udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 316 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 301-316

Névmutató: Gáspárik Attila

2005. március 12.

Az utóbbi hetekben egy újfajta, retorikájában, szótárában alighanem Magyarországról importált antiszemitizmus jelentkezik Erdélyben is. Az explicit antiszemitizmus elítélésének és a kétértelműségek mögé bújó gyűlölet leleplezésének nem szabad egyféle értelmiségi „kedvtelésnek” maradnia. A romániai magyar társadalom felkészületlen az antiszemitizmus jelenségének kezelésére, és ezen változtatni kell. Elsősorban a sajtó és az egyházak napszámosaira, a pedagógusokra és a civil szervezetekre hárul annak felelőssége, hogy amikor látják, felismerjék az antiszemitizmust, hogy ne hagyják szótlanul, kérjenek magyarázatot, ítéljék el. Ádám Gábor; Ágoston Hugó; Balázsi-Pál Előd; Borbély Tamás; Eckstein-Kovács Péter; Gáspárik Attila; Haller István; Kelemen Attila Ármin; Parászka Boróka; Salamon Márton László; Schneider Tibor; Sipos Géza; Soós Károly Róbert; Spielmann-Sebestyén Mihály; Székely Csaba; Székely István; Szilágyi Gál Mihály; Szilágyi Júlia. /Erdélyiek az új antiszemitizmus ellen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

2005. március 18.

Gáspárik Attila az Erdélyi Riport /Nagyvárad/ március 10-i számában azt állította, hogy a romániai magyar lapokat vagy egyáltalán nem, vagy igen kis mértékben érdekelte a Duna Televízió új elnöke. Azt írta, a Háromszék az esemény után hat nappal, a Hírsalátában közöl valamit a változásokról, ugyanakkor ,,hosszan éljenzi a Hír TV megjelenését”. Gáspárik Attila nem olvasta a Háromszék február 12-i számát, de még a címeket sem: Merre, merre, Duna Televízió?, illetve, Mikor lesz elnök? –, továbbá a február 18-i lapszám fényképes írását (Cselényi László a Duna TV új elnöke), február 19-én pedig annyira elvakult a Hír TV-t beharangozó pár sortól, hogy nem látta meg Sylvester Lajos Hogy feljöjjön a Duna TV napja című, lényegesen hosszabb jegyzetét. /Demeter J. Ildikó: Ne csak nézzünk, lássunk is! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

2005. április 15.

Szatmárnémetiben a 70 ezres románságnak 3 napilapja, 3 rádiója és 2 tv-adója van, az 50 ezres magyar lakosságnak pedig csupán egyetlen napilapja. A három többségi rádió közül mindössze egynek van magyar műsora, az is csak heti szűk egy-két órában. Az elmúlt években még kezdeményezés sem történt a helyzet javítására. Két fiatal újságíró, Túrós Lóránd és Erdei Róbert elhatározta, hogy magyar rádiót indít. Az eredeti tervek szerint a City Rádiónak március 15-én kellett volna beindulnia, de pár hetet csúszott a határidő. Már kész a legmodernebb rádiós technikával felszerelt stúdió. A sokféle engedélyeztetésben segítségükre volt Gáspárik Attila és Nagy Zsolt miniszter. A stúdió s berendezésében magáncégek segítettek, legtöbbet a Panatek és a Silcomprest Kft. Összeállt a csapat. Krammer Csilla jogász gazdasági, Schwarczkopf István a műszaki igazgató, s két rádióst is felvettek. Az egyik Bartos Erzsébet, aki Magyarországról tért vissza szeretett városába, a másik Dancs Artur, aki a területi Tarom-iroda vezetését hagyta ott a City Rádióért. A 24 órás adás többsége magyar nyelvű, reggel 6-tól este 6-ig magyar műsorokat sugároznak, amit román nyelvű műsor követ, majd éjszaka zene. Jó esély van rá, hogy az ősztől beinduljon egy önálló magyar tévéadás is Szatmárnémetiben. /Sike Lajos: Tíz évi tétlenség után. Magyar rádió és új napilap indul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

2005. június 8.

A FUEN Kongresszus alkalmával Bukarestben járt a Magyar Televízió forgatócsoportja. Kovács Gábor szerkesztőriporter és Árva Tibor operatőr azonban nemcsak a kongresszus eseményeit dolgozta fel, hanem egy 25 perces riportfilmet is készített a bukaresti magyar jelenlétről. Jártak a Hungarológián, a Szabadalmi és Találmányi Hivatalban, a Petőfi Házban, a Calvineumban, de megfordultak a kedvenc értelmiségi találkozóhelyen, a Sanyi kocsmában is. Többek közt megszólaltatták Markó Bélát, Nagy Zsoltot, Niculescu Tónit, Gáspárik Attilát, Ágoston Hugót, Varga Gábort. /Bukarest magyarul a Magyar Televízióban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./

2005. augusztus 10.

Tizedszer rendezték meg a Minimum Party Alkotótábort idén Kászonfeltízen, a Tiszástőn. Molnár István táborszervező kifejtette, az alkotótábor nyitva áll bárki előtt. A vizuális művészetek műhelyét Bob József marosvásárhelyi képzőművész vezeti. Bata Rita budapesti koreográfus vezeti a mozgásszínház-műhelyt, Zéno Apostolache marosvásárhelyi zeneszerző a zeneit, Fekete Zsolt médiaművész a fotóműhelyt. Az Élboy, kísérleti színházműhely – Szabó Attila, Vranyecz Artúr és Molnár István örömszínháza – esténként szórakoztatja a táborlakókat. A Gáspárik Attila színész és média-szakember irányította filmes műhely számos kisfilmet készít és forgat. /Kristó Tibor: Minimum Party tizedszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./

2005. október 8.

A napokban Gáspárik Attilának, a Román Audiovizuális Tanács alelnökének a szervezésében Marosvásárhelyen médiatalálkozót tartottak az Erdélyben magyar nyelven sugárzó rádiók, televíziók és kábeltelevízió- szolgáltatók képviselői, valamit a magyarországi regionális médiaműhelyek képviselői. A rendezvény fő támogatója és ötletgazdája a magyar Országos Rádió és Televízió Testület volt. Markó Béla elnök köszöntő beszédében a sajtó és politikum viszonyát egymástól függő partneri kapcsolatként próbálta meghatározni. Pozitívumként említette, hogy az erdélyi sajtó megőrizte konzervatív jellegét és nem majmolta az eldurvult, bulvárosodott román médiát. A Marosvásárhelyen létrehozandó közszolgálati televízió-stúdióról elmondta, hogy ez fele-fele arányban fog román illetve magyar nyelven sugározni. /A helyi rádiók és televíziók találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./

2005. október 11.

A hat évtizedes múltú Romániai Magyar Szó napilap romjain, RMDSZ-es hátszéllel jön létre az Új Magyar Szó – állította a Heti Válasz budapesti hetilap határon túli lapokról közölt elemzése. A hetilap szerint az ellen-Krónikaként született Erdélyi Riport nem váltotta be a reményeket. Azt is hozzátették, hogy az új kiadványnak várhatóan bőven jut majd magyar kormányzati pénzekből. Erre utal az is, hogy a Szülőföld Alap legutóbbi ülésén az RMDSZ képviselőjének felvetésére kiemelt célként elfogadták a határon túli magyar sajtó támogatását. ”Kicsit másképp: nagyobb távolságtartással, sokkal kritikusabban” tájékoztat majd a lap a fővárosi magyar politikai jelenlétről – ígérte a mutatványszám vezércikkében Stanik István. Vajon kikre céloz a lap vezérigazgatója és az RMDSZ kommunikációs igazgatója? A jobblétre szenderült Romániai Magyar Szóra, vagy a másik, szintén általa kiadott lapra – a Gáspárik Attila által csak Erdélyi Jelentéstevők lapjának nevezett, gyengélkedő Erdélyi Riportra? A nagyváradi Reggeli Újság szerint a lapindítók „alaposan elszólták magukat”, amikor beharangozójukban az RMDSZ programjának felkarolásáról írtak, és arról, hogy szigorú kritikusai lesznek azoknak a romániai magyar politikusoknak, akik ettől eltérnek. Vagyis gyakorlatilag központi pártlapként lép színre az ÚMSZ, „hadat üzenve” az RMDSZ-től elhajlóknak – összegez a bihari napilap. A Transindex nevű romániai portál látszólag kritikus hangú, valójában azonban reklám-ízű beharangozójában az idei év legfontosabb „médiás eseményének” nevezte az ÚMSZ megjelenését. Ágoston Hugó főszerkesztő az olvasók körében népszerű Médiavetítő című rovatát is átvitte a Krónikától. Az egyházi szférát egy református lelkipásztor, a református egyházzal nem túl közeli kapcsolatban álló romániai CE Szövetség egyik tagja: Visky István képviseli, a Gondolatjel című rovattal. Ami a munkatársakat illeti, nagy az átfedés: volt RMSZ-újságírókból, Erdélyi Riport-munkatársakból és máshonnan igazoltakból áll össze a csapat. A vezető szerkesztők közül Bércesi Tünde az Erdélyi Riporttól érkezett, Salamon Márton László az ÚMSZ fő riválisának számító Krónikától vált meg. Kicsit mellbevágó: a Bulvár rovatban ad hírt a lap az egyik legutóbbi magyarverésről (egy székely öregembert rendőrök vertek agyba-főbe szemtanúk előtt, mert nem beszélte jól az állam nyelvét). /Fábián Tibor: Betűcsere. RMSZ-ből ÚMSZ. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 11./

2005. október 28.

A román-magyar kormányülés után a bukaresti és a budapesti közszolgálati adó, az RTV és a Duna Televízió közös beszélgető műsort szervezett az eredmények kiértékelésére. A két csapatban közös az volt, hogy egyiknek sem hiányzott egy olyan személy, aki képviselné azokat, akiket a legjobban érint a román-magyar viszony. Vagyis az erdélyi magyarokat, vagy a magyarországi románokat. A kisebbség véleményét itt a többség képviseli. „Igazuk is van: lehet, hogy csak dadogtunk volna hibás román, illetve helytelen magyar beszédünkkel. Sértettük volna a két ország érzékenységét.” – írta Gáspárik Attila. Nagyon rosszul esett, hogy Bukarestben és Budapesten is másodrangúnak tekintenek, legalábbis bizonyos körökben, tette hozzá. A szerző cikkét az Új Magyar Szónak küldte, de ott visszautasították. /Gáspárik Attila (Transindex): Gondoskodó kezek. Közös kormányülés – tévé által homályosan. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 28./

2005. november 1.

Az Erdélyi Magyar Ifjak célja a Trianon-film bemutatókörútjának megszervezésével az volt, hogy bevigyék a magyar és román közbeszédbe a diktátum kérdését. Az erdélyi Trianon-járás kronológiája 2005. január 7. – Kolozsváron kezdődik a Trianon-film erdélyi körútja. A Protestáns Teológia Dísztermébe nem férnek be az érdeklődők. Mintegy ötszáz ember nézheti meg a filmet, legalább annyian kint rekednek. A szervezők megígérik, a körút végén visszatérnek a kincses városba, és megismétlik a vetítést. Január 8. – Sepsiszentgyörgyön is szűknek bizonyul a megyei könyvtár Gábor Áron terme. Január 9. – Kézdivásárhelyen mintegy ezren vesznek részt a Vigadóban rendezett filmvetítésen. Január 10. – Hasonló a létszám a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel már délelőtt, bár nem szerepelt az előzetes programban, Gyergyószentmiklós zsúfolásig telt Uránia filmklubjában is bemutatta filmjét Koltay és Raffay. Mona Musca kulturális miniszter törvénytelennek nyilvánítja a filmvetítéseket, utasítására az Országos Mozivállalat feljelentést tesz a Belügyminisztériumnál. Január 11. – Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Házban vetítik le a filmet több száz embernek. Az EMI nyilatkozatban tiltakozik a feljelentés ellen, jelezve, a díjmentes, kulturális intézményekben történő filmvetítésekre nem vonatkozik a mozitörvény. Az aláírók mondvacsinált indokokat és cenzúrát emlegetnek, felkérik a kormányon lévő RMDSZ-t, foglaljon állást az ügyben, és járjon közben az illetékes szerveknél a vizsgálat mielőbbi megszüntetése érdekében. Választ nem kapnak. Január 12. – Marosvásárhelyen elmarad a vetítés. A szervezők nem kívánják tovább élezni a helyzetet, ezért elhalasztják a bemutatót a helyzet tisztázásáig, így csak a film alkotóival találkozik az ezeregynéhány ember. Az eredeti helyszín, a Diakóniai Központ egyik terme kicsinek bizonyul, a tömeg átvonul a Vártemplomba, ahol „hirtelen és váratlan” áramszünet miatt gyertyafénynél beszélgetnek. Közben mintegy száz kommandós és több rohamkocsi veszi körül a templomot, az előadókat állandó megfigyelés alatt tartják. Szintén január 12-én, miután előzőleg levélben arra figyelmeztette az Udvarhelyi Fiatal Fórumot, amennyiben levetíti a Trianont, büntetésre számíthat, a prefektus felsőbb utasításra ötvenmilliós büntetést ró ki Jakab Attila UFF-elnökre a 418/2003-as kormányhatározat 2-es paragrafusának h.) cikkelyére hivatkozva. Kovács Csabát is megbüntetik Csíkszeredában. Ugyancsak felső utasításnak engedelmeskedve megszólal Mihai Hardau, Kolozs megye főispánja is. Közleményben emel szót a filmvetítés ellen, azt állítva, hogy a film „Nagy-Magyarország visszaállításáért száll síkra”. Fenyegetést is megfogalmaz: a vetítés megismétlése esetén büntetést eszközöl ki. Ezenkívül magánbeszélgetésre hívja Juhász Tamást, a Protestáns Teológiai Intézet rektorát, hogy nyomást gyakoroljon rá, s ezáltal elérje a következő vetítés felfüggesztését, valamint az EMI-től való elhatárolódást. Nem sikerül neki. Az Egyesült Magyar Ifjúság nyílt levélben szólítja fel Somogyi Ferenc külügyminisztert a megfelelő diplomáciai lépések megtételére. Markó Béla RMDSZ-elnök a román ultrák szája íze szerint beszél: a szervezők nem vették figyelembe a filmvetítésekre vonatkozó törvényeket, Frunda György szenátor szerint az előírásokat azok használják fel, akik nem értenek egyet a film tartalmával. Január 13. – A szervezők bejelentik, hogy a film vetítése nélkül tartanak fórumot Kolozsváron. A beszélgetésre ott maradó mintegy százötven résztvevő azt kéri az RMDSZ-től, az ügy melletti kiállása jeléül március 15-én vetítsék le a filmet a Sportcsarnokban. Az EMI másnap nyílt levélben közvetíti a kérést a pártnak. Válasz nem érkezik. A fórumot sajtótájékoztató előzi meg, ezen Koltay Gábor filmrendező, Raffay Ernő történész és Bagoly Zsolt EMI-alelnök a román sajtó valótlan állításait cáfolja, a vitás jogi és ideológiai kérdéseket próbálja tisztázni. Január 14. – Koltay Gábor és Raffay Ernő nyílt levélben fordul Románia miniszterelnökéhez, melyben kérik, a szervezőket mentsék fel a vádak alól, s tegyék lehetővé, hogy a filmet bárki megnézhesse félelem és retorziók nélkül. Választ nem kapnak. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács elnöke szerint nem legális a kirótt büntetés. Január 15. – A Székely Nemzeti Tanács sajtóközleményében kifejti: a kulturális szaktárca és a rendőrség politikai indíttatású intézkedései sértik a magyar identitás szabad megélését. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség háromszéki elnöke szintén kéri „az erdélyi fiatalok ellen irányuló megfélemlítő és megtorló akciók” leállítását. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, Országos Magyar Diákszövetség, Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Romániai Magyar Cserkészszövetség, Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége) határozottan elítélik a Művelődési és a Belügyminisztérium intézkedéseit. Január 16. – Kézdivásárhelyen Salamon Ferenctől, a vetítésnek helyet adó intézmény igazgatójától, valamint Damó Csabától, az Uránia Filmklub vezetőjétől telefonon érdeklődnek a vetítésről a Román Hírszerző Szolgálat megyei hivatalától. Január 17. – A sepsiszentgyörgyi rendőrség kihallgatásra hívja be Nemes Előd háromszéki EMI-elnököt. Január 18. – A kolozsvári rendőrség kihallgatja Juhász Tamás rektort, Soós Sándor elnököt és Bagoly Zsolt alelnököt. A Kolozs megyei főispán feljelentésére bűnügyi eljárás indul Soós és Bagoly ellen fasiszta, rasszista, xenofób jelképek népszerűsítése címén. Mona Musca levelet ír Soós Sándor EMI-elnöknek, melyben igazát bizonygatja. Ismerteti a tényállást, ámde levelében Velünk élő Trianon című filmről beszél, amely a tizennégy részes dokumentumfilm címe. Január 19-én a miniszter asszony közleményben tagadja, hogy a Minisztérium ismerné a film tartalmát, és tagadja a cenzúrázás vádját. Január 20. – Eva Maria Barki bécsi nemzetközi jogász politikai és jogi szempontból egyaránt felháborítónak mondja mind a filmvetítés megakadályozását, mind pedig a magyar parlament tiltakozásának hiányát. Január 24. – Németh Zsolt fideszes képviselő a parlamentben arra kér választ Somogyi Ferenc külügyminisztertől, milyen lépéseket szándékozik tenni a magyar diplomácia a román hatóságok eljárása nyomán. Nem kap konkrétumokat tartalmazó választ. Január 25. – Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése kijelenti, a hatalom megsértette a szólás és a gyülekezés szabadságát, és reményét fejezi ki, hogy az RMDSZ kormánytényezőként fel fog lépni a meghurcolt személyek érdekében. Gál Kinga EP-képviselő felhívja az Európai Parlament és a Bizottság figyelmét az eseményekre, melyeket elfogadhatatlannak és az EU alapelveivel összeegyeztethetetlennek nevez. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház, valamint az Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökei, valamint a Protestáns Teológiai Intézet rektora és dékánja nyilatkozatban tiltakozik az ellen, hogy az állami hatóságok a szervezőket kifaggassák és a törvénysértés gyanújába hozzák, s ezáltal beleszóljanak egyházaik életébe. Január 27. – Schöpflin György fideszes képviselő az Európai Parlamentben követeli a hatósági zaklatások leállítását. Február 7. – Sajtótájékoztatón adja hírül a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, hogy a csíkcsicsói művelődési házban vasárnap este engedély nélkül levetített Trianon-film miatt Lukács Péterre, a Magyar Polgári Szövetség helyi elnökére 100 millió lejes pénzbírságot rótt ki. Február 9. – Az Antena 1 kereskedelmi televízió – román lapok szerint titkosszolgálati utasításra – bemutatja a filmet. Az alkotást bombariadó előzte meg, és parázs vita követte az alkotók és román történészek, újságírók között, közben magyargyűlölő üzenetek tucatjai érkeztek be a stúdióba drótpostán és telefonon. Február 10. – Koltay és Raffay sajtóértekezletet tart Bukarestben. A megjelent újságírók hevesen támadják őket, Európa-ellenes revizionista propagandának nevezve a Trianon-filmet. Február 14. – Somogyi Ferenc külügyminiszter válaszol az Egyesült Magyar Ifjúságnak. Megígéri, figyelemmel követi az eseményeket, már csak a „minél kiegyensúlyozottabb magyar–román viszony ápolása iránti felelősség” miatt is. Március 5. – Az EMI országos gyűlése közleményben ismerteti a valós tényállást, és bebizonyítja, hogy a film tartalma miatti politikai kampányról van szó, melyet az emberi jogok durva megsértésének tartanak. Március 7. – Alapfokon tárgyalják Jakab Attila fellebbezését. Védelmét Marosi György ügyvéd díjmentesen vállalta el. Március 12. – Jakab Attilát értesíti ügyvédje, hogy megnyerte a pert, a székelyudvarhelyi bíróság érvénytelenítette büntetését. Március 21. – Megjelenik Koltay Gábor új, filmjével azonos című kötete Botrány Erdélyben! alcímmel. Április 4. – Újabb tárgyalás zajlik le Udvarhelyen, tanúkat is kihallgatnak. Április 12. – Jakab pert nyer első fokon. A rendőrség bejelenti, élni fog a fellebbezés jogával. Április 20. – kihallgatják az EMI országos elnökét és alelnökét az ügyészségen. A vád: fasiszta, rasszista, xenofób jelképek terjesztése, melyért a 31/2002-es kormányrendelet szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés róható ki. Április 25. – Elejtik a vádat a kolozsvári ügyészségen. Május 6. – Írásban értesítik az EMI elnökét és alelnökét, hogy a filmvetítés ügyében ellenük indított vizsgálatot lezárták. Június 6. – A csíkszeredai bíróság alapfokon elutasítja Kovács Csaba fellebbezését. A bíró nem indokolja meg döntését. Június 21. – A Csíkszeredai Bíróság helyet ad a csíkcsicsói Péter Lukács fellebbezésének. Július 28. – Lemond Mona Musca. Távozása után folytatódik szervezetünk februárban indított bejegyzése, melyre a Kulturális Minisztériumnak is áldását kell adnia. Szeptember 22. – Az Erdélyi Magyar Ifjak bejegyzett, önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetté válik. A bejegyzés február óta húzódott különböző formai és eljárásbeli hibák ürügyén. Október 6. – Csíkszeredában Kovács Csaba megnyeri a pert. Sem az ítéletet, sem az indoklást nem közlik hivatalosan a felekkel. Október 26. – Jogerős ítéletet hoz a Hargita Megyei Törvényszék a székelyudvarhelyi Jakab Attila ügyében: nem kell kifizetnie a pénzbírságot. /B. Zs.: Az erdélyi Trianon-járás kronológiája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 1./

2005. november 30.

Székelyföldi körúton hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) három vezetője, Cozmin Gusa elnök, illetve Lavinia Sandru és Aurelian Pavelescu az RMDSZ-nek arra a szándékára, hogy Hargita és Kovászna megye területén „magyar enklávét” hozzon létre. November 29-én Csíkszeredában a politikusok elmondták, a PIN készül beperelni az RMDSZ-t amiatt, hogy a magyar érdekvédelmi szervezet „Románia ellen lobbizik az európai intézményeknél”. A PIN kifogásolta, hogy Gál Kinga, Magyarország európai parlamenti képviselője is „Románia ellen lobbizik”. Gusa szerint megengedhetetlen, hogy Gál Kinga – aki román állampolgár volt és Szilágyi Zsolt egykori RMDSZ-képviselő felesége – most magyar állampolgárként bírálja Romániát. Lavinia Sandru elmondta: arra készül, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelenti az RMDSZ-t amiatt, hogy a szövetségnek egyetlen női képviselője sincs a parlamentben. A három politikus az RMDSZ vezetői ellen is támadást intéztek. Lavinia Sandru tudomása szerint „Verestóy Attila szenátor és Borbély László miniszter az egykori kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, míg Markó Béla együttműködött a Szekuritátéval”. „A PIN-esek kijelentései szemenszedett hazugságok” – szögezte le Borbély László megbízott miniszter. Hozzátette: „A PIN elnökének tudnia kellene, hogy azok, akik a parlamentben vannak, átestek egy CNSAS-s átvilágításon, amiből kiderült, hogy nem működtek együtt semmilyen formában a titkosszolgálatokkal.” /CNSAS : Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság/ A miniszter szerint Cozmin Gusa egy teljesen hitelét vesztett figura: miután három pártból kirakták, most egy zsebpártot alakított. Cristian Parvulescu politológus leszögezte, hogy ádáz harc folyik a határozatlan szavazókért. Ebben a helyzetben egyesek a nacionalizmus eszközéhez térnek vissza. Cozmin Gusa az OTV éjszakai műsorában is megszólalt. A szélsőséges politikusok gyakori megszólaltatásáról ismert csatorna elsősorban a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban képviselt elutasító álláspontjáról faggatta a PIN elnökét. Gusa a titkosszolgálatok manipulációit emlegetve beszélt a tizenöt éve tartó „magyar összeesküvésről”, melynek célja Románia feldarabolása és a Székelyföld enklavizálása. Az élő műsorba betelefonált Halász János, az ITD-Hungary Magyar Kereskedelmi Iroda vezetője, aki figyelmeztetett, hogy a magyarellenes hangulatkeltés negatívan befolyásolja a román-magyar gazdasági kapcsolatokat. Gusa mikrofonját is lecsatolva elutasította a párbeszédet, azonban jelezte a nézőknek, hogy Halász János mint nyolcvankilenc előtt is aktív külkereskedelmi tisztviselő „a titkosszolgálatok embere, amely akkor egyet jelentett a szovjet KGB-vel”. „Ez a fajta hangulatkeltés árt a magyar gazdaságnak – jelentette ki az Új Magyar Szónak Halász János. – Egyfajta elbizonytalanodás ugyanis már amúgy is létezik Romániában a magyar befektetőkkel szemben”. „Gazdasági diplomataként kötelességem kormányom kapcsolatait megvédeni” – indokolta Halász döntését, hogy betelefonált az OTV éjszakai műsorába. „Bárhova nyúlunk az OTV-ben, mindenhol hibát találunk” – nyilatkozta Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. November 29-i ülésén is két esetben kifogásolta a testület az OTV munkáját: burkolt reklámok miatt küldtek megrovást, pár napja 250 millió régi lejes pénzbüntetést is kiróttak. Jelenleg a CNA és a tévécsatorna között húsz per van folyamatban, ugyanis a csatorna eddig egyetlen, a testület által kiszabott büntetést sem volt hajlandó kifizetni. A CNA kivizsgálást indított a mostani műsor ügyében. /”PIN-kód”: székelyföldi körúton a magyarellenesség új zászlóvivői. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2005. december 7.

„Kétezer-ötszáz lejbe került az OTV-nek a kisebbségi törvény” – fogalmazott az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) ülését követően Gáspárik Attila, a testület alelnöke. A CNA az Új Magyar Szó jelzésére indított kivizsgálást a csatorna november 28-i műsorával kapcsolatosan. Ekkor a meghívott Cosmin Gusa a Nemzeti Kezdeményezés Pártja /PIN/ elnöke a kisebbségi törvénytervezetről és „tizenöt éve tartó magyar összeesküvésről” értekezett. A testület eleinte mindössze megrovást akart adni az OTV-nek, közel egyórás vita folyt a pénzbüntetés súlyáról. „Azzal érveltem, hogy ilyen súlyos helyzetben meg kell torolnunk a vétséget, hiszen éppen ezzel bizonyíthatják: a kisebbségek védelme tökéletesen működik Romániában” – nyilatkozta Gáspárik Attila. Az OTV-nek jelenleg húsz pere van folyamatban, ugyanis a TV-csatorna minden egyes eddig kirótt CNA-büntetést megfellebbezett. /Gergely Edit: Fogást talált az OTV-n a médiafelügyelet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

2006. január 10.

Marosvásárhelyen az utóbbi években csak rövid időre találkozhattak magyar nyelvű helyi műsorokkal a tévénézők. Most bejelentették, hogy a Marosvásárhelyi Televízió két hét múlva indítja adását, amelyben a román nyelvű műsorok mellett magyar nyelvű híradó, illetve vitaműsorok is helyet kapnak. Simonffy Katalin, a Román Televízió magyar adásának szerkesztője szerint a Marosvásárhelyi Televízió leginkább párttévének minősíthető vállalkozás. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke kizárta ennek a lehetőségét. A Marosvásárhelyi Televízió szerkesztőségét Mugurel Gorea vezeti. A magyar szerkesztőket a helyi napilapok munkatársai, illetve a rádiós újságírók közül toborozták. Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió kuratóriumi tagja szerint magánvállalkozásról van szó, amelynek semmi köze nincs a közszolgálati televízióhoz. Marosvásárhelyen saját tévéadó a rendszerváltást követő év, 1990 elején működött – mindössze néhány hétig. A műsorszórás jogát a nacionalista erők tiltatták be. A Pro TV, illetve az Antena 1 marosvásárhelyi stúdiói később próbálkoztak magyar nyelvű műsorok bevezetésével, de idővel megszüntették azokat. /Új jel a vásárhelyi képernyőn. Két hét múlva magyar nyelvű helyi műsorokat is nézhetnek a marosvásárhelyiek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./

2006. január 12.

Az audiovizuális média, valamint a pártok képviselőivel tartott egyeztetést Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, a Gáspárik által javasolt tervezet „megfeneklése” miatt. A tervezet a médiaszerepléseket egyharmados arányban írja elő a kormányzat, az ellenzék és az önkormányzat részére. „Számomra elfogadhatatlan, hogy az RMDSZ a kimutatások szerint lényegesen számaránya alatt szerepel a műsorokban” – nyilatkozta Gáspárik. „Nem vagyunk mi könyvelők” – jelentette ki erre Rodica Culcer, a közszolgálati tévé egyes csatornájának vezetője. Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő kiemelte: gyakran előfordul, hogy más televíziók az RMDSZ-es képviselőkkel készített interjúkat végül nem teszik adásba. /Gergely Edit: Megfogalmazása szerint „kibeszélő-showra” hívta az audiovizuális média, valamint a pártok képviselőit Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

2006. január 21.

Alexiu George a lap szerkesztőségéhez írt levelében alkoholizmussal, az intézmény hírnevének rontásával, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) aláírásgyűjtésének támogatásával vádolta a Román Televízió Kolozsvári Stúdiója kisebbségi szerkesztőségének vezetőjét, Bardócz Sándort. A televízió kolozsvári igazgatója, Romeo Couti megjegyezte: Bardócz Sándor munkájával elégedett. Az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Gáspárik Attila szintén megkapta a levelet. Mivel ehhez hasonló rágalmazó üzeneteket szinte naponta kap, nem foglalkozik azokkal. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Súlyos vádakkal illették Bardócz Sándort. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

2006. február 10.

Lakossági bejelentés alapján tárgyalta meg a National TV egyik műsorát, és minden idők legmagasabb – 10 ezer lejes – büntetését szabta ki a csatornára az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A műsorban Frunda György jelentéséről Aurelian Pavelescu független képviselő és Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor beszélt meghívottként, mialatt a beérkező, a képernyőn közvetített rövid mobiltelefonos üzenetek szövege, nagyon sok esetben magyarellenes volt. A CNA alelnöke, Gáspárik Attila azt is sérelmezte, hogy az adást másnap megismételték változatlan formában, az SMS-ekkel együtt. /Büntetősarok: magyarellenes SMS-ekért fizet a National TV. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./

2006. február 15.

Február 17-én kezd műsorokat sugározni Erdélyben a jelenleg 44 országban fogható katolikus Mária Rádió. A világméretű hálózat Székelyföldre is telepített adóállomást, amely Gyergyószentmiklós és Csíkszereda között található. A rádió Marosvásárhelytől Brassóig, Gyergyótól Segesvárig sugároz magyar és román nyelvű műsorokat – mondta el Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Szintén nagy teljesítményű frekvenciát kapott Zilah is, amely Szilágyságot fedi le. A nagyváradi székhelyű stúdió vezetője, Szatmári Ferenc közölte: próbaadásokat már több mint egy hete sugároznak. „A Mária Rádió úgy lesz alternatívája a közszolgálati rádióknak, hogy a vallási műsorok mellett közönséget érintő közéleti és kulturális feladatokat is ellátnak” – határozta meg a műsorrács arculatát Gáspárik. A katolikus rádió hivatalos megnyitója március 25-én lesz. A 24 órán át sugárzó rádiócsatorna magyar és román nyelvű műsorainak idejét a világhálózat vezetősége határozza meg. /Barabás Márti: Mária Rádió, a „napos” igény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

2006. március 8.

Gáspárik Attila médiablogját – gasparik.egologo. transindex.ro – nevezte ki a magyarországi HVG gazdasági hetilap a hét blogjának. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnökét az erdélyi média erejéről és hiteléről kérdezte a lap munkatársa. Gáspárik szerint az erdélyi magyar média most indul – ami eddig volt, az valami „bevezetés a magyar médiába”. A nyomtatott sajtónak, a tévének és a rádiónak közös stratégiát kell kidolgoznia. Az újságíró felvetette, hogy a román médiában erősebb a magyarellenes uszítás, de Gáspárik szerint nem nagyobbak a támadások, mint 4-5 évvel ezelőtt. Úgy látja, hogy „sokkal érzékenyebbek vagyunk”, ez nagyon helyes. Hosszú távon a támadások meg fognak maradni, „a kérdés az, hogy van-e annyi bölcsesség bennünk, hogy ezt méltóságteljesen leszereljük.” /Gergely Edit: „Mutyiban beszélgetünk” Interjú Gáspárik Attilával, az Országos Audiovizuális Tanács alelnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

2006. március 29.

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) első ízben döntött úgy, hogy az ország valamelyik városában nyelvi szempontok alapján ítél oda rádiófrekvenciát – közölte Gáspárik Attila, a bukaresti székhelyű közintézmény alelnöke. Március 9-én a OAT úgy döntött: új frekvenciára ír ki pályázatot cégeknek Kolozsváron, hogy létrehozzák az első magyar nyelvű kereskedelmi rádióadót. A testület májusban dönt, kinek ítéli oda a frekvenciát. A jövőben a polgárok választhatnak az Agnus Rádió, a közszolgálati rádió és az új magyar kereskedelmi adó műsorai közül – jegyezte meg Gáspárik. Úgy véli: Kolozsvár megbír három adót. /Kiss Olivér: Májusban döntenek a kolozsvári kereskedelmi rádióadóról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./

2006. április 20.

Az Autonómia TV elleni cikket közölt a lap: „Húsvétra az urbi et orbi mellé nem kaptunk tehát Autonómiát, csak nyilatkozatokat, ismertetőket.” Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke szerint nem valószínű, hogy bekerül az Autonómia az alapcsomagba. Éppen ő tette fel a kérdést: Mit tett a Duna az elmúlt években a kábelrendszerbe való jutásért? /B. D.: A láthatatlan Autonómia. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 20./

2006. április 25.

Ha egy új tévéadót Autonómia csatornának keresztelnek, nem biztos, hogy ennek bármi köze is van az autonómiánkhoz. Irházi János, a lap munkatársa úgy látja, a Duna tévé új mellékcsatornája nem más, mint Gyurcsányék választásokra időzített könyöradománya. Áthajították a határokon, s most elvárják, vörösre tapsolják a tenyerüket örömükben, amiért szívükön viselik az autonómia ügyét. Maga Balogh Júlia, az Autonómia csatorna főigazgatója sem hiszi, hogy egy előkészítetlen erdélyi tévé helyett ezzel az autonómia ügyét előbbre tolják. A kábelszolgáltatók alapcsomagjában az új adóra nincs hely, erre Gáspárik Attila, a médiafelügyelet alelnöke is figyelmeztetett. És átfutva az első két hét műsorkínálatát, tovább erősödött az újságíróban a meggyőződés, hogy az Autonómia csatorna csupán egy elfuserált, MSZP propaganda-fogás. Az igazi megoldás az önálló erdélyi tévécsatorna lenne. /Irházi János: Bedobtak a csatornába. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 301-316




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék