udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1777 találat lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 1771-1777

Névmutató: Bethlen Gábor

2011. április 4.

Megkapják a támogatást a határon túli fiatalok
Néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság hétfõn az MTI-vel több, a közelmúltban megjelent sajtóhírre reagálva.
Az elmúlt napokban olyan sajtóinformációk láttak napvilágot határon túli magyar portálokon, hogy késik az oktatási-nevelési támogatás folyósítása. Az illetékes államtitkárság közleményében kiemelte: szeretnének mindenkit megnyugtatni, idén is lesz a határon túl élõ óvodások és iskoláskorúak számára oktatási-nevelési támogatás. A Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. magyarországi bejegyzése folyamatban van, ez az oka a pályázati kiírások késésének; ez elõreláthatólag pár héten belül megtörténik, és ezt követõen megjelenhetnek a pályázati kiírások - tudatták. Ismételten hangsúlyozzák, hogy bõvül a támogatottak köre, hiszen a legutóbbi törvénymódosítások nyomán lehetõvé vált, hogy az óvodások is részesülhessenek a támogatásokból. Mint írták, azon lesznek, hogy a kifizetések lehetõleg ne sokat késsenek, és mindenki megkapja a támogatást. A pályázatok kiírásáig az érintettek türelmét kérik.
A kedvezménytörvény 2002-es hatálybalépése óta biztosított oktatási-nevelési támogatások pályáztatása és odaítélése tanéves periódusban történik. A lebonyolító szervezetek a pályázatokat minden tanév második félévében írják ki. A rendelkezések értelmében a támogatás összege a kiskorúak nevelési-oktatási támogatására fejenként húszezer forint, tankönyv és taneszköz támogatására 2400 forint. E két támogatást a határon túli alap- és középfokú oktatási intézményben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató tanuló együttesen igényelheti. 2009-ben és 2010-ben a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatására 3,475 milliárd forintot terveztek be (a teljesítés tényleges adata nem ismert).
A 2011. évi költségvetési elõirányzat szerint a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása több mint ötmilliárd forintra növekedett
MTI

2011. április 5.

Oktatási-nevelési támogatás: hamarosan kiírják a pályázatot - Aki sokáig kíván élni, alapítson szórvábyiskolát
Az erdélyi szórványkollégiumok jövõjével foglalkozó konferenciát szerveztek az elmúlt hétvégén Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székhelyén. Bevezetõ beszédében Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta: az erdélyi szórványkollégiumok megtartják a közösséget, és erõsítik a magyarságtudatot. A konferencián elõadást tartó Répás Zsuzsanna magyarországi helyettes államtitkár a szórványkollégiumok további anyaországi támogatásáról biztosította a jelenlévõket, de azt is elmondta, hogy az idén sem marad el a határon túli magyarok oktatási-nevelési támogatása. Ezt erõsítette meg tegnap a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság is, amely közölte az MTI-vel: néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai, ráadásul már nem csak az iskolások, hanem az óvodások is részesülhetnek a 20 ezer forintos támogatásban.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetõje a magyar kormány új szórványtámogatási stratégiájáról kijelentette: az erdélyi szórványkollégiumok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására. Az elmúlt években elhanyagolták a szórvány kérdését, habár a szórványban élõ magyarság is része a magyar nemzetnek és kultúrának. A szórványkollégiumok egyik elõnye az, hogy magába foglalják a különbözõ közösségek egymás mellett élésének technikáit, amelyekbõl mi is tanulhatunk. Átlátható és kiszámítható támogatási rendszert kell kidolgoznunk. Az erre vonatkozó átfogó, tudatos és gyakorlati stratégia még nem készült el, az adatgyûjtési szakasz viszont már befejezõdött - mondta.
Az oktatási-nevelési támogatások kapcsán megtudtuk: az azzal foglalkozó Bethlen Gábor Alap mûködéséhez szükséges Alapkezelõ Zrt. még nem jött létre, most zajlik a bíróságon való bejegyzése. Ahogy ez a szakasz lezárul, elõkészítjük a pályázati kiírást. Idén a támogatottak körébe bevonjuk az anyaország határain kívül magyar oktatásban részt vevõ óvodásokat is. A moldvai csángók külön kategóriát alkotnak a támogatottak sorában; számukra külön programokat kell létrehozni - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A nemzetpolitikai államtitkárság tegnap közleményben reagált a határon túl megjelent sajtóhírekre, kifejtve: néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai. Ismételten hangsúlyozták, hogy bõvül a támogatottak köre, hiszen a legutóbbi törvénymódosítások nyomán lehetõvé vált, hogy az óvodások is részesülhessenek a támogatásokból.
A kedvezménytörvény 2002-es hatálybalépése óta biztosított oktatási-nevelési támogatások pályáztatása és odaítélése tanéves periódusban történik. A rendelkezések értelmében a támogatás összege a kiskorúak nevelési-oktatási támogatására fejenként 20 ezer forint, tankönyv és taneszköz támogatására 2400 forint. E két támogatást a határon túli alap- és középfokú oktatási intézményben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató tanuló együttesen igényelheti.
2009-ben és 2010-ben a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatására 3,475 milliárd forintot irányoztak elõ (a teljesítés tényleges adata nem ismert). A 2011. évi költségvetési elõirányzat szerint ez az összeg több mint 5 milliárd forintra növekedett.
Politikai akarat van, pénz kevésbé
Répás Zsuzsannától megtudtuk: a különbözõ országban élõ szórványközösségek kapcsolatát is bátorítani kell, mert egyik közösség a másik példájából tanulhat. A Románia és Magyarország között létrejött alapszerzõdés nem jelenti a felmerülõ gondok megoldását, mert erre politikai akaratra van szükség. A helyettes államtitkár úgy vélte, hogy a határmenti szórványtelepülések akár uniós pályázatok által is megoldást találhatnak gondjaikra. A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor mind a két országban komoly gazdasági gondok vannak, a magyar költségvetésbõl csak kevés pénzt fordíthatunk a határon túli magyarok, és ezen belül a szórványközösségek támogatására. A politikai akarat megvan, de a gazdasági potenciál kevésbé - magyarázta Répás Zsuzsanna.
Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója az ezredforduló utáni Erdély demográfiai folyamatairól értekezett. 2011-ben megáll a románság és a magyarság közötti arányvesztés, a számbeli csökkenés viszont nem. A demográfiai folyamatokat három tényezõ határozza meg: a természetes szaporulat, a migráció és az asszimiláció. Az erdélyi magyarság kockázati tényezõi a szórványlét és a vegyes házasságok, mivel ez utóbbiak esetében nagyobb esély arra, hogy a román szülõ adja át identitását a házasságból származó gyerekeinek - közölte a szakember, majd érdekes tényre hívta fel a hallgatóság figyelmét: a közvélemény-kutatások alapján a magyar értelmiségi családok jelentõs része 2008-ban három gyereket tervezett, míg a román értelmiségi házaspárok csak egyet.
?rték a szórvány
Bodó Barna, a Szórványtanács képviselõje a megmaradás esélyeirõl beszélve kifejtette: a szórványt hungarikumnak tartja. A szórványlétre értékként kell tekintetnünk, mivel ez a közösség a kontaktus-zónában él, amely lehetõvé teszi a két nép közötti értékcserét. A szórványban élõ magyar közösségnek pedig egészséges önismerettel és önbecsüléssel kell rendelkeznie. Ugyanakkor az anyanemzetnek felelõsséget kell vállalnia mind a szórvány, mind a tömbben élõ magyarságért - összegzett Bodó, majd azt javasolta, hogy november 15-e, Bethlen Gábor születésnapja legyen a szórvány napja. Szorgalmazta továbbá a szórványszolgálati díj megalakítását.
Vetési László szórványkutató a Mezõségben 2009. októbere és 2010. májusa között teológus hallgatók által lefolytatott oktatási felmérés eredményeit ismertette. Eredetileg 160 települést mértünk volna fel, ám pénzhiány miatt végül 76 településen valósítottuk meg a felmérését, amelynek eredménye 2356 (14 év alatti) gyermek összeírása - mondta Vetési. Ennek a felmérésnek a tanulságai a következõek voltak: folyamatosan el kell végezni a gyerekek összeírását; meg kell találni az oktatáshoz szükséges helyi humán erõforrást, az oktatási támogatást normatív alapra kell helyezni. Szóba került még az is, hogy magyarországi pedagógusok elindították már a Vasárnapi Iskola mozgalmat, amelynek keretében 50 tanár 30 településen oktatja a magyar nyelvet. Ezt erdélyi pedagógusok is felvállalhatnák - hívta fel a figyelmet Vetési.
Honlap a szórványról
Csete ?rs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója egy új honlapról számolt be. A www.szorvany.hu-t a kényszer és a szükség szülte. Az a kényszer hozta létre, hogy mi magunk továbbra is tegyünk valamit a külhoni magyar szórványmagyarságért. Pénzt adni - jelen állás szerint - nem áll módunkban, de ki tudunk alakítani egy felületet, amely róluk, a szórványról szól. Ennyit tudunk tenni értük és nekik. Másrészt a szükség hozta létre ezt a honlapot, mert a nemzeti összetartozáshoz szükség van arra is, hogy minél többen megismerjék e szó jelentését akkor, amikor minden ötödik magyar szórványhelyzetben él, távol a tömbmagyarságtól, az Anyaországtól. Mûködtetni kell egy olyan internetes felületet, amely segít abban, hogy minél több magyarországi értse meg e szó valódi jelentését, és fedezze fel maga is a szórványt, átkelve a határokon, kimerészkedve olyan területekre, ahol korántsem természetes, hogy az elsõ járókelõ magyarul ad eligazítást a helyes útirányról. Honlapunkon a szó szoros értelmében az útirányról adunk eligazítást: a szórványba vezetõ utakról, olcsó szálláshelyekrõl, hogy bátran induljanak minél többen felfedezni a szórványt, az egykori magyar falvak, városok mai valóságát. Mert lelkigondozás ez is. A szórványban élõk meglátogatása egyfajta üzenet a számukra: tudunk róluk, érdeklõdünk felõlük, számon tartjuk õket. Honlapunkon a szórványról szóló szakirodalom mellett térképekkel is segíteni igyekszünk a tájékozódást, és úgy tervezzük, hogy rendszeresen hírt adunk a jelentõsebb szórványeseményekrõl, elsõsorban az oktatásra, a magyar iskolákra, megmaradásunk bástyáira fókuszálva. Mert ma ne

2011. április 6.

Tõkés László nyomora
Nyilvános elszámolásra szólítja fel az RMDSZ-t Tõkés László európai parlamenti képviselõ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tõkés tegnapi közleményében kifejti, a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülõföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézivezérlésû kuratóriumai klientúraépítésre használták fel.
Az EMNT elnöke az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok nevében azt is követeli, hogy a román költségvetésbõl a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevõszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetõk felé is számoljon el.
Felszólítjuk az RMDSZ új vezetõségét - fogalmaz királyi többesben Tõkés -, hogy tételes formában, összegszerûen és öt évre visszamenõleg tegyék közzé, mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány, (...) mennyit fordított saját mûködésére (...), hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából (...) a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány, található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és (...) milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már korábban visszautasította Tõkés vádjait. Az RMDSZ soha nem kapott pénzt egyetlen magyar kormánytól sem. Azok az alapítványok pedig, amelyek a magyarországi támogatásokat intézték, a román-magyar kormányközi megállapodás szerint minden évben elszámoltak a pénzzel. Az ilyen rágalmakat visszautasítjuk - jelentette ki a Szövetségi Képviselõk Tanácsa ülésén Kelemen.
?j Magyar Szó-replika
Tõkés ezúttal sem mulasztotta el az alkalmat, hogy lapunkat - a budapesti kormánnyal szembeni kritikus hangneme miatt - minõsítgesse. Lapunk visszautasítja a minõsítgetéseket, és biztosítja Tõkést: a 2005 és 2009 között számunkra megítélt Szülõföld Alap-támogatásokat - amelyek arányaikban nem érték el költségvetésünk 5%-át sem - rendeltetésszerûen használtuk fel, s azokkal a pályázati szabályzatnak megfelelõen elszámoltunk.
Az ?MSZ reményét fejezi ki, hogy Tõkés hasonló figyelemmel követi a Bethlen Gábor Alap által kiutalandó támogatások sorsát is, és töretlen lendülettel figyelmeztet majd a támogatási összegeket illetõ aránytalanságokra.
Szintén a hétvégi SZKT-n kérte fel Tõkést Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-képviselõ: tisztázza a 2002-es Református Világtalálkozó, illetve az egyházi földvásárlások elszámolását. Ezen tisztázatlan elszámolások kapcsán tegnap az ?MSZ megkérdezte Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezetõ elnökét, aki viszont azzal hárított, hogy Tõkés László püspöki minõségét nem kell összekeverni európai parlamenti képviselõi minõségével. Ahogy én ismerem õt, mindennel elszámolt annak idején, de errõl a püspökséget kell megkérdezni - tette hozzá Toró.
Kovács Péter RMDSZ-fõtitkár tegnap este blogbejegyzésben reagált a Tõkés-féle közleményre. Kovács hangsúlyozza, az RMDSZ és az általa mûködtetett alapítványok az utolsó baniig, fillérig elszámoltak és elszámolnak. A folyamatos ellenõrzések során soha, semmilyen állami szerv nem talált kivetnivalót az RMDSZ pénzügyvitelében.
A fõtitkár szerint Tõkés alighanem azért rukkolt elõ ezzel az újabb támadásával, hogy elterelje a figyelmet a demokrácia-központokban, a magyarországi adófizetõk pénzén folyó pártépítési próbálkozásról.
Vajon nem azért ködösít, hogy könnyebben pazaroljon forintszázmilliókat? Vajon van még valaki, aki elhiszi azt a maszlagot, miszerint az EMNT irodáiban boldog önkéntesek hada kizárólag a könnyített honosítással foglalkozik? Senki nem teszi fel azt a kérdést, hogy vajon hány ezer, hány tízezer közpénzbõl kifizetett forintba került egy párttámogató aláírás? Vajon nem a tolvaj kiállt tolvajt? - sorolja kérdéseit Kovács.
Iskola Alapítvány helyett RMPSZ?
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) bízná meg a magyar kormány az oktatási-nevelési támogatások kezelésével - értesült a Krónika. A szervezet elnöke, a kolozsvári lapnak nyilatkozó Burus Siklódi Botond szerint Budapest még nem kereste meg õket ebben az ügyben, ám ha felkérik az RMPSZ-t, el tudnák látni a feladatot.
Mint ismert, egy korábbi román-magyar kormányegyezmény értelmében az oktatási-nevelési támogatásokat jelenleg az Iskola Alapítvány kezeli. Az alapítvány igazgatója, Nagy Zoltán korábban azt nyilatkozta: az államközi egyezmény módosítására van szükség, ha ezen Budapest változtatni akar.

?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. április 7.

A Bethlen Gábor Alap támogatja a határon túli magyarokat
A Kárpát-medencében tevékenykedõ magyar térségfejlesztési szakemberek legutóbb a kárpátaljai Antalócon találkoztak, ahol Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a magyar állam támogatásáról biztosította a hét országból érkezett részvevõket. Arról is beszámolt, hogy hamarosan megkezdi mûködését az új nemzetpolitikai elképzeléseknek megfelelõen létrehozott, a határon túli szervezetek mûködését segítõ Bethlen Gábor Alap.
Kárpátalján igencsak szükség van fejlesztésre. Ocskay Gyula, a CESCI fõtitkára elmondta, az a céljuk, hogy minél több térségfejlesztési szakembert vonjanak be a közös munkába, hálózati együttmûködésbe. Nyolcvan-száz érdeklõdõ szervezetrõl tudnak eddig.
A gazdasági szakemberek szerint nem szabad hagyni, hogy egy-egy régió jelentõsen elmaradjon, mert az magával rántja a többit is. Baranyi András, a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI CBC program igazgatója elmondta, a fejlesztésekre az Európai Unió is biztosít forrásokat.
Oláh Gyárfás, Alcsútdoboz polgármestere testvér települési kapcsolatokat szeretne kiépíteni Kárpátalján. Elsõsorban kulturális, sport és gazdasági együttmûködésre gondolnak.
Az új Bethlen Gábor Alapon keresztül a határon túl mûködõ magyar vállalkozókat és civil szervezeteket a magyar állam anyagilag is támogatni fogja. Ulicsák Szilárd elmondta, az oktatásnak kiemelt szerepe lesz. Mint mondta, korábban több minisztériumon, szervezeten át folyósították a támogatásokat, a rendszer átláthatatlan volt. A Bethlen Gábor Alap jelenti az egységesített, átlátható rendszert. Kossuth Rádió
Erdély.ma

2011. április 7.

Elszámoltatás szerepzavarral fûzserezve
Tõkés László kérésére a szomszédos országok magyar szervezeteire és intézményeire is kiterjeszti vizsgálódását az elszámoltatási kormánybiztos. Az RMDSZ brüsszeli listavezetõje, aki épp az új pártja bejegyzésén dolgozik, már hónapok óta hangoztatja az elszámoltatás kiterjesztésének szükségességét a határon túli területekre.
A mikéntrõl egyelõre semmit sem tudni, csak annyit, hogy a vizsgálódás kizárólag a 2002-2010-es idõszakot ölelné fel, holott az utolsó nagy magyarországi támogatási botrányok az elsõ Orbán-kormány utolsó heteihez fûzõdnek. Az összmagyar elszámoltatási szándék azonban nem csupán ezért érdekes és tanulságos. A külhoni elszámoltatás szerepzavart tükröz - a Tõkés Lászlóét és a magyar kormányét.
A kormánybiztosnak egyszerûen nincs hatásköre külföldön, és ennek az akciónak politikai haszna sincs a hazai választók körében. Ahhoz, hogy idehaza is nagy vihart kavarjon, Markó Bélát kellene bilincsben kísérni a Markó utcába és gyorsan kideríteni, hogy már az utca névadása sem volt véletlen.
Pusztán Tõkés kívánságának teljesítésérõl lenne szó? Aligha. Tõkés kérése nyilvánvalóan Erdélyt és az RMDSZ-t célozza. A magyar támogatáspolitika illetékesei pontosan tudják, hogy sem az RMDSZ, sem más határon túli magyar párt nem kezelt és nem osztott magyar költségvetési pénzeket; nem is kért, nem is kapott direkt támogatást egyetlen magyar kormánytól sem. Ez ugyanis államközi konfliktust, illetve a támogatott párt felszámolását eredményezhette volna. A támogatások címzettjei alapítványok, civil szervezetek voltak, és remélhetõleg maradtak mindmáig. A hazai nagy csontvázkeresõ buzgalomban ezen a területen egyetlen kis csontocska sem esett ki a szekrénybõl. Mirõl beszél akkor Tõkés, mit fog vizsgálni Budai Gyula? ?s miért épp most, hiszen Tõkés hónapok óta követeli az RMDSZ elszámoltatását?
?rdekes módon akkor került mindez terítékre, amikor a határon túli média egyre intenzívebben arról kezdett érdeklõdni, miért késik az oktatási-nevelési támogatási pályázat kiírása? A válasz egyszerû. Kétségtelenül ez a státustörvény által elõírt, személyre szóló támogatási forma a legnagyobb határon túlra kimenõ tétel, amelyet egy-egy, az adott régióban mûködõ alapítvány bonyolít le. Románia és Szlovákia esetében például államközi egyezmény rögzíti a lebonyolító szervezet kilétét, az adott állam szakhatóságai is ellenõrzik azok mûködését. Romániában egy RMDSZ-közeli alapítvány a lebonyolító. A haszon nem annyira anyagi, mint politikai. Tõkésék megkapták az állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést, de szeretnék ha az oktatási-nevelési támogatások politikai és anyagi haszna is az õ szervezõdõ pártjukhoz folyhatna be. Ám ez az államközi egyezmény miatt lehetetlen.
Az Orbán-kormánynak is jól jön mindez, mert amíg az új gumicsonton rágódnak az érintettek, addig sem kell számot adni arról, hogy a felszámolt régi támogatási struktúra helyett miért nem jött még létre az új, miért nem mûködik az oly régen beharangozott Bethlen Gábor Alap, miért álltak le teljesen a határon túli támogatások? Az érdek mellett a bosszú is munkál, úgy tûnik az RMDSZ-nek ideje komolyan vennie a Pelczné által tolmácsolt kongresszusi üzenetet. Nem tudták budapesti kézi vezérlésre állítani a legerõsebb külhoni magyar szervezetét, hát ráküldik a kivizsgálási kormánybiztost.
Csakhogy ez olyan kockázat, amelyet felelõs magyar kormány nem vállalhat fel. Nem a kivizsgálás veszélyes, hanem annak a tévhitnek a sulykolása, hogy Magyarország más államok politikai formációinak bármikor is anyagi támogatást nyújtott volna. Ezért az adott állam nyugodtan felszámolhatja a bûnös magyar pártot. ?s bár az RMDSZ ellen megy ki ez a játék, elsõsorban nem rá nézve a legveszélyesebb, hanem a felvidéki és kárpátaljai magyar formációkra. Szlovákiában és Ukrajnában sokkal rosszabb a belsõ hangulat, mint Romániában, az ottani magyar szervezetek ereje és helyzete nem hasonlítható az RMDSZ pillanatnyi erejéhez, könnyen arra ébredhet a magyar kormány, hogy nem annak ártott, akinek akart.
Gál Mária (Nagyvárad) írása a Népszavának
Népszava

2011. április 11.

Történelmi jelentõséggel bír az EMKE a magyarság életében
?jraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelõtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyûlésén az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Mûvelõdési és ?rökségvédelmi Minisztérium közmûvelõdéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erõforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetõje pedig a NEFMI Kárpát-medencei közmûvelõdésre vonatkozó elképzeléseirõl tartott elõadást. A közgyûlést követõen, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
- Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyûlés lényege - összegezte köszöntõjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsõsorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke elõtt - Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc -, akik az elmúlt húsz évben jelentõsen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendõs Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelõtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelõ programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. - ?nmagában véve is történelmi jelentõségû, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket - EMKE, EKE, EME, EGE stb. - újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közmûvelõdés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik - mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelõtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét elõtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. - Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfõiskolák mûködésében, mûemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erõs összekötõ kapocs marad. Történelmi jelentõségû szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek - mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. - A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szervezõdésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklõdést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szervezõdésnek, erõnek a támogatásával, amit a civil szervezetek mûködése jelent - tette hozzá Dávid Gyula.
Közmûvelõdés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE mûködésével. - A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szervezõdések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek - mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Mûvelõdési és ?rökségvédelmi Minisztérium közmûvelõdéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-tõl 2009-ig tartó idõszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a mûvészeti intézményeket - Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata - érintõ hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közmûvelõdés különbözõ területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetõvé teszi a magyar kultúrát mûvelõ szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idõ alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvû folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bõvítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
- Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük - tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMK?-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület mûködéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erõforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetõje beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi mûvek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebbõl 48 határon túli, amibõl 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülõföld Alap általános jogutódjaként mûködõ Bethlen Gábor Alap jelentõs segítséget nyújthat a határon túli közmûvelõdés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különbözõ térségeiben élõ magyar mûvészek kapcsolatteremtését és együttmûködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében - a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett - továbbra is nagy szükség van az amatõrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élõkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket magyarázta Dezsõ László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetõsége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József fõtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. - Nem volt menedékház, üdülõtelep, turistaösvény, pihenõhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és mûködtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyõzõdésre juto

2011. április 12.

Határon átívelõ kezdeményezések mûhelye
A Kárpát-medencében tevékenykedõ civil szervezetek rendkívül hasznos térségfejlesztési mûhelyére és tapasztalatcseréjére került sor múlt hét végén a kárpátaljai Antalócon, a budapesti székhelyû Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítõ Szolgálata (CESCI) szervezésében. Maros megyét a Pro Ruris, a Pro Provincia, az EMKE és a Pro Traditio egyesületek képviselték. A munkálatokat dr. Ocskay Gyula, a CESCI fõtitkára vezette.
Határtalanul - 20-25.000 magyarországi diák látogat határon túlra
A konferencia résztvevõit Magyarország kárpátaljai fõkonzulja köszöntötte, majd Ocskay Gyula fõtitkár elmondta, hogy bár szervezetük a közép-európai ügyek elõmozdításáért felel, a Kárpát-medence térségének fejlõdését kiemelten magyar ügyként kezelik, hiszen ezt a térképet egyazon kultúra alakította. - E mûhely keretében próbáltuk összegyûjteni a Kárpát-medence térségeiben okosan gondolkodókat, mert érdemes hálózatot kialakítanunk, hogy egymástól tanuljunk, hogy közös projekteket és ezáltal fejlõdést generáljunk - mondta a fõtitkár.
Ulicsák Szilárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a magyar kormány 1990 utáni támogatási és fejlesztési politikájáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarország sok év után felfedezte az elszakadt nemzetrészeket, az elszakadt országrészeken kialakult súlyos problémákat. Ezért olyan alapítványokat hozott létre, amelyek kiemelten a magyar oktatást támogatták, így jöhetett létre a Sapientia EMTE és a Selye János Egyetem. 2004-ben a nagy rendszerek megtörtek és bukás következett be a magyar-magyar kapcsolatokban. A támogatásokat pedig stratégia nélkül átpolitizálták. Most egységes rendszerben gondolkodnak, ezt hivatott szolgálni a Bethlen Gábor Alap, melynek forrásaiból 20-30% kerül a határon túlra. Fõ cél az oktatás-nevelés támogatása óvodától egyetemig, kiemelten a határon túli magyar egyetemek támogatása és a Határtalanul program, amely révén magyarországi diákoknak határon túli tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány kezdte, tavaly 6000 diákot utaztattak, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Idén 20-25.000 diák fog utazni. Ádám János Imre, a Nemzetgazdasági Minisztérium referense a Kárpát-medencei gazdasági térség programjáról, dr. Baranyai András az EU határain átívelõ területi együttmûködési programokról, Kajner Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium fõosztályvezetõ-helyettese a helyi termékek piacra jutásának lehetõségeirõl beszélt.
Továbblép a Székelyföldi legendárium
A Kárpát-medencébõl összesereglett civilek több jól mûködõ szervezettel és modellel ismerkedhettek meg, mint például az oszkói Hegypásztor Kör, a szabadkai Tudományi Társaság, amely a falusi vendéglátás lehetõségeit ismertette, az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társulással, illetve az ipolyszalkai élõ tájház történetével, továbbá az Ormánsági Alapítvánnyal és az itt élõ emberek gondjaival. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a hagyományos székely gyümölcsösök újratelepítési és gyümölcsfeldolgozási projektjét mutatta be. Nagy sikere volt a Székelyföldi legendáriumnak, melyet Drakula ellenében gondoltak ki, azért, hogy a székely gyerekek saját monda- és legendakincsük világában nõjenek fel. Az eddig feldolgozott 140 legendából könyv és rajzfilm is készül. A projektet, amely turisztikai elképzelésekkel is társul, Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm producere ismertette.
- Tervünk, hogy átlépjük a Székelyföld határait és a legendáriumot kiterjesszük az egész Kárpát-medencére - mondta a projekt ötletgazdája.
A konferencia résztvevõi a szerednyei borpincében ismerkedhettek meg a vidék híres boraival.
Mezey Sarolta, Népújság; Erdély.ma

2011. április 12.

Vásárhely: cenzúrázott városházi restaurálás
?jra az országos mûemlékvédõ bizottsághoz fordult Marosvásárhely egykori városházának restaurálása ügyében Lokodi Edit Emõke.
A megyei önkormányzat elnöke azt szeretné elérni, hogy a munkálatok során vissza lehessen állítani a kõbe vésett magyar királyi koronát, valamint az Árpád-ház és erdélyi történelmi családok és uralkodók - Bethlen Gábor, Rákóczi György, Borsos Tamás - címerét is. A 2008-ban kezdõdött felújítás elsõ szakaszában ugyanígy nem kerültek a helyükre a gyûlésterem 1921-ben eltávolított festett üvegablakai sem, melyeket - köztes megoldásként - a Kultúrpalota szecessziós szobájában állítottak ki. Ugyanez a sors vár a címerekre is, melyeket a budapesti Roth Miksa Múzeum munkatársai által restaurált üvegablakok mellett állítanak ki a nagyközönség számára.
A hiányosságokkal kapcsolatban a munkálatokat finanszírozó megyei tanács elnöke, Lokodi Edit Emõke elmondta, hogy még Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter mandátuma elõtt kérték a tárca illetékeseitõl a díszítõelemek visszaállítását, azonban a mûemlékvédõ bizottság tagjai akkor úgy vélték, hogy még nem jött el az ideje, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idejére emlékeztetõ személyiségek portréját visszahelyezzék. Lokodi szerint elég szomorú, hogy még mindig akadnak olyan kultúremberek, akik félnek a múlttól.
Remélem, hogy az uniós tagság elhozza majd azt az idõt is, amikor nem kell rettegnünk egymás történelmétõl, és akkor mind a vitrálisok, mind pedig az õsrégi címerek visszakerülhetnek a helyükre - adott hangot reményének a tanácselnök, aki második beadványára még nem kapott választ. Az 1908-ban, Bernády György polgármestersége alatt épült, a város jelképének számító mûemlék teljes restaurálása ügyében a prefektúra is gáncsoskodott. Annak ellenére, hogy Marius Paºcan prefektus is büszkeségének adott hangot, mivel egy ilyen csodálatos szecessziós épületben dolgozhat, nem engedélyezte a fõbejárat eredeti visszaállítását. A prefektus megtiltotta a 90-es években, építkezési engedély nélkül kihelyezett, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák eltávolítását. Így a múlt héten befejezett részleges restaurálás során mindössze az elõcsarnok falának szecessziós díszeit festették újra, az elõtér díszmárványlapjait állították helyre, megerõsítették a kocsifeljáró köveit, és megtisztították az épület homlokzatát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2011. április 21.

Magyar tanárok továbbképzõje
Nagyvárad - Magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusok számára szervezett drámapedagógiai képzést a Nidus Egyesület Nagyváradon. A négy napos ingyenes felkészítõn több mint húsz Bihar megyei magyartanár vett részt. 
Csütörtök délután zárult az a drámapedagógiai képzés Nagyváradon, melyet a Nidus Egyesület szervezett a Magyar Drámapedagógiai Társaság hathatós segítségével. A négy napos (30 órás) felkészítõn összesen huszonegy magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus vett részt több Bihar megyei tanintézménybõl, tudtuk meg az esemény fõszervezõjétõl, Lugosi Teleki Enikõtõl. ?rdeklõdésünkre elmondta, hogy a Nidus Egyesület (jelentése fészek) még 2009-ben alakult, elsõsorban azzal a céllal, hogy támogassa a szociokulturális hátránnyal rendelkezõ, tehetséges diákokat a tanulásban és a felzárkózásban. Különbözõ kézmûves mûhelyeket, öntevékeny köröket szerveztek már. Ez az elsõ olyan rendezvény, melyet a Szülõföld Alapítványhoz (ma már Bethlen Gábor Alapítvány) benyújtott nyertes pályázatnak köszönhetõen valósíthattak meg.
Dramatizált mûvek
A felkészítõn meghívott elõadóként részt vett Elõd Nóra, Kis Tibor, valamint Török László Magyarországról, továbbá Bordás Andrea és Rusz Csilla Nagyváradról. Olyan magyar szakos tanárok jelentkezhettek, akik a mindennapi közoktatásban szeretnék hasznosítani a drámapedagógia módszerét. Voltak olyan résztvevõk, akik csak most ismerkedtek meg a drámapedagógiával és olyanok is, akik már régóta alkalmazzák a munkájuk során. A négy nap során a tantervhez igazodó témákkal foglalkoztak, így terítékre került például a Légy jó mindhalálig regény, a Kõmíves Kelemenné balladája, a János vitéz elbeszélõ költemény vagy Radnóti Miklós, Ady Endre, Petõfi Sándor egy-egy verse is. Lugosi Teleki Enikõ kifejtette, hogy ezeket az irodalmi mûveket úgy dolgozták fel a továbbképzésen, hogy azokat, majd a résztvevõ pedagógusok továbbadják majd diákjaiknak az órákon. A Légy jó mindhalálig címû regény dramatizált változatában például a szereplõk azonosulhatnak Nyilas Misivel, érvelhetnek amellett, hogy kinek volt igaza a történetben, egy puzzle kirakásával megismerhetik a korabeli kollégiumi légkört is. A gyermekek számára ezáltal a regény többé már nem egy irodalmi szöveg lesz, hanem egy olyan történet, melyhez konkrét élmények fûzik. A nyelvtan elsajátítására is vannak egyébként hasonló játékos drámapedagógiai módszerek. Végül a fõszervezõ elmondta, hogy sokat köszönhet férjének, Lugosi Teleki Balázsnak, valamint kollégáinak, Rusz Csillának, Kovács Andreának és Deák Szebeni Imolának a szervezésben nyújtott segítségért. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium vezetõségének, pedig a helyszín biztosításáért tartozik köszönettel.
Mészáros Tímea
erdon.ro

2011. április 30.

12 milliárd forint a határontúli magyaroknak
Bejegyezte a Fõvárosi Bíróság a Bethlen Gábor Alapkezelõt és ezzel mindenki számára átlátható módon lehet támogatni a határontúli magyar közösségeket. Mindezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte szombaton azon a fõvárosi tájékoztatón, amelyen egy másik program, a Határtalanul! elindulását is bejelentette.
Répás Zsuzsanna államtitkár elmondta: ez utóbbi program célja, hogy minél több magyar diák megismerhesse a határon úli magyarok életét, ezért ezeket az iskolai kirándulásokat idén 500 millió forinttal támogatja az állam.
Május közepéig kiírják a pályázatokat a a Bethlen Gábor Alapkezelõ forrásaira. Ezek idén 12 milliárd forintot tesznek ki. Semjén Zsolt felhívta arra is a figyelmet, hogy a határon túli magyarok honosítása zökkenõmentesen zajlik.
Eddig csaknem 50 országból 70 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, akik közül már körülbelül 35 ezer kérelmet már el is bíráltak és a köztársasági elnöknél vár aláírásra. Folyamatos az eskütétel is, kérdésre válaszolva Répás Zsuzsanna elmondta: körülbelül ezren már hivatalosan is megkapták az állampolgárságot.
Index
Erdély.ma

2011. május 1.

A cél, hogy az iskolások eljussanak a határon túli közösségekhez
Megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása; az idei évben a közoktatási intézmények határon túli magyar kirándulásainak támogatására 500 millió forint áll rendelkezésre - jelentette be Semjén Zsolt szombati budapesti sajtótájékoztatón.
A nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes felidézte: az Országgyûlés tavaly októberben fogadott el határozatot, amelynek célja, hogy a magyarországi iskolások intézményes formában, állami támogatással jussanak el határon túli magyar közösségekhez. Távlati cél annak segítése, hogy a határon túli magyar iskolákba járó diákok intézményes és támogatott formában eljöhessenek Magyarországra - tette hozzá.
Kiemelte: a rendelkezésre álló összeget évrõl évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. Az állami támogatás most az utaknak mintegy 80 százalékát finanszírozza majd - jegyezte meg. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egyfajta katalizátorként mûködnének közre a programon keresztül.
?letre szóló barátságok köttethetnek
Ahol egyszer egy ilyen kapcsolat létrejött, ott életre szóló barátságok, személyes kapcsolatok születnek. Az a közjogi keret, amelyet az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthetõ meg, ha a társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek - mutatott rá a kormányfõ kereszténydemokrata helyettese.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a pályázatokat június 3-ig várják, az együttmûködési programok esetében pedig június 17-ig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, s aki felkészült, és szeretne határon túli magyar területre kirándulni, szeptembertõl már megteheti.
Elmondta, hogy egy diákra körülbelül 33 ezer forintos támogatási összeggel számoltak, ebbõl a szállás- és az utazási költségeket lehet állni. A pályázatokról bõvebben a www.apalap.hu oldalon lehet tájékozódni.
Semjén Zsolt elmondta még, hogy április 18-án a Fõvárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyaroknak szóló támogatásokat egybefoglaló Bethlen Gábor Alapkezelõ bírósági bejegyzése. Ezzel elhárult minden akadály a különbözõ pályázatok kiírása elõl, s a felhívások közzététele május közepéig megtörténhet - tette hozzá. Hangsúlyozta: mindenki számára átlátható módon valósulhat meg a határon túli magyar közösségek költségvetési támogatása. Az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik majd.
Országon kívüli erõk érdekeltségei is vannak
Semjén Zsolt szerint nyilvánvaló provokáció történt Gyöngyöspatán, a kormányfõ helyettese a Jobbik és az LMP pártpolitikai érdekeltségét egyaránt felvetette a történtekkel kapcsolatban. A KDNP elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kialakult helyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: többirányú provokációról van szó, amiben országon kívüli erõk érdekeltségei is vannak. ?gy fogalmazott: vannak erõk, amelyeknek az az érdeke, hogy úgy állítsák be Magyarországot, ahol kvázi polgárháborús állapotok vannak, és a cigányoknak menekülniük kell a falvakból, mert fasiszta rohamosztagok grasszálnak az utcán.
Hozzátette: nagyon komoly nemzetközi érdekcsoportok vannak, amelyeknek az az érdekük, hogy Magyarországról minél rosszabb és hazug képet fessenek. Semjén Zsolt szerint látható, hogy két kicsinyes pártpolitikai érdek is megjelenik. Az egyik a Jobbiké, a párt politikai életben való maradásához ugyanis fontos, hogy legyen cigány-magyar konfliktus, mert akkor úgy tudják beállítani, hogy problémafelvetésük és politikai eszenciájuk létfontosságú a magyar közéletben - mutatott rá. A másik oldalon úgy tûnik, az LMP is érdekelt politikailag abban, hogy ez a téma mesterségesen felturbózva kerüljön a híradásokba, és a tehetetlen állammal szemben õk az emberi jogok védelmezõiként tudnak fellépni - mondta.
Súlyos károkat okozhatnak
Rendkívüli felelõtlenség minden magyarországi, a konfliktus gerjesztésében részt vállaló párttól az ilyen típusú fellépés, nagyon súlyos károkat okoznak az országnak és a magyar-cigány együttélésnek - fogalmazott. Szélsõséges csoportok pártpolitikai provokációja, illetve bizonyos külföldi érdekeltségek háttéraknamunkája, ami történt - summázta a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese.
Ami történt, pontosan igazolja a kormányzat politikáját, az országban rendnek kell lennie, és semmiféle félkatonai szervezetek nem lehetnek, mert ezek mindannyiunk békés és normális életét veszélyeztetik - fûzte hozzá, és kiállt Pintér Sándor belügyminiszter határozott fellépése mellett.
Semjén Zsolt nem kívánta kommentálni a bíróság azon döntését, hogy nem jelent a társadalomra veszélyt vagy veszélyérzetet, amikor ilyen félkatonai jellegû csoportok megjelennek. Ez a bíró személyes felelõssége - mondta, hozzátéve: megtalálták, és ha szükséges, még határozottabban megtalálják annak a jogszabályi kereteit, hogy a törvényeket ne lehessen kijátszani. MTI/mno.hu
Erdély.ma

2011. május 2.

Idõben érkeznek a határon túlra szánt támogatások - Közlemény
A határon túli magyarság forrásait a jövõben kezelõ Bethlen Gábor Alapkezelõ Nonprofit Zrt. bejegyzése a Fõvárosi Bíróságon 2011 április 18-án megtörtént. Az Alapkezelõt a Magyar Államkincstár ezen a héten ugyancsak nyilvántartásba vette és biztosította a folyószámla megnyitását. Így a Bethlen Zrt. a többi állami céghez és államháztartási körben lévõ intézményhez hasonlóan, teljesen átlátható módon a Kincstáron keresztül bonyolítja pénzügyeit, és elhárultak az akadályok a pályázatok kiírása elõl is.
A pályázatok szakmai elõkészítése azonban már az Alapkezelõ bejegyzése elõtt megtörtént. Április 30-án indult hivatalosan útjára a Határtalanul! tanulmányi kirándulások pályázati kiírása a magyarországi iskolák számára, amelyre június 3-ig, illetve június 17-ig lehet pályázni. Az április 30-i kiírást követõ egy napon belül több mint 470 érdeklõdõ kereste fel a honlapot, így minden bizonnyal szép számmal várhatunk érvényes pályázatokat.
A Szülõföldön magyarul oktatás-nevelési pályázatok szakmai elõkészítése szintén befejezés elõtt áll. Tekintettel arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános- és középiskolai diákok valamint egyetemi hallgatók a következõ tanév szeptemberétõl jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevõ szakmai szervezetek segítségével ezt a határidõt idén is tartani fogjuk. Ennek elsõ lépéseként a pályázatot a jövõ hét folyamán a szakmai szervezetek segítségével megjelenteti a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt.
A nyártól esedékes határon túli programokra, illetve civil és szakmai szervezetek támogatására szolgáló nyílt pályázati forrásokat elõre láthatóan május közepén fogjuk kiírni. Itt is jelentõs érdeklõdésre számítunk.
Budapest, 2011. május 1.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. közös közleménye 
Erdély.ma

2011. május 3.

Oktatási-nevelési támogatások: Iskola Alapítvány helyett RMPSZ
Miközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülõföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Veress László, Kövér László, az Országgyûlés elnökének kabinetfõnöke a Szatmári Magyar Hírlapnak nyilatkozva megerõsítette a Krónika által korábban közölt értesülést, miszerint a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ mûködtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ).
Veress László a házelnök pénteken Szatmárnémetiben tett látogatása során nyilatkozott a támogatás folyósítása terén körvonalazódó szervezeti váltásról. A Krónika egyébként már néhány héttel ezelõtt megírta, hogy a magyar kormány berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az elsõ Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a Magyar Szocialista Párt hatalomra kerülése nyomán viszont a Medgyessy-kabinet 2003-tól az RMDSZ Iskola Alapítványát bízta meg a program lebonyolításával; errõl az év szeptemberében kétoldalú megállapodás is köttetett az akkor Adrian Nãstase vezette román kormánnyal.
Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány igazgatója hétfõn lapunknak elmondta, õket még nem tájékoztatta a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a tervezett váltásról, noha többször fordultak levélben Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárhoz az ügyben. Amíg nem erõsítik meg hivatalosan az információt, nem kívánom kommentálni a fejleményeket. Mivel azonban az Iskola Alapítvány nevesítve van a kormányközi egyezményben, annak felrúgása csak a két érintett, vagyis a két kormány beleegyezésével történhet - jelentette ki a Krónikának Nagy, hozzátéve: a napokban megbeszélést folytatnak a témában Répás Zsuzsannával. (Az alapítvány a tavalyi tanévben 121 712 iskolás és 5212 egyetemista pályázatát bírálta el pozitívan.)
Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke lapunknak elmondta: Budapesten folytattak már egyeztetést az ügyben, hivatalos megkeresés azonban még nem érkezett a pedagógusszövetséghez a magyar kormánytól az oktatási-nevelési támogatás folyósításának átvételérõl, az ügy hivatalossá tételéig, az ilyenkor szükséges keretszerzõdés megkötéséig pedig nem kíván nyilatkozni.
A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fõvárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövõben rendelkezõ Bethlen Gábor Alapkezelõ bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különbözõ pályázatok kiírása elõl; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. (A Szülõföldön magyarul program keretében az a határon túli szülõ jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvû képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibõvül az óvodásokra is.)
A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelõ szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleménye szerint ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai elõkészítése befejezés elõtt áll, a nyári programok pályázatait pedig elõreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következõ tanév szeptemberétõl jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevõ szakmai szervezetek segítségével ezt a határidõt az idén is tartani fogják.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. május 3.

Rosszul járnak a szülõk
A vajdaságiak, a délvidékiek vagy kárpátaljaiak ettõl a héttõl ismét pályázhatnak a magyar osztályokban tanuló gyerekeiknek járó oktatási-nevelési támogatásra, ám a romániai szülõknek továbbra sincs erre lehetõségük. Nem tisztázott ugyanis, hogy Romániában melyik szervezeten keresztül bonyolítja le a magyar kormány a pályáztatást.
A vajdaságiak, a délvidékiek vagy kárpátaljaiak ettõl a héttõl ismét pályázhatnak a magyar osztályokban tanuló gyerekeiknek járó oktatási-nevelési támogatásra, ám a romániai szülõknek továbbra sincs erre lehetõségük. Nem tisztázott ugyanis, hogy Romániában melyik szervezeten keresztül bonyolítja le a magyar kormány a pályáztatást.
A nemzetpolitikai államtitkárság vasárnap este közölte, hogy a határon túliaknak szánt összegek fölött rendelkezõ Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. a lebonyolító szervezetek segítségével a hét folyamán megjelenteti a pályázati kiírásokat.
Az oktatási-nevelési támogatások romániai kezelése eddig az Iskola Alapítvány feladata volt, ám a szervezetet Budapest nem értesítette a pályázati kiírásokról. Hetek óta sürgetjük a nemzetpolitikai államtitkárságot, hogy megtudjuk, mi történik az oktatási-nevelési támogatásokkal, de nem kaptunk választ - jelentette ki lapunknak Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány igazgatója. Tájékoztatása szerint ezen a héten tisztázzák az államtitkárság illetékeseivel, mi történik a romániai pályázatokkal, addig a kiírások biztos, hogy nem jelennek meg.
Budapest hallgatásának oka vélhetõen az, hogy a magyar kormány az Iskola Alapítvány helyett a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget (RMPSZ) bízná meg a támogatási program lebonyolításával. Ezt Kövér László magyar házelnök kabinetfõnöke, Veress László erõsítette meg a hét végén a Szatmári Magyar Hírlapnak. Csakhogy errõl a magyar kormány hivatalosan a pedagógusszövetséget sem értesítette.
Informálisan valóban volt már arról szó, hogy idén átvegyük a támogatási program lebonyolítását. Ám szerzõdést nem kötöttünk, sõt Budapestrõl hivatalosan nem is kerestek meg ebben az ügyben - nyilatkozta lapunknak az RMPSZ elnöke. Burus Siklódi Botond így kizártnak tartja, hogy a pedagógusszövetség ezen a héten kiírja a pályázatokat.
Felvetésünkre elmondta: az RMPSZ rendelkezik a program lebonyolításához szükséges infrastruktúrával. Minden erdélyi megyében van irodánk - magyarázta. Burus emlékeztetett, hogy az elsõ Orbán-kormány megbízásából az RMPSZ 2002-2003-ban már foglalkozott a támogatási program lebonyolításával.
Ha Budapest valóban az RMPSZ-re akarja átruházni a pályázati program lebonyolítását, ahhoz a román kormány beleegyezését is kell kérnie. Nagy Zoltán - aki államtanácsosként Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetjének is tagja - emlékeztetett arra, hogy 2003. szeptember 23-án kormányközi megállapodást írt alá Medgyessy Péter magyar és Adrian Nãstase román miniszterelnök a szomszédos államokban élõ magyarokról szóló törvény romániai alkalmazásáról.
A megállapodás 6. cikkelye az Iskola Alapítványt nevesíti az oktatástámogatási pályázatok lebonyolító szervezetként. Nagy Zoltán hangsúlyozta: eszerint a nemzetpolitikai államtitkárság felrúgná a kormányközi egyezményt, ha az RMPSZ-re bízná a pályázatokat. Tudtommal még nem keresték meg a román kormányt azzal a kéréssel, hogy módosítsák az egyezményt. Az RMDSZ hozzájárulása nélkül nem is lehetne módosítani - magyarázta az államtanácsos.
Nagy Zoltán szerint az Orbán-kormány nem is teheti meg, hogy egyoldalúan felrúgja a megállapodást. Az államtanácsos a kormányközi szerzõdésekrõl szóló 1969-es bécsi egyezményre hivatkozott, amelynek értelmében egy szerzõdés valamennyi részes fél egyetértésével, a többi szerzõdõ állammal történt tanácskozás után szûnhet meg, hacsak errõl másképp nem rendelkezik. Mivel a 2003. szeptember 23-i megállapodás nem tartalmaz a felmondásra/kilépésre vonatkozó rendelkezéseket, ez csakis mindkét fél egyezségével szüntethetõ meg - mondta Nagy Zoltán.
Lapunk tegnap megkereste az ügyben a budapesti illetékeseket is, ám sem a nemzetpolitikai államtitkárság vezetõjét, Répás Zsuzsannát, sem a határon túli támogatások ügyével megbízott miniszteri biztost, Ulicsák Szilárdot nem sikerült elérnünk.
Cseke Péter Tamás
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. május 4.

Meghirdették a Szülõföldön magyarul pályázatcsomagot
A Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. meghirdeti a Szülõföldön magyarul címû pályázatát a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2010/2011-es tanévre. A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés támogatása.
A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás.
Pályázók köre:
1.Nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásban részesülhet az az óvodás, aki Romániában mûködõ óvodában magyar nyelvû képzésben vesz részt.
2.Nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásban részesülhet az az általános és középiskolás tanuló, aki Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesül, mivel a lakóhelyéhez tartozó, napi bejárással elérhetõ oktatási intézményben nincs magyar nyelvû tagozat. Azok a nappali tagozatos középiskolás tanulók, akik a pályázat benyújtásának határidejéig - 2011. június 30-ig - 18. életévüket betöltötték, egyedi elbírálással részesülhetnek a támogatásban.
3.Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ
felsõoktatási intézményben alapfokú vagy magiszteri tanulmányait magyar nyelven folytatja.
Pályázatból kizárandók köre:
1.aki nem tesz eleget a pályázati felhívás feltételeinek;
2.aki pályázatát a megadott határidõn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a
felszólításban szereplõ határidõn belül sem pótolja a hiányosságokat.
Pályázható támogatás összege és jogcíme:
A. NEVEL?SI, OKTATÁSI TÁMOGATÁS - 20.000 Ft-nak megfelelõ RON összegû nevelési, oktatási támogatásban részesülhet az a tanuló és óvodás, aki romániai alap- vagy középfokú oktatási intézménybe vagy óvodába jár, és magyar nyelven tanul. A fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai egyéni elbírálás alá esnek.
B. TANK?NYV- ?S TANESZK?Z TÁMOGATÁS - 2.400 Ft-nak megfelelõ RON összegû tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhet az a tanuló és óvodás aki romániai alap- vagy középfokú oktatási intézménybe vagy óvodába jár, és magyar nyelven tanul. A fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai egyéni elbírálás alá esnek. C. HALLGAT?I TÁMOGATÁS - 2.800 Ft-nak megfelelõ RON összegû támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben, vagy részben magyar nyelven folytatja.
Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatások együtt pályázhatók, egy pályázati csomagban. A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot. A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint a pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejûleg is elnyerhetõ.
A támogatás a 2010/2011-es tanévre egy alkalommal igényelhetõ.
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. május 4 - június 30. (postabélyegzõ dátuma) A hiányosan beadott pályázatok hiánypótlását a hiánypótlásra való felszólítás átvételétõl számított 15 napon belül be kell küldeni a pályázati irodáknak.
A pályázás módja:
A pályázatokat csak a Pályázati Iroda által kidolgozott adatlapon lehet benyújtani. Az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek: - megfelelõen kitöltött pályázati adatlap; - kötelezõen csatolandó mellékletek, úgy mint:
a.) a törvényes képviselõ személyazonosító okiratának fénymásolata;
b.) a tanuló/óvodás születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata;
c.) a tanuló/óvodás iskolalátogatási / óvodalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/ tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését.
d.) a moldvai magyarok magyar tannyelvû oktatásban való részvétele esetében,
iskolai magyar óra látogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Szeret-Klézse Alapítvány által kiállított magyar tannyelvû oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya.
A C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek:
- megfelelõen kitöltött pályázati adatlap;
- kötelezõen csatolandó mellékletek, úgy mint:
a.) a pályázó személyazonosító okiratának fénymásolata;
b.) a hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely tartalmazza az adott tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését, vagy a magyarul hallgatott tárgy(ak) nevét.
A megítélt támogatási összeg banki átutalással történik, melyrõl postai úton kap tájékoztatást.
Lebonyolító szervezet: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
530241 Csíkszereda, Tapolca utca 20. Tel/fax: 0266 371377 E-mail: [email protected]
Pályázatok benyújtásának módja:
A pályázatot postai úton, ajánlott levél formájában 1 (egy) eredeti példányban, zárt borítékban kell benyújtani a következõ címre:
Teleki Oktatási Központ
545500 Szováta, Rózsák útja 147., Pf.1
Pályázati adatlapok beszerezhetõk a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége irodáiban, az RMPSZ területi képviselõinél, vagy letölthetõk a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról.
Pályázat elbírálási és eljárási rend:
A beérkezett pályázatokról a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ellenõrzés és feldolgozás után javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt-nek, aki döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény alapján a Bizottság elé terjeszti.
További tájékoztatás az RMPSZ irodájától kérhetõ a 0266371377, a Teleki Oktatási Központtól a 0265570725 számokon, vagy a külön ebbõl a célból elindításra kerülõ, 2011. május 15-tõl ingyenesen hívható, 0800800395 számon kérhetõ.
* * *
A pályázati ûrlapoknak a jogosultakhoz való eljuttatásáról megkérdeztük a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnökét, Burus Siklódi Botondot:
- Idén lesznek-e az elõzõ évekhez hasonló módon kiosztott formanyomtatványok?
Burus Siklódi Botond:
- Természetesen idén is eljuttatjuk a pályázati csomagokat az iskolákba, akárcsak a korábbi években, és számítunk pedagóguskollégáink jóhiszemû együttmûködésére.
Minél rövidebb idõn belül igyekszünk eljuttatni a csomagokat a helyszínekre, hogy az érdeklõdõk kellõ idõben benyújthassák pályázataikat.
Addig is türelmüket kérjük, aki pedig nagyon igyekszik (türelmetlensége érthetõ!), azt/azokat arra kérjük, hogy a pályázati adatlapot a honlapról letöltve majd teljes körûen kitöltve és a kötelezõ mellékletekkel ellátva postán juttassa el a Teleki Oktatási Központ honlapon megadott címére.
Erdély.ma

2011. május 4.

Az RMPSZ váltja az Iskola Alapítványt?
Miközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülõföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a magyarul (is) tanuló diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Az Országgyûlés elnökének kabinetfõnöke úgy tudja, a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ mûködtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ). Erre azért is van szükség, mivel az RMDSZ számos esetben és sok helyütt saját népszerûsítésére, kampányfogásként használta a magyarországi támogatás folyósítását. Az igénylõ ûrlapokat a párt székházaiban lehetett beszerezni vagy a párt aktivistái osztogatták, a magyarok lakta vidékeken - különösen a szórványban és az eldugottabb településeken - az emberek úgy tudták, hogy ezek a többnyire jelképes összegek az RMDSZ-tõl jönnek. Az új magyar kormányzat nem kívánja egyik vagy másik romániai politikai szervezetet elõnybe hozni azáltal, hogy a magyar adófizetõk pénze fölött diszponálhat.
Az RMDSZ sajtója és az Iskola Alapítvány nyilatkozatháborút indított az Orbán-kormány ellen e támogatás ürügyén is, mondván, nincs semmi ok arra, hogy elvegyék a párt alapítványától ezen összegek folyósításának lehetõségét. Ráadásul szerintük kormányközi egyezmény kötelezi Budapestet arra, hogy az ebben nevesített Iskola Alapítványnak adja ezt a jogosultságot. A nemzetpolitikai államtitkárság felrúgná a kormányközi egyezményt, ha az RMPSZ-re bízná a pályázatokat. Az RMDSZ hozzájárulása nélkül nem is lehetne módosítani ezt - szögezte le a pártsajtónak Nagy Zoltán alapítványi igazgató, aki nem mellékesen Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett államtanácsosként van fizetve. Ez alig burkolt utalás arra, hogy diplomáciai vita származhat abból, ha Budapest elveszi az RMDSZ-tõl a forintmilliók kezelését.
A kormánypárti magyar média úgy tudja, hogy a kabinet berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az elsõ Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a diáktámogatás bevezetése is annak köszönhetõ, az MSZP és az SZDSZ hatalomra kerülése után bízta meg a Medgyessy-kabinet az RMDSZ Iskola Alapítványát a program lebonyolításával.
A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fõvárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövõben rendelkezõ Bethlen Gábor Alapkezelõ bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különbözõ pályázatok kiírása elõl; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. A Szülõföldön magyarul program keretében az a határon túli szülõ jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvû képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibõvül az óvodásokra is. A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelõ közleménye szerint már ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai elõkészítése befejezés elõtt áll, a nyári programok pályázatait pedig elõreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következõ tanév szeptemberétõl jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevõ szakmai szervezetek segítségével ezt a határidõt az idén is tartani fogják.
Reggeli ?jság (Nagyvárad)

2011. május 6.

Zavarja az RMDSZ-t, hogy az RMPSZ kezeli az oktatási támogatásokat
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) - elfogadva a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. felkérését - vállalja a 2010-2011-es tanévben a Szülõföldön magyarul pályázati folyamat lebonyolítását - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ újonnan megválasztott elnöke, illetve Lászlófy Pál, a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke.
Mint hangsúlyozták, csupán a lebonyolításban vállalnak szerepet, eljuttatják a pályázati csomagokat a megfelelõ helyekre, begyûjtik és ellenõrzik azokat, majd javaslatot tesznek a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt.-nél, a pályázatok elbírálását és a támogatások kiosztását pedig már ez utóbbi végzi.
Lászlófy Pál azért tartotta fontosnak többször is megemlíteni, hogy a kifizetésekkel nem õk foglalkoznak, mivel õk csak mûködési támogatásban részesülnek, és maga a pályázati folyamat sikeres lebonyolítása inkább erkölcsi sikert fog számukra jelenteni. Ez a feladat erkölcsi felelõsség, és csak erkölcsi sikerünk lehet - fogalmazta meg Lászlófy, aki szerint ez a feladat a szervezet megerõsödésében is nagy szerepet játszhat. A pályázat lebonyolításában egyébként már van tapasztalata a pedagógusszövetségnek, hiszen 2003 elõtt két évig tevékenykedett ezen a területen, mielõtt megszûnt a megbízatásuk, mivel a 2002-ben hatalomra került MSZP-kormány az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítványra bízta a feladatot.
RMDSZ-es ágálás
Az RMDSZ így érthetõ módon ellenzi a magyar kormány döntését, amelyet szerdán Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes személyesen közölt Nagy Zoltánnal, az Iskola Alapítvány igazgatójával. Kelemen Hunor csütörtökön a Krónikának politikai lépésként értékelte, hogy immár nem a szövetség szervezete kezeli az oktatási-nevelési támogatást, további kérdésünkre azonban azt már nem nevezte politikai gesztusnak, hogy 2003-ban a Nãstase- és a Medgyessy-kormány éppen a pedagógusszövetségtõl irányította át a program lebonyolítását az Iskolához. Az RMDSZ elnöke szerint amikor két miniszterelnök aláír egy megállapodást, azt lehet politikai egyezségnek nevezni, emlékeztetett azonban, hogy 2002-ben egy hasonló, Adrian Nãstase és Orbán Viktor szentesítette kormányközi megállapodás alapján lehetett igényelni a magyarigazolványt.
Szakmailag nehezen lehet indokolni a megállapodás felrúgását, hiszen az Iskola Alapítvány kifogástalanul bonyolította le a programot. Egy kormányközi megegyezés egyoldalú felbontása nemzetközi jogszabályokba ütközne, másrészt ehhez hozzá kell járulnia a román kormánynak is, amelynek, ne feledjük, tagja az RMDSZ is - jelentette ki Kelemen, hozzátéve: ha a magyar kormány a Nãstase-Medgyessy-paktumot kikerülve bízná az RMPSZ-re az ösztöndíjak folyósítását, akkor megtörténhet, hogy a támogatások adókötelesek lesznek Romániában, ugyanakkor a program a személyi adatgyûjtést szabályozó szigorú feltételeknek sem felelne meg.
Az óvodásoknak is jár támogatás
Az idei támogatások kapcsán Burus-Siklódi Botond elmondta, bár késett a pályázat kiírása, mindenkinek lesz lehetõsége bekapcsolódni, senki nem fog sérülni jogaiban. Az idei évtõl ugyanakkor szeretnék komolyabban venni az ellenõrzést, hiszen elõfordulhat, hogy valakik hamis adatokkal pályáznak, így szúrópróbaszerû ellenõrzéseket iktatnak be ezek kiiktatására. ?jdonság továbbá, hogy idéntõl a nevelési, oktatási támogatásra (20 000 Ft), valamint a tankönyv- és taneszköz-támogatásra (2400 Ft) nemcsak az iskolások, hanem óvodások is pályázhatnak, de szintén benyújthatnak ûrlapot hallgatói támogatásra (2800 Ft) azok az egyetemisták, akik Románia valamely felsõoktatási intézményében magyarul tanulnak. Egyéni elbírálásban részesülnek azok a diákok, akik még középiskolások, de már betöltötték a 18 évet, valamint a fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesülõk. Lényegi változás a pályázók szempontjából nem történt, csupán a postacím, ahová pályázataikat továbbítaniuk kell - mutatott rá az RMPSZ elnöke. Idéntõl ugyanis a szervezet Teleki Oktatási Központjába várják az ûrlapokat, Szovátára.
Idén 30-40 ezer óvodás, 120-125 ezer iskolás és mintegy 6-7 ezer egyetemi hallgatói pályázat benyújtására számítanak. A pályázati ûrlapokat a remények szerint május 15-éig valamennyi tanintézetbe eljuttatják, de már most is elérhetõ az RMPSZ honlapján, valamint a www.szulofoldonmagyarul.ro oldalon. A pályázatok leadási határideje június 30., a támogatások kiosztására szeptemberben kerülhet sor.
A pályázatot postai úton, ajánlott levél formájában, egy eredeti példányban, zárt borítékban kell benyújtani a következõ címre: Teleki Oktatási Központ, 545500 Szováta, Rózsák útja 147., postafiók 1. További tájékoztatás az RMPSZ irodájában a 0266-371377-es, a Teleki Oktatási Központban a 0265-570725-ös telefonszámon, vagy a külön ebbõl a célból mûködtetett, a Romtelecom hálózatában ingyenesen hívható 080080039-es számon kérhetõ. (Bankszámlára küldik a pénzösszegeket. 5-6 milliárd forintos támogatással számol idén a magyar kormány - közölte Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a program meghirdetését követõen. A forrásokat koordináló Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. vezetõje elmondta, szeretnék a jelenlegi rendszert modernizálni. Eddig a támogatásokat jelentõs arányban, például Erdélyben 80 százalékban, készpénzben fizették ki, s a járulékos és postaköltség, illetve az egyéb lebonyolítói költségek elérték a 10-30 százalékot. Ezt ötmilliárdos támogatásnál, átlag húsz százalékkal számolva több mint 500 millió forintot tett ki. Azt szeretnék, ha az érintettek közvetlenül, bankszámlára kapnák meg a támogatásokat, ezért tárgyalásokat folytatnak, hogy minél kedvezõbb feltételek mellett, akár ingyenesen bankszámlát nyithassanak a támogatási összeg fogadására, ami mellé ingyenesen bankkártya is járna, s az utalás is térítésmentes lenne. A magyar államháztartásnak nem érdeke, hogy külföldi postai szolgáltatásokat finanszírozzon - jegyezte meg Ulicsák, hozzátéve: az új rendszer akár már õsztõl, az új iskolaévre, a támogatások utalására életbe léphetne.)
Forró Gyöngyvér, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. május 7.

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (.) komoly küldetésû nemzetnek fõként a valóra kell törekednie, tudományban és mûveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (.) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe - hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat elsõ elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett idõszerûségébõl.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektõl a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezetõ tanulmányban Romsics Ignác a magyar - és ezen belül az erdélyi - historiográfia történeti elemzését adja, ezt követõen hazai és magyarországi szerzõk jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kõváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
Twitteratúra: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzõkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentõsebb mûvek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. ?k nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet címû klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdõdik: Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menõ film, ha az ember drogokon él. Dosztojevszkij Bûn és bûnhõdése a Twitteren így indul: A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán.
Ízelítõ
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár - Katalin és Jenõ - képeinek bemutatására, Hegedûs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az ?let-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * ?rök igazság, hogy egy mûvészrõl teljes képet csak egy gyûjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerõs. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minõséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévõ 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkû gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912-1999) festõmûvész Pogány ?. Gábor mûvészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András mûvészettörténész találta meg Budán, meglehetõsen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserû és õszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késõi Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tûnõ elemekkel történõ átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt - ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról - Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a mûalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erõteljes vonalaival, kompozícióival az ember és mûvének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerûsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI-XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminõt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzõn. Báthory Zsigmondot az olasz léhûtõk, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézõk egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevû bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Mûvészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

2011. május 11.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének közleménye
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 2011. május 4-én felkérést kapott a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt-tõl az általuk meghirdetett Szülõföldön magyarul címû pályázat lebonyolítására. A pályázat óvodások és iskolások nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatására, illetve hallgatói támogatás igénylésére vonatkozik.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 20 éve a magyar tannyelvû óvodai, elemi és középiskolai oktatás szakmai, érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Négy területi oktatási központtal (a csíkszeredai Székelyföldi, a szovátai Teleki, a kolozsvári Gál Kelemen és a nagyváradi Partium) és 16 megyei szervezettel fogja át az ország magyar tannyelvû oktatási intézményhálózatát. Céljai közé tartozik a romániai magyar tannyelvû oktatás minõségi fejlesztése; pedagógusainak széles körû, igényes és magas szintû továbbképzése. 
Az RMPSZ a 2002-ben induló Szülõföldön magyarul támogatás pályázatának elsõ lebonyolítója volt, fejlett infrastrukturális háttere és adatbázisa megfelelõ az idén meghirdetett pályázat lebonyolításához is. A 2010-2011-es tanévre vonatkozó Szülõföldön magyarul nevelési, oktatási, tankönyv és taneszköz támogatás pályázati csomagját (a kinyomtatott pályázati adatlapot és pályázati útmutatót tartalmazó, a pályázati iroda címével ellátott válasz- borítékban) szövetségünk megyei szervezetei bevonásával juttatja el az érintett pályázókhoz. A megyei szervezetek maguk alakítják ki azt a stratégiát, amely által a leggyorsabban és a leghatékonyabban tudják kézbesíteni a pályázati adatlapokat. Errõl értesítik az érdekelteket. 
A pályázati adatlap letölthetõ a www.rmpsz.ro vagy a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapokról is.
A kitöltött pályázati adatlapot a szükséges mellékletekkel a pályázó szülõ a Teleki Oktatási Központ címére küldi be postai úton, ajánlott levélben (scrisoare recomandata) legkésõbb június 30-ig(postabélyegzõ dátuma). Postacím: 545500 Szováta, Rózsák útja, 147. sz.
Az adatokat ott összesítik, és továbbítják a pályáztatónak. Az RMPSZ tehát csak a pályázat lebonyolításával foglalkozik, nem osztja szét a támogatási összeget a jogosultaknak sem postán, sem banki átutalással.
A benyújtott pályázatok alapján a támogatás elnyerésérõl és a kifizetés módjáról a kiíró Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt dönt. Errõl postai úton értesíti a pályázókat.
Erdély.ma

2011. május 11.

Hivatalosan magyarul
Dicsõszentmártonban indult tegnap a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Hivatalosan magyarul képzéssorozata, mely május 10-27. között zajlik Maros megye kiemelt központjaiban. Szerdán Kerelõszentpál, csütörtökön Ákosfalva, majd Erdõszentgyörgy, Körtvélyfája, Nyárádszereda, Szászrégen, Mezõpanit és Szováta a következõ állomások. A dicsõszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes termében 22-en voltak jelen a Kis-Küküllõ menti városban és vonzáskörzetében levõ helyhatóságok képviselõi, ügyintézési szakemberei.
A képzéssorozat célcsoportját elsõsorban, de nem kizárólagosan, az önkormányzatok adminisztratív dolgozói, valamint a helyi tanácsok képviselõi és a közigazgatási intézmények közjegyzõi alkotják. A cél: tudatosítani a kétnyelvûség fontosságát és annak - a magyar közösség jövõjét érintõ - hosszú távú elõnyeit, serkenteni a magyar nyelvhasználatot az önkormányzatoknál, növelni a magyar nyelven is elérhetõ ügyiratok és formanyomtatványok számát, valamint azok használatát.
A képzések egyik fõ tematikája a nyelvi jogi háttér bemutatása, a közigazgatási intézmények ügyintézésében használatos kétnyelvû formanyomtatványok, valamint a használatukhoz kapcsolódó ügyrend kialakítása, második tematikája a hivatalos közügyek megvitatása és a nyilvánosság tájékoztatása kapcsán használatos nyomtatványok magyar nyelvre történõ fordítása és használata.
A program olyan gyakorlati ismereteket (best practice) biztosít, amelyek más megyék számára is hasznosak lesznek, és amelyek más közigazgatási egységek általi átvétele tovább erõsíti majd a magyar anyanyelv-használattal kapcsolatos jogok gyakorlatba ültetését, a magyar nyelvhasználatnak a közigazgatásban való alkalmazását. A példákhoz való nyilvános hozzáférését a CEMO honlapján keresztül biztosítják.
A projekt támogatója a Bethlen Gábor Alap (Szülõföld Alap) ?nkormányzati Együttmûködési és Informatikakollégiuma, együttmûködõ partner a Maros megyei RMDSZ. A képzés trénerei és elõadói a CEMO munkatársai, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvész szakembere, valamint a kolozsvári székhelyû Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Bõvebb információk az [email protected] e-mail címen.
(b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 1771-1777




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék