udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
778
találat
lapozás: 1-30 ... 691-720 | 721-750 | 751-778
Névmutató:
Márton Árpád
2016. szeptember 19.
25 ezer aláírást gyűjtenek
Tíz százalékát az MPP-re bízzák
Az RMDSZ holnap Háromszéken is megkezdi a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogatói aláírások összegyűjtését, tájékoztatott Tamás Sándor, a Háromszéki szervezet elnöke. Az RMDSZ hírlevele szerint országos szinten a cél legkevesebb 200 ezer aláírás, amelyet várhatóan október 10-én adnak le, és iktatnak.
Tamás Sándor érdeklődésünkre elmondta, a Háromszéki szervezet 25 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és ennek tíz százalékát szövetségeseikre, az MPP-re bízzák. A területi elnök kifejtette, hogy egyfelől az RMDSZ-székházakban gyűjtik majd az aláírásokat, másfelől vidéken a szövetség tisztségviselői és a polgármesterek, de a városokban az utcára is kiköltöznek. Ugyanakkor az önkéntesek és fiatalok támogatására is számítanak az aláírásgyűjtési akcióban.
Mint korábban beszámoltunk, az RMDSZ megyei küldöttgyűlése csütörtökön titkos szavazással döntött a végleges képviselő- és szenátorjelölt-listáról. A széki szervezetek javaslatai alapján a képviselőjelölti listát Benkő Erika megyei tanácsos vezeti, őt Márton Árpád képviselő és az MPP jelöltje, Kulcsár-Terza József megyei elnök követi. A negyedik helyre a küldöttgyűlés titkos szavazata értelmében a Sepsiszentgyörgyi Könczei Csaba mezőgazdasági igazgató került, a névsort Dezső Csongor Kézdivásárhelyi ügyvéd és Oltean Csongor, az ifjúsági szervezet elnöke zárja.
A szenátorjelöltek a rangsor szerint: a Kézdivásárhelyi Fejér László képviselő, Miklós Zoltán Sepsiszentgyörgyi tanácsos, Makkai Péter református lelkész és Sütő Mária Rita Kézdivásárhelyi logopédus. A parlamenti választásokat december 11-én rendezik.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. szeptember 21.
Ne legyenek csalódottak!
Összefoghat Erdővidék, Olt mente és Orbaiszék
Erdővidéken élő választott képviselői a román törvényhozásnak ismereteink szerint legutoljára a két világháború között voltak, éspedig két ügyvéd, dr. Ferenczy Géza és dr. Fábián László.
Az idén decemberben esedékes parlamenti választásokon jelöltette volna magát Pál-Szilágyi Zoltán mérnök is, aki jelenleg a baróti városi tanácsban az RMDSZ-frakció vezetője, ám a nemrég Kézdivásárhelyen megtartott rangsoroló gyűlésen ehhez nem sikerült megfelelő számú voksot szereznie: a Háromszéki képviselőjelöltek közül a negyedik lett volna, de csak 47 szavazatot kapott a 265 érvényesből. A helyet Könczei Csaba Sepsiszentgyörgyi agrármérnök szerezte meg.
Váncza Tibor, az RMDSZ erdővidéki szervezetének elnöke szerint emiatt legfeljebb érzelmileg érezhetik magukat csalódottnak az erdővidékiek, hiszen végső soron a parlamenti munka során nem mérvadó az, hogy ki honnan származik. Ám mégis megjegyezte, a jövő feladata lesz az, hogy Háromszék régiói közül Erdővidék, a Felső-Olt mente és Orbaiszék „kitermelje”, kinevelje azt a minőségű embert, aki össze tudja majd fogni ezen vidékeket a hasonló megmérettetéseken (a mostani jelöltek gyakorlatilag mind Sepsiszentgyörgyiek vagy Kézdivásárhelyiek – szerk.). Ugyanakkor kifejtette, a gyűlésen jelenlevő erdővidékiek továbbra is támogatásukról biztosították Márton Árpádot, aki eddig is képviselte Erdővidéket, Baróton irodája is található.
– Sokan fintorognak emiatt, de az az igazság, hogy Márton Árpád az egyedüli ember a román parlamentben, aki mellesleg azt is tudja, sok kollégájával ellentétben, hogy ott mi történik. Nagy tapasztalata van, nem csak a képviselőházban, de a szenátusban is, ő egy két lábon járó törvénytár, akire nem csak az erdővidéki, de az egész romániai magyarság alapozhat – részletezte.
Még a rangsoroló gyűlés előtt, a Háromszéki RMDSZ által kiadott közleményben Pál-Szilágyi Zoltán úgy fogalmazott, amennyiben bejutna a parlamentbe, elsődleges céljának Erdővidék gazdaságának a „holtpontról” való kimozdítását tekintené. Váncza ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, Erdővidék, de más vidékek számára is az lenne most a legfontosabb, hogy az RMDSZ ott legyen a decemberben vélhetően megalakuló új román kormányban, hiszen egy államtitkár például – olyan kérdésekben, mint munkahelyek létrehozása vagy infrastrukturális fejlesztések – ténylegesen sokkal többet tehet egy adott vidékért, mint egy parlamenti képviselő vagy szenátor.
Váncza azt is megjegyezte, hogy az erdővidékiek az utóbbi években nem panaszkodhattak a fejlesztésekre, a megyevezetés is megértette, hogy a hátrányos helyzet miatt, melyben leledzett, ennek a vidéknek nagyobb lépésekben kell fejlődnie. Így utak újultak meg, felépülhetett az apácai híd. De ígéretes az elkövetkező időszak is: megvannak már a tervei annak a nagyszabású infrastrukturális beruházásnak, mely szerint Málnástól Baróton át Szászmagyarósig, illetve a Hagymás-tetőtől Vargyason át Barótig korszerű műút épülne, a települések között külön fejlesztésekkel. Ezen beruházás részeként újulna meg Baróton is az Olasztelekről jövő főút a központig, majd onnan tovább a Kossuth utca is Ágostonfalva irányába.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. szeptember 28.
Újságírók napja: nacionalista kezdeményezés
Úgy döntöttek a képviselők, hogy visszaküldik a bizottságba azt a törvénytervezetet, június 28-ára tűzné ki a román újságírók napját, miután az RMDSZ leszögezte, a törvény „nyilvánvalóan nacionalista”, más képviselők pedig azt mondták, nincs szükség arra, hogy minden szakmának napja legyen.
„Ez a törvénytervezet azt javasolja, hogy az év egyik napján emlékezzünk meg egyes állampolgárok szakmájáról. Sok ilyen törvényt fogadtunk el, az RMDSZ megszavazta azokat. Elméletileg mi egyet tudunk érteni azzal, hogy legyen egy nap, amin a romániai újságírókra gondolunk, csak ez a törvény nem erről szól, még ha a jelentésben ezt is írták. Ez csak a román újságírókról szól. Gondolhatjuk úgy, hogy amikor románt mondunk, akkor minden román állampolgárra gondolunk, így mi azt a módosítást javasoltuk, hogy legyen a romániai újságírók napja. De ha elolvassuk az indoklást, azt látjuk, nem a romániai újságírókról van szó” – jelentette ki Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője, aki szerint a törvény kizárja azokat, akik a nemzeti kisebbségek nyelvén írnak. „A törvény indoklása nyilvánvalóan nacionalista, így a mi frakciónk nem tud megszavazni egy ilyen jogszabályt” – hangsúlyozta Márton Árpád.
Remus Cernea független képviselő is amellett foglalt állást, hogy a jogszabálytervezetet vissza kell küldeni a bizottság elé. „Ha a parlament értékelni akarja a román újságírók munkáját, tegye meg mindenkivel, aki ezt a munkát végzi Romániában. Kár lenne, hogy erre a törvényre nacionalista és diszkriminatív árnyék vetüljön” – mondta.
Ovidiu Cristian Iane szociáldemokrata párti honatya eközben arról beszélt, hogy pártja megszavazza a jogszabályt, neki azonban személy szerint nagy fenntartásai vannak, mert „nem hiszem, hogy kell egy nap minden szakmának ebben az országban”.
Végül a képviselők úgy döntöttek, visszaküldik a bizottság elé a Románia Haladásáért Országos Szövetség tíz volt szenátora – köztük Gabriel Oprea – és egy szociáldemokrata szenátor által kezdeményezett törvénytervezetet, melyet egyébként a szenátus már elutasított.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. október 4.
Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)2016. október 5.
Ha párt lesz a szövetség
Nincs könnyű dolga egy magát érdekvédelmi ernyőszervezetnek nevező alakulatnak, ha választásokra készülődik. Demokratikus felépítésével, döntéshozatali mechanizmusaival dicsekedne, de óhatatlanul előtérbe kerülnek a pártreflexek, a felső vezetés olykor diktatórikus határozatai elégedetlenséget váltanak ki az alsóbb szinteken. Így járt az RMDSZ is, és nem csitulnak a kedélyek, hol egyik, hol másik helyi szervezet ágaskodik, nem akarja lenyelni a központi diktátumot.
A megyei jelöltállító közgyűlések csak látszólag demokratikus voltába még beletörődtek valahogy a küldöttek, ám azt sehogy sem akarják elfogadni, hogy az így meghozott – olykor kikényszerített – döntéseik is semmivé váltak a felsőbb érdekek miatt. Nemcsak az MPP-vel kötött egyezség, Biró Zsolt befutó helyének biztosítása okozott zűrzavart, hanem a csereberék, a „jó emberek” áthelyezése, a „vállalhatatlanok” kigittelése is. Egyre nagyobb az elégedetlenség, sorra jelentkeznek a lázadók, fenyegetőzők, és miután Verestóy Attila kierőltette a legfelsőbb fórum, a Szövetségi Állandó Tanács döntésének módosítását – átpasszolta Birót a hargitai listáról a Maros megyeire –, a bukarestiek is joggal remélhetnek hasonlót. Az elnök közvetlen munkatársai pedig háboroghatnak, hogy ilyen engedetlen társasággal nem lehet dolgozni, hogy képzeli minden kis helyi vezető, hogy beleszólhat, befolyásolhatja azt, amit a nagyok akarnak. Csúcsosodik a tudathasadás, egyre jobban pártosodik a szövetség. Bizonyára az eddigi jelöltállításokkor is voltak viták, ám mostanig ezek nem szivárogtak ki, és nem váltottak ki ily mértékű elégedetlenséget. Nem szerencsés így nekifutni a kampánynak, amikor amúgy is kritikus az ötszázalékos küszöb elérése. Hiába a fiatalokkal feldúsított lista, jó néhány nagy öreg – Verestóy Attila, Márton Árpád, Seres Dénes – elmozdíthatatlan, és néhány megyében, például Biharban egyetlen új ember sem került befutó helyre. Szépen hangzik, hogy az esélyes jelöltek több mint fele új a pályán, s az ígéret, hogy felkészült, versenyképes szakemberek, ha ennyi kérdőjel, ellenérzés, vita övezi a listaállítást, a majdani siker is kétséges. És egyre kevésbé hihető, hogy többletszavazatot hoz a nagy összefogás, az MPP-s jelöltek felkarolása, ha elnöküket szinte csak erőszakkal lehet lenyomni az egyik szervezet torkán. Minden jel szerint az RMDSZ-nek nem egy másik magyar párttal kell megküzdenie az őszi választásokon, hanem az emberek elégedetlenségével, közönyével. Amíg belső rendszere csak áldemokratikus, nehezen tudja elhitetni, hogy alkalmas a demokrácia építésére, hogy ismét a huszonhat évvel ezelőtt megálmodott valós ernyőszervezetté válhat, amely minden magyart képvisel. Összefoghat zsebpártocskával, újíthat csapatán, ilyen körülmények között az elveszített bizalom visszaszerzéséhez ez még kevés.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 19.
Márton Árpád indokoltnak tartja a közkegyelmet és a Btk.-módosítást
Nem lát kivetnivalót a román kormánynak a közkegyelemre, valamint a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó kezdeményezésében Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő.
A sokat vitatott módosítások kapcsán a szövetség képviselőházi frakciójának helyettes vezetője a Krónikának elmondta: hellyel-közzel bármely demokratikus jogállamban alkalmazni szokták a közkegyelem intézményét.
A háromszéki honatya közölte, ennek két rációja lehet: a nevelő szándék, az, hogy az elítélt személyt vissza akarják integrálni a társadalomba, illetve hogy ne „vaduljon el" még jobban a börtönben, másrészt a Florin Iordache igazságügyi miniszter által is felhozott indok, a börtönök túlzsúfoltsága. Ez utóbbiért Márton Árpád többek között a büntető törvénykönyv (Btk.), illetve a büntetőjogi eljárás visszásságait tartja felelősnek, mivel az új büntető törvénykönyv modernebb ugyan, mint a korábbi, és bizonyos bűncselekményekért kisebb büntetést ír elő, de többek között a halmazati büntetések miatt előfordulhat, hogy kisebb bűncselekményért nagyobb büntetést rónak ki, mint egy súlyosabbért.
„Előfordulhat például, hogy tízrendbeli lopásért valaki 24 éves szabadságvesztést kap, míg egy gyilkosságnak a legsúlyosabb büntetése 25 év. Ez érvényes a most kezdeményezett Btk.-módosításra, arra, hogy mikortól tekinthető bűncselekménynek a hivatali visszaélés" – magyarázta Márton Árpád.
Az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a feljelentési időszak korlátozását is „abszolút indokoltnak" tartja, mivel elmondása szerint – főleg politikusok esetében – gyakran megtörtént, hogy vádalkut ajánlott az ügyész arra az esetre, ha valaki ellen feljelentést tesz a beidézett gyanúsított. Így előfordult, hogy valaki 2016-ban egy 2009-es eset kapcsán tett feljelentést, holott már alig emlékezett a részletekre, de így legalább nem került vizsgálati fogságba, vagy ha őt is meggyanúsították, nem kellett visszafizetnie az okozott kárt.
„Márpedig ha valaki becsületes állampolgár, akkor tegye meg a feljelentést a tudomására jutott bűncselekményekről hat hónapon belül, az is elég hosszú időszak" – nyilatkozta a Krónikának Márton Árpád. Megjegyezte ugyanakkor: amennyiben kifogások merülnének fel a tervezetek egyes elemei kapcsán, azok a parlamentben orvosolhatók.
Mint ismeretes, a kormány elképzelései heves bírálatokat váltottak ki a romániai igazságügyi szervek részéről, szerda este pedig több nagyvárosban tüntettek a rendelettervezetek ellen. A bírák szakmai szervezete közleményben szólította fel a kormányt, hogy nyilvános vita és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szakmai jóváhagyása nélkül ne módosítsa a Btk.-t, álláspontja szerint ugyanis az igazságügyet érintő módosítások titokban történő kidolgozása ellentétes a jóhiszeműséggel.
Hasonló álláspontot fogalmazott meg Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze is, aki szerint bármilyen módosításról először egyeztetni kell az igazságszolgáltatási szervekkel. Megjegyezte: a DNA által vizsgált ügyek 30 százaléka hivatali visszaéléshez kapcsolódik. Szerinte amennyiben az érintettek közkegyelmet kapnának, nem csupán az ellenük zajló eljárást kellene lezárni, de az államkasszát ért károk sem térülnének meg. Kövesi felrótta, hogy az igazságügyi tárca nem átlátható módon dolgozta ki a tervezetet.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész „szánalmasnak" nevezte a kormány módosításait, és megjegyezte: megpróbálnak bizalmatlanságot kelteni a polgárokban az igazságszolgáltatással szemben, amit aztán a szociáldemokraták azzal kompenzálnak, hogy közkegyelemről szóló tervezettel állnak elő. A főügyész túlzónak nevezte egy olyan Btk.-módosítás elfogadását, amelynek nyomán a DNA által vizsgált ügyek jelentős része „a levegőben lógva marad".
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2017. január 25.
Tisztességes közvitát szorgalmaz az RMDSZ a közkegyelmi tervezetről
Tisztességes közvitát tart szükségesnek az RMDSZ a közkegyelmi tervezetről. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán a Maszolnak elmondta, szerinte a büntetőjogot nem sürgősségi rendelettel, hanem parlamenti úton kell az alkotmánybíróság korábbi döntéseihez igazítani.
Az RMDSZ elnökét annak kapcsán kerestük meg, hogy Klaus Johannis kedden referendumot kezdeményezett a kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőjog módosítása ügyében. Ismert: az államfő azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy a korrupt politikusokat akarja megmenteni a felelősségre vonástól. A hét végén tüntetések is voltak több városban az igazságügyi minisztérium két sürgősségirendelet-tervezete ellen. A jogszabályokat a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes ügyészség és a Legfelső Bírói Tanács is bírálta.
Kelemen Hunor az államfő kezdeményezéséről elmondta: Klaus Johannisnak elnökként alkotmányos joga a referendum kiírása. „Mivel nem tudjuk, hogy a népszavazásra bocsátott kérdéseket hogyan fogja megfogalmazni, a témához egyelőre nincs mit hozzáfűzni” – nyilatkozta a Maszolnak.
A közkegyelemi tervezetről kijelentette: szerinte „eleve rosszul indult” ez a kezdeményezés. „A kormánynak egy tisztességes közvitát kellett volna kezdeményeznie a tervezetről, ami utólag végül megtörtént. Ha pedig tisztességes közvitát folytatnak le, és egy kvázi konszenzus alakul ki a társadalomban erről a kérdésről, akkor a tervezetet akár sürgősségi rendelettel is el lehet fogadni, nincs ezzel semmi baj. Ám ezt átlátható módon kell végigvinni” – fogalmazott a politikus.
A tervezet előírásairól azt mondta: a kormánynak el kell döntenie, hogy milyen jogfilozófiát szándékszik követni a közkegyelem kérdésében. „Ha azt mondjuk, hogy az elítélteket azért kell elengedni, mert a börtönök túlzsúfoltak, akkor nyilván a jelenleg szabadságvesztésüket letöltőkre kell koncentrálni, nem azokra, akik felfüggesztett büntetést kaptak” – utalt a politikus arra, hogy a jogszabály azokra is kiterjed, akiket nem letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Hozzátette: a másik jogfilozófia szerint integrálni kell a társadalomba azokat az embereket, akikre kisebb büntetéseket szabtak ki, nem követtek el súlyos bűncselekményeket.
„A tervezetnek ebben a formájában tehát én sok-sok problémát látok. Nem vagyunk kormányon, nem konzultáltak erről velünk” – összegzett Kelemen Hunor.
A közkegyelemről szóló rendelet Márton Árpád szerint „szakmailag nagyjából rendben van”. Az RMDSZ jogász-képviselője azonban kifogásolja a büntető törvénykönyv és a büntető eljárás tervezett módosításait – jelentette ki a Maszolnak egy korábbi interjúban.
„A büntetőjogot a parlamentnek kell módosítania”
A büntetőjog tervezett módosítása kapcsán az RMDSZ elnöke emlékeztetett: az alkotmánybíróság a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási törvénykönyvet több pontban alkotmányellenesnek nyilvánította. Leszögezte: a taláros testület határozatait érvényesíteni kell, a jogszabályokat a bírák döntéseihez kell igazítani.
Kelemen Hunor felidézte, hogy a Cioloș-kormány tavaly sürgősségi rendelettel próbálta korrigálni a jogszabályokat, de ez a próbálkozása félresikerült, mert a jogszabályba több, „nagyon problémás” előírás is bekerült. Például az, amelyik az ügyészeket a bírák fölé helyezi. „Akkor nem háborodott fel senki sem azon, hogy erről nem volt közvita. A problémás előírások sem tűnt fel senkinek, mert nyilván, ha szakértők keze műve, akkor rendben van. De ez egy elfogadhatatlan sürgősségi rendelet” – mondta a szövetségi elnök.
A politikus azt tartaná a helyes megoldásnak, hogy a büntetőjog módosítása ne sürgősségi rendelet formájában, hanem parlamenti úton történjék. „Az a legegyszerűbb megoldás, hogy a képviselőházban februárban sürgősségi eljárással megvitatjuk, az alkotmánybíróság döntéseivel összhangba hozzuk a két törvénykönyvet. Akkor mindenki a megfelelő helyen, a megfelelő módon bele tud szólni a jogszabályok módosításába. Akárhányszor a kormány sürgősségi rendelettel nyúlt hozzá a büntetőjoghoz, utólag mindig kiderült, hogy ebből csak baj származott” – magyarázta Kelemen Hunor.
„Az RMDSZ nem nincs kormányon, csak parlamenti együttműködési megállapodásunk van a kormányzó pártokkal, amely nagyon tisztán és világosan leírja azt, hogy mi mire vállalkoztunk. A közkegyelmi és a büntetőjogot módosító tervezettel kapcsolatban nem kérték ki a véleményünket. Amikor lesz konzultáció, akkor lesz egy RMDSZ-állásfoglalás is, de egyelőre ez nem történt meg” – fejtette ki szerdai sajtótájékoztatóján Cseke Attila. Az államfő által kezdeményezett népszavazással kapcsolatban a Bihar megyei szenátor megjegyezte: „egyik napról a másikra teljesen más témák jöttek elő”, azonban a témák ellen senki sem emelhet kifogást. „Úgy gondolom, hogy Románia nem kell a népszavazások országává válnia” – mondta Cseke Attila. Szerinte nem lenne jó a romániai alakuló, fejlődő demokráciának, ha a következő fél évben három népszavazást is megrendeznének, ugyanis ezzel teljesen elértéktelenedne a népszavazás intézménye. „A referendum lehetőségével akkor kell élni, amikor egy jelentős országprojektről kérjük ki a lakosság véleményét” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, nem népszavazásokon keresztül kell egy országot kormányozni. (Fried Noémi Lujza)
Cseke Péter Tamás
maszol.ro2017. január 30.
Beczásy Antal festőművészre emlékeztek
Beszélgetéssel és kiállítással emlékeztek a tíz éve elhunyt Beczásy Antal festőművészre csütörtök délután a csíkszeredai Ave Art galériában.
Barátok, művésztársak, tisztelők gyűltek össze, hogy a néhai festőművészre emlékezzenek egy meghitt beszélgetés keretében. A kiállított képek nagy részét – amelyeket három hétig lehet megtekinteni – a művész csobotfalvi otthonából hozták el a szervezők. Bíró József, az egyik kezdeményező, az esemény elején rámutatott, a jelenlévőket Beczásy Antal köti össze.
„Az alapelképzelés az volt, hogy a munkákat értékelje a szakma, mi pedig beszélgessünk egy kicsit az emberről, Tóniról. Hogy felelevenítsük az apró történéseket, a kicsit vastag vicceit. Mert az is hozzátartozott Tónihoz, hogy a környezetével szemben rendkívül kritikus volt. Azokkal szemben, akik az akkori lehetőségekkel éltek és azt be is vallották, nagyon ellenszenvesen viselkedett, annak ellenére, hogy kénytelen volt ő is abban a korban élni. A többieket mindig „vörös patkányként” emlegette, és egyéb „kedves” jelzőkkel illette, hogy szolgálták a rendszert, és akkor is festettek vörös csillagot, zászlókat, amikor azt nem volt muszáj. Mert Tóni nem festett olyant, és mégis megélt” – vezette fel a beszélgetést Bíró.
Fejet kell hajtanunk Beczásy Antal és a munkássága előtt, aki egy nagyon különleges személyiség volt – fogalmazott Márton Árpád festőművész. „Beczásy Tóni csak egy van. Száz festmény közül is rögtön lehet látni, melyik az ő alkotása. Én 1957-ben ismertem meg. Csodáltuk őt annak idején, és mit ad a Jóisten, 1958-ban együtt felvételiztem vele Kolozsváron. Akkor ő nem jutott be, de két év múlva bekerült a tanárképző főiskolára. Amikor csak lehetett, bejött a műtermünkbe. Tóninak mindenről külön véleménye volt, és kioktatott. Ő megmagyarázta, hogy hogyan kellene festeni és rajzolni” – emlékezett vissza.
Szóba került továbbá a művész egyik jelentős alkotása, a Kontyoló, amely jelenleg a csíkszeredai városházán látható. „Elkészítette diplomamunkáját, amely a főiskola életében egyedülálló volt. Ceaușescu idejében egy kontyolót megfesteni kihívás volt. Elég sok baja is származott ebből. A diplomamunkájával lépett be a képzőművészeti életbe Csíkszeredában. A kiállítás már meg volt rendezve, megérkezett Tóni, leszedett vagy nyolc képet, kirakta a méretes munkáját és mondta: én most ide felrakom, csináljatok, amit akartok” – mesélte nevetve Márton Árpád. A témához kapcsolódva Kristó Tibor költő elmondta, mielőtt a városházára került, a múzeumnál volt az alkotás megőrzésre. „Pali bácsi (János Pál múzeumigazgató – szerk. megj.) fogadta a képet, én akkor ott dolgoztam a múzeumnál, és ki volt adva, hogy a 4–5 méteres alkotást fel kell szerelni. Nem volt egyszerű, finoman, nagy odafigyeléssel kellett dolgozni. Közben Tóni meg-megjelent a vár udvarán és elkiáltotta magát: hol a várkapitány? A képet le kellett hozni, hogy ő tudja ellenőrizni, rendesen őrizzük-e, van-e valamilyen karcolás rajta. Ezt többször megismételte. Aztán egyszer találkoztam a városban vele, kértem, te, Tóni, ne mind hülyéskedj, én kell lecipeljem állandóan, és többet nem jött.”
Szó volt még a vacsárcsi templom hat éven keresztül készült oltárképéről, Szekeres elvtárs kibotlasztásáról, a munkavédelmi pannókon való újításairól, a költészethez való viszonyáról, a kávéból készült freskóról és a művészi precizitásáról is, a szabadságáról, a humorérzékéről, elcsattant pofonokról. Arról, ahogyan élt, ahogyan alkotott. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a művész születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából, jövőben egy nagyszabású kiállítást kellene szervezni a munkáiból. „Sok-sok érdekes dolog van vele kapcsolatban. De ami az alkotásainak a mélységét, a felfogását illeti, rá lehet ismerni a munkájára száz közül is. Az erdélyi és a szűk környezetünknek egy olyan egyénisége volt, hogy jóval szegényebbek volnánk nélküle. Valami olyasmit alkotott, ami egyedülálló. És ki merte mondani, vállalta azt a dolgot, amiben hitt. A csíkszeredai kulturális hagyományainkhoz hozzátartozik, fejet kell hajtsunk előtte. Ezzel adósok vagyunk Tóninak” – zárta a beszélgetést Márton Árpád.
A művészről
Beczásy Antal 1938. augusztus 28-án született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai gimnáziumban végezte. 1958-tól a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes táncosa volt. 1960-tól a kolozsvári Pedagógiai Főiskola rajztanári szakának hallgatója, 1962-től a csíkszeredai Olt Kisipari Szövetkezet kerámiarészlegén dolgozott. 1963-tól a marosvásárhelyi bábszínház díszlettervezője, 1964-től a koloszvári Képzőművészeti Akadémia hallgatója, ahol kiváló mesterei Andrássy Zoltán, Bălău Mircea, Mohi Sándor, Nagy Imre. Egyfajta metafizikus átvilágítottság, titokzatosság lengi be székelységábrázolását, elsősorban vízfestésű tájait és kompozícióit. Nagy Imre munkásságát tekintette példaképének. 2007. január 11-én halt meg. (Forrás: Kájoni János Megyei Könyvtár)
Péter Beáta
Székelyhon.ro2017. február 2.
Megérdemelte a bírságot
A diszkriminációellenes tanács ötezer lejre bírságolta a B1 hírtelevízió egyik műsorvezetőjét, aki tavaly októberben a magyarokról tett sértő kijelentéseket. Radu Banciu a magyarországi kvótanépszavazás kapcsán arról értekezett, hogy a magyar is migráns nép, amelynek nincs mit keresnie Európában.
Egyebek mellett kijelentette, Erdély remekül nézne ki magyarok nélkül, és az erdélyi magyaroknak Magyarországra kellene költözniük, illetve, hogy Európában egyetlen nemzet sem szereti a magyart. A tanács hivatalból indított eljárást a műsorvezető ellen, de Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője és az Active Watch emberi jogi egyesület is feljelentést tett. A testület egyöntetűen megállapította, hogy a műsorvezető diszkriminált, és ötezer lejre bírságolta. A tanács korábban a B1 csatornát szintén Banciu műsora miatt, a törököket, muzulmánokat sértő kijelentésekért kétszer is megbüntette, egyszer 20 ezer, második alkalommal 30 ezer lejre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 13.
Az ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonását javasolja az RMDSZ
Ismét a parlament elé terjesztette az RMDSZ az ártatlanság vélelméről szóló 2016/343-as európai uniós irányelv romániai alkalmazásáról szóló törvénytervezetét, amely a bűnügyi eljárást módosítaná – erősítette meg Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes az MTI-nek.
A román hírügynökségek hétfőn számoltak be arról, hogy az RMDSZ olyan törvénymódosítást kezdeményezett, amely ugyanarra az uniós irányelvre hivatkozik, mint az országos tüntetéseket kiváltó január 31-i kormányrendelet.
Márton Árpád elmondta, az RMDSZ számára roppant fontos, hogy ne a gyanúsítottnak kelljen bebizonyítania ártatlanságát, hanem a hatóságnak a bűnösségét. „Nekünk nagyon fontos az ártatlanság vélelme, mert itt sajnos a magyarságot eléggé vegzálják, mindegy, hogy zászlóról, vagy Wass Albert utcáról van szó, vagy katolikus gimnáziumról, vagy két petárdáról. Mert ezek terroristák, ugye? A kézdivásárhelyieket terroristáknak nevezték. Nos, ezt tiltja ez az (uniós) irányelv, de egyelőre a román jogrend nem tiltja" – jelentette ki Márton Árpád.
A politikus hozzátette: az RMDSZ azért kényszerült ismét iktatni az ártatlanság vélelméről szóló törvénytervezetét, mert az uniós irányelv hatályba lépése után, tavaly áprilisban beterjesztett tervezetét nem tűzte napirendre a szenátus a határidő lejárta előtt. A tervezet megtiltaná, hogy a hatóságok bűnösként emlegessenek egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt, továbbá az ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonását is előírná, ha súlyos mulasztásuk vagy rosszhiszeműségük miatt a román államot kártérítésre ítélik.
A szövetség törvénymódosító javaslata kötelezővé tenné, hogy ilyen esetben az állam kártérítési eljárást indítson az államnak okozott kár behajtása érdekében a kárt okozó ügyész vagy bíró ellen. Ez eddig csak lehetőségként szerepelt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényben, de sosem alkalmazták – magyarázta a frakcióvezető-helyettes.
A román médiában az keltett nagy visszhangot, hogy az RMDSZ a bírák és ügyészek büntetőjogi elszámoltatását kezdeményezte a hivatali visszaélés büntetőjogi meghatározása alapján. Erről Márton Árpád elmondta: az alkotmány szerint senki sem áll a törvények felett, és elvileg eddig is létezett a bírák és ügyészek büntetőjogi felelőssége, csak nem érvényesítették, az RMDSZ tervezete pedig csak azt pontosítaná, hogy miként kell ezt alkalmazni.
„Gondoljunk a kézdivásárhelyi esetre is, a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumra, és folytathatnám a polgármesterek és mások vegzálását olyankor, amikor – a mi megközelítésünkben – egyértelműen hatalommal való visszaélés esete forog fenn" – mutatott rá Márton Árpád. Megjegyezte, a bírák és ügyészek büntetőjogi és anyagi felelőssége egy év alatt elévül, holott egy esetleges strasbourgi emberi jogi bírósági ítéletre ennél sokkal többet kell várni.
Mint ismeretes, az utóbbi hetekben éles vita alakult ki a korrupcióellenes szigor fenntartását követelő jobboldali ellenzék és az utcán demonstráló kormányellenes tüntetők, illetve az igazságszolgáltatás túlkapásaira és titkosszolgálati összefonódásaira panaszkodó kormánypártok között. A tüntetéssorozat azt követően kezdődött, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjog néhány előírását, amelyeket a közfelháborodás nyomására később hatálytalanított.
MTI
Székelyhon.ro2017. február 15.
Ismét a parlament elé terjesztette az RMDSZ az ártatlanság vélelméről szóló törvénytervezetét
Ismét a parlament elé terjesztette az RMDSZ az ártatlanság vélelméről szóló 2016/343-as európai uniós irányelv romániai alkalmazásáról szóló törvénytervezetét, amely a bűnügyi eljárást módosítaná – erősítette meg Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes az MTI-nek.
A román hírügynökségek hétfőn számoltak be arról, hogy az RMDSZ olyan törvénymódosítást kezdeményezett, amely ugyanarra az uniós irányelvre hivatkozik, mint az országos tüntetéseket kiváltó január 31-i kormányrendelet.
Márton Árpád elmondta, az RMDSZ számára roppant fontos, hogy ne a gyanúsítottnak kelljen bebizonyítania ártatlanságát, hanem a hatóságnak a bűnösségét. „Nekünk nagyon fontos az ártatlanság vélelme, mert itt sajnos a magyarságot eléggé vegzálják, mindegy, hogy zászlóról, vagy Wass Albert utcáról van szó, vagy katolikus gimnáziumról, vagy két petárdáról. Mert ezek terroristák, ugye? A kézdivásárhelyieket terroristáknak nevezték. Nos, ezt tiltja ez az (uniós) irányelv, de egyelőre a román jogrend nem tiltja” – jelentette ki Márton Árpád. Hozzátette: az RMDSZ azért kényszerült ismét iktatni az ártatlanság vélelméről szóló törvénytervezetét, mert az uniós irányelv hatályba lépése után, tavaly áprilisban beterjesztett tervezetét nem tűzte napirendre a szenátus a határidő lejárta előtt.
A tervezet megtiltaná, hogy a hatóságok bűnösként emlegessenek egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt, továbbá az ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonását is előírná, ha súlyos mulasztásuk vagy rosszhiszeműségük miatt a román államot kártérítésre ítélik.
A törvénymódosítás kötelezővé tenné, hogy ilyen esetben az állam kártérítési eljárást indítson az államnak okozott kár behajtása érdekében a kárt okozó ügyész vagy bíró ellen. Ez eddig csak lehetőségként szerepelt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényben, de sosem alkalmazták – magyarázta a frakcióvezető-helyettes.
A román médiában az keltett nagy visszhangot, hogy az RMDSZ a bírák és ügyészek büntetőjogi elszámoltatását kezdeményezte a hivatali visszaélés büntetőjogi meghatározása alapján. Erről Márton Árpád elmondta: az alkotmány szerint senki sem áll a törvények felett, és elvileg eddig is létezett a bírák és ügyészek büntetőjogi felelőssége, csak nem érvényesítették, az RMDSZ tervezete pedig csak azt pontosítaná, hogy miként kell ezt alkalmazni. „Gondoljunk a kézdivásárhelyi esetre is, a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumra, és folytathatnám a polgármesterek és mások vegzálását olyankor, amikor – a mi megközelítésünkben – egyértelműen hatalommal való visszaélés esete forog fenn” – mutatott rá Márton Árpád. Megjegyezte, a bírák és ügyészek büntetőjogi és anyagi felelőssége egy év alatt elévül, holott egy esetleges strasbourgi emberi jogi bírósági ítéletre ennél sokkal többet kell várni. Az utóbbi hetekben éles vita alakult ki a korrupcióellenes szigor fenntartását követelő jobboldali ellenzék és az utcán demonstráló kormányellenes tüntetők, illetve az igazságszolgáltatás túlkapásaira és titkos-szolgálati összefonódásaira panaszkodó kormánypártok között.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)2017. február 20.
A megbélyegzés és a privilégiumok ellen (Márton Árpád a perrendtartás módosításáról)
A romániai jogrendben már nagyjából létező előírásokat pontosít és egészít ki az a – büntető perrendtartási törvénykönyvnek az ártatlanság védelmére, a peren való részvételre, illetve a bűnvádi eljárást lefolytató, és döntéshozó hatóságok felelősségére vonatkozó részeit módosító – törvénytervezet, melyet az RMDSZ frakciója újból benyújtott a szenátus elé a múlt héten. Márton Árpád parlamenti képviselő szerint a módosítások véget vethetnek az egyre szélesebb körben elterjedt, korai megbélyegzésnek, illetve a bírák és ügyészek felelősségvállalása terén is rendet teremthetnek.
Ami az ártatlanság vélelmére vonatkozó előírásokat illeti, Márton Árpád kevés újdonsággal szolgált a hét elején lapunkban is ismertetettekhez képest. A honatya a már elmondottak mellett a törvénytervezet alapjául szolgáló 2016/343-as EU-s irányelv azon passzusait ismertette, melyek szinte szó szerint átkerültek a szenátushoz benyújtott jogszabálytervezetbe. Az uniós jogszabály tavaly márciusban lépett érvénybe, a tagállamoknak pedig 2018. április elsejéig kell saját jogrendjükbe illeszteniük. A képviselő szerint Romániában az elmúlt időszakban már szinte bevett gyakorlattá vált, hogy bűnvádi eljárás alatt lévő személyeket előre megbélyegzik az igazságszolgáltatási, bűnüldözési, valamint az államigazgatási (kormánytagok, államfő) hatóságok. Az uniós rendelkezések ezért igencsak üdvözlendőek, főképp, hogy nagyon átütően fogalmaznak, megtiltva, hogy a nyilvánosság előtt (a médiának tett nyilatkozatokban, állásfoglalásokban) már bűnösökként beszéljenek az érintettekről, és egyúttal azt is elrendeli, hogy a tagállamok megteremtsék a keretét annak, hogy ez ne történhessen meg. Ez utóbbi azt jelenti, az állam kötelezettsége a hatóságok értésére adni, hogy az ártatlanság vélelmére fokozottan kell figyelniük a nyilvánosság tájékoztatásakor bűnvádi eljárások esetében. Jelenleg Romániában nem ez történik. Márton Árpád leszögezte: az RMDSZ tervezetébe is bekerült tiltás ugyanakkor nem vonatkozik olyan esetre – az irányelv szellemében –, ha például egy honatya politikai nyilatkozatban állást foglal egy bűnvádi kérdésben. Emellett a tiltás a médiát nem érinti, hiszen csak a hatóságra vonatkozik. „Hogy a nyilatkozatokat követően a sajtó miként kezeli a kapott információkat, illetve hogyan vélekedik a bűnvádi eljárás alatt álló személyről, arra nem vonatkozik a tervezetünk, tehát szó sincs itt arról, hogy a sajtószabadság is sérülne, amint ez elhangzott az elmúlt időszakban” – tette hozzá a honatya. Márton Árpád továbbá kifejtette: a saját bűnvádi peren történő részvétellel kapcsolatos jogok és kötelezettségek terén újból csak elfért a kiegészítés, pontosítás, hiszen a vádlottak értesítése, a vádlott hiányában hozott ítéletek, a fellebbviteli és perújrafelvételi lehetőségekről való pontos tájékoztatás terén a hatályban lévő romániai előírások nem voltak kellően szigorúak. Márton Árpád a törvénytervezet harmadik részét illetően – mely arról rendelkezik, hogy amennyiben egy nemzetközi bíróság a kártérítés kifizetésére kötelezi a román államot, a kárpótlás kifizetése azokra a személyekre háruljon, akik előidézték a kárt, illetve abban az esetben, ha az illető személy rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlanságból követte el azt a cselekedetet, amelyért Romániát megbírságolták, akkor ez hivatali visszaélésnek minősüljön – rámutatott: itt egy nagyon fontos módosítást hoz a jogszabálytervezetük. A perrendtartási törvénykönyv előírja mint jogorvoslati formát a kár behajtását az okozón, viszont ez nem kötelező érvényű. Emiatt még nem volt példa arra, hogy a bírákat vagy ügyészeket a bűnvádi eljárás során elkövetett jogsérelem miatt keletkezett kár okán felelősségre vontak volna, legalább diszciplináris vonalon. „Akárhonnan néznénk, ez egy kivételezett helyzetet teremtett főképp a bírák és az ügyészek számára (a törvénykönyv egyébként csak egyszerűen személyeket említ), főképp, ha azt vesszük, hogy a jogállásukat szabályzó törvényben ráadásul erről a kérdésről egy mondat sincs. Ne feledjük, hogy Romániát nem egy alkalommal marasztalták el a nemzetközi ítélőszékek pont bűnvádi eljárásban tapasztalt rendellenességek miatt, és ez leggyakrabban a bírák és az ügyészek felelőssége” – tette hozzá. A honatya ugyanakkor elmondta: azt tapasztalták, hogy a román állam nem igazán siette el az irányelvnek a hazai jogrendbe való beiktatását, az RMDSZ-en kívül csak a kormány emelt be egy passzust a közfelháborodást keltett és időközben hatálytalanított 13-as sürgősségi rendeletbe.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 2.
Medveügyben szólalt fel
Politikai nyilatkozatban ellenezte a kormány hozzáállását a Székelyföldi medvetámadások tekintetében a képviselőház plénuma előtt Márton Árpád. Az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője felszólalásában elmondta, közel egy éve hivatalos kérdéssel fordult a szakminiszterhez azoknak a gazdáknak a kártérítését illetően, akiknek gazdaságára medvék támadtak.
„Kérdésemre a kormányváltás adott választ, ugyanis kiderült, hogy 2016-ban a technokrata kormány nem engedélyezte egyetlen medve kilövését sem. Sajnos, a medvetámadások komoly gondokat okoznak a székelyföldi településeken, ezért megoldásokat kell találnia a kormánynak, mielőtt emberáldozatra is sor kerül” – mondta a képviselő. Hozzátette: múlt héten újból írásban fordult az új szakminiszterhez, amelyben arról érdeklődik, hogy 2017-ben milyen lépéseket fog tenni a kormány a medvetámadások megelőzése érdekében.2017. március 8.
Fontos fordulat történt Markó Attila ügyében
Visszaküldte kedden a legfelsőbb bíróság az ügyészségnek azt az iratcsomót, melyben Markó Attilát és további 9 személyt azzal vádolnak, hogy túlértékelt egy visszaszolgáltatott földterületet a restitúciós ügynökség (ANRP) tagjaként.
„A korrupcióellenes harc leple alatt karaktergyilkosság történik Romániában, ezt bizonyítja az is, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék visszaküldte a DNA-nak azt a dossziét is, amely alapján az ügyészség vádat emelt Markó Attila és még 9 személy ellen. Az ítélőszék kimondja, nem elégségesek a dossziéban összeállított iratok a vádemelésre, hiszen nem bizonyított az a tény, hogy az ANRP tagjai túlbecsülték egy visszaszolgáltatott telek értékét. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy Markó Attilát az elmúlt évben és az előző években is jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított dosszié nem tükrözi a valóságot, és nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait. Ki fogja felelősségre vonni az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget azért, mert emberek életét és karrierjét forgatja fel, lehetetleníti el?!” − mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette: emberek élete törik ketté akkor, amikor alaptalan vádat emel az ország korrupcióellenes ügyészség. Markó Attilát az ügyészség egyetlen kárpótlási ügyben sem vádolja korrupcióval, az ellene szóló vád pusztán az, hogy tagja volt a bizottságnak, amit hivatali visszaélésként értelmez anélkül, hogy megjelölné, milyen törvényt sértett meg – emlékeztetett Porcsalmi.
Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei jogász-politikusa elmondta: a bíróság döntése komoly kérdéseket vet fel a korrupció ellenes harcban használt módszerekről. Hozzátette: az RMDSZ nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc létjogosultságát és szükségességét Romániában, de a felületesség, az emberek fölösleges meghurcolása semmiképp sem szabad részét képezze ennek a folyamatnak.
"Szükségesnek tartjuk a korrupció megállítását, de nem értünk egyet azzal a módszerrel, amely alapján alapos átvizsgálás és dokumentáció hiányában embereket bélyegeznek meg, tartoztatnak le úgy, hogy nem illeti meg őket az ártatlanság vélelme sem, hiszen Románia nem emelte be jogrendjébe az erre vonatkozó EU-s direktívát. Komoly önvizsgálatra van szükség az ország hatalmi ágai között, hiszen jelenleg azzal szembesülünk, hogy nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása. A parlament az egyetlen fórum, amely törvényalkotásra és ezek megvitatására felhatalmazást kapott a választópolgárokról. Vissza kell adni a parlament valós szerepét annak érdekében, hogy az önvizsgálat során a jelenlegi törvényeket rendbe tegye” – idézte Márton Árpádot az RMDSZ hírlevele.
Markó Attilát - aki az RMDSZ parlamenti képviselője is volt - 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az egyik illetékes restitúciós testület tagjaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatásáról döntött az Erdélyi Református Egyházkerület javára. A bírósági döntés nyomán az ingatlan visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába, amit a romániai magyar pártok és egyházak egyöntetűen veszélyes precedensnek neveztek, hiszen egy újraállamosítási folyamatot indíthat el. Az RMDSZ volt képviselőjének a letartóztatását kétszer is kérte az ügyészség a parlamenttől, de másodszor már okafogyottá vált a kérelemről való döntés, mert időközben áttelepedett Magyarországra. A mostani ügyben is már a távollétében emeltek ellene vádat, tavaly. Az egyik hasonló restitúciós ügyben, amelyben szintén kérték a letartóztatását, az ügyészség később ejtette az ellene megfogalmazott vádat, mert Markó Attila részt sem vett a bizottság azon ülésén, amelyen az ügyészség szerint szintén vitatott kárpótlásról döntöttek.
maszol.ro2017. március 10.
Cáfolt magyarellenesség – Florea visszaszólt Kelemennek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt szeretné, hogy Marosvásárhely konfliktuszóna legyen – véli Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Az elöljáró a szövetségi elnök azon nyilatkozatára reagált, amelyben magyarellenesnek nevezte Floreát.
„Az, hogy Kelemen Hunor egy ideje badarságokat beszél, már nem lep meg! Nyilatkozata arra derít fényt, hogy nem érdekli a város fejlődése, és nem érdeklik a választópolgárok sem. (...) Messziről látszik, hogy ő azt szeretné, Marosvásárhely konfliktuszóna legyen, mert ez neki megfelel. Nekem az a kérdésem, hogy kinek válik ez a hasznára? A marosvásárhelyieknek semmiképpen nem! Megfigyeltem, hogy az ehhez hasonló állásfoglalások mindig az olyan események környékén jelennek meg, amelyekből egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni. Ami engem illet, tiszteltem, tisztelem és képviselem a város magyarságát, Kelemen Hunorral ellentétben, aki másként tekint a románokra és az ő értékeikre. Az ő nyilatkozataitól eltérően engem a tetteim jellemeznek" – mutatott rá Dorin Florea a sajtónak pénteken elküldött nyílt levelében.
Marosvásárhely polgármestere hangsúlyozta, ő nem magyarellenes, ahogyan azt az RMDSZ elnöke állítja, nőnap alkalmából például a román és magyar hölgyeknek egyaránt osztott virágokat.
Marosvásárhely polgármesteri hivatala szerdán jelentette be, hogy jóváhagyta a székely vértanúk napja alkalmából tartandó megemlékezést a székely vértanúk emlékművénél, a felvonulásra azonban nem adott engedélyt. Ennek kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta egy csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatón, hogy a marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg.
Végre ki kellett mondani, hogy megállj, Románia nem jogállam, egyes intézmények túllépik az alkotmányos hatásköreiket, ezért vissza kell terelni őket az alkotmányosság keretei közé – ezzel indokolta a Krónikának Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának helyettes vezetője, hogy a parlament két háza – az RMDSZ szavazataival is – szerdai együttes ülésén nyilatkozatot fogadott el. Amelyben azzal vádolta meg Klaus Johannis államfőt, hogy „elbitorolta" a parlament hatásköreit.
Márton Árpád kifejtette: a nyilatkozatban hangsúlyozták az alkotmány bizonyos előírásait, amelyek értelmében Románia olyan jogállam, ahol a hatalmi ágak szétválasztása megvalósul, és mindegyik az alkotmányos keretei között működik. „Sajnos azonban Románia nem jogállam, mert a korrupció elleni harc ürügyén sokszor politikai fegyverként használják a korrupcióellenes ügyészséget" – jelentette ki a képviselő. A politikus emlékeztetett: a magyar közösségnek is sok problémája van a DNA-val, hiszen például a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc római katolikus gimnázium létrehozásának körülményeit érintő vizsgálat során már a szülőket is beidézik, és a vallásukat firtatják.
A háromszéki honatya azt is megemlítette, hogy a legfelsőbb bíróság szabálytalan vádemelés miatt visszaküldte a DNA-nak azt a vádiratot, amelyben Markó Attila egykori parlamenti képviselő is vádlottként szerepelt, holott csupán tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely szakértői vélemény alapján döntött bizonyos ingatlanok visszaszolgáltatásáról. A DNA mégis az előzetes letartóztatását kérte, és Markó végül lemondott mandátumáról. De más politikusokat is hasonló körülmények között vegzáltak, sőt volt, akit sikerült is előzetes letartóztatásba helyezniük. „Ezeknek az embereknek derékba tört a politikai karrierje, és egyeseket a szabadságuktól is megfosztottak, legalább egy időre" – mutatott rá Márton.
Azt is felidézte, hogy olyan esetek is vannak, amikor a Számvevőszék „belemászik" valamely választott önkormányzati testület döntéseibe, de nem pénzügyi szabálytalanságok után nyomoz, hanem azt vizsgálja, indokolt volt-e bizonyos határozatok meghozatala. De a hatalommal való visszaélések körébe sorolta azt is, amikor az ügyészség azt vizsgálja, hogy egy parlamenti vita során melyik képviselő mit mondott, illetve hogyan szavazott. „Egyes intézmények kicsúsztak az alkotmányos keretekből, olyan hatalmi harc zajlik, amely során egyesek az alkotmányos korlátokon túllépve akarnak túlhatalomra szert tenni – hangoztatta Márton. – Ezért ideje volt már a határozott fellépésnek, az RMDSZ is ezért fordult a DNA visszaélései kapcsán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz, illetve külföldi szervezetekhez."
Kérdésünkre, szerinte kik azok, akik politikai fegyverként használják a DNA-t, nem adott konkrét választ. „Ön szerint kiknek lehet érdeke, hogy egy magyar iskolát igazságszolgáltatási eszközökkel szüntessenek meg, úgymond korrupciós ügyek miatt, amelyhez a DNA-t használják fel?" – kérdezett vissza. Annak kapcsán, hogy a nyilatkozatban Johannis államfőt is elmarasztalják, emlékeztetett: miután a büntető törvénykönyv módosítását szolgáló 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán az államfő és az igazságszolgáltatási tanács is az alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg, alkotmányos természetű konfliktus támadt a kormány és az igazságszolgáltatás között, ám az alkotmánybíróság ezt elutasította.
„Sőt azt mondta ki, hogy semmi közük a törvényhozási tevékenységhez, ennek ellenére mindenáron bele akartak szólni a törvényhozásba" – mutatott rá. Márton hozzátette: a nyilatkozat lehetett volna jobb és kevésbé politikus, ő maga beszédében felsorolta azokat a sérelmeket, amelyeket lapunknak is, és amelyek szintén belekerülhettek volna a dokumentumba. Szerinte az állásfoglalás olyan ügyben született, amelyet az RMDSZ is problémásnak tart, ezért szavazta meg.
Balogh Levente
kronika.ro2017. március 14.
RMDSZ-es törvénytervezet a letöltendő börtönbüntetések rövidítésére
Hat szenátor, Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László-Ödön, Novák Csaba-Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila és két képviselő, Ambrus Izabella-Ágnes, Márton Árpád-Francisc a büntetőtörvénykönyv módosítását javasolta március 8-án.
A módosítás jelentősen lerövidítené a ténylegesen letöltendő börtönbüntetések idejét, például olyan elítéltek esetében akik betöltötték 60. életévüket (mint Dan Voiculescu és Sorin Ovidiu Vântu) a letöltendő börtönbüntetés egyharmada után feltételesen szabadlábra kerülhetnének. – írja Dan Tapalaga és Iulia Rosca a HotNews.ro oldalon.
A románul értő olvasóink itt megtalálhatják a módosítás teljes szövegét és a jelenlegi helyzet összehasonlítását a javasolttal, ahogyan azt erős „ képviseletünk" szeretné.
[Forrás: Szekelyfold.ma]
https://itthon.ma/erdelyorszag2017. április 10.
Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok)
Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is.
A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve.
Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte.
A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. május 4.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a többség és kisebbség közötti bizalom helyreállításának egyik feltétele, hogy a centenárium alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be.
„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba. Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.” maszol.ro2017. május 4.
RMDSZ - Románia hozza összhangba törvényeit a gyulafehérvári nyilatkozattal
A többség és kisebbség közötti bizalom helyreállításának egyik feltétele, hogy a centenárium alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be – jelentette ki szerdai parlamenti felszólalása alkalmával Márton Árpád képviselő.
„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba. Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.” Szabadság (Kolozsvár)2017. május 17.
Nem csak a "román", hanem minden romániai meghurcolt emléknapja lesz május 14.
„Elfogadhatatlan, hogy a kommunizmus ideje alatt, ártatlanul meghurcolt személyekről megemlékező törvénytervezet csak a románokra vonatkozzon. Az RMDSZ módosító javaslatban kérte a törvénytervezet szövegének az átírását, hiszen a kommunizmus ideje alatt nem csak románokat, hanem számos magyart és más nemzetiségűt zártak börtönökbe. Így, minden év május 14-én nem csak a románok, hanem minden meghurcolt előtt kell tisztelgünk” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Kedden a képviselőház döntő házként fogadta el az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselőjének a módosítását, amely a PNL által kezdeményezett törvény-tervezetből szorította ki a nacionalista megfogalmazásokat. „A kommunizmus terrorral és megfélemlítéssel nyomta el az ellenállási próbálkozásokat, ennek eredményeként több százezren vesztették szabadságuk, akiket az ország különböző börtöneibe vetettek. Románia nem eshet nacionalista retorikába akkor, amikor a börtönökben és munkatáborokban meghurcolt személyekre emlékezik, hiszen ezeket a nehéz pillanatokat együtt éltük át, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoztunk” – hangsúlyozta Márton Árpád parlamenti képviselő. rmdsz tájékoztató; Transindex.ro