udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
89
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-89
Névmutató:
Szabó Péter
2015. április 11.
Szabó Péter harmadik verseskötetének bemutatója
„Harminc év verseiből válogattam”
A magyar költészet napja alkalmából újabb Fecskés könyvet bocsát szárnyra az aradi Kölcsey Egyesület. A könyv szerkesztőjét, Brittich Erzsébetet kértem meg, hogy mutassa be a szerzőt és a kötetet.
– Megtiszteltetés volt számomra a felkérés, hogy szerkesszek egy verseskötetet Szabó Péter verseiből. Először vállalkoztam ilyen feladatra, és megnyugtató érzés, hogy a szerző szerint szép munkát végeztem.
– A szerzőről mondj néhány mondatot!
– Szabó Péter Aradon született 1952-ben, a Werbosch házban. 5 éves volt, amikor a család visszaköltözött Pernyávába, és ez a környezet meghatározóvá vált életében és költészetében egyaránt. Verseiben sokszor ír Aradról, Pernyáváról és Gyorokról is, ahol a nyári vakációkat töltötte. Pernyávainak tartja magát most is, amint azt Vallomás című versében megfogalmazta:
őszfürtű csárdást járok, szaporát − lányok
ölelnek, pajtások kiken rég átlátok…,
a szívemben szerb, román, magyar táncmozdulatok –
nem bánom, pernyávai Aradi vagyok!
járom az ó utcákat, micsoda nevek…,
Kasza, Kapa… és Sarló, Csutora…, lehet
senki sem tudja már… − elmúlás divatok… −
Tóth Árpád, Tizenhármak…, Aradi vagyok!
A ’60-as évek végétől jelennek meg versei. Első verseskötetét Szerelembontás címmel 1980-ban jelentette meg a Litera Kiadó. 1985-ben látott napvilágot második kötete a Facla Kiadó gondozásában Ami fontos címmel, erre kapta a könyvkiadók országos I. díját. Nemcsak költőként tehetséges. Elvégezte a Népi Művészeti Iskola festőszakát, két egyéni kiállítása volt, csoportos kiállításokon szerepeltek alkotásai, részt vett alkotótáborban, tanulta a kőfaragást, festményeinek és grafikáinak reprodukciói különböző folyóiratokban jelennek meg. Fényképészként dolgozott, majd filmellenőrként, mozigépészként stb., foglalkozott néprajzzal és filmesztétikával is.
– Az új kötetről is beszélj nekünk, kérlek!
– Amikor verseket kértem a kötethez, kilószám kerültek elő a kéziratok, egy részük le volt gépelve – ez utóbbiakból és a lapokban, folyóiratokban, antológiákban megjelent versekből válogattam egy kötetre valót.
– Furcsa címet adtatok a kötetnek…
– Szisz-moll. Előfordul, hogy a fájdalomtól felszisszenünk. Szabó Péter gyakran felszisszen, de halkan, visszafogottan, lágy moll hangsorban dalolja el fájdalmát. Mert fájt az elnyomatás, a diktatúra, fáj a honvágy, a nyomor, a kukázók és hajléktalanok látványa, fáj, hogy vannak, akik elhagyják anyanyelvüket, nagyon fáj a csalódás, a megcsalatás, a magány, a mellőzöttség, a gyermekétől való elszakítottság, és iszonyúan fáj a gyász. Fájdalmát sokszor párhuzamba, máskor ellentétbe állítja a természetből vett képekkel. Költészetébe belefonódik természet-imádata és művészi látásmódja. Szereti a klasszikus versformákat és a modern formákat egyaránt. 30 év verseiből válogattam. Időszerűnek tartom, hogy a Kölcsey Egyesület egykori titkára, az újraindult egyesület szabályzatának részbeni kidolgozója, a Fecskés könyvek új sorozatának címadója is kapjon végre egy Fecskés kötetet.
– A kötetben nagyon sok cím zárójelbe van téve. Miért?
– A verset nem a címéért írjuk, hanem a tartalmáért. Szabó Péter nem szeret címet adni a verseinek, de valamiképpen mégis meg kell különböztetni egymástól a költeményeket, ezért zárójelbe ír valami ismertetőt, jellemzőt. Néhány haikunak én adtam címet, és ő rábólintott.
– Úgy tűnik, hogy Szabó Péternek kedvenc műfaja a haiku.
– Igen. Sok költő szereti a rövid versformákat. A kétsorosok, négysorosok, hatsorosok ráférnek egy papírfecnire, és máris rögzítve van a pillanatnyi látvány, hangulat, ötlet. Szabó Péter ezt a japán versformát szereti leginkább, melynek 5-7-5 szótagból álló sorai vannak, és arra késztetik az olvasót, hogy továbbgondolja a verset. Klasszikus japán formában írta a Barackvirágcímű haikut második feleségéhez, Zsókához.
– A kötetben nagyon sok Zsóka-vers van.
– Igen. Első feleségéhez is írt verseket, de Éva sokszor csak egyszerűen jelen van a versben, például a kötetet indító Zebegény címűben azáltal, hogy ott született, tehát neki köszönhető a zebegényi kirándulás. Zsóka, a második feleség tökéletes társ volt, teljesen kitöltötte Szabó Péter életét, és verseinek zömét neki írta házasságuk tizenkét éve alatt, de a válás után is… pl. Próza - / dal /. Akkor még nem sejtette, hogy rövidesen szembe kell néznie a legnagyobb fájdalommal: a felejthetetlen kedves megbetegedett, és súlyos szenvedés után meghalt. A dal című vers második része egy siratóének.
– Egyes verseiben nem csak magyarul ír.
– Ez bánsági és pernyávai vonás. Többnyelvű, több kultúrájú környezetben nőtt fel, így időnként német, román, szerb, szlovák nyelven írt sorokat is találunk egy-egy versében. A Csalóka mese /Zsókának/ kétnyelvű vers. (Zsóka részben szatmári sváb származású volt, középiskolai tanárként német nyelvet és számítógépes ismereteket tanított.) A mese fonala párhuzamosan két szálon fut németül és magyarul, végül a két szál összefonódik. Hangosan nevettem, amikor elolvastam. A német nyelvet nem értőket is arra bíztatom, hogy olvassák el a Csalóka mesét, mert kibogozhatják belőle pl., hogy Európa térképén merre keressük Óperenciát.
– A kötetet Szabó Péter képversei illusztrálják. Ha mondanál róluk pár szót…
– Ezek tulajdonképpen írógép-grafikák. Nem is sikerült mindet számítógépbe írni, ezért kerültek be a kötetbe szkennelt változatok is. Érdemes elolvasni a szöveget is, esetleg nagyítóval.
– Azt mondtad, hogy rengeteg kézirat került elő.
– Legalább négy-öt kötetre való. Folyamatban van még egy verseskötet megjelenése az idén (amely a honvágy kötete lesz), és talán jövőre elkészül majd az ötödik és esetleg a hatodik kötet is, ha Isten is úgy akarja. Tehát megmozdult az állóvíz, és ez ennek a Fecskés könyvnek köszönhető.
A Szisz-moll bemutatója április 15-én, szerdán 18 órakor lesz a Jelen Házban. Bemutatja Szabó László magyar nyelv és irodalomtanár. Erre az alkalomra mindenkit szeretettel várunk.
Jankó András,
a Kölcsey Egyesület elnöke
Nyugati Jelen (Arad)2015. április 17.
Szisz-moll: 30 év válogatott versei
Szerda délután került sor Szabó Péter Szisz-moll című verseskötetének bemutatására. A Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának ez már a 29. kiadott könyve, melyet Brittich Erzsébet szerkesztett, és a szerző képverseivel illusztrálták.
Szabó Péter 1952-ben, a Werbosch házban született. 5 éves volt, amikor a családja visszaköltözött Pernyávába. Ez a környezet meghatározóvá vált életében és költészetében: verseiben sokszor ír Aradról, Pernyáváról és Gyorokról, ahol a nyári vakációkat töltötte.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke nyitotta meg a bemutatót pár gondolattal a szerzőről, majd tőle Szabó László vette át a szót. Beszédében néhány, neki tetsző verset elemzett, többek között a Tükörképet is, mely az egyik, ha nem a leghosszabb költemény a kötetben. Kitért a szerző stílusára és a lírai én szenvedésére: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék”, idézte József Attilát. A lírai én lelkét nyomják a hazaszeretet, a hovatartozás, a vágyakozás és a világi lét lelki problémái, melyeket iróniával és oximoronokkal fűszerezve tálal.
A költő csak írta a verseket sorra, de 30 évig nem jelent meg kötet. Aztán végül Brittich Erzsébet kezdte válogatni őket, és jó sokat talált kéziratok formájában is. Szabó László számos verselemzésének legnagyobb része helytálló volt, ami nem meglepő, hiszen iskolás koruk óta ismerik egymást. Ezért is nem tévedett. A szerzőnek magának is van egyébként kedvenc verse a kötetben, és fel is akarta olvasni, de túl komorra sikeredett, ezért mellőzte, hogy ne rontsa el a hangulatot. A kedvenc vers címe tehát titok marad, de az érdeklődők megvehetik a kötetet, elolvashatják a verseket, és lehet tippelni.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)2015. május 30.
Bertha Zoltán
"Idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme"
Négy év múltán aztán bekövetkezett az újabb tragédia – a magyarság hatalmas tömegeit ismét tényleges kisebbségbe taszító (átmeneti időintervallum után konkrét politikai értelemben is kisebbségből kisebbségbe sodró) katasztrófa: az 1944–45-ös román és szovjet megszállás végképpen véget vetett a négyesztendős szabadságnak, s megpecsételte a magyar Erdély sorsát. Trianonban könnyű dolguk volt "azoknak a területhabzsoló térképszabdalóknak, akik már-már eszelős ceruzahúzásaikkal Közép-Európa eladdig egyik legszívósabb néptestét szabad – mert hisz senki által nem védett, vagy védeni rosszul próbált – zsákmánynak tekintették"; "Romániának odaadtak minden világtáj felől a szomszédai országaiból minden területet, amit csak megpendített akárhol akármelyik román" (írja Beatrice apródjai /1979/ című művében – Hemingway-t is idézve – Illyés Gyula). S az 1920. június 4. utáni megismételt, második országdaraboló Trianon, az 1947. február 10-én szentesített párizsi békediktátum megint milliós magyar nemzetrészeket szakított el, a még kegyetlenebbül bosszúéhes totalitárius-kommunista diktatúra áldozatául, prédájául vetve azokat. Az eleinte a román szabadcsapatok vérengzésében tomboló, majd évtizedekig a politikai-hatalmi genocídium (Sütő András szavával: hungarocídium) valóságos népirtó terrorjában uralgó magyarpusztítás korszaka még inkább rávilágíthat annak az igazságára, amit Tamási Áron 1941-es tézise így kristályosított ki: "idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" (A tűz világossága). És egybehangzik ez azzal, amit Makkai Sándor szögezett le még 1937-ben (hogy "a kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség"; "legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal, és ez az, amit Európa lelkiismeretének – ha ugyan van lelkiismerete – nem szabadna eltűrnie és nem lehetne elhordoznia"); illetve azzal, amit pedig teoretikus jelleggel, definitív elméleti igénnyel később Bibó István jelentett ki: "A kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik"; "a reményből élésnek ez az állapota pedig, ha a remény hamarosan nem valósul meg (…) tartósan elviselhetetlen" (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, 1946).
S a jövő? A kiszolgáltatottságot megszüntető összmagyar nemzeti önrendelkezés esélye? – Abban mindenesetre bízhatunk, amit – a Csonka Magyarország című, 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat ("Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól"; "Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve – Babits Mihály is állított (Az írástudók árulása, 1928): Magyarország "az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet – a harci erő védtelen áldozata – szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot"; s "az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van". S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint – ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című, 1938-as költeményében –: "Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság." A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. ("A mi igazságunk: a mi erőnk" – hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt Trianon megítélésének tisztaságában, akár a szellemi fölénynek abból a pozíciójából, ahonnan Szőcs Géza szójátékosan humoros, karikatúraszerű bökverse is szól: "Libát vettem Libanonban / haj, haj, haj. / El is lopták Trianonban / baj, baj, baj. / Non, non, non. / Liba / non / non / non" (A liba); vagy Lászlóffy Csaba villódzón asszociatív költeménye: »Éltem, haltam vígan, haragban. / Meddig maradhat bosszulatlan / (Magyarigenben, Musza Daghban) / a gőgös nagyhatalmi katlan? / Vesztes versailles-i kirakatban / vagyok/voltam – én, faragatlan – / az Öregistennel haragban. / ’Tartalékaid mind meghagytam’« (Sejtek szonettje). Másrészt úgy is reménykedhetünk, ahogyan pedig erre napjainkban Szentmihályi Szabó Péter biztat minket (Trianon című versében) a kilencvenedik gyászév alkalmával: "Szegény halottainkat átkeresztelik, / gyárat építenek a szent romokon, / betiltják a magyar történelmet, / de fejük felett a véres kard: Trianon. // Meglehet, egyszer tényleg elfogyunk, / elvész a négy folyó s a három halom, / mégis miénk az üdvösség koronája, / s a menny kapujában a jelszó: Trianon." * "Az igazságot is meg lehet szokni" (Trianon részleges revíziója, Észak-Erdély 1940-es visszatérése az irodalom tükrében – 7., befejező rész)
Népújság (Marosvásárhely)2015. július 14.
Az olcsóbbért többet fizetünk (Változott a gyógyszerek ára)
Az első jelek szerint elsősorban az egészségbiztosító pénztárnak jó az egyes gyógyszerek árának július elsejétől bevezetett csökkentése, az olcsó orvosságok esetében alig érezhető az árkülönbség, a drága készítményeknél az is előfordul, hogy a beteg többet fizet, mint korábban, a patikák pedig óriási veszteséget könyvelnek el az átállás miatt – összegezte az egészségügyi minisztérium két hete bevezetett intézkedésének eddig tapasztalt eredményeit Szabó Péter, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke.
A patikusok megyei képviselője elmondta, az új árpolitika szerint egyes készítményeket gyártási ár alatt kellene eladniuk az előállítóknak, ezért inkább kivonják azokat a hazai piacról, a külföldi termékek forgalmazói is visszavonulnak, mert a lecsökkentett támogatott alapár és a kisebb arányban változott eladási ár közötti különbség növekedése miatt egyre kevesebben tudják majd megvásárolni termékeiket. Elsősorban a krónikus betegek érzik hátrányát az intézkedésnek, akiknek gyógyszereit részben vagy teljes egészben támogatta az egészségbiztosító pénztár, de mivel alapáron szinte semmilyen készítményhez nem jutnak hozzá, a drágább külföldi orvosságokat kénytelenek kiváltani, amelyek esetében az említett okokból a támogatás aránya csökkent. Szabó Péter szerint az olcsó gyógyszerek hamarosan eltűnnek a piacról, a nagy értékű készítmények esetében a megnövekedett hozzájárulást a betegek nem tudják kifizetni, az átállás miatt pedig a patikák nagy összegeket veszítenek, mert a korábban magasabb áron beszerzett készletet olcsóbban kell értékesíteniük. A gyógyszerészkamara elnöke elmondta, a háromszéki városok patikái egyenként több mint 30 ezer lej fölötti veszteséget könyvelnek el az árak csökkentése miatt, és még azzal is szembesülnek, hogy a gyártók és a forgalmazók visszavonuló lépései okán már nem tudják egy-két nap alatt beszerezni a termékeket, mint korábban, ez akár egy-két hétbe is beletelik, illetve előfordul, hogy bizonyos gyógyszerekhez egyáltalán nem jutnak hozzá. A kamara képviselője leszögezte, a gyógyszerek árának csökkentése nem a betegek javát szolgálja, hanem az egészségbiztosító pénztárét, ami pedig az ígéreteket illeti, hogy az ily módon megtakarított összegeket az újdonságokra, a reformgyógyszerekre és az egészségügyi programok jelenleginél jobb finanszírozására költik, Szabó Péter azt mondta, egyetért az elképzeléssel, de előbb szeretné látni, mint véleményt mondani róla.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. augusztus 3.
Elhalasztott kártyahasználat
Felemás fogadtatást váltott ki az egészségügyi minisztérium pénteki bejelentése, miszerint augusztus folyamán sem válik kötelezővé az egészségügyi kártya használata.
A szaktárca úgy döntött, az elektronikus eszköz nélkül érkezők is részesülhetnek ellátásban: van, aki szerint jól jött az újabb halasztás, másoknak viszont elegük van a határidő folyamatos kitolásából, hiszen az intézkedés elviekben már májustól kötelező érvényű. Mint ismeretes, a korábbi bejelentések értelmében az egészségügyi intézményeknek augusztustól kellene megtagadniuk a szolgáltatást azoktól a páciensektől, akik nem rendelkeznek egészségügyi kártyával.
Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva viszont a hétvégén bejelentette, hogy még augusztusban sem lesz kötelező az elektronikus eszköz használata, kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy várhatóan szeptembertől alkalmazzák majd az intézkedést. A Mediafax hírügynökség megkeresésére pedig már azt mondta, időben jelzik majd, hogy mikortól nem látják el a kártya nélkül érkező pácienseket. Ciurchea elmondása szerint egyébként a 15 millió kibocsátott elektronikus eszköz közül még 300 ezret kell eljuttatniuk jogos tulajdonosukhoz.
Az egészségügyi pénztár vezetője azzal érvelt az újabb halasztás mellett, hogy augusztus folyamán sok külföldön dolgozó román állampolgár látogat haza, számukra pedig lehetővé kell tenni, hogy ha még nincs is birtokukban a kártya, részesülhessenek egészségügyi ellátásban.
Május óta kötelező a kártya
„Sunyi játszma tévényilatkozatokkal módosítani a törvényt” – kommentálta az újabb halasztást a Krónika megkeresésére Szabó Soós Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke. Mint emlékeztetett, a jelen pillanatban hatályos rendelet értelmében május elejétől kötelező a kártya használata. „Ezt a jogszabályt még nem módosították, csak szóban halasztanak” – pontosított a hargitai háziorvos, aki szerint ilyen körülmények között nincs garancia arra, hogy nem kérik majd számon az orvosokon a jogszabályt.
„Félő, hogy két-három év múlva ellenőriznek, és számon kérik, miért nem használtuk a kártyát a rendelet szerint, ki is fizettethetik majd azoknak a recepteknek, küldőpapíroknak, paraklinikai vizsgálatoknak az ellenértékét az orvossal, arra hivatkozva, hogy a biztosítottól nem kérte az egészségügyi kártyát. Akkor hiába védekezünk majd azzal, hogy az egészségbiztosítási pénztár elnöke másként nyilatkozott a tévében” – ecsetelte a helyzet visszásságát Szabó Soós Klára. A háziorvosok egyesületének elnöke éppen ezért arra biztatja a háziorvosokat, hogy minden esetben kérjék a betegtől a kártyát, különösen akkor ne legyenek elnézőek, ha a rendszer jelzi, hogy a beteg már kézhez kapta, és aktiválta is azt.
„Ha a paciens azt mondja, hogy elveszítette a kártyát, az megrongálódott, akkor a biztosítási pénztárhoz kell küldeni, ott kell igazolást kérnie. Az orvosok kénytelenek elővigyázatosnak lenni, mert egy érvényben levő szerződést nem egyoldalúan és nem a tévé képernyőjén keresztül bontanak fel” – szögezte le Szabó Soós Klára.
Van, aki szerint jól jött a halasztás
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója eközben azt tapasztalta, hogy miután továbbra is akadozik a rendszer, jól jött az újabb halasztás. Mint lapunk kérdésére részletezte, még mindig nem működik zökkenőmentesen a rendszer, ugyanakkor a betegek elfelejtik magukkal vinni a kártyát, vagy elveszítették azt, és olyan is előfordul, hogy a kártya nem aktiválódik. „Legalább az év végéig párhuzamosan kellene engedni a kártyás és a kártya nélküli ellátást, hogy a szolgáltatóknak és a betegeknek is legyen ideje megszokni azt” – fejtette ki az egészségügyi intézmény vezetője.
András Nagy Róbert szerint ugyanakkor a rendszer feladata az lenne, hogy segítse a betegellátást, nem pedig, hogy akadályozza azt, ezért akkor kell kötelezővé tenni, amikor az zökkenőmentesen működik. A patikákban egyébként információink szerint egyelőre ritkán kérik az egészségügyi kártyát, bár a gyógyszertárak nagy része felkészült a rendszer használatára. „Nem tudunk semmi biztosat, majd egyszer csak szólnak, hogy holnaptól kötelező lesz a kártya, akkor pedig anélkül nem tudjuk kiadni a gyógyszereket” – mondta a Krónikának Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke.
Nő az aktív kártyák száma
A hivatalos statisztikák szerint az elmúlt időszakban több kártyát aktiváltak, mint korábban, ezek száma csak az utóbbi két hétben meghaladta az egymilliót, így jelenleg mintegy 8,3 millió elektronikus eszköz van használatban. Ezzel párhuzamosan csökkent azoknak a száma, akik az egészségbiztosítási pénztár területi kirendeltségeinél jelentkeznek, hogy felvennék a nevükre kiállított kártyát. Mint ismeretes, a megyei biztosítókhoz fordulhatnak mindazok, akiknek máig nincs egészségügyi kártyájuk. A CNAS ugyanakkor arról számolt be, hogy folyamatosan figyelemmel követik a kártya nélkül nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, a rendelkezésükre álló adatok pedig azt mutatják, hogy akik már megkapták az elektronikus eszközt, azok használják is azt, amikor orvoshoz fordulnak.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. szeptember 1.
Ismét TEDx-konferencia Marosvásárhelyen
Mint azt a cím is jelzi, szeptember 12-én kerül sor az ez évi TEDx-konferenciára Marosvásárhelyen. Az előadás-sorozaton tizennégy fellépő fogja arra ösztönözni közönségét, hogy merjünk változni és változtatni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában zajló, második alkalommal megrendezésre kerülő TEDx- TârguMures konferencia idei jelképes témája a Seeds of Change (A változás csírái).
A rendezvény létrehozói közleményükben tudatják: az ez évi konferencia célja, hogy a város, illetve a régió a szervezők által legizgalmasabbnak és leginspirálóbbnak vélt gondolkodóit az élet különféle területeiről összegyűjtse, illetve hogy mind az egyéni, mind a közösségi szinten szükséges változás hírnöke legyen. A tavaly első ízben megrendezett marosvásárhelyi TEDx-konferencia sikere után idén újra inspiráló és innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket képviselő és terjesztő előadókkal találkozhat a közönség.
A marosvásárhelyi eseményen fellép Raed Arafat, a SMURD mentőszolgálat alapítója, Haller Piroska informatikus, egyetemi docens, Shinya Ozaki karmester, W. Szabó Péter felhasználóifelület-tervező, blogger és sci-fi- író, Kádár Magor tréner és egyetemi docens, Alexandru Lupsa idegsebész, Kincses Réka színház- és filmrendező, Andreas Moser ügyvéd és világutazó,Mariu Soflete építőmérnök, Bogdan Ratiu román nyelv- és irodalomtanár, Rudy Moca bábrendező, Raluca Muresan idegenvezető, Radu Deac szívsebész, valamint Stefan Moisei programozó.
A mára világfogalommá vált TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakozás, dizájn) civil kezdeményezés harmincegy éve indult Kaliforniában, exkluzív és különleges konferenciaként. A megosztásra érdemes gondolatok (Ideas Worth Spreading) platformjaként ismert interdiszciplináris TED- konferenciák nyitott, kreatív, szórakoztató és ösztönző előadások révén keltik fel a figyelmet a mindannyiunkat érintő kihívásokra. A TEDx független, helyi rendezvényeket takar a TED szellemiségében, azaz megosztásra érdemes, innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket hivatott terjeszteni.
A rendezvényre jegyeket a www.bilet.ro oldalon lehet vásárolni. További információk és részletek a tedxtargumures.com weboldalon, illetve a közösség Facebook-oldalán.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)2015. szeptember 7.
Szövétnek, 2015 augusztus
A macska rúgja meg
Böngészem a Szövétnek legújabb számát, s azon kapom magam, hogy időnként „nahát, ez igen, azt a” és hasonló „értelmes, sokatmondó” megjegyzéseket fűzök hozzá. Amiből az olvasónak azt kellene leszűrnie, hogy határozottan tetszik, amit a jelenleg Juhász Béla szerkesztette aradi kulturális szemle augusztusi számában látok.
Aztán, letéve a 40 oldalas lapot, az fut át rajtam: ez a kiadvány valójában a szellemi érdeklődésű olvasóhoz szól. (Na, bumm. Hát kihez szólna?) A „szellemi érdeklődésű” pedig közelebbről és konkrétabban azt jelenti: a történelmi, helytörténeti, kultúrtörténeti, irodalmi, zenei stb. érdeklődésű, mondjuk így: „kultúrember” olvasóhoz. Mert akit csak a napi megélhetés apróbb-nagyobb, kétségtelenül létező gondjai, netán üzleti ügyei, családi problémái köt le (van-e olyan, aki ilyet nem ismer?), az nagy valószínűséggel a Szövétneket sem fogja elolvasni. Őket nem érdekli, mondjuk, a vers (ebben a számban Böszörményi Zoltán, Szabó Péter, Brittich Erzsébet, Gál Z. Csaba alkotásai), az olyan lírai szösszenet, karcolat, mint a Fekete Rékáé vagy Juhász Béláé, Nótáros Lajos kitűnő Arad marad sorozatának írása (e számban A magyar kérdés), dr. Vajda Sándor A szabadságharc ábrázolása Thorma János festészetében, az aradi Móré-Sághi Annamária Németországban kiállított munkái, Tatár Etelka egykori aradi, ma Chicagóban élő magyartanár beszámolója az Amerikában bemutatott Liliomról, és folytathatnánk.
Vajda Anna Noémi Irányvonalakc. írásában azon kesereg – joggal –, hogy Bartis Attila (több mint húsz nyelvre lefordított) erdélyi író, a júniusi Aradi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál meghívottjának magyar felolvasóestjére alig volt kíváncsi a helybeli magyar közönség. Merényi-Metzger Gábor az aradi vár foglyaként elhunyt legendás Simonyi óbester (ezredes) ugyancsak Aradon (1868-ban) elhalálozott) özvegyének családjáról ír, a kisiratosi gyökerű, a neves, többszörösen díjazott Sarusi Mihály az Iratosi kertek alatt c., a Lönni vagy nem lönnikönyvéből vett sorozatát folytatja a Dorobánci grániccal. Piroska Katalin ny., egykori aradi (ma magyarországi) magyartanár, színháztörténész kedves témáját, az aradi színház történetét folytatja az elfelejtett aradi énekesnőről, Várady Margitról szóló írásával. (Érdekes: már újságíró voltam 1971-ben, amikor elhunyt, és nem emlékszem, hogy akár egy sor is megjelent volna róla – ha csak nem egy gyászjelentés – , az akkori aradi magyar sajtóban.) A Piroska házaspár férfi tagja, István írása (Kitörölt lapok a régi Arad történetében) arról szól, hogy az Arad városi tanács 1849. április 21-i ülésének – a Habsburg ház trónfosztását üdvözlő – határozatának jegyzőkönyvében az erre vonatkozó részeket utólag vastagon áthúzták. (Hogy ne lehessen a megszavazókat később felelősségre vonni?) Piros Dénes ny. tanár folytatja a Gondolatok, emlékek a 70 éves UTA-ról c. sorozatát a II. résszel („Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban”), az egykor tündöklő aradi textilgyári labdarúgó- csapat fénykorát idézve. Matekovits Mihály egy nemrég elhunyt aradi pedagógus, Baróthyné Guld Mária emlékére ír nekrológot. S még nem is szóltam a „világjáró” Puskel Péter Gibraltárról szóló Andalúz áprilisc., (az általam nagyra becsült öniróniáról árulkodó fotóval illusztrált) cikkéről, Jakab István LEKKJ-konferenciáról, a zsidóság és az európai evangélikus-lutheránus egyházak közötti párbeszédről (magam most hallok róla először) szóló írásáról, Cs. Borócsik Irén–J. Péterszabó Ilona tornyai Mária-jelenésekről szóló cikkéről.
Ennyi talán bőven elég lenne a szellemi érdeklődésű olvasó kíváncsiságának felkeltésére a Szövétnek legújabb száma iránt. Utoljára hagytam az általam talán leginkább „díjazott” két írást. Az egyik Ódry Mária képzőművész-költő (az idei érettségi találkozóján elhangzott) beszéde (Gyerekek, nincs baj): szép, megható kisesszé a barátságról és emberi tartásról, a másik dr. Kövér Péter (Németországban élő) egykori aradi eszmefuttatása a káromkodás jelenéről és történetéről A macska rúgja meg címmel. Okos, találó, (eredetinek tűnő) észrevételek sokasága (legközelebb megkérdezem tőle: mind a saját kútfejéből származik?), amiből annyit biztosan érdemes megjegyezni, hogy a legkorábbi, írásban fennmaradt káromkodás a magyar nyelvben 1458-ból származik, s a Váradon összeállított dubnici krónikában lelhető fel. Nem feltétlenül kell dicsekedni vele, de a magyar – az e tekintetben harmatgyenge angollal, némettel stb. ellentétben – ízesen, zamatosan, változatosan, gyakran alpárian tud káromkodni. (Némelyek szerint azonban az oroszokkal szemben alulmaradunk.) Azt olvassuk a szerzőnél: „a káromkodás erősíti a hatékony munkavégzést, stresszoldó hatása van, befolyásolja az indulatokat, és még a szociális kapcsolatokat is erősíti”.
Ne feltétlenül higgyünk neki, inkább ne káromkodjunk. Ha tehetjük.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2015. szeptember 11.
Hetvenöt évvel ezelőtt vonultak be a magyar honvédség csapatai Csíkszeredába
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1940. szeptember 11-én, egy szerdai napon vonultak be a magyar honvédség csapatai Csíkszeredába. A második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély, ezzel együtt pedig Csíkszereda is visszatért az anyaországhoz.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, amelynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt területek egy részét, Észak-Erdélyt. A román és a magyar történetírás egymástól eltérő módon értékelte és értékeli ma is a második bécsi döntést. Míg a román szerzők túlnyomó többsége a „bécsi diktátum” megjelölést használja – a döntés Bukarestre erőszakolt kényszerítő jellegét hangsúlyozva –, addig a magyar historiográfiába a „döntőbíráskodás”, a „második bécsi döntés” semlegesebb fogalma vonult be.
A döntés kihirdetése a bécsi Belvedere palota aranytermében történt meg. Annak értelmében visszakerült Magyarországhoz a trianoni békeszerződés által 1920-ban Romániának ítélt 103 093 négyzetkilométernyi terület közel fele, azaz 43104 négyzetkilométer, az úgynevezett Észak-Erdély. 1940 szeptemberében Észak-Erdélybe bevonultak a Magyar Királyi Honvédség egységei, ezzel megkezdődött a „kis magyar világ” négyéves időszaka.
Öt esztendővel ezelőtt új könyvvel jelentkezett a baróti Tortoma Könyvkiadó. A kordokumentumban a II. bécsi döntést követő erdélyi bevonulást elevenítette fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben. A könyvről megjelenésekor a Háromszék napilap készített recenziót, az alábbiakban abból idézünk.
Horthy Miklós magyar kormányzó 1940. szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget: „A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!”
Csíkszeredába szeptember 11-ére érkeztek meg a magyar csapatok. A csíkszeredaiak, illetve Csík lakossága a vasútállomáson várta Horthy Miklós kormányzót. A korabeli fényképekből és beszámolókból tudjuk, hogy a csíkiak nagy örömmel fogadták a bevonuló magyar honvédeket, „Isten hozott honvédek!” feliratú és ahhoz hasonló táblákat tartva a kezükben. Több fénykép is megörökítette, ahogy a csíkszeredai, illetve a csíki asszonyok és lányok székely népviseletben integettek a városba bevonuló magyar honvédeknek.
A boldogság azonban nem tartott sokáig: a második világháborúban vesztesnek kikiáltott Magyarországot újabb csonkítással sújtották, az 1947-es párizsi békeszerződés ismét a trianoni határok közé szorította.
Székelyhon.ro2015. október 2.
A román Bolyai
Kérem a kedves olvasókat, hogy jelen jegyzet alapvetésének megfogalmazását megelőzően tegyenek félre minden olyan éles, hegyes, esetleg gömbölyű, de kemény és nehéz tárgyat, amellyel akár önmagukban, akár másokban kárt tehetnek, majd üljenek le valami olyan felületre, ahonnan esetleg leszédülve biztosan nem szenvednek maradandó sérüléseket.
Megvolt? Jó, akkor jöjjön az alapvetés: Bolyai János, a neves 19. századi matematikus, a nem euklidészi geometria egyik megalapozója román volt.
Ezt nem én állítom, hanem az adófizetők pénzéből fenntartott román közszolgálati rádió kolozsvári területi stúdiójának illetékesei, akik olyan sorozatot indítottak, amelyben száz, a történelem során valamilyen rendkívüli teljesítményt nyújtó románt mutatnak be. Nos, ebben a sorozatban jelent meg egy anyag a következő címmel: Bolyai János – a román, aki forradalmasította a geometriát.
A címet olvasva vadul elkezdett kattogni az agyam, hogy a cikk szerzője szerint vajon a Bolyai vagy a János tűnhet ősi dákoromán névnek. Aztán eszembe jutott, hogy alig egy héttel ezelőtt a román média már egy másik, Szabó Péter nevű „románt” is körbeajnározott, mint a román kultúra és tudomány hírnevének öregbítőjét, miután ő egy Marosvásárhely melletti műhelyben összeszerelt faautóval mutatkozott be a Frankfurti Autószalonon.
Jó, azt tudjuk, hogy román barátaink előszeretettel románoznak minden román állampolgárt, nemzetiségüktől függetlenül. Igaz, ez rendszerint csupán akkor van így, amikor egy erdélyi magyarral vagy némettel dicsekedni lehet a világ előtt (lásd a neves „román” írónő, Herta Müller irodalmi vagy az aradi születésű, szintén ezer százalékig román Stefan W. Hell kémiai Nobel-díját), de érdekes módon, amikor például a Párizsban vagy Rómában életvitelszerűen koldusmaffiát üzemeltető, roma nemzetiségű román állampolgárokról van szó, akkor gondosan odafigyelnek arra, hogy kiemeljék: romákról van szó, nem románokról.
Mindazonáltal büszkék lehetünk arra, hogy egyes román körök annyira megbecsülik tudósaink teljesítményét, hogy a legszívesebben elbitorolnák őket. Elvégre lopni csak tiszta forrásból érdemes
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. november 27.
Dévai Unitárius Szórványközpont
Adventi találkozások 2015
Idén is gazdag adventi tevékenységet kínál a helyi magyar közösségnek a Dévai Unitárius Szórványközpont. November 28-án, szombaton a Budapestről érkező Hargitay család vegyes kórusa énekel a templomban, majd a közösségi teremben adventi koszorú készítésére lesz alkalom.
December 6-án, vasárnap a Petőfi-program két Hunyad megyei ösztöndíjasa: Barna György és Szedlák Katalin tart előadást, majd a dévai Dalospacsirta gyermekkórus lép fel, és kézműves műhely keretében gyertyakészítésre is sor kerül.
December 12-én, szombaton Szabó Péter Kitárnám ablakom című verseskötetét mutatja be Brittich Erzsébet. Ezt követően kreatív képeslapkészítésbe kapcsolódhatnak be az érdeklődők.
December 20-án, vasárnap Koppándi Éva, Talpmasszázs-reflexológia témában tart előadást, majd kézműves karácsonyfadísz-készítés következik.
Valamennyi adventi program délután 17 órakor kezdődik az unitárius szórványközpontban (Lucian Blaga utca 14. szám) és az előadásokat, kézműves foglalkozásokat követően szeretetvendégséggel zárul.
A rendezvények társszervezője az RMDSZ dévai Nőszervezete, támogatója a Communitas Alapítvány, médiapartner a Nyugati Jelen.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)2015. december 14.
Hálaadó ünnepélyes szentmise Kisjenőn
Újraszentelték a belülről megújult katolikus templomot
Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor.
A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott.
A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket.
Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is.
Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el.
Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához.
A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. december 16.
Adventi Szövétnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)2016. február 1.
Könyvbemutató Simonyifalván
Kitárnám ablakom
Szabó Péter Kitárnám ablakom című, negyedik verseskötetét (Ortoepia Kiadó, Déva) hétfőn, február elsején 17 órakor mutatják be Simonyifalván a Simonyi Imre Általános Iskolában. A kötetet méltatja, a szerzővel beszélget Brittich Erzsébet, a kiadvány szerkesztője. Nyugati Jelen (Arad)2016. február 4.
A 27. székely könnyű hadosztály története
Berekméri Árpád Róbert Lesz még kikelet! című tanulmánykötete – amelynek alcíme A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) – a marosvásárhelyi Lector Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában jelent meg 2015-ben. Marosvásárhelyen és több székelyföldi városban is bemutatták, a közönség mindenhol nagy érdeklődéssel fogadta. Berekméri Árpád Róbert történészt, a marosi egyházmegye egyházi levéltárosát kötetéről kérdeztük.
– Miért volt érdekes ennek a hadtestnek a története? Hogyan indult a kutatás?
– Különleges helyzetben voltam, ugyanis az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről László Márton kollégámmal egy kutatást végeztünk Budapesten, és miután befejeztük, Szabó Péter kollégám megkérdezte, volna-e kedvem hadtörténettel foglalkozni. Erre igennel válaszoltam, hozzátéve, hogy ha van egy marosvásárhelyi seregtest, aminek történetét megírhatnám. Először visszariadtam attól, hogy nincs elegendő levéltári forrás, de ő optimista emberként addig győzködött, amíg elvállaltam.
– Mikor kezdődött a hadtörténeti kutatása?
– 2005-ben kezdtem el a levéltári forrásokat és a hozzá kapcsolódó könyvészeti anyagot feltárni. Már abban az évben sikerült megjelentetni egy ismertető tanulmányt a Hadtörténelmi Közlemények oldalain és innentől kezdve gördülékenyebben haladtam. Egyre jobban élveztem az ezzel járó munkát.
– Tehát tíz év kemény munkája van benne?
– Pontosan, tíz kemény évbe tellett ez a kutatómunka. Először a levéltári forrásokat kutattam, utána az idős embereket kezdtük megkeresni, naplók kerültek elő, hadinaplók, visszaemlékezések, fényképek, különböző dokumentumok és 2008-ban már körvonalazódott, hogy ebből könyv is létrejöhet. Megírtuk a tiszti kar adattárát, előbb azt adtuk ki és utána 2008-tól 2015-ig tartott a gyűjtő és feldolgozói munka, amelynek az eredménye itt látható előttünk, kötet formájában.
– Említette, hogy kevés a levéltári forrásanyag. Milyen nehézségekbe ütközött?
– Különböző állományokban vannak a kis, apró adatsorok elrejtve, és ezekért át kellett a különböző levéltári egységeket nézni, ez volt a munka legnehezebb része. Volt olyan esetem, hogy több doboznyi iratot vizsgáltam és csupán két sornyi adatot tudtam belőle használni. Irgalmatlanul nehéz, időigényes, de ugyanakkor fantázaidús munka ez, mert amellett, hogy a hadosztály számára gyűjtöttem adatokat, időközben más témák is felcsillantak előttem. Félúton sokszor elkeseredik az ember, és azt mondja, ebből úgy sem lesz semmi, aztán újabb adatok kerülnek elő, amikor ezt nem is várja. Egy kutatónak mindig ez ad lendületet az újabb nekifutásnak.
– Ki segítette munkájában?
– A kutatómunka java részét én végeztem, de nem végezhettem volna el Szabó Péter, Illésfalvi Péter vagy Számvéber Norbert, a hadtörténeti levéltár főlevéltárosának értékes útmutatásai nélkül.
– Hogyan készültek az interjúk?
– A könyvnek két olyan melléklete van, ahol közkatonákkal, tisztekkel, altisztekkel foglalkozom és a vonatkozó levéltári forrásokat, kitüntetési, felterjesztési iratokat néztem meg. A központi levéltárból megkaptam a veszteségi adatbázist, és azokból szűrtem ki azokat a személyeket, akikről úgy gondoltam, élhetnek még, ha mondjuk 1920–22-ben születettek. Elindultunk megkeresni ezeket az embereket, de nem voltunk benne biztosak, hogy meg is találjuk őket. Olyan ez, mint a lottózás. Igazából végig kellett járni egész Erdélyt. Nemes Gyula kollégám sofőrködött és bábáskodott a két és fél év alatt, amíg elkészítettem a közel száz interjút. Emellett kollégák is készítettek interjúkat, például Nagy József és Benkő József is több százat, amelyekből az engem érdeklő dolgokat önzetlenül átengedték.
– Lesz folytatása a munkának?
– Remélem, hogy igen, ugyanis egy fotóalbumot szeretnék kiadni, amivel lezárnám ezt a kutatást. Rengeteg képet gyűjtöttünk össze családoktól és én úgy gondolom, hogy ők elvárják, nekem meg kötelességem a fotókat nyilvánosságra hozni.
– Volt-e személyes kötődése a témához?
– Legszemélyesebb a nagytatám, Vajda Mihály története, akinek az emlékére írtam ezt a könyvet. Ő a 27. székely hadosztály utászszázadánál szolgált. Ha létezett valaha nagyapa és unoka közötti igazi, mély barátság és jó kapcsolat, akkor az a mienkről is elmondható volt: nagyon ragaszkodtunk egymáshoz.
– Ez azt jelenti, hogy már gyerekkorban érdeklődött a múlt e szelete iránt?
– Így van. Sokat jártam nagytatámmal a mezőre dolgozni, és kaszálás, takarás közben rengeteget mesélt, amellett pedig gyerekkoromban egyebet sem csináltam, csak a kocsmában ültem az öregek között és hallgattam a háborús elbeszéléseiket, visszaemlékezéseiket. Jó színes történetek voltak ezek. Egyszer gyerekkoromban azt mondtam nagyapámnak, hogy ha megnövök, akkor azt fogom kutatni, amit te csináltál a világháborúban. Ő erre legyintett, hogy gyerekbeszéd, de 2008-ban még szerencsére megérhette a tiszti adattár megjelenését, a mostani könyvet azonban már nem. Hát így alakult a hadosztály története és az én katonatörténészkedésemnek a vonala.
– Levéltárosként mennyire tekinti rokonszakmának a hadtörténetet?
– A hadtörténész külön kategória, én egyházi levéltárosnak tartom magam, az egyház alkalmazásában állok, a fő irányvonal – amit követnem kell – az az egyháztörténet és az egyházi levéltárosi munka. Ehhez kötődik a doktori kutatásom is, A marosi egyházmegye története a két világháború között címmel. Ez a fő témám, és ugyanolyan elkötelezettséggel szeretném végigvinni, mint mostani kötetem megírását.
Antal Erika. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. február 24.
A somogyi rosseb hadosztály története
Lukács Bence Ákos és Szabó Péter A somogyi rosseb hadosztály a Don-kanyarban című könyvét mutatták be szerdán Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a csíkszeredai Lázár-házban.
A kötet azon katonák visszaemlékezéseit, naplóit, tábori lapjait tartalmazza, akik nagyrészt Somogy megyében születtek és ottani alakulatokkal vettek részt az 1942-43-as keleti hadszíntéri hadműveletekben.
Somogy megye „rosseb bakái” a magyar 2. hadsereg 10. könnyű hadosztály kötelékében, közel 14 ezer fővel vonultak ki 1942 május végén a keleti frontra, a Don menti hadműveleti területre – foglalták össze röviden a szerzők. Kérdésünkre Szabó Péter hadtörténész elmondta, ebben az alakulatban is szolgáltak székelyföldi katonák, de nem mint egy korábbi székely alakulattöredék tagjaiként, hanem csak egyénenként.
„Korábban szolgáltak már a román hadseregben, és a székelyföldi területek visszatérését követően somogyi alakulatokban képezték át őket. Ezekkel az alakulatokkal kerültek ki a Donhoz. Konkrétan egy tüzértisztről is tudunk, aki sajnos 1943. január 19-én hősi halált halt, Vass Lászlónak hívták és Gyimesbükkön született.”
Lukács Bence Ákos rámutatott, a hadosztály nevében szereplő „rosseb” kifejezés Somogyban elég gyakori káromkodás volt, és az első világháborúban harcoló somogyi 44. császári és királyi gyalogezredet hívták így. Ebből ered a második világháború alatt használt rosseb hadosztály kifejezés is. „Először csak a katonák maguk között, különböző, fronton írt levelekben használják, de később aztán megjelent a hadiokmányokban is.”
A kötet hat fejezete a fronteseményeket mutatja be 1942 májusától 1943 májusáig. Ezekhez tartozik egy rövid életrajzgyűjtemény gazdag fotóanyaggal. A könyvnek van egy CD-melléklete is, amelyen Somogy megyében született katonák és munkaszolgálatosok veszteségi adatbázisa található.
Péter Beáta. Székelyhon.ro2016. március 1.
Miről ír a legújabb Szövétnek?
Megjelent az Aradi Kulturális Szemle XX. évfolyamának I., azaz 2016. februári száma. Mint megszokhattuk, ezúttal is kellemes és tanulságos, de akármelyik kategóriában színvonalas olvasmányokkal.
Szokás szerint az első oldalakon líra: a József Attila-díjas Böszörményi Zoltán, valamint Grosz László, Gál Z. Csaba, Szabó Péter, Ódry Mária, Andrényi Lajos versei. Fekete Réka a Salento… emlék c. nagyon szép és ugyancsak lírai kisprózával jelentkezik. (A város egyébként Olaszországban van – szerk.) Nótáros Lajos Arad marad nagyszerű sorozata immáron a hetedik résznél tart, az egykoron aradi Tatár Etelka magyartanár Chicagóból küldött (Énekeljünk együtt! címmel) tudósítást. Ha nem olvasnánk, nem is tudnánk, hogy „a világ túlsó szélén” még ápolják az odaszármazottak a magyar népdalt és kultúrát. Dr. Vajda Sándor cikke (Dr. Réthy László, tudós akadémikus, alias Lőwy Árpád pajzán költő II.) időben távolabbi, de térben közelebbi témáról ír. Aki olvasott bár 2-3 pajzán Lőwy-verset, annak aligha kell bizonygatni: a tudós akadémikus „disznólkodó” bár, de ötlettel teli, ragyogó humorú kiváló költő volt: Toldi c. (átírt), állítólag nevéhez fűződő alkotása (szerintem) remekmű a maga műfajában. Itt csak a cikk végszóját idézem: „Azért csak annyit mondok, ifjú népem / Disznólkodni szabad – de csakis szépen”.
Örömmel fedezem fel újra, hogy a Szövétnekben hosszú ideje „megátalkodott” volt (azóta elszármazott) aradiak publikálnak, közöttük Szabó István (most: Egy különleges nagyasszony sírja a körösháti temetőben), Piroska Katalin (Színlapi ritkaságok Aradon az 1920-as években) és Piroska István (Furcsa történetek az aradi háremek életéből), dr. Perneky-Simonits István (Milyen volt orvosnak lenni?), Kövér Péter (Gagarin gatyája… vagy mi a kő) – és a természetesen mostani aradiak: Juhász Béla főszerkesztő, Réhon József (őt kétlakisága miatt nem is tudom, hová soroljam), Ujj János, Puskel Péter, Piros Dénes, Móré-Sághi Annamária, Ilona János (aki kimaradt, attól elnézést kérek – egy-két névről magam se tudom, hova soroljam). Nélkülük nem állna össze ez a jövőnek is, dokumentumként is szolgáló kiadvány, amely minden számával néhány órányi tartalmas szórakozást szolgáltat a nem csak aradi olvasónak.
-r- a. Nyugati Jelen (Arad)2016. április 20.
Szövétnek, száztizenegy, április
A címbeli 111 azt jelenti, ennyi számhoz ért el az aradi Szövétnek. Minthogy nem napi- vagy hetilapról van szó, a szám tekintélyt parancsoló.
Juhász Béla főszerkesztő Április c. kis vezércikkében azt olvasom: „Elsején átejt valaki. Jót nevetünk. Egész évben átejtenek. Mosolyogni sem tudok.” A Szövétnek azonban nem ejt át, hozza szokásos formáját, jó cikkeit, verseit, beszámolóit, tanulmányait. Akaratlanul is arra gondolok: valamikor jó forrás lesz arra, hogy Arad kulturális és iskolai eseményeiből, történéseiből gazdag ízelítőt kapjon az, aki nem élt ebben a korban.
Matekovits János arról ír, hogy Arad alpolgármestere megkapta a Kötő József-díjat. Minthogy laudációról van szó, nem kerülhetett bele, hogy elsőként az országban – pedig ez se mellékes. Dr. Vajda Sándor Petőfi kevéssé ismert Zoltán fiának rövid életéről nyújt számomra sok ismeretlen elemet tartalmazó képet (mint kiderül: hatalmas bibliográfiából dolgozott), Réhon József a 75. életévét nemrég betöltött Csanádi János magyartanárt, értékes könyvek szerzőjét méltatja (csatlakozik hozzá Fülöp Ferencné). Brittich Erzsébet Simonyifalva alapításáról ír lírával átszőtten, és a jövőben való bizakodással, Penke Botond professzor Az öregedés és az Alzheimer-kór c. érdekes sorozatát folytatja. Nem hiányzik a sport sem, persze nem a napi történések szintjén: a mostani számban egy volt híres aradi származású sportolótól, Killik Lászlótól vesz búcsút Piros Dénes, Pálfi Kinga pedig az egykori olimpikonnál, Veres Károlynál tett látogatásáról számol be.
És hát természetesen az irodalom.
A költészet a nemrég magas magyar állami kitüntetést kapott Böszörményi Zoltán, valamint Grosz László, Ódry Mária, Gál Z. Csaba, Szabó Péter, Ioan Dehelean révén szerepel – a hátsó borítólapon pedig egy Weöres Sándor-vers található. Prózát közöl (igen jó félperceseket) Juhász Béla, a Memoár rovatban Móré-Sághi Annamária, a kisiskolás (!), mesével jelentkező Almási Dorka, Regéczy Éva, Radnai István és hát Sarusi Mihály a 2009–2013 közötti Szalbek-Iratosról, ami szépirodalmi igénnyel született igen érdekes falurajz, egy régebbi folytatása. Puskel Péter az aradi „vörös kakasok” (tűzvészek) történetére tekint vissza, Rudolf Ágnes tanárnő egy tapasztalatcsere céljából tett törökországi látogatásra, Tatár Etelka Chicagóból egy ottani magyar kulturális összejövetelről számol be. Ha mindezekhez hozzávesszük Nótáros Lajos sok szám óta menő sorozatát, Kövér Péter áprilisi számból sem hiányzó humoros írását, Siska-Szabó Zoltán és Breznay András képzőművészeti témájú cikkeit, remélem, semmit se hagytam ki az áprilisi számból, amelyet érdemes elejétől a végéig elolvasni.
-r -a
Nyugati Jelen (Arad)2016. május 11.
Jótékonysági koncert a Millenniumi templomban
Érdemrend dr. Bárányi Ferencnek
A karitatív szellemiség, a zene szeretete és a tisztelet érzése hatotta át azt a több száz embert, aki részt vett a Millenniumi templomban szervezett koncerten az elmúlt vasárnap délután.
A helyi Máltai Segélyszolgálat felkérésére a temesvári Incanto Quartetto és Art Kammerorchester művészei igennel válaszoltak, mint tették azt eddig is embert segítő nemes szándéktól vezérelve. Ezt a gondolatot hangsúlyozta mikrofon előtt az ünnepi esemény szóvivője, Rudik Christian, az Állami Opera ismert előadóművésze is, köszöntve az illusztris vendéget, Francois Catto urat, a Romániai Máltai Lovagok Szövetségének elnökét, valamint dr. Bárányi Ferencet, aki a megalakulástól napjainkig elkötelezett híve a Romániai Máltai Segélyszolgálatnak.
A továbbiakban azt emelte ki a szóvivő művész, hogy Isten hajléka méltó helye a hálának és köszönetnek. A műsoron szereplő zeneművek ugyanis a pap zeneszerző Antonio Vivaldi remek szerzeményei a templom falai között könnyebben találnak utat az emberek lelkéhez. Magyar nyelven ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Szuverén Máltai Lovagrend káplánja, a rendezvény egyik kezdeményezője és szervezője üdvözölte a magas rangú hivatalos vendéget és az egybegyűlteket, majd baráti közvetlenséggel köszöntötte a 80. születésnapjához érkező Bárányi doktort, „Feri bátyánkat”. A személyre szóló máltai elismerést, az Őexcellenciája Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend nagymestere határozatának megfelelően adományozott pro Merito Melitensi érdemrendet és oklevelet Francois Catto elnök nyújtotta át dr. Bárányi Ferencnek. Méltatta továbbá azt a sokéves munkát, amit feleségével, dr. Bárányi Ildikó orvosnővel együtt végeztek segítségre szoruló embertársaikért.
A köszöntő és köszönő szavakat követően a hangszerek jutottak főszerephez. A kiváló hegedűszólisták, Corina Murgu koncertmester, Ovidiu Rusu, Nada Petrov, Traian Roman és a szimfonikus zenekar népes csoportja magas szintű művészi tudásról tett tanúbizonyságot. Vivaldi A négy évszak című versenyművének megszólaltatása és Schubert közismert műve, az Ave Maria csodálatos hangzása maradandó élménnyel ajándékozta meg a hallgatókat, és bizonyára még sokáig visszhangzik a klasszikus zene kedvelőinek szívében. Hosszan tartó zúgó taps közvetítette a köszönetet, élőszóban pedig Fekete Nagy László, a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiájának elnöke fogalmazta meg háláját mindazok felé, akik önzetlen támogatásukkal szolgálták a szervezetet, és teszik azt ma is testi-lelki istápolásra szoruló embertársaikért.
A május 8-án megtartott hangverseny bevételét a Szent János idősek otthona fenntartására fordítja a helyi máltai vezetőség, és ezúton is kifejezi köszönetét minden jótevőnek.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)2016. június 23.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)2016. augusztus 6.
V. Aradi Magyar Könyvnapok
„Szeressük egymást!”
A csütörtök esti irodalmi beszélgetést Böszörményi Zoltán is megtisztelte jelenlétével. Tőle származik a címben szereplő sokatmondó idézet, mellyel nagyjából össze lehet foglalni a jó hangulatú, bő másfél órás szócserét. Szerinte ugyanis még sosem volt ilyen nagy összetartás és egyetértés a helyi lapok képviselői közt, mint manapság, ez pedig mindenképp nagyszerű dolog, mert közösen jóval többet érhetünk el, mint külön-külön.
Mint a Jelen Ház tulajdonosa és az Irodalmi Jelen főszerkesztője, ő indította a beszélgetést, ráadásul csupa pozitívummal – és egy javaslattal: a Szövétnek és a Havi szemle digitális formában is elérhetővé kellene váljon, a Nyugati Jelen biztosítaná ehhez a felületet! Ezzel a jelenlévők mind egyetértettek, és érkeztek is javaslatok, hogy miként lehetne a folyóiratokat online is elérhetővé tenni anélkül, hogy ezzel egyben halálos ítéletüket is aláírnánk. A javaslatokat és a közbeékelt gondolatokat végül Szabó Péter összegezte: nem kell ismét feltalálni a spanyolviaszt, a magyarországi lapok nagy része már szembesült ezzel a problémával, és a megoldás is megszületett. Nekünk csupán a sikeresek példáját kell követnünk, hogy jó irányba haladhassunk. És amennyiben a régebbi, csak nyomtatott változatban meglévő lapszámokat is digitalizálni akarjuk, Nagy Istvánhoz bátran lehet fordulni, ő ugyanis felajánlotta tapasztalatát ezen a téren, mondván, amiben tud, bármikor szívesen segít.
Juhász Béla és Fekete Károly, a Szövétnek, illetve a Havi szemle részéről nagyszerű ötletnek tartotta a digitális publikációt. Ráadásul, az ötlet a beszélgetés folyamán bővült néhány javaslattal, például, a soron következő vagy éppen megjelent számokról a Nyugati Jelen nagyon szívesen közöl ajánlókat.
Körülbelül ekkor szólította Böszörményi Zoltánt a kötelesség, el kellett hagynia a beszélgetők körét. Zárszóként annyit mondott: „Erős közösség vagyunk, becsüljük hát magunkat! A mi sikerünk az összetartásban van, hát szeressük egymást!” Röviddel a köszöntés elhangzása után Réhon József is felszólalt, többek között a Jelen Ház összetartó erejéről beszélt. Később arra is kitért, hogy szükség lenne kritikusra is a sok író mellé: ha jókat ír, és rákoppint a szerzők orrára, csak jó irányba tereli a dolgot. Ha nem ír jót, majd a szerzők koppintnak az ő orrára. Erre a nemes feladatra azonban nem akadt jelentkező.
A beszélgetés során sok érdekes téma felmerült még: részletesen megvitatták, milyen lehetőségek merülnek fel az online publikáció esetében, kitárgyalták az összetartás és összetartozás problémáit, de szó esett általánosabb, irodalomhoz kevésbé kapcsolódó dolgokról is. Az este kellemes hangulatban találta a résztvevőket, miközben talán a jövő született meg két pohár bor felett.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)