udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1480 találat lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 1471-1480

Névmutató:

2008. január 30.

Bejegyezték a Magyar Polgári Pártot (MPP). Szász Jenő, az MPP elnöke elégtétellel vette tudomásul a kedvező ítéletet. „Nem volt hiábavaló a munkánk, bár 2000-ben és 2004-ben is sikeresen elgáncsolt az RMDSZ” – mondta. Az RMDSZ-szel folytatott esetleges párbeszéd kapcsán kifejtette, az önkormányzati választásokon elsődleges a verseny. Üdvözölte az MPP bejegyzését Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke: „Az MPP bejegyzése esélyt biztosít arra, hogy a magyar társadalomban is érvényesüljön a demokrácia, a választás szabadsága” – nyilatkozta. Tőkés elmondta, nem kíván tisztséget betölteni az új pártban, amiként annak idején a számára felkínált RMDSZ-elnökséget sem vállalta. Az EMNT elnökeként ugyanis a magyar nemzeti közösség egysége iránt elkötelezett. Ezt az egységet azonban sokszínű egységként fogja fel. Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, az EMNT alelnöke szerint csak akkor lehet sikeres az MPP, ha ugyanolyan közösségi integráló erővé képes válni, mint Tőkés László az európai parlamenti választásokkor. Gazda Zoltán, az MPP bejegyzését kezdeményező Magyar Polgári Szövetség alsó-háromszéki vezetője szerint fontos, hogy az MPP vezetői leüljenek tárgyalni az RMDSZ-szel. /Megnyíló magyar vokspiac. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./

2008. január 31.

Várhatóan jövő hét végén ül le tárgyalni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László, illetve a frissen bejegyzett Magyar Polgári Párt vezetője, Szász Jenő a két szervezet közötti együttműködésről. /Cs. P. T. : Szász–Tőkés csúcs jövő héten. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

2008. február 1.

Tőkés László azzal érvelt: ha nem támogatja Sorin Frunzaverde, a demokrata-liberálisok (PD-L) frakcióvezetője az ő felvételét a néppárti frakcióba, az a román– magyar konfliktusnak az EP-ben való megjelenéséhez vezethet. Sike Lajos, az ÚMSZ munkatársa szerint Tőkés Lászlónak nem erőssége a diplomácia, nem eléggé átgondolt figyelmeztetése valójában fenyegetés. Az újságíró szerint Tőkést jól rászedték bölcs tanácsadói. Szász Jenő azt hitte, lesöprik az RMDSZ-t, és „megdumálta: lépjen vissza”. Az újságíró megállapította, Tőkés László független képviselő mind kétségbeesettebben keresi helyét az EP-ben, a frakciók nem tolakodnak érte. /Sike Lajos: Totál. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./

2008. február 2.

Az idén esedékes önkormányzati és parlamenti választások erdélyi vonatkozásairól, nemzetpolitikai kérdésekről tárgyalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével és Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőjével február 1-jén Budapesten. A találkozó után Szász Jenő hangsúlyozta: a romániai önkormányzati választásokon kell a versenyhelyzet, de amíg a magyarság számára fennáll az ötszázalékos választási küszöb, az rákényszerít minden politikai felet, hogy párbeszéd útján alakítsa ki a romániai magyarság parlamenti képviseletét. A Fidesz részéről a tárgyaláson részt vevő Németh Zsolt elmondta: a Fidesz, az EMNT és az MPP delegációja a magyar nemzetpolitika helyzetét tekintette át. A határokon átívelő nemzetegyesítés folyamatát akarjuk segíteni, ehhez keresünk partnereket – jegyezte meg. A külügyi bizottság elnöke központi kérdésnek nevezte a MÁÉRT újraindítását és Székelyföld területi autonómiájának ügyét pártja Erdély- és Románia-politikájában. Ha a határon túli magyarok számára van létjogosultsága a területi autonómiának, akkor Erdély esetében ezt Magyarországnak hosszú távon támogatnia kell – jelentette ki Németh Zsolt. /Ferencz Csaba: Támogatni kell az autonómiát (Magyar–magyar párbeszéd). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./ Olyasmit tudtunk kiharcolni, sajnos az RMDSZ akaratával ellentétesen, amit Magyarországon 1989-ben már elértek – fogalmazott Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester. A Fidesz nem egy pártot vagy személyiséget támogat, hanem világos nemzetpolitikai elvek alapján tárgyal. A határokon átívelő nemzetegyesítés folyamatát akarjuk segíteni, ehhez keresünk partnereket – jegyezte meg Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke. /Egyeztetés Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./

2008. február 4.

Orbán Balázsra emlékeztek február 3-án Székelyudvarhelyen, születésének 179. évfordulóján. A Városháza előtti, központi kisparkban, a báró szobra előtt a déli harangszót követően, immár tizennegyedik alkalommal szervezték meg a hagyományossá vált emlékünnepséget. Rövid kulturális műsorral, valamint emlékbeszédekkel adóztak a legnagyobb székely emlékének. Finta Béla, a Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár elnöke köszöntötte a megjelenteket. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere Orbán Balázsra, mint követendő politikusra, Bencze Ilona tanárnő pedig a diák Orbán Balázsra emlékezett beszédében, a méltatások sorát Kedei Mózes unitárius esperes zárta. Az ünnepséget a Székely Dalegylet és a Balázs Ferenc Vegyeskar egyesített kórusának fellépése, valamint az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak szavalatai színesítették. /Szász Emese: Székelyudvarhely. A legnagyobb székelyre emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 4./

2008. február 5.

Nem kapta meg a törvényszéknek a Magyar Polgári Párt bejegyzéséről szóló ítéletét sem Szász Jenő elnök, sem Doru Costea ügyvéd. Az MPP bejegyzését január 29-én hagyta jóvá a Bukaresti Törvényszék. = Kovács Csaba: Bírói indoklásra várnak. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./

2008. február 6.

Február 6-án Székelyudvarhelyen találkozik Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetője Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöki székének várományosával. /Tőkés–Szász találkozó szerdán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

2008. február 7.

A nemrég bejegyzett Magyar Polgári Párt elnökével, Szász Jenővel találkozik Székelyudvarhelyen Tőkés László független európai parlamenti képviselő. Szász Jenő közölte: a találkozó az MPP tervei szerint egy egyeztetősorozat része, a következő időszakban több hasonló találkozót, egyeztetést tartanak. Székelyudvarhely polgármestere szerint az egyeztetés fő célja a pártépítés, a választásokra való készülődés, a partnerkeresés. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke szerint az MPP új szavazókat mozgathat meg, akik eddig közömbösek voltak, vagy nem szavaztak. /Bágyi Bence Jakab: Szásszal egyeztet Tőkés az RMDSZ-ellenzékről. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./

2008. február 7.

Több tíz RMDSZ-es és független polgármester, tanácsos, képviselő, szenátor kíván átállni a Magyar Polgári Pártba, vagy kíván együttműködni az alakulattal – jelentette ki Szász Jenő MPP-elnök. Hozzátette: az alakulat nyitott az együttműködésre. Egyelőre nem kívánt neveket említeni, csupán annyit jegyzett meg, hogy Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Hunyad, Bihar és Kolozs megyéből többen is megkeresték. Arra a kérdésre, hogy befogadnak-e az MPP-be minden RMDSZ-est, Szász megjegyezte, bizonyos kritériumoknak meg kell felelniük a csatlakozóknak. „Erkölcsileg más párt kell hogy legyünk, mint az RMDSZ elitje. Ha Verestóy Attila szeretne csatlakozni, akkor a válaszunk nem. Emberekre van szükségünk, s kevésbé az RMDSZ politikai elitjére” – fejtette ki az MPP-elnök. /Szász: RMDSZ-es politikusok pártolnának át az MPP-hez. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./

2008. február 7.

Bejegyezték a Magyar Polgári Pártot (MPP) Szász Jenő, az MPP alapító elnöke készül az új kihívásokra és a párbeszédre. Kifejtette, az egypártrendszer helyett most politikai pluralizmusról lehet beszélni. Az MPP az RMDSZ-szel ellentétben nem a magyar–magyar testvérharcban látja első számú prioritását. Hívják az RMDSZ vezetőit, hogy üljenek le megbeszélésre. A Székelyföldön az emberek 70–80 százalékban az RMDSZ álláspontjával ellentétesen szavaztak. Most meg akarják bélyegezni az MPP-t, mert a román államfővel párbeszédképes szervezet. Igenis találkozni kell vele és el kell mondani neki a romániai magyarság törekvéseit. Az MPP szerint intenzívebb párbeszédre van szükség a román politikai szereplőkkel. /Szüszer-Nagy Róbert: A versenyhelyzetre szükség van. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 7./

2008. február 8.

Első alkalommal folytattak február 7-én Székelyudvarhelyen megbeszélését a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői. A Tőkés László, EMNT-elnök, EP-képviselő és Szász Jenő, MPP-elnök által aláírt közleményben leszögezték: a konzultáción részt vevő felek áttekintették az MPP bejegyzése, illetve a tavaly november 25-én lezajlott európai parlamenti választások nyomán kialakult új politikai helyzetet, a politikai pluralizmus, a választás szabadsága megteremtése által az erdélyi magyar nemzeti közösség számára megnyíló lehetőségeket. A helyhatósági választásokra való felkészülés tekintetében az MPP felkérésére megegyeztek az egyeztető-jelölő bizottság felállításáról, melynek védnökségére Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét kérték fel. Az egyeztető-jelölő bizottság célja az önkormányzati választásokon nemzeti listák felállítása, az erdélyi magyar nemzeti ügy iránt elkötelezett személyek jelölése Erdély településein és megyei önkormányzataiban. Tőkés László EP-képviselő február 7-én Sepsiszentgyörgyön megnyitotta európai parlamenti irodáját, amelyet „kis európai székelyföldi nagykövetségként” kívánnak működtetni. /Egyeztető-jelölő bizottság létrehozásáról döntött az MPP és EMNT. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./ A közös egyeztető-jelölő bizottságok konkrét működési szabályzatát a jövőben dolgozzuk ki – fejtette ki Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, aki szerint a bizottság célja nemzeti listák felállítása az önkormányzati választásokra. Tőkés László sürgette, hogy haladéktalanul üljenek tárgyalóasztalhoz az RMDSZ és az MPP vezetői, és állapodjanak meg a közelgő helyhatósági választásokra vonatkozó demokratikus verseny és együttműködés szabályaiban. Tőkés hangsúlyozta: az EMNT (mint az autonómiát szorgalmazó gyűjtőszervezet) „ugyanazzal a beállítottsággal“ fordul mind az RMDSZ-hez, mind az MPP-hez, vagyis nem pártelv alapján tesz különbséget közöttük, az EMNT célkitűzései jelentik a szempontot. /Illyés Judit: Tőkés tárgyalásokat sürget Tőkés tárgyalásokat sürget. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./ Újraszervezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), hogy betölthesse a neki szánt szerepet, és az erdélyi magyarság egészét egyesítse soraiban – jelentette ki Tőkés László. /Farkas Réka: Verseny és együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 8./

2008. február 8.

Bukarestben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot. „Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester is kijárta magának, legyen egy elnöki karosszéke, kétnyelvű táblája pártszékházán, legyen pecsétje, jelvénye a hajtókáján Árpáddal, Csaba királyfival, Wass Alberttel egyszerre vagy külön-külön” – írta ironikusan Lokodi Imre, az Új Magyar Szó munkatársa, a Népszavát tudósító cikkében. /Lokodi Imre, Marosvásárhely: Túl lenni a nehezén. = Népszava (Budapest), febr. 8./

2008. február 11.

Az RMDSZ Borbély László minisztert támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választásokon, a Magyar Polgári Párt /MPP/ pedig megerősítette: Bölöni Lászlót, az egykori sokszoros román válogatott labdarúgót, nemzetközileg elismert edzőt javasolja a tisztségre, aki azonban csak akkor vállalja a jelölést, ha ebben az RMDSZ is támogatja. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke bejelentette: Borbély László regionális fejlesztési miniszterre hárul majd az a feladat, hogy megküzdjön Dorin Florea jelenlegi polgármesterrel. Hozzátette, az RMDSZ az egyik alpolgármesteri tisztségbe továbbra is Csegzi Sándort jelöli. Tavaly júniusban az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmánya Csegzit találta alkalmasnak polgármesterként indítani az idei önkormányzati választásokon. Február 9-én Szász Jenő, az MPP elnöke, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján leszögezte: szerinte Bölöni László lenne alkalmas a tisztségre. „Marosvásárhelyen magyar pártpolitikusnak nincs esélye visszaszerezni a polgármesteri tisztséget, csak egy közösen támogatott, pártsemleges és az etnikai szempontokon felülemelkedni képes független személyiségnek” – magyarázta Szász Jenő „Bölöni elfogadja a jelölést, de csak azzal a feltétellel, ha indulását az RMDSZ is támogatja” – tájékoztatott Szász Jenő. Erre a javaslatra reagálva Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke óvatosan fogalmazott. „Engem elsősorban az érdekel, mit nyilatkozik Bölöni László. ” „A lényeg az, hogy Marosvásárhelyen magyar polgármesterjelölt kerüljön ki győztesen” – jelentette ki. Nyolc pontot javasol 2008-ra az MPP. Az MPP-nek és az RMDSZ-nek meg kellene egyeznie, hogy kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát – ez egyik fő eleme annak a nyolcpontos együttműködési javaslatnak, amelyet Szász Jenő, az MPP elnöke készül az RMDSZ elé terjeszteni. A „Együttműködési charta“ szerint – amely a Nyolc pont 2008-ra címet viseli – a két szervezetnek meg kellene egyeznie abban is, hogy a tavaszi helyhatósági választásokon akkor folytatnak egymással demokratikus versenyt, s amikor az nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Az MPP ennek érdekében szorgalmazza egy „Országos Választási Térkép“ közös kidolgozását, amely felmérné a romániai magyarság erejét. Szászék javaslatára reagálva Kelemen Hunor ügyvezető elnök elmondta: az RMDSZ nyitott a párbeszédre. „Szerintem nem akar semmiféle megállapodást kötni az, aki sajtón keresztül üzeni meg a javaslatait, mielőtt megkeresne bennünket. Szász Jenő ajánlata komolytalan, legalábbis az én meglátásom szerint” – mondta Kelemen Hunor. /Lokodi Imre, Király K. László: Ki rúg majd labdába? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./

2008. február 11.

A Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) meg kellene egyeznie, hogy kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát – ez egyik fő eleme annak a nyolc pontos együttműködési javaslatnak, amelyet Szász Jenő, az MPP elnöke készül az RMDSZ elé terjeszteni. A Nyolc pont 2008-ra címet viselő együttműködési charta szerint a két szervezet csak ott folytasson egymással demokratikus versenyt, ahol az nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Indítványozzák közös parlamenti jelöltlista állítását is. E lista összetételét Szászék „az önkormányzati választásokon megszerzett támogatottság arányának megfelelően” képzelik el. Az MPP javasolja az adófizetők pénzéből működő pénzügyi támogatási rendszerek feletti együttes ellenőrzést, „társadalmasítást” –, ennek összehangolására pedig Böjte Csaba ferences szerzetest tartaná alkalmasnak. A szervezet a magyar közösség önálló külpolitikai érdekérvényesítési stratégiájának kidolgozását, a magyar közösség első külföldi képviseleti irodájának megnyitását sürgeti. Markó Béla úgy fogalmazott: Tőkés az RMDSZ-en kívül álló csoportosulások legmarkánsabb képviselője, nem pedig olyan személyiség, aki fölötte áll ezeknek a csoportosulásoknak vagy az RMDSZ-nek. /MPP-ajánlat az RMDSZ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

2008. február 12.

Szász Jenő, az MPP elnöke javasolta, hogy Bölöni László ismert edző legyen a polgármesterjelölt a marosvásárhelyi magyarok és általában a város lakosai számára. Székedi Ferenc, az ÚMSZ munkatársa ezt ellenzi, emlékeztetve hogy Romániában egyik vagy másik párt parlamenti listáján már megfordultak sportolók, de kevés szavazatot szedtek össze. /Székedi Ferenc: Maros-parti Kalifornia. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./

2008. február 12.

Marosvásárhely kivételével hivatalosan még nem lehet tudni, kik lesznek az RMDSZ, illetve a Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltjei. Egyes településeken – például Nagyváradon – felmerülhet az is, hogy a két alakulat közös jelöltet állítson a választásokon, ezt erősítette meg Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke. Szatmárnémetiben február 19-ig várják a jelöltek jelentkezését, a jelöltállító küldöttgyűlést „valamikor március közepén” tartják, jelezte Kereskényi Gábor, a városi RMDSZ-szervezet elnöke. Szerinte bizonyos, hogy Ilyés Gyula polgármester újabb mandátumot pályáz meg, a polgári oldal pedig várhatóan nem állít ellenjelöltet. Sepsiszentgyörgyön március 30-án szervezik meg az állóurnás előválasztásokat, eddig ketten jelezték indulási szándékukat: Antal Árpád képviselő és Tóth Birtan Csaba, a TEGA vállalat igazgatója. Albert Álmos jelenlegi polgármester immár négy mandátumot tudhat magáénak, idén azonban várhatóan a megyei tanács elnöki tisztségére vagy szenátori mandátumra pályázik. Az MPP szintén előválasztással dönt a jelöltjeiről. Csíkszereda polgármesteri székére RMDSZ-részről Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi polgármester az egyedüli pályázó. Az MPP esetleges csíkszeredai jelöltjeinek kiléte egyelőre rejtély. Székelyudvarhelyen Bunta Levente, Hargita megye tanácsának elnöke az RMDSZ jelöltje. Szász Jenő polgármester, az MPP elnöke korábban azt mondta, még nem döntötte el, megpróbál-e újabb mandátumot szerezni. /Nem sietik el a jelöltállítást. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./

2008. február 12.

Február 9-én Marosvásárhelyen Szász Jenő, a frissen bejegyzett Magyar Polgári Párt elnöke nyilvánosságra hozta a nyolcpontos "Együttműködési chartát". Erről a Népújság kérésére Borbély László régiós fejlesztési miniszter kifejtette véleményét: tárgyalni kell, de nem olyan módon, hogy az a magyarság képviseletének a szétveréséhez vezet. A Magyar Polgári Párt eddig nem bizonyította, hogy az egységet támogatná. Az MPP mellényzsebből előrántott javaslatokkal állt elő. Borbély leszögezte, amennyiben Bölöni László hazajön és Marosvásárhelyen polgármester akar lenni, akkor támogatja, de ebben az RMDSZ-nek kell döntenie, mert az RMDSZ-nek jelöltje Borbély László. /Mózes Edit: Borbély László: A mi ellenfeleink a román pártok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./

2008. február 12.

Székelyudvarhely polgármestere, Szász Jenő, a be nem tartott ígéretek országos bajnoka ünnepelteti magát a magyar médiákban, írta Magyari Lajos. A ,,választás szabadságáról" értekezik az az ember, aki a választás lehetőségét vette el az ,,anyavárostól", Basescu államelnök segédletével. Jó vagy rossz az erdélyi-romániai magyarság RMDSZ-es parlamenti képviselete, de mégis képviselet, amit szeretne fölszámolni a Szász Jenő által vezetett MPP. Az RMDSZ-ben is jönnek az ,,ifjú titánok", a soha semmit nem bizonyítottak, kik internetes tudásukkal szólnak le mindenkit. Elkezdődött a nagy kampány, melyből a magyarság biztosan vesztesként kerül ki. /Magyari Lajos: A populizmus magyar diadalmenete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12./

2008. február 13.

„Én szükségesnek tartom a párbeszédet, ám ebben a pillanatban nem tudom úgy tekinteni, hogy az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulásokat Szász Jenő képviseli” – mondta Markó Béla az ÚMSZ-nek. „Ha már igazán hiteles személyiségről beszélünk, akkor Tőkés Lászlót nevezném meg, és az RMDSZ-en kívüli csoportosulásokból az ő véleménye számítana. Az EP-választások előtt lebonyolítottunk jó néhány beszélgetést a Tőkés körül lévőkkel, és ott ki is alakult egy megállapodás-tervezet, amit mi is szívesen aláírtunk volna” – mondta el Markó. /RMDSZ: elzárkózás Szásztól. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

2008. február 13.

Melyik BL nyeri meg a BL-meccset? Bölöni László vagy Borbély László legyen a marosvásárhelyi magyarság polgármester-jelöltje? A körülbelül fele-fele arányban magyar és román lakosságú Marosvásárhelyen a győzelem alighanem azon múlik, hogy – a saját szavazótábor mozgósításán túl – melyik jelölt képes több szavazatot szerezni a másik oldalról. A mindkét népcsoport körében köztiszteletnek örvendő Bölöni esélyesnek látszik. Jelölésével Szász Jenő kínos helyzetbe hozta az RMDSZ-t, amely vért izzad, hogy Borbély László legyen polgármesterjelölt. Borbély László miniszter jelentős politikai és adminisztratív tapasztalattal rendelkezik, viszont kérdéses, képes-e összefogni a megosztott magyarságot, ha a belső RMDSZ-es szavazást is elvesztette. Ráadásul, a magyarok és románok körében egyaránt nem túl népszerű politikai rendszer kiemelt képviselője. /Chirmiciu András: BL-meccs. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 13./


lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 1471-1480




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék