udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
307
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 301-307
Névmutató:
Hitler, Adolf
2003. július 1.
A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./2003. július 5.
Ion Iliescu elnök júl. 3-án érkezett hivatalos moszkvai látogatásra. Júl. 4-én találkozott vendéglátójával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Iliescu az orosz fővárosban - egykori egyetemi tanulmányainak színhelyén - aláírta a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést, amelynek megszövegezése hét éven keresztül húzódott, történelmi viták miatt. A román fél ragaszkodott ahhoz, hogy a dokumentumba kerüljön bele a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése, amelynek következtében Besszarábia - a mai Moldova - 1940-ben a Szovjetunióhoz került. Ezenkívül Bukarest el akarta érni a román királyi család által 1916-17-ben az Osztrák-Magyar Monarchiától és Németországtól elszenvedett vereséggel összefüggésben Szentpétervárra menekített aranykincs visszaadását, amire a bolsevik fordulat után az új vezetés tette rá a kezét. A megállapodás értelmében ez a kérdés kikerült az alapszerződésből, de a két ország egyeztetni fog a megoldásról. A román-orosz politikai kapcsolatokban a legfőbb vitás kérdés ma is Moldova: Moszkva és Bukarest az elmúlt évtizedben rendszeresen vádolta egymást a posztszovjet állam belügyeibe való beavatkozással azzal kapcsolatban, hogy az ottani orosz ajkú és a román lakosság között súlyos feszültségek alakultak ki, amelyek az 1990-es évek elején fegyveres konfliktusba torkolltak. Az orosz-román üzleti fórumon részt vevő Iliescu a két ország gazdasági kapcsolatainak dinamizálását sürgette, hangsúlyozva, hogy az oroszországi román kivitel mindössze az albániai export szintjét éri el: az energiahordozókból álló közel 1 milliárd 300 millió dollár értékű román importot mindössze 40 millió dolláros export ellensúlyozta tavaly. (Az oroszországi magyar export ennek több mint tízszerese.) Iliescu megfogalmazása szerint nem kár a hidegháborúban létrejött KGST-ért, de hiba volt teljes mértékben lebontani a volt szocialista országok gazdasági integrációját. /Ion Iliescu államfő Moszkvában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ Júl. 4-én barátsági és együttműködési szerződést írt alá Moszkvában Vlagyimir Putyin és Ion Iliescu elnök. A megállapodás megszövegezéséhez tíz év kellett, döntően a két ország történelmi múltba visszanyúló viszályai miatt. Az alapszerződés legvitatottabb kérdése a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése volt, amelyből nem volt hajlandó engedni a román fél. A vitát végül kompromisszummal oldották meg: az alapszerződés a paktum mellett elítéli Románia II. világháborús szerepét is a hitleri Németország mellett. A román királyi család aranykincsének kérdése nem szerepel az alapszerződésben, de a két fél tárgyalni fog a megoldásról. /Aláírták a román-orosz alapszerződést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./2003. július 19.
Brassóban két és fél év börtönre ítéltek egy középiskolai tanárt fasiszta ideológia terjesztése miatt. Romániában 1989 óta először hoztak ítéletet ilyen típusú ügyben. Grigore Oprita 39 éves fizikatanár röplapokon és újságcikkeken keresztül soviniszta, faj- és idegengyűlölő propagandát fejtett ki. Oprita számos mű szerzőjeként, köztük Hogyan lettem - szélsőjobboldali - és a Vasgárda, az Arbeit SRL sajtótermékeket terjesztő társaság vezetője. A tanár lakásán végzett házkutatás során több fasiszta tartalmú és Heil Hitler jelzésű CD-t foglaltak le. Az elítélt Opritának nem kell börtönbe vonulnia egy 2002 őszén elfogadott amnesztiatörvénynek köszönhetően, amely az 5 évnél rövidebb büntetésekre vonatkozik, illetve, mert a terhére felrótt bűncselekményeket a fasiszta szervezeteket és jelképeket tiltó törvény hatályba lépése előtt követte el. /Fasiszta propaganda miatt elítéltek egy tanárt. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./2003. augusztus 5.
Iliescu elnök magyarázkodik. Azt bizonygatja, hogy miként kell értelmezni a holokausztról általa mondottakat. Immár hosszú évek óta nemzeti buzgalommal teli politikusok szeretnék kitörölni a világ emlékezetéből a romániai zsidóüldözést, hogy az egyik nemzeti példakép, Ion Antonescu marsall háborús bűnösségét is kétségbe vonhassák. Néhány esztendővel ezelőtt elkezdték a diktátor szobrainak felállítását, valamint utcák sorát nevezték el róla, még Bukarestben is van, mind a mai napig. Pedig Ó-Romániában volt zsidóüldözés, még Hitlernél is hamarabb indították el a halálvonatokat, szervezték a pogromokat. Ezt, mint oly sok más, a román történelemre, népre, államra nézve nem hízelgő dolgot, elfelednék-feledtetnék a román nacionalisták. A kormánypárt egyik alaptagja, Adrian Paunescu szenátor, kétes múlttal a háta mögött megint feltornászta magát a hangadók egyikévé. A bukaresti tévéállomások a lábainál hevernek. Adásaiból szinte csöpög a mássággal szembeni intolerancia, de ugyanúgy a tömény hazugság, hamisítás is. A tévében egyik "vitatársa" az egyébként magyar iskolákat járt és románul tökéletesen nem is beszélő Roaul Sorban, aki egy kis nyugdíj-kiegészítésért megereszti a fantáziáját. A túlzottan nacionalista és fasiszta eszmék alkotmányellenes terjesztése ellen semmit nem tesznek az illetékesek. Az agresszív nacionalizmus még mindig hatalmas, szavazathozó és rendszerkonzerváló erő ebben az országban. Olyan szervezetekhez sem nyúlnak Romániában, mint a törvény által el nem ismert, de mégis nyilvánosan működő fasiszta Vasgárda. A legionárius mozgalom által kiadott havi folyóirat - amelynek reklámplakátjaival tele van Bukarest - terjesztője maga a Rodipet, vagyis a lapterjesztő állami mamutcég. /Román Győző: Hasbeszélők. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 5./2003. szeptember 10.
Egyenlő esélyek a rendőriskolában? Nincsenek, szögezte le hozzászólásában Bedő Béla ny. ezredes. Felidézte a múltat. Románia állampolitikai rangra emelte az antiszemitizmust az 1940. aug. 9-én kiadott 2659. számú törvényrendelettel, amely meghatározta a Romániában lakó zsidók helyzetét. Ez a rendelet a román állampolgárokat szétválasztja "vér szerinti románokra" (romani de singe) és "román állampolgárokra" (cetateni romani). A zsidó megnevezést három kategóriába sorolta: vallási, rituális és vér szerinti kritérium alapján. Ezeket eltiltotta egyes állampolgári jogok gyakorlásától. Attól függően, hogy melyik kategóriába tartoznak, nem tölthetnek be közigazgatási állásokat, nem vehetnek részt az ügyigazgató, -intéző tanácsokban, vidéken nem vásárolhatnak ingatlan javakat, nem lehetnek hivatásos katonák. Ez a gyökere az etnikai, nem román elemekkel szembeni ideológiának, mely új fejlődésnek indul az 1965. évtől, N. Ceausescu hatalomra jutásának idején. Ceausescu 1978-ban a Központi Bizottság plenáris ülésén megadta az ,,értékes utasítást", hogy a hadseregben és belügyekben szolgáló ,,jidani, banghini" és mások legyenek eltávolítva. Bedő idézte Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című visszaemlékezéséből a következőket: ,,Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni, és a román határokon belül születtek, tölthetnek be olyan párt- és állami tisztségeket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszolgálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak a feltétele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigorúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetvédelmi osztályán, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadiszállásán vagy a fegyveres erők vezérkarában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csendben még azokat is eltávolította beosztásukból, akik nem román származásúakkal házasodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozíciókban, elsősorban propagandacélból, de hangzatos címeik ellenére nem tudhattak semmit Ceausescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormányban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja nemzet létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta N. Ceausescu a leginkább nagy számuk és összetartozásuk miatt. (...) A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben tömbben élő magyarokat csendben szétszórni Romániában."A hadseregben is ez az elgondolás lett úrrá már a hatvanas évek elejétől. A magyar vagy más etnikai származású katonatiszteket kezdték kihelyezni Moldvába, Munténiába, Dobrudzsába és Olténiába. Bedő is így került Nagyszebenből Pitesti-re, ahol 25 évig mindig kérte visszahelyezését, de csak mint nyugdíjas kerülhetett haza, Sepsiszentgyörgyre. Azok a más nemzetiségű aktív katonák, akik nem voltak hajlandók átköltözni családjukkal Erdélyből a fent említett vidékekre, a századosi rangnál nem sokan vitték feljebb, vagy egyszerűen találtak okot, és leszerelték őket. Itt-ott persze maradt belőlük propagandacélból, de jobb beosztást így sem kaptak tudásukhoz méltóan. Bedőnek van román származású kollégája, aki magyar leányt vett feleségül. Irodai munkára kényszerült, mert a tábornok felettese kérdésére - mikor akarja családi dolgait elrendezni, vagyis magyar feleségétől elválni? - nem reagált. A katonaiskolákba való toborzásra a megyékbe román származású tiszteket küldtek, akik nem írott, hanem szóbeli utasításokat kaptak az e célra való felkészítőn arra, hogy találjanak valamilyen okot a nem román származású jelentkezők elutasítására. Ezen elképzelés a román hadsereg fegyveres erőinek, a belügyiek tisztikarának tisztán tartására etnikailag és ezek tisztogatása még az 1989-es fordulat után is folytatódik. Diabolikus, tekervényes fondorlatokat találtak ki, ügyelve arra, hogy adott esetben tudják bebizonyítani a közvélemény (hazai és külföldi) előtt azt, hogy ,,nincs Romániában etnikai megkülönböztetés". Ezen ideológia áldozata lett az a kisfiú is, aki a Mihai Viteazul-szobor robbantásánál halt meg. A közvélemény előtt be kellett bizonyítani, hogy a sepsiszentgyörgyi belügyiek magyar származású főnökei nem képesek megvédeni a román jellegű műemlékeket, és el kell távolítani őket. /Bedő Béla ny. ezredes: Egyenlő esélyek? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./2003. október 18.
Húsz éve halt meg Salamon László. 1891-ben született Nagyváradon. Mint latin-magyar szakos tanár kezdte újságírói pályafutását a Nagyváradi Napló szerkesztőségében, Emőd Tamás mellett. Második kötetét Tóth Árpád méltatta meleg hangú szavakkal. A Gestapo foglya volt, majd a kauferingi lágerbe hurcolták. A Kolozsvárra hazatérő Salamon László évtizedeken át főleg színi- és irodalomkritikával foglalkozott, egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig. Rettenetes Adolf című tragikomikus eposzát a magyar irodalom első, 1933-ban közzétett dokumentumaként olvashatjuk ma is Hitler uralomra jutásáról. Az évforduló kapcsán jelenteti meg a Yoyo Only Kiadó /Kolozsvár/ újra Rettenetes Adolf című munkáját. /Húsz éve halt meg Salamon László. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2004. március 8.
Élesen bírálta a székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezetet Székely Ervin képviselő. Az általa antidemokratikusnak vélt dokumentummal szembeni szakmai kifogásait 50 pontba szedte a jogász honatya. Székely Ervin szerint a székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezet szellemiségét az 1. cikkely negyedik bekezdése határozza meg, mely „eufemisztikusan ugyan, de etnikai elvű közigazgatás létrehozását írja elő, vagyis kizárja a közéletből a régióban élő más nemzetiségű állampolgárokat”. A politikus úgy véli, ez összeegyeztethetetlen a jogállam fogalmával, és antidemokratikus. „Ilyesmit még Adolf Hitler se merészelt volna papírra vetni” – jelentette ki a honatya. Székely Ervin dilettánsnak minősítette a Csapó I. József által készített autonómiatervezetet, mondván, annál akármelyik elsőéves joghallgató jobbat dolgozott volna ki. „Az autonómia ilyen megközelítése szerencsétlen reakció az alkotmány által kimondott nemzetállamra” – nyilatkozta Székely Ervin, aki szerint a Bakk Miklós és Salat Levente nevével fémjelzett tervezet sokkal inkább összhangban áll az Európai Unió törvényeivel. A képviselő, aki az autonómia hívének vallja magát, kifejtette, azt csupán tárgyalásokkal, a többségi nemzet egyetértésével lehet megvalósítani. Csapó I. József nem kívánt reagálni a sajtótájékoztatón elhangzottakra. /Pengő Zoltán: Hitler és a székelyföldi autonómia. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2004. március 18.
Az utóbbi években Szatmár megye svábok által lakott településein olyan könyvek jelennek meg, amelyek szerzője, Ernst Hauler minden, ezen a tájon a szatmári svábokat valaha ért vélt vagy valós sérelmet a magyarok nyakába varr. A Hauler úr által sorozatban erre a kaptafára gyártott "művek" legfrissebb példánya: A szatmári svábok árnyéka. "Passau 2003, Editura Bion Satu Mare, Szatmármegyében élt svábok emlékére, A szerző kiadása”. Kapható Szatmáron, Németországban a szerző címén, Passauban. A mostani recenzió szerzője, Boros Ernő régen felfigyelt Ernst Haulerre, a Szatmári Friss Újság 1997. nov. 7–i számában Ernst Hauler: a sváb Funar címmel art róla, melyre több német ajkú szatmári sváb is írásban reagált. Boros Ernő most saját cikkéből közölt részleteket, majd a visszhang–levelekből. 1997-ben megírta, hogy a sváb Funart Ernst Haulernek hívják. Hauler botcsinálta történész. A szatmári svábok egyike üdvözölte Boros Ernő írását: Végre akadt valaki, aki meg merte írni a valóságot. Haulerből csöpög a fajgyűlölet mérge. Hauler falujában, Nagymajtényban, alig beszéltek svábul. Hauler németül csak Nagykárolyban tanult meg. A sváb levélíró hozzátette: láttam Haulert a Hitlerjugend uniformisában... Hauler 1971–től kezdődően a Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának volt a Szatmár megyei elnöke. Egyébként Hauler Romániát útlevéllel hagyta el, nem pedig a zöldhatáron át. És ki kapott annak idején útlevelet? /Boros Ernő: Haulerül szólva. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 18./2004. március 20.
Márc. 19-én Corneliu Vadim Tudor kijelentette: pártja, a Nagy-Románia Párt ellenzi “az aradi úgynevezett Román–Magyar Megbékélési Park létrehozását”, mivel szerinte a románok egyáltalán nem állnak konfliktusban a magyarokkal. “A tizenhárom magyar gyilkos szobrának felállítása a román Arad városában egyenértékű azzal, mintha Jeruzsálemben felállítanák Hitler, Himmler, Göring, Göbbels, Heydrich, Mengele, Ribbentrop, Bormann, Rosenberg és Eichmann szobrát – állította sajtótájékoztatóján a Vezér. /Uszítás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./2004. április 2.
A diktátorok (Sztálin, Hitler stb.) minden hatalmat a kezükbe kerítettek. „Az ilyen szemléletet napjainkban is tetten érhetjük: Tőkés László önmagát az egyházzal azonosítja; egyházellenességgel vádolva azokat, akik nem helyeslik az ő politizálását.” – írta Fey László. A püspök „rögeszméjének megfelelően” újból támadásba lendült az RMDSZ ellen, megtiltotta egyházkerülete lelkipásztorainak és gyülekezeteinek, hogy bármilyen együttműködést vállaljanak az RMDSZ Szilágy és Bihar megyei szervezetével. Az ilyen illetéktelen beavatkozások ellen az RMDSZ is, de a lelkészek egy csoportja (pl. a Református Megújulási Közösség) is állást foglalt. Ezt nem egyházellenes megnyilvánulás, „ez Tőkés László egyik esztelen, méltánytalan és jogtalan intézkedése elleni tiltakozás.” /Fey László: Az állam én vagyok! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./2004. április 3.
Az afganisztáni és iraki eseményekkel kapcsolatos román tudósítások hosszú ideig a román hadsereg dicsőséges és áldozatos hozzájárulásáról szóltak. A makulátlan, igazságosztó hadsereg képének fenntartását szolgálja a kevésbé ismert atrocitások letagadása. A történelem tankönyvek esetében sincs elmozdulás. Azok az atrocitások, amelyeket elkövetett a bevonuló román hadsereg mind az első, mind a második világháború után a nem román erdélyi, illetve magyarországi civil lakosság ellen, a mai napig tabutémának számítanak, ugyanígy az odesszai vérengzés is. A román hadsereg 1919-es erdélyi és budapesti, a kommunista kormány elleni bevonulását a jog és igazságért vívott harc fényes sikereként emlegetik ma is. Szentségtörésnek számít a bevonuláshoz kapcsolódó gyilkosságokat, rablásokat, ingatlanfoglalásokat és a számtalan egyéb jogfosztást emlegetni. Az 1944-ben bevonuló román hadsereg olyan atrocitásokat követett el, amelyek még a szovjet (!) katonai vezetést is megdöbbentették. Olyannyira, hogy a román polgári és katonai adminisztráció visszavonására utasította a román kormányt, és Észak-Erdély öt hónapig (1944. október–1945. március) gyakorlatilag közvetlen szovjet katonai közigazgatás alá került. Hannah Arendt írta (Hannah Arendt: Eichmann la Ierusalim. Un raport asupra banalitatii raului), hogy a két világháború közötti időszakban Románia volt a legantiszemitább állam, később még az SS alakulatok is meglepődtek és ugyanakkor elszörnyedtek a nagy méretű romániai zsidóellenes pogromok kegyetlenségei láttán. Maga Hitler is tudatában volt annak, hogy – amint 1941-ben Göbbelsnek elpanaszolta –- Románia messze megelőzte Németországot az "Endlösung", azaz a zsidó lakosság kiirtása terén. /Herédi Zsolt: A rettenthetetlen román hadsereg mítosza. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./2004. április 19.
Ápr. 17-én Kolozsváron, az Apáczai Csere János Baráti Társaság székhelyén bemutatták Salamon László Rettenetes Adolf /Yoyo Only Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003/ című kötetét. A könyv a szerző halálának huszadik, Hitler uralomra jutásának pedig a hetvenedik évfordulójára jelent meg. Salamon László lágerbe került, de túlélte ezt a megpróbáltatást, és utána többek között a kolozsvári Szabadság napilap elődjénél, az Igazságnál dolgozott szerkesztőként. /Ö. I. B.: Emlékezés egy sötét korszakra. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./2004. május 25.
Szilágyi Zsolt képviselő a romám televízió magyar adása vezetőségéhez írt nyílt levelében tiltakozott az adása politikai cenzúrára emlékeztető módszerei ellen. A tévé kolozsvári felvételre hívta Szilágyi Zsoltot egy olyan RMDSZ képviselő társaságában, aki az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket Hitler terveihez hasonlította. Az illető nem jelent meg, a műsort Gazda Árpád műsorvezetővel felvették. A műsor sugárzása előtt két nappal a magyar szerkesztőség megbízott vezetője arról értesítette Szilágyi Zsoltot, hogy a műsorban az említett RMDSZ képviselőnek feltétlenül szerepelnie kell, ezért a műsort Bukarestben újra kellene venni, mert így „túlságosan egyoldalú”. Előzőleg az adásban többször szerepelt egyedüli meghívottként az RMDSZ hivatalos vezetésének több tagja, akkor ez nem jelentett bajt, érvelt Szilágyi. A megbízott főszerkesztője erre a szovátai autonómiakonferenciáról szóló beszélgetést letiltotta. A szerkesztőség megszakította az együttműködést Gazda Árpáddal. Ez az eset azt bizonyítja, hogy a magyar szerkesztőség nem mentes a cenzúrától. /Tiltakozás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 25./2004. augusztus 21.
Antiszemita és fasiszta jelszavakat festettek ismeretlenek a Kolozs megyei Pusztakamarás település zsidótemetőjének falára. Német nyelven a rongálók azt írták, hogy "Zsidók haza!", illetve "Heil Hitler!", a feliratokat pedig körbefirkálták horogkeresztekkel, Dávid-csillagokkal. /Zsidó temetőt gyaláztak meg Pusztakamaráson. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 21./2004. október 13.
Gyökeres fordulatot jelent a román politikában, hogy kormányhatározat rögzítette: ezután okt. 9-én emlékeznek meg a Román Holokauszt Napjáról. Hatvanhárom esztendőnek kellett eltelnie a szégyenletes esemény óta, hogy végre legalább egyszer megpróbáljanak szembenézni vele. Okt. 9-e helyett csak 11-én és 12-én került sor megemlékezésekre. Megemlékeznek a romániai holokauszt több mint 400 ezer zsidó áldozatról. Végre kimondják, hogy a transznisztriai események a román történelem szégyenfoltját jelentik. A valódi tényeket már feltárták, papírra vetették, számszerűsítették, adatolták, Matatias Carp könyve, a Holocaust Romániában már a negyvenes évek második felében közkézen forgott, de a román közvélemény, mentegeti és kicsinyíti a menthetetlent. Európában mindegyik ország és nép, mely a zsidók huszadik századi kipusztításában segédkezet adott és részt vett, rátalált a megkövetés és a beismerés valamilyen formájára. Romániának is meg kellett hoznia a döntést. /Cseke Gábor: Mégis holokauszt volt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ Romániában okt. 12-én első ízben emlékeztek meg hivatalosan a második világháború idején lezajlott zsidóüldözésről. Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök koszorút helyezett el a Zsidó Kórustemplom mellett. Iliescu a parlamentben elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Hitlerrel szövetséges Ion Antonescu marsall kormányzása idején az akkori Romániában és a román közigazgatás alatt álló területeken mintegy 250 ezer zsidót gyilkoltak meg. /Az első megemlékezés Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./ Marosvásárhelyen az 1942. október 9-én elkezdődött bukovinai deportálásokra, illetve arra a hatmillió európai zsidó polgárra emlékeztek, akik hatvan évvel ezelőtt az antiszemitizmus áldozataivá váltak. Az Izsák Márton alkotta Holokauszt-emlékmű előtt Sauber Bernád, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke mondott imát az Auschwitzban, illetve a többi haláltáborban elpusztultakért. Szatmárnémetiben egész napos megemlékezést tartottak a holokauszt áldozataiért. /Holokausztnap: felhívás önvizsgálatra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2005. február 1.
Hála az RMDSZ Operatív Tanácsának, a parlamenti választásokon, illetve az előválasztásokon kikopott honatyák jobbnál jobb prefektusi, államtitkári székhez jutnak, írta Simó Erzsébet, a lap munkatársa. Háromszéken egyelőre mélységes titok övezi a leendő intézményvezetők névsorát. Úgy tudni, a kulisszák mögött minden székért kegyetlen küzdelem folyik. Meglepetés érte a magyar államtitkárok nevesítésekor, jegyezte meg, például a volt Bihar megyei képviselőnek, Székely Ervinnek az egészségügyi államtitkári tisztségbe való kinevezése. Az előválasztásokon Székely harmadik lett, ami azt jelenti, hogy saját hívei között sem elismerésnek. Több mint tíz évig volt képviselő, de alig hallatta hangját. Publicisztikája ellenben figyelemfelkeltő volt, a pártaktivista tipikus megszólalása miatt. Székely Ervin annak idején a Bihari Naplóban amatörizmussal vádolta meg az autonómiastatútum elkészítőit, a Krónikában meg azt nyilatkozta, hogy ,,ilyesmit még Adolf Hitler sem merészelt volna papírra vetni”. Nos, ez az ember államtitkári székébe huppant. /Simó Erzsébet: Jótett helyébe jót várj! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 1./ Székel Ervin idézett nyilatkozata: Pengő Zoltán: Hitler és a székelyföldi autonómia. = Krónika (Kolozsvár), 2004. márc. 8./2005. március 15.
Ha van megélhetési politikus, ezerannyi a megélhetési antifasiszta, írta K. Jakab Antal. Filozófusnak mondott közgondolkodók és közírók, a tévéműsorok törzsvendégei, a magyarellenes hatalmi központok nyilvános ötödik hadoszlopa: a strapaújságírók és sajtóhiénák megszámlálhatatlan serege… Figyelik, hol és mikor ütötte föl fejét magyar nyelvterületen egy-egy Bácsfi Diána. Ha fölüti fejét, akkor néhány napra ő a főnyeremény. Kelesztik, dagasztják a témát, mígnem országos ügy lesz belőle. Diána hovatovább már jelenség, már kortünet. Igaz, hogy maroknyi, igaz, hogy nevetséges, de Hitler is így kezdte. Egy idő után minden Diána elveszíti szüzességét, elmúlik tőle az újdonság varázsa. Az antifasiszták figyelnek, fülelnek, Királyhágón innen és Királyhágón túl majd csak kiszalad a jobboldalon valakinek a száján valami félremagyarázható megjegyzés. Mint nemrég itt Erdélyben. Akkor aztán jöhet az antifasizmus valamennyi bértollnoka, bérértelmiségije, hogy fölkészítse „az antiszemitizmus jelenségének kezelésére” az erdélyi társadalmat. „A „menjetek a Gázai övezetbe” kiszólástól akkor fogom elhatárolni magam, ha majd Eörsi Mátyás nyilvánosan bocsánatot kér amiatt, hogy bennünket, külhoni magyarokat alkotmányjogi állásunk tekintetében egy kalap alá vett az ideiglenesen Magyarország területén tartózkodó vagy akár tartósan megtelepedett kínai textilkereskedőkkel.” – olvasható a cikkben. /K. Jakab Antal: Elhatárolom magam. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 15./2005. május 21.
Kizárólag a csehekre tartozik, hogy tisztelik-e Eduard Benest, az egykori Csehszlovákia második elnökét vagy sem – reagált május 19-én Jirí Paroubek cseh miniszterelnök magyar kollégája, Gyurcsány Ferenc azon nyilatkozatára, amelyben bírálta egy Benes-szobor leleplezését Prágában. „Úgy vélem, hogy a magyarok egy kis lelkiismeret-vizsgálatot tarthatnának, megnézhetnék az okot és a következményt, megnézhetnék azt, hogy milyen módon vettek részt Csehszlovákia szétverésében a müncheni egyezmény aláírása után” –, nyilatkozta Paroubek a cseh hírügynökségnek Prágában. A cseh miniszterelnök megjegyezte: őt nem zavarja, hogy Magyarországon szobrot állítottak Horthy Miklósnak, aki kormányzóként a II. világháború idején Adolf Hitler szövetségese volt. A szobor leleplezését élesen bírálta Edmund Stoiber bajor kormányfő is. /Paroubek: Nem a magyarok dolga, tisztelik-e Benest a csehek, vagy sem. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ 2005. május 24.
Dzsingisz kánhoz, Napóleonhoz, Hitlerhez és Sztálinhoz hasonló kegyetlen zsarnoknak nevezte Attila hun vezért a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) május 23-án abban a nyilatkozatban, amelyben tiltakozott az ellen, hogy Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes a hétvégén egy csallóközi faluban, Csicsón beszédet mondott egy Attilát ábrázoló szobor leleplezésekor. A budapesti Frech Ottó és a csicsói Nagy Géza faszobrász japán kőrisfából faragott Attila-szobrát a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozta a magyarok lakta Csicsónak, hogy ily módon megalapozza a faluban létesülő szoborparkot. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./2005. május 27.
Vándor-fotókiállítás anyagával tért haza, Temesvárra az 1989. decemberi fordulat után Németországba kitelepült Lucian Geier újságíró. A kiállítás címe – Vissza a birodalomba – találóan kifejezi az 1940-es évek kevésbé ismert eseményét, amikor is Hitler parancsára “hazatelepítették” a bukovinai és besszarábiai németeket. A gyökérvesztettek táborokban, alkalmi lakóhelyül kijelölt sportcsarnokokban, kolostorokban stb. húzták meg magukat. A cikkíró azt állította, hogy a budapesti kormány „szolgalelkűen követte a német példát. Több bukovinai székely falu lakosságát áttelepítette a visszafoglalt Délvidékre”. Még meg sem melegedhettek, a szerb megtorlás elől menekülniük kellett. Végül a Baranyából kitelepített németek falvaiban találtak végleges otthonra. /(Sipos): Vissza a birodalomba. Németországi dokumentum-fotók. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./ A cikkíróval szemben a bukovinai székelyek haza akartak jönni, önként jöttek, menekülve a román elnyomás elöl. Sorsukat a résztvevő hitelességével megírta Sebestyén Ádám A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig /Szekszárd, 1972/ címmel.