udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7111 találat lapozás: 1-30 ... 6721-6750 | 6751-6780 | 6781-6810 ... 7111-7111

Névmutató: Markó Béla

2014. október 2.

Kis lépésekkel a szakadék fölött
Megkezdődött az elnökválasztási kampány. Ebből az alkalomból a magyar, a székely s az RMDSZ-rendezvényeken most már minden jel szerint kötelező román himnusz elhangzása után Kelemen Hunor megtartotta élete legjobb beszédét. Ha nem vennénk tekintetbe, hogy rajthoz állt az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje, Szilágyi Zsolt is, bizony nem értenénk, miért tartogatta a lényegről szóló mondanivalóját egy tét nélküli mérkőzésre. Mert ez a meccs csak a román államelnöki tisztség szempontjából tét nélküli, elvégre arra mindkét magyar jelölt esélytelen. Egyébként egy rendkívül fontos, Kelemenék szempontjából húsba vágó kérdésről szól: a 2016-os választásról. Arról, hogy lehet-e továbbra is bukaresti paktumpolitikát folytatni az erdélyi magyar választók feje felett, figyelmen kívül hagyva a távlati célokat, lehet-e elbeszélni az autonomista erők mellett, vagy muszáj lesz egyezségre jutni velük. Amit az RMDSZ tényleges csúcsvezetése, a Kelemen mögötti háttérhatalom – amelynek volt ereje az elnök akarata ellenére is kormányon tartani a szövetséget – nagyon nem szeretne.
A lehetséges lehetetlen
Az RMDSZ vezető grémiuma ugyanazt játssza az autonomista táborral, amit a románság a magyarsággal, s amit Szabédi László Jordáky Lajoshoz címzett emlékezetes, sokat idézett levelében úgy fogalmazott meg, hogy „mindent meg kell adni a magyaroknak, amit meg nem adni lehetetlen.” Ha Szilágyi Zsoltnak sikerül Kelemen Hunort megszorítania, netán legyőznie az elnökválasztás során, 2016-ban nehéz lesz fölényeskedni és az RMDSZ-t úgy beállítani, mint egyetlen esélyes magyar szervezetet.
Így válik érthetővé, hogy Kelemen hirtelen olyan dolgokat mondott ki egymással szoros összefüggésben, amire lassan húsz éve várunk. Hogy le kell építeni a tabukat, hogy világos, őszinte párbeszédre van szükség a románság és a magyarság között, hogy az autonómiaprogramot a román fél felé is artikulálni kell. Hogy ne mások mondják példaértékűen a kisebbségi kérdés romániai megoldását, hanem mi magunk, hogy száz esztendős ígéret valóra váltását várjuk a román féltől, amikor síkra szállunk az autonómiáért. Hogy ebben az országban nem albérlők vagyunk, hanem tulajdonosok, hogy nem az adottságokat kell méricskélni, hanem a lehetőségeket számba venni.
Így nyernek értelmet Victor Ponta szavai, aki szerint az autonómia-statútum Kelemen Hunor kampányfogása. Ponta esetében ugyan teljesen esetleges, hogy kijelentéseinek van-e bármi ténybeli alapja, Traian Băsescu politikai hagyatékának a nácikhoz való hasonlítása megmutatta, hogy a magyar baloldalhoz hasonlóan bármire képes, ha retorikai túlzásokról, pontosabban hazug rágalmazó fekete propagandáról van szó. S ezt természetesen nem Băsescu védelmében mondom, aki egyébként a tárgyszerű bírálatra igencsak rászorul.
Prefektusi autonómia
A statútum egyébként nem meglepő módon kiszámítható, prognosztizálható visszhangot keltett román és magyar berkekben egyaránt. Szövegezői egyszerre próbáltak megfelelni az autonómiakövetelő magyarság igényének és az etnokratikus, centralista, magyarellenes román politikai elit ízlésvilágának. Egyik sem sikerült maradéktalanul. Az RMDSZ szakértői olyan tervezetet hoztak össze, amelyet az összromán felháborodás mellett a magyarok sem éreznek magukénak. Amely megismerése után – a Székely Nemzeti Tanács tervezetével ellentétben – aligha nyerné el 200 ezer ember elfogadó egyetértését. Már csak azért sem, mert a tervezetben foglalt terület, a három, Székelyföldet is nagyjából magába foglaló megye, amely az RMDSZ elképzelései szerint az autonóm Székelyföldet alkotná, román többségű, a Székelyföldhöz soha nem tartozott területeket is tartalmaz. Így a magyar többség jelenléte egyáltalán nem lenne annyira masszív és egyértelmű, mint ma Hargita és Kovászna megyében. S miután a tervezet szinte teljhatalmat ad a román kormányt képviselő prefektusnak, csak egyetérthetünk a magyar nemzeti radikalizmussal aligha vádolható Salat Leventével, aki szerint az RMDSZ elképzelésében „végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén.” Az pedig végképp nonszensz, hogy alkotmánymódosításhoz kössék a tervezet elfogadását, hisz ha van bármiféle értelme egy magyar szempontból ennyire gyenge tervezet benyújtásának, akkor legfeljebb az lehet, hogy az elfogadáshoz ne legyen szükség alkotmánymódosításra.
A román reakciók várhatók voltak, minden politikai erő elutasította az RMDSZ oly puha, a román nemzetállam irányában oly megengedő tervezetét, a minősítések nem sokkal jobbak annál, mint amit tíz esztendeje, a megalakuláskor az SZNT és az EMNT kapott. „Szélsőséges”, „méltatlan”, „kabaréba illő”, „alkotmányellenes”, „provokatív”, „gyűlöletet szító” – íme néhány jelző. Újra bebizonyosodott: nem lehet a neptuni sugárúton menetelve, a román politikai elittel egyezkedve, nyíltan magyarellenes erőkkel paktálva autonómiapolitikát folytatni. Azt csak konfrontáció vállalásával, a nemzetközi fórumokon való kőkemény kiállással, társadalomszervezéssel, messze hangzó tiltakozásokkal lehet. Ha nem jelenünk meg megoldandó problémaként a román politikai horizonton, soha nem vesznek komolyan minket.
Szeletelt elefánt
Több mint húsz éve vette tervbe az RMDSZ a statútum megfogalmazását – a brassói kongresszus által megszabott határidő letelte óta felnőtt egy generáció. Markó Béla azonban képes volt a csíkszeredai kampánynyitón azt állítani: „Megrökönyödhettek, akik 25 éve abból éltek, hogy az RMDSZ-en számon kérték az autonómiát. Most már nem tudják ezt rajtunk számon kérni, mert elkészült a törvénytervezet.”
Nem az a probléma tehát, hogy közel két évtizedet késett egy olyan politikai cselekedet, önépítő lépés, amely csak a magyar politikai akarattól függött, miközben történelemi lehetőségek húztak el mellettünk egymás után, a koszovói nemzetközi rendezéstől Románia EU-csatlakozásáig – utóbbinak feltételt szabhatott volna a magyar diplomácia szövetségben a magyar érdekképviselőettel. Nem. Markó szerint az a probléma, hogy erre egyesek mertek folyamatosan figyelmeztetni, és gyorsan meg lehet vádolni őket azzal, hogy „ebből éltek”. S ki teszi mindezt? Aki 1996 óta abból él, hogy maga alá szervezte a középgárdát, vazallusává tette a civil társadalmat és sajtót, s aki neptuni pályára állította az RMDSZ-t, eljátszva a legfőbb ütőkártyát, az önálló erdélyi magyar külpolitikát, ingyen adva oda azt a bizonyos libát.
Mielőtt túldicsérnénk a hirtelen radikálissá vált Kelemen Hunort, hadd említsük meg azt is, hogy az utóbbi időben megnyilvánulásai nem épp az önálló magyar politizálásról szóltak. Például annak kifejtése, hogy kedvező fejlemény a magyarellenes soviniszta Corina Creþu Európai Bizottságba való jelölése, aki beiktatásával majd átlényegül, és már nem a PSD-t képviselői, és nem is Romániát, hanem az Európai Bizottságot. Finoman szólva aggasztó a skót népszavazással kapcsolatos ama meglátása is, miszerint kedvező a szavazás végeredménye, mert a realitásérzék hiányáról tanúskodik.
De a fentebb dicsért beszédnek is van legalább egy problematikus kitétele, amely nyilván az eddigi politikát hivatott legitimálni, eladni a választóközönségnek. Beszédében Kelemen újracsomagolta a Domokos Géza által fémjelzett „apró lépések politikáját”. Az általa közzétett „dakota mondás” szerint az elefántot szeletenként kell megenni. Nos, válaszképp a dakota mondások Kárpát-medencei elterjesztőjét kell idéznem: „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. október 4.

Román alkotmányjog
A hatalom pallérozásának, visszaszorításának, ellenőrzésének az alapvető eszköze nem más, mint az alkotmány. Az alkotmány valósítja meg a hatalom korlátozását, a hatalom joghoz kötöttségét. Nélkülözhetetlen dr. Varga Attila egyetemi docens új kötete, a román alkotmányjogot magyar nyelven tárgyaló egyetemi tankönyv sokban hozzájárul az alkotmányjog megismertetéséhez, az alkotmányosság értékeinek bemutatásához, és szükség esetén ismereteket és eszközöket nyújt az alkotmányosság védelméhez. A releváns alkotmányjogi szakirodalmat feldolgozó, önálló kutatásokon is alapuló kötetet haszonnal forgathatják a vizsgákra készülő joghallgatók, jogászok, politológusok, történészek vagy bárki, akit a román alkotmányjog és az alkotmányosság jelenlegi állapota érdekel – írja a kötet előszavában dr. Veress Emőd egyetemi docens.
A könyv marosvásárhelyi bemutatójára a Bernády Házban került sor csütörtökön, a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében. Az est házigazdája Markó Béla szenátor, a szerző beszélgetőtársai Frunda György, a miniszterelnök tanácsadója és Ágoston Hugó közíró volt.
Markó Béla és Frunda György is felidézte az 1990-es évek elejét, a "harcos éveket", amikor meg kellett tanulniuk az alkotmányt, hogy mit jelent az alkotmányjog és a kisebbségi jog, mennyire fontos, mennyire meghatározza az életünket. Ugyanakkor azt is megtanulták, mit jelent, ha valaki nem reálpolitikus. Mindketten úgy vélték, érthető, világos, Frunda György különösen a parlamenti képviselők figyelmébe ajánlotta, hogy tanulmányozzák, mielőtt szavaznának.
Ágoston Hugó szerint rendszeres, koherens, szemléletes, logikus felépítésű könyv, amelyet tanítani kellene a média szakokon.
A szerző elmondta, hogy a könyv nem szubjektív vélemény, nem esszéként megfogalmazott írás, nem publicisztika, száraz tudományos munka, amely nemcsak bemutatja az előírásokat, de vitatkozik is az előírásokkal, mert nagyon sok helyen rossz a szabályozás, módosítani kellene. Sok jelenlegi konfliktusnak, feszültségnek, hatásköri vitának a forrása, nemcsak egy köztársasági elnöknek a vérmérséklete, nemcsak a kormányok esetleges bizonytalansága, de nagyon sok konfliktus kódolva van a román alkotmányban, nem kellő precizitással írja le a hatásköröket, nem egyértelmű modelleket használ.
A könyv tartalmáról szólva utalt az Alkotmánybíróság szerepére, amely nemegyszer túllépi saját törvényes és alkotmányos kereteit. Az emberi jogokkal kapcsolatosan elmondta, hogy vannak kimondottan egyéni jogok, vannak olyanok, amelyek egyéni jogok, de csak közösségben gyakorolhatók, pl. a nyelvhasználat, és a kimondottan kollektív jog, amikor a közösség a jogalanya annak a bizonyos jognak, mert másképp elképzelhetetlen annak a gyakorlása. Pl. az intézményalapítás joga.
A könyvben tudományos igényességgel próbálja tárgyalni a kormánynak azt a gyakorlatát, hogy sürgősségi kormányrendeletekkel akar kormányozni, ezzel a feje tetejére állítva az egész hatályos jogrendszert. Egyebek mellett megállapítja: sokkal szerencsésebb lenne, ha Romániának parlamenti rendszere lenne, nem félelnöki rendszere, amely pontatlanul másolja a klasszikus francia példát.
A szerző szerint a könyv kuriózuma és fontossága, hogy magyar nyelven íródott, a román jogi felfogást mutatja be, saját véleménnyel megtűzdelve, a román alkotmányos szabályozásokat mondja el magyarul, és ezáltal egy szélesebb réteg, nemcsak joghallgatók számára lehet hasznos, de bárki számára érdekes lehet, aki ezek iránt a kérdések iránt érdeklődik, ugyanis az alkotmányjog az a terület, amely bizonyos szempontból mindenkit érint, az életünk egészét átfogja.
A kérdések során többek között felvetődött, hogy parlamenti vagy elnöki köztársaság lenne-e jobb, a képviselők/szenátorok mentelmi joga, hogy ellentmondás van az alkotmányban megfogalmazott szuverén állam elve és aközött, hogy Romániában, mivel EU-tagország, bizonyos hatásköröket Brüsszel gyakorol, hogy szükség van-e új alkotmányra, illetve mi lesz a sorsa a Crin ANtonescu bábáskodásával elindított alkotmánymódosításnak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 14.

Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer
További reformokra van szükség
"Tizenöt éves a rendszerváltást követően bevezetett egészségügyi biztosítási rendszer. Jó döntés volt Romániát kivenni abból az egészségügyi finanszírozási rendszerből, amely sehova sem vezetett, amely az elmúlt 15 év alatt sokkal több elégedetlenséget és feszültséget okozott volna az egészségügyi rendszerben, mint amennyit ma tapasztalunk. Úgy gondoltuk, hogy ezt meg kell ünnepelnünk, hogy az elmúlt 15 év sikere erőt kell adjon ahhoz, hogy az elkövetkezendőkben közösen tervezzük meg, hogy milyen irányba visszük az egészségügyi rendszert" – jelentette ki a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett Tizenöt éves a romániai egészségbiztosítási rendszer című, IX. egészségügyi menedzserképző konferencián dr. Vass Levente, a konferencia fő szervezője. A Blue Pearl szálloda kupolatermében megtartott rendezvényen egészségpolitikusok, egészségügyi intézetek vezetői, háziorvosok, cégvezetők vettek részt, Hajdú Gábor volt szakminiszter, valamint az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök.
A rendszerváltás utáni Románia, illetve az új egészségügyi biztosítási rendszer bevezetésének 15. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi konferencián dr. Ács Valéria, a konferencia elnöke üdvözölte a meghívottakat.
"Az elmúlt másfél évtized alatt az egészségügyi minisztériumot nemegyszer RMDSZ által támogatott miniszter vezette: Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor, Cseke Attila, Ritli László, munkájukat szaktudásukkal tanácsadóik támogatták. De vezettünk megyei egészségbiztosítási pénztárakat, kórházakat, más egészségügyi intézményeket. Ezek után nyilvánvaló, miért tartottuk fontosnak e konferencia megszervezését" – tette hozzá dr. Ács Valéria, a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénzár volt elnök-vezérigazgatója, történelmi jelentőségűnek nevezve az 1997-ben megjelent, 1999-ben hatályba lépett 145-ös törvényt, amely jogi keretet teremtett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a megyei pénztárak létrehozásához.
"Több évtized bizalmi válságát, amit a kommunista rendszer okozott Romániában, nem lehet "kiváltani" egy jó törvénnyel, azonban egy jó törvény lehetőséget teremt arra, hogy a rendszer hibáit fokozatosan kijavítsuk, és az egészségügyi ellátórendszert jó irányba fordítsuk. Ezért tartom fontosnak a 15 évvel ezelőtti momentumot, és örvendek, hogy ezt megünnepelhettük" – hangsúlyozta dr. Vass Levente, aki rövid szakmai visszatekintőjében az egészségügyi rendszerben alkalmazott finanszírozási formákról tartott előadást. Az egészségügyi forrásteremtés makrogazdasági lehetőségeiről szólva hangsúlyozta, minden módszer – adózás, társadalombiztosítás, magánbiztosítás, közvetlen lakossági finanszírozás, közösségi finanszírozás – bizonyos előnyökkel és hátrányokkal jár, beszélt az 1997. évi 145-ös szociális egészségbiztosítási törvény megjelenése és 1999-es bevezetése előtti helyzetről, a Semashko-modell előnyeiről és hátrányairól, illetve a Bismarck-típusú, szolidaritáselvű társadalombiztosítási rendszer 1999-es bevezetését követő időszakról. "A ’90-es évektől kezdődően 4,2 szeresére nőtt 2009-ig Romániában az egészségügyre fordított pénzösszeg. Az egyik legnagyobb a volt kelet-európai tömbből ez a 4,2-es szorzó, de hozzá kell tennem, hogy még így is a romániai egészségügyben az egészségügyre szánt összeg az egyik legalacsonyabb. A döntés, hogy akkor szakmapolitikai kockázatokat felvállalva elindították a társadalombiztosítás útján ezt a rendszert, dicséretes dolog, és ha a mutatóit nézem, annak ellenére, hogy a betegek elégedetlenek – én is betegként, orvosként is sokszor elégedetlen vagyok – úgy gondolom, hogy a kelet-európai tömbben az egyik leglátványosabb fejlődés az elmúlt 15 évben Romániában következett be" – mondta dr. Vass Levente, a továbbiakban arra keresve választ, hogy mi a jó a saját egészségügyi rendszerünknek a továbbiakban (fenntarthatóság, méltányosság, költséghatékonyság), illetve mit akarnak az emberek (hatásosságot, szolidaritást és társadalombiztosítást)?
Dr. Jeszenszky Ferenc emeritus főkutató egy új egészségügyi rendszer megtervezésének és bevezetésének a szükségességéről értekezett, az egészségügyben a reformok bevezetésének nehézségeiről, legyen szó akár Németországról, akár az Amerikai Egyesült Államokról, természetesen Romániát sem hagyva ki a sorból. "Nekünk is feladatunk megreformálni az egészségügyet, mégpedig oly módon, hogy valóban hatékony legyen, megfelelő pénzalapokkal. Ez a nagy kihívás" – tette hozzá. Dr. Kovács Beatrix, a Családorvosok Maros Megyei Szövetségének leköszönt elnöke az alapellátás finanszírozásáról beszélt a biztosítás bevezetése előtt és után. Nehezményezte, hogy "a rendszer a pénzről szól, és nem a betegről", hogy az egészségügyi alapellátásra még mindig túl kevés pénz jut, hogy a rendszerben jelenleg is túl nagy a bürokrácia, ami a betegellátás kárára megy, ugyanakkor hangsúlyozta, a média jelentős mértékben hozzájárul az orvosok negatív megítéléséhez, "sok rosszat tesz az alapellátásban dolgozóknak, az orvosoknak". Dr. Kovács Beatrix szerint az egészségügyi rendszerben hosszú távú reformokat, stratégiákat kellene kidolgozni, az nem megoldás, hogy négyévente újrakezdik a be sem fejezett reformfolyamatokat.
"Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni"
Hajdú Gábor volt szakminiszter, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke és Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök az egészségbiztosítási rendszer bevezetésének egészségpolitikai nehézségeiről beszélt 15 év távlatából. A kerekasztal-beszélgetést dr. Molnár Géza moderálta, megállapítva, hogy a közegészségügyi ellátás nagy része ma is állami finanszírozású Romániában. Hajdú Gábor, aki jogászként került a szaktárca élére 1998-ban, felelevenítette a 145-ös törvény kidolgozásának és alkalmazásának, a 95- ös reformtörvény elfogadásának körülményeit, az RMDSZ-t ért politikai támadásokat. Érdekes adatot közölt: a 2006-ban elfogadott 95-ös egészségügyi reformtörvényt megjelenése óta 72-szer módosították, mindenik módosítás törvényszakaszok százait foglalja magába, ötször rendelték el újraközlését, ám egyszer sem közölték újra. Dr. Molnár Gézának a lakossági elvárásokhoz igazodó finanszírozásra, a 6,7 millió krónikus beteg ellátására, az egészségbiztosítást fizetők 33 százalékos hányadára vonatkozó felvetéseire is válaszolt Markó Béla volt szövetségi elnök, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Hangsúlyozták, a kormányzati szerepet vállalt szövetség nemcsak kisebbségjogi ügyekben vállalt felelősséget, hanem átfogóbb, az egész ország lakosságát érintő kérdésekben is, mint az egészségügy. "Romániában nagyon nehéz reformot kezdeményezni bizonyos területeken" – állapította meg Kelemen Hunor, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában nagyon szűk az egészségbiztosítást fizető réteg. Szerinte a rendszer hosszú távú működéséhez néhány alapdolgot át kellene gondolni, szükség van az egészségügyi rendszer megreformálására. "A kivételezés nem erősíti a szolidaritást, minden állampolgárnak valamilyen formában egészségügyi hozzájárulást kellene fizetnie. A kivételezettek körét le kellene szűkíteni" – hangsúlyozta, ugyanakkor a pénz felhasználásának számonkérését is fontosnak tartotta.
"Nem sikerült még olyan politikai egyezséget kötni, amely hosszú távon biztosítja a rendszer működését, amely lehetővé tenné, hogy 10-15 évre lehessen tervezni, stratégiai célokat megfogalmazni" – tette hozzá az RMDSZ elnöke. A konferencia – amelyre sem Bárányi Ferenc, sem Cseke Attila volt szaktárcavezetők nem tudtak eljönni – kerekasztal- beszélgetéssel zárult, egészségügyi intézmények vezetői, újságírók, politikusok, orvosok, üzletemberek a rendszer reformjával kapcsolatos kérdésekről cseréltek véleményt.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 17.

Neptun újratöltve?
A neptuni tárgyalás felemlegetését az érintettek és támogatóik előszeretettel nevezik lerágott csontnak, s iróniával próbálják élét venni a megalapozott bírálatnak. Dacára annak, hogy ma már közöttük is akad, aki nyíltan elismeri, hogy az RMDSZ által 1996 óta folytatott politika Neptun szellemében történik. Magyarán: a neptuni tárgyalásról folyó mába nyúló vita valójában a közel két évtizede folytatott RMDSZ politika legfőbb elvi és taktikai kérdéseiről szól.
Kirakat és tényhamisítás
Az emlékezetes tárgyalás óta lassan már több idő eltelt, mint a két világháború között, felnőtt egy egész generáció, így talán nem haszontalan röviden összefoglalni az akkor történteket. Egy amerikai civil szervezet, a Project On Ethnic Relations (PER) kezdeményezésére tárgyalássorozatra került sor a kormányon levő, nyíltan magyarellenes román kommunista utódpárt és az erdélyi magyarság képviselői között. A kezdeményezés – miközben semmi érdemi gesztust nem tett az irányunkban – Románia európai tanácsi felvétele előtt alkalmat adott a hatalomnak arra, hogy kisebbségbarát, demokratikus színben tetszelegjen a Nyugat előtt. A tárgyaláson részt vevő RMDSZ-politikusok, Borbély László, Frunda György és Tokay György partnerek voltak a hamis látszatkeltésben, és nyilvánvaló módon nem képviselőték az RMDSZ autonómia-követeléseit. Belső források szerint a tárgyalás tényleges tétje az RMDSZ 1996-os kormányba emelése volt, ami később meg is történt, igaz, a másik politikai garnitúra oldalán.
Bármiről is tárgyaltak 1993 tavaszán Gerzenseeben és ugyanazon év júliusában Neptunban, súlyosan sértette az erdélyi magyarság érdekeit. Akárcsak az, hogy a világsajtóban több híradás is úgy jelenhetett meg a román hatalom engedékenységéről, toleranciájáról, hogy annak semmiféle valós alapja nem volt. Elég, ha csak a szalagcímeket említjük, annál is inkább, hogy a legtöbb emberben csak azok maradnak meg: „Románia kezdeményező lépéseket tesz a magyar kisebbség felé” (David B. Ottoway, Washington Post, 1993. április 3.); „Románok és magyarok építik a kölcsönös bizalmat” (David Binder, New York Times, 1993. július 20.). (Mindkét írás teljes fordítása olvasható a tavaly kiadott A Neptun-gate című kötetben.) Tőkés László Az RMDSZ PERe című írásában csokorba gyűjtötte a nemzetközi sajtóban a Neptun nevével fémjelzett tárgyalássorozat kapcsán megjelent híradásokat. Hadd idézzünk néhány részletet annak érzékeltetésére, mennyire jól jött a román hatalomnak a neptuni trió aktív közreműködésével biztosított ingyenreklám: „Az etnikai feszültségek enyhítése” (Plain Dealer) „a nagy létszámú romániai magyar kisebbség sorsán javítani hivatott, meglepetést jelentő egyezség született Neptunon” (George Stein, München); „A románok és a magyar kisebbség megegyezett a jogok kiszélesítésében”; „A hivatalosságok beleegyeztek a kisebbségi jogok javításába” (New York Times). Utóbbi még súlyosabb tényhamisítás.
Befeketítők
Miközben a neptuniak nem képviselőték az RMDSZ hivatalos programjának legfőbb követelését, megengedték maguknak, hogy befeketítsék és rágalmazzák a következetes autonomistákat. Cikkében David B. Ottoway idézi Tokay Györgyöt, aki így szólt Tőkés Lászlóról: „Tőkés pap, biblikusan gondolkozik és néha apokaliptikus látomásai vannak. Hibázik.” Az eltelt húsz év alatt négyszázezer lélekkel lettünk kevesebben. Hogy is állunk az apokaliptikus látomásokkal? Sajnos inkább Kasszandrát kellene emlegetnünk Tőkés László „látomásai” kapcsán. Ahogy egy székely híve másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazta egy fórumon: „Tőkés Lászlónak soha nincs igaza, neki mindig csak igaza volt”. Közösségünk negyedének eltűnéséről beszélünk, tíz közepes székelyföldi város lakosságáról.
Az RMDSZ hivatalos politikája azóta is változatlan. Kifelé kormányzati szinten vagy protokollumok útján hitelesíti a román hatalmat, Markó Béla által is elismerten feladva az önálló külpolitikát, aktívan segédkezve a „modellértékű román kisebbségpolitika” hazug mítoszának terjesztéséhez. Ez a politika – miként Markó Béla rámutatott tavalyi Élet és Irodalombeli esszéjében – valóban összeegyeztethetetlen a Székelyek Nagy Menetelésével. Ez a politika az autonómiát csak hivatkozási alapként használja, és mellőzi a nyomáskifejtő konfrontatív eszközöket. Ily módon a lényeget, a sorsunkat alapvetően befolyásoló, az önrendelkezést és autonómiát illető kérdések szükségszerűen kudarcra vannak ítélve.
Vissza a kezdetekhez
A PER ismét aktivizálódni készül a román–magyar viszony kezelésében. Már nyugdíjba vonult vezetője, Allen Kassof elismerte, a húsz év alatt elért eredmények gyakorlatba ültetésével gond van és „többre van szükség”. Mindez mérsékelt reményekre jogosít fel. Most más a helyzet, mint 1993-ban. Most a tárgyalásokon lényegében nincs mit veszítenünk, a román hatalmi rendszer stabilizálódott, külpolitikai síkon elérte, amit akart, elnyerte a magyarság támogatását az unióba való belépéshez, nemzetközi szinten már a kommunista utódpártot sem tekintik szalonképtelennek, világhatalmi tényezők visszhangozzák a román propagandaszólamokat a hazai kisebbségpolitika toleranciájáról és mintaértékéről. Nincs mit veszítenünk, hiszen az, ami Neptunban botrány volt – a hamis látszatteremtés, a román nemzetstratégiai érdekek kiszolgálása –, lassan két évtizede hivatalos RMDSZ-politikának számít. Ezen rontani már nem lehet.
Viszont nyerhetünk. Sőt, lehetne e tárgyalás akár fordulópont is az erdélyi magyar érdekképviselőetben, ha az RMDSZ vezetői úgy döntenének, hogy a továbbiakban a közösségi érdekek képezik politikájuk zsinórmértékét, nem pedig a klikkérdek. Nem kétséges: kevés erre az esély. De akinek tényleges célja az autonómia kivívása, mindenkoron kötelessége felmutatni a követendő utat. No meg a hajlandóságot arra, hogy még az autonómia ügyét megszámlálhatatlan alkalommal eláruló RMDSZ-szel is készek a magyar érdekek mentén történő, elvi alapú együttműködésre. Ha Kelemen Hunor komolyan gondolta mindazt, amit kampánynyitó beszédében mondott, ha az RMDSZ tényleges célja a háromszintű autonómia megteremtése, akár tabudöntögetés árán – mert, ugyebár, „tulajdonosai vagyunk ennek az országnak és nem albérlői” –, itt az alkalom ennek bizonyítására. Hic Rodos, hic salta!
A tárgyalások érdemi voltához viszont elengedhetetlen, hogy a magyar delegáció a teljes erdélyi magyar közösséget képviselője. Ehhez össze kellene hívni az erdélyi magyar egyeztető kerekasztalt, konzultálni kell az erdélyi magyar egyházakkal is. Ki kell alakítani a közös magyar álláspontot az autonómia ügyében, és azt következetesen képviselőni a készülő tárgyalásokon.
Az RMDSZ és a kormányerők tárgyalásához nincs szükség a PER-re, Neptunban olyan jól összemelegedtek az illetékesek, hogy az elmúlt húsz évben jószerivel el sem engedték egymás kezét. A neptuni hármak a maguk oldalára állították a korábban az egyensúlyozás látszatára még ügyelő Markó Bélát, és 1996 késő ősze óta együtt diktálják az irányt. Érdekes fordulata lenne a sorsnak, ha ott érne véget e szomorú korszak, ahol kezdődött: Neptunban.
Csak ügyszeretet, következetesség, s az adott szó betartása kellene hozzá.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. október 18.

Otthon – Erdélyben
Beszélgetés a 80 éves Pomogáts Béla irodalomtörténésszel
– Budapesten született a két világégés között, nehéz gazdasági időszakban. Milyen volt a gyermekkora?
– Gyermekkorom viszonylag békés volt, szüleim értelmiségi emberek voltak, apám építészmérnök, anyám orvos. Budapest egyik külső negyedében, Pestújhelyen laktunk, ezt annak idején anyai nagyapám, aki neves ügyvéd volt, alapította, róla nevezték el a főutcát. A Balatonra jártunk nyaralni, ezek ma is szép emlékeim. De a háború végén minden összeomlott, apámat katonának hívták be, majd orosz fogságba került, és csak 1945 őszén tért haza.
– Milyen emlékei vannak a második világháborúról és a háború utáni évekről, amikor a területileg és szellemileg megcsonkított magyar nemzet a talpra állás lehetőségét kereste?
– Jól emlékszem a második bécsi döntés idejére, ez adta vissza Magyarországnak Erdély északi és keleti részét. Az első mozifilm, amit életemben láttam, e visszacsatolás dokumentumfilmje volt. Nagy hatást tett rám, bizonyára szerepet játszott Erdély iránti érdeklődésemben. Katonaként apám részt vett a visszacsatolásban, Szatmárnémetibe és környékére került. A háború után nagy reménységekkel vártuk az új korszak eljövetelét, szüleim a kisgazdapárt hívei voltak, számos barátjuk, például idősebb Antall József játszott szerepet ennek a pártnak a vezetésében. 1945-től a piarista általános iskolában tanultam, 1948-ban az iskolát szétzilálta az államosítás, majd 1950-ben, midőn a rend visszakapta az iskolát, visszatértem a piaristákhoz. Ott is érettségiztem 1953-ban.
– Az '56-os forradalom idején bölcsészhallgató, s bár nem volt nagy szerepe az események alakulásában, később mégis lecsukták...
– Nem volt nagy szerepem a forradalom eseményeiben, mint az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság munkatársa bent tartózkodtam a bölcsészkaron, majd november 3-án a bizottság képviselőjeként Győrbe utaztam, ott ért a szovjet invázió. Nagyon sok barátom és évfolyamtársam menekült Nyugatra. A letartóztatások és az ítéletek a Kádár-rendszer hatalomra jutása után megkezdődtek, és folytatódtak az 1961-es amnesztiáig. 1959-ben tartóztattak le, miután nem voltam hajlandó engedni egy beszervezési kísérletnek. Hat hónapig voltam internálótáborban, majd egy évig rendőri felügyelet alatt, és csak a '60-as évek közepétől kaphattam értelmiségi állást.
– 1965-ben kerül az Akadémiához. Kikkel dolgozott, mi volt a megbízatása?
– Amikor az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársai közé kerültem, már jelentek meg tudományos publikációim. Nagyon ösztönző baráti kör volt, olyan kollégákkal, mint Bodnár György, Czine Mihály és Rába György, valamennyien a magyar irodalomtörténet-írás független szellemet képviselő jeles egyéniségei. Részt vettem az akkoriban készülő, hatkötetes magyar irodalomtörténeti kézikönyv munkálataiban. 1968-ban megjelent első, Kuncz Aladár munkásságát feldolgozó könyvem, ez eredetileg egyetemi szakdolgozatnak készült. Meglehetősen sok tanulmányom, kritikám jelent meg ezekben az években Magyarországon, később már Erdélyben is.
– 1983-ban jelent meg A transzilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája c. kötete, melyben a Helikon kisugárzását és – többek között – a román és magyar irodalom kölcsönhatását taglalta. Hogyan látja ezt 30 évvel a kötet megjelenése után?
– Ma is büszke vagyok arra, hogy ez a könyv elkészülhetett, és hálás vagyok Bodnár Györgynek, hogy az általa szerkesztett könyvsorozatban megjelent. Úgy gondolom, semmit sem kell visszavonnom a könyvben leírtak közül. Ez a könyv hívta fel először a figyelmet a két világháború közötti erdélyi irodalom transzszilván irányzatára, és ennek nagy hatása volt Erdélyben is. Midőn 1969 januárjában első alkalommal Erdélybe utazhattam, mindenki – Kós Károlytól Balogh Edgárig, Beke Györgytől Kántor Lajosig – baráti szövetségesként fogadott.
– 1997-ben ír egy másik Magyarországról. Milyennek képzelte el EZT a Magyarországot?
– Nagyon megragadott Erdélyi Jánosnak egy metaforája, amely a nemzetet mint egy "nagy családot" határozta meg. Szerettem volna, ha ennek a gondolatnak a közösségteremtő és szolidaritásra nevelő ereje érvényesül. Nem így történt, csalódnom kellett, ma a magyarság sokkal gyilkosabb belső viszályoknak van kiszolgáltatva, mint korábban. Ráadásul az irodalom nemzetnevelő, közösségteremtő szerepe radikálisan leértékelődött, így remény sincs arra, hogy a pártpolitikai küzdelmeket valamiképpen a szellem, a kultúra enyhíthetné.
– 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke, amelynek fő célja a magyar nyelv ápolása és a kortárs magyar irodalom támogatása volt. Ma már alig hallani AK-rendezvényekről...
– Az Anyanyelvi Konferencia Egyesületet még a hetvenes évek végén hozták létre olyan nyelvészprofesszorok, mint Bárczi Géza és Lőrincze Lajos. Én a kilencvenes évek elején lettem Lőrincze utóda, és egészen az idei év elejéig töltöttem be az elnöki szerepet. Mindig azon fáradoztam, hogy az anyanyelvi mozgalom a magyarság kulturális és lelki összefogásának, gazdagodásának a műhelye legyen. Szomorúan kellett szembesülnöm azzal, hogy az anyanyelvi mozgalom szinte teljesen elvesztette állami támogatását, és csak vezetőinek és néhány tagjának anyagi áldozaTőkészsége révén működhet tovább igen szerény körülmények között. Évente három-négy alkalommal tudunk valamilyen programot szervezni, a legnevezetesebb ezek közül a minden júniusban megrendezett sátoraljaújhelyi Kazinczy Napok.
– Hat évig vezette a Magyar Írószövetséget, olyan időkben, amikor a magyar könyvre mind kevesebb és kevesebb pénz jutott az államháztartásból. Mit szeretett volna megoldani még elnöksége idején?
– Ez a hat esztendő sok szép és talán ugyanannyi szomorú emléket hagyott hátra maga után. Három dologra törekedtem: hogy az irodalom nagyobb megbecsülést élvezzen, hogy minden akadály nélkül megjelenhessenek az arra érdemes irodalmi alkotások, és hogy fennmaradjon az írótársadalomnak az a szolidaritása, amely a korábbi évtizedekben érvényesült. Tulajdonképpen egyik törekvésemet sem tudtam maradéktalanul érvényesíteni, az irodalom társadalmi szerepe erősen csökkent, és az írótársadalom pártpolitikai érdekek nyomán szakadt darabokra. Mindazonáltal úgy érzem, hogy érdemes volt végigcsinálni ezeket a küzdelmes esztendőket.
– Nagy családi könyvtárral rendelkezik, sok dedikált kötettel.
– Valóban sok könyvet gyűjtöttem össze, nagyjából 34 ezer kötetet. Ezt szeretném majd valamelyik erdélyi könyvtárra hagyni. Nagyon sok dedikált kötet is található közöttük, hogy csak néhány magyarországi írót említsek meg, Illyés Gyula, Déry Tibor, Weöres Sándor, Vas István, Takáts Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor és mások dedikációit őrzöm. Erdélyből pedig Szemlér Ferenc, Méliusz József, Sütő András, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Kántor Lajos és mások dedikálták számomra könyveiket. Ezek a dedikált példányok is egy kisebb könyvtárat tesznek ki.
– Manapság fölöttébb elszaporodtak a memoárirodalom, a valóságleírás kötetei. Jó az, ha ezen a téren is gazdagodik irodalmunk tárháza?
– A memoárirodalmat sokra tartom, hiszen ebből az irodalomból lehet életközeli és tárgyszerű ismereteket szerezni az elmúlt évtizedek valóban zaklatott történelméről. A memoárirodalom a magyar nemzeti kultúra régi hagyományát jelenti, talán elég, ha Mikes Kelemen leveleire, Rákóczi Ferenc emlékirataira hivatkozom, egyáltalán az erdélyi magyar irodalmi kultúra egyik legfontosabb területe a memoár, ezek nemcsak Erdély történetét világítják meg a mai olvasó előtt, hanem egyszersmind szépirodalmi értékekben is gazdagok.
– Alig van esemény Erdélyben – de másutt is –, ahol ne venne részt személyesen. Fontos az, ha az irodalom apostolai ott vannak az eseményeken, találkoznak az olvasókkal, megbeszélik a szakmai teendők részleteit?
– Számomra mindig rendkívül fontosak voltak a személyes kapcsolatok, nemrégiben némi elégtétellel állapíthattam meg azt, hogy a Kárpát-medencében talán én ismerem a legtöbb magyar írót személyesen. A személyes jelenlét fontosságát tanultam meg irodalmi mestereimtől: a Nyugat és a magyar népi mozgalom, vagy éppen az erdélyi irodalom klasszikus egyéniségeitől. Ma is az a véleményem, hogy az irodalmi élethez hozzátartozik a személyes jelenlét, a személyes kapcsolatok rendszere.
– Nyirővel többször foglalkozott élete folyamán.
– Nyirő József munkásságát mindig nagyra becsültem, egy egész könyvre való tanulmányt írtam róla, szeretném, ha egyszer ezekből valóban könyv lehetne. Kétségtelenül az erdélyi irodalom nagy értékei között van a helye, de talán Tamási Áron, Áprily Lajos és Kós Károly után. A búcsúszertartáson nem voltam jelen, különben is az a véleményem alakult ki, hogy ez a szertartás méltatlan volt Nyirő József egyéniségéhez és örökségéhez: napi politikai cirkuszt rendeztek egy méltó megemlékezés helyett.
– Kik voltak azok az erdélyi írók, akikkel már az iskola padjaiban "találkozott", s kik azok, akiket a későbbiekben ismert meg személyesen, jó, baráti kapcsolatot ápolva?
– Már a gimnáziumban igen sok erdélyi író munkásságával ismerkedtem meg, olyanokéval, mint Tamási Áron, Nyirő József, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő. Később sok erdélyi íróval kerültem baráti kapcsolatba, jó viszonyt ápoltam Kós Károllyal, Tamási Áronnal, Áprily Lajossal, Kacsó Sándorral, Jancsó Elemérrel, Bartalis Jánossal, Szemlér Ferenccel, Méliusz Józseffel, Jékely Zoltánnal, Kemény Jánossal, majd Sütő Andrással, Beke Györggyel, Kányádi Sándorral, Gálfalvi Györggyel, Gálfalvi Zsolttal, Kántor Lajossal, Gáll Ernővel, Deák Tamással, Bajor Andorral és másokkal. Jó barátom volt Pusztai János is, akit szeptember 30-án temettünk a Farkasréti temetőben.
– Ön szerint kinek kellett volna még Nobel-, illetve Herder-díjat kapnia a magyarok közül az elmúlt évtizedek során?
– Fájdalmas számomra, hogy olyan sok magyar író maradt ki a Nobel-díjasok közül. Gondolok Babits Mihályra, Móricz Zsigmondra, Illyés Gyulára, Németh Lászlóra, Weöres Sándorra, Nagy Lászlóra, Juhász Ferencre, és természetesen Sütő Andrásra. A Herder-díjat is számos erdélyi író érdemelné meg, így Benkő Samu, Dávid Gyula, Markó Béla, Kántor Lajos, Szilágyi István. A díjakat azonban nem "megérdemelni", hanem "kapni" szokták, így aztán a legérdemesebbek közül is sokan maradnak azok nélkül.
– Szeret utazni; merre járt a nagyvilágban?
– Természetesen szeretek utazni, és amióta világútlevéllel járhatok külföldre, sok helyen megfordultam, hozzávetőlegesen ötven országban jártam. Nemcsak Európában, ahol szinte mindenütt tehettem látogatást, hanem Ázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában is. Ezek az utazások hatalmas szellemi élménnyel és tapasztalattal ajándékoztak meg. Legtöbbször mégis a szomszédos országok magyar közösségeinél szoktam látogatást tenni, otthon érzem magam Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is.
– Díjak, elismerések.
– Hosszú életem során szinte egy ládára való díjat és oklevelet kaptam, ezek között a Széchenyi-díj volt a legfontosabb, de megkaptam a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a József Attila-díjat és számos más díjat is, illetve Erdélyben és a Felvidéken is kaptam irodalmi elismeréseket. Büszke vagyok rájuk, mégsem ezek számomra a legfontosabbak. Inkább a könyveim, az utazásaim, a barátaim – és a macskáim.
– Mi van a fiókban, mit szeretne letenni az olvasók asztalára a közeljövőben?
– Jó pár könyvem került az utóbbi egy- két évben kiadókhoz, várom ezeknek a megjelenését, az idén valószínűleg négy-öt könyvem is a közönség elé kerül. És szeretném befejezni az erdélyi irodalom történetéről írott művemet. Még egy kötet van hátra, ezt remélhetőleg a jövő év elején át tudom adni a kiadónak.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 18.

A vásárhelyi problémákról beszélgetett Markó és Kelemen
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt pénteken.
A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.
"Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla.
goston Hugó publicista feltette a kérdést: mi változott öt év alatt, az előző államelnök-jelöltség óta? "Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban - heves ellenkezések közepette - itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök. "Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira" – fogalmazott Markó.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.  
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
maszol/közlemény

2014. október 18.

A MOGYE oktatóival és diákjaival egyeztettek RMDSZ-es politikusok
Az elmúlt egy év történéseiről, a szükséges szakmai, közigazgatási és politikai lépésekről egyeztettek az RMDSZ politikusai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) oktatóival és diákjaival október 17-én.
A tanácskozáson Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla szenátor, Borbély László politikai alelnök, Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vett részt, és arra ösztönözte az esemény résztvevőit, hogy jelöljék meg azokat az eszközöket, intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon szükségesek ahhoz, hogy a MOGYE-én megerősödjön a magyar nyelvű oktatás.
„A törvény betartásának szükségessége mellett, melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében. A választások utáni új helyzetben tudnunk kell, hogy politikai szinten milyen lépéseket tekintenek fontosnak, ezeket kell közösen előkészítenünk” – mondta az egyetemi oktatóknak Kelemen Hunor szövetségi elnök, azt is hozzátéve, hogy az idei beiskolázáskor 15-15 állami helyet sikerült kieszközölni az oktatási minisztériumtól, ám a tűzoltás mellett a perspektívák meghatározása is elengedhetetlen.
Dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben, amely a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Az orvosprofesszor azt is hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor az egyetem jelenlegi vezetése részéről nem várható az álláspont megváltoztatása. A helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon. „Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – hangsúlyozta dr. Szabó Béla.
„Az utóbbi időben gyakran kétségbeesünk, elszomorodunk, és úgy érezzük, hogy végünk van. Nekünk ki kell lépnünk ebből a hangulatból és pontosan tudnunk kell, hogy kinek és mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjunk a kialakult helyzeten. Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – mondta Markó Béla az oktatókkal való találkozón.
Dr. Mártha Orsolya az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. A tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket az oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
„Az oktatási törvényt alkalmazni kell, amint azt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is tették. Nekünk meg közös nevezőre kell jutnunk ahhoz, hogy ezt az ügyet előre tudjuk mozdítani” – mondta a szövetségi elnök a MOGYE diáksága képviselőinek, Tubák Nimródnak, Dudás Csabának és Gáspár Szilveszternek.
„Fontosnak tartom az oktatói utánpótlás kérdésének megoldását, ki kell nevelni az új tanárnemzedéket és bátorítani kell az ehhez szükséges szakképesítés megszerzésére. Ugyanakkor a tanáraitokkal közösen meg kellene jelölnötök azokat a feladatokat, amelyekben a politikum részéről vártok támogatást. Arra is kérünk benneteket, hogy ha valahol úgy látjátok, hogy sérülnek a jogaitok, azonnal jelezzétek azt az RMDSZ helyi és országos vezetőinek, hogy tudjunk segíteni” – tette hozzá a találkozón Borbély László politikai alelnök.
Felfokozott hangulat uralkodott el az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy az elsőéves diákok száma csökkent. A helyzet orvoslására a magyar karon belüli szolidaritásra van szükség, az egyensúlyállapot visszaállítására és arra, hogy a magyar és román orvosi és gyógyszerész szakképzés visszanyerje egyenlő rangját, mert jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű szakképzés irányába. „Az elvándorlás problémája is jelentős a magyar diákok körében, és azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy az önálló magyar kar amúgy is kétnyelvű lenne” – mondták a diákok a találkozón, hozzátéve azt, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződésének szövegében is vannak olyan homályos megfogalmazások, amelyek miatt diáktársaik vonakodnak az aláírástól.
Markó Béla a diákok mondottaihoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, a szakmai gyakorlat is külön zajlana, mert csak ebben az esetben biztosítható a kétnyelvű szakképzés, hiszen a magyar diákok mindkét nyelvet ismerik. (közlemény)
Transindex.ro

2014. október 20.

Jövőkép helyett dosszié-viták a választásokra készülő Romániában
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt október 17-én, pénteken. A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a Szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.„Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla, aki elrettentő példaként a szomszédos Ukrajnát említette, ahol nemzetállami koncepció ütközik egy másik nemzetállam erőszakos határmódosítási törekvéseivel, ezzel szemben Skócia azt példázza, hogy demokratikus eszközökkel a legnehezebb problémákat is meg lehet vitatni.
Ágoston Hugó publicista a beszélgetésen az öt évvel korábbi államelnök-jelöltségről szóló interjúját nyújtotta át Kelemen Hunornak és azt kérdezte tőle: mi változott ez idő alatt?
„Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban – heves ellenkezések közepette – itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök „Már akkor el tudtam képzelni azt, amit most még inkább: hogy Romániának magyar államelnöke legyen” – tette hozzá Markó Béla. Ágoston Hugó publicista ehhez azt fűzte hozzá, hogy a jelöltfelhozatal olyan a jelenlegi Romániában, hogy az sem biztos, hogy az elnöki palotába, és nem börtönbe kerülnek a versenyben lévők. „Románia ügyész- és ügynökállam. Egyesek nem védekezhetnek, mások meg szabadon pókerezhetnek, és ez teljesen irreálissá teszi a versenyt, az emberekben felébred a gyanakvás” – fogalmazott a publicista.
„Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira. Ennek ellenére vannak jó példák arra, hogy az önállóság működhet. A Bolyai Farkas és Papiu Ilarian két színvonalas iskola a magyar és román közösség nagy megelégedésére. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében sem lenne ez másként, mert két ilyen nagy közösség csak akkor tud nyugodtan együtt élni, ha ennek a mindennapi szabályai tiszták és világosak” – méltatta Markó Béla az egyik legégetőbb helyi vonatkozású magyar ügyet, továbbá elmondta: az, hogy a MOGYE kérdésébe már belebukott egy kormány, nem jelenti azt, hogy itt vége. Újra kell értékelni azokat az eszközöket, amellyel a magyarság elérheti célját.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen Hunor a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
Közlemény
Erdély.ma

2014. október 20.

Marosvásárhelyi félelmek: felőrlődik az orvosképzés?
„Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – jelentette ki dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője pénteken az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésen.
A felsőoktatási intézmény magyar vezetője emlékeztetett, 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben.
Ez a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor a MOGYE jelenlegi vezetése részéről nem várható, hogy megváltoztatja álláspontját. Rámutatott, a helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon.
Dr. Mártha Orsolya, az intézmény másik oktatója az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. Rámutatott, a tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust, és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
Az oktatók és diákok beszámolójából kiderült, hogy felfokozott hangulat uralkodik az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy csökkent az elsőéves diákok száma. A helyzet orvoslásához szolidaritásra van szükség a magyar karon belül, vissza kell állítani az egyensúlyállapotot a román és magyar tagozat között, hiszen jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű képzés irányába, hangzott el. A jelen lévő diákok az elvándorlás problémájára is felhívták a figyelmet, illetve arra, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződések szövegében is vannak homályos megfogalmazások.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a küldöttség vezetőjeként elmondta, azt szerették volna tudni, hogy látják az oktatók, diákok az elmúlt év történéseit, illetve, hogy szerintük melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében.
Markó Béla szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell lépni a kétségbeesés állapotából, és pontosan kell tudni, kinek mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjanak a helyzeten. „Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – hangsúlyozta Markó Béla.
A diákok által mondottakhoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, és a szakmai gyakorlat is külön zajlana. Kelemen Hunor rámutatott, az oktatási törvényt a MOGYE esetében is alkalmazni kell, ahogy az a többi magyar nyelvű képzést is biztosító felsőoktatási intézmény esetében történt.
Krónika (Kolozsvár)

2014. október 26.

Megállapodást írt alá az RMDSZ és az EPP nőszervezete
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Erről Doris Pack, az EPP nőszervezetének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének az elnöke írt alá megállapodást vasárnap Kolozsváron az RMDSZ egy éve alakult nőszervezete második országos küldöttgyűlésén. A felek annak érdekében vállaltak együttműködést, hogy az elkövetkező időszakban minél több romániai önkormányzat aláírja és életbe léptesse a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi közéletben című európai chartát.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédében rámutatott, az amit egy évvel ezelőtt a Nőszervezet célként tűzött ki, most, az egyéves mérlegeléskor, pozitívan tud elbírálni. „2014-ben, a második küldöttgyűlésünkkor azt látom, hogy mi nők képesek vagyunk beváltani azokat a reményeket, amelyeket a Szövetség elvárt tőlünk, képesek vagyunk csapatban dolgozni, közösséget építeni. A vállalt programunkban elmondtuk, dolgozni fogunk a nők bátorításáért, lehetőséget adunk azoknak, akik tenni akarnak a közösségükért”.
Doris Packot lenyűgőzte az RMDSZ-es nők elkötelezettsége
Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke köszöntőbeszédében röviden felidézte a két szervezet közötti eddigi kapcsolatot: „Lenyűgözőnek tartom az RMDSZ Nőszervezet képviselőinek elkötelezettségét. Bár nagyon fiatal a szervezet, nagyon elhivatottak a hölgyek, akik benne tevékenykednek, a közösségért, egy multikulturális környezetben való együttélésért dolgozva. Mi, nők nagyon sok változást tudunk kieszközölni, ha összetartunk, és együtt dolgozunk, és meggyőződésem, hogy a Szövetség, amelynek részei vagytok nagyon büszke az eddigi munkátokra”.
Markó: nincs szükség a „macsó politikára”
Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, Európának, de még Romániának sem a „macsó politikára” van szüksége, meg kell értenie azt, hogy az identitásproblémákat, ennek sajátos kérdéseit kezelnie kell.
A szenátor elmondta azt is: „Már nem kérdőjelezhető meg az Nőszervezet szerepe a Szövetség életében, mostanra már mindannyian tudjuk, hogy az itt egybegyűlt nők olyan más szemléletet hoznak az erdélyi magyarok érdekérvényesítésében, amely a hiányuk nélkül nem lenne terítéken. A vegyes házasságokban is az igazi letéteményesek a nők, ők viszik tovább a nyelvet, az önazonosságot, sokkal inkább feladatuknak érzik ezt, mint a férfiak. Az RMDSZ-nek, nekünk, akiknek a szülőföldünkön való megmaradás a cél, nagy szükségünk van rájuk.”
A folytatásban László Attila szenátor köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, a szervezet egy éves múltjára reflektálva: „Tanulságos volt végigkövetni azt a lelkesedést, szakmaiságot és motivációt, amellyel a nők felépítették ezt a szervezetet és, amellyel tevékenykednek, akár az önkormányzatok, akár a társadalomszervezés különböző szegmenseiben. A célkitűzéseik elérésében kívánok számukra a továbbiakban is sok sikert és kitartást, annak érdekében, hogy munkájuk által nemek közti méltó arányok betartása eljusson az erdélyi társadalom minden szintjére”.
Kelemen: a bizalom erősíti a közös munkánkat
„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Nőszervezet kolozsvári küldöttgyűlésen.
Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke: "A kezdeti lendületet, tenni akarást és elszántságot kell megőriznünk, hisz az út, amely előttünk áll egyáltalán nem könnyű, de nem is unalmas. Rengeteg kihívás áll előttünk, akár a közösségépítés, akár a döntéshozatalban való részvétel területén és ahhoz, hogy ezeknek megfeleljünk, hogy könnyen vegyük az akadályokat, mernünk kell tenni, mernünk kell az asztal mellé ülni és elmondani véleményünket."
„Kellett nekünk bicikli, hát akkor most hajtsuk. Hallhattuk ezt többször is, de érezhettük a saját bőrünkön is. Minden szép és nehéz pillanatával együtt ez a mi szervezetünk. Olyan, ahogyan mi alakítjuk és formálgatjuk. Röviden erről szólt a mi elmúlt egy évünk”– értékelt Csóti Emese, a Nőszervezet ügyvezető elnöke. Kiemelte, 2014 legfőbb feladata az előítéletek eloszlatása: a magyar közösséggel szembeni előítéleteket, de a nőkkel szembeni tévhiteket is le kell építeni.
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke: „A Nőszervezet következő két éve arról kell szóljon, hogy megtanítsuk mindazokat a nőket, akik közéleti szerepeket kívánnak betölteni, hogyan legyenek elfogadva a közösségük részéről. Nagyon sok az olyan nő, aki megkerülhetetlen munkát végez Erdélyben, ha a helyi, akár az országos döntéshozásban is szerepet akar vállalni, nekünk az a feladatunk, hogy hátteret biztosítsunk ahhoz, segítsük, hogy elérjék azt, hogy még komolyabban vegye őket az erdélyi magyar közösség.”
maszol/RMDSZ Nőszervezet

2014. október 29.

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Sütő András- műhelykonferencia előadásainak programja
Mint arról korábban hírt adtunk, ma reggeltől kezdődően Sütő András- műhelykonferenciát szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara. A konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. A konferencia előadásainak részletes programját Lázok János, a rendezvénysorozat szervezője bocsátotta a rendelkezésünkre, az alábbiakban mi is közöljük. Az értekezésekre az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban kerül sor.
Október 29, első nap. 9.00 óra: regisztráció. 10.00: A konferencia résztvevőit köszönti Sorin-Ion Crisan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora és Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja. Délelőtti szekció: 10.00 – 13.00 óra, elnök: Szász László. 10.00 – Soltész Márton: "Magunkat írjuk tehát". Sütő András valóságértelmezésének eszmei-poétikai vonatkozásai. 10.20: Cseke Péter: Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az Anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere. 10.40 – Elek Tibor: Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígér. 11.00: az előadások vitája. 11.20: kávészünet. 11.40 – Filep Tamás Gusztáv: "ami hazugsággal indul és hazugsággal folytatódik, bajosan végződik igazsággal" – Egy párhuzam és egy eltérés Szabó Gyula és Sütő András pályaképében. 12.00 – Novák Csaba Zoltán: Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása. 12.20 – Vincze Gábor: Sütő András a magyar diplomáciai iratokban az 1970–80-as években. 12.40 – Kántor Lajos: Önreflexiók – avagy Sütő-levelek kommentárja. 13.00: az előadások vitája. 13.20: kávészünet. Déltáni szekció: 15.00 – 17.30 óra, elnök: Filep Tamás Gusztáv. 15.00 – Kovács Dezső: Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója. 15.20 – Szász László: "Szerepvivő emberré lettem". Sütő András Kálvin-portréja. 15.40 – Jákfalvi Magdolna: A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje. 16.00: az előadások vitája. 16.20: kávészünet. 16.40 – Vida Gábor: Én és ők, perzsák. 17.00 – Lázok János: A kerek félalmák dramaturgiája. 17.20 – 17.40: az előadások vitája, majd kávészünet nélküli helyszínváltás mikrobusszal a Stúdió Színházban felállított kiállításra.
Október 30. Délelőtti szekció: 9.00 – 12.00 óra, elnök: Mester Béla. 9.00 – Cristian Réka: Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol–amerikai világban. 9.20 – Petzoldt Silvia: Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényeiben. 9.40 – Mester Béla: Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban. 10.00 – Aradi Schreiner József: Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját? 10.20: az előadások vitája. 10.40: kávészünet. 11.00 – Kuszálik Péter: Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések. 11.20 – G. Balla Ilona: Előfeltevések Sütő András hálózati kritikai kiadásának módszertani vonatkozásairól. 11.40 – Dávid Gyula: Sütő- pályaív – a Kriterion felől nézve. 12.00: az előadások vitája. 12.20: kávészünet. Kora délutáni szekció: 12.40 – 15.00 óra, elnök: Dávid Gyula. 12.40 – Markó Béla: Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában). 13.00 – Láng Gusztáv: Csipkerózsikával kezdődött. Egy irodalmi vita mint kanonizáció. 13.20 – Molnár Gusztáv: Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban. 13.40 – Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata. 14.00 – Lőrincz József: Az igazmondó Sütő András. 14.20 – 14.40: az előadások vitája. 15.00 – 16.30: kávészünet, ebéd. 16.30 – 16.45: helyszínváltás, mikrobusszal a Bernády Házba. 17.00 – 19.00 óra: esti zárószekció a Bernády Házban: a tagozati elnökök összegező beszámolója meghívott közönség előtt. A résztvevők és a közönség hozzászólása biztosított mindegyik előadás után. Záróbeszéd: Balási András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prorektora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 30.

A jó választás szabadsága
A hétvégén több kérdés is eldől a romániai államfőválasztáson. Az ország politika iránt érdeklődő lakossága vélhetően elsősorban arra kíváncsi, hogy a bő tucatnyi jelölt közül melyik kettő kerül be a második fordulóba. A közvéleménykutatásokat nézve jó esély mutatkozik rá, hogy e két jelölt Victor Ponta és Klaus Johannis legyen. Ebben az esetben a következő kérdés az, hogy beleszalad-e az RMDSZ az újabb pofonba e témakörben. A Traian Băsescu leköszönő államfő ellen irányuló, posztkommunista erőket támogató kampányolás már két ízben csődöt mondott, s most is vélelmezhető, hogy az erdélyi magyarok nagy része több okból is inkább rokonszenvezik Klaus Johannisszal, mint az RMDSZ által látványosan támogatott Victor Pontával, aki magyar kérdésben már nem egyszer kimutatta a foga fehérjét.
Pofozkodás helyett
A másik kérdés, ami inkább bennünket, magyarokat érint, hogy mennyire sikerül megmozgatni az RMDSZ és az EMNP jelöltjeinek a magyar lakosságot. A számok azt mutatják, hogy a személyekre kiélezett verseny mobilizáló is lehet: 2007-ben, amikor az RMDSZ mellett Tőkés László is elindult független jelöltként, többen járultak az urnákhoz, mint 2009-ben vagy 2014-ben. (Tőkés László kapott 176533 szavazatot, az RMDSZ 282929-et, ami összesen 459 462-t tesz ki, szemben a 2009-ben elért 431739 vokssal, illetve a 2014-es 350689 szavazattal.)
Az RMDSZ államfőjelöltjei a választás első fordulójában rendre kevesebb szavazatot kaptak, mint a szövetség szenátusi és képviselőházi listái, s választástól választásra egyre nagyobb volt az abszolút számban mért csökkenés. Frunda György 1996-ban 761411 voksot szerzett, rá négy évre, 2000-ben már elvesztette szavazóinak egytizedét, 696989 szavazatot gyűjtve be. A szavazatcsökkenés üteme gyorsult, Markó Béla államfőjelöltként 2004-ben 533446 szavazatot kapott, ami közel 25 százalékos veszteséget jelent, Kelemen Hunornak 2009-ben ezt is sikerült lényegesen alulmúlni 372764 szavazattal, ami már 30 százalékos veszteséget jelent a négy évvel korábbi eredményhez képest, s kevesebb mint a felét Frunda György 1996-os voksainak. Idén jó esély van a lejtmenet megállítására. Sokan gondolják úgy, hogy ha a két magyar jelölt együttesen összegyűjt 350–400000 szavazatot, már érdemes volt versenyhelyzetet teremteni.
Az is érdekes kérdés, hogy miként oszlanak majd meg a magyar szavazatok olyan helyzetben, amikor nem lehet a parlamentből való kieséssel riogatni, elvégre a második fordulóba egyik jelöltnek sincs esélye bekerülni. Kelemen Hunor láthatóan a negyed évszázad alatt bejáratott logó erejében bízik, kerüli a nyíltszíni vitát. A két jelölt debattőri adottságait ismerve ez nem meglepő. Más kérdés, hogy elég gyenge érv, hogy nem kíván a másik magyar jelölttel „pofozkodni”. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke találóan mutatott rá, hogy a Székelyföld jövőjével és a területi autonómia részletkérdéseivel foglalkozó elvi vita aligha nevezhető pofozkodásnak. Az sem meggyőző érv, hogy Kelemennek a románokkal van vitatkozni valója, hiszen az 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása óta az a cél, hogy az egész erdélyi magyarság felsorakozhasson egy egységes autonómiakoncepció mögé, márpedig az RMDSZ autonómiastatútuma erre nem alkalmas.
Ami a választási részvételt illeti, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán fognak-e annyian szavazni, ahányan a két jelölt aláírásgyűjtő íveit szignálták. Mert sok ember nem utasítja vissza a többnyire fiatal és kedves aláírásgyűjtő polgártársát, ugyanakkor nem veszi magának a fáradságot, hogy előkeresse személyi igazolványát, és elballagjon vele a szavazófülkéig, amikor vasárnap jobb dolga is akad. Azt sem tudhatjuk, hány magyar gondolja úgy, hogy inkább érdemben szól bele a versenybe, és már az első fordulóban az esélyesebbnek vagy szimpatikusabbnak gondolt román jelöltre adja a voksát.
Bízzunk benne, hogy ők lesznek kevesebben. Bármilyen rossz ugyanis a véleményünk az RMDSZ negyed évszázados politikai teljesítményéről, hiba lenne azon örvendezni, hogy a szövetség az idő elteltével egyre kevesebb voksot tud összegyűjteni. S nemcsak azért, mert számszerűen egyre kevesebben vagyunk, az elvándorlás, az asszimiláció és a demográfiai problémák miatt, hanem azért is, mert egyre többen fordulnak el nemcsak az RMDSZ-től, de általában a közélettől, a kiábrándultakat pedig nagyon nehéz visszacsábítani az urnákhoz, politikailag aktivizálni. Nyitott kérdés az is, hogy sikerül-e a föderalizmust, Románia erdélyiesítését ígérő autonomista magyar jelöltnek bármilyen kis mértékben is megmozgatni az erdélyi öntudattal rendelkező románságot. Döntse el ezt a román választó, mi magyarok viszont ezúttal rendelkezünk egy hiteles és jó alternatívával.
Arcél
Szilágyi Zsolt eddigi pályafutása garancia arra, hogy a jövőben is a nemzeti érdekeket fogja képviselőni, akár a személyes pozicionális érdekei ellenére. Már 1989 előtt Tőkés László mellett találjuk, amikor nem volt életbiztosítás kiállni a magyar ügyek mellett, egyik előadója volt az emlékezetes Dsida-estnek, amelynek betiltása vezetett végül Tőkés Lászlónak a cseausiszta hatóságokkal való szembeszegüléséhez, innen egyenes út a temesvári népfelkeléshez és a bukaresti hatalomváltáshoz. A MISZSZ 1990 márciusi első kongresszusán az egyetlen jelölt volt a szervezet listáján, aki ellen nem szavazott senki, akit valamennyi küldött egy akarattal támogatott. A MISZSZ-RMDSZ egyezség eredményeként legfiatalabb képviselőként be is jutott a törvényhozásba. 2004-ig tarthatta meg mandátumát, mialatt a frakció fősodrának rosszallása mellett is következetesen kiállt az autonómiaprogram mellett, nemcsak szavakban, hanem konkrét tervezeteket is felvállalva. A frakció többségével ellentétben kiállt a Bolyai Egyetem ügyében is, minden lehető fórumon képviselőte a csángók ügyét. Nem csoda, hogy kényelmetlenné vált a Medgyessyvel és Gyurcsánnyal bratyizó nagyváradi RMDSZ-es vezetés számára. Időközben elvégezte a politológia egyetemet is Budapesten, szakterülete a külpolitika, hét éve Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Következetes kiállásával megszerezte a Székely Nemzeti Tanács támogatását is.
Szilágyi Zsolt eddigi politikai pályája töretlen, erkölcsileg kikezdhetetlen a magánéletben és a politikában egyaránt, neve szorosan összefonódott „az erdélyi magyar történelmi műhely”, a magyar nemzeti önkormányzat megteremtésének igyekezetével, az önálló, magyar érdekek mentén való politizálással. Aki szavazata révén őt ruházza fel bizalmával, nem fog csalatkozni.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. október 31.

Tizedik évforduló a Téglás Gábor iskolánál
Tiszteljük a múltat, örüljünk a jelennek, vigyázzunk a jövőre
Tizedik évébe lépett a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, szeptemberben tizedszer csengettek be, tizedik alkalommal szerveznek gólyabált, téglaporos napokat, mindennek a tizedik évfordulóját ünneplik, jegyezte meg Kocsis Atilla iskolaigazgató az ünnepi megemlékezésen.
„Érjen meg minél több ünnepi szónoklatot”, kívánta Markó Béla, aki annak idején RMDSZ-elnökként elsőként húzta meg a becsengetési harangot 2005 szeptemberében. Erdélyben sajnos gyakori a kishitűség és a reménytelenség, a Hunyad megyei szórvány önálló iskolája a legjobb ellenpélda erre, jegyezte meg a költő-politikus, aki szerint a Téglás iskola számára is bíztatást jelent. Amúgy jelenleg Erdélyben 65 önálló magyar középiskola működik, noha 1989-ben egy sem volt!
Malteros ládák között indult sikersztori
Önálló magyar iskola létrehozása Déván hatalmas kihívás volt. Széll Zoltán tanár és Varga Karoly kezdeményezésére már 1990-ben megkapták a minisztériumi engedélyt a magyar iskolára, épület hiányában azonban létesítése kudarcba fulladt. Déva patinás régi magyar iskoláit nem tudták visszaszerezni, hiszen 1919 óta azokban román elitiskolák működnek, új tanintézmény építésére pedig nem kaptak megfelelő anyagi és politikai támogatást, noha a kezdeményezők éveken keresztül mindent megmozgattak.
Nem is adták fel, a lelkes dévai magyarok által 2003-ban alapított Geszthy Ferenc Társaság ugyanazt a célt tűzte ki: az önálló dévai magyar iskola létrehozását. Sokan járultak hozzá az iskola létesítéséhez, négynek közülük azonban kiemelt elismerés jár: Varga Károly, a Geszthy társaság elnöke, Széll Zoltán tanár, Böjte Csaba atya és a néhai ifj. Hauer Erich, aki korai halála miatt nem érhette meg álma beteljesülését. Előbbi kettő kiemelkedő szerepe közismert a dévai magyarok körében, személyesen részt is vettek a mostani ünnepségen, utóbbi kettő szerepét Winkler Gyula EP-képviselő méltatta.
A második nekifutás sikerrel járt, 2005-ben malteros zsákok között beindult a Téglás Gábor iskola. Komoly nehézségek akkor is voltak, szinte ugyanazok, mint az előző évtizedben: az anyagi és politikai támogatás hiánya. 2004 novemberében, választási kampányban Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök nyilvánosan támogatásukról biztosították Déván a Geszthy társaság képviselőit, hogy 2005 szeptemberében beindulhasson az iskola. Holott a megvásárolt ingatlan – megkezdett, de félbehagyott épület – látványa alig adott okot optimizmusra. „Elszörnyedtem, amikor megláttam”, emlékezett vissza Markó Béla.
A magas szintű ígéretek ellenére az építés lassan haladt. „2005. szeptember elején az iskola beindulása nagyon kétséges volt. Kétségbeesett voltam”, emlékezett vissza Varga Károly az akkori helyzetre. Az iskola építőtelep volt, csupán néhány tantermet sikerül kialakítani, a folyosókon a diákok és az építő munkások malteros zsákok között mászkáltak. Rengeteg munka volt még hátra, miközben az épülettulajdonos Geszthy társaság 12 milliárd lejjel tartozott az építőcégnek. Varga Károlynak számtalan álmatlan éjszakája lehetett akkoriban, a megígért támogatás késett, a pénz csak azután kezdett érkezni, miután egy vajdahunyadi összejövetelen az asztalra csapott Markó és Takács előtt, idézte fel Varga a nem túl kellemes emlékeket az RMDSZ akkori vezetője jelenlétében. Annak idején a Nyugati Jelen dévai szerkesztői is keményen kritizálták az RMDSZ legfelsőbb vezetőségét emiatt.
Minőségi iskola rövid idő alatt
Az akkori nyomások révén végre a politikum is felzárkózott a lelkes dévai kezdeményezők szintjére, kieszközölték a beígért támogatást, 2007-re elkészült az iskolaépület. Sikeresen átvészelték az első két tanévet, amikor csodával határos módon a félig építőtelep-iskolában egyetlen baleset sem történt.
Azóta az iskola minőségi tanintézménnyé nőtte ki magát. Diákjai számos megyei, országos és Kárpát-medencei tantárgyversenyen szereztek kiemelkedő eredményeket, a tanulmányi eredmények pedig rendszeresen jobbak a megyei átlagnál, büszkélkedett Kocsis Attila igazgató. A tanári gárda is fiatal, a 2005-ös indulásnál az átlagéletkor 39 év volt, azóta nyilván növekedett valamelyest, noha időközben több fiatal tanárral bővült, egyesek nyugdíjba vonultak.
Rövid idő alatt minőségi iskolává vált, gratulált Markó Béla. Végül is az első 10 év meghatározó, hangsúlyozta Lakatos András, az RMDSZ volt oktatási elnöke, jelenleg kalotaszentkirályi iskolaigazgató. „Dagad a mellem, amikor a Téglásról beszélhetek, Erdélyben és Brüsszelben egyaránt”, fűzte hozzá Winkler Gyula. A Téglás alighanem a Hunyad megyei szórvány legjelentősebb megvalósítása az utóbbi 25 évben.
Jövő stratégia
A minőségi oktatás az iskola első számú célkitűzése, szögezte le Kocsis Attila. A másik pedig az, hogy a dévai és Hunyad megyei magyar szülők – sőt, lehetőleg a vegyes családok is – a Téglásba írassák gyerekeiket, mert sajnos még mindig előfordul, hogy román iskolába járatják, fűzte hozzá Máté Márta, Hunyad megye főntanfelügyelő-helyettese.
E célokra az iskola vezetősége, a tanfelügyelőség magyar illetékesei, a pedagógus-szövetség és az RMDSZ 4–5 évre terjedő közös oktatási stratégiát dolgoz ki. Nemcsak a Téglás megerősítése fontos, hanem a diákok kis létszáma miatt veszélyeztetett tagozatok megmentésére is megoldást keresnek, ismertette a teendőket Winkler Gyula. A Medgyesen és Nagyszebenben szervezendő novemberi szórványnapok fő témája is a szórványoktatás lesz.
A múlt szelleméről sem szabad megfeledkezni, az egykori pedagógusok áldozatos munkája (akik mostoha körülmények között, évtizedeken keresztül magasan tartották a magyar oktatás zászlaját) erőt és bizalmat kölcsönöznek a jövőnek, jegyezte meg Széll Zoltán.
A szülők és a civil szféra aktívabb bevonása is szükséges, hangsúlyozta Varga Károly, keserűen megjegyezve, hogy az iskolát létrehozó – s az épület egyharmadát birtokló – Geszthy Ferenc Társaság jóformán megszűnt, már csak papíron létezik, a mór megtette kötelességét, a mór mehet mintára. Holott továbbra is szükség lenne rá.
Újabb politikai akadályok
A minőségi oktatás legnagyobb akadálya a politikum, amely 25 éve szinte állandón kísérleti terepnek tekinti a tanügyet, állandóan módosítván a jogszabályokat. Kétségtelen, a 2011-es Funeriu-féle tanügyi törvény jelentős előrelépés, még európai viszonylatban is kiemelkedő, hiszen a decentralizációra és a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, szögezte le Lakatos András, csakhogy az új bukaresti hatalom azt is tönkre tette. Hasonlóan vélekedett Markó Béla is, a magyarság számára kifejezetten kedvezőnek nevezte a 2011-es jogszabályt, annak gyakorlatba ültetése nehezebb feladat, az azóta történt módosítások komoly visszaesést eredményeznek, visszaállították a mennyiség orientált, agyoncentralizált iskolarendszert.
Gondok azonban az RMDSZ bukaresti oktatás-felelőseivel is vannak, méghozzá bőven, derült ki a felszólalók szinte általános tapasztalatából. A régiek jobbak voltak, mint az újak, néhány évvel ezelőtt a tanügyi minisztériumba került RMDSZ-esek segítséget, támogatást nyújtottak a Téglásnak (és a többi erdélyi magyar iskolának), most viszont olyan is előfordul, hogy a levelekre sem válaszolnak, a konkrét problémák megoldása pedig egyre körülményesebb.
Utóbbi megoldható feladat, amennyiben az RMDSZ rendezi sorait, és fölülvizsgálja szelekciós mechanizmusát, a bukaresti hatalom kísérletezéseinek káros hatásait viszont nehezebb lesz kiküszöbölni.
Eddig a Téglás iskola megbirkózott minden kihívással, folyamatosan megerősödött. Tízéves tapasztalatára támaszkodva, alighanem bizakodva tekint a jövőbe.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2014. november 3.

„Az esélyeseknek nem volt pozitív üzenetük az erdélyi magyarsághoz"
Grezsa István miniszteri biztos szerint a romániai elnökválasztáson esélyes román jelölteknek nem igazán volt pozitív üzenetük a kampány során az erdélyi magyarság számára.
A miniszteri biztos erről a fővárosi Magyarság Házában rendezett, a vasárnapi romániai voksolás első fordulóját értékelő, A magyar jelöltek a romániai államfőválasztáson című tanácskozáson beszélt hétfőn.
Grezsa István – akinek a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása is feladata – sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a magyarok által lakott megyékben alacsony volt a részvétel. Megjegyezte: ami Erdélyben történik, szoros összefüggésben áll az anyaországban történtekkel.
Kitért a szerb miniszterelnök előző napi gesztusára is, amellyel – szavai szerint – megszabadította a magyarságot a kollektív bűnösség jegyétől. Arra számítanak, hogy a kárpótlási események is felgyorsulnak majd a Vajdaságban – jelezte.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa kiemelte: először 1996-ban indult magyar jelölt, Frunda György, és akkor 6,6 százalékot sikerült elérnie. 2000-ben Frunda György 6,22 százalékkal lett ötödik, 2004-ben Markó Béla 5,1 százalékot szerzett és negyedik volt, 2009-ben Kelemen Hunor 3,83 százalékkal ötödik lett.
A részvételi arányok folyamatos csökkenés tapasztalható, most mintegy 1,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint öt éve – ismertette. Hozzátette: mindenesetre az elmúlt öt évet tekintve magas részvételről lehet beszélni.
A magyar jelöltek eredményeire meredek csökkenés jellemző – folytatta. Az látható, hogy az erőviszonyok 86-14 százalékos RMDSZ-fölény körül stabilizálódnak – jegyezte meg. Szerinte a magyarság a második fordulóban nagyobb eséllyel részesíti majd előnyben Klaus Johannist, de „nagy tételben nem fogadna" arra, hogy ő lesz a befutó.
Zsigmond Csilla szociológus kifejtette: Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjének az eredménye megközelíti az előző választáson elérteket. Rámutatott: az RMDSZ-es politikus fő üzenete az erős közösség, az erős, egységes fellépés és minden polgár megszólítása, valamint az alku tárgyát nem képező székelyföldi autonómia voltak. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje az autonómia mellett elsősorban a régiók Romániájának megteremtését tűzte ki céljául.
A szociológus szerint a jelöltek a kampányban szegmentáltabb üzenetet fogalmaztak meg, próbáltak külön odafigyelni a tömbmagyarság mellett a vegyes területekre, és megpróbáltak külön a fiatalokhoz is eljutni.
Azon magyar választók voksoltak román jelöltre, akik az RMDSZ-től elfordultak, az EMNP pedig nem tudta őket megszólítani. Számukra az a tét, hogy ki is lesz Románia elnöke – mondta, kitérve arra, hogy a magyarság részvétele alatta maradt az országos átlagnak.
Zsigmond Csilla szólt arról is, hogy a mostani kampány központi elemévé a korrupcióellenes harc és az ezzel összefüggő eljárások váltak. Szerinte a második forduló izgalmas lesz, és bár ekkora különbség a két jelölt között még nem volt, nem tartja lefutottnak a voksolást.
A román országos választási iroda – a vasárnapi voksolás jegyzőkönyvei 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a feldolgozott szavazatok 40 százalékát, Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje pedig 30,5 százalékát szerezte meg. Ők ketten jutottak a november 16-i második fordulóba. Kelemen Hunor (RMDSZ) a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, Szilágyi Zsolt (EMNP) pedig a 0,58 százalékát kapta. MTI
Erdély.ma

2014. november 3.

Folyamatosan csökken a magyarok részvételi aránya a választásokon
A romániai elnökválasztáson esélyes román jelölteknek nem igazán volt pozitív üzenetük a kampány során az erdélyi magyarság számára – vélekedett Grezsa István, magyarországi miniszteri biztos, aki a budapesti Magyarság Házában rendezett, a vasárnapi voksolás első fordulóját értékelő, A magyar jelöltek a romániai államfőválasztáson című tanácskozáson beszélt. Grezsa István - akinek a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása is feladata - sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a magyarok által lakott megyékben alacsony volt a részvétel.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa kiemelte: először 1996-ban indult magyar jelölt, Frunda György, és akkor 6,6 százalékot sikerült elérnie. 2000-ben Frunda György 6,22 százalékkal lett ötödik, 2004-ben Markó Béla 5,1 százalékot szerzett és negyedik volt, 2009-ben Kelemen Hunor 3,83 százalékkal ötödik lett. A részvételi arányok folyamatos csökkenés tapasztalható, most mintegy 1,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint öt éve - ismertette. Hozzátette: ugyanakkor az elmúlt öt évet tekintve magas részvételről lehet beszélni.
A magyar jelöltek eredményeire meredek csökkenés jellemző - folytatta. Az látható, hogy az erőviszonyok 86-14 százalékos RMDSZ-fölény körül stabilizálódnak - jegyezte meg. Szerinte a magyarság a második fordulóban nagyobb eséllyel részesíti majd előnyben Klaus Johannist, de "nagy tételben nem fogadna" arra, hogy ő lesz a befutó.
Zsigmond Csilla szociológus kifejtette: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjének eredménye megközelíti az előző választáson elérteket. Rámutatott: az RMDSZ-es politikus fő üzenete az erős közösség, az erős, egységes fellépés és minden polgár megszólítása, valamint az alku tárgyát nem képező székelyföldi autonómia voltak. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje az autonómia mellett a régiók Romániájának megteremtését tűzte ki elsősorban céljául.
A szociológus szerint a jelöltek a kampányban szegmentáltabb üzenetet fogalmaztak meg, próbáltak külön odafigyelni a tömbmagyarság mellett a vegyes területekre, és megpróbáltak külön a fiatalokhoz is eljutni.
Azon magyar választók voksoltak román jelöltre, akik az RMDSZ-től elfordultak, az EMNP pedig nem tudta őket megszólítani. Számukra az a tét, hogy ki is lesz Románia elnöke - mondta, kitérve arra, hogy a magyarság részvétele alatta maradt az országos átlagnak.
Zsigmond Csilla szólt arról is, hogy a mostani kampány központi elemévé a korrupcióellenes harc és az ezzel összefüggő eljárások váltak. Szerinte a második forduló izgalmas lesz, és bár ekkora különbség a két jelölt között még nem volt, nem tartja lefutottnak a voksolást.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. november 4.

RMDSZ-meghívás a jóhiszemű megosztóknak
Nagyvárad- Hétfő délután az RMDSZ-es Sas-palotabeli székházában Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök sajtótájékoztatón értékelte az államfőválasztás eredményeit. Szerinte a néppárti jelölt Szilágy Zsoltnak távoznia kellene a hazai politikai életből.
Szabó Ödön szerint az elmúlt kampányidőszak furcsa volt többek közt amiatt, hogy a jelöltek keveset beszéltek projektekről vagy programokról. Kivétel volt ez alól Kelemen Hunor, aki a váradi rendezvényen is beszélt arról, melyek az RMDSZ-nek az országgal kapcsolatos elképzelései. A Szövetség emberei nem folytattak negatív kampányt, pedig az ellenfeleik támadták őket, őt például személyesen is.
Meglátásában a kampány atipikus volt abból a szempontból, hogy szokatlan módon két magyar jelölt is indult, ráadásul az egyik közülük váradi volt, és korábban 14 évig RMDSZ-es honatyaként politizált. Arra hívta fel a figyelmet: a magyar közösségre jellemző, hogy kevesebben szavaznak az RMDSZ államfőjelöltjére, mint a szervezetre helyhatósági és parlamenti választásokkor, így történt ez öt éve, illetve korábban Frunda György és Markó Béla esetében is. Kelemen Hunor most országos szinten körülbelül 3,8 százalékot kapott, Bihar megyében pedig közel 12 százalékot, ami azonban azt is jelenti egyúttal, hogy a megyében egy pozíciót javítva a pódiumon végzett, Klaus Johannis és Victor Ponta mögött. Szilágyi Zsolt ugyanakkor, bár a térségünkben itteni származása miatt közismert, csak 2,65 százalékot kapott a térségben, össz-szinten.
A történtekből az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke azt a következtetést vonta le: befellegzett annak a több éve hangoztatott hazugságnak, hogy a több magyar jelölt indítása mozgósító erejű, ugyanis a magyarság akkor vonul inkább az urnákhoz, ha csupán egyetlen formáció jelöltjére kell szavaznia. Hangsúlyozta: míg Klaus Johannis a saját megyéjében több mint 70 százalékot kapott, addig Szilágyi Zsolt csupán a magyarok 18 százaléka voksolt Biharban (míg Kelemen Hunorra 82 %), így a helyében elgondolkozna azon, hogy „elbújdosoljon valahova távolra a politikai élettől.” Szabó Ödön ugyanakkor a megosztó Szilágyi Zsoltot és Toró T. Tibort is felszólította arra, hogy mondjanak le, mert „folyamatos hazugságaikkal, üzeneteikkel és magatartásukkal nagyobb kárt okoznak a magyarságnak, mint Gheorghe Funar vagy Corneliu Vadim Tudor”.
Interetnikai párbeszéd
Szabó Ödön meglátásában a tanulság levonása után tovább kell dolgozni azon, amire az RMDSZ-re 25 éve törekszik, vagyis hogy erős hangja legyen a romániai magyar közösségnek. Megítélésében a magyarok szavazatai döntőek lehetnek a második fordulóban.
A honatya ugyanakkor meghívta azokat a „jóhiszemű megosztókat”, akik nem merő rosszindulatból kritizálnak, hogy integrálódjanak az RMDSZ-be, lássák be végre azt, hogy téves úton járnak, és dolgozzanak közösen, együtt a magyar közösség jövőjéért. Úgy fogalmazott: nem egymást kellene meggyőzni, hanem korrekt és civilizált módon a román többséggel kéne interetnikai párbeszédet folytatni arról, hogy a magyarok miért igényelnek több jogokat. Szerinte korai még azt feszegetni, hogy az RMDSZ kit támogasson a második fordulóban, erről majd az országos vezetés dönt csütörtökön, Kolozsváron. Arra az újságírói kérdésre, hogy erre a tanácskozásra meghívják-e az EMNP-t is, azt felelte: reméli, hogy ez akkor már nem lesz aktuális, mert „a néppártiak belátva tévedésüket, addigra feloszlatják a pártot, vagy visszatérnek az RMDSZ-be”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2014. november 4.

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
I. rész
Október 29-én reggel vette kezdetét az a háromnapos rendezvénysorozat Marosvásárhelyen, melynek központi témája Sütő András életműve volt. Két napon keresztül, négy szekcióban adtak elő az erre felkért irodalomtörténészek, kutatók; utolsó nap pedig az író személye került fókuszba: szülőházát és sírhelyét is meglátogatták az emlékezők.
A konferencia a szervezők szándéka szerint „olyan közös beszédtér kialakítását tűzte ki célul, amelyben az életművel kapcsolatos, teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Pontok és ellenpontok – utólag úgy tűnik – meglehetősen kiegyensúlyozottan ütköztek, alakultak az előadások, viták során.
Főszervezőként először Lázok János köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánjának, Kós Annának, majd Sorin Crişan-nak, az intézmény rektorának. Mindkét vezető fontosnak tartotta a sütői életműről folytatott diskurzust. Kós Anna kiemelte azt a szempontot is, hogy gyakran úgy esik szó különböző szerzők műveiről, hogy igazán nem is ismerik azokat a róluk beszélők.
Sorin Crişan nagyon átgondolt, elemző igényű előadással is készült az alkalomra, melyből érződött Sütő életművének alapos ismerete. Összegző jellegű előadásában elmondta: egy ilyen konferencia csak első lépés lehet a teljes rehabilitáció útján. Sütő azok közé az alkotók közé tartozik, akik az elmúlt korszaknak egy jellegzetes úját járták végig, amely során a hatalommal való együttélést kezdetben hittel, később iróniával próbálták megvalósítani. Román szemszögből nézve mintha méltatlanul árnyékba került alakja lenne a magyar irodalomnak, pedig azokat az alkotókat, akik a magyar kultúra értékeinek számítanak, nem szabadna engedni, hogy feledésbe merüljenek, s az életműnek is meg kellene kapnia a megfelelő kritikai megvilágítást. Crişan szerint a román közösség számára az Anyám könnyű álmot ígér a legnépszerűbb műve Sütőnek – mely sem túl lírai, sem túl drámai; mégis, a legváltozatosabb stíluseszközökkel eljut a poézis határáig. A drámai és lírai elemek összekapcsolódnak itt, hogy az emberi természet valóságát megjelenítsék – egy nagyon összetett és állandóan változó lényeget. Szóba hozta az író más műveit is (például a Káin és Ábelt, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat), különböző aspektusokból vizsgálva azokat. Fontosnak tartotta, hogy Sütő állandóan a szavak elsődleges, legtisztább értelmeit keresi, s arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavaknak mély, megkereshető, valódi értelme van.
Soltész Márton, az MTA fiatal főkönyvtárosa indította a magyar irodalomtörténészek dialógusát a témában, Magunkat írjuk tehát című előadásával. Saját Sütő-kutatásait ismertette, melyek azért is különösen frissek és előítélet-mentesek, mert Soltész kívülről ismerkedett meg a Sütő-jelenséggel: anyaországiként az egyetemen tanult róla először. Főként Sütő irodalomszemléletére volt kíváncsi; Veres Péterrel való levelezését elemezte hosszan, felidézte az idősebb pályatárs már 1954-ben megelőlegezett bizalmát, s azt a pillanatot is, mikor Sütő tudatta Veressel: eddig írt, most már dolgozik – munkának kell tekintenie az írást. (Egyébként Tamási Áron is útjának egyengetőihez tartozott.) Sütő egy nagyenyedi előadásáról is értekezett, melyben Kőrösi Csoma és Misztótfalusi példáit idézte, s melyben jelentős, újraértelmezésre is érdemes gondolatokat fogalmazott meg az író. Zárásként Soltész hangsúlyozta, hogy továbbra sem szabadna ideológiai alapon olvasnunk Sütő Andrást.
Cseke Péter a vérbeli szociográfia feltámadásának nevezte az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet, mely egyben az író alkotói fénykorának első lépése is. Egy önmagát túlélt korszak emblematikus alkotásának tartja, mely úgy tölti be a szociográfia törvényét, hogy egyben meg is újítja azt. Mozaikszerű szerkesztésmódjára hívta fel a figyelmet, az újszerű írói látásmódra – s hogy nem a statisztika érdekli, hanem a szórványlét igazságai, és a romlás külső és belső okaira is választ keres. Csoórit idézte, aki Tamási Szülőföldem, illetve Illyés Gyula Puszták népe című műveivel tartja egyenrangúnak, s nem hallgatta el azt, a témájához nagyon is kapcsolódó tényt, hogy Sütőnek azt is meg kellett érnie, hogy nem csak Pusztakamarás szórványosodott tovább, hanem egész tömbök is (neki magának legalább 30 olyan rokona volt, aki nem beszélt magyarul).
Elek Tibor az Anyám könnyű álmot ígért mint életműbeli korszakhatárt értékelte. A személyesség, a személyes érdekeltség irányából kereste a mű termékeny újraolvasásának lehetőségeit. A Sütőt ért vádakra reflektálva arról beszélt, hogy Sütő András nem az egyetlen a korban, különösen az alsóbb néprétegekből induló művészek, írók közül, aki a népboldogító baloldali eszmék bűvkörébe esett, s aki sokáig maga sem vette észre, hogy „a bölcsőhely parancsai” valójában mit is diktálnak. Írói és közéleti kijózanodása, önmagára találása viszonylag korán kezdődött, de objektív akadályok következtében is megtorpanásokkal, kitérőkkel tarkítottan, hosszú évekig elhúzódott. Ezen önvizsgálati folyamat nagy hatású szépirodalmi kifejezéseként, s egyúttal tetőpontjaként, összegezéseként emelte ki az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet. Ugyanakkor az író szembesülése Pusztakamarás igazságával s benne önmagával, saját múltjával, olyan alkotói energiákat szabadított fel, amelyek az azt követő évtizedben a jól ismert további remekművek, drámák, esszék sorozatához vezetett. Előadása során Elek többször vitázott Parászka Boróka egy, a budapesti Holmi című folyóiratban megjelent Sütő-tanulmányának kitételeivel, azzal például, hogy a 60-as évek végén „nyoma sincs annak, hogy Sütő nagyobb volumenű munkában le kívánná reagálni ezt a folyamatot, élni kívánna a nyitás lehetőségével, vagy önálló ellenzéki pozíciót akarna építeni.” Megkérdőjelezte György Péter legutóbbi könyvének az Anyám könnyű álmot ígérrel kapcsolatosan tett állításait is. Mivel Parászka Boróka jelen volt a tanácskozáson, lehetőség adódott arra, hogy az előadások vitái során valódi véleményütköztetés, párbeszéd is kialakuljon ezekről a témákról.
Filep Tamás Gusztáv a Sütő-témát a kortárs Szabó Gyulával állította párhuzamba, s nem csupán az életműveket vizsgálta egymás összefüggéseiben, hanem életrajzi adalékokkal is szolgált. Felvetette a kérdést: vajon Szabó Gyula hátrébb sorolása összefüggésben volt-e Sütő Andrással? Majd tulajdonképpen meg is válaszolta: Szabó Gyulát valóban leértékelték, de nem biztos, hogy ez csak Sütőnek „köszönhető”, hiszen amikor lehetőség adódott, egyszerűen nem volt, aki a Kossuth-díjra jelölését támogatni tudta volna. Az összehasonlító elemzés nagyon sok új szempontot is felvetett; egy megkerülhetetlen tanulsága pedig: a Szabó Gyula-életmű is megérdemelné az újraolvasást, a termékeny vitát.
Novák Csaba Zoltán politikatörténeti előadásában Sütő közéleti szerepvállalását tárgyalta, a szekuritátés jelentések tükrében. Előzőleg áttekintette a párt magyarságpolitikájának fontosabb mozzanatait is, így még egyértelműbbé vált Sütő András helyzetének kényessége. 1965-től Sütőnél egy erőteljesebb politikai reaktiválódást észlel: közvetítő szerepet felvállaló magyar értelmiségivé válik, aki számos bizottságban tölt be fontos szerepet. Ez kétségtelenül egy másik típusú karrier: központi bizottsági póttag, az Írószövetség alelnöke – nemrégiben elő is került néhány dosszié, ami Sütő megfigyelését tartalmazza. Az iratokból kapcsolathálózata is kiderül, de elemző írásokat is találni köztük különböző tevékenységeiről. Az is onnan derül ki, hogy 1984-ben részleges önvizsgálatot tartott, több magánbeszélgetésben elismerte, hogy tévedett (lehallgatások alapján). A hivatalos keretet, pozícióit használva gondolta, hogy lehet változtatni, kettős beszédmóddal (ezt viszont a Securitate is érzékelte, a dokumentumok alapján). A megfigyelő szerv módszerei is nyomon követhetőek, Novák fel is vázolta ezeket: megfigyelés, elemzés, értelmező értelmiség használata, pozitív befolyásolás, zsarolás (magánügyekkel), cenzúra, tiltás…
Vincze Gábor nem tudott jelen lenni a konferencián, tanulmányát sem küldhette el, Kántor Lajos előadását viszont felolvasta Soltész Márton. Kántor írásában személyes kapcsolatát, levelezését is feldolgozta, értékes adalékokat szolgáltatva Sütő irodalomtörténeti képéhez és a korabeli irodalmi vitákhoz.
A Szász László összegzése utáni vitába többen is bekapcsolódtak; felvetődött az is, hogy nagy szükség lenne a kritikai kiadásra, valamint a hagyaték megnyugtató rendezésére. Az Elek Tibor által felvetett problémákra ekkor reagált Parászka Boróka: elmondta, hogy számára az a kihívás, hogy ezt az életművet ne csak a magyar irodalom kontextusában nézzük, hanem a román irodalom és az akkori sajtó közegében is. Valamint, hogy a korabeli román ellenzéki irodalom sokkal aktívabb volt, azokkal vetette össze Sütőt – ez olyan referencia, amit nem lehet megkerülni. Elek Tibor ezt helyben is hagyta, viszont megjegyezte, hogy véleménye szerint Parászka Boróka ideologikusan olvassa Sütőt, és ha a művekről alkotunk véleményt, ezt meg kell tudni különböztetni a szerző életétől.
A délutáni szekciót Filep Tamás Gusztáv elnökölte – az öt előadásnak négy szerzője volt jelen a tanácskozáson.
Kovács Dezső Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója címmel színház és a politika 70-es, 80-as évekbeli viszonyáról is beszélt az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán kaposvári és az Álomkommandó gyulai előadásai kapcsán. Abban az időszakban, amikor a színházat furcsa Janus-arcúság jellemezte. Végül méltatta Az álomkommandó Szász János rendezte, elmúlt évadbeli vígszínházi előadását.
Szász László Sütő András Kálvin-portréja kapcsán megállapította, hogy Kálvin alakja régóta foglalkoztatta Sütőt és a Kálvin–Szervét ellentét egy önmagából kivetített vitaként is értelmezhető. Sokat beszélt előadásában a Csillag a máglyán egyházi recepciójáról, s megállapította, hogy miként a román kommunista hatalom a maga tükörképét ismerhette fel a darabban, úgy a református egyház Kálvin személyiségének markánsan torzult rajza miatt ugyanazt. Sütő megítélése egyházi vonalon nem volt problémamentes, de végül megkapta az elismerést teológiai tekintetben is.
Jákfalvi Magdolna A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje című előadása szintén a 80-as évek színházi világával foglalkozott, azzal, hogy a színpad és a nézőközönség világa hogyan találkozott össze a kettős beszédben akkoriban. Mivel a szerző nem volt jelen, sajnos csak a szöveg egyes részleteit hallhattuk. Sütő magyarországi bemutatóit a kulturális nemzeti identitás létrejöttének alkalmaiként tárgyalta, s még a Csárdáskirálynő 1954-es előadásával is párhuzamba állította.
A délutáni szekció nagy véleménykülönbségeket felszínre hozó előadása volt a Vida Gáboré, Én és ők, perzsák címmel. Vida Sütőhöz való személyes viszonyulását elemezte, nem titkolva véleményét, hogy generációja nem tudott mit kezdeni Sütő András írói világával: az olvashatatlan magyar irodalom kategóriájába sorolták, és nem akartak megadott kulcsok szerint olvasni (utalt itt főképp a Perzsák című esszé virágnyelvére). Hogy mit tekintettek értékesnek a korabeli erdélyi irodalomból? Szilágyi Domokost, Hervay Gizellát, Székely Jánost. Ő maga élete egy fontos momentumában igen közel került mégis a témához: az egyetemi felvételi tétele volt ez a cím 1988 júliusában: Az újrakezdés hősei Sütő András drámáiban. Magas érdemjegyet kapott a dolgozatára, de továbbra is fenntartotta idegenkedő véleményét az íróval kapcsolatosan. Rendkívüli nyelvi képességekkel megáldott írónak tartja ma is Sütőt, aki azonban „sokkal többet mondott, mint amiért intellektusként helyt tudott állni”.
Lázok János A „kerek félalmák” dramaturgiája című előadását a Sütő-drámák elemzésére szánta. Ismertette azt a sajátságos helyzetet – Bíró Béla egy 2003-as tanulmányát is megidézve –, melyben ezek a drámák születtek, egy olyan korban, amikor „a kisebbségnek úgy kellett tennie, mintha harcot vívna a hatalommal”. A romániai magyar dráma ebben a kontextusban a főhős igazságáról akarja meggyőzni a nézőt – ideológiailag tehát egyoldalú. Az író pedig olyan drámát ír, amit az adott problémakészlet lehetővé tesz. Sütő drámái is a hatalom elleni lázadás mintái lettek – a kritika csak ritkán vette észre az abszurd végleteket, amelyek pedig éppen jelentős üzenettel bírtak. A Káin és Ábel végjátékában kiemelte azt a szükségszerű ambivalenciát, ami a hatalommal szemben létrejöhet: engedelmes azonosulás a hatalommal, amíg mindez a fennmaradást szolgálja, s ez egyúttal állandó készséget jelent az ellenállásra, lázadásra. De általánosabb értelemben, ez a darab az első bűn mítoszának átértelmezése is.
A hozzászólások sorában hallgathattuk meg Ötvös József református lelkészt, aki Sütő egyházhoz való viszonyáról beszélt, és arról, hogy a Sütő-drámák milyen hatással voltak a maguk korában a teológiai intézeten belül (még unitáriusokat és reformátusokat is egymásnak ugrasztott egyik-másik dráma). Sütőnek a rendszerváltás után is csak formális kapcsolata volt az egyházzal – mikor felajánlották, hogy vállaljon aktív szerepet az egyházban, visszautasította.
Ugyancsak hozzászólóként Tófalvy Zoltán intézett Vida Gáborhoz választ, hangsúlyozva, hogy Sütő András nem csupán mélységeiben ismerte a magyar nyelvet (is), hanem rendkívül művelt ember volt, és ez ki is derül, ha olvassuk az életművét.
Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András-portréi címmel nyílt kiállítás Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen ezen az estén. A fényképek készítőjének – mint szerkesztőségi munkatársnak – lehetősége volt hosszú időn keresztül megfigyelni alanyát, és rögzíteni életének pillanatait a legváltozatosabb helyzetekben és helyszíneken. Vannak a fotók között a fiatal, sármos szerkesztőről készült kockák, megjelenik a Pusztakamarásra hazalátogató író, családi körben látjuk, vagy az Új Élet szerkesztőségében, egy figyelmeztető betörés romjait szemlélve tehetetlenül. A legutolsó felvétel – noha nem is utolsó éveiben készült – egy sokat tapasztalt, talán némiképp megkeseredett ember megkeményedett vonásaival képezett ellentétet a kora ifjúságából származó felvételekkel.
(folytatjuk)
Farkas Wellmann Éva
(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
II. rész
Az október 30-ai délelőtti szekción Mester Béla elnökölt.
Elsőként Cristian Réka Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban című előadását halhattuk. Az író helyét az angol nyelven megjelent, különböző típusú írásokban megkeresni különösen fontos, hiszen ezek az említések visszajelzést jelentenek számunkra arról, hogy milyen helyet/szerepet tölt be jelenleg a nagyvilágban az életmű. A kutatást elsősorban hírforrások keresésével kezdte Cristian Réka; ezek között legtöbb Sütő gyászhírével, illetve a róla szóló konferenciával foglalkozott. Igaz, ezekkel olyan orgánumok is, mint a The Times, The Independent vagy a Washington Post. Nagyon sok angol találat a különböző magyar weboldalak angol fordításaiban volt fellelhető. Ami a repozitóriumokat, intézeteket, alapítványokat illeti, egy biográfiai összefoglaló található a Balassi Intézet és a Magyar Könyv Alapítvány honlapján, és a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, Sütő András digitalizált művei mellett megtalálhatjuk Simon Endre Sütő András portréját. Hat-hét fontosabb, angol nyelvű enciklopédiában szerepel Sütő András neve külön címszó vagy magyar irodalom címszó alatt, többek közt a The Oxford Encyclopedia of Theatre and Performance-ben. A sütői életmű angol nyelvű kritikai visszhangja siralmasnak tekinthető: mindössze egy, Bertha Csillától származó szöveg foglalkozik az író munkásságával. Körülbelül öt drámagyűjteményben viszont találunk Sütő-fordításokat, és drámáinak három bemutatójáról is lehet tudni, melyeket New Yorkban tartottak. Ennek a helyzetnek a javítására néhány lehetőséget vázolt is az előadó: összehasonlító elemzésekkel visszahozni a nemzetközi párbeszédbe a Sütő-témát, más műveit is lefordítani, a lefordított darabokat népszerűsíteni, bemutatni, hungarológiai tanulmányokon beépíteni egy-két Sütő-művet, kurzusokat létrehozni, a Sütő-monográfiát lefordítani, átdolgozni, és egyáltalán: kihasználni a digitális világ előnyeit.
Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban címmel tartott előadást Mester Béla. A Sütő-művek magyarországi recepciójáról szólva azt hangsúlyozta, hogy segítenie kellene az erdélyi művek népszerűsítését. A Sütő-drámák világát elemezve, a helyszínek esetében kitért például az egyre távolabbi vidékekre, az egyre inkább meghatározatlan helyekre – mely tendencia Székely Jánosnál is előfordult például. Összevetette Szilágyi István munkamódszerével is a Sütőét, akinek írói világa nagyon sokáig közel volt olvasói világához, majd történelmi jellegű művek írásába kezdett. Felvetette az esszék fontosságának kérdését is, s kiemelte, hogy a drámatrilógiájában a látszólagos távolodás a mától az absztrakció szintjének emelkedésével jár, valamint azt is, hogy a példázatok mindig a hatalmi viszonyokról szólnak.
Aradi Schreiner József szintén a nagyvilágbeli versenyképesség szempontja felől közelítette meg a témát, Günther Grass elhíresült hagymahántás-példázatán keresztül. Az informatika szemszögéből láttatta az írásos megjelenések sorsát, egy olyan korban, amikor a világ nyelveinek csak 5 %-át használják online, s ugyanakkor mi már a digitális olvasás nemzedékét képviseljük. A magyar nyelv éppen a veszélyeztetettség határán van a fent jelzett értelemben, de ezen belül is sok szerző a digitális halál szélén áll. Értékelte Szőcs Géza egykori fellépését (mikor a digitalizáció biztosa volt), aki azt vallotta: minden kánonnak helyet kell biztosítani. Ennek ellenére is – ismételte meg a Cristian Réka által már említett tényt – Sütő András műveivel a DIA-n kívül nem lehet találkozni az interneten. Márpedig az a helyzet, hogy az író ma úgy él tovább, hogy facebookolják; létezik egy hatalmas idézetfolyam, amelyben megjelenik egy adott író vagy sem... Ha sarkítani akarunk, akár úgy is feltehetjük a kérdést: lehet-e Sütő Andrást slam-elni vagy sem? Mert emlékeink, írásaink nagyon könnyen elszállnak, befoghatatlanul, mint Sütő András méhraj-képe az Anyám könnyű álmot ígérben.
Kuszálik Péter mint biográfus kívánt hozzászólni a Sütőről szóló párbeszédhez. Joggal, hiszen ő készítette el (3 és fél év alatt) Sütő bibliográfiáját. Ismertette, hogy nagy aránytalanságok vannak Sütő életművének feldolgozottságában: míg Erdélyt a Mentor kiadó és Lázok János képviseli ebben a folyamatban, addig Magyarországon tíz komoly munka jelent már meg vele kapcsolatosan. Az, hogy angol nyelvterületen nem ismerik, azzal is összefüggésben lehet, hogy számtalan olyan részlete van a Sütő-életműnek, ami lefordítva a nagyvilágnak nem sokat jelent. A kritikai kiadást sürgette ő is, annál is inkább, hogy sokan élnek még azok közül, akik segíthetnének ennek munkálataiban. A hagyaték kérdése is a mihamarabb rendezendő problémák közé tartozik.
Dávid Gyula a Sütő-pályaívet a Kriterion kiadó felől nézve idézte meg. Nem véletlenül, hiszen a kiadó névjegye lett Sütő – az új hangot az ő nevével ütötte le a Kriterion. Dávid Gyula 22 évig dolgozott az intézménynél, így rálátása nyílt az egyes írói pályákra (például az első Forrás-nemzedékére), a példányszámokra, és a fokozatosan visszaszoruló megjelenési lehetőségekre is. Hiába volt olyan Sütő-kötet, amely 92.100 példányban jelent meg, egy idő után teljesen lezárult a tőle közölhető művek sora, s a rendszer bukásáig nem is jelenhetett meg semmilyen írás Sütőtől. Ezt sérelmezte is Sütő akkoriban, de végül mégsem emiatt szűnt meg a munkakapcsolat író és kiadó között: később már nem volt olyan helyzetben a Kriterion, hogy versenyre tudott volna kelni a Sütő-életművet megjelentető magyarországi kiadókkal.
Dávid Gyula elnökölte a koradélutáni szekciót, amely Markó Béla lendületes előadásával kezdődött. Markó jónéhány kérdést felvetett Sütő kapcsán: hogy beszélni kellene a skatulyákról, hogy vajon jót tett-e a bármikori besorolása Sütőnek, hogy szót érdemel Sütő mint kisebbségpolitikus vagy éppen mint kultuszoknak esetleges tárgya. Személyes emlékek felidézésével folytatta, olyanokkal, amelyek immár történelmi jelentőséggel bírnak. 1989. december 22-ikének Marosvásárhelye a helyszín, a szereplők pedig – Gálfalvi György és Markó Béla –, miután dél körül kiderült, hogy biztosan összeomlik a rendszer, azon tanakodnak, hogy nekik most mi is a teendőjük. Az első ötletet elvetve, miszerint a sajtót kellene átvenni, az érvényes megoldás az: menjenek Sütő Andráshoz, hogy figyelmeztessék: hamarosan szerepet kell vállalnia. De délután, tőlük függetlenül, fiatalok tömege is levonul Sütő lakásához, és kérik, hogy menjen velük, és ő megy is, és beszédet is mond abban a rendkívül zaklatott helyzetben (halottak, sebesültek a háttérben), melynek lényege: tartsunk ki egymás mellett, őrizzük meg a testvéri egységet – hisz a forradalmat nem huligánok csinálták. Sokak számára egyértelmű volt tehát, hogy Sütő az a közéleti személyiség, akinek szerepet kell kapnia a változásban – hiteles személyiség volt mindannyiuk számára.
Markó szerint összetartoznak az élet(mű) különböző aspektusai, mert az író hozott anyagból dolgozik. Az ő generációja sem feltétlenül a Sütő-féle irodalmi vonalra támaszkodott, sőt, egyesek számára irritáló lehetett, de: ő még a korai novellisztikáját sem söpörné le olyan könnyen az asztalról. Sütőt peremre nyomni valami olyasmi lenne, mintha Tamásival próbálnánk meg ugyanezt. Külön kitért arra, a Ion Lăncrănjan által indított propagandaháborúra, amely 1982-ben/-től borzolta a romániai magyarság és románság kedélyeit. A magyarellenes kampány indítószövegére Sütő azonnal reagált, s éppen Markóék voltak azok, akik enyhítettek kicsit a szövegén. S noha sokan nem álltak egy platformon vele, Sütő kezdeményezése maga mellé tudott állítani embereket – így előzménytelen szolidaritást sikerült kialakítani a román írószövetségi társakkal. Összesen 36-an írták alá a beadványt, amelyet Nicolae Ceauşescu-nak címeztek. Összességében – zárta Markó Sütővel a közéleti, politizáló emberrel kapcsolatos gondolatait – céljaiban radikális volt („normális radikális”), de megpróbálta az átjárást a megosztott táborok között – s most ennek köszönhetően senki sem vállalja, miközben a kisebbségpolitikusi magatartása minta kellene hogy legyen.
Molnár Gusztáv Értelmiségi állásfoglalások  az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban című előadásában különböző kategóriákat állított fel a korszakkal való együttélés stratégiáiból. Szóba kerültek itt azok, akik kivetkőztek magukból (pl. Majtényi Erik), a taktikát stratégiaként használók (főpapjuk: Balogh Edgár), az inkvizítorok (pl. Méliusz József) vagy a nemzetféltők: Szabédi és Kacsó. Összefoglalta azt a kálváriát is, amely egy, az 1956-os erdélyi állásfoglalásokról írott cikke miatt alakult ki, még a rendszerváltás előtt, s amelyet – noha több folyóiratban is majdhogynem megjelent – végül mégsem sikerült a megfelelő időben a nyilvánosság elé tárni. Sütő maga visszautasította, rágalmazásnak vette a benne foglaltakat (azazhogy: lett volna mivel elszámolni 56-tal kapcsolatban).
Azon előadók dolgozataiból, akik nem voltak jelen (Demény Péter, Lőrincz D. József), is hangzottak el részfelolvasások, összefoglalók, de mivel ezek nem közvetítették a teljesség igényével azok tartalmát, itt sem térünk ki rájuk részletesebben – majd elolvashatóak lesznek a tavasszal megjelenő konferencia-kötetben.
A napot – és a konferenciát – a Bernády házban zárták a műhely tagjai, közönség előtt is összefoglalva az előadások, viták eredményeit, Lázok János házigazdával és a négy szekcióvezetővel.
A harmadik nap az ünnepé és az emlékezésé volt. A konferencia résztvevői és a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író szülőfalujába, Pusztakamarásra látogattak, ahol részt vettek a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. A boldogságokról szóló prédikációt Demeter József lelkész mondta – és helyet talált benne Sütő András boldogsága kérdésének is. Oroszhegyi Attila-Zsolt, Pusztakamarás szórványközösségének lelkészi beszéde fokozott felelősséggel szólt az egyre fogyatkozó helyi magyar közösséghez, s e két szép szónoklat után új értelmet nyert a közösen elénekelt zsoltár, a Tebenned bíztunk.
Az emlékezők meglátogatták Sütő András emlékházát is, melynek még mindig folynak a helyreállítási munkálatai. A háznál Széman Péter, Horváth Arany, Szász Ferenc nyugalmazott lelkész is felszólaltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-  és harmadéves színészhallgatókból álló lánykórusa  felolvasott az Anyám könnyű álmot ígér kezdő fejezetéből.
Este Marosvásárhelyen, az író sírjánál még összegyűltek egyszer Sütő tisztelői fejet hajtani, gyertyát gyújtani az emlékére.
Farkas Wellmann Éva
barkaonline.hu/helyszini-tudositasok

2014. november 6.

Papírforma után, előtt
A román elnökválasztás első fordulója nem hozott nagy meglepetéseket, közkeletű szófordulattal élve bejött a papírforma. A második fordulóba a kommunista utódpárt jelöltje, Victor Ponta és a Keresztény Liberális Szövetségnek nevezett kvázi-jobboldal színeiben Klaus Johannis jutott. Előbbi tíz százalék előnyt mondhat ugyan a magáénak, de utóbbi sem esélytelen, mivel jelentős tartalékai vannak a hozzá politikailag közelebb álló jelöltek révén. S ha Ponta betartja a nagykövetségeken való szavazás megkönnyítésére vonatkozó ígéretét, Johannis a külföldön tartózkodók részéről is számottevő támogatásra számíthat.
A Kárpátok vonala
A választási térképen ismét kirajzolódott a Kárpátok vonala, mint a szavazói mentalitást, az elsődleges politikai affinitást bizonyos mértékig meghatározó kultúrhatár. Nem véletlenül. Itt ér véget a katolikus-protestáns kultúrkör, és kezdődik az ortodox, ami szorosan összefügg azzal az ezer évvel, amit Erdély magyar impérium alatt töltött. Mindez nem tűnik el egykönnyen, negyed évszázados globalista tudatmanipuláció ide vagy oda. Ha végigfuttatjuk a regionális híradásokat, határozottan látszik, hogy az erdélyi városokban úgyszólván kivétel nélkül Johannis győzött, sőt, jellemzően megyei szinten is. A Kárpátokon túl viszont a PSD, akárcsak 1990-ben, 1992-ben és 1996-ban, amikor a szavazói magatartás szintjén megmutatkozott az évezredes államhatár. Erdélynek mindig is nagyobb volt a demokráciaigénye és mindig nagyobb erővel utasította el a posztkommunista erőket. Erre még rátevődik az is, hogy Johannis német és protestáns, míg Ponta román és ortodox. S mondhat bármit Johannis románokat is megszégyenítő módon az autonómia ellen, letagadhatja a szászok évszázadokon át működő történelmi önkormányzatát, írhatja családnevét román fonetikával, attól ő még egy német nevű erdélyi német marad a regátiak szemében.
A két magyar jelölt közül Kelemen Hunor nagy többséggel nyert: bejáratott logó ereje, intenzív kampány, masszív internetes jelenlét. Ha az ember a választások előtti hetekben meg akart nézni a YouTube-on egy klipet vagy filmet, Hunorral találkozott, népszerű portálokon, honlapokon az ő hirdetéseibe ütközhettünk, a szavazás napján sms-ekkel és Facebook-üzenetekkel mozgósították vélt és valós híveiket. A hajrában bizonyára sokat számított az is, hogy a szórólapoktól, újsághirdetéseken keresztül a világhálós megjelenítésig minden lehetséges csatornán népszerűsítették azt a fényképet az Orbán Viktorral való kézfogásról, amely az EP-választások alkalmával készült, ez alá montírozták a magyar miniszterelnök egy mondatát, amelyben sok sikert kívánt Kelemennek az elnökválasztási küzdelemben. A szépséghiba, hogy Orbán olyan időpontban fejezte ki jókívánságait az RMDSZ elnökének, amikor még egyedüli magyar jelölt volt, keveseket zavarhatott. Sőt, tulajdonképpen még hivatalos jelölt sem volt, csak jelölt-jelölt, hiszen nem voltak összegyűjtve, leadva és a román hivatalosságok által hitelesítve az aláírásai, de az előzmények ismeretében sejteni lehetett, hogy nem fog megbukni sem az aláírásgyűjtésen, sem azok hitelesítésén.
Kamatozott Kelemen pragmatikus politikája, amely nyitott a Fidesz felé, ellentétben elődjével és mesterével, Markó Bélával, aki az MSZP-SZDSZ koalíció felé orientálódott, a Fidesz irányában pedig ismételten éles bírálatot fogalmazott meg, aminek csúcsa a Demokrácia Központ-hálózat kiépítésének ciánszennyezéshez való hasonlítása volt.
Olvadás és lemondás
Az Erdélyi Magyar Néppártnak ismét meg kellett elégednie a magyar szavazatok közel 15 százalékával, ami abszolút számban is nagyjából a legutóbbi választáson elért eredményt reprodukálta. (Az elért szavazatszám az EMNP képviselőházi és szenátusi eredményei közé esik.) Azt viszont az RMDSZ korifeusai sem tagadhatják le, hogy a magyar–magyar versenynek mobilizáló hatása volt, sikerült megállítani a részvétel 1996 óra tartó lejtmenetét, sőt, enyhe számbeli növekedést mutattak a magyar szavazatok. Az is tény, amit Szilágyi Zsolt a kampányban elmondott: ha lassan is, de töredezik a jég a föderalizmus tekintetében ahhoz képest, hogy 2012-ben még választási klipet tiltottak be, molinót szedettek le a hivatalosságok az alkotmányra hivatkozva. Most a román állami berendezkedés szempontjából a legmagasabb szintű kampány keretében sikerült e kérdést exponálni, megkezdődhetett a téma érdemi tabumentesítése. Az önvigasztaló, egyébként jogos érvek dacára Toró és Szilágyi beadták a lemondásukat.
Kinek a háta mögé?
Rövid távon a fő kérdés, mit tesz most az RMDSZ, amely, ha a számokat nézzük és feltételezzük a szavazók átirányíthatóságát, bizony a mérleg nyelvét képezheti a két „döntős” jelölt között. Legkisebb valószínűséggel az a forgatókönyv bír, hogy a szervezet beáll Johannis mögé, de a román politikában, amelynek mentalitását az RMDSZ is nagymértékben átvette, semmi sem elképzelhetetlen. Ez esetben a pálfordulás üdvözlendő lenne. Nem lehetetlen, de kevéssé valószínű, hogy a szervezet nem ad konkrét iránymutatást szavazóinak, erre is volt már példa a párt történetében, igaz elég régen, közel negyed évszázada, 1990-ben.
A legvalószínűbb forgatókönyv a Kelemen által előrevetített és személyes opcióként jelzett: beállnak Ponta mögé, „feledve” az öt évvel ezelőtt, Johannis potenciális miniszterelnökségének idején hangoztatott meggondolásait és érveiket. Hogy ugyebár micsoda társadalomlélektani áttörés lenne egy német elnök. Ebben az esetben viszont nagy a valószínűsége, hogy a szavazótábor tekintélyes része nem fogja követni, ami a székely megyéken mindig lemérhető. A magyarság eleve nem hajlamos a kommunista utódpártra szavazni, hát még akkor, ha a másik oldalon nem egy román, hanem egy német áll. Egy olyan jelölttel szemben méghozzá, aki nemcsak a letűnt rendszer unokája, a Kínai Kommunista Párt csodálója, de akinek nevéhez a székely szimbólumok elleni hadjárat és a kilencvenes évek elejét idéző magyarellenes hangulatkeltés fűződik. Hogy a marosvásárhelyi orvosegyetem ügyét ne is említsük.
Mozgalmas hetek következnek.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. november 8.

Újra kell értékelni az életművet
Két napon át 22 előadás hangzott el az október 29–30-án tartott (M)ILYEN GAZDAGOK VAGYUNK(?) Sütő András- műhelykonferencián. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezte rendezvénynek az volt a célja, hogy szakmai fórumot teremtsen az életmű jelentőségét méltató és az író munkásságával kapcsolatos eltérő véleményeknek is. A húszperces előadások és viták összegzését a nagyközönség előtt tartották a Bernády Házban. Lázok János irodalomtörténész, a Művészeti Egyetem docense, a konferencia főszervezője a tagozati elnököket kérte fel, hogy röviden ismertessék az előadások s az azok kapcsán kibontakozott vita lényegét, s esetenként szólaltassák meg az előadókat is.
"A látásunkat szabadította fel"
Szász László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense értékelte, hogy Lázok János kiválóan válogatta össze a rokon témájú előadásokat, s közben egymástól távol álló szerzők kerültek egy csoportba. Példaként Soltész Mártont, a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatóját említette, aki Veress Péter és Sütő András levelezését feltárva kimutatta, hogy a XXI. századi irodalomelmélet legnagyobb dilemmája – valóságábrázolás vagy fikcióteremtés – a két író leveleiben már az 1950-as évek elején megfogalmazódott.
A szakma már régen megegyezett abban, hogy 1970 tulajdonképpen fordulópont a sütői életműben, és korszakhatárt jelent a romániai magyar irodalom történetében is. Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című lap főszerkesztője (Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígért) dolgozatában szociográfikus vallomásregényként értelmezte a művet, amelyben fontos a szerző jelenléte, aki beszámol Pusztakamarás jelenéről, múltjáról, az ottani viszonyokról, a magyarság asszimilációjáról, s közben bizonyos mértékig számot vet korábbi cselekedeteivel, ami felszabadító hatással van rá, s elindítja nagy műveinek sorozatát.
"Nagy élményem volt az Anyám könnyű álmot ígér megjelenése… Sütő András a látásunkat szabadította fel" – mondta Cseke Péter, aki a kötet visszhangjáról is beszámolt. Irodalomtörténészként, szociográfusként a népi szociográfia szemléletmódjával, az otthonirodalom, a valóságirodalom, a tájirodalom fogalomhasználatával és szemléletével közelítette meg a művet (Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere).
Filep Tamás Gusztáv magyarországi kisebbségkutató és művelődéstörténész Sütő András és Szabó Gyula egymáshoz való viszonyát, illetve ugyanannak a valóságnak a bemutatását vizsgálta a két írónál, s nem mindig Sütő javára dőlt el az összehasonlítás esztétikai, politikai eredménye, amely a Gondos atyafiság című mű megjelenéséig tárgyalta a két író közötti párhuzamot.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa a politológia illetve a kortörténet felé terelte a beszélgetés fonalát (Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása). Dolgozatában azt részletezte, hogy az ismert ellenzéki jellegű népszolgálati szerep hogyan jelent meg a szekuritáté tudatában. Az író követési dossziéjából kiderül az is, hogy miképpen próbálták meg bizalmatlansági rémhírterjesztéssel megakadályozni, hogy Sütő András, Király Károly és Kányádi Sándor között egyfajta ellenzéki kapcsolatfelvétel történjen.
A Kálvin-értelmezés vitája
Filep Tamás Gusztáv a Sütő András színpadi világához, drámáihoz, színpadi előadásaihoz, drámai hőseihez kapcsolódó tagozaton elhangzottakat elemezte. Kovács Dezső színikritikus (Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója) és Jákfalvi Magdolna, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora (A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje) a magyarországi színházi előadásokat és azok befogadását tárgyalta. Szász László ("Szerep-vivő emberré lettem", Sütő András Kálvin- portréja) a szövegben megjelenő Kálvint próbálta összevetni részben a teológiai irodalommal, részben a darabnak a református egyházon belüli fogadtatásával. Míg Magyarországon egyértelműnek látszott az egyház elutasítása, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben Juhász István professzor azt a szemléletet képviselőte, hogy egy egyházi személy irodalmi feldolgozását nem szabad az egyházi dogmatika megközelítési kategóriáiban és módszertanával elemezni, s erről vitaműsort szervezett a diákságnak, amely irodalom szakos hallgatóként fontos élmény volt számára – nyilatkozta Lázok János (A "kerek félalmák" dramaturgiája).
A Szúzai menyegzőt megelőző Perzsák című Sütő-esszé alapján Vida Gábor nemzedékének olvasatát fogalmazta meg. A sütői életműben egy leszűkített világbeli képet látnak, egy leegyszerűsített történetfilozófiát, egy csak magyar–román problematikán való kérődzést. A vállalt politikai, közművelődési és írói összetett szerephez bizonyos képességei megvoltak ugyan Sütőnek, mint például rendkívüli nyelvi ereje, de nem volt elegendő a háttértudása, műveltsége és talán a gondolkodásbeli következetessége is megkérdőjelezhető (Én és ők, perzsák) – idézte Vida Gábort az üléselnök.
Az elhangzottakat Lázok János előadása határozattan cáfolta. A Káin és Ábel című Sütő-darab alapján, amely lételméleti problémákat vet fel, Sütő magas színvonalú paradoxális gondolkodását, illetve gondolatainak a végsőkig való következetes végiggondolását és egymásra építését emelte ki.
Sürgős a kritikai kiadás elkezdése
A Mester Béla, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének filozófia-történész kutatója által vezetett tagozat a kiadásnak és az életmű további kezelésének módozatairól, valamint a hatástörténetekről és az összehasonlításokról szólt.
Sütő műveinek a kritikai kiadását minél hamarabb el kellene kezdeni – vetette fel Kuszálik Péter, a Sütő-bibliográfia szerzője (Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések). Figyelmeztetett arra, hogy Sütő András munkáinak a kiadása (SAM), ami 1989-ben indult a Szépirodalmi Könyvkiadónál Ablonczy László gondozásában, a negyedik kiadóhoz (egy szeszforgalmazó cég) került, s már az első kiadócsere után eltűntek a könyvekből a jegyzetek és tájékozató szövegek. Oda kell figyelni a hagyaték sorsára is, hisz bármely kritikai kiadás arra épül – hangsúlyozta.
G. Balla Ilona, a kolozsvári egyetemi könyvtár tudós könyvtárosa a hálózati (online) kritikai kiadás módszertani vonatkozásairól írt dolgozatot. A műfaj előnye, hogy az új adatok felmerülése nyomán a szöveg megváltoztatható, és nem kell újra kiadni.
Az írói munkásság tartalmi kérdéseit illetően Aradi Schreiner József a hagymametaforával utalt arra (Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját?), hogy Sütő újraolvasása folytán a saját önismeretünket segítjük elő. Informatikusként elmondta, hogy az internet élő részében Sütő alig jelenik meg, ami baljós árnyakat vetít előre a továbbélés kérdésében.
Kritikai gettóban
Peczold Szilvia Sütő András és Paul Schuster regényében hasonlította össze az erdélyi viszonyok ábrázolását (Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényében), Cristian Réka, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, az amerikanisztikai tanszék vezetője Sütő András műveinek az angol nyelvű recepcióját elemezte, amire az érdektelenség jellemző, s a népszerűsítés lehetőségeit latolgatta (S. A. műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban).
Ahelyett, hogy ablakot nyitott volna az íróknak, az erdélyi irodalommal való foglalkozás egyfajta kritikai gettóba szorult a hetvenes évek Magyarországán. Ezért nem a kritikusok hibáztathatók, hanem a világ, amelyben éltek – hangzott el a Sütő-művek magyarországi befogadásáról. Mester Béla a fikciónak és a történelem elbeszélhetőségének a kérdését vizsgálta Székely Jánosnál, Szilágyi Istvánnál és Sütő Andrásnál.
Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion Kiadó volt szerkesztője a kiadástörténetről szólva kijelentette (Sütő-pályaív – a Kriterion Kiadó felől nézve), hogy a kimondandó tartalmak a hetvenes évek végére torlódtak föl az erdélyi magyar irodalom több nemzedékében. Ekkor ismert történelmi körülmények hatására megalakult a Kriterion Kiadó, amelynek az Anyám könnyű álmot ígér a névjegye lett. Az új hangot az új kiadó Sütő András könyvével ütötte le. Ez lett a legsikeresebb könyve, hat év alatt négy kiadást ért meg 92.100 példányban. Megjelenése után Sütő életműve elválaszthatatlan volt a kiadó működésétől egészen a kései munkákig. Ezek magyarországi kiadóknál jelentek meg a ’80-as évektől, amikor a kényszerítő körülmények hatására megszakadt az írónak a Kriterionnal való kapcsolata. A ’80-as évek új közönségének már elégtelen volt Sütő eszmélete, s ehhez kapcsolódik a kritikában rosszul kezelt fordulat, Bíró Bélának a Tragikum tragikuma című kötete a Kriterionnál, amire az író érzékenyen reagált.
Tetemre hívás
Az utolsó nap előadásairól Dávid Gyula számolt be. A fő témát az író művének az életéhez s közéleti, politikai szerepléséhez való viszonyulása képezte. Markó Béla hosszú ideig gyakorló politikusként adta elő – Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában) –, hogy Sütő András szenvedélyes közösségi elkötelezettsége, közéleti szerepvállalása, az általa felmutatott példa sajnálatosan marad ki a mai közbeszédből, nem tartják számon és nem építenek rá.
Molnár Gusztáv filozófus, politológus, a Partiumi Keresztény Egyetem docense egy 27 évvel ezelőtti problematikáját elevenítette fel (Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban). Tetemre hívta azt a nemzedéket, amelyhez Sütő András és az erdélyi magyar írók túlnyomó része tartozott, akik az 1956-os forradalom idején a sajtóban megjelent nyilatkozatokban, versekben, cikkekben enyhén szólva szégyenletes szövegeket írtak alá vagy fogalmaztak meg. Molnár Gusztáv mellett Demény Péternek volt egy blogbejegyzése, s egy cikke, Kiáltvány apáink ellen, amelyben azt háborogta ki magából, hogy amikor az erdélyi magyarság sorskérdéseiről volt szó, az apák nemzedéke olyan állást foglalt, ami csődbe vezetett. Hittek a kommunista eszmében, a szocialista rendszer által kínált lehetőségekben, s amikor egyre inkább világossá vált, hogy nem ez a helyes út, nem tudtak szembenézni a saját múltjukkal (S. A. nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata) – összegzett Dávid Gyula.
Elindul a lavina?
– Ami a konferencián elhangzott, Sütőtől függően vagy függetlenül elindít egy lavinát. Véleményem szerint nagyon személyre szólóan, nagyon időhöz és helyhez kötötten kell vizsgálódni, és sokkal több dokumentáció alapján, mint amennyit eddig tudunk. Emberek életpályájáról, vállalásáról van szó 1944 őszétől a halálukig. A nemzedék, amelyhez Sütő András is tartozott, megjárta a keserves utat a hittől az eszméletig. Felvállalt egy eszmét, amely megoldást ígért a fájdalmas magyar sorskérdésekre, a magyar társadalmat belülről is tagozó igazságtalanságokra, védelmet a kisebbségi helyzetben védtelen erdélyi magyarság számára. Hogy ez a hit milyen hamar megcsúfoltatott, és az eszmélet milyen nehezen következett be, annak folyamatát ma már világosan látjuk. A kérdés az, hogy ki mikor jutott el az eszméletig, és milyen motívumok alapján. Aki tenni akart, csak azt tehette, amit lehetett, a lehetőségeket feszítve a maximumig és afölött is, ez volt az egyetlen hasznos és járható út.
A ’80-as években felnőtt nemzedékben viszont az eszméhez való érzelmi viszonyulást felváltja az értelem józan kritikája. Úgy érzik, hogy Sütő drámáinak anakronisztikus dramaturgiaszemlélete alkalmatlan a valóság megragadására. Személy szerint a drámák 80-as évekbeli aktualitását nem tudnám megkérdőjelezni. Az akkor körvonalazódó és egyre agresszívabbá váló homogenizálás körülményei között a bennük foglalt dilemmák már nem az 50-es évek nagy dilemmái, hanem a jelenéi, s a tanulságok, a hősök sorsában negatív vagy pozitív kicsengéssel sugallt magatartásmodellek a jelen emberéhez szólnak – érvelt Dávid Gyula.
– A színházi illúzió, hogy e drámák révén a közönség estére szembeszállhat a hatalommal, a diktatúrával, abban az időben életmentő szerepet töltött be. A megváltozott politikai helyzetben, amikor már nem így tevődik fel az irodalom szerepe és a kisebbségi közösség érdekkifejeződése, ahelyett, hogy múzeumban helyeznénk el a sütői életművet, az én elképzelésem szerint újra kell értelmezni, ami új szellemiséggel tölti fel, és élővé teszi. Ezt próbáltam elmondani, ez volt a konferencia motivációja is – összegzett Lázok János.
Ezt hangsúlyozta zárszavában Balási András, a Művészeti Egyetem prorektora is, aki elmondta, hogy várja a konferencia előadásait tartalmazó kötet megjelenését.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely

2014. november 12.

Kelemen és Markó arcát használják egy lejárató szórólaphoz
Hargita, Kovászna és Maros megyékben már ma délelőtt elkezdte szórni a Román Posta azokat a szórólapokat, amelyeken Kelemen Hunor jelenlegi és Markó Béla volt RMDSZ-elnök arcképe látható, a következő felirattal: Az RMDSZ nem szavaz Johanniszra.
A legkategorikusabban elhatárolódunk ettl a szórólaptól, mind a szövetség, mind Markó Béla, mind én – nyilatkozta a Transindexnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta: megpróbálják leállítani a szórólapok terjesztését, illetve feljelentést tesznek a megyei választási irodáknál, a Központi Választási Irodánál, illetve a rendőrségen is.
Senkinek nem adtunk felhatalmazást a képünk vagy a nevünk használatára egy ilyen aljas kampányfogáshoz – mondta Kelemen. Hozzátette: nem tudják, hogy a PSD, a PNL vagy az EMNP állhat-e a szórólapok mögött, egyelőre csak spekulálni tudnak, kinek az érdekeit szolgálja.
A stiripesurse.ro információi szerint mintegy 200 ezer szórólapot készülnek terjeszteni a Székelyföldön. (hírszerk.)
Transindex.ro

lapozás: 1-30 ... 6721-6750 | 6751-6780 | 6781-6810 ... 7111-7111




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék