udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
309
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 301-309
Névmutató:
Pataky Lehel Zsolt
2005. november 15.
Szorosabbra vonják Becsey Zsolt (Fidesz – MPSZ) Európa parlamenti és Toró T. Tibor (RMDSZ) Temes megyei parlamenti képviselők szegedi, illetve temesvári irodáik együttműködését – számolt be a két politikus közös szegedi sajtótájékoztatójáról a triplexregio.net, a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió hírportálja. Toró T. Tibort elmondta, hogy a gondolat már régebben felötlött: ki kellene használni azt, hogy van egy magyar EP-képviselő, aki felvállalta a határon túli magyarság ügyét, többször felszólalt a vajdasági magyarok védelmében az őket ért atrocitások kapcsán. Toró javasolta, hogy kössenek együttműködési szerződést: ellátjuk Becseyt a térség magyarságával kapcsolatos információkkal. Olyan, a DKMT-t érintő célokat is a zászlajukra tűztek, mint a Temesvár–Szeged vasútvonal helyreállítása, a IV-es páneurópai közúti folyosó felépítése, vagy a közös árvízvédelem. /Pataky Lehel Zsolt: Bánsági érdekképviselet az Európa Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./2005. november 23.
Temesváron folyosói beszélgetések témája, hogy ki lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Színház igazgatója, Demeter András István utóda, aki a minisztérium egyik vezérigazgatói posztját tölti be egy hónap múlva. Szász Enikő, a társulat tagja, a megyei RMDSZ művelődési alelnöke, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke elmondta, hogy játszik a gondolattal. Balázs Attilát, a színház Jászai-díjas művészét egy ideje a sajtó Demeter András riválisaként tartja számon, ő azonban leszögezte, soha nem volt célja, hogy kitúrja az igazgatót. Ha azonban az önkormányzat, valamint a temesvári magyar közösség támogatását megkapja, akkor részt vesz a versenyvizsgán. Szabó K. István kategorikusan cáfolta, hogy az igazgatói posztra fájna a foga. Jelenleg még a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Székelyudvarhelyen, de november elsejétől Temesvárra szerződött főállású rendezőként. /Pataky Lehel Zsolt: Három nevet “hoztak hírbe” a Csiky Gergely-színházzal. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./2005. november 26.
November 29-én és 30-án lesz háromnegyed évszázada, hogy felavatták a bánsági magyarság közművelődési és érdekvédelmi törekvéseit szolgálni hivatott Magyar Házat. Erre emlékeznek november 26-án az épület első emeletén. Ennyi maradt ugyanis a magyaroknak a háromszintes Magyar Házból. Annak idején magyar közéleti személyiségek tetemes összeget áldoztak a munkálatokra, téglajegyek vásárlásával a közemberek is hozzájárultak, így tényleg az egész bánsági magyarság a magáénak érezhette a házat. Az 1945-ös fordulat után még egy ideig a Magyar Népi Szövetség székháza volt, hamarosan a pártsajtót költöztették az épületbe. 1967-ben – amikor a belső udvarára egy egyemeletes szárnyat építettek – a telekkönyv szerint még a Magyar Ház Rt. tulajdona volt. Ekkor mindössze egy átiratban adtak utasítást az államosításra. Ezzel indult a törvénytelenségek sorozata. A Timpress Rt 1992-ben beíratta a kezelési jogát, 1995-ben pedig a használati jogát a telekkönyvbe. Később az ultranacionalista Iosif Constantin Dragan több mint 50 százalékos tulajdonjogot nyert. Fórika Éva jogász szerint ez nem nevezhető az állami tulajdon privatizálásának, csak egyszerűen lopásnak. 1993-ban a Timpress értesítette a három kisebbségi lapot, hogy maradhatnak a házban, de csak bérlőkként. A szerb és a német újság belement ebbe, a magyar viszont nem, ezért kilakoltatási pert indítottak az Új Szót kiadó (időközben megalapított) Reflex Kft. ellen. A Reflex viszont hat év után megnyerte a pert, és ingyenes használati jogot kapott az első emeletre. Így a magyarság utolsó bástyái Temesváron, a Magyar Házban jelenleg a hetilap, és közvetve albérlői, az RMDSZ és a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet. 1994-ben jegyezték be az új Magyar Ház Rt.-t. A későbbiekben ez a részvénytársaság (is) perelt a Magyar Házért. 1994-ben a Magyar Ház Rt. indított pert a ház visszaszerzéséért a román állam, illetve a Timpress ellen. Első fokon vesztett a Magyar Ház Rt., mert a bíróság szerint nem bizonyítható, hogy jogutódja a régi Magyar Ház Rt.-nek. Második fokon viszont a bíróság figyelembe vette, hogy a folytonosságot kimondja az alapító okirat, de a harmadik és utolsó rendes fokon megint veszített. Időközben megjelent az 1998/13-as sürgősségi kormányrendelet, amely az ingatlant visszaadta a temesvári magyar közösségnek, ennek nyomán az rt. perfelújítást kezdeményezett. Azonban a Timpress alkotmányossági kivizsgálást kért, mondván, hogy magántulajdonról van szó, és azt nem lehet állami úton visszaadni. Az Alkotmánybíróság elfogadta ezt az érvelést. Fórika Éva szerint ha a román állam meg akarta volna oldani a kisebbségi ingatlanok kérdését, akkor megoldotta volna. Toró T. Tibor, az RMDSZ jelenlegi Temes megyei parlamenti képviselője szerint az RMDSZ országos vezetősége sem tűzte egyértelműen zászlajára a Magyar Ház ügyét. /Pataky Lehel Zsolt: Megtűrtként a saját otthonunkban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./2005. november 28.
Temesváron a Magyar Ház felavatásának 75. évfordulójára emlékeztek november 26-án a Temes megyei RMDSZ, a Heti Új Szó és az új Magyar Ház Részvénytársaság szervezésében. A magyarok közművelődési és érdekvédelmi szervezetei jelenleg csak megtűrtek az ingatlanban, bocsátotta előre Graur János, a hetilap főszerkesztője. Szász Enikő főszervező üdvözölte a megjelenteket. Toró T. Tibor parlamenti képviselő szerint az, hogy ez a helyiség szűk az emlékezők részére, azt jelenti: érdemes még harcolni ezért a házért. A honatya kifejtette: a Magyar Ház azt tükrözi, miként is áll 15 évvel a rendszerváltás után Romániában a restitúció, milyen is a demokrácia és mennyire független az igazságszolgáltatás. Szekernyés János helytörténész kiemelte: ez a romániai magyarság egyetlen ingatlana, amit önerőből emelt és nem mentett át a trianoni diktátum előtti korból. Fellépett a Bartók Béla Elméleti Líceum Bokréta együttese. /Pataky Lehel Zsolt: Hetvenöt éves a Magyar Ház. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./2005. december 8.
A 2005–2006-os tanévben a szegedi önkormányzat egymillió forinttal támogatja a Temes megyei magyar nyelvű szórványoktatást. Az erről szóló megállapodást december 7-én írta alá Botka László, Szeged polgármestere és Halász Ferenc, a temesvári székhelyű Bartók Alapítvány elnöke. A pénzt fele-fele arányban fordítják az iskolai napközis foglalkozások fenntartására, illetve az ingázó diákok utazási költségeire. Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes ismertette a bánsági kisebbségi oktatás helyzetét, kitérve arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben a magyar közösség számbelileg jelentősen megcsappant, jelenleg 23 óvodában és 17 iskolában folyik magyar nyelvű képzés, a vegyes családból származó gyerekeknek kis hányada jár magyar osztályba, magas a beolvadási arány. Ezért alakítottak ki központokat, ahová az elemit elvégzett tanulókat busszal szállítják, hogy magyarul folytathassák tanulmányaikat; a napközis program keretében pedig az órák után szakképzett pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, minderre azonban a romániai tanügyi rendszer nem irányoz elő keretet, ezért van szükség a támogatásra. A magyarországi közalapítványi és kormánytámogatások megszüntetése után fordultak Szegedhez, a most folyósításra kerülő összeg a teljes költségek mintegy 30 százalékát fedezi. /Pataky Lehel Zsolt: Számíthatnak Szegedre. Egymillió forint a szórványoktatás támogatására. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 8./2005. december 9.
A többségi nemzetek és a kisebbségek együttéléséről, a különböző etnikumok kapcsolatáról, a kisebbségi jogokkal kapcsolatos kérdésekről tartottak december 5-6-án tanácskozást Temesváron romániai, magyarországi és vajdasági politológusok, emberjogi aktivisták, egyetemi előadók, önkormányzati vezetők részvételével. A rendezvény gazdája a délkelet-európai soknemzetiségű városokat tömörítő újvidéki Philia Egyesület, társszervezője a temesvári székhelyű Demokráciáért Euroregionális Központ volt. A temesvári polgármesterre hivatkozva az egyik román nyelvű helyi lap világgá kürtölte, hogy a Bega-parti nagyváros az “interetnikai harmónia példaképe”. Arról nem írt, hogy a kiváló együttműködés jegyében miért nem volt jelen a kisebbségi sajtó, vagy a bánsági magyarság érdekvédelmi szervezetének valamilyen rendű-rangú képviselője. Azért, mert nem hívták meg őket. Ahogy “kimaradt” a Nyugati Jelen, úgy a Heti Új Szót sem tájékoztatták, és a Neue Banater Zeitung, a Nasa recs vagy a Temesvári Rádió magyar szerkesztősége sem kapott meghívást. Azt mondták, sajnálatos félreértésről volt szó. Nem egyszer úgy tárgyalnak a kisebbségekről, hogy elfelejtik őket meghívni. /Pataky Lehel Zsolt: Kisebbségek a kirakatban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2005. december 9.
Idén is folytatódott a temesvári egyházmegye római katolikus templomainak és egyházi épületeinek felújítása. 2002 óta évente átlagosan tíz-tizenkét templom és egyházi épület tatarozására kerül sor. Idén Temes megyében Perjámos, Buziásfürdő, Temesillésd, Detta, Gátalja, Gyertyámos, Gizellafalva, Alsósztamora és Ótelek egyházközségében folyt a munka, Arad megyében a cseraljai és a lippai templom, valamint a pankotai plébánia épülete szorult felújításra, kibővítésre, míg a hegyvidéki főesperességben a krassóvári, a mehádiai és a resicabányai Havas Boldogasszony templom tatarozását kezdték el. Temesváron az Auróra utcai Marienheim ifjúsági ház, a mehalai (ferencvárosi) plébániaépület és a piarista rendház javítását végzik, továbbá a székesegyház épületén és környékén akad még tennivaló. Böcskei László általános helynök elmondta, hogy a temesvári egyházmegye templomainak és egyházi épületeinek megőrzése a püspökség egyik célkitűzése, a felújításhoz szükséges pénz előteremtése viszont sokszor nehézségekbe ütközik. Az egyházmegyében 72 plébániai hivatal működik, a templommal, imaházzal vagy kápolnával rendelkező egyházközségek száma eléri a 350-et. Az anyagi forrás: a helyi alap, az egyházmegyei központi alap és az egyéb forrás. A helyi forrásokból befolyt pénzösszegre akkor számíthatnak, ha az illető egyházközség jelentős katolikus közösséggel rendelkezik. Ellenkező esetben a felújítást a központi alapból kell támogatni. Az egyéb forrást a hajdan erős német közösségek külföldre települt híveinek támogatása jelenti, továbbá egyes külföldi segélyszervezetek segítsége. Az anyaországi Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős államtitkársága részéről rendszeresen juttatott anyagi segítségnyújtással az elmúlt esztendőkben a tornyai, a temesfüvesi és az óteleki templomot javították, idén a pécskai templom tetőszerkezetét sikerül felújítani. A román állam részéről helyi szintű támogatás, amikor az illető település önkormányzata, polgármesteri hivatala utal ki bizonyos összeget. A Művelődési és Vallásügyi Minisztérium a különböző hosszú távú terveket támogatja. Azonban a kiutalt támogatás sohasem érkezik egy összegben. Alkalmanként két, három vagy öt százalékát folyósítják, tehát gyakorlatilag lehetetlen komolyabb munkálatba belefogni. Borossebes környékén a katolikusok legfőbb gondja a hívek számának rohamos csökkenése. A Temesvári Református Egyházmegyéből egyetlen templom sem szerepel az állami támogatásra jóváhagyottak listáján – közölte Fazakas Csaba lugosi esperes. A magyarországi közalapítványok csepegtetik a 100-200 ezer forintos támogatásokat. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ennél szerencsésebb volt, mert komoly összeget kapott a közelmúltban az állami támogatásból. A támogatás négy aradi település református templomait érinti: Angyalkút 120, Lippa 40, Kispereg 200, Arad-Gáj pedig 150 millió régi lejt kap a legsürgősebb munkálatokra. Hunyad megyében Lozsád, Őraljaboldogfalva, Szászváros a református egyház sürgősségi sorrendje a felújításoknál, ismertette a helyzetet Gáll Sándor esperes. Lozsádon a körülbelül 100 fős helyi gyülekezet nem tudja állni a 800 millió lejre becsült összeget. Őraljaboldogfalván már csak 15 református él. A tizenharmadik századból származó őraljaboldogfalvi református templom Erdély egyik legjelentősebb történelmi műemléke, melynek felújításánál remélhetőleg a romániai, magyarországi és talán egyéb kulturális alapok támogatására is lehet majd számítani. Szászvároson inkább külső javításokat kellene végezni. Hasonló gondokkal szembesül a római katolikus egyház: a néhány fős szórvány településeken a templomok helyzete távolról sem fényes. Marosillyén, vagy a közelben lévő Dobrán alig élnek katolikus magyarok. Válságos állapotban van a nagyági templom. Az egykor 3000 lelket is meghaladó Nagyág, a többnemzetiségű bányászváros manapság falunak számít, s csupán 200 lakosa maradt, töredékrészben magyarok. A szomszédos Csertésen is Hondolon sem különb a helyzet. Kisbányán (Boicán) a katolikus templom felújítására eddig semmilyen támogatást sem kaptak, mondta András József brádi plébános. Szapáryfalván 232 lelkes a református gyülekezet, sürgősen a renoválni kellene a templomot. A legsürgősebben a tetőt és az esővízcsatornát kellene kicserélni, akkor kiszáradnának a falak, s csak azután kezdhetnének neki a tatarozásnak. Szapáry György, a 19. századi telepesfalu alapítójának dédunokája, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kétszázezer forintos magánadománnyal támogatja a templom felújítását. Templomépítés is folyik. Temesváron az Új Ezredév templom Makovecz Imre tervei alapján épül. Gazda István parókus lelkész szerint, ha elkészül, ez lesz Temesvár első református temploma, ugyanis a Belvárosi Református Egyházközségé tulajdonképpen nem templom, egy bérpalotában működik. A Temesvár-Újkissodai Egyházközség is építkezésbe fogott 2003 novemberében, a támogatás csurran-cseppen. Az aradi reformátusok október 29-én, Tőkés László püspök jelenlétében avathatták fel a gáji templomot, amelynek felépítése elképzelhetetlen lett volna a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a hívek, a külföldi támogatók áldozatos tevékenysége nélkül. A Temes megyei unitáriusoknak nem volt templomuk, lévén hogy ők a szórványok szórványát jelentik – ahogy Szász Enikő társgondnok fogalmazott. Az unitáriusokat az evangélikus-lutheránus egyház fogadta be, hosszú ideje ott tart istentiszteleteket Pap Gy. László nagyváradi lelkész. A Temes megyei ugyanis a váradi leányegyházközsége. /Chirmiciu András, Irházi János, Pataky Lehel Zsolt, Sipos Enikő: Épülő és omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2005. december 17.
Bő két héttel ezelőtt még 182 ház várt teljes újjáépítésre vagy befejezésre az árvíz sújtotta Temes megyei településeken, december 16-ára viszont minden lakóépület készen fogadta Borbély László középítkezési minisztert, aki a legnagyobb kárt szenvedett három helységben, Óteleken, Jánosföldén és Fényen szemrevételezte az építkezéseket. Borbély közölte, a vályogból épített házak falai a kiszáradás után megrepedhetnek, életveszélyessé válhatnak. Ezért tavasszal újabb kárfelmérést rendelnek el, és ahol szükséges, segítenek az újjáépítésben. /Pataky Lehel Zsolt: További segítséget ígért Borbély László az árvízkárosultaknak. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./2005. december 19.
A temesvári magyarok december 18-án emlékeztek 1989 decemberének véres eseményeire és áldozataira ott, ahonnan az egykori lelkészük, a Tőkés László iránti aggodalomból fakadó szimpátiatüntetés rendszerváltó népfölkeléssé vált: a belvárosi református templomnál és lelkészi hivatalnál. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke kiemelte, 1989–90 az egymásra találás évei voltak a magyar nemzet történetében, de közbejöttek olyan események – például az egy évvel ezelőtti magyarországi népszavazás a kettős állampolgárságról –, amelyek “az újbóli elszakadás keserű ízével töltenek el”. Ilyen körülmények között az ige a közös hit és egységünk reményének medrébe tereli adventi várakozásunkat – fejtette ki. Az anyaországi és a határon túlra szakadt nemzetrészek, a tömbben és a szórványban élők egységét azért tartja fontosnak, mert szerinte a magyarságot belülről és kívülről is megpróbálják bomlasztani. Hozzátette: „A román kirakatpolitika felvizezett kisebbségi törvénnyel akarja kipipálni a romániai magyarság ügyét.” Fazakas Csaba, a temesvári egyházmegye esperese köszöntötte a vendégeket. /Pataky Lehel Zsolt: Tőkés: az 1989-es összefogásra lenne szükség. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 19./2006. január 6.
Milyen kudarcok érték 2005-ben? Ettől számol be néhány magyar közéleti személyiség. Búza Gábor, az Arad Megyei Tanács alelnöke az infrastrukturális beruházások elmaradását látja a legnagyobb kudarcnak, elsősorban az utakra gondol. Ha nincsenek utak, s emellett víz, gáz, akkor semmi sincs, megreked a vidék fejlődése. A másik probléma, hogy továbbra sincsenek megfelelő pályázatok. A polgármesterek egyelőre nem érzik ennek fontosságát. Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa egészen mást csinált, mint amit szeretett volna. Feladata volt az anyagi források felkutatása. Átíratta az egész Temes megyei SAPARD-programot. Azután jött az árvíz, elmosott mindent, nem volt idő ezzel foglalkozni. Azért munkájának volt szerepe abban, hogy 39 százalékkal több uniós pénz érkezik a megyébe különböző pályázatok révén. Dézsy Attila, Hunyad megye alprefektusa a lupényi és vulkáni magyar iskolatagozatok egyesítésének meghiúsulását látja kudarcnak. Ennek hatása majd öt év múlva jelentkezik. Bognár Levente, Arad alpolgármestere számára az aradi vár átvételének elmaradása kudarc. Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, főtanfelügyelő-helyettes tervbe vette, hogy ellátogat a megye minden iskolájába és óvodájába, ahol magyar nyelvű foglalkozás folyik. Zsúfolt programja miatt kevés helyre jutott el, RMDSZ-elnökként pedig nem sikerült véghezvinni a megyei közintézmények személycseréiről folytatott tárgyalásokat. Nagy Gizella, Arad városi tanácsos egyéves tanácsosi munkájának legnagyobb kudarca, hogy nem sikerült kidolgozni Arad egységes kulturális stratégiáját. A megye magyar oktatásának a minősége gyenge. Nem sikerült megindítani a fakultatív magyar oktatást több településen. Schreter Károly, Petrozsény polgármestere a munkahelyteremtés lassú ütemét tartja a legnagyobb kudarcnak. Petrozsényban a munkanélküliség eléri a 40%-ot. Antal Péter, Pécska alpolgármestere rámutatott: nem sikerült behozni a földgázt Pécskára, bár megígérték a lakosságnak. Jelenleg is dolgozik rajta a kivitelező vállalat. A másik teljesületlen terv a mentőszolgálat megszervezése. Kaba Gábor Zsombolya polgármestere: nem sikerült megépíteni a terelőutat. Ihász János, Igazfalva polgármestere: a HTMH-hoz nyújtottak be kulturális pályázatot Szapáryfalva és Nagybodófalva nevében is népviseleti ruhákra és hangosító berendezésre, de ezt elutasították. Turi Zoltán dévai színigazgató: szeptember vége helyett az évad csupán november 23-án kezdődött, s a fűtésproblémát csak december végén sikerült megoldani. /Chirmiciu András, Irházi János, Pataky Lehel Zsolt: Kudarcok 2005-ben. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./2006. január 17.
Megannyi színházi bemutató után egy másfajta premierhez érkezett Mátray László, a Csiky Gergely Állami Színház /Temesvár/ művésze, kezdte első kötetének méltatását Koczka György, a Temesvári Rádió Magyar Szerkesztőségének munkatársa január 15-én, a Séta saját séróm körül /Marineasa Kiadó, Temesvár/ című naplóregény bemutatóján. Mátray László színművész agyműtétjéről írt könyvet. Derűvel átitatott történet ez az orvos és betege kapcsolatáról. A Karinthy Frigyeséhez kísértetiesen hasonló címadás nemcsak az író iránti rajongásnak az eredménye, hanem annak is, hogy a kórházi kezelés idején folyton az Utazás a koponyám körül járt a fejében. /Pataky Lehel Zsolt: Mátray László színművész írói debütálása. Naplóregény az agyműtétről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 17./2006. január 21.
Temes megyében az egyszázalékos adófelajánlásból 195 588 új (majdnem kétmilliárd régi) lej gyűlt össze tavaly a civil szervezeteknek. A múlt évtől kezdve minden romániai adófizető polgár rendelkezhetett arról, hogy a 2004-es személyi jövedelemadójának (szja) egy százalékát az általa kiválasztott egyesület, alapítvány, nonprofit szervezet támogatására ajánlja fel, vagy meghagyja az államkasszának. Arról, hogy ez a 195 588 lej hány Temes megyei szervezet között oszlik meg, nem adtak felvilágosítást. A szórványoktatás támogatására hivatott Bartók Alapítvány elnöke, Halász Ferenc elmondta, hogy számlájukra körülbelül húszmillió régi lej érkezett. Körülbelül ugyanennyit kapott az Erdélyi Kárpát Egyesület bánsági osztálya is. A többek között tudományos kutatással foglalkozó Szórvány Alapítványnak eddig hozzávetőlegesen 1,5 millió régi lejt utalt át a kincstár, de Kása Zsolt munkatárs szerint ennél többre számítottak. A START Tanácsadó és Továbbképző Iroda sem kapott ennél többet; Magyari Sára elnök elmondta, hogy ezt az összeget kipótolják és a magyar tannyelvű iskolák vagy tagozatok könyvtár-támogatására fordítják, pályázati kiírással. A Geml József Társaskör alig egymillió régi lejnyi támogatásban részesült, mint Marossy Zoltán elnök elmondta. /Pataky Lehel Zsolt: Egyszázalékos adófelajánlás. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 21./2006. január 25.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezett Himnusza önmagában is óriási hozzájárulás az egyetemes kultúrához, de abban az esztendőben olyan nagy személyiségek és művek, felfedezések születtek, ami miatt méltán nevezhetjük a magyar kultúra csodálatos évének – fejtette ki Toró Tibor professzor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja abban az előadásában, amit január 24-én a magyar kultúra napja jegyében tartott a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum érdeklődő diákjainak és tanárainak. 1823. január elsején látta meg a napvilágot Petőfi Sándor, január 21-én született Madách Imre, november 3-án írta meg Bolyai János híres temesvári levelében, hogy “semmiből egy új, más világot teremtettem”, így adva hírül az első nem euklideszi geometria alapképletének felfedezését. Hogy a költészetet és a tudományt éppen egy atomfizikus foglalta össze egy értekezésben? “Nincs abban semmi – magyarázta Toró –, mert szerintem a tudomány a kultúra szerves része.” Az előadás végén a 97. évét hamarosan betöltő Anavi Ádám költő olvasta fel Temesvári rézkarcok című versét. /Pataky Lehel Zsolt: A magyar kultúra csodálatos éve. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 25./2006. január 28.
Január 27-én Kolozsváron, a Katolikus Nőszövetség székházában is bemutatták Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék – Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről című könyvét. Bevezetőt András Imre VET-elnök mondott, Sándor Krisztina MIT-elnök pedig a népszavazás egy hónapos szervezése alatt szerzett személyes tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Patrubány Miklós részletesen ismertette a népszavazás kapcsán általa és a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) munkatársai által látott-hallott rendellenességeket. Az MVSZ ismételten szorgalmazza a kettős állampolgárság elfogadtatását. /Ö. I. B.: Kolozsváron is bemutatták Patrubány könyvét. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./ Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban mutatták be Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék című könyvét. Ki felháborodva, ki könnyezve szólt az elhangzottakhoz, mintegy üzenve az anyaországi politikusoknak és lakosoknak: nem fogják kivenni a munkát a kezükből, a kenyeret a szájukból, és nem “szállják meg” Budapestet – csak annyit kérnek, hogy ismerjék el, ők is, mi is magyarok vagyunk. A könyvet történelmi forrásmunkának nevezte Borbély Imre, az MVSZ stratégiai bizottságának temesvári elnöke. “Azt taglalja, hogyan jutottunk el a kettős állampolgárság 1994-es alapötletétől a népszavazásig. A cím meg arra utal, hogy gyulladjon meg már végre a láng a magyarországi politikum szívében, hogy minden magyart megillet a magyar állampolgárság” – fogalmazott Borbély Imre. /Pataky Lehel Zsolt: “Minden magyart megillet a magyar állampolgárság!”. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 28./2006. február 10.
A temesvári Csiky Gergely Állami Színház igazgatói állására kiírt versenypályázatra hárman jelentkeztek, Horányi László, Szabó K. István és Szász Enikő. Horányi László magyarországi színész, rendező, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetője, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke. A temesvári társulattal többször is játszott. Szabó K. István a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház rendezője, ideiglenesen kinevezett igazgatója volt, novembertől a temesvári magyar színház főrendezője. Szász Enikő színművész évtizedek óta a Csiky-társulat tagja, jelentős közéleti-közművelődési tevékenysége révén is ismert: az RMDSZ színeiben megyei kulturális alelnöke és a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke. /Pataky Lehel Zsolt: Hárman az igazgatói székért. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./2006. február 22.
A Csiky Gergely Állami Színház /Temesvár/ igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgát Szász Enikő színésznő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a megyei RMDSZ művelődési alelnöke nyerte meg. A győztes elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetett a magyarországi és vajdasági színházakkal, közművelődési intézményekkel való kapcsolatra és az eurorégiós pályázatokra. Szabó K. István, aki szintén pályázott, fellebbezett. A versenyvizsga szabályosságát, a lebonyolítás módját kifogásolta. /Pataky Lehel Zsolt: Szász Enikő a színigazgatói versenyvizsga győztese. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./2006. február 27.
Újszentesen a római katolikus plébánián megtartott farsangbúcsúztatón a dísztermet zsúfolásig megtöltötték. Az ötletgazda, a szövegeket író és a kabarét rendező Szűcs András Ottó református tiszteletes átváltozó-művésznek is elmehetett volna. A házigazda Heinrich József esperes-plébános meg Sajóként alakított emlékezetest. /Pataky Lehel Zsolt: “Újszenteste” a Csárdáskirálynővel, Hacsekkel és Sajóval. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 27./2006. március 3.
Az uniós csatlakozás küszöbén a kormány megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy több százezer állampolgár él villanyáram nélkül. Jelenleg Romániában 116 település van áram nélkül, további 1740 faluban csak részlegesen végeztek a villamosítással, 180 városban pedig sürgősen bővíteni kell a hálózatot, mert a peremkerületekben nincs villany. Az összesítés rózsaszínű tollal íródott, mert az áram hiánya miatt a világtól elszigetelt települések száma 306, ezek döntő hányada a Duna-deltában és nehezen megközelíthető hegyvidéken található. Brüsszel arra kötelezi Romániát, hogy 2007-ig a gyakorlatban fejezze be az ország villamosítását, mert a teljes vagy részleges hiány legalább 300 ezer lakost érint. Az Electrica húzza-halogatja az utolsó falvak villamosítását, mert az sokba kerül, a lakossági fogyasztás ott minimális. Teljesen áram nélküli település Arad megyében, a hivatalos információ alapján, nincs. Simona Cuzman ügyvezető igazgatóhelyettes azonban elmondta, a megyében a 2002-es népszámláláskor összeírt 185 924 lakás közül 3757 otthonban nincs villany. Ebben azok a házak is szerepelnek, amelyeket a szolgáltató kapcsolt le, mert nem egyenlítették ki a számlát. Az illetékesek szerint jelenleg mindegyik Temes megyei településen van villamos energia. Azonban sok helyen elavultak a vezetékek, régiek az oszlopok, elég egy kisebb vihar ahhoz, hogy ideig-óráig áram nélkül maradjanak települések. Hunyad megye területének 90 százalékára jut el az elektromos áram. Jelenleg még 10 olyan települést tartanak számon a megyében, ahol 155 lakásban a petróleumlámpa az egyetlen fényforrás. A legnagyobb gond az, hogy a törvény szerint a települések villamosítását a helyi önkormányzatoknak kell fedezniük. Erre a legtöbb esetben azonban nincs lehetőség. Emellett 196 olyan esetet is számon tartanak, ahol a településre ugyan bevezették az áramot, de bizonyos részek anélkül maradtak. Ez már városon is előfordul: Hátszegen, Pusztakalánban, Algyógyon, Urikányban, sőt az utóbbi időben felkapott üdülőn, Alvácán is. Tariceanu miniszterelnök múlt héten meghirdetett villamosítási akciója az ötvenes évek politikai szlogenjeire emlékeztet, ő sem gondolhatta komolyan, hogy tíz hónap alatt bepótolják, amiről eddig elfeledkeztek. /Gáspár-Barra Réka Irházi János Pataky Lehel Zsolt: Villany nélküli települések. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./ 2006. március 8.
A Temesvártól hat-hét kilométerre fekvő Temesságon a hagyományos sváb telepes házak között gyakori az átalakított vagy újonnan emelt, többemeletes, kissé tájidegen lakóépület, előtte luxusautókkal, ami jelzi: a zsúfoltság elől egyre többen kívánkoznak ki falusias környezetbe. A legutóbbi népszámlálás szerint Ságot 2700-nál valamivel többen lakják, közülük 300-an vallották magukat magyarnak. A magyarságot ma már jobbára a sátoros ünnepek, búcsúk, bálok alkalmával lehet közösséggé toborozni. A magyar oktatás évtizedekkel ezelőtti megszüntetése, a vegyes házasságok és a kitelepülés szórványosodáshoz vezettek. Ennek ellenére a legutóbbi helyhatósági választásokkor sikerült bejuttatni a helyi tanácsba jelöltjüket, az RMDSZ színeiben induló Kanalas Gizella gyermekpszichiátert. /Pataky Lehel Zsolt: Séta Ságon. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./2006. március 16.
Temes megyében Lugostól Gátaljáig, Dettától Ötvösdön át Végvárig méltóképpen emlékeztek meg március 15-ről, a fő rendezvényre hagyományosan Temesváron, a szabadfalui Petőfi-emlékműnél került sor. A román miniszterelnök üzenetét Marossy Zoltán kormánybiztos-helyettes tolmácsolta, majd a szervezők, mintegy tüntetőleg – a tavalyi ünnepséghez hasonlóan – nem olvasták fel Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök üdvözletét. Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédében szolidarást vállalt a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlés szervezőivel, hozzátéve: a tömbben és szórványban élő magyarok nem létezhetnek egymás nélkül. Kitért arra, hogy a parlamentben hányan és milyen módon akadályozzák a kisebbségi törvény elfogadását, ezáltal a kulturális autonómia megvalósítását. Szász Enikő, a megyei RMDSZ művelődési alelnöke, a temesvári magyar színház igazgatója felhívta a figyelmet: a román politikum egy olyan kifejezés, fogalom – az autonómia – ellen harcol, ami a romániai színházi törvényben már régen elfogadott. A szabadfalui megemlékezések 1990 utáni történetében először bontottak magyar zászlót, mégpedig azt, amelyet Cseh Áron kolozsvári főkonzul tavaly adományozott a bánsági magyar érdekképviseletnek. A rendezvényen közreműködött a Bartók Béla Kórus és az Új Ezredév Református Gyülekezet Énekkara, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet nevében beszédet mondott Ilonczai Zsolt elnök. /Pataky Lehel Zsolt: “Isten, áldd meg a magyart!” = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./