udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
170
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-170
Névmutató:
Plugor Sándor
2013. július 9.
Könnyű tételek, mégis buktak (Érettségi eredmények)
Az országos átlagnál rosszabbak, a tavalyinál némileg jobbak a fellebbezések előtti érettségi eredmények, a vizsgákon megjelent háromszékiek 42,74 százalékának sikerült a záróvizsgája, nyolcszázhatvannyolcan elhasaltak a megmérettetésen.
A tanév eleji létszámhoz (1989) képest hatszáznéggyel (30,36 százalék) kevesebb XII. és XIII. osztályos iratkozott be az idei érettségire, háromszázötvenketten pótvizsgára, hárman ismétlőre buktak, hatvankét tanulót nem zártak le, száznyolcvanheten nem jelentkeztek, de azok sem jelentek meg mind, akik benyújtották iratcsomóikat, ellenben közel háromszáz korábbi végzős is érettségizett, utóbbiak harmada sem érte el a hatos átmenő átlagot. A legjobban az elméleti osztályok tanulói teljesítettek (63,76 százalékos átjutással), a sport-, pedagógiai, felekezeti és művészeti osztályok végzőseinek 33,69 százaléka érettségizett sikeresen, leggyengébb eredményt a szakközépiskolai végzősök értek el (15,13 százalékos átjutással). A magyar tannyelvű osztályok tanulói tizenhét százalékponttal teljesítettek gyengébben a román tagozatosoknál, a magyar diákok alig 37 százaléka vette sikerrel az akadályt, ami elsősorban a gyenge románnyelv-tudásnak köszönhető – derült ki a megyei összesítőből. Tantárgyak szerint az összesített eredmények: román nyelv és irodalom 50,61 százalékos átjutás, magyar nyelv és irodalomból 86,10, kötelező tantárgyból 69,53, a választott tárgyból 77,85 százalék.
Az iskolák eredménylistáján a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium szerepel az első helyen 94,35 százalékos átjutással, az utolsó a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola, ahol a vizsgázók 11,50 százalékának sikerült az érettségije. Az elméleti iskolák közül Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum (58,76 százalék), a Bod Péter Tanítóképző (38,46), a Református Kollégium (20,97), Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégium (27,69%) eredménye a leggyengébb, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum 83,35 százalékot ért el, a Székely Mikó Kollégium 85,06 százalékot. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban az érettségizők 60, Baróton közel 80 százaléka megbukott, a kovásznai középiskolában vizsgázók 54,26 százaléka érte el a hatos átlagot. A háromszéki eredményekről Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, a tavalyhoz képest valamivel jobb az átjutási arány, néhány kivétellel (a Mihai Viteazul Főgimnáziumot emelte ki) nem azt tükrözi, hogy a diákok idén jobban felkészültek, hanem más okai voltak a nagyobb arányú sikeres érettséginek: egyes tantárgyakból különböző tételeket kaptak a vizsgázók, attól függően, hogy milyen szakon végeztek, ami elsősorban matematikából volt nagy előny a nem reál osztályosok számára, a végzősök 30 százaléka különböző okokból nem érettségizett, a gyengébb tanulók közül sokan nem is próbálkoztak. A tegnap megóvott dolgozatokat újrajavítják, a végleges eredményeket pénteken hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. december 9.
A humanista alispán
Könyvbemutató és reneszánsz hangulat volt szombat este a sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácstermében. Barabássy Sándor professzor Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben című művét mutatta be.
Az est házigazdája, Kovács István lelkész kiemelte, Barabássy Sándort – bár húsz nemzedéknyi távolságra van a könyvében szereplő Barlabássy Lénárd rokonától – nemcsak családjának története izgatta, hanem egy küldetés: helyreállítani a múlt örökségét, amely előremutat, és erőt adhat a jövő nemzedékeinek. Héderfájai Barlabássy Lénárd (1462–1525), Erdély alvajdája és a székelyek alispánja tulajdonképpen a harmadik közjogi méltóság Erdélyben a király és Szapolyai János vajda után, hatáskörébe tartozott a közigazgatás, a katonai vezetés, valamint a bíráskodás. Barlabássy, aki 1508-ban kúriát épített Héderfáján, és oda tette a székhelyét, igazi reneszánsz humanista volt, adományokkal segítette a különféle erdélyi szerzetesrendeket. A szombati előadás hangulatát fokozta Plugor Sándor Művészeti Líceum Gyűszűvirág zenekarának reneszánsz muzsikája. A résztvevők megkóstolhatták a héderfájai Küküllő menti bort is.
Matekovics János Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. január 15.
Világ körüli turnéra indul az Osonó Színházműhely
Több földrészt érintő turnéra indul idén a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A társulat évek óta rendszeresen vándorbotot vesz, körbeutazza a világot. Idén Európában, Afrikában és a számára már hagyományos helyszínen, Thaiföldön turnézik, és mint mindig, a külföldi turnét az erdélyi szórvány településeken való fellépésekkel zárják.
Fazakas Misi, a társulat vezetője a csütörtöki indulás előtti sajtótájékoztatóján kifejtette: „nagyszerű dolog, hogy külföldön játszhatunk, fesztiválokra hívnak a világ minden tájára, ám kötelességünknek tartjuk, hogy itthon is rendszeresen fellépjünk”. Némi keserűséggel tette hozzá, hogy működésükhöz szükséges pénzt csak külföldről kapnak, így úgy tűnik, a határokon túl többre becsülik az Osonó munkáját, mint a magát Székelyföld kulturális fővárosának tituláló Sepsiszentgyörgyön.
Szerdán és csütörtökön az iskola program keretében két-két osztályt fogadnak az Osonó Bázison, akik megnézik a már több mint 250-szer bemutatott, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, és elbeszélgetnek a diákokkal a felmerülő problémákról – mondta az Osonó vezetője. Ezt követően csütörtök este csomagolnak és elindulnak az idei első 26 előadásos turnéra, amely hat ország húsz városát érinti, de útközben fellépnek Nagyváradon és Nagykárolyban, majd Magyarország, Ausztria és Olaszország következik.
Fazakas Misi tájékoztatása szerint Európai turnéjuk fő célpontja az varesei (Olaszország) Rotary Klub által szervezett jótékonysági est, amelynek bevételét rászoruló gyerekek megsegítésére ajánlják fel. Ezt követően, néhány németországi megálló után Dánia és Svédország következik. Visszafele márciusban fellépnek négy fesztiválon, egy olaszországin (Novellara) és három magyarországin (Pécs, Kecskemét, Debrecen). Márciusban 33 szentesi drámatagozatos diákot látnak vendégül Háromszéken, majd júliusban a sepsiszentgyörgyiek látogatnak Szentesre, de áprilisban a celldömölki Soltis Lajos színház vendége lesz az Osonó.
Ugyancsak tavasszal Sepsiszentgyörgyön szervezik meg az országos színészmesterség olimpiászt, amelyet a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Kovászna megyei Tanfelügyelőséggel közösen szervez. Fazakas Misi a sepsiszentgyörgyi iskola drámatagozatos osztályának vezetőjeként rámutat: évek óta a sepsiszentgyörgyi diákok nyerik a színészmesterség versenyt, ezért az oktatási minisztérium úgy döntött Háromszéken szervezik az ország nyolc drámatagozatának legrangosabb szakmai megmérettetését.
Kovács Zsolt
maszol.ro,2014. március 13.
Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! – forradalmasított diákünnepség
Március 15-ét újraértelmezve, a maguk módján emlékeztek meg a magyar szabadságharc és forradalom hőseiről csütörtökön a sepsiszentgyörgyi diákok. Az akciót pár napos gerillakampány előzte meg, amikor csak sejteni lehetett, hogy valami készül a városban.
Március 13-a a te szabadságod napja – rejtélyes sms-ek, falragaszok terjesztették a hírt, majd egy titokzatos honlap is megjelent a közösségi oldalakon. Csütörtökön 13 órakor egy-egy toborzó csapat indult útnak a Mikes Kelemen Főgimnáziumból és a Székely Mikó Kollégiumból, hogy a másik iskolát ellepje és minél több diákot kicsaljon az udvarra. A fiatalok pedig jöttek, nem minden esetben céltudatosan, de a szervezők szándéka bejött, a tömeg ereje sokakat elragadott – ahogy a diákok fogalmaztak, jöttek, mert jönni kellett.
A Lábas Ház előtt találkoztak a két iskola tanulói, majd megérkeztek a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai is, és egy perc néma főhajtással adóztak a hősök emléke előtt. Ezt követően térfoglalásra került sor: az unitárius templom háta mögött található, a városban romkertnek nevezett helyre vonultak, amely ideiglenesen a Március 13 tér nevet kapta. Itt graffitit lehetett rajzolni, énekelni, netán fotózkodni az „1848-as krúval” – vagyis felszólíttattak a diákok, mindenki érezze jól magát. A fiatalok slammeltek, majd elhangzott az általuk újrafogalmazott 12+1 pontot.
A sepsiszentgyörgyi diákok 12 pontja és a ráadás 1. Kívánjuk a másság elfogadását! 2. Aktív társadalmi szerepvállalást! 3. Bizalom alapú társadalmat! 4. A saját elvek rugalmas kezelését! 5. Működőképes diákközpontú tanügyi RENDSZERT, a diákok egyenrangú félként való kezelését! 6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését! 7. Te magad légy! 8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat! 9. Legyen hited! 10. Holnap se felejts el derűsen felkelni! 11. Magadnak felelj meg! 12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! +1. Jövőre ugyanitt!
Csütörtökön kiderült, hogy óriási szükség van nemzeti ünnepünk újrafogalmazására. Ez különösen érvényes a diákokra, de nemcsak, szerintem a középgenerációra is – mondta el a rendezvényt követően Pálffy Tibor Hobo színművész, aki ötletadója volt a fiatalok ünnepforradalmasító akciójának. Kérdésünkre, hogy mi is volt a március 13-ai esemény, mosolyogva válaszolt, bár kissé hezitált, hogy jól sikerült vagy nagyon jól sikerült forradalomnak nevezze-e. A szervező diákok, akik az elmúlt két hétben lépésről-lépésre megtervezték a gerillakampányt, az esemény lebonyolítását, elmondták, talán elmélyülhet, megújulhat személyes kapcsolatuk a március 15-ei megemlékezéssel.
Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro,2014. április 3.
Farkas Árpád köszöntése
A Székelyföld folyóirat szerkesztőivel és munkatársaival közösen Farkas Árpád költőt születésnapján, ma 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Bogdán László, Borcsa János, Dimény-Haszmann Árpád, Fekete Vince, Ferenczes István, György Attila, Lakatos Mihály, Molnár Vilmos, Sántha Attila köszönti. Közreműködik Kolcsár József színművész és a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 5.
Versek a költőnek
Sokak számára volt Farkas Árpád „a” költő, némelyek számára mester, egyféle jóakaratú báty, akinek egyéni zamatú, azonnal felismerhető versei mellett erkölcsi tartását is bámulták olvasói, pályatársai.
Csütörtök délután bensőséges, szeretetteljes ünnepségen köszöntötték a 70 éves alkotót tisztelői, rokonai, barátai a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A Székelyföld kulturális folyóirat áprilisi számában tizenhárom író és költő üdvözli – versben és prózában – a kerek évfordulóhoz érkezett „élő klasszikust” (akinek sikerült tréfával oldania a pillanat komolyságát), ezeket az írásokat olvasták fel szerzőik: Ferenczes István, Bogdán László, Borcsa János, Dimény Árpád, Fekete Vince, György Attila, Lakatos Mihály, Molnár Vilmos és Sántha Attila; jelen volt Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője is. Kis zene is fűszerezte a hangulatot: előbb a Kaláka együttes által megénekelt Virágzápor hangzott el, majd a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese adott elő Kodály- és Bartók-műveket, végül pedig Majláth Attila egy népdalt. Kolcsár József színész verseket olvasott fel, a városvezetés jókívánságait Incze Sándor tanácstag, nyugalmazott református esperes tolmácsolta, személyes ráadással is nyomatékosítva az üzenetet. Meglepetten és meghatódva válaszolt minderre Farkas Árpád: mert nem tudott arról, hogy ilyen összeesküvés készül a születésnapjára, és mert „ennyi barátja van még az embernek és a versnek”. Nem ilyen lovat akart ő sem – elevenítette fel gyermekkorát –, előbb pilóta szeretett volna lenni, azután kezdett verset írni, hogy szárnyai nem nőttek. Idővel kiderült, hogy a verseket ki is nyomtatják, és fel is szállnak, emberek közé mennek: így alakult a költői pálya, amelyhez az embernek, magyarnak, székelynek levés kényszere és igyekezete társult. Erre kell törekedni, nem arra, hogy élő vagy holt klasszikusok, esetleg múzsák legyünk – fogalmazta meg a Hargita megyei Siménfalván született, munkásságáért több rangos díjjal is kitüntetett költő, aki büszkén és felemelt fejjel vállalta, ami ráméretett: hogy „erdélyinek születtem és annak kellett maradnom”. Azt is elmondta, hogy külföldön, más tájakon éppen a sajátosan székely szavajárású, ízű, élményvilágú versei a legkeresettebbek, és ez nagy öröm. Éljünk a világban, ha már megadatott nekünk, és legyenek barátaink, mert valahogy így áll össze a közösség; vigyázzunk nagyon egymásra, ahogy én is szerettem volna a szavakra vagy a versekre vigyázni, hogy ne dülöngjenek szanaszét, ne lézengjenek csak úgy a világban – mondotta el köszönetképpen. A rendhagyó születésnap dedikálásokkal, oldott beszélgetéssel végződött. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 25.
Gazdag programkínálat várja szombattól a Szent György Napok résztvevőit
Koncertekkel, színházi előadásokkal és kiállításokkal is várják az érdeklődőket április 26. és május 4. között a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon.
A kilencnapos rendezvénysorozaton mintegy 300 program várja az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy Pogármesteri Hivatala és a Pro Georgio Sancto Alapítvány szervezésében, idén huszonharmadik alkalommal – közölték a szervezők az MTI-vel.
A fesztivál első napján mások mellett Illényi Katica és zenekara ad koncertet. Szerepel a programban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Rádió Gaga és a Gruppen-Hecc kabarétársulat előadása, csángódélután és moldvai csángó táncház.
A moldvai csángó népi kultúra kutatásának korszakai címmel előadást tart Tánczos Vilmos néprajzkutató, fellép a Százlábacska Néptáncegyüttes, Nyisztor Ilona és a pusztinai gyerekek. Bemutatkozik a fesztiválon a Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda előadása. Gazdasági ismeretek versenye magyar és román nyelven, diákkórus-fesztivál és Ivan Ladislav Galeta egyéni kiállítása is színesíti a programot.
A dzsessztől a folklórig
Április 29-én nyílik a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjainak tárlata és a Tájmisztika Műhely képzőművészeti kiállítása, ezen a napon fellép a Szegedi Miniszínház és a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium olimpikonjai. A Kék Hold Táncklub vetített képes előadást tart a tánc világnapja alkalmából, fellép a bukaresti Teatrul Foarte Mic, Szulák Andrea és a Visky Árpád Színjátszó Társulat is.
Április 30-án a Gyermekszínjátszó Találkozó előadásai, közönségtalálkozó Dóka Péter ifjúsági íróval, a Móra Könyvkiadó szerkesztőjével, néprajzi kiállítás Bálinth Zoltán gyűjtéséből és az Andrei Mureşanu Színház műsora is szórakoztatja a közönséget.
Emellett dzsesszkoncert, kiállítás az Árkosi Tájmúzeum gyűjteményéből és Gajai Ágnes színművésznő egyéni előadása is várja a nézőket. Május 1-jén nyílik a kézműves vásár és a borudvar, a programokat folklór műsor, a baróti művelődési ház Synkron tánccsoportja, társasági táncbemutató és a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozója színesíti. Este Mobilmánia nagykoncert lesz, és fellép a marosvásárhelyi Spektrum Színház és a sepsiszentgyörgyi St. George Quintet.
Lovasi András is koncertezik
Másnap úszós horgászverseny, Szent György-napi ünnepélyes felvonulás, néptánccsoportok előadása és harcművészeti bemutató szerepel a kínálatban. Este Balázs Elemér Group dzsesszkoncert, humor show, Black Betty blueskoncert és Tankcsapda koncert lesz.
Május 3-án többek között labdarúgótorna, kórustalálkozó, streetballverseny, bicikli ügyességi verseny és lovas programok is várják az érdeklődőket. Emellett a Háromszék Táncegyüttes műsora, gyermektáncház, divatbemutató és lovasíjász-bemutató is lesz, a közönség találkozhat Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag frontemberével, este pedig az Animal Cannibals ad jubileumi koncertet.
A fesztivál zárónapján mások mellett a sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band, a kézdivásárhelyi Demeter Eli és zenész barátai, valamint az Éltes Áron Quartet lép fel. Este a Transylmania, Rúzsa Magdi és zenekara, illetve a The Carbonfools ad koncertet. Krónika (Kolozsvár)2014. május 1.
Sepsiszentgyörgy tud emlékezni (A kommunista diktatúra áldozatai)
Nagyszámú, főleg idős érdeklődő jelenlétében tegnap felavatták a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát Sepsiszentgyörgyön a Beör-palota alagsorában. A falakon megtekinthető kiállítás mellett több olyan helyiséget alakítottak ki, amelyek a szenvedésre emlékeztetnek: vallatószoba, börtöncella vaságyakkal, szalmazsákkal és eredeti, Jilaváról beszerzett csíkos rabruhával, cella priccsel, szűk sötétzárka, szigorított zárka láncos bilinccsel.
A pannókon fényképek, dokumentummásolatok a különböző elítélt csoportok irataiból, besúgói jelentések, fogságból hazaírt levelek láthatók. Utóbbiakban fellelhető a foglyok némelyikének leleményessége, Harai Pál úgy címezte haza, Szentkatolnára a lapot, hogy Gumicsizmát utca 42. szám, vagy egy másik fogoly a néhány soros román szöveg után úgy írta alá: Czigit, Bundikát, más meg: Ezerbagót. A megnyitón közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese – Barabás Dorottya (hegedű), Mihály Zsolt (hegedű), Kovács Arnold (cselló), Lőfi Gellért (brácsa) –, valamint Vadas Bernadett és Paul Grossa.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette, Sepsiszentgyörgy tud emlékezni, és elmondta, 1956-os emlékművet, majd emlékparkot, ma börtönmúzeumot avattunk, jövő héten holokauszt-emlékpark következik. Fontosnak tartja, hogy minden fiatal ellátogasson ide, és lássa, nem is olyan régen mivel járt az, ha valaki vállalta véleményét. Azért fontos emlékezni arra, ami ’56-ban történt, mert tudatosítani kell, mennyire fontos a szólásszabadság. A polgármester ’56-nak egy másik tanulságára is felhívta a figyelmet: hatvan év nem volt elég a román hatalom számára, hogy megértse, a székelyeket nem lehet megtörni, nem lehet jogi, közigazgatási eszközökkel elérni, hogy ne szeressük szülőföldünket, szimbólumainkat, Székelyföldet. Hiába ítélte el a parlament a kommunizmust, az olyan hatalom nem tud hiteles lenni, amely nem változtat radikálisan módszerein, nem tud hiteles lenni a demokrácia, amikor 2014-ben arról beszélünk, kit hol hallgatnak le, vagy nem loboghat Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön a székely zászló. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja úgy fogalmazott, ez a hely látszólag a múltra emlékeztet, valójában a mindenkori terror valóságos mivoltára figyelmeztet. Miközben Románia testvériséget, békés egymás mellett élést hirdetett, valóságos hadjáratot folytatott a magyar nyelvű oktatás, egyházak ellen, s azt kiterjesztette más gyanús elemek ellen. 1956 ürügyén az sem számított, ha valaki kiskorú volt. Így mérgezték meg az erdélyi magyarságot mint gyanúsnak ítélt közösséget. Erkölcsi kötelességünk fejet hajtani azok előtt, akik életük, szenvedésük árán arra tanítanak, hogy embernek lehet maradni, az emberi méltóság megőrzése jelenti a közösség erejét. Erkölcsi kötelességünk életben tartani a közös emlékezetet – zárta szavait a diplomata. Tófalvi Zoltán történész, ’56-kutató igazolta a polgármester megállapítását: Sepsiszentgyörgy tud emlékezni. Felemlítette, 1996 szeptemberében végigjárták a szenvedés helyszíneit, a szamosújvári börtönt, ahol Puskás Attilával térdig vízben állva készített interjút, Jilavát, ahol a felszín alatt négy szint mélységben magyar és székely elítéltek románokkal együtt szenvedtek, és eljutottak a poklok poklába, a Duna-csatorna megsemmisítő munkatáboraiba is. Említette az Erdélyi Magyar Ifjak perét, Orbán Lászlót, az ozsdolai szökevényeket, akik nem voltak betyárok, mint ahogyan azt rájuk ragasztották. Kitért Moyses Mártonra, aki, ha van hős a világon, akkor ő az, kivágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, majd a diktatúra elleni tiltakozásként 1970-ben Brassóban felgyújtotta magát. A XX. század legnagyobb magyarjának Márton Áron püspököt nevezte. Megindokolta: ő tudta, meddig érdemes, meddig szabad elmenni a kompromisszumok megkötésében. A felavatott emlékházat Török József életműveként értékelte. Aktualitást adva előadásának, Tófalvi Zoltán arra hívta fel a figyelmet: Székelyföld autonómiájáért mindenki saját képessége és tehetsége szerint munkálkodjék, ahhoz ki-ki azt tegye hozzá, amihez ért. Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének (VPFOSZ) elnöke a polgármester szavaira utalva képmutatásnak nevezte azt, ahogyan Románia elítélte a kommunizmust, hisz utána ez a gyakorlatban nem látszott meg. Fogsága idején tanulta egy tíz éve börtönben levő társától: a rácsok, szögesdrót mögött csak egy nemzetiség van, a kommunistaellenesek nemzetisége, és ott csak egy Isten létezik. Megtoldotta, ott az élet és halál határmezsgyéjén alakultak a nagy karakterek, de – tette hozzá szomorúan – erre a mai hatalomnak nincs szüksége. Török József, a VPFOSZ háromszéki elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az emlékház létesítéséhez, és szerényen visszautasította Tófalvi Zoltán szavait, mondva, egyedül ezt nem hozhatta volna létre. Közölte, a kiállított anyag csak töredéke annak, amit átnéztek, de bővítik majd a kiállítást. El szeretnék érni, hogy a tanárok ide hozzák a diákokat rendhagyó történelemórára.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 9.
Emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön (A holokauszt 70. évfordulóján)
Holokauszt-emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön a Vojkán utcai új zsidó temetőben tegnap, a deportálás 70. évfordulóján. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (RZSHSZ), a brassói zsidó hitközség és a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség támogatásával a város önkormányzata által kialakított emlékhely közepén, a vén hársfa előtt mostantól obeliszk hirdeti a tragikus eseményt. Ötvenkét, mintegy méteres tujacsemetét ültettek annak az ötvenkét, tizenhárom év alatti gyermeknek az emlékére, akik az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban lelték halálukat, továbbá hat szomorúfűzt a szintén ott elveszejtett 611 háromszéki zsidónak.
Az emlékezés az egykori gyűjtőközpont, az akkor épülőfélben levő, Csíki utcai gazdasági iskola falán állított emléktáblánál kezdődött. Herman Rosner, a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség vezetője emlékeztetett, ide gyűjtötték össze 1944. május 3–5-e között a háromszéki és alcsíki zsidókat, több mint 750 embert, majd május 10-én marhavagonokba rakták őket, és elszállították a szászrégeni gettóba, onnan meg Auschwitzba, a haláltáborba. Több mint 80 százalékuk nem tért vissza. Roth Tibor, a brassói zsidó hitközség elnöke, a romániai cionista mozgalom vezetője üdvözölte az egyetlen jelen lévő túlélőt: Rachel Năstase (született Pasternak) Csíkszeredából került a sepsiszentgyörgyi gyűjtőtáborba hetven évvel ezelőtt. Herman Rosner az emlékezés menetére hívta az egybegyűlteket.
A zsidó temetőben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Dan Ben Eliezer, Izrael állam bukaresti nagykövete leplezte le az emlékoszlopot. Az obeliszken zsidó csillag, alatta az örök emléket jelképező két jiddis betű. A talapzaton háromnyelvű (román, magyar, jiddis) emléktábla hirdeti: Annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyerekembernek emlékére, akiket 1944-ben e városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek. Az 52 tujacsemetét iskolások fogadták gondozásba. Mindenik körül három-öt, az áldozatokhoz hasonló korú tanuló állt, és sorra elmondták a gyerekek nevét. A megemlékezésen közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese, Dundler Kata, a Mikes Kelemen Líceum, Tudor Goicea, a Mihai Viteazul Főgimnázium tanulója, valamint Camelia Paraschiv és Darvas László színművész. Rafael Schaffer, az RZSHSZ rabbija elmondta, az áldozatok halálának napját nem tudhatják, ezért a közös megemlékezés időpontjául a deportálás dátumát választották. Érthetetlen, hogyan változtak az állam hivatalnokai hóhérokká – mondta az eseményre utalva. Mit tehetünk azért, hogy a tragédia ne ismétlődjék meg? – tette fel a kérdést, és meg is válaszolta: csakis a béke légkörét teremtve, a mellettünk levőket tisztelve, szeretve, jót kell cselekedünk. Antal Árpád elmondta, régi kegyeleti tartozást rendez a város az emlékműállítással. Ma Sepsiszentgyörgy szegényebb, mert hiányoznak ezek az emberek, hiányzik a kultúrájuk. Öt évvel ezelőtt jelképesen hazahozták az áldozatokat, nevüket az emlékfal kőtábláiba vésték. Az emlékparknak nemcsak az a célja, hogy az áldozatoknak állítsanak emléket, hanem az is, hogy itt élő történelemórát tartsanak, hogy gyermekeink a város múltját megismerve arról is értesüljenek, mi történt hetven évvel ezelőtt, és felnőve ne az emberek származása, hanem az egyes emberek értékei számítsanak majd. Dan Ben Eliezer nagykövet kifejtette, nem véletlen a csemeteültetés, mert a fa a folytonosság jelképe, és a holokauszt emlékének örökké élnie kell. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja felelevenítette, miután a német csapatok megszállták Magyarországot, megindult a zsidóüldözés. Ma már Magyarország védelmet nyújt nemzetiségeinek. A múlttal való szembenézés megtörtént, az állam bocsánatot kért. A Magyar kormány a 2014-es esztendőt a holokauszt emlékévének nyilvánította. A közös emlékezés elősegíti a nemzetek és kisebbségek közötti közeledést – mondta a diplomata. Aurel Weiner, az RZSHSZ elnöke, parlamenti képviselő háromféleképpen köszönt: Bună ziua! – Jó napot! – Sálom! Kifejtette, a sálom békét jelent, s ha az lett volna, ma nem kellene emlékeznünk. Köszönetet mondott az önkormányzatnak és a polgármesternek hozzáállásáért, az emlékpark létesítéséért. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, örökösei vagyunk őseink hősies tetteinek, bátorságának, de ugyanakkor szégyenüknek is. Mi történt velünk? Miért hagytuk, hogy így legyen? Nem álltunk ellen a gonosznak, a hazugságnak, és úgy gondoltunk, velünk nem történhet soha ilyen. Minden bűn gyökere a tizedik parancsolat megtagadása, amikor elkívánjuk a másét. A holokauszt borzalmaira való emlékezés azért fontos, hogy ilyesmi ne ismétlődjék meg – hirdetik számosan. A félelem valós. Az elmúlt hetven évben számtalanszor megismétlődött a világ sok-sok pontján, gondoljunk csak a délszláv háborúkra. Amíg közösen ki nem állunk az igaz ügy mellett, az ördög nem hátrál meg, hanem szedi áldozatait. Ki kell állnunk minden ember méltó emberi jogai mellett, és ellen kell állnunk minden kollektív bűnösséget feltételező szándéknak, történjen az románnal, magyarral, cigánnyal egyaránt. Ha azonban az elvett javak birtokosai jól érzik magukat abban, ami nem az övék volt, és ez ellen egy társadalom nem lép fel, akkor még nagyon sok holokauszt következhet, mert a sebzett ember nem tud megbocsátani, és viszont akar sebezni. A kérdés megoldása abban van, hogy először a bűnt be kell ismerni, bűnbánatot kell tartani, és csak azután jöhet a megbocsátás. Végezetül a református főpásztor a maga és egyháza nevében elismerte, hogy vétkeztek, és ezért bocsánatot kért.
A megemlékezés zsidó imával és zsoltárénekléssel zárult, majd az emlékoszlop talapzatán elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 12.
Huszonharmadik EMT-napok
Tanulás és tudás a digitális korban
Cég- és gyárlátogatás, koncert, előadások és kirándulás is belefért az EMT-napok idei kiadásába. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által huszonharmadik alkalommal megszervezett akció több tucat érdeklődőt vonzott.
A résztvevők pénteken a Multinr Kft.-hez és az Autoliv gyárba látogattak el, majd meghallgatták a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak évadzáró hangversenyét. Szombaton Orbán János, az Orbánsoft igazgatója a Fenestela programról, Köntés Ernő, az Angelo Express tulajdonosa Különböző technológiákon és elveken alapuló digitális nyomtatási eljárások fejlesztése címmel tartott „történelmi” összefoglalót az első számítógéphez kapcsolt gömbfejes írógéptől a legmodernebb printerekig.
Bihari Béla, a Gnome Design Kft. szoftverfejlesztő cég tulajdonosa a multiprojekt-management rendszerekről beszélt, és kifejtette: egy ilyennel például bármely polgármesteri hivatal tudná, hogy hol és mit ásnak a városban, és hatékonyan hozhatna döntést arról, mit lehetne tenni egy olyan esős napon, amikor nem lehet aszfaltozni.
Előadást tartott még dr. Ferencz József, az EMT földmérő-szakosztályának elnöke és Babos László, a Mikes Kelemen Líceum informatikatanára. Vasárnap közös kirándulás képezte a programot.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. június 6.
Gyertyák Vaszi Jánoskáért, a szoborrobbantás áldozatáért
Égő gyertyákkal emlékeztek csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a harminc évvel ezelőtti szoborrobbantási kísérletben életét vesztő Vaszi Jánoskára.
1984. június 5-én délben, a Mihai Viteazul téren robbant a bomba, a szoborcsoport alig károsodott, viszont az akkor 12 éves Vaszi Jánoska életét veszítette. A robbantás körülményeire azóta sem derült fény, ám feltehetően az akkori állambiztonsági szervek diverziója volt, hogy bombát helyeztek a szoborcsoport talapzatára, azzal a céllal, hogy a Bukarest szerint nem elég hatékony magyar vezetőket eltávolíthassák.
Valaki pedig odaküldte a közelben futballozó kisfiút, hogy megmozdítsa a bottal kitámasztott csomagot, ami után a bomba felrobbant, s miközben a szoborban alig keletkezett kár, a gyerek meghalt.
A merénylet után 15 esztendővel a nyomozást lezárták arra hivatkozva, hogy az ügy elévült. A szülők által fogadott ügyvéd, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, a helyi Háromszék napilap újságírói mindhiába próbálták kideríteni az igazságot, falakba ütköztek. Édesanyja 30 éve feketében gyászolja egyetlen gyermeke elvesztését.
A csütörtöki megemlékezésen a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium ötödikes-hatodikos kisdiákjai is kivonultak a térre, és gyertyát gyújtottak Vaszi Jánoska emlékére. „Ők is ötödikesek, mint Jánoska volt, amikor életét veszítette. Ő is a Művészeti Líceumba járt, csellózni tanult. Az iskola udvarán futballozott, mielőtt meghalt. Most kell erről beszélni a gyerekeknek, ha most nem értik meg, akkor később sem fogják” – fogalmazta meg Kerezsi Iringó tanárnő.
Mint mondta, a diákokkal megbeszélték a 30 évvel ezelőtti tragédiát, a detektívfilmeken felnőtt gyerekek azonban nem értik, ennyi év alatt, hogy nem derült fény az igazságra. Az emlékezők csütörtökön felidézték, hogy 30 évvel ezelőtt rengeteg embert kihallgattak, ám – mint most is elhangzott – soha nem a robbantás körülményeire voltak valójában kíváncsiak, hanem a politikai nézeteiket firtatták, és hogy milyen könyveket olvasnak.
Hat évvel ezelőtt Petre Stachinaru, a PD-L azóta nyugalomba vonult politikusa parlamenti interpellációjában azt állította, tisztázni kell a szoborrobbantást, mert azt magyar szélsőségesek követték el. Édler András RMDSZ-es képviselő pedig öt éve javasolta, hogy a teret nevezzék el az ártatlanul meghalt kisfiúról. Egyik kezdeményezésnek sem volt semmilyen következménye.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)2014. június 17.
Névadó ünnepség Dicsőszentmártonban
Megható, megtartó, nevelő értékű ünnepségnek voltunk a részesei június 15-én a Dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban: nevet adtunk annak az értékes néprajzi gyűjteménynek, melyet dr. Kakassy Sándor hagyott ránk, aki sajnos már egy éve távozott az élők sorából. Az ünnepség azt bizonyította, hogy nem hiába küzdött, olykor csatázott a közösségért, melynek irányítását a sors gyakran a kezébe adta.
A szépszámú közösséget Balázs Éva üdvözölte a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriuma nevében, majd bekonferálta a műsorszámokat.
Előbb Incze Csaba laudációja hangzott el. Ismertette dr. Kakassy Sándor sokoldalú munkáját Dicsőszentmárton és környékének magyarságáért mint RMDSZ-elnök és mint parlamenti képviselő. Főleg a Magyar Ház és a Magyar Közművelődési Központ létrehozásáért és működtetéséért tett sokat. Hatékonyan részt vett a Sipos Domokos Művelődési Egyesület megalapításában és működtetésében, majd megalapította a Kis- Küküllő Alapítványt. Közben járta a vidéket, s mint kerületi RMDSZ-elnök segítette a lakosságot megoldani a felmerült gondokat. Hamarosan felmerült benne a népi kultúrához tartozó tárgyak gyűjtésének fontossága, de beszélhetünk városunk múltjára vonatkozó tárgyi és írásos emlékek gyűjtéséről is. Incze Csaba az egykori zsinagóga múltjáról is beszélt, melyet 1902. szeptember 23-án avattak fel. Az impozáns és értékes templomot a háborúk és az idő foga "kitámadta" – Kakassy Sándor viszont kijárta, hogy a magyarság érdekében használatba vehesse, hozzálátott a feljavításához, és 2001-től kezdve mint Magyar Közművelődési Központot működtette. Itt kapott helyet rendezett formában a népzajzi gyűjtemény is.
A továbbiakban Székely-Varga Mária-Gyopár szavalata emelte a hangulatot Horváth István Tornyot raktam című versével.
Megható volt a gitárzene, melyet dr. Kakassy Sándor fia és unokája mutatott be: Kakasi Zsolt gitárművész és gitártanár a kislányával, Kakasi Zsuzsannával, a Plugor Sándor Művészeti Líceum első osztályos tanulójával az alkalomnak megfelelő gitárzenét mutatott be.
A fából készült faragott plakett leleplezése előtt jómagam felolvastam a Haszmann fivérek üzenetét, melyet az ünnepségre küldtek. Megjegyzem, hogy nagyon szép, veretes szöveg volt, hadd idézzek belőle:
"Ez a gyönyörű és értékes gyűjtemény üzenetet hordoz mindazok számára, akik értik azt. Erősíti a megmaradásunkba vetett hitet, az itthonmaradást és annyi és annyi kötődést a szülőföldhöz, drága, szép anyanyelvünkhöz, zenei anyanyelvünkhöz, tárgyi és szellemi örökségünkhöz. Mindez a magyarság- és nemzettudatunkat, hovatartozás- és azonosságtudatunkat erősíti, és megtanít bennünket görcsösen ragaszkodni, belekapaszkodni a gyökerekbe."
Végül a kis Kakasi Zsuzsanna leleplezte az emléktáblát, melyet az épület belső falára helyeztünk el: DR. KAKASSY SÁNDOR NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY. A Haszmann fivérek faragták fába az elnevezést és adományozták közösségünknek.
Megható és egyben üzenethordozó ünnepségen vettünk részt. Az üzenet mindannyiunk számára, Ady Endre szavaival élve:
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Szlovácsek Ida. Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 4.
Falunapok Erdővidéken
Bardoc, Nagyajta és Bibarcfalva is ünnepelt
A hétvégén három erdővidéki település is falunapot szervezett, ezen kívül honvédtalálkozó és BMW-találkozó is volt Baróton, úgyhogy aki arra szánta el magát, hogy kimozduljon otthonról, akadt program bőven, amiből válogatni lehetett.
A nagyajtai falunapok első, szombati napját felemelő ünnepi hangulat jellemezte: az összetartásban mindig is jeleskedő település nagyszámú magyarországi látogatót fogadott (Alsónémedi testvérfaluból), de a Gazdag Miklós Polgári Daloskör újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozóra hazai vendégek is érkeztek.
A 600 éves unitárius vártemplom falai hat kórus tagjainak énekét visszhangozták. Fellépett a baróti Zathureczky Gyula Kórus, az alsónémedi (Magyarország) református gyülekezeti kórus, az alsónémedi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Énekkar, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a küküllődombói Kisgyörgy József Unitárius Dalkör, valamint a vendéglátó Gazdag Miklós Polgári Daloskör, melynek vezetője, Péter Géza a találkozó végén emléklapokat, emlékszalagokat adott át.
A templomot övező várfal egyik bástyájában ötletes módon kiállítást rendeztek be fiatalok. Fekete Hunor, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja elmondta, két osztálytársával, Oláh Melindával és Vajna Ráhel Annával együtt úgy gondolták, megörökítik képeken Nagyajta régi épületeit, építészeti érdekességeit. A grafikák, valamint a pasztell-, tus- és olajfestmények azt tükrözik, hogy épített örökségünk szépsége nemcsak az idősebb, de a fiatalabb nemzedék fantáziáját is magával tudja ragadni.
Rendhagyó mozzanatát képezte a falunapnak az iskolában megnyílt fotókiállítás is: dr. Lugosfalvy Ervin magyarországi természetfotós 84 darab fényképe hét témakörbe csoportosítva mutatta be a nézőknek a természet nagyszerűségét, annak egy-egy apró részletben elrejtett csodáját. A művészt és munkásságát Barabás Mihály nyugalmazott tanár méltatta, de köszönetet mondott a kiállítónak Bihari Edömér polgármester is.
Bardocon vasárnap a helyi sportegyesület fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték, ugyanakkor megemlékeztek Lőrincz Zsigmondról, Kovászna város néhai polgármesteréről, a helyi focicsapat önzetlen támogatójáról is. Erről bővebben sportrovatunkban számolunk be.
Nagy sikernek örvendtek Bibarcfalván is az immár másodjára megszervezett falunapok, több mint tizenöt tagú szervezőcsapat munkálkodott azért, hogy az ünneplés teljes és sikeres legyen. Elsősorban a helyi értékek seregszemléjét tartották szem előtt.
Szombaton Könnyű gyújtást! mottóval kistraktor felvonulást tartottak a helyi gazdák, s mint azt egyikük, Józsa Ferenc elmondta, ez rendkívül hangulatosra sikeredett: a székely lobogók alatt vonuló gépeket sokan megcsodálták. Ő maga egy házilag „gyártott”, egyhengeres, kelet-német dízelmotorral és Skoda kapcsolószekrénnyel felszerelt masinával rukkolt ki, az ötlet, hogy felvonuljanak, Benedek Dávidtól, a helyi Állattartó Gazdák Egyesületének elnökétől származott.
Vasárnap délután a falu sportpályán megjelent helyieket, valamint a magyarországi Biharugra településről érkezett több mint félszáz vendéget Lázár-Kiss Barna polgármester is köszöntötte, hangsúlyozva, számára is öröm, ha a mindennapi gondoktól függetlenül akad egy nap, amikor a falu együtt tud ünnepelni, kikapcsolódni, szórakozni.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 21.
Unitárius találkozó Árkoson
Október 10–12. között rendezte meg az Árkosi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet a Mindennapok a kommunizmusban témájú köri találkozót, amelyen összegyűlt a felsőrákosi, sepsiszentgyörgyi, vargyasi, kökösi, olthévízi, datki, brassói egylet néhány tagja. A témával összefüggő előadást a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum történelem szakos tanára, Tăraș Silviu tartotta. Ebben egy kis ízelítőt kaphattunk arról a korról, amelyről otthon vagy az iskolai tanórákon nem hallhatunk, vagy csak nagyon keveset.
Az előadást követően kerekasztal-beszélgetésen mondhattuk el, hogy milyen az egyleti élet a településünkön, és ezt hogyan lehetne színesebbé, érdekesebbé és értékesebbé tenni. Arról is szó esett, hogy mi, egyletesek hogyan tudnánk elsősorban segítséget nyújtani egyházunk számára, valamint beszéltünk arról, miként kérhetnénk segítséget az egyháztól, ha szükségünk van rá.
A szombat délután a vetélkedés jegyében telt el, az utolsó közös estet szórakozással zártuk. A vasárnapi istentiszteleti szolgálatot Bíró Attila helyi unitárius lelkész végezte.
A közös ebéd elfogyasztása után, amikor eljött a búcsú ideje, tudatosult bennünk, hogy részesei lehettünk annak a csodának, amit mi magunk teremtettünk meg, és ezáltal egy kis családdá alakulhattunk. Köszönet az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnek, a Háromszék–Felsőfehéri Egyházkör Esperesi Hivatalának, az árkosi unitárius egyházközségnek, az árkosi nőszövetségnek és nem utolsó sorban szüleinknek a támogatásért, mert nélkülük nem jöhetett volna létre ez a rendezvény.
Péter Tünde Izabella, Árkos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 23.
Nekünk nem szabad feledni
Ezzel a mottóval, Nagy Gáspár Öröknyár című versének sorával szervezett tegnap színvonalas megemlékezést Sepsiszentgyörgyön a Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja, amelynek vezetője, Lakatos Mihály arról beszélt, hogy mindaz, ami 1956 októberében elkezdődött, 1989-ben, éppen 25 éve ért véget.
„A krisztusi 33 esztendőt vértanúk és hősök egész sora szegélyezi, s mi, magyarok mindig büszkék lehetünk elődeinkre, akik Európa népei közül elsőként szálltak szembe a kommunista zsarnoksággal, nem sajnálták a véráldozatot, és nem sajnálták az életüket sem azért, hogy mi egy jobb és szabadabb világ polgárai lehessünk. A fő- és zászlóhajtás ezért mindig megilleti őket.” – mondotta a Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében összegyűlt közönségnek. A következő órában a számos díjjal kitüntetett, szekszárdi születésű Környei Miklós gitárművész különleges, ritkán hallható rövid zeneműveket, Kolcsár József színművész az ’56-os vagy ’89-es eseményekhez kötődő verseket, a Pro Musica kamarakórus pedig alkalomhoz illő dalokat adott elő – és ez a váltakozva megszólaló háromféle műfaj harmonikus egésszé állt össze. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után a jelenlevők egy pohár borral is koccintottak a rendszerváltók emlékezetére.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 6.
Égtek a vonalak adás után - Kitálalt az újságíró
A temesvári forradalom negyed százados évfordulójára
1989 november hetedikén, élő adásban, francia nyelven interjút adtam a genfi TV Híradónak Tőkés Lászlóról. Akkoriban a nemzetközi közvélemény még nagyon keveset hallhatott az üldözött temesvári lelkipásztor kivételesen bátor magatartásáról.
Király Károly vagy Szőcs Géza tiltakozásai alkalmanként már eljutottak Nyugatra, de az ő kálváriájának híre még nem.
Az elmondottakat eddig nem publikáltam, ám most, a temesvári forradalom negyed százados évfordulóján felidézem az interjú születésének ma már kor-dokumentumként értékelhető előzményeit, illetve magát a beszélgetést.
1989-ben Magyarországon fölgyorsultak a rendszerváltozáshoz vezető események, melyekben jelentős szerepet játszott az elnyomott erdélyi magyarok melletti kiállás. Akkoriban újságíróként dolgoztam egy hetilapnál, főképpen kisebbségi és emigrációs témákról írtam, amelyek a „tiltott” kategóriából már átkerültek a „tűrtbe”.
„Támogatásról” persze még nem lehetett szó: saját költségünkön utazva adtuk elő például, különböző református templomokban és művelődési házakban a Forrás Kör erdélyi irodalmi estjeit, melyeknek társ-szerkesztője és rendezője voltam.
Ugyanebben az esztendőben interjút készítettem az akkor már végletekig elkeseredett Sütő Andrással, színdarabjainak betiltásáról, továbbá az itáliai emigráns Illyés Elemérrel, akinek „Erdély változása” című munkája a romániai magyarok XX. századi történelmének egyik leghitelesebb feldolgozása. A Magyarországon hivatalosan még nem rehabilitált Fejtő Ferenccel is akkoriban publikáltam párizsi beszélgetést, melyben ő hangsúlyosan szólt a román emigráns-társával, Eugène Ionesco-val közösen szerkesztett, a Ceauşescu rezsimet keményen elítélő memorandumról.
Kész csoda, hogy nem kerültem rá a Romániából kitiltott „persona non grata”-k gyarapodó listájára. Igaz, amikor nagynéném halála miatt Nagyváradra utaztam, a vasútállomástól szállodai szobámig követtek. Sőt még éjszaka is utánam jöttek a sötét folyosón lévő illemhelyre, ami elég félelmetes volt. Eszembe is ötlöttek Szőcs Géza akasztófa-humoros verssorai a rettegett Securitate tisztről: „ki egész éjjel szállodád / ablaka alatt álldogá’t / s ki bármit megtehet veled, barátom”.
Ilyen előzmények után, az emigráció irodalmáról is publikáló újságíró-irodalmárként kaptam meghívást a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) lugano-i konferenciájára. A gyakran széthúzó nyugati magyar emigrációt főképpen két ügy tartotta össze: az 1956-os forradalom demokratikus eszméinek megőrzése, illetve az elnyomásban élő magyar kisebbségek sorsának figyelemmel kísérése.
1989 novemberének első napjait töltöttem Svájcban: találkoztam a négynyelvű ország – jellemző módon latin nyelvű – Pro Helvetia nevű kulturális alapítványának sajtófőnökével, Vevey-i otthonában fölkerestem Vajay Szabolcs történészt, Argentína UNESCO-diplomatáját, Genfben pedig Nemes Nagel Lajost, aki NAGEL néven akkoriban a világ legelismertebb útikönyv-kiadója volt, mellesleg Ciprus tiszteletbeli konzulja.
A SMIKK-konferencián elsősorban Magyarország jövője, az újra kialakulóban lévő többpárt-rendszer volt a téma, emlékeim szerint az előadók között szerepelt − mások mellett − itthonról Lengyel László, Gecsényi Lajos és Szigethy Gábor, az emigránsok közül Saáry Éva, Határ Győző, Sárközy Mátyás. A svájci emigráns Szőcs Gézával szintén találkoztam, a zürichi pályaudvaron.
A SMIKK egyik alapítója és lelke a Fribourg-ban élő Major-Zala Lajos író volt, aki váratlanul megkért, hogy a nagy nézettségű genfi Téléjournal-nak adjak interjút a romániai magyarság helyzetéről: „Kevés franciául beszélő, az erdélyi helyzetet ismerő anyaországi szószóló vetődik Svájcba” - buzdított, miközben megszervezte szereplésemet. Major-Zala akkoriban jelentette meg a sepsiszentgyörgyi grafikus, Plugor Sándor rajzaival illusztrált erotikus verseit, később pedig a nagybeteg erdélyi művésztárs svájci gyógykezelését is segítette.
Ellátogattam a reformáció nevezetes Genfi Emlékművéhez, remélve, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem szobor-alakja bátorságot adhat, hiszen idegen környezetben, egyenes adásban kellett beszélnem egy kényes kérdésről, ráadásul nem az anyanyelvemen. Fölvetődhet a kérdés: a svájci közszolgálati televíziót − tehát az ottani közvéleményt is − miért érdekelte egy „magyar ügy”?
A figyelem hátterében a négy hivatalos nyelvvel rendelkező államszövetség nyelvi pluralizmusa állhatott, amelyre már Kós Károlyék is hivatkoztak a transzilvanizmus eszmevilágának kialakításakor, és amelyről Major-Zala így vallott egyik versében:
„A fribourg-i költő / ki magyarul / svájci embert fogalmaz / e négynyelvű hazában / s Európát érzi ujjbegyében”.
Az érdeklődésnek azonban volt egy konkrét, aktuális motivációja is: a legnagyobb svájci médiabirodalom, a Ringier éppen akkoriban kezdte meg tárgyalásait magyarországi jelenlétéről, melyet később Romániára is kiterjesztett.
Az előzményekhez tartozik még − ha csak közvetetten is −, hogy nem sokkal svájci utazásom előtt Zalatnay István református lelkész kérésére franciára fordítottam Tőkés László édesapjának, Tőkés István egykori genfi teológusnak az életrajzát, remélve, hogy ottani tervezett kitüntetése némi védettséget jelenthet fia számára.
1989-es genfi interjúmat eddig azért sem publikáltam, mert 1990-től nyugdíjba vonulásomig már nem újságíróként, hanem diplomataként dolgoztam.
***
Íme, a Svájcban − és vélhetően a román Securitate-nál − akkoriban komoly figyelmet kiváltó beszélgetés, szó szerinti magyar fordításban (eredetijét videofelvétel őrzi):
A Genfi TV-Híradó Jean-Francois Fournier által készített bevezetője:
„Erdély problémája sokat foglalkoztatja Magyarországot, mivel több, mint 2 millió magyar él ott. Külön világ ez Európa szívében, saját nyelvvel, amely ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, mint a finn, vagyis se nem szláv, se nem germán. Az egyre fogyó magyar népesség egyharmada él Magyarország határain kívül, főképpen a romániai Erdélyben. Saját szülőföldjükön szembesülniük kell Ceauşescu falurombolási terveivel és erőszakos asszimilációs politikájával. Ezért sokan Magyarországra menekülnek.
Vendégünk Balázs Ádám magyar újságíró:
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Ceauşescu despotikus és őrült diktatúrája nemcsak a magyarokat nyomja el, hanem saját nemzetét, a románt is. A zsidókat csak azért nem, mert őket már korábban, pénzért »eladta« Izraelnek. Ám a nemzeti kisebbségeket duplán elnyomja: a »maradék« németek mellett, főképpen Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyart. Egyre kevesebb iskolájuk van, egyre nehezebben tudnak anyanyelvükön tanulni − ez a rendszer már-már majdnem olyan, mint a fasizmus. Eddig mintegy 30 ezer romániai magyar kért politikai menedékjogot Magyarországon. Néha életüket is kockáztatva szöknek át a határon, ahol még rájuk is lőhetnek. Jelenleg Magyarország minden politikai menekültet befogad a Genfi Konvenció értelmében. A magyarokat, de a románokat vagy a kelet-németeket is. Magyarország nemrégiben három menekülttábort hozott létre.
Végül engedje meg, hogy megemlítsek egy aktualitást. Romániában megkezdődött a szellemi ellenállás. Nemcsak a románok között, Doina Cornea-val az élen, akinek Ön bizonyára ismeri a nevét, de a magyar értelmiségiek körében is. Egy magyar kálvinista lelkész, akit Tőkés Lászlónak hívnak, tiltakozó levelet szerkesztett, melyet eljuttatott a nemzetközi szervezeteknek. Nagyon bátor ember, hiszen ezzel saját életét is kockáztatja. Mit is akar ő tulajdonképpen? »Nemet« mond a diktatúrára és »Igent« a szabadságra, a demokratizálódásra: emberi jogokat követel Európa legnagyobb kisebbségének. Ennek a magyar papnak el kellett hagynia az otthonát, sőt, a despotikus hatalom azt akarja, hogy még a városát is hagyja el. Tőkés László jelenleg a templomban tartózkodik − mint a középkori üldözöttek −, a temesvári Isten Házát választotta menedékül. Remélem, hogy ennek a rettenetes diktatúrának az eltűnése után a magyar nemzetiségnek − és természetesen az egész országnak − demokratikus átalakulásban lesz része.”
- Köszönöm Önnek, hogy itt volt és reméljük, hogy így lesz!”
***
Mint később megtudtam, az adás után égtek a vonalak: a diktátor svájci „fülei” felháborodottan tiltakoztak, sőt elérhetőségemet tudakolták. A TV-stúdióból egyenesen a vasútállomásra siettem, ahol felültem a hazafelé tartó vonatra.
Másfél hónap múlva Temesváron kitört a forradalom.
Heti Válasz (Budapest)2014. november 24.
Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)
Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.
Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt.
A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával.
Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről.
Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 25.
Kevés az állami támogatás
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. december 24.
Amikor a lelkek összeérnek (Karácsony)
Ütő Gusztáv újrakezdő ember. E tálentumára a Munkácsy Mihály-díjas, öt gyermekes képzőművész hétköznapjaiban is gyakran alapoz, nap mint nap meg kell próbálnia egyensúlyt teremteni családapai, tanári és alkotói feladatai, szerepei között. Hatvanadik születésnapja felé araszolva elégedetten állítja, apróságai enyhítenek szomorúságon és bánaton, vidámabb az élet, ha sok a gyermek; ők nem- csak karácsonykor, hanem az év minden napján éltető örömforrást jelentenek.
Árkosi hamuban sült pogácsa Apa nélkül nőtt fel, az a fajta megnyugvás hiányozhatott gyermekkorából, amit most legkisebb fia érez akkor, amikor óvodába menet megfogja a kezét. Örmény gyökerű, elrománosodott désaknai édesapja egy, másfél éves korában „eltűnt” életéből – emlékezik vissza Ütő Gusztáv. Sepsiszentgyörgyön született 1958-ban, Árkoson nevelkedett, és unitárius vallására – noha templomba csak ritkán járó istenhívő – kisdiák kora óta büszke. Gyermekkorában az a mondás járta, „Árkoson még a pap is unitárius”, jóllehet, más felekezetűek is éltek a faluban. A családban főleg nők vették körül, a férfi, akire leginkább felnézett, s valamiképpen apját is pótolta, dédnagyapja, Ütő Sándor. Kilencvenkét esztendős korában, 1966-ban hunyt el, szavait nagyra tartó dédunokája pedig nagyon hálás a sorsnak azért, hogy nyolc évig mellette lehetett. A rendtartó székely falu világából érkezett dédnagyapja nemcsak apját pótolta, példakép számára.
Ötgyermekes családapaként – Bence (1987-ben született), Zselyke (1989), Elek (2004), Zente Zolta (2009) és Borbála Katalin (2013) – próbálja mindazt megadni gyermekeinek, amit ő apjától nem kaphatott meg. Nagyon meginoghat egy gyermek, véli, ha nincs biztonságérzete, az a legbiztonságosabb, ha mind az anyja, mind az apja ott van mellette; saját tapasztalatból tudja, ha egyikük hiányzik, lelkében nyoma marad. Miután az első feleségétől különvált, két, serdülő gyermeküket évekig egyedül nevelte Sepsiszentgyörgyön, aztán Zselyke lánya édesanyját követve Magyarországra költözött, ám Bence fia továbbra is vele maradt. Ütő Gusztáv számára azóta is állandó „belső ösztönös vágy”, hogy otthonában karácsonykor mind az öt gyermeke együtt legyen. Jól emlékszik válása utáni első karácsonyára: 2001-ben szenteste hárman ültek a fenyőfa körül: lánya, fia és ő. Erőteljes összetartozási élménye volt, miközben az apró karácsonyfán egy szál gyertya égett, s egyetlen dísz árválkodott rajta. Az a karácsony lezárt egy folyamatot, és ebben a végben ő az újrakezdés esélyét látta. Ütő Gusztáv azóta is rendületlenül beszél elkeseredett barátainak, tanítványainak az újrakezdés jelentőségéről, egy képzőművész számára különösen fontos, hogy maradjon energiája az újbóli nekifutamodásra, mert csak „számos kudarc után jön némi sikerélmény”. Egyensúlyt teremteni
Második feleségével, Kingával 2002 óta élnek együtt. Miután megszületett első közös gyermekük, Elek, Ütő Gusztáv arra gondolt, középiskolai tanárként nehezen tud szeretteinek megfelelő életkörülményeket biztosítani, ezért 2005-ben budapesti doktori képzésre felvételizett, hogy dolgozhasson felsőoktatási intézményben is. Többszöri felkérés után a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen kezdett tanítani, 2007 óta ingázik Váradra, havonta kétszer ül vonatra, hogy szerda reggeltől péntek estig oktathasson. Emellett középiskolai tanár a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, olyan pedagógus, aki az oktatást „szakmai szintnek”, vagyis hivatásnak tekinti. Rajzkört vezet a Míves Házban, hozzátartozóinak e munkák révén biztosít jó megélhetést, de azt is tudja, egy családban legfontosabb a lelki kapcsolat. Számos művészeti és közéleti feladatot vállalt, ám felesége bátorítására ötvenéves kora után átértékelte ezt, és egyre gyakrabban mond nemet a felkérésekre.
Három gyermeküket Kinga otthon dolgozva neveli, azt tartja, „vagy a munka, vagy a gyermek”. Ő ez utóbbit választotta, inkább „esti műszakban” varrja alkotásait, tudatosan kevesebbet. Húsz évvel fiatalabb férjénél, számára a nagy család természetessé vált, összenőttek. Egykor öt gyermekről álmodott – hármat szült és kettőt „kapott ajándékba”. Varrásra született, meséli, e technikával játékokat, zöldségeket, gyümölcsöket készít, foltvarrással foglalkozik, ezt szeretné tenni a jövőben is. Év végére nagyon felhalmozódik minden, idén először kellett három apróságról gondoskodnia, ez kimerítette, így sok tennivalója miatt úgy érzi, náluk a karácsony igen „sűrű”. Noha ifjú egykeként Ütő Gusztáv még azt hitte, egy utód elég, most már úgy érzi, öt gyermeke egyre nagyobb elégtételt jelent, születésükkel egy-egy „újabb lélek került a családba”. Bár testvérek és erős lelki kapcsolat alakult ki közöttük, öten ötfélék, ám „mindenik egyformán szeretnivaló”. Örömforrásként tekint gyermekeire és sokasodó apai feladataira, s bár azt mondják, dombvidéken messze gurul az alma a fájától, sokoldalú színművész fia újabban plakátkészítési stílusával lepi meg, s megerősíti abban, hogy minden gyermeket arra kell bátorítani, tegye, ami neki jó, a szülőnek nem szabad ráerőltetnie saját akaratát.
Zselyke lánya két kis gyermekével bővítette a nagy családot, így Ütő Gusztáv kétunokás nagyapa. Sokat derülnek azon, hogy egyik unokája nagyobb, mint legkisebb lánya, ezt úgy emlegeti, hogy „Borika, az unokám nagynénje, két évvel kisebb, mint Zenkő unokám”. Ennek így kellett történnie, teszi hozzá, ennek is szerepe van családjukban, és nagy öröm, hogy néha az unokák a gyermekeivel együtt hancúrozhatnak.
Hétköznapjai állandó egyensúlyteremtési kísérletről is szólnak: Ütő Gusztáv családapai, oktatói és alkotói szerepének akar legjobb tudása szerint megfelelni úgy, hogy egyik se menjen a másik rovására. Nehéz feladat, maga is elismeri, ritkán sikerül, véget nem érő, örök vívódással járó próbálkozás. És e folyamatos törekvés közben beismeri, az egyensúlytalansági állapot is természetes, emberi. Akkor is próbál gyermekeivel foglalkozni – „legózni” –, amikor szombat reggel kimerülten, „félapaként” hazaérkezik Váradról, s amikor csak teheti, esténként mesét olvas nekik, mert reakciójuk, szeretetteljes kisugárzásuk sok mindenre gyógyír. Doktori értekezését nyolc évig írta, ezalatt kevesebbet játszott gyermekeivel, másrészt többet olvashatott és árnyaltabban fogalmazhatott; Adalékok az akcióművészet történetéhez Erdélyben és Székelyföldön című munkáját 2013-ban védte meg a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Nem nyugtalanítja, hogy míg a kicsikkel törődik, nem festhet – egy éve készített egy monumentális olajképet –, mert úgy véli, a Jóisten lehetőséget teremt arra, hogy a fontos, súlyos mondanivalójú alkotások ilyen körülmények között is megszülethessenek, s ez a szelekció jót tesz művészetének. Életkörülményeikkel, három szobás, negyedik emeleti tömbházlakásukkal elégedett, mint mondja, nincsenek nagy terveik, nem akarnak házat építeni, mert saját tapasztalatból tudja, hogy a kényszeredett téglarakás elidegeníti egymástól az embereket.
Ütő Gusztáv harcos alkotó, akcióival alaposan kiveszi részét a székelyföldi autonómiaküzdelemből. Az öntörvényű művész dédnagyapja önrendelkezésre alapuló életszemléletére is hivatkozva ugyanis elvárja, hogy közösségét ne vezessék orránál fogva. A székelységet megilleti az autonómia, ezért Autonómia és Székelyföld – általa műalkotásnak tekintett – tábláit magasba emelve bátorítja polgártársait, ki kell harcolnunk az önrendelkezést.
Az ötvenhat esztendős, egyebek mellett Munkácsy Mihály-díjjal is elismert képzőművész most az összegzés időszakát éli. Több mint félezer eddigi performanszának dokumentumait rendszerezi, műleírásait végzi, azok kétharmadát külföldön (Japánban, Mexikóban, Kanadában, az Egyesült Államokban stb.) mutatta be „kulturális diplomataként, Székelyföld küldötteként”. Amikor véget ér körülötte a nyüzsgés, éjszakánként ír, napközben rohan a tördelőszerkesztőhöz. Néhány hiánypótló kötet kiadását tervezi, hamarosan megjelenik az Autonómia Anatómia tárlat katalógusa és Akcióművészet Székelyföldön című könyve, utóbbin évek óta dolgozik. Elég lenne egy mosoly
Nem örül annak, hogy a karácsony „a huszadik századi átvett szokások szerint az ajándékozásban merül ki”, Ütő Gusztáv ilyenkor inkább a lelki békére, Krisztus születésére gondol. Úgy látja, ünnep előtt feszült ajándékvásárlási láz rabolja el az emberek idejét, csak arra összpontosítanak, hogy kinek mit vegyenek. „Teljesen eltereli a figyelmet karácsony lényegéről ez az ajándékozási divat, közben elég lenne egy mosoly, egy érintés, egy simogatás; de elkövetjük azt a hibát, hogy gyermekeinket hozzászoktatjuk ahhoz, hogy évről évre nagyobb ajándékot kapnak. És az ajándék már nem lelki és szellemi, hanem anyagi eredetű.” Advent idején, számítógépesgrafika-órákon a Plugor Sándor Művészeti Líceumban karácsonyi képeslapot, üdvözlőlapot, plakáttervet készíttet diákjaival, és ilyenkor hangsúlyozza, hogy a munkákon ne jelenjék meg a kereskedelem, az ajándék, hanem azt kéri, a plakát a szeretet ünnepéről, Jézus Krisztus születéséről szóljon. – Nálunk ilyenszerűen alakul karácsony – összegez –: próbálunk hangulatot teremteni, már napokkal, hetekkel azelőtt karácsonyi dalokat hallgatunk. Izgalommal várjuk a fényt, hiszen a karácsony – amikor leghosszabbak az éjszakák – a fény ünnepe; valójában mi kellene egymás fényei legyünk, nem pedig pénzért vásárolt csillogásnak, fizikai vágyakat kielégítő ajándéknak kellene örülni. Ütő Gusztávék ezekre összpontosítva igyekeznek mind a két iránynak megfelelni: a gyermekek elvárják, hogy legyen ajándék, azt is kipuhatolják, mit szeretnének, és az angyal azt elhozza, de figyelnek a hangulat megteremtésére, füstölővel, gyertyaillattal, a csillagszóró különös, enyhén csípős szagával. Gyermekkorából emlékszik csillagszóróra, nagyon felemelő volt azt nézni, illatát érezni, másnap reggel felébredve látni a feldíszített fát; akkoriban még kevés volt a vásárolt dísz, inkább az arany és ezüst színűre festett dióból volt több, dédnagyanyja apró süteményeket készített, azokat aggatták fel cérnával a karácsonyfára... Szerinte jó lenne karácsonykor is egyensúlyt teremteni valahogy lélek és szellem, illetve tárgyi és anyagias vágyak között, de ez nem mindig sikerül.
Idős édesanyja is velük tölti a karácsonyt, amennyien csak tudnak, összegyűlnek a családból, ilyenkor „a lelkek összeérnek”. A szeretet ünnepén Ütő Gusztáv örül, hogy jelen lehet négy gyermeke, de bántja, hogy távol marad az ötödik, Zselyke lánya. Mást nem tehet, felhívja, váltanak néhány szót. „Hiányérzethez hasonló ez, jó lenne együtt látni, megölelni őket, gyermekeim szemébe nézni, ez lenne a tekintetek érintkezése”... De nem adja fel: bízik benne, hogy egyszer, jövőre vagy azután ez is sikerül; hiszi, hogy eljön az a pillanat, amikor együtt lesz az egész család, készítenek majd egy közös fényképet, különös, tömeges szelfihez hasonlót, hogy ne csak arra emlékeztessen, „vidámabb az élet, ha sok a gyermek”, hanem arra is, volt egy karácsony, amikor mindannyian együtt énekelhették a Mennyből az angyalt...
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. január 27.
III. Székelyföldi Grafikai Biennále: Szőke Erika kapta a fődíjat
Szőke Erika szlovákiai képzőművész nyerte el a III. Székelyföldi Grafikai Biennále fődíját.
A 2014 szeptemberében meghirdetett nemzetközi grafikai versenyre beérkezett művekből álló kiállítást január 22-én, a Magyar Kultúra Napján nyitották meg Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. A díjátadó gálára aznap este került sor a Tamási Áron Színház nagytermében. A Plugor Sándor-díjat Kárpáti Gergely (Magyarország), a Nagy Imre-díjat Magda Szplit (Lengyelország) és Teodor Asenov (Bulgária), a Nagy Pál-díjat Reno Megy Setiawan (Indonézia), a Zereda Művésztelep díját Lakatos Gabriella (Románia), a Pulzus Művésztelep díját pedig Filep Norbert (Románia) kapta.
Szabadság (Kolozsvár)