udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1480
találat
lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-750 ... 1471-1480
Névmutató:
2008. február 25.
Fél évvel tavalyi látogatása után Traian Basescu államfő ismét Székelyföldre, Kovásznára utazott, hogy – mint a hivatalos indoklás szólt – megfékezze az „utóbbi napok nacionalista megnyilvánulásait“. Az elnök szokása szerint a volt „Ceausescu”- luxusvillában szállt meg. „Basescut többek között az érdekelte, mit értünk autonómia alatt” – mondta Bunta Levente Hargita megyei tanácselnök, aki február 24-én több székelyföldi önkormányzati vezetővel együtt az államfővel ebédelt Kovásznán. Basescu tolmácsolta a székelyföldi románság panaszát, miszerint Hargita és Kovászna megyében diszkriminálják őket. A munkaebéden körvonalazódott, hogy a román civil szféra és a magyar civil szervezetek üljenek le tárgyalni a románság gondjairól. Az ÚMSZ értesülései szerint a munkaebéden Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke felajánlotta az államfőnek, hogy a Cotroceni-palotába szegődik kisebbségügyi tanácsadónak. Az MPP elnöke azzal a dokumentummal érkezett a tanácskozásra, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az előző napon fogadott el sepsiszentgyörgyi közgyűlésén. /Cseke Péter Tamás, Isán István Csongor: Székelygulyás Basescunak. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./2008. február 25.
Traian Basescu államelnök egyensúlykereső, „békemisszióra” irányuló látogatást tett Kovászna megyében. Kockázatos a székelyföldi sajátos magyar autonomisták és a saját autonómiájukban megsértett román kisebbségiek biztatása, írta Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa. Beigazolódni látszik Markó Béla jóslata, miszerint Romániának előbb vagy utóbb összhangba kell kerülnie fő szövetségeseivel, el kell ismernie Koszovót. Tőkés László és Szász Jenő megígérte ugyan az államfőnek, hogy „nem erőlteti” az autonómiát, de „vagy románosan elfelejtették a szavukat, vagy pedig ez a tematizálás is barátian megengedett nekik, a fő közös cél, az RMDSZ kiközösítése érdekében” – Ágoston szerint. Az újságíró hangsúlyozta, nem lehet kételkedni az RMDSZ autonómiatörekvéseinek őszinteségében. Hozzátette: az autonómiát csakis a román többség meggyőzésével érhető el. „Nem az egyéni politikai érvényesülés útját keresők önös aktivizmusával. ” /Ágoston Hugó: Derengés. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./2008. február 26.
„Miért kellene engem Gernyeszegre meghívnia Szász Jenőnek, ha el akarok menni egy gernyeszegi ünnepi eseményre, amely ráadásul a saját megyém?! Mindez eléggé furcsa... Jó, hogy a saját lakásomba nem hív meg Szász Jenő!” – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. „Az RMDSZ természetesen párbeszédet folytat, és egyeztetni fog civil szervezetekkel, politikai szerveződésekkel, és valószínűleg, hogy a Magyar Polgári Pártra is sor kerül majd” – szögezte le. /Markónak nem kell meghívó Gernyeszegre. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./2008. február 26.
„A Székely Nemzeti Tanács nem tud közvetlenül az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez fordulni” – jelentette ki Frunda György szenátor, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése romániai küldöttségének tagja. Az SZNT ugyanis elhatározta: kéri az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését, hogy nevezzen ki jelentéstevőt a székelyföldi őshonos, egy tömbben élő, magyar önazonosságú székely nemzeti közösség általános helyzetének a felmérésére, az autonómiaigény megvizsgálására. Továbbá sürgetik, az európai intézmény ajánlást fogalmazzon meg Románia számára, hogy érdemben foglalkozzon a székelyföldi lakosok „népszavazáson” kinyilvánított akaratával, miszerint a többség élni szeretne az önrendelkezés jogával. Frunda György elmondta: az Európa Tanácsnak saját szabályzata van, amely kimondja, hogy bármilyen határozattervezetről is legyen szó, azt több tagország képviselőjének alá kell írnia Tamás Sándor RMDSZ-es képviselő úgy vélekedett: az SZNT által választott utat érdemes kihasználni. Szerinte az ET az utóbbi 10–15 évben többször is a kisebbségeket érintő javaslatokat, határozatokat fogadott el. Traian Basescu államfő viszont kovásznai látogatása alkalmával kijelentette: nem hinné, hogy valamelyik európai intézmény komolyan venne egy ilyen kérést. Az SZNT által elfogadott dokumentumot Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke személyesen adta át a hét végén Kovásznán az államfőnek. /P. A. M. : Frunda György: Közvetlenül nem lehet az Európai Tanácshoz fordulni. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./2008. február 26.
Tőkés László EU-képviselő lett: állandóan jön-megy, gyűlésezik, nyilatkozik és kinyilatkoztat, írta Kuszálik Péter. A cikkíró megfeddte Tőkés Lászlót, mert zakója hajtókáján Nagy-Magyarország-jelvény van. Így fog majd leülni ahhoz a kerekasztalhoz, ahol a román–magyar megbékélésről kíván tárgyalni? Basescu államfő az oszd meg és uralkodj elvét követi, a megosztáshoz két személyt is talált, akik eszközei lesznek ebben: Tőkés László és Szász Jenő. Kuszálik szemére vetette Tőkésnek, elfelejti, hogy Székelyföld területi autonómiája „egy életképtelen (megvalósíthatatlan stb.) ötlet, tehát fölösleges azon lovagolni. ” A cikkíró Laci öcsémnek nevezte Tőkés Lászlót. /Kuszálik Péter: Némely dolgokról. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 26./2008. február 27.
Szokatlan kijelentést tett Szász Jenő, a megalakulás előtt álló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke: beleegyezne abba, hogy Székelyföldnek is ugyanannyi autonómiája legyen, mint Krajovának. Az MPP elnöke kifejtette, hogy ő lenne a legboldogabb, ha a krajovaiak is igényelnék a szubszidiaritás elvének alkalmazását, miszerint saját városukban legkönnyebb és leghatékonyabb a problémák megoldása. Az RMDSZ három éve kormányon van, de nem sikerült elfogadtatnia a többi párttal a kisebbségi törvénytervezetet, amely a kulturális autonómiát tartalmazza. Borbély Tamás újságíró szerint Szász Jenő kezdi megérteni: nem a leghatékonyabb, ha csak veri az asztalt, hirtelen ő is a kis lépések politikáját kezdi követni. /Borbély Tamás: Metamorfózis. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./2008. február 27.
A hírek szerint Traian Basescu hétvégi, Kovászna megyei látogatása alkalmával Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester felajánlotta az államfőnek, hogy a Cotroceni-palotába szegődne kisebbségügyi tanácsadónak, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónikának azonban cáfolta, hogy a javaslat „ilyen formában” valóban elhangzott. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) sajtóközleménye szerint Szász azt is megjegyezte: akár a helyhatósági választásokon történő részvételről is lemond a kisebbségügyi tanácsadói tisztség fejében. „Jó döntésnek tartjuk Szász Jenő ajánlkozását. A székelyföldi politikából való kivonulásával az erdélyi magyar összefogás sírásója távozna Cotrocenibe” – olvasható a Miért közleményében. Szász elmondta, az államfővel folytatott beszélgetésen csupán poénnak szánta felajánlkozását. Hozzátette: az nem hangzott el, hogy nem vesz részt a helyhatósági választásokon, ha megkapja a tanácsadói tisztséget. Nem áll szándékában lemondani a helyhatósági választásokon való részvételről. /Gyergyai Csaba: Szász „csak viccelt” Basescuval. = Krónika (Kolozsvár), febr. 27./2008. február 27.
Marosvásárhelyen a magyar történelmi egyházak tárgyalóasztalhoz hívták február 26-án a két magyar politikai alakulat, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi képviselőit. Az MPP marosvásárhelyi szervezetének megalakulása óta ez az első politikai szereplése. A szervezet élére a Maros megyei RMDSZ egykori alelnöke, Kiss István magánvállalkozó került. Az ülésen jelen lévő Szász Jenő MPP-elnök újságírói kérdésre, miszerint Bölöni László végleges visszalépése esetén az MPP hajlandó-e támogatni az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjét, kitérő választ adott. Kifejtette, elsősorban az RMDSZ-szel kész párbeszédet folytatni, amennyiben az RMDSZ nem hajlandó erre, az MPP más pártokkal is köthet megállapodást. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), febr. 27./2008. február 29.
A fellebbezési idő lejárta után hárman emeltek kifogást a Magyar Polgári Párt bejegyzése ellen: az ügyész, a Demokratikus Szolidaritás Pártja, illetve egy bukaresti magánszemély, jelezte Szász Jenő, az MPP elnöke. Mindhárom óvást március 14-én tárgyalják a bukaresti táblabíróságon. /Bágyi Bencze Jakab: Három vétó az MPP ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 29./2008. március 1.
Február 28-án tartotta alakuló ülését a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete. A több mint 80 regisztrált tag közül hatvanegyen voltak jelen, ők döntöttek titkos szavazással a helyi szervezet vezetőiről. Vadász-Szatmári István lett az elnök, Mezei János az alelnök. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke közölte, nem látja, hogy kiegyezés születhetne valaha is az RMDSZ és MPP között, viszont olyan kérdésekben, mikor nem a verseny, hanem az összefogás segíti a magyarságot, lehet megegyezés. /Balázs Katalin: „Ideje jobbra váltani”. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./2008. március 5.
A Magyar Polgári Párt (MPP) tagjai nem vesznek részt az RMDSZ szervezte előválasztásokon – jelentette be Szász Jenő. „Amikor pluralizmusról és demokráciáról beszélünk, valamennyi politikai párt saját jelölteket javasol, majd részt vesz a megmérettetésen” – érvelt az MPP-elnök. Markó Béla úgy reagált Szász kijelentésére, miszerint az MPP elnöke „minimális taktikai érzékét” is elveszítette, amikor nem hajlandó részt venni az RMDSZ-előválasztáson. /Szász: nem veszünk részt az RMDSZ-előválasztáson. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./2008. március 6.
Szász Jenő, mióta pártelnök lett, elvesztette minimális taktikai érzékét is, reagált az MPP-elnök kijelentésére Markó Béla, miszerint nem vesznek részt az RMDSZ által szervezett előválasztásokon. – Átvilágításra szükség van, a döntéshozóknak nemcsak a jelene, hanem a múltja is ismertté kell váljon – szögezte le Markó a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tevékenységével foglalkozó rendelet-tervezet kapcsán. /Markó szerint Szász Jenő elveszítette minimális taktikai érzékét is. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./2008. március 6.
Az új választási törvény elméletileg még azt is lehetővé teszi, hogy mind a két magyar szervezet bejusson a törvényhozó testületbe, a gyakorlat viszont azt mutatja: ha az RMDSZ és a bejegyzés alatt álló Magyar Polgári Párt (MPP) nem fog össze, parlamenti képviselet nélkül maradhat az erdélyi magyarság. Ez szűrhető le Márton Árpád RMDSZ-es képviselőházi frakcióvezető és Szász Jenő MPP-elnök szavaiból. /Cs. P. T. : Képviselet nélkül hagy a törvény? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./2008. március 11.
Szász Jenő, az MPP elnöke tájékoztatása szerint Szilágy megyében már korábban megkezdődött a szervezet kiépítése, Fehér és Kolozs megyében szintén több településről vannak visszajelzések, hogy megalakulna az MPP, Beszterce-Naszód megyében is folyik a szervezetépítési munka. Szász Jenő jelezte, Kolozsváron ismert személyiségekkel sikerült felvenniük a kapcsolatot. Annyit elárult, hogy RMDSZ-es képviselők is vannak közöttük. Bejelentették: Szék községben megalakult a Magyar Polgári Párt helyi szervezete. Szék azon Kolozs megyei települések közé tartozik – Tordaszentlászló, Körösfő, Magyarnagykapus, Magyarfenes, Sárvásár és Aranyosegerbegy mellett – ahol a novemberi EP-választásokon Tőkés László több szavazatot kapott, mint az RMDSZ európarlamenti jelöltjei. László Attila RMDSZ-elnök szerint az MPP átveri a székieket, kihasználja az itteni magyarok püspök iránti szimpátiáját, amikor „Tőkés pártjába” invitálja őket. Széken az RMDSZ nem fogadta el a mandátuma végéhez közeledő Sallai János polgármester, Csorba Márton alpolgármester és tanácsosok beszámolóit négyéves tevékenységükről. /P. A. M., SZ. K. : Kolozs megyében is alakulóban az MPP. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./2008. március 13.
Március 11-én Kézdivásárhelyen megtartotta alakuló ülését a Magyar Polgári Párt, melyen Szász Jenő, az MPP elnöke, Székelyudvarhely polgármestere is jelen volt. A közgyűlés kézfelemeléssel Fekete Károlyt választotta a helyi szervezet elnökének. /Iochom István: Megalakult az MPP (Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./2008. március 14.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint az RMDSZ mocskos kampányt folytat az MPP ellen, az RMDSZ megbízottjai több személyt felkerestek a Kárpátokon túli megyékben, akiket anyagi juttatás fejében megpróbáltak meggyőzni, hogy tegyenek bűnvádi feljelentést az ügyészségen, amelyben azt nyilatkozzák: az alakulat beleegyezésük nélkül használta fel személyi adataikat. A politikus úgy tudja, a rivális politikai szervezet előre megszerkesztett formanyomtatványokat bocsátott az MPP Neamt és Galac megyei, valamint bukaresti támogatóinak rendelkezésére, az akciót pedig Fekete Emőke, az RMDSZ államtanácsosi rangú jogásza irányítja. „Hangfelvétel megvásárlására kaptam ajánlatot, amely bizonyítja, hogy Fekete Emőke utasításokat adott az aláírások hitelességének ellenőrzésére. Erkölcsi okokból visszautasítottam a vásárt, mert nem kívánok leereszkedni az RMDSZ mocskos módszereinek színvonalára” – nyilatkozta Szász. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke visszautasította az MPP-elnök vádjait. Fekete Emőke államtanácsos azt nyilatkozta, értetlenül szemléli Szász állítását. „Mi kizárólag korrekt eszközökkel ütköztetjük elképzelésünket az MPP-ével” – mondotta az RMDSZ-tisztviselő. Fekete Emőke a bukaresti törvényszékhez fordult az MPP bejegyzési dossziéjának tanulmányozása végett. Elismerte: a dosszié áttanulmányozásakor betekintést nyert az MPP-támogatók aláírását tartalmazó ívekbe is. /R. Sz. : Manipulált aláírók? = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./ Az RMDSZ-t vádolja Szász Jenő MPP-elnök amiatt, hogy az MPP bejegyzése húzódik. Szerinte az RMDSZ nyomást gyakorol MPP-listákat aláíró személyekre: ne ismerjék el aláírásuk hitelességét. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke elutasította Szász vádjait, mondván: „az MPP bejegyzése nem az RMDSZ dolga”. „Szász alighanem valami disznóságot művelt, és most az RMDSZ-re keni” – tette hozzá. /Az RMDSZ-t támadja Szász. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./2008. március 15.
Korábban alapfokon a bukaresti törvényszék az MPP számára kedvező döntést hozott. Az ítélet ellen azonban fellebbezett az ügyész, és több magánszemély, ami elodázhatta volna a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által vezetett MPP bejegyzését. A március 14-i tárgyaláson jogerősen engedélyezték az MPP bejegyzését. Előtte az ügyész azt kifogásolta, hogy a párt hivatalos neve magyarul is szerepel a szervezetalapító iratokban. Emellett azt állította, hogy a bejegyzéshez szükséges 25 ezer támogató aláíró névsorában több olyan személy szerepel, akiknek a nevét tudtuk nélkül használták fel az aláírásgyűjtők. Az MPP ügyvédje szerint megalapozatlanok az ügyész állításai, ugyanis alapfokon a bíróság megállapította, hogy az aláírások rendben vannak. Szász Jenő, az MPP elnöke a romániai magyarság demokratikus berendezkedésének első napjának tartja március 14-ét. Örül, hogy megteremtették a választás szabadságát a romániai magyarok számára. Rámutatott: nem csak Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is indítanak polgármester-, illetve községi, városi és megyei tanácsosjelölteket. /Borbély Tamás: Indulhat a választáson a Magyar Polgári Párt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2008. március 17.
A hagyományokhoz híven az idén is a Márton Áron téren tartották az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget Székelyudvarhelyen. Elsőként a magyar történelmi egyházak képviselői szóltak, majd a rendezvény díszvendége, dr. Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő. Székelyföld autonómiája a román és az európai demokráciának is kulcsa – összegezte a politikus, hozzátéve, hogy a kettős állampolgárság, az autonómia létkérdése az egységes magyar nemzetnek. Szájer rámutatott: az Európai Unióban megengedhetetlen, hogy a nemzeti közösségeket és kisebbségeket megkülönböztető előírásokat tartalmazzanak a választást szabályozó regulák, és elfogadhatatlan, hogy a választás szabadságának és a demokratikus pluralizmusnak a korlátozásával sújtsák a kisebbségeket. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Az előző napon az RMDSZ a Digital3 stúdió nagytermében szervezett emlékünnepséget. /Szász Emese: Székelyudvarhely. Erkölcsi többségre van szükség. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 17./2008. március 18.
Salamon Márton László, az ÚMSZ főszerkesztője szerint a Magyar Polgári Pártot, Szász Jenő pártját akkor is bejegyezték volna, ha történetesen nem csak a sajtó szúrópróbáján fennakadt több tíz, hanem mind a 25 ezer aláírás hamisnak bizonyul. Traian Basescu államfő hatására történt a bejegyzés. A főszerkesztő szerint „egyértelműen törvénytelen” a bejegyzés, alapos gyanú szerint politikailag befolyásolt döntésről van szó. Ez is március 15-i üzenet a javából. /Salamon Márton László: Üzenetek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./2008. március 19.
Székelykeresztúron március 17-én tartották a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetének alakuló ülését. Az ülésen jelen volt Szász Jenő, az MPP országos elnöke is. Megválasztották az MPP helyi vezetőit: elnöknek Patakfalvi Dénest, alelnöknek Gagyi Dénest választották, a vezetőtestület tagja lett Veres Levente, Balázs Melinda és Fekete Dénes. /László Miklós: Magyar Polgári Párt Keresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 19./