udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 207 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-207

Névmutató: Dukrét Géza

2003. március 1.

Dukrét Géza, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar megyei elnöke és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/ vezetője visszatekintett a kezdetre. Gyergyószárhegyen 1991. máj. 11-én az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ centenáriumán alakították újra az EKÉ-t. Nagyváradon 1991. máj. 23-án tartották meg az EKE helyi alapító gyűlését. Az EKE mellett 1993-ban jött létre a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. Ez ökumenikus szervezetet, amelynek célja a helytörténeti kutatás, műemlékvédelem, néprajzi kutatás és honismereti nevelés volt. Az EMKE, például, Nagyváradon most is csak papíron van, az Erdélyi Múzeum- Egyesület is két éve működik a városban, a Kriza János Néprajzi Társaságnak csak egy-két tagja volt itt, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak nem is volt nagyváradi fiókja, csak Szatmáron, meg Aradon. A PBMEB tagja csak az lehet, aki kutató munkát végez. A PBMEB-nek évente három nagy rendezvénye van. Általában márciusban van az egy napos Partiumi Honismereti Találkozó Nagyváradon. Második rendezvényük mindig a Varadinum keretében történik. A harmadik a három napos honismereti konferencia. A konferenciákon elhangzó előadásokat közzéteszik. A rövidek a Partium lapban jelennek meg, a hosszabbak gyűjteményes kötetekben. Dukrét Géza 1994-ben alapította a Partium újságot, azóta évente 2-3 szám jelenik meg. A másik az 1997-ben elindított Partiumi Füzetek sorozat, eddig húsz kötet jelent meg, köztük három gyűjteményes /az első a partiumi temetőkről szóló, a másik az 1848-as forradalomról, a harmadik a Turul madaras emlékműveket bemutató/. A PBMEB alelnöke a szatmári Barra István, titkára pedig Gyarmati Gábor: minden megyében vannak területi elnökök: Biharban Péter Zoltán, Aradon Ujj János, Temesváron Pálkovács István, a Szilágyságban Major Miklós, Szatmárban Kiss Kálmán volt, Fazekas Lóránt fogja átvenni. A helytörténeti kutatással kevés szakember foglalkozik. Érmihályfalva, Ottomány, Albis, Nagyszalonta, Rév, Szalacs, Székelyhíd, Csatár községben azt a keveset, ami van, megbecsülik. Idén az egy napos Partiumi Honismereti Találkozó márc. 22-én lesz, második, a díjkiosztó a Varadinum keretében, május 17-én. Az idei téma a XX. század emlékezete, öröksége. Tervezik, hogy márc. 15-én Érmihályfalván felavatják Kuthy Lajos emléktábláját, továbbá emléktáblát terveznek Bocskai Istvánné Hagymási Katalinnak Mezőtelegden, és Fekete József szobrászművész tiszteletére Nagyváradon, a temesváraiak pedig Buziáson Deák Ferenc pihenőjét akarják visszaállítani. /Balla Tünde: Sok még a fehér folt. Aki megismerte a helytörténeti kutatás ízét, az soha nem hagyja abba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27., folyt. márc. 1./

2003. március 24.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság a szokásos tavaszi partiumi honismereti találkozóját tartotta Nagyváradon, márc. 22-én. A Kriza János Néprajzi Társaság tagjai a moldvai csángókról tartottak előadásokat. Dukrét Géza elnök köszöntő szavait követően kezdetét vették a felolvasások. Az első részben a PBMEB tagjai, Kupán Árpád, Antal Béla, Nánási Zoltán és Borbély Gábor II. Rákóczi Ferencnek a Partiumhoz kötődő emlékeit idézték fel. Ezt követően Székely Antal, Nagy Aranka, Fábián József és Bessenyei István változatos tematikájú ismertetőket tartott a 20. század emlékezete tematikában. A találkozó második részében a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, dr. Pozsony Ferenc és a társaság fiatal tagjai - Peti Lehel, Kinda István, Nagy Emőke, Ilyés Sándor, Pete Komáromi Sára, Ivácsony Zsuzsa, János Szatmári Ildikó, Fülöp Mónika, Miklós Zoltán és Buzogány Zsuzsa - tartottak előadásokat kutatási témájukról, a moldvai csángók életéről. /Péter I. Zoltán: Honismereti találkozó volt Váradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 24./

2003. szeptember 16.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját. Megünnepelték egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját. Köszöntéseket Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, Forró László lelkipásztor mint házigazda, Tőkés László püspök, Nagy Gizella, Bihar község polgármestere, Matekovits Mária, az EMKE alelnöke, Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, Diószegi László, a Teleki László Közalapítvány ügyvezetője, Soós Lőrinc, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese mondtak. Dukrét elnök beszámolójában röviden ismertette a tíz év eseményeit, eredményeit: kilenc konferencia, kilenc pályázati kiírás, 23 kötet a Partiumi Füzetek sorozatában, tizenegy honismereti tábor, tizenhárom emléktábla. Ezt részletesen bemutatja az erre az alkalomra megjelent évkönyv, amely az említett sorozat legfrissebb kiadványa. Ezt követte a Fényes Elek-díjak kiosztása: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza és post mortem Benedek Zoltán (Nagykároly) az idei kitüntetettek. Tempfli József és Tőkés László püspökök támogatását a Fényes Elek-díj bronzplakettjeivel köszönte meg az egyesület. A tudományos ülésszak, a hagyománynak megfelelően, a környék megismertetésével kezdődött. Dukrét Géza a Hegyköz vidékét mutatta be, Forró László Hegyközkovácsi helytörténetéről és mai helyzetéről tartott előadást. A konferencia fő témája a Rákóczi-szabadságharc 300 éves évfordulója volt. A következő előadások hangzottak el: Hajdú Jenő: A nagyságos fejedelem szülőháza, dr. Szénássy Zoltán (Révkomárom): Kuruc világ Komárom megyében, Hitter Ferenc (Felsőbánya): Pintye havasi betyár vagy Rákóczi kuruca 1703 augusztusában, Fazekas Loránd (Szatmárnémeti): A majtényi fegyverletétel emlékoszlopa, Pálkovács István (Temesvár): II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak útja a Bánságban - 1906, Nagy Aranka (Nagyvárad): Mányoki Ádám - II. Rákóczi Ferenc arcképfestője. Az Érmellék borospincéit, borászati eszközeit bemutató kiállítás Sófalvi István fotóművész nevéhez fűződik. Szept. 6-án A20. század öröksége, emlékezete című témakör keretében zajlott, a következő előadásokkal: Halász Péter (Budapest): A második évezred öröksége - Gondolatok a hagyományról, Kupán Árpád (Nagyvárad): A nagyváradi szabadkőművesség szerepe Nagyvárad 20. század eleji felvirágoztatásában, Puskel Péter (Arad): Az aradi Szabadság-szobor feltámadása, Sándor István (Arad): Felállítás előtt az aradi Szabadság-szobor, Matekovits Mária, Matekovits Mihály (Arad): Fogalom - árnyékkal. Gondolatsor az aradi Szabadság-szobor esztétikájáról, Pávai Gyula (Arad): Fischer Aladár, az Aradi Katolikus Gimnázium igazgatója, Nánási Noémi (Érmihályfalva): Máté Imre - egy küzdelmes költői pálya, Csanádi János (Kisjenő): Nagyzerind szellemi nagykorúsodásának erőforrásai, Tácsi Erika (Temesvár): A temesvári Bartók Béla Líceum, a 20. század teremtménye, Krestyán Ilona (Temesvár): Az iparosképzés helyzete Temesváron a 20. század elején, Pásztai Ottó (Nagyvárad): A nagyváradi vegyipar története, Jancsó Árpád (Temesvár): A Béga hajózó csatorna csegéző műve, Bessenyei István (Segesvár): Az önpusztító fegyver. Az előadásokat közgyűlés követte. Szept. 7-én, vasárnap szakmai kiránduláson vettek részt a megjelentek, magyarországi Árpád-kori templomokat látogattak meg. A PBMEB idei évkönyve a Partiumi Füzetek sorozat 23. tagja, Dukrét Géza szerkesztésében. A több mint 400 oldal első fele a civil szervezet történetét, eseménykrónikáját, adatbázisát tartalmazza, a másik fele pedig 21 honismereti, helytörténeti tanulmányt a bizottság tagjainak tollából, igen változatos tematikával. A kiadvány a Bihar Megyei Tanács támogatásával jelent meg A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról címmel. /D. G.: Felmutatás, értékmentés, öntudatápolás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 16./

2003. szeptember 19.

Fényes Elek-díjjal tüntette ki post mortem, a tavaly elhunyt Benedek Zoltán nagykárolyi tanárt, tudománynépszerűsítő írót a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. A szóban forgó szervezet szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját, amelyen egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját is megünnepelték. Ennek keretében került sor a Fényes Elek-díjak kiosztására. Az idei kitüntetettek: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza (Nagyvárad) és Benedek Zoltán (Nagykároly). /(boros): Benedek Zoltán post mortem Fényes Elek-díjas. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./

2003. október 22.

Nagyváradon a város tudós püspökei közül idén dr. Széchenyi Miklósra (1868-1923) emlékeztek okt. 18-án a Posticum Ifjúsági Központban. Dr. Sándor Gábor győri teológiai tanár ismertette Széchenyi püspök életét, Fodor József vikárius beszélt Széchenyi Miklós tizenkét évig tartó váradi püspökségéről, aki Trianon után próbálta összetartani az egyházmegyét. Széchenyi Miklós művelődéstörténeti szerepének bemutatását dr. Fleisz János történész. Hangsúlyozta, hogy az ötödik alkalommal szervezett konferenciasorozat a régi Nagyvárad jeles szülötteinek, tudós egyházfőinek emlékét hivatott ápolni. Végezetül Dukrét Géza, a Partumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke mutatta be a 25. Partiumi Füzetként megjelent Nagyvárad tudós püspökei című gyűjteményes kiadványt. /(Balla Tünde): Széchenyi Milós, Várad tudós püspöke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

2003. december 23.

Idén háromszáz éve, hogy kirobbant a Rákóczi vezette szabadságharc. A megemlékezések azonban nem csupán a hamarosan véget érő esztendőre terjednek ki, ezúttal jubileumi évekről lehet beszélni, hiszen az erdélyi fejedelem vezette több éves küzdelem, zászlaján az Istennel a hazáért és a szabadságért felhívással 1711-ben bukott el.A megemlékezések sorozatát szolgáló kiadványok közt Erdélyben úttörő szerepet vállalt fel a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság kiadványa: Jubileumi Rákóczi Évek A nagyváradi Dukrét Géza (munkatársai Kupán Árpád és Borbély Gábor) szerkesztette füzet 2011-ig közli az évről évre, a szabadságharc más-más vetületét előtérbe helyező Rákóczi-jubileum eseménynaptárát. Jövőre, például, a szabadságharc és Erdély számtalan vonatkozását elevenítik fel a történelemtől, a zenéig és a drámáig. Ennek kapcsán rendezik meg márciusban a Nagyenyedi Református Kollégium diákjainak hősies helytállásával kapcsolatos vetélkedőt. A vezérlő fejedelem és az államszervezés a vezértéma 2005-ben, majd az ezt követő évben Rákóczi művelődéspolitikája adja a megemlékezések gerincét. A kiadványban megtalálható Rákóczi életének és harcainak kronológiája, önéletírásának részletei, továbbá a kortársak véleménye a nagyságos fejedelemről. /Puskel Péter: Jubileumi Rákóczi Évek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 23./

2004. július 23.

A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban egy néprajz kutató népi hímzőnek, Elekes Juliannának állít emléket leánya, Bartos-Elekes Ildikó, aki édesanyja népi varrottasait állította ki. Elekes Juliánna életművet hímzett, tudását pedig lelkesen adta át, méltatták tárlatnyitón Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke és a népi hímző leánya. /(Balla Tünde): Szemet gyönyörködtető hímzések seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

2004. szeptember 13.

Jubileumi történelmi–, néprajzi– és műemlékvédelmi tanácskozást tartott Sárközújlakon a hét végén a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/. A tizedik alkalommal megrendezett honismereti konferencián népes szakembergárda vett részt a Kárpát–medence magyarlakta vidékeiről. Dukrét Géza, a PBMEB elnöke köszöntötte a megjelenteket. Bara István, a PBMEB alelnöke, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke rámutatott: a konferenciák lényege az, hogy a múlt örökségét legalább olyan állapotban tudja a ma embere továbbadni az utókornak, mint ahogyan annak idején őseitől megkapta. A PBMEB minden évben kiosztja a tudományos tevékenységért, szervezőmunkáért járó Fényes Elek–díjakat. Idén Bara István részesült az oklevélből és emlékplakettből álló kitüntetésben, a nagyváradi Péter I. Zoltán és a kőröskisjenői Csanádi János mellett. Bara István nevéhez fűződik a mikolai Gellért Sándor–, illetve az egri Csűry Bálint–emléktábla elkészítése. Tevékenységi köre: egyházi műemlékek, udvarházak, kastélyok építéstörténete és azok új célra való hasznosítása. Anzik Albert helytörténész Sárközújlak múltjáról tartott ismertetőt és bemutatta az általa írt monográfiát. A két nap alatt összesen 25 helytörténeti, történelmi, műemlékvédelmi előadás hangzott el. /Fodor István: X. Partiumi Honismereti Konferencia Sárközújlakon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 13./

2004. október 16.

Okt. 16-án tudományos ülésszakot rendezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyváradon, leszögezték: az erdélyi önkormányzatiság kialakításában példa értékűek lehetnek II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Bocskai István szabadságharcának törekvései. Tőkés László megnyitó beszédében a Trianon utáni modern kor és a 17., 18. századi állapotok közti hasonlóságot hangsúlyozta. Most vértelen élet-halál harc folyik, állapította meg. A következő évek, évtizedek döntik el a magyarság sorsát Erdélyben, a megoldás a püspök szerint a három szintű autonómia volna. A hallgatóságot köszöntötte Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke és dr. Kreczinger István /Budapest/, a Bocskai Szövetség vezetője. Dr. R. Várkonyi Ágnes emeritus történész professzor értekezett II. Rákóczi Ferenc konföderációs törekvéseiről. Dr. Magyari András, kolozsvári történész professzor előadásában a rendek összefogásáról, Sárkány Viola történész Bocskai István fejedelem szülőhelyéről, dr. Nyakas Miklós, a Hajdúsági Múzeum igazgatója Bocskai hajdúiról, míg dr. Csorba Csaba a fejedelem csatáiról beszélt. Balassi Bálintról Kupán Árpád történész értekezett. Másnap Bihardiószegen folytatódott a megemlékezés, ahol az Álmosd-Diószegi csata helyén emléksziklát avattak, majd Bocskai hajdúinak 1604. október 15-i győzelmére emlékezve istentiszteletre került sor a helyi református templomban. Délután felavatták Bocskai István mellszobrát és megkoszorúzták a szabadságharc emlékére állított kopjafát. Balla Tünde: II. Rákóczi Ferencre, Bocskai Istvánra és Balassi Bálintra emlékeztek.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

2004. november 10.

Nov. 7-én, vasárnap a Nagyváradhoz közeli Paptamási kis magyar faluban az első- és második világháborúban elesettek emlékére turulmadarat emeltek. Ezzel a kommunizmus idején leromboltatott bihari turulmadarak sora is bővült, hiszen a gondosan elrejtett és 2001 októberében újraszentelt székelyhídi, a megőrzött, s a talapzatára 1990-ben visszakerülő albisi, a 2001 májusában megáldott bihari, valamint a 2001 szeptemberében Biharszentjánoson felavatott turul után, immár Paptamásin is van turulmadár. Az ünnepségen Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke ismertette az erdélyi és partiumi turulok történetét. /Balla Tünde: Új bihari turulmadár, a paptamási hősök álmát őrzi. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

2004. december 14.

Aradon a Tulipán könyvesboltban bemutattak két új könyvet. Ujj János aradi történész bevezetője után Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke méltatásában elmondta: bár mindkét kötet nagyváradi témájú és kiadású, kötődik Aradhoz. Dr. Fleisz János Nagysándor József életéről alaposan dokumentált, hiánypótló könyvet írt /A leghazafiasabb érzelmű tábornok, Nagysándor József (1804–1849)/. Kupán Árpád történész Szabadkőművesek Nagyváradon című könyvében a szabadkőműveseket körülvevő misztériumot, akarja eloszlatni. A mozgalom Angliából indult, a 19. század végére polgári szervezetté alakult át. Aradon és Nagyváradon is erős volt e mozgalom, amelyet a kommunista diktatúra idején szüntettek meg. /(nagyálmos): Aradhoz kötődő kötetek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 14./

2005. április 30.

A Varadinum keretében a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége fórumot szervezett. A kulturális életbe is egyre inkább beleszövődik a politika, aminek nem volna szabad megtörténnie. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta: jelentősen nőtt a magyar művelődési alapítványoknak, civil szervezeteknek nyújtható keretösszeg. Bodó Barna a civil szféra közművelődési és közösségjellegét tárgyalta. Meleg Vilmos, a Szigligeti Társulat vezetője elmondta: a magyar színtársulatnak sikerült önállóságot kiharcolnia, amit most megszüntet az új színházi törvény, mely visszaadja az irányítást a főigazgató kezébe. Az állami juttatások elosztása a társulatok között egyenlő, és nem bevételarányos, pedig annak nyolcvan százalékát a magyar társulat hozza össze. A magyarországi támogatási rendszer koordinációja összeomlott, ezért késnek a határon túli támogatások és nincs egységes támogatási politika a pénzek megítélésénél, mondta a Magyar Kultúráért Alapítvány budapesti képviselője, Egyed Albert. Elkészült a www.nagyvarad.ro magyar nyelvű internetes hírportál, amelyet a Nagyváradi Magyar Diákszövetség működtet. Nagyvárad legfrissebb hírei is megtalálhatók benne. Varadinumkor rendszeresen megszervezik a Szent László Gimnázium iskolanapját, Szent Lászlóval kapcsolatos történeti és helytörténeti vetélkedőkön mérték össze tudásukat a diákok. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban először az Erdélyi Múzeum-Egyesület tavalyi könyvterméséből szemelgethettek az érdeklődők. Biró Annamária, a Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékének doktorandusa három nyelvészeti és irodalmi tárgyú tanulmánykötetet ajánlott: Benő Attila A kölcsönszó jelentésvilága című munkája, Szilágyi N. Sándor Elmélet és módszer a nyelvészetben című tanulmánya, a kolozsvári magyar irodalom tanszék kutatócsoportja Egyed Emese vezetésével dolgozta fel Aranka György szellemi hagyatékát, amelynek első kötetét is kézbe vehették a nagyváradiak az EME kiadásában, Aranka György gyűjteménye címmel. Egy drámatörténeti kuriózum is a polcokra kerülhetett: Tar Gabriella Nóra Gyermek a 18. és 19. századi Magyarország és Erdély színpadjain című munkája. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye könyvállományát lajstromozza Emődi András kötete. Kiss András levéltáros és Csetri Elek történész 80. születésnapjára megszerkesztett emlékkönyveket is bemutatták. A Magyarországra áttelepült Benkő Elek Kolozsvár magyar külvárosa a középkorban című kötete tavaly jelent meg. Két Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadvány: Dávid Gyula, Egyed Ákos és Kötő József Kossuth Lajos és Erdély címmel szerkesztette tanulmánykötetté a Kossuth születésének 200. évfordulójára szervezett konferencia előadásait. A másik: Egyed Ákos Az erdélyi magyarság történetéből 1790-1914 című könyve. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke a szerzője a Partiumi Füzetek sorozat 35. kötetének, ebben a Bihar megyei emlékműveket, emléktáblákat térképezte fel. A kötetet méltató Nagy Aranka elmondta: a kommunizmus idején megfogyatkoztak az emlékhelyek, aztán a rendszerváltás után több emlékművet állítottak Biharban, mint azelőtt száz évig. Fleisz János új könyve: Város, társadalom, kultúra, Nagyvárad a 19– 20. században. „Csendes szellemi honfoglalás részesei vagyunk” – állapította meg Pomogáts Béla, aki elmondta: a magyarság történelme során állandóan honfoglalásra kényszerült. Ezúttal a lélek útjain összekapaszkodók kulturális honfoglalásáról van szó, mely értékeinket menti át a holnapba. „József Attila emléke körül is csendes honfoglalás részesei vagyunk, költészetét a kommunizmustól kell visszafoglalnunk a magyar irodalom számára” – vélekedett az irodalomtörténész. /Lakatos Balla Tünde: Varadinum 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./

2005. május 10.

Megjelent Dukrét Géza, az Erdélyi Kárpátok Egyesület elnöke Emléktáblák, emlékművek Bihar megyében /Partiumi Füzetek 35. kötete, Nagyvárad/ című munkája. A Partiumi Műemlékvédő Bizottság 2000-ben kezdte el a megye műemlékeinek felmérését. Ennek eredményeként a kötet Bihar megye 52 helységéből 258 emlékhelyet mutat be. Nagyváradon 33 emléktábla van. Legutóbb a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán létesítettek emlékpanteont. Itt Fényes Eleknek, a magyar statisztika atyjának és a kommunizmus áldozatainak táblája áll. Néhány adalék a könyvből: Hegyközcsatárban emléktábla idézi föl Csokonai Vitéz Mihály legációját. Bihardiószegen Kossuth-szobor áll, valamint az álmosd-diószegi csata emléktáblája és emléksziklája. Bihar községben van Gáspár Sándor honvédtiszt emlékhelye. Belényes városban három kopjafa áll a Belényesi-medence mártírainak tiszteletére. Albison turulmadaras emlékmű és Irinyi József-emléktábla áll. Nagyszalontán 27 emlékhely várja a látogatókat. /F. T.: A könyv ünnepe. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 10./

2005. május 18.

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ kétévenként díjazza a műemlékvédelmet és ápolást. A díjazásra három kategóriában kerül sor. A műemlékek helyreállításáért a Kós Károly-, felméréséért, számbavételéért, ismertetéséért a Debreczeni László-, művészi megörökítéséért pedig a Veress Ferenc-díjban részesülhetnek az arra érdemes művészek és kutatók. Idén a társaság által meghirdetett „Épített örökségünk művészi megközelítésben” című nemzetközi fotóművészeti pályázat első helyezettje, Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi történész. Műemlék-felmérő tevékenységéért a nagyváradi Dukrét Géza Debreczeni László-díjat kapott. Kós Károly-díjban az aradi Szabadság-szobor restaurátorai, Kolozsi Tibor, Kocsis Rudolf, Pokorny Attila, Szilágyi László és ifj. Starmüller Géza részesültek. /Murádin Jenő: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díjazottjai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./ Dukrét Géza 1942-ben Nagyváradon született és átmeneti kitérőkkel ma is ott él. 1965-ben szerzett tanári diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz–biológia szakán. 1993-ban megszervezte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, majd megalapította a Partium című honismereti lapot. A Partiumi füzetek című helytörténeti könyvsorozatot is ő indította, s szerkeszti azóta is. Már a 35. kötetnél tart, mely az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében címet viseli, és a napokban jelent meg. Eddig 12 ifjúsági honismereti tábort szervezett, valamint 13 emléktábla elkészíttetése és felavatása körül bábáskodott. Dukrét Géza az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos alelnöke is volt, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület valamint a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Műemléki Bizottságának tagja, tisztségviselője. Évente megszervezi a Partiumi Honismereti Találkozót Nagyváradon és a háromnapos vándor honismereti konferenciát. Dukrét Géza az erdélyi műemlékvédelem egyik alapembere. /Starmüller Géza: Dukrét Géza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

2005. szeptember 10.

Zsombolyán megkezdte munkálatait a XI. Honismereti Konferencia. A szervező egyesület, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság nevében Dukrét Géza elnök nyitotta meg a rendezvényt. A konferencia ünnepélyes megnyitóján osztották ki a Fényes Elek-díjakat, amellyel olyan tagokat jutalmaznak, akik műemlékvédelemben, honismereti nevelésben példamutató munkát végeztek. Idén Kupán Árpád (Nagyvárad), Ujj János (Arad) és Kordics Imre (Nagyvárad) helytörténeti kutatásaival érdemelte ki a kitüntetést. Első alkalommal történt, hogy egyesületen kívüli tagot is jutalmaztak Fényes Elek-díjjal: Balázsi József érsemlyéni polgármestert, a műemlék-állítás és honismereti nevelés terén szerzett érdemeiért. Továbbá díszoklevéllel jutalmazták Halász Pétert, a magyarországi Honismereti Szövetség elnökét, és a területi egyesületvezetőket. Két napon át több mint 20 kutató – Szatmárnémetitől Zsombolyáig – számol be helytörténeti kutatásainak eredményeiről, és öt, idén megjelent könyvet mutatnak be a hallgatóságnak. /(Sz. I.): Zajlik a honismereti tanácskozás. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

2005. szeptember 19.

Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium épülete elkészültének századik, illetve a református középiskolai oktatás újraindulásának tizenötödik évfordulója alkalmából háromnapos, emléktábla-avatással egybekötött ünnepséget rendeztek. Szeptember 16-án műsoros est volt a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjainak előadásában. Másnap a résztvevők meghallgathatták Fleisz János történész előadását a nagyváradi református oktatás történetéről, valamint Péter I. Zoltán helytörténész várostörténeti adalékokkal fűszerezett ismertetését a gimnázium épületéről. A vársétán Dukrét Géza tanár kalauzolta az érdeklődőket a reneszánsz építmény falai között. A zárónapon, szeptember 18-án az olaszi református templomban Tőkés László királyhágómelléki református püspök igehirdetése után az iskolaépítő egykori főgondnokra, Ritoók Zsigmondra dédunokája, dr. Ritoók Zsigmond akadémikus emlékezett. Bemutatták azt az iskolazászlót, amelyet az intézmény jogelődje, az egykori református leánygimnázium öregdiákjai készítettek. A középiskola címerével díszített zászlót Tőkés László püspök avatta fel, majd Székely Emese, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatónője ünnepélyesen megnyitotta a 2005–2006-os tanévet az erdélyi és a partiumi református középiskolák számára. Az ünnepség keretében átadták a Bethlen Pedagógus Díjat és a magyarországi református egyház által adományozott Makkai Sándor Díjat; előbbit Szabó Terézia, a szatmárnémeti Református Kollégium első igazgatónője, utóbbit Székely Árpád, a kolozsvári Református Kollégium jelenlegi igazgatója vehette át. Ezt követően centenáriumi emléktáblát avattak a gimnázium főbejáratánál, majd megkoszorúzták a névadó fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna szobrát. /Balogh Levente: Centenáriumi ünnepség a Lorántffyban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

2006. január 23.

A Magyar Kultúráért díjak átadásával zárult Nagyváradon január 22-én a Magyar Kultúra Ünnepe. Az egyhetes rendezvénysorozat része a magyar kultúra napi ünnepségnek, amelyet egész Erdélyben változatos programok kísértek. A nagyváradi színházban tartott díszelőadáson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Markó Béla RMDSZ-elnök mondott beszédet. Életműdíjban Implon Irén újságíró és Tolnay Tibor festőművész részesült. A Magyar Kultúráért díjakat Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, illetve Szilágyi Aladár, az Erdélyi Riport munkatársa vette át. Díszoklevelet Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke és Sztankovics Gyula hegyközcsatári kultúraszervező kapott. A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete nevében Szombati Gille Ottó, a margittai Horváth János Társaság nevében Szőke Ferenc, az EKE Bihar megyei szakosztálya nevében pedig Újvárosi Tibor vette át az oklevelet. /Magyar kultúrnap „a fantázia és a megújulás földjén”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

2006. február 6.

Február 6-án tartotta éves közgyűlését Nagyváradon az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar megyei szervezete (EKE). Dukrét Géza elnök köszöntötte a tagságot /idén 173 tagú a megyei EKE/. Többek között honismereti táborokban és székelyföldi körúton vettek részt. A tavalyi évet honismereti konferencia, továbbá emlékház- és emléktábla-avatók, könyvbemutatók színesítették. Dukrét az egyesület hivatalos bejegyzését tartotta a legfontosabbnak, mert jogi személyként könnyebben juthatnak majd támogatásokhoz és székházhoz. /Sükösd T. Krisztina: Változások előtt az EKE. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 6./

2006. március 24.

Megjelent a Művelődés /Kolozsvár/ folyóirat 2. száma. Csávossy György Nagyenyedi mementó című írásában emlékezett a város 1849-es gyásznapjaira, Kiss Bence a IV. határon túli magyarok zenéje rendezvényről írt, Dukrét Géza a XI. Partiumi Honismereti Konferenciát összegezte. Essigné Kacsó Klára a Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor történetét foglalta össze. A Romániai Magyar Dalosszövetség 2005. évi közgyűléséről is szó van a lapban. Csetriné Lingvay Klára ismerteti. /Művelődés / 2. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./

2006. május 22.

Helytörténeti kiadványok bemutatásával kezdődött a váradi Limes könyvfesztivál utolsó napja. A budapesti Wagner Péter Feneketlen a múltnak kútja /Europrint Kiadó, Nagyvárad/ című könyvéről elmondta: a könyv fiatalkori kutatásának az eredménye, s a széki népi építészettel foglalkozik. A szerző három évvel ezelőtt vette elő az 1970-es évek elején készült anyagot. Új felvételeket készített 2003-ban, hogy felmérje, mi maradt meg az akkori világból. Bemutatták továbbá Borbély Gábor Stark Erzsébettel és Dukrét Gézával egyetemben írott, Bihar megye útikönyve című kiadványának második kötetét (Prolog Kiadó). Ezután Dánielisz Endre beszélt Biharország népi világa (Prolog Kiadó) című könyvéről. Fleisz János bemutatta Egy város átalakulása – Nagyvárad a két világháború között (Literátor Kiadó, Nagyvárad) című kötetét. Ez a könyv a tíz évvel ezelőtt megjelent Város, kinek nem látni mását című kötet folytatása. Ebben 1867-től 1918-ig ismerhették meg Várad történetét, a két világháború közötti időszakról (1919-1940) pedig az Egy város átalakulásában olvashatnak. Végezetül Péter I. Zoltán beszélt a Nagyváradi emlékképek című (Europrint Kiadó), tavaly megjelent könyvéről. /Fried Noémi Lujza: Helytörténeti könyvek matinéja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 22./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-207




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék