udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
936
találat
lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-660 ... 931-936
Névmutató:
Csiky Gergely
2013. október 12.
Lezárult a nemzetiségi színházi kollokvium tizedik kiadása
Vasárnap zárult a nemzetiségi színházi kollokvium jubileumi, tizedik kiadása. A tíznapos színházi eseménysorozatra, melynek 2001-től a Figura Stúdió Színház a házigazdája, hagyományosan magyar, német és jiddis nyelven játszó társulatok kapnak meghívást.
A kollokvium Erdély egyik legnagyobb múlttal rendelkező multikulturális rendezvénye, az idei kiadás az esemény találkozójellegét hangsúlyozta, szakítva a rendezvény hagyományos versenyjellegével. A nemzetiségi színházi kollokvium céljává így az vált, hogy átfogó képet adjon a romániai kisebbségi színjátszás helyzetéről.
A tíznapos fesztivál összesen húsz előadást foglalt magába. Ezekből hét nagytermi, öt stúdiótermi, három nagytermi stúdióelőadás szerepelt a műsorban a következő színházaktól: Állami Zsidó Színház (Bukarest), Aradi Kamaraszínház, Csíki Játékszín (Csíkszereda), Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár), Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), M Studio (Sepsiszentgyörgy), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, nagyszebeni Radu Stanca Színház – Német Tagozat, Szigligeti Színház (Nagyvárad), Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy), Temesvári Állami Német Színház, Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely).
Emellett három alkalommal mutatkozott be a Gyergyói- medencében (Gyergyóalfaluban, Gyergyószárhegyen, majd Gyergyószentmiklóson) az Erdélyi Vándorszínház társulata, amely először kapott meghívást a kollokviumra, és először játszhattak ezen a vidéken összesen mintegy 400 érdeklődő előtt. Mintegy száz diák ismerkedhetett meg a kolozsvári Váróterem projekt társulatával, amely a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum tantermében két alkalommal mutatta be a Bánk bán? Jelen! című előadást.
A fesztivál színházi előadásainak, valamint a kísérőrendezvényeinek együttesen mintegy 2500 látogatója volt. A rendezvény főtámogatói voltak: Románia Kormánya – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI), Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), Román Kulturális Minisztérium, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 17.
Beszélgetés Király András elnökkel
A megszerzett tapasztalatok komoly értéket képeznek
Tekintve, hogy az aradi Szabadság-szobor Egyesület idén ünnepelte születésének a tizedik évfordulóját, megkerestük a civilszervezet elnökét, Király András oktatási államtitkárt, akivel a tízévi munkájukról, a terveikről beszélgettünk.
– Elnök Úr, gratulálunk az Egyesület tízéves évfordulójához, megkérem, ismertesse megalapításának a hátterét!
– Köszönöm a gratulációt. A köztudatban a civilszervezetünk a Szobor Egyesülete néven rögződött. Természetesen, köze van a Szabadság-szoborhoz, ugyanis annak a felállítása előtt egy évvel jött létre. Abban az időben, amikor éreztük, hogy szükség van egy olyan támogatásra, ami elsősorban nem anyagi, hanem az Arad megyeiek, az erdélyiek, de az anyaországiak is, érzik, tudják, hogy egy nagyon fontos dolog készül az aradi, de a magyarság egésze számára. Valami Trianon után, ami jelkép volt, az is marad a magyarság számára. Újra köztérre kerülhet a Szabadság-szobor. Magam történelemtanárként, RMDSZ-elnökként sokat foglalkoztam a kérdéssel, ezért jól tudtam, hogy 1890 előtt is volt egy nemzeti összefogás, amiben a sajtó is igen komoly szerepet vállalt. Úgy éreztük, ha megalakul egy olyan civilszervezet, amelyik oda is el tud jutni, ahova a politikum nehezebben teheti meg, vagy különböző okok miatt nem jut el, mi vigyük el ezt az üzenetet, a kérést, hogy emberek, itt a lehetőség, részünk lehet egy olyan munkában, aminek az eredménye, remélhetőleg örökké megmarad.
– Igen, de az elhatározás mellett, még sok tényezőnek össze kellett állnia…
– Valóban, nagy szükség volt a szerencsére is, ami mellénk állt, hiszen egy évnek sem kellett eltelnie, és a Szobor köztéren állt. Ez év alatt viszont sokat dolgoztunk. Nagyon sok RMDSZ-tagszervezet, rengeteg civilszervezet, anyaországi polgármesteri hivatal állt mellénk, nemzeti üggyé vált a Szobor újraállításának az igénye. 2003 októberében, amikor nem sikerült felállítanunk, én elmondtam: Los Angelestől Sidney-ig mindenki összefogott, aki érdekelt volt a kérdésben. Mivel látták, hogy mi komolyan vesszük, mi kaptuk a megtisztelő feladatot, közvetíteni a Magyar kormány által kijelölt alapítvány és a restaurátorok munkájának a lebonyolítása között. Mi vezényeltük le, mi felügyeltük, vigyáztuk a felújítási munkálatokat. Valójában oroszlánrészt vállaltunk a szobor újraállításában. A közreműködésünkkel sikerült a debreceni vállalatot megtalálni, amelyik rendelkezésünkre bocsátotta a 300 tonna teherbírású, óriási emelődaruját a Szobor elfordításához. A civil hozzájárulás, természetesen nem lett volna elég az RMDSZ, illetve az akkori kormánypárt támogatása nélkül. Szinte óráról órára kapcsolatban álltunk a daru ideutazása kapcsán, hiszen az nem kelhetett át Ártándnál, mert az útba eső kisebb hidak teherbírása nem volt megfelelő. Az akkori komoly, kitartó munka mára történelemmé vált, épen ezért jó, ha néha visszaemlékezve, alaposabban beépülhet a tudatunkba a visszaállítás története.
Arculatváltás
– A Szabadság-szobor újraállítása után nem érezték-e, hogy az Egyesület teljesítette a küldetését, tehát a további fenntartása értelmetlen?
– Sok minden megfordult az agyunkban, de az is tudatosodott, hogy az újraállítás során létrejött összeköttetések, a megszerzett tapasztalatok komoly értéket képeznek, amit hasznosítani kell. Éppen ezért a vezetőség kidolgozta az Egyesület tevékenységének az új arculatát, ami arra irányult, hogy a név megtartásával, a mindenkori vezetőség feladata legyen a mártír-tábornokok emlékének az őrzése, a Szobor üzenetének továbbvitele. Ezzel párhuzamosan nyitni kívántunk az Arad megyei magyar közösség irányába, ezért maradtunk az RMDSZ-nek azon háttér egyesülete, amely nem politizál, hanem a közösség összetartásának a nagyon fontos feladatát, üzenetét, különféle kulturális rendezvények támogatásával kívánja előmozdítani. Természetesen, ezzel párhuzamosan figyelemmel kísérjük a Szobor életét is. Amikor megcsonkították, mi voltunk az elsők, akik a restaurálását előmozdítottuk. A Vesztőhelyen lévő Obeliszkről sem feledkeztünk meg.
– Honnan szerzik a kulturális rendezvények támogatásához szükséges pénzt?
– 2004-ben még nagyon kevés civilszervezet létezett, ezért a pályázatírásban megszerzett tapasztalatainkat, a befolyásunkat a vidéki, illetve az aradi rendezvények támogatása szolgálatába állítottuk. Nagyon fontosnak tartottuk az ifjúsággal való kapcsolattartást, ezért a megalapításától jó kapcsolatokat ápoltunk az Arad Megyei Magyar Ifjúsági Szervezettel. Ha nem is mindig pénzzel, de háttérmunkával, szervezéssel rendszeresen besegítettünk. Ugyanakkor a Csiky Gergely Főgimnáziummal, a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolájával is kiemelten kívántunk foglalkozni. Ezen a téren azonban vannak némi adósságaink, mert szerintem jobban meg kellene találnunk a velük való együttműködés lehetőségeit.
– Vannak-e kézzelfogható elképzeléseik a Főgimnáziummal való együttműködésre?
– El kell döntenünk, hogy a rászoruló fiatalokon kívánunk-e segíteni, esetleg a tehetséggondozásban kívánnunk-e részt venni? Ne tegyük mindig, hogy december 8-án, a Csiky Napon adunk nekik egy összeget, hanem legyen állandó, tartalommal megtöltött kapcsolat az Egyesület és a Csiky között. A kicsinyekkel való foglalkozás külön fejezet a tevékenységünkben, hiszen folyamatosan szervezzük a Mikulás-napokat.
– Milyen a kapcsolatuk a többi civilszervezettel?
– Én valójában azt szeretném, ha az Egyesület komoly szerepet tudna vállalni az aradi és a megyei civilszervezetek összefogásában. Meg kellene erősíteni a Kulturális Autonómia Tanácsot, amit azért hoztunk létre, hogy legyen egy olyan szervezet, ami a megyében a magyarságtudat erősítésére összpontosít. Szerintem jó lenne, ha a civilszervezetek vezetői leülnének, és anélkül, hogy megválasztanák a közös vezetőt, egyeztetnék a rendezvényeiket, hogy ne szervezzenek egymása. Egymást támogatva sokkal hasznosabbak tudnánk lenni. Nem érzek versengést közöttük, de időnként egymásra tevődnek a rendezvényeik.
– Nem gondolja, hogy az RMDSZ szárnyai alatt működő Kulturális Autonómia Tanács nem érte el a célját?
– A cél tekintetében, amiért a KAT-ot létre hoztuk, egyediek voltunk a megyei szervezetek között. Én is úgy érzem, ennek a munkáját tovább kellene gondolni, mert nem igazán találja meg a helyét, noha testületnek kellene lennie. Úgy érzem, a következő időszakban e kérdést újra kell tárgyalni. Sajnos, a diák-kérdés tekintetében már a 24. órában vagyunk, de ez egy külön témát képez egy esetleges, külön beszélgetéshez. Értesüléseim szerint, e témával az RMDSZ elkezdett komolyan foglalkozni mind megyei, mind országos szinten.
Kiadványok, tervek
– Elég sok könyv látott napvilágot az Egyesület jóvoltából. Megkérem, érintsük e témakört is.
– A múlt, a jelen és a jövő harmonikus összevonása céljából adjuk ki a könyveket. Már az ötödik könyvünk lát napvilágot, szerintem, mindnek jó volt a fogadtatása. Az Aradi Magyar Napok programjába illesztett Szabadság-szobor Egyesület Napját mindenképp egy aradi magyar eseményhez vagy aradi magyarhoz kívántuk kötni. Tavaly Tokay György könyvének a kiadását szerveztük, idén a Szántay Lajos műveiről szóló könyv kiadását tettük lehetővé, amivel nem akartunk versenyre kelni a Kölcsey Egyesülettel, ezért e részt egy kicsit nyitva is hagytuk. Jövőre Kovách Géza halálának a X. évfordulóján, az emlékére kívánunk egy napot szervezni, aminek érdekében előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a Gyulai Levéltárral. Ott őrzik Kovách Géza hagyatékát, amit feldolgoztattunk. Kovách Gézának volt egy megkezdett érdekes munkája, ami az aradi zsidóság történetét fogta volna át. Ő is úgy érezte, hogy az aradi zsidóságnak fontos szerepe volt a város kulturális fejlődésében.
– Ha már amúgy is közművelődési rendezvényeket támogatnak, nem lehetne-e a támogatáshoz kötni, hogy a civilszervezetek ne szervezzék a programjaikat egymásra?
– A szabadelvűség átka, hogy a programok megtervezésekor a mieink se tudnak egymással egyeztetni. Ha hozzánk támogatási kérelem érkezik, azt megpróbáljuk kielégíteni. Idén 7-8 rendezvényt támogattunk. Mivel azonban közpénzről van szó, csak akkor tudunk támogatást adni, ha el tudnak vele számolni, mert nekünk is számot kell adnunk róla. Kis összeggel, 400-500 lejjel szinte minden civilszervezetet támogatni tudunk, ha el tudnak vele számolni.
– Idén mennyi pénzt tudott összepályázni az Egyesület?
– Össze kell számolnunk, mert külföldi pályázataink is voltak. Így a Bethlen Gábor Alaptól is kaptunk egy komolyabb összeget, ami a kiadásainknak a jó részét fedezte is.
– Emlékhely-állítást támogatnak-e?
– A Fábián Gábor-szobor felállítási költségeit is pályázat útján gyűjtöttük össze. Természetesen, támogatunk.
– Azért kérdem, mert 2014. szeptember 19-én lesz a 70. évfordulója a világosi vérengzésnek, amikor lelőttek 10 ártatlan, magyar polgárt, akiknek soha, senki nem állított emlékhelyet. A kerek évforduló kínálná ehhez a legjobb lehetőséget…
– Szerintem támogatni tudnánk, de már el kellene kezdeni az emlékhely-állítás munkáját, nehogy a jóváhagyások miatt kifussunk az időből.
Nem ideális, de van hatásköre
– Mivel Elnök Úr egyben oktatási államtitkár is, válaszolna-e a kérdésemre: mit jelent ellenzékiként magas rangú kormánytisztviselőnek lenni?
– A helyzet furasága, hogy én a kormányváltás után is ott maradtam. Akkor mindenki úgy vette, hogy átmeneti kormányban sok minden lehetséges. Amikor azonban a decemberi választások után is a helyemen maradtam, mindenki meglepődött. A kormányfő azonban azt mondta: ha a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó államtitkárság őelőtte is megvolt, ő a továbbiakban is meghagyja. Valóban, most teljesen más helyzetben dolgozunk, mint ahogy tettük kormányváltás előtt. Mert a fő döntések nem az én kabinetemben születnek meg, azelőtt viszont nálam is folytak a tárgyalások. Szerencsém is van, abból kiindulva, hogy én vagyok az, aki a parlamenti kapcsolatokért felel, tehát én tartom a minisztérium és a törvényhozás közötti kapcsolatokat, én veszek részt a plénumokon, a bizottsági üléseken. Tehát nem tudnak kihagyni bizonyos dolgokból. Ezen kívül, a miniszter elég nyitott, eléggé européer ahhoz, hogy bármikor, bármilyen kérdésben leüljünk megbeszélni a dolgokat. Amiben tud, segít, amiben nem tud segíteni, azt megígéri, de még nem utasított el. Érdekes szituáció kicsit kívülről nézni, hogy mi történik bent, illetve belülről is kifelé tekintgetni. Nem mondom, hogy ideális állapot, de a kisebbségi oktatás rajtunk megy keresztül, az szerves része a román oktatásnak, ezért minden törvénytervezet rajtunk is keresztül megy. Többször is elmondtam: ezt nem írom alá, üljünk le, beszéljük meg. Nem érzem, hogy nyomást gyakorolnának rám, akaratom ellenére még semmit nem írtam alá. Noha az ideális feltételektől messze vagyunk, megvan a mozgásterem és a hatásköröm.
– Köszönöm a beszélgetést, és további eredményes munkát kívánok!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2013. október 18.
Székelyföldi turnén a temesvári Parasztopera
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagysikerű Parasztopera előadása, Szikszai Rémusz rendezésében, október 19.-én Székelyudvarhelyen, 20.-án Csíkszeredában vendégszerepel.
A Parasztopera valami új, valami régi, valami kölcsön és valami kék. A Parasztopera sokak számára ismerős, balladisztikus történet. Műfaji házasság az erdélyi magyar népdalok, a barokk opera és a rock között.
Pintér „darabja” az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve. Az „eredeti" előadást a szerző rendezésében, nem kevesebb mint tíz éve játssza a Pintér Béla és Társulata, így nem csoda, hogy a nagysikerű zenés produkciót az elmúlt években összesen kétszázötven alkalommal mutatták be magyarországi és külföldi színpadokon.
„Pintér Béla Parasztoperájának lényege nagyon is ősi. A sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi. A Parasztopera egy nap, egy esküvő története, mely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában ábrázolja. Egyszerre szép, csúnya, felemelő, megalázó, komikus és tragikus. Tragikomikus. A színház sűrített élet. Szerintem akkor működik jól, ha minden szereplőnek igaza van. Egyszerre. Ott és akkor” – vallja a műről Szikszai Rémusz rendező.
A temesvári Parasztoperában nyújtott alakításáért a 2013-as Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda város díját Tokai Andrea, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színésznője kapta meg.
A székelyudvarhelyi előadásra a dráMa kortárs színházi találkozó keretén belül kerül sor október 19.-én 20 órától, Csíkszeredában pedig október 20.-án, 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők, a csíkszeredai Csíki Játékszín Nagytermében.
Az előadásra jegyek az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, illetve a csíkszeredai Csíki Játékszín jegypénztárában válthatóak.
Maszol.ro2013. október 26.
Színházaink mennyiségi mutatói
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának volt a legtöbb nézője a tavalyi évadban az erdélyi magyar színházak közül. A társulat előadásait összesen 40 ezer néző tekintette meg. Lakosságarányosan a látogatottság szempontjából a csíkszeredai színház áll a legjobban. A művészi teljesítményük alapján Romániában és nemzetközi színtéren egyaránt a legnagyobb elismertségnek örvendő kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színház a rangsorban az ötödik és a hatodik helyet foglalja el. A Transindex hírportál és a Játéktér folyóirat által készített infografika szerint a 2012–2013-as évadban a szatmárnémeti és a marosvásárhelyi teátrumnak volt a legtöbb bemutatója, a partiumi 11 premiert jegyzett, a Maros-parti városban 9 új művet tekinthetett meg a közönség. A legnépesebb művészi személyzettel a kolozsvári színház dolgozik, itt a művészek száma eléri a 62-t.
Az erdélyi magyar színházak sajtóirodáitól származó adatok szerint a 2012–2013-as évadban a szatmári társulat előadásait 40 ezer néző tekintette meg. A második leglátogatottabb színház a Csíki Játékszín volt, amelynek előadásait 39 ezren látták. A szatmárnémeti és a csíkszeredai színház lakosságarányosan is a legjobb eredményt érte el. A szatmári színháznak a 35 ezer magyar lakost számláló városban 114 százalékos mutatója volt, a csíkszeredainak ennél is jobb, 130 százalék, hiszen a székelyföldi városban 30 ezer magyar él.
Harmadik helyen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata végzett 36 ezer nézővel, a negyedik helyet a nagyváradi Szigligeti Színház foglalja el 30 ezer nézővel.
Továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház következik 26 ezer nézővel, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait 19 ezer néző tekintette meg. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkcióit 15 ezren látogatták, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházét pedig 14 ezer 500 néző.
A sorrendben következik az Aradi Kamaraszínház (12 500), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (12 ezer), a kézdivásárhelyi Városi Színház (9 500), valamint a független teátrumként működő, a mozgásszínházat népszerűsítő sepsiszentgyörgyi M Stúdió (1 600 néző).
Az előadások számát tekintve a 2011–2012-es és a 2012–2013-as évadban egyaránt a szatmári színház színészei léptek legtöbbször színpadra. A partiumi társulat tavaly 212 alkalommal játszott, a marosvásárhelyi színészek 193-szor léptek deszkára, a kolozsvári színháznak pedig 187 előadása volt. A kolozsvári társulat e mennyiségi mutató szerint az első három erdélyi színház között végzett. A meglehetősen nagy látogatottságnak örvendő Csíki Játékszínnek 154 előadása volt tavaly.
A bemutatók számát tekintve a legtöbb színházban nőtt vagy stagnált az új előadások száma az előző évadhoz képest. Leglátványosabban a 2007-ben alapított Aradi Kamaraszínház növelte bemutatóinak számát: a tavalyelőtti kettő helyett tavaly már 6 új előadást vitt színre. Kolozsvár nem rontott a statisztikán, és tavaly is 7 bemutatót játszott a társulat, akárcsak az azelőtti évadban.
A személyzet tekintetében első helyen a kolozsvári színház áll, amely 62 színészt, rendezőt, dramaturgot és egyéb alkotót foglalkoztat. A második helyen osztozik a székelyudvarhelyi és a temesvári színház, amelyek egyaránt 47–47 művészt foglalkoztatnak. A szatmári és a nagyváradi színháznak 43–43 művésze van.
Szabadság (Kolozsvár)2013. november 2.
Követelmény az egység (Szórványmagyarság)
A közösségépítés éve lesz 2014 – erről fogadott el határozatot az RMDSZ Hunyad Megyei Képviselőinek Tanácsa legutóbbi ülésén. A határozat kimondja, a szórványban az egység követelmény, melynek teljesítése az eredményes munka feltétele.
„Véleményünk szerint az asszimiláció elleni fellépés eredményeket hoz, ha a fennmaradásért vívott harcot nem adjuk fel. Ennek jegyében nyilvánítottuk ki, 2014 legyen a közösségépítés éve Hunyad megyében – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke elmondta, az előkészítő folyamat részeként ebben a hónapban kezdődnek a tisztújítások a helyi szervezetekben. Ugyanakkor civil szervezetekkel és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceummal karöltve egész megyét átfogó rendezvénysorozatot szervez november 13–17. között a Hunyad megyei RMDSZ. A dévai líceum november 16-án indítja idei, Fogadj örökbe egy műemléket iskolavetélkedőt, melyet ezúttal az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal közösen szerveznek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. november 4.
Serdült Benke Éva könyvbemutatója Aradon
A júniusi Szövétnekben Váradi Károly ír Serdült Benke Éva Erdélyi Bárka című könyvéről. Ennek az írásnak a befejezését idézem: Nem tudom, eljut-e az Erdélyi Bárka Aradra! Akarja-e valaki bemutatni, árulni? Szeretnék-e az aradiak elolvasni?
Nos, az első két kérdésre máris igenlő választ adhatunk. Szerdán, 2013. november 6-án a Kölcsey Egyesület szervezésében Aradra látogat Serdült Benke Éva és 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében bemutatja Erdélyi Bárka című könyvét, amely a helyszínen megvásárolható.
A harmadik kérdésre a választ majd a könyvbemutatón kaphatjuk meg, de őszintén reméljük, hogy az aradiak el is szeretnék olvasni a könyvet.
Serdült Benke Éva erdélyi születésű, Pakson élő tanár, író. Írásai a 90-es évek eleje óta jelennek meg. Erdélyi Bárka című könyve 18 írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket, melyek között van aradi vonatkozású is. A könyv a szekszárdi Babits Kiadónál jelent meg. Serdült Benke Éva erdélyi születésű, Pakson élő tanár, író. Írásai a 90-es évek eleje óta jelennek meg. Erdélyi Bárka című könyve 18 írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket, melyek között van aradi vonatkozású is. A könyv a szekszárdi Babits Kiadónál jelent meg.
A Kölcsey Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt. Az est házigazdája: Berecz Gábor.
(Fekete Károly – a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja)
Nyugati Jelen (Arad)2013. november 15.
Hunyad: elrajtoltak a szórvány napok
Szórványnapi találkozóval rajtolt el tegnap Petrozsényben a Hunyad megyei Magyar Szórvány Napja, ami szombaton 11 órától a dévai Szent Ferenc Alapítvány Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházánál, a Veres bástyánál ökumenikus istentisztelettel folytatódik, amelyet történelmi bemutató, zászlófelvonás és koszorúzás követ.
Szombaton 14 órától a dévai Téglás Gábor Gimnáziumban hivatalosan elindítják az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program vetélkedőjét, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal közösen. Lupényban eközben szombaton 17 órától az unitárius parókián ünneplik meg a Magyar Szórvány Napját, Sztrigyszentgyörgyön a kultúrházban 18 órától ünnepi előadásra és szüreti bálra kerül sor. Vasárnap Vajdahunyadon 10 órától, Petrozsényban 11 órától, Petrillán 12 órától a helyi református templomban megemlékezéssel összekötött ökumenikus istentiszteletet tartanak. Szászvárosban kedden a Szent Erzsébet Gyermekotthon ünnepi szentmisét és megemlékezést tart.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár) 2013. november 25.
Bánáti Néptánctalálkozó a Csikyben
November 23-án, szombat délután a népviseleteké volt a főszerep a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület második alkalommal szervezte meg a Bánáti Néptánctalálkozót a „Híd a Szórványban” című program keretében.
Az eseményen az aradi és megyei néptánccsoportokon kívül érkeztek meghívottak Temes megyéből és Szerbiából is.
A jó hangulatú délutánt egy még jobb hangulatú táncház zárta este, ahol a szerbiai Virradó Népi Zenekar húzta a talpalávalót.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)2013. december 10.
Csiky-nap a 90 éves évfordulón
1923. szeptember 23-án szentelte fel Pacha Ágoston római katolikus püspök, apostoli kormányzó a Kálvin János utca 22-es szám alatti épületet, amelyben az Aradi Római Katolikus Főgimnázium kapott helyet.
Később, a második világháború utáni években, a XX. század második felében, majd a rendszerváltás után sokszor változott az intézmény neve és státusa. Magyar Vegyes Líceum, Aradi 3-as számú Középiskola, 3-as számú Ipari Líceum, 11-es számú Kőolajipari Líceum, 12-es számú Magyar Tannyelvű Iskolacsoport, 12-es számú Csiky Gergely Ipari Iskolacsoport, Aradi Csiky Gergely Iskolacsoport – ugye, ismerősek az elnevezések? Az utca neve azonban ma is Kálvin János (azaz Ioan Calvin), az épületben ma is tanintézmény működik, s az immár nevében is – Csiky Gergely Főgimnázium – a régi híres elődre emlékeztet.
90 éves évfordulót ünnepel tehát a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája, s az idei Csiky-nap is részben ennek jegyében telik majd.
2013. december 12-én, csütörtökön Király András oktatási államtitkár és Bognár Levente, Arad alpolgármestere jelenlétében kerül sor a 90 éves az iskolánk című rendezvénysorozat megnyitójára. A rendezvénysorozat megszervezését Arad város polgármesteri hivatala támogatta.
10 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett, Az én Aradom című fotó- és videópályázat díjkiosztó ünnepségére gyülekeznek a diákok és a meghívottak. A nyertes pályamunkákat is bemutatják majd a Tóth Árpád Teremben.
A díjkiosztóval párhuzamosan kezdődik meg az Iskolánk arcai című program, melynek keretében a Csiky Gergely Iskolacsoport egykori diákjaival találkozhatnak a mostani középiskolások. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tart majd a tornateremben. Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció című foglalkozásra, Faragó Zénó színművész, rendező pedig közösségi játékra hívja az érdeklődőket. Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatja be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus?címmel tart izgalmas előadást. Király Zsolt és Pelle Gábor informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel ad útbaigazítást a megfelelő hardver és szoftverválasztás szempontjairól. Dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tart elméleti-gyakorlati foglalkozást a leendő kémikusoknak (is). Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel irányít műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Csütörtök délután a testvériskolák küldöttségeit fogadják a Csiky kollégiumában.
Másnap,december 13-án, pénteken 9 órakor az immár hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János helytörténész, nyugalmazott tanár méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben mutatják be a diákok számára a 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt. A csikys középiskolások a szerzőkkel és a szerkesztőkkel is találkozhatnak ekkor, illetve a könyv gazdag fotóanyagából láthatnak válogatást.
Délután 5 órakor, ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében kerül sor a90 éves az iskolánk című könyv aradi bemutatójára. A 120 oldalas, színes nyomású, sok archív fotót és más illusztrációt tartalmazó kötetről, illetve az iskola elmúlt 90 évéről a szerkesztők és a szerzők – Bognár Levente, Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály és Hadnagy Éva – fognak beszélni. A könyvben szereplő képekből a díszterem előterében nyílik kiállítás. Az állófogadással záruló eseményre iskolánk egykori diákjait, tanárait és minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Ilona János
Nyugati Jelen (Arad)2013. december 10.
Kós Károly transzszilvanizmusa
Egy országos vitához kapcsolódva, mely akkor robbant ki, amikor a budapesti kormánykörök elutasították a kolozsvári műegyetem életre hívását, mondván, hogy Erdély nem is létezik, Kós Károly még a nála is szokatlan hevességgel kelt ki az általa szerkesztett Kalotaszegben:
„… Erdély csak politikailag nincsen, de földrajzilag, históriailag, sőt jogilag, s ami a legfontosabb, a köztudatban igenis van és lesz is addig, amíg csak meg nem változik a pesti közvélemény rólunk. Ha pedig az a közvélemény ilyen marad, akkor időtlen időkig élni fog bennünk a külön erdélyiség tudata. […]
Ahol fizikai határ mutatkozik, ott bizonyos különállóság, a határok szerepe fejlődik ki. Magyarország és Erdély területén ennek a geográfiai különállásnak eredménye egykor a politikai és történelmi különállás volt. De ez nem jelent most különállóságot, hanem csak életmódot, külön társadalmi és gazdasági centralizálódást. […] Minálunk a határ kétségtelen és ez mindig ketté fogja választani országunkat bizonyos tekintetben, ami miatt az egyik centrum itt, a másik pedig amott fog kifejlődni. Fizikai földrajzi szempontból tehát Erdély külön része országunknak.
Hogy históriailag mi Erdély, azt röviden emlékezetébe idézzük mindazoknak, akiket illet... Erdélyország a honfoglalás óta, az 1848-ban kimondott Unióig, illetőleg annak ’67-ben való érvényesüléséig mindig önálló életet élt. Az Árpádok alatt is külön vajdaság, […]. Ügyeit tehát önállóan intézte már akkor is. A későbbi, fejedelemség korabeli alkotmányának, intézményeinek csiráit már az Árpádok alapozzák a szászoknak, székelyeknek adományozott privilégiumokkal.
A mohácsi veszedelem sírba dönti a magyar impériumot. Magyarország középső része török uralom alá kerül, nyugati része és Felsőmagyarország a Habsburgok kegyelmére bízza magát: csak Erdély marad meg nemzeti országnak. […]
Azóta 200 esztendőn keresztül Erdély képviselte a magyarságot: Erdély tartotta, őrizte és harcolt a magyarság ideáljaiért. […]
A Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak zászlóikra íratták: »Istenért és Szabadságért« és ezeket a lobogókat Erdély hétszilvafás nemesei, kopjás székelyei, lándzsás szászai Bécsig, Nikolsburgig és Linzig vitték diadalra – »Magyarország«-ért. Nem magukért bizony! […]
Földrajzi fekvésünk ma is ugyanaz, mint ezer esztendeje; magába zárt, egységes, magas fekvésű medence Erdély. Históriánk csak ötven esztendeje közös Magyarországéval, de néprajzi, gazdasági, közlekedési viszonyaink, nemzetiségi kérdésünk más, nem közös. De mások a tradícióink is […] De ezenfelül magánjogunk, bányajogunk még mai napon is más, mint a »magyarországi«. Tehát még az életben lévő törvényekben is »Erdély« vagyunk még.
Azt nem tudjuk hát, hogy miért akkor a nagy szemrehányás amiatt, hogy mi »erdélyi«-eknek tartjuk magunkat? … mi régen elfelejtettük volna a mi külön »erdélyi«-ségünket, ha Magyarország nem járna el velünk szemben olyan módon, hogy folyton-folyvást eszünkbe kell jutnia ennek…”
Kós Károly 1928-ban az Erdélyi Helikonban megállapítja: „Van erdélyi psziché!". Dsida Jenő, 1934-ben transzszilvanizmusnak nevezi ezt a pszichét, s ugyancsak az Erdélyi Helikonban ezt írja erről: „Etnikai különlegesség, egy földrész sajátos élete".
A transzszilvanizmusnak – az „erdélyi gondolatnak” – a két világháború közötti évtizedekben meghatározó eszmei ereje és közösségteremtő képessége volt, és mint ilyen, hozzájárult ahhoz, hogy a kisebbségi sorba került erdélyi magyarság erőteljesebb közösségi szolidaritással tudjon ellenállni a bukaresti kormányok politikai támadásainak. Az erdélyi népek – magyarok, románok és németek – közös történelmi múltjának feltárásával és egymásrautaltságának hangoztatásával enyhítette az etnikai feszültségeket, és valamiféle közös erdélyi jövőképet próbált rajzolni a három erdélyi nép elé. A magyar transzszilvanisták erőfeszítéseit mindazonáltal nem igazolta az idő: a román szellemi és főként politikai életben jórészt visszhangtalanok maradtak az erdélyiség híveinek érvei.
Kós Károly élete végéig kitartott az „erdélyi gondolat” mellett, ebben fedezve fel az erdélyi nemzeti kérdés racionális megoldásának lehetőségét. Elengedhetetlennek tartotta a gyakorlati politika eszközeinek alárendelését a célnak, a kezünkből kiütött földi hatalom helyett a szellemnek, mint nemzetfenntartó erőnek előtérbe helyezését a humanista transzszilvanizmus jegyében.
„Ezer esztendő nagy idő még népek és kultúrák életében is, de ezer esztendő alatt Erdély földjén egyik nép és egyik kultúra sem tudta és nem is akarta a másikat a maga képére átformálni. Külső erők néha megpróbálták ezt nagy áldozattal, de kicsi eredménnyel és végső siker nélkül. Ellenben a három együtt élő kultúra tudattalanul állandó és soha egészen meg nem szűnő törekvése volt, hogy faji természetének megtartásával olyan közösségeket vegyen magára, melyek különvalóságaik ellenére is erdélyivé tegyék. Más nép az erdélyi magyar, mint a magyarországi, más a királyföldi szász, mint a németországi német és más az erdélyi román, mint az ókirályságbeli […] Megmaradt a román románnak, a szász németnek és a magyar és székely magyarnak, de jellemzi őket az a közösség is, melyet a megmásíthatatlan és örök természeti adottságokon kívül a közös sors, az élettel való közös küzdelmek közös formái determináltak. Ez a megnyilvánuló közösség éppen az a speciális erdélyi psziché, amit egyik erdélyi népnek Erdély határain kívül való nemzettestvére sem értett és érthetett meg soha” – véli az Erdély című írásában.
A transzszilvanizmus hívei nemcsak a műveltséget tekintették országmegtartó erőnek, hanem a kor kötelező parancsát is – az erdélyi lélekkel, de európai szemmel való világlátást is. S még egy vonását kell kiemelnünk ennek a „pszihének”: a toleranciát. Nem véletlen, hogy a világon először Erdélyben iktatták törvénybe 1568-ban a lelkiismereti (vallási) szabadságot.
oo00oo
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2013. december 17-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében az építész, festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, kiadóvezető és szerkesztő, politikus, egyetemi tanár, a "kalotaszegi ezermester", Kós Károly születésének 130. évfordulóján „Kőből, fából házat, … Igékből, várat”címmel videovetítéssel egybekötött megemlékező előadást tart Erdély utolsó polihisztora tiszteletére. Meghívott előadó: Olasz Angéla Márki-díjas nyugalmazott tanár, közreműködnek ifj. Tóthpál Béla és Tóthpál Eszter, a Csiky Gergely főgimnázium diákjai. Az est házigazdája: Murvai Miklós, társszervező az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Összeállította, Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)2013. december 12.
90 éves az iskolánk
90 éves évfordulót ünnepel a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája. Ennek alkalmából december 13-án, pénteken délután 5 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében kerül sor a 90 éves az iskolánk című könyv aradi bemutatójára.
A 120 oldalas, színes nyomású, sok archív fotót és más illusztrációt tartalmazó kötetről, illetve az iskola elmúlt 90 évéről a szerkesztők és a szerzők – Bognár Levente, Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály és Hadnagy Éva – fognak beszélni. A könyvben szereplő képekből a díszterem előterében nyílik kiállítás. A helyszínen megvásárolt könyveket a szerzők dedikálják. Az állófogadással záruló eseményre iskolánk egykori diákjait, tanárait és minden érdeklődőt szeretettel várnak
a szervezők
/Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály, Hadnagy Éva: 90 éves az iskolánk 1923-2013, Arad, 2013/
Nyugati Jelen (Arad)2013. december 13.
90 éves az iskolánk!
A Csiky Gergely Főgimnázium immár hagyományosan a névadó születésnapja (december 8.) környékén szervezi azt a Csiky-nap elnevezésű rendezvénysorozatot, amely egyrészt a pankotai születésű író emlékét kívánja felidézni, másrészt összegzést szándékozik készíteni egy lezáráshoz közeledő naptári évről.
Mindehhez járult idén egy nagyszerű jubileum, mégpedig az, hogy 90 éve, 1923. szeptember 23-án szentelték fel az egykori Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a mostani tanintézet jogelődjének az épületét. Mindez, no meg a karácsony közeledte hozta magával azt, hogy a Csiky-nap képnaposra bővült, és a rendezvények is sokkal változatosabbak a korábbiaknál – az összefoglaló 90 éves az iskolánk címmel.
Amint azt Hadnagy Éva igazgató ma reggel még a hivatalos kezdés előtt a meghívott előadók – valamennyi az iskola volt diákja! – előtt szűk körben elmondta, azért döntöttek személyük mellett, hogy a mai diákoknak nemcsak példaképül szolgáljanak, hanem iskolai emlékeikről, életútjukról is beszámoljanak.
A hivatalos megnyitóra a Tóth Árpád Teremben került sor, ahol mind Hadnagy Éva, mind Bognár Levente alpolgármester az iskolához, a városhoz, az anyanyelvhez, a hagyományainkhoz és mindent egybevéve a magyarságunkhoz való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mindezt abból az alkalomból, hogy a megnyitó egyben az idén első ízben, Az én Aradom elnevezéssel a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett fotó- és videópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is jelentette.
Ilona János tanár számos érdekes részletet árult el magáról a pályázatról – Ujj János ny. tanár, helytörténész Történelmi városkalauz című kötete adta, például, az ötletet Pálfi Kinga tévészerkesztő-riporternek, amit aztán az iskola vezetősége is felkarolt. A Pálfi Kinga által koordinált négytagú zsűrin kívül – további tagjai Ujj János, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc tévéoperatőr és Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója voltak – a diákokat is bevonták a pályamunkák elbírálásába, amit az iskola honlapja révén tehettek meg az utolsó pillanatig, eldöntve a közönségdíjak sorsát.
A díjak átadása előtt a zsűritag Ujj János és Pálfi Kinga az elismerő szavakon kívül tett néhány jobbító szándékú kritikai észrevételt is, míg Ilona János a statisztikai adatokat ismertette: 22 pályázó (3 V–VIII.-os és 18 licista) összesen 80 fotóval és 5 videóval jelentkezett. A fotókra 1375, a videókra 1572 szavazat érkezett a honlapon. Ezek alapján mind a fotó, mind a videó kategóriában Bortoş Júlia X. C osztályos tanuló érdemelte ki a közönségdíjat, előbbiben 590 szavazattal, 43%-os, utóbbiban 753 szavazattal, 48%-os arányban.
A további díjazottak a következők:
Videó kategóriában egyetlen díjat osztottak ki, mégpedig a XI. C osztályos Bognár Tündének.
Fotó kategóriában az I. díjat Szilágyi Dóra (XII. D), a II. díjat Nagy Róbert Attila (XII. C), a III. díjat Ilona Judit (IX. A) érdemelte ki. Különdíjat kapott Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanuló. A díjazottak értékes tárgyjutalmakban részesültek, az első díjas viszont pénzjutalomban. A fődíjat fotós és videós munkáiért Bortoş Júlia érdemelte ki, neki a dataSPOT Computers cég részéről egy digitális fényképezőgép jutott. Arad város különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárkának. Mindannyian részvételi oklevelet is kaptak.
A díjkiosztón levetítették az öt videó-pályamunkát, ugyanakkor a Tóth Árpád Terem előterében az iskola történetét bemutató fotók mellett 15 pályázó fotó is látható, köztük természetesen a díjazottak is.
Miközben a Tóth Árpád Teremben az eredményhirdetés zajlott, az iskola több termében megkezdődtek azok a foglalkozások, amelyeket a bevezetőben már említett meghívott korábbi diákok tartottak az Iskolánk arcai elnevezésű program keretében. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tartott a tornateremben, Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció címmel tartott foglalkozást, Faragó Zénó színművész-rendező közösségi játékot vezetett a kis tornateremben, Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatta be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus? címmel tartott izgalmas előadást, Király Zsolt és Pelle Róbert informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel adott útbaigazítást a megfelelő hardver- és szoftverválasztás szempontjairól, dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tartott elméleti-gyakorlati foglalkozást, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel vezetett műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Délután a négy meghívott testvériskola küldöttségeit fogadták a Csiky kollégiumában.
***
December 13-án, holnap 9 órakor a hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben a diákok számára, délután 5 órakor a nagyközönségnek a mutatják be 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt.
A rendezvénysorozat megszervezését Arad Város Polgármesteri Hivatala, a Szabadság-szobor Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, az iskola szülői bizottsága, a Kölcsey Egyesület, az RMPSZ Arad megyei szervezete, a Lavinamix Construct Kft., a Kling Kft. és a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal támogatta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)2013. december 20.
Anyanyelvű oktatás Borossebesen?
Elindult a magyar könyvészeti anyag
Amint azt már régebben megírtuk, a borossebesi Babál Andrea a példaképe, néhai Gabnai Erzsébet tanárnő nyomdokain járva, valamilyen formában szeretné újraéleszteni a városka maroknyi magyarsága körében az évtizedek óta szünetelő anyanyelvű oktatást.
Ehhez azonban feltétlenül szüksége lenne könyvészeti anyagra, azaz magyar nyelvű ábécés, olvasó, illetve meséskönyvekre, hogy a településen élő 7-8 magyar vagy magyar származású gyermeket bevezethesse az anyanyelvű oktatás és kultúra varázslatos világába. Tulajdonképpen nem a könyvészeti anyag összegyűjtése, hanem annak a helyszínre történő kijuttatása bizonyult bonyolult feladatnak. Ezt azonban felvállalta az aradi műkedvelő képzőművész, Szabó István, akinek a feleségét rokoni szálak fűzik az önkéntes pedagógushoz, Babál Andreához, akihez eljuttatja a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aradi Kölcsey Egyesület és a Nyugati Jelen közös könyvadományát.
Megköszönve az adományozók nemes gesztusát, sok sikert és kitartást kívánunk Babál Andreának és kicsiny csapatának.
Szabó István a könyvészeti anyagot kijuttatja Borossebesre
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2014. január 4.
Évértékelő Bognár Levente RMDSZ elnök-alpolgármesterrel
Kulturális autonómia nélkül is biztosítani az alapokat
Bognár Levente aradi alpolgármesterrel, az RMDSZ megyei szervezetének elnökével a mögöttünk lévő évet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket latolgatjuk.
– Elnök úr, kettős tisztségében hogyan tudná dióhéjban értékelni a 2013. évet?
– Tekintve, hogy mindkét tisztségemet elsősorban a magyarság szolgálatában gyakorlom, az érdekvédelmi oldallal kezdeném. Ha a mögöttünk lévő nem is volt választási kampányokkal megtűzdelt időszak, aktív éve volt az RMDSZ megyei szervezetének. Országos szinten ugyanis kongresszus, megyei szinten tisztújító küldöttgyűlés zajlott le 2013-ban. A jelzett események mindenképp felerősítették a szervezeti tevékenységet, hiszen a kongresszuson az Arad megyei küldöttek is részt vettek, tevékenyen bekapcsolódtak az országos vonatkozású határozatok meghozatalába. Ezek között kiemelt helyet foglalnak el az olyan alkotmánymódosításoknak a kidolgozása, amelyek kellő alapul szolgálnának az 1918-i Gyulafehérvári Kiáltványban rögzített ígéretek mai napig sem megvalósult betartásához. Ugyanakkor a fejlesztési régiók kialakítását is olyan irányban képzeljük el, ahol tiszteletben tartják az illető térségek lakosságának identitását, az illető közösségek hagyományait, az értékeit is tekintetbe veszik. Régóta beszélünk az autonómia szükségességéről, aminek a megvalósítása különböző módon történhet. Míg a Székelyföldön a területi autonómia szükséges, nálunk, a szórványban, a kulturális autonómia lenne az az önrendelkezési forma, ami hosszú távon is biztosíthatná a magyarság megmaradását. E kérdések mind elhangzottak, mivel azonban idén EP választásokat szerveznek, kiemelt feladatnak számít az ottani képviseletünk biztosítása, megerősítése.
– Tehát az RMDSZ országos szervezete nyíltan felvállalja a romániai magyarság autonómia-törekvéseinek a képviseletét, januárban elkészül az erre vonatkozó törvénytervezet is?
– Eddig is voltak ezekkel a kérdésekkel foglalkozó törvénytervezeteink. Amint mondtam, nekünk, a szórványban élő magyaroknak a kulturális autonómiaforma a legmegfelelőbb, de támogatjuk székelyföldi nemzettársainknak a területi autonómiára vonatkozó törekvéseit is. De térjünk a saját vizeinkre, azaz Arad megyére, ahol az elmúlt évben is megpróbáltuk megtalálni az identitásunk megőrzéséhez szükséges eszközöket. Értem ezen az oktatási rendszerünk támogatását, amiben fontos szerep vár az új oktatási szakbizottságtól várt megyei oktatási stratégiára. Ezzel párhuzamosan támogattuk kulturális rendezvényeink megszervezését, aminek a módja szinte településenként változik, ugyanis más helyzetben van a kisiratosi vagy a simonyifalvi magyarság, mint a szórványban lévő. A támogatások jóvoltából igen sikeres magyar rendezvényeket, falunapokat szerveztek, amelyek nagyban hozzájárultak az identitás-tudat megtartásához, a megerősödéséhez. Ugyanakkor a magyar civilszervezetekkel is sikerült jó együttműködést folytatni, közös rendezvényeket szerveztünk velük. Gondolok itt elsősorban az Aradi Magyar Napokra. A magyar történelmi egyházakkal való együttműködésre is nagy hangsúlyt fektettünk. Vidéken és a megyeközpontban, ahol tudtunk, támogatást biztosítottunk számukra a megyei önkormányzat által, az ott dolgozó tisztségviselőink közvetítésével. Mindez a megye, de a megyeközpont tanácsában is csak úgy volt lehetséges, ha a román pártok képviselőivel eredményesen együttműködtünk. Fontos dolog volt támogatást szerezni a megyében működő polgármestereink által irányított településeknek, illetve az aradi magyar érdekeltségű intézményeknek. Történt ez mindannak dacára, hogy kormányszintről nagyon kevés támogatás érkezett, de megyei szinten megtaláltuk a szükséges pénzforrásokat. Aradi szinten számunkra fontos volt a kerékpárutaknak a kiépítése, ahhoz már készülnek a tervek, ami pozitív elmozdulásnak számít. A megmaradáshoz ugyanis feltétlenül szükséges a jólét, az anyagi biztonság bizonyos formáinak a biztosítása is.
– Ennek kapcsán adódik a kérdés: mi a véleménye arról, hogy az RMDSZ kormányzati szereplése idején támogatásban részesült községek magyar polgármestereit most zaklatják a hatóságok?
– Amint annak idején is elmondtuk, a jelzett támogatásokat a polgármestereink nem a zsebükbe tették, hanem a közösség érdekében infrastruktúra-fejlesztésekre fordították. Az akkori kabinet bukása után hatalomra került kormány által kezdeményezett hajtóvadászatot minden szinten szóvá tettük, ez ügyben állandó kapcsolatot tartunk az országos elnökséggel és az érintett polgármesterekkel. Azt szeretnénk, ha a zaklatások minél kevésbé viselnék meg a tisztségviselőinket, akik a közösségeik érdekében költötték el a kormánytól törvényesen kapott összegeket. További negatív megnyilvánulás, hogy az Új Jobboldal egyre szélsőségesebb hangnemet üt meg, amit ugyancsak jeleztünk minden szinten. A polgármesterrel is közöltük, hogy az efféle hangnemet nem tudjuk elfogadni, mert mindazzal együtt, hogy a Megbékélési Park jóvoltából Arad szimbólumot képez, egyesek ezt a hangulatot megpróbálják beszennyezni, megmérgezni. Éppen ezért a Megbékélési parknak olyan, európai szinten kidolgozott státust kell biztosítani, ami a kölcsönös megbecsülést és tiszteletet mozdítja elő.
– Az RMDSZ-képviselők kezdeményezték-e Arad Önkormányzatában egy olyan státusnak a kidolgozását, ami meggátolná, hogy valamikor a jövőben megszülethető tanácsi határozattal eltávolíthassák a Szabadság-szobrot?
– E kérdést Winkler Gyula EP-képviselővel már megvitattam, a következő hetekben kiemelt hangsúlyt kap, amikor megpróbálunk a francia–német megbékélés mintájára kidolgozni egy olyan státust, ami a Salzbrückenben évtizedek óta zavartalanul működő megbékélési park mintájára születne. Erről Surján László ittjártakor, tavaly nyáron beszéltünk a polgármesterrel, de a városi jegyzővel is tárgyaltunk, aki szerint ehhez, meglehet, nem elég a helyi döntés. Mivel annak idején kormányközi megegyezés jóvoltából lehetett visszaállítani a szobrot, a Megbékélési Park hosszú távú működésének a biztosítását is kormányszintre kell emelni. Mivel annak idején a két kormány többször leült egymással tanácskozni, mi javasoltuk, hogy Aradon is szervezzenek kormányközi találkozót, mint Gyulán történt. Tehát Arad is lehetne egy szimbolikus hely, éppen ezért bízom abban, hogy megtaláljuk azt a jogi megoldást, ami a Parknak nem csak helyi, de nemzetközileg is védett szimbólum státust biztosítana.
– Ezzel gyakorlatilag át is tértünk az idei tervekre.
– Valóban, mert a Megbékélési Park létrehozásakor 1,4 millió lej költségvetési keretet biztosítottak a továbbfejlesztésére, csakhogy az elmúlt évben a környezet további építését az igényelt területekkel kapcsolatban felmerült jogi akadályok gátolták. A terület egy része ugyanis a tanfelügyelőségé, de a színház asztalosműhelye is ott található, nem beszélve arról a romos lakóépületről, ami nem a város tulajdonát képezi. Tehát mindamellett, hogy az anyagiak biztosítottak, a fejlesztések nem indulhattak be. Ha a jogi akadályok megszűnnek, reményeink szerint tovább építhetjük a Megbékélési Parkot, amit még inkább méltóvá kívánunk tenni a hely szelleméhez.
Még egy téma erejéig visszatérnék az elmúlt évre, amikor sikerült komoly javítási, felújítási munkálatokat véghez vinni a Csiky Gergely Főgimnázium régi épületén, amit a 90 éve dacára megpróbálunk minél korszerűbbé alakítani. Örömmel tölt el, hogy a Kincskereső Óvoda épületének a korszerűsítési, bővítési munkálatait is sikerült befejeznünk, de az aradi magyar közművelődési élet számára is sikerült pénzforrásokat szerezni. A 100. születésnapját ünnepelt Kultúrpalotával kapcsolatos programok méltó támogatást kaptak: kétnyelvű könyvet adtunk ki, illetve elhelyeztük az épületen Szántay Lajos emléktábláját. Salacz Gyula néhai polgármesternek Arad fejlődéséhez történt hozzájárulását is kétnyelvű kötetben kívántuk ismertté tenni a többségi lakosság körében. Egyben azt is megismerhették, hogy az aradi magyar közösség mivel járult hozzá a város örökségéhez, amire mindenképp büszkék lehetünk.
– Azt külföldön is sikerült terjeszteni?
– Hogyne, hiszen köztudott, hogy Salacz Gyula, gyulai születésű, ezért ott is felavattuk az emléktábláját, de a testvértelepülésekkel folyamatosan ápoljuk kapcsolatainkat. Ennek jóvoltából a pécsi színház rendszeresen előadásokat tart Aradon, de támogatással, minden március 15-én a Békéscsabai Jókai Színház is Aradon vendégszerepel. Ha nincs is kulturális autonómia, az Arad megyei magyarság megmaradása szempontjából fontos alapokat a továbbiakban is, mindenképp biztosítani szeretnénk.
– Sok sikert hozzá, köszönöm a beszélgetést!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 16.
Rudolf Ágnes magyar tanárnővel, a Csiky-Csuky projektvezetőjével beszélgettünk
Egy színvonalas diáklap presztízs az iskolának
„A Csiky-Csuky a Csiky Gergely Iskolaközpont diáklapja, amely 1991-ben látott napvilágot. Eleinte rendszeresebben jelent meg, később azonban voltak olyan tanévek, amikor teljesen szünetelt, vagy csupán egyetlen lapszám látott napvilágot.
2005-ben Aradon rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, amelynek tiszteletére a Csiky-Csukynak két száma is megjelent. Ezután három év szünet következett.
2008 szeptemberében az akkori XI. A osztály elvállalta a lap újraindítását, és azóta a csikys diákok havonta kézbe vehetik és olvashatják iskolánk színes havilapját.
A szerkesztőség tagjai – annak ellenére, hogy érettségire kellett készülniük – a 2009–2010-es tanévben is vállalták a munkát. Tavasszal meghirdettük, hogy megújul a szerkesztőség, és kreatív, energikus, kitartó diákok jelentkezését várjuk. Ennek eredményeként a tanév utolsó, májusi számában már bemutatkozott az új szerkesztőség. A 2010–2011-es tanév elején még két-három emberrel bővült a szerkesztőség.”
A fenti szöveggel „mutatkozik be” Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának diáklapja a tanintézmény internetes oldalán.
Rudolf Ágnes magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő 2000-től dolgozik a tanintézményben, 2008-tól a Csiky-Csuky szerkesztőségi vezetője – ha lehet így fogalmazni.
Minden iskola életében nagy dolog egy diáklap, és bizony sokan nem tudják, hogy kemény munka áll mögötte még így is, hogy egy diáklap nem naponta jelenik meg.
Rudolf Ágnestől érdeklődtünk, hogy betekintést kapjunk egy iskola diáklapjának szerkesztőségi munkájába.
– Huszonhároméves múlt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal... Követted-e, hogy az idők során hogyan változott a lap arculata, szerkezete, tartalma stb.?
– Vannak korábbi lapszámaim, van hasonlítási alapom, mondhatom hát, hogy a mostani diáklap egészen más. Ebben megvannak a konkrét rovatok, eléggé egységes – talán már túlságosan is egységes – és kiszámítható, lehet tudni, hogy a következő hónapban megint ugyanazok a rovatok lesznek. A 2008. előttiekben inkább egy-egy írás dominált, de talán éppen ezért volt nehezebb régen rendszeresen megjelentetni, mert nem gyűlt össze annyi írás. Most 12 oldalon jelenik meg, azelőtt is talán 12 oldal volt, de akkor A5-ös formátum, tehát a mostaninál kisebb. A régebbi lapszámok fekete-fehérek voltak, mi most már elértük, hogy a 12-ből négy oldalt színesben nyomtatunk.
– Az újság szerkezeti felépítését a mostani munkatársak találták ki, vagy ezt így örököltétek?
– Csak a címet örököltük, és amikor 2008-ban, az akkori XI. A osztállyal elkezdtük a munkát, akkor a diákoktól kértem javaslatokat, hogy ki milyen rovattal, témával szeretne foglalkozni. Ők ügyesen tömörültek kettesével, hármasával, mindenki kitalált egy rovatot, annak egy frappáns kis címet, elmondták, hogy mire gondolnának, és akkor mindenki a maga rovatát elkészítette minden hónapban. Kezdetben még logója is volt a Csiky-Csukynak, amit most már elmaradt, szlogenünk is volt – Csikysektől Csikyseknek –, ezt is a diákok találták ki 2008-ban. Ez a szlogen még benne van az újságban.
– A logó miért maradt el időközben?
– Volt egy időszak, amikor a tördelőnek más ötletei voltak a borítólappal kapcsolatban s akkor egy párszor lemaradt a logó, utána már meg is feledkeztünk róla.
– Hányan dolgoztok most a diáklapon? Ők állandó munkatársak, vagy havonta változik az „alkotó brigád”?
– Állandó tagokkal dolgozunk, akik a IX–XII. osztályból kerülnek ki. Jelenleg 23 szerkesztő van, ezért kicsit nehéz összefogni a munkájukat. Mindegyikük önként jelentkezett. Általában tavasszal – amikor a végzősök már leadják a rovatot, mert az érettségire készülnek – szoktuk meghirdetni, hogy új jelentkezőket várunk a megüresedett helyekre. Ekkor elég sokan jelentkeznek, zömében IX. osztályosok.
– A lapban az írások mellett rajzokat, „festményeket”, grafikákat is találunk.
– Úgy gondoltuk, hogy nem mindenkinek a nyelv, az írás az erőssége, van, aki jobban szeret és tud rajzolni, és akkor egy oldalt szenteltünk ezeknek az alkotásoknak. Volt időszak, amikor ugyanabban a rovatban fotóversenyre beérkezett fotókat is megjelentettünk.
– Hogy kell elképzelni egy lapszám összeállítását? Hogyan zajlik a folyamat az anyaggyűjtéstől a nyomdáig?Mi a te szereped ebben a szerkesztésben?
– Az újság megjelenése mindig attól függ, hogy van-e még olyan fontos esemény az iskolában, amit meg kell várnunk. Igazodunk az eseményekhez, de azért igyekszünk, hogy lehetőleg a hónap vége előtt már megjelenjen az újság.
Nagyon jó kis csapat van, mindenki teszi a dolgát, a szerkesztők önállóan dolgoznak, én koordinálom a munkájukat. Kiosztani nem kell nekik a feladatokat, maximum felhívom a figyelmüket egy-két eseményre, melyekre jobban oda kell figyelni. Megadom nekik, hogy milyen napra kérem a cikkeket, persze ezt nem mindig tartják be, általában 2–3 nap késés van. Aztán kijavítom és továbbítom a tördelőnek, akinek jó esetben egy hét áll a rendelkezésére, vagy ennél is kevesebb idő. Aztán mikor be van tördelve, leadjuk a nyomdának, ott is kell legalább egy hét, amíg kinyomtatják. Ezért is történik meg néha, hogy – főleg sport rovatban – egy-egy esemény már aktualitását veszti mire megjelenik az újság, de én mondtam a diákoknak, hogy idővel azért igyekezzenek általánosabb dolgokról írni, hogy ne legyen az, hogy már rég tudja mindenki a focimeccs eredményét, amit mi csak beharangoztunk, hogy lesz.
– A diákok szeretik ezt csinálni? Aki nem vesz részt a szerkesztésben, annak is fontos, hogy megjelenjen a Csiky-Csuky?
– Én úgy látom, hogy a szerkesztők szeretik csinálni, és nem azért, mert bárki is kényszeríti őket. Mindenki otthon, a szabadidejében foglalkozik ezzel, és senkinek nem jelent ez gondot. A többiek pedig várják az újság megjelenését, hiszen ha néha kicsit késik a nyomtatás, akkor már érdeklődnek, hogy mikor lesz lap. Mondjuk, ha a számokat nézzük, akkor nem mondhatom, hogy az érdeklődés jajdenagy, hiszen 250 példányban nyomtatjuk a Csiky-Csukyt, az iskolának pedig van vagy 600 diákja és 50 lapszám általában meg szokott maradni.
– Miért szeretsz ezzel foglalkozni?
– Amikor elindult, akkor láttam, hogy mennyire megmozgatta az osztályt. Utána már a diákok igényelték a folytatást, plusz az iskolának is növeli a tekintélyét, ha van egy színvonalas diáklapja. Úgy gondolom, hogy 12 oldal színes oldalakkal és érdekes írásokkal az iskola büszkesége, és kár lenne abbahagyni.
***
A Csiky-Csuky szerkesztőségében 23 diák dolgozik, helyhiány miatt nem tudtuk megszólaltatni mindannyiukat, ezért választásunk a fotósra és a tördelőre esett. Megkértük őket, meséljék el milyen érzés egy diáklap munkatársának lenni.
Bortoș Júlia (X. C osztály, a Csiky-Csuky fotósa)
XI. osztály óta vagyok a Csiky-Csuky diáklap fotósa. Nagyon jól érzem magam, hogy ezt a feladatot végezhetem, és jó érzéssel tölt el az, mikor az olvasók meg vannak elégedve azzal, amit én vagy a szerkesztőség többi tagja kínál fel minden egyes lap megjelenésével. Időközben a szerkesztőség egy igen kiegyensúlyozott és együttműködő csapattá vált. Örülök, hogy a tavalyi tanév elején jelentkeztem a Csiky-Csuky szerkesztőségébe, és mai napig tagja vagyok.
Tóthpál Béla (X. A osztály, a Csiky-Csuky tördelője)
2012 őszétől tördelem a diáklapot. Nem foglalkoztam még ilyesmivel, hetedikes koromban tanítottak meg a szüleim az Adobe InDesign tördelő programot használni pusztán szórakozásból, akkor még nem gondoltam, hogy hasznát veszem majd... Az akkori „munkám” a húgomnak készített karácsonyi ajándék volt, egy kis mesefüzet, amely általam írt mesét és illusztrációkat tartalmazott.
A Csiky-Csukyhoz úgy kerültem, hogy elballagott az előző tördelő és kihirdették az iskolában, hogy keresik az utódját. Úgy éreztem, hogy szívesen foglalkoznék ilyesmivel, és jó tanulási lehetőségnek tűnt. Nem gondoltam, hogy kilencedikesként esélyem van megkapni az „állást”. Nem volt túljelentkezés. Amikor szembesültem a munkamennyiséggel és a tényleges feladattal rájöttem, hogy miért nem... Az első számokat megizzadtam, de aztán egyre jobban ment, és Rudolf Ágnes tanárnő is nagyon türelmes volt hozzám.
Nagyon jó kis közösség van, szeretek csapatban dolgozni. Jó érzés volt, hogy a tanárnő és a nagyobb diáktársak bátorítottak az elején, amikor izgultam, hogy helyt tudok-e állni.
Nagyon jó érzés tördelőnek lenni, mert minden elkészült lapszám egy kicsit az enyém is... Viszont felelősség is, hogy milyen lesz, tetszik-e majd az olvasóknak, tanároknak, és az sem könnyű, hogy mindig valami új arculattal kell előállni, hogy színes és vonzó legyen a diáktársak számára.
***
A Nyugati Jelen napilap a Csiky-Csuky diáklapnak felajánlotta 2014-es Nyugati Jelen falinaptár novemberben eladott példányszámaiból befolyt összegnek a 10%-át mintegy támogatásként. Beszélgetésünk végén Rudolf Ágnes megköszönte a Jelennek a támogatást, és biztosította szerkesztőségünket, hogy a pénz jó helyre ment, hiszen nagy szükségük van rá és sokat jelent számukra mindenféle támogatás.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 24.
Hat műemléket vettek oltalmuk alá a csikysek
A szórvány cselekvési terv részét képező Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program kezdeményezője és főtámogatója, Winkler Gyula EP-képviselő idén is brüsszeli látogatást ajánlott fel fődíjként a győztes diákoknak.
A program 2012-ben kezdődött, azóta már számos szórványban lévő tanintézmény csatlakozott, a dévai diákok után tavaly ősszel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai is bekapcsolódtak a programba Lehoczky Attila és Muntean Tibor történelem szakos tanárok irányításával.
Az említett két tanár tavaly novemberben kezdte összeállítani a csapatokat, népszerűsítették a programot a diákok körében, ötleteket, tanácsokat adtak nekik. Közösen megbeszélték, hogy a hat kitűzött műemlék közül – Aradi Víztorony, Új Színház, Kultúrpalota, Aradi Vár, Régi Színház, Fehér Kereszt Hotel – ki melyiket választja, melyik épületet szeretné örökbe fogadni. Jelenleg a diákok gőzerővel dolgoznak a győzelem érdekében, a végeredményre február 28-án derül fény. A győztes 15 diák egy háromnapos brüsszeli látogatáson vesz majd részt április folyamán.
Muntean Tibor és Lehoczky Attila tanároktól megtudtuk, hogy összesen hat csapat versenyzik, két csapat – a gimnazisták (VII. osztály) – Muntean, négy csapat (a licisták) pedig Lehoczky irányításával.
„Kollégámnál két darab hétfős csapat van, én ötfős csapatokat kértem, a felhívásra négy csapat jelentkezett. A gimnazistáknál a nyertes csapat megy, a licisták közül az első továbbjut, a maradék 15 helyen pedig egyéni versenyt hirdetünk, melynek két győztese is csatlakozik a többiekhez” – magyarázta Lehoczky Attila.
Muntean Tibor egyik csapata az Aradi Víztornyot, másik az Új Színházat választotta, Lehoczky Attila csapatai a Kultúrpalotát, az Aradi Várat, a Régi Színházat és a Fehér Kereszt Hotelt vették oltalmuk alá.
„Előzetes eszmecsere után összeállítottunk egy szempontrendszert, hogy miket értékelnénk. Első körben a diákok kiválasztották az óhajtott műemléket. Egy következő lépés a választott épület bemutatása dolgozat formájában, majd lesz egy PowerPoint-os bemutató, ahol kreativitást, kiállást és találékonyságot osztályoznak, aztán egy másik feladat lesz az épületek reklámozása (facebook, Twitter, plakát stb.). Az elbírálást nem mi végezzük, mert mi szervezők vagyunk. Szeretnénk egy szakmai zsűrit felkérni, ennek kialakulása folyamatban van. A feladatokra pontokat kapnak a csapatok, a február 28-án sorra kerülő PowerPoint-os bemutatón osztjuk ki az utolsó pontokat, és itt értékeli, osztályozza majd a zsűri a dolgozatokat, a feladatokat, illetve a reklámkampányt is. A zsűriben iskolafüggetlen, köztiszteletben álló szakértők lesznek. Az egyéni verseny felmérőit Muntean Tibor kollégámmal ketten fogjuk javítani, a győztesek kilétére legkésőbb március elején derül fény” – mondta el a részleteket Lehoczky Attila.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program célja a szórványban elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 24.
A magyar kultúra ünnepe, a Kölcsey-díj átadása
Lassan hagyománnyá válik, hogy az aradi Kölcsey Egyesület és az Arad megyei RMDSZ közösen ünnepli január 22-én a Magyar Kultúra Napját.
Ezért gyűltek össze szerda délután szép számban az aradi magyarok a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében, hogy méltóképpen áldozzanak a magyar kultúrának, és jelen legyenek az ünnepélyes keretek közt sorra kerülő 2013. évi Kölcsey-díjak átadásán.
Már egy ideje nyílt titok, hogy az idei Kölcsey-díjasok Sándor István építész (post mortem) és Horváth Tünde karnagy, az aradi kórusmozgalom kiemelkedő képviselője.
Ahogy az egy ilyen eseményhez méltó, az ünnepség a Himnusz közös éneklésével kezdődött, melyet a Vox Angelicus vonósnégyes rövid, ám igen nagy sikernek örvendő kis koncertje követett.
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja elismerő szavakkal idézte fel Kölcsey emlékét, majd ünnepi köszöntőt mondott Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke, valamint Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tóth Guttmann Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke.
Az est sikeréhez és színvonalához hozzájárult Kis Zsuzsanna (Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas) és ifj. Tóthpál Béla (Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz – részlet) – mindketten csikys diákok – szavalattal, valamint a főgimnázium diákkórusa is.
A Sándor István építésznek ítélt post mortem díjat családja vette át: édesanyja, Klára, fia, Szilárd, lánya, Andrea és élettársa, Mónika.
„István nem csak műépítészként, szakemberként töltötte napjait hosszú éveken keresztül a Szabadság-szobor árnyékában, hanem velem együtt arra is gondja volt és ideje, hogy megörökítsünk olyan felvételeket a szobor kiszabadításáról, annak visszahelyezéséről és a közbeni restaurálásáról, amelyeket az óta sem lehet megismételni. (…) Szeretném, ha most nosztalgiából megnéznénk ezt a kis filmet, ami pontosan tíz évvel ezelőtt készült el” – szólt az egybegyűltekhez Puskel Tünde Emese.
Laudációja előtt levetítették a Bronzba álmodott magyar Golgota című, a Szabadság-szobor kálváriájáról szóló dokumentumfilmet, melynek operatőre volt Sándor István és melyet több szempontból is Aradnak ajándékozott a tavaly hirtelen elhunyt építész.
„Nehéz beszélni olyan emberről, akihez évtizedes szakmai és baráti kapcsolat fűzött, és aki már nincs közöttünk. (…) Nyugodtan mondhatom, hogy István barátunk dolgos életében nem loholt a címek, kitüntetések után, csak egyszerűen tette a dolgát. Mindig önzetlenül megosztotta másokkal is kemény munkával szerzett tudását. (…) Életét harmonikusan kitöltötte a tervezés és a filmezés, a tettek embereként kerülte a nagy szavakat, a mellveregető politizálást, de tudta, hol a helye. Ha megbízták valamivel, abba apait, anyait beleadott” – hangzott el többek között Puskel Tünde Emese laudációjában.
Sándor István építészt megérdemelt szakmai megbecsülés övezte, több aradi köztéri alkotás – Szabadság-szobor, Szentháromság-szobor stb. – középületek, templomok, műemlékek, számos rendezési terv fűződik a nevéhez. Médiaszakemberként pedig ismerik nevét a Magyar Televízió, a Duna TV és mondhatni, hogy az egész Kárpát-medence tévénézői.
A Kölcsey Egyesület másik kitüntetettje Horváth Tünde marosvásárhelyi születésű nyugdíjas tanárnő, a Vox Iuventutis gyermekkórus karnagya, akiről Matekovits Mihály mondott laudációt. Horváth Tünde Erkel Ferenc dédunokájától, Erkel Sárától tanult zongorázni, majd a főiskola elvégzése után Aradra került, magyar és román osztályokban tanította énekelni a gyermekeket.
A jelenlévő kitüntetett meghatódva hallgatta végig Matekovits Mihály méltatását, majd könnyes szemekkel köszönte meg a szép szavakat.
„Nagyon sok mindenkinek meg kell köszönnöm, hogy a pályámon segítettek és eljutottam idáig, hogy a Kölcsey Egyesület érdemesnek talált Kölcsey-díjban részesíteni a Magyar Kultúra Napján. (…) Munkámat áldás kísérte, jó kedvvel énekeltük gyönyörű népdalainkat, egyházi és világi kórusműveinket, és bőséggel alkottuk a sikereket. Tehát Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel” – zárta köszönő szavait Horváth Tünde.
A Kölcsey Egyesület 11. alkalommal rendezte a Kölcsey-díjátadó ünnepségét, ahol az aradi magyarságért végzett munkájukért kapnak emlékérmet és díszoklevelet a jelölt személyek.
A szerda délutáni eseményt az aradi polgármesteri hivatal támogatta.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 25.
Az MKT csütörtöki ülésén vált nyilvánossá
Az EP-választásokon az RMDSZ egyedül indul
Csütörtökön 17 órától, a Püspökség utcai székhely nagytermében tartotta a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) soros ülését az RMDSZ Arad megyei szervezete.
A prezídiumban helyet foglaló Tóth Piroska MKT-titkár, Kocsis József alelnök és Hadnagy Dénes elnök nevében utóbbi vezette a munkálatokat. Üdvözlő szavait követően, a jelenlévőket felkérte: egyperces néma felállással adózzanak a közelmúltban elhunyt majláthfalvi községi tanácsos, Salamon Ferenc emlékének. Ezt követően, a Magyar Kultúra Napja alkalmából együtt szólaltatták meg nemzeti imánkat. Az ülésvezető, a napirend ismertetését követően Bognár Levente megyei elnököt felkérte az elmúlt évi tevékenységre vonatkozó beszámolójának az ismertetésére. Ebben kitért a 2013. november 28-án megtartott MKT-ülés óta végzett munkára: a civilszervezetekkel, valamint a megalakult nőszervezettel közösen szervezett ünnepváró rendezvényeket ismertette, kitérve az Erzsébet-bál, a Mikulás-napi rendezvény, az adventi kórushangversenyek, illetve a 90 éves Csiky Gergely Főgimnázium kapcsán szervezett műsorokra. Januárban a költségvetés előkészítése képezte a legfontosabb teendőt, melynek során az igényeket megvitatták az önkormányzati tanácsban, majd a koalíciós partner vezetőségével, akikkel a megyeközpontban, de a megyében is együtt működnek. A folyamatban lévő megyei oktatási stratégia kidolgozásának fontos eseménye volt a január 10-i találkozó, ahol önkormányzati, valamint oktatási szakemberek egyeztették a véleményeiket. A hét elején megtartott kulturális szakbizottsági ülésen felmerült a kulturális megyei stratégiának a kidolgozási igénye is. Január folyamán sikerült a Körös-közi, a Maros-völgyi, illetve az aradi szervezetek elnökeivel találkozni. Ennek eredményeként, ahol szükséges, a tisztújításokat szorgalmazták, de főként a magyarság előtt álló legfontosabb feladat, a május 25-én sorra kerülő EU parlamenti választások előkészítésére összpontosítottak. Az aradi magyarságot legjobban sértő Új Jobboldal agresszív megnyilvánulásait nem csak az aradi polgármesterrel, de Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Kovács Péter főtitkárral is megvitatták. Közös megegyezéssel, a szélsőséges megnyilvánulásokat megpróbálják leállítani. Idén a 10. évfordulóját ünnepeljük a Szabadság-szobor újraállításának, amire az alkalomhoz méltó módon kívánnak megemlékezni. Az EP-választásra való előkészületek során, a megyei szervezethez is beérkezett 5 képviselőjelölt, Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránd, Eckstein-Kovács Péter és Hegedűs Csilla kérelme, amelyekhez a szervezetnek ajánlásokat kell fűznie. A választások előkészítése során aláírásokat, majd mintegy 11 800 szavazatot kellene begyűjtenie a megyei szervezetnek. Az EP-választásokon való sikeres szereplésnek alapvető feltétele az adatbázis aktualizálása, illetve a cselekvési terveknek a sürgős kidolgozása – sommázta beszámolóját Bognár Levente megyei elnök.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök ismertette a 2013. év költségvetési adatait, amelyek a szervezet anyagi stabilitására utalnak. Ismertetőjét követően, az MKT elfogadta a tavalyi költségvetésről szóló jelentést. A választási kampányra való tekintettel kibővített idei költségvetés-tervezetnek az ismertetőjét követően – amihez Bölöni György és Sipos György megyei tanácsosok fűztek véleményt –, azt is elfogadták. Ugyancsak Faragó Péter felvezetője nyomán elfogadták a szeptember 6-ra tervezett megyei küldöttgyűlés összehívásáról szóló tervezetet. Ehhez meg kellett szavazni az Alapszabályzat módosító bizottságnak az összetételét, ahova Bognár Leventét, Tóth Csabát, Bölöni Györgyöt, Kocsis Józsefet és Faragó Pétert javasolták. Hasonlóképpen, a program-módosítást elkészítő bizottság összetételét, ahova Hadnagy Dénest, Cziszter Kálmánt, Kocsik Imrét, Farkas Viktóriát, illetve Albert Lászlót javasolták.
Az egyebek napirendi pontban Bognár Levente megyei elnök megköszönte az operatív munkát, majd kampányévről lévén szó, felkérte Faragó Pétert a megyei kampánystáb vezetésére, amit az MKT megszavazott. Faragó Péter köszönetet mondott a bizalomért, az EP-kampányról szóló ismertetőjéből világosan kiderült, hogy az RMDSZ nem koalícióban, hanem egyedül céloz meg legkevesebb 2 EP-képviselői tisztséget. Ehhez Arad megyében a kampány előtt mintegy 8-10 ezer aláírásra, míg a választás alkalmával közel 12 ezer szavazatra van szükség. Az egyebek kategóriában Kocsik József AMMGE-elnök köszöntet mondott azoknak a gazdálkodóknak, akik a helyszínen összeadták a gazdaszervezet programjához szükséges 1400 lejt. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára az általuk szervezett, Ódry Mária-kiállításra hívta meg a résztvevőket, míg Zámbori Magdolna, a Nőszervezet aradi alelnöke azt kérte, hogy az arad-kerületi nőszervezetek elnökeit is hívják meg a szeptember 6-i megyei küldöttgyűlésre. AZ MKT-ülés mintegy másfél órás intenzív munka után ért véget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 27.
Amíg segítség van, addig nincs ok aggodalomra
A megye egyetlenközépfokú magyar nyelvű tanintézménye, a Csiky Gergely Főgimnázium jelentős változásokon, változtatásokon ment keresztül az elmúlt évben. Bár nem egy új tanév, de egy új év kezdődött az iskola életében is, ez remek alkalom arra, hogy mérleget vonjunk. Hadnagy Évával, a főgimnázium igazgatónőjével beszélgettünk.
– Ön a 2013–2014-es tanévtől tölti be az iskola igazgatói posztját. Mi az, amit igazgatóként fontosnak tart az intézmény életében?
– A Csiky Gergely Főgimnázium Arad megye egyetlen magyar középiskolája, ezért sokkal tágabb feladatköre van, mint általában a hazai iskoláknak. Elsődleges feladatunk az, hogy megfelelő színvonalú oktatást biztosítsunk a diákoknak, minden szinten. De tisztában vagyunk azzal is, hogy a mai diákság tagjai közül kerül ki a holnap magyar értelmisége, szakmunkás gárdája, és a jövő generáció szülői társadalma, ezért olyan értékrendet kell átadjunk, hogy nemcsak boldoguljanak ebben a felgyorsult társadalomban, de ki is tartsanak anyanyelvük, saját közösségük mellett.
Mondanom sem kell, hogy egy olyan iskolában, ahol az óvodai csoporttól kezdve az elemi, gimnáziumi osztályokon keresztül, elméleti, szaklíceumi és szakiskolai osztályokban folyik a tanítás, ennek a célkitűzésnek az elérése nagy feladat elé állítja a lelkiismeretes pedagógusokat.
– Melyek azok a változások, amelyek az intézmény életében történtek tavaly szeptembertől?
– Nagy változások nem történtek, csak egyszerű és fontos változtatások, illetve javítások. A földszinti termekben idéntől csak elemi osztályosok tanulnak, ezért fontos volt felújítani a mosdókat. Az alagsortól a második emeletig és az udvaron ki kellett cserélni a vízvezetékcsöveket. Most, a téli hónapokban jól érezhető annak az eredménye is, hogy kicserélték a folyosók ablakait és hőszigetelték a falakat: kellemes meleg van az épületben. Az óvoda épületében is befejeződött az új épületszárny építése, decemberben pedig a berendezésre is nagyobb pénzösszeget utalt ki a polgármesteri hivatal.
– Ha összegeznie kellene az elmúlt fél évet, hogyan ítélné meg az intézmény tevékenységét?
– Az elmúlt fél évben számos igen fontos esemény zajlott iskolánkban. Több versenyen is részt vettek a diákok, de a tantárgyversenyek nagy része még csak ezután következik. A közösség életében is nagy jelentőségű eseményeket szerveztünk, hiszen az Alma Mater Alapítvány véndiák-találkozójára nemcsak Aradról, hanem külföldről is érkeztek résztvevők. A jelesebb események közé tartozott még a Szóló szőlő hagyományőrző előadás, amelyet a megye iskolaigazgatói és elöljárói is megtiszteltek jelenlétükkel, vagy a Csiky-napok, illetve a 90 éves évforduló megünneplése, ahova már „fiatalabb” volt diákokat is sikerült beszervezni előadóként és támogatóként is.
A legnagyobb örömet talán mégis a karácsonyi forgatag jelentette. Négy napon keresztül folyt az elemisták és a gimnáziumi osztályosok karácsonyi előadása, ahol a kirakodóvásáron a diákok kézimunkáit is megvásárolhatták az érdeklődők. 7–800 szülő, hozzátartozó fordult meg az iskolában, igazi közösségi, karácsonyi hangulat volt.
– Hogy alakult a diáklétszám az előző tanévhez képest?
– Tavaly 630-as diáklétszámmal kezdtük a tanévet, ezzel szemben a 2013–2014-es tanévben 600 diákunk van az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig. Idén öt tizenkettedik osztály ballag, viszont csak négy kilencedik osztályt indítunk, abból is egy szakiskolai osztály.
– Tanintézmény-vezetőként mi az, ami aggodalomra ad okot, és mi az, ami elégedettséggel tölti el?
– A diáklétszám csökkenése Aradon és megyei szinten, de a nyolcadikos diákok hiányos felkészültsége is komoly aggodalomra ad okot. Az is kérdéses, hogy meddig tarthatók a kisebb létszámú osztályok, amelyekben viszont jobb oktató-nevelő munkát lehet végezni. A 2014-es év kezdetétől óriási nyomás nehezedik azokra a tanintézményekre, amelyek nem illeszkednek a diáklétszámnak megfelelő költségvetésbe. A tanfelügyelőség különféle takarékossági intézkedéseket sürget.
A diákok körében is megjelent egy új jelenség. Mivel a minisztérium az utazási költség bizonyos hányadát fizeti csak vissza, olyan visszajelzések érkeztek szülőktől, hogy nem tudják kifizetni a havi utazási bérletet. Kilencedikes-tízedikes diákokról van szó, akikre nézve az oktatás még kötelező (lenne).
Bizalommal pedig az tölt el, hogy még soha senki nem mondott nemet, ha szükség volt a támogatására. Gondolok itt a megye elöljáróira, az egyházak képviselőire, civilszervezetekre és a szülőkre, akik mind nagyobb részt vállalnak az iskola életében.
Lassan felzárkóznak a volt diákok is, egyesek már szülőként, mások támogatóként, vagy akár csak jó ötletekkel. Köszönet érte.
Ha a magyar oktatás közösségi üggyé válik, és amíg a minisztériumban, a polgármesteri hivatalban és a tanfelügyelőségen ott vannak azok, akik képviselik az iskolánk érdekeit, addig remélhetően megtarthatjuk az iskola mostani struktúráját és megfelelő körülmények között biztosíthatjuk a diákok tanítását.
– Ön hogy látja, mi a Csiky Gergely Főgimnázium erőssége? Mivel hívogatná a diákokat a megye egyetlen magyar nyelvű tanintézményébe?
– Erőssége vagy gyengéje-e iskolánknak a sokszínűsége? Hogy lehetőséget szeretne nyújtani annak a diáknak, aki informatikus, vagy orvos, vagy éppen magyartanár szeretne lenni. De annak is, aki könyvelő, vagy idegenvezető, vagy aki egyszerűen csak szakmát akar tanulni. Mégpedig magyarul, az anyanyelvén, egy olyan intézményben, ahol együtt ünnepeljük a nagykorúsítást, vagy a karácsonyt. És közben olyan felnőtté válik, aki pontosan tudja, hová tartozik, akkor is, ha Temesváron román nyelven, esetleg Angliában angolul, vagy éppen Kolozsváron magyarul tanul tovább.
– Vannak-e különösebb terveik, célkitűzéseik a tanév hátralevő részére?
– Folynak a felkészítők a nyolcadikosok év végi nemzeti felmérőjére és az érettségi vizsgára. Szeretnénk, ha jól sikerülnének ezek a megmérettetések. Már idén is ellátogattunk a megye néhány magyar iskolájába, de szeretnénk eljutni mindenhova, hogy találkozhassunk a nyolcadikos diákokkal és szüleikkel. Különféle versenyek folynak különféle tanulmányi szinteken, ezeken is minél jobb eredményeket kívánunk elérni. Bekapcsolódtunk a Tehetségpont hálózatba, áprilisban vendégül látunk egy kolozsvári csoportot, akik tehetséggondozással foglalkoznak. Korábbi sikeres pályázatok folytatódnak, például a Bánsági diákok kisfilmfesztiválja, vagy a lengyelországi testvériskolai kapcsolat, amely keretén belül diákok egy csoportja Lodzba utazik tavasszal.
De folytatni szeretnénk a javítási munkálatokat és a lehetőségek függvényében fejleszteni kívánjuk az intézmény infrastruktúráját is.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),2014. február 3.
Beszélgetés JANKÓ ANDRÁSsal, a Kölcsey Egyesület elnökével
Tartalmas évet zár a Kölcsey Egyesület
Az aradi Kölcsey Egyesület elnöksége február 5., szerda délután 5 órára a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termébe összehívta az egyesület évi rendes közgyűlését, amelyen elnöki beszámoló hangzik el a 2013. évi tevékenységről.
Ebből az alkalomból beszélgettünk Jankó András elnökkel, összefoglalva az elmúlt év eredményeit, és vázolva az idei esztendőre szóló elképzeléseket.
– A 2013-as esztendő egy különleges, változatos, rendezvényekben gazdag és sokrétű év volt a Kölcsey Egyesület életében. Ha csak azt vesszük számba, hogy ezelőtt pár évvel 3-5, majd 6-8 kulturális eseményt rendeztünk, akkor a tavalyi 19 rendezvény soknak, már-már az erőnket meghaladó terhelésnek mondható – vágott a közepébe Jankó András, még mielőtt feltehettem volna az első kérdést.
– Melyek voltak ezek?
– Tavaly is a Kölcsey-díjak átadásával kezdtük január 22-én, a Magyar Kultúra Napján – ezeket Brittich Erzsébet és Tokay György kapták –, amit a beszámoló közgyűlés, majd a Pataky Sándor-kiállítás követett, a Kölcsey Képtár elnevezésű új rendezvénysorozatunk első tárlataként. Februárban megszerveztük a Marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó könyvvásárát és előadóestjét Káli Király István, Vári Attila és Sebestyén (Spielmann) Mihály részvételével, ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy idén márciusban ismét megszerveznénk. Március 5-én Puskel Péter előadását hallgathattuk meg a 100 éves Ereklyemúzeumról, majd 26-án Molnár Tímea, a Temesvári Integráció Alapítvány pályázatírója tartott ismertetőt a sikeres pályázatírás titkairól. Április 19–21. között A nemzet színpadán elnevezésű nemzetközi diákszínjátszó fesztivált szerveztük meg nagy sikerrel az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel közösen. A Magyar Költészet Napját Tallián Marian és Lázár Balázs budapesti színészek előadóestjével ünnepeltük meg. Az első félév záró eseménye a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép gyerekcsoportjának a bemutatója volt; Ujj Ágnes tanítványai nagysikerű bemutatót tartottak.
– Jöhetett a nyári szünet...
– Szó sincs róla! Nyáron sem volt megállás: kétszer is kint voltunk Borossebesen, ahol bemutattuk Kiss László Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című könyvét, amit az igények miatt kétszer is utánnyomtunk. A gyerekeknek megszerveztük a kisiratosi és a magyarországi kisgyőri színjátszó táborokat.
Az őszi eseménysorozat Bogdan Adamczyk minorita atya előadásával kezdődött, majd ugyancsak minoriták tiszteletére szervezett előadással és könyvbemutatóval folytatódott. Az Aradi Magyar Napok keretén belül Hajós Imre-kiállítást rendeztünk, majd részt vettünk a Kultúrpalota 100 éves jubileumát ünneplő rendezvényeken.
Ugyancsak az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel rendeztünk ősszel regionális néptáncfesztivált. Utána három előadás következett: Kozma Dezső, Serdült Benke Éva és Pomogáts Béla estjeit szerveztük meg. Végül a Kórustalálkozóval zárult a tavalyi rendezvények sora, amelyre szintén sikerült, a polgármesteri hivatal segítségével, egy könyvet is kiadnunk.
– Mindehhez egészen biztosan nem volt könnyű előteremteni a szükséges anyagi hátteret. Hogyan sikerült?
– Tavaly öt pályázatot nyertünk: hármat a polgármesteri hivataltól – a Magyar Kultúra Napjára, a minoriták könyvére és a Kórustalálkozóra. A Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap a Diákszínpadot támogatták. Ezen kívül egyéni támogatóink is voltak: Böszörményei Zoltán, a Borbély László–Trattner Melinda házaspár és a majdnem 50 előfizetőnk, akik előre megrendelték az egyesületünk könyveit és a Havi Szemlét. Azonban még véletlenül sem szabad azt hinni, hogy ez a sok esemény gondok nélkül zajlott le. Szinte valamennyi okozott valamilyen előre nem látott problémát. Például a nagyon jó színvonalú néptánctalálkozó nem volt elég jól megszervezve, és sok mindent kell még csiszolni, javítani. Ezért is várjuk tagjainkat, támogatóinkat a közgyűlésre, mert ott főként arról lesz szó, hogyan lehet rendezvényeinket magasabb színvonalúvá, még sikeresebbé tenni.
– Milyen elképzelésekkel léptek az idei esztendőbe?
– Terveink között szerepel a Havi Szemle megújítása, 4-5 könyv is szóba került már, de még nem választottunk, melyiket adjuk ki, a Kölcsey Képtár legközelebbi kiállítása, elképzeléseink szerint, a Baranyai Ferencé lesz. Több előadót is meghívunk, és fontos napirendi pont lesz a közgyűlésen az elnökség kibővítése, valamint a gazdasági alap jobb biztosítási lehetőségeinek a feltárása. Ötleteket várunk, új munkatársakat keresünk!
– Köszönöm a beszélgetést!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad),