udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
392
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 391-392
Névmutató:
Bognár Levente
2006. január 23.
„Az aradi magyar oktatás történetének új szakasza kezdődött azzal, hogy a megye egyetlen magyar középiskolája, az egykori katolikus főgimnázium visszakerült az egyház tulajdonába” – állapította meg Szakács Ferenc, a Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatója. A restituciós törvény értelmében az egyház köteles lesz az épületet öt évre bérbe adni a városnak. A bérleti díjból viszont az esperesség aligha tudja majd finanszírozni az intézet beruházási terveit. A város eddig évente több mint 100 ezer lejjel járult hozzá az iskola fejlesztéséhez, de a jövőben nem folyósíthatja ezt az összeget, mert az épület már nincs a tulajdonában. Bognár Levente alpolgármester a célravezető megoldást abban látja, hogy az egyház hosszú távra adja használatba a Csiky épületét a városnak. Így továbbra is alkalmazhatnák a korábbi finanszírozási módszert. A temesvári püspökség erre már korábban precedenst szolgáltatott a Csiky kollégiumának 99 évre szóló bérbeadásával. /Puskel Péter: Finanszírozási gondok a Csikyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./2006. január 23.
Az általános érdektelenség közepette komoly sikernek számít, ha egy meghirdetett magyar rendezvényre megtelik a terem. Január 21-én Aradon az Alma Mater Alapítvány közgyűlésén alig maradt üres szék. Dr. Pálfi Sándor kuratóriumi elnök üdvözlő szavait követően Bognár Levente aradi alpolgármester az Alapítvány 15 évvel ezelőtti létrehozásáról és az anyanyelvű oktatás feltételeinek javításáért folytatott küzdelemről beszélt. A Szövétnek aradi kulturális szemle szerkesztésének, kiadásának az elmúlt évről szóló beszámolóját Ilona János főszerkesztő ismertette. Mivel az elmúlt évben csak a Communitas Alapítvány támogatta anyagilag a kiadványt, továbbra is szükség volt a Nyugaton élő aradiak – Erdélyi Ildikó, a Kölni Alma Mater elnöke, dr. Wieser Györgyi, a Wieser Tibor Alap létrehozója és mások támogatására. A Wieser Tibor Alap elmúlt évi tevékenységéről Hadnagy Éva vetített képekkel illusztrálva beszámolt, felsorolva mindazokat a tantárgy-, irodalmi és szavalóversenyeket, amelyeket az Alap jutalmazott, különös hangsúlyt adva az immár hagyományos Wieser Tibor Kupa atlétikaverseny tavalyi rendezvényének. Dr. Wieser Györgyi a szórványoktatásra, a bentlakás hagyományos Mikulás-esti rendezvényére, jutalomkirándulások megszervezéséhez az elmúlt évben 4334 euróval járult hozzá. Dr. Pálfi Sándor kuratóriumi elnök ismertette az alapítvány munkáját. Az általuk alkalmazott pedagógus fizetését a kölni Kövér testvérpár fedezte. Tavaly a Connecticut-i Magyar Kultúregyesület jóvoltából 10, az Illyés Közalapítvány segítségével 40, a Budapesten működő Alma Mater jóvoltából további 10 rászorult, illetve arra érdemes diák kapott támogatást. Ugyancsak tavaly négy tiszteletbeli keresztszülő jóvoltából négy diák fejenként 250 euró támogatásban részesült. Az alapítvány fedezte az Intrijó diákújság kiadását, továbbá a gólyabál ajándékainak beszerzését. A Szövétnek folyóirat mellett az alapítvány Ujj János Aradi irodalmi lapok című összefoglalóját is kiadta. Ugyanabban az időszakban Gutai István, majd Lezsák Sándor képviselő tartott előadást. /Balta János: Alma Mater közgyűlés Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./ Az idei év tervi között szerepel a már beindított támogatási és közművelődési programok folytatása, Barabás Béla Emlékirataim című könyvének újrakiadása, illetve az Arad megyei magyar oktatási stratégia kidolgozása. Az esten fiatal pedagógusok mutatkoztak be. Benczyk Andrea a Csikyben tanult, a BBTE-en matematika-informatika tanári oklevelet szerzett. Tanévkezdéstől mindkét tantárgyat a Csikyben tanítja. Évekig részesült az alapítvány és társszervezetei támogatásában, amit ezúttal is megköszönt. Horváth Andrea szintén csikys diák volt, most magyar nyelv és irodalom szakos ugyanott. Néprajzkutatásokat végzett a moldvai csángók körében, továbbá szülőfaluja, Nagyiratos környékén. Molnár Zsuzsa Temesváron végezte a pedagógiát, jelenleg a nagyiratosi óvodában készíti fel az anyanyelvű oktatás utánpótlását. Sándor Erika Szentleányfalván tanított, jelenleg Nagyvarjason oktatja az összevont magyar elemit. Znorovszky Andrea Aradon végzett, a Csikyben román nyelvet és irodalmat tanít. A jelenlévők egyperces felállással adóztak a néhai kuratóriumi tag, a fél éve elhunyt Pálfi Mária emlékének. Tisztújítás volt, megválasztották az új kuratóriumot, elnöke dr. Pálfi Sándor, alelnöke Czinczér Ágnes lett. A felszólalók szóvá téve az oktatási stratégia hiányát. Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes vállalást tett: önként jelentkező szakemberekkel közreműködik az Arad megyei magyar nyelvű oktatás stratégiájának a kidolgozásában. Felhívása visszhang nélkül maradt. /Balta János: Alma Mater-közgyűlés Aradon (II.). = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./ 2006. január 26.
Miért nem ünneplik meg Aradon a magyar kultúra napját? – kérdezte Király András képviselő, a megyei RMDSZ elnöke. Magyarázatként kijelentette, hogy művelődési alelnöke sincs most a megyei szervezetnek, Matekovits Mihály Bukarestbe való kinevezésével a szék megüresedett. Igaz, azelőtt sem volt a magyar kultúra napján rendezvény, de Király megígérte, idén megváltozik a helyzet. Bognár Levente alpolgármester úgy vélte, a civil szervezeteknek a feladata lenne a szervezés. /Irházi János: Miért nem ünneplik Aradon a Magyar Kultúra Napját? = Nyugati Jelen (Arad), jan. 26./2006. február 8.
Ismételten szűknek bizonyult február 7-én Aradon a Jelen Ház nagyterme, ahol az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete előadást szervezett a helyi temetők helyzetéről-üzenetéről. Ujj János helytörténész összefoglalója a XI. századtól napjainkig nyújtott történelmi áttekintést az Aradon eltemettettek általános magyar történeti vonatkozásairól. Erkölcsi felelősség a síremlékek megőrzése, hangzott el. /(Kiss): Kirándulás a múltba. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./ Aradon a közönség megdöbbenéssel hallgatta Ujj János előadását a temetők állapotáról. Ujj János kutatómunkájának eredményeként nyomdakész állapotban lévő új kötetéből mondott el részleteket. Megvizsgálta, milyen állapotban vannak, ha még egyáltalán léteznek az aradi magyar közösséghez kötődő személyiségek sírhelyei, síremlékei. A sírok nagy része eltűnt, illetve siralmas állapota. Szintén testközelből érzékelhető ebben egyfajta hivatalos tendencia is immár több mint nyolc évtizede. Megkérdezték a jelen lévő Bognár Levente aradi alpolgármestert: mit tesz a hatóság? A válasz túlságosan általános volt. /Kiss Károly: Aradi sírkertek. Marad a siránkozó tehetetlenség? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./2006. február 21.
Az “elemezzük, megbeszéljük” szavakat ismételgette konkrét válaszok helyett Böcskei László, a temesvári római katolikus püspökség vikáriusa, valamint Bognár Levente alpolgármester, miután Aradon meglátogatta azt a négy oktatási intézményt – A. M. Guttenbrunn iskola, két újaradi óvoda, az Eminescu Általános Iskola (egykori Zárda), valamint a Csiky Gergely Iskolacsoport –, amelyet a restitúciós törvény alapján kaptak vissza.– Még tárgyalunk a stratégiáról, de részünkről nagy megértésre és nyitottságra számíthatnak – vázolta Böcskei László a püspökség elképzeléseit. A leltár szerinti átadás-átvétel után fogják előkészíteni a bérleti szerződéseket. Szakács Ferenc, a Csiky igazgatója feltette a kérdéseket: most ezentúl két főnöke lesz? /Irházi János: A vikárius végiglátogatta az ingatlanokat. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./2006. március 16.
Aradon március 15-én a Megbékélési parkban Bölöni György, az Arad Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a Szabadság-szobor talapzatáról üdvözölte az ünnepség közel ezer résztvevőjét. Takács Csaba, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke, dr. Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul és az RMDSZ megyei vezetése mellett ott volt Arad megye és város legfontosabb intézményeinek valamennyi vezetője (Stragea prefektust kivéve): Ila Carmen és Horváth Levente alprefektusok, Iosif Matula megyei tanácsi elnök, Gavril Popescu és Búza Gábor alelnökök, Gheorghe Falca aradi polgármester, Tiberiu Dekany és Bognár Levente alpolgármesterek. A kétnyelvű ünnepségen felolvasták Traian Basescu államfő, Calin Popescu-Tariceanu román és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökök március 15-i üzenetét, majd az ünnepi szónokok következtek. /Főhajtás két forradalom hősei előtt. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2006. március 16.
Március 15-én Aradon a Kölcsey Egyesület kezdeményezésére emléktáblát lepleztek le Damjanich János honvéd tábornok, a legendás vörös sipkások vezére, aradi vértanú tiszteletére az egykori Csernovits-házon. A fekete márványtáblára helyezett bronz dombormű Brittich Erzsébet munkája. A házat Csernovits Emília hozományként vitte a Damjanich Jánossal kötött házasságba. Az avatáson Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület elnöke az összefogás fontosságát hangsúlyozta, Bognár Levente aradi alpolgármester pedig a civilszervezetek kezdeményezéseit. Az In memoriam Damjanich feliratú emléktáblát Kádár Pál, az arad-belvárosi római katolikus templom diakónusa szentelte fel. /(Kiss): Damjanich-emléktáblát avattak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2006. április 8.
Első sajtóértekezletét tartotta új székhelyén az Arad megyei RMDSZ. Király András megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselők. Kifogásolta, hogy a koalíció megyei kapcsolattartása ritka, tavaly volt a legutóbbi magas szintű tanácskozás a négy partner között. Az RMDSZ az emberek mindennapos érdekeit szolgáló intézkedésekért áll ki. Ilyenek az útadó, a tulajdon-visszaszolgáltatások, a kárpótlások vonatkozó rendelkezéseinek felülvizsgálatát szorgalmazó indítványok. Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyei RMDSZ-választmány elnöke kifejtette, az RMDSZ prioritásai az infrastrukturális beruházások, Arad városának gondozása, a lerobbant városrészek sorsának eldöntése, a Megbékélés parkja környezetének rendezése. /Kiss Károly: RMDSZ-sajtóértekezlet. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./2006. május 8.
Május 7-én a zsúfolásig megtelt arad-gáji katolikus templomban Király Árpád marosi főesperessel és Horváth János minorita tartományfőnökkel az élen hat pap és egyházi méltóság közreműködésével tartották meg a Gizella-napi, ünnepélyes templombúcsús szentmisét. Horváth János atya szentbeszédében a templom védőszentje, Boldog Gizella, Szent István király feleségének az életét, a magyarságnak a Kárpát-medencében történt megmaradásában játszott kiemelkedő szerepét méltatta. Az arad-gáji templombúcsút az egész város a magáénak érezte; minden katolikus egyházközség képviseltette magát, továbbá Király András elnök, illetve Bognár Levente és Cziszter Kálmán alelnökök személyében az RMDSZ megyei szervezete is adózott Boldog Gizella emlékének. /(balta): Boldog Gizella üzenete Arad-Gájban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 8./2006. május 15.
Május 13-án tartotta Aradon, a Kultúrpalotában megyei küldöttgyűlését az RMDSZ Arad megyei szervezete. A 259 meghívott közül jelen volt 190 küldöttet Bognár Levente választmányi elnök köszöntötte. Király András megyei elnök, parlamenti képviselő beszámolójában elhangzott: az érdekvédelem hatékony működéséhez megteremtődtek a szükséges struktúrák. A megyei magyarság számarányának megfelelően képviselteti magát a főbb állami intézmények vezetőségében. A megyében létrejött 23 magyar civilszervezet ellátja a közösségépítés feladatait. A megye 43 RMDSZ tagszervezetében a közelmúltban lezajlott jelöltállító közgyűlések alkalmával megmutatkoztak a problémák: 3 szervezetben nincsenek fizető tagok, 5 esetben érdektelenség miatt nem lehetett közgyűlést tartani. Jó lenne, ha ne ismétlődjék meg az elmúlt helyhatósági választások esete, amikor a megyében 105 magyar indult más pártok listáin. Búza Gábor, az önkormányzati konferencia elnöke elsőrendű feladatként említette az önkormányzati tisztségviselők megfelelő képzését. Tavaly 484-en igényeltek magyar igazolványt a megyében (az előző időkben 17 298-an). Mosonyi János a kisjenői koalíció működésképtelenségét, a helybeli anyanyelvű oktatás visszásságait, illetve a szervezet magára hagyatottságát tette szóvá. /Balta János: Jobbító szándékkal az érdekképviselet javításáért. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./2006. június 19.
Június 18-án Aradon a belvárosi katolikus templom hívei eleget az elődök által az 1768-as pestisjárványtól történt megszabadulás alkalmából tett fogadalomnak, amely szerint évente megszervezendő körmenetben adnak hálát Istennek, illetve fohászkodnak hozzá a tömegpusztító járványok elleni védelemért. A városközpontban énekelve, harangszó közepette körbevonuló menet élén Fekete Károly főgondnok és a feszületet hordó fiatalok haladtak, az Oltáriszentséget Horvát János plébános, a Szent Erzsébet Minorita Tartomány vezetője vitte. Megjelent az aradi önkormányzatot képviselő Bognár Levente alpolgármester is. /(balta): Fogadalmi körmenet 238-adszor. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 19./2006. június 24.
Aradon a szervezőkön és a médián kívül csupán négyen jöttek el az RMDSZ-székházban rendezett fórumra. Megoldásokat kerestek az InfoTV tulajdonosa által az adás továbbéltetése érdekében kért pénz előteremtésére. Király András képviselő, RMDSZ megyei elnök kijelentette: “felelősen nem tudjuk felvállalni, hogy a kért összeget havonta kifizessük”. Bognár Levente alpolgármester a gyűjtést vagy a pályáztatást javasolta, ugyanakkor elmondta, jó volna tudni, hány néző figyeli rendszeresen az InfoTV magyar adását. /(Irházi): Fórum a magyar adásról. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 24./2006. augusztus 19.
Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban szeptember 15-én a tanév akadálymentesen kezdődik. A temesvári püspökség által elküldött bérleti szerződéstervezet elfogadhatatlan a városi tanács számára. Bognár Levente alpolgármeste hangsúlyozta, hogy a tervezetet a püspökség az iskola igazgatójának küldte. Az oktatási intézmények az önkormányzatok alárendeltségébe tartoznak, ezért a Csikynek nincs is joga azt aláírni. Emlékezetes, a bentlakásnál 49 évre szóló bérleti szerződés kötöttek, a Csiky iskolaépületére vonatkozó most kapott tervezet viszont csak öt esztendőre szól. Bognár Levente alpolgármester az érdekelt felekkel konzultálni fog. /(Irházi): A Csiky átadása az egyháznak. A szerződéstervezet elfogadhatatlan. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./2006. augusztus 21.
Aradon Király András parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök és Bognár Levente aradi alpolgármester kijelentette, Szent István király előtt kívánnak tisztelegni, még hozzá hagyományteremtő szándékkal: az immár hagyományos majálisok mellett a nyári RMDSZ-tömegrendezvénye ezután az augusztus 20-ai lesz, az aradi magyarság számára. Sok aradi eljött az RMDSZ új székházának udvarán megtartott Szent István-napi sokadalomra. A Csiky Gergely Iskolacsoport ősztől tanító fiatal történelemtanára, Lehotszky Attila a Szent István-i államalapításról, illetve előzményeiről tartott előadást, majd a közönség az udvaron vetített István a király c. filmet tekintette meg. /Jámbor Gyula: A Szent István-nap jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 21./2006. október 9.
Felháborodott hangú közleményt bocsátott ki az SZDP aradi szervezete: az idei október hatodikai rendezvények “románellenes puccsá” alakultak át, az RMDSZ rendezvényéhez pedig a helyi hatóságok is hozzájárultak. “Miután néhány nappal korábban Románia miniszterelnök-helyettese, szembeszegülve az alkotmánnyal és az állam alapvető elveivel, támogatta Székelyföld autonómiájának eszméjét, visszatért erre Aradon”. A közlemény szerint ez a beszéd az RMDSZ “függetlenségi nyilatkozata”, melyet csak utólagosan és csak részlegesen fordítottak le. “Gavril Popescu a kormány képviselőjeként passzívan asszisztált a románokat ért példátlan sértésekhez, amikor a 13 tábornoknak emelt obeliszknél nem hangzott el Románia himnusza, de Magyarország himnusza, magyar nyelvű hazafias és vallásos énekek hangzottak el” – olvasható a közleményben. Az SZDP aradi szervezete a magyar hivatalos vendégek és az RMDSZ szónoklataiban irredenta hangokat vélt felfedezni, ezért követelte, hogy a kormány büntesse meg Gavril Popescu prefektust, váltsák le Bognár Levente alpolgármestert, s azt is, hogy az RMDSZ kérjen bocsánatot a szervezők nevében a románellenes magatartásért. /(Kilin): Nagy-Romániás hangszerelés az SZDP-ben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./2006. október 9.
Az idén másodszor tető alá hozott Aradi Napok elnevezésű rendezvénysorozat az október 7-én, szombaton tartott egyházkerületi református ifjúsági találkozóval, illetve vasárnap az aradi evangélikus templomban ért véget. A Királyhágómelléki Egyházkerületi Református Ifjúsági Találkozó hangulata kicsit kesernyés volt, hiszen a nyolc egyházmegye közül csupán négy – az aradi, a nagybányai, a szilágysomlyói és a temesvári – képviseltette magát, jelezte Módi József egyházmegyei ifjúsági előadó, a rendezvény főszervezője. Ecsedi Árpád, a Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szervezet elnöke a fiatalság szerepét hangsúlyozta az élet minden területén, a stafétabotot a fiatalságnak kell átvennie az előző nemzedéktől. Olasz Angéla, a Csiky Gergely Iskolacsoport történelemtanára öt évszázadon – az 1456-os nándorfehérvári diadaltól az 1956-os magyar forradalomig– átnyúló időutazását hallgathatták a résztvevők. A Kölcsey Stúdió tagjainak összeállítása után Bognár Levente aradi alpolgármester, majd Király András parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök mondott beszédet. /Kiss Károly: Mécsesfények az Aradi Napok végén. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./2006. október 17.
Felállva, hosszú percekig ünnepelt Aradon a közönség október 15-én, vasárnap a színházban, a Pécsi Balett előadásának végén: A notre-dame-i toronyőr című Victor Hugo-mű “táncos elbeszélése” mindenki tetszését elnyerte. Bognár Levente aradi alpolgármester, Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója és Ovidiu Cornea, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház irodalmi titkára a két, művelődési partnerségi kapcsolatban lévő város színházainak kibontakozódó együttműködéséről beszélt. /(Kiss): Fergeteges előadással zárt a klasszikusdráma-fesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./2006. október 18.
Az SZDP Arad municípiumi szervezete visszatért az október 6-i megemlékezések kapcsán kibocsátott magyarellenes vádjaira. Dorel Caprarral, a szervezet elnökével az élen a román népet sértő, megalázó ünnepségnek titulálták az aradi október 6-i megemlékezést. Sérelmezték, hogy Gavril Popescu prefektus nem válaszolt kérésükre, miszerint váltassa le Bognár Levente alpolgármestert. Azzal indokolják, hogy Bognár alpolgármester nem tévedett, hanem s szándékosan nem hordta a háromszínű szalagot. Bognár Levente mindezekre a következőt nyilatkozta a Nyugati Jelennek: “Egyértelműen politikai támadást intéztek ellenem, és ezt, sajnos, épp az integráció küszöbén, egy olyan kérdésben, mely jelen pillanatban nem a város legfontosabb problémája”. /Sólya R. Emília: Bognár alpolgármester nacionalista támadásnak véli. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 18./2006. október 19.
Október 18-án Aradon, az RMDSZ székházában találkoztak az Arad és Békés megyei vállalkozók, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) és az RMDSZ gazdasági szakbizottsága szervezésében. Bognár Levente alpolgármester felvázolta a megyeszékhely ipari övezeteit, majd emlékeztetett: a két testvérmegye közötti kapcsolatokat már tizenhat éve építik. /(ij): Arad–Békés üzleti találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 19./2007. január 8.
Hosszú tárgyalássorozat után sikerült véglegesíteni a temesvári római katolikus püspökséggel az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport jövőjét. Bognár Levente alpolgármester elmondta: a szerződés, akárcsak a bentlakás esetében 49 évre köttetett, így aztán lehetőség nyílik a kormánytól még tavaly kapott 100 ezer lej felhasználására, ugyanakkor a helyi önkormányzat is utalhat nagyobb összegeket fejlesztésre. /(Ij): Célegyenesben a Csiky jövője. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 8./