hiszen a bronzszobor különleges, úgynevezett viaszvesztéses technikával készül. Előbb az alakokat agyagból mintázza meg az alkotó, majd a mintákról viaszból készül levonat, amelyet kerámiával vonnak be, és ebbe öntik ki végül a bronzfigurákat.
A szoborcsoport egyébként maga is rendhagyó lesz: interaktív köztéri alkotásként tervezte meg alkotója. Az irodalmi alakok között ugyanis egy üres szék is lesz a kompozícióban, amelyre bárki leülhet majd, és a váradi irodalmi élet, egyben a magyar irodalom nagyságainak bronzalakjaival – Ady Endrével, Dutka Ákossal, Emőd Tamással és Juhász Gyulával – közös fotót készíthet. A kompozíció az Ady Endre Gimnázium bejáratának közelében áll majd.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2012. január 19.
Partnerségi megállapodás Érdmindszentért
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá csütörtökön Szatmárnémetiben a Szatmár megyei RMDSZ és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, melynek célja Érmindszent támogatása és Ady Endre szellemi örökségének ápolása, megőrzése.
A Szatmárnémeti Esperesi Hivatalban Ft. Csűry István püspök, Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács és egyben a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Erdei D. István és Varga Attila parlamenti képviselők valamint Kovács Jenő, Nagykároly és Véron András, Tasnád polgármestere látta el kézjegyével azt az okmányt, amelyben az együttműködés alapelveit leszögezték.
Ebben a két fél vállalja, hogy „közösen lépnek fel az Érmindszenti örökség megőrzéséért”, közös pályázatokat készítenek és a település infrastruktúrájának fejlesztése érdekében közösen vesznek részt pályázatokon. Emellett együttesen vesznek részt Ady szülőházának felújításában, támogatják a költő szellemi hagyatékának ápolása céljából szervezendő kulturális programokat. Vállalják, hogy igyekeznek Érmindszentet egy regionális turisztikai programba bevonni és együtt lobbiznak majd az állami intézményeknél a település fejlesztéséért.
Csűry kiemelte annak fontosságát, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ „együtt gondolja a jövőt”. „A múltból táplálkozva építhetünk csak jövőt, és csakis együtt”, jelentette ki. Csehi reményének adott hangot, mely szerint „az Ady-kultusz nemzeti örökségünk része, amelyre egyrészt büszkék lehetünk, másrészt viszont minden felelős politikus felelősséggel tartozik megőrzéséért”. A tanácselnök elmondta, hogy a Megyei Tanács a hónap végén hagyja jóvá az idei költségvetést, melynek része az Ady-múzeum modernizálása. Ezzel kapcsolatban támogatásáról biztosította Kelemen Hunor kultuszminiszter és Szászfalvi László, a magyar kormány belügyminisztériumának keretein belül a kisebbségek és a vallási ügyekért felelős államtitkára is. A tervek szerint a felújítási munkálatok jövőre érnének véget.
Varga Attila kijelentette: „Nagyjainktól örökölt szellemiséget, kulturális örökséget anyagi és morális kötelességünk megőrizni”. Ezt azonban, tette hozzá, csakis az egyház, az RMDSZ és az önkormányzatok segítségével valósíthatjuk meg. Felhívta a figyelmet, hogy Szatmár megye irodalmi emlékhelyein – Érmindszent, Sződemeter -, a magyarság már szórványban van. Megőrzésére elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése.
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere fontosnak tartja, hogy Ady kultuszának ápolását összekössék Kölcsey emlékének ápolásával, valamint, véleménye szerint többek között Máriapóccsal összekapcsolva egy turisztikai útvonalat lehetne kiépíteni.
Házigazdaként Kovács Sándor esperes a magyar összefogásra szólított fel. „Mi felsorakozunk önök mögött, ám lenne egy kérésünk: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság egy akolban legyen”.2012. január 20.
Ünnepség: Város, kinek nem látni mását
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében január 19-én Berettyóújfaluban mutatták be dr. Fleisz János és Péter I. Zoltán tavaly megjelent köteteit. Az eseményt Juhász Gyula Várad című versének szavalata nyitotta meg Aranyosiné Csalánosi Csilla pedagógus előadásában, majd Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
Nagyvárad történelmét, építészet történetét, valamint Ady Endre Váradon töltött éveit ismerhették meg közelebbről az érdeklődők a csütörtök délutáni könyvbemutatón Dr. Fleisz János a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke és Péter I. Zoltán helytörténész könyvein keresztül. Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester elmondta, hogy a Magyar Kultúra Napja már több éve rendezvénysorozattá nőtte ki magát, és ezt a közös ünnepet már tizenkét éve Nagyváraddal közreműködve szervezik. Köszöntőbeszédét Kodály Zoltán híres idézetével zárta: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Várad történelme
Sárközi Zoltán váradi tanácsos kifejtette, hogy a két ország magyarságát a közös nyelv köti össze, amelynek megőrzése az anyaországon kívül nehezebb, de Péter I. Zoltán és Fleisz János könyveiben megismerhető Nagyvárad és az itteni magyarság története.
Dr. Fleisz János három könyvét mutatta be: röviden beszélt Szacsvayról szóló, 2009-ben megjelent Egy tollvonás volt a bűne – Szacsvay Imre az Országgyűlés vértanú jegyzője című nagy monográfiájáról és Szacsvay Imre emlékezete című monográfiájáról, majd Nagyvárad várostörténete című könyvét mutatta be hosszabban. Dr. Fleisz János elmondta, hogy könyvében 1082-től a 2000-es évekig mutatja be a város történelmét. Hozzátette: a lendületes fejlődés, pusztulás, majd az újjászületés sorozatán ment keresztül a város, de mindig volt ereje az újrakezdésre. Elhangzott, hogy minden hányatottság ellenére Nagyváradnak ma is jelentős fejlődési képességei vannak.
Ady és Várad
Péter I. Zoltán több könyvét is bemutatta: Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Magam szeretem, ha szeretlek – Ady Endre szerelmei, regényes életrajz, valamint a Beszélgetések a fiatal Ady Endrével című köteteit. A város építészettörténetével kapcsolatban a szecessziós épületek helyzetét emelte ki. Elmondta, hogy a legtöbb szecessziós stílusú épület hálóval van lefedve, mivel jogi problémák miatt, és mivel a jelenlegi tulajdonosok nem tudnak arányosan hozzájárulni a felújításhoz, jelenleg ez a megoldást találta a város. Hozzátette:a szecessziós építészet fő alakja ifj. Rimanóczy Kálmán, aki a váradi városháza épületének tervezője. A városháza építésének az író külön könyvet szentelt, amelyben leírja az épület történetét és viszontagságait a tervezés fázisától kezdődően. Ezután Ady szerelmeiről szóló kötetét mutatta be, és az Adyval készült képzelt interjúkról is beszélt: „Első olvasatra bárki számára meglepőnek tűnhet a most publikált interjúcsokor. Valóban képzelt beszélgetések ezek, de gyorsan hozzá kell tennem, hogy hiteles válaszokkal, amelyek a fiatal újságíró nagyváradi újságcikkeiből származnak, amelyek a nagyközönséghez nehezen jutnak el.”
Új könyv
A könyvbemutató alkalmával Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkájáról és a Partiumi füzetek könyvsorozatról beszélt.
A bemutató után Péter I. Zoltánt arról kérdeztük, hogy milyen könyvön dolgozik jelenleg. „Ezt általában nem szokták elmondani a babonások, de én nem vagyok az. Jelenleg a Nagyvárad című napilapot kutatom, amely 1870-től jelent meg. Két-három hónappal ezelőtt kezdtem el lapozgatni. Jelenleg 1875-ig jutottam e,l és 1915-ig szeretném áttekinteni. A kutatási időszak körülbelül egy évig fog tartani. Több témában jegyzetelek: például az 1874-es váradi kolera járványról gyűjtök adatokat, amiből külön újságcikk lesz, valamint a váradi kávéházi életről a monarchiában, amelyből remélhetőleg egy könyv lesz. A kutatást több mindenre fogom felhasználni. Viszont van egy kéziratom ami tavaly készült, és amelynek címe Nagyvárad Anno 1900. Ez részben kötődik Adyhoz, mivel egy 1901-es cikkével kezdődik, amelyben arra tér ki, hogy meg kéne írni az 1900-as év krónikáját. Én erre a kérésre válaszoltam, és ígéretek szerint idén tavasszal könyv formájában is meg fog jelenni.”
Megnyitó
Ugyancsak január 19-én a berettyóújfalui Bihari Múzeum időszaki kiállító termében megnyitották A Himnusz kultuszának nyomában nevű időszaki kiállítását, amely márciusig látogatható. A kiállítást Kapornai Andrásné nyugdíjas pedagógus nyitotta meg. Közreműködött a Széchenyi-tagiskola énekkara.
Nagy Noémi
erdon.ro2012. január 22.
A kultúra és a magyarság
Nagyvárad- Szombat délután A Kultúra hányatott sorsa és a magyar nemzet címmel szerveztek rendezvény a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében.
A Magyar Kultúra Ünnepe 2012 keretében zajlott rendezvényt a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület rendezte, a berettyóújfalui Bihari Népfőiskola, az Ady Endre Középiskola, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) és a Sapientia Varadiensis Alapítvány együttműködő partnerségével.
Katolikus intézetek
A megjelenteket Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskola Egyesület elnöke köszöntötte, majd az öt évvel ezelőtt alakult Stadler klarinét kamarazenekar (Székely István együttesvezető, Varga Imre, Babos Dénes, Ary Jonathán, Ioana Ianc és Deák Szabolcs) lépett fel. Elhangzott Weiner Leó Rókatánca, a Monti-csárdás és Brahms 5. Magyar tánca. Ezt követően dr. Szigeti Tóth János szociológus, tanszékvezető főiskolai docens, a budapesti Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke tartott előadást Az ember küzdelme, hogy lehetőségeihez méltó legyen címmel. Expozéjában az Orbán-kormány készülő közművelődési stratégiájával (Németh László Terv) kapcsolatos gondolatait fejtette ki, melyből kitünt, hogy egyetért az író azon elképzelésével, hogy a magyar irodalmat és művészetet világszínvonalra kell emelni. Ezután Dukrét Géza, a PMBET elnöke ismertette a Partiumi füzetek sorozat 68. kiadványaként megjelent Római katolikus intézetek Nagyváradon című könyvet, majd az ebben található írások többségének szerzője, Mons. Fodor József általános helynök beszélt röviden a Szent Orsolya-rend és az irgalmas nővérek váradi történetéről, a Szent Vince és az Immaculata Intézetről, valamint Nogáll János püspökről és nagyprépostról.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2012. január 22.
Távoznak a váradi orsolyiták
Nagyvárad - A párizsi anyaház döntése alapján 2012. január 1-től megszüntették az Orsolya-rend váradi működését, az alapítása után 240 évvel- hangzott el egy könyvbemutatón az Ady Endre Líceumban.
Szombat délután a magyar kultúrát ünnepelték az Ady Endre Középiskola dísztermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület szervezésében. A megjelenteket üdvözlő dr. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök arra hívta fel a figyelmet: immár tizenkettedik alkalommal ünnepel együtt Nagyvárad és Berettyóújfalu. Egy közös ötlet alapján 2001. január 22-én zajlott le a sorozat akkor még egynaposra sikeredett első kiadása. Egy újszerű kezdeményezés volt, azonban megtörtént az egymásra találás, és a közös társadalmi összefogásnak köszönhetően az idén már tizennyolc programmal várják az érdeklődőket, A Magyar Kultúra Ünnepéhez köthető, mennyiségileg bizonyára legnagyobb kárpát-medencei eseménykinálattal. A résztvevőket a bihari és újabban a nemzeti összetartozás köti egymáshoz, illetve köszönet jár a civil szervezeteknek is azért, amiért „meg tudjuk mutatni, hogy a magyar kulturális jelenlét erőteljesebb a világban, mint a gazdasági vagy számbeli hozzájárulás”.
A BINCISZ vezetője ugyanakkor is arra is kitért, hogy több mint 200 meghatározása létezik a kultúrának, ő ezek közül azt emelte ki, mely szerint gondolkodásra és cselekvésre késztet, nélküle nem létezik nemzeti öntudat. Értékét egyedisége jelenti, ami egyúttal fejlődésünket is megmutatja, és amelyet nem pénzben, hanem alkotásokban lehet kifejezni.
Könyvbemutató
A köszöntés után dr. Szigeti Tóth János szociológus, tanszékvezető főiskolai docens arról beszélt, hogy mennyire volt modern Németh László. Az író napjainkban is aktuális gondolatai közül egyebek mellett megemlítette a tantárgyak átjárhatóságának megteremtését, a közművelődés támogatását, a tanügy szerepét, az alapkészségek hiányának megszüntetését, az élethosszig tartó tanulást és a határon túli magyarok kérdésével való foglalkozást.
Meleg Vilmos színművész nagy sikert arató előadóestje után- a Magyarnak lenni című összeállításból hangzottak el részletek- Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke mutatta be a Partiumi füzetek sorozat 68. kiadványát (Római katolikus intézetek Nagyváradon), mely a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ-frakció és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatával jelent meg. Elhangzott: bár ezekről az intézményekről sokan írtak már, Mons. Fodor József általános helynök más szemszögből ismerteti őket. Mivel e nagynevű intézmények megalapítása dr. Nogáll János püspök nevéhez fűződnek, külön fejezet foglalkozik a főpásztor életével és munkásságával. A könyvben Kolozsvári István tb. kanonok részletesebben ír a Szent Orsolya-rend történetéről, illetve a hozzá tartozó Szent Anna-templomról, Ocskay Etelka Ferdinánda, Polmann Mária Lucianna és Peczkó Zsuzsanna Kinga vizitátor nővéreknek köszönhetően pedig az irgalmas nővérekről tudhatunk meg többet.
Szerzetes rendek
Mons. Fodor József vikárius arra hívta fel hallgatósága figyelmét: a szerzetesi életformák a II. században jelentek meg, gondoljunk a pusztába elvonult remetékre, a stilétákra az aszkétákra, vagy az oszloposokra. Később keleten Nagy Szent Vazul, nyugaton pedig Szent Benedek írták meg a szerzetesi életformák szabályzatát. 1772-ben Szenczy István váradi őrkanonok alapította meg a váradi Szent Orsolya rendi kolostort és gimnáziumot, mely rend idén januárban szüntette be váradi működését, a párizsi anyaház döntése alapján. Az irgalmas nővérek 1878-ban kerültek Grazból a Körös-parti városba, nagyváradi tartományuk tavaly október 1-jén szünt meg, így az itteni nővérek ismét Grazhoz tartoznak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2012. január 24.
Ősztől megszünteti váradi tevékenységét az orsolyita rend
A nagyváradi római katolikus püspökség tulajdonába kerül a nagyváradi Ady Endre Gimnázium épülete, miután ősztől megszűnik a Szent Orsolya-rendi nővérek váradi tevékenysége – mondta a Krónikának Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vikáriusa.
Az apácarendnek ugyanis jelenleg egyetlen képviselője van a városban, Hubert Marie de la Trinité házfőnöknő, utánpótlás pedig nincs, ezért döntött úgy a párizsi anyaház, hogy 2012-től a rend megszűnik Váradon. Az épület, amelyben az Ady Endre Gimnázium működik, a restitúció után az orsolyita rendé lett, amely a vikárius elmondása szerint idén ősztől átadja azt a püspökségnek. Mint hangsúlyozta, ez az iskolára nézve semmilyen változást nem jelent azonkívül, hogy papíron más lesz az épület tulajdonosa. Az iskola impozáns épülete, amelynek leghosszabbik homlokzata a Fő utcára néz, a restitúció óta teljesen megújult kívülről, jelenleg a váradi belváros egyik legszebben helyreállított épületének számít. Az épületkomplexumban a gimnázium mellett megtalálható a rend Szent Anna-temploma is.
A Szent Orsolya-rendet a 16. században alapította Merici Szent Angéla. Ez volt az első olyan női szerzetesrend, amely a leányok nevelését tűzte ki célul. A váradi kolostort, illetve a leánygimnáziumot 1772-ben alapította Szenczy István őrkanonok, így a váradi működés 240 esztendő után szűnik meg idén.
„Nincs már hivatása” – mondta a Krónikának Fodor József vikárius, arra utalva, hogy mára elenyészően kevés azoknak a lányoknak a száma, akik szerzetesi pályára lépnének. A rend 2002-ben kapta vissza a rendházat, amely akkor már évtizedek óta az Ady Endre Gimnáziumnak adott otthont. Az ingatlan műemléki besorolással rendelkezik, az évszázadok során sokat változott, alakult. Mára az Apácza (Moscovei) utcától a Fő utcán keresztül az Úri (Roman Ciorogariu) utcáig terjed, emeletének nagy részét a gimnázium foglalja el, földszintjén pedig üzlethelyiségek vannak.
A helyreállítás költségeit teljes egészében a rend állta, a két évvel ezelőtt befejeződött munkálatok mintegy 180 ezer lejbe kerültek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2012. január 26.
A 120 éves színházépületet ünnepelték Szatmárnémetiben
A Magyar Kultúra Hetének negyedik napját a színház 120 éves fennállása előtti tiszteletadásnak szentelték a szervezők.
Szerdán egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte meg a Harag György Társulat és az Ady Endre Társaság a színházépület fennállásának 120 éves évfordulóját. A jubileumi rendezvénysorozat programjával minden generációt igyekeztek megszólítani a szervezők, annak érdekében, hogy ez az egész napos tiszteletadás valamennyi szatmári színházszerető embert meg tudjon érinteni, korosztálytól függetlenül.
A rendezvénysorozat délelőtt 10 órakor vette kezdetét, Fehérváry Lilla gyerekkoncertjével. A legkisebbeket megszólító esemény után a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál (PADIF) legszínvonalasabb előadásai kerülnek bemutatásra a színház nagytermében, 18 órai kezdettel pedig a Valahol Európában című nagysikerű musical zárta az ünnepnapot.
Erdély.ma2012. január 27.
Hazatért” az író és a színész
Nemcsak Sebestyén Aba, az Északi Színház Harag György Társulatának volt tagja tért vissza pár nap erejéig Szatmárnémetibe „A tér” című előadás kapcsán. Kocsis István, a darab szerzője is újra itthon járt, és Szatmárhoz kötődő emlékeiről mesélt kedden este az előadást követő kötetlen beszélgetésen. Az irodalomtörténész, történész, drámaíró Kocsis István a legnagyobb erdélyi írók sorában vált ismertté novelláival, történelmi tárgyú drámáival, a Szent Korona tanáról írt alkotásaival. Ombodon született 1940-ben, a középiskolát Szatmárnémetiben végezte 1956-ban. Sebestyén Aba – akit az előadásban Bolyai János szerepében láthattunk – a marosvásárhelyi színművészeti egyetem elvégzése után, 1996-tól 2002-ig volt a Harag György Társulat tagja. Jelenleg a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze, a Yorick Stúdió alapítója, vezetője és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. „A tér” kedd esti előadását követően az alkotókkal beszélgetésre került sor. Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke köszöntőjében elmondta, hogy azért esett erre a két kiváló, Szatmárnémetihez jócskán kötődő alkotóra a választásuk, mert, amint már többször is hangsúlyozta, a Magyar Kultúra Hetének tematikájába az is benne foglaltatik, hogy nemcsak a magyar kultúrához, hanem a szatmári kultúrához kapcsolódó programokra is hangsúlyt fektetnek. Kocsis István elmondta, hogy az évek múltával egyre fontosabbá válnak a gyermekkori, a szatmári emlékek, csupa szívet melengető dolog jut eszébe, a szatmári gimnázium, az avasújvárosi tanítói évek kapcsán. A drámaíró elmondása szerint most látta másodjára az előadást, és tökéletes munkának tartja. „A drámaíró nem azért ír drámát, hogy majd elolvassa, mint egy regényt; látni akarja a színpadon, és át akarja élni a nézőkkel együtt a katarzis élményét” – nyilatkozta a szerző. A közönség arra vonatkozó kérdésére, hogy miért döntött pont a Bolyairól szóló monodráma mellett, Sebestyén Aba elmondta: „Régóta izgatott már Bolyai személyisége, és az, hogy hogyan lehet a zsenik mibenlétét színpadi eszközökkel megfogni. Ugyanez foglalkozatott akkor is, mikor Szatmárnémetiben az Amadeust játszottam, most pedig ugyanebben volt a kihívás Bolyai János kapcsán is. A személyisége mellett kíváncsi voltam arra is, hogy vajon milyen lehetett emberként, hiszen vajmi keveset tudunk róla; a magánéletéről, az édesapjához való viszonyáról sincsenek egyértelmű információink.” Sebestyén Aba ugyanakkor elmondta, hogy a Yorick Stúdió produkciója közel két év alatt készült, Török Violával, az előadás rendezőjével, dramaturgjával akkor próbáltak, amikor épp idejük engedte; nem volt egy folytonos munkafolyamat, de a szakaszos munka nagyon jót tett az előadásnak, mert sikerült „beérnie” közben. Legközelebb Bukarestben, majd azt követően Budapesten lép fel az előadással. „Ha sikerült emberközelbe hozni ezt a hatalmas személyiséget, ha sikerült megidézni Bolyai szellemiségét, akkor valóban értelme volt a munkának” – vallotta a színművész.
Kovács Eszter
Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)2012. január 29.
Továbbra is Váradon az orsolyiták
Nem szűnt meg az Orsolya-rend Váradon; bár szóba került ez is, semmilyen végleges döntés nem született ez ügyben, hangzott el többek között a vasárnapi, ünnepi szentmisét követően.
Szent Angélára, az Orsolya-rend alapítójára emlékeztek a ma délelőtti ünnepi szentmisén mindazok, akik eljöttek a váradi Szent Anna templomba. Szinte egyetlen szabad hely sem maradt a templomban. Mészáros Antal lelkipásztor, valamint Kolozsvári István parókus lelkész celebrálta a misét. A parókus lelkész szent beszéde során Merici Szent Angéla tevékenységét méltatta, aki a maga korában korszerű eszközökkel gyűjtötte maga köré azokat a szüzeket, akik később az Orsolya-rend tagjaivá váltak. Mindezzel párhuzamosan a parókus lelkész – mivel a napokban volt a Himnusz, valamint a Magyar Kultúra Napja – a Himnusz szövegéről is szólt, mely mélységes istenhitről és alázatról tesz tanubizonyságot, s azt is kihangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki a nemzeti nyelvet tudja művelni, elengedhetetlen a hit és az alázat – olyan alapállásra van szükség, mely a szép nyelvet erkölcsileg is szolgálja.
Nyelv és erkölcs
A nyelvművelők tudják, mennyi idegen szó, idegen gondolat áramlik a nylevbe, mely megronthatja annak szépségét. Nagyváradon pedig az orsolyiták őrizték a közösséget, művleték az anyanyelvet, nevelték és művelték az ifjúságot mintegy 200 éven keresztül. Tanítványaikat szép életre, szép gondolkodára nevelték – s Nagyváradnak nagy szüksége volt olyan édesanyákra, akik gyermekeiket a szép szóra tudják megtanítani, s erkölcsi alappal is szolgálnak. Nekik köszönhetően ezt a munkát folytatták az Ady Endre Gimnázium pedagógusai a rákövetkező évtizedek során.
Szó esett Merici Szent Angéla életéről: miután árván maradt és maga is gondozásba került , rájött, milyen sok lánynak van szüksége lelki gondozásra; látomása során egy ég felé vezető látrát látott, melyen angyalok és leányok jártak fel s alá – ebből jött rá, mi az életfeladata.
„Maradjon egyházi és magyar”
A misét követően Matkovics Mária Emerica tartományfőnöknő szólalt fel. Elmondta: a váradi Ady Endre líceumot valóban átadják a nagyváradi római-katolikus püspökségnek, mivel gyengének érzik magukat, s a taglétszám csökkenése miatt a renden belüli tendencia az, hogy az e világi gondokat az e világiakra bízzák. Kívánságuk az, hogy a nagyváradi líceum továbbra is tisztelje az orsolyita hagyományt, s legyen magyar nyelvű katolikus, illetve ökumenikus tanintézet – hiszen az orsolyiták az ökumenizmus tekintetében modernek voltak, még mielőtt az ökumené gondolatát az egyház kihangsúlyozta volna. „Az irányadó szellem legyen keresztény és katolikus, az iskola maradjon egyházi és magyar” – mondta Emerica nővér, aki később megköszönte soeur Marie de la Trinité delegált házfőnöknő váradi munkáját.
Maradnának
A tartományfőnöknő azzal folytatta: az orsolyitáknak nincs párizsi anyaházuk, a központjuk – azaz a Generalátus – Rómában van. Ami pedig a lapunkban megjelent, távozásukról szóló információt illeti: nem szeretnék bezárni a nagyváradi házat, tovább szeretnék éltetni a kis váradi közösséget. Amint a későbbiekben megtudtuk, volt ugyan szó ilyesmiről, de végleges döntés nem született. Jogilag semmiképpen nem szűnik meg a közösség, s a Dózsa György úti rendházat is megtartják. Jelenleg hárman képviselik az Orsolya-rendet Váradon: soeur Marie de la Trinité Hubert delegált házfőnöknő, Lőre Erszébet Jozefa nővér, aki Győrött és Nagyváradon szolgál, valamint a tartományfőnöknő.
A szentimse szeretetvendégséggel folytatódott, ahol a jelenlévők elmondták: semmiképp sem szeretnék, ha megszűnne Váradon az Orsolya-rend, akár aláírásokat is gyűjtenek majd ennek érdekében.
Neumann Andrea
erdon.ro2012. február 25.
Védnöki megnyitó beszéd
Ma van a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. Hajtsunk fejet mindazon ezrek és ezrek előtt, akiket börtönökben és munkatáborokban gyilkolt meg az embertelen diktatúra, és azon milliók előtt, akiknek életét a Ceausescu-rezsim megnyomorította. Gondoljunk egy percig azokra a szabadságvágyó emberekre, akiket 1989-ben és 1990-ben a „terrorista” keretlegények orvul meggyilkoltak, és akiknek a gyilkosai mind a mai napig büntetlenül közöttünk élnek és háborítatlan jólétnek örvendenek. Ugyanakkor adózzunk tisztelettel azoknak, akik „emberek tudtak maradni az embertelenségbben” – miként a szentéletű Márton Áron erdélyi püspökünk, aki üldöztetve, de soha meg nem töretve, ma is példaként áll előttünk.
Márton Áron szülőföldjén idézzük fel püspöki jelmondatát: „Non recuso laborem” – „Nem futamodom meg a munkától”. Ezért vagyunk ma itt. Mert mi sem futamodunk meg a munkától. Ahogyan a másik példaképünk, az erdélyi autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó Szavában megfogalmazta: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk.”
Nem futamodunk meg a munkától. Dolgozni fogunk. Ebben áll az erdélyiség lényege. Mi, székelyek és erdélyi magyarok dolgos emberek, munkaszerető nép vagyunk, ez a hírünk a nagyvilágban is. További jellemzőink, amelyeket még a románok is példaként emlegetnek, az, hogy szeretjük szülőföldünket, ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, és soha, semmilyen körülmények között meg nem tagadjuk nemzetünket.
Magyarok vagyunk, mert tudjuk, érezzük: magyarnak lenni jó.
Erdélyiek vagyunk, mert itt születtünk, ez a sorsunk, amelyet büszkén vállalunk: ezt hagyták reánk örökül őseink, és a mi felelősségünk abban áll, hogy értékeinket továbbörökítsük utódainknak. Ahogyan a székely írófejedelem, Tamási Áron fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. És mi itt vagyunk „otthon”.
Nincs, és nem is lesz könnyű dolgunk.
Mert ma, huszonkét esztendővel 1989 Szabadító Karácsonya után már világosan látszik, hogy nem csupán a forradalmunkat lopták el, hanem szabadságunkat, a jogállamot és a demokráciát is megrövidítették Bukarestben a hatalomba visszaszivárgó utódkommunisták, valamint a velük cinkosságot vállaló politikai elitünk.
Huszonkét évvel a rendszerváltoztatás kezdete után ott tartunk, hogy országunkat a korrupcióval átszőtt kormányaink csődbe vitték, és hibás döntéseiket velünk – adófizetőkkel, nyugdíjasokkal és a leendő adófizetőkkel – fizettetik meg. Brutális megszorításokkal a hetedik bőrt is lenyúzták rólunk, ráadásul egy több mint harmincmilliárdos külföldi kölcsönnel szintén bennünket adósítanak el.. Gondoljunk csak bele: tanulmányaik végeztével fiataljaink a múlt vétkeiért kamatos kamattal fizetnek – már ha egyáltalán munkához jutnak, és megélhetésük érdekében nem kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket.
Ennek a csődös politikának véget kell vetni! Saját bőrünkön érezzük, hogy ez így sokáig nem mehet tovább…
Nem csoda, hogy ide jutottunk, hiszen fordítva ülünk a lovon.
A központosított, homogén nemzetállam ugyanis drága mulatság. Ráadásul nem hatékony, lassú és versenyképtelen, polgárai pedig nem szeretik, mert idegennek érzik, és azt tapasztalják, hogy róluk, de nélkülük valahol egy központban a fejük felett döntenek.
Megkérdezte-e valaki Önöket a 25%-os fizetésmegvonásról? Kikérték-e a véleményüket a kölcsön felvételéről vagy a vizitdíjról? És ha netalán megkérdeznek is: a bukaresti politikusok odafigyeltek-e arra, hogy a korábbi, elnökválasztással egybekötött népszavazáson a romániai állampolgárok az egykamarás parlament mellett döntöttek? Mi lett a sorsa annak a félmillió aláírásnak, amellyel az önálló állami magyar felsőoktatás, a Bolyai Tudományegyetem mellett szálltunk síkra?
Ez távolról sem nevezhető demokratikus népképviseletnek! Ehelyett egy szűk hatalmi elit csatározásainak vagyunk a foglyai. A kommunisták örökösei váltják egymást, és a kommunizmus örökségét nyögjük, miközben Erdélyország ebek harmincadjára jut. Az elmúlt negyed évszázadban erdélyi magyarságunk félmillió lélekkel fogyatkozott, bedől a szórvány, szűkülnek élettereink. Mindez elsősorban annak tulajdonítható, hogy hagytuk, sőt elvártuk, hogy majd valaki más oldja meg a gondjainkat, hogy majd Bukarestben döntsenek –helyettünk.
Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Erdély-központú politizálásra van szükségünk. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Így és csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat!
Nézzék: már én sem vagyok fiatal. Más ember ilyenkor már a nyugdíjra készülődik… Temesvár óta is már több mint két évtized telt el. Gyermekeim már nagyra nőttek. Egész életem küzdelemben telt… 1989 sorsfordító időszakát leszámítva, folyamatosan támadnak, gyaláznak és mocskolnak úton-útfélen. Nem egyszer saját magyarjaim is hátba támadtak, és saját Egyházamban is az egykori júdásokkal találom magam szemben. Ennek ellenére, mégis itt vagyok, mert jól tudom, hogy amint Dsida Jenő vallotta egykor: „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet”. Itt vagyok, és Veletek együtt tettre készülök, mert hiszek Istenben, hiszek az Ő megújító erejében – hiszek Erdélyben. Bízom Bennetek, bízom a székelyekben, az erdélyi emberekben; hiszek a Nemzet talpraállásában, hiszem, hogy van még magyar jövő a Kárpát-medencében! És ezzel a hittel készülök az erkölcsi, társadalmi renszerváltoztatás folytatására…
Miként a történelem során annyiszor: Erdély képes a megújulásra. Temesvár fia, Bolyai János a „semmiből teremtett egy új világot”. Ez az erdélyi csoda, melyre – Isten segítségével – mi is képesek vagyunk, ha erőinket összegyűjtjük és megfogjuk a munka végét.
De vállalkozásunk eleve kudarcra lesz ítélve, ha mindenki külön irányba húzza a szekeret. Ha a nagyobbik magyar párt erőből radírozná le nemzettársait, vagy ha a kisebbik magyar párt a nagyobbik ellenében szövetkezne. Nekünk nem valaki vagy valami ellenében, hanem Erdélyért, az erdélyi ügyért, nemzetünkért készen kell állanunk az együttműködésre.
Elegünk van a korrupt és önfeladó politikából, elegünk van a népnyúzásból, elegünk van a kiszolgáltatottságból, elegünk van abból, hogy mások, helyettünk, ellenünkre a fejünk felett döntenek, elegünk van a nyomorból, elegünk van az etnobizniszből.
Dolgozni akarunk – és dolgozni fogunk.
Csalóka remény volna abban bíznunk, hogy az idei nyári és őszi választásokkor nagyot fog változni a világ. Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz – mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben a mi embereink állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Ha mindannyian kivesszük a részünket belőle.
Ehhez, erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest, mindent biztosítani fogunk: életbe léptetjük a Mikó Imre Tervben lefektetett gazdaságfejlesztési stratégiánkat, márciusban útjára indítjuk az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemünket, amely főként a közigazgatásban dolgozóknak nyújt hasznosítható tudást; kimunkáljuk ifjúsági- és sportstratégiánkat is, hogy fiataljainkat itthonmaradásra neveljük és a jövőre felkészítsük; és folytatjuk a határok fölötti nemzetegyesítés nagyívű programját… Erdélyi demokráciaközpontjaink ez idáig közel 170.000 erdélyi magyar számára nyújtottak valamilyen formában segítséget a magyar állampolgárság visszaszerzésében. Korszakos nemzetépítő szolgálatunkban továbbra sem lankadunk…
Érmindszent nagy szülöttje, Ady Endre írta: „De építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Építésre készen a kövünk. Azt kívánom, hogy az idei választások felszálló pályáján elindulva, 2016-ban az Erdélyi Magyar Néppárt hitben, lélekben és tudásban megerősödve a leghitelesebb politikai csapatként készüljön a következő megmérettetésre.
És ez csupán rajtatok, rajtunk múlik. Munkára szerződünk. Mert hiszünk Erdélyben! Hiszünk a krisztusi népszolgálat erejében, abban az értelemben, ahogyan maga a Mester tanította: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mk. 10,45).
És tudjuk: Erdély az erdélyieké, Székelyföld pedig a székelyeké!
Tőkés László
erdon.ro2012. március 8.
Kutatók fognak össze a tehetséges erdélyi gyermekekért
Akadémikusok, a Magyar Tudományos Akadémia szakosztályai és Magyarország egyetlen főhivatású kutatóintézet-hálózatának intézményei egyaránt részt vesznek abban a programban, amely olyan erdélyi, falusi és szórványterületekről származó, nehéz körülmények között élő, tehetséges diákokat támogat, akik e segítség nélkül nem tudnák elvégezni a középiskolát.
Hatvanegy és fél évnyi ösztöndíjnak megfelelő összeg három hónap alatt – ez az eredménye annak a felhívásnak, amelyet a Péntek János, az MTA kolozsvári külső tagja és É. Kiss Katalin akadémikus kezdeményezésére 2003-ban alapított Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tavaly novemberben intézett a kutatókhoz.
„Az a szándék vezérelt bennünket, hogy miként az elmúlt kilenc évben, most is minél többen csatlakozzanak az erdélyi magyar közösség tehetséges, de rászoruló fiataljait segítő összefogáshoz” – nyilatkozta az Mta.hu-nak É. Kiss Katalin. A diákok közül azok pályázhatnak a havi tízezer forintos ösztöndíjra, akik igazolják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el a létminimumot, és kitűnő vagy jeles tanulók.
A legutóbbi felmérés szerint az ösztöndíjasok családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem száznyolcvan lej, miközben az ingázás vagy a kollégiumi lakhatás átlagos havi költsége mintegy kétszáz lej. A pályázatokat tanárokból, egyetemi oktatókból álló kuratórium rangsorolja. A szülők szerződésben vállalják, hogy gyermeküket magyar tannyelvű iskolában taníttatják tovább, és az ösztöndíjat kizárólag a gyermek szükségleteire költik.
A program keretében jelenleg 283, erdélyi, falusi vagy szórványvidékről való, középiskolás vagy középiskolába készülő, jól tanuló, nehéz sorsú magyar gyermek kap ösztöndíjat. „A kilencedik éve működő egyesület most újabb, jelentős lendülettel világhírű tudósoktól kapott segítséget. Somogyi Péter, az Oxfordi Egyetem világhírű agykutató-professzora állt mellénk az elmúlt hónapokban, és vont be újabb támogatókat. Nem véletlen egyébként, hogy Magyarországról, szerte a világból és innen is elsősorban azok támogatják a programot, akik tisztában vannak azzal, hogy a jövő szempontjából is legfontosabb az a szellemi erőforrás, amely fiataljainkban van meg. Őket kell megóvni az elkallódástól” – nyilatkozta a Krónikának Péntek János.
A novemberi felhívás nyomán eddig nyolcvan hazai és külföldi magyar kutató jelentkezett családjával együtt támogatónak. „Azt reméljük, hogy ez a támogatói közösség, mely néhány hónap alatt 7 millió 380 ezer forintot gyűjtött össze, önfenntartó lesz, azaz baráti, szakmai, rokoni kapcsolatait mozgósítva el tudja érni, hogy a szeptemberben középiskolába lépő új korosztály rászoruló legtehetségesebbjeinek is tudjunk majd ösztöndíjat adni. Akik készek segíteni, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület honlapján találnak további információkat.
Az egyesület március 31-én Kolozsváron tartandó – néhány kiemelkedően eredményes ösztöndíjas bemutatkozására lehetőséget adó – tehetség napján is szívesen látjuk őket” – mondta É. Kiss Katalin. Péntek János lapunknak kifejtette, márciusban várható az Ady Endre-ösztöndíj másodszori meghirdetése a most folyó egész tanévre. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából ezt az ösztöndíjat az Oktatáskutató és – Fejlesztő Intézet a Wekerle Sándor Alapkezelővel közösen hirdeti meg a Kárpát-medence külső régióiban.
„A pályázatok összeállításában, majd a tanév végi elszámolásban fontos szerepe jut tanárkollégáinknak: az iskolák vezetőinek, osztályfőnöknek. Kérjük, hogy ebben is és majd júniusban az újra meghirdetendő Nyilas Misi- pályázatokban támogassák törekvéseinket” – hívta fel a figyelmet Péntek János. Az egyesület továbbra is ezen a honlapon érhető el: www.nyilasmisi.ro.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)2012. március 13.
Március 15-i rendezvények az EMNP szervezésében
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc kitörésének 164. évfordulójára. A Néppárt és az EMNT kiemelt ünnepi rendezvényei idén három helyszínen zajlanak:
I. Nagyvárad
A nagyváradi Szacsvay Imre szobornál délután három órakor kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt Partium régióért felelős országos alelnöke, valamint meghívott vendégünk, Csóti György, a Fidesz országgyűlési képviselője. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke olvassa fel. Ezt követően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákkórusa, a Nagyváradi Asszonykórus, valamint a Váradi Dalnokok lépnek fel. Az eseménysorozat a nagyváradi-olaszi református templomban fél öt órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul. II. Zilah
Zilahon, a Wesselényi-szobor előtt 18 órakor kezdődik a megemlékezés. A Néppárt részéről ünnepi beszédet mond Toró T. Tibor országos elnök, dr. Sándor József Szilágy megyei elnök, valamint Tunyogi Tímea helyi elnök. A megemlékezésen felszólal Varga Ferenc, az Erdélyi Magyar Ifjak szilágysági elnöke is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Lukács Levente, a Néppárt zilahi szervezetének alelnöke tolmácsolja. A rendezvényen Ady Endre és Juhász Gyula versek hangzanak el. A megemlékezés utolsó mozzanata a Wesselényi szobor megkoszorúzása lesz, ahol – többek között – Püsök Csaba, az EMNT egyházi és szociális ügyekért felelős alelnöke helyez el koszorút.
III. Marosvásárhely
Marosvásárhelyen március 14-én, szerdán délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében tartandó Rendhagyó 1848-as történelemórával veszi kezdetét az ünnepségsorozat. Délután 18 órakor a helyi Demokrácia Központban Spielmann Mihály író, történész nyitja meg a képeslap-kiállítást. Március 15-én délelőtt 10 órakor nyílik a Pilvax Kávéház, ahol kokárdakészítésre, valamint a 12 pont kinyomtatására régi nyomdagépen történő kinyomtatására is lehetőség lesz. Az EMNT által meghirdetett Az én szabadságharcom gyermekrajz-pályázat eredményeit fél kettőkor ismertetik a szervezők, majd ezt követően Sebestyén Aba és barátai előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A kávézóban délután '48-as dalokat oktatnak, majd magyaros ruhák bemutatására kerül sor. A vár területén délben nyitja meg kapuit a kézműves vásár.
A 17 órakor a Petőfi-szobornál kezdődő ünnepi műsor keretében beszédet mond Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke valamint a rendezvény díszvendége, Balogh Zoltán, a Magyar kormány társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A rendezvény az EMI fáklyás felvonulásával zárul. Az eseményen jelen lesz Papp Előd, a Néppárt Székelyföld régióért felelős országos alelnöke is.
A kiemelt ünnepi rendezvények mellett a Néppárt valamint az EMNT helyi szervezeteinek képviselői több helyszínen is részt vesznek az 1848-as megemlékezéseken.
Kolozsvár
A kolozsvári Biasini szállónál rendezett ünnepségen a Néppárt részéről Gergely Balázs, a közép-erdélyi régióért felelős országos alelnök tart beszédet.
Erdővidék
Az erdővidéki civil szervezetek által március 14-én rendezett bodvaji ünnepségen beszédet mond Nemes Előd, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Sepsiszentgyörgy
Március 15-én délelőtt 12 órától a Váradi József Iskolában díjazzák az EMNT Magyarnak lenni jó! gyermekrajz-pályázatának háromszéki nyerteseit. A Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének részéről Nemes Előd, Kovács István, Bedő Zoltán és Váncsa Zsuzsanna helyeznek el koszorút a Kossuth-szobornál, majd a Szabadság téri 1848-as emlékműnél.
Barót
A Véczeri-emlékműnél szervezett ünnepségen beszédet mond Szép Béla, a Néppárt baróti szervezetének elnöke. Az EMNT erdővidéki szervezetének részéről Marián István elnök valamint Benkő Levente alelnök helyeznek el koszorút.
Orbaiszék
Az orbaiszéki EMNT elnöksége megkoszorúzza a kovásznai '48-as emlékművet, majd a Néppárt zabolai szervezetének vezetőségével közösen részt vesznek a Zabolán szervezett megemlékezéseken is.
Kézdivásárhely
A főtéri Gábor Áron-szobornál tartott megemlékezésen beszédet mond Johann Taierling, a Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének alelnöke.
Csíkszék
Csíkszeredában két helyszínen, a Gál Sándor szobránál, illetve a Mikó-várnál is megemlékeznek az 1848-49-es márciusi eseményekről. A Néppárt részéről mindkét helyszínen jelen lesz és koszorút helyez el György László, a megyei szervezet elnöke, Tőke Ervin, a városi szervezet elnöke, valamint Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke.
A Néppárt helyi képviselői jelen lesznek más csíkszéki településeken szervezett rendezvényeken is, így a madéfalvi Siculicidium emlékműnél Szász Attila, a Néppárt csíkcsicsói elnöke, Csíkdánfalván Kajtár Edit, a Néppárt helyi szervezetének elnöke, Csíkszenttamáson a helyi szervezet részéről Bíró Ferenc, míg Csíkszentdomokoson Máthé Zoltán megyei elnökségi tag koszorúz. A nyergestetői emlékműnél a Néppárt részéről Bölöni Ferenc, a csíkszentimrei szervezet elnöke, Nemes Zoltán, a tusnádfürdői szervezet elnöke, Tőke Ervin, a csíkszeredai szervezet elnöke, valamint Sorbán Attila, a Csíkszékért felelős Hargita megyei alelnök helyez el koszorút.
Székelyudvarhely
A Márton Áron téren található Vasszékely szobornál szervezett ünnepi megemlékezésen jelen lesz László János, a Néppárt Udvarhelyszékért felelős Hargita megyei alelnöke és Zakariás Zoltán, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke. Az EMNT részéről koszorút helyez el Nagy Pál udvarhelyszéki elnök, valamint Bíró Edith és Szabó K. Attila helyi elnökségi tagok.
Gyergyószentmiklós
Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szobránál koszorúznak a Néppárt és az EMNT gyergyószéki szervezeteinek képviselői: Bákai Magdolna, a Néppárt Gyergyószékért felelős Hargita megyei alelnöke, Szőcs Gábor, a gyergyószentmiklósi szervezet elnöke és Bicsak Péter alelnök. A gyergyószéki EMNT részéről Pázmán Attila alelnök tiszteleg a '48-as forradalom hősei előtt.
Brassó
A Brassó megyei EMNT – az eddigi hagyományokhoz híven – idén is körbejárja és megkoszorúzza a megye területén található '48-as emlékműveket.
Arad
A Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke, dr. Burián Sándor valamint Endreffy Lajos alelnök a helyi Szabadság-szobornál tisztelegnek nagyjaink emléke előtt.
Beszterce-Naszód
A Néppárt és az EMNT Beszterce-Naszód megyei szervezeteinek képviselői a vicei Szent István szobrot koszorúzzák meg. A bethleni Demokrácia Központban 18 órától kezdődik a László Jolán tanárnő illetve ifj. Kerekes Zoltán, a Néppárt megyei szervezetének elnöke által tartott, vetítéssel egybekötött előadás, amelyen az 1848-49-es események felelevenítésével emlékeznek az egybegyűltek.
Erdély.ma2012. március 23.
Vissza az időben – egészen máig – beszélgetés Lakatos-Balla Attila történésszel
1977. január 30-án született Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, 2001-ben pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–régészet szakán diplomázott. A budapesti ELTE BTK Régészeti Intézet doktori iskolájának hallgatója, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum munkatársa Lakatos-Balla Attila.
– Mivel ismerem a fiataloknak azt a sajátos érzését, hogy nagyon könnyen összemossák a szüleik fiatalkorát akár az ókorral is, és „rég volt” minősítéssel lelegyintik, mindig érdekelt, minek köszönhetően fordul egy fiatalember a történelem tanulmányozása felé. Tetten érhető esetleg egy olyan esemény, aminek a későbbi életpálya köszönhető?
– Ilyen konkrét eseményre vagy valamiféle sajátos indíttatásra nem emlékszem, csupán csak arra, hogy hatodik osztályos voltam, amikor a szüleimnek bejelentettem: történész leszek. Feltehetőleg történt akkor valami, de mondom, én nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy pofont ugyan nem kaptam, de nagyon komoly, felnőttes figyelmeztetészuhatagot igen, arra vonatkozóan, hogy ebből nem lehet megélni – felejtsem hát el gyorsan. Arra sem emlékszem, hogy a szülői intelmek következtében magamba szálltam volna, és megkezdtem valamilyen más irányú érdeklődés építgetését – de hogy a ’90 utáni történelemtanáraimtól annyit tanultam, olyan sok érdekességet, hogy visszakanyarodhattam kisiskolás-elképzeléseimhez. Mindenképpen szeretném mindkét történelemtanárom nevét megemlíteni, hiszen nekik – Fodor Ferencnek és Miklós Mihálynak – köszönhetem a történelem iránti, örökre szóló elkötelezettségemet. Ezúttal is köszönöm nekik. Hogy aztán az érdeklődési körömbe a régészet is bekapcsolódott, az viszont már egy véletlennek köszönhető – ha életpályák esetében egyáltalán lehet véletlenekről beszélni. Egy barátom meghívott Gyulafehérvárra, és éppen aznap látogattunk el a várba, amikor 130 év után kinyitották az északnyugati, a Márton Áron Teremből felvezető toronylépcsőt. Az ott tároltak láttán dőlt el – azt hiszem – a sorsom. Felvételizhettem hát Kolozsváron a történelem-régészet szakra, ami akkor még egy kissé a hőskori állapotokról árulkodott, úgymond „átmeneti” tanszék volt, viszont az egész kutatási apparátus a kezünk alá játszott, a rendelkezésünkre állt.
– Még a tudományokban járatlanoknak sem kell mondanunk, nemhogy a szakembernek: a történelem óriási tér-idő koordináták között mozog, s bármennyire is szenvedélyes történész legyen valaki, az egészet még pontosan áttekinteni sem tudja, a kutatásról nem is szólva. Lakatos-Balla Attilának melyik a kedvenc tere és ideje?
– A középkor érdekelt elsősorban, különös tekintettel Zsigmond király korára. Az viszont, hogy aránylag hamar sikerült visszafelé haladnom a kutatással az időben, az az értetlenségemnek köszönhető. Vagyis, hogy Zsigmond korát megértsem, ahhoz meg kellett ismernem és értenem az Anjou-kort, amit viszont képtelenség megérteni az Árpád-kor, végső soron a honfoglalásig nyúló kor nélkül... De a honfoglalás sem áll csak úgy egymagában térben és időben – természetes tehát, hogy eljutottam a népvándorlásig. Itt aztán, a késői népvándorlás koránál meg is ragadtam. Vagyis a „szűk” szakterületem a 6–12. század.
– És mondhatjuk azt, hogy Nagyvárad és környéke ilyen szempontból a kutató „kezére játszik”?
– Vidéken azért nem beszélhetünk éppen ilyen kutatási „luxusról”. Itt – Ady szavaival élve – afféle muszáj-Herkulesek vagyunk. Vagyis azt ássuk, amit ásni kell, nem ritkák az úgynevezett mentőásatások.
– De azért a munkája nemcsak afféle kötelező napi penzum, mivel azt hallottam, hogy a levéltári anyagok digitalizálásán is dolgozik. Ezzel kapcsolatban inkább kósza hírek keringenek, illetve egyfajta ketyegő időzített bombának is nevezhetően fel-felkapják, egyelőre még csak érintőlegesen, de a közelgő kampányban valószínűleg gyakrabban terítéken lesz. Jó volna bizonyos vonatkozásokat máris tisztán látni.
– Megpróbálok némi fényt deríteni, tisztázni az összefüggéseket, de ez azért nem olyan egyszerű, mert az alaphelyzet vált mostanra eléggé bonyodalmasnak. És mondjuk ki az elején, hogy mesterségesen, vagyis tudatosan bonyolódott-bonyolították azok, akiknek érdekében állt a levéltárak helyzetét minél átláthatatlanabbá tenni. Kezdeném azzal, hogy az általános európai szokással ellentétben nálunk nem a kultuszminisztériumhoz tartoznak a levéltárak, hanem a belügyhöz. Ez pedig egy alapparanoiának a következménye, s ha mondom is az egyik eklatáns példát, máris világos lesz, mire utalok: a nagyváradi káptalan gyűjteménye, a vármegye, a középkori céhek levéltári anyaga – Râmnicu Vâlceán található. Mégpedig az egész eredeti anyag.
Amit ha valaki kutatni akar, nemcsak hogy el kell oda mennie, de gyakorlatilag nem is sikerül neki az anyaghoz hozzáférnie. 1992-ben vitték el, hivatkozva arra a „reális kockázatra, hogy Magyarország megtámadja a Partiumot”... Ezt a bődületet gondolom nem is kell kommentálnom, tény viszont, hogy Váradon megvan ugyan a mikrofilmekre vett változat, de az gyakorlatilag – épp a belügyi függőség miatt – hozzáférhetetlen. Látszólag a legkézenfekvőbb volna Vâlceáról visszakérni, ők viszont nem adják, mert – ugyancsak a belügyi szabályzatokra hivatkozva – „megőrzésre” kapták, és ehhez tartják is magukat. Ilyen körülmények között aztán nem igazán könnyű Bihar megyei monográfiát összeállítani.
– És remény sincs a változásra? Amíg világ a világ, a belügy fogja „őriztetni” a levéltárakat?
– Remény az van, hisz reménynek mindig kell lennie, de félretéve bármiféle élcelődést: tavaly készült el egy viszonylag modern levéltári törvény. Ezt az RMDSZ teljes mellszélességgel és erős lobbival képviselte, de – ahogy az nálunk annyi törvénnyel megtörtént-megtörténik – még nem jogerős (a jogszabályt a román alkotmánybíróság formai hiba miatt az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította – szerk. megj.) Ha az lesz, akkor ez a törvény lenne a biztosítéka az anyag visszakerülésének, illetve az állami monopólium feloldásának.
A jelenleg hatályban lévő törvény ugyanis ilyen értelemben fogalmaz, a kérdés csak az, hogy az állam jó gazdája-e vagy sem a levéltári állománynak. Vannak olyan megyei archívumok, amelyekkel jobb a helyzet, a miénk sajnos olyan, amilyenről az előbb szóltam. Amikor Bukarestben részt vettem egy levéltárosképzőn, ott a kollégákkal megbeszéltük a problémáinkat. Ott derült ki például, hogy 99 százalékuk az iratállományunk nyelvét sem érti. Hogy lehet akkor jó kezelője? Arról nem is beszélve, hogy a két érintett megye dokumentumlistája sokszor egészen más. Hát ezért is kapják fel a politikusok időről időre az említett demagóg szöveget, hogy a magyarok (értsd: az RMDSZ) „eladnák” még a levéltári dokumentumokat is.
– Félek, hogy az idei – durvának ígérkező – kampány során ilyesféle vadságokat fognak egyesek szajkózni. Ezért volna jó a mielőbbi törvényerőre emelése a rendelkezésnek, na de hát ezt nem mi döntjük el. A digitalizálás viszont – úgy hallottam – helyi projekt.
– Igen, a nagyváradi és a Hajdú-Bihar megyei levéltár közös, részben műtárgyi, részben információs projektje. Sziszifuszi munka, mivel le kell fényképezni a meglévő anyagot, nyilvánossá tenni a 10–12 ezer folyóméternyi „papírt”. Természetesen vannak prioritásaink, olyan anyagok, amelyek műtárgyként és információként is fontosak. Körülbelül egy éve indult be a munka, az első fél évben 65 ezer oldalt sikerült ily módon megmenteni. A projekt lejárt, de a városnak van egy projektkövetői feladata, még néhány éven át működni is fog. Azon gondolkodunk, hogy ki kellene terjeszteni – e téren a legkellemesebb meglepetésünk, hogy a bukaresti Nemzeti Levéltár nagyon lelkesen állt az elképzelés mögé. A szakma hozzáállása tehát nagyon jó, de az emberi gyarlóság ismét közbeszólhat.
– Vagyis?
– Sokan megszokták a belügyi függőséget, ami ugyan sokkal több kötöttséget jelent, ugyanakkor például nagyobb fizetéssel, több juttatással is jár. Ha ettől sikerülne valahogy megszabadulnunk, s ha a politikának sem lesz majd aktuálisan meglobogtatható témája, akkor – jelképesen – túlléphetünk a saját eddigi árnyékunkon, és sikerül végre a levéltári anyag segítségével az időben annyira visszamennünk, hogy szellemiségben eljuthassunk egészen a máig.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)2012. március 26.
Vendég volt a házigazda
Kőrössi P. József (KáPéJé) költő, könyvkiadó volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. A nagyváradi est amúgy szokásos házigazdáját és kérdezőjét ezúttal Szűcs László, a Várad főszerkesztője kérdezte. A beszélgetésre az az évforduló adott alkalmat, hogy a nagyváradi születésű KáPéJé pontosan harminc évvel ezelőtt hagyta el Romániát. „Fejembe vettem a világot, meg akartam mutatni, meg akartam csinálni magamat” – fogalmazott. KáPéJé meghitt családias hangulatban mesélt nagyváradi gyerekkoráról, fiatal éveiről, írói, könyvkiadói, budapesti és vidéki életéről. A sors fintora, hogy pont abban az iskolában, az Ady Endre Líceum könyvtártermében zajlott a beszélgetés, melyből kicsapták. Mint megvallotta: teljes joggal. „Nem tanultam, csavarogtam” – mesélte. Korán, már 17 évesen közölt, első írásait a nagyváradi Fáklya, Ifjúmunkás és Igaz Szó hozta le.
Ezúttal Szűcs László ült a kérdezői, KáPéJé a „vendég”-helyre
Az iskolát követően postai távirat-kézbesítőnek állt, s hat évig szállította ki a különböző táviratokat, képeslapokat. Ezekben az években megalapította a Kortárs Színpadot, a műkedvelő diákokból, fiatal munkásokból, értelmiségiekből álló színtársulatot a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában. 1979-ig nem kapott útlevelet, ekkor váratlanul megkapta, és 1982-ben névházasság segítségével Magyarországra települt. Budapesten a József Attila Kör elnöke, majd az írószövetség titkára lett. Az írószövetségnek komoly szerepe volt a rendszerváltásban, itt ismerkedtek meg és váltak barátokká Göncz Árpáddal. Jelenleg a Noran Libro kiadót vezeti. Vidéken, egy festői, dimbes-dombos Nógrád megyei kis faluban szeret élni, ahova, ha csak teheti, leutazik. Van úgy, hogy hetente háromszor is oda vonul írni, valamint kiadandó kéziratokat olvasni és pihenni két kutyájával, Kátyúval és Buckával. Itt gyakran előfordul, hogy 4–5 napig senkihez sem szól békés magányában – mondta. A bensőséges, baráti hangulatú Törzsasztal Kőrössi egyik készülő írásának felolvasásával zárult, melyet vidéki és városi élete ihletett.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. március 29.
Az Ady-emléktábla feliratát is ellopták Temesváron
A Mária emlékmű meggyalázása után újabb magyar emlékművet csonkítottak meg Temesváron. A Ion Ghica utcában (Józsefváros) álló házon egy Ady-dombormű (Gallas Nándor szobrászművész és grafikus alkotása) és alatta kétnyelvű felirat jelezte, hogy „Itt lakott Ady Endre, a magyar forradalmár költő 1897 októberétől 1898 januárjáig.”
A napokban fedezte fel Szekernyés János helytörténész, hogy a dombormű alól eltűnt a magyar és román nyelvű feliratot tartalmazó bronzból készült tábla. Az emlékmű-rongálók célja ezúttal valószínűleg a bronztábla beolvasztása lehetett, tehát közönséges lopásról van szó.
nyugatijelen.com
Erdély.ma2012. április 1.
Erdélyi magyar sajtó-újságírás a két világháború között (1918-1938)
Az erdélyi sajtó mindig színvonalas részét képezte az általános magyar újságírásnak. Fontossága főleg az impériumváltást követően nőtt, mivel a Romániához csatolt erdélyi magyar kisebbség egyetlen megnyilatkozása volt, Ligeti Ernő szavaival élve „az egyetlen kopoltyú, amelyen a magyarság lélegzett.” Az addigi határ menti sajtóközpontok a román hatóságok szigorú ellenőrzése miatt korlátozottan tudták csupán ellátni a feladatukat. Ilyen volt Nagyvárad esete, amely az erdélyi újságírás élvonalába volt sorolható, mivel itt dolgozott újságíróként Ady Endre, Juhász Gyula, Krúdy Gyula stb., a változás után azonban elköltöztek Váradról.
Egy néhány példa az impériumváltás előtti sajtóból (a felsorolt újságok napilapok):
- Arad: Aradi Közlöny, Arad és vidéke, Függetlenség, Aradi Hírlap
- Nagyvárad: Szabadság, Nagyváradi Napló, Nagyvárad, Új Nagyvárad, Tiszántúl, Friss Újság.
- Temesvár: Temesvári Hírlap, Temesvarer Zeitung.
- Kolozsvár: Újság, Kolozsvári Hírlap, Esti lap, Ellenzék.
- Brassó: Brassói Lapok.
- Szatmár: Szamos.
- Marosvásárhely: Székely Napló.
Sajtótörténeti szempontból 3 fő korszakra lehet osztani a két világháború közötti korszakot: A hőskor (1919-25), a virágzás kora (1926-30), a helytállás kora (1931-37).
A szerkesztőségek voltak a politikai megbeszélések búvóhelyei, így az újságírás szorosan összefonódott a politikával. A sérelmek üzenésein kívül a román hatóságok is a sajtón keresztül érintkeztek a magyarsággal. A napilapok és az irodalmi folyóiratok szoros összekapcsolódása is megfigyelhető, mivel legtöbb újságíró irodalmár, költő is volt. Továbbá a „transzilvanizmus” eszmerendszerének továbbítását is elsősorban a korabeli sajtó vállalta fel.
Ahol jó színvonalú napilapok voltak, ott később és nehezebben született meg az irodalmi folyóiratok. Így az első komolyabb irodalmi folyóiratok nem Kolozsvárott, hanem Nagyváradon, Aradon és Marosvásárhelyen születtek.
A Hőskorban 330 erdélyi lap jelent meg, egyedül Kolozsváron 113. Az impériumváltással bekövetkező közhangulatot befolyásolta a sajtó, ezek „szomorú idők” voltak, ami azt is mutatja, hogy csupán 12 humorisztikus lap jelent meg. Legtöbb újság ebben a korszakban megszűnt, vagy tulajdonost váltva átalakult. Nem volt nehéz lapot indítani: 1939-ig a román kormány a lapkiadást nem kötötte engedélyhez. Így azonban jelentkezett a dömpingsajtó (krajcároslapok megjelenése) amely a színvonal csökkenését eredményezte. Minden lap hivatalosan és nyíltan fizette a cenzort (de ez nem jelentette, hogy nem voltak kiskapuk). Ebből következőleg Belső-Erdély sajtója jobban virágzott ebben a korszakban: minél beljebb került a határtól, annál nagyobb volt a sajtószabadság. Ebben a vonatkozásban beszélhetünk Kolozsvár- és főleg a későbbiekben Brassó, mint szabad és fontos sajtóközpontokról.
Megemlítendő az Újságírói Szervezet, amely fennállása alatt kongresszusokat rendezett Aradon, Brassóban, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Temesváron. Komoly eredménynek számított, hogy elsőnek vetették fel Romániában az újságírói nyugdíj intézményét. Nagyobb városokban újságírói klubok létesültek, ahol gyakran rendeztek felolvasóesteket, illetve a közönség találkozhatott azon személyiségekkel, kik írásait nap, mint nap olvashatta. További eredménynek számított a tusnádfürdői Szanatórium létesítése, amely gyakorlatilag újságírói üdülőként szolgált. Több mint 300 bejegyzett taggal rendelkezett, román személyiségek, politikusok is gyakran látogatták, mivel egy ilyen komoly létszámú szervezet határozta meg az erdélyi magyarság politikai közhangulatát.
Vizsgabizottságot is létesítettek, így csak az lehetett képezni újságírásra, aki megfelelt a vizsgabizottság feltételeinek. Tagdíjas rendszer volt, az újságírás ekkor becsületes megélhetést biztosított. Egyes érdemes újságírók, akik valamilyen igazolt okból hagyták ott állásukat, teljes fizetésüket kapták, amíg újra el nem tudtak helyezkedni.
A továbbiakban két kiemelkedő példával szeretném ábrázolni az erdélyi újságírás két korszakát. Kolozsvár, mint már említett sajtóközpont, főleg a 20-as években számított fontos tényezőnek. Ez a Keleti Újság elsődleges sikerének tudható be. A lapot már a háború alatt tervezték megjelentetni, de végeredményben a sors iróniájaként a román csapatok Kolozsvárra való bevonulásakor (1918. December 24-én) jelent meg az újság első száma. A sikert nagymértékben befolyásolta, hogy budapesti tapasztalt lapszerkesztők dolgoztak itt, mint Szentmiklósi József, vagy később Ignotus (aki a Nyugatnak volt szerkesztője). A hatalmas példányszám áttörte a határokat, a demarkációs vonalakat is, így Kassán és Debrecenben 2-3000 példány is elfogyott naponta. A lap későbbi szerkesztője Zágoni István lett, majd a csődtől való megmentés érdekében megvásárolta a lapot az Országos Magyar Párt. Így hivatalos pártlappá vedlett, veszítve politikai függetlenségéből, szabadelvűségéből.
Egy másik említett sajtóközpont Brassó volt ebben az időszakban. Felemelkedésében főleg a 30-as évek válságai, politikai- ideológiai törésvonalai járultak hozzá. A gazdasági válság több lap megszűnését eredményezte, ugyanakkor megjelent egy új, fiatal generáció is, amely már a 20-as évek viszonylataiban szocializálódott (Bányai László, Méliusz József, Wass Albert stb.). A Brassói Lapok megerősödésében a központiság is szerepet kapott. Mindamellett, hogy igen színvonalas országos lap volt, gyakorlatilag felvehette a versenyt Erdély szinte bármelyik városának a reggeli napilapjával. Fontos szempont, hogy szinte minden városban volt szerkesztője, illetve a román városokban elő magyar közösségekhez is eljutott, sőt ezen kívül még Bulgáriába is szállított több száz példányt. Színvonalas irodalmi mellékletét Kuncz Aladár szerkesztette és lehetőséget adott a Helikoni közösségen kívül rekedt fiatal generációknak a publikálásra. A cenzúra is szerepet játszott a sikerben, ugyanis amíg más városban megjelenő újságokban a helységneveket csak románul lehetett leírni, addig ezeket a Brassói Lapok magyarul közölte. A kezdeti jobboldalisággal felhagyva a 30-as években a Keleti Újság szabadelvűségét próbálta pótolni, nem kevés sikerrel.
F.J.
kolozsvaros.ro. Erdély.ma2012. április 2.
Újabb magyar emlékművet rongáltak meg Temesváron
A lap szerint a Ion Ghica utcában (Józsefváros) az egyik házon található Ady-dombormű alatti bronztábla tűnt el. Gallas Nándor szobrászművész és grafikus alkotása alatt ugyanis kétnyelvű – magyar és román – felirat jelezte: „Itt lakott Ady Endre, a magyar forradalmár költő 1897 októberétől 1898 januárjáig.” Krónika (Kolozsvár)2012. április 3.
Kerekasztal-beszélgetés az újságírószakmáról
MÚRE–Sapientia focimeccs
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara kommunikáció és közkapcsolat szakának közös kezdeményezésére a múlt héten az egyetem campusának szenátusi termében kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen kommunikáció szakos diákok, tanárok (dr. Gagyi József, dr. Pletl Rita és dr. Bakos Levente), illetve újságírók vettek részt. A rendezvény célja a szakmai egyesület és az oktatási intézmény közötti kapcsolat elmélyítése volt.
Dr. Gagyi József témafelvetésként arra kérte az újságírókat, hogy határozzák meg, milyen életpályamodellt állíthatnának a fiatalok elé, ki a jó szakember, hogyan lehet témát találni, megfelelően megírni és az olvasó elé tárni. A sokrétű beszélgetésből sok minden kiderült. A hozzászólók (Karácsonyi Zsigmond, Nagy Miklós Kund, Szucher Ervin, Vajda György, Kuti Márta, Gáspár Sándor, Bögözi Attila, Tomcsányi Mária) többek között elmondták, hogy az újságírás tulajdonképpen egy életforma, egy olyan hivatás, amelyet tisztességgel csak úgy lehet folytatni, ha megfelelő meggyőződéssel, igazságérzettel, állandó kíváncsisággal rendelkezik az, aki erre a pályára lép. Természetesen elengedhetetlenül szükséges az íráskészség, az anyanyelv megfelelő ismerete és használata mind az írott, mind az audiovizuális médiában. Az is elhangzott, hogy az erdélyi magyar újságíró-társadalom az elmúlt 22 évben változáson ment keresztül. 1989 előtt csak a jól ismert korlátok között lehetett a szakmát gyakorolni, majd az újonnan létrejövő médiatermékeknél olyanok helyezkedtek el, akik valóban elhivatottságot éreztek e szakma iránt, de nem volt megfelelő szakmai ismeretük. Hiánypótló intézményként indult be a MÚRE által fenntartott Ady Endre Sajtókollégium Nagyváradon, ahol sikerült olyan szakembereket kinevelni, akik többé- kevésbé megállták a helyüket a szakmában. Aztán 1995 után hanyatlani kezdett az érdeklődés az újságírás iránt. S bár több egyetemen is beindult a felsőfokú képzés, ma már az tapasztalható, hogy ez a szakma "kiment a divatból". Ez annak is betudható, hogy a reklámpiac beszűkülése, majd a gazdasági válság okozta gondok miatt – a munka volumenéhez viszonyítva – nem kínál jól jövedelmező állást a média. Ezenkívül az is tapasztalható, hogy a fiatalabb generáció nem médiafogyasztó. Kevesen olvasnak újságot, hallgatnak rádiót és néznek hír- és tájékoztató műsorokat a televízióban. Pletl Rita tanárnő fogalmazta meg sarkalatosan ennek egyik okát: rossz az oktatási rendszer, hiszen a középiskolás diákokat nem tanítják meg gondolkodni. Aki pedig nem tud gondolkodni, az kevésbé fog érdeklődni a világ dolgai iránt, nincs igazságkereső késztetése, ami elengedhetetlenül szükséges ehhez a szakmához. Ugyancsak hiánypótló kezdeményezése a MÚRE megyei szervezetének a Médiasuli, amelyet immár harmadik éve szerveznek a Bolyai líceumban. Ennek az a célja, hogy egyrészt értőbb médiafogyasztókat neveljen, másrészt pedig utat mutasson azoknak, akik a média és kommunikáció felé irányulnának a középiskola padjaiból. Szó esett egy másik hiányosságról is, a gyakorlati oktatásról. Ugyanis az új bolognai rendszer nem teszi lehetővé a hosszabb távú gyakorlati képzést a médiaintézményeknél, az a néhány nap, amelyet kötelezően el kell tölteni valamelyik újságnál, rádiónál, tévénél, nem elég ahhoz, hogy a szakma iránt érdeklődők teljes képet kapjanak mindarról, amit tulajdonképpen ez a terület jelent.
A diákok kérdéseiből kiderült, hogy még sok minden maradt megválaszolatlan, a szervezők arra a következtetésre jutottak, hogy a találkozót folytatni kell. A tanárok és a MÚRE jelen levő tagjai megegyeztek abban, hogy kidolgoznak egy tervet, amelynek alapján a média területét felölelő tematikában szerveznek még beszélgetéseket, s ha az egyesület külföldi szakembereket, oktatókat, szakelőadókat hív meg, akkor a Sapientiát is bekapcsolja a tevékenységbe.
A tegnapi találkozót kemény összecsapás zárta. A fair play szellemében a MÚRE és a Sapientia tanárainak válogatottjai mérkőztek meg az egyik marosvásárhelyi általános iskola sporttermében. A jó hangulatú meccs végeredményét az eredményjelző tábla meghibásodása miatt nem jegyezhettük le, de a meccset követő baráti beszélgetésen a felek megegyeztek, hogy a találkozósorozatot folytatják mind a campusban, mind a sportpályán: négy hét múlva biztosan.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)2012. április 13.
Újabb államosítástól tartanak a történelmi egyházak
Újabb, második államosítási kísérletnek tartják a magyar történelmi egyházak, a magyar nemesi családok és a szász közösség képviselői a kormány azon törvénytervezetét, amely eltörölné a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását. Mint arról beszámoltunk, az Ungureanu-kabinet szerdán olyan törvénytervezetet bocsátott közvitára, amely leállítaná valamennyi típusú ingatlan természetbeni visszaszolgáltatását, hatályon kívül helyezve a jelenlegi restitúciós törvények ilyen vonatkozású cikkelyeit.
Visszakérik. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a zilahi Wesselényi-kollégium visszaszolgáltatására vár. A kormány várhatóan jövő heti ülésén fogadja el a tervezetet, amely szerint a hatóságok a kártérítésre jogosult személyeket nem az ingatlan reális értékén kárpótolnák, hanem ennek az értéknek a 15 százalékára korlátozzák a kifizetéseket. A kárpótlást 10 éves határidőn belül kell folyósítani, a restitúcióban illetékes hatóságoknak pedig 90 napon belül kell dönteniük a kártérítési igénylésekről. A román államot a strasbourgi Emberjogi Bíróság szólította fel 2010 őszén, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében, miután megállapította, hogy nem működőképes a visszaszolgáltatási rendszer.
A központi restitúciós hatóság csütörtökön tette közzé honlapján az új tervezetet, amelynek 22. cikkelyének 1-es bekezdése kimondja, hogy a jelenlegi törvényeknek a természetbeni visszaszolgáltatásra vonatkozó cikkelyeit hatályon kívül helyezi. Ez az intézkedés vonatkozna egyebek között az erdőkre és a mezőgazdasági területekre, az egyházak és a nemzeti kisebbségek közösségi ingatlanjaira, valamint a magánszemélyek által visszaigényelt területekre és épületekre is.
Romániát a strasbourgi Emberjogi Bíróság 2010 őszén kötelezte arra, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében. A bíróság 18 hónapot adott a kormánynak, hogy felülvizsgálja a törvénykezést ezen a területen, a határidő júliusban jár le. Erre az időszakra felfüggesztették Strasbourgban a romániai perek elbírálását. Jelenleg a restitúcióról összesen négy fő jogszabály rendelkezik, amelyek részben ellentmondanak egymásnak. Emiatt számos ingatlan ügye bíróság elé került, a volt tulajdonosok egy része pedig a strasbourgi bíróságon kereste igazát, így számos esetben az államnak kártérítést kellett fizetnie.
Markó Attila: ez a legolcsóbb kárpótlási forma
Az államnak nem kerül semmibe, ha természetben szolgáltatja vissza a kommunizmus idején elkobozott ingatlanokat – mondta a Krónika megkeresésére Markó Attila államtitkár, az egyházi ingatlanok és a kárpótlások ügyében illetékes bizottságok tagja. Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, a szerdán közvitára bocsátott törvénytervezetet az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság dolgozta ki, ez egyelőre csak ötlet, amelyet még a kormánynak, majd a parlamentnek is el kell fogadnia. Mint magyarázta, az állami költségvetés szempontjából indokolt a csökkentett kártérítés, hiszen már nem olyan a gazdasági helyzet, hogy az állam olyan mértékben tudjon kárpótolni, mint évekkel ezelőtt.
Azonban az új szabályozás valószínűleg újabb perhullámot indítana el, azok, akik korlátozott kártérítést kapnak, bírósághoz fordulnának, arra hivatkozva, hogy korábbi igénylők természetben kapták vissza ingatlanjaikat, vagy azok reális értékével kárpótolták őket. Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy amit lehet, természetben kell visszaadni, hiszen az semmivel sem terheli a költségvetést, ha pedig erre nincs mód, akkor másik ingatlant vagy földet kell felajánlani cserébe, szögezte le Markó Attila. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondta, a visszaigényelt egyházi ingatlanok 20 százaléka esetén nem volt lehetőség a természetbeni visszaszolgáltatásra.
Az államtitkár ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Romániát leszámítva egyetlen ország sem kárpótolta teljes mértékben az egykori tulajdonosokat, a rendszerváltás után általában morális jelentőségű részleges reparáció történt. Most már nehéz elfogadtatni az érintettekkel vagy a bírósággal, hogy évekig működött egy visszaszolgáltatási elv, ám azt módosítani kell, mert elfogyott a pénz, vélte Markó Attila, aki szerint 2001-ben kellett volna korlátozni a kártérítés mértékét.
Elmondta, az Emberjogi Bíróság megelégelve a rengeteg panaszt, arra a következtetésre jutott, hogy tartalmi hiba van a törvényben, ám az államtitkár szerint a kormánynak olyan változtatást kell elfogadnia, amely minden fél számára méltányos. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem ért egyet a természetbeni visszaszolgáltatás leállításával, hiszen ez nem terheli az állami költségvetést, ez a „legolcsóbb kárpótlási forma”.
Jól áll a magyar egyházi ingatlanok ügye
Markó Attila szerint a nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében nincs jelentős számú magyar vonatkozású igénylés, ezek száma mintegy 50-re tehető. Az erdélyi magyar történelmi egyházak viszont körülbelül 1500 igénylést nyújtottak be, ebből 1006-ot bíráltak el kedvezően, 92-t pedig elutasítottak. Az államtitkár szerint mintegy 300 egyházi ingatlan sorsáról kell még dönteni, ebben a hónapban újabb épületek ügye kerül napirendre.
A magyar történelmi egyházak a többiekhez, különösen a görög katolikushoz képest nagyon jól állnak a visszaszolgáltatás terén, magyarázta az államtitkár, aki szerint az RMDSZ kiemelten figyelt erre. Hozzátette, a siker ugyanakkor annak is tulajdonítható, hogy ingatlanjaik szerepeltek a telekkönyvi rendszerben, így sokkal könnyebb volt beszerezni az igazoló dokumentumokat, mint például Moldvában vagy Havasalföldön.
Elutasítják a módosítást az egyházak
Az új jogszabály mindenképpen visszalépést jelentene a restitúciós folyamatban – értékelte a kormány tervét Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki lapunktól értesült a közvitára bocsátott törvénytervezetről. „Szomorúnak és tragikusnak tartom, hogy a kormány korlátozni akarja az elkobzott ingatlanok kártérítési értékét, ez tulajdonképpen újabb államosítást jelentene, másodszor is elvennék tőlünk azt, ami jogosan a miénk” – fogalmazott a Krónikának a püspök.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a zilahi Wesselényi-kollégium épülete a legfájóbb pont a vissza nem kapott ingatlanok közül az egyházkerület számára. Az épületben ugyanis Ady Endre és több jeles személyiség nevelkedett református szellemiségben. „Mindent meg fogunk tenni, hogy a határozat ne lépjen érvénybe, akár erre, akár más épületekre vonatkozóan” – jelentette ki a püspök, aki az Európai Parlamentig is kész lenne elmenni kérésével. „Nem értem, miért éppen választás előtt foglalkoznak ilyesmivel, hiszen ez senkinek nem szimpatikus. Nem tesz jót Romániának sem Európa, sem a világ megítélése tükrében” – véli Csűry István.
Hozzátette, a királyhágómelléki egyházkerület a váradi római katolikus püspökséggel is szimpatizál, hiszen ennek még több ingatlant kell visszakapnia – egyelőre nincs döntés például a filharmónia épületéről, a Szacsvay-iskola épületéről és a Mihai Eminescu Főgimnáziumról sem, amelyet a premontrei prépostság igényel vissza évek óta. A református püspök egyébként úgy véli, az öszszes, valaha egyházi tulajdonban lévő épületnek már csak azért is jót tenne a visszaszolgáltatás, mert ezek egyre rosszabb állapotban vannak, és amíg folyik a restitúciós procedúra, nem is nyúlhat hozzájuk senki.
Várják, hogy véget érjen az időhúzás
Elutasítja a közvitára bocsátott törvénytervezetet az Erdélyi Unitárius Egyház is – nyilatkozta a Krónikának Dácz Tibor, az unitárius püspökség gazdasági tanácsadója, aki szerint semmiképpen nem értenek egyet az új jogszabály létjogosultságával. Mint mondta, az unitárius püspökségnek jelenleg körülbelül 40 restitúciós ügye van folyamatban, többségben vidéki ingatlanok. „Mindemellett nagyobb épületek visszaszolgáltatását is várjuk, többek között Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron. A folyamatban lévő ügyek jelentős részének esetében már minden szükséges irat elkészült, így mindössze arra várunk, hogy a hatóságok ne húzzák tovább az időt” – tette hozzá Dácz Tibor.
Mintegy 40 visszaszolgáltatási kérelmének jóváhagyására vár a Szatmári Római Katolikus Püspökség is, amely 2003 óta 179 kérvényt tett le a restitúciós bizottságnál. „Reméljük, hogy a parlament nem szavazza majd meg a törvénytervezetet, hiszen azoknak a közösségeknek és személyeknek az értékeiről, vagyonáról van szó, akiket a régi rendszer megkárosított. Őket érné most is hátrányos megkülönböztetés” – értékelte lapunknak a kormány tervét dr. Schupler Tibor gazdasági igazgató.
Hátrányos megkülönböztetéstől tartanak a nemesi családok
Méltánytalannak tartja a kormány törvénytervezetét Haller Béla, az erdélyi nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke is, aki lapunknak elmondta, több volt szocialista ország is szimbolikus összeggel kártalanította a korábban államosított javak tulajdonosait, a folyamat pedig a rendszerváltást követően viszonylag rövid időn belül megtörtént. „Abban az esetben, ha a tervezett jogszabály hatályba lép, vélhetően Románia is csatlakozik ezen államokhoz” – mondta Haller Béla.
Az alapítvány elnöke azonban úgy vélekedett, a tervezet valószínűleg számos pert eredményez majd, hiszen hátrányos megkülönböztetés jön létre azok között, akik már visszakapták jogos tulajdonukat, illetve akik még várakoznak a visszaszolgáltatásra. Mint ismeretes, a román államnak még számos kastélyt, kúriát, udvarházat kell visszaszolgáltatnia az erdélyi nemesi családoknak, ezek többsége nagyon leromlott állapotban van. A restitúcióra váró ingatlanok közül Haller Béla a nemrég félig leégett radnóti kastélyt említette.
Iohannis: a szász közösséget is megkárosítanák
Ellenzi a törvénytervezetet Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester, a Német Demokrata Fórum elnöke is, aki szerint ennek elfogadása ismételt államosítást jelentene. „Mindez arra emlékeztet, amikor a 80-as években a vagyonától megfosztott szász közösséget nevetségesen kis összeggel kárpótolta a kommunista vezetés, amely ugyanakkor nem tartotta fontosnak, hogy megőrizze a szükséges okiratokat. Elsősorban az aggaszt, hogy a tervezet a magánszemélyek mellett a kisebbségi egyházakat is nagymértékben érinti” – mutatott rá az elöljáró. Elmondta, a tervezett jogszabályt a német kisebbségi szervezet is elutasítja.
Méltánytalannak értékelte a törvénytervezetet Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója is, aki a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a kormánynak egységes kritériumokat kellene alkalmaznia a tulajdonosok kárpótlására. „A hitelesség és a bizalom megtartásához mindenképpen elengedhetetlen, hogy a hatóságok betartsák a korábban tett ígéreteiket” – vélekedett Croitoru.
Sok az elbírálatlan igénylés A restitúciós hatóság által közölt legfrissebb, 2011 végi adatok szerint a legtöbb visszaszolgáltatási kérvényt a 2001/10-es számú törvény alapján nyújtották be, amely magánszemélyeknek teszi lehetővé, hogy visszakérjék egykori ingatlanjaikat. Összesen több mint 202 ezer kérvényt tartanak számon, amelyek közül az idei évig 79 965-öt bíráltak el kedvezően. Ezek közül 23 382 esetben szolgáltattak vissza természetben ingatlant, tehát a hatóságok a benyújtott kérvények 11 százaléka esetében döntöttek természetbeni visszaszolgáltatás mellett. Szakértők szerint ennek az alacsony aránynak egyik magyarázata az lehet, hogy a kommunizmus idején a városok nagyszabású iparosításon estek át, számos épületet, helyenként teljes lakótelepeket lebontottak, így sokan már csak kárpótlásra jogosultak.
A több mint kétszázezer kérvény közül még 76 603 vár elbírálásra, ami a benyújtott igénylések 37 százalékát jelenti. A kárpótlást igénylők összesen 50 538 kérvényt nyújtottak be, amiből 12 614 esetben ítélt meg a testület kártérítést. Az erdő- és mezőgazdasági területek esetében 63 309 iratcsomót iktattak a központi restitúciós hatóságnál, amiből 15 133 esetében született döntés. A nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében 2154 kérvényt nyújtottak be, de ebből csak 574 esetben határoztak. Az egyházi ingatlanok esetében összesen 7246 igénylés érkezett, és 4552 esetben született döntés.
MTI. Krónika (Kolozsvár)2012. április 21.
Hírhatár, útlevél nélkül
Újabb, ezúttal internetes médiavállalkozást indított Stanik István, aki a Román Rádió nemzetiségi adásainak főszerkesztésétől köszönt el, s kezdeményezéséhez csatlakozott Monostori Károly, a Duna Televízió híradójának korábbi főszerkesztője. Szűcs László írása az Erdélyi Riport 2012/13. számából. Egy új, egyszerre helyi és országos romániai magyar hírportál indulását jelentette be nagyváradi sajtótájékoztatóján Stanik István, aki messze a legrutinosabb alapítónak számít a hazai médiavilágban (Bihari Napló, Erdélyi Napló, AESK, Krónika, Erdélyi Riport stb.), illetve Monostori Károly, aki Budapestet és a Duna Televíziót cserélte Nagyváradra és a Partiumi Keresztény Egyetemre, valamint az Ady Endre Sajtókollégiumra. A Hírhatár egy Magyarországon létrehozott s ott dinamikusan terjeszkedő internetes lapcsoport; a lényege, hogy egy olyan számítógépes programra épül, mely lehetővé teszi, hogy multiplikálja magát. A Hírhatár családhoz Magyarországon immár több tucat különböző nagyságú település, illetve Budapest egyes kerületei csatlakoztak. (Párkány révén immár szlovákiai oldala is van, igaz, legalábbis hétfőn nem volt elérhető.) Érdekes, hogy míg Magyarországon csupán megyék szerinti a központosítás, a romániai Hírhatár ma már országos hírszolgáltatást nyújt, s ehhez csatlakozik az első két település oldala, a nagyszalontai és a nagyváradi. Az oldalak létrehozói két hónapos tesztidőszak után léptek a nyilvánosság elé
Mint a tájékoztatón is elhangzott, a kezdeményezés alapját jelentő, folyamatosan fejleszthető szoftver mellett az erős szakmai háttér, illetve az országos rendszer az, ami a helyi honlapokat erősítheti. Hiszen akár egy kisebb településen is létrehozható professzionális oldal, a napi néhány helyi hír olyan információs környezetben jelenhet meg, ami által a lokális témák iránti érdeklődés is megnövekedhet, illetve a helyi tartalmak bekerülhetnek az országos körforgásba. A helyi Hírhatár portálok elindítását bárki megpályázhatja, aki legalább alapszintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és jogi személyként franchise szerződésben vállalja a lapcsoport szakmai, etikai és üzleti feltételeit. A helyi hírportál tulajdonosa, az adott település méreteitől függően, évi 120 és 600 euró közötti franchise-díj megfizetése ellenében domainnevet, szervertárhelyet, dizájnt, a portált működtető programot, a működés újságírói-szerkesztői, marketing és értékesítési dokumentációját, valamint a tartalom nyolcvan százalékát és a reklámfelület bérbeadásának jogát kapja. A szakmai, etikai feltételek teljesülését az alapítók azzal is elő kívánják segíteni, hogy a jelentkezőknek felkészítő tréninget tartanak. (Annyi máris feltűnő, hogy szakmai színvonalban a romániai oldalak messze meghaladják a magyarországi települési oldalakat, persze az is elképzelhető, hogy ha Erdélyben is több tucat oldal indul, akkor a színvonal „kiegyensúlyozódik”.)
Mint Stanik István elmondta, akár egy-egy önkormányzat is megvásárolhatja a Hírhatár-oldal indításának a jogát, bár a cél nem az, hogy ilyen hivatalos oldalak működjenek, de nem korlátozzák azt, hogy ki indítson oldalt, ha a jelentkező az előzetes feltételeknek megfelel.
Monostori Károly arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint az erdélyi médiapiacról hiányoznak a jó értelemben vett közszolgálati honlapok, hagyományos városi portálok. Reményei szerint a Nagyváradi Hírhatár több lesz, mint helyi hírszolgáltató, inkább közéleti és kulturális honlapként határozná meg a lapot. Másfél hónap működési idő alatt háromszáz hírt és mintegy száz szolgáltatási információt készítettek, s kiemelte azt az adatot, mely szerint egy átlagos olvasó immár több mint négy percig van jelen az oldalon, ami igen jó eredmény. Hozzátette, ezek az oldalak akkor működnek professzionálisan, ha képesek szimbiózisban élni saját Facebook-oldalukkal. Ilyen értelemben a Hírhatár működése a blogokkal mutat hasonlóságot.
Nyilván a projekt sikere azon múlik, hogy mielőbb sikerül-e minél több romániai települést bekapcsolni a rendszerbe, hiszen az országos hírszolgáltatás is csak így tartható fenn. Hogyha a kezdeményezés valódi hálózattá állna össze, a Hírhatár alighanem a romániai magyar internetes média legerősebb szereplőjévé válna. A piaci szempontokon is túlmutató cél lehetne a szórványtelepülések bekapcsolása a rendszerbe. Erdélyi Riport (Nagyvárad)