udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
264
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 241-264
Névmutató:
Irházi János
2006. január 6.
Milyen kudarcok érték 2005-ben? Ettől számol be néhány magyar közéleti személyiség. Búza Gábor, az Arad Megyei Tanács alelnöke az infrastrukturális beruházások elmaradását látja a legnagyobb kudarcnak, elsősorban az utakra gondol. Ha nincsenek utak, s emellett víz, gáz, akkor semmi sincs, megreked a vidék fejlődése. A másik probléma, hogy továbbra sincsenek megfelelő pályázatok. A polgármesterek egyelőre nem érzik ennek fontosságát. Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa egészen mást csinált, mint amit szeretett volna. Feladata volt az anyagi források felkutatása. Átíratta az egész Temes megyei SAPARD-programot. Azután jött az árvíz, elmosott mindent, nem volt idő ezzel foglalkozni. Azért munkájának volt szerepe abban, hogy 39 százalékkal több uniós pénz érkezik a megyébe különböző pályázatok révén. Dézsy Attila, Hunyad megye alprefektusa a lupényi és vulkáni magyar iskolatagozatok egyesítésének meghiúsulását látja kudarcnak. Ennek hatása majd öt év múlva jelentkezik. Bognár Levente, Arad alpolgármestere számára az aradi vár átvételének elmaradása kudarc. Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, főtanfelügyelő-helyettes tervbe vette, hogy ellátogat a megye minden iskolájába és óvodájába, ahol magyar nyelvű foglalkozás folyik. Zsúfolt programja miatt kevés helyre jutott el, RMDSZ-elnökként pedig nem sikerült véghezvinni a megyei közintézmények személycseréiről folytatott tárgyalásokat. Nagy Gizella, Arad városi tanácsos egyéves tanácsosi munkájának legnagyobb kudarca, hogy nem sikerült kidolgozni Arad egységes kulturális stratégiáját. A megye magyar oktatásának a minősége gyenge. Nem sikerült megindítani a fakultatív magyar oktatást több településen. Schreter Károly, Petrozsény polgármestere a munkahelyteremtés lassú ütemét tartja a legnagyobb kudarcnak. Petrozsényban a munkanélküliség eléri a 40%-ot. Antal Péter, Pécska alpolgármestere rámutatott: nem sikerült behozni a földgázt Pécskára, bár megígérték a lakosságnak. Jelenleg is dolgozik rajta a kivitelező vállalat. A másik teljesületlen terv a mentőszolgálat megszervezése. Kaba Gábor Zsombolya polgármestere: nem sikerült megépíteni a terelőutat. Ihász János, Igazfalva polgármestere: a HTMH-hoz nyújtottak be kulturális pályázatot Szapáryfalva és Nagybodófalva nevében is népviseleti ruhákra és hangosító berendezésre, de ezt elutasították. Turi Zoltán dévai színigazgató: szeptember vége helyett az évad csupán november 23-án kezdődött, s a fűtésproblémát csak december végén sikerült megoldani. /Chirmiciu András, Irházi János, Pataky Lehel Zsolt: Kudarcok 2005-ben. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./2006. január 26.
Miért nem ünneplik meg Aradon a magyar kultúra napját? – kérdezte Király András képviselő, a megyei RMDSZ elnöke. Magyarázatként kijelentette, hogy művelődési alelnöke sincs most a megyei szervezetnek, Matekovits Mihály Bukarestbe való kinevezésével a szék megüresedett. Igaz, azelőtt sem volt a magyar kultúra napján rendezvény, de Király megígérte, idén megváltozik a helyzet. Bognár Levente alpolgármester úgy vélte, a civil szervezeteknek a feladata lenne a szervezés. /Irházi János: Miért nem ünneplik Aradon a Magyar Kultúra Napját? = Nyugati Jelen (Arad), jan. 26./2006. február 21.
Az “elemezzük, megbeszéljük” szavakat ismételgette konkrét válaszok helyett Böcskei László, a temesvári római katolikus püspökség vikáriusa, valamint Bognár Levente alpolgármester, miután Aradon meglátogatta azt a négy oktatási intézményt – A. M. Guttenbrunn iskola, két újaradi óvoda, az Eminescu Általános Iskola (egykori Zárda), valamint a Csiky Gergely Iskolacsoport –, amelyet a restitúciós törvény alapján kaptak vissza.– Még tárgyalunk a stratégiáról, de részünkről nagy megértésre és nyitottságra számíthatnak – vázolta Böcskei László a püspökség elképzeléseit. A leltár szerinti átadás-átvétel után fogják előkészíteni a bérleti szerződéseket. Szakács Ferenc, a Csiky igazgatója feltette a kérdéseket: most ezentúl két főnöke lesz? /Irházi János: A vikárius végiglátogatta az ingatlanokat. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./2006. március 3.
Az uniós csatlakozás küszöbén a kormány megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy több százezer állampolgár él villanyáram nélkül. Jelenleg Romániában 116 település van áram nélkül, további 1740 faluban csak részlegesen végeztek a villamosítással, 180 városban pedig sürgősen bővíteni kell a hálózatot, mert a peremkerületekben nincs villany. Az összesítés rózsaszínű tollal íródott, mert az áram hiánya miatt a világtól elszigetelt települések száma 306, ezek döntő hányada a Duna-deltában és nehezen megközelíthető hegyvidéken található. Brüsszel arra kötelezi Romániát, hogy 2007-ig a gyakorlatban fejezze be az ország villamosítását, mert a teljes vagy részleges hiány legalább 300 ezer lakost érint. Az Electrica húzza-halogatja az utolsó falvak villamosítását, mert az sokba kerül, a lakossági fogyasztás ott minimális. Teljesen áram nélküli település Arad megyében, a hivatalos információ alapján, nincs. Simona Cuzman ügyvezető igazgatóhelyettes azonban elmondta, a megyében a 2002-es népszámláláskor összeírt 185 924 lakás közül 3757 otthonban nincs villany. Ebben azok a házak is szerepelnek, amelyeket a szolgáltató kapcsolt le, mert nem egyenlítették ki a számlát. Az illetékesek szerint jelenleg mindegyik Temes megyei településen van villamos energia. Azonban sok helyen elavultak a vezetékek, régiek az oszlopok, elég egy kisebb vihar ahhoz, hogy ideig-óráig áram nélkül maradjanak települések. Hunyad megye területének 90 százalékára jut el az elektromos áram. Jelenleg még 10 olyan települést tartanak számon a megyében, ahol 155 lakásban a petróleumlámpa az egyetlen fényforrás. A legnagyobb gond az, hogy a törvény szerint a települések villamosítását a helyi önkormányzatoknak kell fedezniük. Erre a legtöbb esetben azonban nincs lehetőség. Emellett 196 olyan esetet is számon tartanak, ahol a településre ugyan bevezették az áramot, de bizonyos részek anélkül maradtak. Ez már városon is előfordul: Hátszegen, Pusztakalánban, Algyógyon, Urikányban, sőt az utóbbi időben felkapott üdülőn, Alvácán is. Tariceanu miniszterelnök múlt héten meghirdetett villamosítási akciója az ötvenes évek politikai szlogenjeire emlékeztet, ő sem gondolhatta komolyan, hogy tíz hónap alatt bepótolják, amiről eddig elfeledkeztek. /Gáspár-Barra Réka Irházi János Pataky Lehel Zsolt: Villany nélküli települések. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./ 2006. március 20.
Ha március 15-én valakit bekötött szemmel odaállítanak a kézdivásárhelyi ünnepség helyszínére, s Markó beszéde után meg kell tippelje, hol volt, biztosan Székelyudvarhelyt jelöli meg. Markó Béla ugyanis egy remek píár-fogással kemény szöveggel állt elő. A magyarság ünnepein, megemlékezésein egyetlen RMDSZ-es felszólaló sem meri saját gondolatat, érzéseit elmondani, nehogy kilógjon a csapatból. Élő példa erre Markó jobb kezének, Takács Csabának Aradon, a Szabadság-szobornál elmondott szövege – volt benne balcescuzás, közös múlt meg jövő, meg unió szajkózása. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./2006. március 21.
A Nyugati Jelen szerkesztői Majláthfalvára látogattak. A kis magyar közösség a legutóbbi népszámláláskor még 1086 fő volt, mára a lélekszám ezer alá zuhant, s a csökkenés, a falu elöregedése egyelőre megállíthatatlan. Tavaly egyetlen esküvő sem köttetett a templomban, ellenben 38 személy hunyt el és mindössze két gyermek született. Fiatalok azért vannak, az iskolába körülbelül nyolcvan, az óvodába pedig negyven gyermek jár, a legégetőbb gond a munkahelyek hiánya. Lucian Stoicu vingai polgármester aláírt egy papírt, miszerint Majláthfalván nincs szükség önálló magyar iskolára. Szerencsére az RMDSZ-esek az utolsó pillanatban visszavonatták Stoicuval a dokumentumot, ellenkező esetben az iskolát halálra ítélték volna. Ez volt a harmadik próbálkozás a majláthfalvi iskola bezáratására, az első kettő még a diktatúra idején történt. /Irházi János: Majláthfalván. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./2006. március 29.
A Nyugati Jelenben március 24-én Irházi János tollából megjelent, a fakultatív magyar oktatásról szóló riportban közöltekről árnyaltabb képet akart adni az Arad megyében folyó fakultatív oktatásról Nagy Gizella, az Arad megyei RMDSZ oktatási alelnöke. Arad megyében jelenleg kétféle fakultatív oktatás létezik: az intézményes keretek közötti öt településen: Szapáryligeten, Vingán, Borosjenőn, Fazekasvarsándon és Pankotán. A nem intézményes keretek közötti, “vasárnapi iskola” formájában működik Csermőn, Székudvaron, Lippán és Simándon. Ez utóbbi formát a pedagógus önkéntesen, általában javadalmazás nélkül végzi. Egy ideig a Pedagógus Szövetség meg tudta téríteni pályázati pénzekből az ingázó pedagógusok útiköltségét, de tavaly óta nincs erre lehetőség. Igaz, hogy az RMDSZ-nek nincs konkrét programja ennek az oktatási formának a kiterjesztésére, de ahol erre valós igény van a helyi közösség részéről, ott számíthatnak a segítségükre. A riportból kimaradt a fakultatív oktatásban legjobb eredményeket elérő tanulók év végi táboroztatása. /Nagy Gizella, az Arad megyei RMDSZ oktatási alelnöke: Tisztelt szerkesztőség! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./2006. április 7.
Déván is érdeklődéssel fogadták Irházi János Mórczika levelei anyósának /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad/ c. könyvét, amelyet a szerző, mutatott be. /CH. A.: Mórczika dedikált levelei Déván. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./2006. április 22.
Lassan csitulnak az aradi RMDSZ és RMGE közötti botrány hullámai, amelynek során az RMDSZ megtiltotta a gazdáknak, hogy Bukarestben részt vegyenek az április elején, az Agrostar szakmai tömörülés szervezte tüntetésen. Az aradi RMDSZ állítólag azzal fenyegette meg az RMGE-t, hogy ha tagjai szolidaritást vállalnak az Agrostarral és elmennek Bukarestbe, akkor kirakják őket az új székházból. Az RMDSZ-nek vállalnia kellene a kockázatot, hogy a magyar gazdáknak joguk van tüntetni érdekeik érvényesítéséért – nyilatkozta Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke. – Vagy úgy gondolják, hogy Románia mezőgazdaságában minden rendben, a gazdák jól élnek, könnyen kifizetik az üzemanyag árát? – kérdezte. Ilyen tiltás csak Aradon fordult elő, ezzel az RMDSZ túllőtt a célon. Az országos elnökkel ellentétben Kocsik József, az aradi egyesület vezetője elmondta: Király András megyei RMDSZ-elnök csak ajánlotta, hogy ne menjenek el a tüntetésre, ők pedig úgy döntöttek, maradnak. Mester József, a pécskai szervezet alelnöke szerint a gazdatársadalomnak nem irodára, nem alamizsnára van szüksége, hanem „egyenrangú állampolgárai kell legyenek az országnak, amelyben élhet alkotmányos jogaival úgy, mint a pedagógusok.” /Irházi János: Érdekvédelmi áttételek. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./2006. április 25.
Ha egy új tévéadót Autonómia csatornának keresztelnek, nem biztos, hogy ennek bármi köze is van az autonómiánkhoz. Irházi János, a lap munkatársa úgy látja, a Duna tévé új mellékcsatornája nem más, mint Gyurcsányék választásokra időzített könyöradománya. Áthajították a határokon, s most elvárják, vörösre tapsolják a tenyerüket örömükben, amiért szívükön viselik az autonómia ügyét. Maga Balogh Júlia, az Autonómia csatorna főigazgatója sem hiszi, hogy egy előkészítetlen erdélyi tévé helyett ezzel az autonómia ügyét előbbre tolják. A kábelszolgáltatók alapcsomagjában az új adóra nincs hely, erre Gáspárik Attila, a médiafelügyelet alelnöke is figyelmeztetett. És átfutva az első két hét műsorkínálatát, tovább erősödött az újságíróban a meggyőződés, hogy az Autonómia csatorna csupán egy elfuserált, MSZP propaganda-fogás. Az igazi megoldás az önálló erdélyi tévécsatorna lenne. /Irházi János: Bedobtak a csatornába. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./2006. április 27.
Pécska, Arad megye legfiatalabb városa még mindig küzd a talajvízzel. Egyes házak megroggyantak, lakhatatlanná váltak. Pécskán közel félezer ház udvarát, kertjét öntötte el a belvíz. /Irházi János: Belvízi gondok. Megroggyant házak Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 27./2006. május 8.
Az ismert írók-költők előszeretettel szoktak mesélni terveikről, készülő köteteikről. „Velük ellentétben az RMDSZ legismertebb költője” eltitkolja rajongói elől a nagybetűs alkotást, írta Irházi János Markó Béláról. Markó ugyanis a pénzt egy máig titokzatos kiadótól kapta a már megírt és a megalkotandó műveiért. Előfordulhat, hogy az a kiadó „évtizedes távlatokban gondolkodik, s akkor a szövetségi elnök továbbra is békés, nyugodt környezetben, egyedüli “atyuskaként” valósíthatja meg az erdélyi magyarság autonómiáját.” /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 8./2006. június 20.
A Romániai Írószövetség vezetősége június 16-i ülésén megszavazta, hogy tagjai közé választja aradi fiókszervezetébe Irházi János prózaírót /Mélyvízben (1989), Mórczika levelei anyósához (2005), antológiák/, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen munkatársát/. /K. K.: Irházi János írószövetségi tag. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./2006. június 26.
Sajnálja, hogy az RMDSZ-nek nem sikerül hidat építenie a helyi sajtóval. Az egyik szociáldemokrata szenátor például fizet Aradon egy sajtófelelőst, aki hetente legalább öt hírlevelet szór szét e-mail formájában az aradi médiában. A szenátor interpellációit, lakossági találkozóit, a beérkező panaszokat tartalmazzák. Ugyanezt kellene tennie az RMDSZ-nek is. Király András miért halogatja ezt? Egy hozzáértő, fiatal sajtókatona kellene, aki az RMDSZ minden megnyilvánulásáról értesítene, hogy az aradi magyarság lássa, a tulipánosok ügyködnek értük. Vannak azért pozitív jelek is. Az RMDSZ aradi szervezetében Bognár Leventénél, Búza Gábornál és Cziszter Kálmánnál lehet ezt látni. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./2006. július 17.
A határon túli magyarságnak már temetkezési vállalatot is alakítottak Budapesten. Júliustól nincs többé HTMH, a másfél évtizeden át létezett, és még Antall József idejében megszervezett, sajátos szerepkörű hivatal helyét a kancelláriaminiszter alá besorolt szakállamtitkár felügyeli majd. Állítólag ebben a szervezési formában végre dübörögni fog a leszakított országrészekben élők ügyeinek intézése, írta Irházi János, a lap munkatársa. Nem fog dübörögni. „Sőt! Az új szervezési forma a határon túli magyarságnak valóban temetkezési vállalata lesz, és Gémesi Ferenc szakállamtitkár ajtaja fölé máris fölfirkanthatják: In memoriam minoritas.” A „második Gyurcsány-kormány egyszerűen leradírozott bennünket a napirendről”. „Igaza volt a HTMH-t megalakító, majd 1994-ig vezető Entz Gézának, amikor az átszervezéssel kapcsolatban megjegyezte: a határon túli magyarsággal kapcsolatos ügyeknek a Miniszterelnöki Hivatalban lenne a helye, de megfelelő súllyal.” Entz Géza szerint meghatározó, hogy a kormányfő személyesen mennyire elkötelezett. Gurcsány nem elkötelezett. A románok azonnal megneszelték Gyurcsányék erőtlenségét, és máris szétcincálták, például, a Gozsdu-ügyet vagy a kisebbségi törvénytervezetet. Göncz Kinga külügyminiszter az autonómiatörekvésekkel kapcsolatban elmondta, kerülné az egyoldalú lépéseket, meg hogy a területi autonómián túl számos más autonómia-elképzelést is életképesnek tart. Az RMDSZ fél megszólalni. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 17./2006. augusztus 14.
A rendszerváltás óta Farmati Zoltánon kívül (ő is csak post mortem) egyetlen magyar személyiség sem kapott Aradon díszpolgári címet. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./2006. augusztus 19.
Király András képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke kifejtette, lassan két éve ül a képviselőházban, igyekezett azokat a feladatokat megoldani, amiket egy képviselőnek kell. Az egységes, ingyenes diákutaztatás az ő nevéhez kötődik, mindez 2007 januárjától életbe lép. Nagy Zsolt miniszter belső reformokat sürgetett az RMDSZ-ben. Király András szerint felmerült, hogy pártszerűen kellene működni, vagy az RMDSZ maradjon meg úgynevezett esernyő-szervezetnek. Az RMDSZ egy esernyő-szervezet, amely ellátja a hozzá tartozó szervezetek, a magyarság politikai képviseletét. Ennek ellenére az átalakítási folyamatot ő is szükségesnek tartja. Arra a megjegyzésre, hogy most kezdődnek az Aradi Napok, és ismét nincs egyetlen magyar rendezvény sem, Király András elismerte, magyar rendezvényekre szükség lenne. Az RMDSZ aradi szervezete a mai napig nem küld rendszeres értesítést a tevékenységéről. Király András erre reagált: rövid időn belül lesz egy sajtósuk. /Irházi János: “Le kell vetkőzzük prüdériánkat” – Interjú Király András képviselővel, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnökével. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./2006. szeptember 15.
Magyarpécska polgármestere úgy tudja, a két település pont fél évszázaddal ezelőtt egyesült, holott ennek dátuma 1961-re tehető. Akkor történt a pécskai magyarság számára egyáltalán nem örvendetes esemény. 1960–61 a téeszesítés talán legfeketébb esztendei, s ez egyet jelentett a pécskaiak – és más települések lakóinak – kifosztásával, kisemmizésével. Helybéliek elmondása szerint akkor pécskai magyarokat tartottak megkötözve a néptanács épületének pincéjében, és kényszerítették őket, hogy adják be vagyonukat a közösbe. A hivatalos verzió szerint Ópécska és Magyarpécska egyesítésének adminisztratív, költségcsökkentési okai voltak, valójában az volt a cél, hogy lassan beolvasszák a magyarságot. Az egyesítés 1961. január 1-jén történt. 1977-ben Pécska községnek 12 102 lakója volt, ebből 5625 román, 5640 magyar, 30 német. /Irházi János: Nem igaz, hogy 50 éve egyesült a két Pécska. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./2006. szeptember 20.
Az ’56-os forradalom fél évszázados évfordulóján a magyar demokrácia a rendszerváltás utáni legmélyebb válságát éli meg csak azért, mert a választásokat megnyerő szocialisták nem hajlandók elismerni, hogy belebuktak az ominózus hangfelvételek nyilvánosságra hozatalának botrányába. Ha Gyurcsány vasárnap este hamut szór a fejére, és Sólyom László asztalára teszi lemondását, akkor nincs gyújtogatás, nincs tüntetés Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Pécsett, a feldühödött tömeg pedig nem rohamozza meg a tévé székházát. A tévé székházának lerohanásáért a rendőrség az első számú felelős, ugyanis a randalírozók azonnali hatástalanítása helyett a rendőrség elbarikádozta magát (!) az épületben, és nem vetettek be rohamegységet, írta Irházi János, a lap munkatársa. Félő, hogy még nagyobb tömegek fognak engedély nélkül is utcára vonulni. /Irházi János: Az erő legyen velünk. Vajon minek kell még történnie, hogy Gyurcsány lemondjon? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./2006. december 22.
A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./