udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7111
találat
lapozás: 1-30 ... 6961-6990 | 6991-7020 | 7021-7050 ... 7111-7111
Névmutató:
Markó Béla
2016. augusztus 26.
Novák Csaba Zoltán: az organikus generációváltásban hiszek
A történész úgy gondolja, jó szenátor lesz belőle, különben nem mondott volna igent a felkérésre.
két névvel bővült a Maros megyei képviselő- és szenátorjelölt lista: Novák Csaba Zoltán történészt és Császár Károly Zsoltot, a gyulakutai önkormányzat jegyzőjét kérték fel az indulásra az őszi választásokon a Nyárád- és Küküllő mente RMDSZ-es helyi önkormányzatainak képviselői, polgármesterei és alpolgármesterei. Novák Csaba Zoltán megkeresésünkre elmondta, vállalja a feladatot. A politikust arról kérdeztük, hogy frissen megválasztott önkormányzati képviselőként miéer váltana Bukarestre.
Novák Csaba Zoltán: – Az önkormányzati munkába is felkérés alapján kerültem be: az RMDSZ Marosvásárhelyi, Maros megyei szervezete kért fel, hogy vállaljam. Én úgy értelmeztem a szövetség kérését, hogy a szakmai tudásomat és emberi tartásomat kell a helyi közösség szolgálatába állítanom. Most a parlamentben való jelenlétre érkezett felkérés az RMDSZ nyárádszeredai szervezete részéről. Ezt egy komoly kihívásnak tekintem. Bízom abban, hogy az elmúlt 20 év során szerzett szakmai tapasztalatokat tovább tudom vinni, és egy másik szinten tudom kamatoztatni a közösség érdekében. Ezért vállaltam a felkérést.
Ön szerint jó szenátor lenne?
– Ha nem gondolnám azt, hogy jó szenátor lennék, nem mondtam volna igent erre a felkérésre. Természetesen tanácskoztam és még tanácskozom szakemberekkel, feltérképeztem azt, hogy egy szenátorra milyen jellegű feladatok várnak. Úgy gondolom, hogy eleget tudok tenni ezeknek a kihívásoknak. Tisztában vagyok ugyanakkor azzal is, hogy mint minden feladat vagy szakmai kihívás, ez is egy állandó tanulási folyamatot feltételez. Ebbe a munkába is bele kell tanulni, és meg kell tanulnom ezen a téren is kamatoztatni a tudásomat.
Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök a belső nyilvánosságnak jelezte, hogy ha nem talál maga helyett egy megfelelő embert a szenátusi tisztségre, akkor megfontolja, hogy bevállal egy új mandátumot. Mit gondol, ön az a személy, akire Markó gondolt?
– Ezt nem tudom, de meggyőződésem, hogy a szervezet rendelkezik azokkal a szelekciós mechanizmusokkal, amelyekkel kiválaszthatják a célnak leginkább megfelelő jelölteteket. Tudtommal az RMDSZ alapszabályzata szerint a jelenlegi és a volt országos elnököt megilleti az a jog, hogy mindenféle előválogatás, rangsorolás nélkül induljanak a parlamenti választásokon. Én az organikus generációváltásban hiszek, és úgy gondolom, hogy az új kihívásokra, új helyzetre új válaszok, új emberek is kellenek, de ugyanakkor a régi generáció tapasztalatai nélkül ez édeskeveset ér. Azzal a kéréssel vállalnám ezt a tisztséget, hogy az előző generáció tapasztalatát, helyzetismeretét adja tovább az új generációnak, hogy azt tovább lehessen kamatoztatni.
A szenátus kapcsán az RMDSZ egy biztos befutó helyre számíthat. Számít ön kihívóra, vetélytársra?
– A jelenlegi állás szerint valóban egy biztos befutó helyről beszélünk, de ne feledjük el, hogy a korábbi választások egyéni választókerületi választások voltak. A listás választások során mindig két jelölt került be a szenátusba az RMDSZ listájáról. Úgy gondolom, hogy megfelelő mozgósítással most megfogható a második mandátum is. Számítok arra, hogy lesznek ellenfelek, de tiszta, becsületes, programok szintjén megvívott előválasztással, a "győzzön a jobbik" elvén elfogadok bármilyen eredményt. Ha ez a küldetés nem jön össze, akkor a helyi szinten tovább folytatom azt a munkát, amit elkezdtünk. Semmiféle frusztrációt vagy törést nem jelentene egy ilyen kimenetel. Hogy ki lesz a befutó helyen a jelölt, az eldől a rangsoroló ülésen, illetve miután a Területi Állandó Tanács elbírálja a jelentkezőket. De hangsúlyozom, hogy már így is megtisztelőnek tartom ezt a felkérést.
A Nyárád- és Küküllő-menti RMDSZ-es elöljárók augusztus 23-án, a parlamenti választásokat előkészítő ülésükön kérték fel önt, hogy vállalja a jelöltséget. Mit tartott ön fontosnak elmondani önmagáról a jelenlevőknek?
– A bemutatkozáson Nyárádszeredában néhány település nevét soroltam fel, amelyek a tágabb vagy szűkebb régióhoz való kötődésemről szólnak, ugyanakkor politikai hitvallásom alappillérei is. Demeterfalváról származom, itt és Nyárádszeredában szocializálódtam a családomban és szűkebb közösségemben. Majd következett a sorban Székelyudvarhely és Kolozsvár, ahol a középiskolai és egyetemi tanulmányaimat végeztem. Ezután Bukarestben és Budapesten nagyon jó román és magyar történészek és mesterek irányítása alatt tanultam szakmát. 2011-ben Bukarestben védtem meg a doktori disszertációmat. Marosvásárhely az a város, ahol letelepedtem, és családot alapítottam, és ahol 15 éve élek. Azért is választottam Marosvásárhelyt, hogy minél közelebb mAradjak szülőfalumhoz.
Úgy gondolom, hogy egy Maros megyei, erdélyi politikus számára a fontos pontok a következők kell, hogy legyenek: a település, a régió, ahonnan származik, illetve ahol él, és Kolozsvár, mint Erdély kulturális és szellemi központja – Marosvásárhelyiként is ezt vallom. Az erdélyi magyarság jövőjét ugyanakkor a Bukarest (politikai központ) és Budapest (a nemzet centruma) közötti tengelyen képzelem el, amelyen kellő egyensúlytartással lehet hosszútávra berendezkedni és tovább élni itt Erdélyben. - Mire van szüksége ennek a vidéknek? Mit képviselne ilyen tekintetben Bukarestben?
– A vidék problémáit hosszan lehetne sorolni a demográfiai, gazdasági problémáktól a közösségi szintű problémákig. Én úgy gondolom, hogy egy olyan csapat állhat fel Maros megyeben, de Erdély-szinten is, amely a különböző szakterületekről érkező emberekkel képes lesz válaszokat, megoldásokat találni a különböző problémákra. Úgy gondolom, nagyon komoly feladat lenne a leszakadó vidékek, kisrégiók felzárkóztatása, egy élhető jövőkép kialakítása. Itt például nagy feladatok várnak a gazdasági szakemberekre. A kisebbségi jogrendszer felügyelete a jogi szakemberek feladata.
A szellemi-kulturális-oktatási területen szeretnék tevékenykedni. Nem zsákbamacska, hogy én a finn oktatási modellt tartom nagyon fontosnak és sikeresnek. A 19. század végén, a 20. század elején Finnország messze a közép-európai átlag alatt volt, viszont ők képesek voltak egy olyan oktatás általi társadalomszervező projektet kidolgozni, amelynek az eredményeit ma már senkinek nem kell bemutatni. Én az oktatásban hiszek, abban, hogy Székelyföldnek, Maros megyenek, a magyar közösségeknek csak akkor van esélye sikerrel venni a modern, globalizált világ akadályait, kihívásait, ha egy kellően megalapozott és felépített, jó minőségű, magas képesítést biztosító oktatási rendszert, modellt tud kiépíteni magának. A szenátusban ezért leginkább az oktatási-kulturális bizottságban látom a helyem.
Kertész Melinda
Transindex.ro2016. augusztus 31.
A diáknak legyen jó az oktatási hálózat
Néhány héttel ezelőtt, a menetrendszerűen sok bukást eredményező érettségi után adott kritikus hangvételű interjút lapunknak (itt és itt) a Csíkszeredai Balázs Lajos egyetemi docens, a román nyelv oktatásának egyik szakértője. Az elhangzottakra reagálni kívánt az oktatásügyi tárca államtitkára, Király András, akit a téma egyéb vonzatairól is kérdezett Szilágyi Aladár és Szűcs László.
- Államtitkár úr, mielőtt bármibe is belekezdenénk, azt kérdezném: a jelenleg érvényes tanügyi törvény mennyire biztosít jogi keretet ahhoz, hogy a magyar diákoknak, illetve más kisebbségekhez tartozóknak garantálja a román nyelvnek nem anyanyelvként való oktatását?
- A 2011-es törvény tételesen tartalmazza ezt. Előírja, hogy minden tantárgyat anyanyelven kell tanulni, a román nyelv és irodalom kivételével, amelyet – és ezt hangsúlyozni szeretném – minden kisebbség számára írt tankönyvek, illetve specifikus tanterv alapján kell tanítani. És ugyanennek az irányelvnek az alapján történik a vizsgáztatás is.
- Ugyanez a törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, mely szerint a román nyelvet kisebbségi iskolákban oktató tanárok számára nem kötelező az illető nyelvnek az ismerete. Ez így mArad, mai napig érvényes?
- A hatályban lévő törvény kimondja, hogy azok a pedagógusok, akik kisebbségi nyelvű iskolákban szaktárgyakat tanítanak, azoknak kötelességük a kisebbségi szaknyelv ismerete, kivételt képez ez alól a román nyelv és irodalom.
- Tehát ez azt jelenti, hogy a romántanár nem köteles például magyarul tudni, ha magyar iskolában tanít?
- Igen, ez így van.
- És ezen nem lehetett változtatni? Hiszen, szórványvidékeken nem, de mondjuk olyan régiókban, mint amilyen teszem azt, a Székelyföld vagy az Érmellék tisztán magyarlakta helyei, a gyermekeknek nincs meg a - lehetőségük abban a nyelvi közegben élni, mint a például a bánságiaknak, avagy a dél-erdélyieknek.
- Jómagam is részt vettem annak a csoportnak a munkájában, amelyik a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részét dolgozta ki. Viszont a parlamenti vita során nem tudtuk másképp megvédeni azt, hogy a román specifikus tantárgyként kerüljön a jogszabályba. A román kollegák elmondták, hogy ez egy nyelv- vagy irodalomóra, ahol a román nyelvet kell megtanulni, és nem magyarul kell beszélni a gyerekkel. A törvény tehát így lett szentesítve.
- Mi a jelenlegi helyzet? Az új szemléletű tantervet minden szinten, minden osztály számára kidolgozták és elfogadták már?
- Nem, még nem. A tanügyi törvényt úgy dolgoztuk ki, hogy az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig érvényes az oktatási törvénynek ez a kitétele, az elemi, a gimnáziumi és a líceumi oktatásra egyaránt. A törvény szellemisége alapján ezt a reformot rövid időn belül kellett volna életbe ültetni, ám a jelenlegi helyzet alapján ez a struktúra csak 2025-re lesz kiterjesztve az oktatás minden szintjére. Tehát akkorára az előkészítőtől az érettségiig mindenki specifikus tanterv alapján fog tanulni. Jelenleg az előkészítősök, az első osztályosok, a másodikosok illetve a harmadikosok tanulhatták új tanterv szerint a román nyelvet, de a hamarosan elkezdődő új tanévtől – 2016/2017 – a negyedik osztály számára is változik a tanterv és a tankönyv. Én nem akarok Balázs Lajosnak sem válaszolni, sem vitatkozni vele. Az ember, aki nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, azzal én nem vitatkozom és nem is akarok. Egy ember, aki a kérdés egyik szakemberének tartja magát, attól furcsa azt a megállapítást hallani, hogy nem tudja mi történt ez elmúlt tíz évben. Mégis határozott véleményt alkot a témáról.
- Ön szerint mi az, amit „nem tud” a Balázs tanár úr?
- Egyszerűen kiderült, hogy Balázs Lajos nem tudja vagy nem akarja tudni mi történt 2006-tól errefele.
- Akkor beszéljünk konkrétan arról, hogy mi is történt az utóbbi tíz esztendőben?
- Szívesen beszélek arról, hogy mi minden történt. 2006-ról és 2007-ről tudni kell egy nagyon fontos dolgot: én akkor képviselő voltam, és a parlament elfogadta az úgynevezett ARACIP és ARACIS törvényt, a tanügyi intézmények értékeléséről szóló jogszabályt. Ennek az egyik következménye az volt, hogy az oktatásba be kellett vezetni a kompetencia alapú oktatási rendszert. Én akkor még nem dolgoztam a minisztériumban, a minisztériumot valószínűleg váratlanul érte ez az elég gyors döntés, és ennek következtében beindítottak egy olyan folyamatot, amelynek során a tanterveket kompetencia alapúvá igyekeztek tenni. Elmondták a tárca akkori munkatársai, hogy ez csupán kozmetikázása volt a tantervnek, semmilyen lényegi változás nem történt. Nos, ebbe a folyamatba csöppent bele Balázs Lajos, aki úgy értelmezte a helyzetet – megértem őt –, hogy új tantervet kellene írni, amit egy új tankönyv követ. Ez nem történt meg, mert a tanterveket gyorsan kozmetikázták. Ugye, a klasszikus vicc szerint a bútorokat kell kidobni, hogy jobban menjen egy intézmény, de itt megállt az egész történet. A magyar közösségre jellemzően, ekkor mindenki azt hitte, hogy minden pozitív irányba fog változni. Sokan azt remélték, hogy ennek hatására egy egész oktatást átfogó tantervíró gépezet fog beindulni, ám sajnos ez akkor nem történt meg, mert maga a tanügyi törvény sem tette ezt lehetővé. Az 1995-ben elfogadott 84-es számú törvény 2011-ig volt érvényben és ez egy bizonyos irányt adott az egész oktatásnak. Viszont ez a törvény nem tartalmazott olyan előírásokat, amelyek a román nyelv specifikus oktatását irányozták volna elő. Hogy mi változott? 2010-ben, amikor az RMDSZ ismét kormányra került, teljesen új kormányzati csapat alakult ki, egy demokrata párti – RMDSZ-es koalíció, a kisebbségek által támogatva. Elfogadták, hogy szükség van egy új tanügyi törvényre, s ez a 2011-es törvény, amely úgyszintén sok vitát váltott ki, de meggyőződésem az, hogy a kisebbségi fejezeteit és magát, a törvény szellemét tekintve, egy haladó törvény született. Hogy ma hova jutott, az más kérdés. Hogy mit sikerült megvalósítani, mit nem, az annak a következménye, hogy négyszer volt kormányváltás, én magam a kilencedik minisztert élem meg. Visszatérve a kérdésre, a kisebbségi fejezetekbe be tudtuk vinni azt, hogy mindent anyanyelven lehessen tanítani, elfogadtattuk a Románia történelme és földrajza anyanyelven való oktatását, lefordított tankönyvekből, és a specifikus román nyelv és irodalom tanterv, illetve tankönyv lehetőségét. Mi 2011-ben nagyon gyorsan hozzáfogtunk ehhez. Bevezettünk egy új „specifikus tantárgyak” fogalmat, amelyet a következő tantárgyakra vonatkozóan használunk: román nyelv, a zene és a kisebbség és hagyománytörténet. Visszahívtam Bukarestbe Murvai Lászlót, aki ismert mindenkit, és tudta, hogyha gyorsan akarunk dolgozni, mihez, hogyan kell hozzányúlni. Kialakítottuk a munkacsoportokat, és nem is egy év alatt, több konzultációt követően, az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig megvalósítottuk az új tanterveket. Akkor, a Daniel Funeriu minisztersége idején, úgy gondoltuk – adott is volt a lehetőség, hiszen Markó Béla teljes mértékben támogatta ezt az ügyet –, hogy gyors reformot tudunk végrehajtani, úgy, hogy néhány éven belül, előbb az elemi, majd a gimnáziumi, végül a líceumi oktatásban sor kerül a specifikus román tanterv bevezetésére. Sajnos, 2012-ben megbukott a kormány, új kormány került hatalomra, új nézetekkel. A kisebbségi fejezet viszont nem változott, tovább dolgoztunk a megadott lehetőségek mentén. 2013-ban hirdette meg a Minisztérium az első tankönyvpályázatokat, a kompetencia alapú oktatás bevezetésére. Számunkra nem volt előnyös a minisztériumnak az az elképzelése, hogy a klasszikus tankönyv mellett legyen egy digitális változata is a tankönyveknek. Én értem a modernizálásra való törekvést, de az egyszerűen érthetetlen, hogy eltérő helyzetben és környezetben, hogyan lehet egy digitális tankönyvet megfelelően használni. Ennek az lett a következménye, hogy digitális változat híján számos nagyon jó tankönyv nem ment át a rostán. De ezzel együtt, ma úgy állunk, hogy az elemi tagozaton minden osztálynak megvan az a tankönyve, amelyet specifikus tantervek alapján készítettek. A harmadikos tankönyvek egyike a hatalmas anyagi és technikai követelmények miatt nem ment át a liciten, egy másik pedig lekéste azt. Ezek azok a tankönyvek, amelyek az új tanterv szerinti kompetencia személet alapján, a román nyelv tanításának újszerű megközelítését viszik be a magyar nyelvű oktatásba.
A hatályban lévő tantervek bemutató jegyzéke is hangsúlyozza: „a tanterv, a román nyelv tanulásának újszerű megközelítését javasolja a magyar anyanyelvű oktatásban: a kommunikatív-funkcionális modell alkalmazását.” A sok nyelvtani ismeret helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, amit nagyon szépen jelez már magának a tantárgynak a megnevezése is: Kommunikáció román nyelven a magyar kisebbség számára (Comunicare în limba română pentru școlile și secțiile cu predare în limba maghiară).
- Ezeknek netán több változatuk van, vagy miden osztályra csupán egy-egy tankönyv született?
- Jelenleg két tankönyvíró csapat tevékenykedik, az egyik, az a Kreatív Kiadóval dolgozik együtt, a másik pedig a Corvin Kiadóval. A pályázatokra maguk a kiadók jelentkeznek. Éppen ezért a tankönyvek megjelenésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a tankönyvíró csapat munkájának megjelenését a kiadók felvállalják. Vannak osztályok, ahol mind a két kiadó nyert, de olyanok is, ahol csak az egyiknek a tankönyvét fogadták el. Viszont én remélem, hogy most változás áll be a tankönyvkiadással megbízott intézmény, az Országos Tanterv és Vizsgaközpont (Centru Naţional de Evaluare şi Examinare) berkein belül is. Ebben a kérdésben már egyeztettünk a miniszterrel is, és többen is támogattuk azt az elképzelést, miszerint a digitális tankönyveket ki kell venni, esetleg segédanyagként, de nem kötelező módon használni. Így lehetőség nyílhat az úgynevezett alternatív tankönyveknek a bevezetésére is.
- Mi a helyzet a felső ciklussal?
- Májusban alakultak meg az 5-8. osztályos tantervíró munkacsoportok. Ezek megalakulása előtt nyílt kiírás jelent meg a Minisztérium honlapján a tantervíró munkacsoportokba való jelentkezés lehetőségéről. Ha valaki konstruktívan szeretett volna bekapcsolódni a román nyelv specifikus oktatásának folyamatába, meg volt rá a lehetősége: hivatalosan be kellett jelentkeznie. A tanterv jóvá lett hagyva a 2016-17-es tanévre, amikor a mostani negyedikesek ötödikesek lesznek, ők tovább kell vigyék azt, amit a specifikus tantervvel elkezdtek. Tehát nem lesz törés.
- Ezek után fölösleges aziránt érdeklődnünk, hogy a középiskolai szinten hogyan állnak?
- Mi jól állunk, tantervünk van, hiszen egyszerre dolgoztuk ki minden szintnek a tanterveit. Csak sajnos, így halad a román tanügyi reform, most következik az ötödik, aztán a hatodik osztály és így tovább. Amikor a mostani ötödikes diák kilencedikes lesz, már tovább folytatja a specifikus román tanterv alapján a román nyelv tanulását.
- Államtitkár úr, én nem csupán azért kérdeztem rá a tankkönyv-változatok ügyére, hogy „meglegyen ez a játék”, hogy több eszköz közül választhat a tanár, bár több tantárgy esetében már ez a helyzet. Elsőrendűnek tartom azt a szempontot – ebben oszthatjuk Balázs tanár úr véleményét –, hogy a román nyelv oktatását annak a figyelembe vételével kellene differenciálni, hogy más nyelvi helyzetben vannak a szórványvidékeken és kisebbségben élő magyar tanulók, mint a tömbmagyarságban, Székelyföldön, avagy az Érmellék bizonyos részein, ahol a hétköznapi érintkezésben alig vagy egyáltalán nem hallhatnak román szót.
Akkor ennek az eszmefuttatásnak az alapján kellene egy külön tankönyv a Székelyföldnek, egy a Kalotaszegnek, kellene egy tankönyv az Érmelléknek is? Igazából ennek egy akadálya van: az, hogy nem áll össze egy olyan tankönyvíró csapat, amely ezt megvalósítsa, és nincsen olyan kiadó, amely ennek a megjelentetését felvállalná. Egy könyv akkor tankönyv, ha bizonyos kritériumoknak megfelel, és ha elfogadják. Az úgynevezett Székelyföld történelme című kézikönyv tankönyvként történt bemutatása nagyfokú bizalmatlanságot szült a magyar közösség irányába. Ez visszavetett minket legalább tíz évvel, mindahhoz képest, amit addig elértünk. Azt, hogy egy kézikönyvet próbáltak bevinni az oktatásba tankönyvként, minisztériumi jóváhagyás nélkül, az illetékesek mélyen nem tudták elfogadni. Hiába magyaráztuk azt, hogy ez egy kézikönyv és hivatalosan nem is használjál tankönyvként – amint ez ki is derült a minisztériumi ellenőrzések kapcsán – , ettől arrafelé került be az a teljesen diszkriminatív előírás a tankönyvírás módszertanába, hogy minden anyanyelven írt tankönyvet le kell fordítani román nyelvre.
- Elnézést, államtitkár úr, én nem arra gondoltam, hogy „tájspecifikus” tankönyvekre volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy ahol a tömbmagyarság él együtt nagyon kevés románsággal, ott teljesen más a nyelvi helyzet, mint a szórványokban. Az a gyermek, aki az iskolában hall először román szót, az gyakorlatban hátrányban van a szórványvidéken élőhöz képest.
- Tökéletesen igaza van, de én ebben a pillanatban annyit tudok mondani, hogy álljon össze egy olyan csapat, amelyik megírja azt a bizonyos tankönyvet, az érvényben lévő módszertan alapján. Ahogy nézem, a tankönyvírók közül többen a Székelyföldről jöttek, ezek a pedagógusok pontosan ismerik az ottani helyzetet. A román nyelv alaposabb elsajátításának érdekében azonban lehet írni segédanyagokat meg lehet jelentetni kézikönyvet. Az új fölmérések szerint nem kimondottan az anyag ismerete, hanem a tananyag alkalmazásának a kérdésében vannak gondok. Másodikos-negyedikes gyerekek kapnak egy egyszerű szövegrészletet, amelyet saját szavaikkal kell megmagyarázzanak. Tehát megvolnának azok a lehetőségek, hogy segédanyagokkal a kérdést hatékonyabban lehessen kezelni. De úgy érzem, ez első sorban azoknak a kollegáknak lenne a feladata, akik gyakorolják ezt a tevékenységet.
- Mit tud mondani az érettségivel kapcsolatban – ami a legtöbb vita, a legtöbb indulat kiváltója? Miben reménykedhetnek azok, akik a következő három-négy évben érettségiznek?
- Egyrészt úgy érzem, 2011-től megváltozott a minisztérium hozzáállása az érettségihez. Régebben az érettségi egy komoly vizsga volt, de ezt a komolyságát elvesztette 90-től errefelé. Nem tartom jó ötletnek, de valamit kellett tenni: a vizsgatermek kamerákkal való felszerelése, a hangfelvételt és egyéb, eddig a tanügyben ismeretlen módszert bevezetni. Ennek következményeként az iskolák, maguk a diákok is kezdik az érettségit komolyan venni. Ami a bukások arányát illeti, nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy 2009-ben miniszteri rendelettel megszűntek az úgynevezett szakiskolák. Ennek az lett a következménye, hogy minden líceumi kapu kinyílt, és mindenki a líceumban tanult tovább, mert nem volt más lehetősége. Másrészt a tízosztályos oktatás a kötelező. Az iskolák teljesítették a beiskolázási számot, aki bekerült a kilencedikbe, az ki is került a tizenkettedikben. Nem biztos, hogy a felkészültsége olyan volt, hogy az érettségi vizsgának megfeleljen. Úgy vélem, a bukási arányokat összhangba kell hozni azzal, hogy még mindig túl sok a líceumunk. Ez az én véleményem, rendet kell teremteni, egyszer s mindenkorra. Megfelelő szakiskolai oktatással, illetve azzal az új lehetőséggel, hogy a líceumok versenyvizsgázhassanak, nagyobb rendet tudunk teremteni. Vannak olyan középiskolák, amelyek hosszú évek alatt 10-15 százalékos átmenetelt produkálnak, ezeknek nem tudom, mennyire van helyük a líceumi oktatási rendszerben. Ha tantárgyanként nézzük meg, nem csak románból buknak nagyon sokan, hanem matekból is, a választható tantárgyakból is. Ha a 65 százalékot elérjük országosan, akkor azt mondjuk, hogy ez „nem rossz” eredmény…
- Van-e még valamilyen fontos kérdés, ami kimAradt a beszélhetésünkből? Van-e önnek még valami hozzátoldani valója?
- Azt szeretném, ha egy olyan oktatási hálózatot tudnánk működtetni, ahol jó diáknak lenni. Ha megtalálnák azt a megfelelő arányt a középiskolák, a technológiai líceumok, illetve a szakiskolák között, amelybe a diákok tényleg szívesen iratkoznak be. Az elkövetkező időszaknak az egyik fontos feladata lenne az, hogy nézzük át a kerettanterveket, mert nem korrekt dolog az, hogy egy hetedikes-nyolcadikos diáknak 32-33 órát kell eltöltenie az iskolában. Ezen változtatni kell, hogy az iskola utáni, tehát az „iskola utáni iskola” (after school) keretében a diák értelmesen töltse el az idejét. Adjuk meg az intézményeknek azt a lehetőséget, hogy maguk dönthessenek arról, hogy a felzárkóztató oktatásra mennyi időt szánnak, tehetséggondozásra mennyit, illetve a szabadidő okos felhasználására, a sport, kézimunka és egyéb tevékenységekre. És változatni kellene az oktatás anyagi helyzetén. Nem a fizetésekre gondolok elsősorban. Minden gondunk onnan ered, hogy bár a 2011-es oktatási törvényt egy 6 százalékos nemzeti jövedelmi finanszírozásra szabták, jelenleg azonban még 4 százalékot sem éri el.
erdelyiriport.ro2016. augusztus 31.
Markó Béla: nem látok okot arra, hogy újabb mandátumot vállaljak
„Csak akkor vállalnék új mandátumot, ha úgy látom, hogy feltétlenül szükség van rám a parlamenti frakcióban. De ebben a pillanatban szerintem megvan az esély arra, hogy erős, sokszínű képviseletünk legyen Bukarestben” – jelentette ki szerdán a Maszolnak Markó Béla szenátor.
A politikust azért kerestük meg, mert az alapszabályzat befutó helyet biztosít a volt szövetségi elnöknek az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin. Azt kérdeztük meg tőle, hogy élni kíván-e ezzel a lehetőséggel.
Markó Béla emlékeztetett: amikor 2011-ben úgy döntött, hogy 18 év után nem vállalja tovább az RMDSZ elnöki tisztségét, a döntésnek az is része volt, hogy nem lép vissza a politikától egyik napról a másikra, hanem még egy parlamenti mandátumot vállal 2012-ben. „Fiatalításra természetesen szükség van, de ennek szerintem nem úgy kellene történnie, hogy egyik napról másikra az összes idősebb politikus visszavonul. Ezért döntöttem akkor a fokozatos visszavonulás mellett” – magyarázta.
A volt szövetségi elnök hangsúlyozta, a közéletből visszavonulni nem akar, a politikáról ezentúl is véleményt kíván mondani. Ugyanakkor az alapszabályzat szerint tagja mArad a Szövetségi Elnökségnek és a Szövetségi Állandó Tanácsnak is. „De valószínűleg nem fogok élni azzal a lehetőséggel, hogy továbbra is ott lehessek a parlamentben. Ismétlem: most folynak a jelölések, de úgy látom, van mód arra, hogy sokszínű, erős frakciónk legyen. Ebben a pillanatban nem látok okot arra, hogy megváltoztassam az eredeti döntésemet” – jelentette ki.
Kérdésünkre elmondta, azért nem vállal újabb mandátumot, mert hivatásának, az irodalomnak akar élni, a politika pedig egész ember kíván. „A képviselői, szenátori munka nem heti néhány napot kell hogy jelentsen, hanem reggeltől estig és estétől reggelig tartó, teljes energiával végzett tevékenységet” – fogalmazott. Hozzátette: tudniuk kell azoknak, akik parlamenti mandátumra vállalkoznak, hogy a parlamenti munka nagy kihívás, annál is inkább, mert szerinte a romániai demokrácia válságban, a többpártrendszer pedig mélyponton van, és nagy munka vár azokra, akik bekerülnek a Bukaresti törvényhozói testületbe.
Markó elmondta, helyesli, hogy Maros megyeben sok a jelentkező az RMDSZ képviselőjelölti és szenátorjelölti listájára. „Ez azt jelenti, hogy lehet válogatni” – jelentette ki. Hangsúlyozta azt is, hogy nem külön-külön kell szemlélni a megyei képviseleteket, mert a képviselőknek és szenátoroknak nem csak megyei megbízatásuk van, az RMDSZ honatyáinak országos feladatokat kell ellátniuk. Ezért a szenátor szerint akkor lesz erős a szövetség parlamenti frakciója és akkor tudja ellátni a feladatait, ha tagjai közt vannak oktatási szakemberek, kultúrához, kisebbségpolitikához értő politikusok és jogászok is.
Soós is bejelentette indulását. Maros megyeben szeptember 12-én jár le a jelölési határidő, a sajtóban és a közösségi oldalakon már többen is jelezték indulási szándékukat. Legújabban Soós Zoltán volt független polgármesterjelölt jelentette be, hogy vállalna egy képviselői mandátumot. Maros megyenek jelenleg három RMDSZ-es képviselője (Borbély László, Kelemen Attila, Kerekes Károly) és egy szenátora (Markó Béla) van. Borbély László a Maszolnak adott korábbi interjúban megerősítette: nem vállal újabb mandátumot.
Cs. P. T.
maszol.ro2016. szeptember 5.
Múzsák találkozása a szecessziós múzeumban
Negyedik alkalommal találkoztak a Múzsák a Nagyváradi Holnapfeszten, közel ősi lakhelyükhöz, a helikoni ligethez, mivel a szombaton zárult háromnapos rendezvény a város egyik legújabb művészeti terében, a szecessziós múzeumnak otthont adó belvárosi Darvas-La Roche-villában zajlott: szó, dal és kép közös, interdiszciplináris művészeti élményt nyújtott az érdeklődőknek.
Művészeti ágak összefonódása
A szervezők, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, Simon Judit újságíró, szerkesztő, valamint Ramona Novicov művészettörténész tartotta a csütörtöki megnyitót, majd a Kocsis Csaba vezette berettyóújfalui Körömvirág együttes mutatta be a határ mindkét oldalán élő kortárs magyar költők megzenésített verseiből összeállított műsorát. Énekeltek verset Markó Bélától is, aki a Körömvirág után mutatta be Kerítés című, legújabb kötetét.
A költő-politikus elmondta, újabb mandátumért már nem indul az őszi választásokon, ezt öt éve döntötte el, a versek mellett viszont egyre gyakrabban ír publicisztikát, nagy élvezettel. Új kötetéből felolvasott néhány szabadverset, majd dedikált. Az első napot a Képek és szavak című, Ujvárossy László képzőművész-egyetemi tanárral folytatott beszélgetés zárta, aki azt az élményét is megosztotta a jelenlevőkkel, amit a velencei biennálén is tapasztalt: a fiatal művészek egyre inkább a többi művészeti ággal való összefonódást kedvelik, olyannyira, hogy már nem is a képzőművész, hanem „csupán” a művész önmeghatározást használják.
Tényregény az „ordas időkről”
A pénteki programsort a MÚRE Brassai 2015 sajtófotókiállítás megnyitója indította. Rácz Éva, a magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke és Ramona Novicov a fotóművészet lényegéről, a pillanat megörökítésének lehetőségéről és a sajtófotó valóságot feltáró dokumentumszerepéről beszélt. Szűcs László elmondta, a verseny kiírásakor romániai magyar fotósokra számítottak, de végül több országból érkeztek művek, alkotóik valamiképpen mind kapcsolódnak Erdélyhez, ha másként nem, érzelmileg.
Az eseményen könyvbemutató is várta a közönséget: Simon Judit látta vendégül Forgách András magyarországi írót, akivel Élő kötet nem mArad című könyvéről beszélgetett. A tényregény azt a jellegzetesen huszadik századi, kelet-európai családi tragédiát írja meg, amit Esterházy Péter a Javított kiadásban, csak Forgách az édesanyjáról tudja meg, hogy a III/1-es érintettséget. Megható őszinteséggel beszélt a hír fogadásáról, az azt követő eseményekről, hangsúlyozva, hogy rég elhunyt édesanyjához való kötődése mit sem változhat az „ordas idők” miatt.
Kinde Annamária költőről neveztek el díjat
A fesztivál második napját Élő Várad – Nagyvárad és a progresszió címen fórum és felolvasás zárta Tasnádi-Sáhy Péter irányításával, fiatal tollforgatók – Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Mihók Tamás és Bíró Árpád Levente közreműködésével. A fiatalok leginkább azt nehezményezték, hogy nem érzik, hogy Váradon lenne olyan mentor, szellemi irányító, akihez alkotói problémáikkal bármikor fordulhatnának, illetve akit mesterükként követhetnének.
Ez a téma tulajdonképpen átvezet a harmadik fesztnap délutánjába, amikor bemutatták a 2014-ben elhunyt Kinde Annamária Nagyváradi költőről elnevezett díjat, Deák Árpád művét. Szűcs László elmondta, a márvány talapzaton stilizált bronz angyalszárnyakat ábrázoló alkotást évente egy olyan fiatal alkotó kapja majd, akinek még nincs kötete, de már megérett rá. Kiemelte, mennyire szívén viselte a korán elhunyt költőnő a fiatalok felkarolását, alkotói kört szervezett és az ő ötlete volt a Várad folyóirat Várad Junior rovata. Az idei díjat majd az október végi Könyvmaratonon fogják átadni, addig talán elkészül Kinde Annamária síremléke is, ugyancsak Deák Árpád műve.
Ami a szerepek álarca mögött rejtőzik
A rendevénysorozaton a színházi alkotókkal is tartottak beszélgetést: Novák Eszter rendezővel, a Szigligeti Színház művészeti vezetőjével, majd Bíró József Nagyváradi születésű Kolozsvári színésszel. Novák Eszter beszélt erdélyi gyökereiről, Marosvásárhelyi, illetve Budapesti rendezéseiről, művésztanár tevékenységéről és arról, mit jelent számára a Szigligeti Színház művészeti vezetése.
Bíró József elmondta, színészi pályája a legendás Kortárs-csapattagsággal kezdődött, a színiakadémia elvégzése és rövid kitérők után pedig a Kolozsvári színházban teljesedett ki. Mindkét színházi alkotóművész kiemelte, nem az erőltetett aktualizálás vagy múltba fordulás a fontos, hanem a mindenkori ember sokszor egyértelmű, de inkább rejtélyesen összetett arcának felmutatása az egyes szerepek álarca mögül. A Holnapfeszt eseménysorát színházi előadás zárta: a Szigligeti Színház fiatal művészei Tasnádi-Sáhy Péter rendező szakos hallgató vizsgaelőadását, a Kés a tyúkban című darabot mutatták be.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)2016. szeptember 11.
Bookfest Marosvásárhelyen magyar kiadók nélkül
Kimondottan a román olvasóknak szól ez a vásár, magyar könyvet nem találni – válaszolta érdeklődésünkre egy látogató, akit megkérdeztünk, milyennek találja az angol nyelvű, Bookfest elnevezést viselő könyvvásárt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szerveztek a hétvégén.
A román mellett magyar nyelvű óriásplakátokkal is hirdetett könyves esemény megtévesztően hatott, hiszen többen is úgy értelmezték, hogy a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár időpontját hozták előbbre a szervezők. Ám a program alapján hamar kiderült, hogy szó sincs erről. A Bookfestet harmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen, ahogy egy magyar látogató fogalmazott, „mintegy ellenrendezvényeként a novemberi könyves eseménynek”. Az angol nevű román kulturális eseményen Markó Béla románra fordított, a Badminton. Poezii oportune și inoportune című kötetét is bemutatták.
A Nemzeti Színház előcsarnokában 23 standon 29 könyvkiadó kínálta legfrissebb köteteit, amelyek között volt egy magyar nyelvű meséskönyv, illetve egy háromnyelvű – román, angol és magyar – kiadvány a pálinka történetéről. A román nyelvű kiadványok között angol könyvek is szép számban kaphatók voltak, többek között a frissen megjelent Harry Potter-sorozat legújabb része, a Harry Potter and the Cursed Child, vagyis Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötet, amely július végén jelent meg Londonban. A legújabb Harry Potter-történet tulajdonképpen nem regény, hanem színdarab.
Érdeklődésünkre, hogy a magyar kiadók közül miért nem volt jelen egy sem a hétvégi eseményen, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója azt mondta, túl sok a standbér, amit kértek a színházban. „Nekik lehet, hogy üzlet, de nekünk nem az” – magyarázta a kiadóigazgató, hozzátéve, hogy a magyar közönség amúgy sem látogatja ezt a vásárt, tehát egy magyar kiadónak mindenképpen veszteség ott ülni három-négy napon keresztül. „Számunkra bőven elég az évi négy nagy eseményen való részvétel: a tavaszi és nyári Budapesti könyvvásáron, a Kolozsvárin és a novemberi Marosvásárhelyin.”
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke érdeklődésünkre elmondta, a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezését már májusban megkezdték, hamarosan a szervezői csapat ismerteti a várható programot. A könyvvásárra rendszeresen meghívják a jelentős román kiadókat is, de azok közül nagyon kevesen tesznek eleget a meghívásnak. Az Oxford, valamint a Kolozsvári egyetemi kiadó van jelen rendszeresen az eseményen, a többi távol mArad – magyarázta Káli Király István.
Antal Erika
Székelyhon.ro2016. szeptember 12.
Fáj, ha csitul a halál?
Nem kell óvatosan közelítenünk a területi autonómia fogalmához, nem robban az. 1952 és ’68 között sem robbant, csak elolvadt a román fajgyűlöletben még az is, ami volt benne. Hamarább robban a Marosvásárhelyi Cuvântul Liber (Szabad Szó, de szerintem inkább szabad szófolyás) nevű lap, s abban az egyik gyutacs, Lazăr Lădariu. Képtelen, szinte hamisíthatatlan képzelményeiből idéznék, s nem csak az alacsony vérnyomásúak kedvéért. Azt mondja őkelme, hogy 1952-ben „néhány magyar és két zsidó kérte” csak a magyar autonómiát Romániában. Továbbá – és itt már derűsebb az ő román történelme! – a szinte világbíró Sztálin „az autonómiát azon román politikusok megbüntetésére rendelte el, akik harcoltak a sztálinizmus ellen”. Hát nem hercig?!
Aki élt akkoriban, emlékezhet, milyen őrjöngve dicsőítették Romániában a kommunizmust. A Román Kommunista Párt megalakulása oltári szentség volt a sztálinista román kommunizmusban. Fiatal egyetemista korunkban mondotta nekünk a Bolyai Tudományegyetem professzora Kolozsváron, Kohn Hillel: miként rendíthette meg a párt megalakulása a földet, hiszen 1924-ben négyen voltunk a tagjai mindössze!
Románia Hitler első csatlósai között volt, megtámadta délről a Sztálin vezette Szovjetuniót, Hitler ígéretei fedezékében. 1944-ben, amikor már biztos volt Hitler legyőzése, titkon átállt Sztálin oldalára a hírhedt augusztus 23-án. Lám, alakul a sztálinizmus ellensége! Lădariu magyar neveket sorol, akik ki akarták űzni a románokat a Magyar Autonóm Tartományból. Érdekes, akik békésen szántottak, iparoskodtak, tanultak és tanítottak magyarokként, azok Brassóföldvárra kerültek, a haláltáborokba, a Regátba a Duna-csatornához, börtönökbe. Ki merészelt szólalni?!
És azt is a mellünkre írja az újságot és a román történelmet megíró Lădariu, hogy „a Magyar Autonóm Tartomány tüske volt Európa szívében”. No, és a többi autonómia Európában, és a sok többi „állam” egymás mellett ugyanott? Nem vitázom, csak iskolakezdés előtt mutogatom a történelemkönyveket és íróját.
Hadd véssem ide és nemcsak figyelemkeltés, de a derű kedvéért is, hogy ez a ládányi Lădariu fölrója minapi cikkében (augusztus 12.), hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla annak idején a román kormányban Koszovó függetlenségére szavazott, az összeomlott tákolmány Jugoszlávia szomszédságában. Lădariu ezt kétségbe ejtő szándékkal említi: hogy létezett ez?! „Ne felejtsük Kalota Köztársaságot, melyet a fasiszta Kós Károly hozott létre…” Lehet köpni és nevetni. Kós, a jeles író, műépítész – fasiszta emitt!
És a jellegzetes politikáról: Hitler után Sztálinhoz (!) fordult Románia 1945-ben (nyílván: a győztesekhez dörgölődzvén a koncért), hogy „Románia szeretné ismét a saját határain belül érezni magát”.
Mármint vissza Észak-Erdélyt. Micsoda ősrégi román határ! Hát nem? És ide még egy csattanó a ládányiból, Lădariutól! „Székelyföld nincs is, Székelyföld a magyar autonómia kozmetikázott változata.”
Napóleon mondotta Talleyrand-ról (1754–1838), kora egyik legnagyobb politikusáról, hogy ő a leghűségesebb áruló. Lădariu újságíró azzal fenyeget bennünket, hogy a románoknak nem szabad felejteniük. Én azt remélem, hogy nem felejtik el azt a rettenetes népirtást, amit elműveltek német segítség nélkül a zsidók ellen, 1940–44 között. (Lásd: Matatias Carp romániai zsidó könyvét: Holokauszt Romániában, 1940–1944.)
Talleyrand mondotta azt is, hogy a Bourbonok semmit se felejtettek, és semmit se tanultak – mármint a saját történetükből. Amúgy nem akarom bántani hírét-nevét az elhunyt Bourbon Anna címzetes román királynénak, aki sosem volt román királyné, hiszen a Román Köztársaság kikiáltása (1947. dec. 30.) és Mihály – már csak exkirály– eltávozása után fél évvel ment férjhez Mihály volt királyhoz. Kegyeletsértés ne essék, én kérem.
Emlékezzék, s tanuljon a román politika, nem árt az. És nem annyira bonyolult, mint külön történelmet összehazudozni piramis magasra. Az autonóm tartományunk idején valamennyit csitult a magyarok irtása, kiüldözése, megöletése. Csitult. Nos, ez fáj MA a gátlástalan cikket és történelmet hazudó Lădariuknak. És még egyszer Talleyrand-ról! Ő volt egyben a lefizethetőség atyamestere, persze, távol Romániától.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. szeptember 12.
Búcsút intenek a parlamentnek Markóék
Tizenketten jelentkeztek Maros megyeből az RMDSZ listájára a vasárnapi határidőig: négyen a felsőházban, nyolcan az alsóházban szeretnék képviselni Marosszék magyarságát. A régiek közül senki nem újrázna. A jelölteket szeptember 19-én rangsorolják.
A székben lévő Maros megyei politikusok közül senki nem nyújtotta be pályázatát, így 1990 után először fordulhat elő, hogy az RMDSZ teljesen megújult csapattal vág neki a parlamenti választásoknak. Markó Béla és Kerekes Károly hét, Borbély László hat, Kelemen Atilla öt mandátum után int búcsút az országgyűlésnek. Helyükbe Brassai Zsombor, Jakab István, Novák Zoltán, Kozma Mónika (a szenátusba), Tubák Nimród, Hamar Alpár Benjámin, Balogh József, Vass Levente, Császár Károly, Csép Andrea Soós Zoltán és Fodor Sándor József (a képviselőházba) próbál bejutni a decemberi listás választások alkalmából a Bukaresti törvényhozásba.
Közülük többen eddig is aktívan politizáltak, Brassai például az RMDSZ Maros megyei szervezetét vezeti, azelőtt sokáig Kelemen Atilla ügyvezetője volt, Csép és Balogh a megyei önkormányzatban tevékenykedik vagy tevékenykedett, Jakab államtitkári rangig jutott, míg Novák nemrég került be a Marosvásárhelyi tanácsba, Vass pedig a városi szervezet vezetésében kapott helyet. „Abszolút civilnek” mindössze Tubák Nimród, az orvosi egyetem idei végzettje és Hamar Alpár Benjámin számít, aki az egyik forradalmár egyesület elnökeként és a vegyipari kombinát légszennyezése ellen szervezett tüntetéssorozat által került a figyelem központjába.
Amennyiben a Területi Állandó Tanács (TÁT) valakinek érvényteleníti a pályázatát, az érintettnek 48 óra áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen. A rangsorolást a bővített választmány, azaz több mint százhetven fő végzi – titkos szavazással. Elviekben a Maros megyei magyarság egy szenátor- és három képviselőjelöltet képes bejuttatni a parlamentbe. Szerencsésebb esetben két felső- és négy alsóházi képviselőt is küldhet Bukarestbe. Az alsóházi listán – nem befutóként – a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje is helyet kap. Az alakulat még nem nevezte meg a december 11-i általános választásokon megméretkező tagját.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2016. szeptember 19.
Vass Levente és Novák Zoltán a listavezetők
Késő estébe nyúló küldöttgyűlésen döntöttek hétfőn arról, hogy milyen sorrendben állítják össze az RMDSZ Maros megyei jelöltlistáját a decemberi parlamenti választásokra. A rangsor megállapításához újraszámlálásra is szükség volt.
Hosszas hercehurcát követően eldőlt: Vass Levente, Csép Andrea, Császár Károly Zsolt, illetve Novák Zoltán került képviselőházi, valamint szenátusi, biztosnak számító befutóhelyre az RMDSZ Maros megyei listáján. Jó mozgósítás esetén akár egy második szenátor (Jakab István) és egy negyedik képviselő (Soós Zoltán) is bejuthat december 11-én a Bukaresti törvényhozásba.
Nem vissza-, csak hátrébb lépnek
Noha ünnepélyes hangulat jellemezte a Kultúrpalota kistermében tartott rangsoroló ülést, a levegőben még is ott lebegett a leköszönő országgyűlési képviselők hiányérzete és ebből fakadó sértődöttsége. Ugyanis az utóbbi időszakban azt érezték, mintha a váltást csupán a váltás kedvéért tűzte volna zászlójára az RMDSZ Maros megyei szervezete.
Markó Béla köntörfalazás nélkül ki is mondta, hogy nem örül a teljes fordulatnak, megújulásnak, és arra intette a jelenlévőket, hogy ezt ne tekintsék stratégiai kérdésnek. „Maros megyenek egy nagyon stabil és erős parlamenti képviselete volt. Azt kell feladatként rónunk azoknak, akik utánunk következnek, hogy folytassák a mi munkánkat” – jelentette ki Markó, aki 1990 májusától megszakítás nélkül az országgyűlésben tevékenykedett. Belátta, hogy az elmúlt időszakban ő is nagy dilemmában volt, induljon-e a tél eleji választásokon vagy nem. Volt elnökként, a szövetség alapszabályzata szerint ugyanis megillette volna egy befutó hely. A megméretkezés előtt állók figyelmét arra hívta fel, hogy a parlamentbe való jutás nem afféle jutalom az eddig elvégzett munkáért. „Nem egy-két napos kirándulás, hanem egy éjjel-nappali készenlét, iszonyatosan kemény munka” – mondta.
„Egy kicsit hátrébb lépünk, de nem állunk félre, mert nem olyanok vagyunk” – egészítette ki a szenátort alsóházi kollégája, Borbély László, megerősítvén Markót abban, hogy az utánuk következők az ő munkájukat kell folytassák. Kelemen Atilla arról beszélt, hogy öt órára volna szüksége ahhoz, hogy beszámoljon húszéves Bukaresti tevékenységéről. Több mint száz törvénytervezeten szerepel a szignója, ennek dacára egy ideje mellőzve érzi magát. „Nem esik jól, hogy az utóbbi három évben még a tanácsomra sem volt szükség” – panaszkodott a közgyűlésnek a megyei szervezet volt elnöke. „Nemhogy félreállni nem akarunk, ezentúl is hallatjuk a szavunkat. Ha már van egy ifjúsági szervezet, létrehozunk egy kiégett szervezetet is, amelynek helyet kérünk a Szövetségi Képviselők Tanácsában” – tette hozzá félig tréfásan, félig komolyan.
Mivel hétfőn is dolgozott a parlamentben, Kerekes Károly nem vehetett részt a gyűlésen; rövid, tényszerű beszámolóját munkatársa, Gál Éva olvasta fel.
A mérce magassága
Bemutatkozásukban az új jelöltek közül szinte mindenki arról beszélt, hogy azok, akik az elmúlt huszonhat évben, öt, hat vagy akár hét mandátumon keresztül képviselték a magyarságot, magasra állították a mércét. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a belső acsarkodások miatt gyengébbeknek tűnjünk a többi romániai párt szemében” – hívta fel a figyelmet az egyik képviselőjelölt, akinek álláspontjával a többiek is egyetértettek.
A felszólalások során kiderült, hogy bár jól képzett, lelkes, tenni akaró, merész elképzelésekkel rendelkező jelöltek kérték a jelenlévők szavazatát, retorikából, meggyőzőkészségből és magyar nyelvtudásból néhány kivétellel messze elmAradnak az elődöktől. A versenybe szállók közül olyan is akadt, aki önéletrajzát sem írta meg anyanyelvén.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2016. szeptember 20.
Kialakult a Maros megyei RMDSZ új parlamenti csapata
Vass Levente vezeti a képviselőjelölti és Novák Csaba Zoltán a szenátorjelölti listát a parlamenti választásokon – döntötte el hétfő esti rangsoroló küldöttgyűlésén a Maros megyei RMDSZ. Az eredményekről megkérdeztük a két listavezető jelöltet.
A 173 megyei küldött titkos szavazással döntött a listákról. Az eredmény szerint a képviselői lista sorrendje: Vass Levente, Csép Andrea, Császár Károly, Soós Zoltán. A szenátori lista sorrendje: Novák Csaba Zoltán, Jakab István, Kozma Mónika, Brassai Zsombor.
A képviselőjelölti lista első három helye parlamenti mandátumot jelent. A szenátori lista első helyén lévő jelölt biztos befutó, de a magyar választók jó mozgósítása esetén a második hely is mandátumra váltható. Mint korábban írtuk, a befutó képviselői helyekre nyolc, a szenátori helyekre négy jelentkező volt. A már felsoroltakon kívül képviselőnek jelentkezett Balogh József, Császár Károly, Fodor Sándor József és Hamar Alpár-Benjámin. Az korábban megírtuk, hogy a Maros megyei RMDSZ-es képviselők és szenátorok egyike sem vállalt újabb mandátumot.
Szavazás előtt a jelöltaspiránsok kortesbeszédeket tartottak. Avasarhely.ro beszámolója szerint ezután a küldöttek két cédulát kaptak, külön a szenátorjelöltekre és külön a képviselőjelöltekre. Előbbi esetében két, utóbbi esetében három név mellé kellett x-et tenni. Azokat a szavazólapokat, amelyeken a meghatározottnál több név mellé került x, érvénytelennek nyilvánították.
Szoros eredmények születtek: a képviselőjelötli listán Vass Levente egyetlen szavazattal kapott többet (117-116) Csép Andreánál, a szenátorjelölti listán pedig Jakab Istvánt mindössze négy szavazat választotta el az első helytől (84 voksot kapott, míg Novák Csaba Zoltán 88-at).
Novák Csaba Zoltán: ez óriási felelősség
A Maszolnak kedden nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész is kiemelte, hogy nagyon szoros verseny volt a rangsoroláson, kemény vetélytársakkal. „A szavazás előtt bármilyen sorrendet el tudtam képzelni a négy jelölt között” – mondta a szenátori lista első helyezettje.
Novák elmondta, számára óriási felelősséggel bír, hogy parlamenti mandátumra számíthat. „Nem csak azért, mert Markó Béla helyét foglalom majd el a törvényhozásban, hanem azért is, mert rengeteg új feladat vár rám. Nehéz időszak előtt állunk” – magyarázta.
A jelölt kortesbeszédében elmondta, az RMDSZ egyik erőssége mindig is az volt, hogy jól felkészült szakpolitikusokat delegált a parlamentbe és az önkormányzatokba. Arra hívta fel a küldöttek figyelmét, hogy az oktatás és a kultúra területén szerzett tapasztalataival segíteni tudja a parlamenti munkát.
„Elmondtam azt is, hogy szakmai felkészültségem és profilom révén elég komplex rálátásom van arra, amit mi az erdélyi magyarság 1918 utáni történetének nevezünk. Úgy gondolom, hogy ez a fajta tudás segíthet jó döntéseket hozni különböző magyarságpolitikai kérdésekben” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán.
maszol.ro2016. szeptember 21.
[Két beszámoló az RMDSZ-rangsorolásról]
RMDSZ-rangsorolás Marosvásárhelyen: fotó kellett arról, hogy kire ikszeltek
Központi utasítások végrehajtása, fenyegetőzés és vádaskodás, voksújraszámlálás különböző módszerekkel, röviden erről szólt az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsoroló ülése hétfőn este és az azt megelőző időszak – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Minderről egyes jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy része számolt be. Volt, aki dicsekvésként, volt, aki felháborodva mutatta meg a telefonján lévő felvételt, melyet a szavazócéduláról készített a fülkében. „Nem emlékkép, meg kell mutatnunk a főnöknek” – mondta el halkan az egyik küldött, aki beismerte, nem dönthetett önállóan a saját opciójáról. A vidéki polgármester azzal magyarázta gesztusát, hogy nem akarta az amúgy sem túlságosan gazdag községe jövőjét kockára tenni.
A Krónika érdeklődésére kedden többen is megerősítették, bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a személyeket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak. A rangsorolón egyébként két óra alatt legalább négyszer számolták újra a szavazatokat. „Négyszer és négy módszerrel” – indokolta a késői órába nyúló eredményhirdetést a szavazóbizottság elnöke. Még így is borult egyesek számítása, hisz a szenátori lista második helyére az a Jakab István került, akit mindenki a negyedik, jobb esetben a harmadik helyre várt. A Környezetvédelmi Alap elnökének viszont csak akkor van esélye bekerülni a felsőházba, ha az RMDSZ rendkívüli mozgósító munkát végez.
Egyébként a visszavonulását bejelentő Markó Béla pártoltja, Novák Zoltán történész az egyetlen, aki papírforma szerint a szenátusban képviselheti a marosszéki magyarságot. Utóbbi 89 voksot szerzett a 169 leadott szavazatból, míg Jakab 84-et. Eggyel többet, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök favoritja, a nagy esélyesnek tartott Kozma Mónika, aki így végképp lemondhat az elkövetkezendő négy esztendőre szóló esetleges szenátori mandátumról.
Bár optimistán vágott neki a küzdelemnek, Brassai Zsombornak, az RMDSZ megyei elnökének is csalódnia kellett: négy versenyzőből a negyedik helyen végzett, igaz, ő is szoros eredménnyel követve a többieket. A megyei elnöknek 78-an szavaztak bizalmat.
Soósnak is „odasóztak”
A rangsorolás másik nagy vesztese Soós Zoltán, a magyar összefogás polgármesterjelöltje. A múzeumigazgató képviselői helyre pályázott, de csak a negyedik helyet csípte el. Míg Vass Levente (117 szavazat) és Csép Andrea (116) toronymagasan nyerte a versenyt, Soósnak be kellett érnie a mindössze negyedik helyet biztosító 71 szavazattal.
A dobogó harmadik fokán a teljesen ismeretlen Császár Károly végzett, ő 88 voksot szedett össze, így biztos befutónak tekintheti magát. A gyulakutai jegyzőt – aki a közigazgatási törvény értelmében nem lehet párttag – a teremben tartózkodók zöme még csak névről sem ismerte. Akárcsak Novák, ő is a Markó-csapat támogatását élvezte.
„Győzött Markó elvtárs és a gittegylet!”
RMDSZ-körökben már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, csak statisztaszerep juthat azoknak, akik a helyi „nagy öregek”, Markó Béla szenátor, Borbély László és Kelemen Atilla képviselő, illetve a Kelemen Hunor szövetségi elnök támogatását nem élvezhetik. Így kaphatott csak 51 szavazatot a dicsőszentmártoni Fodor József, 38-at a szervezet megyei ügyvezető alelnöke, Balogh József és alig 20-at Hamar Alpár Benjámin civil aktivista.
Utóbbi, aki az esélytelenek nyugalmával vett részt a megmérettetésen – az eredményhirdetés után már a Román Kommunista Párttal hasonlította össze az RMDSZ-t. „Győzött Markó elvtárs és a gittegylet! Hurrá! Megvalósult a generációváltás, az utécsések színre léptek! Győzött a diktatúra! Győztek a puccsisták!” – fogalmazott közösségi oldalán. A sajtónak nyilatkozva Hamar a szövetség kettészakadását vetítette elő. Utalt arra, hogy míg a leköszönő parlamenti képviselők, Kelemen Atilla és Borbély László a keleti térségben bírnak jelentős befolyással, Brassai és csapata a nyugatiban erősebb. Hamar Alpár Benjámint nem az általa kapott minimális szavazatszám zavarta, hanem az, hogy az RMDSZ „nagy öregjei” húzogatták a háttérből a szálakat. Ez váltott ki elégedetlenséget több községi RMDSZ-elnökben is, akik legfőképpen azt sérelmezik, hogy őket nem vonták be döntéshozásba. „Nekünk nem biztosítottak szavazati jogot, de néhány nap múlva már zaklatnak a támogató aláírások ügyében” – jegyezte meg egy lapunknak név nélkül nyilatkozó vidéki RMDSZ-vezér. A hétfő esti ülésen 169 személy adta le a voksát. Azt a javaslatot, hogy az összes, mintegy ötszáz RMDSZ-es tisztségviselő döntsön a listákról, a Területi Állandó Tanács elvetette.
Arra a kérdésre, hogy az eredmény ismeretében miként fog implikálódni a választási kampányba, a vesztesként induló Brassai Zsombor lapunknak úgy fogalmazott, RMDSZ-elnökként továbbra is fontosnak tartja a választópolgárok megszólítását és a szövetség jó szereplését. „Felelek a kampányért, és vállalom a felelősséget az RMDSZ eredményeiért” – jelentette ki.
A rangsoroló szavazatszámlálás végeredménye
Szenátorjelöltek: Novák Zoltán Csaba 89 szavazat Jakab István 84 Kozma Mónika 83 Brassai Zsombor 78 Képviselőjelöltek: Vass Levente 117 Csép Andrea 116 Császár Károly 88 Soós Zoltán 71 Fodor József 51 Balogh József 38 Hamar Alpár Benjámin 20 kronika.ro
Erdély.ma2016. szeptember 21.
Csapatcsere
Megtörtént a rangsorolás. A még aktív, de újabb mandátumra nem pályázó honatyák némelyike keserűen értékelte, hogy nincs lehetőségük többórás beszámolóra a húsz-huszonhat évnyi parlamenti tevékenységükről. De most az volt a tét, hogy a következő négy évben ki képviseli a legnagyobb magyar közösséget a román parlament két házában. Azoknak a felszólalásoknak volt értelme, amelyek a jelölteket próbálták józanító tanácsokkal ellátni. Markó Bélát lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy ő mondta ki a törvényhozói székre pályázókkal szembeni legfontosabb elvárásokat. Viccesen szólva, könnyű volt neki, hisz saját bőrén tapasztalta, mit jelent megküzdeni a nacionalista túlerővel mind az anyanyelvi oktatás, mind a kulturális identitásunk megőrzése terén. Hogy ez többet jelent, mint Bukarestbe kirándulgatni. Voltak sikerek és voltak kudarcok. Az erős Marosvásárhelyi csapat nemcsak a parlamentben, hanem a kormányzásban is kivívta a román partnerek, sőt az ellenfelek tiszteletét. Ezért érthető a hátrább lépéskor érzett abbeli keserűség, hogy az utóbbi években a megyei szervezet nem igényelte tanácsukat. Viszont arról se feledkezzenek meg, hogy a jelenlegi vezetés a régi elnök neveltje. És ha már utódnevelésről beszélünk, cáfolhatatlan tény, hogy ez nem tartozik a régi gárda erősségei közé. Bizonyíték rá mind a városi, mind a megyei szervezet és az, hogy Marosvásárhely elvesztette vezető szerepét a magyar érdekképviseleti szervezetben is. A most színre lépő új csapatnak a még mindig fiatal "nagy öregek" támogatására, súlyára van szükség, hogy visszanyerjük a legnagyobb magyar közösséget megillető pozíciónkat. És arra is, hogy nyitottá váljék a szervezet minden tenni akaró nemzettársunk számára. A most kampányolók mindenike ígéretet tett erre. Reméljük, választások utánra sem lesznek szószegők. Kudarc esetén pedig nem csúsznak alpáriba, és nem kezdenek sárdobálásba, mint azok, akik a hétfő esti rangsoroló gyűlés után a sor végére kerültek. Pedig nagyon rég nem láthattunk ennyire demokratikus jelölőgyűlést. Kevesen emlékeznek arra, hogy például négy évvel ezelőtt egy előre összeállított listára szavaztak a területi képviselők. Most minden küldött a saját lelkiismerete szerint ikszelt a függöny mögötti fülkében. Természetesen voltak lobbizások, befolyásolási praktikák, de ez a demokratikus játékszabályok közt zajlott. A veszteseknek is el kell fogadniuk az eredményt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a belső acsarkodás gyengébbnek mutassa szervezetünket, mint amilyen valójában – mondta egyik jelölt még a szavazás előtt. És ami legfontosabb: ígéretes jelöltek kerültek befutó helyre mind a szenátor-, mind a képviselőjelöltek listáján. Nem lesz zökkenőmentes a csapatcsere, de bízzunk bennük!
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2016. szeptember 21.
Tulipános casting
Nem újdonság, hogy egy generációváltás nem mindig szokott zökkenőmentesen lezajlani. Különösen igaz ez a politikára, amelynek alapvető mozgatórugója a hatalom megszerzése és megőrzése, tehát egy-egy csoportosulás vissza- vagy háttérbe vonulása tulajdonképpen létkérdés az új garnitúra számára.
Egyáltalán nem kivétel ez alól az RMDSZ sem, amely 26 évvel ezelőtti alapítása óta éppen ebben az időszakban megy keresztül a legmarkánsabb nemzedékváltáson, amely egybeesik a decemberi parlamenti választásokra való előkészülettel és a jelöltállítási folyamattal.
Ez pedig éppenséggel abban a Maros megyeben bizonyult eddig a legviharosabbnak, amelynek Markó Béla, Borbély László, Frunda György és Kelemen Atilla fémjelezte RMDSZ-es politikusgenerációja több mint két évtizeden keresztül meghatározta a szövetség, ezáltal pedig az erdélyi magyar közösség politikáját.
Ennek a nemzedéknek a tagjai közül egyesek önként döntöttek a visszavonulás mellett, mások azonban szívesen lehúztak volna még egy mandátumot a Bukaresti törvényhozásban, de ez irányú szándékukban nem leltek támogatásra a területi vagy a központi vezetőség köreiben. Vagy egyikben sem.
A szövetség több egykori, „nagy öregnek”, „dinoszaurusznak” is nevezett vezetőségi tagja bírálta az elmúlt időszakban leplezetlen sértődöttséggel az általa erőltetettnek vélt fiatalítást, azt sugallva, hogy „kényszernyugdíjazásuk”, mellőzöttségük az alakulat politizálása minőségének rovására megy.
A Marosvásárhelyi jelöltrangsoroló küldöttgyűlés azért eredményezett meglepetéseket egyesek számára, mert a különböző táborok egyformán bele akarnak szólni a képviselőházi és szenátusi frakciók összetételébe: az országos és a megyei vezetőség, továbbá az a régi garnitúra is, amely még nem szorult ki teljes mértékben a hatalomból.
Ez a tulipános casting azonban igazság szerint nem is bírna különösebb hírértékkel az erdélyi magyarság szempontjából, ha eleve meglenne a garancia rá, hogy a politikai érdekképviselet, a kisebbségi jogérvényesítés jobbítását, a szakértelem előtérbe helyezését szolgálja. Az eddigiek alapján azonban az csapódott le, hogy a szereposztás hatalmi harcok mentén zajlott, így egyelőre talány, hogy a generációváltás milyen előjelű változással jár minőségi szempontból. Aminek négy év múlva remélhetőleg nem az lesz a legfőbb fokmérője, hogy ki hány törvénytervezethez adta a nevét a parlamentben társkezdeményezőként.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2016. szeptember 23.
Megkezdődött az RMDSZ szétzüllése?
A legutóbbi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett, a romániai magyarság zöme által elvárt „újratervezés” eleve dugába dőlt, a Bukaresti parlament „magyar pártjától” csak kozmetikázásra, harsány propagandára és fiatalabb arcú politikai bábok előtérbe tolására tellett. Erről (is) szól Szentgyörgyi László Most kezdődik el című, a Marosvásárhelyi Központban megjelent írása, lásd alább.
A decemberi parlamenti választásokra készülő RMDSZ szenátusi és képviselőházi jelöltlistáinak véglegesítésével egy korszak zárult le, illetve kezdődött a szervezet életében. Amint arról a sajtó már beszámolt, a teljes Maros megyei törvényhozói képviselet kicserélődik, a „nagyöregek” visszavonulnak – azért nem teljesen, erről egyikük hétfőn esete is nyilatkozott –, helyüket teljesen új arcok veszik át. Kérdés: nyer vagy veszít ezáltal a város, Marosvásárhely, illetve a megye magyarsága?
Az tagadhatatlan, a visszavonulók – Markó Béla, Borbély László, Kerekes Károly, Kelemen Atilla, no és a mandátumát korábban elveszítő Frunda György – az utóbbi negyedszázadban kulcsszerepet játszottak a vásárhelyi magyarság sorsának alakulásában. Hogy miként alakult e sors, azt ki-ki a saját bőrén tapasztalhatta… Abban egyezzünk meg: nem úgy, ahogyan azt elvártuk volna. Hogy ebben kit, mennyire terhel a felelősség, azt – effelől ne legyenek kétségeink – az idő, s a szakemberek előbb-utóbb eldöntik. „Azt kell feladatként rónunk azoknak, akik utánunk következnek, hogy folytassák a mi munkánkat” – jelentette ki a búcsúzó Markó. „Egy kicsit hátrébb lépünk, de nem állunk félre, mert nem olyanok vagyunk” – egészítette ki a szenátort Borbély László. Márpedig éppen az lenne a legnagyobb baj, ha az újak ott folytatnák, ahol a régiek abbahagyták. Ezen a téren még komoly küzdelmek, összetűzések várhatók az újak és a régiek között, akik, sajnos, „nem olyanok, hogy félre álljanak”. Nagy kár.
A végleges sorrendről megállapítható, hogy minden az előzetes várakozások szerint alakult: az előző és a jelenlegi pártelnök – Markó és Kelemen Hunor – által támogatott jelöltek – Novák Zoltán és Vass Levente – a listák élére kerültek. Az, hogy Soós Zoltán nem került befutó helyre, várható volt, sokan – és joggal – nem bocsátották meg az egykori vásárhelyi polgármesterjelölt „hajlékonyságát”, hogy esélyeinek maximalizálása érdekében a választások előtt kilépett az RMDSZ-ből… Egyáltalán mikor lépett vissza, és kinek a jóváhagyásával? A legnagyobb csapás hétfőn az RMDSZ megyei szervezetének elnökét, Brassai Zsombort érte, aki az utolsó helyre került a szenátorjelöltek között. Ekkorát hivatalban levő megyei elnök még nem bukott az RMDSZ-ben…
Ennyit a jelöltek rangsorolásáról. Hogy ezzel a lépéssel az RMDSZ a kezdet végéhez vagy a vég kezdetéhez ért, az leghamarabb december 11-én, a választás napján kiderül… Az irány azonban – ez messziről látszik! – elhibázott.
itthon.ma//szerintunk2016. szeptember 24.
Markó a kvótareferendumról: szomorú ez a felelőtlen gyűlöletkeltés
„Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki” – jelentette Markó Béla magánvéleményként a Népszavának arról, hogy erdélyiek is részt vesznek a hétvégi magyarországi kvótareferendumon.
Az RMDSZ volt szövetségi elnöke egy Budapesti könyvbemutató után adott interjút a magyarországi napilapnak. Ebben főként a politikából történő visszavonulásáról, a romániai politikai helyzetről beszélt, de szó esett a magyarországi népszavazásról is.
A politikus kifejtette, „egyáltalán nincs meggyőződve arról”, hogy a menekültkérdés érinti az erdélyi magyarokat. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?” – mondta a magyar kormány kampányáról.
Arról, hogy ha most is az RMDSZ elnöke lenne, az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna-e, a szenátor kijelentette: különbséget kell tenni a szövetségi elnök felelőssége és a gondolkodásmódja között. „Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye” – szögezte le.
Markó ugyanakkor elismerte, a kötelező befogadási kvóta nem válasz a menekültkérdésre, csak pillanatnyi tűzoltás. „De ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett (…) mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos” – vélekedett.
Markó szerint történelmi okai is vannak annak, hogy a sok diszkriminációt megélt teljes Kárpát-medencei magyarság empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben. „Betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat” – jelentette ki.
Előzmény:
Népszava, 2016. szept. 24.
Nem könnyű lemondani a napi politizálásról
maszol.ro2016. szeptember 24.
Nem könnyű lemondani a napi politizálásról
A közelgő romániai parlamenti választások kapcsán nagyon sok kérdőjel fogalmazódik meg az RMDSZ jövőjét illetően. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Bukaresti parlamentből olyan személyiség fog hiányozni, aki a rendszerváltás óta meghatározta a romániai, és nagymértékben befolyásolta a Kárpát-medencei kisebbségi politizálást. Markó Bélát Budapesti könyvbemutatója előtt kérdeztük visszavonulásáról, és arról, hogyan látja mindazt, ami ma körülöttünk zajlik.
- Második könyvbemutatója lesz Budapesten az idén. Hosszú ideig nem igazán jelentek meg kötetei. Mi változott?
- Újabban próbálom megváltoztatni az életemben a politika és irodalom arányát. Nem mostani elhatározás ez, valamikor a kétezres évek elején döntöttem úgy, hogy túlságosan hosszú ideig nem éltem az eredeti hivatásomnak. Azóta fokozatosan, lépésről lépésre próbálok változtatni ezen. Bevallom, van bennem egy sietség is, hogy azt, amit elmulasztottam, pótoljam, hogy azt, amit nem írtam meg akkor, amikor egyébbel, politikával foglalkoztam, írjam meg most. De azt hiszem, ez nem lehetséges. Azt kell megírnunk, ami most foglalkoztat. Persze, hogy még mindig a vers áll hozzám a legközelebb, de egyre inkább leköt az esszé, és nagyon érdekes, hogy megszerettem a publicisztikát, amit sem 1989 előtt, de azután sem nagyon műveltem. Valószínűleg azért írok most rendszeresen publicisztikát, mert legalább a magam számára próbálom kötelezőnek tartani azt, amit egyébként minden értelmiséginek nagyon ajánlanék, hogy bele kell szólni a körülöttünk zajló folyamatokba.
-2017-től értelmiségiként fog beleszólni a társadalmi folyamatokba? Nem indul újra a decemberi romániai parlamenti választásokon. Bírni fogja a pálya szélén, amelyen 26 évig aktív játékos volt?
- Azt gondolom, nem mi döntjük el, hogy értelmiségiek vagyunk-e. Mi legfeljebb törekedhetünk erre. Meg kell mondanom, nem könnyű lemondani a napi politizálásról. Most megjátszhatnám magam, állíthatnám, hogy miután meghoztam egy döntést ezelőtt öt évvel, amikor nem vállaltam újabb RMDSZ elnöki mandátumot és jeleztem, hogy néhány év múlva a parlamentből is vissza fogok vonulni, attól kezdődően ez mindenféle kétely nélkül érvényesült az életemben.
- De akkor még nagyon távlati volt az egész?
- Persze. A dilemmáimat nem nagyon láthatta kívülről senki. Nyugodtan modhatnám, hogy nem gond, el kell határozni, és minden rendben van. De nem így van. Nagyon nehéz nyilván lemondani arról, hogy nap, mint nap beleszólhat az ember a döntésekbe, az a benyomása, hogy fontos kérdéseket válaszolhat meg, az egész társadalmat, vagy legalábbis az erdélyi magyar közösséget befolyásolhatja. Azért fogalmazok feltételes módban, mert azt is másnak kellene később megítélnie, hogy én magam mennyire befolyásoltam azt, ami körülöttünk volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy hatással voltam – nem egyedül, hanem másokkal együtt – a saját közösségem sorsára. Ez nem ugyanaz, mint amikor íróként, értelmiségiként valamilyen formában véleményt mond az ember. Annak is lehet közvetve hatása, de ez mégiscsak más. Úgyhogy egyáltalán nem volt könnyű, de azért utólag is állítom, hogy helyesen döntöttem. Én több mint egy negyedszázadon át politizáltam. Azt gondolom, hogy amit 1989-ben, ugyancsak másokkal együtt vállaltunk, abból azt, amit a politikai körülmények lehetővé tettek, teljesítettük. Ezzel azt is mondom, hogy nem mindent. De azért alapvetően más jogi kereteket teremtettünk Romániában az erdélyi magyarság számára, mint amitől indultunk 1990-ben. És szerintem az utánunk következő nemzedékeknek egyrészt az a feladatuk, s egyben nagy felelősségük, hogy ezeket a törvényeket és a létrehozott intézményeket stabilizálják, megvédjék. De ezen kívül, mivel számos kérdést nyilván nem tudtunk megoldani, nekik tovább kell haladniuk az intézményépítés, illetve az új jogok megszerzése, az önkormányzatiság megerősítése és bővítése útján. Van teendőjük elegendő.
- De van még esélyük az utódoknak továbbvinni ezt a munkát?
- Csak azt mondhatom el, hogy én mit gondolok. Meglehetősen gazdag és talán fontos tapasztalattal lépek ki a politikából, holott erre senki és semmi nem kényszerített. És energiám is lett volna folytatni. Ugyanakkor azt hiszem, miután nem magányos harcos voltam, hanem van egy szervezet, erős, tehetséges politikusgárdával, az RMDSZ sorsa ma már nem múlhat személyeken. Nem szabad személyeken múlnia. Nem hiszek abban sem, hogy a politikában nem számítanak a személyiségek, hogy egy-két ember nem tudja a dolgokat egészen más irányba terelni. De ismétlem, ma már nem szabad ezen múlnia annak, hogy mi lesz az RMDSZ-el és mi lesz az erdélyi magyar közösséggel. Ugyanakkor nem tagadom, hogy a prognózisomban az is ott volt, hogy akkor már éreztük mindannyian, hogy egyfajta állóháború alakul. Akár az ideológiák között, akár az etnikumközi kapcsolatokban, olyan korszak következik, amikor nehéz lesz továbblépni, nehéz lesz valamerre kitörni, és minden bizonnyal azt kell megvédeni, amit addig elértünk. Ugyanúgy az is jól látható volt akkor is, és most már nap, mint nap érzékelhető, hogy a politika nem az, ami volt a 90-es években. Azért akkor jól vagy rosszul, illúziókkal vagy azok nélkül, de mégiscsak programokat dolgoztunk ki és azokat próbáltuk érvényesíteni. Én ezt most nem látom sehol. A társadalom egésze szempontjából sem látom, sem Romániában, sem Magyarországon. Az égvilágon semmiféle vita, véleményütköztetés nincs arról, milyen típusú társadalmakat kellene építeni. A kilencvenes években folyt erről gondolkodás.
- Visszakanyarodva kicsit az RMDSZ és az utódok esélyeihez… A júniusi helyhatósági választás, amelyen 4,8 százalékon végzett az RMDSZ, nem sok jót ígér a parlamenti képviselet tekintetében.
- Az önkormányzati választások tapasztalata valóban nem túl jó, ami a szavazatarányt illeti. De ehhez hozzá kell számolni, hogy ezek önkormányzati választások voltak, a tömbvidéken nem volt konfrontációs helyzet, és emiatt nem volt nagy késztetés a részvételre. Ez úgymond a negatív tapasztalat. De van egy fontos pozitív tapasztalat is. Annak ellenére, hogy Romániában az utóbbi években nőtt a magyarellenesség mértéke, amit főképp Székelyföldi, de más konfliktusok is igazolnak, mégis, amikor a politikai érdekek úgy kívánták, a román pártok hajlandók voltak egyezséget kötni az RMDSZ-el. A részvétel nem volt jó, az utólagos tárgyalások viszont igen. Az RMDSZ a két székely megyén kívül, - ahol többségben vagyunk és nyilvánvaló, hogy tudtunk magyar többségű vezetést és megyei elnököket választani-, még három másik, Maros, Bihar, Szatmár megyében, ahol nem vagyunk többségben, szintén magyar elnök van. Mert a politikai érdekek fölülírták egy adott pillanatban a magyarellenes nacionalizmust, létrejöhettek ezek a helyi koalíciók. Ez azt bizonyítja, hogy amennyiben van egy működő demokrácia, amennyiben van artikulált politikai élet, amikor kialakítható többség és kisebbség egy politikai testületben, akkor, ha mi viszonylag jó súllyal rendelkezünk – mert azért kellett ehhez a helyi súly is – akkor tudjuk a céljainkat érvényesíteni. Való igaz, jelen pillanatban attól félek, hogy ilyen artikulált politikai élet inkább van az említett megyék önkormányzatában, mint Bukarestben, a parlamentben.
- Ezt hogy értsük?
- A román parlamentben teljesen egybefolytak az ideológiák, ha egyáltalán léteztek valaha. Ez a hajától előrerángatott ötlet, a szakértői kormány, amely hovatovább egy éve működik, lassan tönkretette a parlamenti demokráciát – nincs deklarált többség a parlamentben, nincs deklarált ellenzék. Tudjuk, kik támogatják inkább a technokrata kormányt és kik állnak szemben vele, de ez nem egy artikulált politikai valóság.
-Hát ez sem teszi könnyűvé az utódok dolgát...
- Hogy ilyen körülmények között milyen lehetőségei vannak egy új politikusnemzedéknek, ezzel kapcsolatosan csak azt tudom mondani, hogy 1990 és 1996 között mi sem igazán tudtunk előrelépni. A magyar jogkövetelések csak az RMDSZ kormányra kerülése után kezdtek megvalósulni. Volt egy kezdeti hat éves időszak, amikor folyamatos konfrontációban voltunk a román nacionalizmussal, de közben tudtunk dolgozni, saját programunkon. Folyamodványok, memorandumok sora bizonyítja milyen intenzív munkát folytatott az RMDSZ. Nemcsak protest megnyilatkozások voltak, hanem dolgoztunk azon, milyen modellt kellene működtetni Romániában. Még akkor is, amikor esetleg nincsenek partnerek a román politikában, ha vannak eszközei egy szervezetnek, van mód arra, hogy lépjen a programalkotásban, készüljön arra a pillanatra, amely fél év múlva, 2 év múlva, nem tudjuk, mikor bekövetkezhet, és akkor továbbvihetjük a megoldásokat.
- Bejut a parlamentbe az RMDSZ az őszi választásokon? Nem az alternatív küszöbre gondoltam, ami nyilvánvalóan mentőöv, hanem az öt százalék teljesítésére.
- Igen, be fog jutni. De öt százaléknál azért több kellene, 2008-ban még hat százalék fölött voltunk. Jó lenne, ha megkerülhetetlenek lennénk a parlamentben, például kormányalakításkor.
- Lehet, hogy jókor hozta meg döntését, jókor fordul újra az irodalom felé?
- Most, 65 évesen nem gondolom, hogy fel fogok építeni egy új irodalmi életművet. Én írtam a magamét évtizedeken át, könyveim sora jelent meg, nem hiszem, hogy most egy új írói pályát kellene építenem. Hozzá kell tennem természetesen ahhoz, amit megírtam. Igen, bizonyos szempontból, lehet, hogy jókor. Ismétlem, ma azt tapasztalom, hogy Európa-szerte, de főképp Európa ezen részén megtorpant a politikáról és a társadalmak jövőjéről szóló gondolkodás. Nagyon sokszor öncélúnak mutatkozik a politika és öncélúak a politikai pályák is, ezért hiszem, hogy például nekem is kötelességem lenne végiggondolni és meg is írni azt, amit az elmúlt 25-26 esztendőben tapasztaltam. Választ kell keresnünk arra, hogy mi miért történt és történik velünk.
- Mi történik?
- Miután kezdtünk itt ezekben az országokban, Romániában is, és Magyarországon is, felépíteni működőképesnek látszó demokráciákat, egyszer csak leállt ez az építkezés, kezdték visszabontani azt, amit addig létrehoztunk. Jól láthatóan autoritárius rendszerek alakulnak ki körülöttünk. Erre nekünk választ kell keresni. Nem nekem feltétlenül, hanem végül is mindenkinek, aki részese volt az elmúlt negyedszázad közéletének. Ami viszont engem közvetlenül érint, és ami számomra a politika volt kezdettől fogva, hogy itt a nemzetek, etnikumok közti viszonyok hogyan alakulnak, hogyan alakíthatók, miért van az, hogy miután a 90-es években kezdtünk élhető modelleket elképzelni, kidolgozni, itt-ott be is indítani, mindez most leállt.
-Ön mondta, hogy autoriter rendszerek épülnek. Nem ezért?
- Az nagyon jól látható, mi épül, csak azt nem tudom, hogy miért nem láthatók az ezzel szemben felmutatott alternatívák, miért nincsenek ezzel ütköztethető markáns vélemények és programok. Romániában teljesen másképpen épül az autoritárius társadalom, mint Magyarországon, de egyformán nincsenek felmutatható alternatívák.
- Mi a különbség a két autoriter rendszer között? A magyar eléggé átlátható, de Romániában ki mozgatja a szálakat? Míg Traian Basescu volt az államfő, úgy tűnt, hogy ő. Most viszont senki sem látszik.
- Traian Basescunak elnökként alapvető hozzájárulása volt ahhoz, hogy sikerült a parlamentet kompromittálni, hogy egy idő után a döntések nem ott születtek, ahol születniük kellett volna, hogy például az ügyészség túlságosan nagy szerepet kapott. Az ő tíz éves tevékenysége arról szólt, ami most már működik is Romániában - kivinni a politikán kívülre a döntéseket. Volt egy erős elnök, aki alkotmány szerint ugyan nem erős, de mégis nagyon nagy erőt gyűjtött össze a kezében és próbált egy olyan rendszert alakítani, ahol ő és a körülötte lévő tanácsadók kormányoznak „a nép segítségével”, a kormány és a parlament pedig ennek a tényleges hatalomnak csak egyfajta függeléke. Az lett a következménye, hogy tényleg kikerült a parlamenten kívülre, tulajdonképpen a pártokon és a politikán kívülre is a döntés. Márpedig az közhely, és azzal mindenki egyetért, hogy többpártrendszer nélkül demokrácia nincsen.
A parlament egyetlen országban sem igazán népszerű, mint ahogy a politikusokról sem igazán jó a vélemény sehol. Basescu elnöksége idején viszont Romániában annyira kompromittálni lehetett a parlamentet, annyira defenzívába lehetett szorítani a politikusokat, hogy ma már hol a közvéleménytől, hol a választótól, hol az ügyészségtől félnek oly mértékben, hogynemigazán hoznak szuverén döntéseket. De tagadhatatlan, hogy most Romániában rá lehetne mutatni egyvalakire, aki mindezt irányítja, aki mindezért felelős. Ezzel szemben úgy vélem, bár nem az én tisztem, hogy a magyarországi rendszert elemezzem, itt az autoriter döntések látszólag a politikán belül maradtak. Van egy olyan parlamenti többség, amely mindent eldönthet. Ezzel a lehetőséggel él, és visszaél a kormány.
- A magyarországi kialakult rendszer személyfüggő vagy pártfüggő? Annak köszönhető, hogy van egy erős párt, vagy annak, hogy van egy erős ember?
- Hogy mi tesz lehetővé egy ilyen rendszert, én nem tudom, és az az igazság, hogy nem is élem meg nap, mint nap. Kívülről úgy látom, nagyon központosított döntési mechanizmus alakult ki, nemcsak informálisan, hanem formálisan is, ami megváltoztatta a rendszert. Például az önkormányzatok igencsak meggyengültek az én tudomásom szerint, miközben nekünk magyaroknak Romániában egy hasonló centralizációs folyamat már-már katasztrofális lenne.
- Tudom, a politikában sincs visszamenőleges „ha”, képzelt szituációkbeli „ha”. De mégis, ha most Ön lenne az RMDSZ elnöke, akkor az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna, mint teszi azt a Vajdasági Magyar Szövetség és részben az RMDSZ is? Elnökként is ugyanazt képviselné, mint független értelmiségiként?
- Hogy RMDSZ elnökként miről mit döntenék, azt elég nehéz megmondani, amikor nem RMDSZ elnök az ember. Azt viszont tudni kell, hogy van egy különbség a felelősségben és a gondolkodásmódban is. Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye.
- És érdeke is?
- Igen, az is. Amíg RMDSZ elnök voltam, akkor is fel lehetett volna tenni ezt a kérdést fordítva, hogy vajon független értelmiségiként ugyanúgy döntöttem volna-e. És meg kell mondanom, hogy sokszor nem. Vagyis nem feltétlenül helyes azt latolgatni, hogy ha az ember másféle felelősséggel bírna, hogyan döntene. Egyébként a kérdésre visszatérve, azt gondolom, hogy az RMDSZ a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar szervezet, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar közösséget képviseli, ilyenként minden jelentős nemzetpolitikai kérdésben meg kell próbálnia mérvadó véleményt mondani. Én ezt tudnám ajánlani az utánam jövő politikus kollégáknak. Nekünk sok kérdésben a lehető legnagyobb súllyal kell megszólalni, és ha nem értünk egyet azzal, amit a magyarországi politikusok gondolnak, legyen szó kormányoldalról vagy ellenzékről, azt is a leghatározottabban ki kell mondani. Kezdettől így próbáltunk politizálni, magam is ezt próbáltam érvényesíteni. Ami persze, sokszor konfliktussal járt, nem csak egy politikai párttal, hanem szinte mindegyikkel volt nehéz vitánk, ütköztünk fontos kérdésekben. Úgy hogy akár kvótareferendumról van szó, akár másról, nekünk nem az az elsődleges dolgunk, hogy egyetértsünk. Ha egyetértünk saját meggyőződésünk szerint, az jó, de ha nem, akkor azt ki kell mondani. De én ma már tényleg csak a magam nevében akarok nyilatkozni.
- És mit mondana a saját nevében?
- Azt gondolom, Európa nem tudott még igazi választ adni egy nehéz kérdésre, a menekültkérdésre. A kvóta egyelőre nem válasz, csak pillanatnyi tűzoltás, ezt mindannyian tudjuk. Ráadásul a mostani helyzet kialakulásához Észak-Afrikában, például Irakban, közvetve vagy közvetlenül Európa is hozzájárult annak idején, erről is beszélhetünk, de ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett, tehát hogy megpróbáljuk elérni, hogy hosszútávú döntések is szülessenek, ne csak pillanatnyi tűzoltás legyen, ahelyett mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos. Mellesleg nekem elég egyértelmű véleményem van a határon túli magyar kettős állampolgárok szavazásáról a magyarországi választásokon vagy akár a népszavazáson is. Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki. Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is, így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?
- Azt minek tulajdonítja, hogy egy kisebbségi közösség, jelen esetben a teljes Kárpát-medencei magyarság, amely sok diszkriminációt megélt, mégis ilyen empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben?
- Nem tudom, mennyire bevándorlásellenes a határon túli magyar közvélemény, de ha igen, annak történelmi okai is vannak. Bár nem a mostani helyzet analógiája, mert Erdélyben mi egészen más etnikai problémákkal találkoztunk a történelem folyamán, a betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat. Vagyis lehet ennek az okát is magyarázni, de lényeg az, hogy nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint.
Gál Mária
Népszava2016. szeptember 25.
A plakátokról tanulnak olvasni és gyűlölni a magyar gyerekek
Amint azt egy réges-régi slágerből is tudjuk: „ma lesz a holnap tegnapja”. Közállapotaink változását tekintve nekem a tegnap a kilencvenes éveket jelenti, amikor szívszakadva készültünk arra, hogy mi lesz ma. Nemcsak szívszakadva persze, hanem gondolkodva is folyamatosan egy élhető jövőről, latolgatva a lehetséges politikai megoldásokat Európa újkeletű demokratikus társadalmai és ezen belül az erdélyi magyarság számára. Húsz-huszonöt esztendővel számoltunk, amíg sikerül sajátos mintákat kidolgozni a nemzetek határok nélküli, méltányos együttélésére is.
Hát most itt van ez a holnap, nézhetjük, tapogathatjuk, borzadhatunk tőle: a miénk!
Pedig micsoda romantikus lelkesedés, micsoda lenyűgöző intellektuális erőfeszítés előzte meg ezt a sokáig ígéretesnek tűnő holnapot. Ki emlékszik még arra, amikor az EBEÉ átalakult EBESZ-szé? A gyengébbek kedvéért: az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet állandó intézménnyé vált, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek nevezték, és a nyílt vagy lappangó konfliktusok kezelésére, tehát elsősorban Európa keleti részének és a Balkánnak a pacifikálására szolgált. Vagy hol van már az akkori francia miniszterelnökről röviden csak Balladur-tervnek hívott európai stabilitási egyezmény, amelytől olyan sokat reméltünk mi is, kötelező normákat, nem csupán egyéni, hanem kollektív jogokat is.
Vajmi kevés valósult meg mindebből. Sokat haladtunk mégis előre egy ideig, ám ez főként belső erőfeszítéseinknek, a magyar érdekvédelmi szervezet és a román politikai pártok megegyezésének köszönhető. De tagadhatatlan, hogy számított a külső nyomás is. Külön kisebbségügyi főbiztosa volt az EBESZ-nek, Max van der Stoel, akinek a nevét a Kárpát-medenceében a kisiskolástól a nagymamáig mindenki ismerte, mindenféle jelentéstevők járták a régiót, hosszan készültünk a velük való találkozásra, sokáig emlegettük egy-egy biztató félmondatukat.
Közben meg itthon is zajlott a közelmúlt történetének feltárása, a tanulságok megfogalmazása, és az akkor született nemzetpolitikai tanulmányokkal, kisebbségjogi traktátusokkal, autonómiatervezetekkel Dunát lehetne rekeszteni. Meg aztán jöttek „pacifikálni” az amerikaiak is, diplomaták, szenátorok, képviselők, szakértők, és végig úgy éreztük, a várva várt nyugati demokráciát hozzák nekünk, tanulás kérdése az egész. A magyar–román viszonyban is velünk együtt keresték a legjobb megoldást. Nyilván nem mi voltunk a legfontosabbak, hanem a széteső Jugoszlávia, ahol Koszovó 2008-as függetlenné válása volt talán az utolsó olyan döntés, amikor úgy éreztük, hogy ugyanazon a hullámhosszon vagyunk az Egyesült Államokkal. A román parlament elítélte Koszovó állam létrehozását, egyedül az RMDSZ szavazott az elítélő határozat ellen.
Amerika természetesen továbbra is nagyon figyel Romániára. Csakhogy régóta az az érzésem, ma már a stabilitás kulcsát nem az emberi jogokban és az etnikai problémák megoldásában látja Washington, hanem valamiféle centralizált, autoritárius rendszer kialakításában. Valahányszor például nyilvánosan kifogásolja az amerikai nagykövet, ha a parlament neki-nekirugaszkodik, hogy átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás munkáját, sem a sajtó, sem a politikusok nem furcsállják ezt a beleszólást, egyesek bólogatnak, mások hallgatnak.
Érthető, hiszen az óceánon túlról jön ma a remény, vagyis a biztonság Románia számára.
De úgy látszik, mégsem vonatkozik mindenre ez a szolgálatkészség. Augusztus végén a kisinyovi amerikai nagykövet egy televíziós interjúban többek közt a következőket mondta: „...az a mi politikánk, hogy a Moldovai Köztársaság szuverén és független állam mAradjon (...) A Romániával való egyesülés például, akár azért, hogy ily módon belépjen az Európai Unióba, akár bármely más okból, nem lenne praktikus választás, és nem javítana a helyzeten itt, a Moldovai Köztársaságban.” Egyszerre csak megtört a hallgatás Romániában, pártelnökök tiltakoztak, egyébként indokoltan, hiszen ma csak „a holnap tegnapja” van, nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Mintha beintésre tenné, a sajtó is hisztérikus kampányba fogott, és ha tényleg beintett valaki, jó érzékkel tette: figyelmeztetni kellett a Nagy Testvért, hogy életünket és vérünket – és a rakétatámaszpontokat – ugyan felajánlottuk, de cserében van egy olyan érzékeny pont, amihez nem kellene hozzányúlni, a nemzeti kérdés.
Hogy ez mennyire így van, bizonyítja egy újabb eset, a minap ugyanis a Bukaresti amerikai nagykövet fogott mellé Székelyföldi látogatásán. Kovászna megyében, vagyis Háromszéken az ottani magyar vezetőkkel úgy fényképezkedett, hogy egy nagy székely zászló volt előttük kifeszítve. Lett is ebből újabb pánik, a külügyminisztérium bekérette az amerikai nagykövetet, ilyen sem volt mostanában. Ahogy Moldova esetében, itt is jelezni kellett valamiképpen, hogy a magyar ügy a románokra tartozik, nem másra, és ezt a jelzést akkor kell megadni, amikor még az amerikaiaknak nem vált ismét szokásukká, hogy akárcsak – üsse kő! – a korrupciós perekben, a magyarkérdésben is véleményt mondjanak. Vaklárma persze, legalábbis a Székelyföldi zászlós fotózás, sajnos, tényleg csak zavart „udvariasság” lehetett, ahogy a nagykövetség utólagos közleménye is fogalmazott. Kétlem, hogy szemléletváltásra készülne Washington, bár igazán ránk férne, ráférne erre az egész régióra, hogy az etnikai problémákkal megint foglalkozzék az Egyesült Államok is, Európa is.
Viszont az eset arra jó volt, hogy
a román hírtelevíziókból fröcsögjön a gyűlölet ránk, magyarokra,
mintha semmi sem történt volna az elmúlt negyedszázadban, el egészen addig, hogy nehezen kiküzdött, nagyrészt már régóta működő jogainkat is megkérdőjelezték, a kétnyelvű feliratoktól az anyanyelvű oktatásig. Érzékeny a többség! Erre hivatkozott a román külügyminisztérium is, az érzékenységre. Hogy egy regionális, kisebbségi szimbólum és az amerikai nagykövet találkozása egy Facebookra feltett fotón érzékenységet sért. Mennyit hallottunk erről az érzékenységről innen is, onnan is 1989 előtt. Most aztán megint. Amúgy is az a benyomásom, hogy ez az éppen megvalósuló holnap, ez bizony nem a tegnap, hanem a tegnapelőtt valójában. Amikor még élt Ceausescu.
Vagy lehet, másfajta kor ez mégis, új történetekkel, új érzésekkel? Példának okáért a gyűlölet mindenki iránt, aki más! Mekkora tévedés az is, hogy csak a migránsokat lehet gyűlölni, és hogy ez a gyűlölet nem terelhető bármikor bárki másra. Hol gyűlölet van, ott gyűlölet van, parafrazálhatnánk a költőt. Romániában ma felelőtlen vezetők és véleményformálók engedik szabadjára az indulatokat, valós problémákra – mondjuk, a román–magyar együttélésre – hamis és veszedelmes választ kínálva, a nacionalizmust. Ha nem vigyázunk, ez a nacionalizmus rövid idő alatt szétverhet mindent, amit eddig építettünk. Meg aztán a gyűlölet a bevándorlók ellen Magyarországon, de itt-ott már a migránsokat sem látott Erdélyben is, sőt, máshol is Romániában! Ki tagadná, hogy a menekültkérdés napjaink legsúlyosabb európai problémája?
Még azt is készséggel elfogadom, hogy a kötelező kvóta inkább csak pillanatnyi toldozás-foldozás, a probléma szőnyeg alá söprése, Brüsszel gyengeségét és naivságát mutatja, és leginkább az derült ki belőle, amire csapongó eszmefuttatásom elején utaltam: a kilencvenes években legalább gondolkodtunk, elemeztünk, vitáztunk hasonló súlyú ügyeinkről, próbáltunk hosszú távú megoldásokat találni, szidtuk Fukuyamát vagy Huntingtont, de tudni véltük, hogy a világnak haladnia kell előre, bár nem mindig értettünk egyet abban, hogy merre van az előre.
Most viszont csak „struccpolitikát” látni Európa-szerte. Hogyha nem is homokba, de kerítések mögé bújunk mindannyian,
hátha elvonul az ár. Nem fog elvonulni, megvannak az okai, és ez Európa bűne is. Mi, magyarok azt mondjuk ilyenkor: „homokba dugjuk a fejünket, mint a strucc”. A románok nem ennyire egzotikumkedvelők, ugyanilyen értelmű szólásmondásuk így hangzik: „Ne bújjunk az ujjaink mögé”, ne higgyük, mint a kisgyerek, hogy amennyiben eltakarjuk a kezünkkel az arcunkat, nem látnak minket.
Szerintem a kerítés ilyesmi Magyarország számára: az arcunk elé vont ujjak rácsa. De mindegy, hogy mit gondolok én erről, volt egy probléma, és azt kezelni kellett valahogy, jól-rosszul. Ennek viszont mi köze a gyűlölethez, kérdem én. Mit segít ezen a gyűlölet?
Miért kellett nekem odajutnom, hogy egykori büszkeségemet szégyenné alázza valaki ostoba plakátokkal? Büszke voltam mindig, amikor átléptem a határt Románia felől. Hogy Magyarországon simább az aszfalt, egyenesebb a járda, dúsabb a fű, jobb a halászlé. És a házak milyen rendezettek. És a feliratok mind-mind magyarul vannak.
Én még óvodásként Kézdivásárhelyen a cégtáblákról tanultam magyarul olvasni. Aztán a gyermekeim Marosvásárhelyen a hetvenes-nyolcvanas években legfeljebb románul tanulhattak volna ily módon, sehol egyetlen magyar felirat nem volt már. Magyarországi ember nem tudhatja, milyen érzés volt annak idején, ha nagy ritkán utazhattunk, úgy járni-kelni Ártándtól Sopronig, hogy csupa magyar szó vett körül írásban is, üzletek, hivatalok homlokzatán. Még az a csinált szó, hogy Közért, az is milyen szép volt! Most meg ezekről a népszavazásplakátokról tanul a gyermek olvasni? Tanul gyűlölni?
Nem a népszavazásról akarok most elmélkedni, megtették mások, azt sem részletezem ismét, kell-e például erdélyi embernek arról szavaznia, hogy kit fogad be Magyarország és kit nem. Ezt is elmondtam már máskor. Azt sem hiszem, hogy ennek eldöntéséhez népszavazásra van szüksége egy felelős kormánynak, de ez is az én bajom. Viszont miért kellenek ehhez a gyűlöletkeltő plakátok? Miért kell szégyenkeznünk a bugyuta feliratok miatt? Miért kell a gyűlölet Magyarországnak? És miért kell Romániának, hogyha nem a menekültek, akkor a magyarok ellen? Ideje lenne rájönni, hogy hiába bújunk el az „ujjaink mögé”, mert továbbra is látni fog a világ, mi viszont sötétben leszünk.
Markó Béla
nol.hu2016. szeptember 26.
Markó Béla és az októberi népszavazás
Nincs mit csodálkozni azon, hogy az erdélyi, magyarul beszélő, kamasz lelkű öncélú nemzetellenes polgárpukkasztók, akik a magyar csapat ellen szurkolnak, akik ünnepelnek december 1-én, akiknek az „István, a király” megagiccs, a Szabadság szobor ízléstelen, az országot szétprédáló Károlyi Mihály követendő példa, aktivizálták magukat és beálltak a népszavazási kampányban azok mellé, akik szerint nem kell voksolni egy olyan történelmi pillanatban, amikor Európa sorsa a tét és azon belül természetesen Magyarországé is.
Az, hogy Markó Béla is fontosnak látta megszólalni a nemzetellenes oldal mellett egyrészt jelentősebb, másrészt váratlanabb. Nem azért, mintha nem tudtuk volna, hogy e kérdésben mit gondolhat Markó Béla. Felejthetetlen, hogy Kárpát medencei szinten két markáns politikai szereplő volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt. Az egyik Gyurcsány Ferenc, a másik Markó Béla. S azt sem feledhettük, hogy Markó a déli határkerítés ellen is fellépett, átvéve a „menekültekről” szóló értelmetlen propagandát, miközben a napnál is világosabb, hogy itt nem menekültdrámáról van szó valójában, hanem egy menekültdráma örve alatt Európa módszeres tönkretételéről.
A menekültek nem 8000 kilométerre fekvő, idegen kultúrájú országokat céloznak meg, hanem örülnek, ha saját kultúrkörükben mAradhatnak párszáz kilométer megtétele után, nem semmisítik meg az irataikat, hiszen azzal igazolják, hogy honnan jöttek és hogy joguk van menekültstátuszra, a menekültek nem szólítanak fel „szent háborúra” a befogadók ellen, a menekültek beilleszkednek, nyelvet tanulnak, dolgoznak, élősködés, bűnözés, erőszakoskodás helyett. Az Iszlám Állam zászlajával tüntető, demokrácia helyett sariát követelő muszlimok valójában hódító megszállók.
Mindezt nyilván látja Markó Béla is, de elbeszél a valóság mellett.
Ebben nagy gyakorlata van.
Nyolc éven keresztül halogatta-tologatta a belső választások szabályrendszerének elfogadtatását és a választás kiírását, elbeszélve azok feje mellett, akik figyelmeztették, hogy ezt a célkitűzést a Brassói kongresszus 1993 januárjában két éves határidővel fogadta el. (2003-ban a Szatmárnémetiben megtartott kongresszus pontot tett az ügy végére az általános belső választást kiváltva egy részleges tisztújítással.)
Markó úgy tett, mintha nem lenne evidens, hogy a Petőfi-Schiller egyetemből nem lesz semmi, s eme egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározatra hivatkozva rávette a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy vonja vissza 1998. október 3-án az egy hónappal korábban elfogadott ultimátumát. Senki nem gondolta komolyan, hogy lesz kétnyelvű, magyar-német állami magyar egyetem. Kellett a hivatkozási alap a szövetségi képviselők beetetésére és a kormányban mAradásra.
Hasonló helyzet alakult ki 1999-ben az oktatási törvény ügyében, amikor Markó Béla, ismét csak elbeszélve a valóság mellett, Tőkés Lászlót vádolta hazugsággal, aki rá mert mutatni az RMDSZ által sikerként eladott jogszabály súlyos hiányosságaira és diszkriminatív természetére.
Nem volt másként 2005-ben sem, amikor Markó és vele az RMDSZ egész propaganda-gépezete azt állította, hogy a kormány által elfogadott s az RMDSZ által is támogatott kisebbségi törvénytervezet tartalmazza a kulturális autonómia létrehozásának garanciát, miközben a törvénytervezet semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel elfogadása esetén az autonómia kulcsszervét, a Kulturális Autonómiatanácsot.
Egyszóval Markónak van gyakorlata a valóság figyelmen kívül hagyásában a politikai propaganda javára.
A meglepő inkább az, hogy miután a FIDESZ és az RMDSZ között konszolidálódott a viszony, Markó egy történelmi pillanatban, amikor a Fidesznek a legjobban fájhat, úgy érezte, muszáj hitet tegyen Európa sírásóinak oldalán azzal a minősíthetetlen demagógiával, hogy „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. Miközben nagyon is érezhetjük egy esetleges kudarc következményeit, Európa-szerte, s egy sikeres népszavazás is kedvezően hathat kontinensünk sorsára. Rajtunk a világ szeme. Az, hogy Markó átvéve a balliberális oldal rágalmát gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt, annak igencsak visszafogott retorikája dacára, csak hab a tortán.
Ha jól belegondolunk, nincs mit csodálkozni. Markó hátba támadta már Orbánt az illiberális demokrácia és a nemzetállam ügyében is, voltaképpen hű mAradt önmagához, ahhoz a politikushoz, aki sietett gratulálni az MSZP - SZDSZ győzelemhez 2002-ben, már az első forduló után, amikor még el sem dőlt a választás sorsa.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk2016. szeptember 27.
Tamás Sándor a kvótareferendumról: Markó Bélából a múlt sérelmei beszélnek
„Előre borítékolható, hogy a magyarországi kvótanépszavazás ügyében a Székelyföldiek többsége Orbán Viktor politikáját támogatja” – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.
Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke Markó Béla volt szövetségi elnöknek egy lapinterjúban kifejtett álláspontjára reagált, amely szerint „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. A szenátor a kvótareferendumon való erdélyi részvételre utalt. Az interjúban kifejtette azt is, hogy szomorúnak tartja a népszavazást megelőző „gyűlöletkampányt”.
„Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott, mert látjuk, hogy a Székelyföldi embereknek, természetes módon fontos ügy a magyar állampolgárság és az ezzel járó jogok, így a szavazásban való részvétel és a népszavazás kérdése” – mondta Tamás Sándor.
A politikus úgy fogalmazott: „valószínű Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet”. Hozzátette: a kettős állampolgárság révén a magyar állam visszaadta az erdélyi magyar közösségnek a lehetőséget, hogy befolyásolhassa a nemzetet érintő kérdéseket, és ennek egyik példája a népszavazás is. „Nekünk, székelyeknek kötelességünk részt venni az október 2-án sorra kerülő népszavazáson, ezért arra buzdítok mindenkit, hogy éljünk a jogunkkal, szavazzunk!”- fogalmazott Tamás Sándor.
Tájékoztatása szerint az RMDSZ Háromszéki szervezetéhez eddig hetente több mint kétezer népszavazási levélcsomag érkezett. A szavazatokat tartalmazó lezárt borítékokat szeptember 30-ig, péntekig lehet leadni az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi, baróti és kovásznai irodáiban, ahonnan továbbítják azokat Magyarországa Csíkszeredai konzulátusára.
Kovács Zsolt
maszol.ro2016. szeptember 28.
Kelemen Hunor is felébredt – szuverenitáspárti és szavazásra buzdít
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI kérdésére szerdán fejtette ki álláspontját a vasárnapi kvótanépszavazással kapcsolatban.
„Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy élni kell a szavazati joggal függetlenül attól, hogy melyik állampolgársághoz kötődik, és részt kell venni a magyarországi népszavazáson is, és a decemberi romániai parlamenti választásokon is" - jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, nem lehet hitelesen fenntartani azt, hogy az egyik alkalommal kell szavazni, a másikkal viszont nem.
Arra a kérdésre, hogy a szövetség igen vagy nem szavazatra biztatja a híveit, Kelemen Hunor azt felelte, hogy nem kell szájba rágni, hogy miként szavazzanak az emberek. Hozzátette, ő maga szuverenitáspárti, és úgy tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok többsége is az.
„Hogy kiket fogad be egy állam, az saját döntése kell hogy legyen. Ezt nem lehet kívülről diktálni. Románia az alkotmányában tiltja az idegen népesség betelepítését. Ez a helyes álláspont. Az erdélyi magyar emberek nagy többsége ugyanezt képviseli" - fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy felmérés készült volna az erdélyi magyarok népszavazási opcióiról, de érzékeli a közvélekedést.
Arra a kérdésre, hogy miért nem adott ki az RMDSZ is a többi erdélyi magyar politikai szervezethez hasonlóan állásfoglalást a népszavazással kapcsolatban, Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség vezető politikusainak az ez ügyben tett nyilatkozatai erősebbek, mint egy állásfoglalás. Hozzátette: a magyar közszolgálati médiában maga is többször kifejtette már a véleményét a népszavazás kérdéséről.
Korábban Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke részvételre és nem szavazatra, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke részvételre buzdította az erdélyi magyar szavazókat, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke viszont azt a magánvéleményét hangoztatta, hogy nem helyes olyan kérdésekben véleményt nyilvánítani, amelyeknek az erdélyi magyarság nem érzi a következményeit.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag2016. szeptember 28.
Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikája
Két héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez.
A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak.
Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel.
A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben.
A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat.
De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét.
Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk