udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 197 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-197

Névmutató: Mezey Sarolta

2008. július 24.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen július 23-án tartották a felvételi vizsgát. Dr. Nagy Örs, az egyetem prorektora arról tájékoztatott, hogy idén nagyobb volt az érdeklődés. A meghirdetett helyekre többen jelentkeztek, mint az előző években. A magyar orvos- és gyógyszerészképzés szempontjából fontos, hogy a tandíjmentes helyek felében magyar oktatás folyik. Így meghirdetett 270 általános orvosi helyből 135-ön, a 70 fogorvosi helyből 35-ön, míg a 60 gyógyszerészeti helyből 30-an a magyar tagozat diákjai tanulhatnak. Ugyancsak fele-fele arányban folyik az oktatás a bába- és az asszisztensképzőn, ahol 10-10 magyar hallgatók lesz. /Mezey Sarolta: Több mint kétszeres túljelentkezés a MOGYE-n. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./

2008. szeptember 16.

A tanév első napján az Andrássy-telepi Petőfi Sándor Általános Iskola felső tagozatának megszüntetése miatt tiltakoztak a szülők. Tiltakozásuk jeléül gyerekeik nem akartak felszállni arra az iskolabuszra, amellyel a marosludasi 1-es iskolába vitte volna őket. A szülők sérelmezik, hogy senki sem tájékoztatta őket arról, hogy az idei tanévtől gyermekeiknek ingázniuk kell, másrészt pedig azt fájlalják, hogy az V-VIII. osztály megszüntetésével elsorvasztják a helybeli magyar nyelvű tanintézményt. Az Andrássy-telepi szülők petíciót nyújtottak be a megyei tanfelügyelőséghez, melyben kérik a Petőfi Sándor Általános Iskola V. -VIII. osztályának további működését. Kali Barna Andrássy-telepi református lelkipásztor elmondta, hogy a szülőkkel iskolakezdés előtt három nappal közölték a hírt – egy póznára kiragasztott plakáton. A lelkész elmondta, egy svájci kapcsolat révén rengeteg pénzt fektettek az iskolába, felújították, korszerű fűtési rendszert szereltek fel. Enyedi Miklós, a Marosludasi 1-es Számú Általános Iskola aligazgatója miniszteri határozatra hivatkozott, ennek értelmében megszűnik az V-VIII. osztály. Azokon a településeken, ahol eddig összevont osztályokban folyt a tanítás, és a minisztérium iskolabuszt utalt ki a tanulók szállítására, az oktatás a következő tanévtől a központi iskolában zajlik. Andrássy-telepen összesen 34 V-VIII. osztályos tanuló van, közülük 15-en már az előző tanévben is Marosludason tanultak, ez évtől további 19 fog ingázni. /Mezey Sarolta: Zűrzavaros tanévkezdés Andrássy-telepen. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

2008. október 6.

Október 4-én volt a Nyárádmagyarósi Polgármesteri Hivatal és a Bekecs Kulturális Szövetség által szervezett bekecsi Lófőnap. A rendezvény az egész községet megmozgatta, jelen volt Markó Béla és a környék polgármesterei is. A Bekecs legmagasabb pontján római katolikus kápolna alapja áll. Három éve építették, a munkálat abbamaradt, a folytatás hátravan. Erdélyben Kisborosnyón és Gyergyóban áll még lármafa, a bekecsi most a harmadik. 1788-ban az Országgyűlés rendelte el, hogy vágjanak utakat, állítsanak lármafákat. Markó Béla rávilágított: Jelképesen egy lármafát avatunk, ami számunkra azt az üzenetet hordozza, hogy őseink képesek voltak odafigyelni más közösségekre, egyik közösség figyelmeztette a másikat a veszélyre. Eleink tudták, hogy külön-külön lehetnek leleményesek, de nem tudnak célt érni. Ezért kellett együttműködniük. Fülöp László meggyújtotta a lármafát. /Mezey Sarolta: Főhajtás a hősök emléke előtt. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

2008. október 9.

Október 9-én van a romániai holokauszt napja. Marosvásárhelyen, a Kossuth utcai emlékműnél, Izsák Márton szoborcsoportjánál egy nappal korábban tartották a megemlékezést. Négy éve, hogy Romániában e napot hivatalosan a holokauszt napjává nyilvánították. /Mezey Sarolta: Megbocsátani lehet, de feledni soha! = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./

2008. október 11.

A marosvásárhelyi Hidegvölgyben és a közvetlen közelében lévő Legelő utcában két roma iskola működik. Előbbit a pünkösdista egyház és a helyi önkormányzat, másikat, a Szivárványt egy holland alapítvány segít fenntartani. Itt iskolázzák be a telep több mint 700 gyerekéből azt a 210-et, akik óvodás-, illetve elemista korúak. Mindkét iskola sorsa folytonosan bizonytalanságban van, ráadásul mindkét intézményt azzal vádolják, hogy „szegregálják” a roma gyerekeket. Horváth Antal, a hidegvölgyi iskola pünkösdista lelkipásztora és igazgatója tiltakozást nyújtott át a hivatalosságoknak, amiért iskolájukat fel akarják számolni. /Mezey Sarolta: A romákat is óvják a szeparatizmustól? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

2008. november 3.

A Mezőségen négy református lelkész három településen /Mezőbándon, Madarasifeketén és Mezőmadarason/ hívta bibliavasárnapra az érdeklődő híveket. Istentisztelet keretében értékes Biblia-gyűjteményt mutattak be a gyülekezeteknek. Szabó László marosvásárhelyi lelkész a Bibliát alkotó könyvek és részek felfedezésének történetéről, a megtalált kódexekről tartott előadást. A vándorkiállításon felbecsülhetetlen értékű, féltve őrzött bibliákat és imakönyveket állítottak ki, köztük a Váradi Bibliát. A Szentírás világviszonylatban a legnagyobb példányszámú kiadvány. Jelenleg évente 2,6 millió példány kerül ki a nyomdákból. Az előadó kitért a magyar nyelvű fordítóra, Károli Gáspárra, aki 1590-ben adta ki Vizsolyi Bibliát. Az eredeti példányokból 52-t őriztek meg, ebből 28-at Magyarországon és a magyarlakta területeken. (A Teleki Tékában is van egy.) /Mezey Sarolta: Bibliavasárnap a Mezőségen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

2008. november 29.

Újabb pofon érte a marosvásárhelyi magyarságot. Két és fél éves huzavona után a Maros Megyei Törvényszék november 28-án ítéletet hirdetett: a Ceusescu-rezsim legsötétebb éveiben Calarasilorra átkeresztelt utca nem viselheti újra a Kossuth Lajos nevét. Kerekes Károly ügyvéd, a marosvásárhelyi tanács jogi képviselője szerint az ítélet nem jogerős. 2005 októberében a marosvásárhelyi tanács határozatot hozott, hogy a Calarasilor utca nevét vissza kell állítani az eredetire. A PRM, a Vatra Romanesca, az Avram Iancu Egyesület beadványt fogalmaztak meg, amelynek alapfokon helyt adtak és hatályon kívül helyezték a tanácsi határozatot. Az ügy újratárgyalására azért került sor, mert 2007. március 29-én az Ítélőtábla (Fellebbviteli Bíróság) helyt adott a Kerekes által benyújtott fellebbezésnek, hatályon kívül helyezve a 2006. novemberben hozott alapfokú döntést. A Fellebbviteli Bíróság 11 oldalon sorolta fel mindazokat a törvénytelenségeket, amelyeket 2006-ban a Megyei Törvényszék elkövetett. Többek között: a bíróság tévesen értelmezte a névadásra vonatkozó törvényes rendelkezést, miszerint a prefektúra mellett működő megyei névadó bizottság véleményezése csupán konzultatív jellegű, továbbá a bíróság nem vizsgálta meg, hogy a tanácsi határozat milyen állampolgári jogot vagy közérdeket sért. /Mezey Sarolta: Ítéletet hirdettek a Kossuth utca ügyében: marad a Calarasilor. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

2008. december 16.

Marosvásárhelyen bemutatták Radványi Hajnal Üzen a Meseország /Hoppá Kiadó, Marosvásárhely/ című, 26 gyerekszíndarabot tartalmazó kötetét. – Szeretettel írtam ezt a könyvet. Kisiskolás gyerekeknek szántam. Célom, hogy a Bibliából ismert történeteket élővé tegyem és dramatizálás által közelebb kerüljenek a lelkivilágukhoz – vallja a szerző, akit a Népújságban a Máltai Szeretetszolgálat és a Magányosok Klubja krónikásaként ismerhetnek az olvasók. /Mezey Sarolta: Üzen a Meseország. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

2009. január 7.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végzett katolikus véndiákok Sanctus Emericus Baráti Egyesülete beadványt fogalmazott meg, melyben kifogásolják a hajdani iskolájuk – jelenleg Unirea Főgimnázium – épületeinek bérbeadására vonatkozó szerződés tervezetét. Szerintük ez a szerződéstervezet a katolikus oktatásra nézve előnytelen. A Sanctus Emericus Egyesület beadványát eljuttatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez. Ebben megírták, hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatala és a Kolozsváron működő Status Alapítvány – mely az érsekség érdekeit képviseli – szerződést kötnek azzal a céllal, hogy a marosvásárhelyi volt Római Katolikus Főgimnázium épületét az Unirea Főgimnáziumnak adják bérbe. A bérleti díjat – a törvényes előírások szerint – a beépítetlen területre négyzetméterenként havi 1 lejben, míg a beépített felületre 1,5 lejben állapítják meg. A volt diákok szerint a szerződés szövege nem szól arról, hogy mennyi ideig érvényesek ezek az árak. Sérelmezik továbbá: a katolikus egyház beleegyezett abba, hogy a nevetségesen alacsony bérleti díjból 85 százalékot átengedjen a bérlőnek egy esetleges, de meg nem nevezett beruházásra. A bérleti szerződés tervezetét kezdetben ismertették az egyesület tagjaival, de a következő tárgyalásokra már meg sem hívták az egyesület képviselőit. Az egyesület tisztában van azzal, hogy a katolikus egyház nem veheti át és nem tarthatja fenn az épületet, azonban a kisebb épületrészre jogot formálnak, hogy a katolikus diákok itt végleges otthonra találjanak. Annál is inkább, mivel a 2004-ben újraindított katolikus líceumi osztályok ideiglenesen a Református Kollégium, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum épületében működnek. A katolikus egyház ragaszkodik ahhoz, hogy a kisebbik épületet átvegye, ehhez meg kell oldani az itt működő 16 osztály átköltöztetését, mondta el Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere. Ehhez új termeket kell kialakítani. Ezért megegyeztek, hogy a polgármesteri hivatal a bérleti díj 85 százaléka fejében elvégzi a beruházást. /Mezey Sarolta: Holtvágányra juttatják a marosvásárhelyi katolikus oktatást? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 7./

2009. február 12.

Több mint két éve tartó pereskedés után jogerős bírósági döntés született arról, hogy a Vatra Romaneasca szervezetnek ki kell költöznie Marosvásárhelyen a Kultúrpalota épületéből, ahol 5 irodahelyiséget – közel 100 négyzetméter felületet – foglal el. A szervezet a sajtó segítségével akarta felhívni a figyelmet az ügyre, mondván, nekik „örökös” helyük van a Kultúrpalotában. A bírósági végzést, valamint a törvényes végrehajtó általi kilakoltatást visszaélésnek minősítették, úgy próbálták beállítani, hogy a kilakoltatás a románok ügye és a magyar önkormányzati vezető közötti ellentét eredménye. A Vatra Romaneasca alapemberei kivonultak, így Florin Oproiescu, a Vatra Romaneasca országos szervezetének alelnöke, továbbá a Kossuth utca-perben elhíresült dr. Ioan Sabau ügyvéd. A végrehajtó a jogerős bírósági döntésre hivatkozva, felszólította a szervezet vezetőjét, hogy adja át az irodákat. Ez nem történt meg. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök megjegyezte, a Vatra Romaneasca Egyesület nem használta irodának a helyiségeket, az ajtó mindig le volt lakatolva. A Vatrának van székhelye a városban. /Mezey Sarolta: A „végrehajtás” csődöt mondott. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./

2009. április 9.

Tőkés András, a Magyar Polgári Párt alelnöke sajtótájékoztatóján kijelentette, nem a pártot, hanem a párt elnökét kell megreformálni. Bírálta a nemrégiben lezajlott kongresszuson történteket, továbbá azt, hogy a párt nem fogadta el az európai parlamenti választási listán nekik felkínált negyedik helyet. Tőkés András találkozott Szász Jenő elnökkel, de nem tudták egymást meggyőzni, arról, hogy a szavazás szabályos volt. A kongresszuson ugyanis, nem csak a 144 küldött, hanem további 285 résztvevő is szavazott. Tőkés András alelnök elmondta, hogy a kongresszus ügyét április 15-én nyújtják be a bukaresti bíróságra. /Mezey Sarolta: Nem az MPP-t, az elnökét kell „megreformálni” = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./

2009. április 18.

Április 17-18-án tartják a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a Népegészségügyi Tudományos Társaság, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara, a MOGYE és a Studium Alapítvány közös szervezésében a Népegészségügyi Tudományos Társaság XVII. kongresszusát. Dr. Ábrám Zoltán, a MOGYE Közegészségtani Tanszékének professzora Népesedési helyzet és előrejelzések Romániában címmel tartott előadásban kiemelten az erdélyi magyarság demográfiai mutatóit részletezte. 2032-re a magyarság számaránya jelentősen csökken. Maros megyében az összlakosság 15 százalékkal, míg a magyarság 26 százalékkal lesz kevesebb, mint ma. Dr. Jeszenszky Ferenc A román egészségügyi rendszerben tapasztalt hiányosságok címen adott összegzést. /Mezey Sarolta: Népegészségügyi kongresszus a MOGYE-n. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 18./

2009. április 20.

Elkezdődtek a Marosszentgyörgyi Napok. A református gyülekezet programot állított össze. A következő napokban több rendezvény lesz, az általános iskola román és magyar tagozata tart előadást, lesz focibajnokság, az óvodások műsorral kedveskednek, a művelődési házban megkezdődik a Marosszentgyörgyi Tavasz elnevezésű kórusfesztivál, felvonul a mezőcsávási fúvószenekar és a marossárpataki huszárezred, a cserkészek vetélkedőt szerveznek. /Mezey Sarolta: Megkezdődtek a Marosszentgyörgyi Napok. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./

2009. május 11.

Május 9-én a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum immár negyedik alkalommal adott otthont a magyar tannyelvű középiskolák tantárgyversenyének. Idén biológiából, földrajzból, informatikából, társadalom- tudományokból és történelemből került sor a magyar diákok megmérettetésére. A verseny fővédnöke Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta a tehetséges fiatalokat fel kell karolni. A Maros megyei tanfelügyelőség munkatársai nem tettek eleget a meghívásnak. / Mezey Sarolta: A legjobbak vetélkedője. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./

2009. május 23.

Látható lesz a Székelyföld a világhálón, ugyanis a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére sikerül a virtuális térben megjeleníteni ezt a régiót – jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke. Székelyföld saját internetes azonosítója lehetővé teszi, hogy jövőtől a székelyföldi önkormányzatok, cégek, magánszemélyek és intézmények honlapjainak címe a.sic végződést kapja, ami a siculitas rövidítése. Mai fordításban székelységet jelent, de a középkori magyar közigazgatásban az önkormányzó, szabadságjogokkal felruházott közösséget jelentette, amellyel a székely szabadság történelmi gyökerére utalunk. – Ezt a székely autonómiatörekvés egyik mérföldkövének tekintjük, mert a világhálón országok, autonóm területek, kulturális közösségek között a Székelyföld önálló entitásként lesz jelen. A legfelsőbb tartománynév a világban élő székelyek összefogásának jelképe is lehet, hiszen adott a lehetőség, hogy.sic végződésű honlapjuk legyen. A doméniumnév 2010-től válik használhatóvá. /Mezey Sarolta: Székelyföld virtuálisan. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./

2009. június 3.

Június 3-án Marosvásárhelyen a megye magyarsága azért tiltakozik, mert sorra leváltották a magyar vezetőket a közintézmények éléről, a 40 százaléknyi magyar lakosság nem kap százalékarányos képviseletet a helyi intézményekben és a hivatalokból fokozatosan kiszorítják a magyar nyelv használatát. Elsőnek dr. Csíki Zsuzsannát, a megyei Egészségügyi Pénztár elnök-igazgatóját menesztették, annak ellenére, hogy tavaly sikeresen versenyvizsgázott a tisztségre és négy évre szóló menedzsmentszerződést írt alá az országos pénztárral. Dr. Csíki Zsuzsanna a pénztárnál köztisztviselői állásban fog dolgozni. Az egészségügyben szinte teljesen eltűntek a magyar igazgatók. Dr. Konrád Judit aligazgató már nincs a közegészségügyi igazgatóság vezetőségében. A vidéki városokban sem jobb a helyzet. Szovátán dr. Fekete Erzsébetnek, Erdőszentgyörgyön dr. Keresztes Csabának kellett visszavonulnia igazgatói állásából. Egyedül Dicsőszentmártonban maradt magyar orvosigazgató dr. Siklódi Botond személyében. Marosvásárhelyen Domokos Attila az egyetlen, aki a megyei kórház adminisztratív igazgatói tisztségét tölti be. A szakemberek körében is elismert Dávid Csaba sem tudta megtartani pozícióját, őt a Vízügyi Igazgatóság éléről váltották le. Dénes Irénnek a Megyei Pénzügyi Igazgatóság vezérigazgató-helyettesi székéből kellett távoznia. A városi pénzügy élén Moldován Ibolya egyelőre tisztségben maradt. Hogy meddig, azt nem lehet tudni. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes menesztésével magyar vezető nélkül maradt a Maros megyei tanfelügyelőség, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa. Nagy Editet a jól működő Pedagógusok Házától menesztették. A Nyugdíjpénztár élén már nem Morent Ilona vezérigazgató áll. Györfi Máriát leváltották a Megyei Munkaügyi, Társadalom- és Családvédelmi Igazgatóság éléről. Ferencz Gábor, a megyei vámhivatal újonnan leváltott főnöke. A Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatal főfelügyelője Csomóss Miklós sincs tisztségben. A postánál eredeti megoldást találtak, Erős Csaba postafőnök maradt, de mégsem ő a főnök. Eugen Crisant főnökének, megyei igazgatónak nevezték ki. Leváltották Tóth Andreát is, aki a marosvásárhelyi diákházat vezette. – Gyékény Gertrúd május 25-től már nem főfelügyelő a Környezetvédelmi Őrségnél. /Mezey Sarolta: Alkalmatlan magyarok (?!) = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./

2009. szeptember 9.

Marosugrán Szabó Zoltán helyi RMDSZ-elnököt, tanácsost súlyosan bántalmazták. A kezelés 40 napig is eltarthat. Nem először történt, hogy falubeliek agresszió áldozataivá válnak. Neacsa Teodor feleségét, aki könyvtárosként dolgozott a faluban, teljes normáról félnormás munkaidőre javasolta az önkormányzati testület. Ez nem tetszett a férjnek. Továbbá a szövetkezeti épületbe szerették volna az RMDSZ-irodát átköltöztetni. Neacsa Teodor azonban a helyiséget PD- L-irodának szemelte ki, attól eltekintve, hogy ennek a pártnak helyi fiókszervezete nincsen. A tejcsarnokot a szövetkezet végül nem adta az RMDSZ-nek, ennek ellenére augusztus 12-én a falu központjában Neacsa Teodor és fia hátulról Szabó Zoltánra támadtak, a földre terítették, Neacsa belerúgott. Szabó Zoltánnak a lábujja eltörött, megrándult a lába, karján, lábán lement a bőr. A rendőrségi kivizsgálás folyik. Kevéssel a verekedés után Neacsa fiával egy gépkocsi útját állta, éjféltől hajnali 5 óráig nem engedtek tovább. Szablyával akarták bántalmazni Csegedi Ferencet, aki az egyik ugrai bárban dolgozik. Nem etnikai összetűzésről van szó, mondta Meghesan Ioan, Marosugra polgármestere. Az idősebb Neacsát két alkalommal lopásért is elítélték, romákba kötöttek bele, őt is sértegették. /Mezey Sarolta: Súlyosan bántalmazták a marosugrai RMDSZ-elnököt. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./

2009. október 12.

Biblianapot tartottak október 10-én Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban, illetve a Keresztelő Szent János plébánián, amelyet a Katolikus Magyar Bibliatársulat szervezett. Előadást tartott és szentmisét celebrált dr. Jakubinyi György, a főegyházmegye érseke. Az a cél, hogy a hívek a Szentírás olvasóivá váljanak. A Katolikus Magyar Bibliatársulat 15 évvel ezelőtt azért jött létre, hogy népszerűsítse a Szentírást. /Mezey Sarolta: Biblianap a központi plébánián. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./

2009. október 13.

Dr. Pongrácz Antal post mortem megjelenő szakkönyvét mutattak be a múlt héten a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A rögzített fogpótlásokról szóló kötetet dr. Kovács Dezső professzor és dr. Markovics Emese méltatta. Jelen volt Mezei Tibor, a Stúdium Alapítvány kiadójának vezetője, valamint dr. Pongrácz Mátyás, a szerző fia is. A másfél évvel ezelőtt elhunyt dr. Pongrácz Antalról dr. Kovács Dezső professzor elmondta, örül, hiszen sok év munkáját veheti könyv formájában a kezébe, és szomorú, mert jó barátját elvesztette. Dr. Pongrácz Antal életének jelentős részét a sport töltötte ki, I. éves fogorvos- hallgatóként már ifjúsági világbajnok lett, három olimpián vett részt. Mégis ellenállt a nagy klubok csábításának, hiszen itthon akarta folytatni fogorvosi tanulmányait. A nyolcvanas évek végén került a fogpótlástani tanszékre, ahol haláláig oktatott. Diákjai nagyon szerették. /Mezey Sarolta: A fogorvos kenyere. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./

2009. október 20.

A kommunizmus bukása előtti legvadabb években bátor emberek szabadságukat, egzisztenciájukat, családjuk biztonságát kockáztatták, hogy templomot építsenek. Tavaly a marosvásárhelyi cseralji gyülekezet megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelték. Arra emlékeztek, hogy Csiha Kálmán akkori kistemplomi lelkész döntött: új gyülekezeteket választ le a számbelileg megszaporodott új lakótelepek lakóinak. Varga Lászlónak pedig volt mersze egy megvásárolt dupla telken engedély nélkül templomot építeni. A 20 éves templom építésére Varga László, a gyülekezet első lelkésze emlékezett. – Nem sikerült volna, ha nincs mellettem a lelkes presbitérium, akik önfeláldozó munkát vállaltak, hangsúlyozta. A napi munka után délután jöttek, falat bontottak, téglát adogattak, betont öntöttek. Azóta is úgy emlegetik, hogy a „fekete templom”, mert feketén építették. Segítségémre volt még Kali Ellák építész. /Mezey Sarolta: 20 éves a cserealji református templom. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-197




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék