udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
144
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-144
Névmutató:
Iorga, Nicolae
2011. május 30.
Rendreutasították Magyarország bukaresti nagykövetét Kolozsváron
Egy csokor virágot helyezett el Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport elé kitett vitatott táblára, a polgármesteri hivatal rendõre azonban felhívta a figyelmét arra, hogy csak a felirat mellé teheti le a virágokat.
A nagykövet elmondta: maga is csatlakozott a kolozsvári magyarok interneten meghirdetett akciójához, amelynek kezdeményezõi arra kérték a lakosságot, hogy aki nem ért egyet a tábla elhelyezésével, látogassa meg a szobrot, és virággal takarja el a vitatott feliratot.
A kolozsvári Szabadság címû napilap portálja hétfõn közölte, hogy a diplomata egy csokor virágot helyezett el hétfõ délelõtt arra a táblára, amelyet a kolozsvári polgármesteri hivatal tudtával a múlt héten tettek ki a román és a magyar állam által közösen restaurált szoborcsoport elé.
A tábla tartalmazza Nicolae Iorga román történésznek Mátyás királyról mondott egyik vitatott idézetét: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult.
A lap szerint Füzes ráhelyezte a virágot a táblára, de ez utóbbi õrzésével megbízott önkormányzati rendõr magyar nyelven jelezte neki, hogy csak a tábla mellé teheti a csokrot.
A diplomata végül a néhány méterrel odébb lévõ Márton Áron-szobornál helyezte el a virágot. A diplomata elmondta, hogy a rendõr udvarias volt.
A tábla elhelyezése ügyében a magyar külügyminisztérium a múlt héten közleményt adott ki, amelyben úgy vélte, hogy a felirat feszültségeket gerjeszt a magyarság és románság kapcsolatában. A román külügyminisztériumban fogadták a múlt héten Füzes Oszkárt.
A megbeszélés után kiadott közlemény szerint a román szaktárca jelezte: megvizsgálja a tábla elhelyezésének törvényességét.
Elõször 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amelyet 1940-ben ?szak-Erdélynek Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben törvénytelenül.
Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter szerint azonban a most elhelyezett feliratot sem hagyta jóvá az országos mûemlékvédelmi bizottság, ezért azt ismét törvénytelenül helyezték el.
Ezzel szemben a kolozsvári városháza azt állítja, hogy törvényesen jártak el.
MTI
Erdély.ma2011. május 31.
Pengeváltás Romániával
Délután bekérette Románia nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkár a kolozsvári Mátyás-szobor ügyében. Délelõtt a magyar nagykövet járt a bukaresti külügyminisztériumban, kevéssé baráti beszélgetésen.
Az államtitkár a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett román felirat és zászló, valamint a bukaresti magyar nagykövet feltartóztatásának ügyét említette a diplomatának, s elmondta: ezek az események ellentétben állnak a két ország egyezményeivel, és ártanak a jószomszédi együttmûködésnek. Múlt hétfõn jelent meg a tavaly restaurált Mátyás-szoborcsoport elõtt egy olyan bronztábla, amely a magyarok számára sértõ, és ezért vitatott idézetet tartalmaz Nicolae Iorga román történésztõl, amely a következõ: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. Elõször 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amelyet 1940-ben, ?szak-Erdély Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben, törvénytelenül. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát, Kelemen Hunor román mûvelõdési miniszter szerint azonban a most elhelyezett feliratot nem hagyta jóvá az országos mûemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a kolozsvári polgármesteri hivatal.
Kedden a román külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjenek tõle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának. A Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok kezdeményezéseként megalakuló képviseleti irodát kedden nyitják meg.
fn.hu/MTI
Erdély.ma2011. május 31.
A kormány tanulmányozza a Iorga-idézetes tábla törvényességét
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete hétfõn azt nyilatkozta, hogy biztosítékot kapott a román kormánytól, hogy kivizsgálják a kolozsvári Mátyás-szoborra kitett, Nicolae Iorga-idézetes, a magyarság megalázását célzó tábla törvényességét.
Füzes hétfõn Kolozsváron mondta el, hogy a Mátyás-szoborra kitett táblának semmi értelme sincs, és reméli, hogy hamarosan eltávolítják. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári fõkonzulja aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó tábla etnikumközi feszültségeket gerjeszthet a városban, és kérte a helyzet rendezését, a tábla eltávolítását. Szilágyi pénteken elmondta: a téma kapcsán egyeztetés zajlik a magyar nagykövetség és a bukaresti külügyminisztérium között. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pénteken büntetõjogi feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen azok ellen akik engedély nélkül helyezték el a Nicolae Iorga-idézetes táblát a Mátyás-szobor talapzatán.
Népújság (Marosvásárhely)2011. június 1.
Trikolór szalag a Mátyás-szobron
Egy nyugdíjas férfi tegnap román nemzetiszín szalagot ragasztott a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport talapzatára, ám két órával késõbb a kolozsvári köztisztasági vállalat alkalmazottjai eltávolították azt. A férfi a román és a magyar állam által közösen restaurált szobornál a kolozsvári városháza által az emlékmû õrzésére kirendelt közösségi rendõr jelenléte ellenére felragasztotta a talapzatra a román nemzetiszín szalagot.
Az utóbbin olvasható szöveg arra emlékeztet, hogy Mátyás király vereséget szenvedett 1467-ben Moldvabányánál a középkori Moldva fejedelemség akkori uralkodójától, ªtefan cel Maretól. Erre utal a Nicolae Iorga-idézet is, amely azon a táblán olvasható, amelyet egy héttel ezelõtt helyeztek el a kolozsvári polgármesteri hivatal tudomásával a szoborcsoport elé. Magyarország a tábla eltávolítását kérte a román külügyminisztériumnál, ugyanis Budapest szerint ez feszültséget gerjeszt a magyarság és a románság kapcsolatában. Egy nappal korábban Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete csatlakozott a kolozsvári magyarok interneten meghirdetett akciójához, amelynek kezdeményezõi arra kérték a lakosságot, hogy aki nem ért egyet a tábla elhelyezésével, virággal takarja el a vitatott feliratot. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát. Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter azonban leszögezte: a feliratot nem hagyta jóvá az országos mûemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a hivatal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. június 2.
Horea Uioreanu Kolozs megyei PNL-képviselõ a Iorga-tábláról, a történelmi hûségrõl
Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselõje, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszõt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.
Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, ?n azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszõvel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
- ?n azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elõl, mivel Corvin Mátyás nem gyõzte le ªtefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághû jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszõvel, miközben menekült. Errõl beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
- Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni mûvészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festõ megalkotta azokat?
- Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
- De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
- Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszõvel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem (este o parabolã - szerk. megj.), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
- Ennek ellenére sértõ a magyarokra. De ha már a történelmi hûséget szeretné visszaadni a mûemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
- Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
- De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a mûemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?
- Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. ?k döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvû tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az elsõ világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. ?s én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
- Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
- Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
- Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után ªtefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
- Még egyszer mondom, a nyílveszszõre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltûnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
- Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye - többek között Kolozs - is rendelkezik már kirendeltséggel?
- Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
- ?s a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
- Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. ?ppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
- Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
- Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illetõ képviselõ gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete. (Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról. Egyelõre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetõje a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást. Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert elõbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. Mint arról beszámoltunk: a koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselõinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: történelmileg a legjobb állapotban van a magyar-román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megõrzése mellett. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is sikertörténet volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minõségû magyar-román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövõben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar-román kapcsolatrendszer, ezt százéves idõtávban is nyugodtan állíthatjuk. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetõk a felmerülõ viták és nézetkülönbségek, élõ kapcsolatrendszerrõl van szó tette hozzá.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2011. június 14.
Szõcs: nem kaptunk ígéretet a Iorga-idézetes tábla ügyének rendezésére
Magyarország nem kapott választ a román hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy eltávolítják a Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett, Nicolae Iorga idézetet tartalmazó táblát - jelentette ki a hétvégén Kolozsváron Szõcs Géza magyar kulturális államtitkár.
Szõcs a Mediafaxhírügynökség kérdésére válaszolva elmondta: szerinte a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal saját maga fog arra a belátásra jutni, hogy ennek a táblának nincs mit keresnie a szobor esztétikai terében, ha nem akar feledésbe és névtelenségbe süllyedni akárcsak a Gheorghe Funar irányította egykori városvezetés. Mindeddig Magyarország nem kapott olyan választ a román hatóságoktól, amely a konfliktusossá váló helyzet rendezésére irányuló ígéretet tartalmazott volna - tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár felidézte, hogy az évek során voltak még konfliktusok a Mátyás király szoborcsoport kapcsán, de azok az agresszív erõk, amelyek feszültséget akartak gerjeszteni, végül eltûntek.
- Ki emlékszik még Gheorghe Funarra? ?gy gondolom, hogy ha a jelenlegi városvezetés nem akar feledésbe és névtelenségbe süllyedni, hanem mûvészetért és a kultúráért való tetteiért akar emlékezetes maradni, akkor õ maga fog arra a belátásra jutni, hogy annak a táblának nincs mit ott keresnie. A táblát ki lehet állítani másutt, könyvekben lehet elemezni, de semmiképpen sem szabad egy mûvészeti alkotás esztétikai terében elhelyezni - mondta Szõcs Géza. Az államtitkár ismét megerõsítette, hogy Magyarország nem fogja visszakérni a restaurálás költségeire folyósított 400 ezer eurót.
Szabadság (Kolozsvár)2011. június 28.
Iorga-tábla: megbeszélések nem sok eredménnyel
Hegedüs Csilla a tegnapi sajtótájékoztató alkalmával a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, Nicolae Iorgának tulajdonított idézetet feltüntetõ tábla kapcsán elmondta: Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter egy sor megbeszélést folytatott Sorin Apostu polgármesterrel. A szaktárca álláspontja értelmében a Nicolae Iorga történész iránti tisztelet mellett a tábla elhelyezése törvénytelen, ugyanis nem képezte részét az Országos Mûemlékvédelemi Bizottság által elfogadott felújítási dokumentációnak - magyarázta a tanácsos. A törvénytisztelet tekintetében pedig mindenekelõtt a városházának kellene elöl járnia, azaz kezdeményeznie a törvényes állapothoz való visszatérést - tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)2011. július 6.
Mátyás-szoborcsoport táblaügy: a rendőrséghez fordul a kulturális tárca
Mivel nem közeledett egymáshoz a kolozsvári polgármesteri hivatal és a kulturális minisztérium álláspontja a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, magyarokat sértő tábla ügyében, a szaktárca a rendőrségen akar feljelentést tenni – írta szerda számában a Krónika.
A kolozsvári önkormányzat május 23-án olyan táblát helyezett el a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé, amelyen Nicolae Iorga román történész e sorai olvashatók: „A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult". Ez kiváltotta az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek felháborodását és a magyar diplomácia megdöbbenését. Kelemen Hunor kulturális miniszter május végén hivatalos levélben szólította fel a kolozsvári polgármesteri hivatalt és Sorin Apostu polgármestert, hogy azonnal távolítsa el a frissen elhelyezett táblát a Mátyás-szoborcsoport elől, az elöljáró azonban akkor nem reagált érdemben a felszólításra. A szaktárca most a Kolozs megyei prefektúrát (a kormánynak a törvényesség betartására hivatott megyei képviseletét) kérte levélben a törvényesség helyreállítására, és a napokban rendőrségi feljelentést is tesz – tudta meg a lap a kulturális minisztérium sajtóirodájától.
Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor sajtótanácsosa a Krónikának elmondta: Sorin Apostu időközben válaszolt a miniszteri felszólításra, de válaszlevelében továbbra is állítja: a Iorga-idézetet tartalmazó táblát már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazza, ezért szerinte nincs abban semmi kivetnivaló. A polgármester annak ellenére ragaszkodik eredeti álláspontjához, hogy a kulturális tárca elküldte neki azt a dokumentációt, amelyből egyértelműen kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a kolozsvári önkormányzat, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálási dokumentációban.
A minisztérium hivatalos álláspontja szerint az ezt tartalmazó tábla továbbra is törvénytelenül áll Kolozsvár főterén. A sajtótanácsos szerint a minisztérium a napokban a rendőrségen is feljelentést tesz. László Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester a lapnak jelezte: valószínűleg polgári per lesz a Iorga-idézetet tartalmazó tábla ügyéből. Május végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) büntetőjogi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kolozsvári ügyészségen, mert hivatalos engedély nélkül helyezték el a táblát a szoborcsoport előtt. A rendőrség hivatalból megkezdte a nyomozást, de eredményekről még nem számolt be. „Semmilyen választ nem kaptunk az ügyészségtől, a napokban személyesen bemegyek érdeklődni, mert azt feltételezzük, hogy el akarják altatni az ügyet" – mondta a lapnak Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke.
Először 1932-ben került fel a szoborra az említett idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben.
A szoborcsoportot magyar-román közös finanszírozással nemrég felújították, e munkálatok során eltávolították azt a táblát. Az utóbb elhelyezett tábla nem azonos ugyan a Funar-félével, de ugyanazt a Iorga-idézetet tartalmazza.
MTI
Erdély.ma2011. július 20.
Tábla gyengébbeknek
Négynyelvű műanyag lappal ragasztotta le tegnap Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvezető alelnöke és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt levő Nicolae Iorga-idézetet.
A reggel fél hétkor elhelyezett táblát nyolc óra körül már el is távolították. "Bár az ilyen jellegű tevékenység eddig nem tartozott a BKB profiljába, úgy gondoltuk, valakinek be kell lőnie a becsületgólt, ha már illetékes vezetőink tehetetlenek. A fedőfelirat nem sértő és nem offenzív, a román–magyar közös múltra tesz utalást" – írja közleményében az akciót felvállaló BKB. A két aktivista a négy nyelven – román, magyar, német és angol – feliratozott műanyag lapot 6.30 óra körül helyezte el. A tábla szövege: "A szobor mellékalakjai balról jobbra: Magyar Balázs és Kinizsi Pál hadvezérek, Báthori István erdélyi vajda és Szapolyai István, Bécs kormányzója. Ştefan cel Mare moldvai fejedelmet a Magyar Balázs által vezetett székely csapatok is támogatták a törökökkel vívott 1475-ös, győztes vászlói csatában." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 21.
Minisztériumi feljelentés a Mátyás-szobor ügyében
Büntetőeljárás indítását kérte a kulturális és örökségvédelmi minisztérium az ügyészségtől a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, vitatott tábla miatt.
A Kelemen Hunor tárcavezető által aláírt dokumentum eljárás indítását kéri a kolozsvári polgármesteri hivatal által törvényellenesen kihelyezett tábla miatt. A feljelentést a kolozsvári ügyészséghez küldte a minisztérium. Korábban a szaktárca többször felszólította a polgármesteri hivatalt a tábla eltávolítására, de hasztalanul. A nemrégiben restaurált szoborcsoport – a költségeket Románia és Magyarország fele-fele arányban finanszírozta – talapzata elé a kolozsvári önkormányzat május 23-án táblát helyezett el, amelyen Nicolae Iorga történész sorai olvashatók: "A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A feljelentésben a minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblát műemlékvédelmi szakhatósági és építkezési engedély nélkül tették ki a szoborcsoport elé, ami ellentmond a hatályos törvénynek, miszerint engedélyköteles minden olyan beavatkozás, amely egy műemléken történik. A különleges művészeti, tudományos vagy történelmi értékű javak ellen elkövetett beavatkozás bűntette egytől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 22.
Apostu: történelmi jóvátétel a Iorga-tábla
Sorin Apostu történelmi jóvátételnek nevezte a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla kihelyezését a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé. A kolozsvári polgármester szerint a táblát törvényesen, a jóváhagyott restaurálási terv tiszteletben tartásával helyezték ki az alkotás elé. Az elöljáró nem érti, hogy a kulturális minisztérium miért tett feljelentést az ügyészségen a bronztábla ügyében.
„Kelemen Hunor nyilván meg akar győződni arról, hogy minden rendben van, s a vizsgálatok majd ismét bebizonyítják neki, hogy teljes mértékben a jóváhagyott terv szerint jártunk el” – mondta. Sorin Apostu hozzátette, a kulturális és örökségvédelmi miniszter jobban tenné, ha örülne annak, hogy a kolozsvári Főtéren „minden a legnagyobb rendben van”, a Funar-korszakhoz képest eltűntek a gödrök, az ókori római leleteket bárki megtekintheti, a Mátyás-szoborcsoportot pedig restaurálták. „A térre jelenlegi formájában bármelyik európai nagyváros büszke lehetne. Ha én egy párt vezetője lennék, mint Kelemen Hunor miniszter, az általam képviselt emberek mindennapos gondjaival törődnék inkább, nem azzal, hogy egy bronztáblát hová helyeztek ki” – jelentette ki Kolozsvár polgármestere.
Eugen Crişan, a kolozsvári ügyészség főügyésze az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön úgy nyilatkozott: még nem kapta meg a kulturális minisztérium feljelentését, ezért egyelőre nem kívánja kommentálni az ügyet. „Ha a feljelentés megérkezik, hozzálátunk a vizsgálathoz. Csak a törvény szellemében reagálhatok az ügy kivizsgálását követően. Az ügynek ugyanakkor politikai vonzatai is vannak, és véleményem szerint más fórumok is ki kellene hogy vizsgálják az ehhez hasonló eseteket” – nyilatkozta Eugen Crişan.
Mint arról beszámoltunk, szerdán a kulturális és örökségvédelmi minisztérium feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett bronztábla ügyében, a feljelentést a kolozsvári ügyészséghez, Eugen Crişan főügyészhez küldték el. A hivatalos okiratban a minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblát műemlék- és építkezési engedély nélkül tették ki a Mátyás-szoborcsoport elé, amely ellentmond a 422/2001-es műemlékvédelmi törvény 23. cikkelyébe foglaltaknak, mely szerint minden beavatkozás, amely egy műemléken történik, engedélyköteles. A kulturális tárca ugyanakkor a büntető törvénykönyv 217. cikkelyére hivatkozva bűnvádi eljárás indítását kérte a tettesek ellen, az említett cikkely szerint a különleges művészeti, tudományos vagy történelmi értékkel bíró javak ellen elkövetett beavatkozás bűntettnek minősül és 1-től 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)2011. július 30.
TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!
A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony
Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak.
A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya.
A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan.
A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek.
A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató.
Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet.
A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe.
A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel.
A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.)
De ez még mind semmi.
A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se.
De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek.
Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete.
Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet.
Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs.
Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.)
Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja.
Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk.
A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt.
Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben.
Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát.
A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)...
A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét.
Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása.
Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne!
Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas.
Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében.
Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban.
Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság2011. augusztus 30.
Udvarházak, kastélyok és lakóik (In memoriam Demény Lajos)
Nemzetközi történészkonferenciát tartanak kora ősszel a Székely Nemzeti Múzeum égisze alatt a nemrég elhunyt nagy székely történész, Demény Lajos emlékének szentelten. A Múzeum ezzel és hasonló rendezvényeivel egyre inkább betölti azt a szerepet, melyet mindig is szántak neki, s mely sajátos körülményeink között többszörösen indokolt, nevezetesen, hogy az akadémiai rangú kutatás mentora és fóruma legyen. Az eseményre azért érdemes már most felhívni a figyelmet, mert várhatóan fontos állomása lesz az egyre erőteljesebb együttműködésnek az erdélyi és anyaországi, illetve nemzetközi tudományos körök között.
A kezdeményező dr. Tüdős S. Kinga ismert háromszéki tudományos kutató, aki a szervezők egyikeként is beszámol az alábbiakban arról, amit az eseményről már most tudni lehet. Teszi ezt a figyelemfelkeltés szándékával is, a szervezők és támogatóik a szélesebb nagyközönséghez és a tanulóifjúsághoz is fordulni kívánnak ajánlatukkal.
Tüdős S. Kingának különben, mint ismeretes, tucatnyi kötete közül nem egynek idevágó a témája, hogy csak párat említsünk közülük: Erdélyi hétköznapok, Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán, A régi gernyeszegi várkastély, Erdélyi védőrendszerek a XV– XVII. században, illetve az Erdélyi testamentumok sorozat kötetei, de ide sorolhatnánk a Székely oklevéltár szerkesztésében játszott szerepét is. A kutató nyugdíjba meneteléig a bukaresti Nicolae Iorga Intézetben dolgozott, több rendben volt vendégprofesszora a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemnek és előadó több történettudományi intézetben.
Kastélylakók – Udvarházak, kastélyok és lakóik 1700-ig, az erdélyi fejedelemkor végéig – e cím alatt hirdettük meg a konferenciát – tájékoztat a kutató, hozzátéve, hogy a legrégibb időkbe bevilágító, újabban örvendetesen fellendült székelyföldi régészeti kutatásoknak is szentelnek pár előadást. – Kik fogadták el meghívásukat? – A teljesség igénye nélkül: nagy megtiszteltetés, hogy jelentkeztek a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Magyar Levéltár igazgatói, a résztvevők fele-fele arányban erdélyiek és anyaországiak lesznek. Nem titkoltan kapcsolatépítési lehetőséget is kínálunk azok számára, akik érdemben foglalkoznak a székelység történetével határon innen és túl. Rendezvényünk mintegy folytatja, amit egy hasonló debreceni is pedzett, vagy részben a májusban megtartandó Rákóczy-konferencia is folytat, mivel oda székely témákkal is lehet jelentkezni. Háromnaposra terveztük, szeptember 22–23–24-ére, a dolgozatok bemutatásának és vitájának két napot szentelünk, a harmadikat pedig jutalomkirándulásnak. Kiemelten említem a jelentkezők közt Egyed Ákos akadémikust, aki Demény Lajosnak kortársa is volt, és nem kell külön bemutatni. A helyiek közül részt vesz Jánó Mihály, Benczédi Sándor, Csáki Árpád és Boér Hunor. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy az első nap a történészeké, a második nap a régészeké és művészettörténészeké lesz. Azért tágítottuk ki az időbeli kereteket, hogy a régészeket is be tudjuk vonni. Tudni kell, a Székelyföldön valóban dolgoznak nagyon jó régészek. Reméljük, eljön Benkő Elek is Magyarországról, aki korábban Székelykeresztúron dolgozott, itt lesz Kordé Zoltán, az ismert székely eredetkutató Szegedről, ugyanonnan Papp Sándor, továbbá Gebei Sándor, Csoma Zsigmond a Mezőgazdasági Múzeumból, Pásztor Emese az Iparművészeti Múzeumból, ketten a Nemzeti Múzeumból és a fejedelemkori témákkal újszerűen foglalkozó Balogh Judit a miskolci egyetemről. Úgy tervezzük, hogy egy címereknek szánt oklevél-kiállítást is megrendezünk, melynek anyaga a Magyar Országos Levéltárban található, s melynek poszter alakban készült színes fénymásolatait bocsátaná rendelkezésünkre az intézmény. Székely nemesi családok címereiről van szó.
Asszonyszemmel – A történettudomány pár évtizede sokat foglalkozik a valamikori hétköznapok témáival, saját kutatásai is ezt tükrözik. – Az életmódról annyit: nagy élményt jelentett Kálnoky Sámuel erdélyi vicekancellár életének kutatása, ő alapozta meg különben a mai grófi ág hírnevét. Hasonlóképpen vizsgáltam például az első Mikes Kelemen – az író egyik nagybátyjának apja volt – halála kapcsán a kor temetkezési szokásait és eseményeit, hogyan szólalkozott össze Teleki uram Bethlen Miklós urammal a csíksomlyói templomban tartott gyászszertartáson. Aki elmélyed az iratanyagban, az előbb-utóbb egy témánál leragad. Legutóbb például az tűnt fel nekem, hogy milyen sokan kaptak címeres nemesi oklevelet a fejedelemtől írástudásuknak köszönhetően. Sokáig azt hitték, nem tudtak írni-olvasni a székelyek, holott ennek a fordítottja igaz. A székely katonai rendben az írástudás elterjedt volt. Erdélyben I. Rákóczi Györgytől 33-an kaptak e révén nemesi címet, 24 százalékuk a Székelyföldről származott. – Egy személyes kérdés: levéltári búvárkodásai közben kiemelten foglalkozott a nőlét kérdéseivel, mégpedig interdiszciplináris megközelítésben. Rokonszenves nőfigurákat állít elénk. – Igen, ebben hasznát vettem az ELTE-n végzett művészettörténészi és lélektani tanulmányaimnak. Egy kutatónak fantáziája is kell hogy legyen, különben amit produkál, nem egyéb fűrészkorpánál. Nekem több nagyasszonnyal van abszolút "személyes" kapcsolatom. Kálnoky Sámuel feleségével például, Lázár Druzsiannával, aki a Bethlen Gábor-féle Lázár családhoz tartozott. Nem Druzsina, hanem Druzsianna, ez így szép! Másik kedvencem Bethlen Druzsianna, Mikes Mihály felesége, az említett Mikes Kelemen menye. A harmadik Mindszenthy Krisztina, aki előbb Erdélyi István, majd Csáky István felesége volt. "Bensőséges viszonyban" állok stúdiumaim révén Bölcsesti Sára Székely Lászlónéval is. Ő román bojárfamíliából származott, mely összeházasodás révén bekerült Erdélybe. Édesanyja Szalánczy lány volt, szülei is már Erdélyben éltek. Hatalmas vagyonnal bírt. Hozzáment az erkölcsileg vitatott Székely Lászlóhoz, aki még a fejedelmi címmel is kacérkodott, végig a fejedelmek embere lévén. Meghalt, és három fiút hagyott maga után. Sára pedig másodszor Haller István katolikus gubernátorhoz ment férjhez. Nem az érdekelt, hogy katolizált-e, hanem a házasságkötés módja, a lakodalom lefolyása stb. – Van-e valami közös ezekben a nőalakokban? – Hogyne lenne. Nem tudom, hogy Mindszenthy Krisztinát hol tanították, de a korban a nemes kisasszonyokat is képezték, neki pedig aláírását láttam, tehát tudott írni. Nem vagyok semmilyen vonatkozásban feminista, de meg szeretném írni róluk, hogy megállták a helyüket a férjük mellett. Nem igaz, hogy kizárólag a szülés és gyermeknevelés volt a dolguk. A férjek sokszor voltak távol, a viszonylag nagy földbirtokot igazgatni kellett. Kálnoky azt írja levélben feleségének, ne riogassa a jobbágyokat, amíg ő odalesz, bánjon kesztyűs kézzel velük, mert akkor jobban dolgoznak majd neki. Számos adatom van arra, hogy ezek a nagyasszonyok szekéren mentek egyik helységből a másikba, gyerekkel az oldalukon, vagy hogy receptes könyvet írtak, feljegyzéseket vezettek, este mesét olvastak a gyereknek, emellett más nemesek gyerekét is maguk mellé vették, mint egy nevelőintézetben. Vezettek számadáskönyveket, vagy ellenőrizték azokat. Gyűjtöttek gyógyfüvet, udvart tartottak. Többször leírtam, hogy minden sikeres férfinak a háta mögött ott állt egy okos, kiegyensúlyozott, kedves teremtés: a feleség, az anyós, a szerető, a múzsa, akinek távolról sem az volt az egyedüli szerepe, hogy szüljön és szaporítsa a nemzetet! A konferenciáról még annyit: a Székely Nemzeti Múzeum segítsége mellett a szállásadásban a szervezők élvezik a megyei tanács támogatását, az élelmezéshez még szponzorokat keresnek. A Kálnoky család ösztöndíjat kíván felajánlani a konferencián egy középiskolásnak meghatározott téma kifejtésére, a pályázatot a rendezvényen fogják kihirdetni.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. október 29.
Válaszút előtt
A barikád „másik” oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei
Hogyan reagáltak a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra, miért volt csapdahelyzet esetükben a magyar forradalom?
Az 1956-os magyar forradalom erős hatással volt a határon túli magyar közösségekre is. A forradalom emlékezete általában egysíkúan mutatja be 1956 kihatásait, utórezgéseit, a letartóztatásokra, az egyéni és kollektív szenvedésekre helyezve a hangsúlyt. De hogyan reagáltak azok a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra 1956? Miért volt csapdahelyzet az ő esetükben a magyar forradalom? Mit tettek az egykori Magyar Autonóm Tartomány magyar káderei?
A magyarok jelenléte az RKP soraiban jól kimutatható már a két világháború közötti illegalista korszaktól kezdődően. Ebben a korszakban a Székelyföldről, vagy más, magyarok által lakott területekről is kerültek ki vezető aktivisták, akik idővel jelentős szerephez jutottak az RKP legfelső vezetésében. Pl. Köblös Elek, Fóris István, akik főtitkárai is voltak a pártnak.
A második világháború utáni első időszakban, az ötvenes évek közepéig még kimutatható egy masszív magyar jelenlét az RKP soraiban mind a tagságban, mind a nómenklatúrában. Ez esetben a párt második vonalában, a megyei, majd később rajoni illetve tartományi szinteken tevékenykedő magyar származású káderekre gondolunk. A magyar származású káderek a legfontosabb szerephez elsősorban az 1952-ben létrehozott, a történelmi Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban (MAT) jutottak. A 77%-ban magyar többségű közigazgatási egységben viszonylag nagyszámú magyar káder tevékenykedett.
A káderek mellett fontos megemlíteni a MAT-ban tevékenykedő értelmiségieket (írókat, újságírókat stb.) is, akik általában nem tevékenykedtek ún. káderi minőségben, viszont többségük a központi hatalommal együttműködve hozta létre és működtette a nemzetiségi irodalmat és a „totalitárius nyilvánosság” fórumait. Tevékenységüket, akárcsak a káderekét, kettős, ambivalens diskurzus jellemezte. Egyszerre voltak rajongói, működtetői és haszonélvezői egy őket integrálni és megbecsülni igyekvő rendszernek, ugyanakkor nemzetiségi mivoltuk miatt sohasem válhattak szerves részévé a hatalomnak és a román nemzetépítésnek. E kettősségből fakadó dilemma 1956 kapcsán is felmerült.
A helyi politikai elit az 1956-os események során egyfajta válaszút elé került, vállalja a rendszer által rájuk bízott feladatok végrehajtását vagy enged a magyarországiak iránt érzett etnikai jellegű szolidaritásnak. A káderek többsége az előbbit választotta és kevés kivétellel jól kezelték a forradalom helyi hatásait. A Párt utasításai alapján, meglehetősen nehéz körülmények között, biztosították a nyugalmat a MAT-ban, annak a ténynek a tudatában, hogy az erdélyi magyarság egy jelentős többsége, ha burkoltan is, de ellenérzéseket fog táplálni irántuk.
„Csupor (Lajos-MAT első titkár) azt mondta, hogy menjenek fel a Somos-tetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó... Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceasescunak a háza. Akkor erdő volt még ott. Megállt a sofőr, hogy addig és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival (Pál- a MAT Néptanácsának első titkára), Csupor Bránissal, ketten kétfelé. Na elmegyünk, s a sofőr is kiszállt s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebrevágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek”- emlékezett Vargancsik Lajos egykori aktivista.
A párt – döntően magyar nemzetiségűekből álló – helyi apparátusa a visszaemlékezők ábrázolása szerint pánikhangulatban és egyfajta hadiállapotban élte át ezt az időszakot. A Tartományi Bizottság gazdasági osztályának vezetője, Kuti Elek szerint a KB-kiküldött Fazekas János Marosvásárhelyre érkezése október 25-én már egybeesett a rendőri ellenőrzés fokozásával. „Az ‘56-os eseményeket ott éltem a pártnál. Jött Fazekas, lent aludtak a székházban, az én szobámban, mert féltek. Érdekes figura volt az is, senki sem tudta, hogy végül is hogy van s mint van Magyarországon. Aztán kaptunk egy üzenetet, fogalmam sincs, kitől, miért, azt mondta, hogy Kuti s Branis ne féljenek, nem lesz semmi bajuk, nem akasztják fel őket.” A budapesti események követésével és értelmezésével külön csoport foglalkozott: „Nem mi hallgattuk a rádiót, hanem volt egy ún. Sinteza szekció, Csiszér Lajos, egy bányász volt ott és egy kicsi román, vagy hárman, ők hallgatták a rádiót” - mesélte az egyik aktivista.
A káderek elsődleges feladata a helyzet azonnali orvoslása volt, amely néhány kapkodó jellegű adminisztratív lépésben nyilvánult meg. A magyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. „Kiadták a parancsot, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, wc-t rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor, két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak.”
A forradalom kitörését követő első néhány napot a káderek egy jelentős része az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve a pártszékházban töltötte. „... Mi be voltunk mobilizálva a pártszékházba, behívtak a székházba egy reggel s haza sem engedtek. Otthon azt sem tudták, mi van. Otthon hallgatták a rádiót, hallották, mi van, sírtak, mi lesz velünk [...] franc, nem lett semmi, aludtunk a földön. Enni adtak a kantinban. Hozattak egy csomó puskát a kaszárnyából, hogy vigyázzunk a főnökökre, ha valami lesz” - emlékezett Kuti Elek. A következő és a legfontosabb feladat a munkásság és a lakosság kedélyének lecsillapítása volt. Ennek érdekében a Marosvásárhelyre érkezett Fazekas János irányítása alatt egy nagyon erős propaganda-hadjárat vette kezdetét, amelyben a káderekre kulcsfontosságú szerep hárult.
Első lépésként a pártvezetés azt szerette volna elérni, hogy a tartományban tevékenykedő írók egyfajta iránymutató lépésként ítéljék el a magyarországi eseményeket, mint ellenforradalmat. Ennek érdekében november első napjaiban a Tartományi Bizottság rendkívüli ülést hívott össze az értelmiséggel: újságírókkal, irodalmárokkal, folyóirat-szerkesztőkkel, színházi emberekkel. A Fazekas által támogatott és elnökölt találkozó célja az volt, hogy mindnyájukkal aláírasson egy levelet, amely a KB-t szolidaritásukról és hűségükről biztosította.
Kuti Elek így emlékszik vissza az ülés hangulatára: „Volt egy gyűlés az értelmiségiekkel, írókkal, ott volt mindenki, Hajdú Győző, Papp Feri, Sütő András, Kovács György [...] Gyomrozták őket kegyetlenül, hogy helyezkedjenek álláspontra. Nagy viták, veszekedések voltak ott. Egyszer be kellett menjek, be kellett vigyek valamit a gyűlésterembe, ahol ezek szónokoltak s kiabáltak s veszekedtek, kiabáltak, győzködték egymást, hogy forradalom vagy ellenforradalom.”
Valter Istvánra még komolyabb feladat hárult. „Nekem kellett meggyőznöm Sütőt, hogy írja alá, hogy ez ellenforradalom. Mondtam neki, hogy né, nincs más lehetőség, nem lehet másként csinálni, írja alá.” A magyar forradalmat elítélő nyilatkozat végül a Lelkiismeretünk parancsszava címen látott napvilágot.
Október második és november első felében a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, ahol megpróbálták meggyőzni az embereket arról, hogy Magyarországon lényegében ellenforradalom zajlik. Közben szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek.
Barót település káderei 1956. november 30-án tartott rendkívüli ülésszak alkalmával, a magyarországi eseményekkel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tették: „Nagy megrendüléssel, de ugyanakkor felháborodással figyeltük a magyarországi ellenforradalmi bandák gaztetteit. Mindnyájunk előtt világos, hogy a nemzetközi reakció által támogatott belső reakció a dolgozó nép által a népi hatalom éveiben elért vívmányokra tört. Minden cselekedetük arra irányult, hogy visszaállítsák [sic] a kapitalista rendszert, amelynek évei alatt a magyar munkások dolgozó-parasztok és néphez hű értelmiségiek annyit szenvedtek. Mély gyűlölettel gondolunk és felemeljük tiltakozó szavunkat az ellenforradalmi banditák gyilkos cselekedetei ellen, akik képesek voltak arra, hogy becsületes munkásokat dolgozó parasztokat ártatlan nőket, és gyermekeket gyilkoltak meg.”
Amint az a fenti adatokból is kiderült, a kádereink 1956-ban aktív szerepet játszottak az események romániai, erdélyi vonatkozásaiban. A káderek többsége 1956 október és november között a párt központi vezetősége utasítására aktívan részt vett a magyar többségű területeken a magyarországi események esetleges radikális kihatásainak megakadályozásában. Szerepüket maga a magyar pártvezetés is elismerte, amikor 1958-ban Kádár János vezetésével Romániába látogatott.
Az 1956-os eseményekhez fűződő párthű magatartásukat több tényezővel magyarázták, amelyek között jelen van a párthűség, a kényszerpályás helyzet és nem utolsósorban az akkori állapotok, lehetőségek reális felmérése. A fiatal aktivista Vécsei így emlékszik vissza a MAT-ba küldött tejhatalmú megbízott utasításaira: „Fazekas mondta, általában higgadt volt, vigyázz Vécsei, mert ezek a fiatalok, forrófejű fiatalok. Valamit csinálnak, akkor letörölik ezt az egyetemet. Úgy nyisd ki a szemedet. Ez volt az útravaló.”
Amint az több életútbeszélgetésből is kiderült, nagyon sok vezető magyar káder gondolta úgy, hogy a magyarországi eseményekkel való értelmetlen szimpátia hosszú távon az ötvenes években elért kisebbségi jogok fokozottabb elsorvasztását vonhatja maga után. Magos Lajos a következőképpen érvelt a Simó Géza bútorgyár munkásai előtt: „Munkások, gondoljátok csak meg, mi lenne velünk, romániai magyarokkal, ha itt is újraélednének a reakciós történelmi pártok? Újból hozzákezdenének a nemzetiségi uszításhoz.”
Mások a hatalom által gyakorolt erőteljes nyomással magyarázzák akkori semleges vagy rendszerhű magatartásukat. „Mi pártújság voltunk és minket nagyon sakkban tartottak. A szerkesztőségben már kialakultak a klikkek, a csoportok, akik szimpatizáltak a magyar eseményekkel... Nem létezett olyan személy, aki ki mert volna állni nyíltan a forradalom mellett. Olyan nem volt lehetséges. Esetleg szimpatizánsa volt.”
Novák Csaba Zoltán
A szerzőről
Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2011-ben doktori címet szerzett a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében, Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro2011. december 13.
Újabb PDL–RMDSZ-vitát szül a kolozsvári Iorga-tábla
A történelem nem alku tárgya, a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát nem távolítják el a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport előtti zöldövezetről – szögezte le a Krónika érdeklődésére Daniel Buda, a Demokrata-liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnöke. A parlamenti képviselő – aki tegnap sms-ben válaszolt lapunk kérdéseire – határozottan cáfolta, hogy a demokrata-liberálisok képviselői megegyeztek volna az RMDSZ-szel a tábla eltávolításáról. Ezzel szemben László Attila alpolgármester szerint a főtéri alkotás elé törvénytelenül kihelyezett tábla az év végéig mindenképpen lekerül a helyéről.
„A tábla le lesz véve, és pont. Normális ön szerint, hogy egy törvénytelenül kihelyezett tábla a helyén maradjon?” – kérdezett vissza a Krónika kérdésére az alpolgármester. Felvetésünkre, hogy a tisztségéből felfüggesztett Sorin Apostu polgármester utasítására májusban kihelyezett plakettet többszöri minisztériumi felszólításra sem távolították el, az RMDSZ-es elöljáró úgy reagált: „Most más a helyzet!”
Amint arról korábban beszámoltunk, a Iorga-táblát május végén helyezték ki a Fadrusz-alkotás előtti zöldövezetre, kiváltva ezzel a teljes magyar közösség tiltakozását. Mindezt annak ellenére, hogy az alkotás restaurálási tervében nem szerepelt egy ilyen felirat kihelyezése. A Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium feljelentést tett az ügyészségen a bronztábla ügyében, rámutatva, hogy a táblát műemlék- és építkezési engedély nélkül tették ki a Mátyás-szoborcsoport elé, amely ellentmond a 422/2001-es műemlékvédelmi törvény 23. cikkelyébe foglaltaknak, mely szerint minden beavatkozás, amely egy műemléken történik, engedélyköteles.
Sorin Apostu akkor történelmi jóvátételnek nevezte a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla kihelyezését, és szerinte a táblát törvényesen, a jóváhagyott restaurálási terv tiszteletben tartásával helyezték ki az alkotás elé.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2012. január 5.
Halogatja László Attila a Iorga-tábla eltávolítását
Teljes kudarcba fulladt Kolozsváron a Nicolae Iorga történésztől származó, Mátyás királyt román nemzetiségűként beállító idézettel ellátott köztéri tábla eltávolításának terve. Noha László Attila, a kincses város alpolgármestere már december elején úgy nyilatkozott: reális esély van arra, hogy karácsonyig, legkésőbb év végéig leszereltessék a Mátyás-szoborcsoport talapzata elől a bronzplakettet, erre a mai napig nem került sor. Miközben az RMDSZ-es elöljárót a korrupcióval vádolt Sorin Apostu letartóztatása óta magyar civil szervezetek is felszólították, rendelje el a tábla eltávolítását, László Attila a Krónikának tegnap is úgy nyilatkozott: „mindent a maga idejében”.
Mint ismeretes, Fadrusz János 1902-ben leleplezett monumentális alkotására 1932-ben szerelték fel a Nicolae Iorga történésztől származó idézettel – „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – ellátott táblát. A román fél később is úgy állította be a történteket, hogy a Mátyás-szoborcsoportot tulajdonképpen az igazságos uralkodót románként beállító felirat mentette meg attól, hogy a mócok ledöntsék.
A szélsőségesen magyargyűlölő Gheorghe Funar expolgármester 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnepen helyezte el ismét a műemlék talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es táblát, ideologikus értelmezésbe helyezve „a saját nemzetére támadó, de legyőzött királyt”. A szoborcsoport 2009-ben kezdődött restaurálási munkálatai során a tábla lekerült a mellvédről, ahová a helyreállítás befejezése alkalmából 2011. április 2-án rendezett ünnepségig nem is került vissza. Nem is kerülhetett, hiszen műemlékvédő szakértők egybehangzó véleménye szerint mindez törvénytelenség lenne, hiszen annak idején Funar is építkezési engedély nélkül helyezte el a plakettet.
Csakhogy ezzel mit sem törődött Sorin Apostu akkori polgármester, aki – vélhetően román történészek, akadémikusok nyomására – május végén, az éj leple alatt kirakatta a Iorga-idézetet a talapzat előtti zöldövezetre. Különben Apostu hamisan állította, miszerint a tábla szerepelt a restaurálási tervben, ugyanakkor nem sok jót ígér, hogy annak idején vehemensen követelte a tábla újrahelyezését Radu Moisin alpolgármester is, aki Apostu letartóztatása után ideiglenesen ellátja a polgármesteri teendőket.
Apostu november 10-ei letartóztatása után a Iorga-tábla eltávolítására szólította fel László Attilát a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), amely szerint erre immár törvényes eszközökkel lehetőség nyílna. Annál is inkább, mivel az ügyben korábban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, később pedig a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium is bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen; a nyomozó hatóság azóta sem fejezte be a nyomozást. Kolozsvár alpolgármestere novemberben leszögezte: az eltávolítás nem jöhet szóba, amíg az ügyészség le nem zárja az ügyet, később, december elején több sajtóorgánumnak sokat sejtetően azt nyilatkozta, hogy a tábla eltűntetésének reális az esélye, és ez „rövidesen, karácsonyig” megtörténik.
László Attila tegnap a Krónika megkeresésére, miszerint a tábla még mindig a helyén van, úgy válaszolt: „mindent a maga idejében”. Kérdésünkre, miszerint van-e esély arra, hogy esetleg januárban eltávolítsák onnan, a politikus úgy válaszolt: „van”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)2012. január 19.
Radu Moisin: szó sincs a Iorga-tábla eltávolításáról
Szóba sem került a Iorga-tábla eltávolítása, mivel az rendelkezik engedéllyel – jelentette ki tegnap Radu Moisin, Kolozsvár ügyvivő polgármestere a Krónika azon kérdésére, hogy az önkormányzat mikor távolítja el a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett feliratot.
László Attila alpolgármester – aki tavaly novemberben még azt ígérte, hogy 2011 végére eltávolítják a táblát – lapunknak megismételte pár héttel korábbi válaszát: „mindent a maga idejében”.
Mint ismeretes, a Nicolae Iorga történésztől származó idézettel – „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – ellátott táblát tavaly májusban, titokban szerelte fel az önkormányzat a Fadrusz-alkotás elé, miután a szoborcsoport restaurálási munkálatai során az lekerült a talapzatról.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2012. február 13.
A területrendezés kezdetei Romániában
Románia 1945-1989 közötti története számos olyan jelenséget produkált, ami felkeltette az európai közvélemény figyelmét. Mit akart valójában tenni Ceauşescu a falvakkal?
A romániai területrendezés és annak „falurombolásként” elhíresült változata, a maga radikalizmusával, politikai-ideológiai alárendeltségével méltán tartozik ezek közé
Mi volt a falurombolás? Hogyan kezdődött és miért? Milyen szakaszai voltak? Hogyan dolgozták ki és miért az első terveket?
A hetvenes évek elejére Nicolae Ceauşescu konszolidálta hatalmi pozícióit, félreállította a potenciális politikai ellenfeleit, a külpolitikai taktikázásokkal erős politikai és társadalmi bázist kovácsolt magának, belföldi és külföldi népszerűsége jelentősen megnövekedett. A feltételek adottá váltak a hatvanas években, elméletben kidolgozott grandiózus társadalmi és gazdasági átalakítási projektek (iparosítás, városok és falvak szisztematizálása, a homogén szocialista nemzet kialakítása) megvalósításának felgyorsítására. 1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be: júliusban megjelent az RKP legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a KB pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését.
1971 végére elkészültek az első területrendezési projektek és decemberben a VB meg is vitatta ezeket, majd a párt 1972-es országos konferenciája elfogadta az országos területrendezés irányelveit. A romániai területrendezés megszervezését és lebonyolítását a pártvezetés két szintén képzelte el: városrendezés, valamint falu- és községrendezés. Az ún. városrendezés a már létező és a jövőben kialakuló városok szerkezetét, felépítését, városképét hivatott át- és megszervezni az illető város gazdasági profilja, adottságai lapján. A városrendezési elképzelések egyértelműen az ország gazdasági érdekeinek, a nagyfokú iparosításnak voltak alárendelve. A Ceauşescu-elképzelte városrendezés a városok népsűrűségének növelését és az adott gazdasági, ipari egységek kiszolgálását valamint azok történelmi arculatának megváltoztatását tűzte ki céljául.
A területrendezési tervek másik célpontja az ún. falu- és községrendezés. A pártvezetés úgy értékelte, hogy az ország aktuális településhálózati adottságai nem szolgálják a nagyfokú iparosítási politikát. „Ismeretes, hogy Románia a régi rendszertől olyan, anarchikusan fejlett helységek hálózatát örökölte, amelyben igen nagy számú, szétszórt, területi szempontból túlságosan kiterjedt kis település volt.”- jelentette ki a párt első számú vezetője.
A pártvezetés konkrét, negatívnak tartott példákat is megnevezett: „Az utóbbi 20-15 évben igen sok falu túlzott mértékben kiterjedt, főként a közlekedési vonalak mentén, olykor kétszeresére is megnövelték területüket, és egyes vidékeken, mint például Bukarest és Ploieşti, vagy Bukarest és Piteşti közti úton, a falvak több tucat kilométeren át szakadatlanul folytatódnak.” Az alapkoncepció szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. „agrár városokat”, nagyobb centrumokat hoznak létre. Ezen új centrumok kialakításában is elsődleges szerepet kapott a terület- és a nyersanyagforrás megtakarítása és a minél nagyobb népsűrűség elérése. 1971-ben, a tervek alapján az ország 13 149 faluja közül 1220 esetében gondolták úgy, hogy a párt szempontjai alapján fejlődőképesek. Ezek közül, első lépéskent (1971-1975 között), 340 vidéki települést alakítottak volna át ún. urbánus jellegű központtá. A települések kijelölésében a következő szempontokat vették figyelembe:
- az illető település elhelyezkedése, a hatáskörébe tartozó településekhez viszonyítva, a kommunikációs lehetőségei
- az aktuális gazdasági helyzete és annak fejlődési perspektívái, anyagi és emberi erőforrásai
- a lakosság foglalkozási sajátosságai, hagyományai – társadalmi, kulturális, létező infrastrukturális adottságok
A kiválasztott és felfejlesztett centrumok, adottságaik függvényében különböző gazdasági, társadalmi, kulturális funkciókat töltöttek volna be: nyersanyag-feldolgozás (mezőgazdaság, állattartás, bányászat, kőfejtés stb.), turisztika, üdülés, gépparkok, munkagépjavítás, lerakatok, raktárak, oktatási, kulturális centrumok.
A pártvezetés határozott koncepcióval rendelkezett az új városnegyedek és kisebb centrumok esztétikai kivitelezést illetően is: “Nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a lakóházak és a szociális-kulturális létesítmények kivitelezésénél egybefonjunk a román építészeti hagyományokat a modern irányzatokkal, egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb és túlzott díszítés nélküli épületeket emelve.” Minden jelentősebb település egy olyan, ún. politikai-közigazgatási centrum köré szerveződött volna, amely egységes modell alapján tartalmazza a hivatalos párt- és állami épületeket, a szónoklatokra alkalmas erkéllyel és nagyméretű tömeggyűlésre, felvonulásra használható tér, valamit a környező lakóházakat.
A tervezett területrendezéssel a párt több célkitűzést is követett: gazdasági, ideológiai, politikai. A hetvenes évek elejére a pártvezetésen belül diadalmaskodott a Ceauşescu képviselte politikai-gazdasági irányvonal. A kitűzött cél, a lehetőségek között egy gazdaságilag és politikailag független és erős, nemzeti jegyeket is magán viselő román állam megteremtése volt. A hatvanas évek közepére és utolsó felére jellemző politikai-ideológiai nyitás fokozatosan véget ért. A politikai életben, miután egy teljes mértékű elitváltás zajlott le, erősödött a centralizált vezetés. A kultúra területén a cenzúra újra erőteljesebben követelte meg, hogy minden kulturális tevékenység kizárólag a párt új társadalmi-politikai programját szolgálja ki. Előtérbe került az „új típusú ember” és a „román szocialista nemzet” kialakításának igénye. A párt gazdaságpolitikáját illetően szintén a Ceauşescu-irányvonal vált meghatározóvá.
A mérsékeltebb gazdasági reformpolitika hívei alulmaradtak a politikai „szuverenitást” egy gazdasági önállósággal is kiegészítő, erőteljes iparosítást szorgalmazó irányvonallal szemben. A területrendezés tehát ebben a politikai kontextusban kapott új lendületet, illetve kapcsolt különböző fokozatokra a nyolcvanas évek során. A tervszerűen kialakított új városok, mezőgazdasági centrumok és falvak e gazdaságpolitikai irányvonalat kellett volna, hogy kiszolgálják. A nagy népsűrűségű városoknak az volt a rendeltetése, hogy befogadják ezt az iparosítási hullámot, ipari egységeket és munkaerőt biztosítsanak. Az új vidéki gazdasági centrumok az adott, regionális sajátosságaik függvényében szolgálták volna ki az ipari centrumokat, nyersanyag-előkészítéssel vagy feldolgozással, élelmiszer előállításával, vagy éppenséggel turisztikai szolgáltatásokkal. A mindkét településtípus esetében, szigorúan előírt területtakarékosság egyrészt a gazdasági beruházások, közművesítés, infrastrukturális beruházások stb. Költségeit kellett volna, hogy csökkentse, a koncentrált falvak esetében pedig a termőföldek területét kellett volna, hogy növelje.
Ceauşescu modernizációs álmának része volt az új embertípus alkotta homogén szocialista nemzet is. A területrendezéssel járó lakosságcserékkel, település-felszámolásokkal pedig a homogenizációt akadályozó, még létező társadalmi sejtek (család, szomszédi viszony, vallási, nemzetiségi mikroközösségek) felszámolása is lehetővé vált volna. Uglár József, szatmári első titkárnak, az ugyanezen az ülésen elhangzott hozzászólása pedig jól példázza a még nem integrált társadalmi sejtek felszámolására tett kísérleteket: „Két dologról szeretnék beszélni. Egy jegyzéket is készítettem. Ez egy sajátos szatmári jelenség. Nagyon sok olyan ház, gazdaság létezik a megyében, amelyeket valahol a mezőkön, dombokon építettek fel szétszórva, rendezetlenül. Igyekszünk meggyőzni őket, hogy elköltözzenek, de számukra nem létezik törvény. Azt javasolom, hogy találjunk valami megoldást vagy a termelőszövetkezeteken, vagy pedig az állami gazdaságokon keresztül, hogy rávegyük őket az elköltözésre. Ezek olyan emberek, hogy a puszta látványuktól megijed az ember. Tanulatlanok, kulturálatlanok. A háztáji gazdaságaik szétszóródtak a mezőkön. Ez az állapot egy régi jelenség eredménye, amikor is a kulákok embereket telepítettek le a birtokaik végében, hogy őrizzék azokat. Nem sikerült ellenőrzés alá vonni őket. Hozzunk egy olyan határozatot, amelynek alapján az illető termelőszövetkezet vagy állami gazdaság, amelynek a területén találhatók ezek, elköltöztethesse őket. Máskülönben ott maradunk ezekkel az elveszett emberekkel a mezőkön...”
Az előkészítő tanulmány nagyszabású, az egész országot lefedő projektet tartalmazott. Olyan projektet, amelynek megvalósítása több száz falut érintett közvetlen vagy közvetett módon. Maros megyében a turisztikai kisrégiók, a mezőgazdasági centrumok, faluösszevonások a tervek szerint 46 községközpontot, valamint 190 települést érintettek volna valamilyen formában. Hargita megyében az arányok 34, illetve 146, Kovászna megyében 25, 43, Bihar megyében 74, 109, Szatmár megyében 37, 207, Kolozs megyében pedig 58 illetve 287. A területrendezés elméleti kérdéseinek megvitatása és az első tervek elkészítése után a munkálatok elkezdéshez szükséges jogi keretet az 1974-ben megjelent. 59. számú törvény fogalmazta, illetve teremtette meg. Habár az előkészítő viták során konszenzus született arról, hogy a város és falurendezés párhuzamosan zajlik majd, az első konkrét lépéseket a városok esetében tették meg. A Helyi Gazdálkodási és Közigazgatási Állami Bizottság, a Falusi és városi települések szisztematizálásáért felelő központi bizottság és a helyi megyei és municipiumi pártbizottságok elkészítették az első konkrét tervezeteket.
Az 1971-ben beinduló romániai területrendezés nem volt egyedi eset a szocialista tömbben, sőt a nyugati világban sem. A hetvenes évek elején több szocialista országban, köztük pl. Magyarországon is területrendezési terveket fogadott el a pártvezetés. A román pártvezetés ismerte és használta is a már megvalósított terveket. Azt is mondhatjuk, hogy a romániai területrendezés első szakasza (kb. a hetvenes évek végéig) a korabeli viszonyokhoz mérten átgondoltabb volt és létezett egy minimális konszenzus a helyi elitekkel.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro2012. február 21.
Történelem-adásvétel
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a román–magyar megbékélésnek.
A Basta generális által vezetett császáriak (18 ezer katona) és az erdélyi nemesség közötti szövetség csupán azzal magyarázható, hogy a Habsburgok megpróbáltak rendet teremteni Erdélyben, ellenőrzésük alatt akarták tartani ezt a provinciát (valamint azt, hogy ne mondjon le a törökök elleni harcról, s hogy ne közeledjék Lengyelországhoz). Ezt bizonyítja az, hogy – amikor az erdélyi országgyűlés (a Diéta), megszegve a császárnak tett esküjét, Tordán harmadszor is Erdély trónjára ülteti Báthori Zsigmondot, Lengyelország pedig növeli befolyását Moldvában, ahol visszaülteti a trónra Ieremia Movilát, és Havasalföldön 1600 és 1601 telén fejedelemmé teszi Simion Movilát – rehabilitálják Mihai Viteazult, helyreállítják a kapcsolatait II. Rudolffal Bécsben és Prágában 100 ezer tallér katonai támogatást nyújtanak neki, valamint Zilah közelében, Goroszlónál 1601. augusztus 3-án közösen győzelmet aratnak Báthori Zsigmond fölött. De Mihai meggyilkolása, amire 1601. Augusztus 19-én került sor Aranyosgyéresen, csupán csak Basta generális „egyéni ambíciójával” indokolható, a gyűlöletté fokozott rivalitással, nem pedig „a császári udvar magatartásával”, illetve „a császár céljaival”.
Ezért számunkra hamisnak tűnik az ilyen szónoklat: „Mihai tragikus alakja meghatározóan befolyásolta a román történelmet, az ő átfogó elképzelése és bátor tette modellt állított és korszakot nyitott”, illetve az, hogy „Mihai Vitezul legendás alakja (Tisztára legendás! – a szerző megjegyzése) őrködik a középkori világ távoli végein és a modern román társadalom kora hajnalán, mint az egész történelmünkön átvonuló, soha ki nem alvó egyesülési és szabadságvágy megtestesülése.”
Amint várható volt, a XVII. századról szóló leckékben még inkább felerősítik az egyesülésről, a függetlenségről és a törökellenes harcról alkotott mítoszokat. A XI. osztályos tankönyvben a lecke címe: „Mihai Viteazul politikai öröksége”; a VII. osztályosokéban pedig így lezdődik a lecke: „A Román Országok történelme a XVII. században és a XVIII. század elején a Mihai Viteazul uralkodásával létrejött megvalósítások: a függetlenség visszaszerzése, a pasalikká válás veszélyének megszüntetése és az először létrehozott egyesülés jegyében folyt.”
Megint megfeledkeznek a Magyarország királyával (ez esetben a német-római császárral), illetve az erdélyi fejedelemmel szembeni alárendeltségről, vazallusi viszonyról, vagy pedig a fogalmazásmóddal kendőzik azt. Például azt állítják, hogy „Radu Şerban havasalföldi uralkodása első felében a Mihai Viteazultól örökölt teljes függetlenség jegyében történt (1602—1605), amikor II. Rudolf császár pártfogoltja volt, előbb a császár ültette Şerbant a trónra (1603. december 10-én), még mielőtt a szultán is megtette volna (1605 áprilisában)”. Miféle függetlenségről beszélhetünk azután, hogy az említett urakodót beiktatta valaki, és hűbérúra volt neki?!
Meg kell jegyeznünk, hogy Radu Şerban szövetségi szerződéssel hűséget esküdött több erdélyi fejedelemnek is: 1605-ben Bocskai Istvánnak, 1607-ben Rákóczi Zsigmondnak és 1608-ban Báthori Gábornak. Utóbbi 1608-ban hábérura lett Constantin Movilának is, Moldva uralkodójának. De 1611 februárjában Báthori Gábor mindkét vazallusa hűbéresi szerződést kötött II. Mátyás főherceggel, Magyarország királyával kölcsönös katonai támogatás érdekében, ugyanis Báthori Gábor 1611-ben lerohanta Havasalföldet. A tankönyvszerzők viszont úgy állítják be Radu Şerbant, mint aki „1603-ban, majd pedig 1611-ben az országegyesítő helyzetében volt”.
A Bethlen Gábor (1613—1629) fennhatóságát sem ismerik el Havasalföld fölött, jóllehet megemlítik azt, hogy 1617-ben a bojárok Lupu Mehedinţeanu pohárnok vezetésével fellázadtak, és ehhez támogatásban részesültek, továbbá azt a „Habsburg javaslatot” is, amely – „egy »dák királyság« létrehozására vonatkozott, aminek keretében helyet talált volna mindhárom Román Ország – megvalósítatlanul maradt terv volt”. De szót sem ejtenek a Gavril Movilával 1619-ben kötött szerződésről. Gavril Movilă 1618 és 1620 között Havasalföld vajdája volt.
Hasonlóképpen járnak el I. Rákóczi György (1630–1648) esetében is. Jóllehet részletesen bemutatják a bojárok ellenzéki magatartását Leon Tomşa vajdával (1630– 1632) szemben, valamint azt is, hogy 1632-ben hogyan iktatták be a brâncoveni-i Matei agát Havasalföld vajdájaként, I. Rákóczi György tetteit elhallgatják, és úgy tesznek akkor is, amikor II. Rákóczi György (1648– 1660) szerepéről kellene szólniuk.
Sem „a Matei Basarab uralkodása idején 1635-ben, 1636-ban, 1638-ban, 1640-ben, 1647-ben, 1650-ben és 1651-ben Erdély és Havasalföld között megkötött hét szerződés”, sem pedig „a Vasile Lupu idején 1638-ban és 1646-ban Moldvával megkötött két szerződés” nem tekinthető elegendőnek arra, hogy az erdélyi fejedelmek fennhatóságát bizonyítsa. Pedig néhány előírást is idéznek belőlük: Mateinak évente 5000 forintot kellett fizetnie (1635), Vasile Lupu számára megtiltották, hogy I. Rákóczi György tudta és jóváhagyása nélkül katonai akciót folytasson Matei Basarab ellen (1638), különben Matei Basarab ebben az évben tett hűségesküt I. Rákóczi Györgynek – immár harmadszor. Egyébként a XI.-es történelemkönyv is megemlíti, hogy Vasile Lupu 1648 után megszegte a szövetségi szerződéseket, és ismételten megtámadta Matei Basarabot (áthágva ezáltal az 1646-ban kötött jó szomszédi megállapodást is), 1650-ben I. Rákóczi György és Matei Basarab felújította a régi szövetségi szerződéseket, sőt 1651-ben külön megállapodást kötött: véd és dacszövetséget minden ellenséggel szemben, és „Havasalföld uralkodója nem késlekedik felhasználni ezt a megállapodást arra, hogy a Vasile Lupuval szembeni konfliktust eldöntse (1653 májusában)”. A tankönyvszerzők azonban egyszer csak „elszólják magukat”. Feltételezvén azt, hogy II. Rákóczi György részt vett a seimenek felkelésének elfojtásában (1654– 1655-ben), kijelentik: „Constantin Şerban megmentette a trónját, egy újabb szerződés árán”, amit egy „hűségi szerződés” követett (1656 januárjában), ugyanakkor megemlítik azt is, hogy ennek a szerződésnek a szövegébe „belefoglaltak olyan cikkelyeket is, amelyeket elődje sohasem fogadott volna el” (jóllehet az évi 2500 arany fizetéséről megegyeztek már 1635-ben, és hogy az erdélyi fejedelem barátai közül válasszák a tisztségviselő bojárokat, az sem újdonság – lásd az 1631-ben kötött szerződést).
A Constantin Şerban uralmát követő időszak tárgyalásakor visszatérnek a vazallusság tagadásához. Így azt állítják: „a II. Rákóczi György és III. Mihnea között létrejött szövetségi és örökös barátsági szerződésben, amelyet Nicolae Iorga kizárólag katonai szerződésnek minősített, az adott körülmények között a kapcsolatok teljes mértékben paritásosak voltak, amilyenekre Matei és Constantin a maga korában hiába törekedett, amikor a szomszédban az uralkodó összetartó arisztokráciára számíthatott és erős hadsereggel rendelkezett”.
A XVII. század végén, a Habsburgok törökellenes offenzívája közepette újabb szövetségi szerződések születtek. 1685-ben Şerban Cantacuzino (1678–1688) és Apafi Mihály (1661–1690) „védelmi szövetséget” kötött, s úgy tűnt, hogy az erdélyi fejedelem, akárcsak elődei is, a felettes helyzetében volt. Miután Apafi fejedelem és az erdélyi „rendek” (a Diétát alkotó főurak) behódolnak I. Lipót Habsburg császárnak, s kötelezik magukat, hogy évente 700 ezer forintot fizetnek annak fejében, hogy megtarthatják az ország hagyományos autonómiáját, a kiváltságaikat, és védelmet nyernek a törökökkel szemben (1686–1688), Şerban Cantacuzino havasalföldi vajda is hódoltsági szerződést köt a Habsburgokkal, amelyben „elismerik családjának örökléses uralmát és birodalmi bárói rangját”. A havasalföldi küldöttséget Iordache Cantacuzino vezette, aki 1688 októberében indult Bécsbe, azzal a céllal, hogy aláírja a fenti szerződést, s 1689 januárjában alá is írta; miután Şerban Cantacuzino meghalt, és Constantin Brâncoveanu foglalta el a trónt. Ebben a szerződésben benne volt „a Habsburgok iránti hűségeskü”. A tankönyvek gyakorlatilag tagadják ennek a dokumentumnak a létét; előbb azt állítják, hogy „Brâncoveanu visszahívta az elődje által Bécsbe küldött delegációt”, majd azt állítják: „Újabb tárgyalásokat követően, 1689-ben szerződést írtak alá a Habsburgokkal, amely elismeri Havasalföld személyiségét, de a formális behódolását is”.
A Brâncoveanu és a Habsburgok közötti 1690-es konfliktust a császári terjeszkedési érdekeknek tulajdonítják, s nem pedig annak, hogy a román vajda nem teljesítette a szerződésben előírt kötelezettségeit. S a szerzők mellőzve bármi magyarázatot, azt írják: „a szerződést nem lehetett alkalmazni”. Valójában Brâncoveanu Thököly Imrét támogatta katonailag is, a kurucok fejét, akit a törökök segítettek abban, hogy kiűzze az osztrákokat Erdélyből. 1690-ben Brassó mellett, Zernyesten Brâncoveanu a törökök, tatárok, moldvaiak (Constantin Cantemir jelentős katonai alakulatot küldött) és a kurucok oldalán harcolt, és győztek, de ez nem bizonyult tartós sikernek, a Habsburgok ugyanis rövid idő alatt újra elfoglalták Erdélyt. Hasonlóan balszerencsésnek állítják be Constantin Cantemir (1685–1693) moldvai vajda próbálkozását is. Ő azért, hogy „Lengyelország terjeszkedési akcióit meghiúsítsa”, „1690-ben Szebenben titkos szerződést kötött a Habsburgokkal, amely gyakorlatilag eredménytelen volt” (ugyanabból az okból, mint a Brâncoveanu által aláírt szerződés).
A két szerződés közötti hasonlóság – hűségeskü, az uralkodó család örökléses uralmának elismerése, nemesi cím – a moldvai uralkodó fia, Dimitrie [Dimitrie Cantemir, Moldva későbbi uralkodója] grófi címet kapott –, s feltehetőleg a törökök elleni katonai együttműködés Ausztria valóságos szándékairól tanúskodik: előszedte az Anjou-terveket.
Ugyanakkor ha tekintetbe vesszük a Cantemirek és a Brâncoveanuk közötti konfliktust, s nem utolsósorban azt, hogy Constantin Brâncoveanu mennyire változékony politikát folytatott, akkor jobban megértjük az 1690-es eseményeket; s ha hozzászámítjuk azt, hogy a Porta és Franciaország támogatta a Habsburg-uralom ellen fellázadt erdélyi nemességet, sőt fejedelmi székbe juttatta és 1690 júniusától októberéig ott tartotta Thököly Imrét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a Habsburgok törökellenes terve nem volt teljes mértékben sikeres.
Azt is megemlítenénk, hogy a tankönyv szűkszavúan kezel bizonyos dolgokat. Megelégszik azzal, hogy bejelenti: „1694-ben Constantin Duca (1693–1695) megújította a [Moldva és a Habsburgok közötti] szerződést”, néha pedig bizarrul, mondhatni kétértelműen fogalmaz: „1695-ben megerősítették a vajdának adományozott címet, azt, hogy a Német-római Szent Birodalom hercege. Brâncoveanu mindenáron megpróbálta elkerülni az ország hadszíntérré válását, vagy azt, hogy a Habsburg Birodalom részévé tegyék.”
Viszont hiányzik a képből a brâncoveanui külpolitika kétkulacsossága. Vagyis jóllehet Brâncoveanu 1703 és 1711 között [a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején] a Porta politikáját szolgálta Erdélyben, ellátta a kurucokat és menedéket nyújtott nekik (Pintea Vitéz csupán egyike volt a számos bihari és máramarosi román csapat vezetőinek, akik Rákóczi Ferenc magyar kurucainak oldalán harcoltak az osztrák uralom ellen), VI. Károly Habsburg császár mégis 1713-ra és 1714-re vonatkozóan megújította a havasalföldi vajda számára a menedékjogot, megengedte, hogy török veszély esetén családjával együtt Erdélybe meneküljön, valamint azt, hogy ott a birtokait újabb vásárlásokkal gyarapítsa; az 1701-ben kibocsátott császári oklevél alapján tehette ezt; valamint Bécs belegyezésével házat és birtokot vásárolhatott Brassó, Fogaras, Vajdahunyad vidékén. A Brassó közelében lévő Felsőszombatfalva már a tulajdonában volt, Preda Brâncoveanu országbírótól örökölte, akinek I. Rákóczi György özvegye adta zálogba, II. Rákóczi György pedig megerősítette a zálogbaadást. (Azok között a javak között, amelyekért Brâncoveanut a törökök megkínozták és lemészárolták, számos ingatlan volt – 172 havasalföldi birtok és 7 erdélyi birtok, együttes értékük 2 millió piaszter –, továbbá, marhacsordák, ékszerek, rengeteg pénz – a bécsi bankokban 244 884 forint, a velencei bankokban 196 498 dukát –, ami bőven kamatozott. Brassóban amellett, hogy több házat és telket birtokolt, sok pénze volt elhelyezve az ottani bankokban.) (Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. március 8.
Egyelőre marad a Iorga-idézet a kolozsvári Mátyás szoborcsoport előtt
Továbbra is láthatják, olvashatják a Nicolae Iorga-idézetet a kolozsvári Mátyás szoborcsoportot megcsodáló turisták. Bár tavaly, a kenőpénz elfogadása miatt elítélt Sorin Apostu polgármester leváltása után úgy tűnt, hogy december végéig megoldódik a helyzet és eltávolítják a román történész műemlékgyalázásnak minősített sorait tartalmazó bronztáblát a szoborcsoport elől, erre máig sem került sor. Az ügy stagnálásáról László Attilát, a kincses város alpolgármesterét kérdeztük.
– Nem tudok pontos időpontot ígérni a tábla eltávolítását illetően, most is csak azt mondhatom: mindent a maga idejében. A kulturális miniszter bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen a tábla miatt, valószínűleg bírósági ügy lesz belőle. Én azt mondom, meg kell várni a bírói végzést, ennek birtokában kötelezhető az önkormányzat a tábla eltávolítására. Ezt természetesen most is megtehetném, de ha a helyhatósági választások után létrejön egy őrültekből álló tanács, az azonnal visszahelyezheti a táblát, és kezdhetjük elölről az egészet. Ha viszont meglesz a bírói határozat, hosszú távú döntést hozhatunk a tábla eltávolításáról. Valószínűleg hónapokig kell még várni arra, hogy megoldódjon az ügy – jelentette ki László Attila.
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma