udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1480 találat lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 1471-1480

Névmutató:

2007. november 29.

Markó Béla nem szokott butaságokat nyilatkozni. Most viszont azt tette, mondván, ha Tőkés László nem jelölteti magát, az általa kapott több mint három százaléknyi szavazat is az RMDSZ-nek jutott volna. Ha nincs a konkurencia, a veszély, hogy a romániai magyarság képviselet nélkül marad, még a tradicionális RMDSZ-szavazók sem mozdultak volna meg ekkora arányban. Magyarán: az egymagában versengő RMDSZ nem érte volna el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Amennyiben Tőkés László elfogadta volna a felkínált helyet a szövetség listáján, a szavazatok aránya sokkal kevésbé növekedett volna, a radikális Tőkés-pártiak ugyanis a kiegyezésben árulást láttak volna. Az érvényesülni képes ellenzék létrejöttével az RMDSZ a többség számára hitelképesebb lett. A Fidesz Szász Jenő minden törekvése ellenére sem került olyan pozícióba, hogy hatalmi tényezőként megvethesse a lábát a térségben. Az europarlamenti választások egyik nagy győztese kétségkívül Tőkés László püspök. Fennáll annak a lehetősége, hogy az uniós parlamentben zajló heves gazdasági, politikai viták rövid időn belül ledarálják a parlamenti politizálásra alkalmatlan püspököt. Az újságíró szeretné, ha személyében méltó képviselőre lelne az erdélyi magyarság. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Strasbourgi perspektívák. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2007. november 30.

Székelyudvarhely egyik legfájóbb pontja még mindig a Cserehát, ahol a hatalmas épületben immáron tíz éve a fogyatékos gyerekek helyett román görög katolikus apácák élnek. A történetnek nincs vége: december 5-én újabb tárgyalásra kerül sor. Hegyi Sándor református tiszteletes szerint, aki idén tizedik alkalommal szervez Csereháti Napokat, kemény átjátszás történt, Szász Jenő polgármester szerint az épület még mindig eszköz a román nacionalisták kezében. Székelyudvarhely önkormányzata 1993-ban bérbe adott az akkor még lakatlan Csereháton a svájci Basel Hilft segélyezésekkel foglalkozó alapítványnak egy jókora területet, melyre a környékbeli fogyatékos gyerekeknek kisegítő iskola építését tervezték. Ferenczy Ferenc, a város akkori polgármestere 1994-ben találkozott Cyrill Bürgellel, a Basel Hilft képviselőjével, aki a Szeplőtelen Szív Kongregáció, vagyis egy görög katolikus apácarend nővérének társaságában érkezett. Tíz nap múlva levelet kapott a polgármester, amelyben Bürgel közölte: nem fogyatékos otthon, hanem a kongregáció épülete lesz a csereháti ingatlan. A város és vezetése rádöbbent: tenni kell valamit, ha nem, elveszítik a csereháti épületet. Ferenczy számtalanszor Svájcba utazott, a városi tanács pedig arról döntött, hogy egyoldalúan felbontják a szerződést az alapítvánnyal. 1996-ban a csereháti ügy miatt Ferenczy elveszítette a választásokat, közben számos kormányváltás is történt, mindegyik a maga során igazított egyet a történeten, de végső megoldás nem született. A csereháti probléma 1997-ben, vagyis tíz évvel ezelőtt csúcsosodott. Májusban az apácák igyekeztek beköltözni az épületbe, az udvarhelyi tiltakozók viszont megakadályozták a jogtalan birtokbavételt. Azután 1997 decemberében, Remus Opris kormányfőtitkár látogatását kihasználva, kétnapos „ostrom” után, kilencedikén kommandósok segítségével bevették az épületet. Pert per követett, a városi tanács Csereháti Bizottságot alakított, Szász Jenő új polgármester pedig abban bízott, hogy a magyar-román csúcstárgyalások eredményhez vezetnek. Az Udvarhelyi Híradó 2000. május 23-án „Miénk lesz a csereháti iskola” címmel azt írta, hogy Szász Jenőt Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára arról biztosította, hogy megvan az udvarhelyiek számára a visszavásárláshoz szükséges pénzösszeg. Szász utólag úgy érvelt, ha 2002-ben a Fidesz nyeri a választásokat, akkor a pénzt is megkapják. Ezután a csereháti ügy javarészt a tárgyalótermekben folytatódott. Udvarhelyt Eckstein-Kovács Péter, Hajdú Gábor és Kincses Előd ügyvédek képviselték a különböző perekben. Elmondta, még mindig az a per van folyamatban, amelyet Eckstein-Kovács Péter kezdett el, majd miután kisebbségi miniszter lett, ő vette át. Ebben a székelyudvarhelyi tanács megtámadta a koncessziós szerződést, amit az Aris Industrie-val kötött, és megtámadta az ajándékozási szerződést is. Jelenleg sincs a hatalmas épület teljesen belakva. Mindössze tizenegy apáca tevékenykedik benne, többek között egy óvodát működtetnek. Az épületben a román Marin Preda Líceum bentlakása is helyet kapott. Hegyi Sándor református lelkész azt fájlalja, hogy az udvarhelyiek közömbösek lettek a közügyek iránt, így a csereháti eseményeket is lassan elfelejtik. /Máthé László Ferenc: Tíz éve költöztek be az apácák a Cserehátra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 30./

2007. december 1.

Frunda György helyett Winkler Gyula megy az Európai Parlamentbe. A szenátor azért lépett vissza, mert úgy döntött: előnyösebb, ha az Európa Tanácsban folytatja tevékenységét, ahol hamarosan felajánlják neki a jogi bizottság elnöki tisztségét. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: elemezni fogják az EP-választásokon elért eredményeket, azon területi szervezetek vezetőitől, ahol az RMDSZ gyengén szerepelt, elvárják, hogy mondjanak le vezető tisztségükről. Az udvarhelyszéki szervezet Verestóy Attilával az élen máris eleget tett a felszólításnak. Ami pedig a Toró-ügyet illeti: a képviselőtől azért válnának meg, mert valótlanságot állított – hangoztatták az RMDSZ vezetői. Győzelemnek tekinti az RMDSZ az EP választásokon elért eredményeket, ez azt jelenti, hogy a romániai magyarság többsége továbbra is bízik a szövetségben – jelentette ki kolozsvári sajtóértekezletén Markó Béla. Arra a kérdésre, miszerint folytatják-e a tárgyalásokat az ellenzékkel, Markó úgy vélekedett: jó volna tudni, hogy mégis kivel kell leülni ahhoz, hogy a tárgyalás eredményes legyen. Tőkés Lászlóval, Szász Jenővel vagy esetleg a Fidesszel? Ki a legmegfelelőbb, legszavahihetőbb partner? – tette fel a kérdést Markó. Befejeződött a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülése. A SZÁT javasolja az alsó-háromszéki és felső-háromszéki szervezet elnökeinek is, hogy mondjanak le tisztségükről. /Nagy-Hintós Diana: Frunda György helyett Winkler Gyula megy az EP-be. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2007. december 1.

Nem Székelyföld területi autonómiája, hanem a politikai pluralizmus megteremtése a bejegyzés előtt álló Magyar Polgári Párt első számú célkitűzése – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. A székelyudvarhelyi polgármester leszögezte: bár a Magyar Polgári Párt programjában szó szerint nem jelenik meg a székelyföldi területi autonómia, a regionalizmus, szubszidiaritás, erős önkormányzatiság révén belefoglalták a dokumentumba. Az MPP megalakulásának fő célja azonban a választás szabadságának biztosítása, és – mint a Tőkés Lászlóra leadott szavazatok bizonyítják – erre reális igény van a magyarság körében – állította Szász. /Farcádi Botond: Szász Jenő: Nem az autonómia a prioritás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 1./

2007. december 3.

Magyar–magyar integráció megy végbe az európai egyesülés kapcsán – mondta Tőkés László EP-képviselő december 1-jén Budapesten, a tiszteletére rendezett ünnepségen. A politikus szerint a Fidesz és a KDNP nagy kockázatot vállalt, hogy őt támogatta, de megerősödve kerültek ki ebből a kockázatvállalásból – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta: a Fidesz elnökségének döntése alapján támogatta a párt Tőkés Lászlót, és EP-képviselőik is kampányoltak a református püspök mellett. Szász Jenő, az SZNT alelnöke szerint a választás szabadsága erősíti a közösségeket. Toró T. Tibor hangsúlyozta: szép győzelem után vagyunk, ezután nem mehet úgy a világ, mint november 25-e előtt, többszörös összefogásra van szükség a jövőben. Martonyi János, a Szabad Európa Központ vezetője az „összmagyarság hősének” nevezte Tőkés Lászlót. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke szerint Tőkés László személyében egyaránt méltó képviselője lesz a határon túli és a magyarországi magyaroknak is Brüsszelben. /Tőkés László sikerét ünnepelték Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./ Tőkés szerint áttörésre van szükség a magyar politikai közéletben és a politikában. Újra szükség lenne az önbizalommal teli, reményteljes politizálásra, ez érlelődik Erdélyben és Magyarországon is. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint ellenfeleik minden vádja visszahullott a saját fejükre, így például az a vád, hogy a magyarországi politikusok beleavatkoztak a romániai választásokba, az ellenfeleknek nem sikerült diszkreditálni a szabad választás eszméjét sem. /Tőkés László: magyar–magyar integráció. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

2007. december 3.

Szász Jenőék miért hagyták ki pártjuk programjából az autonómiát? – kérdezte Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa. Zajlik az europarlamenti választások kiértékelése, a következtetések levonása. Kissé rejtélyesen lemondott a politikához és a törvényhozáshoz is értő euroképviselő: Frunda György. Helyette Winkler Gyula megy Brüsszelbe, miniszteri tisztségétől vélhetően megkönnyebbülve vált meg. /Ágoston Hugó: Advent ösvényein. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

2007. december 5.

Szász Jenőék és Tőkés Lászlóék „eszméiből és programjaiból” hamar elszivárgott az autonómia, állította Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa. A Demokrata Párt baloldali volt, majd hirtelen jobboldaliakká váltak, és az Európai Néppártnak ez megfelelt. A Liberális Demokrata Párt magát tartotta a romániai liberalizmus igazi letéteményesének, majd jobboldaliak lettek. /Ágoston Hugó: Szakadárszerelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./

2007. december 6.

Simon Judit, a lap főmunkatársa nevetségesnek tartja Tőkés Lászlót: jót lehet derülni, hogy Tőkés László felajánlotta az intézményi együttműködést Traian Basescunak. Melyik intézmény melyikkel? Továbbá: Tőkés püspöknek van illetve lehet „pártja”, de csak idézőjelben, ha Szász Jenő felajánlja a Magyar Polgári Párt elnökségét a püspöknek. „Az úgynevezett erdélyi magyar jobboldalon belüli hegemónia-harcok ismeretében borítékolható: nem fogja felajánlani. ” „A románok kövessék Basescut, a magyarok Tőkést. Ők ketten és népük majd a püspök javasolta román-magyar kerekasztal-tárgyalásokon eldöntik mi a jó” – írta Simon Judit. /Simon Judit: Tőkés a magyarok Basescuja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./

2007. december 6.

A három évvel ezelőtt, 2004. december 5-én a kettős állampolgárság kérdésében eredménytelenül végződött népszavazásról tartottak megemlékezést In memoriam: december 5. címmel december 5-én Budapesten, a Polgárok Házában.,,Azért gyűltünk össze, hogy felmutassuk a mi konok hűségünket az egy és oszthatatlan magyar nemzet iránt” – nyitotta meg az ünnepséget Hende Csaba, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke, fideszes politikus. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy három évvel a népszavazás után ,,legalább három tapasztalattal lettünk gazdagabbak”: a magyarországi politikai, szellemi elit túlnyomó része ma már nem ellenzi a kettős állampolgárságot; a vajdasági magyarság az őt sújtó, aránytalanul nagy csapások ellenére csak kismértékben fordult el az anyaországtól; valamint a magyar–magyar viszonyrendszerben korszakváltás zajlik. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere beszédében úgy fogalmazott: ,,2004. december 5-től ismét szégyen lett magyarnak lenni itthon, és még nagyobb szégyen határon túl. A szabadkai piacon, ahol azóta bátrabban ütnek arcon, Kárpátalján, ahol elszállt talán a legeslegutolsó, Európához fűződő remény, és Erdélyben, ahol a tolakodó idegenség joggal hivatkozik arra, hogy hazátlanok vagytok, magyarok. ” ,,December 5-én Kádár és Gyurcsány népe olyat tett, amely példátlan az európai nemzetek történetében: a gyomrán, a zsebén áthaladó érzelemtől uralva elutasította 3,5 millió testvére feléje nyújtott kezét” – mondta. Szász Jenő beszéde végén tiszteletbeli székely címet adományozott az ünnepségen jelen lévő Mádl Ferenc volt köztársasági elnöknek egyebek mellett azért, mert síkraszállt a nemzetegyesítés ügyéért. /A kettős állampolgárságról szóló népszavazásra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./

2007. december 7.

Traian Basescu államfővel találkozott Tőkés László EP-képviselő a héten Bukarestben. A találkozó után Salamon Márton László főszerkesztő beszélgetett a püspökkel. Basescu többször kimutatta már rokonszenvét az RMDSZ-szel szemben álló magyar politikai törekvések iránt. Minek tulajdonítja ön ezt a szimpátiát? – hangzott a kérdés. Fontos Románia elnöke számára a 35 európai parlamenti képviselő. Azelőtt semmilyen szimpátiát nem tapasztalhatott. Nem igaz, hogy a kampány alatt támogatta őt Basescu. Egyházi vezetőként kért találkozót korábban az államfőtől, akkor választ sem kapott. A sajtó szerint Tőkés László egy magyarországi intézménytől, a fideszes vezetésű esztergomi önkormányzattól kért támogatást kampánycélokra. Márpedig a törvény szerint külföldi jogi és fizikai személyeknek tilos finanszírozniuk a választási kampányt. Közismert, válaszolta Tőkés, hogy a magyar kormányzat csökkentette a határon túli egyházak támogatását. Nem választási kampányra kért támogatást, levelében említés sem tett erről. Az a levél az egyházi támogatásról szól. A levél végén Tőké László említést tett arról, hogy milyen feladatok következnek számára, mint EP- képviselőjelölt. Markó Béla úgy fogalmazott: nem tudja, kivel is kellene most tárgyalnia: Tőkés Lászlóval, Szász Jenővel vagy a Fidesszel? „Ez öncélú ironizálás volt Markó részéről. Egyértelmű: azokkal kell tárgyalni, akikkel szeptember 6-ig tárgyaltak” – válaszolt a püspök. Az ÚMSZ elkezdte közzétenni honlapján a múlt rendszert, a kommunista hatalmat dicsőítő szerzők műveit, köztük van Barabás Zoltán, a Partiumi Közlöny, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapjának főszerkesztője, aki Ceausescu születésnapjára írt verset. Tőkés leszögezte, szükség van a múlt felfedésére. Azonban különbséget kell tenni: más az, ha valakiből kicsikartak valamit, más, ha önként tette. Barabás Zoltánnak kapcsolatban kijelentette, nem személyeskedne ebben az ügyben, ez partikuláris kérdés. /Salamon Márton László: „Partikuláris kérdések” Tőkéshez. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

2007. december 7.

Üdvözli Eckstein-Kovács Péter a bejelentést, miszerint csökkenti romániai tevékenységét a verespataki aranybányát tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vállalat, annak nyomán, hogy a környezetvédelmi minisztérium felfüggesztette a beruházás engedélyeztetési folyamatát. Eckstein sajnálatát fejezte ki Frunda György visszalépése miatt. Kíváncsian várja ugyanakkor: vajon mit tesznek majd az RMDSZ-es europarlamenti képviselők az EPP-ben, amikor olyan pártokkal kell együttműködniük, mint a magyarországi Fidesz, illetve Basescu demokratái, akiknek szintén ismertek az RMDSZ-szel szembeni ellenérzései. Ott van Tőkés László is, aki most sokkal szívélyesebb kapcsolatban áll Basescuval, mint Szász Jenő. „Ésszerűbb lenne meghagyni Tőkés püspököt a néppártiaknak, az RMDSZ pedig igazoljon át a liberálisokhoz, illetve a szocialistákhoz, s akkor mindenhol képviselve lennénk, hallathatnánk hangunkat”, javasolja a szenátor. Eckstein szerint a jövő évi parlamenti választásokon a bejutási küszöb eléréséhez két út vezet. „Vagy megegyezik Tőkés László és Markó Béla egy közös listát illetően, vagy – és ez az én javaslatom – belső választásokat rendezünk, és az itt elért eredmények függvényében állítsuk össze a parlamenti jelöltlistákat”, mondta. /N. -H. D. : Eckstein: szakítania kellene az RMDSZ-nek a Néppárttal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2007. december 11.

Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa december 8-i ülésén hangsúlyozta, párbeszédet kell folytatni az erdélyi magyarságnak azzal az egyharmadával, amely valamilyen okból elégedetlen volt az RMDSZ-szel. Emellett a politikai csoportosulásoktól sem szabad elzárkózni, tudomásul kell venni, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, „de a lényeg az, hogy azzal az egyharmaddal próbáljanak együttműködni. ” Lakatos Péter képviselő szerint „könnyebb kivédeni a román nacionalisták támadásait, mint a pluralizmus és sokszínűség álarca mögött megbúvó diverziót. Választási kampányban a magyarok számára csak a három szín – piros-fehér-zöld – lehet a nyerő, a kétszínűséget nem díjazzák”. Mint mondta, „Basescu Románia teljhatalmú vezetője akar lenni. Célja eléréséért többek között az egységes magyar parlamenti képviselettől is meg kell szabadulnia, erre Szász Jenő és Tőkés László a megfelelő eszköz”. Markó Béla kijelentette, soha nem fog kettős mércével mérni, és sem Tőkés Lászlót, sem Orbán Viktort nem hajlandó Jupiternek vagy prófétának tekinteni. Orbán Viktor „ha szétveri az erdélyi magyarságot, akkor oldja meg a problémáit, s akkor majd beszélhetünk arról, mit kell az RMDSZ-nek megoldania. ” Markó arra kérte a magyarságot, bízzon az RMDSZ-ben, a józan észben és „ne bízzák prófétákra ennek a közösségnek a sorsát”. Frunda György Toró T. Tibor kizárását követelte, mert „gerinctelen az, aki az RMDSZ erőforrásait használva a szövetség ellen kampányol”. Toró visszautasította, hogy Frunda megleckéztesse, aki becsapta a választókat, „lelépett, miután megválasztották”. /Mózes Edith: Markó Béla: Ne bízzuk prófétákra a magyar közösség sorsát! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

2007. december 14.

Ha az önálló magyar politizálásról van szó, a román politika egy nótát fúj: minden eszközzel vissza akarják szorítani e közösség érdekérvényesítő képességét, alapjaiban aknázva ezzel alá mind az RMDSZ, mind a most épp megszületni készülő párt létét. Markóéknak valamivel könnyebb az életük. Az elmúlt tizenhét-tizennyolc év alatt annyi szívességet tettek az épp hatalmon lévő pártoknak, úgy összenőttek velük, hogy azok néhány látszatengedményre bármikor készek. Hálából egyrészt az RMDSZ-frakciók szavazataiért, másrészt kormánytisztviselőik hűségéért. De igazán jelentős dolgokban még őket is átverik. A legutolsó példa erre Bíró Rozália megbuktatása a nagyváradi polgármesteri székért folytatott harcban, de tucatjával lehetne idézni – a tanügyi törvénytervezettől a választójogi törvénytervezeten át – az RMDSZ megcsalatását. Nem járt jobban Tőkés László és Szász Jenő sem az államelnökkel való egyeztetéssel. Mint ismeretes, Brüsszelben a Demokrata Párt – Basescu ígérete dacára – mindent megtesz, hogy megakadályozza Tőkés László néppárti frakcióba való felvételét. Ebben a pártban minden úgy történik, ahogy a vezér, az államfő akarja. Basescu előzőleg mást ígért. Sepsiszentgyörgyön is aktatologatással halogatják egy éve a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzését, bizonyítékául annak, hogy a független igazságszolgáltatás jó ideig még csak álom marad. Ezért végre rá kellene döbbennie mind az RMDSZ-nek, mind Szász Jenőéknek vagy Tőkés Lászlónak, hogy csak a kiegyezés útja járható. /Simó Erzsébet: Egymásra utalva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./

2007. december 24.

Több mint két éve számolták fel Székelyudvarhelyen az önkormányzati testületet. A fejlődés kerékkötője volt az önkormányzati testület, nélküle sokkal jobban működik a város, állítja Szász Jenő polgármester, aki több mint egy éve „tanácstalanul” irányítja Székelyudvarhelyt. A Hargita megyei prefektúra álláspontja szerint önkormányzati testület hiányában a városháza működése több tekintetben a törvényesség határát súrolja, ami ellen jogilag ugyan fel lehetne lépni, ám ez ellehetetlenítené az udvarhelyiek életét. 2005. november 30-án tartotta utolsó ülését a székelyudvarhelyi önkormányzati testület. Immár két éve, Romániában egyedülálló módon Szász Jenő a polgármester kezében összpontosul a végrehajtó és a döntéshozó hatalom egyaránt. Nem jól van ez így, állítják a feloszlatott önkormányzati testület RMDSZ-es tagjai. Szász Jenő szerint a testület feloszlatása megteremtette a békés építkezés lehetőségét. „Megszűnt a viszályforrás, amit az RMDSZ-frakció egyes tagjai jelentettek. Ha maradt volna a testület, ma nincs regionális hulladéklerakat, jégpálya, nem indulhatott volna el a lakásprogram a Csereháton, és nem valósulhatott volna meg a távhőszolgáltatás újjáépítése a Tábor negyedben” – sorolta a polgármester. A tanács feloszlatása óta eltelt időszakban három pályázatot nyert Székelyudvarhely, több beruházás indult a városban. /”Béke” a törvényesség határán. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./

2008. január 4.

Székelyföldön tizenhét esztendeje a hatalmat az RMDSZ-szel azonosítják, az önkormányzatokban szinte folyamatosan az RMDSZ van többségben – szögezte le Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az EP-választás eredményeként az RMDSZ színeiben az erdélyi magyarságnak két képviselője van az Európai Parlamentben. Ezen kívül van egy független magyar képviselő is, Tőkés László. Kelemen sajnálja, hogy nem volt közös lista. Az RMDSZ kormányzati teljesítményét Kelemen sikeresnek látja: a „kitűzött célokat teljesítettük”. – Küszöbön áll Szász Jenő pártjának a bejegyzése. Kelemen megjegyezte, programjukban nincs benne az, amit az RMDSZ 17 éve követ: az autonómia. /Sarány István: Előbb-utóbb meg kell egyezni. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 4./

2008. január 7.

Nem tudtak még közös nevezőre jutni a Tőkés Lászlót püspököt támogató szervezetek abban, milyen formában folytatják idén az együttműködést. Az ellenzék egy része azt szeretné, ha a bejegyzésre kerülő Magyar Polgári Párt élén Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester helyett Tőkés László állna, közölte Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke. Ez a javaslat a hat szervezet – Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Székely Nemzeti Tanács (SZNT), Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), Magyar Polgári Egyesület (MPE), Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) – legutóbbi decemberi egyeztető tárgyalásán is elhangzott, többek között éppen a Szász vezette MPSZ sepsiszéki szervezete részéről. Ennél jóval burkoltabban „üzent Szász Jenőnek” múlt év végén Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke, aki Tőkés Lászlóval együtt tartott bukaresti sajtótájékoztatóján többször hangoztatta: „Tőkés pártját” képviseli a román parlamentben. „Ha a megszületendő Magyar Polgári Párt nem kívánja a püspök által képviselt értékrendet maradéktalanul magáévá tenni, akkor meglepetésben részesül a helyhatósági választásokon” – magyarázta Toró. A decemberi egyeztető tárgyaláson Toró egy másik forgatókönyvet is javasolt: a Tőkés László elnökölte EMNT, nem pedig az MPP lenne az a politikai erő, amely integrálná a „nemzeti-polgári oldalt”. Ezt a javaslatot azonban az MPSZ nem véli szerencsésnek. „Nem tartjuk igazán jónak Toró felvetését, mert ha az EMNT nem tudta önmagát alaposan megszervezni ennyi év alatt, akkor hogyan tudná a hat támogató szervezetet egy kalap alá venni. Nem bízunk annyira az EMNT erejében, hogy ezt a feladatkört be tudná tölteni” – mondta Gazda Zoltán. Tőkés László kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt szerint még korai a találgatás arról, ki legyen majd az MPP vezetője. Egyben nehezményezi, hogy még nem ismeri a polgári párt programját és alapszabályzatát. A Tőkést támogató hat szervezet decemberi tárgyalásán Szász Jenő nem vett részt. /Cseke Péter Tamás: Megosztott az RMDSZ politikai ellenzéke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

2008. január 8.

A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete úgy véli, Tőkés László a legmegfelelőbb személy, aki a bejegyeztetés alatt álló Magyar Polgári Pártot (MPP) vezethetné, jelentette ki Gazda Zoltán sepsiszéki elnök. Tőkés azért lenne megfelelő személy, mivel van hitele, és egyesíteni tudja a hat szervezetet, amelyek támogatták az EP-választások kampányában. „Ez nem jelenti azt, hogy Szász Jenő személye nem elfogadható, de úgy véljük, a püspök úr jobban össze tudná fogni az őt támogató hat szervezetet, és biztosítani fogja a lehetőséget mindegyik szervezet számára, hogy képviselői részt vegyenek az idei választásokon” – fejtette ki Gazda. /Tőkés Lászlót javasolják az MPP élére. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./

2008. január 8.

Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere nem az MPP élén képzeli a református püspök politikai jövőjét, inkább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) betöltött elnöki tisztségét erősítené. A Tőkés-Szász helycserével egyetértett Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke is. Szász Jenő szerint Tőkés Lászlónak kell lennie annak a személyiségnek, aki asztalhoz hívhatja döntések előtt a különböző közszereplőket. „Meglátásomban az önkormányzati modell szerint Tőkés László az államfő szerepet töltené be. Vagy akár az erdélyi magyar nemzetgyűlés elnökének szerepét, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke” – fejtegette az ÚMSZ-nek Szász Jenő. /Cs. P. T. : Szász nem adná helyét Tőkésnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

2008. január 8.

Az RMDSZ ellenzékeként meghatározó csoportosuláson belül is megkezdődtek a hatalmi harcok. Az MPSZ sepsiszéki szervezete szerint a majdani Magyar Polgári Pártot Tőkés Lászlónak kellene vezetni, Szász Jenő jóval megosztóbbnak bizonyul, kompromisszum-képtelensége miatt a bihariak kiléptek az MPSZ-ből. Azonban Tőkés László is ellentmondást nem tűrő személyiség, ami továbbra sem kedvez annak, hogy valóban mindenki mögé álljon. Lehet, hogy a megoldás egy harmadik személy lenne, aki életképes, koherens programot fogalmaz meg. Ezzel ugyanis egyelőre adós maradt. /Balogh Levente: Alternatívák. = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./

2008. január 9.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke cáfolta, hogy hatalmi harc dúlna az erdélyi magyar jobboldalon, „csak a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor befolyása alatt álló romániai magyar média állítja, hogy megosztott az erdélyi jobboldal, mert ez az RMDSZ stratégiai érdeke. A szövetség ugyanis maga osztaná meg a politikai ellenfelének számító s a Tőkés László támogatóiként ismert szervezeteket” – mondta. Szász hozzátette, értelmetlen latolgatni, hogy Tőkés László vezethetné-e az MPP-t. „A püspök úrnak esze ágában sincs, hogy MPP-elnök legyen. Ő Brüsszelben az összmagyarság képviseletét látja el. Konfliktus nincs közöttünk, és rendszeresen konzultálunk egymással. Ugyanakkor továbbra is tisztelettel fogunk iránta viseltetni” – mondta az MPSZ elnöke. Szilágyi Zsolt szerint van bizalmi válság az erdélyi jobboldalon, de a felek közül a püspökben bíznak a leginkább az emberek /Kristály Lehel: Nincs hatalmi harc, Szász lesz az új párt elnöke. = Magyar Hírlap (Budapest), jan. 9./


lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 1471-1480




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék