udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 719 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 691-719

Névmutató: Mózes Edith

2002. július 9.

A hét végén az Európa Tanács küldöttei Jászvásáron tartottak úgynevezett csángószemináriumot: "szakértői" vitát folytattak e népcsoport múltjáról. Az eseményt az ET szorgalmazta, ugyanis a szervezet miniszteri bizottsága tavaly novemberben az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvű misézés bevezetését kérte a csángó közösség számára. Négy magyar és tizenkét román szerző értekezett a csángókról. A kimerítő előadások miatt két nap alatt alig egy óra jutott vitára. A román szakértők vehemensen igyekeztek bizonyítani a csángók románságát. Ezekkel a "szakvéleményekkel" állították szembe a moldvai katolikusság több évszázados asszimilációját igazoló hiteles történelmi elemzéseket, illetve a csángók képviseloinek a jogsérelmekrol, valamint a román hatóságokkal és a római katolikus egyházzal folytatott harcról szóló eloadásait. /Mózes Edith: Eroszakkal is... ha jólesik. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./ A tanácskozáson Gheorghe Bejan, a Dumitru Martinas Egyesület elnöke kifejtette: az Európa Tanács bedőlt a magyar propagandának, amikor a csángóajánlásokat megfogalmazta, mert "a moldvai katolikusok románok, és mindig is azok voltak". A vendégeket olyan két katolikus faluba vitték helyszíni szemlére, amelyekben ma már valóban a román identitás, a román nyelv a meghatározó. E demonstráció azonban alighanem balul sült el. A színpadon a csángókat gyalázó csasztuskákat szavaltak, amikor a közösség apraja-nagyja túlfűtötten harsogta a "Noi suntem romani" (mi románok vagyunk) kezdetű dalt. /Gazda Árpád: Félresikerült demonstráció. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./ Sógor Csaba szenátor szerint a konferencián főördögnek Tánczos Vilmos néprajzkutatót kiáltották ki, akinek az előadását ízekre szedték a botcsinálta nyelvészek, etnográfusok és történészek. Könyvészeti forrásként a Dumitru Martinas féle művekből merítettek a román előadók, mire Tánczos elmondta, hogy azok írója egyszerű, magát románnak valló moldvai csángó volt, írásaiból nem lehet sokra következtetni. -Martinas szerint a csángók lél vagy rér szavára egy latin megfelelőjű kifejezést találtak, amely alátámasztja a csángók román eredetét. Erre Tánczos válaszként elmondta, hogy a szó a sógorsági viszonyt jelenti, és sehol máshol a román nyelvterületen nem fordul elő, csak a moldvai csángók körében, miközben a magyar nyelvterületen nagyon sokfelé megjelenik. A csángó szervezetek képviseletében előadást tarthatott Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke és Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. Az előadásokat végighallgató Petru Gherghel jászvásári római katolikus püspök agresszíven vitatkozott Tánczos Vilmossal, aki szó szerint idézte a csángó megfélemlítetteket, akikről templomi szószéken jelentették ki, hogy nyelvük az ördögé. /K. L.: Szemet szúrt az olasz lobogó, hát meggyalázták. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 9./

2002. július 11.

Varga Attila képviselő az alkotmánymódosítás indoklásául leszögezte, hogy a jelenlegi román alkotmánynak vannak fogyatékosságai. Néhány lényeges alkotmányos alapelv nincsen, vagy hibásan van megfogalmazva az alaptörvényben. Ilyen a hatalommegosztás elvének a hiánya, a szuverenitás elve egy teljesen elavult formájának a szentesítése, a nemzetállam szintén anakronisztikus megjelenítése, az integrációs feltételek alkotmányos szabályozásának a hiánya. Az anyanyelv használatának alkotmányos szabályozást kell biztosítani; garanciális jelleggel kell biztosítani a kisebbségi jogokat, ezen belül pedig különösen az oktatási és kulturális intézményalapítási és fenntartási jogokat; a helyi autonómia bővítését. Szükséges az alkotmánybíróság szerepének a növelése, a nép ügyvédje tekintélyének a növelése, a prefektus intézményének a megszüntetése. Fontos, hogy az anyanyelv használata szóban és írásban, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban, általában a közéletben alkotmányos jog legyen, továbbá hogy a felekezeti iskolák mint különálló oktatási forma megjelenjen az alaptörvényben. /Mózes Edith: Romániának elsősorban Románia-konform alkotmányra van szüksége. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 11./

2002. szeptember 3.

Bukarestben tartotta az Európai Néppárt elnöksége a VI. párbeszédet az ökumenikus patriarchátussal. Fő gondolat a tavaly szeptemberi amerikai terrortámadás gazdasági, politikai, szociális következményeinek a megtárgyalása volt. A háromnapos tanácskozáson részt vett Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnök, illetve Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke külön megbeszélést folytatott Wim van Welzennel, az Európai Néppárt (EPP) alelnökével, illetve Horst Langessel, a Robert Schuman Alapítvány elnökével. Markó Béla kijelentette, fontosnak tekinti az együttműködést az Európai Néppárttal. A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom az európai fórumok támogatását kérte olyan célkitűzések számára, mint az állami magyar egyetem létrehozása. Az EPP felkérte az RMDSZ-t és az RMKDM-et, hogy támogassák a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot. Az RMDSZ képviselői kijelentették, hogy ez tőlük függ, mert részükről történt az elhidegülés az utóbbi időben, és szeretnék, ha jobban megértenék az RMDSZ szerepét. /Mózes Edith: Szorosabb együttműködés várható az RMDSZ és az EPP között. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./

2002. szeptember 10.

Az Európa Tanács jogi bizottsága a múlt héten Párizsban tanácskozott. Napirenden - egyebek között - a Magyarország határain kívül élő magyarokról szóló törvény is szerepelt. Az eredeti terv szerint, Erik Jürgens holland szocialista raportőr javaslatára, szeptemberben kellett volni erről. A jogi bizottság azonban januárra elnapolta a magyar kedvezménytörvény tárgyalását. Frunda György szenátor, az Európa Tanács jogi bizottságának tagja tájékoztatott arról, hogy ülésen kifejtette az RMDSZ véleményét: román állampolgárok, de identitás, kultúra szempontjából a magyar nemzethez tartoznak. A spanyolországi katalánok hangsúlyozták, hazájukban elfogadott jogi állapot, hogy mindenki ahhoz a nemzethez tartozik, amelyikhez akar. Ugyanezt mondták a hollandok, akik kijelentették, hogy különbség van az emigránsok és a történelmi kisebbségek között, akik feje fölött a határok mozogtak. Frundának sikerült meggyőzni Erik Jürgenst arról, hogy külön tárgyaljanak a hagyományos nemzeti közösségekről, arról, hogy milyen jogok illetik őket meg, és külön arról, hogy kik az emigránsok. Ami a státustörvényt illeti, Jürgens elfogadta a racionális érveket, hogy sokkal egyszerűbb a már létező törvényből kiiktatni azokat az előírásokat, amelyek nem felelnek meg a nemzetközi normáknak, meghagyni azokat, amelyek működnek, és a törvényalkalmazás már beindult folyamatát továbbvinni. Ionel Olteanu román képviselőnek válaszolva kijelentette: nem az az érdeke az Európa Tanácsnak, hogy bíró legyen, pálcát törjön valaki felett, hanem az, hogy, mind Magyarország, mind a szomszédos országok számára elfogadható, és a nemzeti közösségek hasznát szolgáló kompromisszumos megoldást találjon. Ionel Olteanuról az egész román-magyar viszonyt egy feszült, erőltetett, nehezen működő kapcsolatnak állította be a mostani ülésen, Párizsban. Az újságíró /Mózes Edith hozzátette: - Történt ez aközben, amikor a magyar külügyminiszter Romániában éppen "mosolypolitikát" folytatott román kollégájával és magával a miniszterelnökkel. /Mózes Edith: Az Európa Tanács nem bíró akar lenni. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./

2002. szeptember 27.

A múlt hét végi Szövetségi Képviselők Tanácsán /SZKT/ kiderült: magyar polgármesterek, alpolgármesterek, alprefektusok, a kérdésben érintett tanácsosok nehezítik, késleltetik, kadályozzák a birtoklevelek kiosztását, a tulajdonba helyezést. Országos szinten, a tulajdonbizonylatok kiosztásában éppen Maros, Hargita és Kovászna megye kullog a sor végén. Legtöbb helyen a helyi földosztó bizottságok, a magyar polgármesterek, titkárok hibájából nem sikerül orvosolni a kommunizmus idején történt jogfosztásokat. Az RMDSZ erélyesen fel kíván lépni a törvények végrehajtását szabotálók ellen. Az SZKT-n elhangzott, hogy a szóban forgók a jövőben semminemű megbízatást nem kaphatnak. Takács Csaba ügyvezető elnök mondta, "magyar emberek, magyar embereknek nem adják vissza jogos tulajdonukat, magyar emberek, magyar embereket legalább olyan bánásmódban részesítenek, amelyeket szeretünk a románok esetében hangoztatni, és saját tehetetlenségünket, hibáinkat mások irányába próbáljuk terelni." /Mózes Edith: Magyarok magyarok ellen? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./

2002. október 11.

Az Európai Bizottság okt. 9-én elfogadta azt a jelentést, amely javasolja az Európai Unió tíz országgal való bővítését 2004-ben. Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia hamarosan az EU-hoz fog tartozni. Románia és Bulgária csak reménykedhet, hogy 2007-ben, azaz a bővítés második körében az Unió tagjává válhat. Hírügynökségi jelentések szerint ez nem ígéret volt, hanem az Európai Unió "tudomásul vette", hogy 2007-ig e két ország is csatlakozni akar, de nem kötelezte el magát a felvételük mellett. - Az országjelentés Romániát elmarasztalja az igazságszolgáltatás reformjának elmaradását, a regionális politika nehézkességét, illetve a korrupciót. Kritika illeti a közigazgatás működését, továbbá gyorsítani kell a privatizációs folyamatot és erősíteni a vállalkozói szférát. Legelmarasztalóbb véleményt a mezőgazdaságról és a környezetvédelemről fogalmazott meg. - Adrian Nastase szerint az Európai Bizottság elismerte, hogy Románia 2001-ben helyes stratégiát választott, amikor úgy határozott, hogy felgyorsítja a csatlakozási tárgyalásokat. A kormányfő véleménye szerint a 2007-es időponttal az Európai Unió tulajdonképpen elfogadta a Románia által egyoldalúan kijelölt időpontot. Theodor Stolojan szerint azonban a jelentés azt bizonyítja, hogy az SZDP a korrupció országává tette Romániát. /Mózes Edith: "Tudomásul vettek". = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

2002. október 24.

Okt. 23-án az RMDSZ Maros megyei szervezete székházában Kelemen Atilla megyei elnök, Virág György, a megyei tanács elnöke, Borbély László, a Területi Képviselők Tanácsának elnöke, dr. Benedek Imre megyei tanácsos és Brassai Zsombor megyei ügyvezető elnök találkozott a helyi sajtó képviselőivel. Kelemen Atilla megyei elnök elmondta, hogy okt. 21-én Bukarestben tárgyalt az SZDP és az RMDSZ vezetése a protokollum megvalósításairól. Maros megye esetében a Petru Maior Egyetemen beindítandó magyar karok, illetve az orvosi, az OGYE ügyében nem teljesültek az egyezményben foglaltak, ezért ezt belefoglalják a jövő évi szerződésbe is. A restitúciós törvények alkalmazása sem haladt a megfelelő ütemben. /Mózes Edith: Az RMDSZ nem vár másoktól tanácsot. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

2002. november 1.

Okt. 26-án leleplezték Bernády György, Marosvásárhely volt polgármestere arcmását. A leleplezést megelőző napon egy nagyromániás szenátor egyszerűen letépte a falról a domborművet. Pár nappal az avatóünnepség után a Hősök Kultusza Egyesület, a "román nemzet elleni durva sértésnek" nevezte, hogy az RMDSZ, a "civilizált világ szeme láttára, szégyentelen módon" kitette a volt polgármester arcmását. Szeparatistának, szélsőségesnek, revizionistának nevezték azt az "etnikumot", amely "minden demokratikus és emberi jóérzést" félretéve, annak a "magyar" polgármesternek állított emléket, aki "nem engedte meg az erdélyi többségi románoknak, hogy letelepedjenek, munkát vállaljanak, vagy házasodjanak Marosvásárhelyen". /Mózes Edith: Tényleg van még tennivaló. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1/

2002. november 13.

Az RMDSZ legutóbbi Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésén három új platformot - Új Baloldal, Női platform és a Vállalkozók platformja - jegyeztek be. Ez utóbbi a vállalkozók információs adatbázisának létrehozását tűzte ki egyebek között céljául. A platformot Gyarmati Levente képviseli az SZKT-ban. Gyarmati Levente hangsúlyozta, a vállalkozók partnere az RMDSZ, több mint tízéves tapasztalata van, kapcsolati köre kiépült. Ugyanakkor az RMDSZ-nek is szüksége van egy magyar vállalkozói egyesületre. Egyesek szerint azért jelentették be három új platformot, hogy az RMDSZ vezetése pluszszavazatokat biztosítson magának. Gyarmati Levente tagadta ezt. A politikum gyakorlatilag másodrendű platformjuknak. Számunkra a politikai támogatás fontos a vállalkozásokhoz. /Mózes Edith: Számunkra a politikum másodrendű. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

2002. december 4.

Az Európa Tanács jogi bizottsága nem fogadta el Erik Jürgens jelentését, közölte Frunda György szenátor, az Európa Tanács jogi bizottságának párizsi ülését követően. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén, a román küldöttség kérésére eldöntötte, hogy jelentést készíttet. Ezzel a feladattal az ET Erik Jürgenst, a jogi bizottság tagját bízta meg. A nemzetközi jogász negatív jelentéstervezetet készített, amely szerint a törvényt hatályon kívül kell helyezni. Az ET jogi bizottsága májusban tárgyalta a jelentést. Megszületett a Velencei Bizottság ajánlása is. Jürgens a jelentésében a francia "egy állam, egy nemzet" elvet tartotta modellértékűnek, s ezt szem előtt tartva ragaszkodott eredeti álláspontjához. Pár hónappal ezelőtt Jürgens elfogadta Frunda György érvelését: miszerint magyarként Romániában lehet jó magyar és jó román állampolgár. Ezt bizonyítja az RMDSZ tevékenysége, amely demokratikus eszközökkel harcol a magyarság jogaiért, de ugyanakkor támogatja Románia integrációs törekvéseit. Ezért volt meglepő, hogy Jürgens nov. 26-án Párizsban kijelentette: újra átgondolta a dolgokat, és számára Tabajdi Csaba magyar, Frunda György román. Ezt Frunda mind politikai, mind jogi szempontból elfogadhatatlannak nevezte. Jürgens megígérte, hogy eljön Romániába és tárgyalni fog az RMDSZ-szel is. - Megkérdőjelezhető Erik Jürgens objektivitása, ugyanis elment Pozsonyba, ott tárgyalt két napig, röpke két-három órára átfutott Budapestre is, Romániába el sem jött, s megírta a jelentést. Amikor a jogi bizottság megbízta a jelentéskészítéssel, akkor azt kérte tőle, hogy tanulmányozza az európai modelleket, és ez legyen az anyagának az alapja. Ezt nem tette meg, ő csak a magyar példáról beszélt. Végül a bizottság nem fogadta el a Jürgens-féle jelentést. Dec. 16-án ül össze újból a bizottság. Mivel túl rövid az idő, Frunda azt kérte, hogy várják meg, amíg a magyar parlament elfogadja a módosításokat, s utána döntsenek, ezért jan. 10-re halasztották a döntést. Azt is sikerült elfogadtatni, hogy külön jelentés készüljön a nemzet fogalmáról is. Abban egyetértett a bizottság, hogy ezt a jelentést egy kisebbséginek kell elkészítenie, aki tudja, miről van szó. /Mózes Edith: A kisebbségeket nem lehet egy kalap alá venni! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./

2002. december 13.

A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, ez a zsebpárt azzal próbálta fenyegetni a közvéleményt, hogy ha Markó Béla marad az elnök az RMDSZ januári kongresszusán, "a szövetség szélsőséges erői népszerűvé válnak". A zsebpárt vezetője szerint a "Markó csapat makacs ragaszkodása a hatalomhoz, a magyarság egy olyan új, szélsőséges-revizionista civil egyesületét hozhatja létre, amellyel nem lehet majd beszélni" és "ezeknek a csoportoknak a népszerűsége nagyon nagy, még a református, unitárius, római katolikus egyházak körében is". A bizonyos párt azt vallotta, hogy 1993-ban ők kiváltak az RMDSZ-ből. A magát szabaddemokratának nevező párt valóban nem tartozik az RMDSZ-hez. Ez a bizonyos a párt négyévenként, választási kampányok idején jelenik meg hirtelen, amikor "bojkottálni" kell az RMDSZ-t. A 90-es évek elején a kormánypárttól kértek támogatást, majd a liberálisokhoz csapódtak. Legutóbb az NLP megyei elnökével kötöttek - úgymond - egyezséget, de az első közös sajtótájékoztató után ez a kísérlet csődöt mondott. Minden választáson indulnak, majd eltűnnek, de néhány szavazatot azért kapnak. A legutóbbi helyhatósági választáson, mintha csak ez lenne a dolguk, sokat ártottak az RMDSZ-nek, s közvetve a magyarságnak: belejátszottak abba, hogy nincs ma magyar polgármestere Marosvásárhelynek. Az általuk indított jelölt még ezer szavazatot sem tudott begyűjteni, viszont annyit elvett az RMDSZ-től, amennyivel a másik jelölt nyerte el a polgármesteri tisztséget. /Mózes Edith: Liberalizmus gombnyomásra. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2003. február 3.

Az RMDSZ-kongresszus záróakkordja a szövetségi elnök megválasztása volt. Programbeszédében Markó Béla kiemelte: "Elkezdődött az új évszázad, és nem engedhetjük meg, hogy ennek ismét mi legyünk a vesztesei. Én hiszek abban, hogy lehetünk nyertesek, hiszek a szülőföld visszaszerzésében és megtartásában, hiszem, hogy esélyt adott nekünk a történelem új alapokat lerakni itt Erdélyben a magyarság számára." "Nem is lehet egyedül kiállni a próbát, de a mi szövetségünk közös gondolkodást, közös munkát és közös érdemet feltételez." (...) Folytatni kell a szülőföld visszaszerzését! (...) De nem elég a szülőföldet visszaszerezni! A szülőföldet meg is kell tartani! (...)Működőképessé kell tenni ismét a visszaszerzett anyagi és szellemi javakat. (...)...meg tudunk itt maradni, és meg tudjuk tartani, amit visszaszereztünk. De ehhez kell még valami: a képesség a változásra! (...)Meg kell néznünk: hogyan őrizhetjük meg magyar mivoltunkat úgy, hogy közben alkalmassá tesszük ezt a közösséget az Európai Unióhoz való csatlakozásra. (...) Olyan évek következnek, amikor a változás éppúgy elveszejthet minket, mint a görcsös változatlanság. (...) Ez mindennapi dilemmánk lesz, de ha összefogunk, meg tudjuk oldani, ami annyit jelent, hogy: be tudjuk vinni saját közösségünket az Európai Unióba, és ott versenyképessé tudjuk tenni. (...) Milyen RMDSZ-szel valósítható meg mindez? Olyan RMDSZ-szel, amely továbbra is helyet ad minden tisztességes ideológiának. Amely programalkotó és stratégia-alakító műhelyekként támogatja a platformokat. (...) Politikailag dinamikus, hatékony, döntésképes RMDSZ-re van szükségünk." A kongresszus 326 igen és 68 ellenszavazattal választotta újra Markó Bélát. A szövetségi elnök megköszönte a bizalmat, s kifejtette, sohasem fog olyan RMDSZ-t szorgalmazni, amely kizárja a különböző áramlatokat, amely kizárólagos politikát folytat. /Mózes Edith: Markó Bélát döntő többséggel újraválasztották az RMDSZ szövetségi elnökévé. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./

2003. február 24.

Febr. 21-én a Területi Képviselők Tanácsa ülése viharos volt. Néhány képviselő támadta az RMDSZ vezetését. Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a TKT-t a kormánypárttal a napokban aláírt együttműködési szerződésről. Hangsúlyozta, hogy kiemelkedő célkitűzés továbbra is a tulajdonkérdés, az önálló magyar karok létrehozása a Babes-Bolyai egyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen beiskolázási számok a magyar tagozatnak, illetve kollégiumi fokozat létrehozása. A hozzászólók zömmel a radikális irányzatot képviselték. Gál Márton egyebek között azzal vádolta az RMDSZ-vezetést, hogy "behódoltak a kormánynak", "elbántak a fiatalokkal", majd önzőknek, harácsolóknak, talpnyalóknak, árulóknak nevezte Markó Bélát és társait. Kijelentette, az egyéni választás lenne a jobb, mert még, ha kevesebb képviselője lesz is az RMDSZ-nek a parlamentben, "azok legalább dolgoznak". Török Gáspár az iránt érdeklődött, hogy a protokollum aláírását megelőző tárgyalások során szóba került-e az alkotmány 1. cikkelye, vagy, hol fog haladni az autópálya, melyik fontosabb a magyar kormánynak, mert "Románia oda tud csatlakozni, ahol a magyar fél abbahagyja". Kakassy Sándor szeretné - mondta -, ha a megyei protokollum "túlterjedne Vásárhely határain" s vonatkozna a vidékre, a szórványoktatásra is. Andrássy Árpád azt állította, hogy az az RMDSZ, amelyet 1989 végén, 1990 januárjában megszerveztek, "megszűnt létezni" és "búvópatakként tovább folyt a bolsevik baloldali ideológia". Markó Béla visszautasította a vádakat. Az alkotmány 1. cikkelyére vonatkozóan elmondta, hogy azt nem lehet egy kétoldalú egyezségbe bevinni, mert négypárti kérdés. Azonban a kormánypárt egyetért az RMDSZ nyelvhasználati javaslataival. Az erdélyi autópályáról szólva hangsúlyozta, hogy a Balkán felé vezető sztráda terve európai uniós követelmény, nem lehet a másikat eléje hozni. Tőkés András leszögezte, hogy nem vett részt a kongresszuson, de Szatmárnémetiben ott volt. Ő a Láncos templomban volt, ahol szerinte azok gyűltek össze, akik a 89-es temesvári eszmék mellett kiálltak, a többiek 89-ben Ceausescu emberei voltak. - Eltorzult az RMDSZ, szavazógéppé vált - jelentette ki Tőkés András. A Bolyai líceum igazgatói kinevezésével kapcsolatban "megalázónak" nevezte, hogy "Szepessy leüzent a pártházból, hogy te ne indulj". Tőkés András Makkai Gergely képviselőnek, a TKT alelnökének a polgári körökről a Népújságban megjelent írását egyszerűen "bunkó cikknek" nevezte. Frunda György szenátor az elhangzottakra reagálva jelentette ki: hogy akik kizárásról, eredménytelenségről, vagy arról beszélnek, hogy ez az RMDSZ nem az az RMDSZ, vagy rosszindulatúak, vagy nem értik, miről van szó. Tőkés Andrást figyelmeztette: ne sértegessen senkit. "Ne bunkózzunk senkit magunkon kívül", ne tegyük magunkat "se hülyének, se naivnak" - tette hozzá. A testület végül szavazással döntött a belső választások módszeréről, 38 igen, 11 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett a közvetett választás mellett határoztak. /Mózes Edith: Alpári gorombaságokkal tarkított TKT-ülés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

2003. február 26.

A belső választások lebonyolításáról Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető alelnöke leszögezte, ha valaki az RMDSZ-re akar szavazni, az nem szégyen, ha beiratkozik az RMDSZ-be. Borbély szerint az elmúlt tizenhárom év kialakította azt a struktúrát az RMDSZ-en belül, ami biztosítja, hogy a választásokat megfelelő körülmények között meg lehet szervezni. A Maros megyei TKT-ülésen arról határoztak, hogy közvetett választást tartanak. Elég nagylétszámú küldöttgyűlést javasoltak, ahol minden területi, helyi szervezet jelen lesz az elektorokon keresztül. És ugyanezen a küldöttgyűlésen újítják meg a Területi Képviselők Tanácsát is. Maros megyében minden TKT- tagjelölt megharcol a jelöltségért a saját kerületén belül. 300 támogató aláírást kell összegyűjtenie annak, aki jelöltetni akarja magát a Szövetségi Képviselők Tanácsába. Ez a belső választás: összegyűjti a támogató aláírásokat és a küldöttgyűlés a jelöltek közül az első tizenkettőt bejuttatja az SZKT-ba. Lesz egy bizonyos számú jelölt, a jelöltek rendelkezésére áll 15 nap kampány. /Mózes Edith: Nem szégyen, ha valaki beiratkozik az RMDSZ-be. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 26./

2003. március 7.

Frunda György RMDSZ-szenátor felelősségre vonását és elítélését követelte Pop Dumitru nagy-romániás szenátor a főügyészségtől, ez derült ki feljelentéséből. A feljelentés szerint az RMDSZ-szenátor megrágalmazta Popot, amikor azt nyilatkozta, hogy bűnügyi eljárás folyik ellene. Néhány héttel ezelőtt a nagy-romániás szenátor többedmagával Marosvásárhelyen letépte a falról az egykori polgármester, Bernády György arcmását megörökítő domborművet. Helyébe egy, a magyarok állítólagos áldozatainak névsorát tartalmazó táblát tett ki. A táblát másnap a prefektus rendeletére eltávolították, s visszahelyezték helyére a Bernády-plakettet. Az eseményt követő napon Ovidiu Natea prefektus és Frunda György szenátor közös sajtótájékoztatón ítélte el ezt az akciót. A feljelentésről Frunda kijelentette, valószínű, hogy Pop Dumitru ezzel az akcióval akarja magáról elterelni a közvélemény figyelmét. Ugyanis adócsalás miatt indítottak annak idején ellene bűnügyi eljárást. Frunda György elmondta, hogy fenntartja korábbi kijelentését: Popnak volt bűnügyi dossziéja adócsalás miatt, amelyet nem véglegesítettek, mert közben szenátor lett és mentelmi jogot kapott. /Mózes Edith: Pop Dumitru feljelentette Frunda Györgyöt. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./

2003. március 10.

Mózes Edith újságíró az RMDSZ-platform befejezetlen hattyúdalának nevezte az RT kongresszusát, továbbá szerinte "a Reform Mozgalomnak elkeresztelt képződmény élére egy legfeljebb politikusi körökben ismert személyt választottak" - így minősítette Toró T. Tibort.Az újságíró végig elutasító, elfogult hangon tudósított. Szerinte Toró T. Tibor elnök beszámolója gyenge, vázlatos, kapkodó, aki többek között leszögezte, a platformszabadságnak befellegzett az RMDSZ-ben. Az RMDSZ az általános, titkos és közvetlen belső választások helyett csupán részleges tisztújítást rendelt el. Az RT ugyan kilépett az RMDSZ-ből, de egyenként bent maradnak, a mozgalom nem indul az RMDSZ ellenében. Tőkés László püspök feltette a kérdést: ki hitte volna, hogy 13 évvel a "hallgatás falának áttörése után RMDSZ-es uraink a magyarellenes hatalommal karöltve fogják fel- és újjáépíteni a félelem falát?" Fodor Imre kijelentette: soha jobb döntés nem született, mert az RMDSZ csúcsvezetése "közönségesen ki akar rekeszteni mindenkit, aki nem bólogat". Kincses Előd szerint "összeomlott a romániai magyar érdekképviselet". Tőkés László "kiiktatását" politikai harakirinek nevezte, amely előtt "a román demokratikus értelmiség is értetlenül áll". /Mózes Edith: Bedarálták a Reform Tömörülést. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./

2003. március 11.

Marosvásárhelyen szervezi meg az RMDSZ a márc.15-i központi ünnepségét. Híre kelt, hogy egyesek megzavarni készülnek az ünnepséget. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke leszögezte, nem fognak a provokációknak felülni. Brassai Zsombor ügyvezető elnök hallotta: diákokat igyekeznek beszervezni, hogy megzavarják ezt az ünnepséget. Brassai Zsombor szerint a Polgári Körök találkozóján elhangzott néhány zavarják meg a márc. 15-i rendezvényt. Kelemen Atilla kifejtette: nem szeretné, ha Maros megye, a romániai magyarság engedne a megosztó kísérletnek, ami sajnos az anyaországot megosztja az utóbbi időben, "s amit egyesek itt is szorgalmasan kopírozni próbálnak." /Mózes Edith: Az ünnep emberi és nemzeti méltóságunk próbája is. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

2003. március 18.

Márc. 14-én Tőkés László püspök kezdeményezésére Márciusi Fórumot tartottak Kolozsváron, amelyen arról határoztak, hogy kezdeményező bizottságot hoznak létre egy Erdélyi Magyar Tanács felállítására. A fórum - Csapó József előterjesztése nyomán - alkotmánymódosító javaslatokat fogadott el: az "egységes nemzetállam" kifejezés helyett az alkotmányban a "szuverén, független, társadalmi és demokratikus jogállam" megfogalmazás szerepeljen. Az anyanyelvnek hivatalos nyelvvé kell válnia azokban a térségekben, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 10%-ot. Az eseményről Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető alelnöke leszögezte, hogy egy alternatív szervezet létrehozásának szándékáról van szó. Ezt ő veszélyesnek tartja., mert nem tudnak olyan alternatívát a romániai magyarság elé tárni, amelyet érdemben lehetne tárgyalni. Borbély szerint sokan egyéni ambíciókat és csoportérdekeket képviselnek. A fórumon jelen volt és szót is kapott Kiss Kálmán, annak a Magyar Szabad Demokrata Pártnak az elnöke, amely Független Magyar Pártként 1990-től létezik, 1996-ban nem tisztázott körülmények között bejegyezték, és amely arra volt jó, hogy mind 96-ban, mind 2000-ben az RMDSZ ellen indítson jelölteket. Borbély szerint nem számítanak bizonyos értékek, erkölcsi normák, hanem csak az fontos, hogy maguk köré gyűjtsék azokat, akiknek nem tetszik az RMDSZ. Az alkotmánymódosítási javaslat diverziós kísérlet, magyarázta Borbély, mert előzőleg mindenkilehetőséget kapott, hogy megtegye módosító javaslatait. A beérkezett javaslatokból az RMDSZ összeállított egy dokumentumot. /Mózes Edith: Borbély László: Megosztó kísérletnek tartom. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./

2003. március 26.

Markó Béla szövetségi elnököt a Népújság arról kérdezte, hogy a korrupcióellenes törvénynek milyen kihatásai lehetnek az RMDSZ tisztségviselőire. Markó úgy tapasztalta, hogy nemrég a helyi és megyei tanácsok esetében a kormány már hozott bizonyos megszorító intézkedéseket, akkor azok az RMDSZ-es tanácsosok, akik érintettek voltak, rögtön érvényesítették az intézkedést. Szerinte az RMDSZ tisztségviselői eddig is betartották a törvényeket, és ezután is be fogják tartani. A politikai vezetőréteg kötelessége, hogy példát mutasson. Az RMDSZ-ben is vannak a képviselők és szenátorok között olyanok, akik az üzleti életben is szerepet játszanak. A törvény szerint az illető nem adminisztrálhatja tulajdonát, mert akkor felmerülhet az, hogy politikai tisztségénél fogva befolyásolja az üzleti életet. A 2004-es helyhatósági választások során "tisztának" látszó embereket kell jelölni a tanácsokba. Markó szerint ez nem azt jelenti, hogy vállalkozó szellemű emberek ne lehetnének tanácsosok, képviselők vagy szenátorok, csak éppen arra az időszakra, amíg a politikai életben cselekvően részt vesznek, nem foglalkozhatnak üzlettel. /Mózes Edith: Markó Béla: Összeférhetetlenség-párti vagyok. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 26./

2003. április 1.

Az RMDSZ két vezetője, Markó Béla szövetségi elnök és Borbély László képviselő szemére vetette Fodor Imrének, hogy Kiss Kálmánnal közös platformra lépett. Fodor Imre alpolgármester kijelentette, megdöbbenve hallgatta ezeket a nyilatkozatokat. Soha életében semmiféle kapcsolatom nem volt a Kiss Kálmán-féle párttal /Magyar Szabaddemokrata Párt/, sem annak tagjaival. Kolozsváron, a Farkas utcai templomban megtudta, hogy oda Kiss Kálmánt senki sem hívta. Mózes Edith újságíró közölte: a hírek szerint Kiss Kálmán tagja az ott megalakult kezdeményező bizottságnak. Fodor Imre leszögezte, semmiféle kezdeményező bizottságban senki a nevét föl nem vetette. Kiss Kálmán célja, mint mindig, a diverzió volt. /Mózes Edith: Fodor Imre: Soha az életben semmiféle kapcsolatom nem volt Kiss Kálmánnal. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 1./ Kiss Kálmán, a Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt elnöke válaszolt Fodor Imre-nyilatkozatára. Azt állította, hogy írásos meghívót kapott a kolozsvári fórumra. Az RMSZDP elnökének címzett, névre szóló meghívót Tőkés László írta alá. Kiss Kálmán felszólalásában azt mondta, hogy ők rákényszerültek a külön útra. Az új mozgalom azért alakult, hogy legyen végre - a kirekesztő jellegű RMDSZ-en kívül - egy közös, befogadó szervezet. /Válasz Fodor Imrének. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 3./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 691-719




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék