udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
794
találat
lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 781-794
Névmutató:
Antal Erika
2016. január 17.
Elhunyt Szabó Duci
Életének 96. évében elhunyt Szabó Ida, népszerű nevén: Duci színművész, a Székely Színház egyik volt alapítója, aki több száz szerep eljátszásával örökre beírta nevét a színháztörténelembe.
Szabó Ducit novemberben köszöntötte 95. születésnapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, melynek tagjai a Kálvin Öregotthonban látogatták meg a művésznőt, ahol énekkel, verssel, zenével és virággal kedveskedtek neki. A novemberi meglepetés szerenádon „Duci néni” meghatódva mondott köszönetet, elmondva azt is, hogy számára a színház a család, mivel a saját családja messze van.
Most a színház búcsúzik a művésznőtől szomorú szívvel és lélekkel, mint kolléganőtől, baráttól, illetve „tiszteletbeli anyától és nagyanyától”. A hírt a Tompa Miklós Társulat a Facebook-oldalán tette közzé. Búcsúztatásáról és temetéséről a későbbiekben közölnek részleteket.
Antal Erika |
Szabó Ida /Kolozsvár, 1920. okt. 10. – Marosvásárhely, 2016. január 16./ Székelyhon.ro2016. január 18.
Építészként áll helyt New Yorkban a vásárhelyi lány
Csegzi Kamilla marosvásárhelyi származású, jelenleg New Yorkban élő és dolgozó építész, a Columbia Egyetem tanára. Vallja, hogy az utóbbi tíz év alatt a határok átértelmeződtek és a lehetőségek megsokszorozódtak. Ebben az ötletkavalkádban a legnagyobb kihívás talán egy sajátos érdeklődési kör és irányvonal megválasztása.
iskorában építész nagybátyjai albumai, folyóiratai keltették fel az érdeklődését a japán és az amerikai kortárs térszemlélet, a különböző kultúrák építészeti megnyilvánulásai iránt. Ez inspirálta a pályaválasztásban, ugyanakkor mindig is szeretett rajzolgatni, foglalkoztatta az ábrázoló geometria, és a kreatív feladatok jelentették a legizgalmasabb kihívást számára, úgyhogy a döntés viszonylag egyértelmű volt – vallott a Székelyhonnak a fiatal építész.
Nyitottságot, sokszínűséget vitt munkájába
A Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett 2004-ben. Szülővárosának, bevallása szerint elsősorban a művészi és tudományos szellemet köszönheti, a kifogyhatatlan kíváncsiságot, a zene és természet iránti szeretetet, a csütörtök esti koncerteket, a stabilitást, a gyerekkori kalandokat, a még mindig virágzó barátságokat, de mindenek felett szülei odaadását és humorát. Érettségi után építészetet tanult a Bukaresti Ion Mincu Egyetemen, majd egy évet ösztöndíjjal Párizsban az Ecole Nationale Superieure d’Architecture Paris Val de Seine egyetemen töltött. Pár éves nemzetközi szakmai tapasztalat után tavaly mesterizett a New York-i Columbia Egyetemen, ahol azóta tanít is. A ballagáskor úgy jelentették be Csegzi Kamillát, mint a világ legjobbjai közt a legjobbat. Kiválóságát a William Were és Saul Kaplan által alapított díjjal ismerték el. Időnként különböző nemzetközi workshopokon is részt vesz, általában a londoni Architectural Association szervezésében.
Eredményt hoz a pozitív hozzáállás
Arra a kérdésünkre, hogy a hivatás kiteljesítésében, illetve a karrier-építésben van-e szerepe a szerencsének, Kamilla úgy fogalmazott: a legnagyobb szerencse az, ha valakinek ösztönösen pozitív a hozzáállása, mert az mindig segít a kitartásban. Ugyanakkor fontos az is, hogy milyen kapcsolatot alakít ki a szakmájával. „Az építészet számomra nem karrier, hanem inkább életforma, hivatás és gondolkodásmód, ami magába foglalja nemcsak a konkrét terveket, ötleteket, de a barátokat, kapcsolatokat, beszélgetéseket, helyeket és eseményeket is egyaránt. Ez egyfajta viszonyulási mód a körülöttem lévő világgal szemben, és amíg ez a viszony önzetlen, odaadó és célszerű, addig a környezetem is szerencsével viszonoz” – vallotta.
Megvalósult tervekről
Számos pályázat csak ötletterv szintjén létezik, viszont pár közülük az utóbbi években megvalósult – számolt be Csegzi Kamilla eddigi szakmai sikereiről. Elmondta, hogy Párizsban (Ateliers Jean Nouvel) a brüsszeli vasútállomás tervén dolgozott, ami jelenleg építkezés alatt áll. A pekingi munkássága során (Spark Architects) felépült egy multifunkcionális komplexum két toronyépülettel és egy bevásárlóközponttal. Szingapúrban (Brewin Design Office) részt vett egy Hong Kong-i galéria megtervezésében és kivitelezésében. Az utóbbi évben kisebb léptékű interaktív installációkon dolgozott New Yorkban. A megvalósult tervei közé sorolja a különböző nyomtatványokat is, amelyek valamilyen építészeti jelenséget mérlegelnek, vizualizálnak, megkérdőjelezik jelenlegi életterünket, és valamilyen formában megválaszolni próbálják azokat. „Például Pekingben érdekelt a bevásárlóközpontok szerepe és sorsa a kínai kultúra és városok fejlődésének kontextusában” – tette hozzá. Az érdekelte, hogy a „mall”, ami eredetileg egy amerikai épülettípus, milyen funkciót kell betöltsön, és milyen formát kell felvegyen ahhoz, hogy beilleszkedjen az organikusan terjeszkedő kínai városszövetbe? Ezen kérdéskör kapcsán különböző stratégiákat és épülettípusokat találtak ki, amiket egy kiadványban összesítettek a munkatársaival.
A tervezés szépségei
„Minden mozzanatnak megvan a maga varázsa, érdekessége, és szép addig, amíg egy színes és kreatív társasággal dolgozhatom együtt” – fogalmazott Kamilla. Szerinte egy építészeti megoldás akkor igazán koherens, ha az alapötlet végigvezethető a tervnek minden fokozatán: kezdve, hogy az épület hogyan viszonyul a fizikai, gazdasági és kulturális kontextushoz, a kivitelezés legalaposabb részletéig és a későbbiekben megnyilvánuló eseményekig. Ezen felül az építészet nemcsak épülettervezés, hanem egy tér, egy város, egy közösség vagy intézmény arculatának a megfogalmazása és kialakítása is. „A legérdekesebb számomra az interdiszciplináris együttműködés, amely a tervezés egész folyamata során alakul ki” – tette hozzá.
Antal Erika. Székelyhon.ro2016. január 18.
Marosvásárhely: felháborodás övezi a szakkollégiumi magyar oktatás akadályozását
Tiltakozik a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése ellen Soós Zoltán, Marosvásárhely összmagyar polgármesterjelöltje, amiért az intézmény szerinte akadályt gördít a Református Kollégium magyar szakiskolai osztályainak beindítása elé.
A magyar polgármesterjelölt szerint fontos a magyar nyelvű szakiskolai képzés fejlesztése Marosvásárhelyen, annál is inkább, mivel a Református Kollégium olyan szakok indulását tartalmazza, amelyekre komoly piaci igény mutatkozik. „A tanfelügyelőség döntése nem tartalmaz érdemi szakmai indokot. Felmerül a kérdés: amit Kolozsváron lehet, Marosvásárhelyen miért akadályozzák meg?” – teszi fel a kérdést Soós Zoltán.
Amint arról már hírt adtunk, Marosvásárhelyen - a kolozsvári szakkollégium mintájára - magyar állami támogatással egy mechanika és autóbádogos, valamint egy pék és hentes szakiskolai osztályt indítanának, ám a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a beiskolázási tervet.
Soós Zoltán támogatja a kezdeményezést és egyetért Benedek Zsolttal, a Református Kollégium igazgatójával, aki leszögezte, hogy nem mondanak le a tervről, hiszen csak idő kérdése, hogy az állami magyar szakoktatás megszűnjön. Ha ez utóbbi bekövetkezik, a Református Kollégiumban egy színvonalas szakképzési központot hozhatnak létre - vázolta a terveket az igazgató.
A Maros megyei tanfelügyelőség nem ért egyet a marosvásárhelyi Református Kollégium azon kezdeményezésével, hogy a 2016-17-es tanévtől kezdődően két magyar tannyelvű szakiskolai osztályt indítsanak a városban. Az intézmény vezetése azt állítja: a csökkenő gyereklétszám nem teszi lehetővő a kollégium terveit, ugyanakkor inkább a meglevő szakoktatást kellene megerősíteni. Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök az üggyel kapcsolatosan úgy fogalmazott: átgondolatlanul fékezik a vásárhelyi oktatás fejlesztését, ugyanis közismert, hogy a marosvásárhelyi szakiskolák nem működnek megfelelően, és nem jelentenek megoldást a szakmát tanulni vágyó fiataloknak.
Antal Erika. maszol.ro2016. január 19.
További támogatókat vár az András Lóránt Társulat Marosvásárhelyen
A fűtéshálózat bevezetésének munkálatai a Knöpfler Vilmos (ma Brăila) utcai egykori zsinagóga épületében, a Kortárs Művészetek Házában elkezdődtek és folyamatban vannak – adja hírül az András Lóránt Társulat a Facebook-oldalán, ahol egy új fotóval érzékeltetik a jelenlegi helyzetet.
A társulat vezetője fagyos tájakon, zúzmarás szakállal gyalogol, utalva Alejandro G. Iñárritu A visszatérő (The Revenant) című, Oscarra esélyes filmjére. „Nem az Oscar díjra, hanem továbbra is a fűtésrendszerre hajtunk..sorry, sorry...” – olvasható a kép alatt a szellemes szöveg, illetve a cím: Big Running in a Frozen Time (Nagy futás fagy idején).
Ugyanakkor köszönetét is kifejezi az András Lóránt Társulat az összes nagyvonalú támogatónak, hogy melléállt, és fontosnak tartotta a segítségnyújtást. Eddig 41 ember figyelmét sikerült kiérdemelniük, de az igazi kihívás még hátra van, ugyanis a befektetéshez szükséges anyagi keret 86 százalékát még elő kell teremteni. A „támogatás-gyűjtési maraton” tehát folytatódik, a 82-ik tégláig kell eljutni, hogy összegyűljön a fűtéshez szükséges összeg. Azoknak a nevüket, akik támogatást nyújtanak, egy-egy úgynevezett téglára vésik fel. Adományokat a RO06RNCB 0188 1407 9953 0001 BCR Târgu-Mureş - ASOCIAŢIA VOX NOVUM bankszámlaszámra várják. További tájékoztatást a 0745-404171-es telefonszámon lehet kérni.
Az eddigi támogatásokból befolyt összeg, mintegy 3000 Euró felhasználásáról is beszámolt András Lóránt. A kimutatás szerint a gáztervet, a gázcsöveket, gázórát és a vezetékek felszerelését fizették a pénzből, valamint a kazánház és a fűtésrendszer tervét, illetve az elosztó hálózat kivitelezését. A további támogatásokat vezetékekre, fűtőtestekre, hőközpontra és a kivitelezési díjakra fordítanák.
Antal Erika. maszol.ro2016. január 20.
Megnyitotta marosvásárhelyi irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedőház
Bár nagyon jóknak mondhatók a román-magyar gazdasági kapcsolatok, sok még a teendő, ami a magyarországi termékek romániai forgalmazását illeti, valamint a romániaiak magyarországiét – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szerdán délelőtt Marosvásárhelyen, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) 18. erdélyi irodájának megnyitóján.
Nagy kihívás, hogy lehet-e a nemzetpolitikát a gazdaságpolitikában érvényesíteni, nemzeti piac védelméről beszélni a gazdasági kapcsolatok bővítésében – mondta Zsigmond Barna Pál a Kultúrpalota Tükörtermében. Az iroda szerepe többek közt a források felkutatása, a vállalkozások tájékoztatása, a piaci körülmények feltérképezése, kapcsolatok létesítésének támogatása, elősegítése. A főkonzul arra kérte a marosvásárhelyi és Maros megyei vállalkozókat, hogy segítsék az iroda munkáját, forduljanak hozzá bizalommal, és kössenek sok sikeres üzletet.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház által létrehozott Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatot a magyar állam hozta létre – ismertette annak tevékenységét Skapinyecz Péter igazgató, aki elmondta, a kereskedőház legfontosabb feladata az információcsere, részben ami a külpiaci kapcsolatokat illeti, vagy a külkereskedelmi tapasztalatokat, valamint a nemzetközi menedzsmentet. Ugyanakkor a magyar export változatosabbá tétele is a célok között szerepel, akárcsak saját piacok felkutatása. A hálózat multifunkcionalitásáról elmondta, több iparággal foglalkoznak, például az agrárgazdaság és élelmiszeripar a legerősebb, de fontos a hulladékgazdálkodás vagy az elektronikai ipar is. A magyar export fő célországai között 2014-ben a legnagyobb Németország volt, azt követte Ausztria, harmadik helyen Románia áll, majd Szlovákia, Olaszország és Lengyelország következik, illetve jelentős hasznot hozott a horvát-, szerb-, szlovén-, ukrán piac is.
Marosvásárhelyen 2014 végén 16 ezer vállalkozás szerepelt a regisztrációban, ám ennek csupán a fele működött – ismertette a gazdasági adatokat Peti András alpolgármester. Az egész éves forgalom értéke mintegy 16 milliárd lej volt, amelyből a tiszta haszon 250 milliót tett ki. Ezek a vállalatok 50 ezer alkalmazottat foglalkoztattak. Soós Zoltán polgármesterjelöltként szólt az egybegyűltekhez, és elmondta, ma a fiatalok 70 százaléka nem Marosvásárhelyen képzeli el a jövőt, ami a kevés munkahellyel, az alacsony fizetésekkel magyarázható, ezért is fontos a gazdasági szféra fellendítése, új vállalkozások indítása, vagy a már meglévők fejlesztése. Az eseményen jelen volt Pop Vasile, a Maros megyei kereskedelmi, ipar és agrárkamara elnöke, valamint Nagy István, a Maros megyei ipari park igazgatója is.
Antal Erika. Székelyhon.ro2016. január 22.
Marosvásárhely: a festmények voltak középpontban a magyar kultúra napján
A magyar klasszikusokat bemutató képzőművészeti galéria adott otthont pénteken Marosvásárhelyen a magyar kultúra napi rendezvénynek, amelyet közösen szervezett a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem.
Annak ellenére, hogy az aktív lakosság szempontjából nem a legmegfelelőbb időpontban, délután kettőre szervezték az ünnepséget, sokan részt ellátogattak a Kultúrpalota harmadik emeleti termeibe, ahol a zene, a kézpőművészet, az irodalom, a színház és a tánc találkozott az ünneoségn.
a Látó főszerkesztője arról beszélt, hogy a legnagyobb ellensége a kultúrának, a kultúrára nem fogékonyság. „A kultúra sokféleségében, nyitottságában hiszek” – mondta, hozzátéve, hogy az irányított kultúra nem tesz jót a kultúrának.
Markó Béla, majd Demény Péter osztotta meg gondolatait egy-egy festmény kapcsán, illetve a képzőművészeti alkotásokhoz kapcsolódtak a Tiberius Vonósnégyes által előadott zeneművek is, ahogy a színművészetis hallgatók performanszai, vagy az András Lóránt Társulat táncosainak a bemutatója is.
A bemutatott festmények között szerepelt többek közt: Bordi András Bernádyról festett portréja, Pataky László Krumpliszedők című festménye, Ferenczy Károly Krisztus sírbatétele és Szinyei-Merse Pál portréja, Vaszary János Ádám és Éva című alkotása, Páczka Ferenc Guggoló asszony, Kardos Gyula Az istenfélő nép című festményei.
Antal Erika. maszol.ro2016. január 26.
Hadifoglyok történetei a szemünk előtt
Nyolcvanezer első világháborús magyar hadifogoly tragikus története elevenedik meg A Szamár-szigeti szellemkatonák című tárlatnak köszönhetően, amely a Maros Megyei Múzeum várgalériájában látható.
Olaszországban, Szardínia szigetéhez közel található Asinara szigete, vagyis a Szamár-sziget, amely a magyar történelemkutatás szempontjából nagyon értékes tárgyi emlékeket őriz. Az első világháború idején, 1916 januárjában az Osztrák-Magyar Monarchia több tízezer katonáját szállították oda. A mostoha körülmények és járványok miatt nagyon kevesen maradtak életben. Az emlékek az évtizedek során elhalványultak, ám egy véletlen során a történet felszínre került, és magyar történészek jóvoltából ismertté vált.
A Szamár-szigeten találtakat – az egykori hadifoglyok szállásául szolgáló épületek maradványait, temetkezési helyeit, kápolnáit, a bokrokba szétdobált használati eszközeit – lefotózták, és korabeli tárgyakkal, levelekkel, fényképekkel és képeslapokkal kiegészítve egyedi, A Szamár-sziget szellemkatonái címmel vándorkiállítást hoztak létre a Külső Magyar Kft. munkatársai. A tárlat jelenleg Marosvásárhelyen látogatható a Maros Megyei Múzeum várgalériájában, a földszinten.
A 80 ezer hadifogoly, akik az osztrák-magyar hadsereg kötelékében kerültek korábban Szerbiába, az albán hegyeken és mocsarakon, Itálián keresztül gyalogszerrel jutottak – akik egyáltalán túlélték a hosszú út viszontagságait – a Szardíniához tartozó Asinara szigetére. A kiállítás alkotói végigjárták az egykori hadifoglyok útját, így állt össze a törzsanyag az út során készült felvételekből, illetve korabeli képekből, a hadifoglyok felszereléséből és személyes tárgyaiból megmaradt emlékekkel, illetve az általuk készített műalkotásokkal egészült ki – hangzott el a hétfői megnyitón.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy mit él át a kutató, ha szembesül az előkerülő tárgyi bizonyítékokkal, azokkal a leletekkel, amelyek igazolják feltevéseit. Margittai Gábor és Major Anita drámai témát dolgoztak fel, a múltnak egy olyan szeletét, amely szinte teljesen feledésbe merült. Amikor beszélni kezdtek róla, és riportsorozatot közöltek a Szamár-sziget történetéről, egyre többen jelezték, hogy családjuk valamilyen emléket, levelet, naplót, fényképet, képeslapot, használati eszközt őriz abból az időből, apja, nagyapja révén kötődik a történethez. Így állt össze a tárlat anyaga, amely egyre bővül, jelenleg Marosvásárhelyen látható a leggazdagabb anyag, amely eddig összegyűlt. Major Anita portálunknak elmondta, olasz és szárd kutatók is segítették a négy éve tartó munkájukat, amelynek során a magyarországi mellett jelentős erdélyi, felvidéki, délvidéki emlékre is rátaláltak. A kutatás folytatódik, hiszen még sok a feltáratlan adat – mondta a történész.
Antal Erika. Székelyhon.ro2016. január 31.
A transzilvanizmus jelentőségéről Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja Banner Zoltán művészettörténész, előadóművész, műkritikus volt, aki szombaton a transzilvanizmus jelenéről tartott előadást, illetve bemutatta Kákonyi Csilla három új festményét.
A Bernády Ház zsúfolásig telt, sok embert érdekelt Marosvásárhelyen Banner Zoltán előadása. A meghívottat Csíky Boldizsár, a művelődési társaság elnöke köszöntötte, mielőtt feltette volna számára az első kérdést: mi a mai helyzet, ha transzilvanizmusról beszélünk? Hogyan alakult ahhoz képest, ahogy azt annak idején Kós Károly megfogalmazta?
Dsida Jenő Nagycsütörtök című versével indított Banner Zoltán, majd Reményik Sándor Az Ige című versét is elszavalta. Majd arról beszélt, hogy Erdély szelleme, sorsa, jövéje és jelene érdekli, ezért ír, mond verset, figyelemmel követi a képzőművészetet, az irodalmat, a zenét. Ha hívják, megy, de már nem vállal másfél órás műsorokat, mert lelkileg túlságosan megterhelőek – vallotta az előadóművész, műkritikus, többször is kifejtve azt, hogy a transzilvanizmus nem egy stílus, mint például az impresszionizmus, vagy szimbolizmus, hanem egy életérzés, egy gondolkodásmód, amely a trianoni békeszerződést követően jött létre, amikor Erdélyt elszakították Magyarországtól, és amely a második világháború után sem szűnt meg.
A történelmi hagyományokat nemhogy nem lehetett eltörölni egy békeszerződéssel, de éppenhogy akkor erősödtek fel, törtek még erősebben felszínre – magyarázta. Az alaptétel az, hogy egyetlen magyar művészet van, bárhol is jön az létre. Az erdélyi művészet nem hozott új stílusirányzatot, hanem az értékek őrzését erősítette, a magyarság identitástudatának táplálását öntötte formába.
Banner Zoltán bemutatta egy korábbi vetített előadásának vázlatát, amelyet a bécsi Bornemisza Társaság felkérésére állított össze és amelyben azokat a magyar értékeket ismertette, amelyek erdélyi vonatkozásúak. Megjelent a képernyőn többek közt Gyulafehérvár, mint Szent István alapította püspökség, Kolozsvár, mint Mátyás király szülővárosa, Nagyvárad, Szent László városa, Tancs kazettás templombelseje, kitért Barabás Miklósra, „az alig 164 centiméter kis székely emberre”, aki a nemzet jelentős eseményeinek tanúja és krónikása, a szecessziós palotákra, Kós Károly művészetére.
Kákonyi Csilla három új festménye: a Golgota, az Atlantisz harangoz és a Humán törmelék bemutatásával és értékelésével zárult az est.
Antal Erika. maszol.ro2016. február 1.
„Az erdélyiség nem művészeti irányzat, hanem életérzés"
Banner Zoltán művészettörténész, műkritikus, előadóművész tartott előadást szombaton Marosvásárhelyen a transzszilvanizmusról. Ez nem stílus, nem művészeti irányzat, hanem egy életérzés, egy világszemlélet, amelynek az elmúlt húsz év nem tett jót – mutatott rá.
Az első világháború után, mikor Erdélyt elcsatolták Magyarországtól, az erdélyi életérzés felerősödött, a nemzeti öntudat nemhogy csökkent volna, épp ellenkezőleg: jobban odafigyeltek az emberek a hagyományokra. A művészetekben – irodalomban, zenében, képzőművészetben, építészetben – is erőteljesebben kifejezésre jutott az erdélyiség mibenlétének megnyilvánulása.
Az erdélyiség mint történelmi szerep már 1920 előtt is létezett, majdhogynem egzisztenciális szerepet töltött be – mutatott rá Banner Zoltán. „Egyszerűen csak figyeltem az erdélyi művészetet, és ebből vontam le a következtetést, hogy mekkora szerepe volt abban, hogy a magyarságnak volt hova nyúlnia, voltak gyökerei, amelyekbe kapaszkodhatott, amikor mindenét elvették” – vallotta a Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja a Bernády-házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt. Mint mondta, a művészek sokkal érzékenyebbek a történelmi eseményekre, mint az átlagemberek, még meg sem történik a baj, éppen csak „benne van a levegőben”, de ők már érzik. „Az első világháború előtti években érezhető volt a pusztulás szele. Az Osztrák–Magyar Monarchia jól működött, gazdasági, szellemi, kulturális fellendülés jellemezte, a kreativitás táptalajra talált, ám ezt a nyugati nagyhatalmak nem nézték jó szemmel, ezt meg kellett szüntetni” – értékelte a múlt történéseit Banner.
„A transzszilvanizmus, mint kifejezés nem mindenki számára érthető, vannak, akik zavarba jönnek, úgy értelmezik, mint valamilyen stílusirányzatot. Holott ez nem egy stílus, mint például az impresszionizmus, szimbolizmus vagy kubizmus, ez egy életérzés, egy világszemlélet" – hangsúlyozta az előadó, aki szerint az erdélyi művészet a magyar identitás megőrzésének egyik alappillére.
A művészettörténész az erdélyi értékekről beszélve kitért Gyulafehérvárra, a Szent István király alapította püspökségre, Kolozsvárról mint Mátyás király szülővárosáról beszélt, míg Nagyvárad Szent László városa, valamint a magyar szecessziós építészeté. A transzszilvanizmus Kós Károly nevéhez kötődik a leginkább, aki „kissé naiv” volt, amikor hitt abban, hogy a hatalomváltást követően a románok értékeinket nem akarják maguknak kisajátítani, nem akarnak minket beolvasztani – osztotta meg észrevételeit Banner Zoltán. A transzszilvanizmus akkor élte virágkorát, amikor a bezártság, az elszigeteltség jellemezte Erdélyt, a diktatúra idején, amikor az identitás megőrzése volt a tét. Az utóbbi 20–25 esztendő azonban nem tett jót a transzszilvanizmusnak, bár most is épp olyan nagy szükség van a hagyományok őrzésére, a nemzeti jelleg megtartására, mint korábban.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)2016. február 4.
MOGYE-tisztújítás: a gyógyszerészeti karon a magyar oktatók távol maradtak a szavazástól
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) jelenleg tart a tisztújítás, amelynek első része már megtörtént. Megválasztották a szenátust és a kari tanácsokat, márciusban következik a rektorválasztás, majd a további tisztségviselők kinevezése. A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek.
A 2012-es hétpontos egyezség alapján a chartába bekerült, hogy a két tagozat külön választ, tehát a román oktatók a román helyekre, a magyarok pedig a magyar helyekre szavaznak. Nincs versenyben a kettő egymással, és minden testületben, hogy hány hely van, az az oktatók számával arányosan van elosztva – magyarázta a Maszolnak Szilágyi Tibor, a magyar főtanszékek megalakításának folyamatos halasztása miatt lemondott rektorhelyettes. „Lényegében a magyar oldalon a magyarok magyarokkal versenyeztek és alapjában véve a régi vezetőségből sokan megmaradtak” – tette hozzá. Vagyis több mint a fele maradt, amit úgy értékeltek, hogy a magyar kollégák bizalmat szavaztak annak az irányvonalnak, ami eddig volt.
Az orvosi karon, első körből bekerült a kari tanácsba és a szenátusba Szabó Béla és Szilágyi Tibor. A szenátusba még első körben bekerült Pávai Zoltán, Benedek Imre és Szatmári Szabolcs. Második körben a szenátusba bejutott továbbá Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila, Lázár Erzsébet és Egyed-Zsigmond Imre, a kari tanácsba pedig Benedek Imre, Pávai Zoltán, Szatmári Szabolcs, Kovács István és Orbán-Kis Károly. Az első körben, aki bekerült, az megkapta a szavazatoknak a felét, plusz egyet. A másodikban azok versenyeztek, akiknek nem volt meg a fele plusz egy az első körben. A második körre, a szavazatok sorrendjében, kétszer annyi jelöltet hagytak, mint ahány hely volt, és csak azok közül lehetett választani. A fogorvosi karon a szenátusba Petcu Blanka, a kari tanácsba Mártha Krisztina jutott be.
Gyógyszerészeti Kar: meg kell ismételni a választást
A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. Szilágyi Tibor elmagyarázta, hogy a választási szabályzat meghatározza, hogy minden főtanszék hány jelöltet kell állítson. Őket a főtanszéki gyűléseken a gyógyszerészeti kar oktatói ki is jelölték. Erről a listáról három embert utólag kihúztak, ami azt jelentette, hogy lényegében a jelöltek egyharmadát levették. Ebben két dolog volt: Sipos Emesét azért, mert közel egy évvel ezelőtt fegyelmi megrovásban részesítették, amiért nem volt hajlandó a törvényellenes közös akkreditációs dossziét aláírni. Ez a legenyhébb formája a fegyelmi büntetésnek, és amiről mindenki azt mondta, hogy az nem számít, nincs gyakorlati jelentősége, most viszont ilyen alapon, hogy akinek fegyelmi problémája volt, az nem jelentkezhet, őt kivágták a listáról. A másik két jelöltet pedig olyan alapon törölték, hogy a tavaly szeptemberben tartott referendum alkalmából, amely azt hivatott eldönteni, hogy a rektort választják, vagy pályázat útján jelölik ki, még júniusban kineveztek egy választási bizottságot. Ennek a mandátuma szeptember elején lejárt, ám utána, szeptember közepén a Szenátus módosította a választási szabályzatot, és abba bevették, hogy a nyári bizottság marad a mostani szavazásra is. „Ezt azonban nem közölték az illetőkkel, így ők nem is tudták, hogy miután lejárt egy mandátumuk, akkor még egyszer kinevezték őket” – tette hozzá Szilágyi. A szabályzat szerint, aki jelölt az nem lehet tagja a választási bizottságnak. Nálunk fordítva jártak el, nem a bizottságot alakították a jelöltlista után, hanem a jelölteket vették le a listáról, tehát ezt a választást meg kell ismételni – ez a véleménye a magyar oktatóknak. Mivel külön vannak a román és magyar helyek, ezeket nem foglalhatja el más. A Gyógyszerészeti Karon egyelőre üresen maradt helyekre meg kell ismételni tisztességes feltételek között a választást.
Kinevezések következnek
Több általános választás már nincs, innen tovább már kinevezések vannak. Elsőként a rektort, és miután a rektor megvan, ő nevezi ki a rektorhelyetteseket és a dékánokat, utóbbi nevezik ki a dékánhelyetteseket. Érdeklődésünkre, hogy a rektor személye marad-e, Szilágyi úgy fogalmazott, hogy valószínűleg marad, nagyon nagy esélye van, hogy sikerrel pályázzon.
Ma sem tartják be az oktatási törvényt
Érdeklődésünkre Szilágyi elmondta, a normális választások önmagukban nem visznek közelebb a tanügyi törvény betartásához. Ez korábban is így volt, a helyek arányosan voltak elosztva, de a probléma az az, hogy ezt az egyharmados képviseletet bármikor leszavazzák, mihelyt kényes kérdésről van szó. „Ennek semmi köze ahhoz, amit az oktatási törvény előír: önálló szerveződési struktúrákat, külön departamentumokat, külön diákcsoportokat, külön akkreditációt és egy csomó mindent, amik mind nincsenek meg” – mondja Szilágyi Tibor. És, teszi hozzá, ez nem is igazán az egyetem belső helyzetétől függ, nem tartja valószínűnek, hogy belső erőből a román többségű szenátus változtatna a hozzáállásán. De egyelőre, amíg nincs meg a teljes vezetőség, még túl korai spekulálni ezen.
A hétköznapi élet normálisan zajlik, az oktatás, kutatás, a szakmai feladatok ellátása, teljesen a normális mederben történnek, a közvetlen kollégák között nincs rossz viszony. „Valójában nem a román és a magyar kollégák közötti probléma ez, hanem egy intézményes probléma. Kollektív jogainknak a megtagadásáról van szó” – fogalmaz Szilágyi.
Antal Erika
maszol.ro2016. február 4.
A 27. székely könnyű hadosztály története
Berekméri Árpád Róbert Lesz még kikelet! című tanulmánykötete – amelynek alcíme A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) – a marosvásárhelyi Lector Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában jelent meg 2015-ben. Marosvásárhelyen és több székelyföldi városban is bemutatták, a közönség mindenhol nagy érdeklődéssel fogadta. Berekméri Árpád Róbert történészt, a marosi egyházmegye egyházi levéltárosát kötetéről kérdeztük.
– Miért volt érdekes ennek a hadtestnek a története? Hogyan indult a kutatás?
– Különleges helyzetben voltam, ugyanis az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről László Márton kollégámmal egy kutatást végeztünk Budapesten, és miután befejeztük, Szabó Péter kollégám megkérdezte, volna-e kedvem hadtörténettel foglalkozni. Erre igennel válaszoltam, hozzátéve, hogy ha van egy marosvásárhelyi seregtest, aminek történetét megírhatnám. Először visszariadtam attól, hogy nincs elegendő levéltári forrás, de ő optimista emberként addig győzködött, amíg elvállaltam.
– Mikor kezdődött a hadtörténeti kutatása?
– 2005-ben kezdtem el a levéltári forrásokat és a hozzá kapcsolódó könyvészeti anyagot feltárni. Már abban az évben sikerült megjelentetni egy ismertető tanulmányt a Hadtörténelmi Közlemények oldalain és innentől kezdve gördülékenyebben haladtam. Egyre jobban élveztem az ezzel járó munkát.
– Tehát tíz év kemény munkája van benne?
– Pontosan, tíz kemény évbe tellett ez a kutatómunka. Először a levéltári forrásokat kutattam, utána az idős embereket kezdtük megkeresni, naplók kerültek elő, hadinaplók, visszaemlékezések, fényképek, különböző dokumentumok és 2008-ban már körvonalazódott, hogy ebből könyv is létrejöhet. Megírtuk a tiszti kar adattárát, előbb azt adtuk ki és utána 2008-tól 2015-ig tartott a gyűjtő és feldolgozói munka, amelynek az eredménye itt látható előttünk, kötet formájában.
– Említette, hogy kevés a levéltári forrásanyag. Milyen nehézségekbe ütközött?
– Különböző állományokban vannak a kis, apró adatsorok elrejtve, és ezekért át kellett a különböző levéltári egységeket nézni, ez volt a munka legnehezebb része. Volt olyan esetem, hogy több doboznyi iratot vizsgáltam és csupán két sornyi adatot tudtam belőle használni. Irgalmatlanul nehéz, időigényes, de ugyanakkor fantázaidús munka ez, mert amellett, hogy a hadosztály számára gyűjtöttem adatokat, időközben más témák is felcsillantak előttem. Félúton sokszor elkeseredik az ember, és azt mondja, ebből úgy sem lesz semmi, aztán újabb adatok kerülnek elő, amikor ezt nem is várja. Egy kutatónak mindig ez ad lendületet az újabb nekifutásnak.
– Ki segítette munkájában?
– A kutatómunka java részét én végeztem, de nem végezhettem volna el Szabó Péter, Illésfalvi Péter vagy Számvéber Norbert, a hadtörténeti levéltár főlevéltárosának értékes útmutatásai nélkül.
– Hogyan készültek az interjúk?
– A könyvnek két olyan melléklete van, ahol közkatonákkal, tisztekkel, altisztekkel foglalkozom és a vonatkozó levéltári forrásokat, kitüntetési, felterjesztési iratokat néztem meg. A központi levéltárból megkaptam a veszteségi adatbázist, és azokból szűrtem ki azokat a személyeket, akikről úgy gondoltam, élhetnek még, ha mondjuk 1920–22-ben születettek. Elindultunk megkeresni ezeket az embereket, de nem voltunk benne biztosak, hogy meg is találjuk őket. Olyan ez, mint a lottózás. Igazából végig kellett járni egész Erdélyt. Nemes Gyula kollégám sofőrködött és bábáskodott a két és fél év alatt, amíg elkészítettem a közel száz interjút. Emellett kollégák is készítettek interjúkat, például Nagy József és Benkő József is több százat, amelyekből az engem érdeklő dolgokat önzetlenül átengedték.
– Lesz folytatása a munkának?
– Remélem, hogy igen, ugyanis egy fotóalbumot szeretnék kiadni, amivel lezárnám ezt a kutatást. Rengeteg képet gyűjtöttünk össze családoktól és én úgy gondolom, hogy ők elvárják, nekem meg kötelességem a fotókat nyilvánosságra hozni.
– Volt-e személyes kötődése a témához?
– Legszemélyesebb a nagytatám, Vajda Mihály története, akinek az emlékére írtam ezt a könyvet. Ő a 27. székely hadosztály utászszázadánál szolgált. Ha létezett valaha nagyapa és unoka közötti igazi, mély barátság és jó kapcsolat, akkor az a mienkről is elmondható volt: nagyon ragaszkodtunk egymáshoz.
– Ez azt jelenti, hogy már gyerekkorban érdeklődött a múlt e szelete iránt?
– Így van. Sokat jártam nagytatámmal a mezőre dolgozni, és kaszálás, takarás közben rengeteget mesélt, amellett pedig gyerekkoromban egyebet sem csináltam, csak a kocsmában ültem az öregek között és hallgattam a háborús elbeszéléseiket, visszaemlékezéseiket. Jó színes történetek voltak ezek. Egyszer gyerekkoromban azt mondtam nagyapámnak, hogy ha megnövök, akkor azt fogom kutatni, amit te csináltál a világháborúban. Ő erre legyintett, hogy gyerekbeszéd, de 2008-ban még szerencsére megérhette a tiszti adattár megjelenését, a mostani könyvet azonban már nem. Hát így alakult a hadosztály története és az én katonatörténészkedésemnek a vonala.
– Levéltárosként mennyire tekinti rokonszakmának a hadtörténetet?
– A hadtörténész külön kategória, én egyházi levéltárosnak tartom magam, az egyház alkalmazásában állok, a fő irányvonal – amit követnem kell – az az egyháztörténet és az egyházi levéltárosi munka. Ehhez kötődik a doktori kutatásom is, A marosi egyházmegye története a két világháború között címmel. Ez a fő témám, és ugyanolyan elkötelezettséggel szeretném végigvinni, mint mostani kötetem megírását.
Antal Erika. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. február 6.
Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból
Gyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható.
Vándorok, Csodálatos halászat, Fény, Fürdetés, Ajánlás, Bohóc galambokkal, Diogenész, Reggel, Az élet megy tovább, Hírvivő, Mennybemenetel, Dante és Beatrice – többek közt ezeket az alkotásait állította ki Gyarmathy János szobrászművész, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára, aki saját alkotói tevékenysége mellett a fiatal tehetségek elindításán is sokat ténykedik. Szobrai, kisplasztikái, domborművei többségében az embert ábrázolják, az esendőt, a távolról sem hibátlant, de mégis szerethetőt.
Az utca emberét mintázza meg – idézte Gyarmathy vallomását Nagy Miklós Kund a megnyitón –, a szobrokon ott a megváltás üzenete, nem hiányoznak a lírikus sajátosságok sem, a derű, a humor, a groteszk vagy a filozofikus gondolatok. Beszédes alkotások, amelyeknek plasztikus címet ad a művész, olyan világnyelvet használva, amelyet bárhol megértenek. Témáit gyakran meríti a Bibliából vagy a római és a görög mitológiából, demisztifikál, kíméletlen, ám humánus. A figuratív művészet elkötelezettje, az örök és egyetemes emberi kérdések izgatják, akinek alkotásait a szakma is elismeri, és a művészetkedvelő laikusok is csodálják. Az egykori marosvásárhelyi avantgárd csoportosulás, a MAMÜ is magához tartozónak érzi, ahogy a hagyományos művészethez ragaszkodó Barabás Miklós Céh is díjazottként értékeli – méltatta Nagy Miklós Kund.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Gyarmathy János 1955-ben született Nyárádszeredában, gyermekkorát Nyárádszentlászlón töltötte. Szászrégenben érettségizett 1974-ben, 1976–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászhallgatója volt. A diplomavizsga után még abban az évben a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium szobrásztanára lett. Egyetemista korától rendszeres részvevője a csoportos kiállításoknak, első egyéni tárlatát 1990-ben rendezte Marosvásárhelyen.
Antal Erika. Székelyhon.ro2016. február 6.
Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból
Gyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható.
Vándorok, Csodálatos halászat, Fény, Fürdetés, Ajánlás, Bohóc galambokkal, Diogenész, Reggel, Az élet megy tovább, Hírvivő, Mennybemenetel, Dante és Beatrice – többek közt ezeket az alkotásait állította ki Gyarmathy János szobrászművész, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára, aki saját alkotói tevékenysége mellett a fiatal tehetségek elindításán is sokat ténykedik. Szobrai, kisplasztikái, domborművei többségében az embert ábrázolják, az esendőt, a távolról sem hibátlant, de mégis szerethetőt.
Az utca emberét mintázza meg – idézte Gyarmathy vallomását Nagy Miklós Kund a megnyitón –, a szobrokon ott a megváltás üzenete, nem hiányoznak a lírikus sajátosságok sem, a derű, a humor, a groteszk vagy a filozofikus gondolatok. Beszédes alkotások, amelyeknek plasztikus címet ad a művész, olyan világnyelvet használva, amelyet bárhol megértenek. Témáit gyakran meríti a Bibliából vagy a római és a görög mitológiából, demisztifikál, kíméletlen, ám humánus. A figuratív művészet elkötelezettje, az örök és egyetemes emberi kérdések izgatják, akinek alkotásait a szakma is elismeri, és a művészetkedvelő laikusok is csodálják. Az egykori marosvásárhelyi avantgárd csoportosulás, a MAMÜ is magához tartozónak érzi, ahogy a hagyományos művészethez ragaszkodó Barabás Miklós Céh is díjazottként értékeli – méltatta Nagy Miklós Kund.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Gyarmathy János 1955-ben született Nyárádszeredában, gyermekkorát Nyárádszentlászlón töltötte. Szászrégenben érettségizett 1974-ben, 1976–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászhallgatója volt. A diplomavizsga után még abban az évben a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium szobrásztanára lett. Egyetemista korától rendszeres részvevője a csoportos kiállításoknak, első egyéni tárlatát 1990-ben rendezte Marosvásárhelyen.
Antal Erika. Székelyhon.ro2016. február 9.
A Székely-Mezőség művészi ábrázolása
Tizennegyedik alkalommal mutatkozik be a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, az itt készült művek a marosvásárhelyi unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében láthatók három héten át.
A mezőmadarasi táborokban született olajfestményeket, pasztelleket, grafikákat, fafargaványokat, agyagszobrocskákat minden alkalommal bemutatták Marosvásárhelyen is.
A tábor kezdeményezője Czirjék Lajos volt, aki madarasi származásúként szerette volna, ha a falubeliek megismerkednek az alkotásokkal, illetve a falu nevét is ismertté akarta tenni a nagyvilág számára. Ezt mára közös erőfeszítéssel, az egyház, az önkormányzat, a falubeliek és a civil szervezetek összefogásával sikerült is elérni, hiszen, míg az első években még meg-megcsodálták az utcán rajzoló, festegető embereket, ma már mindenki tudja, hozzátartozik a nyári tábor is a falu életéhez.
A táborba erdélyi és magyarországi alkotók érkeznek évről évre, akik szívesen jönnek, hogy megörökítsék a Székely-Mezőség látnivalóit, és hírét viszik a falunak, azt, hogy itt még százéves kapukat lehet látni, sajátos mezőségi, régi kis házakat, gémes kutat az út szélén. A szervezők minden évben kitalálnak még valamilyen pluszfoglalkozást, a falubeli kisiskolásokat tanítják rajzolni például, vitaestet szerveznek a művészetről, vagy művészettörténeti témával kapcsolatos előadásra hívnak meg szakembereket. A résztvevőknek bemutatják a falu sajátosságait, az iskolát, a templomot, a temetőt, az egykori kúriát, kirándulni viszik a környező településekre, a mezőségi dombokra, az Isten-tóhoz.
Tavaly augusztus 20. és 29. között került sor a táborra, ahol huszonegyen vettek részt. A legfiatalabb Kentelki Gábor volt, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanulója, a legidősebb pedig a 80 éves Lelkes István Hódmezővásárhelyről. Az unitárius egyház tanácstermében 40 munka látható.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)2016. február 10.
Soós Zoltán felhívása: a marosvásárhelyi magyarok tegyék félre politikai előítéleteket
Soós Zoltán polgármesterjelölt azt szeretné, hogy a marosvásárhelyi magyarok tegyék félre a közös cél, a választások megnyerése érdekében a vitáikat, ahogyan tették ezt 1990. február 10-én a könyves-gyertyás felvonuláson.
Az 1990. február 10-én Marosvásárhelyen megszervezett könyves-gyertyás felvonuláson a közös cél érdekében a vásárhelyi magyarok félre tudták tenni politikai előítéleteket, indulataikat, vitáikat – fogalmazott Soós Zoltán a 26 évvel ezelőtti, tízezreket megmozgató eseményre emlékezve és emlékeztetve arra, hogy ez ma is lehetséges.
„Hosszú utat jártunk be 1990. február 10-e óta, amikor tízezrek vonultak fel csendben Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel a kezükben. Erdély több városában is tömegek mozdultak meg a magyarság kultúrájáért, megmaradásáért. Azóta számos eredményt értünk el, de sok még a tennivalónk annak érdekében, hogy érvényt szerezzünk a törvény szavának, hogy a papíron kivívott jogainkat a mindennapokban is megélhessük” – olvasható Soós Zoltán magyar polgármesterjelölt közleményében.
Soós szerint negyedszázad távlatából is szembeötlő a magyar közösség egysége, amikor erre a napra gondol. A magyar politikai erők összefogása semmit sem ér a polgárok összefogása nélkül. „Marosvásárhelynek akkor lesz ismét magyar polgármestere, ha közösségünk ugyanazt az erőt és elszántságot mutatja, amit 26 évvel ezelőtt. Nekem pedig az a célom, azért indulok a polgármesteri pozícióért, hogy a 26 éve megfogalmazott elveket, törekvéseket maradéktalanul megvalósíthassam” – fogalmazott Soós Zoltán, városi tanácsos, polgármesterjelölt.
Százezer ember vonult utcára
Ezelőtt 26 évvel, 1990. február 10-én az anyanyelvi jogokért, a magyar tannyelvű iskola és egyetem érdekében százezer ember vonult utcára Marosvásárhelyen, némán, kezében egy könyvvel és egy szál gyertyával. A szervezők és a felvonuláson résztvevők így akarták kifejezni, hogy a legbékésebb szándékkal, csendben, civilizáltan, senki ellen nem irányulva követelik azokat az alapvető jogaikat, amelyek minden embert megilletnek.
A résztvevők az RMDSZ akkori székháza előtt, a Bolyai téren gyülekeztek, majd csendben végigsétálva a városon, a sportcsarnoknál fejezték be a demonstrációt, ahol Sütő András író mondott rövid beszédet. A február 10-i békés, könyves-gyertyás tüntetést, márciusban, a Marosvásárhely fekete márciusaként emlegetett, magyarok ellen irányuló pogrom követte.
Antal Erika. maszol.ro2016. február 19.
Kastély helyett szellemi épület
Tizedik alkalommal állít ki Marosvásárhelyen a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, amely ez alkalommal a 2015-ös alkotótáboraiban született művekből rendezett be tárlatot a Bernády-házban.
A Lázár-kastély körüli örökösi viták miatt székhely nélkül maradt Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központnak sikerült bebizonyítania, hogy épület nélkül is képes megállni a lábán, arra a „szellemi épületre” alapozva, amit az eltelt negyven év alatt sikerült létrehoznia – hangzott el a kedd esti megnyitó alkalmából a Bernády-házban. A kiállítás korábban a csíkszeredai Vármegye Galériában volt látható.
Nagy Miklós Kund, a kiállítás házigazdája, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke nem sorolta fel mind a 32 alkotó nevét, de megemlítette Ütő Gusztávot, aki a „képzőművészeti prérin” egyike volt a lázadóknak, a kísérletezőknek, és most „visszatért egy bizonyos, újabb szemlélethez”.
Siklódy Ferencet eddig grafikusként ismerték, magyarázta a méltató, most festőként mutatkozott be. A kiállított művek közül a házigazda kiemelte Asztalos Zsolt Bibliába csomagolt című alkotását is. Ez egy installációszerű alkotás, amely a Biblia lapjaiba csomagolt mezőgazdasági eszközöket mutat be, például gereblyét, kapát, villát. Ezt úgy értékelte Nagy Miklós Kund, mint a fiatal generáció felé nyitást, vagyis folytatását annak, ami mindig is jellemezte a szárhegyi művésztelepet.
„Egy csaknem bigott katolikus környezetben valaki szerszámokat csomagolt a Biblia lapjaiba, nem csoda, hogy volt némi visszhangja, pedig ha jobban belegondol a néző, akkor nem is akkora blaszfémia, mint ahogy az első hallásra/látásra tűnik” – hívta fel a figyelmet Czimbalmos Attila, a szárhegyi művészeti központ igazgatója.
Örökös viták
Czimbalmos arra a kérdésre, hogy mikor nyitják meg a kastélyt, azt mondta, hogy az a hétezernél is több mű, ami a gyűjteményt alkotja, kompenzálja a kastély elvesztését. De hogy konkrétan kinyit-e újból a szárhegyi Lázár-kastély, arra nem lehet választ adni.
„Mi is ugyanolyan külső szemlélői vagyunk ennek a vitának, mint bárki más, az örökösök pedig évről évre többen vannak, tehát úgy tűnik, hogy belátható időn belül ez az ügy nem rendeződik” – fogalmazott Czimbalmos.
Egyben tartják a gyűjteményt
A kiállításmegnyitón jelen levő Barabás Éva festőművész, a korábbi táborok résztvevőjeként az iránt érdeklődött, hogy a művészek a saját alkotásaikat visszavásárolhatnák-e. Ő ugyanis annak idején fizetetlen szabadságot vett ki, hogy Szárhegyen alkothasson. Valamikor, talán a hetvenes évek végén született egy megállapodás arról, hogy ha a műalkotások valamilyen okból kifolyólag elkerülnek Szárhegyről, akkor a tulajdonjog visszaszáll az alkotóra.
Ez a kérdés még tisztázásra vár, a művészeti központ az összegyűlt munkákat egyelőre a célközönséghez szeretné eljuttatni. „Ez ugyanis az egyedüli ilyen jellegű gyűjtemény Romániában, amit nem hordtak szét” – hívta fel a figyelmet Ferencz Zoltán, a központ művészeti vezetője.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)2016. február 19.
Proetnica fesztivál Segesváron: ne csak táncoljanak, beszélgessenek is!
A fellépések mellett idéntől a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a segesvári Proetnica Fesztivál szervezői. A rendezvénysorozat tizennegyedik kiadása augusztus közepén kezdődik az UNESCO világörökség részét képező szász városban.
Eddig úgy volt, hogy akik eljöttek Segesvárra, hogy részt vegyenek a Proetnica Internetnikus Fesztiválon, megérkeztek, énekeltek, vagy táncoltak és azzal mentek is haza. Ez az idéntől másként lesz, a résztvevőket arra kérik, maradjanak és tekintsék meg egymás előadását, vegyenek részt egymás workshopjain, beszélgessenek, ismerkedjenek, vitázzanak – mondta az augusztus 18. és 21. között 14. alkalommal sorra kerülő fesztivál igazgatója, Volker Reiter.
Ruténokat, romákat, szerbeket, bolgárokat, ukránokat, cseheket, lengyeleket, szlovákokat, törököket, tatárokat, örményeket, zsidókat, olaszokat, horvátokat, németeket, albánokat, macedónokat, lipovánokat, oroszokat, görögöket, magyarokat és arománokat várnak a segesvári Proetnica Interetnikus Fesztiválra, amelyet tizennegyedik alkalommal szerveznek meg Segesváron augusztus 18. és 21. között. A Romániában élő nemzeti kisebbségek közösségeit bemutató rendezvény célja a társadalommal elfogadtatni azt, hogy sokféle nemzet él egymás mellett, szokásaik hasonlóak, vagy különböznek egymástól, hagyományaik is lehetnek mások, érdemes megismerni egymást – mondta Volker Reiter, az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
Volker Reiter a beharangozó sajtótájékoztatón bemutatta azt az albumot is, amely a tavalyi fesztivált ismerteti. Ebből megtudható, hogy 2015-ben nyolcszáznál is többen vettek az eseményen, húsz romániai nemzeti kisebbség képviseltette magát, a látogatók száma pedig meghaladta a 15 ezret.
A Proetnica Fesztivált az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ Egyesület szervezi a segesvári önkormányzattal közösen. Reiter úgy fogalmazott, hogy ez csupán egy csepp a tengerben, ami az etnikumközi egyetértés erősítését illeti, de azt is eredménynek értékeli, hogy más, hasonló jellegű, regionális fesztiválok megszervezéséhez nyújtott ötletet. Hasonlót tartanak már Tulceán, Medgyesen, vagy készülnek szervezni Szászrégenben is – mondta.
Antal Erika. maszol.ro2016. február 23.
Egy segesvári utazó csellengései
Veress Zsombor Csodálatos csellengéseink közeli és távoli tájakon című, nemrég megjelent kétkötetes útleírását mutatták be hétfő este Segesváron, a Gaudeamus Alapítvány művelődési termében.
A szerző segesvári gyógyszerész, aki harmincévnyi utazásainak legmaradandóbb élményeit foglalta össze két kötetben, hogy közkinccsé tegye mindazt, amit ő megélhetett. A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el – idézi Szent Ágostont utazásairól szóló könyvének hátlapján Veress Zsombor, aki két kötetben, közel hétszáz oldalon számol be emlékeiről, amelyek az erdélyi vidékekhez, illetve távoli helyekhez kötik.
A természet- és világjárás életreszóló élményét szülei oldalán már kisgyerekként megízlelte. Marosvásárhelyi egyetemi évei alatt hasonló érdeklődésű diáktársaival együtt bebarangolta Erdély hegyeit, azt követően pedig családjával a nagyvilágot. „Úgy éreztem, kár lenne, ha csak magamnak tartanám meg ezeket az élményeket, így tehát igyekeztem közkinccsé tenni mindenki számára" – magyarázta a szerző, hozzátéve, hogy nem „szokványos" utak ezek, hanem valamennyi különleges, hiszen különleges felkészülést, szervezést is igényeltek.
A kétkötetnyi anyagot közel hat évig írta, hétvégenként, szabad perceiben, a napi munka és családi elfogaltságok mellett. Veress Zsombor elmondta, az úticélokat mindig jó előre, pontosan meghatározza, felkészül az utazásra. Mint kifejtette, nagyon sok múlik a jó szervezésen, hiszen az olcsó repülőjegy, az olcsó szálloda fontos, hiszen úgy több pénz marad a néznivalókra. Két nagy álma már megvalósult: az egyik az amerikai egyesült államokbéli, a másik az új-zélandi utazás.
További álmai is vannak, csupán az ötletekről lehetne írni kötetnyit, ezért, úgy szervezi az utakat, hogy ahol egyszer már jártak, oda többé nem térnek vissza, de természetesen vannak kedvenc helyei, mint például Ausztria vagy a skandináv országok – mondja Veress. Ausztriában többször is megfordultak, mindig más-más helyen, azért vonzó ez az ország, mert családbarát, ember- és turistabarát. Skandinávia a természeti környezetével lopta be magát a segesvári gyógyszerész szívébe.
„Az idők során rájöttem, hogy a természet érdekel a legjobban" – magyarázza Veress Zsombor, aki, ha tehetné, az észak-európai országokat iktatná be a leggyakrabban úticéljai sorába. Az utazásokról soha nem hiányoznak a gyerekek, akiket mindenhová visznek magukkal, ugyanis azt vallja a négygyerekes édesapa, hogy nekik is látniuk kell a világot. Az idén Izlandra szeretnének elutazni, de még előtte, márciusban Nepálba utazik magashegyi túrára, ez alkalommal a család nélkül, ahol az Everest alaptáboráig szeretne eljutni egy tizenegy napos gyalogtúra keretében.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 23.
Tamási Áront így még sosem olvastak
Tamási Áron műveiből olvastak fel kedden szerte a nagyvilágban a nyolcadik nemzetközi felolvasómaraton keretében. Előzetesen közel 39 ezren regisztráltak, hogy részt vesznek a felolvasásban.
Tamási Áron műveiből olvastak fel kedden szerte a nagyvilágban a nyolcadik nemzetközi felolvasómaraton keretében. Előzetesen közel 39 ezren regisztráltak, hogy részt vesznek a felolvasásban.
A maraton központi helyszíne a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár volt, itt mintegy háromszáz gyerek és felnőtt olvasott fel Tamási műveiből. „Az olvasás közösségépítő, összetartó erőt jelent, célunk, minél többen megszólaltatni egy nagy magyar író, költő műveit”– fogalmazták meg a maraton üzenetét a szervezők. Csíkszeredából húsz intézmény 3900 felolvasóval regisztrált, Hargita megyében 60 településről több mint 18 ezer személy kapcsolódott be a rendezvénybe, országszinten 16 megye 131 településén olvastak kedden. Idén nyolc országból – Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Belgium, Írország, Németország, Egyesült Államok, Dánia – 5618 felolvasó jelezte, hogy részt vesz a maratonon. Főként iskolákból jelentkeztek csoportok, de számos más intézmény, szervezet tagjai örvendeztették meg egymást Tamási gondolataival, ugyanakkor egyéni jelentkezők is szép számmal voltak.
A megyei könyvtárban a maraton első felolvasója Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője volt. „Igyekeztem aktuális olvasmányt választani, és mivel elég idétlen időket élünk, a Helytelen világ című 1931-es Tamási-kötet kezdő novellájából olvasok fel egy rövid részletet” – vezette fel a hallgatóságnak. Lövétei után Balog László, a Sapientia EMTE könyvtárigazgatója olvasott fel, majd Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársai.
Székelyudvarhely: nyolc óra szüntelen felolvasás a könyvtárban
Nyolc órán keresztül szünet nélkül olvasták fel a farkaslaki író műveit a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár öt termében. Kedden délelőtt a rendezvény megnyitásával tisztelegtek iskolájuk névadója előtt a Tamási Áron Gimnázium diákjai, a könyvtárban elsőként Laczkó György intézményvezető olvasott fel. László Judit szervező elmondta, kedden majdnem hatszázan tértek be a könyvtárba felolvasni, főként diákok, ám a délután folyamán többen családi programként vettek részt az eseményen. A Móra Ferenc, Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban teljes létszámmal bekapcsolódtak a maratonba.
dvarhelyen összesen tizenhárom intézményből 2817 részvevő, Székelykeresztúron pedig hét intézményből 1733 részvevő csatlakozott a nyolcadik felolvasómaratonhoz.
Gyergyószentmiklós: népszerű volt, jövőre is megtartják
Gyergyószentmiklóson több mint kilencszázan jelentkeztek be az eseményre és olvastak fel Tamási Áron életművéből. A kisebbeknek meséket, a nagyobb diákoknak pedig novellákat készítettek elő a Városi Könyvtárban. A nap folyamán egyébként bárkit szívesen fogadtak a felnőttek köréből is, a felolvasást reggel a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója, Fórika Sebestyén indította.
„A bejelentkezett több mint kilencszáz felolvasó nagy része középiskolás, de a város iskoláiból nagyon sok elemi osztályos is részt vett a rendezvényen. Tervezzük, hogy jövőre is csatlakozunk, megszervezzük e népszerű programot, hiszen a tavalyi hatszáz körüli jelentkező idénre több mint kilencszázra duzzadt” – mondta az igazgató.
Marosvásárhely: közel ezren olvastak fel
„Örökséget hordoztam, gondolkoztam, tűnődtem, magyarázatot kerestem s néha írtam” – ez a Tamási Áron-idézet volt a mottója a marosvásárhelyi felolvasás záró ünnepi műsorának kedden délután a Bernády Házban, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az RMDSZ Nőszervezetének közös szervezésében. Brandner Emőke magyar nyelv- és irodalom szakos tanár a lapunknak elmondta, a gimnázium minden osztályában olvastak, összesen 55 tanuló vette kezébe kedden Tamási Áron valamelyik könyvét. Így az író publicisztikai írásaiból, novelláiból, regényeiből, színpadi műveiből, életrajzi írásaiból olvastak, illetve rövid jelenetet adtak elő.
Az esemény idején a tanárnő Tamásiról szólva kiemelte, hogy az író az életet tartotta a legfontosabb értéknek, székelynek vallotta magát, a többi nemzet tiszteletére biztatott. Az itthon maradást szorgalmazta, és bár ő a világháború után Budapesten telepedett le, sokat fontolgatta a hazatérést. Ő volt az, aki az 1937-es marosvásárhelyi találkozón először fogalmazta meg az anyanyelvi oktatás, kultúra fontosságát. Végül saját kívánságára itthon temették el. Ám hazajövetele még a koporsóban sem volt viszontagságoktól mentes. Az történt ugyanis, hogy Farkaslaka (románul Lupeni) helyett a román vasút először a Zsil-völgyébe, Lupénybe szállította az író földi maradványait.
A felolvasómaratonról A felolvasómaratont László Judit kezdeményezésére szervezték meg 2009-ben Székelyudvarhelyen, ahol Benedek Elek műveiből olvastak. A Kájoni János Megyei Könyvtár 2014-től főszervezője a rendezvénynek, együttműködésben Hargita Megye Tanácsával. Az évek során Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Kányádi Sándor műveit szólaltatták meg a felolvasók, az esemény nemzetközi szintűvé nőtte ki magát, tavaly közel 12 országban 40 ezren olvastak fel. Az idei rendezvénybe bekapcsolódók számát néhány nap múlva összesítik a könyvtár munkatársai. Jövőben Szabó Magda műveiből olvasnak fel a maratonon.
Antal Erika, Baricz Tamás Imola, Péter Beáta, Veres Réka. Székelyhon.ro2016. február 24.
Miért nincs bulvár az erdélyi magyar sajtóban?
A romániai magyar olvasók kevésbé igénylik a bulvársajtót, mint a magyarországiak, vagy akár a román médiafogyasztók – jelentette ki Karácsonyi Zsigmond volt MÚRE-elnök a Kemény Zsigmond Művelődési Társaság kedd délutáni rendezvényén, amelyen a Népújság főszerkesztőjével Csíky Boldizsár, a társaság elnöke beszélgetett.
A Sajtó és közösség, közérdek és manipuláció című beszélgetés az erdélyi magyar sajtó jellemzőiről szólt. Csíky Boldizsárnak arra a bevezető kérdésére, hogy a mai médiából hiányzik humor, Karácsonyi Zsigmond kijelentette: a befogadó közeg is más lett. Példaként azt az esetet hozta fel, amikor egy ismert közszereplőt kissé vicces formában jelenítettek meg, és több figyelmeztetést is kaptak az olvasók részéről, hogy lemondják a lapot.
A finomabb humorra nem reagálnak, a vulgáris a „trendi” manapság, de ha valakit kifiguráz egy sajtótermék, abból könnyen rágalmazási per lehet, ezért óvatosak a szerkesztőségek a humorizálással – magyarázta a MÚRE volt elnöke.
Csíky Boldizsár arra volt kíváncsi, hogy mi válthatta ki a sajtóban tapasztalható eldurvulást, a nyelvezet egyre vulgárisabbá válását. Ehhez Karácsonyi szerint a műszaki fejlődés is hozzátett, hiszen míg korábban írógépen készült egy szöveg, amit aztán a szerkesztő, az olvasószerkesztő és a korrektor is elolvasott, ma az internetes portálok, az okostelefonok, a blogok, a Facebook idejében felgyorsultak a hírek, megindult egyfajta romlás.
„Ha valaki látott, hallott valamit, azt azonnal meg is írja, felteszi a blogjára, vagy megosztja a közösségi hálón, nem figyel a stílusra, a nyelv helyes használatára, helyesírásra, esetleg a hír hitelességére sem. A közbeszédben is elindult a vulgáris kifejezések használatának egyfajta licitálása” – magyarázta.
Karácsonyi Zsigmond kérdésre válaszolva emlékeztetett: az erdélyi magyar médiában egyetlen bulvárlap sincs, ahogy a rádió, vagy televíziók esetében sem beszélhetünk bulvárról. A volt MÚRE-elnök szerint ez annak a jele, hogy igényes az erdélyi magyar olvasói közösség.
Antal Erika. maszol.ro