udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 110 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-110

Névmutató: Fodor József

2010. december 20.

Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. január 27.

Bajor Andorra emlékeztek Nagyváradon
Nagyvárad – Szerda délután a nagyváradi Szent László Gimnázium nemrég visszakapott iskolaépületének dísztermében Bajor Andor nagyváradi születésű költőre, íróra emlékeztek. Bajor Andor 1927-ben született Nagyváradon, majd a ma már Arad megyéhez tartozó Bélben nevelkedett, ahol édesapja járásbíró volt.
A nemrég újra az egyház használatába került Nogáll utcai patinás iskolaépület dísztermében hosszú idők után most első alkalommal szerveztek magyar nyelvű irodalmi rendezvényt. Ezzel az észrevétellel köszöntötte a Bajor Andor halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett irodalmi emlékesten megjelent szép számú hallgatóságot Kiss Törék Ildikó, a Kiss Stúdió Színház művésze. Elhangzott, hogy Bajor Andor 1927-ben született Nagyváradon, majd a ma már Arad megyéhez tartozó Bélben nevelkedett, ahol édesapja járásbíró volt. Apja halála után újra Váradon élt, itt kezdte meg tanulmányait az akkori Szent László Gimnáziumban. Kolozsváron kezdte meg egyetemi tanulmányait, itt alapított családot is. 1991 január 24-én este hunyt el Debrecenben, bár egyes források hibásan január 25-ét tüntetik fel halálának napjaként. A művésznő rövid bevezetője után Kormányos László, a tanintézet történelem szakos tanára vette át a szót, aki a Szent László Gimnázium történetét vázolta fel, annak megértésére, hogy Bajor Andor milyen körülmények között volt ezen intézmény tanulója. A rövid és lényegre törő előadásból megtudhattuk, hogy a mai Szent László Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az akkori ugyancsak Árpád-házi királyunk nevét viselő világi iskola között jelképes kapcsolat áll fenn.
Az iskola históriája
Az 1873-ban létesített gimnázium először a mai Városháza helyén álló épületben működött, majd miután 1895-ben felépült a mai Emanuil Gojdu Líceum épületegyüttese, ide kerül át az oktatás. Magasan képzett tanárainak köszönhetően nagy tekintélynek örvend. Az impériumváltást, illetve az áprilisi bevonulást követően egy tollvonással a román állam kezébe került az oktatási intézmény, melyet Emanuil Gojdu Líceummá neveznek át. 1923-ban bezárják a Premontrei Főgimnáziumot is. Nehéz időszaka volt ez a nagyváradi magyarságnak. A magyar diákok a Gojdu líceumban tanulnak, délutánonként. A második bécsi döntés után újraalakul a neves magyar tanintézet, de mint tudjuk, nem marad sokáig így. 1944 őszén, az újabb fordulat következtében ismét román líceum működik az épületben. 1948-ban megszűnik a magyar szekció, ettől kezdve a Gojdu Líceumban kizárólagosan román nyelvű oktatás zajlik. Az előadó azzal zárta előadását, hogy a Szent László Gimnázium fontos tanintézménye a nagyváradi magyarságnak, még ha történelme igen szövevényes is.
Személyes történet
Mons. Fodor József általános helynök Bajor Andorhoz fűződő személyes kapcsolatát elevenítette fel. Elmondta, hogy ismeretségük még a negyvenes évekre vezethető vissza, de a személyes találkozás a 80-as évekig váratott magára. Bajor Andor mindig szívesen járt vissza Nagyváradra, érdekelte minden, ami várossal kapcsolatos. Nagy érdeklődéssel hallgatta a szülővárosához fűződő történeteket. Fodor József vikárius visszaemlékezett arra az estére, amikor is Bajor Andor társaságában meglátogatták Szabó Arnold főépítészt. Egy jó hangulatban eltöltött este volt ez, amikor is a műépítész elmesélte, hogy Ceausescu látogatása miatt hogyan költöztették át a püspöki palota (akkori múzeum) főbejáratát a hátsó bejárat helyére, csak azért, hogy a diktátor ne lássa az udvaron álló Szent László király szobrát.
Előadás
Az irodalmi est második felében a Szent László Gimnázium kilencedikes és tizedikes diákjai négy Bajor Andor művet – Székek, Slágerek, Egy hajdani béka naplójából, Év végi leltározók – mutattak be Balázs Hajnalka tanárnő vezetésével. A diákok előadásából kiderült, hogy megvalósult az irodalmi est szervezőinek célja, éspedig az, hogy közelebb vigyék az erdélyi magyar író humorban gazdag írásait a mai fiatalsághoz. Kiss Törék Ildikó ezzel kapcsolatosan elmondta: sajnálatos, hogy az erdélyi magyar irodalomtörténet nincs kellőképpen oktatva, így a fiatalok számára ismeretlen marad sok jelentős romániai magyar irodalmi személyiség alakja és munkássága. Varga Vilmos, a Kiss Stúdió színművésze Főúr, írja a többihez című – az 1967-ben megjelent kötet címadója – szatirikus írását adta elő, nem kevés sikerrel. Végezetül Zalder Éva, az iskola igazgatónője és az irodalmi rendezvény támogatója szólt néhány szót a résztvevőkhöz. Sikeresnek ítélte meg a rendezvényt, egyrészt azért, mert egy igazán értékes szöveget sikerült a fiatalok kezébe adni, másrészt azért, mert ilyen szép számú érdeklődő jött el a rendhagyó irodalmi estre. erdon.ro

2011. január 28.

Bogdánffy-emlékévet hirdetett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Bogdánffy Szilárd születésének századik évfordulója alkalmából a tavaly boldoggá avatott nagyváradi vértanú püspöknek szenteli a 2011-es évet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
A Böcskei László püspök által az elmúlt szombaton Margittán meghirdetett emlékév keretében mind az egyházmegye plébániáin, mind a székesegyházban megemlékezésekre, különféle rendezvényekre kerül sor.
Nagyvárad egykori püspöke, aki a kommunizmus sötét időszakában, 1953-ban halt vértanúhalált, 1911. február 11-én született. A centenáriumról az egyházmegye ünnepségekkel, könyvkiadással, imakönyv megjelentetésével emlékezik, közben pedig mindenütt Bogdánffy szentté avatásáért imádkoznak majd a katolikus hívek – részletezte a Krónikának Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye vikáriusa. Mint mondta, Böcskei László püspök Vatikánban tett látogatásán XVI. Benedek pápa maga hangsúlyozta: a boldoggá avatás csak egy lépcsőfok, itt az ideje a szentté válásért könyörögni az Úrhoz. Az imádságok természetesen nem érnek véget az emlékév végeztével: boldog Bogdánffy Szilárd tiszteletét ugyanis folyamatosan fenn kell tartani, magyarázta a vikárius. Fontos, hogy a római katolikus hívek az új boldoghoz is imádkozzanak, „hogy legyen dolga ott a másvilágon az örök boldogságban” – fogalmazott Fodor József. Ez egyébként a szentté avatás miatt is fontos: ahhoz ugyanis, hogy ez megtörténjék, bizonyítékot kell találni arra, hogy Bogdánffy csodát tett. A püspökségen már a boldoggá avatáskor kérték a híveket, jelezzék, ha Bogdánffyhoz szóló imáik meghallgatásra találtak.
A centenáriumot egyébként nem pontosan a születési évfordulón, hanem egy hónappal később, március 11-én nyitják meg ünnepi szentmisével a nagyváradi székesegyházban. A vikárius azt is tervezi, hogy az év folyamán zarándoklatokat szerveznek majd a hívek számára, amelynek során bejárják majd a boldog püspök életének főbb állomásait, egyebek közt ellátogatnak szülőhelyére, illetve Nagyenyedre, ahol emlékhely is áll azoknak az egyházi embereknek az emlékére, akik a város hírhedt börtönében vesztették életüket.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

2011. március 13.

Út a vértanúsághoz
A tavaly októberben boldoggá avatott, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben mártírhalált halt egykori váradi püspökre, Bogdánffy Szilárdra emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából március 11-én, péntek délután és szombat délelőtt a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai a meghívott vendégekkel és a hívekkel együtt.
Pénteken a vértanú püspökért tartottak vesperást a váradi székesegyházban; a közös imádságon közreműködött a Szent László Kórus Balogh Mihály karnagy vezényletével. Szombaton a római katolikus püspöki palota dísztermében tartottak jubileumi emléknapot. Akár az előző estire, erre az eseményre is sokan érkeztek: a váradi egyházmegye papjain kívül – akik közül megemlítjük Tempfli József nyugalmazott megyés püspököt, illetve Fodor József általános helynököt – jelen volt két vendégpüspök is, Schönberger Jenő szatmárnémeti és Martin Roos temesvári főpásztorok. A görög katolikus egyházat Virgil Bercea képviselte, Sofronie Drincec ortodox püspök küldötteként pedig Cristian Rus, a váradi görög keleti püspökség vikáriusa jelent meg. Az egyházmegye szerzetesrendjei is képviseltették magukat: Fejes Rudolf Anzelm premontrei prépost prelátus és néhány vincés nővér is megtisztelte jelenlétével az eseményt.
Böcskei László megyés püspök házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, beszélt a mártíromságot vállalt Bogdánffy Szilárd életútjáról és üldöztetéséről, kiemelve, hogy a boldoggá avatott püspök emlékének ápolására elsősorban a mai embereknek van szükségük, ugyanis így szembesülnek azzal a múlttal, amely egyértelműen igazolja, hogy Isten útját, azaz az emberség és a szeretet útját kell követni minden akadályoztatás ellenére. Kifejtette, hogy XVI. Benedek pápa Bogdánffy boldoggá avatásával követendő példát mutatott arra, hogy a múlt bűneit nem szabad elfeledni, azonban ezt nem bosszúállásként kell kezelni, hanem – Jézus tanításait követve – hálás szeretettel kell emléket állítani azoknak, akik hitükért, népükért merték vállalni a halált is. Így az egykori mártírok emlékének ápolása nemes és szent hagyaték marad, amiből erőt meríthet a mai modern és gyakran kusza világ embere is.
A püspöki köszöntőt követően előadások hangzottak el Bogdánffyról. Tempfli Imre egyháztörténész Történelmi kép című előadását a nagykárolyi Resszer Mihály atya olvasta fel. A kommunista korszak egyházellenes politikájában szó szerint élet-halál harc folyt a papság és a kommunista rémterror végrehajtó-apparátusa között, amelyben az üldözöttek mindig a papok és az istenhívő emberek voltak, derült ki az igen érdekes előadásból. Másodikként Lakatos Attila történész kapott szót, aki Bogdánffy Szilárd életútja címmel próbálta megismertetni a jelenlevőkkel annak a kutatómunkának az eredményét, érdekességét, amelyet aközben tapasztalt, míg a mártír püspök életéről készült dokumentumfilmjéhez keresett adatokat. Ez az előadás sajnálatos módon túl hosszúra és kissé csapongóra sikerült, elmondhatjuk, hogy a kevesebb bizonyára több lett volna. Ezt igazolja az a tény is, hogy a beszámoló alatt a jelenlevők közül többen elvesztették türelmüket, s távoztak a rendezvényről. A majd kétórás beszéd után három tehetséges fiatal, Costin Ágnes, Oláh Boglárka és Bogdan Cocora adott elő komolyzenei számokat. Ezután Emődi Tamás levéltáros Titkosszolgálati dokumentumok címen értekezett, Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója pedig Bogdánffy Szilárd Szinoptikus apokalipszis című doktori disszertációját ismertette.
A jubileumi emléknap utolsó eseményeként bemutatták a mártír püspök tiszteletére összeállított emlékkötetet, melynek címe: Út a vértanúsághoz. A kivitelezésében is igényes, kétkötetes művet a váradi római katolikus püspökség adta ki. Böcskei László rövid ismertetőt tartott a könyvről, megköszönve mindazok munkáját, akik segítették a püspökséget abban, hogy a beatifikáció magasztos emlékű eseménnyé váljon az egyházmegye hívei számára. A rendezvény végén az emlékkönyvet 100 lejes áron meg is lehetett vásárolni.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Út a vértanúsághoz: Bogdánffy Szilárd emlékkötet: I-II /szerkesztette Emődi András/ – Nagyvárad: Római Katolikus Püspökség: Varadinum Script Kiadó, 2011
Erdély.ma

2011. május 23.

Tisztelgés Szent László elõtt
Egyházmegyei zarándoklati nappá lett idéntõl Szent László ünnepe, melyet a helyi hagyomány szerint húsvét 5. vasárnapján tartanak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében.
Ennek megfelelõen az egyházmegye papjait és híveit meghívták, hogy a vasárnap tartandó ünnepen zarándokoljanak el az egyházmegye fõtemplomához, a nagyváradi székesegyházhoz és Szent László ereklyéihez - áll az egyházmegye lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A zarándoklati nap programja 10 órakor kezdõdik a zarándokok fogadásával, akik közösen végzett imákkal és énekekkel róhatják le tiszteletüket a lovagkirály székesegyházban elhelyezett ereklyéje elõtt. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdõdik, ezt Böcskei László megyéspüspök mutatja be a jelen lévõ papokkal és hívekkel közösen. A szentmise után tartják meg a körmenetet, amikor a jelenlévõk kivonulnak a városalapító király hermájával a székesegyház elõtti térre. A körmenet után a székesegyházba a hívek a Te Deum (Téged Isten dicsérünk) kezdetû imádság eléneklésével adnak hálát Istennek a kapott javakért és a lelki megerõsödés ezen alkalmáért.
Az ünnepet idén a Szent László Határõr Hagyományõrzõ Egyesület tagjai is megtisztelik jelenlétükkel, akik a gyõri körmenetek alkalmával szokták kísérni a lovagkirály hermáját. A díszalegység határõr-egyenruhában kíséri majd Szent László király nagyváradi hermáját, akárcsak Gyõrött szokta. Ezzel jelképes hidat épít az egyesület Szent László városa, Nagyvárad és Gyõr városa között, áll a közleményben.
A nagyváradi egyházmegye ezen ünnepére a szomszédos egyházmegyék azon plébániái is meghívást kaptak, amelyek Szent Lászlót tisztelik védõszentjükként. A meghívott tizenkét plébánia közül többen is jelezték, hogy a hívek egy csoportja együtt kíván ünnepelni ezen a napon a nagyváradiakkal. A zarándoklatra a nagyváradi egyházmegye egy imafüzettel készült, melyben a leggyakoribb imák mellett Szent László király életérõl találnak összefoglalót a jelenlévõk. Benne vannak azok az imák és ájtatosságok is, amelyeket a hívek Szent László tiszteletére szoktak elmondani, illetve a személyéhez kapcsolódó legendák és mondák is megtalálhatók a kiadványban. Az egyházmegye vezetõsége valamennyi hívét és minden érdeklõdõt vár a kiemelkedõ egyházi eseményre. (Emlékszoba a vincés nõvéreknek. Tanulni kell az elõdök példájából, és továbbadni azt az utókornak - hangsúlyozta Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök a Szent Vince Intézet emlékszoba-avatóján. A nagyváradi egyházmegye fõpásztora kedden, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében szentelte fel a Szent László Gimnáziumban kialakított emlékszobát, hisz a Nogáll utcai épületben korábban a vincés nõvérek intézete mûködött. A rendezvényen Zalder ?va iskolaigazgató kiemelten köszöntötte a tanítórend tagjait, rámutatva: munkájukkal nemcsak iskolát, történelmet is építettek. Fodor József általános helynök az iskolaalapító Nogáll János püspök életét és munkásságát ismertette, míg Módi Blanka tanítónõ, vincés nõvér vetített képes elõadásában a rend történetét mutatta be a jelenlévõknek. Kiderült, a vincések az ausztriai Grazból érkeztek Váradra 1878. decemberében, ahol 1924-ben már tartományházat avattak, és a kommunista rendszer bevezetéséig 24 rendházban 210 nõvér tevékenykedett. Az emlékszobát megszentelõ Böcskei László püspök kifejtette, ez nemcsak a szemlélõdés, hanem a jövõbe tekintés eszköze kell hogy legyen.)

Krónika (Kolozsvár)

2011. június 16.

Megoszlanak a vélemények a Hit Gyülekezetének nagyváradi jelenlétérõl
Nem nézi jó szemmel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, hogy a részvételükkel megpályázott pénzbõl épített, Tempfli József nyugalmazott megyés püspök által felszentelt Ady Endre Kulturális Központban tartja istentiszteleteit a Hit Gyülekezete. Fodor József, a püspökség vikáriusa lapunk megkeresésére azt is kilátásba helyezte, hogy levélben fogják felszólítani a központot mûködtetõ, RMDSZ-hez közeli Mecénás Alapítványt: a továbbiakban ne engedélyezze az alkalmakat, de errõl még további egyeztetésekre kerül sor a püspökségen belül. Azt mindenesetre megjegyezte: az Ady-központ nem a Hit Gyülekezetének, hanem Ady Endre emlékének épült. Biztosan tiltakozni fogunk - szögezte le Fodor József.
Mint ismeretes, a központot a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös pályázatán elnyert pénzbõl építették fel - a 2002-ben lezárult pályázat 320 millió forintos összegét egyébként eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte meg az Orbán-kormány, azonban az idõközben hatalomra került Medgyessy-kabinet annak az alapítványnak irányította át az összeget, amelynek vezetõje a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Kiss Sándor. A pénzbõl a reformátusok eredetileg ?rmindszenten, Ady szülõfalujában hoztak volna létre a költõ emlékét megidézõ zarándokhelyet, a Mecénás viszont Nagyváradon építtette meg a létesítményt. A tervek szerint szabadidõközpont épült volna a Körös-parton a 320 millióból, termálhotellel és más létesítményekkel, ebbõl azonban mindmáig csak az Ady-központ vagy Mecénás Terem néven emlegetett konferenciaterem épült fel, a hotel építése hamar abbamaradt. A teremben a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, illetve különbözõ eseményekre, esküvõkre, születésnapokra adja bérbe azt az alapítvány.
Vádak a gyülekezet ellen
A Hit Gyülekezetének váradi tevékenysége ellen az elmúlt télen emelt szót az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete, amely legutóbbi közleményében a Hit Gyülekezete titkos bihari szeretõjének nevezi a helyi RMDSZ-szervezetet. Nagyvárad önkormányzati testülete az év elején leszavazta azt a tervezetet, amelynek alapján a neoprotestáns egyház ingyenes használatra megkapta volna a város elhagyott lovardáját, amelyet az ígéret szerint fel is újítottak volna. A tanács RMDSZ-frakciója támogatta törekvésüket, azóta az EMI többször is utalt a szövetség és a gyülekezet közötti feltételezett összefonódásokra. Szûcs István, a Hit Gyülekezetének nagyváradi lelkésze azonban határozottan elhatárolja önmagát és közösségét mindenféle politikai alakulattól.
Növekvõ gyülekezet
Magyarországon már hivatalosan is egyházként jegyzik a Hit Gyülekezetét, és a bejegyeztetés Romániában is folyamatban van, a szükséges két lépcsõfok közül az elsõt már megtették, most már csak két-három évet kell várni, amíg egyház státusba lépnek - ecsetelte a Krónikának a váradi közösség vezetõje. Szûcs István elmondta: Bihar megyében mintegy 700 tagja van a pünkösdi karizmatikus gyülekezetnek. Az Ady Endre Kulturális Központban azért kezdtek el már tavaly istentiszteleteket tartani, mert egyre többen voltak, és már nem fértek el az elõzõ bérleményben - a lelkész szerint a társadalmi ellenállásnak az utóbbi idõben tapasztalható erõsödése is a gyülekezet növekedésének tudható be. A Hit Gyülekezete Magyarországon alakult 1979-ben, Romániában nagyjából a rendszerváltás óta van jelen, bár azok az imacsoportok, amelyekbõl építkezik, már korábban létrejöttek, de csak titokban mûködhettek az elnyomó hatalom miatt - tudtuk meg. Nagyvárad mellett Marosvásárhelyen, Brassóban, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Erdély egyéb városaiban is vannak közösségeik, több helyen román nyelven is folynak az istentiszteletek.
Nincs politikai kapcsolódás
Mindazonáltal a magyar gyökerû vallási közösség lelkésze azt mondja, számára személyesen is fontos a nemzeti identitás, éppen ezért furcsállja, hogy épp egy magyar szervezet támadja õket. Krisztus-centrikus egyház vagyunk. ?pp pünkösd vívmánya, hogy mindenki az anyanyelvén hallhatja az Igét. A keresztény ember az egységet, a békességet támogatja, nem pedig a magyar-magyar konfliktust - fogalmazott Szûcs István. A lelkész határozottan kijelentette: a Hit Gyülekezetének semmilyen kapcsolata nincs a politikummal, és nem tetszik neki, hogy valakik pártokkal akarják összemosni közösségüket. Azt is kijelentette, hogy egyes vádakkal ellentétben közösségének nem célja, hogy a történelmi egyházaktól vegye el a híveket. Ugyanannak a Krisztusnak a nevében próbáljuk megmenteni a bûnösöket - jelentette ki. Hozzátette: alkalmaikon magyar ajkú nagyváradiak vesznek részt.
Csak Isten dönthet
Aki a jót cselekszi, az Istentõl van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent - idézte János evangéliumából Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, amikor a témában megkerestük. Ennek jegyében õ és egyházkerülete is türelmesen viszonyul a fiatal gyülekezethez, hiszen - mint fogalmazott - csak az ?r döntheti el, jó-e vagy rossz, amit cselekszenek. Azt azonban megjegyezte, egyértelmûen nem jó, hogy tudomása szerint az önmagát gyülekezetnek nevezõ közösség támadja a történelmi egyházakat. A püspök egyébként teológiai szempontból közömbösnek tartja, hogy a gyülekezet az Ady-központban tartja alkalmait, de azt kijelentette: ha úgy épült volna meg a központ, ahogyan azt az eredeti pályázatot benyújtó és megnyerõ egyházkerület tervezte, akár istentiszteleti helyszínként is funkcionálhatna, így azonban nem lépi át a polgári kereteket. Van egy kiadó terem és egy szórakozni vágyó közösség, amelyek megtalálták egymást - összegzett a püspök. Szerettük volna a Mecénás Alapítvány részérõl Szabó ?dön ügyvezetõ véleményét is kikérni, de õ azt mondta, az EMI vádjaira semmit nem hajlandó reagálni, és munkatársunkat arra is megkérte, ilyen ügyben többet ne hívja. Ezenkívül anynyit mondott, hogy ha az RMDSZ-szel partnerként együttmûködõ történelmi egyházak részérõl ellenvetés érkezik, azt föltétlenül figyelembe veszik majd.
Krónika (Kolozsvár)

2011. július 28.

RMDSZ és egyházi partnerség a népszámlálás népszerűsítésében
Partneri megállapodást írt alá a magyar történelmi egyházakkal a Bihar megyei RMDSZ az októberi népszámlálás és lakásösszeírás népszerűsítéséről és lebonyolításáról. Fodor József a római katolikus püspökség püspöki helynöke, Dénes István, a Királyhágó-melléki Református Egyházmegye lelkésze, valamint Buzogány-Csoma István, a Bihar megyei unitárius egyház részéről valamint a bihari RMDSZ képviselői újságírók jelenlétében írták alá az együttműködési megállapodást.
„A magyarság számára fontos, hogy a népszámlálás minél jobb körülmények között történjen, és az emberek anyanyelvükön adhassák meg a pontos választ minden kérdésre” - nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Ödön. „Amikor templomba mennek az emberek, a lelkészek elmondják nekik, hogy októberben népszámlálás lesz, és arra ösztönzik őket, hogy jelentkezzenek számlálóbiztosoknak, illetve hogy engedjék be a házaikba a számlálóbiztosokat, és válaszoljanak helyesen a kérdésekre” - fejtette ki a Bihar megyei RMDSZ-vezető.
„A korábbi összeírásokkor, 2002-ben engem meg sem kerestek a számlálóbiztosok. Márpedig, ha a püspökség plébánosát sem találják meg, hogy bízzunk a népszámlálás eredményeiben?” - mondta Fodor József római katolikus püspöki helynök mintegy magyarázatként arra, miért kell az egyházaknak részt venniük a népszámlálás népszerűsítésében. A három egyház képviselői ugyanakkor elmondták, hogy egyházaik számára a népszámlálás arra is alkalmat ad, hogy ellenőrizzék a hozzájuk tartozó hívek létszámát.
„A nagyváradi római katolikus püspökség legutóbbi hivatalos statisztikája 1896-ban készült. Azóta nagyon sok idő eltelt, és rengeteg minden változott. Tudjuk, hogy évente 400-500 lélekkel csökken a híveink száma, s ez fájdalmas valóság. Azt hiszem, most már százezer hívünk sincsen” - mondta Fodor. Azt is megjegyezte, hogy nem etnikai alapon értékeli a népszámlálást, hiszen a nagyváradi püspökséghez tartozó római katolikus hívek között nem csak magyar nemzetiségűek vannak. „Amikor legutóbb házasságkötéseket celebráltam, a menyasszony és a vőlegény, illetve valamelyikük román nemzetiségű római katolikus volt” - mondta.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerületet illetően Dénes István elmondta, 168 000 lélek szerepel a nyilvántartásokban, a Bihar megyei unitárius egyház pedig, Buzogány-Csoma István lelkész szerint 600 hívet pásztorol.
Szabó Ödön szerint elképzelhető, hogy a szövetség megyei szervezete és a történelmi magyar egyházak közötti együttműködés példáját más, magyar lakta megyékben is követni fogják. Hozzátette: az államnak is érdeke a népszámlálás megfelelő lebonyolítása, és hogy a lakosság tájékozott legyen, helyes válaszokat adjon a számlálóbiztosoknak.
Romániában október 20–31. között tartják a népszámlálást és lakásösszeírást. 2011-ben először az összes EU-tagállamban ugyanabban az évben szerveztek népszámlálást. Romániában többek között az egyházak szempontjából azért is fontos a felmérés, mert azok a hívek száma szerint kapnak állami támogatást. Krónika (Kolozsvár)

2011. november 1.

Nagyvárad: köztereket neveznek el magyar személyiségekről
Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét és utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról – így döntött tegnap a váradi önkormányzat.
Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét – erről döntött tegnap a városi önkormányzat. Az Aradon – akkor még külön településként létező Újaradon – született és 1902-ben Nagyváradon elhunyt bíboros ajándékozta a városnak azt a telket, amelyen jelenleg Nagyvárad egyik legszebb ligete, a Petőfi park terül el, illetve a sokáig múzeumkertként emlegetett kertet, amely a püspöki palotát, illetve a római katolikus székesegyházat veszi körül. Feljegyezték róla, hogy szívügyének tekintette a parkok és kertek rendben tartását.
A váradiak egyébként a jelenlegi Petőfi parkot ismerik Schaluch-kertként, lévén ez a liget korábbi hivatalos elnevezése. Fodor József, a váradi püspökség vikáriusa azonban azt mondja, mivel a park jelenleg is magyar személyiség nevét őrzi, a püspökség nem kérte a név megváltoztatását, így lett inkább a palotakert a név várományosa. A kert egyébként mostanáig a Kanonok sorhoz tartozott hivatalosan, ám mivel csak két épület áll rajta – a palota és a székesegyház –, nem lesz szükség arra, hogy bármelyik váradi lakos kénytelen legyen megváltoztatnia lakhelye nevét a személyi igazolványában, a névváltoztatás tehát semmilyen bonyodalmat nem okoz.
A vikárius a Krónikának azt is elmesélte, hogy korábban a városvezetőség egy távoli, lakótelepi utcát akart a bíborosról elnevezni, de ezt a püspökség igen méltatlannak tartotta, hiszen Nagyvárad egyik legjelentősebb személyiségéről van szó.
A városi önkormányzat tegnap arról is döntött, hogy utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról, a Varadinum Vonósnégyes alapítójáról, a város nagyra becsült szülöttéről. A Thurzó utca a Késmárk (Ogorului) utcából indul ki, összekötve azt a Vucskics (Ceyrat, azelőtt Toamnei) utcával. Thurzó Sándor 1920-ban született, 1836 és 1974 között volt a Nagyváradi Állami Filharmónia tagja hegedűművészként. 1956 és 1959 között a váradi bábszínház igazgatója volt. Nevéhez a váradi zenetörténetben végzett kutatások fűződnek, illetve a mai napig évente megrendezett Haydn – Pichl – Ditters von Dittersdorf nemzetközi komolyzenei fesztivál. A művészre nemrég koncerttel emlékeztek Nagyváradon.
(Telekcsere a régi birtokért. Egy telekcserének köszönhetően kerülhetett ismét a nagyváradi római katolikus püspökség birtokába egy olyan telek, amelyet valamilyen okból a restitúció alkalmával nem kapott vissza. Fodor József vikárius a Krónikának elmagyarázta: a Széles (Menumorut) utcai egykori Szent József-kórház mögött található egy olyan telek, amelyet tisztázatlan okokból nem kapott vissza a püspökség az épülettel együtt. Most azonban kénytelen cserébe adni is valamit a városnak: a közelben ugyanis még több teleknek is tulajdonosa a váradi katolikus püspökség, egyebek közt olyanoknak is, amelyeket már rég közterületként használnak. Köztük van az a telek is, amelyen egykor az úgynevezett kántorház állt. Ezt később lebontották, ám a telek az egyházé maradt. Ezt cserélik most el a kórház melletti területért – tudtuk meg. A Szent József-kórházat egyébként a püspökség hamarosan teljesen felújítja – kívülről már szinte teljesen megújult az épület.)
 Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2011. november 18.

Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2012. január 22.

A kultúra és a magyarság
Nagyvárad- Szombat délután A Kultúra hányatott sorsa és a magyar nemzet címmel szerveztek rendezvény a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében.
A Magyar Kultúra Ünnepe 2012 keretében zajlott rendezvényt a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület rendezte, a berettyóújfalui Bihari Népfőiskola, az Ady Endre Középiskola, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) és a Sapientia Varadiensis Alapítvány együttműködő partnerségével.
Katolikus intézetek
A megjelenteket Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskola Egyesület elnöke köszöntötte, majd az öt évvel ezelőtt alakult Stadler klarinét kamarazenekar (Székely István együttesvezető, Varga Imre, Babos Dénes, Ary Jonathán, Ioana Ianc és Deák Szabolcs) lépett fel. Elhangzott Weiner Leó Rókatánca, a Monti-csárdás és Brahms 5. Magyar tánca. Ezt követően dr. Szigeti Tóth János szociológus, tanszékvezető főiskolai docens, a budapesti Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke tartott előadást Az ember küzdelme, hogy lehetőségeihez méltó legyen címmel. Expozéjában az Orbán-kormány készülő közművelődési stratégiájával (Németh László Terv) kapcsolatos gondolatait fejtette ki, melyből kitünt, hogy egyetért az író azon elképzelésével, hogy a magyar irodalmat és művészetet világszínvonalra kell emelni. Ezután Dukrét Géza, a PMBET elnöke ismertette a Partiumi füzetek sorozat 68. kiadványaként megjelent Római katolikus intézetek Nagyváradon című könyvet, majd az ebben található írások többségének szerzője, Mons. Fodor József általános helynök beszélt röviden a Szent Orsolya-rend és az irgalmas nővérek váradi történetéről, a Szent Vince és az Immaculata Intézetről, valamint Nogáll János püspökről és nagyprépostról.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2012. január 22.

Távoznak a váradi orsolyiták
Nagyvárad - A párizsi anyaház döntése alapján 2012. január 1-től megszüntették az Orsolya-rend váradi működését, az alapítása után 240 évvel- hangzott el egy könyvbemutatón az Ady Endre Líceumban.
Szombat délután a magyar kultúrát ünnepelték az Ady Endre Középiskola dísztermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület szervezésében. A megjelenteket üdvözlő dr. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök arra hívta fel a figyelmet: immár tizenkettedik alkalommal ünnepel együtt Nagyvárad és Berettyóújfalu. Egy közös ötlet alapján 2001. január 22-én zajlott le a sorozat akkor még egynaposra sikeredett első kiadása. Egy újszerű kezdeményezés volt, azonban megtörtént az egymásra találás, és a közös társadalmi összefogásnak köszönhetően az idén már tizennyolc programmal várják az érdeklődőket, A Magyar Kultúra Ünnepéhez köthető, mennyiségileg bizonyára legnagyobb kárpát-medencei eseménykinálattal. A résztvevőket a bihari és újabban a nemzeti összetartozás köti egymáshoz, illetve köszönet jár a civil szervezeteknek is azért, amiért „meg tudjuk mutatni, hogy a magyar kulturális jelenlét erőteljesebb a világban, mint a gazdasági vagy számbeli hozzájárulás”.
A BINCISZ vezetője ugyanakkor is arra is kitért, hogy több mint 200 meghatározása létezik a kultúrának, ő ezek közül azt emelte ki, mely szerint gondolkodásra és cselekvésre késztet, nélküle nem létezik nemzeti öntudat. Értékét egyedisége jelenti, ami egyúttal fejlődésünket is megmutatja, és amelyet nem pénzben, hanem alkotásokban lehet kifejezni.
Könyvbemutató
A köszöntés után dr. Szigeti Tóth János szociológus, tanszékvezető főiskolai docens arról beszélt, hogy mennyire volt modern Németh László. Az író napjainkban is aktuális gondolatai közül egyebek mellett megemlítette a tantárgyak átjárhatóságának megteremtését, a közművelődés támogatását, a tanügy szerepét, az alapkészségek hiányának megszüntetését, az élethosszig tartó tanulást és a határon túli magyarok kérdésével való foglalkozást.
Meleg Vilmos színművész nagy sikert arató előadóestje után- a Magyarnak lenni című összeállításból hangzottak el részletek- Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke mutatta be a Partiumi füzetek sorozat 68. kiadványát (Római katolikus intézetek Nagyváradon), mely a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ-frakció és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatával jelent meg. Elhangzott: bár ezekről az intézményekről sokan írtak már, Mons. Fodor József általános helynök más szemszögből ismerteti őket. Mivel e nagynevű intézmények megalapítása dr. Nogáll János püspök nevéhez fűződnek, külön fejezet foglalkozik a főpásztor életével és munkásságával. A könyvben Kolozsvári István tb. kanonok részletesebben ír a Szent Orsolya-rend történetéről, illetve a hozzá tartozó Szent Anna-templomról, Ocskay Etelka Ferdinánda, Polmann Mária Lucianna és Peczkó Zsuzsanna Kinga vizitátor nővéreknek köszönhetően pedig az irgalmas nővérekről tudhatunk meg többet.
Szerzetes rendek
Mons. Fodor József vikárius arra hívta fel hallgatósága figyelmét: a szerzetesi életformák a II. században jelentek meg, gondoljunk a pusztába elvonult remetékre, a stilétákra az aszkétákra, vagy az oszloposokra. Később keleten Nagy Szent Vazul, nyugaton pedig Szent Benedek írták meg a szerzetesi életformák szabályzatát. 1772-ben Szenczy István váradi őrkanonok alapította meg a váradi Szent Orsolya rendi kolostort és gimnáziumot, mely rend idén januárban szüntette be váradi működését, a párizsi anyaház döntése alapján. Az irgalmas nővérek 1878-ban kerültek Grazból a Körös-parti városba, nagyváradi tartományuk tavaly október 1-jén szünt meg, így az itteni nővérek ismét Grazhoz tartoznak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2012. január 24.

Ősztől megszünteti váradi tevékenységét az orsolyita rend
A nagyváradi római katolikus püspökség tulajdonába kerül a nagyváradi Ady Endre Gimnázium épülete, miután ősztől megszűnik a Szent Orsolya-rendi nővérek váradi tevékenysége – mondta a Krónikának Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vikáriusa.
Az apácarendnek ugyanis jelenleg egyetlen képviselője van a városban, Hubert Marie de la Trinité házfőnöknő, utánpótlás pedig nincs, ezért döntött úgy a párizsi anyaház, hogy 2012-től a rend megszűnik Váradon. Az épület, amelyben az Ady Endre Gimnázium működik, a restitúció után az orsolyita rendé lett, amely a vikárius elmondása szerint idén ősztől átadja azt a püspökségnek. Mint hangsúlyozta, ez az iskolára nézve semmilyen változást nem jelent azonkívül, hogy papíron más lesz az épület tulajdonosa. Az iskola impozáns épülete, amelynek leghosszabbik homlokzata a Fő utcára néz, a restitúció óta teljesen megújult kívülről, jelenleg a váradi belváros egyik legszebben helyreállított épületének számít. Az épületkomplexumban a gimnázium mellett megtalálható a rend Szent Anna-temploma is.
A Szent Orsolya-rendet a 16. században alapította Merici Szent Angéla. Ez volt az első olyan női szerzetesrend, amely a leányok nevelését tűzte ki célul. A váradi kolostort, illetve a leánygimnáziumot 1772-ben alapította Szenczy István őrkanonok, így a váradi működés 240 esztendő után szűnik meg idén.
„Nincs már hivatása” – mondta a Krónikának Fodor József vikárius, arra utalva, hogy mára elenyészően kevés azoknak a lányoknak a száma, akik szerzetesi pályára lépnének. A rend 2002-ben kapta vissza a rendházat, amely akkor már évtizedek óta az Ady Endre Gimnáziumnak adott otthont. Az ingatlan műemléki besorolással rendelkezik, az évszázadok során sokat változott, alakult. Mára az Apácza (Moscovei) utcától a Fő utcán keresztül az Úri (Roman Ciorogariu) utcáig terjed, emeletének nagy részét a gimnázium foglalja el, földszintjén pedig üzlethelyiségek vannak.
A helyreállítás költségeit teljes egészében a rend állta, a két évvel ezelőtt befejeződött munkálatok mintegy 180 ezer lejbe kerültek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2012. május 8.

Egymillió eurót nyert az iskola, mégsem kapja meg a pénzt
Egymillió eurót nyert felújításra az Európai Unió Regionális Programjában meghirdetett pályázaton a nagyváradi római katolikus Szent László iskolaközpont, a román fejlesztési minisztérium azonban fellebbez a kifizetés ellen.
A nagyváradi Szent László Gimnázium 2008-ban került vissza egyházi tulajdonba. Ekkor az intézmény felújításra adott be pályázatot: összesen 1,2 millió euró uniós támogatást nyertek.
A falak között az elmúlt évtizedekben azonban egy román szaklíceum működött.
Fodor József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye helynöke a Duna Híradónak elmondta: az ellenőrzés során kiderült, nem a Szent László Gimnázium, hanem a szaklíceum található az épületben. Miután az egyház visszakapta az épületet, a szaklíceumnak ki kellett volna kötöznie, erre azonban csak tavaly került sor. Emiatt az egyházi iskola nem kaphatta meg a pályázati támogatást.
Az önkormányzat beperelte a fejlesztési minisztériumot, hiszen a román iskolának időre volt szüksége, hogy kiköltözzön. A pert első fokon meg is nyerték.
Petri Csilla, Nagyvárad polgármesteri hivatalának szóvivője elmondta: a minisztérium arra hivatkozott, hogy nem tartották be a pályázati kiírásban kiírt feltételeket. „Ez azonban nem igaz” – közölte a szóvivő.
A minisztérium most fellebbezett, december előtt azonban nem várható döntés.
hirado.hu. Erdély.ma

2012. június 1.

Tempfli József aranymisés
Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte jubileumi szentmisével a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Tempfli József. Az aranymisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta.
A nagyváradi székesegyházat zsúfolásig megtöltő gyülekezetet Böcskei László, az egyházmegye püspöke – ebben a minőségben Tempfli utódja – köszöntötte. Elmondta: Tempfli József élete sokakat megérintett, ezért is fontos, hogy mindannyian hálát adjanak Istennek, és leróják tiszteletüket az agg püspök előtt. Böcskei László XVI. Benedek pápának erre az alkalomra írott üdvözlőlevelét is felolvasta az egybegyűlteknek.
Jakubinyi érsek szentbeszédében a jubileumok bibliai jelentőségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: a papság nem mesterség, hanem hivatás, amit el kell fogadni. Felidézte: áldozócsütörtök volt, amikor ötven esztendővel ezelőtt, 1962. május 31-én Gyulafehérvárott Márton Áron püspök hat társával együtt pappá szentelte az akkor 31 éves Tempfli Józsefet. Az akkor felszentelt gyulafehérvári, temesvári, váradi és szatmári papok közül legtöbben nem érték meg aranymiséjüket, ám örvendetes, hogy mindannyian végig hűségesek maradtak papi hivatásukhoz – mondta az érsek.
Maga Tempfli József már gyerekkorában meghallotta a hívó szót: szülőfalujában, Csanáloson ugyanis beosont egy papszentelésre, ahonnan kipenderítették, ekkor jelentette ki először: bárki bármit mond, belőle is pap lesz – mesélte el Jakubinyi György, aki befejezésül azt kívánta a kiérdemesült püspöknek, hogy a bibliai Mózeshez hasonlóan 120 évig éljen.
Fodor József, az egyházmegye vikáriusa Tempfli József életének főbb állomásait sorolta fel, hangsúlyozva: hite, amelyet családjától örökölt, lámpásként vezette mindig. A szentmise végén az egyházmegye hívei részéről köszöntötték az ünnepeltet, majd Ioan Robu bukaresti metropolita-érsek kívánt neki további hosszú életet és szolgálatot. Tempfli József befejezésül felidézett néhány történetet a saját életéből, kijelentve: megismerte az emberek jó és rossz oldalát is.
Tempfli József nyugalmazott püspök 1931. április 9-én született a Szatmár megyei Csanálos községben. Piarista és jezsuita atyák nevelték, majd érettségi után tanár-nevelő volt Szentjobbon. 1956 szeptemberében kezdte el teológiai tanulmányait a gyulafehérvári római katolikus szemináriumban. Hat év után, 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron gyulafehérvári püspök. Pappá szentelése után 17 éven át Tenkén, 1979-től Tasnádon, 1983-tól pedig Nagyvárad-Olasziban volt plébános. 1990. március 14-én Boldog II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusáig végezte.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 11.

Könyvbemutató
A nagyváradi Kolbe Könyv- és Kegytárgyüzlet tisztelettel hív mindenkit a váradi születésű Szász András Kincses erdélyi városok című kötetének bemutatójára.
Bevezetőt és köszöntőt mond Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök. A könyvet és szerzőjét bemutatja Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A rendezvény helyszíne és időpontja: a Kanonok sor 13. szám alatti kereskedés, szeptember 15., szombat délután 17 óra. A kiadvány a helyszínen megvásárolható és dedikáltatható.
/Szász András Kincses erdélyi városok /Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen, 2012/
erdon.ro

2012. szeptember 14.

Újabb mandátumot akarnak
Újabb mandátum szeretne megszerezni az RMDSZ Maros megyei szervezetének mind az öt parlamenti képviselője, köztük Markó Béla és Frunda György szenátorok, valamint Borbély László képviselő.
Kelemen Attila képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón bemutatta a megyei szervezet parlamenti jelöltjeinek a listáját, melyen mind az öt jelenlegi honatya szerepel: Markó Béla és Frunda György szenátorok, valamint Borbély László, Kerekes Károly és Kelemen Attila képviselők.
Kelemen Attila elmondta, Borbély László és Kerekes Károly felcserélte egymás közt a szavazókörzeteket, melyekben négy évvel ezelőtt mandátumot nyertek, a többiek pedig megtartották választási körzetüket.
Rajtuk kívül a következők szerepelnek még a Maros megyei választási listán: Lokodi Edit Emőke volt megyei tanácselnök, Fodor József tanár, Gogolák Csongor ügyvéd, Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere és Erős Csaba megyei tanácsos a képviselőház jelöltlistáján.
A szenátusi mandátumokért Balogh József és Csép Andrea megyei tanácsosok szállnak még versenybe.
„Ez a teljes jelöltlista, folynak az előkészületek a parlamenti választásokra, mindegyik szavazókörzet esetében külön-külön stratégiánk van mind a képviselők, mind a szenátorok esetében” – jelentette ki Kelemen Attila.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

2013. július 18.

Ünnepet lopna az RMDSZ
Még Szent László Napok előtt kezdeményezte a szövetség Bihar megyei szervezete az országos RMDSZ nevében az EMNT-közeli civil szervezetek által tető alá hozott rendezvény nevét és logóját. Mint mondják, az egyháznak ajándékoznák. A szervezők óvtak.
Ellopná a Szent László Napok szervezőitől a sikereket a Bihar megyei RMDSZ – áll abban a közleményben, amelyet az alig egy hónapja megrendezett nagyváradi eseménysorozat szervezői és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete fogalmazatott meg csütörtökön, miután kiderült: az RMDSZ kérvényezte a rendezvény nevének és arculatának levédését az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM).
A nagy felháborodást keltő kezdeményezést a programsorozatot szervező Szent László Egyesület a törvényes lehetőségeket kihasználva megóvta, az illetékesek jelezték, hogy mindent elkövetnek igazuk érvényesítéséért. Mint Varga Gábor, az OSIM vezérigazgatója lapunknak elmagyarázta: gyakorlatilag bárki, bármit előterjeszthet védjegyetetésre, ami nem erkölcstelen vagy állami szimbólumokra vonatkozik, de ezeket a kérvényeket azt iktatástól számított két hónapon belül meg lehet óvni, s amennyiben ez megtörténik, kivizsgálják a felszólalást, a feleknek pedig tanúsítaniuk kell a márkára vonatkozó jogukat. 3.
A Szent László Egyesület – amelyik a fesztivál után akarta levédetni a nevet és az eseményt – éppen ezért bízik a sikerben, hiszen a fesztivál lógóját ők rendelték Fórizs Attilától, azért fizettek és szerződésben rögzítették a szellemi termék tulajdonjogát. Az is könnyen bizonyítható továbbá, hogy a nevet ők használták először, hiszen már tavaly is rendeztek egy kisebb programot ugyanezen név alatt, a mostani eseménysorozatról pedig számos nyomtatott, képes és filmes anyag tanúsítja, hogy az RMDSZ-nek nem volt köze az eseményhez.
Az RMDSZ egyébként még május 29-én, azaz egy hónappal a fesztivál megrendezése előtt iktatta kérvényét a Szent László Napok nevének és annak arculatának levédésére. Az OSIM által közzétett dokumentumból pedig kiderül, hogy azt a Bihar megyei szervezet címéről, de az országos RMDSZ nevében jegyezték. Ezért Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke lapunknak jelezte, nyílt levéllel fordulnak Kelemen Hunor országos szövetségi elnökhöz, hogy reagáljon a „szellemi tulajdon ellopásra", és felszólítják, hogy igénylésüket vonják vissza az OSIM-tól.
Lőttek a politikamentességnek
„Ez az ünnep a nagyváradi magyaroké, és ugyanúgy – miért is ne? – nemzetiségtől függetlenül azoké, akik sajátjuknak érzik ezt a várost. Felháborító, hogy ezt olyanok próbálják most kisajátítani, akiknek semmilyen közük nem volt a szervezéséhez, sőt, a maguk alattomos módján akadályozni próbálták azt" – fogalmaz az egyesület most kiadott közleménye. Azt elismerik, hogy a rendezők között valóban voltak politikai és közéleti szereplők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, de ahogyan azt korábban a főszervező Zatykó Gyula lapunknak adott interjújában is leszögezte: „Ezt nem az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem a Szent László Egyesület szervezi. Ezzel külön ki akartuk emelni a fesztivál politikamentességét."
Az RMDSZ szerint ez csúsztatás Zatykó ellenben úgy érzi, hogy épp a szövetség ezen tettével terelődött politikai síkra a fesztivál, és attól tart, hogy jövőre saját rendezvényként akarják majd tálalni. „Csodálkozva láttuk, hogy egyesek megpróbálják ellopni és aljas módszerekkel lejáratni a rendezvényt" – mondta a főszervező, és kijelentette: nem neki kell ítélkeznie, az RMDSZ-nek a Szent László Napokon részt vett több mint harmincezer váradi előtt kel fellelnie tettéért.
Ki ápolja a szenteket?
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete nevében Szabó Ödön megyei elnök közleményben indokolta a kezdeményezését, a hét pontban megfogalmazott hivatalos állásponton túl viszont egyéb nyilatkozatot nem kívánt tenni az ügyben. A kommünikében kijelentette: „Szent László király kultuszának első számú ápolója a Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye", ezen „erkölcsi és elvi szempontok alapján" a jogokat ingyenesen át kívánják majd adni az egyháznak, szándékukról az érintetteket is tájékoztatták. „Az RMDSZ nem szándékozott, nem szándékszik semmilyen olyan rendezvényt szervezni, amely történelmi egyházaink saját feladatnak tekintenek. Ezt a minimális értékrendet ajánljuk másoknak is" – fogalmazott a képviselő.
RMDSZ-es források szerint kimondottan a három napos rendezvénysorozat nevével és az azon történt vallási jellegű programokkal nem értenek egyet, arról is tudomásuk volt, hogy a megyei püspökséget zavarja ez a dolog, azt pedig a közleményben is megfogalmazták szerintük nem helyénvaló, hogy Tőkés László volt református püspök beszél a szentek tiszteletéről és kultuszáról.
Az egyház asszisztál?
Zatykó viszont ezt az érvelést nem tartja elfogadhatónak, „álságos indoknak" jellemezte. Szerinte, ha a katolikus egyházat zavarta volna, akkor nekik kellett volna a levédést kezdeményezni. A Krónika érdeklődésére Fodor József, az egyházmegye általános helynöke – aki korábban az RMDSZ színeiben volt megyei önkormányzati képviselő – elmondta: azt valóban természetesnek tartják, hogy szentként a katolikus egyház ápolja a városalapító lovagkirály személyét, annak is örülnek, hogy az RMDSZ kezdeményezte a védjegyeztetést és át kívánja azt nekik adni, de őket annyira nem zavarta, hogy saját maguk forduljanak az OSIM-hoz. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy korábban tudott-e a szövetség ezen irányú tervéről. kijelentette, hogy neki személyesen nincs tudomása ezzel kapcsolatos egyeztetésekről.
OSIM-vezetők vizsgálat alatt
Rendőrségi információk szerint vizsgálatot indítottak az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója, Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője ellen, mivel egyik alkalmazottunk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban beadta lemondását, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2013. július 19.

Ünnepet lopna az RMDSZ
Még a Szent László Napok előtt kezdeményezte a szövetség Bihar megyei szervezete az országos RMDSZ nevében az EMNT-közeli civil szervezetek által tető alá hozott rendezvény nevének és logójának levédetését. Mint mondják, az egyháznak ajándékoznák. A szervezők óvtak.
Ellopná a Szent László Napok szervezőitől a sikereket a Bihar megyei RMDSZ – áll abban a közleményben, amelyet az alig egy hónapja megrendezett nagyváradi eseménysorozat szervezői és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete fogalmazatott meg csütörtökön, miután kiderült: az RMDSZ kérvényezte a rendezvény nevének és arculatának levédését az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM).
A nagy felháborodást keltő kezdeményezést a programsorozatot szervező Szent László Egyesület a törvényes lehetőségeket kihasználva megóvta, az illetékesek jelezték, hogy mindent elkövetnek igazuk érvényesítéséért. Mint Varga Gábor, az OSIM vezérigazgatója lapunknak elmagyarázta: gyakorlatilag bárki, bármit előterjeszthet védjegyetetésre, ami nem erkölcstelen vagy állami szimbólumokra vonatkozik, de ezeket a kérvényeket azt iktatástól számított két hónapon belül meg lehet óvni, s amennyiben ez megtörténik, kivizsgálják a felszólalást, a feleknek pedig tanúsítaniuk kell a márkára vonatkozó jogukat. 3.
A Szent László Egyesület – amelyik a fesztivál után akarta levédetni a nevet és az eseményt – éppen ezért bízik a sikerben, hiszen a fesztivál lógóját ők rendelték Fórizs Attilától, azért fizettek és szerződésben rögzítették a szellemi termék tulajdonjogát. Az is könnyen bizonyítható továbbá, hogy a nevet ők használták először, hiszen már tavaly is rendeztek egy kisebb programot ugyanezen név alatt, a mostani eseménysorozatról pedig számos nyomtatott, képes és filmes anyag tanúsítja, hogy az RMDSZ-nek nem volt köze az eseményhez.
Az RMDSZ egyébként még május 29-én, azaz egy hónappal a fesztivál megrendezése előtt iktatta kérvényét a Szent László Napok nevének és annak arculatának levédésére. Az OSIM által közzétett dokumentumból pedig kiderül, hogy azt a Bihar megyei szervezet címéről, de az országos RMDSZ nevében jegyezték. Ezért Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke lapunknak jelezte, nyílt levéllel fordulnak Kelemen Hunor országos szövetségi elnökhöz, hogy reagáljon a „szellemi tulajdon ellopásra", és felszólítják, hogy igénylésüket vonják vissza az OSIM-tól.
Lőttek a politikamentességnek
„Ez az ünnep a nagyváradi magyaroké, és ugyanúgy – miért is ne? – nemzetiségtől függetlenül azoké, akik sajátjuknak érzik ezt a várost. Felháborító, hogy ezt olyanok próbálják most kisajátítani, akiknek semmilyen közük nem volt a szervezéséhez, sőt, a maguk alattomos módján akadályozni próbálták azt" – fogalmaz az egyesület most kiadott közleménye. Azt elismerik, hogy a rendezők között valóban voltak politikai és közéleti szereplők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, de ahogyan azt korábban a főszervező Zatykó Gyula lapunknak adott interjújában is leszögezte: „Ezt nem az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem a Szent László Egyesület szervezi. Ezzel külön ki akartuk emelni a fesztivál politikamentességét."
Az RMDSZ szerint ez csúsztatás, Zatykó ellenben úgy érzi, hogy épp a szövetség ezen tettével terelődött politikai síkra a fesztivál, és attól tart, hogy jövőre saját rendezvényként akarják majd tálalni. „Csodálkozva láttuk, hogy egyesek megpróbálják ellopni és aljas módszerekkel lejáratni a rendezvényt" – mondta a főszervező, és kijelentette: nem neki kell ítélkeznie, az RMDSZ-nek a Szent László Napokon részt vett több mint harmincezer váradi előtt kel fellelnie tettéért.
Ki ápolja a szenteket?
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete nevében Szabó Ödön megyei elnök közleményben indokolta a kezdeményezését, a hét pontban megfogalmazott hivatalos állásponton túl viszont egyéb nyilatkozatot nem kívánt tenni az ügyben. A kommünikében kijelentette: „Szent László király kultuszának első számú ápolója a Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye", ezen „erkölcsi és elvi szempontok alapján" a jogokat ingyenesen át kívánják majd adni az egyháznak, szándékukról az érintetteket is tájékoztatták. „Az RMDSZ nem szándékozott, nem szándékszik semmilyen olyan rendezvényt szervezni, amely történelmi egyházaink saját feladatnak tekintenek. Ezt a minimális értékrendet ajánljuk másoknak is" – fogalmazott a képviselő.
RMDSZ-es források szerint kimondottan a három napos rendezvénysorozat nevével és az azon történt vallási jellegű programokkal nem értenek egyet, arról is tudomásuk volt, hogy a megyei püspökséget zavarja ez a dolog, azt pedig a közleményben is megfogalmazták szerintük nem helyénvaló, hogy Tőkés László volt református püspök beszél a szentek tiszteletéről és kultuszáról.
Az egyház asszisztál?
Zatykó viszont ezt az érvelést nem tartja elfogadhatónak, „álságos indoknak" jellemezte. Szerinte, ha a katolikus egyházat zavarta volna, akkor nekik kellett volna a levédést kezdeményezni. A Krónika érdeklődésére Fodor József, az egyházmegye általános helynöke – aki korábban az RMDSZ színeiben volt megyei önkormányzati képviselő – elmondta: azt valóban természetesnek tartják, hogy szentként a katolikus egyház ápolja a városalapító lovagkirály személyét, annak is örülnek, hogy az RMDSZ kezdeményezte a védjegyeztetést és át kívánja azt nekik adni, de őket annyira nem zavarta, hogy saját maguk forduljanak az OSIM-hoz. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy korábban tudott-e a szövetség ezen irányú tervéről. kijelentette, hogy neki személyesen nincs tudomása ezzel kapcsolatos egyeztetésekről.
OSIM-vezetők vizsgálat alatt
Rendőrségi információk szerint vizsgálatot indítottak az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója, Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője ellen, mivel egyik alkalmazottunk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban beadta lemondását, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2013. augusztus 31.

Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma

2013. november 18.

Erős közösségi akarat élteti a szórványban lévő dicsői magyarságot
Annak ellenére, hogy Dicsőszentmártonban szórványban él a magyarság, és csak álom az önálló magyar iskola, megvan az, ami sajnos, számos településen hiányzik. Van egy lelkes, pedagógusokból, értelmiségiekből álló csapat, akik évek óta azon fáradoznak, hogy a magyar nyelvi örökséget, a magyar kultúrát életben tartsák, fellendítsék. Ennek élethű bizonyítéka a szombati színvonalas rendezvény is, amikor a dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás 140. évfordulóját ünnepelték.
A dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, mely alkalomból szombaton a helyi RMDSZ, az Alsó-Kis- Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szövetség illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség dicsőszentmártoni kerülete szervezésében ünnepi rendezvényre került sor. Az ünnepség keretében az egykori unitárius iskola – amely a helyi magyar közösség számára a kultúra fellegvárává vált – udvarán emléktáblát avattak, majd a magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdéseiről szerveztek tanácskozást.
Először csak felekezeti iskolák léteztek
Az emléktábla-avató ünnepségen elsőként Fodor József, a Traian Általános Iskola igazgató-helyettese köszöntötte a város összegyűlt magyarságát, a diákokat, valamint a vendégeket és elmondta, a felavatásra kerülő emléktábla bizonyítéka annak, hogy e közösség érzi, hogy együvé tartozik. Gagyi Zoltán történelem szakos tanár a dicsői magyar oktatás történetét elevenítette fel. – Valószínűleg sokak számára ismerősen hangzik a hely szelleme kifejezés. A köznyelv leginkább egy térrel, egy nagy múltú oktatási intézménnyel kapcsolatosan használja, amely döntő fordulatot hozott az életünkben. Egy ilyen helyen állunk ma mi is, előttünk a tér, amely az egykori Dicsőszentmárton vásártereként a település szíve-lelke volt, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseinek a központja. Talpunk alatt pedig a föld, ami a település egyházi és állami oktatásának egyaránt bölcsője volt. Településünkre vonatkoztatva alig vannak adataink a középkori iskoláztatásról. A 19. század második feléig csak felekezeti iskolák léteztek Dicsőszentmártonban. Az első felekezeti iskola az unitárius volt, amelyet 1672-ben említenek először az oklevelek. Ez 1740-ben mesteri teleken áll, lantorna ablakai vannak és sövény oldalú szalmaházban folyik az oktatás. 1871-ben felépül az új papilak és iskola, amelyet négy évre rá bezárnak, és 1919-ben indítanak újra, a tanítás a közgyűlési teremben és az alatta lévő földszinti lakásban folyik 242 tanulóval. Az államosítást követően 2009-ben kerül vissza az épület az egyházhoz, majd az ALKISZ ifjúsági szervezet tíz évre haszonbérbe veszi, tehát joggal mondhatjuk, hogy magyar szigetté, a város egyik kulturális fellegvárává vált ez a helyszín. A dicsőszentmártoni állami oktatás kezdetei 140 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor is 1873-ban az unitárius egyház által átadott telken báró Eötvös József néven megszületett településünk első állami oktatási intézménye. Ez a Traian Gimnázium területén működött, egy régi, azóta lebontott épületben – hangzott el a pedagógus történelmi visszapillantójában, majd Székely Varga Gyopár, és Barabás Botond nyolcadik osztályos tanulók leleplezték a Székely Varga István magyarkirályfalvi kőszobrász által készített emléktáblát, amelyre Nagy Endre helyi unitárius lelkipásztor kérte Isten áldását.
Hiába a gazdag örökség, ha nincs aki továbbvigye
A lelkész rámutatott, fontos ugyan az emlékezés, ám ennél fontosabb az, hogy a helyi magyar családok ne adják idegen nyelvű iskolába gyermekeiket, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező 140 évben is megmaradjon a kisvárosban a magyar közösség. A Hunyadról érkező Winkler Gyula európai parlamenti képviselő rámutatott, mind a dicsőszentmártoniak, mind pedig a hunyadiak büszkék lehetnek, mivel gazdag örökséggel rendelkeznek, ám meg kell bizonyosodni arról, hogy az örökség tiszteletét van akinek továbbadni – fogalmazott a képviselő, a szép számban megjelent fiatalokra, diákokra, valamint a lelkes pedagógusokra utalva. Dr. Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadójának köszöntője után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke vette át a szót. – Fontos a történelmi múlt ismerete ahhoz, hogy magabiztosan tudjunk a jövőbe nézni, viszont elsősorban a jövőre kell fókuszálnunk. Biztos vagyok benne, hogy a dicsőiek tudatában vannak, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tíz év múlva, a 150 éves kerek évfordulón is itt állhassunk és ünnepelhessük, hogy Dicsőszentmártonban másfél évszázada folyik magyar nyelvű oktatás. Bízom abban, hogy sikerül létrehozni a városban egy önálló magyar oktatási intézményt, és ezáltal biztosítani a környék lakóinak a minőségi anyanyelvű oktatást, hiszen nyelvében él a nemzet – zárta szavait az RMDSZ elnöke, majd Erdei Gyulának, a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatójának adta át a szót. A testvérintézmény évek óta támogatja a dicsői magyar oktatást, többek között azáltal, hogy anyanyelvű tankönyveket adományoznak a Küküllő menti városban tanuló diákok számára. Az ünnepi köszöntőket követően kiosztották az okleveleket azoknak a diákoknak, akik az évforduló alkalmából szervezett vetélkedőkön, pályázatokon a legjobbaknak bizonyultak.
Hat intézményben szétszórva tanulnak a diákok
A magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdései címmel szervezett tanácskozáson a résztvevők Winkler Gyula, Brassai Zsombor, valamint dr. Murvai László előadásait hallgathatták meg, ám ezt megelőzően Molnár Margit helyi pedagógus a város magyar vonatkozású történelmét elevenítette fel, majd a Dicsőben jelenleg zajló magyar oktatás helyzetképét vázolta fel. Megtudtuk, hogy a városban óvodától a középiskoláig összesen hat tanintézetben vannak szétszórva a magyar gyerekek. Egy napközi otthonban és két óvodában van magyar csoport, a Traian Gimnáziumban öt elemi és négy gimnáziumi osztályban tanulnak anyanyelven a diákok, középiskolai szinten pedig egy elméleti líceumban és egy szakközépiskolában működnek magyar osztályok, mindenik szinten kettő. – Sajnos, egyre fogyatkozunk, csökken a gyereklétszám, viszont igyekszünk megmaradni – fogalmazott a pedagógus, utalva a számos kulturális tevékenységre, amelyek a helyi magyar közösség összefogását szolgálják. Például a Kökényes néptánccsoportban négy korosztályban közel száz gyerek táncol, az Alkisz pedig szintén a magyarság, a fiatalok érdekében fáradozik. Winkler Gyula képviselő az unió oktatást, illetve fiatalokat felkaroló programjait ismertette, elhangzott, hogy az Erasmus-programra 2007–2013 között 13 milliárd eurót költöttek, és ennek köszönhetően fiatalok millióinak nyílt lehetősége, hogy más kultúrákkal, társadalmakkal, oktatási rendszerekkel megismerkedjenek. Hasonló sikere volt a Fiatalok Mozgásban (Youth in action) programnak, amely az önkéntesség népszerűsítését célozza – fejtette ki a képviselő, aki arra is rámutatott, hogy a mai globalizált világban két-három idegen nyelv ismerete, valamint a kommunikációs eszközök használata elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes értékű emberként éljen a társadalomban. Winkler Gyula ugyanakkor a dicsői magyarság fogyatkozása tekintetében párhuzamot vont Hunyad megyével, ahol él, és Dicsőszentmárton között. – Hunyad megyében 1992-ben több mint harmincezer magyar élt, ez a szám 2002-re huszonötezerre csökkent, majd 2012-ben tizenhatezerre. Tízévente veszítettünk szinte tízezer magyart. Ezért kezdtük el azt a koncepciót érvényesíteni, hogy amelyik településen van legalább négy-öt magyar család, ott legyen biztosítva az anyanyelvű óvodai oktatás, majd folytatásként az elemi szint. Sikerült és meggyőződésem, hogy ha van erős közösségi akarat, mindenhol sikerülhet – adott hangot derűlátásának a képviselő. A rendezvénysorozat délután ünnepi műsorral, este pedig magyar bállal zárult.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-110




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék