udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 406 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 391-406

Névmutató: Máté András Levente

2006. március 29.

Megfelelő ütemben halad a kisebbségi törvénytervezet vitája, tájékoztatott Máté András parlamenti képviselő, a jogi bizottság tagja. A két ház szakbizottságainak együttes üléséről eljutottak a kisebbségi törvénytervezet 14. szakaszáig. Az eddig megtárgyalt részek esetében apró módosításokat hajtottak végre, ez nem változtat érdemben a kormány által támogatott szövegen. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megerősítette, hogy a koalíciós egyeztető tanácsban sikerült megegyezni arról, hogy a továbbiakban felgyorsul a tervezet vitája. /B. T.: Megfelelő ütemű a kisebbségi törvény vitája. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./

2006. március 30.

Máté András Levente képviselő, a jogi bizottságának RMDSZ-es tagja elmondta, hogy a kisebbségi törvény vitájában a tizenkettedik szakasznál tartanak. A kisebbség meghatározásánál az RMDSZ tervezetét elfogadták: a kisebbség olyan közösség, amely kötődik az ország területéhez, történelméhez és kultúrájához. Az elfogadott rész államalkotó tényezőként ismeri el a kisebbségeket. Az eddigi vitákban a Demokrata Párt akadékoskodott a legtöbbet. /Szőcs Levente: Három hét az ötödik fejezetig. Interjú Máté András Levente képviselővel a kisebbségi törvény bizottsági vitájáról. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

2006. április 3.

Április 1-jén Kolozsváron egy kocsma ajtaján a következő román nyelvű felirat volt olvasható: „Ma nem szolgálunk ki magyarokat”. Bejelentésre a rendőrség kiszállt a helyszínre, és kérdőre vonta a tulajdonost. Kiderült, a magyar nevű, magyarul nem beszélő, de magát magyarnak valló kocsmáros áprilisi tréfának szánta a feliratot, amelyet a rendőrség felszólítására eltávolított. Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselő elmondta, a felirat törvénytelen, az ügyről a Diszkrimináció-ellenes Tanácsnál lehet jelentést tenni. /Magyarokat kitiltó felirat Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

2006. május 17.

Ismét felfüggesztették a kisebbségi törvénytervezet vitáját május 16-án a parlament három szakbizottságának ülésén. Az ellenzéki pártok nem jelentek meg az ülésen. Florin Iordache szociáldemokrata honatya kijelentette: fölösleges a kérdés elnapolása, ugyanis az Európai Bizottság jelentése kedvező lesz Románia számára. A halasztásra éppen akkor került sor, amikor az EB nyilvánosságra hozta az országjelentést – állapította meg Máté András. /(k. o.): Stagnál a kisebbségi törvény. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

2006. május 22.

A tordai önálló magyar iskoláért szervezett május 20-i, vasárnapi tüntetés mutatta, hogy a magyar közösség önálló magyar iskolát akar a lelkiismereti és vallásszabadság városában. Ezerfős tömeg gyűlt össze a tordai unitárius templom előtt, ahonnan később néma tüntetéssel a polgármesteri hivatal elé vonultak. Ott átadták Torda polgármesterének, Tudor Stefanienak a nagygyűlés nyilatkozatát. A polgármester megígérte: a városi tanács júniusi ülésén napirendre tűzik az önálló magyar iskola ügyét. Magyar nyelvű könyvet és egy-egy szál virágot hordozó több száz fős tömeget köszöntött a tordai unitárius templom előtt Dimény József unitárius lelkész, aki Kiss László tragikus halála óta szolgálja a tordai gyülekezetet. Mint ismeretes, a tordai városi tanács február végi ülésén levették napirendről az önálló magyar iskola ügyében előterjesztett határozat-tervezetet, majd a helyi magyar közösség jelen lévő képviselőit, köztük Kiss László unitárius lelkészt szidalmazták. Az incidenst követően néhány órán belül Kiss László elhunyt. A városháza előtt Nagy Albert tordai lelkész, református esperes, a Tordai Petőfi Társaság elnöke szólt a tömeghez. A tüntetésen jelen volt az RMDSZ Kolozs megyei szenátora, Eckstein Kovács Péter, két parlamenti képviselője, Kónya-Hamar Sándor és Máté András Levente és Kötő József oktatásügyi államtitkár. Ott volt László Attila, a megyei RMDSZ elnöke, illetve a különböző platformok képviselői, a Torda környéki falvak magyar közösségeinek képviselői is. Nagy Albert felolvasta a nagygyűlés résztvevőinek nyilatkozatát, amelyet a jelenlévők hangos kiáltással fogadtak el. Abban azt kérték: a városi tanács még júniusi ülésén adja elvi beleegyezését az önálló magyar iskola létrehozásához. /Kerekes Edit: Tömegtüntetés a magyar iskoláért Tordán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2006. május 23.

Az RMDSZ képviselőházi frakciója bejelentette, igényli, hogy a jogi bizottság sorait Tamás Sándor Kovászna megyei képviselővel egészítsék ki, ezt a politikai algoritmussal magyarázták. Az alsóház jogi bizottságának jelenleg egyetlen RMDSZ-es képviselő, Máté András a tagja. /G. G.: Tamás Sándort akarják az alsóházi jogi bizottságba. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

2006. május 26.

Vegyes fogadtatásban részesült a megvásárolt államosított ingatlanok továbbadási (eladási) tilalmát feloldó törvénymódosítás. Máté András ügyvéd, képviselő elmondta, a házzal együtt most meg tudják venni az ingatlan alatti telket vagy telekrészt is. A képviselő szerint előnyös a tilalom megszüntetése, hiszen sokan vannak olyanok, akik a 112-es törvény alapján megvásárolt ingatlanukat elcserélnék egy kisebb vagy nagyobb lakásra. A törvénymódosítás a szabad piacot engedélyezi, azt, hogy mindenki szabadon rendelkezhessen tulajdonával. Az ügynek egy hátulütője is létezik. A bérlők ugyanis a piaci értékénél jóval olcsóbban vásárolták meg annak idején az államosított ingatlanokat, ezek eladásával azonban most kétségtelenül nyernek. Több elemző egybeeső véleménye az, hogy a 112-es törvény tulajdonképpen „a kommunista időkben elkezdett rablás folytatása.” Annak idején éjszaka, néhány óra alatt kiköltöztették házaikból a tulajdonosokat, helyüket pártaktivisták vették át. Ezek leszármazottai vásároltak meg sok értékes ingatlant a 112-es törvény alapján. /Ú. I.: Változhat az ingatlanpiac a 112-es törvény módosításával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2006. június 26.

Ismét ülésezett Kalotaszentkirályon az RMDSZ-en belül tavaly alakult Kezdeményező Kedvű Kalotaszegi Képviselők Köre (5K). A hat megye törvényhozóiból, megyei tanácsosaiból, megyei önkormányzati elnökeiből és alelnökeiből álló testület kormányzati meghívottakat fogadott. Jelen volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes, RMDSZ-elnök, Nagy Zsolt távközlési miniszter és Cseke Attila kormányfőtitkár. Máté András parlamenti képviselő elmondta: az ülésen felmerült az a gond, hogy a választópolgárokhoz nem jutnak el az RMDSZ fontos törvénykezdeményezései, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül kedvezően befolyásolják a községek életét. Ilyen: a kültelkek után fizetett adó kerüljön a helyi költségvetéshez, ugyanakkor nemsokára hatályba lép az a jogszabály-módosítás mely szerint a városok között ingázó pedagógusok útiköltségét is támogatják állami költségvetésből. A tavaly Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad, Máramaros megye tisztségviselőiből alakult 5K célkitűzése, hogy a szórvány megyék is megfelelő mértékben hallathassák hangjukat, hiszen problémáik, jellegüket tekintve, eltérnek Székelyföld gondjaitól. /B. T.: Ismét ülésezett az 5K. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ Vissza kell adni az Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) súlyát – fogalmazódott meg a Kezdeményező Kedvű Képviselők Kalotaszegi Körének (5K) hétvégi találkozóján. A szórvány gondjainak hatékony képviseletéért küzdő csoportosulás összejövetelén elhangzott: az SZKT-n elmaradnak a viták, nem történnek érdemi döntések. Markó Béla RMDSZ- elnök elfogadta a bírálatot, és felkérte a „kezdeményező kedvűeket”, hogy három hónapon belül dolgozzanak ki tervet az SZKT megújításáról. Tartalommal kell megtölteni a jövő év elején tartandó RMDSZ- kongresszust, vissza kell adni az Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) súlyát, és nem szabad lemondani a kormányzati szerepvállalásról, sem a miniszterelnök-helyettesi tisztségről – fogalmazódott meg Kalotaszentkirályon, az 5K találkozóján. A Kezdeményező Kedvű Képviselők Kalotaszegi Köre (5K) egy éve alakult. A kezdeményezők, Máté András Levente Kolozs és Lakatos Péter Bihar megyei képviselők már akkor hangsúlyozták: nem valami – és főleg nem a Székelyföld – ellen szervezkednek, hanem a szórvány gondjainak megoldásáért és hatékony képviseletéért küzdenek. /Simon Judit: Megújult SZKT-t sürget az „5K”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2006. június 26.

Június 24-én tizenhetedik alkalommal rendezték meg Tordaszentlászlón a Szent László-napi ünnepségek keretében a rangos kórustalálkozót. A megjelentek koszorút helyeztek el Szent László szobránál, valamint köszöntők és szavalatok hangzottak el. A művelődési házban zajlott a kórustalálkozó, amelyet Bartók Béla születésének 125. évfordulójának szenteltek. Idén 17 énekkar lépett fel. Az ünnepségen jelen volt Ludányi-Horváth Attila, Magyarország kolozsvári konzulja, László Attila, Kolozs megyei RMDSZ-elnök és Máté András parlamenti képviselő. Boldizsár-Zeyk Imre, a helyi RMDSZ elnöke köszönetet mondott a Communitas Alapítványnak az ünnepség támogatásáért. Az énekkarok Gergely István képzőművész által készített emlékplakettel és emléklappal gazdagodtak. /Nagy-Hintós Diana: A Bartók Béla évforduló jegyében szerveztek kórustalálkozót. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

2006. július 26.

Eckstein-Kovács Péter szenátor és Máté András képviselő a napokban tárgyalt Titiana Zlatior Kolozs megyei főtanfelügyelővel a tordai magyar iskoláról, aki megígérte, hogy a legközelebbi vezetőtanácsi megbeszélésén felveti a kérdést, és valószínűleg meglesz az elvi beleegyezés. A szélsőséges Nagy-Románia Párt 15 éves fennállásának ünnepségén Doru Anca helyi pártelnök, tordai tanácsos ismét hangoztatta: a tervezett magyar iskola törvény- és alkotmányellenes, ezért pártja továbbra is a javaslat ellen szavaz. /(ladányi): Tanfelügyelőségi beleegyezés várható a tordai magyar iskola ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

2006. július 31.

Az RMDSZ megújulásának lehetőségeiről beszélt a Félszigeten Nagy Zsolt informatikai miniszter. A miniszter a szövetség párttá alakulását támogatja. Szerinte egy olyan új generációra van szükség, amelynek nem az a legfontosabb, hogy mandátuma első évében meggazdagodjon, s aztán kivásárolja a következő mandátumot, hanem az, hogy hogyan lehet ezt az országot valóban európaivá tenni. Nagy Zsolt vállalja a generációs váltás vezetőjének szerepét. Úgy vélte: az SZKT-nak az a baja, hogy rutinszerűvé vált. Nagy Zsolt szerint a belső fegyelem, a hatékonyság és a számon kérhetőség szempontjából kell pártszerűen működtetni a szövetséget. „Az RMDSZ-nek nagyon jó elnöke van, aki sokat bizonyított az elmúlt 16 év alatt, s aki politikai karrierjének a csúcsán van – szögezte le Nagy Zsolt. „Egy olyan, fiatal tisztségviselőkből álló csapatra gondolok, amelyben parlamenti képviselők – Kelemen Hunor, Máté András Levente, Antal Árpád, Kovács Attila -, illetve kormányzati képviselők – Winkler Gyula, Tánczos Barna, Orosz Gergely – vannak jelen.” – mondta. Leszögezte: nem tárgyal az RMDSZ külső ellenzékével. Cáfolta, hogy az RMDSZ baloldali, és akik az RMDSZ-en kívül vannak, azok jobboldaliak. A miniszter szerint az RMDSZ jobb-közép szervezet, jobboldali gazdaságpolitikával, továbbá Szász Jenő nem tárgyalópartner az RMDSZ számára. /Bögözi Attila: Belső reformra van szükség. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

2006. augusztus 17.

Arra kérdésre vonatkozóan, hogy büntetőjogilag felelősségre vonhatók-e a korábban magukat tisztának tekintő, az átvilágítók rostáján mégis fennakadó politikusok az RMDSZ jogász politikusai közül, Frunda György és Máté András Levente nemmel, míg Ecktstein-Kovács Péter igennel válaszolt. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) csíkszeredai szervezete felkérte Garda Dezsőt, Kelemen Hunort, Sógor Csabát és Verestóy Attilát, hogy hozzák nyilvánosságra a teljes dossziéjukat. Az MPSZ csíkszeredai elnöke, Márton Róbert kijelentette, a Székelyföld lakói képesek lesznek az iratok alapján eldönteni: ki volt besúgó, és ki nem. Hasonló módon kezdeményezte a Transindex internetes újság, hogy Frunda György szenátor is hozza nyilvánosságra a Szekuritáté vele kapcsolatos anyagát. /Traian Basescu: nem lesz megtorpanás az átvilágításban. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

2006. szeptember 15.

A feddhetetlenségi törvény szakaszonkénti vitája során, többek között az ellenzéki, de koalíciós pártok által benyújtott módosító kiegészítések miatt is, többször élénk vita alakult ki a képviselők között. A liberálisok és a demokrata pártiak azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy szövetségre lépett az ellenzéki pártokkal, a szociáldemokratákkal, a Nagy-Románia Párttal (NRP) és a konzervatívokkal. A kormány által benyújtott törvénynek ugyanis több szakaszát az RMDSZ javaslatára változtatták meg vagy vették ki a törvény szövegéből. Máté András képviselő, a jogi bizottság tagja elmondta, a törvénytervezetet szakmai hiányosságok miatt kifogásolják. A jogszabály többek között azért is elfogadhatatlan, mivel a létesítendő Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget olyan hatáskörrel ruházza fel, mintha ügyészségi kivizsgáló intézmény lenne, és egy személyben összpontosul az ügyészi és bírói hatalom. Máté András szerint az EU nem ezt, hanem a nagy korrupció felszámolását kérte Ráadásul a tervezetben szerepel még a magyar egyházi személyek vagyonának az ellenőrzése az ügynökség, tehát egy román intézmény által, amire nem volt példa még a Ceausescu rendszerben sem. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Székelyudvarhely polgármestere arra kérte Calin Popescu Tariceanu kormányfőt, hogy függessze fel tisztségéből Markó Béla miniszterelnök-helyettest, mivel „Romániának nincs szüksége olyan emberekre, akik személyes érdekből a Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozása ellen szavaztak.” /(-i-): Megfeddték a feddhetetlenségi törvényt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

2006. október 14.

A feddhetetlenségi ügynökség törvényének parlamenti vitája során a jogszabályból azok a lényeges elemek kerültek ki, amelyek az elemzők többsége szerint hatékony eszközzé alakították volna a törvényt. A legmarkánsabb szakaszok jelentős része az RMDSZ javaslatára került ki a szövegből, ezért számos vád illette és illeti a szövetséget. Sokan úgy vélik: a módosítások mögött érdek húzódik, az RMDSZ vezető köreinek törvénytelenül szerzett vagyonát próbálják így tisztára mosni. Kolozsváron október 13-án nyilvános vitára került sor. Máté András Levente szerint az eredeti szöveg lehetőség adott volna az állampolgárok megfélemlítésére. Az RMDSZ-politikusok zömével szemben Eckstein-Kovács Péter szenátor úgy vélte: bizonyos korlátozások a magasabb cél érdekében elfogadhatók. Markó Béla a jogállam mellett tört lándzsát. Kifejtette: Romániában a magyar kisebbségnek jó oka van tartani a rendőrállami módszerektől. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Vita a jogállamiságról, a korrupció elleni harcról. Rendőrállami félelmek temetik a nagykorrupció elleni küzdelmet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./

2006. október 16.

A Kolozsvár Társaság konferenciát szervezett a feddhetetlenségi ügynökségről. „Az RMDSZ-nek magyarázatot kell adnia, de magyarázkodnia nem kell” – mondta Takács Csaba ügyvezető elnök. Máté András Levente képviselő, a jogi bizottság tagja hangsúlyozta: a korrupcióellenes harcban nem lehet felhasználni 1989 előtt használatos módszereket, nem lehet az állampolgárokat megfélemlíteni. Varga Attila képviselő, alkotmányjogász hangsúlyozta: a korrupciót Romániában tökélyre fejlesztették, a közigazgatási rendszer része lett. Romániában nem intézményeket kell létrehozni, hanem a meglévőket kellene működővé tenni. Eckstein-Kovács Péter hiányolta a független jogászokat és emberi jogi szervezeteket a vitafórumról. A szenátor úgy vélte, hogy az RMDSZ „szembemegy a forgalommal”, akár az Európai Unióval is. /Vincze Judit: Magyarázkodás helyett magyarázat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./

2006. október 18.

Erdély több városában szerveztek október 17-én nyílt napot az 1959-ben elvett Bolyai Egyetem újraindításáért. A Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön párhuzamosan zajlott esemény keretében a résztvevők az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékeztek. Kolozsváron a Mátyás király-szoborcsoport elé állították fel azt a sátrat, ahova a nap folyamán, 16 és 20 óra között bárki betérhetett, és felvilágosítást kaphatott a romániai magyar felsőoktatás önállósodásával kapcsolatos kérdésekről. Pontosan egy évvel ezelőtt Erdély nagyobb városaiban tüntetéssorozatot szerveztek a Bolyai Egyetem újraindításáért. A kezdeményezők eredetileg úgy tervezték, hogy idén is megismétlik a megmozdulást, de a magyarországi események hatására a tiltakozásnak végül a jelenlegi formáját választották. Bodó Barna, egyetemi tanár, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke sajtóértekezleten elmondta: a rendezvény keretében, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékeznek. Ezért a sátorba elhelyezték azoknak a kolozsvári elítélteknek a névsorát, akiket 1956 és 1965 között tartóztattak le a hatóságok. Emlékeztetett arra, hogy a magyarországi események után nem sok időre, 1959-ben megszüntették a Bolyai Egyetemet. Ennek lettek áldozatai Csendes Zoltán, Szabédi László és Molnár Miklós egyetemi tanárok, akik önként vetettek véget életüknek. Bodó Barna kiemelte, a Bolyai Egyetem újraindítása természetes követelése a romániai magyar közösségnek. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Sándor Krisztina úgy vélte, hogy a jelenlegi rendezvény szép példája az összefogásnak. A kezdeményezők kérései közé tartozik még a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar karainak létrehozása, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem fenntartásához szükséges állami hozzájárulás biztosítása, a magyar közoktatás helyzetének rendezése. Felhívták a figyelmet arra, hogy nincs államilag finanszírozott magyar nyelvű mérnök-, mezőgazdász-, erdész- és állatorvos képzés, jóllehet a romániai magyarság is Romániának fizet adót. A nyílt nap szervezői: a Bolyai Kezdeményező Bizottság, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága, az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Az eseményt a Toró T. Tibor és Máté András Levente RMDSZ-es képviselők és Prágay Dezső professzor támogatta. /P. A. M.: Nyíltan az önálló magyar felsőoktatásról. Emlékezés 1956 áldozataira, az egykori Bolyai Egyetemre. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

2006. november 24.

Elfogadta a képviselőház Máté András, RMDSZ képviselő törvénykezdeményezését, amely az ingatlan-visszaszolgáltatásról rendelkező törvény módosítására vonatkozik. A kezdeményezés célja az ingatlan – visszaszolgáltatásokkal járó bürokrácia csökkentése. A hatályos törvény értelmében a külföldi állampolgárok és a hontalanok nem szerezhetnek tulajdonjogot a visszaigényelt területek fölött, de lehetőségük van egy különleges használati jog megszerzésére. A jelen törvénykezdeményezés értelmében megszűnik az állam elővásárlási joga, megkönnyítve ezáltal a szóban forgó ingatlanok adás-vételi eljárását. /RMDSZ-es módosító indítvány az ingatlantörvényhez. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

2006. november 29.

Lemondott szenátusi tisztségéről Egyed Emese, a Bölcsészkaron működő Magyar Nyelv és Irodalom tanszék vezetője, tiltakozásképpen a BBTE-n kialakult kilátástalan helyzet miatt. A politikatudományi szak magyar vezetője, Bakk Miklós, november 29-én jelenti be hivatalosan, hogy amennyiben nem hívnak össze rendkívüli szenátusi ülést az állásukból elbocsátott Hantz Péter és Kovács Lehel tanársegédek ügyének megvitatására, szintén lemond. A szavazáson résztvevő magyar tanárok egyöntetű tanúsága szerint Kovács Lehel és Hantz Péter kizárását az egyetemről magyar részről a pszichológia, illetve a két teológia kar képviselői szavazták meg. Különösen az utóbbiak váltottak ki megdöbbenést a magyar közvélemény szintjén, eddig ugyanis a magyar történelmi egyházak egyértelműen kiálltak a Bolyai Egyetem és az önálló magyar karok ügye mellett. A szenátusi ülésen a Római Katolikus Teológia Kart Marton József dékán, míg a Protestáns Teológia Kart Buzogány Dezső képviselte. November 28-án számos személyiség, politikai és más jellegű szervezet tiltakozott a két magyar oktató kizárása ellen. Az egyetem magyar oktatói szolidaritási nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között tájékoztatnak arról, hogy a kizárás ellen a testület jelenlevő magyar oktatói közül Nagy László és Salat Levente (rektor-helyettesek), Benedek József, Egyed Emese, Magyari Tivadar, Sárkány Kiss Endre, Veress Károly, valamint Vincze Mária szavazott. Hozzájuk a Fizika Kar dékánja, Simion Simon, és két magyar diákszenátor is csatlakozott, Petru Blaga, a Matematika Kar dékánja pedig tiltakozott az eljárás ellen. A harminchárom aláíró elfogadhatatlannak tartja ezt a szerintük 1959 óta példátlan eljárást, hogy jogaik védelmében – s egyúttal az egyetem programjával összhangban – fellépő kollégákat szankcionálnak. Következésképpen szolidaritást vállal a kérdéses határozatban elmarasztalt munkatársakkal. Külön tiltakozott a Fizika Kar magyar oktatási vonala. Ebben kifejtették: bár nem értenek egyet a tanársegéd (azaz Hantz Péter) radikális módszereivel, úgy gondolják, hogy az egyetemről való kizárás nem tükrözi az intézmény demokratikus hagyományait. A szólás- és véleményszabadságnak, a bíráló magatartásnak továbbra is az akadémiai környezet sajátosságának kell maradnia. Az elsietett szenátusi döntés pedig árt az egyetem arculatának. A közlemény aláírói: Nagy László egyetemi tanár, rektor-helyettes, Néda Zoltán, egyetemi tanár, Búzás Gábor előadótanár, Karácsony János előadótanár, dékán-helyettes, a magyar oktatási vonal felelőse, Sárközi Zsuzsanna előadótanár, Simon Alpár előadótanár, Póra Melinda-Katalin tanársegéd. Az egyetem tanárai aláírásgyűjtést kezdtek el a Transindex internetes portálon. Minden egyes csatlakozó aláírás nyomán automatikus üzenet érkezik a BBTE rektori hivatalának postaládájába. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselete is tiltakozott a szenátus döntése ellen. Nyilatkozatukban Eckstein-Kovács Péter szenátor, valamint Kónya-Hamar Sándor és Máté András Levente képviselők leszögezték: a két adjunktus tevékenysége során az egyetem státusával kapcsolatban fejtett ki véleményt, ami beletartozik a szabad véleménynyilvánítás gyakorlatának jogkörébe. Az egyetem rektorának kezdeményezése, valamint az egyetem szenátusának szavazata szöges ellentétben van mind az akadémiai szellemmel, mind egy multikulturális intézménytől elvárható toleranciától. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselői tiltakoznak a megfélemlítésnek szánt intézkedések ellen és felkérik a BBTE vezetőségét, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyekkel bizonyítani tudja az egyetem valóban multikulturális és toleráns jellegét. Az RMDSZ europarlamenti megfigyelői, Kónya-Hamar Sándor, Szabó Károly és Kelemen Attila az uniós fórumok előtt foglalnak állást. Beadványukban kiemelik a kontrasztot a kolozsvári egyetem nemrég Brüsszelben bemutatott kiállításának üzenete, valamint az itthoni valós helyzet között. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös állásfoglalásban tiltakozott. Úgy vélik: a román többségű szenátus visszaél az egyetemi autonómiával, ugyanakkor a multikulturalitás intézményének álcázott keretek között etnikai diszkriminációt folytat. A MIT és a MIÉRT követeli, hogy vonják vissza a döntést, továbbá felhívják az erdélyi magyar és román közképviselet tagjait: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy e méltánytalan döntés hatályát veszítse. Kovács Lehel elmondta: még nem kapta kézhez a munkaszerződés felbontásáról szóló döntést, ellenben eljutott hozzá egy rendkívül furcsa idézés. A feladó egy úgynevezett Kutatási Bizottság, amelynek létéről mindmáig nem tudott, mi több, az idézésen sem fejléc, sem pecsét, sem aláírás nem látható. Hantz Péter körül nehezen magyarázható események zajlanak. A menesztett tanársegédet telefonon felhívta egy Dobrescu néven bemutatkozó személy, aki azt állította, hogy az Igazságügyi Minisztérium alkalmazottja. Felszólította Hantzot, hogy a saját érdekében sürgősen jelentkezzen Bukarestben, mert valamiféle eljárás indult ellene. A teológia karok vezetőinek szavazatával kapcsolatosan a Szabadság megkérdezte az illetékes egyházfőket is. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: addig nem nyilatkozik a kérdésről, amíg az érintettet, Marton József dékánt személyesen is meg nem hallgatja, de álláspontját azután sem óhajtja közölni a sajtóval. Hasonlóan válaszolt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházfő kifejtette, hogy az egyházkerületi tanács megvitatja majd a kérdést, véleményét azonban ő sem hajlandó nyilvánosságra hozni. Egyedül Tőkés László református püspök nyilatkozott. Mint fogalmazott, tárgyalt az esetről Pap Gézával és Juhász Tamással, a Protestáns Teológiai Intézet volt dékánjával, és mindannyian egyértelműen elítélték Buzogány Dezső szenátusi magatartását. Szomorúan vették tudomásul azt, hogy mind a református, mind a római katolikus egyházban akadnak olyan emberek, akik megtörik a történelmi magyar egyházak magyar egyetem iránti eddig osztatlan támogatását. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kiáll Hantz és Kovács mellett a magyar közvélemény. A magyar egyetemi vezetők a tömeges lemondást fontolgatják. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./ Nagy László és Salat Levente, a két magyar rektor-helyettes átiratot küldött a BBTE rektorának, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az ellen, ahogy az egyetem vezetősége a két magyar oktató táblakitevési akcióját kezelte. Szerintük a rektorátus több formai hibát is elkövetett ez ügyben. Nem ismertették a helyzetet a szenátus kollégiumával, sőt, az érvényben lévő szabályok ellenére nem konzultáltak a magyar tagozatvezetéssel a két magyar oktató elbocsátásáról. Másodsorban a szenátus úgy hozta meg döntését, hogy előtte nem vitatták meg a szóban forgó kérdést. Harmadsorban úgy vélik, mivel a szenátusi szavazáson nem vették figyelembe a tartózkodásokat, a 70 mellette és a 9 ellene szavazattal hozott döntés nem érvényes. A két rektor-helyettes rendkívüli szenátusi ülés összehívását is sürgette. A BBTE magyar oktatóinak egy csoportja szolidaritási nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben többek között ez áll: „Alulírottak elfogadhatatlannak tartjuk ezt az 1959 óta példátlan eljárást, hogy jogaink védelmében – s egyúttal az egyetem programjával összhangban – fellépő kollégákat szankcionálnak. Következésképpen szolidaritást vállalunk a kérdéses határozatban elmarasztalt munkatársakkal.” Ezt a szolidaritási nyilatkozatot lapzártáig 72 oktató támogatta aláírásával. Ez a szám a magyar oktatók több mint egyharmadát jelenti. A fizika szak magyar oktatói levélben tiltakoznak Nicolae Bocsan rektornál Hantz Péter menesztése ellen. /Debreczeni Hajnal, Gujdár Gabriella: Tiltakozáshullám követte Hantz és Kovács kirúgását az egyetemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2006. december 8.

December 7-én Kolozsvár a Farkas utcán az úttest egyik oldalát megtöltötte a tüntető tömeg, amely kifejezte szolidaritását a Babes-Bolyai Tudományegyetemről kizárt két oktatóval és az önálló magyar felsőoktatási intézményekért folyó harccal. A résztvevők „Ma őket – holnap minket”, „Bolyai Egyetemet” és hasonló feliratú transzparenseket mutattak fel. Felszólaltak a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetői, felolvasták a különböző támogató nyilatkozatokat. Ez nem románok és magyarok közötti konfliktus, ellenkezőleg, olyan ügy, amelyben – talán 1989 óta először – a két nemzet tagjai közösen harcolnak a kriptokommunista, diktatórikus egyetemvezetés ellen – fejtette ki Hantz Péter. Az egyetemről menesztett oktató leszögezte, az intézmény oktatói és vezetői számára nincs más út: vagy felismerik a pillanatot, vagy ellehetetlenülnek. Hantz említést tett azokról a tanárokról is, akik nyíltan vállalták, hogy elveik nincsenek, csak érdekeik. A BKB másik alelnöke, Kovács Lehel azoknak is válaszolt, akik – a munkahelyvesztés küszöbén – saját két gyereke iránti felelősségére figyelmeztették. Kijelentette: éppen ez a felelősség sarkallta tettekre, mert nem mindegy, hogy gyerekei és a többi magyar gyermek milyen világban nő fel. Felolvasták Máté András Levente és Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselők üzenetét, az Országgyűlésben egyhangúlag megszavazott ötpárti nyilatkozatot és a magyar EP-képviselők közleményeit. Szőcs Judit, a SZET Oktatási Bizottságának elnöke a testület által elfogadott nyilatkozatot ismertette. Nagy ovációt váltott ki a Történelem és Filozófia Kar román oktatójának, Aurel Codoban professzornak az üzenete, amelyben az ellenvéleményeket és a kritikát kegyetlenül megtorló egyetemi vezetőket bírálta. A felszólalók sorát a BKB elnöke, Bodó Barna zárta, aki arra a felelősségre utalt, amely ma az ügy minden résztvevőjét terheli. Elmondta: az egyetemen ma is a félelem uralkodik, sok kollégáját ez gátolja meg abban, hogy állást foglaljon. Megnevezte azt a négy magyar oktatót, akik Hantz és Kovács menesztését megszavazták: Szamosközi István, Buzogány Dezső, Marton József és János Réka. A Becali-féle Új Generáció Pártjának négy tagja próbált zavart kelteni, üvöltve éltették a BBTE-t. A rendfenntartók utánuk eredtek. Az egyetem román tagozatának néhány vezetője közleményben biztosította támogatásáról a rektort. Érdekes módon, az aláírókat leszámítva, a nyilatkozat szóról szóra azonos volt a múlt heti rektori közleménnyel. December 8-án nem csak Kolozsváron, de Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson is tüntettek a BKB ügyével szimpatizálók. Ülésezett a BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa. A testület szóvivője, Magyari Tivadar szerint a bizottság tagjai a rektori hivatallal folytatott megbeszélésen napirendre tűzték a kétnyelvű feliratozás problémáját, az elbocsátott adjunktusok ügyét, a tagozat alapszabályzatának elfogadását. Az ülésen többen bírálták a BKB nyomásgyakorló tevékenységét. Eckstein-Kovács Péter szenátor üzenetében leszögezte: állampolgárként, jogászként és politikusként kötelessége, hogy felemelje szavát, amikor a BBTE rektora nem tartja tiszteletben a törvény betűjét és szellemét. Az egyetemi szenátus döntése ellentétes a hatályos jogszabályokkal, a szabad véleménynyilvánítás alapvető emberi jogával. Levelet juttatott el a szerkesztőségbe Kása Zoltán egyetemi tanár is. Ebben kifejtette: Nicolae Bocsan rektor legutóbbi közleménye „tele van hazugságokkal”. A volt rektor-helyettes rákérdezett a rektor állításaira: Mikor ellenezték magyar képviselői a német tagozat fejlesztését? Mikor nem akartak judaisztikai szakot? És kik? /Ercsey Ravasz Ferenc: Több mint ezren tüntettek a magyar egyetemért. Becali-pártiak zavarkeltéssel próbálkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

2006. december 14.

December 13-án a képviselőház megszavazta az új kultusztörvényt. A jogszabályt a kormány által kidolgozott tervezethez képest csak csekély mértékben módosították. A törvény kötelezővé tette az egyházi oktatási intézmények állami támogatását. A megszavazott jogszabály jogegyenlőséget biztosít a különböző felekezeteknek, és szavatolja az állam egyházakkal szembeni semlegességét. Az egyházi iskolák állami támogatásáról szóló cikkely csupán jogalapot biztosít, a támogatás mikéntjét egy következő törvény fogja leszögezni. Máté András képviselő szerint 60 év után végre „EU-konform” kultusztörvénye van Romániának. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Elfogadta a képviselőház a kultusztörvényt. Állami támogatást kapnak a felekezeti iskolák. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 391-406




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék