udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
115
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-115
Névmutató:
Dima, Gheorghe
2008. március 22.
László Ferenc pályáját kimagasló szellemi képességei mellett akaratereje és szilárd keresztény hite határozta meg. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett oklevele szerint fuvolaművészként kezdte a tevékenységét, és több romániai városban, illetve kelet-európai országban hangversenyezett. Néhány év múltán azonban a kamarazene-tanári hivatást választotta. Előbb Kolozsváron a Zenei Líceumban tanított, majd a Bukaresti Zeneakadémián, vállalva a heti rendszerességgel tett utazások fáradalmait, s végül, 1991-től a Kolozsvári Zeneakadémián. Az egyetemen az adjunktusi beosztástól a professzoriig ért el. Kolozsváron tanszék- és doktorátusvezető tanárrá nevezték ki. Jelenleg ugyanitt konzulens professzor. Zenetudósként főleg zenetörténeti kérdésekkel foglalkozott. Több mint húsz könyvének java részét Bartóknak szentelte. Zenetudományi művek mellett konferenciákon tartott előadásokat, de jelentős publicisztikai munkássága is. Éveken át szerkesztette A Hét című lap zenei oldalát. Románul és németül ugyanolyan tökéletességgel, gazdag szókinccsel, magas irodalmi színvonalon beszél és ír, mint magyarul. A Romániai Mozart Társaságnak tíz évig elnöke volt. /Almási István: László Ferenc laudációja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2008. április 12.
Április 11-én a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián díszdoktorrá avatták Szenik Ilona zeneakadémiai konzulens tanárt, aki közel hat évtizede fejti ki népzenetudósi tevékenységét. Ioan Bocsa zeneakadémiai tanár laudációjában vázolta a gazdag életmű főbb állomásait: Szenik Ilona Szamosújváron született, felső fokú zenei tanulmányait 1947–1952 között végezte el Kolozsváron, gyakornokként működött Jagamas János professzor mellett. Munkássága eredményeként több mint száz tudományos cikk, tanulmány, válogatás, könyv született. A díszdoktori cím átvétele után az ünnepelt visszaemlékezett arra, hogy a Magyar Zeneművészeti Intézet hallgatójaként betekintve Bartók és Kodály népzenegyűjtő munkásságába olyan világ tárult eléje, amelyet addig nem ismert. Végezetül ismertették a Media Musica Kiadó gondozásában megjelent, Szenik Ilona írásait tartalmazó három kötetet. /Nagy-Hintós Diana: Díszdoktorrá avatták Szenik Ilona népzenetudóst. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./2009. június 27.
Pedagógus-napok címmel tartotta szokásos tanulmányi évzáróját a tudománnyal és művészettel foglalkozó Interkulturali-THÉ egyesület Kolozsváron, június 19-én, ismertetve idei kutatási eredményeit. Bililbók Renáta (BBTE magyar-angol szak, II. év) Aranka György A lélek halhatatlansága című kéziratos filozófiai értekezéséről beszélt, Kasza Zsolt (BBTE magyar-finn szak, I. év) Bod Péter Magyar Athenasának Benkő József által készített kiegészítését, az Additamentát mutatta be. Moritz Kinga, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék irodalom és társadalom mesterképző programjának hallgatója Körmöczi János többnyelvű filozófia-jegyzetéről értekezett. A színháztörténeti kérdésekkel kapcsolatban dr. Bartha Katalin Ágnes egy méltatlanul elfeledett Shakespeare-színész, Szakács Andor alakításait értelmezte a korabeli színpadi jelnyelv szempontjából. Bazaráth Tünde az irodalom és társadalom mesterképző program hallgatójaként készítette el tanulmányát Nóra lányai. Nők, színésznők, női szerepek címmel. Sófalvi Emese (a Gheorghe Dima Zeneakadémia II. éves mesterképzős hallgatója) Bartók nyelvén gyermekeknek címen vetítéssel, hangszeres előadással illusztrálva érvelt a színvonalas művészi alkotásokkal való korai kapcsolat érdekében. Mike Ágnes (BBTE, német-magyar szak, III. év) bécsi és kolozsvári kutatóhelyeken gyűjtött forrásanyagot ahhoz a német nyelven megírt szakdolgozatához. Az estet dr. Kelemen Attila, a BBTE adjunktusa (Skandináv nyelvek és irodalmak tanszéke) A lappok nyelvéről című előadása zárta. /Dr. Egyed Emese, Dr. Tar Gabriella Nóra: Bod Pétertől a lappokig. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./2009. november 3.
November 14. és 18. között Déván, Nagyszebenben, Aradon és Temesváron koncertezik Tamás Gábor erdélyi származású könnyűzenész. Több mint három évtizede telepedett le Svédországban, és ezalatt a világ szinte minden pontján koncertezett, 1989 óta rendszeresen járja az erdélyi településeket is. Az említett négy városban még sosem koncertezett, a magyar szórványvidékeken koncertezni küldetést jelent a számára. Tamás Gábor 1976-ban döntötte el, hogy elhagyja szülőföldjét. Első gyermekkori traumája volt, hogy a kolozsvári zeneiskola Chisu Leontin nevű – soviniszta és magyargyűlölő – igazgatója kirúgta őt az intézetből, pedig a tehetsége alapján jogosult lett volna ott tanulni. Később bekerült a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumba. Következtek a sikeres évek, amikor 1968 és 1975 között minden könnyűzenei fesztivált, amelyen részt vett, megnyert, majd a bukaresti tévé és rádió magyar adásának lett a zenei szerkesztője. Megtagadta a Ceausescu-rendszert éltető hazafias dalok tolmácsolását, ezért eltiltották a szerepléstől. Lehetősége adódott, hogy külföldre távozzon mint énekes. 1994-ben visszatérte Erdélybe egy 16 várost magába foglaló koncertturnéra, és olyan fogadtatásban volt része, amelyet soha nem fog elfeledni! Teltházak, vastaps, éljenzés. Azóta kétévente jön, a siker egyre nagyobb. Sepsiszentgyörgyön tavalyelőtt 34 ezer ember énekelte a dalait a téren. Ez a fogadtatás szülte az olyan szerzeményeit, mint a Gyere velem a Hargitára, vagy az Ó, Erdély, szép hazám. Megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. Tamás Gábor koncertet koncert után szervez, Erdőszentgyörgytől Amerikáig, Ausztráliáig. Legfontosabb feladatának tartja az utóbbi években ellátogatni olyan helyekre, ahol a magyarság már „alig létezik”, hiszen bennük kell tartani igazán a lelket. Ezért adta mostani koncertturnéjának az Együtt címet. Tamás Gábor /sz. Kolozsvár, 1948. máj. 31./ klasszikus zenét tanult, énekelt a magyar és a román opera gyermekkórusában, 1970-től csak könnyűzenei énekes, a romániai magyar könnyűzenei műfaj egyik megteremtője. /Pataky Lehel Zsolt: Meghálálni a közönség szeretetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./2009. november 11.
November 10-én a kézdivásárhelyi Vigadóban megnyílt Felházi Lenke Zsuzsanna festő- és grafikusművész akvarelleket és pasztelleket bemutató egyéni tárlata. Felházi Lenke Zsuzsanna Kolozsváron született, 1997-ben a Ion Andreescu Művészeti Akadémia grafika szakán szerzett oklevelet. A rajzolás, festés mellett kántorizál, 2003-tól a Kolozsvár-Hidelvei Református Egyházközség kántor-karnagya. Jelenleg másodéves a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium ének szakán. Kisgrafikáival több nemzetközi ex libris kiállításon volt jelen. /(Iochom): Festészeti kiállítás a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./2009. november 13.
Rendhagyó kamaraest volt Kolozsváron november 11-én a Zeneakadémián: a kolozsvári gyökerekkel rendelkező, jelenleg Spanyolországban élő és tevékenykedő Tomosvary Szabo Geza Segismundo gordonkaművész állított emléket zongoraművész édesapjának, Szabó Gézának, aki 1947-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanársegédeként, majd ennek utódintézményében, a Gheorghe Dima Zeneakadémián tanított zongorát, orgonát, partitúraolvasást és zongorakíséretet. A hangverseny műsorán a zeneszerző nagyapa, Delly Szabó Géza egy műve is helyet kapott. Szabó Géza zongoraművész idén töltötte volna be századik életévét. Az évforduló kapcsán László V. Ferenc zenetudós elevenítette fel a zongoraművész életútjának és zenei pályájának főbb elemeit. /Nagy-Hintós Diana: Zenész-dinasztiák Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./2009. november 14.
Négynapos fesztivállal és tudományos ülésszakkal emlékezik Ruha István hegedűművészre a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia közössége, volt tanítványai és tisztelői. November 14-én tudományos konferencia nyitja a rendezvényt. Előadást tart többek között Angi István zeneakadémiai professzor, Visnyai Csaba nagykárolyi zenetanár és Bányainé Line Ildikó, a Budapesti Rádió zenekarának hangversenymestere. A következő napokon koncertekkel áldoznak Ruha István hegedűművész emlékének. /Nagy-Hintós Diana: Ruha István hegedűművészre emlékezünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./2009. november 21.
Az öt évvel ezelőtt elhunyt Ruha István világhírű hegedűművészre emlékezett Kolozsvár zeneszerető közönsége, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, a Transilvania Filharmónia, valamint volt növendékei, tisztelői november 14-e és 17-e között. November 14-én ülésszakon elevenítették fel Ruha István életét, pályafutását, egyedülálló művészetének néhány sajátosságát, majd négy koncerttel adóztak emlékének. /Nagy-Hintós Diana: Fesztivál – Négynapos fesztivált rendeztek Ruha István hegedűművész emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2010. szeptember 8.
Terényi Edét köszöntötték
A Quadro Galériában kiállítással és koncerttel köszöntötték szeptember 6-án, hétfő este barátai és tisztelői a hetvenöt éves Terényi Edét, Kolozsvár és Erdély művészetének egyik fontos egyéniségét.
„Harminchét évesen találkoztam először életemben Dante Alighieri elbűvölő és lebilincselő alkotásával, az Isteni Színjátékkal. Azóta akarva akaratlanul ennek a műnek a hatása alatt élek, mintha Dante vezetne engem a világban, éppen úgy ahogy Vergilius vezette őt az alvilág különböző fokozatain keresztül” – mondta el lapunknak az ünnepelt zeneszerző, muzikológus, akinek ezúttal a grafikáit is láthatták az egybegyűltek.
A grafikus zenész
A tárlatnyitón az érdeklődők a művész – Dante Alighieri Isteni Színjátéka által ihletett – Dantesca című grafikasorozat darabjait, valamint a Dante kertjében című sorozat grafikáit tekintették meg.
„Sokan kérdezték tőlem, hogy miért épp az alvilági témákat festem és miért nincsenek bennük emberi alakok. Nos, úgy érzem, hogy az alvilág sokkal színesebb, sokkal több benne a művészi fantázia. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a helyszínek érzéki megjelenítése, alakok nélkül, vagy azok gondolati megragadása a grafika eszközeivel, sokkal érdekesebb” – magyarázta Terényi a Quadro Galériában látható munkáival kapcsolatban.
„Miután megszületett ennek az ünnepi kiállításnak az ötlete, elkezdtünk reprodukciók után keresgélni, amelyek alapján összeállítottuk volna az eredeti képanyagot. Így találtam rá több olyan grafikára is, amelyek nem képezték eredetileg a kiállítási anyag részét, viszont úgy éreztem, hogy ezeket is föltétlenül ki kell állítanunk, hisz egy különleges úton járó művészről van szó. Mind művészi koncepciója, mind pedig anyagkezelése egyszeri és megismételhetetlen. Szuggesztív erőt árasztó munkákról van szó” – méltatta a művészt Székely–Sebestyén György, a Quadró Galéria vezetője.
A zeneszerző grafikus
Az ünnepi megnyitóra ellátogató, érdeklődő közönségnek valódi összművészeti élményben lehetett része: a tárlatnyitó egyik fénypontját ugyanis a New York-i Forte Duó előadása jelentette. Az Artur Kaganovsky és Szilveszter Kaganovsky Eszter zenészpáros Terényi Ede szerzeményeket adott elő hegedűn és brácsán. Az alkalomra összegyűltek, a szakmabeli valamint a művész baráti társasága és egy pohár borral koccintva köszöntötték a 75 éves művészt. Az érdeklődők a kiállítást szeptember 17-ig tekinthetik meg hétköznaponként 11 és 18 óra között.
Hetvenöt év a művészetek szolgálatában
Terényi Ede 1935-ben született Marosvásárhelyen. Zeneszerző, muzikológus és 1958-tól a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára, ahol zeneszerzést, összhangzattant, ellenponttant valamint zenedramaturgiát tanít.
1983-tól a zenetudományok doktora, kutatási területe: a modern zene harmónia elmélete, az európai zene generációs fejlődés-spirálja, a zenedramaturgia operai és szimfonikus zenei területen. Tagja a Román és a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Több rangos kitűntetésben is részesült, mint a Román Akadémia George Enescu díja (1980), Bartók-Pásztory díj (1994), a Román Zeneszerzők díja (1974, 1978), Erkel-díj (2001)
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. március 20.
Emlékplakettet helyeznek el
Március 25-én 17 órakor kerül sor a Karácsonyi Péter-emlékplakett elhelyezésére a Nagykárolyi Kulturális Központ épületén. A szervezők mindazokat elvárják, akik tisztelői a zenetanár munkásságának, a Castelanii Zenekar tagjai voltak, avagy a kultúra pártolói. Az együttes alapítója, Karácsonyi Péter a nagykárolyi zenei élet emblematikus alakja. Március 25-én a 71. életévét töltötte volna be. Az emlékplakettet tanítványai, Bogdan Georgescu és Szűcs József kezdeményezésére helyezik ki.
A szervezők az alábbi írással ismertetik Karácsonyi Péter munkásságát azon kevesekkel, akik nem hallottak arról:
„A Castelanii, négy évtizedes múltra tekint vissza és egyet jelent Karácsonyi Péter zenetanárral valamint Nagykárollyal. A Castelanii jelenség több mint kilenc generáció életét tette teljesebbé, megszépítve, és nem keveseknél, egészen meghatározva későbbi életútjukat. Egy valóságos mozgalomról van szó, mely a hatvanas évek elején indult útnak, azóta is töretlen sikernek örvend és időközben a zene városává avanzsálta Nagykárolyt. A hajdani tanítványoknak köszönhetően, ez a mozgalom ma is él a városban.
A felnövekvő generációk sikert sikerre halmoztak. Ezt számos rádió és televízió felvétel, megannyi fesztiváldíj és több kiadott lemez igazolja.
A Castelanii fennállásának 46 éve alatt neves előadókkal működött közre.
Mindennek létrejöttéért Karácsonyi Péternek a művésznek tartozunk köszönettel, aki míves módjára ékszert faragott a Castelanii névből.
1940. március 25-én született Budapesten. 1956-ban érettségizett Nagykárolyban, 1959-ben Temesváron elektrotechnikusi, majd 1962-ben Kolozsváron híd- és útépítészi diplomát, 1965-ben pedig pedagógusi képesítést szerez.
1971-ben végez a Gheorghe Dima Konzervatórium, Zeneszerző és Muzikológia Fakultásán. 1978-ban karmesteri képesítést szerez. 1983-ban megkapja a Román Tanügyminisztérium Érdemes Tanári elismerését, majd 1994-ben a Kultúra Kiválósága-díjjal is kitüntetik.
2001. október 20-án, 62 esztendős korában hunyt el.
2005-ben, post mortem megkapta Nagykároly megyejogú város Pro Urbe-díját.
Magától értetődő, hogy a fentebbi felsorolás kevés arra, hogy kifejezze Karácsonyi Péter nagyságát. Igazán és őszintén Róla szólni tanítványai tudnak, kiknek emlékezetében örökre megmarad. Számukra Karácsonyi Péter tanár úr halhatatlan, hiszen nem mennek el örökre azok, akik egész életüket egy közös és magasztos cél szolgálatába állították." Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)2011. május 17.
Hary Béla
(1934-2011)
Városunk egyik kiemelkedõ karmester-egyénisége 1934. október 2-án született Szilágysomlyón. 1952-ben érettségizett a kolozsvári zenelíceumban, majd a Gheorghe Dima Zeneakadémiára (akkor: Konzervatórium) felvételizett karmesteri és zeneszerzõi szakra, a szakokatpárhuzamosan végezte el. 1956-ban - még konzervatóriumi diákként - kerül a Kolozsvári Állami Magyar Operába. 1958-ban államvizsgázott, és ezt követõen több mint fél évszázadon át dirigálta az opera repertoárján levõ mûvek többségét.
Az 1960-as években oroszlánrészt vállalt Bartók Béla zenés színpadi mûveinek (Kékszakállú herceg váracímû operának, A csodálatos mandarin címû pantomim és A fából faragott királyfi táncjátéknak) kolozsvári bemutatásában. 1973-1977 és 1984-1989 között a magyar opera igazgatói tisztségét is betöltötte, ám a karmesteri tevékenység gyakorlásáról akkor sem mondott le. Igazgatóként dirigálta Gounod: Faust, Verdi: Álarcosbál, Mozart: Don Juan címû operáját is.
Az 1989-es rendszerváltást követõen a Kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház közötti együttmûködés keretében bemutatott Erkel-operák színrevitelekor nem csak karmesterként vett részt, hanem hat Erkel-operában a zenei dramaturg munkáját is ellátta.
Zeneszerzõként több balett-zenét (Sárga rózsa, Hófehérke és a hét törpe, Játékparádé), továbbá zenekari és kamaramûveket komponált. Farsang címû musicaljét mûsorra tûzte mind a magyar, mind a román opera, sõt a zeneakadémia operaosztálya is.
Zsûrielnök volt a Kolozsvári Magyar Opera vezetõsége által szervezett két nemzetközi operakarmester-versenyen.
Kiváló karmesteri tevékenységéért, a bartóki és az erkeli életmû továbbéltetéséért kitüntetésben részesült: többek között a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét Göncz Árpád akkori magyar köztársasági elnöktõl vette át (1993); az EMKE Erkel-díjjal tüntette ki (1996), a Kolozsvári Magyar Opera fennállásának 50. évfordulóján örökös tagságot nyert (1998); Pro Cultura Hungarica emlékplakettet kapott a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális ?rökség Minisztériumától (2004).
Hary Béla köztudomásúan kitûnõ muzsikus, mint színpadi karmester is kiforrott egyéniség, aki a színpadi összmûvészet szellemében dolgozza ki zeneileg az operák, illetve a balettek partitúráit - írta róla még pályája kezdetén, 1966-ban László Ferenc muzikológus.
Hary Bélának igencsak kiváló a keze. Hosszú pálcával, kimûvelt csuklótechnikával vezényel. A pálcát vezénylõ jó kéz ellenállhatatlan karmesteri delejt közvetít. Magabiztossága, fölénye nem kihívó, hanem magával ragadó. Hary Béla remekül zongorázik, továbbá termékeny zeneszerzõ, jelentékeny alkotó. Karmesteri delejét Hary Béla a vele perszonálunióban élõ zeneszerzõnek is köszönheti - olvashatjuk László Ferenc elõszavát a Hary Béláról szóló életrajzi könyv elsõ lapjain.
Rendkívüli karmesteri teljesítményben gazdag zenei életmû zárult le május 14-én halálával, immár végérvényesen.
Nyugodjék békében!
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)2011. június 28.
Házsongárdi temetõ: egy lépéssel közelebb a védettséghez
Elkezdte a minisztérium a mûemlék-jellegû sírok helyrajzi felmérését
A kulturális és örökségvédelmi minisztérium Kolozs megyei igazgatósága és az általa felkért szakértõk hétfõn elkezdték a kolozsvári Házsongárdi temetõ mûemlék-jellegû sírjainak a felmérését - jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor mûvelõdésügyi szaktárcavezetõ örökségvédelmi kérdésekért felelõs személyi tanácsosa. A sírok, síremlékek helyrajzi beazonosításának célja egyrészt az, hogy többletvédelmet biztosíthassunk számukra, másrészt, hogy mûemlékké nyilvánításukat követõen restaurálhassuk, illetve megfelelõen hasznosíthassuk õket - magyarázta Hegedüs Csilla. Mint elmondta, a Házsongárd a város leglátogatottabb turisztikai célpontja, mintegy ezer turista tekinti meg havonta. A tanácsos megítélése szerint a topográfiai felmérés két hónap alatt elkészülhet, majd november közepéig az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság asztalára kerülhet a védelemre javasolt sírok jegyzéke.
- A topográfiai felmérés eredményei alapján pontosan tudni fogjuk, hogy melyek a védelmet igénylõ sírok, és remélhetõleg kiterjeszthetjük a körülbelül 300 tételbõl álló, mûemlékké nyilvánításra javasolt sírkövek, síremlékek jegyzékét is - részletezte Hegedüs Csilla. Mint elmondta, a hétfõn elkezdõdött munka elsõ szakaszában a szakemberek bejárták a terepet, és viszonyítási pontokat állapítottak meg.
A tanácsos hangsúlyozta: a 2001/422-es mûemlékvédelmi törvény értelmében a tulajdonosnak, azaz a városházának kötelessége biztosítani a temetõ védelmét, megfékeznie az ismétlõdõ vandál tetteket és megfelelõen karbantartani az erdélyi panteont, amelyben egyébként a sokévszázados magyar kultúrtörténet nagyjainak sírjai és síremlékei mellett más nemzetiségek jeles személyiségei is nyugszanak: itt található például Gheorghe Dima zeneszerzõ, Dominic Stanca egykori neves nõgyógyász örök nyughelye, illetve a Haþieganu-család kriptája is.
Az RMDSZ már korábban kezdeményezte a sírhelyek mûemlékké nyilvánítását, a topográfiai mérések pedig ennek a folyamatnak képezik az elsõ technikai lépését - tájékoztatott tegnapi közleményében Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, a szövetség képviselõházi frakciójának vezetõje. - Fontos kiemelni, hogy a temetõben található, mintegy háromszáz mûemlék-jellegû sírhelyet egyenként kell védetté nyilvánítani - összegezte közleményében a politikus.
- A XVI. századtól mûködõ Házsongárdi temetõ osztályozási folyamatának elsõ lépéseként helyrajzilag, azaz parcellánként azonosítjuk erre képesített szakemberek segítségével a törvény védelmére javasolt emlékeket - jelentette ki Leonard Horvath, a Kolozs megyei mûvelõdésügyi igazgatóság vezetõje. Ilyenképpen a városháza is pontosan tudni fogja, melyek a felügyeletet igénylõ sírok - tette hozzá. ?jságírói kérdésre elmondta, egyelõre még nincs hozzáférésük a temetõ irattárában õrzött térképekhez, de a már említett 422-es törvény értelmében a városházának kötelessége a szükséges dokumentációt a felmérést végzõ szakemberek rendelkezésére bocsátania.
1970-ben ugyan a temetõ egészét mûemlékké nyilvánították, de a törvény nem biztosíthat kellõ védelmet az egyes síroknak az erre vonatkozó pontosítás híján - magyarázta Virgil Pop, a Területi Mûemlékvédõ Bizottság fõtanácsosa, aki a topográfiai mérések elkészülése nyomán irányító szerepet vállal majd az országos mûemlékvédelemhez felterjesztendõ dokumentáció elkészítésében. Hegedüs Csilla emlékeztetett arra, hogy az említett eljárást már alkalmazták a bukaresti Bellu (ªerban Vodã) temetõ esetében is: emlékeit utólag helyezték különálló tételenkénta törvény védelme alá.
Amint arról már beszámoltunk, a Házsongárdi temetõben egyre hangsúlyosabban körvonalazódó pusztítási gyakorlat legutóbbi áldozata két, az iktári Bethlen-kripta kertjében tárolt, a közelmúltban restaurált XIX. századi tumba, valamint Nagy Gyula egykori református püspök sírköve volt, amelyeket fáradt olajjal öntöttek le.
A városháza az elmúlt napokban közleményben tájékoztatott arról, hogy az ismétlõdõ sírgyalázások miatt - meghatározatlan számú - térfigyelõ biztonsági kamerát szereltet fel a Házsongárdi temetõben, de az intézkedést még nem foganatosították. A polgármesteri hivatal ugyanakkor bejelentette azt is, hogy tájékoztató kampányt indít annak tudatosítására, hogy mit tehetnek a sírgyalázást tetten érõ polgárok: azonnal hívják a 984-es ingyenes számot, ahol a helyi rendõrségnél jelenthetik az esetet. A kampány keretében a temetõ fõbejáratánál az említett információt feltüntetõ szórólapokat osztogatnak az alkalmazottak.
ZAY ?VA
?sszefogás a Házsongárdért délután 4 órától
A szervezõk által elõzõleg meghirdetett 18 óra helyett szombaton délután 4 órától kezdõdik az ökumenikus istentisztelet és a temetõ közös bejárása.
A Házsongárdi temetõben évek óta büntetlenül gyalázzák és rongálják ismeretlenek a magyar sírokat. Mivel halottaink nem tudják megvédeni sírjaikat, nekünk kell megvédenünk azokat!
A Házsongárd, Erdély panteonjaként, teljes nemzeti közösségünk ügye. ?ppen ezért mindenkit hívunk július 2-án, szombaton délután 4 órára a Házsongárdi temetõ bejáratához, hogy történelmi egyházaink elöljáróinak vezetésével a Bánffy-család nemrégiben meggyalázott sírkertjében ültessük vissza a garázdák által kitépett facsemetéket, és imádkozzunk halottaink nyugalmáért. Az ökumenikus áhítatunkkal is jelezzük: nem hagyjuk veszni a Házsongárdot!
Kegyeletet a holtaknak, békességet az élõknek!
A szervezõk
Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 8.
Harmadik kategóriában a Sapientia
Első alkalommal osztályozták a romániai egyetemeket európai kritériumok alapján. A rangsorolást az oktatási minisztérium megrendelésére az Európai Egyetemek Szövetsége végezte, amely csupán 12 egyetemet értékelt úgy, hogy az első, legmagasabb szintű kategóriába tartozhat.
Az összes magánegyetemet, közöttük a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is a harmadik, legalacsonyabb kategóriába sorolta az Európai Egyetemek Szövetsége a román oktatásügyi minisztérium megrendelésére készült rangsorolásban.
Az első kategóriába azok az egyetemek tartoznak, amelyek az oktatás mellett magas szintű kutatómunkát is végeznek. Az ebbe a csoportba tartozó egyetemek idén 20 százalékkal több helyet kapnak mesteri és doktori képzésre, mint eddig. Ez azt is jelenti – közölte Daniel Funeriu oktatási miniszter –, hogy a doktori képzés 85 százaléka ezeken az egyetemeken fog zajlani.
A második kategóriába rangsorolt egyetemek, amelyek a tudományos nevelés és kutatás feladatát látják el, az eddigivel nagyjából egyenlő számban kapnak mesteri képzésre helyeket, a doktori képzésre viszont kevesebbet, mint eddig.
A harmadik csoportba tartozó egyetemek, amelyek csupán az oktatás feladatát látják el, csak a jó minőségű mesteri képzési programra kapnak engedélyt, a doktori képzések mintegy 1,6 százaléka jut ezeknek az intézményeknek.
Az első, magas szintű kutatómunkát és oktatást végző csoportba tartozik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mellett a Bukaresti Egyetem, a jászvásári Al. I. Cuza Egyetem, a bukaresti Közgazdasági Egyetem, a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a kolozsvári Iuliu Haţeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Bukaresti Műszaki Egyetem, a jászvásári Gh. Asachi Műszaki Egyetem, a kolozsvári és a temesvári Műszaki Egyetem.
A második csoportba rangsorolt egyetemek közül csak azokat említjük, amelyek a Hargita megyei diákok körében népszerűek: a brassói Transilvania Egyetem, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem, a kolozsvári Művészeti és Formatervezés Egyetem, a Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár), valamint a marosvásárhelyi színművészeti egyetem.
Takács Éva
Hargita Népe. Erdély.ma2011. október 18.
Bábfesztivál Kolozsváron
Jó hangulatban kezdődött tegnap a 10. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja Kolozsváron. „Összesen 25 cím szerepel a plakátokon, de egy előadást többször is játszanak majd a fesztivál ideje alatt. Sikeres szervezés után vagyunk, hisz a romániai bábszínházak közül csak a galaci, valamint a craiovai színházak nem tudtak eljönni. Itt van szinte minden társulat, amelyik hazai szinten elismert a szakmában és sikerült három magyarországi színházat is elhívnunk” – tájékoztatta lapunkat Varga Ibolya, a Puck Bábszínház rendezője.
Mint kifejtette, az október 21-ig tartó bábfesztivál különlegessége versenyfesztivál-jellege: az itt fellépő társulatok teljesítményét zsűri bírálja el. A rendező elmondta, a szűkös anyagi keretek miatt nem tudják anyagiakkal is elismerni a versenyző bábosok munkáját, viszont a szakmai díjak annál értékesebbek. Az idei fesztivált a hivatásos társulatok előadásai mellett a kolozsvári, valamint a marosvásárhelyi színiegyetemek diákjainak bemutatkozása, a néprajzi múzeum bábkiállítása fűszerezi.
Az előadásokat a Puck Bábszínház mellett többek közt a Gheorghe Dima Zeneakadémián, a Kolozsvári Magyar Operában, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, valamint a Diákművelődési Házban, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem termeiben tartják meg. Tegnap a magyarországi Vojtina társulat Tótágas című darabjával lépett fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében.
Varga Ibolyától megtudtuk, csütörtökön a budapesti Pályi János művész a Vitéz László vásári bábjátékkal lép fel a Puck Bábszínházban. Ezt követően, délután szakmai előadást tart a kínai, illetve a nyugati típusú vásári bábjátékokról. A fesztivál zárónapján György László, a házigazda Puck Bábszínház tagja a Rumi László által rendezett Vitéz László című vásári bábjátékot adja elő.
A fesztivál egyik különlegessége Sarkadi Bence marionettművész Figura ex Macchina című kortárs zenére kialakított marionett-előadása lesz, amely a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében lesz látható.
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. május 14.
Véget ért a négynapos XV. ETDK Kolozsváron
Záróünnepséggel és díjkiosztóval zárult le vasárnap este a XV. jubileumi reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsváron.
Erdély legnagyobb tudományos magyar diákszemléjén 29 szekcióban közel kétszáz versenyző indult el, száz szakember zsűrizett, akik a díjazott munkák egy részét a jövőben Magyarországon megrendezésre kerülő 31. Országos Diákköri Konferenciára is javasolták. Az idei rendezvény fővédnöke prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora volt.
Az ünnepi gálán a díjátadást megelőzően a Harmonia Cordis és a Gheorghe Dima Zeneakadémia tánccsoportja szórakoztatta a közönséget, majd az ünnepi beszédek következtek. Dr. Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar oktatási vonaláért felelős rektorhelyettese Eötvös Lóránd szavait idézve ismerte el a műhelyteremtő tudós tanárok munkáját, akik képesek bebizonyítani tanítványaiknak, hogy érdemes megvívni a tudományos pályával járó küzdelmeket.
Dr. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet igazgatója beszédében kifejtette, hogy a konferencia során lehetőség adódik az értelmiségi habitusok elsajátítására, valamint annak megértésére, hogy miként zajlik a világ kritikája. Talpas Botond, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke és Vetési Imola, a XV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia stratégiai koordinátora is ünnepnek nevezték a rendezvényt, mely nem valósulhatna meg évről évre a diákok, tanárok, zsűritagok és önkéntes szervezők összehangolt, kitartó munkája nélkül.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) által partnerségben szervezett tudományos verseny dobogósai pénzjutalomban részesültek. A díjazottak listája az etdk.kmdsz.ro honlapon tekinthető meg. A jubileumi tudományos seregszemle az Agapé étteremben szervezett állófogadással és a „jövőre újra, ugyanitt” jelszavakkal zárult.
KMDSZ-közlemény. erdon.ro2012. június 14.
Alig változik az ingyenes helyek száma a BBTE magyar tagozatán
Közzétették az országos egyetemi beiratkozási számokat
Az oktatási minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben a 2012/2013-as egyetemi tanév beiskolázási számait. A romániai állami egyetemek közül a legtöbb ingyenes hely a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) jutott: közel ötezren vehetnek részt ingyenesen az intézmény alapképzésében. A kolozsvári BBTE-t a Bukaresti Műegyetem követi 4750 hellyel, és a „dobogó” harmadik helyét is fővárosi egyetem foglalja el 4650 hellyel. Soós Anna, a BBTE magyar rektorhelyettese elmondta: az egyetemen 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg a magyar tagozaton, ez valamivel több, mint tavaly. Ezzel párhuzamosan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévre összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. A kolozsvári karon 130 elsőévest várnak az itt működő négy szakterületre, de ezek közül csak 68 ingyenes.
Liviu Marian Pop megbízott oktatási miniszter kedden kijelentette, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi alapképzésre vonatkozó, az ingyenes helyek számát szabályozó rendelet.
Az oktatási minisztérium által nemrég kibocsátott közlemény szerint a 2012/2013-as tanévre összesen 62 400 ingyenes helyet hirdetnek meg országos szinten. A román állampolgárságú jelentkezők mellett minden egyetemen külön helyekre felvételizhetnek azok a Moldova köztársaságbeli román származású fiatalok, akik érettségi diplomájukat Romániában szerezték. Szintén helyeket különítenek el azoknak a román nemzetiségű fiataloknak, akik külföldön érettségiztek.
Az ingyenes helyeket az egyetemek besorolásától (I-es, II-es, III-as kategória) függően állapították meg. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet alapján a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) hirdetik meg a legtöbb ingyenes helyet: 4870-et. Ez részben azzal magyarázható, hogy a BBTE I. kategóriás, azaz kutatási és oktatási szempontból is kiemelt fontosságú tanintézmény. A BBTE ingyenes helyeiből 60 helyet különítettek el roma nemzetiségű jelölteknek. Ezen kívül 20 hely áll rendelkezésükre a Romániában leérettségizett, román származású moldovai állampolgároknak, és további 113 helyet hirdettek meg a diaszpórában élő román nemzetiségű fiatalok számára.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese lapunknak azt nyilatkozta: a magyar tagozaton 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg, ez valamivel több, mint tavaly.
Ami a többi, Kolozsváron működő, állami felsőoktatási intézetet illeti, a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem 860, a I. Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 600, a kolozsvári Műegyetem 3200 ingyenes helyet hirdethet meg. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen 150, míg a Gheorghe Dima Zeneakadémián 161 ingyenes hely várja az érettségi diplomával rendelkező fiatalokat.
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem már ezt megelőzően közzétette a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási számot. Az egyetem rektori hivatala adatszolgáltatási irodája által a rendelkezésünkre bocsátott számokból kiderül: a Sapientia összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. Ebből a kolozsvári karon 68 ingyenes, 62 költséghozzájárulásos hely várja a gólyákat.
NAGY-HINTÓS-DIANA. Szabadság (Kolozsvár)2012. november 30.
A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2013. október 25.
Díszdoktorrá avatták Angi István zeneesztétát
Ünnepélyes keretek között, de ugyanakkor családias hangulatban avatták a Gheorghe Dima Zeneakadémia díszdoktorává Angi István nyugalmazott professzort, esztétát tegnap délben, az intézmény zsúfolásig megtelt stúdiótermében. Vasile Jucan rektor beszédében kifejtette: Angi István a zeneakadémia intellektuális tőkéje, szellemi vagyona, hiszen növeli az intézmény minőségét, szavahihetőségét. Laudációjában Pavel Puşcaş zeneakadémiai professzor, esztéta kiemelte: a napokban 80. életévét betöltött Angi professzor fiatalos energiával, teljes szellemi frissességben áll előttünk. Angi István 1933. október 16-án született a székelyföldi Ozsdolán, és éppen hatvan évvel ezelőtt, azaz 1953-ban iratkozott be a kolozsvári zeneakadémiára, ahol tanulmányainak befejezése után, 1958-ban kezdett el tanítani.
– Különleges alkalom a mostani, hiszen olyan kolozsvári személyiséget köszönthetünk, aki nem kevés időt, hatvan évet töltött el az intézmény falai között – hangsúlyozta Pavel Puşcaş a díszdoktorrá avatáson, majd Angi István zeneesztéta munkásságát ismertette. Rámutatott: édesapja a pedagógusi pályát választotta, lánytestvére és felesége is a konzervatóriumot végezte el, tehát szerettei életpályája a zenéhez és az oktatáshoz kötődött. Megtudtuk: Angi István három évig volt a kolozsvári agrártudományi egyetem hallgatója, majd 1953-ban átiratkozott a konzervatórium zenepedagógia szakára, amelyet 1958-ban végzett el. Több mint fél évszázados tanári pályája során nem csak a kolozsvári zeneakadémián, hanem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia és bölcsészeti karán, a képzőművészeti egyetemen, valamint a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen is tanított.
Ez idő alatt rengeteg könyvet, tanulmányt, cikket írt. – Angi István legjellemzőbb tulajdonsága a türelem, a megértés és a reménykedés. Ugyanakkor minden tudomány és művészeti ág érdekli; az elmúlt húsz évben pedig mindent megtanult a számítógépen, amire szüksége volt. Erős istenhitének tulajdonítható a szakrális zene iránti fogékonysága. Két kötetbe foglalt esztétikai tanulmányai a legkiterjedtebb és tartalmasabb romániai tanulmányok, amelyek az elmúlt nyolcvan évben íródtak. Angi István országos hírű esztétikai iskolát hozott létre Kolozsváron, ami pedig emberi tulajdonságait illeti, rendkívüli szerénysége elvitathatatlan – összegezte Pavel Puşcaş. Hozzáfűzte: egykori diákjai Angi papának vagy Angelicusnak, azaz angyalnak hívták a professzort.
– Tanári kvalitásai emberi jellemzőiből eredeztethetők. Egész életét az oktatásnak és a kolozsvári zeneakadémiának szentelte, ezért tartozunk neki tisztelettel és csodálattal – zárta beszédét a zeneesztéta.
Gabriel Banciu professzor, a zeneakadémia szenátusának elnöke felolvasta az intézmény szenátusának szeptember 26-án kelt döntését, amely a díszdoktori cím odaítéléséről döntött, majd Puşcaş a latin nyelvű oklevél tartalmát ismertette.
Angi István megjegyezte: zenetudományi és esztétikai kutatásai kiterjedtek Bartók és Enescu műveire, Kodály Zoltán kórusművészetére, a két Bolyai zeneelméleti koncepciójára is. Mint mondta, az esztétikai kategóriák közül az igazság, a jó és a szépség lineáris rendszert alkot, ezek közül pedig a szépség a legfontosabb, hiszen egyensúlyt teremt. – Az esztétikai kategóriákat a zene által őrizhetjük meg – állapította meg Angi professzor. Az esztétikai kategóriákról szóló kiselőadását Enescu Vox Maris című szimfonikus költeményének részleteivel, Cl. J. Vernet és Tiziano festményeivel, valamint Lucian Blaga-verssorokkal illusztrálta. Angi István köszönetet mondott családjának, azaz lányának és feleségének, kollégáinak, volt diákjainak az ünnepségért. Zárszóként azt kívánta: ahogy ő érezte, hogy Isten mindig vele volt, ugyanúgy ez a jelen lévőknek is adassék meg.
(Nagy-Hintós Diana)
Szabadság (Kolozsvár) 2013. december 7.
In memoriam Szabó Csaba
2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor.
Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére.
Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást.
A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok.
Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe.
Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét."
S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség.
A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist.
A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi.
A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található.
A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente.
Kovács Levente
Népújság (Marosvásárhely)2014. február 27.
Iskola a határon
Kevés olyan iskolaigazgató akad Erdélyben, aki rendszerváltás utáni kollégiumalapítóként immár negyedszázada áll a vártán. Dr. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium vezetője 2014-ben új szakokkal gazdagította a több mint 450 éves intézményt.
– A tervek szerint idén ősztől két szakiskolai osztályt indítana a kolozsvári Református Kollégium. Míg az elméleti líceumok többségében országszerte ódzkodnak a hasonló lépésektől, önök magabiztosan felvállalták. Nem fél attól, hogy csorba eshet az oktatási színvonalon?
– A Kolozs megyei és közép-erdélyi kitekintésű magyar szakiskola ötlete ugyan a református egyházé, de a püspökség mellett a megyei RMDSZ és a tanfelügyelőség is támogatta az elképzelést. Egy darabig úgy tűnt, hogy a megvalósítás is közös lesz, a tárgyalások azonban elakadtak, a másik két partner kifarolt a terv mögül. Így lett a kolozsvári magyar szakoktatás ügye kizárólag a református egyházé, amely az egykori Szeretetház visszakapott iskolaépületében indítaná el a két szakiskolai osztályt. Ez egyelőre mindannyiunk számára megoldásra váró többismeretlenes egyenlet. A félelmek annyiban jogosak, hogy a magyar szakoktatást Kolozsváron szinte nulláról kell kezdenünk: van ugyan épület, de nincsenek szerződtetett, magyarul oktató mérnök-tanárok, mesterek, és „hiánycikk” az olyan cég is, ahol leendő diákjaink gyakorlati oktatását végeznénk. A Kolozsvári Református Kollégium a püspökség kérésére szükségszerűségből vállalta fel a szervezéssel és az új osztályok beindításával járó nem kevés munkát.
– Nem tartja furcsának, hogy míg 1989-ben alig volt elméleti líceum, negyedszázaddal a rendszerváltás után a másik végletbe estünk: ma a szakoktatás számít fehér hollónak, és aki erre adja a fejét, azt sanda szemmel nézik?
– A mai helyzetnek megvan a magyarázata: a rendszerváltás után a szakiskolai és szaklíceumi oktatás összeomlott. 1989-ig a szakoktatás szoros szimbiózisban élt a gyárakkal és ipari centrumokkal. A rendszerváltást követő években ennek vége szakadt: a nagyipar átalakulásával, a nagyüzemek leépülésével az addig jól működő szakoktatás légüres térbe került. Sok szakiskola, szaklíceum megszűnt vagy átalakult, a megmaradók a gyenge oktatási színvonal miatt nem voltak többé vonzóak a diákok számára. A legnagyobb érvágás talán mégis az, hogy megszűnt a gyakorlati képzés, mert nem akadtak cégek, ahol vállalták volna a diákokkal való nyűglődést. A helyzet tarthatatlanságára az oktatási minisztériumban is ráébredtek, de eddig csak szerény próbálkozások voltak, hogy elméleti líceumokban indítsanak egy-egy szakosztályt. Mi tovább akartunk lépni, ezért döntöttünk a szakiskolai osztályok mellett.
– A sikeresen érettségiző diákok statisztikái révén versengő „elit” kollégiumok hogyan tudnak megbirkózni azzal, hogy az eleve gyengébb képességű gyerekekkel indított szakosztályok diákjainak érettségi jegyei lehúzza hírnevüket?
– Erős fenntartásokkal kezelem ezt a versengést. Negyvenkét érettségiző diákunkból tavaly negyven ment át, tehát az érettségi sikerarány 95,4 százalékos volt. Rosszakaróink szerint mi ezzel az eredménnyel kullogunk, mert a kolozsvári magyar líceumokban jobb statisztikák is vannak. Nem szeretnék példálózni senkivel, de olyan magyar líceum is van Kolozsváron, ahol 70 végzősből ötvenet engedtek érettségizni, a többit megbuktatták. A statisztikának szóló oktatás tehát nem ismer gyenge diákokat, holott minden pedagógus tudja, hogy vannak gyengébb képességű gyerekek is. Én sokkal nagyobb eredménynek tartom azt, amikor szórványból jött gyerekeket segítünk a felzárkóztatásban, a sikeres érettségizésben, minthogy egy kilences tanulót tízes, eminens diákká faragjunk. A statisztikák sok mindent eltakarnak. Rengeteg magyar gyereknek eddig nem volt választási lehetősége: ők jórészt kényszerből iratkoztak be az elméleti líceumokba, mivel a mi vidékünkön sem magyar szaklíceumok, sem szakiskolák nem működtek. Elsősorban tehát rájuk gondoltunk az érettségit nem ígérő szakiskolai osztályok beindításával. Visszajelzések szerint sok nyolcadikost érdekel a remélhetőleg ősztől nálunk induló, magyar nyelvű elektronista-, víz- és gázszerelő-, szakács- és fodrászképzés.
– Az annak idején bizonytalanul induló Kolozsvári Református Kollégium és a mostani szakiskolai osztályok tető alá hozása mennyire kihívás Erdély egyik legrégibb magyar kollégiumi igazgatója számára?
– Az akkori és a mai indulás között vannak hasonlóságok, de nagy különbségek is. A fő különbség az, hogy 1990-ben nem volt épületünk, csak egy ígéret az akkori főtanfelügyelő és az oktatási miniszter részéről. A Farkas utcai református templomban megtartott tanévnyitón néhai püspökünk, Csiha Kálmán azt mondta: „Épület még nincs, de az Úristen majd rendel. Elmondhatjuk, hogy ennek az iskolának teste nincs, de lelke van. És ha van lelke, akkor abból lesz valami.” Induláskor sem épület, sem állandó tanári kar, sem tanári fizetések nem voltak. A most induló szakoktatásnak van épülete, vannak osztálytermei és készülő műhelyei, amit magyar állami támogatásból finanszírozunk. A kollégiumunk kiváló tanári karát ki kell egészítenünk néhány mérnök-tanárral és mesterrel. Egyértelmű, hogy ma már teljesen más alapállásból indul a kolozsvári magyar szakoktatás, mint a kollégium 24 évvel ezelőtt.
– A Zsil-völgye zenelíceumának megbecsült zenetanáraként 24 évvel ezelőtt nem tartotta vakmerő döntésnek Kolozsvárra jönni, és olyan kollégiumot elindítani, amihez a lelkesedésen kívül semmivel nem rendelkeztek.
– Kisdiák koromban az egykori Református Kollégiumtól nem messze, a belvárosi Ferences-kolostorban működő zeneiskolába jártam. Mivel étkezdénk nem volt, itt ebédeltünk az Ady-Șincai Líceumban. Már akkor, kisdiákként nagyon megszerettem ezt a helyet. A hírre, hogy újraindul a kollégium, rögtön jöttem Kolozsvárra. Persze naivan hittük az akkori főtanfelügyelő és az oktatási miniszter ígéretét, hogy őszire visszakapjuk a Farkas utcai főépületet. Szeptemberre már minden megváltozott, a májusban tett ígéretről megfeledkeztek, a Șincai Líceum lelakatolta a kaput. 1990 október elsején a Farkas utcai templomban gyűlt össze az újrainduló Kolozsvári Református Kollégium négy IX., két X. és két XI. osztálya. Sem iskolaépület, sem bennlakás nem volt: a szülők és a pedagógusok tanácstalanul vártak. Csiha püspök úr kiállt a belvárosi gyülekezet elé, és a segítségüket kérte: még aznap valamennyi vidéki diákot befogadták a hívek, mindenkinek lett szállása és ellátása. Csiha Kálmán felesége, Emese néni hat gyerekről gondoskodott, főzött, mosott rájuk. Amikor a tanfelügyelőségen látták, hogy nem tágítunk, a Györgyfalvi negyedbeli 16-os iskolában adtak négy termet. Az iskola indulását végül is jóváhagyták a hatóságok, de a tanárok csak 1991 februárjában kaptak először fizetést. Nehéz időszak volt, a tanárok egymást váltották a katedrán: a magyart például első évben hét tanár tanította...
– Mi lett az 1990 tavaszán tett hivatalos ígéretekből?
– A kollégium főépületébe 12 év múlva költözhettünk be. Az egyházkerület papíron ugyan hamarabb visszakapta az ingatlant, mégsem vehettük birtokba, mert Gheorghe Funar polgármester az épületeket használó Șincai Líceum igazgatójával bíróságon támadta meg a restitúciót. Az állam teljes egészében visszaszolgáltatta a kollégium ingatlanjait, mindazt, ami a Farkas utca 16. szám alatti telekkönyvi kivonaton szerepelt. A városvezetés ezt elfogadhatatlannak tartotta. A Șincai bíróságon kérte, hogy az addigi egységes birtoklevelet osszák ketté. A bíróság sokat nem morfondírozott, és meghozta döntését: az évszázadokon át a Református Kollégium által birtokolt telket megosztotta a kommunizmus éveiben ide telepített Șincai Líceummal. Senkit nem zavart, hogy ez jogállamban elképzelhetetlen döntés, tehát másodszor is kisajátították az egyház vagyonát. Tizenkét év után, 2002 karácsonya előtt vehettük birtokba a kollégium Farkas utcai főépületét. Az egykori hatalmas telekből parányi udvart választottak le számunkra, még a tornaterem használatát is megtiltották. De bármennyire is fájdalmas volt az újbóli kisajátítás, örültünk, hogy végre van saját épületünk. Ma az óvodai, elemis, gimnáziumi és líceumi osztályokkal teljes a kép: a több mint 500 diák épp, hogy elfér az épületben. Kérdés, hogy az egykori hatalmas vagyonból visszakapunk-e legalább még egy épületet?
– Egyházi berkekben úgy tartják, hogy a kolozsvári Református Kollégium vezet az erdélyi református kollégiumok között. Ha van ilyen rangsor, ez mit jelent ön számára?
– Az elmúlt két évtizedben a körülményekhez képest kiváló eredményeket értünk el. Tudom, hogy a rangsorban előkelő helyen van a székelyudvarhelyi református kollégium is, de bizonyára ők sem tudják elképzelni, mit jelentett itt, Kolozsváron a Funar-korszak egy évtizede alatt magyar oktatási intézményt működtetni és fenntartani. Amikor mi voltunk a városvezetés fekete báránya, örültünk, ha a tanárok megkaphatták fizetésüket, a polgármesteri hivataltól anyagi támogatás nem érkezett. Ma más világot élünk, de akkor is, most is dolgozunk. Ha egy iskolában a pedagógusok végzik a munkájukat, annak eredményei vannak. Nem csak az érettségi statisztikákban, hanem minden más területen. Egy iskola stabilitását a kiváló óvónői, tanítónői és tanári gárdája biztosítja.
– A kolozsvári kollégiumot sokan a kórusával azonosítják, éneklő diákjaival több országba eljutott már, díjakat nyert. Zenepedagógus számára ez az igazi elégtétel?
– Van egy vicces mondás: ha valaki nem jó tanárnak, tedd meg tanfelügyelőnek. Ha annak sem jó, tedd meg igazgatónak, és ha igazgató lesz, szakemberként tönkretetted. Nem az én tisztem véleményt mondani arról, hogy milyen igazgató vagyok, de azt bizton állítom, hogy mindig igyekeztem jó zenetanár, jó pedagógus, jó kórusvezető lenni. A romániai középiskolák országos kórusversenyén, Bukarestben tavaly egy romániai magyar iskolakórus számára elérhető legmagasabb díjazást, a második helyet értük el. Az igazi élmény mégis a fennállásunk óta megtartott mintegy ötszáz önálló koncert Erdélyben, Magyarországon, és szerte a nagyvilágban: jártunk az Egyesült Államokban, Kanadában, Hollandiában, többször Németországban, és a Kárpát-medence több államában. Iskolai kórus lévén folytonos újrakezdés ez. Kodálynak igaza volt: a hallást fantasztikusan lehet fejleszteni. Munkámnak ez a felismerése elsősorban azon diákok számára jelenthet életre szóló élményt, akikben sikerült legyőznöm az önbizalomhiányt, hogy érdemes és kell is énekelni.
Dr. Székely Árpád
1958-ban Tordaszentmihályon született, a kolozsvári zenelíceumban érettségizett. 1982-ben szerzett diplomát a Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban. A petrozsényi zeneiskolában tanított kilenc éven át, 1990 novemberétől az újrainduló kolozsvári Református Kollégium igazgatója. Doktori disszertációját 2005-ben védte meg. Az erdélyi magyar egyházi kollégiumok iskolaigazgatói között ő az egyedüli, aki a rendszerváltás óta tölti be a tisztséget. Számos egyházi bizottság tagja. Az egyházi oktatásról több szakcikke és társszerzésben több szakkönyve is megjelent.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),