udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 744 találat lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-744

Névmutató: Constantinescu, Emil

2011. november 9.

Dégi L. Csaba: számomra a daganatos betegség nem egyenlő a koporsóval
A daganatos betegek testi, lelki ápolása terén folytatott kutatásaiért a BBTE adjunktusa lett az év kutatója kategória harmadik helyezettje a Dinu Patriciu Alapítvány pályázatán.
Harmadik alkalommal adták át november 2-án a Dinu Patriciu Alapítvány oktatási díjait a parlamentben. Az év kutatója kategóriában harmadik helyezést ért el Dégi László Csaba, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. A díjjal kapcsolatos élményeiről, odaítélésének folyamatáról és a daganatos betegek testi, lelki ápolásának romániai helyzetéről kérdeztük. 
- Milyen volt a díjátadó? Hogy érezted magad? 
- Szétválasztom a személyes és szakmai szempontokat. Nagyszerű élmény volt, jól éreztem magam. Megtisztelő volt olyan emberekkel találkozni és meghallgatni a beszédeiket, akik a román társadalom szempontjából fontosak, mint Emil Constantinescu volt államelnök, vagy Dinu Patriciu. 
Szakmailag két dolgot emelnék ki. Nagy büszkeség volt számomra, hogy annak a csapatnak a tagja lehettem, amely idén nagyon sok jelentős díjat elhozott. Másrészt örülök annak, hogy azért a munkámért díjaztak, amelyet a nyilvánosság kevésbé ismer és szeret, viszont én rengeteg energiát fektettem: a daganatos betegek testi, lelki ápolása és ennek a kutatása, a kommunikációs és pszichoszociális igényeinek a körbejárása. Romániában ez a terület még gyerekcipőben jár. 
- Téged ki terjesztett fel a díjra? 
- Gőzöm sincs, hogy ki nevezett a díjra. A jelölés része számomra egyáltalán nem átlátható. Valamikor júliusban kaptam egy emailt az alapítványtól, amelyben felkínálták a lehetőséget, hogy beküldjem az adataimat az értékeléshez. Előbb konzultáltam Kádár Magor kollégámmal, akit már 2009-ben díjazott az oktatói kategóriában a Dinu Patriciu Alapítvány, és megnéztem az eddigi győzteseket is. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy inkább a műszaki kutatókat részesítik előnyben, akik óriási ütemben publikálnak impakt faktoros (a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám szerk.) nemzetközi lapokban. Először úgy gondoltam, ezekkel nem tudom felvenni a versenyt a saját szociális témámmal, aztán mégis elküldtem az adataimat. 
- Hogy emlékszel a további eseményekre? 
- Előbb azt tudtam meg, hogy beválasztottak a legjobb 10 kutató közé. Gondoltam, hogy ezzel meg is állt az előrejutási lehetőségem. A legjobbak között olyan kutató is volt/van, aki Finnországban doktorált és a disszertációját rögtön ki is adta a Springer Verlag Kiadó. Nálunk ez elképzelhetetlen. A pszicho-onkologiai világkongresszuson vettem részt, amikor behívtak az alapítványtól interjúra, hogy kiválasszák a legjobb hatot. 
Az interjún kegyetlenek voltak. Nem olyan jellegű beszélgetésre kell gondolni, amire előre fel lehet készülni, hanem pl. publikációs etikáról kérdeztek. Viszont egyben megtisztelőnek éreztem, hogy pont ők kérdeznek. A zsűri elnöke Raluca Ioana van Staden volt, aki 2010-ben megkapta a legjobb női kutatónak járó díjat. Azt fedezte fel, hogy egy csepp vérből, hogyan lehet elektródákkal négy nagyon gyakori daganatnak a jelenlétét megállapítani. Akkora szenzációnak számít ez, hogy amíg sikerült szabadalmaztatnia a felfedezését, addigra már 10 kórházban alkalmazták is. 
- Miben különbözik ez az év egyetemi oktatója díjtól? Ha jól láttam, ebben a kategóriában is feltétel volt, hogy tartsd a kapcsolatot a diákokkal és egy egyetemi tanárnak nem kellene kutatnia is? 
- A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen - amely az országos listán a második helyet foglalja és ezzel kutató egyetemnek számít - kötelező módon kell tanítani, kutatni és gyakorlatban is kifejteni valamilyen tevékenységet, tehát a két terület között van átjárás, viszont a különbségek jelentősek. Az interjún arra is rákéredzetek, hogy hány fiatal kutató van a csoportomban. Én őszintén felvállaltam, hogy 4-5 diákkal dolgozom, mert soknak nincs meg az az alapképzettsége, amely a daganatos betegek esetében szükséges. 
Azt tudni kell, hogy a daganatos betegségekkel való munka klinikai terület, és ha az ember szakmailag nem elég felkészült, akkor nem igazán tud tevékenykedni. Ez a példa szerintem tisztázza a különbséget, a kutatónál kevésbé számított a fiatalokkal való munkája, inkább az nyomott a latban, hogy mit publikált. 
- Szerinted az esetedben mi győzte meg a zsűrit? Melyikre vagy a legbüszkébb? 
- Szerintem a legfontosabb, hogy idén New Yorkban az Oxford University Press kiadott egy tankönyvet a daganatos betegek ellátásáról, és ebben egy fejezetet én írtam. Szerintem fontos mérföldkő, hogy egy olyan tankönyvben kértek fel egy fejezetet megírni, amely jelenleg több mint 200 egyetemi könyvtárban elérhető és idén már a második kiadása is megjelent. Ez nagyon sokat nyomhatott a latba. 
- Láttam, hogy lehetett szavazni is. Az mennyiben számított az értékelésnél? 
- Az értékelésnél a szavazatok nem számítottak, kizárólag a zsűri döntött. Minden kategóriában megszavazták a legnépszerűbb jelöltet, ott számított, hogy mennyien voksoltak rád. Csak az átadás után tudtam meg, hogy az számított nagyon sokat az értékelésemnél, hogy egy új területen, és ami még nagyon fontos, egy szociális területet tevékenykedem. 
A bizottság szerette volna megerősíteni ezt a területet, felhívni rá a figyelmet. A zsűritagok nekem személyesen is elmondták, hogy nagyon fontos volt a döntés szempontjából, hogy szociális területtel foglalkozom. A harmadik hely teljesen reális. Egyszerűen nagyon erős volt a mezőny. Aki most megnyerte a kutató kategóriát, az Amerikában tanít, és évente több impakt faktoros publikációja van. 
- Egyetemi berkekben mennyire ismerik el a díjat? 
- Nehezem tudom megítélni, mert még csak a harmadik alkalommal osztották ki. Az elismerés a magyarországi Prima Primissima-díjhoz hasonlít. Ott is egy civil díjazásról van szó és ott is egy üzletember finanszírozz. Nagyjából hasonló a struktúrája is. Az lehet mértékadó, hogy nagyon sok kollégám rám szavazott, óriási szolidaritásban volt részem. Ezért is hiszem azt, hogy egyetemi berkekben nem lehet megkérdőjelezni a fontosságát. 
- Mennyiben segíti ez a díj a munkádat? 
- Ennél a díjnál sokkal többre lenne szükség. Az együttműködés az orvosi és a szociális területek között sokkal jobb kellene legyen, mert anélkül nem lehet a daganatos betegek életminőségén javítani. A számokon és az adatokon túl, amelyeket először publikáltam Romániában - mert nem is lehetett tudni, hogy mi van a daganatos betegekkel - kellenének szolgáltatások, egy biztos pont, amelyet a daganatos betegek hozzátartozói igénybe tudnak venni. 
Ellentétben azzal, amit a drogokkal kapcsolatban hiszek, hogy a politikára kell rátaposni, a daganatos témakörben a frontvonalba kell helyezni a túlélő daganatos betegeket. Olyan nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra, amelyet szakemberként csak időigényesen és a kapcsolatoktól függően tudnánk elérni. A betegek más stratégiákkal dolgoznak. Én emiatt általában szeretek a beteg szervezetekkel együttműködni, mert tudom, hogy ők fogják megváltoztatni a rendszert. 
- Az olvasók inkább a drogprevenciós előadásaidról ismerhetnek. Milyen inditatásból kezdtél el ezzel a témával foglalkozni? 
- Igaz, ebben a témában közszereplőként nem forogtam annyit, ezért is örülök most ennek a díjnak. Teljesen személyes az indíttatásom: ebből kezdtem el írni az államvizsgámat, hogy az önmagam problémáját is megoldjam. Úgy éreztem, muszáj erre választ kapnom. 
Így indultam és közben nagyon sok beteggel találkoztam, majd nagyon könnyen összefésülődött az én világnézetem és a betegek helyzete. A munkához nagyon jó alapot nyújtott, hogy református kollégiumot végeztem, és hogy imádom a filozófiát. Egzisztencialista filozófia nélkül nem lehet ezt a munkát végezni. Mindenki számára a daganatos betegség a koporsóval egyenlő, számomra nem. Lehetetlenség, hogy az ember pszichéje egész nap sírjon, és a halállal foglalkozzon. Az onkológián is kacagnak, pletykálnak, mindenfélét megbeszélnek az emberek és igényük van arra, hogy a lelki és praktikus igényeikkel foglalkozzanak. 
- Milyen az élet a díj után? 
- Most egyfajta nyomást érzek, mert jobban oda kell tennem magam, hogy folytatni tudjam. Minden dologban az a legnehezebb, hogy fenn tudj tartani egy bizonyos minőséget. Elkezdeni és újat mondani érdekes, nehéz és sokszor magányos, de igazából az a kihívás, hogy meg tudj maradni és valami olyat felmutatni, amiben vannak partnerek, és amivel változásokat tudsz elérni. Ilyen szempontból a díj jól esik, de mellékes. 
Gál László
Dégi L. Csaba könyve az Adatbankban: Dégi, L. Cs. (2010). A daganatos betegségek pszichoszociális elemzése. Elméleti bevezető segítőknek. Presa Universitară Clujeană — Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár
Transindex.ro

2012. június 19.

A jobboldal bukása
Miért van az, hogy amikor Romániában a baloldal (vagy az, amit baloldalnak hívunk) veszít a választásokon, ez rendszerint hajszálon múlik.
Amikor pedig a jobboldali erők szenvednek vereséget, hatalmas zuhanásnak, az ellenfél megkérdőjelezhetetlen győzelmének vagyunk tanúi. Az, ami most a helyhatósági választásokon történt (ez a jelenség erőteljesebbé válik majd az őszi parlamenti választásokon) a 2000 év változásaira emlékeztet, persze más szereplőkkel: a PSDR helyett most az USL áll a győztes dobogóján, az egykori CDR szerepét most a vesztes PDL tölti be, az egyre nagyobb támogatottságnak örvendő Dan Diaconescu pedig az egykori nagyromániás vezér, Vadim Tudornak felelne meg. 2004-ben a D. A. Szövetség nem nyerte meg a választásokat, mégis ő alakíthatott kormányt Traian Băsescu manőverei következtében, emlékezzünk csak a Konzervatív Párttal köttetett szövetségre, az úgynevezett „erkölcstelen megoldásra”. 2008-ban is a PDL néhány szavazattal kevesebbet kapott a PSD-nél, de megnyerte a választásokat, mivel a szavazatok eloszlásának következtében eggyel több parlamenti képviselője volt mint a szociáldemokratáknak. A felsoroláshoz kívánkozik Traian Băsescu szintén hajszálon múló győzelme 2004-ben és 2009-ben Năstase, illetve Geoană ellen. Iliescu, amikor nyert – 1992-ben és 2000-ben (hogy 1990-et ne is említsük) – legalább nagy előnnyel tette.
Sokan azt mondják, hogy a PDL mostani veresége a korrupciónak, a politikai klientúrának, gyanús alakok támogatásának köszönhető. Teljesen igaz. De ezek a „káros szenvedélyek” jellemezték a Năstase-kormányt is, sőt százszorta jobban. Miért váltottak ki ekkora vihart Boc korruptjai, miközben Năstase korruptjai semmi hasonló válaszreakciót nem produkáltak a Szociáldemokrata Párt ellen? Másfelől: Silviu Prigoană (a PDL bukaresti főpolgármester-jelöltje – szerk. megj.) valóban nem volt szerencsés választás. De vajon az USL-színekben induló Sorin Oprescu valóban annyira értékes jelölt volt, hogy megérdemelte a voksok háromszorosát? Prigoanáról elmondható, hogy biztosan azért „járta meg”, mivel Elena Udreának volt a „választottja”. De miféle elismerésre méltó tevékenységet tud felmutatni a sajtó által kétes személyként emlegetett Robert Negoiţă, hogy megérdemelje a PDL-s Liviu Negoitára leadott szavazatok kétszeresét, aki Bukarest 3. kerületének kedvelt polgármestere volt 8 évig? Igen, a szavazat – a városokban legalábbis – elsősorban politikai szavazat volt, Boc és Băsescu ellen voksolt a dühös lakosság. (Leszámítva Kolozsvárt.)
Minden kétséget kizáróan az a jelenség, amelyről az előbb beszéltem, kapcsolatban áll a ténnyel, hogy Romániában a reformok – annyi, amennyi volt, és olyan, amilyen volt – két hajtómotorral rendelkeztek, amelyek egymást kiegészítették. Egy belső, jobb oldali motor (a 90-es években ezt a Demokratikus Konvenció és Emil Constantinescu személyesítette meg, a 2000-es években pedig a D.A. Szövetség, a PDL és Traian Băsescu); a másik motor pedig a külső, ezt az IMF, illetve az Európai Unió jelentette. A baloldal vagy meglehetősen „konzervatív” álláspontra helyezkedett a reformok ügyében, vagy kisebb mértékben kötelezte el magát irántuk. A külső hajtóerőre nem lehetett hatása a választók véleményének, reakciójának, ám a belsőt bármikor le lehet lassítani vagy éppenséggel megállítani.
Az emberek többsége nehezen fogadja el a reformokat még akkor is, amikor ezekre nem egy általános válság miatt kerül sor, mint most. Ha azonban azt a benyomást is keltik, hogy a kormányon levők között túl sok a korrupt politikus, akiknek képmutatása elképesztő méreteket ölt, akkor a frusztráltság érzése a maximumra ugrik. Főleg a városi, képzettebb választópolgárok számára tűntek rosszabbaknak „Boc korrupt politikusai” „Năstase korrupt politikusainál”. Nem azért, mintha valóban rosszabbak lettek volna, hanem azért, mert Boctól és társaikról nem feltételeztek ilyen mértékű visszaéléseket. A hibákat mintha nagyítóval nézték volna (a hírtelevíziók közötti „odaadó” versenynek tulajdoníthatóan), a jó tulajdonságok pedig szinte láthatatlanokká váltak a bérek és bérpótlékok eltörlésével, illetve csökkentésével. Azok, akik kevesebb fizetést és nyugdíjat kaptak, akiknek a vállalkozása csődbe ment, akiknek hatalmas bankadósságot kell törleszteniük, akik munkanélkülivé váltak, azok dühösen Oprescura szavaztak, habár kéréseiket ő soha sem fogja megoldani. A többiek, akiknek jobb a felfogóképességük, vagy a fentebbi intézkedések kevésbé érintettek, elbátortalanodtak az egyre rosszabbul vezetett párt láttán, amely képtelenné vált – még a jelöltállításkor is – bizonyos erkölcsi és szakmai normák tiszteletben tartására. Ezért ez a kategória vagy nem ment el szavazni (hacsak nem Nicuşor Danra voksoltak), vagy Oprescura és az USL-ra ütötték a pecsétet, mert – valljuk be, túlzott – elvárásaikban csalódtak.
A baj az, hogy mindkét kategória veszít: az USL-re voksolók közül sokak számára a Ponta-Antonescu kormányzás sem tud elégtétellel szolgálni, a többiek pedig azt veszik majd észre, hogy túl sokba kerül nekik a „Ponta-féle korruptakkal” szembeni elnézésük. Ami pedig a reformokat illeti, ezek már nem szerepelnek a napirendi pontok között (habár egyeseket diszkrétebben, de folytatni kell a külső hajtóerő nyomására).
Andrei Cornea (revista22.ro) Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 13.

Vita a jogállamról: a romániai helyzetről tárgyaltak az Európai Parlamentben
Éles hangvételű felszólalások tarkította vitanapon foglalkozott tegnap délután az Európai Parlament a romániai jogállamiság helyzetével. A vitanapot – amelyen a felszólalók álláspontját párthovatartozásuk határozta meg – az elmúlt hónapokban a Traian Băsescu államfő leváltására rendezett népszavazás kapcsán kialakult politikai csatározás nyomán tartották meg.
Az ülésen először Viviane Reding európai uniós igazságügyi biztos, az Európai Bizottság (EB) alelnöke szólalt fel, kijelentve: Romániában a kormány az elmúlt hónapokban megkérdőjelezte a törvények uralmát és az igazságszolgáltatás függetlenségét, amelyek az EU alapvető értékei.
Az alkotmányos gyakorlattal szembemenve fogadtak el törvényeket és sürgősségi rendeleteket, a bírókat megpróbálta megfélemlíteni a politikum, ez pedig elfogadhatatlan, függetlenül attól, melyik oldalról jön. Ezért – mondta – a bizottság gyorsan reagált. Románia vállalta, hogy tiszteletben tartja a jogállamot. Néhány vállalását teljesítette, ám a referendum nem jelentette a politikai csata végét, ismét nyomást gyakoroltak a bírákra, hogy befolyásolják a népszavazás kimenetelét.
A referendum eredményének elfogadása ugyanakkor annak a jele, hogy véget érhetnek a politikai csatározások – mondta Reding. A helyzet ugyanakkor még mindig képlékeny – vélte. Leszögezte: nem minden vállalást teljesítettek, így az EB szoros figyelemmel követi a romániai fejleményeket. Közölte, a napokban tárgyalnak Băsescuval, Victor Ponta kormányfővel és Mona Pivniceru igazságügy-miniszterrel, majd év végén újabb jelentés készül arról, mennyire tartják tiszteletben a törvények uralmát.
„Illegitim” államfőtől „a többség zsarnokságáig”
A vita során Manfred Weber német néppárti képviselő kemény hangon bírálta a Ponta-kormány általa visszaélésnek nevezett lépéseit, Ioan-Mircea Paşcu román szocialista EP-honatya ugyanakkor úgy vélte, az alkotmánybíróság politikai szereplővé vált, és beleszólt a politikai eseményekbe. Hannes Swoboda, a szocialisták EP-frakcióvezetője Băsescu államfőt bírálta, és emlékeztetett: a népszavazáson 7,4 millióan a leváltására voksoltak. Őt viszont arra emlékeztették, hogy ez kevesebb, mint a névjegyzékben szereplő összes polgár 50 százaléka.
Graham Watson, a liberálisok és demokraták képviselője szerint a demokratikus parlamenti többség megpróbálta elmozdítani a visszaéléseiről ismert államfőt, és emlékeztetett Emil Constantinescu volt államfő tegnapi, Martin Schulz EP-elnöknek címzett levelére, amelyben illegitimnek nevezte Băsescu hatalmát. Bírálta a bizottságot, amiért megkövetelte a referendumon az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöböt. Cristian Preda PDL-s EP-honatya a többség zsarnokságáról beszélt – szerinte a kormány a gazdasági válságot politikai válsággal bővítette, amikor csupán három nap alatt leváltotta a házelnököket és az ombudsmant.
A PSD-s Cătălin Ivan szintén az érvényességi küszöböt rótta fel, valamint azt, hogy Reding parlamenti puccsnak nevezte a felfüggesztési akciót, azzal vádolva őt, hogy Băsescunak kampányol, és megsértette Románia szuverenitását. A PNL-s Norica Nicolai szintén Redinget bírálta, mondván: a kormány nem sértett alkotmányt, és ő is úgy vélte, hogy a biztos politikai alapon állt ki Băsescu mellett. Göncz Kinga MSZP-s képviselő szintén José Manuel Barrosót és Redinget bírálta, mondván: bár a román kormányfőt elmarasztalták, a magyar kormányt nem, amikor az – szerinte – korlátozta az alkotmánybíróság jogkörét, és átalakította a választási törvényt.
Monica Macovei PDL-s képviselő ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a főügyészség szerint a referendumon nagyarányú csalás történt. Viviane Reding végezetül olyan mechanizmus kidolgozására tett javaslatot, amely az összes uniós tagállam igazságügyi rendszerének monitorozását lehetővé tenné.
Barroso: megtámadták a jogállamot
A nap folyamán egyébként korábban, a délelőtti órákban José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió helyzetéről szóló beszédében kitért az egyes tagállamokban a jogállamot ért támadásokra. „Tiszteletben kell tartanunk az alapvető értékeket és a jogállamiságot. Az utóbbi hónapokban azt tapasztalhattuk, hogy egyes tagállamok merényletet követtek el ezen elv ellen, ám az Európai Bizottság azonnal reagált” – mondta Barroso, aki szerint a globalizáció kihívásaira adott válasznak a mélyebb integrációnak és a több demokráciának kell lennie, és hatékony eszközök szükségesek a jogállamiságot lábbal tipró országok ellen.
Az eseményekre reagált Victor Ponta román kormányfő is, aki nem vett részt a brüsszeli vitán. A miniszterelnök a tegnapi bukaresti kormányülés elején azt mondta a minisztereknek: ne aggódjanak amiatt, hogy az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) bepanaszolta a kormányt Brüsszelben és Strasbourg-ban, mivel egy „fanarióta” pártról van szó, amely, amíg kormányon volt, lopott és tönkretette az országot, most pedig abban reménykedik, hogy valaki „odakintről” ismét visszahelyezi a hatalomba.
(Strasbourgban tárgyalt Corlăţean
A Velencei Bizottság elnökével, Gianni Buquicchióval és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének első emberével, Jean-Claude Mignonnal tárgyalt szerdán este Strasbourgban Titus Corlăţean román külügyminiszter. A Buquicchióval folytatott megbeszélések során a közelmúltbeli romániai politikai fejleményekről esett szó, a román diplomácia vezetője pedig ismét megerősítette Románia elkötelezettségét az Európa Tanács jogi szaktestületével való szoros együttműködés mellett. A Mignonnal folytatott beszélgetésen Corlăţean kijelentette, a kormány elkötelezett a gazdasági és szociális célkitűzések megvalósításához szükséges politikai stabilitás megteremtése mellett. A román külügyminiszter az Európai Parlament szocialista elnökével, Martin Schulzcal is találkozott, aki közölte: támogatja Románia schengeni csatlakozását, amely az utóbbi hónapok politikai fejleményei nyomán Hollandia, Németország és Belgium ellenkezése miatt ismét halasztódik.)
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 22.

Román állami kitüntetések címeres gazembereknek
Csalók, közpénzek lenyúlói, hivatali visszaélésért, megvesztegetésért börtönbüntetésre ítéltek (így például a korrupció miatt öt évi börtönre ítélt Cătălin Voicu, az országos vasúttárság pénzeit saját céljaira felhasználó Mihail Necoliaciuc, az okirathamisító Valentin Hurduc, a szekus verőlegény, Vasile Ciolpan) – egyszóval címeres gazemberek kaptak fontos állami kitüntetéseket 1989 után.
Az „intézkedő" honatya
A Florin Costiniu volt bíró, továbbá a két kétes hírű üzletember, Costel Căşuneanu és Marius Locic társaságában csalás, okirathamisítás, hatalommal való visszaélés, megvesztegetés miatt már 2010-ben előzetes letartóztatásba helyezett Cătălin Voicut az igazságszolgáltatás öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. (Az ítélet azonban még nem végleges). A szenátor egyebek között 260 ezer eurót követelt és kapott Costel Căşuneanutól, 119 ezer eurót vett át Marius Locictól több, korrupció miatti ügycsomójuk „elintézéséért".
Cătălin Voicu számos fontos emberrel volt ugyanis kapcsolatban, akik „intézkedtek" felkérésére – természetesen ő maga is „fontos ügyeket" intézett el szükség esetén számukra. Kapcsolatai hosszú időkre nyúltak vissza, így például „jó embere" volt Ion Iliescu korábbi elnök bizalmi embere, a Védő-Őrző Szolgálat megalapítója, Dumitru Iliescu is.
Cătălin Voicu tényleges tiszt volt a kommunista rendszerben, majd 1989 után Ion Iliescu tábornoki rangra emelte, második mandátuma alkalmával elnöki tanácsosnak nevezte ki, a kormányőrség (SPP) képviselője volt a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban. Viorel Hrebenciuc 2004-ben képviselővé választatta, 2008-2012 között szenátor volt. Ion Iliescu államfő két alkalommal is kitüntette: egyszer a Katonai Érdemrend parancsnoki, majd lovagi fokozatát vehette át.
Az „évszázad hamisítója"
Hasonlóképpen magas kitüntetést vehetett át – és ugyancsak Ion Iliescu államfőtől – a „évszázad hamisítójának" nevezett Valentin Hurduc, aki a kommunista rendszer áldozatának nevezte magát (Ceauşescu ideje alatt börtönben ült). Állami javak megkárosítása, pénzhamisítás, bélyeghamisítás és közszállítási jegyek hamisítása miatt a Legfelsőbb Bíróság négy év börtönre ítélte. A Coresi nyomda alkalmazottját 1997-ben vették őrizetbe, amikor 10 ezer dollárért megpróbált áruba bocsátani 300 ezer, hamisított cigaretta-védjegyet.
Mindennek ellenére Ion Iliescu elnök 2003-ban a Hit Szolgálata nemzeti érdemrend III. fokozatával jutalmazta, „az 1988-1989 időszakában tanúsított rendkívüli bátorságáért és honpolgári szelleméért, a kommunista-ellenes Luneta című folyóirat kiadásáért". Ugyanakkor Hurduc volt az, aki 1997-ben felgyújtotta Bukarestben, az akkoriban még a Scânteia-háznak nevezett Szabad Sajtó Palotáját.
A kérdésre, miszerint tudta-e, hogy a friss kitüntetett éppen akkor szabadult ki a csalás miatt letöltött börtönbüntetésből, az államfő csak ennyit válaszolt: „Nem érdekel. Az életben mindenkinek lehetnek bajai, ám megvannak a maga érdemei".
Mihai Necolaiciuc több százmilliós összegeket sikkasztott az országos vasúttáraságtól, majd, amikor már érezte, szorulni kezd nyaka körül a hurok, akkor az Egyesült Államokba menekült, röviddel azelőtt, hogy a bukaresti 1. kerületi bíróság kiadta volna ellene az előzetes letartóztatási parancsot. Az Egyesült Államokban viszont letartóztatták – nem romániai bűncselekményei miatt, hanem azért, mert megszegte a bevándorlási törvényt. A román államnak nem kevés erőfeszítés árán sikerült hazahozatnia, ám idén januárban a bukaresti bíróság végleges határozattal kiengedte a börtönből.
A cárt – Necolaicuicot így nevezték az állami vasúttársaságnál tanúsított önkényeskedő magatartása miatt – 2000-ben, Anca Boagiu akkori közlekedési miniszter javaslatára Emil Constantinescu államfő kezéből átvehette az ország legmagasabb kitüntetését, a Románia Csillaga nemzeti érdemrend lovagi fokozatát.
Kommunista börtönigazgató, verőlegény
Magas kitüntetést kapott Vasile Ciolpan is, aki a kommunizmus idején a Gheorghiu Gheorghiu Dej börtönrendszerének alkalmazottja volt. 1950 és 1955 között ő volt a hírhedett máramarosszigeti börtön parancsnoka, egyike volt a legkeményebb verőlegényeknek. Emil Constantinescu elnök azonban minderről tudomást sem véve 1997-ben, október 25-én, a román hadsereg napja alkalmából az 1941-1945- A Második Világháború Emlékkeresztjét adományozta neki.
Az Ellenállás és a Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeumának igazgatója, Gheorghe Mihai Barlea ezt követően felhívta az államfő figyelmét Ciolpan múltjára, és másnap Constantinescu máris visszavonta a kitüntetést – ám az érmet a kitüntetett nem volt hajlandó visszaadni, így az 2002-ig, amikor is visszaadni kényszerült, nála maradt.
„Éremfosztás"
A második személy, akitől 1989 után magas rangú állami kitüntetést vontak vissza, Corneliu Vadim Tudor volt. Őt – ugyancsak Ion Iliescu elnök – tüntette ki Románia Csillaga lovagi fokozatával. A kitüntetést a Traian Basescu által a parlament előtt felolvasott, a romániai kommunizmust elítélő nyilatkozat idején okozott botránya miatt vonták vissza a Romániai Csillaga Érdemrendet, az adományozás Becsületbírósága, a Doina Cornea asszony által vezetett testület javaslatára. A határozat két hónapig állt Calin Popescu Tariceanu akkori miniszterelnök asztalán, majd ugyancsak 60 napig rostokol Traian Basescu államfőnél is, mígnem a kitüntetést megvonták a „néptribuntól".
Mindez végül is külső nyomásra történt: a korabeli amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rica helyettese, Daniel Fried, de az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Nicholas Taubman is szóvá tette Corneliu Vadim Tudor kitüntetését, amelynek nyomán egyébként a béke Nobel-díjas Elie Wiesel és a romániai származású, a holocausttal foglalkozó amerikai történész, Randolf R. Braham is visszaadta Ion Iliescutótól kapott korábbi kitüntetéseit.
Persze olyan eset is volt, hogy a megjutalmazott – nem is tudott kitüntetésétől. Állítólag így járt ad sógornője. Rodica Odobescu, aki a TAROM román országos légiszállíási vállalat vezérigazgatója volt, amikor Ion Iliescu államfőtől megkapta a Repüléstani Erény lovagi fokozatát. A sajtó felháborodására Odobescu kijelentette: senki nem értesítette őt a kitüntetésről, egyébként ünnepség sem volt, az érdemrend odaítélésének hírét csak akkor kapta meg, amikor az már megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Bogdán Tibor
Maszol.ro

2013. február 1.

Uszító bérencek
Józan magyar nem fecséreli idejét a bukaresti Antena 3 tévécsatornára. Nem, mert az a román média szennycsatornája, a magyarellenes uszítás országos bajnoka. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által nemrégiben a romániai politizálás rákfenéjének nevezett Dan Voiculescu bértollnokai semmitől se riadnak vissza, ha kenyéradójuk politikai céljainak sulykolásáról van szó.
Az államelnök felfüggesztését megelőző kampányban, a decemberi parlamenti választások előkészítésében a sáskahadként támadó tévés bérencek politikacsinálónak hitték magukat, s úgy is fókuszálták műsoraikat. Sajnos az egykori szekus médiabirodalma, éppen magyarellenessége okán, meglepően nagy nézettségnek örvend a románság körében.
A Ponta-kormány megszorító s a választási ígéreteket semmibe vevő intézkedéseinek ellensúlyozására, tompítására a csatorna ismét előrángatta az ilyen időkben e balkáni tájakon jól bevált fegyverét, az erdélyi magyarok okolását s vádolását minden rosszért, amiben a románoknak részük van, részük lesz. Január 29-én, kedden a Kovászna Megyei Tanács elnökét, Tamás Sándort hívták meg késő esti kiveséző műsorukba, melyben a csatorna habzó szájú munkatársai mellett a ’89-es fordulat utáni időszak első kormányfője, Petre Roman, illetve Emil Constantinescu államelnök főtanácsadója, Mugur Ciuvică is részt vett, s mindketten fülig érő mosolygással helyeseltek a háromszéki politikust megleckéztető honvédelmi miniszter, a Maros megyei tanácselnök, illetve a műsorvezető és neki alányaló kollégái orcátlan kirohanásainak.
Kár lenne az időt s a nyomdafestéket a minden valóságalapot nélkülöző vádak felsorolására fordítani. De azt el kell mondani, hogy Tamás Sándor egyetlen mondatát se tudta befejezni. Mert nem beszéli a román nyelvet a regátiak golyószórósan pattogó sebességével (a hivatalos nyelvet viszont helyesebben beszéli, mint a románok nagy hányada), óvodásokhoz méltó grimaszokkal gúnyolták ki.
Merész vállalkozás volt Tamás Sándor részéről, hogy belépett – még ha telefonos kapcsolás útján is – az oroszlánbarlangba. Érvelései, mint a falra hányt borsó, úgy peregtek le a mindent mindenkinél jobban tudó, s az ország területi integritását mindenáron védeni akaró „partnereiről”, akik, a beszélgetés vége felé, nem lévén más érvük, a politikus bajuszába is belekötöttek. A honfiúi felháborodásuk kiváltó oka a magyar politikus kijelentése, miszerint Székelyföld területi autonómiát akar. Ennél vadítóbb vörös posztó nincs is a világon az antennások szemében. Akiknek habzó szájú rendreutasításait a Ponta-kormány néhány politikusa is támogatta.
Nem tudom, Tamás Sándornak hány alkalommal volt dolga az Antena3-mal. A történtek után valószínűleg messze elkerüli őket. Ami érthető is, hisz semmi értelme megpróbálni bármiről is meggyőzni a szenátori mandátumával saját kénye-kedve szerint játszadozó médiamogul bérenceit. Akik veszélyes hangadók, s veszélyes játékot űznek: az erdélyi magyarok és Székelyföld ellen uszítanak, fenyegetnek, hangulatot keltenek. Az amúgy is puskaporos háromszéki hangulatot csak fokozza egy-egy ilyen kerekasztal. Nem csoda, hogy a székelyföldi románok erődemonstrációt kérnek, Tamás Sándor felelősségre vonását követelik.
Ennek kapcsán, s az említett adás miatt érzett felháborodásunk jeléül üzenjük Tamás Sándornak a Mezőség szórványából, hogy igaza a mienk is. És ha kell – akárcsak a Székely Mikó Kollégium melletti felvonulásunk alkalmával – akár Sepsiszentgyörgyön is kiállunk mellette.
Ferencz L. Imre, Bethlen
Krónika (Kolozsvár),

2013. március 8.

Békés autonómiatüntetésre készülnek, mintegy tízezer résztvevőre számítanak
Politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkit várnak a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre a szervezők, akik a rendezvény békés jellegét hangsúlyozták. Rendbontás nélküli, békében zajló, a demokrácia követelményeinek megfelelő autonómiatüntetésre számít a vasárnapi marosvásárhelyi esemény főszervezője, Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott: bár a szervezet és a hatóságok egyaránt felkészültek a lehető legrosszabbra, egyáltalán nem tart az egyesek által előrevetített 1990-es hangulat újjáéledésétől.A Vatra Românească vezetősége cáfolta, hogy ellentüntetést szervezne, és nyugalomra intett.
„Nem értem, egyesek miért hivatkoznak mindegyre 1990 márciusára, amikor rá hét évre, 1997 nyarán egy másik, ezúttal a megbékélést szolgáló eseménynek is a színhelye volt Marosvásárhely. Elfelejtették volna, hogy a város főterén ünnepélyes körülmények között több tízezer ember előtt találkozott Göncz Árpád magyar és Emil Constantinescu román államfő?” – tette fel a költői kérdést Izsák Balázs.
A sebek esetleges felszakításának gondolatát nemcsak a helyi és központi magyarellenes sajtó, illetve a Székelyföld önállósodását ellenző románok, hanem az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is felemlegette. Csütörtökön kiadott közleményében a szervezet ügyvezető elnöksége rámutat: „Marosvásárhely 23 éve frontváros: legnagyobb arányú és legbékésebb tömegmegmozdulásunk, a könyves-gyertyás tüntetés színhelye, majd az önérzetes, bátor helytállásé, hetek múlva pedig egy megfélemlített, felerősödött kisebbségi komplexusokkal küzdő, tömeges elvándorlást választó magyar közösség városa”. Mindemellett a szervezet új elnöke, Peti András nem kíván senkit lebeszélni a tüntetésen való részvételről, hiszen mint írja, „a politikai racionalitás mellett az érzelmi indíttatás is igen nagy jelentőséggel bír”.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete egyéni megfontolásra bízza tagjai részvételét vagy távolmaradását. Ennél sokkal határozottabbnak látszik Tamás Sándor, a szövetség háromszéki, illetve Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnöke, akik már hetekkel ezelőtt bejelentették, részt vesznek a megmozduláson. Valószínűleg ugyanezt az utat követi Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki a Facebook-oldalán kérdezte meg a választóktól, hogy részt vegyen-e a tüntetésen. Csütörtök estig a legtöbben pozitív választ adtak. Kérdésünkre, hogy miért egy közösségi oldalra beírt válaszok alapján hozza meg döntését, Borboly Csaba a Krónikának kifejtette: azt szeretné, ha végre Romániában is eljönne az az idő, amikor a politikus követi választói óhaját. „Ne csak azzal takarózzunk, hogy a legjobb belátásunk szerint teszszük a dolgunkat, és mindössze négyévente vagyunk kíváncsiak az emberek véleményére, hanem mindig is figyeljünk oda azokra, akiknek a pénzéből élünk” – fejtette ki Borboly.
Izsák Balázs lapunk érdeklődésére elmondta, azontúl, hogy örül egyes helyi és megyei RMDSZ-vezetők csatlakozásának, még boldogabb lett volna, ha a szónokok között Kelemen Hunort is köszöntheti. „Elbeszélgettem az RMDSZ elnökével, akinek személyes érveit elfogadom. Remélem, hogy a jövőben már itt lesz velünk” – nyilatkozta Izsák, hozzáfűzve, hogy az SZNT eltökélt célja hagyománnyá tenni a székely szabadság napját. Arra az újságírói felvetésre, hogyan fogadják a szervezők a Magyar Gárda vagy a Jobbik esetleges megjelenését a székely vértanúk emlékoszlopánál, Izsák Balázs elmondta: ők senkit nem igazoltathatnak a Postarét szomszédságában. Mint ismeretes, a hét elején a társszervező Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke, Biró Zsolt nemkívánatos személyeknek nevezte a szélsőséges szervezetek képviselőit.
„Ha azok, akik úgy érzik, hogy itt a helyük, nem önmaguk megmutatásáért csatlakoznak hozzánk, hanem a közösségi ügyeink melletti kiállás vezényli őket, akkor mindenképpen sikeres lehet a rendezvény” – szögezte le Izsák Balázs.
Biró: a létszám is fontos
Biró Zsolt csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, számos olyan visszajelzést kaptak, miszerint sokan politikai meggyőződésüktől függetlenül ott lesznek vasárnap Marosvásárhelyen. „Az autonómia nem lehet egy pártnak sem a sajátja, ehhez összefogás kell, és üdvözlök minden olyan RMDSZ-es vagy más szervezetbeli politikust, aki részt vesz a megmozduláson” – hangsúlyozta. A fekete márciusra utalva kijelentette: ma már nem lehet úgy megtéveszteni a vásárhelyi románságot, mint 23 évvel ezelőtt.
A szervezők mintegy tízezer személyt várnak a vasárnapi postaréti megmozdulásra. „A tüntetők létszáma is üzenetértékű lesz, ezzel üzenünk a román kormánynak és a világnak arról, hogy a Székelyföld sorsáról nem lehet az ott élők megkérdezése nélkül dönteni” – nyomatékosította Biró. A magyar pártok és szervezetek Kovászna és Hargita megyéből is számos buszt indítanak a rendezvényre, de magánúton is sokan készülnek Marosvásárhelyre. A megmozdulás öt órakor kezdődik a Postaréten, ahol ünnepi beszédek hangzanak el, majd koszorúzás lesz, innen a tömeg a Maros megyei prefektúra elé vonul. Itt este hét órakor az SZNT és a tüntetés társszervezőiből alkotott tíztagú delegáció egy petíciót nyújt át a prefektusnak, amit Victor Ponta miniszterelnöknek címeztek.
„Ebben állást foglalunk a régióátszervezés ellen. Ezek szerint a Székelyföld egy fel nem osztható egységes régió, és a székely népnek mindig volt önrendelkezése. Románia is aláírt egy nemzetközi egyezményt, mely szerint bármilyen adminisztratív változtatás előtt az illető régió véleményét kikérik. A petícióban azt is megfogalmazzuk, miszerint a régiókat nem kijelölni kell, hanem a meglévőket elismerni” – sorolta Biró Zsolt. Hozzátette: mindenkit arra kérnek, vigyen fáklyát vagy gyertyát magával, ezzel is jelképezve a tüntetés békés szándékát.
A vásárhelyi rendezvénnyel egy időben szimpátia-tüntetések szervezését jelezték Budapestről, Szolnokról, Keszthelyről, Sárospatakról, Londonból, Bécsből, New Yorkból, Los Angelesből, Hágából, Helsinkiből, Torontóból, Ottawából, Münchenből, Zürichből és Stockholmból is.
Nyugalmat akar a Vatra Românească
A Vatra Românească szélsőséges szervezet csütörtökön sajtótájékoztatón cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint ellentüntetést szervezne az autonómiamegmozdulással egy időben. Florin Oproiescu elnök elmondta, Marosvásárhely nem szabad újra az etnikumok közötti erőszak színtere legyen, „nyugalomra és egyensúlyra van szükség”. Meggyőződésének adott hangot, hogy a hatóságok mindent megtesznek az alkotmányos rend fenntartása érdekében. Ugyanakkor hangsúlyozta: tudatában kell lenni annak, hogy semmit sem lehet eldönteni Maros, Hargita és Kovászna megyére vonatkozóan anélkül, hogy figyelembe vennék az ott élő románok álláspontját.
Simon Eszter, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

2013. március 20.

Vérengzés Odesszában
Háborús múlt - Florin Iepan filmben szembesíti hazáját a románok által elkövetett népirtással
Létezett egy náci Románia, és ezzel az utókornak szembe kell néznie – véli Florin Iepan, akinek Odessza című filmjét a héten mutatták be a OneWorld elnevezésű bukaresti dokumentumfilm-fesztiválon.
A fiatal rendező műve várhatóan heves vitákat vált ki, hiszen a román társadalom – fél évszázados történelemmisztifikálás eredményeként – vagy tagadja a helyi holokausztot, vagy pedig mentséget keres a zsidók lemészárlásában részt vevő egykori román politikai és katonai vezetőknek. Többnyire azzal mentegetik az Antonescu-rezsimet, hogy ha történtek is atrocitások román területen, azok nem a románok, hanem a „megszálló” (valójában szövetséges) németek számlájára írandók.
Iepan dokumentumfilmjében mindenekelőtt ettől az illúziótól fosztja meg honfitársait: 1941-ben csaknem 23 ezer civilt, többségében zsidót mészárolt le a román hadsereg Odesszában, román fennhatóság alatt álló területen, román parancsra. Háromhavi ostrom után a román hadsereg 1941. október 16-án vonult be Odesszába. Hat nappal később levegőbe röpült a hadparancsnokság épülete, megölve vagy megsebesítve 135 román és német tisztet.
Az épület korábban a szovjet biztonsági szolgálat, az NKVD székhelye volt, vélhetőleg a menekülő szovjetek aknázták alá. Constantin Trestioreanu tábornok azonban a civil lakosságon vett elégtételt. Tucatjával akasztatta fel a „zsidókat és a kommunistákat” az utcán, még mielőtt táviratozott volna feletteseinek. A bukaresti válaszsürgöny után további retorziók következtek. Egy nap alatt mintegy ötezer „zsidót és kommunistát” akasztottak fel vagy lőttek agyon. 24-én Ion Antonescu marsall, román miniszterelnök utasította Nicolae Macici tábornokot, az új parancsnokot, hogy végeztesse ki az összes odesszai zsidót.
Még aznap mintegy 22 ezer zsidót raktárakba zárták, majd ezeket felgyújtották vagy felrobbantották. Aki menekülni próbált, lelőtték. A rendezőt személyes motiváció vezette a dokumentumfilm megalkotásakor. 2006-ban ugyanis saját bevallása szerint elkövette élete legnagyobb hibáját: részt vett a közszolgálati televízió Nagy románok című műsorában. A népszerű BBC-show, a Great Britons mintájára készült műsorban Adrian Cioronu történész, volt külügyminiszter társaságában amellett érvelt, hogy Antonescu marsall neve kerüljön a legnagyobb románok lajstromának az élére. Utólag tudta meg, hogy a 2006-ban még nagyszerű hazafinak és kommunistaellenes harcosnak tartott egykori kormányfő több mint 300 ezer civil, többségében romániai és ukrajnai zsidó és roma haláláért felelős.
– Valójában a náci Németország után a náci Románia felelős a legtöbb zsidó áldozatért – vallja ma Iepan, aki szerint ezzel a ténnyel honfitársainak is szembe kell nézniük. Ezért akarja elmesélni „minden egyes románnak” az odesszai mészárlás egyetlen túlélőjének a történetét. Két éve elvitte Bukarestbe Mihail Zaslavskit, akinek szülei és három testvére elevenen elégett az odesszai barakkokban. A mai aggastyán akkor 16 éves volt. Bukarestben a hivatalosságok és történészek egyszerűen nem vettek tudomást róla. „Majd máskor”, utasította el Emil Constantinescu exállamfő, amikor a rendező bemutatta neki a 86 éves túlélőt, és felvetette: itt volna az alkalom, hogy a román állam nevében bocsánatot kérjen.
Ez szintén szerepel a filmben. Megszólal az alkotásban az utca embere is, aki még csak nem is hallott arról, hogy Antonescu marsallnak köze lett volna Hitlerhez vagy a holokauszthoz. Iepan szerint az odesszai mészárlás nemcsak azért sötét folt Románia múltján, mert a második világháború egyik legnagyobb tömeggyilkossága volt, hanem azért is, mert azóta egyetlen román vezető sem vette magának a fáradságot, hogy az áldozatok emléke előtt tisztelegjen, vagy a múlttal való szembenézést bármilyen módon elősegítse. A rendező szerint már csak az a kérdés: készek-e a románok hetven év távlatából elgondolkodni az Odesszában történteken, miközben a jólét és a tolerancia Európájába igyekeznek?
Szőcs Levente, Bukarest
Népszabadság (Budapest)

2013. május 29.

Az anyanyelv jogát hangsúlyozta az UNESCO közgyűlési elnöke
A kulturális sokszínűség védelmének fontosságát és az anyanyelv megőrzésének jogát hangsúlyozta romániai látogatása során Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlésének elnöke, Magyarország UNESCO-nagykövete.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének tisztségviselője elmondta: egyrészt a kulturális diplomácia kihasználatlan lehetőségeiről szervezett bukaresti konferencián vett részt Emil Constantinescu volt államfő meghívására, másrészt a kulturális sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd védelméről tárgyalt a román kormány tagjaival.
Ötnapos látogatásán Bogyay Katalin a külügyi és kulturális tárca vezetőivel, illetve a parlament UNESCO-bizottságának tagjaival találkozott. Megbeszélésein egyebek között a romák oktatásának területén megvalósuló nemzetközi összefogásról és az épített örökség védelméről volt szó, s felkereste az épített világörökség részét képező bukovinai ortodox kolostorokat.
Mivel a veszélyeztetett nyelvek térképén a moldvai csángó-magyar nyelv is szerepel, kérésére a szervezők beiktatták programjába egy magyaróra megtekintését is a lészpedi román tannyelvű iskolában.
Bogyay Katalin rámutatott: Romániában a törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy ha valaki kéri, akkor az anyanyelvét is tanulhassa heti két-három órában az iskolában, de ennek a lehetőségnek a kiaknázásához a családra, a közösségre és a csángó-magyar egyesületre is szükség van.
„Vannak helyek, ahol nagyon sok regionális nyelv van, és meg kell kötni azt a kompromisszumot, hogy melyek azok a nyelvek, a hivatalos nyelvek, amelyen keresztül az emberek egymással szót tudnak érteni. Ugyanakkor mi azt is hangsúlyozzuk, hogy nagyon fontos megadni a jogot ahhoz, hogy minden ember a saját anyanyelvét megőrizze" - számolt be a román hatóságokkal folytatott tárgyalásairól az UNESCU közgyűlésének elnöke.
Bogyay Katalin hozzátette, megállapodott vendéglátóival abban, hogy Magyarország és Románia kölcsönösen támogatják egymást, hogy bekerüljenek az UNESO világörökségi, illetve szellemi kulturális örökségi bizottságába, az idei és a jövő évi választások alkalmával.
Krónika (Kolozsvár)

2013. július 12.

Tusványos mottói mentén: erdélyi magyarság-tükör
Közeledik „a mi időnk”, nemsokára újra benépesedik Tusnádfürdőn az Olt partja. A legrégebbi romániai nyári egyetem nem véletlenül vált a fiatalság legkedveltebb diáktáborává: kezdetek óta a művelődés, a társadalomkutatás, a politika és a szórakozás találkozási pontja volt. Szerepéről mindent elárul, ha végigolvassuk a rendezvény mottóit 1990-től napjainkig: a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tulajdonképpen egyfajta lázmérője a kommunizmus utáni romániai magyarságnak. Társadalmi, politikai, társadalom-politikai lázmérő, amely kimutatja, melyek voltak a 23 év legsúlyosabb betegségei. A diktatúrából a demokráciába való átmenettől egészen a mi időnkig fonjuk a tusványosi szálat, segítségünkre volt Bencze Tibor és Sándor Krisztina, korábbi főszervezők.
Akiknek nincs emlékük a kommunizmusról, azoknak valószínűleg arról sincs emlékük, hogy mi volt a nyári egyetem a bálványosfürdői első hét évben. Sőt, valószínűleg akad olyan, aki azon is meglepődik, hogy a mára „Tusnádfürdőhöz nőtt” fesztivál története nem az Olt partján kezdődött.
– A ’90-es években, amikor elkezdtük, a magyar–román párbeszéd egyik legfőbb helyszíne, alkalma volt a nyári egyetem – emlékezett vissza Bencze Tibor, aki a kezdetektől „része” a Tusványosnak, az ezredforduló előtti években főszervezője is volt a fesztiválnak. – Akkoriban három pillérre épült a szervezés: az anyaországra, az erdélyi magyarságra és a románságra.
Az első évek a diktatúrából való kilábalás, a „demokratizálódás” évei voltak. Ezt tükrözik a mottók is: Átmenet a diktatúrából a demokráciába (1990), Napforduló után (1991), Románia Kelet és Nyugat között (1993), A baloldali nosztalgia Közép- és Kelet-Európában (1994), Közös kihívások az átmenet során (1995), A posztkommunizmus nyomorúsága (1997). Az egymásra találás, az együttélés, az európaivá válás közös útkeresése nehezedett a három pillérre, majd éppen a Tusnádfürdőre való átköltözés után politikai fordulatok következtek – ezeket is nyilvánvalóan megüzenik a mottók.
Ami a jelmondatokból nem derül ki, arra Bencze Tibor hívta fel a figyelmünket:
– A ’90-es évek derekától a vége felé ez a háromlábú szék egyre sántább lett. Az Emil Constantinescu elnöksége előtt ellenzékben levő Román Demokratikus Konvenció egyre kevésbé érezte fontosnak a nyári egyetemet, és román szervező fél kikopott. Senki sem szorította ki őket, csak hatalmon már nem voltak annyira elhivatottak. Ez egyébként az RMDSZ-re is jellemző volt némileg a kormányba kerülése után.
A román fél csendes távozásával az erdélyi magyarság és az anyaországi magyarság közötti párbeszéd erősödött meg Tusnádfürdőn.
– Hozzájárult ehhez természetesen az is, hogy 1998-ban a Fidesz nyert Magyarországon, és az általuk képviselt új nemzetpolitika vált az elkövetkező évek nyári egyetemeinek a vezérfonalává. A Tusványos ennek a nemzetpolitikának vált az importőrévé – jegyezte meg Bencze Tibor.
Az első Orbán-kormány ideje alatt a polgári megerősödés műhelye volt a nyári egyetem: a mottók igazolják, hogy a kommunizmusból felocsúdva egyre inkább Európa felé tekint az erdélyi magyarság. Kelet-Közép-Európából Európa felé (1998); Közép-Európa? Kelet-Európa? Balkán? – regionalizmus és integráció (1999); Politikusok rövidnadrágban (2000); Tíz évvel a Napforduló után – kényszerek és lehetőségek (2001); A polgári kibontakozás Európában (2002).
Törésvonal áll be 2003-tól: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrejöttével új kihívások elé néz az erdélyi magyarság.
– Ettől az évtől kezdve sokkal nagyobb hangsúly tevődik az erdélyi magyarság „belpolitikájára”. Egyre nagyobb szakadék képződik az erdélyi magyar bal- és jobboldal között, következnek azok az évek, amikor Markó Béla minden évben meghívást kap, és végig kérdéses, hogy megjelenik-e – nyilatkozta Sándor Krisztina, aki 2008-tól négy éven át főszervezője a tábornak. A 2003-as mottó: Együtt vagy külön utakon – Integráció és nemzeti érdek.
Egy év múlva már az Európai Unió az egyik központi téma. 2005-ben ismét felugrik a lázmérő csíkja: Összetartozunk ?! – Az Európai Unió kihívásai és lehetőségei – utal a mottó a kettős tematikára. Egyik a december 5-re való reakció, a másik továbbra is az EU felé való kacsintás.
– Tusványos hetét mindig is arra szánták a szervezők, hogy valamennyi politikai nézőpont találkozhasson itt. Rendkívül fontos elvi kérdéseket fogalmazott meg, és éppen a kérdésfelvetés az egyik legfőbb erőssége a Tusványosnak. Ugyanakkor ajánlott is egyfajta választ, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a válaszok miatt első sorban a nemzeti liberális és a konzervatív érzelműeknek vált a kedvenc helyszínévé – mondta Sándor Krisztina.
Európa a központi téma 2006-ban és 2007-ben is: Így is lehet: Egy másik Románia, egy másik Magyarország, Vitán felül.
2008-ban gyökeres változás következik be: átveszi a főszervező szerepét a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), és elnöke, Sándor Krisztina. A mottó hosszú évek után először nem csak politikai: Más kép. És egyre „vidámabb” mottók jönnek: Húsz esztendőm hatalom (a 20., jubileumi kiadás jelmondata, 2009), Nyílt lapokkal (2010), Összenő, ami összetartozik (2011), Tusványos a világ közepe (2012), és eljutottunk A mi időnkig.
– Az idei mottó nagyban reflektál a Magyarország Unióban való helytállására, hiszen az utóbbi évben nagyon sok támadás érte Brüsszelből az Orbán-kormányt. De figyelmeztetés ez számunkra is az alkotmánymódosításhoz és a régióátszervezéshez hasonló fontos kérdések előtt, hogy itt és most kell cselekednünk – közölte Sándor Krisztina.
– Az utóbbi szűk 15 év sokkal több változást hozott, mint a diktatúra bukása utáni első 10 év. A kommunizmus jegyei még mindig visszaköszönnek olyan kérdésekben, mint például a tulajdon-visszaszolgáltatás vagy a szekus kérdés. De ma már nem annyira az elvárásokban való csalódás válsága, hanem az egész világot befolyásoló gazdasági válság, valamint a lelki válságunk okozza a legnagyobb fejtörést. Mivé lett az ember, mivé lettünk mi? Erre is választ keresnek a jelenkor tusványosai – fogalmazott Bencze Tibor.
A jelmondatok megfogalmazásakor – mint ahogy a MIT korábbi elnöke is megjegyezte – természetesen a figyelemfelkeltő jelleg is szerepet játszik. De így is jól tükrözik, hogy az erdélyi magyarság milyen főbb problémákkal ütközött a rendszerváltás után: önmeghatározás, a diktatúra levetkőzése és a demokrácia ruhájának a felöltése, az anyaországgal való együttműködés, az erdélyi magyar „többpártrendszer” kialakulása és hatásai, politikai bal és jobb közötti különbségek, európai integráció.
Még az idei Tusványos el sem kezdődött, de Sándor Krisztina szerint is borítékolható, hogy a következő évi nyári egyetem mottóját nehéz lesz megfogalmazni:
– Túl leszünk az EP-választásokon, megismerjük az EU 2014–2020-as támogatási időszakának a költségvetéseit, parlamenti választások lesznek Magyarországon, elnökválasztás lesz Romániában, napirenden az alkotmánymódosítás és a régióátszervezés – sorolta azokat a témákat, amelyek nélkül nem szervezhetnek jövőre Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort.
Egyelőre azonban ne ugorjunk nagyon előre. A legfontosabb tudnivaló: július 23. és 28. között vita, tudomány, művészet, szórakozás Tusnádfürdőn. Legyen a mi időnk!
Kovács Hont Imre
morfondir.ro
Erdély.ma

2013. augusztus 2.

A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

2013. augusztus 21.

Fodor Imre nem futamodott meg
Amikor magyarországi vendégek jönnek Fodor Imréhez, mindig elcsodálkoznak, hogy a csíksomlyói Fodor-ház tulajdonosa egyszerű tömbházlakásban éldegél Marosvásárhely központjában. Az egykori székely főváros utolsó magyar polgármestereként emlegetett Fodor Imrének azonban ez nem számít, szerinte az a fontos, hogy itthon maradjunk, és ne hagyjuk cserben a nemzetet. Ő pedig nem futamodott meg.
– Csíksomlyóról, méghozzá a Fodor-házból származik. Mit kapott ön attól a vidéktől?
– Ikertestvéremmel együtt úgy érezzük, adomány az élettől, hogy Csíksomlyón születtünk, s pont a Fodor-házban, és ott is nőttünk fel. Rengeteg szellemi és egyéb tudást, felfogást szedtünk össze 17 éves korunkig édesapánktól is, de nem csak. 17 éves korunkra kialakult egy olyan életszemléletünk, amelyen nem volt okunk változtatni később sem. Lehet nem jól van, de én most is ugyanúgy látom a világot, és ugyanazt találom fontosnak, mint 17 éves koromban. Akkor is minden reggel arra ébredtem, hogy azon gondolkodtam, hol rontottuk így el a sorsunkat.
– Mi mint erdélyi magyarok?
– Pontosan.
– Megtalálta a választ?
– Mindenképp a török idők alatti fogyás és az azután következő népességfeltöltődésnél kezdődött a baj. Abszolút hibásan történt, hogy mi befogadtunk nagyon sok idegen népességet, akik aztán ellenünk fordultak. Sohasem a minőséggel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Márton Áron püspök szerint a román anyák szerezték meg Erdélyt, s ebben igaza van. Átgondoltam azt is, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek segítenek bennünket. Első a hűség. Nem szerelmi, nem a politikai, hanem a népedhez való hűség. Nem lehet azzal megoldani semmit, hogy megfutamodom. Nem azt mondom, hogy könnyű itt maradni, de azt sem hiszem, hogy jobb élni máshol idegenként. Szerintem nem mindegy, hogy egy életnek milyen erkölcsi tartalma van, ha ezt itthon úgymond végigkínlódják, akkor tettek valamit a szüleikért, gyerekeikért, unokáikért. Ez az egyik fontos probléma, a másik az összefogás. Mert a politikában igaz, hogy aki mer az nyer, s egymást megesszük élve, de nem kisebbségi sorsban, úgy nem lehet csinálni. Én 2003-ig nagyon jó polgármesternek minősültem, de akkor a szatmári RMDSZ-kongresszuson kiálltam, és azt mondtam, hogy ez bűn, nem lehet megosztani kisebbségi sorsban a magyarságot, és hogy Tőkés Lászlóval bár nem könnyű, de lehet együttműködni. Attól a naptól én többet nem voltam jó polgármester, ugyanazért a dologért, amiért azelőtt agyba-főbe dicsértek, utána szidtak engem. A másik igen fontos probléma a kisebbségi létben a következetesség. Nem tudom, ki mennyire tudja, hogy mi magyarok kértük 1945-ben, hogy Észak-Erdélyt csatolják vissza Romániához. Utána azonban a Magyar Népi Szövetség lett a romániai magyarság vezető politikai ereje, és teljesen eladta a magyar igényeket. Fontos még a hit problémája, az egyházak sok mindenben segítettek, de nem eleget. Főleg az én egyházam.
– Visszatérve Csíksomlyóra, mi hozta el onnan?
– Somlyón nőttünk fel, oda is jártunk iskolába az ikertestvéremmel, aki egy életen keresztül segített mindenben és most is. 1957-ben azonban édesapámat letartóztatták, '58-ban 35 évi kényszermunkáéra ítélték mint az egyik erdélyi 56-os fővádlottat. Minket a testvéremmel a Bukaresti Műegyetemről kirúgtak ötödév végén emiatt. Vajdahunyadon dolgoztunk hengerművekben, aztán 1964-ben a politikai foglyokat hazaengedték, s akkor újrajárhattuk az ötödévet. Én szinte tíz évet éltem így Bukarestben. Az egyetem után elvittek egy bukaresti tervezőintézetbe, ahol automatizmussal foglalkoztam.
– Csíksomlyón azonban még ott a Fodor-ház, amely őrzi a család emlékét.
– Igen, mi visszakaptuk a Fodor-házat, de már azelőtt mind gondolkodtunk, hogy valami közösségi dolgot kéne csinálni belőle, így került bele a Csibész Alapítvány, s lett ifjúsági szálló belőle. A megnyitón mondták is, nem is az a legfontosabb, hogy ennek a családnak csak ez az egy ingatlanja volt, s azt is a köznek adta, hanem hogy ezzel példát mutatott a közösségnek.
– Önök járnak még Csíksomlyóra?
– Természetesen. Nekünk van egy szoba-konyhánk ott, de pünkösdkor, amikor nekünk is legjobban kellene, nagy szeretettel mindig el-el kérik. Amikor azonban én viszem az embereket oda, akkor mondom is, hogy úgy aludjon ebben az ágyban, hogy ebben Tőkés László, Kövér László, most pünkösdkor pedig Áder János aludt.
– Csíksomlyón már nincsenek Fodorok?
– Nincsenek. Van 17 halott a temetőben.
– S hogy került Marosvásárhelyre?
– El kellett jönnöm Bukarestből, mert megriadtam, hogy Bukarestben fogom végigélni az életem. Kérdezték is tőlem, hogy tudtam otthagyni Bukarestet, de hát édesapám Budapestet, édesanyám Berlint hagyta ott Erdélyért, miért ne hagyhattam volna én ott Bukarestet. Marosvásárhelyen '67-ben a vegyi kombinát automatizálási részlegén kezdtem el dolgozni, nyugdíjazásomig ott voltam, 1995-ig. A rendszerváltás után az első dolog pedig amivel, foglalkoztam az Outward Bound volt, én hoztam Romániába, majd megvettük Szovátán az istállókat és kiépítettük.
– Akkor önt a sport is érdekli...
– Hát az egész családot, de főként a feleségemet, sok díjat is nyert, versenyszerűen sízett. Ő mindig, most is sportos. Mind az öt unokája, még a kicsi négyéves is tud már úszni. Ilyen értelemben igenis sportos életet éltünk. Mert két gyerekünk és öt unokánk van, ez mind a legfontosabb abból, amit eddig mondtam.
– Hogy jött képbe a polgármesterség?
– Ez úgy jött, hogy voltak németországi kapcsolataim, hoztam mindenféle támogatást, ezeket bonyolítottam, amikor megyei tanácsosnak javasoltak. Utána több polgármesterjelöltet állítottak, és egy előválasztáson titkos szavazással döntötték el, hogy én leszek a jelölt, meg is nyertem a választásokat.
– Emlékszik azokra az első polgármesteri napokra?
– Az első napokban még nem is voltam tudatában annak, hogy mennyire fontos ez a tisztség, aztán ráébredtem. Ami nagyon érdekes volt, akármennyit dolgoztam, azt az érzést, hogy fáradt vagyok, azalatt a négy év alatt nem éreztem. Mintha a Jóisten betett volna valamilyen rakétát, és közben nagyon örvendtem, hogy csinálhatom ezt. Én, akit a társadalom a szélére nyomott az édesapám pere miatt, csinálhatom ezt, és akkor idejön Göncz Árpád és Emil Constantinescu, a román és magyar államelnök, és én fogadom őket. Göncz Árpáddal amikor találkoztam, rám nézett, és azt mondta: „nem ismerlek, de tudom, hogy ki vagy, légy szíves állj ide mellém, és két-három napot maradj mellettem”. Így kísérgettem én őt, Göncz Árpáddal együtt koszorúztunk a Székely vértanúknál is, amikor koszorúval a kezünkben meghajoltunk, csendben azt kérdezte: vajon édesapád lát most bennünket? Most is elérzékenyülök.
– Mit sikerült elérni az alatt a négy év alatt?
– Néhány dolgot csak sikerült csinálnunk. Az egyik az, hogy az európai uniós előcsatlakozás alatt uniós tőkéből kaptunk 27 millió eurót, amellyel korszerűsítettük az ívóvíztermelést és a szennyvízfeldolgozást. A másik volt a Gedeon Richter privatizálása. Másik nagyon fontos dolog a kétnyelvűség volt, megesett, hogy szombat este 11-kor hívtam fel magyar cégtulajdonosokat, hogy a cégtáblájuk miért csak egynyelvű. Akkoriban építettük ki a különböző testvérvárosi kapcsolatokat is.
– A Vásárhelyi Napok is az ön nevéhez kapcsolódnak.
– Igen, most megint kezdeményezik, hogy Mátyás király kiváltságlevelére hivatkozva szervezik a forgatagot. Emlékszem, mi Tonk Sándorral néztük, mi lenne az, ami régi és minden szempontból megfelel, hogy ahhoz kapcsoljuk a városnapokat. Akkor találtuk Mátyás király 1482-béli kiváltságlevelét. Elmentem Pál-Antal Sándorhoz, s ő megmutatta a kiváltságlevelet eredetiben, én úgy megvoltam illetődve.
– Ön szerint, mi lett a Vásárhelyi Napokból?
– Ezért csak mi vagyunk a hibásak. Miért táncoltunk vissza a napokat illetően?
– Emlékszik-e, milyen volt a második választási kampány, és milyen volt elveszíteni azt?
– Közvetlenül a választások előtt egy ilyen abszolút takony hatalmi harc miatt leváltották Kincses Elődöt mint megyei RMDSZ-titkárt, s helyébe tették Kelemen Atillát. Tudniillik Kincses Előd már akkor is a nemzeti vonalat képviselte, és szervezett egy belső szavazást, hogy milyen sorrendben induljanak a városi tanácsosjelöltek. Arra a szavazásra nem mentek el elegen, de neki az volt a véleménye, hogy a semminél mégis több az, amit ők ott kifejeztek. Ezért azonban Kincsest lemondatták, ami nagyon negatívan befolyásolta az embereket. Így is 168 szavazaton múlott, hogy elveszítettem a választásokat. Sokan pedig, hogy nagyon jól szavazzanak, a tulipánra akarták ütni a pecsétet, s így kikandikált egy milliméter mondjuk a pecsétéből, ami ugye érvénytelennek számított. 1800 szavazat veszett el így.
– Ez azt jelenti, hogy ön nem is kellett volna elveszítse a választásokat...
– Persze, hogy nem. Tudja, ebbe bele lehet betegedni. A poklok poklát éltem, s tán még ma is azt élem. Persze erre azt mondják, hogy aki nagystílű, az továbblép. Én is sok érdekességet csináltam, de továbbra sem könnyű elviselni.
– Sokan Vásárhely utolsó magyar polgármesterének is nevezik önt, a kifejezésben pedig benne van egy lemondás is, hogy nincs már esély visszanyerni a városvezetést. Hisz még abban, hogy lehet magyar polgármestere a városnak?
– Nehéz kérdés ez, de azóta megváltozott a választási törvény, elég az egyszerű többség is. Ha az én időmben lett volna ilyen választási törvény, biztos nem veszítek.
– Mivel foglalkozik manapság?
– Unokákkal, családdal vagyok, s megírom az akkoriban történeteket. Már elkezdtem, minden benne lesz, és mindenki név szerint. Októberben pedig elmegyek a székelyek nagy menetelésére.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

2013. november 22.

Eckstein: azok is ítélkeztek Tőkés ügyében, akiktől hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést
Traian Băsescut sok mindennel vádolták már, de azzal, hogy nem tud gyors döntéseket hozni, tudtommal, soha - írja Facebook-oldalán Eckstein-Kovács Péter volt elnöki tanácsadó annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak találta a kitüntetésre Tőkés Lászlót, és annak visszavonását kéri, Traian Băsescu államfő pedig úgy nyilatkozott, hogy óvatosan akarja kezelni a kérdést.
A volt RMDSZ-es szenátor bejegyzésében felidézi, hogy "amikor 2009 őszén jeleztem, hogy az év decemberében 20 éves évfordulója lesz a forradalomnak/felkelésnek/rendszerváltó eseményeknek, és méltányos lenne Tőkés László szerepét egy állami kitüntetéssel elismerni, percig se habozott (Băsescu - a szerk. megj.): „Románia Csillagát adom neki”- mondta".
A politikus emlékeztet, hogy a Csillag Románia legjelentősebb állami kitüntetése, amelynek a legmagasabb fokozatát jelenleg csak ketten birtokolják: Teoctist Pátriárka (post mortem) és Mugur Isărescu. Eckstein-Kovács a korábbi államfők hozzáállását is értékeli: "Ion Iliescutól, bár ő volt Tőkés László kiállásának legfőbb haszonélvezője, valahogy nem várta el az ember, hogy kitüntesse Tőkést, mentségére szolgálhat, hogy bár sokáig volt elnök, mindazidő alatt nem adódott kerek évforduló. Emil Constantinescu már sáros ebben: nem vállalta be Tőkést, megkérdőjelezhetetlen szerepe dacára. Gondolom, félt a reakcióktól. Utólag nézve ez indokolatlan volt. Mikor végül Tőkés Lászlót kitüntették, nem kísérte semmiféle lejárató sajtókampány".
A mostani fejlemények kapcsán az RMDSZ-es politikus annak a véleményének ad hangot, hogy azok közül, akik az érdemrend megvonását kérik, többen maguk sem lennének már rá jogosultak:
"Aztán jött 2013 és egy EP képviselőnő (Gabriela Crețu) kérte a kitüntetés visszavonását. Nosza csatlakozott hozzá vagy tíz PSD-s csillagtulajdonos, köztük olyanok is, akiket jogerősen elítéltek, ám akiktől ezért hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést. (N.b. a „nemzet öngyilkosától”, Adrian Năstasetől sem vették el a ma napig a kitüntetést, pedig a törvény egyértelmű: akit jogerősen elítélnek, attól vissza kell venni a csillagot.) Victor Ponta miniszterelnök is támogatta a visszavonás kezdeményezését. Felállt a becsületbíróság, amelyik javasolhatja a kitüntetés megvonását vagy megtartását. A szavazatokat Corina Creţu (a feljelentő) számolta meg. A 7 tagú becsületbíróság 2 tagja korábban aláírta a feljelentést, 4 tagja pedig aktív PSD politikus. Számomra ilyen körülmények közt nem volt meglepetés a kitüntetés megvonásának az ajánlása" - fejtette ki Eckstein-Kovács.
"A foci most Traian Băsescu térfelén pattog, ő hozza a döntést. Hogy milyen morál uralkodik a politikai és/vagy intellektuális elitben (a Románia Csillaga kitüntetettjei, az elismerés szándéka szerint a maguk területén kitűnőségek kell, hogy legyenek), jelzésértékű. Remélem, hogy akár Traian Băsescué, akár a bíróságé az utolsó szó, nem fogunk csalódni" - zárja bejegyzését a politikus. (hírszerk.)
Transindex.ro

2013. december 12.

Újjászületés fagyban
A megújulni képtelen szervezetek bukásra vannak ítélve, bármilyen magasztos célt tűztek zászlajukra. Az agonizálást csak úgy kerülhetik el, ha programjaikat és eszközeiket a folyamatosan változó körülményekhez igazítják. És nem feledkeznek meg az arculatfrissítésről, a csatározásokban erodálódott, netán hitelt vesztett vezetőik visszaléptetéséről. Az erdélyi magyarság politikai központja az elmúlt két évtizedben Marosvásárhely volt. A román nacionalizmusra válaszképpen itt fogalmazódott meg legmarkánsabban, már a fordulat utáni első napoktól, a jogainkért való küzdelem szükségessége. A gyertyás-könyves tüntetésen és a márciusi ellenállás napjaiban itt volt a legnagyobb támogatottsága az újonnan létrejött demokratikus szövetségnek. Ezzel a kezdeti indíttatással élve látszólag a szervezet országos politikai hatalmi központjává vált a város. Mi sem jelképezte ezt jobban, mint a magyar és román köztársasági elnökök – Göncz Árpád és Emil Constantinescu – itteni találkozója. És ez a város adta az egyetlen magyar miniszterelnök-helyettest a román kormányban és minisztereket. Akiket a többségi média is sikeresnek minősített. De úgy tűnik, az utóbbi években a legnagyobb magyar közösség tért vesztett nemcsak a románsággal szemben, hanem az RMDSZ-en belül is. Sokan a szövetségi elnökség átadásával magyarázzák ezt. Mások a székelyföldi kis tigrisek féktelen hatalomvágyának számlájára írják. Az eddigi teljesítménnyel elégedetlenek – a polgármesteri szék, egy szenátori hely, a város és a megye vezetésének elvesztése – a bekövesedett helyi struktúrát vádolják, valamint az évtizednyi marakodást a városi és megyei szervezet között. Feltételezhetően részben mindenkinek igaza van, de ennél is fontosabb, hogy mikortól lesz érezhető a megfiatalított városi és megyei szervezet ténykedése. Dicséretes, hogy a többi magyar szervezettel összefogva sikeres Forgatagot szerveztek, de a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat – a román megyevezetés gáncsoskodó, múltfoglaló ténykedése miatt – sok keserű pillanatot okozott. Nem ártana, ha az RMDSZ megyei szervezetének mai küldöttgyűlésén őszinte helyzetelemzést tartanának. A napirenden szereplő alapszabály-módosítást a hatékonyabb működés szellemében eszközölnék. A közelgő európai parlamenti képviselőjelölt állításánál a helyi érdeket tartanák szem előtt. Miért ne lehetne marosvásárhelyi jelölt, amikor Vincze Lóránt személyében nemcsak brüsszeli, de európai kisebbségvédelmi tapasztalatokkal rendelkező fiatal politikust támogathatnának. Ilyen apró lépésekkel – a szövetségi politikai alelnök mellett – talán lassan visszaszerezhető lenne az elvesztett országos pozíciónk. Hisz még mindig a legnagyobb magyar közösség vagyunk. Élnünk kell hatalmunkkal!
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 23.

„Eltérített” forradalom
Miközben szombaton este egy bukaresti tüntetésen több mint ezren követelték a kormány lemondását, és Ion Iliescut, a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Nemzeti Megmentési Front (FSN) egykori vezetőjét, volt államfőt szidták, egy, a forradalom évfordulója alkalmából megrendezett délutáni bukaresti megemlékezésen forradalmárok egy csoportja azt üzente: az 1989-es forradalmat eltérítették, és Ion Iliescu tudja, ez hogyan történt.
Kormányellenes tüntetés a forradalom évfordulója alkalmából szombaton Bukarestben
Az Egyetem téren abból az alkalomból rendeztek koszorúzást, hogy 24 évvel ezelőtt december 21-én terjedt át a román fővárosra a Temesváron öt nappal korábban kirobbant kommunistaellenes népfelkelés, a karhatalom pedig Bukarestben és több erdélyi nagyvárosban a rendszer ellen tüntető tömegbe lőtt.
A védelmi minisztérium által rendezett hivatalos ünnepségen egy katonai díszszázad koszorúzott: ezt a megemlékezést zavarta meg az egykori forradalmárok száz fős tüntető csoportja. „Ne misztifikáljátok a történelmet, Iliescut kérdezzétek, ki térítette el a forradalmat, ki felelős az áldozatokért” – volt olvasható a megemlékezésen az egykori forradalmárok egyik molinóján. Egy másik felirat az 1989 óta színre lépett politikustársadalom átvilágítását sürgette.
Szombaton este mintegy ezren tüntettek a forradalom évfordulója alkalmából Bukarest belvárosában a kormány, a verespataki aranybányaprojekt és a palagáz-kitermelés ellen. Az egyik közösségi hálón szervezett, hatósági engedély nélküli megmozdulás szervezői az Egyetem téren gyülekeztek, majd miután megemlékeztek az 1989-es forradalom áldozatairól, a kormányszékház elé vonultak.
Közben a kormány és Ion Iliescu ellenes jelszavakat skandáltak. Az egyik tüntető szerint Victor Ponta Ion Iliescu gyermeke, akit Adrian Năstaséval nemzett. Egy nyilatkozat is kering az interneten, amelyen a szervezők a kormány és az államfő lemondását, valamint a büntető törvénykönyv azon módosításának eltörlését követelik, amely megnehezíti, hogy a korrupcióellenes szervek eljárjanak a honatyák ellen. A megmozduláson megjelent Mihail Neamţu, az ellenzéki Új Köztársaság párt elnöke is, a tüntetők azonban elkergették, mondván: politikusoknak nincs keresnivalójuk közöttük.
A forradalmárok elégedetlensége kedvezményeik eltörlésével is összefüggésbe hozható. Az illetékes államtitkárság szerint 22 ezer embernek van forradalmár-igazolványa Romániában, de 2011 óta közülük már csak hatezren kapnak állami juttatásokat: az áldozatok hozzátartozói, a sebesültek és azok, akiket Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor elmenekülése előtt bebörtönöztek. Korábban viszont minden olyan személynek anyagi természetű kiváltságokat biztosítottak, aki három tanúval igazolta a harcokban szerzett érdemeit.
Az Iliescu-rezsim politikai ellenfelei szerint a FSN azért adott haszonlesők ezreinek kedvezményeket, hogy a valódi rendszerváltókat lejárassa.
Mint ismeretes, 1989 decemberében 1100 embert lőttek agyon országszerte, közülük 940-et Ceausescu letartóztatása után. A diktátor kivégzését követően még napokig tartott a lövöldözés, több helyütt rejtélyes mesterlövészek rendeztek vérfürdőt, de kilétükre azóta sem derült fény. Ezért olyan városok is tele vannak hősökkel, ahol az emberek a diktátor menekülése után, a televízióból értesültek arról, hogy forradalom van.
Emil Constantinescu, a forradalom utáni Románia első jobboldali államfője (1996-2000) ezt az új hatalom diverziójának nevezte: szerinte a népfelkelést eltérítő új vezetőknek szükségük volt egy ellenségre, akinek legyőzésével igazolhatták a Nemzeti Megmentési Front legitimitását.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

2014. július 17.

Felmérés: Ceaușescu Románia legjobb elnöke volt
Az ország eddigi legjobb elnökének tekintik a romániaiak Nicolae Ceaușescu kivégzett diktátort – derül ki az INSCOP felméréséből, amelyet az Agerpres idézett csütörtökön.
A közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 24,7 százaléka értékeli úgy, hogy a volt kommunista pártfőtitkár és köztársasági elnök Románia eddigi legjobb államfője volt. A második helyen Ion Iliescu (19,1 százalék), a harmadikon Traian Băsescu (14,2), az utolsó helyen pedig Emil Constantinescu (9,7) áll.
A válaszadók 23,9 százaléka szerint a felsoroltak egyike sem méltó az államfői tisztségre. A felmérés 1055 felnőtt személy megkérdezésével készült, a hibaküszöb 3 százalékos.
maszol.ro

2014. július 21.

A hatalom fogságában az RMDSZ
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke július 11-én bejelentette: a bukaresti kormánykoalíción belül kialakult vita miatt lemond kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, az RMDSZ viszont tagja marad a román kormánynak.
A feszültség oka, hogy Románia az RMDSZ-szel szemben lépett be a Minority SafePack nevű, kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről szóló luxemburgi perbe, jóllehet a javaslatcsomag egyik kezdeményezője Kelemen Hunor volt. A politikus hétfőn közölte, hogy augusztus elsejei hatállyal mond le a bukaresti kormányban betöltött miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségéről.
A magyar érdekképviselet már több ízben vállalt szerepet a román végrehajtó hatalomban. Az 1989-es forradalom napjaiban alakult RMDSZ történetében 1996-ban váltotta fel az addigi ellenzéki politizálást a hatalommal való párbeszéden alapuló politika.
A szövetség Emil Constantinescu államfővé választása után lépett be – a Demokratikus Konvenció (CDR) és a későbbi Demokrata Párt (PD) mellett – a Victor Ciorbea vezette jobbközép kormányba. A CDR körül szerveződött koalíciós kabinet a Ion Iliescu addigi államfő által alapított politikai erő – a későbbi Szociáldemokrata Párt (PSD) – kormányát váltotta, amely szélsőbaloldali és nacionalista pártok támogatásával vezette az országot.
Az RMDSZ a turisztikai (Birtalan Ákos) és kisebbségügyi miniszteri (Tokay György) tisztséget kapta meg a Ciorbea-kabinetben. A miniszterelnök-csere után az RMDSZ-nek egészségügyi (Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor) és kisebbségügyi (Eckstein-Kovács Péter) minisztere volt a Radu Vasile vezette kormányban.
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását kezdetek óta bírálta a Tőkés László akkori tiszteletbeli elnök körül felsorakozó belső ellenzék, amely a belső önrendelkezés (autonómia) programjának háttérbe szorítását és a román kisebbségpolitika – általuk érdemtelennek minősített – külföldi legitimálását sérelmezte.
A szövetségben azonban többségbe került az a Markó Béla elnök által megjelenített áramlat, amely a román pártok partnerségét keresve, lépésről lépésre próbált eredményeket elérni az erdélyi magyarság számára. Ez a szemléleti vita vezetett végül ahhoz, hogy Tőkés László és hívei 2003-tól az RMDSZ-en kívül kezdtek politikai építkezésbe.
Krónika (Kolozsvár)

2014. július 22.

Nosztalgia az alapítók gyűrűjében
Az 1990. július 21–29. között Átmenet a diktatúrából a demokráciába jelmondattal megszervezett első Bálványosi Nyári Szabadegyetem helyszínén, a bálványosi kemping területén 2009-ben állított életfa megkoszorúzásával vette kezdetét a jubiláló, 25. kiadásához érkezett tusványosi rendezvénysorozat nulladik napja.
A koszorúzáson áldást mondott Sánta Imre bikfalvi református lelkész és Gergely István (Tiszti), majd a megjelentek közösen elénekeltek a Himnuszt és a Székely himnuszt. Az emlékfa koszorúzását követően a negyedszázados bálványosi folyamat során írt történelem képei elevenedtek meg a Grand Hotel Bálványos teraszát zsúfolásig töltött közönség előtt: vetítésre került a 25. Tusványos című film.
Magas szintű politikai csúcstalálkozók helyszíne
Az 1997. július 21-étől Bálványosról Tusnádfürdőre költözött szabadegyetem az új évezred hajnalán bővült ki a diáktáborral – ami a múló évek során „önmagát ösztönözve” Erdély egyik leghangsúlyosabb, magyarságot megszólító fesztiváljává nőtte ki magát – emelték ki a képsorokban. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem gyökerei a kommunizmus éveibe nyúlnak vissza – ekkor a későbbi szervezők ugyan még csak álmodtak a demokrácia eljöveteléről, de már kikristályosodott az igény egy, a magyarokat összefogó, az őket érintő aktuálpolitikai témákat boncolgató előadások megszervezésére, a magyar-román párbeszéd elindításának fontosságára. A film felidézte az alapítók emlékeit, a fiatalok varázsolta felszabadult hangulatot és a szabadidős programokkal és szórakozási lehetőséggel járó látogatószám-emelkedést.
A szabadegyetem és diáktábor sokáig a magyar és román politikusok találkozójának helyszínéül is szolgált, hiszen a főelőadásokon a magyarországi és erdélyi magyar vezetők mellett felszólalt Emil Constantinescu egykori és Traian Băsescu jelenlegi román államfő is.
Betöltésre váró űr
Egy fél évszázados kommunizmus okozta hatalmas űr állt a háttérben, ami az erdélyi magyar értelmiségieket arra ösztönözte, hogy megalkossák a szabadegyetemet. David Campanale, a BBC világhíradójának tudósítója volt az, aki kívülállóként látott rá az akkori körülményekre – ismertette a hallgatósággal a Történelmet írtunk című, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítóinak jelenlétében lebonyolított előadás moderátora, Maksay Ágnes.
David Campanale a baráti hangulatú nosztalgiabeszélgetésen kérdéssel indította beszédét: mire gondoltunk akkor, 1989 decemberének végén? „Arra, hogy jó együtt lenni, együtt ünnepelni, ugyanakkor meghallgatni a különböző álláspontokat, vitafórumot szervezni, letenni a tolerancia alapköveit” – adta is meg a választ a BBC tudósítója, alapító.
Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, a bálványosi rendezvény ötletgazdája úgy emlékezett vissza, hogy '89 december 27-ére virradóra „megváltották a világot”. „Egy tömbházlakásban beszélgettünk, ami odáig fejlődött, hogy megalakult a szabadegyetem ötlete. Úgy éreztük, megváltottuk a világot. Óriási energia volt bennünk, negyvenen azon gondolkodtunk, hogy megtaláljuk a módot magunk kifejezésére”.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hozzátette, a helyszínválasztás Török Sándort dicséri, „aki lokálpatriótaként úgy vélekedett, a legjobb helyszín a szabadegyetemhez Bálványoson lenne”. „Én ugyan nem voltam jelen a kézdivásárhelyi megbeszélésen, de ott voltam '90 januárjában, amikor Partiumba látogattak a székelyek és beszélgettünk az elképzeléseikről” – idézte fel Toró T. Tibor. Szabó Miklós budapesti orvos, alapító humorosan jegyezte meg: akkor, a kommunizmus alkonyán még mindannyian laikusok voltak, olyan fiatalok, akik csak teoretikusai a szabadságnak. „Nem is igazán tudtuk, hogy mi a demokrácia” – fűzte hozzá.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke 1990 márciusának marosvásárhelyi eseményeiről is beszélt a publikumnak. „Erdélyt a kommunizmusban is a multikulturalitás jellemezte, együtt vártuk a diktatúra bukását. Azt sokan elfelejtik, hogy a magyaroroszágiak jöttek először segíteni a változást követően” – emelte ki. „1990 márciusában tehetetlenül figyeltük, ahogyan a Szekuritáté megmaradt erői erőszakkal konfliktust szítanak különböző nemzetiségek között. A történtek után az értelmiségiek kétségbeesetten keresték a partnereket arra, hogy megnyílhasson a román-magyar párbeszéd kapuja. Ez a szabadegyetem egy fantasztikus együttműködési lehetőséget nyújtott” – közölte.
Maksay Ágnes moderátor a visszaemlékezést egy kérdéssel zárta: Hogyan tovább, Tusványos? „Erre a kérdésre majd szombaton kapunk választ. Annyit elárulhatok, hogy a tervek között szerepel egy, a Tusványossal párhuzamos társadalomtudományi műhely létrehozása itt, Bálványoson” – adott ízelítőt a jövőt illető tervekből.
Makett- és alapkő-leleplezés
A nosztalgiatársalgás után a jelenlévők a szálloda közelében felépítendő amfiteátrumhoz járultak, ahol az alapítók leleplezték a „kultúra amfiteátrumának” méretarányos makettjét.
A helyszínen – amely a jövőben koncerteknek, színművészeti előadásoknak ad otthont – Felicia Filip operaénekes négy nyelven elénekelte Európa himnuszát, az Örömódát, majd Bardócz Csaba református és Andorkó Attila unitárius lelkészek megáldották az amfiteátrum alapkövét.
Az alapítók kézdivásárhelyi kiáltványa
Az 1989. december 31-én a Fiatal Angol Liberális-Demokraták, a Fidesz és a MADISZ Kézdivásárhelyi Szervezete képviselőinek – és egyben a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítóinak – kézjegyével ellátott kiáltványban „Európa fiatal demokratái kifejezték közös eszméiket és törekvéseiket”. Ez képezte a mindössze hét hónappal később sorra került első bálványosi szabadegyetem alapgondolatát. A négy pontba szedett kiáltványban hangsúlyozzák, hogy „Európa még mindig megosztott. A kontinens egységesülését nem lehet a kelet-közép-európai régió nélkül elképzelni. Tegyünk meg mindent, hogy a vasfüggöny maradványait is felszámoljuk”. A második pontban „üdvözlik a kontinens kommunista rendszereinek felborulását, illetve a piacgazdaságon és parlamentáris demokrácián alapuló rendszerek kialakulását”. A harmadik pont hangsúlyozza, „hitet teszünk az emberi szabadságjogok megteremtése mellett. Követeljük a vallási, nemzetiségi kisebbségek közösségi jogainak feltétlen biztosítását”. A Székely Újságban is megjelent kiáltványból egyébként a kor cenzúrája kihúzta a közösségi jogokat. Az utolsó bekezdésben a szignálók „felkérik Nyugat nemzeteit, kormányait, politikai szervezeteit, hogy minden eszközzel járuljanak hozzá Kelet-Közép-Európa forradalmainak sikereihez, a békés és demokratikus átmenethez”.
Pinti Attila, Székelyhon.ro

2014. augusztus 12.

Asszimilációtól tartanak az ukrajnai románok
Az erőteljes asszimilációra, a háborút vívó ukrán hadseregbe való besorozásokra, valamint a román kormányzat közömbösségére panaszkodtak az ukrajnai románok képviselői a Marosfőn zajló nyári egyetem első napján.
Anatol Popescu, az Odessza környéki románok Besszarábia Nemzeti Kulturális Egyesületének elnöke előadásában elmondta, egyre nehezebb a Moldovai Köztársaságtól délre élő, mintegy 80 ezer fős román közösség önazonosságának megőrzése. A „szláv tengerben” csökkenőben a román lakosság száma, sorra szűnnek meg a román iskolák. A román közösség képviselője szerint a román fiatalokat is érintő mozgósítások szintén aggodalomra adnak okot. „Kár lenne, hogy meghaljanak a román ifjak nem tudni, kinek az ügyéért” – jelentette ki a közösségi vezető. Anatol Popescu hevesen bírálta a román államot, amiért az sorsára hagyta az ukrajnai román közösséget. Kijelentette, Emil Constantinescu román elnök 1997-es látogatását leszámítva Románia nagykövetei sem keresték fel az odesszai román közösséget. A román állam hozzáállására jellemző példaként hozta fel, hogy a helyi román közösség vezetőjeként orosz nyelven írott meghívót kapott a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett rendezvényre.
Vasile Tărâţeanu, a Román Nyelv Háza kulturális alapítvány elnöke a román nyelvű oktatás kérdését tartotta a legaggasztóbbnak. Elmondta, Észak-Bukovinában évente megszűnik egy román iskola, mert a román szülők ukrán iskolába adják gyermekeiket. A román fiatalok sorozásáról és a keleti hadszínterekre való vezényléséről elmondta, lojális polgárai kívánnak lenni Ukrajnának, de azt szeretnék, hogy béke legyen, és se a román, se az ukrán fiatalok ne haljanak meg a háborúban. A határon túli románok képviselői felháborodással vették tudomásul, hogy a marosfői nyári egyetemről hiányoznak a román állam illetékesei. A határon túli románok seregszemléjének számító, 12. alkalommal zajló tábor szervezői mind Traian Băsescu államfőt, mind Victor Ponta miniszterelnököt meghívták Marosfőre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. november 21.

Közép-Európa 1989
Konferencia a kommunista diktatúrák bukásáról
A rendszerváltók korosztályának nemcsak az adatott meg, hogy lerombolja a régi rendszert, hanem az is, hogy elkezdje egy jobb világ építését – mutatott rá Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője csütörtökön Bukarestben, ahol a kommunista diktatúrák bukásának 25. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián vett részt.
"Egy jobb világ megteremtéséhez szükség van a vitára, az érzelmekre, a sztrájkokra és tüntetésekre ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes megoldásokat, és megfelelő, felelős vezetőket válasszunk" – jelentette ki Walesa.
Hozzátette: a rendszerváltás 25. évfordulóján talán túl sok szó esik a demokráciáról és kevesebb a szabadságról, pedig a szabadság nélkül nem érvényesül a népakarat. A szabadság fontosságáról hajlamosak az emberek megfeledkezni, mert az olyan természetes, mint a levegő: "csak akkor érezzük a hiányát, ha nincs" – vélekedett a lengyel rendszerváltozás meghatározó személyisége.
A Visszatekintés és jövőbe nézés című tanácskozást Emil Constantinescu volt elnök által vezetett alapítvány rendezte. Az eseményre kelet-európai országok első demokrata államfői, a kommunista rendszerrel szembeni ellenállás meghatározó személyiségei kaptak meghívót.
Többek közt Vytautas Landsbergis volt litván elnök, Sali Berisa, Albánia volt köztársasági elnöke, Zselju Zselev volt bolgár elnök és Boris Tadic, Szerbia volt elnöke vett részt a megnyitón.
A kétnapos konferenciára Magyarországról – a 80-as években több szamizdat kiadványt alapító és szerkesztő – Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét hívták meg, aki egy csütörtök délutáni fórumon vett részt.
Constantinescu nyitóbeszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik szembeszálltak a "bűnös kommunista rendszerrel", és azoknak, akik 1989-ben hozzájárultak a Ceausescu-diktatúra megdöntéséhez.
A volt államfő úgy vélekedett: semmilyen összeesküvés nem lett volna képes azt a mélyreható változást előidézni Kelet- Európában, ami negyedszázada történt, ha a "végbement csodát" nem táplálta volna a szabadság eszméjéhez életük árán is ragaszkodó emberek eltökéltsége.
A konferenciát I. Mihály király, a 93 éves volt uralkodó levélben üdvözölte, és csütörtökön díszvacsorát adott a Bukarestben összegyűlt volt államfők tiszteletére.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. december 4.

Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-744




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék