udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
786
találat
lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 781-786
Névmutató:
Sylvester Lajos
2011. május 11.
Magyar-magyar iszony, vagy közös fellépés
A cím nem elírás, nem véletlenül írtam magyar-magyar viszony helyett magyar-magyar iszonyt. Az ijesztgetésnek, félelemkeltésnek is minõsíthetõ kifejezést azért használom, mert az új politikai helyzetben, amennyiben a három romániai magyar párt, az RMDSZ, az MPP és most bejegyzési procedúra labirintusában bolyongó EMNP képtelen lesz már a jövõ évi helyhatósági választásokon közös jelölteket állítani, és egységesen ezekre szavazni, iszonyatos veszteséget könyvelhetnek el valamennyien.
A félre- és mellébeszélések helyett próbáljuk elõbb szemügyre venni azokat a belsõ folyamatokat, amelyek a hazai magyar politikai életben, a politikai preferenciák világában bekövetkeztek, és felerõsödésük máris valóság, társadalmi térnyerésük pedig a továbbiakban elõre borítékolható. A romániai magyar közélet a két évtizeddel ezelõtti (89-90-es fordulat utáni) állapothoz képest szétesett, szétforgácsolódott, és majdnem általánosnak minõsíthetõ kiábrándultságba és közönybe süllyedt. Ezt a folyamatot a magyarság közképviseletének veszélyeztetettsége felõl nézvést jól illusztrálja a magyarok választási kedvének lekonyuló grafikai görbéje.
Az okok firtatása helyett most csupán jelezzük, hogy az RMDSZ és az MPP kölcsönös és személyekre is szabott lejáratása megtette hatását. Helyben és országos, illetve erdélyi szinten egyaránt. A kölcsönös önkormányzati betartások és kakaskodások a ritka kivételektõl eltekintve a közképviselet minõségét rontják, és a közjó érvényesülését akadályozzák. Ez az erdélyi és a Kárpát-medencei politikai légköri magasságokban is uralkodó folyamat a helyi politikai élet alakulásának, illetve romlásának fõ oka. A helyzet eldurvulását és elmérgesedését érzékeltetik az internetes és a papíralapú kiadványok álneves kommentárjai, amelyek a vádaskodás, a szitkozódás és a fenyegetõ átkozódás szintjére süllyesztették a véleményformálást.
E negatív folyamatok következménye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Tõkés-féle párt, azaz az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának szándéka és megvalósult ténye. ?s hogy a mellé- és félrebeszéléseknek elejét vegyük, egyik legutóbbi Tõkés-interjú alapján szögezzük le a következõket: - Már a jövõ nyári önkormányzati választásokra együttmûködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tõkés László, elõválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát állítana - olvashatjuk a Krónikának adott interjúban. Eme újfajta összefogás nélkül sem autonómia, sem magyar jövõ nem képzelhetõ el Erdélyben - állapítja meg Tõkés László.
- Az EMNT választási koalíciót, azaz közös jelöltállítást javasol a helyhatósági választásokra és a parlamenti képviselõk jelölésére is. Ebben máris partnere a Székely Nemzeti Tanács. Ellenzõje Szász Jenõ személyében az MPP, amely az RMDSZ ellen szövetkezne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal. Szász Jenõ szerint a romániai magyarság 80 százaléka nem akar új pártot. Sértés ne essék, de a politikai környezet ismeretében ez légbõl kapottnak tûnik, mondhatott volna kilencven százalékot is.
- A közös jelöltállítás kérdését, egyelõre, mellékvágányra tolja az RMDSZ csúcsvezetése is. Ennek nem csak a rivális Tõkés-párt megjelenése az oka, hanem a magyarországi nemzetpolitikában bekövetkezett markáns stratégiai változás is. Az RMDSZ-nek, kétségtelen, erdélyi szinten kiépült szervezeti hálózata van. A helyi önkormányzati képviselõk, a polgármesterek többsége az RMDSZ színeit képviseli. A mögöttük lévõ, õket támogató tömegbázis viszont fellazult, elbizonytalanodott, kiábrándult. Az összefogás szükségessége maradéktalanul a szórványban érvényesül, ahol elképzelhetetlen a tanácsi, adott esetben polgármesteri képviselet megszerzése. - Az RMDSZ csúcsvezetése egyelõre sérelmi politizálást gyakorol. Ebben minden egymáshoz közeledést ellehetetlenítenek egyes - manipulálható - politikusi, és fõleg újságírói túllihegések. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellenzi ugyan az új párt létrehozását, de ennek bejegyzését nem próbálja megóvni, ami realitásérzékre vall, hisz ezzel csak tovább rontaná az RMDSZ közösségi megítélését. Az RMDSZ sérelmi politizálására érdemes kitérni, mert ez a magyar-magyar kapcsolatok végzetes megromlásához vezethet. Az RMDSZ politikai monopolhelyzetének elvesztését bizonyos újságírói reagálások ellenségeskedéssé torzítják, az anyaországban Gyurcsány és a szellemében tovább élõ SZDSZ Orbán-ellenes indulatait plántálják át Erdélybe, negatív minõsítési kampányukban már-már Jan Slotát, C. V. Tudort is túlharsogják.
A magyar nemzetpolitika gyökeres átalakulása erdélyi kivetítõdésének elsõ jele az RMDSZ kiépült, tehát meglévõ struktúrájának mellõzése volt, amikor a könnyített eljárású állampolgári honosítás hatalmas munkájának elvégzésére az RMDSZ-tõl független hálózatot hozott létre, s kialakította a demokrácia központok ernyõjét. Az RMDSZ és az MPP is ragaszkodott a honosítás lebonyolításában való részvételhez, saját szolgálatait is felajánlotta, és hellyel-közzel gyakorolta is, jól érzékelve, hogy a demokrácia központok hálózatának kiépítése az EMNT malmára hajt üdítõen friss vizet, hisz a Gyurcsány-garnitúra nemzetrészeket magyarságból kitagadó üzelmei a határon túli magyarok körében általános ellenérzést váltottak ki. Erre gyógyír a könnyített visszahonosítás.
Ezt a lépést követte az ugyancsak az RMDSZ struktúrájához tartozó státusirodák megszüntetése. Ezeknek a gyakorlati szerepük egykori küldetésük teljesítése után, az igények csökkenésének arányában beszûkült, de megszüntetésük újabb jele volt az RMDSZ-monopólium csorbulásának. A monopolhelyzet leépítésének legátfogóbb intézkedése az iskolai támogatások lebonyolításának és folyósításának a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség hatáskörébe való visszautalása volt. Hangsúlyozom a visszautalást, amirõl a hazai kommentálók gyakran megfeledkeznek, mert eredetileg ez a feladatkör az elsõ Orbán-kormány idején az RMPSZ hatáskörébe tartozott, s a Medgyessy-Gyurcsány-éra húzta ki a külhoni magyarok eme szimpátia-szõnyegét a civil szervezet alól. A támogatások folyósítása Kárpát-medence-szerte mintegy egymillió-hatszázezer óvodást, iskolást és egyetemistát érint. Az egyébként jól mûködõ Iskola Alapítvány - elnöke éppen Kelemen Hunor - mellõzése ezért a legfájdalmasabban érinti az RMDSZ-vezetést.
Mindezt úgy is lehet minõsíteni, mint valami törlesztést a magyar kormányzat részérõl az RMDSZ-körökben máig is hangoztatott, a magyarországi politikai pártokkal való egyenlõ távolságtartás doktrínája miatt, amely, mondjuk ki: az erdélyi magyar fülnek nyilallóan fájdalmas, ha a Gyurcsány-éra nemzetrészeket kirekesztõ manõvereire gondolunk. A magyar kormányzat nem tesz egyebet, mint maga is alkalmazza a pártokkal való kapcsolattartásban az egyenlõ távolságtartást civil szervezetekre alapoz, s ezzel az RMDSZ monopolhelyzetét szûkíti.
Egyébként szögezzük le: minden ellenkezõ híresztelés ellenére Tõkés László fontosnak tartja az erõs parlamenti képviseletet, mindazokkal szemben, akik ezt valami ezoterikus mellénybe gombolkozva fölöslegesnek és inkább ártalmasnak, mint hasznosnak mondják. A képviselet biztosítását viszont a három párt és az EMNT összefogásában, közös jelöltállításban látja minden idõkben. Az RMDSZ-nek pedig, tetszik, nem tetszik, a múltbéli sérelmek ellenére - ez egyébként mindkét féllel megesett - meg kell állapodnia az együttmûködésben. Ez a kapu minden más elõjelû nyilatkozat ellenére nyitva áll. ?s precedensként nagy nyomatékkal esik latba a sikeres EP-választás.
Csak a pártok közötti viszonyrendszer újragondolása biztosíthatja a parlamenti képviselet, az autonómiateremtés sikerét, és nem a tömeg felhajtóereje nélküli hõzöngés, autonómiát papolás. Az elõválasztások idején a jobbító szándék és ennek megvalósítási képessége álljon versenybe, s a gyõztes mindent vigyen minden párt egységesen adja rá a voksát. A jelenlegi magyar kormányzat és az európai képviselet számunkra kegyelmi idõszakot biztosított, most kell élnünk ezzel a lehetõséggel, s akkor a pártok közötti viszony nem válik iszonnyá.
Sylvester Lajos
H2011. május 13.
Magyarságszámlálás
Végre van valami, amiben a létezõ magyar érdekképviselet, az RMDSZ, az MPP és a most születõ Erdélyi Magyar Néppárt korifeusai is egyetértenek: az õszi népszámlálás alkalmával ki kell védeni azt az átlátszó nemzetmegosztási manõvert - ha a nyomtatványok elkészítéséig honatyáink és a tömegnyomás nem tudja a magyar, székely és csángó nemzetiségre bontást megakadályozni, hogy ne tegyenek kivételt velünk se, mint ahogyan a népszámlálási íveken az oltyánt, mócot, moldovánt sem különítik el egymástól.
A székely és csángó kifejezés ettõl házi használatra megmaradhat, jelölheti azokat az erényeket, amelyekkel a magyar kultúrájú, magyar nyelvû egyén felruházza önmagát, vagy valójában rendelkezik is ezekkel, ezután is birtokolhatja azokat a negatív tulajdonságokat, megõrizheti azokat a vicceket és adomákat, amelyek e közösségekre jellemzõek, de a magyarságával senki se játsszék! Ha három csoportra bontanak bennünket, illetve ha ezt a csapdahelyzetet nem tudjuk vagy nem akarjuk elkerülni, nyelvi és kulturális jogaink fognak súlyosan csorbulni. Az új magyar nemzetpolitika segít bennünket abban, hogy mit rákentek e névre a kommunista és balliberális évtizedek, a Nemzeti dal üzenetéhez híven, lemossuk a gyalázatot, valljuk és vállaljuk magyarságunkat. Ebben elsõsorban - szakmai felkészültségtõl, munkahelyi beosztástól és adminisztratív-területi kötöttségektõl függetlenül - mindenkinek önvédelmi és közösségvédelmi kötelessége a saját nemzetéhez tartozást kinyilvánítani. A lakosság lelki felkészítésében rendkívüli szerepet kell tudatosan vállalnia az értelmiségnek, a pedagógusoknak, lelkészeknek, de mindenkinek, különösen a szórványban, a vegyes házasságban élõknek, a magyar anyanyelvû cigányságnak, a moldvai csángó magyaroknak, hisz valóban arról van szó, hogy rabok legyünk-e, vagy szabadok. ?dvös lenne, ha ebben az idõszakban a magyarságvállalásban programadó költeményünk, a Nemzeti dal nem esnék ki emlékezetünkbõl, és nem mállana le ajkunkról, mert most valóban idõszerû a felszólítás: Talpra, magyar, s az itt az idõ, most vagy soha parancsa. Ha a szó klasszikus értelmében nincs is közös hazánk, ennek ellenére nemzeti hovatartozásunk közös, hogy ne kellessék szolga földön élnünk, és szolgaföldben nyugodnunk. Tõlünk függ és rajtunk múlik, hogy a magyar név megint szép lesz-e, méltó lesz-e régi hírnevéhez, és mi méltók leszünk-e ennek a névnek a megbecsülésére és viselésére.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 19.
Hogyan tovább, RMDSZ?
Egymás után érik a romániai magyarságot a pofátlan arculcsapások bizonyos hangadó román politikai körök részérõl.
Az orcátlanság netovábbja, hogy a már elfogadott oktatási törvénybõl az egyik nacionalista képviselõ, Mircia Giurgiu javaslatára törölnék azt az elõírást, amely kegyeskedik megengedni Románia történelmének és földrajzának anyanyelvû oktatását a kisebbségekhez tartozó diákoknak. A honatya elõterjesztését addig toszogatták, amíg végül nem került megvitatásra a képviselõházban a román ,,nemzetépítõ javaslat, így a módosítás hallgatólagosan elfogadottnak minõsül, s csak a szenátusnak van lehetõsége és alkalma arra, hogy az RMDSZ kormánykoalíciós részvételének egyik tartóoszlopát ne döntsék ki.
A nemtelen manõver - amennyiben hinni lehet az RMDSZ-vezetõk nyilatkozatainak - a demokrata-liberálisokkal kötött szövetség felbontásával járhat. Arra most ne térjünk ki, hogy milyen is lenne annak a történelem- és földrajzoktatásnak a históriai igazságtartalma, amellyel anyanyelvükön barátkozhatnak a magyar iskolások és fiatalok, mert ezzel a kormányzati partneri szószegésrõl a figyelmet elterelnõk. Azzal se foglalkozzunk, hogy az uralgó román történetírás milyen mértékben tiszteli a történeti tényeket, mert ez elterelné a figyelmet a lényegrõl: az ország történelmének és földrajzának anyanyelvû oktatásáról. Hogy azért erre a jelenségre is idézzünk egy orcátlanságot: a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatára vissza akarják vésetni Nicolae Iorga történelemtudósnak azt a históriai verdiktjét, miszerint Mátyás királyt csak az övéi, ªtefan cel Mare hûségesei voltak képesek legyõzni. Az ironizálást mellõzve bizonyos román politikai csoportosulások általános offenzívát indítottak a honi magyarság már meglévõ jogai ellen is. Hírlik, a rendõrségnél sem akarják érvényesíteni azt a számunkra meghirdetett kedvezményt, hogy magyar ajkú leendõ rendõrtiszteket és altiszteket toborozzanak. Számtalan eset igazolja, egy magyar nyelvû felirat, egy utcarészlet magyar megnevezése miatt szaggatják fel az ól hídlását.
?s közben az a helyzet, hogy az RMDSZ-vezetés - Markó Béla volt elnök nyilatkozatait figyelembe véve - félfrontos csatározásba kezdett. Mert amíg itthon sercegve ég koalíciós házunk fölött a zsúpfödél, az exelnök a Fideszt rekcumolja azért, hogy a magyar kormánykoalíció a határon túli magyar nyelvû iskolai oktatás támogatását lebonyolító és az ehhez hasonló privilégiumokat a civil szervezetekre, jelen esetben a pedagógus szövetségre bízza.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 21.
A kiadóknak kell a könyvek kiadását kiköhögniük
Dávid Gyula irodalomtörténész, a kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetõje a nyolcszemélyes sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón Bánffy Miklós Erdély trilógiáját mutatta be. A faggatózás vitaindító témája a hazai könyvkiadás helyzete volt.
A könyvkiadásban nálunk uralkodó állapotokat foglalta össze a címben kiemelt mondattal. A kiadónak, mint annyi más vállalkozásnak, nincs önálló tõkéje, minden kiadvány esetében sorba kell állni a pályázatokból remélt támogatásért, amely kedvezõ döntés esetében is a könyvek kiadását és nem a kiadót segíti. Nyertes pályázat esetén is a könyvek forgalmazója 30-40 százalék nyereséggel toldja meg a kiadvány forgalmi értékét. Ezeknek következménye, hogy a könyvkiadás állapota siralmas, a valamikori tízezres példányszámok mára verseskötet esetében 300-ra zsugorodtak, a prózai munkák példányszáma legfeljebb ennek a duplája, és az ezer példányban piacra kerülõ prózai mûvek rekord teljesítménynek számítanak.
A találkozón nem hangzott el ugyan, de az anyagi kockázattal terhelt könyvkiadás velejárója az is, hogy a fogyasztó általában a könyvet ajándéktárgyként képzeli el, s az érdeklõdõk jelentõs többsége elvárja, hogy a szerzõ baráti gesztusként kézjegyével lássa el annak ellenére, hogy a nagyérdemû szerzõ rendszerint 20-30 példányt kap honoráriumként a kiadótól, amelyet aztán illik szétosztogatni. Végül is arról van szó, hogy a könyv kereskedelmi áru-e - fejtegette a kiadóvezetõ irodalomtörténész - vagy kulturális érték. Ha csupán áru, akkor a könyvkiadás végleg elsorvad, a tõkeszegény kiadó ugyanis nem vállalhatja hosszú távon a veszteséges termelést és csõdöt mond. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a nagylelkû mecenatúra más forrásokból fedezi a ráfizetéses kiadást. A mûvészi és tudományos értékrendben figyelemre méltó alkotásokat az államnak vagy civil szervezõdésû alapítványoknak kellene támogatniuk.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 25.
Pozsonyi és Dâmboviþa-parti ramazúri
Robert Fico a négy saroktornyos pozsonyi vár alatt dühöng, most már nem (csak) a kettõs állampolgárság, hanem a szlovák-magyar állampolgárok esetleges magyarhoni választójogának biztosítása ellen. Ebben az esetben szerinte a felvidéki magyarok fogják a budapesti politikai vezetést megválasztani, s a fránya magyarok így akarják elszakítani nagy múltú országuk déli részét.
Eszmetársa, Adrian Nãstase a Dâmboviþa partján hõzöng az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése ellen, és kioktatja Traian Bãsescut, ha a mérsékelt RMDSZ-szel szemben a radikális EMNT-t támogatja, amely az erdélyiségét lobogtatja, egyértelmûvé válik, hogy az erdélyi párt el akar különülni Romániától, s gyengeelméjûeknek nevezi azokat, akik nem ismerik fel, hogy az 1,7 milliós magyar közösség veszélyes tömeget képez, ha a magyarok a nyugati radikálisok vonzáskörébe kerülnek. Szakítóképességünk ilyen felértékelése után ki kellene húznunk magunkat. Ekkora erõvel akár az uzoni virtusverseny erõpróbáit is megnyerhetnénk. Bár egyelõre még a kötélhúzásban jeleskedünk. Jó lenne ebben a hangnemben adomázgatni erõnkrõl és erényeinkrõl, ha a nemzeti önvizsgálatot mellõzve eltekintenénk attól, hogy az a nagy magyar felvidéki erõ, meglehet, félmilliós létszám alá töpörödik, s ezt a maradékot is rontja-bontja az anyanyelvû oktatás beszûkülése, az asszimiláció, az elvándorlás, a vegyes házasságok és az ezeket a folyamatokat elfogadó vegyes párt. Mifelénk pedig észre kell vennünk, hogy a politikailag is izmos nyakú Nãstase - ismervén az RMDSZ és a magyar kormányzat közti elhidegülést - Erdély elszakításának szokásos rémképével riogatva tulajdonképpen az EMNT és a magyar érdekképviselet közti árkot mélyíti, amiben számára partner vezérével az élen az MPP is, amely úgy gondolja, hogy az RMDSZ-t kirekesztõ erdélyi jobboldal egymagában is sikerre viszi majd az erdélyi magyar szavazó hadakat. No, de ne mi magunk gyengítsük a mások által ránk ruházott erõnket. Vannak biztató jelek is az összefogásra. Marosvásárhelyen a közös akarat pajzsára emelt magyar polgármesterjelölt visszaszerezheti a városvezetést. Szász Jenõ is hajlik arra, hogy szorgalmazza a szórványban élõk közös jelöltállítását.
Higgyük, hogy az RMDSZ, az EMNP és az MPP alapvetõ kérdésekben képes lesz a koalíciós együttmûködésre, s akkor lesz majd nagy ramazúri a Kis-Kárpátok alatt és a Dâmboviþa partján
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 28.
Székelyföld, ami nincs...
Ilyen állat nincs is - jelentette ki a székely, amikor elõször találkozott zsiráffal. Székelyföld brüsszeli irodájának megnyitása kapcsán nem egy, hanem egy egész zsiráfcsapat kórusban állítja: Székelyföld nincs is.
Eközben az õszi népszámlálás lebonyolítására tervezett kérdõíveken azt firtatják majd, hogy az elszakított magyar nemzetrész polgárai közül hány székely. A magyarság létszámát csökkentõ, a provinciális székelykedésre alapozott manõver szánalmas. Mint ahogyan az a kísérlet is, hogy a moldvai csángó-magyarokat is külön kategóriába sorolják, hogy ennek az etnikumnak a magyar nemzettestrõl való leszakítását befejezzék. Mindkét manõver - a brüsszeli Székelyföld-képviselet és a székelyek külön számlálása - a magyarság megosztását, szétporciózását, létszámának csökkentését célozza. Ez a felháborító próbálkozás ideológiai rokona s eszmeileg azonos azzal az idiotizmussal, amikor régebben a törökök a kurdok és Kurdisztán létét tagadták. Hegyi törököknek nevezték õket. Eközben a bulgáriai törököket menekítették mindenféle kedvezménnyel, mert ezeknek a létét a bolgár nacionalizmus tagadta.
Szóval székelyek vannak, de Székelyföld nincs. Nincs, Bukovina, Bánság, Olténia, Dobrudzsa, Avas, Bihar, nincs Moldva, nincs Munténia és Moldávia (Besszarábia) sincs. De ostoba hisztéria, az van. A nyelvi, kulturális, származási együvé tartozás, egy adott területen ezerévesnél régebbi õshonosság, az épített örökség, a székely önigazgatás sok száz éves múltja és egyedisége, mindez nincs, mint ahogy olyan állat, mint a zsiráf sincs a nem létezõ székely számára. De van pártállástól független román hisztéria, nacionalista szájtépés, az õsi román föld fantazmagóriája mindenhol, ahová a történelem során betették a lábukat. Hát ha ilyen ez a nincs is föld, akkor elõ a papírokkal, a régészeti leletekkel, az épített örökséggel, az önálló törvénykezés, az önigazgatás meglétét igazoló okmányokkal!
A brüsszeli Székelyföld-képviselet pedig meglesz. Ez nem vitás. Jogos, alkotmányos, és valóságos képviselet lesz.
?s legyen tanulságos is. Arra nézvést, hogy a népszámlálás ne lehessen magyart, székely-magyart, és moldvai magyart, azaz csángót megosztó, szétporciózó manõver. ?s legyen ösztönzés olyan egységes álláspont kialakítására is, hogy a magyarság számára a helyhatósági és a parlamenti képviselet nélkülözhetetlen, ezt pedig közös jelöltek állításával lehet megvalósítani, olyan politikai közegben, amikor provokatív módon újra a fülünk és temetõink mellett lövöldöznek, újratábláznak mûalkotásokat, és kergetik azt az ábrándot és vágyálmot, hogy mi nem is vagyunk.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 31.
Erõpróba és erõfitogtatás
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megjelenése, az Erdélyi Magyar Néppárt születése a politikai porondon szerfölött megélénkítette a hazai magyar közéletet, és serkentette a román politikai csoportosulások, az új nemzetpolitikával jelentkezõ magyar kormányzat reakcióit is. Ez így rendjén való, amióta nyelvünkre vehettük és gondolatainkba égethettük a langyosokat kiköpi az Isten szállóigévé vált verssort.
Aki akár közelebbrõl, akár nagyobb távolságból figyeli közéletünk alakulását, illetve ennek átrendezõdését, az érzékelheti, micsoda erõk és indulatok, minõ emberi gyengeségek ütköznek, micsoda szóerupciók lövellnek politikai port a magasba. A hazai és Kárpát-medencei politikai átrendezõdéseket figyelve fontos folyamatok sodorvonala érzékelhetõ. Elõször is kiépült az erõs szervezeti struktúrával és parlamenti, kormányzati kapcsolatokkal rendelkezõ, pillanatnyilag a kormányzati mérleg nyelveként szereplõ, de az erre-arra lengés képességét is talonban tartó RMDSZ. Most a szövetség a két évtized alatt kiépített érdek-képviseleti monopóliumát látja a hazai és magyarországi térfélen is veszélyeztetve. Képviselõi agresszív megnyilvánulásainak eredõjét, a politikai élet rejtett aknáit legtöbbször itt kell erre alkalmas detektorral keresni.
Máris markáns - és ártalmas - szembenállás erõvonala alakult ki az RMDSZ némely képviselõi és a magyar kormányzat új nemzetpolitikáját megjelenítõ politikusai között. Az elmarasztaló szemrehányások a Fidesz ellen, miszerint az RMDSZ-nek szembe kell néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részérõl barátságtalan üzenetek, rossz, szelektív szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján meghozott döntések születnek (Markó Béla). Túlzott mértékben negligálják egy erõs magyar képviselet súlyát és jelentõségét a szövetség által is felvállalt (vagy nem errõl van szó?) alapvetõ kérdések, a régiók újraszabása, az autonómia, a kisebbségi törvény összehozásában. Az úgynevezett kiszorítási kísérleteket - nincs más mód - tudomásul kell venni. A demokrácia központok kiépítése, a státustörvény alkalmazásával járó feladatkör átruházása, az oktatási támogatást kezelõ, az RMDSZ által mûködtetett Iskola Alapítvány kisemmizése és a feladatkörnek a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) hatáskörébe való átutalása világosan jelzi, hogy az új magyar nemzetpolitika képviselõi valóban a kialakult RMDSZ hatalmi monopóliumát óhajtják a civil szervezetek bevonásával korlátozni.
Ennek oka nem az RMDSZ bukaresti, illetve parlamenti és kormányzati szerepvállalásában, hanem a két évtized során ide-oda, hol a liberális jobb-, hol a balliberális oldal, hol a szocialisták felhajtó- erejének áramlásával sodródó politikában keresendõ. Ugyanez volt tapasztalható a magyarországi kapcsolatokban is. A pártoktól való egyenlõ távolságtartás elve és gyakorlata a határon kívül rekedt magyar nemzetrészek kirekesztésének elfogadását eredményezte. Kitagadtak bennünket a nemzetbõl, de együtt koccintgattak a nagy nemzeti ünnepségeken kitagadóinkkal.
?szre kellene venni, hogy ez a politikai kétlakiság és kétkulacsosság milyen morális károkat okozott és okoz ma is a magyar érdekképviseletnek. Oda kellene figyelni a közvélekedésre is, ehelyett viszont újabb politikai preferenciák körvonalazódnak. Adrian Nãstase jól érzékeli, hogy az RMDSZ romló viszonya a magyar nemzetpolitika képviselõivel, s a hazai magyar kormányzati szerepvállalás közötti magyar vergõdés jó alkalom egyrészt arra, hogy a mérleg nyelvének szerepkörét betöltõ RMDSZ kormányzatból való kilépése a kormány várva várt biztos bukását eredményezze, és politikai ide-oda csapódása a szövetség jó hírnevét hívei körében is további erózió alá fogja.
Csapdahelyzet ez, mert például a tanügyi törvény kikezdésének minõsíthetetlen politikai manõvere, a kisebbségi törvény elfogadásának toszogatása - és, ha elfogadják, milyen is lesz ez, mit hoz a konyhára? -, szóval, ha a kormányzatból kilép az RMDSZ, a mai ellenzék politikai mellékvágányai felé sodródik, s tömegbázisának lemorzsolódása miatt a következõ választások alkalmával esetleg a parlamenti bejutási küszöböt sem éri el.
Eme sodorvonal áramlásának felerõsödését hajtja az MPP-s hátszél, amely csak az erdélyi jobboldali pártokkal képzel el választási koalíciót, s úgy tûnik, mindenik szekértáborban immár elég sokan érzékelik, hogy alapvetõ kérdésekben együttes fellépésre, választási koalícióra, közös jelöltállításra van szükség, de újfent felerõsödnek - lásd Marosvásárhelyt és Kolozsvárt - a csak a mi jelöltünket támogatjuk önpusztító botorságok.
Ennek így nem lesz jó vége.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. június 4.
A Nemzeti ?sszetartozás Napja - nemzeti emléknap
A múlt év május 31-e óta június 4-e, a Magyarországot szétdaraboló, 23,4 millió lakost érintõ, az ország népességét 7,6 millióra apasztó, területét azelõtti kiterjedésének egyharmadára csonkoló trianoni békediktátum évfordulója a magyar Országgyûlés határozata szerint nemzeti emléknap Magyarországon, és az elszakított nemzetrészek nyelvi, kulturális, lelki és hitbéli kötõdései révén az utódállamok magyarok lakta térségeiben is. Nem ünnep, hanem nemzeti emléknap, a Nemzeti ?sszetartozás Napja.
Ez alkalomból nem szemrehányás, hanem miheztartás végett említem, hogy a nemzeti emléknappá nyilvánítást az Országgyûlésben az MSZP elutasította - 55 szavazattal a 302 igennel szemben, annak a merjünk kicsik lenni filozofálásnak a jegyében, miszerint a javaslat rontja Magyarország jószomszédi kapcsolatait, és ez nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit. Az LMP-bõl tizenketten tartózkodtak.
Ezek az adatok azért idõszerûek, mert egyrészt a kommunizmus félszáz éves magyarországi uralmának agymosását illusztrálják, másrészt napjainkban is láthatjuk, hogy a nemzeti összetartozás miként fest az anyaországban. A jóslat pedig, hogy a javaslat rontja Magyarország jószomszédi kapcsolatait, csak a szlovák szélsõségesek, nevezetesen Jan Slota hõzöngéseiben jelentkezett, és annak ellenére, hogy a magyar Országgyûlés által elfogadott törvény csak az anyaországra érvényes, a nemzeti összetartozás jegyében a megemlékezés általánossá vált Trianon utódállamaiban is, és az anyaország meg az elszakított nemzetrészek kapcsolatainak erõsítéséhez vezetett.
Az, hogy még mindig vannak az együtt ünneplés kapcsán pártok és személyek közötti torzsalkodások, nevetséges és mellékes, maga a mozgalom a lényeg, amelynek ezen a napon, de hétköznapjainkban is a magyar-magyar összefogás igénye és gyakorlata a meghatározó eleme.
A trianoni emléknap alkalmával arra a jelenségre is oda kell figyelnünk, hogy a jövõ évi választások elõfutamaként elszaporodtak a magyarságot provokáló nacionalista megnyilvánulások, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport körül tomboló lokális hacacáré, Székelyföld brüsszeli képviseletének kiátkozása, a tanügyi törvény visszacsurgatásának kísérlete a régi mederbe. Mindezek a magyar-magyar összefogást is erõsíthetik, ha képesek vagyunk arra figyelni, hogy az ellenünk fordított fegyver visszafelé sülhet el, hisz a nemzetközi szinten is összehordott sokféle badarság önleleplezõ is lehet. Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 2.
Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 6.
Újabb provokáció
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató 2008-as versenyvizsgájának peres úton való felfüggesztetése, mondhatnám, pimasz, szemtelen, pitiáner provokáció, heccelődés a magyarság ellen, de nem mondom, próbálom egy szóba sűríteni azt, ami történik: gyalázat.
Azt kétségbe vonni, hogy egy magyar múltú, sok évszázados magyar kulturális hagyományokra épülő, a betűvetéshez kapcsolható szellemi értékteremtésben európai mércével mérhető térségben ne lenne alapvető és meghatározó követelmény, hogy a könyvtárigazgató ismerje a magyar nyelvet – ez egyszerűen abszurdum.
A könyvtárigazgatói felmentés tanulságai viszont figyelemre méltóak. Először is a történetet próbáljuk meg tipizálni, és soroljuk be a manapság egyre gyakrabban előforduló provokációsorba. Ez a történet is az illyefalvi címer jóváhagyásának felfüggesztéséhez hasonlatos. Ott a fő "argumentum" az, hogy nincs Székelyföld, és Barcaság sincs, a címer heraldikai jelképeinek indoklása folytán a felterjesztők ugyanis ezekről a tájegységekről beszéltek. És ezt vissza is vonták, másodszor Brassó és Kovászna megye határáról értekeztek. Jellemző, hogy az "ítélethozatalnál" ezt figyelemre se méltatták, mert a kezdeményezőknek eltökélt szándéka volt a székely magyarság provokatív megalázása.
Szonda Szabolcs versenyvizsgájának érvénytelenítése is ide rúg ki: az anyanyelv ismerete nem szükséges, nem feltétel egy hangsúlyozottan magyar jellegű intézmény esetében sem. A téma a maga kisszerűségével a sepsiszentgyörgyi utcanévharcokhoz és megyehatártáblák körüli nemtelen viadalokhoz hasonlatos. Történik mindez olyan körülmények között, mikor a magas politikában – legalábbis magyar részről – erőfeszítéseket tesznek, hogy a két ország, a két nép és nemzet között a kapcsolatok normalizálódjanak, az európaiság felé mozduljanak el.
Az ügy kapcsán megfogalmazható tanulság viszont számunkra rendkívül fontos: előrejelzi, hogy milyen célt követ, milyen következményekkel járna Háromszék Brassóhoz való esetleges társítása a régiósítás során. Székelyföld autonómiájának megteremtése tehát egyszerűen nemzeti lét és nemlét kérdése. Vagy bolondok leszünk, s elveszünk egy szálig, vagy a mi hitünk autonómiává válik – mondhatjuk költőt parafrazálva.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 9.
A könyvesház csődje
A háromszéki magyar értelmiség egy részét ezekben a hetekben, nyári sziesztázása idején, a Corvina Könyvesház csődje lepte meg.
A könyvesbolt bezárásának bűnbakjait nem más közegben kell keresnünk, hanem magunk között. A téma lapbéli felvetése során egyetlen pozitív jelenségre figyelhettünk fel: az érdekeltek széles körét izgatja az, ami a patinás nevű könyvesbolttal történt. Sajnos, a könyvforgalmazás s az olvasás elsatnyulása – méghozzá azon a Háromszéken, amely évszázadokon át Székelyföld egyik legtöbbet olvasó, az iskoláztatást a nemzeti megmaradás alapeszközének tekintő tájegysége volt – ennél sokkal mélyebb gyökerű. A kortárs könyvszerzők, írók, más tollforgatók legtöbbször a saját bőrükön tapasztalhatják a könyv iránti egyre inkább elhatalmasodó közönyt, a szellemi leépülés legmeghökkentőbb példáit. Néhány hónappal ezelőtt a Bánffy Miklós fő műveként jegyzett Erdély trilógiájára Sepsiszentgyörgyön nyolcan voltak kíváncsiak, és a találkozón egyetlen példány kelt el. Váradi Péter Pál–Lőwey Lilla Székelyföld-sorozatának legfrissebb kötetére a belvárosi református templomban hasonlóan kevesek voltak kíváncsiak. Ezen mit sem változtat az, hogy januárban ugyanezen a színtéren Kányádi Sándor bemutatkozásán százak vettek részt, s az sem, hogy dr. Szőcs Géza A család hangja című kötetének ismertetésén Alsócsernátonban a nyugdíjasklub tagjai testületileg részt vettek. Figyeljük meg, hogy a sokszor flancos falunapokon a településen élő vagy onnan elszármazott írókra kíváncsi-e valaki a túrós puliszka és a csórékolbász fogyasztása közben. Az érettségizők egy-egy ölnyi könyvajándékkal mennek-e haza? A családi ünnepeken divat-e, mint valaha, a könyv- és fotóalbum ajándék? Jutalom tárgya-e és kitüntetés eszköze-e a kiadvány? A tehetősebb vállalkozók, intézmények milyen mértékben támogatják helyi szerzők műveinek kiadását? Szent György-napokon, más alkalmakkor sztárvendég-e a könyv és szerzője?
A válasz egyértelműen nem. És nemcsak a pénzhiány, a tömegnyomor miatt szorul vissza a könyvvásárlás. Éltünk a mostaninál nehezebb időkben, de a könyv akkor is megbecsült szellemi táplálék volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 14.
Nem egymást kell legyőzni
Székelyföld délkeleti sarkából, Háromszékről illik-e és érdemes-e beleszólni, hogy ki legyen Marosvásárhely – egykor Székelyvásárhely – polgármesterjelöltje?
A kérdésre a válasz: nemcsak illik és nemcsak érdemes Háromszéken is beleszólni, hogy ki legyen, milyen legyen Marosvásárhely polgármestere, hanem kötelesség is. Hogyan beszélhetnénk és miként követelhetnénk Székelyföld autonómiáját, ha ezt a magyar erősséget az előző választási kudarcok és a széthúzásos balfogások nyomdokain haladva most is feladnánk-feladnák? Egyszer már a kistérségi zsákutcás politizálást mellőzve meg kellene érteni, hogy a "legyen a mi utcánk kölyke a jelölt" nem lehet kizárólagos, fő szempont. Észre kellene venni: a Kárpát-medence magyarságának kiválóságai évszázadokon át képesek voltak arra, hogy a térség egészére figyeljenek, és hogy tegyenek is valamit a vidék gazdasági, kulturális előhaladásáért, bárhová szólította őket a kötelesség. Hónapokkal ezelőtt, amikor arról értesültünk, a vásárhelyiek az előző két választási ciklus magyar kudarcai után ráébredtek arra, hogy csak a politikai csoportosulások, az egyházi és civil szervezetek közös jelöltállításával szerezhetik vissza a magyar városvezetést, fellélegeztünk. Az akkor esélyesnek tartott polgármesterjelöltek neve is imponáló volt, a Bölöni Lászlóé, Vass Levente miniszteri tanácsosé, aki születési helyét tekintve földink, de marosvásárhelyi, székelyföldi, erdélyi kötődése nyilvánvaló, eddigi közéleti szereplése, energikussága, fiatalos lendülete megnyerő, kommunikációs készsége, pártkötődései, emberi habitusa is alkalmassá teszik, hogy ne szemellenzős pártkatonaként, hanem magyar egységteremtő férfiúként kerüljön a város élére. És most tessék: váratlan viharként érkezik a hír, hogy a kisszerű pártos huzakodás ismét félrelöki az egységteremtés lehetőségét és szándékát, az egymásnak feszülő acsarkodás újra uralkodik. Az RMDSZ, az MPP, az EMNT cibálja a maga térfelére az osztozkodásnak kitett babarongyokat, holott mindannyiuk számára világos: az egységes jelöltállításon áll vagy bukik, hogy lesz-e magyar polgármestere Marosvásárhelynek. Egyébként ez az utolsó alkalom és lehetőség. Ezt eljátszani bűn. Háromszék székvárosának számottevő marosvásárhelyi polgára van, mint ahogyan Székelyvásárhelyen is élnek háromszékiek. Írjanak haza, hogy jöjjön meg az ott élő magyarok jobbik esze.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 19.
Se Erdély, se Székelyföld nincs?
A címbe foglalt abszurd okoskodás – az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését megóvók állítása szerint Erdély nem létezik romániai területi-közigazgatási egységként, s ezért alkotmányellenes a törvényszéki bejegyzése – Székelyföld létének tagadása után bennünket, itt élő magyarokat meg sem lep.
Mint ahogyan az alkotmány szövegének élén is ott díszeleg az örök igazság, mely szerint Románia egységes nemzeti állam. Ezek szerint mi nem voltunk, nem is vagyunk, s az egész politikai hascsikarás csupán egy ábránd miatt morog, a végcélért, hogy ne is legyünk. Mindezt mindjárt kerek száz éve gargarizálják, saját ígéreteiket, fogalmazásaikat félretéve, letagadva, meghamisítva 1918. december elsejétől errefelé minden pillanatban.
És, amint tudományos hitelességgel egyesek állítják, a "néppárt" megnevezés is foglalt, egy román atyafi lefoglalta a maga számára, az ő szellemi kincse és tulajdona. Csak azon csodálkozunk, hogy a néppárt kifejezés ellenzője miért nem terjeszti ki igényét az összes európai néppárt nevének elkobzására, hiszen ez az ő tulajdona. Az egész eddigi történetben talán csak az a figyelemre méltó, hogy azért a törvény alkalmazói – noha nyilvánvalóvá vált, kákán csomót keresve ők sem akarják az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését –, más ürügyeket keresve elutasították ezeket az abszurd zagyvaságokat. Az viszont nyilvánvaló: a térség közös emberjogi stabilitását előmozdítani kívánó magyar kormányzat mindent megtesz, hogy ez a hazudozó bagázs az EU teljes értékű tagja legyen, eltűnjék a schengeni fal, és így tovább. Ők pedig egyetlen momentumot sem hagynak ki, hogy létünk tagadásig elmenően bennünket szülőföldünkön és a nagyvilágban se tartsanak őshonos államalkotó népnek. Egy a szerencsénk: a kommunikáció mai világában nem lehet egy zárt és sötét politikai illemhelyen megbújni, onnan előbb-utóbb a nagy meleg kihozza a szagot. És lesz Erdélyi Magyar Néppárt, mivel van Erdély, van Székelyföld, vannak magyarok, akik akarják, hogy legyen.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 25.
Erős anyaország, erős magyar nemzet
A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróakkordja – ezrek helyszíni érdeklődése mellett – Orbán Viktor és Tőkés László együttes "fellépése" volt a Nagyszínpadon, a moderátor feladatát immár hagyományosan Németh Zsolt parlamenti külügyi államtitkár látta el.
Az utóbbi időben megszokott színpadi képből hiányzott Traian Băsescu államfő – már akinek hiányzott –, Németh Zsolt, hogy a találgatásoknak elejét vegye, leszögezte, hogy az erre illetékesek már munkálkodnak a román államelnök őszi budapesti látogatásának előkészítésén. A magyar államvezetésnek és Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének brüsszeli törekvése is egyértelművé teszi, hogy a két ország közötti kapcsolatokat a közös európai integráció érdekében olyan mederben akarja tartani, amely kedvez és lehetővé teszi az anyaország és az elszakított magyar nemzetrészek egyesítését, az utóbbiaknak elősegíti autonómiatörekvéseik és az önkormányzatiság megvalósítását. Egyébként Orbán Viktor beszéde, a kérdésekre adott válaszai is ennek a törekvésnek a jegyében fogantak. A magyar miniszterelnök a magyarság nemzeti ügyeit és az ország sorsának alakulását az Európai Unió egyik meghatározó politikusának szintjére emelte, a világpolitika fő áramlatainak sodorvonalához passzította, semmi olyant nem mondott, amit akár román, akár magyar részről félrement szájjal lehetne értelmezni, hogy valami is "más ország belügyeibe való beavatkozásnak" s ehhez hasonlóknak minősülne. A "sem román, sem magyar" párosítást nyomatékosítani szeretném, mert bizonyos hazai lapok és politikusi állásfoglalások a magyar kormányzati szándékok lejáratásán igen intenzíven munkálkodnak. Orbán Viktor tusványosi záróértekezése ezek következtében más dimenzióba került, mint a Tőkés László EP-alelnöké, aki ez alkalommal sem mulasztotta el, hogy húsz esztendő romániai magyar nemzeti politikai törekvéseinek kudarcait szóvá ne tegye. ("Sem autonómiánk, sem államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen, a felemelkedés helyett elburjánzott a korrupció, nem volt időnk szembenézni a múlttal", és így tovább.) Tőkés László konkrétabb és érdesebb, személyi kötődésű kérdésfelvetései ellenére mindkét politikus – különösen Orbán Viktor – az erős nemzet megteremtésének szükségességét és a cél elérésének feltételeit, a nemzeti összefogás szükségességét hangsúlyozta. Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem – nyomatékosította.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. augusztus 10.
Marosvásárhelyi háborgás a hátrányos megkülönböztetés ellen
Holnap este 7 és 9 óra között a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tiltakozással egybekötött körmenetet szervez Marosvásárhelyen...
...annak ellenére, hogy Dorin Florea polgármester formai hibákra hivatkozva ezt elutasította, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a román szenátusi többség pedig az idei felvételi vizsgák és az egyetemi felvételik lebonyolításában a magyar felvételizőket súlyosan érintő diszkriminatív döntéseket szavazott meg. Marosvásárhelyen idén az általános orvosi szakra 528 román és 274 magyar diák jelentkezett. Az általános orvosi, gyógyszerészeti, illetve fogorvosi fakultáson az egyetem 50–50 százalékos arányban biztosít tandíjmentes helyeket a magyarul, illetve románul tanuló diákok számára, a fizetéses helyeket a román többségű szenátus határozata értelmében az elért média függvényében lehet elfoglalni, függetlenül attól, hogy milyen nyelven folytatják majd tanulmányaikat a fiatalok. A tanügyi törvény előírásai szerint az egyetem vezetősége arról dönthetett, hogy a tandíjas helyeket a román és magyar diákok között egyenlő arányban vagy a média csökkenő sorrendjében osztja el. Az idén a szenátus a média csökkenő sorrendje mellett döntött, és ennek következménye, hogy a magyar diákok elestek a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Emellett az évek során az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyamatosan diszkriminatív bánásmódnak volt és van kitéve, az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé alakított intézmény számára nem tették lehetővé, hogy önálló, saját költségvetéssel és meghatározott számú hellyel rendelkező tagozattá váljék.
A MOGYE története jól példázza az erdélyi magyarság kiszorításának és kisemmizésének tudatosan megtervezett folyamatát. A második bécsi döntés következtében Kolozsváron újjáalakult a Ferenc József Tudományegyetem. 1945-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költöztették az I. Ferdinánd király Tudományegyetemet. Azzal az ürüggyel, hogy a kolozsvári klinikákon nem volt elegendő hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ez volt tulajdonképpen a Kolozsvár mint a magyar egyetemi oktatás melegágya, históriai hagyományainak elsorvasztásához vezető első lépések egyike. 1948-ban a tanügyi reform a marosvásárhelyi orvosi kart leválasztotta a Bolyai Egyetemről, és fokozatosan semmibe vették azokat a törvényrendeleteket, amelyek szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre, és bevezették a kétnyelvű oktatást. A magyar diákok létszáma az évek során fokozatosan csökkent. 1963-ban 88 végzős közül 81 magyar, 2 román és 5 más nemzetiségű volt, 1994-ben 240 végzős közül csak 28 volt magyar, 211 román szerzett diplomát és 1 más nemzetiségű volt.
1990-ben, a romániai fordulat után az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek. Ehhez később a tanárok is csatlakoztak, de Marosvásárhely "fekete márciusa" ezt a jogkövetelő megmozdulást is lesöpörte a tárgyalások asztaláról. Közben a magyar oktatók aránya is fokozatosan csökkent, az újonnan létrehozott szakok zöme – kivéve az általános orvosi asszisztensképzést és a bábaképzést – csak román nyelven indult. A MOGYE magyarországi diákjainak is román nyelven kell államvizsgázniuk. A szenátus kétharmados többségű román szavazógépezet, és az már az orcátlanság határát súrolja, hogy a jelenlegi szenátus tagjainak többsége magyar oktatók által vált jó nevű szakemberré, s ők azok, akik a tanügyi törvénynek a magyarságra nézvést kedvező rendelkezéseit is ellenünk fordítják.
Az olló és posztó ebben a kérdésben is a magyarság politikai képviseletének a kezében, tőlük is függ, hogy a hátrányos megkülönböztetések sorozatának kitett egyetemiek ügye, a magyarság ügye mellé állnak-e.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. augusztus 20.
A koronázópalást oltalma
Szent István napja kultuszként épült be a magyar köztudatba, a magyar nemzeti összetartozás, az egység szimbólumává lett, miközben a történelmi emlékezetből kikoptak azok a viszontagságos históriai mozzanatok, amelyek az országos ünnepet ki akarták szorítani a nemzeti köztudatból.
Mária Terézia a magyaroknak szánt gesztusként 1774-ben nyilvánította országos ünneppé, Habsburg József főherceg, nádor 1819-ben engedélyezte először a körmenetet. A szabadságharc elfojtása után 1860. augusztus 20-ig ismét tiltották a körmenetet, s amikor először engedélyezték, az hatalmas Habsburg-ellenes tüntetéssé vált. 1881 az a fontos dátum, amikor a kiegyezés után folytatott parlamenti küzdelem eredményeként a Szent István-nap országos jelentőségű ünneppé, munkaszüneti nappá nyilváníttatott.
Az ünnepség a Trianonban megcsonkított ország maradék területén 1920 után a nemzeti összetartozás jegyében nagyszabású nemzeti ünneppé terebélyesedett. A második világégés után, a kommunista hatalom térnyerésével az országos ünnepséget próbálták megfosztani vallásos jellegétől, valósággal "beköltöztek" az ünnepbe, a népköztársaság kikiáltásának napjává és a kommunista alkotmány évfordulójává sminkelték át. A körmenetet betiltották.
Jellemző módon ezek a nemzetellenes machinációk az 1990-es rendszerváltoztatás után sem tűntek el egy csapásra. A 90-es években balliberális körök próbáltak gúnyt űzni a Szent Koronából, a Szent Jobból, a körmenetből. Ez ebben az esetben is fordítva sült el: az augusztus 20-i ünnepség a belső ellenállás kifejezésének alkalmává vált.
Ezekben az években az utódállamokban bekövetkezett politikai változásokat kihasználva a nemzeti ünnep földrajzi és lelki dimenziói kitágultak, és az új színekkel, tartalmakkal gazdagodott. A tévé- és rádióközvetítések révén a színterek virtuálisan elérhetővé váltak minden magyar számára. Megszülettek és megfogantak azok a kezdeményezések is, amelyek fizikailag, kulturálisan és lelkileg is összekötik a magyarságot, a közös szimbolikus rendezvények behálózzák az egész térséget. Nemzeti vágtában veszünk részt, Lármafa-tüzek lobbannak Háromszék szakrális helyén, az Óriáspince-tetőn. A nemzet kenyerének közös megszegése, száz és száz kulturális és sportrendezvény a nap programjaiban. A nemzeti egység ökumenikus magyar ünnepévé léptették elő István király szentté avatásának évfordulóját.
A szó jelképes értelmében a magyar királyi koronázópalást lélekben a maga oltalma alá hívja a magyarokat.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. augusztus 31.
Népszámlálás vagy székelyszámlálás?
Nemrég arra biztattam a Romániában élő nemzettársainkat, különösen a székelyföldieket, hogy az őszi népszámláláskor vallják magyar nemzetiségűnek magukat, mert másképp a "székelykedők" révén megfelezzük a romániai magyar nemzetrészt, ha a magyar és a székely külön nemzetiségként soroltatja be magát.
Ennek előre és jól belátható következményei lesznek: nemzetiségként eljelentéktelenítjük magunkat a belpolitikában, nemzetközi síkon pedig két etnikai csoportra bontjuk azt, ami – kerek számot mondok – ezer év óta egy.
Egyik visszajelzés mögött húzódó mentalitás, miszerint "előbb székelyek vagyunk és csak másodsorban magyarok" a romániai népszámlálás esetében hamis és ártalmas. Azonos a nyelvünk, kultúránk, hitünk, őshonosságunk is azonos a Kárpát-medence egészében, s ezt történelmünk, államalkotó szerepünk évszázadai bizonyítják. Eleink képesek voltak, hogy Háromszéktől Turóc vármegyéig az egész térséget "belakják", és a magyarság, a magyar haza, az ország építését szolgálják, amíg ez lehetséges volt. A felmenői révén Turóc vármegyéből rézművesként Kézdivásárhelyre telepedett Turóczi Mózes – a család eredeti neve szerint Jeszenszky – minek vallaná ma magát? Magyarnak vagy székelynek ezzel az ősök lengyel származására utaló névvel? A székelység és magyarság elkülönítése egyszerűen lehetetlen. Jegyzetemben ezért is mondtam mindenki számára érthető hasonlatot: derékon felül ilyen és derékon alul olyanok lehetünk-e? Nem. Mint ahogyan egy anyajegy sem sorolhatja más kategóriába sem az egyént, sem egy közösséget. Afölött sem érdemes búslakodni, hogy a politikai szerepvállalóknak kellene, illetve kellett volna meggyőzniük az embereket, hogy vallják egységesen székelynek magukat. Először is: ezt politikusi hegyi beszédekkel nem lehet elérni. A megszámlálandó állampolgárok közé tartoznak, tetszik, nem tetszik, a havasi legelőn a juhait őrző pásztor, a "lenti" írástudatlan vagy funkcionális analfabéta is, akik nem járnak politikai babazsúrokba. A legtöbbet ebben a vonatkozásban az értelmiség tehetné, különösen falun, pedagógusok, tisztviselők, az egyház, elmagyarázván annak, akinek kell, hogy a székely zászlót akkor lehet majd időtlen időkig és mindenhol lobogtatni, ahol élünk, ha magyarokként számláltatunk meg. Mert nem lesz – nem lehet – majd külön székely oktatás, hivatalos székely nyelv – tovább nem sorolom –, de a székely szimbólumokat címereinkben, viseletünkben, irodalmunkban, a művészetekben akkor használhatjuk szabadon, ha sokan vagyunk. Tamási Áron elsősorban magyar író, "a legnagyobb székely", Orbán Balázs is, Márton Áron római katolikus magyar püspök volt és marad a közemlékezetben. Jékely, Áprily – származásukra nem, de életvitelük, értékteremtésük, alkotásaik révén igazi székelyek voltak, pedig nem a rovásírást művelték, amit, mint a székely ruhát, akkor "viselhetünk", ha sokan vagyunk. Magyarok. És a moldvai magyarokkal mit kezdjünk? Próbáljuk különválasztani a székelyes csángókat az északiaktól? Botorság. Persze, nem vagyok naiv. Lesznek, mint ahogy voltak az előző népszámlálás alkalmával nem egészen kétezren székelyek, sőt, úgy emlékszem, valahol Gyergyóban egy hun is akadt. A lényeg az, hogy arányaiban ne torzuljon a dolog, és minél kevesebben játsszanak majd "székelyesdit" a népszámlálás alkalmával. Székelyföldön – de másutt is – minél többen kellene népszámlálási biztosnak jelentkezniük. Most ez a legfontosabb, a szó szoros értelmében is nemzetmentő feladat és küldetés. "A medve, az asszony, a statisztika nem játék" – írta az egyik internetes olvasónk. Bizony: nem játék. De valamit eljátszani, azt el lehet, ha nem ismerjük fel, hogy kik és miért akarnak kijátszani bennünket, magyarokat, illetve székely magyarokat.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. szeptember 1.
Átalakuló magyar–magyar viszonyok
A hazai magyar politikai élet további sorsunkat alapvetően meghatározó három eseményére kell figyelnünk: az októberben esedékes népszámlálás eredményére, a következő évi választások kimenetelére és a honi magyar, valamint a magyar–magyar viszonyok Kárpát-medencei alakulására. Az előbbi két téma időhöz kötött, a harmadik, a magyar–magyar viszony alakulása állandó.
A népszámlálás magyar vonatkozású, főleg székelyföldi csapdahelyzeteivel lapunk több írásában is foglalkoztunk. A szórványproblémák a tömbben élő magyarság körében kevésbé relevánsak, bár a vegyes házasságban élők nemzeti hovatartozásának megjelenítése különösen városokon, illetve a megyeszékhelyen fontos tétel. Ennél viszont problematikusabbnak tűnik a térségben élők magyarra, székelyre, csángóra tagolódásának aránya, amely a magyarság jövőbéli érdekérvényesítési lehetőségeit helyi, megyei és országos szinten lényegesen befolyásolja. A lényeg, hogy magyarnak valljuk magunkat, és magyarként addig lobogtathatjuk a székely lobogót, használhatjuk a rovásírást, szerethetjük a székely köményest és a kürtőskalácsot, ameddig s ahol akarjuk. A mi esetünkben a magyar cigányok nemzetiségi hovatartozása nem okozhat lényeges problémát. A jövő évben esedékes választások a másik magyarsági teszt, próbatétel. Ebben a kérdésben helyhatósági szinten Marosvásárhely magyar polgármester- és megyei tanácselnök-jelöltje a legproblematikusabb, bár, úgy tűnik, az egységes jelöltállítás lehetősége még nem úszott el. Olyan az eddigi csetepatézás, mint a húslevesen a lepedék, amely szerencsés esetben elfő. A magyar–magyar viszonyok alakulásában jó jel, ha a Fidesz–RMDSZ-, az RMDSZ–EMNT-kocolódások mérséklődnek. Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy az RMDSZ egész Erdélyt behálózó, kiépült struktúrával rendelkezik. A hatalomhoz, közképviselethez ragaszkodás nem alapvető bűn, hiszen a húsosfazekat olyan gyakran emlegetők is hatalmat akarnak. Másképp miként érvényesítenék bármilyen szinten az általuk képviselt közösségek akaratát?
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. szeptember 8.
Nekiestek a rendőrségi címernek (Határhelyzetek)
Az utóbbi napokban megrökönyödve bambulok némely román tévéműsorokra, borzongva olvasom az álneves hozzászólásokat, az aljas, förtelmes, a magyarság ellen nyíltan uszító hisztériás rohamokat, s magamat faggatom: hol vannak, hová lettek a higgadt román értelmiségiek?
A pofátlan hazudozás, csúsztatás és becstelenség mostanra odáig fajult, hogy már nemcsak a Kovászna Megyei Rendőrség címerpajzsában a Kovászna megye címeréből átemelt, átszúrt szívet felmutató kard üzenetét próbálják napi politikai petákokra váltani – a magyar kard egy "román szívet" szúrna át –, hanem a habzó szájjal hablatyoló, hisztériázva hőzöngők már a magyar zászló színeit (piros-fehér-zöld) vizionálják ott is, ahol ezeknek normális ember még az árnyalatát sem láthatja. Arról most ne is szóljunk, hogy ha valakik éppen a rendőrség esetében a kardot markoló páncélozott kar szimbólumából nem egy földrajzi-adminisztratív térség és az ott élő közösség – esetünkben magyarok, románok, zsidók, cigányok, németek – megvédésének szimbólumát, a védelem erejét és biztonságát olvassák ki, hanem magyar irredentizmus után szaglászva vájkálnak, azoktól még a heraldika pocsolyában dagonyázó értelmezését hogyan is várhatja el az ember? Ha én most a heraldikai szimbólumok konkrét román aprópénzre váltott értelmezésére, ennek orrfacsaró bűzét kiszellőztetve átváltok – az álneves bejegyzők hőzöngik, hogy mi, bozgor ganék takarodjunk az ősi román földről –, szóval, ha én most ebbe a címerszimbólum-magyarázatba beleártom magamat, azért teszem, hogy ennek abszurditását világgá kiáltsam. Látok olyan címert, amelyben kárpáti barnamedve markolja a szablyát, másikban (béke)galamb tartja csőrében a kardot – ez is a nagyrománok ellen fogna fegyvert? –, akad olyan, amelyikben nyíllal átlőtt nyakú hattyú fehérlik, s ez sem a Bécsben nagy testű fehér vízimadarakat lakomázó honfitársainkra utal, s a nyest vagy a címer menyétje sem a román aranytól sárgálló tarisznyát fogja kirágni. A kardot, szablyát markolászó címerbeli oroszlánokról már nem is merek szólni, mert ezek bizonyára a legveszélyesebb, románokat marcangoló vadak. Nem sorolom. Aki a históriai határvédő székelymagyarok kezéből ki akarja ütni a szablyát, kardot, mert azzal a mai románokat akarjuk lekaszabolni, az lapozzon utána, hogy Moldva fejedelmének, Ştefan cel Marénak a Vaslui melletti csatában mi volt a véleménye a székelyekről, érdeklődjék Mihai Viteazul cselekedetei után, hogy ő mit köszönhetett a székelyeknek. Vagy, hogy időben hozzánk közelebb eső példát is mondjak, tudakolja meg, hogy a Román Királyság régi címerét – amelynek lényegi elemei Románia mostani címerében is jelen vannak – román királyi felkérésre tervező (1921) Keöpeczi Sebestyén József hogyan és miért került a háromszéki Köpecre. És záró passzusként: minden tiszteletünk és elismerésünk a román politikusoknak és értelmiségieknek, köztük azoknak, akik a Kovászna Megyei Rendőrség címerét jóváhagyták, s akiknek a nevét, személyiségét most nyomdafestéket nem tűrő hangon pocskondiázzák.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. szeptember 15.
A törvénytelenség marosvásárhelyi tobzódása
Marosvásárhely újra frontvárossá vált. 1990 márciusában is az volt, akkor vívta ki magának a "véres vasárnap", "fekete vasárnap" hátborzongatóan sokkoló minősítéseket. Pogrom volt ez a javából, Erdély történetének legtragikusabb pillanatait idézve. A "véres vasárnap" jogi-bírósági utórezgése aztán az "igazságosság" jegyében magyarok közül juttatott embereket börtönbe és kergetett a halálba.
Két évtized múltán "finomult a kín", a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) erőszakosan brutális, alkotmányra, a tanügyi törvény előírásaira fütyülő elrománosítása alattomos, szemtelen manőver, égbekiáltóan magyarságot irritáló és provokatív. Példázat arra, hogy az elrománosítás nem ismer törvényt, sem Istent, sem királyt, a törvénytelenség és igazságtalanság, a méltánytalanság járja vitustáncát.
A MOGYE Szenátusának magyar oktatói állásfoglalást tettek közzé, amelyben leszögezik: "Az új oktatási törvény egyértelműen előírja a magyar tagozat létrehozását, de ennek gyakorlatba ültetését az egyetemi Szenátus jogkörébe utalja. Sajnos, minden erőfeszítésünk ellenére a MOGYE Szenátusának kétharmados román többsége ezt megtagadta." Felelős vezetőink is felismerték e probléma jelentőségét. Ezt tanúsítja a 2011. szeptember 2-i anyanyelvi oktatási szeminárium megrendezése is, csakhogy az itt elhangzott ígéretek ellenére nem történt érdemi előrelépés. Bár az oktatási tárca módosításra visszaküldte a chartát, a magyar tagozat hiányával kapcsolatosan semmilyen kifogást nem emelt, és az észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
Állásfoglalásukban a magyar oktatók a közvélemény tudomására hozzák, hogy a magyar tagozat létrehozására a rendelkezésükre álló összes törvényes lehetőséget kimerítették. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérnek elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar egyetemi oktatás régóta tartó felmorzsolódása – figyelmeztetnek az aláírók: prof. dr. Nagy Őrs rektorhelyettes, prof. dr. Szabó Béla, általános orvostudományi kar, dékánhelyettes, prof. dr. Kovács Dezső, fogorvos-tudományi kar, dékánhelyettes, dr. Sipos Emese, gyógyszerészeti kar, dékánhelyettes, egyetemi docens, prof. dr. Ábrám Zoltán, prof. dr. Egyed-Zsigmond Imre, prof. dr. Szilágyi Tibor, dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi docens, dr. Szatmári Szabolcs egyetemi docens.
Mindezt mintegy kiegészítve, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészképzésért Egyesület képviselői az oktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó passzusát bekeretezve az intézmény elé vitték. "Akciójuk" nem járt sikerrel, az egyetem vezetőségéből senki nem jelent meg, nem vették át a figyelmeztető szöveget. Így szükségessé vált, hogy az elkövetkező napokban és hónapokban több ízben is megsétáltassák a városban a törvény eme passzusát, és többször is felolvassák azt.
Ez a kísérlet akkor válhat a küzdelem hatékony részévé, ha a magyar egyetemisták is megmozdulnak, s a sztrájk valamilyen formáját alkalmazzák, ha a marosvásárhelyi magyar békétlenkedők nem egymás pártos szapulásába menekítik indulataikat, és ha minden rangú, rendű és minden szintű képviselőik a magyar oktatást halálra ítélő becstelenség ellen Bukarestben, Brüsszelben, Európában és a nagyvilágban is fellépnek. Az erdélyi magyarság önvédelmi reflexei közé be kell emelni majd a felelős képviseleti választást minden szinten, Marosvásárhelytől Bukarestig.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)