udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
777
találat
lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-777
Névmutató:
József Attila
2017. augusztus 19.
Petőfi helyett kreatív írást
Beszélgetés Kukorelly Endrével a Bulgakovban
„Mindenki kéne írjon” – hangsúlyozta többször is Kukorelly Endre csütörtök délután, a Bulgakov Kávéház teraszán megszervezett Álljunk meg egy szóra rendezvénysorozaton. Az est állandó házigazdája, László Noémi kérdezte a József Attila-díjas írót, költőt, újságírót és kritikust, aki úgy vélte, a kortárs gyermekirodalom gügyögés, a nagy irodalmi alkotások mind szörnyetegek, és bevallotta, azért lett író, mert nem értett semmit a Bűn és bűnhődésből.
László Noémi első kérdésére Kukorelly Endre kifejtette: az irodalom művészeti ágazat, nem egzakt tudomány, sajnálja, hogy egyfajta történelemként tanítják az iskolában és nem a kortárs alkotókkal és alkotásokkal foglalkoznak. Véleménye szerint kreatív írást kéne oktatni az irodalomórákon, nem Petőfit.
Kukorelly Endre pont ezzel foglalkozik: kreatív írást oktat. Mint kifejtette, az ázsiai jellegű, zenszerű mester–tanítvány viszonyt kedveli, ahol ő csak „nyakonvágja” tanítványait, hogy azok széthulljanak, majd felébredjenek. Az óráin közösen beszélnek a művekről a diákokkal, együtt „viszik a szöveget ötről hatra”. Szerinte ez az egyetlen járható út, hiszen ő sem tudja a tutit, ő sem okosabb a tanítványainál, minden órán ugyanannyit tanul, mint azok, akik fizetnek neki az okosodásért. Számára az oktatás során csak egy kérdés van: jókor érkezik-e a nyakleves.
„Mindenkiben van potenciál. A tehetséget el kell felejteni. A potenciált pedig mindenkiből ki lehet hozni, csak dolgozni kell rajta” – részletezte oktatási elveit az író.
Kukorelly első „regényét” hatodikos, hetedikes korában kezdte el írni: az Egri csillagok hatására írt ő is török csatákról, vitézekről, ám komolyabban az irodalom a Bűn és bűnhődés elolvasása és meg nem értése után kezdte el érdekelni. Apja ronda A Világirodalom Remekei sorozatában olvasta el Dosztojevszkij regényét, amelyet annyira érdekesnek és izgalmasnak talált, hogy eldöntötte: ő is ezzel fog foglalkozni. „Nem kell feltétlenül megérteni a műveket. Van, amit nem is lehet megérteni, mint egy Bach fugát, vagy Malevics Fekete négyzetét. Ez érzéki dolog” – jegyezte meg.
A beszélgetés során többször visszatért arra, hogy a szocializáció, fejlődés, tanulás, egyfajta burkot hoz létre, butít. Példaként a gyermekrajzokat, a gyerekek mondanivalóját hozta fel. „A gyermekrajz nem ábrázol semmit, szinte azt mondhatni, hogy avantgard alkotás. Aztán a gyermek elkezd szocializálódni, és mi beleneveljük, hogy a rajznak ábrázolnia is kell valamit. A gyereket úgymond betörik” – fejtette ki. Hasonló okok miatt a kortárs gyermekirodalmat sem szereti, számára az egész lebutított gügyögés, az írók, költők nem értik meg, hogy „a gyermek nem hülye, csak kicsi”. A gyerekszáj szerinte igazi költészet, a gyermek mindent elmesél, célok nélkül, ami benne van, ám a szocializáció a gyermekszájat is betömi.
Ezt a szocializációs burkot áttörni az írással lehet, vélte a meghívott. „Mindenki írjon, minimum egy naplót. Bármit lehet bele írni, bármi jó, a lényeg, hogy minden nap kell csinálni.” – mondta. Véleménye szerint az írás az önmegismerés, megértés egyik „királyi” útja.
Kukorelly Endrével augusztus 15-én, kedden is találkozhattak a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán szervezett irodalmi esten, ahol Mile Lajos főkonzul beszélgetett az íróval, költővel. Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 21.
Temesi Ferenc: Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat
„Azt írod le, amit már tudsz. Mindennek megvan a helye, az írás nem megfeledkezés, hanem szembenézés, folyamatos tükörbenézés” – mondta Temesi Ferenc szombat délután a Bulgakov teraszán szervezett beszélgetésen. A Kossuth- és József Attila-díjas íróval Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Fekete Vince a beszélgetés elején kiemelte: Temesi Ferenc csak annyit kért tőle, amikor az estről egyetlen e-mailben egyeztettek, hogy sok lehetőséget kapjon felolvasásra, amelyre persze ő igent mondott. Így az író hosszabb részleteket olvasott fel alkotásaiból: a Por című szótárregényből való részlettel tesztelte az érdeklődők magyarságát, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II című újságregényéből felolvasott egy Rózsa Sándor interjút, a Bartók című munkájából a zeneszerző önparódiáját prezentálta, de a készülő 49/49 című regényből is megismerhettünk egy részletet.
Temesi Ferenc írói pályáját négy évesen kezdte, mint „óvodai mesemondó”, derült ki a beszélgetésen, aki, miután kifogyott az édesanyjától hallott-tanult népmesékből, saját történetekkel szórakoztatta óvodástársait és az óvónőket. – Népi szürrealista mesék voltak ezek, amelyekbe belefoglaltam az óvodai élményeinket is – mesélt első „alkotásairól” az író.
Azóta számos regényt írt, amelyek közül az egyik leghíresebb a Por című szótárregény, negyedik kiadása idén jelent meg. Az első alkalommal kiadott, 666 szócikket, címszót tartalmazó alkotásával Temesi megteremtette a szótárregény műfaját Magyarországon. Az író elmondta: a negyedik kiadásnál sem írta újra a regényét, csak a számtalan hibát javította ki, és nagyjábol 15 sort írt a por szócikkhez. – Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat – hangsúlyozta.
A szótárregény műfajáról elmondta: mindannyian szótárai vagyunk az életnek, csak nem mindenki írja le a saját szótárát. Minden ember saját jelentést társít a különböző szavakhoz, így minden szótárregény más lenne.
Temesi Ferenc újságregényt is írt, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II. című kötetek az író szerint azért buktak meg, mert nem sárguló újságpapírra nyomtatták, ahogy azt illett volna, hanem hófehér papírra.
De Bartók Béláról is ő írt először regényt, amelynek alkotási folyamata megközelítőleg 40 évig tartott. – Bartók a mi szellemi valutánk. Mindenki ismeri a nevét, a műveltebbek a zenéjét is – fejtette ki. Az író szerint, az ő Bartókja többet mond, mint amennyit a valódi, szemérmesebb és zárkózottabb is. Az író olyan helyzetekbe helyezte szereplőjét, amelyekbe élete során kerülhetett, Bartókot, az embert alkotta meg és szólaltatta meg.
Temesi Ferenc a beszélgetés végén bevallotta: a mesterművét még nem írta meg. A regény, amely mint búvópatak bukkan fel néha, amikor más regényeken, projekteken dolgozik, lassan összeáll egy egésszé, így reméli, hogy megírhatja azt is. Ebben az író egyetlen nő életét mutatja majd be. – A nők nélkül nem lehet semmi, de velük sem. A nők életem során mindig a legmagasabb szintre emeltek, de a legmélyebb pontra is ők süllyesztettek – vallotta be Temesi Ferenc.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 24.
Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 26.
TRACTATIO A HATÁRON TÚLIAK SZAVAZATI JOGÁRÓL
A választások vészesen közelegnek, és az ellenzék szénája nem áll valami jól, bele is kapaszkodnak minden szalmaszálba, hiszen már nem is a győzelem a tét, hanem a parlamenti küszöb elérése. A megszokott toposzok (korrupció, migráció, a demokráciát fenyegető szörnyű veszedelmek) mellé újabb témákat keresnek, amelyekkel ingerelni lehet a szavazókat, az egyik ilyen téma a határon túli magyarok szavazati joga.
Aki átélte azokat az időket, annak elkerülhetetlenül eszébe jut erről a 2004. esztendő második fele, amikor a közbeszéd fő témája a külhoni magyarok állampolgárságának problematikája volt. A rendszerváltás utáni korszak egyik leggyalázatosabb, legerkölcstelenebb politikai diskurzusa zajlott le akkor, Gyurcsány Ferenc vezérletével. Huszonhárommillió román fogja elözönleni Magyarországot, szajkózta az akkori miniszterelnök, aki megpróbált gyűlölethullámot korbácsolni a határon túli magyarok ellen, akiket az afgánokkal és a szírekkel ellentétben nem látott volna szívesen a házában. El is érte a célját, a 2004. december 5-én lezajlott népszavazás érvénytelen lett, a határon túliakat porig alázták, és az állampolgárság megadása még hosszú évekig váratott magára.
Kezdik újramelegíteni most a témát, ezúttal a szavazati jogra kihegyezve. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából közvélemény-kutatást végzett a határon túli magyarsághoz való viszonyulásról, és az Index máris diadalmasan kürtölte világgá ‒ a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, mikor máskor ‒, hogy „A többség nem támogatja a határon túli magyarok szavazati jogát”.
Megkímélem a nyájas olvasót az ilyen közvélemény-kutatásokról és az adatok politikai hasznosításáról alkotott, nem túl hízelgő véleményemtől. Az egyik legaljasabb politikai trükközésnek vagyunk tanúi. Ugyanis a határon túli szavazók csak a pártlistákra szavazhatnak, egyéni listára nem, és egy, maximum két mandátum sorsa múlik rajtuk. A 199-ből. Megismétlem: a több mint kétmillió főt számláló határon túli közösség ‒ a magyarság egyhatoda ‒ tehát legfeljebb két képviselőt tud bejuttatni a parlamentbe, míg az anyaországiak 197 honatyát vagy honanyát. Harmadszorra is megismétlem: anyaország versus határon túliak: 197:2. Ugyanis egymillió külhoni állampolgárnál sem tartunk, ezek egy része még kiskorú, és a szavazásra jogosultak részvételi aránya még az 50 százalékot sem közelíti meg. Könnyen meglehet, hogy nem is két, hanem csak egy hely múlik rajtuk.
Igazából ennyi elég is lenne érvnek, de vesézzük csak tovább a témát. Mindenekelőtt, véleményem szerint van ennek erkölcsi oldala. A határon túli magyarok egy évszázadon keresztül megőrizték magyar identitásukat. Egy átlagos anyaországi számára, akit sosem zaklattak azért, mert az anyanyelvén szólalt meg, és egyértelmű volt, hogy az anyanyelvén tanulhat, a magyar identitás megőrzésének bizonyára nincs olyan metafizikája, mint egy határon túli esetében. De tény, hogy nincs és nem is volt olyan határon túli magyar, akit valamilyen formában ne zaklattak volna magyar identitásáért, tekintélyes hányadukat fizikailag is bántalmazták, és olyanok is voltak, akik az életükkel fizettek. Az amúgy sem könnyű kelet-közép-európai sors bónusza volt a kisebbségi létforma, ettől a keserű bónusztól a történelem az anyaországiakat megkímélte.
De nemcsak a többségi nemzetek elnyomása tette nehézzé a kisebbségi sorsot, hanem az anyaországiak egy részének hozzáállása is. Százezrekre, de akár milliókra rúgott és rúg azoknak az anyaországiaknak a száma, akik felsőbbrendűnek érezték-érzik magukat a határon túliakkal szemben. Akik ‒ Gyurcsánnyal az élen ‒ lerománoztak, leszlovákoztak, leszerbeztek vagy leukránoztak minket. József Attila-díjas költőként is még gyakran szembesültem olyanokkal, akik csodálkoztak, hogy román létemre „egészen tűrhetően” beszélek magyarul.
Az ilyen embereket célozzák meg azok, akik témát kreálnak a határon túli szavazati jogból. De mindenkinek be kellene látnia végre, hogy az önhibájukon kívül a trianoni határon túl rekedt, egy évszázadon és tűzön-vízen keresztül identitásukat megőrző magyaroknak erkölcsi joguk van ahhoz az állampolgársághoz, amelytől felmenőiket megfosztották, és ugyancsak erkölcsi joguk van szavazni is. Mert megküzdöttek, megszenvedtek érte, mert egy évszázadon át kitartottak magyarságuk mellett.
Erről az erkölcsi jogról persze sosem esik szó az uszító diskurzusban, annál inkább arról, hogy a határon túliak nem Magyarországon adóznak, ezért is felháborító, hogy szavazhatnak.
Aprópénzre váltja ez a megközelítés a nemzet egyesítésének magasztos eszméjét, és ugyanazt célozza meg, mint a bolsevizmus: az emberi irigységet és a szomszéd kecskéjét. De ne hárítsuk el ezt az alantas, anyagias megközelítést. Tényleg nem gazdasági faktor is a határon túli magyar közösség? Magyarország az egyik legnagyobb befektetőnek számít a környező országokban, magyar vállalkozások ezrei működnek Romániában és Szlová-kiában, de még Szerbiában és Ukrajnában is számottevő a magyar tőke jelenléte. Vajon labdába rúgtak volna például az anyaországi magyar vállalkozók az erdélyi magyar partnerek nélkül az osztrákok, németek, franciák, olaszok, hollandok által megrohamozott Romániában? Kötve hiszem. Nem, a magyar gazdasági expanzió nem történhetett volna meg érzelmi alap nélkül, azon egyszerű ok miatt, hogy nem lett volna hozzá elégséges tőke az elébb fölsorolt versenytársakkal szemben.
A határon túli magyarok nemzeti öntudata olyannyira erős, hogy legtöbbjük fokozottan figyel arra, hogy lehetőleg magyar termékeket vásároljon. Erdélyi ismerőseim java része szigorúan a MOL-nál tankol, a Romániában is jelen lévő OTP-re bízza pénzének kezelését, és hacsak teheti, erdélyi magyar vagy magyarországi terméket vásárol. És mindez érzelmi alapon történik, mert ‒ be kell ismerni ‒ Romániában nem a MOL és nem az OTP a minőségi csúcs a maguk szegmensében, és az árufelhozatal már régóta jobb, mint Magyarországon, ugyanis a románoknál státusszimbólum a költekezés, van igény a változatos árukra.
Azaz, ha közvetlenül nem is, de közvetetten a határon túli magyarság bizony befizeti a maga részét az államkasszába. Azt is érdemes volna kiszámolni, hogy a határon túli magyarok mennyi pénzt hagynak az anyaországban, amikor ‒ igen gyakran ‒ idelátogatnak. Ezeknek a látogatásoknak a java része nem üzleti vagy turisztikai, hanem érzelmi alapon történik.
Ha ki tudnánk számolni, hogy ez az érzelmi alap pontosan milyen hatással volt és van a magyar gazdaságra, meglepő számokkal szembesülnénk, és úgy lehet, az adóval érvelő pitiánerek torkára forrna a szó. A magyar gazdaság távolról sem lenne ilyen erős a határon túliak nélkül.
A Publicus felmérése szerint a többség nehezményezi, hogy a kormány milliárdokkal támogatja a külhoni magyarokat. A laikus, a bolsevizmusból még teljesen ki nem gyógyult polgár azt hiszi, hogy a szóban forgó összegeket alamizsnaként osztják szét a lustálkodó-élősködő határon túli csórók között. De hát mit is támogat a magyar állam külhonban? Hát elsősorban az anyanyelvi oktatást. És ki profitál belőle, ki a határon túli magyar elmék legfőbb beszippantója? Mi lenne Magyarországgal, ha egyik napról a másikra visszaköltözne szülőföldjére minden határon túlról származó, jól képzett értelmiségi? És még mit támogat? A kultúrát, a művészeteket. És a támogatott intézmények és művészek melyik kultúrát gazdagítják, melyiknek hoznak dicsőséget?
És akik a kultúrát gazdaságilag meddő ágazatnak tartják, tudják-e vajon, hogy a kultúrába fektetett pénz hosszú távon milyen megtérülést eredményez? Ha rendszerben gondolkodnának, nagyon meglepődnének. És még mit támogat a kormány? Az egyházakat. Az egyházak pedig ebből a támogatásból leginkább a nemzeti építészeti örökséget gondozzák, és hatalmas szerepet vállalnak a nemzeti összefogás megszervezésében. És még mit támogat a kormány? A kis- és középvállalkozókat, természetesen a magyarokat. És ezek a kis- és középvállalkozók aztán kiknek lesznek a partnerei? Hát a magyarországi vállalkozóknak.
Úgyhogy be kell látni, nem alamizsnaosztás folyik, hanem befektetés, tudatos építkezés, annak érdekében, hogy Magyarország szellemi és gazdasági ereje ne érjen véget a határainál.
Ahogy mindezeket leírom, már kezd nagyon kevésnek tűnni az a két parlamenti helyecske… Van még egy toposz, amelyre az ominózus felmérés ugyancsak kitér: „…semelyik vizsgált társadalmi csoport sem ért egyet azzal, hogy a kettős állampolgárok és a külföldön élő magyarok szavazáshoz való hozzáférése között nagy a különbség…”
Aki ennek a kreténségnek bedől, az tényleg nem érdemelné meg, hogy szavazati joga legyen. Mennyi ész kell vajon ahhoz, hogy a szavazni vágyó, nyugaton dolgozó (és amúgy nem itthon adózó) honfitárs rájöjjön, semmi egyebet nem kell tennie ahhoz, hogy a levélszavazati jogot elnyerje, mint leadnia a lakcímkártyáját, és kijelentkeznie lakhelyéről, hiszen életvitelszerűen már máshol tartózkodik, és szabályt szeg azzal, ha valódi lakcíme nem egyezik meg a személyi irataiban feltüntetett címmel, s nemkülönben szabályt szeg, ha az egyéni listára is leadja a szavazatát, nem csak a pártlistára.
Amúgy meg mulatságos erőltetni ezt a témát, mert a levélszavazással az összes ideiglenesen vagy véglegesen külföldön tartózkodó polgár legfeljebb egy árva parlamenti helyre lehetne befolyással.
Azaz bármennyire próbálják is elefánttá héliumozni a kisegeret, a levélszavazók problematikája ‒ erdélyieket, felvidékieket, délvidékieket, kárpátaljaiakat és a nagyvilágban bárhol boldogulni próbáló magyarokat is beleszámolva ‒ legfeljebb 3 (három) parlamenti helyről szól, a 196 ellenében. És ha már egy közvélemény-kutatás ihletett eme tractatio megírására, hadd hivatkozzam az összes többi felmérésre és nyugtassak meg mindenkit: nem ezen a két-három helyen fog múlni az, hogy ki fogja kormányozni Magyarországot.
De persze így is elkeserítő, hogy a szétszakított, sokat szenvedett magyarságnak van olyan rétege, vannak olyan politikusai, pártjai és szavazópolgárai, akiknek a testvériség mit se számít. Akik fényesre nyalnák bármelyik flepni nélkül betolakodó ázsiai vagy afrikai migráns ülepét, miközben a saját nemzettársaik ellen uszítanak. Akik visítva rohannak ki az utcára, ha valahol egy kavicsot is gördítenek a genderlobbi útjába, de a határon túli nemzettársaik anyanyelvhez való jogát ellehetetlenítő nyelvtörvényekre a fülük botját sem mozdítják. Akik szerint a határon túli magyarság szellemi és gazdasági értékeibe történő magyar állami befektetés nem más, mint 2 (kettő) országgyűlési hely piaci ára. Ugyanis ez a jó kis Publicus-felmérés erre is kitér: „A megkérdezettek több mint fele (55 százalék) szerint a határon túliak elsősorban a szavazataik miatt fontosak a kormánynak, és mindössze negyedük (27 százalék) szerint azért, mert felelősséget érez irántuk. Ebben a kérdésben csak a Fidesz-szavazók gondolkodnak másként, ott fordított az arány, több mint felük (57 százalék) szerint a felelősségvállalás az elsődleges ok, és negyedük (23 százalék) szerint a szavazatok maximalizálása az ok. Azonban a Jobbik- és az MSZP-szavazók háromnegyede (77 és 74 százalék) szerint az elsődleges cél a szavazatmaximalizálás, és tízből mindössze egy válaszadó (10 és 11 százalék) szerint a felelősségvállalás. Hasonlóan látják a bizonytalanok is.”
Ez a mentalitás már nem áll messze az indiánozó-üveggyöngyöző jobbikos retorikától. Szomorú, hogy ennyien vannak, akik felületesen ítélkeznek, és még pár percet sem szánnak arra, hogy utánanézzenek a konkrét tényeknek. Szánalmas, hogy ennek az uszításnak még van célközönsége.
„A válaszadók többsége (56 százalék) tudja, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavaz” ‒ írja még a Publicus. Könyörgöm, mégis mit várnak el azok, akik politikai fegyvert kovácsolnak ebből az ügyből?
Orbán János Dénes / Magyar Idők (Budapest)2017. szeptember 7.
Tamásira és Dsidára emlékeznek Budapesten
Két nagy erdélyi író, költő, Tamási Áron és Dsida Jenő, valamint Mária Sándor felesége, Lola alakját is megidézi a budapesti Várkert Bazár irodalmi sorozatának őszi programja.
A 120 éve Farkaslakán született Kossuth-díjas íróra, Tamási Áronra és a 110 éve, Szatmárnémetiben született Dsida Jenő erdélyi magyar költőre szeptember 14-én emlékeznek irodalmi esttel. Ennek vendége Sipos Lajos, Láng Gusztáv és Fűzfa Balázs irodalomtörténészek és Basilides Alíz, Tamási Áron volt felesége lesz, a szerzők műveit Mátyássy Bence színművész tolmácsolja a közönségnek.
Október 4-én Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjának feleségéről, Matzner Loláról fog szólni a Várkert Irodalom estje, amelyen Ötvös Anna kassai történész-könyvtáros, a Lola könyve című kötet szerzője és Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték gondozója fog beszélgetni az irodalmi sorozat házigazdájával, Juhász Annával.
Ötvös Anna könyvében először dolgozta fel Matzner Lola fotóalbumának anyagát, levéltári és sajtóforrások, levelek, naplók, interjúk segítségével felderítve a képeken látható figurák családi viszonyrendszerét.
Szemgödrünkben kihűlt ezüst címmel október 7-én verses-színházi zongoraestet rendeznek József Attila és Ady Endre verseivel
Erik Satie és Frédéric Chopin zenéjére hangolva. Fóris Szilárd zongoraművész és Menszátor Héresz Attila színművész az előadás összeállításakor olyan belső ívre törekedett, amely a születés, a felfedezés, a kamaszkori lázadás, a szerelem-elengedés, a ráeszmélés, a forradalmi elbukás, valamint a meghasonlás, a megbocsátás és a világtól elvonulás útjait járja be.
Szeptemberben három alkalommal, 11-én, 15-én és 25-én lesz látható a Várkert Irodalom sorozat részeként.
Hámori Gabriella színésznő előadása, amelyet Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplója alapján készített.
A darab 2015-ös bemutatása óta több mint 50 teltházas előadás élt meg.
Szeptember 22-én pedig Ugron Zsolna Hollóasszony kisregényének rendhagyó színpadi változatát láthatja újra a fővárosi közönség Hámori Gabriella, Farkas Franciska, Lukáts Andor, Trill Zsolt és a szerző tolmácsolásában, áll a Várkert Bazár tájékoztatásában.
MTI; Krónika (Kolozsvár)2017. szeptember 15.
Volt egyszer egy…
…diadalkapu őrtornyokkal, amiből börtön lett: a diadalkapu neve Aurea Porta – Arany-kapu –, a börtönerőd neve törökül Yedikule – magyar tükörfordításban Héttorony. Az Arany-kapu a bizánci császárok diadalíve volt, Theodosius tiszteletére emelték a 4. században. Az Arany-kapu melletti, eredetileg négy torony akkortájt az őrtorony szerepét töltötte be. Ma a Héttorony romos erőd, múzeum Isztambul (régi nevén Konstantinápoly) szomszédságában, hét tornyából hat le is omlott, a 18. században három is megsemmisült földrengés következtében. Volt idő, amikor az oszmán birodalomban a janicsárok szállásaként, a szultáni kincsek kincstáraként, és állambörtönül is szolgált. Egyik hírhedt tornyát Vértoronynak nevezték, amelybe az állam ellenségeiként megbélyegzett foglyokat, a külföldi hatalmak „áruló” képviselőit és az előkelő származású hadifoglyokat zárták be. A lépcsőkön számos feliratot lehet olvasni, különösen az 1600–1714-es évekből, többnyire velencei foglyoktól. A magyarok közül Szilágyi Mihály, Majláth István, Török Bálint, Bornemissza Gergely, Béldi Pál, Esterházy Antal neve a legismertebb. Ha a magyar irodalomban keresgélünk utána, két klasszikusunknál – Gárdonyi Gézánál és József Attilánál – is megjelenik. Gárdonyi az Egri csillagokban leírja az erődöt, amikor is Bornemissza Gergely (Eger híres védője 1555-ben szintén itt vesztette életét) ide érkezik Török Bálint kiszabadítására: „A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik [fogják körül]. Ez a híres Jedikula, magyarul Héttorony. A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse. A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek. Ott, a hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindenkit másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan kényben [kényelemben], szabadján, mintha otthon volna: járni engedik napestig a várkertben, a zöldségeskertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat hármat is; leveleket írhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet. Egy tavaszi napon két ősz ember üldögélt a Jedikula kertjében a padon. Mind a kettőnek könnyűfajta bilincs kígyózta körül a lábát. Az egyik a térdén könyökölt. A másik a pad karján széjjelvetett kézzel hátratámaszkodott, s a felhőket nézte. Az, aki az eget nézte, őszebb volt, mint a másik. Szakálla a melle közepéig ért, a haja meg fehér sörényként lengte körül a fejét. Mind a kettőn magyar ruha. Haj, a magyar ruha sok rabon kopott a Héttoronyban! Ültek szótlanul. A tavaszi nap langyos melegséggel öntötte el a kertet. A cédrusok, tuják és babérfák között virágzott már a tulipán meg a pünkösdirózsa. Fejük fölött egy vén pizáng [banánfa] öles levelei itták a napsugarat. A felhőket néző ember leemelte izmos karját a padról, és keresztbe fonta. Közben a társára tekintett. – Min gondolkodol, Maylád barátom? – A diófámon – felelt az előrehajló. – Fogarason van egy diófám… A két ember megint hallgatott. Aztán egynehány perc múlva Maylád szólalt meg: – A külső ága elfagyott. Kihajtott-e? Azon tűnődöm. – Kihajtott bizonyosan. A fa elfagy, kihajt. A szőlő is kihajt a tövéről. Csak az ember nem hajt ki…” József Attila 1937-ben írt Karóval jöttél című versében a Héttorony jelképértékű: „Karóval jöttél, nem virággal, / feleseltél a másvilággal, / aranyat ígértél nagy zsákkal / anyádnak és most itt csücsülsz, / mint fák tövén a bolondgomba / (így van rád, akinek van, gondja), / be vagy zárva a Hét Toronyba / és már sohasem menekülsz. / Be vagy a Hét Toronyba zárva, / örülj, ha jut tüzelőfára, / örülj, itt van egy puha párna, / hajtsd le szépen a fejedet.” Az előbbiek tükrében elgondolkodva töprengek azon, hogy a kortárs magyar irodalomnak egyik jeles kiadója is a szomorú emlékeket idéző Héttorony nevet viselte. Verő László (1954–2007) magyar író, költő 1988-ban hozta létre a Héttorony Reklám-Propaganda és Könyvkiadó Kft.-t, e mellett a Budapest Székesfőváros Könyvesházat, amely könyvesboltként és kávéházként is működött. A könyvkiadó mintegy száz kötetet jelentetett meg és a szakmában elismerést vívott ki magának. Verő 2006-ban internetes Héttorony Irodalmi Magazint is alapított. Talán című verséből idézek: „Talán marad utánam egy fa, / Talán marad egy ház, / Talán nevem is megmarad, / Talán egy gondolatom élhet tovább, / Talán jószívvel gondol valaki rám. / Talán ha elmegyek, / Egy könnycsepp is születik, / Talán…”
Kedves Olvasóm! Ugye, te is töprengsz néha azon, hol van saját „héttornyod” aranykapuja, őrtornya? Netán diadalívnek hiszed?!
Kozma Mária / Hargita Népe (Csíkszereda)2017. szeptember 19.
A háromszor avatott, kétszer menekített szobor ünnepe
Háromszor helyezték talapzatára, közben kétszer kellett menekíteni a világ 5., Erdély és Partium első Kossuth szobrát, mely Bihardiószegen áll. Vasárnap a harmadik avatás 15. évfordulója apropóján sok minden szóba került történelemről, politikáról, az állandó változásban lévő múltról.
Mintha csak a sötét esőfelhőket akarta volna eloszlatni, úgy csengett-bongott vasárnap délelőtt a bihardiószegi református templom harangszava, amikor a Kossuth-ünnepségre hívott. Ha nem is tudtam volna, mi az összejövetel célja, már akkor is”gyanús” lett volna, hogy a templom melletti Kossuth Lajos szoborral “valami történt”, még autóból nézve is jól láthatóan (mint később kiderült, megújíttatták). Aztán sorban mindenre fény derült, ahogyan haladt előre a megemlékező ünnepség, melyet abból az alkalomból szervezett a helyi Zichy Gazdakör és a Partium Alapítvány, hogy 215 éve született Kossuth Lajos, diószegi szobra pedig 15 éve került újra a helyére. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki a meggyógyított vak ember példázatán keresztül arról beszélt, hogy “van ártatlan szenvedés”, amikor nem értjük, hogy egy egyént vagy akár egy nemeztet is miért súlyt büntetés. A válasz: bármilyen nehéz helyzetben is tudni kell dicsőíteni az Urat, mert az ártatlan szenvedőnek is van jövője, van kinyújtott kéz, amit megfoghat. Az egyházközség kórusának szolgálata is elhangzott közben, majd Bara László helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, illetve köszöntötte a vendéglátó és a más felekezetekhez tartozó híveket, a hagyományőrzőket, kórusokat és a vendégeket: Markó Béla költőt, Pásztor Sándor MT-elnököt, Lakatos Péter számvevőszéki tanácsost, korábbi képviselőt, az esemény ötletgazdáját, dr. Földes Bélát, a Partium Alapítvány elnökét, Biró Rozália képviselőt, majd az időközben megérkezett Cseke Attila szenátort, illetve Mados Attila polgármestert.
“Valami nagy dolog”
Felelevenítette: 15 éve éppen segédlelkész volt Diószegen Gellért Gyula tiszteletes mellett, így közvetlenül vannak emlékei az akkor szoborújraállítást kísérő “mérhetetlen lelkesedésről és büszkeségről”. Érezhető volt, hogy “valami nagy dolog” történt akkor Diószegen, ám az elmúlt másfél évtizedben a helyiek hozzászoktak a szobor látványához. Manapság halljuk-e még Kossuth nótában megfogalmazott üzenetét, odaállunk-e még a regimentbe? – tette fel a kérdést Bara László, a választ is megadva: a magyar és keresztény szabadság érdekében halljuk meg! A következőben Markó Béla költő mondott beszédet, aki 15 évvel korábban is szónok volt, akkor az RMDSZ szövetségi elnökeként. Mint fogalmazott, Biharba mindig szívesen jön, mert tenni akarást és optimizmust tapasztal, mint például Diószegen, mely 1896-ban és 2002-ben is élen járt szoborállításával. Visszaemlékezett, hogy 15 éve bizakodóbb időket éltünk, Erdély arca kezdett átalakulni, ám mifelénk a múlt is állandó változásban van. Eközben a diószegi szoborállítás egy jel volt: lehetne másként, lehetne tisztelni, hogy mindenkinek joga van a múltjához! Akkoriban zajlottak a viták az aradi szabadságszoborról, mely 2004-ben aztán kikerült a Tűzoltó térre. Bár reménykedtünk benne, ezzel nem fejeződött be “a szobrok harca”, újrakezdődtek a tábla-lefestések, iskolabezárások, zászlóvételek, a demokratikus kibontakozás megtorpant.
“Kinek volt igaza?”
A József Attila-díjas költő kitért a román egyesülés jövőre esedékes megünneplésére is. Miközben újra nemzetállamok épülnek Európában, Románia letagad-e majd bennünket, mint létező kisebbséget, vagy egy közös hazát ünnepel? – tette fel (a sokak számár valóban költőinek hangzott) kérdést. Visszatérve a diószegiek úttörő szerepére (a világon az 5., Erdélyben és a Partiumban az első Kossuth-szobor volt az övék 1896-ban – szerz. megj.), kifejtette: a kiegyezéskor Kossuth nem értett egyet Deák Ferenccel, miközben utóbbi egy kiemelkedő fejlődéshez vezette ezáltal Magyarországot, minek eredményei jórészt odavesztek a kiegyezésből is fakadó trianoni döntés nyomán, mintegy igazolva Kossuthot. Kinek volt akkor igaza? Mindkettőnek, vélte Markó, aki szerint mindkettőtől tanulnunk kell, csakúgy, mint a diószegiektől a makacs reményt, hiszen “a szobrok veszélyesek, arra biztatnak, hogy soha ne adjuk fel”. A “főszereplő” szobor történetét Jakab László főgondnok idézte fel. Megtudtuk, hogy 1896. október 24-én avatták a két variáns közül a fiatalabb, 1892-ben a község díszpolgárává választott Kossuthot megörökítő, 365 forintba került, 75 cm-es mellszobrot (talapzattal 2,5 m). Először 1932-ben kellett menekíteni (a templom orgonájába rejtették), 1941-ben tették ki újra, mai helyére (korábban a főbejárattól jobbra volt, a kertben, manapság balra van, a kerítésből kimetszett területen).
Staféta átadása
Másodjára 1946 őszén menekítették, akkor előbb a szomszédos Kisjankára került, 1988-ban vissza egy diszószegi portára, persze mindig titokban. Az egyház 1994-ben kapta vissza, ’99 – 2000-ben restaurálták, majd a templomban helyezték el a szóban forgó 2002-es avatóig. A régiek mindig kalapot emelve mentek el a szobor előtt, idézte fel az egykoriaktól hallottakat Jakab László. Az ifjúsági kórus 2 énekszáma után Mados Attila idézett fel néhány mai negatívumot, melyekre ráillik Markó megfogalmazása: megtorpant a demokrácia. A polgármester úgy vélte, az ünnep akkor teljes, ha gyerekeink is magukénak érzik szellemiségét, ennek jegyében 4 fiatalnak “átadta a stafétát”, egy Kossuth idézettel: “A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” A templombeli esemény zárásaként Bara László felolvasta azok neveit, akik részesei voltak a 15 évvel ezelőtti szoborállításnak, ám a vasárnapi évfordulót már nem érhették meg, emléküknek egy perces néma főhajtással is adóztak…
Kossuth nóták
Írásunk elején említettük a harangszót, melynek sikerült az ünnepség kinti részének idejére elhessegetni az esőt, sőt, még a napsugarak is kíváncsiak voltak arra, ahogyan a Széchenyi István nevét viselő hagyományőrző huszárok díszőrsége mellett a székelyhídi férfikórus – mi mást? – Kossuth-nótákat énekelt. Utána Nagy Csaba tárogatóművész zenei kísérete mellett a politikusok, intézmények és szervezetek képviselői megkoszorúzták az ünnepség alkalmából újra restauráltatott szobrot. A püspöki áldás és a Himnusz éneklése után a vendégeket, meghívottakat ünnepi ebéd várta a kultúrházban.
Rencz Csaba / erdon.ro2017. szeptember 21.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.
A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: csütörtök délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át.
Ezen a napon adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Radnóti Zsuzsa dramaturg veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János A halottember című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át az elismerést.
A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Szombaton a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket.
A Pesti Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című műve látható a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában vasárnap. Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát, Alföldi Róbert főszereplésével, kétszer is előadják ezen a napon. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek, a PartVonal Műhely produkciójának nyilvános főpróbáját tartja az évfordulón.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel részletet csütörtökön a társulat tagjai, akikkel beszélgetést is rendeznek az ősbemutatóról. Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában csütörtökön a közönség. A héten zajló Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztiválon pedig a Klebelsberg Kamaraszínház Zrínyi Ilona című előadásával ünneplik a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már szerdán egész napos programmal várják a közönséget, hiszen a magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. Este Tamási Áron válogatott novelláiból készült felolvasóestet rendeznek és a Dresch Quintet koncertet ad.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasószínházi ősbemutatót tart: Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatják be csütörtökön.
A csíkszeredai Csíki Játékszín 21-én és 22-én két magyar szerző művét játssza repertoárjáról. Csíkszeredában látható csütörtökön Szép Ernő Vőlegény című színműve, majd pénteken a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat Egressy Zoltán Portugál című darabját.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. Az Egyéjszakás drámaírás-műhely folytatásaként a nézőktől rövid jeleneteket várnak, amelyeket a társulat színészei el is játszanak 29-én.
MTI; itthon.ma/kult.php2017. szeptember 25.
Színes forgatag a Hunyad megyei Magyar Napok nyitórendezvényén
Égni kell annak, aki gyújtani akar!
Szombaton Déva főterén került sor a VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos nyitórendezvényére. Az idei mottóként szolgáló Válassz! felkérés már a kora délutánra időzített gulyáskóstolásban is megállta a helyét. A reggel még kitartóan szemerkélő eső ellenére hét csapat állt neki gulyást főzni, mindenki a saját receptje szerint aprította a jókora üstökbe a húst, csülköt, zöldséget, pityókát, fűszereket, s a magyaros ízt biztosító aranyló pirospaprikát, melyet mindannyian a tompai Dalos Pacsirtáktól kaptak ajándékba.
Elsőként a Csernakeresztúri Falusi Turizmus főzőcsapata készült el a gulyással, de hamarosan felszolgálásra készen állt az RMDSZ nőszervezete, a dévai református egyházközség, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság, a Corvin Riders, a málnásiak, valamint a Lengyel család főztje is. Félóra sem telt bele, az 50-70 literes üstöket fenékig ürítették az arra járók.
Színes kulturális műsor
Közben a színpadon is elkezdődtek az előadások. Kocsis Attila-Levente, fő szervezőként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hantosi Népdalkör és Férfidalárda galgamenti, hajdúbihari, küküllőmenti, vajdasági népdalokkal nyitotta meg az előadások sorát.
A zeneszerető pedagógusok, szülők, diákok által alapított Tompai Dalos Pacsirták együttes Petőfi, Juhász Gyula, Wass Albert, Weöres Sándor, Ady, Radnóti, József Attila és Bereményi Géza megzenésített verseit hozták el Dévára. – A dévai kapcsolatunk Soór László kollegánk által alakult és a tompai Kékszivárvány egyesület pályázta meg az itteni fellépésünkhöz szükséges támogatást. Nagy örömünkre szolgál, hogy megismerhetjük ezt a vidéket, és itt is tolmácsolhatjuk a magyar költészet gyöngyszemeit – fogalmazott az előadást követően Vörös Mária, az együttes vezetője.
A megzenésített verseket néptánc követte a főtéri színpadon. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület bukovinai táncokat adott elő, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta együttese pedig rábaközi, moldvai, szatmári és széki zenére ropta a táncot. – Köszönettel tartozunk Tompos Krisztina Petőfi ösztöndíjasnak, aki a múlt tanévi dévai szolgálatát követően még visszatért hozzánk és segített összeállítani az előadás anyagát – mondták a Margaréta ifjú táncosai, akik a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub énekkarának adták át a színpadot. Utóbbiak, Lengyel Izabella karvezető irányításával szólaltattak meg katona-, szerelmi és lakodalmas dalokat, Zsók Béla gyűjtéséből.
Középkori muzsika is felcsendült szombaton Déva főterén, a Dél-Erdélyért Kulturális társaság Renaissance Táncegyüttesének apraja-nagyja járta a középkorban Európa-szerte népszerű kontratáncokat.
Majd a magyar történelem került előtérbe. A málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai Mihály Emese történelem-földrajz szakos tanár rendezésében adták el a Székelysors című drámajátékot, melyben a 650 éves Málnás település monográfiája és a magyar történelem kiemelkedőbb eseményei villantak fel, Kányádi-, Petőfi-versek, népdalok, valamint ismert magyar együttesek dalai révén.
A színes kulturális felhozatal közben a gasztronómia sem szorult háttérbe. A rövid idő alatt elkapkodott gulyás után székelyföldiek által sütött kürtőskalács és a Guiness Rekorder csapat több ezer palacsintája kínálkozott desszertként. – Negyedszer jöttünk el a Hunyad Megyei Magyar Napokra, 15 tagú csapattal Pusztaszerről, Zsombóról, Csanádpalotáról, Kevernesről és Békéscsabáról. Magunkkal hoztuk a teljes palacsintasütő felszerelést, mellyel már rekordot is döntöttünk, egy alkalommal 48 ezer palacsintát sütöttünk meg. Itt 50 kg liszt szolgált alapanyagul, becsléseink szerint 2300 palacsinta sült – számolt be a Gyuris Zsolt zsombói polgármester által vezetett csapat egyik lelkes tagja.
500 ige – 500 sütemény
A nap folyamán más desszert is előkerült a forgatagban. A dévai református egyházközség, a reformáció 500. évfordulója alkalmából, 500 ige – 500 sütemény jelszóval osztotta a gyülekezeti tagok által sütött aprósüteményt egy-egy bátorító bibliai idézet kíséretében. A süteményosztásból a vallásórás gyerekek is kivették részüket, az egyházközség standjánál pedig a lelkészcsalád mellett tevékenykedtek az IKE-sek is, vallásos témájú könyveket, ingyenes kiadványokat kínálva az érdeklődőknek.
Bemutatkoztak a dévai kézművesek
A református sátor tőszomszédságában állították fel standjukat a dévai kézművesek is. Daradics Annamária levendulás termékeket, Boboc Csilla gravírozott fa tárgyakat, Kajcsa Erika pedig egyedi díszítésű porcelánt hozott a vásárba. A mutatós és illatos termékek sok érdeklődőt vonzottak a standhoz. Aki azonban nem jutott oda, e héten szerdán ismét megtekintheti a dévai kézművesek alkotásait a Melite Református Gyülekezeti Házban.
Átadták a Barcsay Ákos-díjakat
A nyitórendezvény ünnepélyes mozzanata volt a Barcsay Ákos-díjak átadása. Az erdélyi fejedelemről elnevezett díjat az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete alapította 2013-ban, hogy minden esztendőben díjazzák a közösségi munkában kiemelkedő szerepet vállalókat. A díjat három kategóriában szokták kiosztani: egyházi vezetők, pedagógusok és civilszférában tevékenykedők körében – mondta Csatlós Zsófia Erzsébet megyei RMPSZ-elnök, aki lelkesítően konferálta fel a szombati rendezvény valamennyi momentumát. A Barcsay Ákos-díjat idén Széll Lőrincz megyei ifjúsági és sportigazgató, Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató és Winkler Gyula EP képviselő nyújtotta át a kuratórium által kijelölt három díjazottnak. Elsőként Koppándi Zoltán, a dél-nyugat-erdélyi unitárius szórvány egyházközség lelkipásztora vehette át a művészi kivitelezésű díjat, közösségteremtő és ökumenikus együttműködést szorgalmazó munkásságáért. Nagy taps kísérte színpadra az RMPSZ jelöltjét is: Lengyel Izabella tanítónőt, zenetanárnőt és karvezetőt, aki bő két évtizede oktat, nevel, kórusokat alapít és vezet, és pozitívan válaszol minden közösségi felkérésre, legyen az intézményvezetés, tanfelügyelői tisztség vagy éppen szakácsszerep egy-egy nagyobb rendezvényen. A civilszférából ezúttal a Böjte Csaba atya által javasolt Szemeti Krisztinát tüntették ki, aki közel húsz esztendeje hittel, szeretettel, kitartással neveli a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit.
Hajdani formáját hozta a Piramis
A díjkiosztást követően izgatott várakozás ülte meg Déva főterét. A késő délutáni órákban megérkezett a Piramis együttes stábja, s az egyre gyarapodó közönség türelmetlenül várta a fél kilencet, amikor színpadra lép a hetvenes években alakult nagy rockbanda. Kocsis Attila-Levente a Piramis-számok jó ismerőjeként konferálta fel ifjúkorának egyik kedvencét, s szép számban voltak még a téren, akik reménykedve várták, hogy felcsendül majd a Kóbor angyal, Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni, Szabadnak születtem, Égni kell stb. És nem csalódtak, hiszen a közel egy évtizede újraalakult Piramis, Nyemcsok Jánossal (Csokival) az élen igazi bulit csaptak Déva főterén. Zenéjük magával ragadta az ifjúságot is, képviselői önfeledten tomboltak a színpad előtt. Lassan szüleik generációja is közelebb merészkedett, s diákkori bulik hangulatát idézve dalolták együtt: Nincs egy hely, ahova mehetnél/Nincs egy lány, akit szerethetnél. A Lupényból, Kolozsvárról, Vajdahunyadról, Magyarországról összeverődött közönség ráadást is követelt. A Piramis A nagy buli című lemezük legnépszerűbb dalával búcsúzott, vastaps közepette.
A Magyar Napok rendezvénysora azonban nem ért véget. E héten számos kulturális, közösségi programra kerül sor Hunyad megye számos településén. A részletes program lapunkban is megjelent, facebookon folyamatosan követhető.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)2017. október 14.
Bálint Zsigmond emberközelben
Igen, ez az emberközelség egyik fő jellemzője a 80 éves marosvásárhelyi fotóművésznek, Bálint Zsigmondnak. Ez a címe – Emberközelben – a Bernády Házban nyílt nagy sikerű jubileumi tárlatának és a Communitas Alapítvány támogatásával, a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozásában kiadott szép albumnak is. A kiállítás igen elismerő közönség- és sajtóvisszhangnak örvend, az ünnepelt könyve fotósként is jól ismert kollégája, Ádám Gyula gondos, ötletes műszaki „tálalásában” került az olvasók elé, egyelőre elég kis példányszámban. Rövidesen több is lesz belőle. A Bernády Galériában látható fotókról már többen írtak, lapunkban is jelent meg róluk méltatás. Ma a háromnyelvű, elegáns könyv előszavából közlünk részleteket. Az írás szerzője a Bálint Zsigmond munkásságát évtizedek óta nyomon követő Nagy Miklós Kund.
„A kötet olyan képeket kínál a könyvbarátoknak, amelyek 2011 és 2017 között készültek. Nagyközségek, kis települések, a nagyvilág nyüzsgésétől távol eső, eldugott helyek, tanyák, erdők, mezők, szántóföldek, legelők lakói, éltetői, kisközösségei, családok és magukra maradottak, idősek és fiatalok, gyermekek és aggastyánok sorsa sejlik fel előttünk a kiadvány lapjain. Izgalmas, szép, drámai embermesék szólalnak meg bennünk, ha a fotókat szemlélve szabadjára engedjük a fantáziánkat. Hogy mondta József Attila Thomas Mann-nak? »mesélj arról, mi a szép, mi a baj,/ emelvén szívünk a gyásztól a vágyig». Olyan dolgokról regél, tudósít tehát, amik a Gyimesekben, a Csíki- vagy a Gyergyói-medencében, a Maros, a Nyárád, a Küküllők, a Homoród mentén, a Székely Mezőségen, Barcaságon, Kalotaszegen is évszázadok óta jelenvalók, ma is azok és remélhetőleg még sokáig ezután is nyomon követhetők. Az utóbbi hét esztendőben Bálint Zsigmond harminc táborban rögzítette a számára fontos látnivalót. Borospatakán, Makfalván, Zsobokon évente megfordult, a Hargita megyeiek szervezte fotótáborokban is vendégeskedett, Homoródalmáson, Homoródszentmártonban, Homoródkeményfalván, Gyergyóremetén, Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Székelyvarságon, Kőrispatakon. A Maros megyei Mezőbergenyét, a Brassó megyei Tatrangot is bejárta, körbegyalogolta kamerájával. Minden települést nem is tudunk felsorolni, az albumba válogatott fotók 38 helységben készültek. Azt viszont kijelenthetjük, hogy a képanyagból meggyőzően kiviláglik: a fotós programszerűen, tudatosan kötelezte el magát e terület mellett. Dokumentálni is akar. A mai magyar fotográfia egyik legjelentősebb alakja, a Kossuth- és Pulitzer-emlékdíjas Korniss Péter, a falusi lét, a népszokások autentikus ábrázolója szerint »a képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt«. És tovább: »Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat. A jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz«. Igen, kétségtelen, hogy ez így van. Bálint Zsigmond is tisztában van vele. De azzal is, hogy a pillanatot, a cselekvést megragadva, felmutatva, talán sikerül marasztalnia is azt, ami fontos, ami hasznos. Sok egyéni sorsot, magatartást, alapállást láttat meg, könyvéből azonban közösségi létállapot és közérzet, közös emberi vonások is kirajzolódnak. Azonos helytállás, egyazon méltóság, amit népünk generációkon keresztül adott tovább nekünk, jelenkoriaknak a múltból, s amit talán mi is hagyatékul hagyhatunk az utánunk jövőknek. A megmaradásnak ez is egyfajta záloga.
A fotós, aki időről időre visszajár bizonyos helyekre, sok érdekesség tanúja lehet. Azt is észlelheti, hogy valami, amit megörökített, hamar eltűnik a múlt ködében, de azt is, hogy másvalami évek teltével is tetten érhető. Netán átalakul, más formát ölt. Bálint Zsigmond a »tett« színhelyére visszatérők csapatát erősíti. Az emberekhez, témákhoz, jelenségekhez való viszonyulásából is markánsan kiviláglik a hűsége. Az albumba emelt felvételek ezt is szemléltetik. Van például Borospatakán egy keményen dolgozó többgenerációs család, még az első művésztelepi ottlétekor ismerkedett meg velük. A rá következő őszi összejöveteleken mindig hozzájuk vezetett az első útja. Első alkalommal a kenyérsütést fotózta náluk. Ezt a szertartást utóbb is minduntalan lefényképezte. Az elkészült fotókat is eljuttatta nekik. De mind többet meg is tudott róluk. A nagymamákról, szülőkről, gyermekekről. A fiatalok iskoláztatásáról, sorsuk alakulásáról. Szinte mintha családtag lenne, annyi mindenről értesült. Ők is úgy tekintenek rá, mint valaki kedves, közeli hozzátartozójukra. Ez a viszonyulás másfelé is megteremtette azt a bizalmat az »idegen«, a kívülről érkezett iránt, ami ahhoz szükséges, hogy alanyai kinyíljanak, teljes őszinteséggel álljanak, üljenek a kamera elé, elfelejtsék, hogy pózolniuk illik a fényképezőgép előtt. Ennek köszönhető, hogy felvételei többségén kicsik és nagyok önmagukat felvállalva, zavar nélkül, bátran néznek szembe a fotóssal, s szemükből, arcukról személyiségük méltósága sugárzik. Az otthonos közeg, a ház, a porta, a megművelt föld, a jól kúrált állatok, a becsületes munka tudata, a megszokott környezet biztonsága is benne lehet ebben, és mindaz, amit elődeik a régi időkből rájuk testáltak, az érzelmi töltet azonban már egyénenként változó. Abban viszont, hogy ezt se akarják eltitkolni, ismét felfedezhetjük a fotós érdemeit is.
Ha valaki nem ismerné az erdélyi magyar falut, ebből a fényképalbumból nagyon sok mindent megtudhat róla. A munkafolyamatokat az évszakok változásában, a dolgos hétköznapokat, férfi, nő szerepét a családban, a ház körül, a fontos és kevésbé nélkülözhetetlen dolgokat, tárgyakat, a kihalóban lévő mesterségeket, szokásokat, az élet fényeit és árnyékait, az életörömöket s az ünnepi alkalmakat, sok egyebet. A lelkieket is, a szeretet, a ragaszkodás megnyilatkozásait. A kötet legszebb képei talán éppen ezek: a kettős portrék, melyeken nagymama – unoka, anya – lánya, apa – lánya, dédnagyapa – dédunoka, férj – feleség párosa hirdeti szemérmesen az emberi érzelem melegét és annak felvállalását a kamera előtt. Annál szomorúbb, lehangolóbb a magány, amelynek képi kivetülése ugyancsak érzelmi hozzáállásra késztetheti a kötet lapozóit. Öregedik, néptelenedik a falu, mind több bennvaló marad üresen. A gyermekek, unokák elmentek, a nagyszülők, özvegyek egymagukban tengődnek. Kegyetlen állapot. Sok költő megverselte. A képek sugallta dráma ihletett lírai húrokat pendít. Hallgassunk csak bele Pilinszky Apokrifjába: »Ismeritek az évek vonulását,/ az évekét a gyűrött földeken?/ És értitek a múlandóság ráncát,/ ismeritek törődött kézfejem?/ És tudjátok nevét az árvaságnak?« A könyvben több kép is rímel ezekre a sorokra. A bánatot, a nosztalgiákat szerencsésen ellensúlyozzák a vitalitás, a vidámság, az életöröm jegyében született képek. Ahol gyerek van, ott ének, tánc, nevetés is jogot kér magának a faluban. Bálint Zsigmond erre is rátalált, ezt is kereste. Sőt a harsányabb humortól se riadt vissza. Ezt a tájainkon évtizedek óta felújított és általa is régóta nyomon követett farsangtemetés szolgáltatja. Alsósófalváról, Mezősámsondról, Kibédről tálalt hozzá pajkos jeleneteket.” Népújság (Marosvásárhely)2017. november 3.
Magyar szórványnapi rendezvények Arad megyében
Az Arad megyei magyar szórványnapi rendezvények sorozata A mi forradalmunk, amely megrengette a világotcímű tárlat megnyitásával indít, november 11-én, szombaton 16 órától az RMDSZ-székházban. Ez Székely Kornél grafikusművész ünnepi munkáiból tevődik össze, 16 roll-up pannó, összesen 14 méteres felületen, nagyon látványos és igényes kidolgozással eleveníti fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit több mint 60 év távlatából. A kiállítás meghívottja Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó, aki 56-os versekkel színesíti a megnyitót. Az eseményt támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi irodája.
Szintén november 11-én, szombaton Borossebesen, az Onix panzióban szórvány bál lesz, a hangulatot a Meteor zenekar biztosítja, a bált megelőzően 19 órától Tóth Péter Lóránt Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel Arany János- és Szent László-versekkel szórakoztatja a borossebesi közönséget.
A szentleányfalviak november 12-én, vasárnap 16 órától élvezhetik Arany János balladáit a református imaházban, Tóth Péter Lóránt előadásában.
Nem mondhatom el... címmel november 13-án, hétfőn 11 órától a Csiki Gergely Főgimnáziumban a csikys diákoknak és tanáraiknak Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondó és Tóth Péter Lóránt közös produkciójára kerül sor.
Délután 18 órától az Aradi Bábszínházban az aradi közönség ingyenesen tekintheti meg a két neves versmondó előadását.
Az előadás témája Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes, Arany János, Petőfi Sándor, Utassy József, Faludy György, Kányádi Sándor és Domokos István versei, hiszen úgy érzik az előadók, hogy a nyolcvan-száz éve megélt és megírt szövegek a XXI. század embere számára is időszerűek. A verseket flashmob vetítések színesítik. A közel félszáz bemutatónál tartó versszínházi estet láthatták már Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Szegeden, Gyöngyösön, Budapesten és a Szarvasi Vízi Színházban is.
Szapáryligeten november 18-án, szombaton 20 órától a helyi kultúrotthonban bál lesz, ahol a talpalávalót a Royal Team zenekar húzza.
Végül november 26-án, vasárnap 17 órától Református Szórványnap Lippán.
A reformáció 500. évfordulója alkalmával az Aradi Református Egyházmegye emléktáblát avat a lippai református templomban, a vidék reformátorának, Szegedi Kis Istvánnak. Szegedi Lippán tanult, később a lippai református iskolának tanára is volt. Az egyházmegyei Reformáció 500-as rendezvénysorozat méltó záróakkordja kíván lenni e rendezvény, amelynek a mindössze 20 lelket számláló lippai református gyülekezet ad otthont.
A rendezvény programja:
17 órakor istentisztelet – igét hirdet nt. Módi József az aradi református egyházmegye esperese. Az istentiszteleten ünnepi énekszolgálatok hangzanak el, valamint köszöntések.
18 órakor előadás: Ősz Előd (az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa): Szegedi Kis István és a magyar reformációcímmel.
19 órától a Szegedi Kis István-emléktábla leleplezése, a gyülekezet megáldása.
19.30 órától szeretetvendégség. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)2017. november 9.
Megemlékeznek Fodor Sándorról, de még nem tudnak méltó emlékművet állítani neki Csíkszeredában
Biztosan nem állítanak szobrot Fodor Sándornak Csíkszeredában, az író 90. születésnapjára. Emellett a Szék útján álló házhoz – amelyben Csipike megteremtője nevelkedett – tervezett emléktábla sorsa is erősen bizonytalan. Utóbbi esetében van megoldás, csak alkalmazkodni kell a tulajdonos feltételeihez.
Kezdeményezés, akarat és nyitottság van, előrelépés azonban nincs a Fodor Sándor tiszteletére állítandó emlékmű ügyében. Ferenczes István író, költő, Lövétei Lázár László költő, Molnár Vilmos író és Szekeres Adorján szociológus márciusban azt javasolta a csíkszeredai önkormányzatnak, hogy emléktábla és egy szoborcsoport elkészítésének és kiállításának formájában tisztelegjen a város a csíkszeredai születésű Fodor Sándor József Attila-díjas író, szerkesztő emléke előtt.
A négy kezdeményező a javaslatban úgy fogalmazott, a város neves szülötte emlékére jó lenne készíteni egy réztáblát és egy szobrot vagy szoborcsoportot, amint a padon ülő író átöleli halhatatlan mesehősét, Csipikét. Az elképzelés szerint előbbi helyszínéül a Szék útja 24. számú ingatlant javasolták, abban a házban töltötte ugyanis Fodor Sándor ifjúkorát, a szobornak vagy szobrok helyének pedig a központi parkot ajánlották, hogy a gyerekek és a szülők le tudjanak ülni az író és Csipike mellé. Bár a javaslatban úgy fogalmaztak, hogy az említett elemek kihelyezésének időpontja december hetedike, Fodor Sándor 90. születésnapja lehetne, érdemi előrelépés egyelőre – egy hónappal az évforduló előtt – nem történt az ügyben.
Emléktábla az iskolában
Az önkormányzattól egyelőre nem kaptak kedvező választ, ám az író születésnapjának 90. évfordulója így sem múlik el megemlékezés nélkül Csíkszeredában – tudtuk meg Szekeres Adorjántól. A szociológus elmondta, a Segítő Mária Gimnázium és a Márton Áron Főgimnázium igazgatói nyitottan fogadták azt a javaslatukat, hogy emléktáblát helyezzenek el a tanintézmények dísztermében Fodor Sándor emlékére, hiszen az író ott végezte tanulmányait. Ezt Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója is megerősítette: elmondása szerint az iskola szervezésében Fodor Sándor-emlékünnepséget tartanak december 7-én, továbbá az esemény fénypontjaként leleplezik majd a Dóczy András szobrász-kőfaragó által elkészített emléktáblát. Emellett a csíkszeredai önkormányzathoz benyújtott javaslattal kapcsolatosan Szekeres Adorján arról is beszélt, hogy Lövétei Lázár Lászlóval karöltve folyamatosan követték az ügy előremenetelét, az emléktáblával kapcsolatosan pedig nem várt akadályba ütköztek.
Az ennek helyszínéül javasolt Szék útja 24. számú ingatlan tulajdonosai ugyanis nem egyeztek bele a tábla kihelyezésébe. Megoldásként a kezdeményezők felvetették, hogy önkormányzati területre, a ház elé kellene kihelyezni az emléktáblát, erre a javaslatra azonban nem kaptak választ az önkormányzattól, illetve a szoborcsoport esetében sem tudnak semmilyen előrelépésről.
Ennek azonban nyomós okai vannak Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester szerint. Mint mondta, az emléktáblával kapcsolatosan nagyban megnehezíti a helyzetet, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a tábla kihelyezésébe a ház falára.
A magántulajdon szent és sérthetetlen, ha nem egyeztek bele, akkor nincs mit tenni. Egy emléktáblát pedig nem lehet egy akármilyen oszlopra vagy egy fára kihelyezni, illetve a járdára sem, hiszen nem Hollywoodban vagyunk, hogy az emléktáblán keresztül tapossanak és biciklizzenek az emberek.
Ha a tulajdonos beleegyezne, egy hónap alatt fel tudnánk szerelni az emléktáblát, hiszen gyorsan el lehet készíteni, nem is kerül hatalmas összegbe. A szobor már egy teljesen más dolog. Bár egyeztettünk már szobrászművészekkel, egyelőre csak elképzelések szintjén gondolkodunk erről.
Elviekben nyitottak vagyunk a szoborcsoport elkészíttetésére és kiállítására a városi parkban, a kérdés viszont az, hogy lesz-e rá pénzünk. A mai állás szerint ugyanis a kormány adóreformja miatt Csíkszereda körülbelül 15 millió lejt fog veszíteni a jövő év elején.
Egy teljes alakos szobor, pontosabban az az elképzelés, hogy az író ül Csipike mellett egy padon, nem kevés pénzbe kerül, és nem is egy rövid lejáratú projekt. Ehhez többek között engedélyeket kell beszerezni, meg kell tervezni, pályázni kell, ki kell önteni, és mindez hatalmas összegekbe kerül. Jelenleg tehát nem tudok választ adni arra, hogy mi lesz a sorsa, egyelőre nagyon bizonytalan a helyzet. Őszintén nagy aggodalommal tekintek a jövő év felé. Ha valóban csökken a jövedelem, Csíkszereda nagyon nagy bajban lesz” – húzta alá Füleki.
Van megoldás
A központi parkba elképzelt szoborcsoport megvalósítása tehát kérdéses, és biztos, hogy december hetedikére nem fog elkészülni, a Szék útjára szánt emléktábla azonban elméletileg még elkészülhetne. Füleki szerint utóbbinak egyetlen akadálya az, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a kihelyezésébe, ám Bíró Csaba és felesége, Margit, az ingatlan tulajdonosai másként látják a helyzetet.
A házaspár szerdai látogatásunk alkalmával elmondta, ők sosem ellenezték az emléktábla kihelyezését, csupán abba nem egyeztek bele, hogy a ház falára helyezzék ki. Ennek oka, hogy a házat átépítették, így egyáltalán nem hasonlít már arra az épületre, amiben egykor az író élt.
Továbbá, mivel gyakran szemetet dobáltak be az udvarukra a régi átlátszó kerítésen keresztül, magasabbra cserélték azt, így be sem lehet látni az udvarra, ennek következtében nem is lenne látható az emléktábla a ház falán.
Arra azonban nyitottak, hogy a ház előtti zöldövezetre helyezzenek ki egy emléktáblát, sőt abba is beleegyeznének, hogy a bejárati kapu mellett álló kőoszlopra tegyék ki azt. Utóbbit viszont csak abban az esetben, ha nem lenne nagyobb, mint maga az oszlop, ami körülbelül egy 25x30 centiméteres táblát jelenthetne.
Fodor Sándorról
Talán nincs is olyan erdélyi magyar, aki ne hallott volna Csipikéről. Írója, megteremtője Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, majd 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt, 1990-91 között a Keresztény Szónál volt szerkesztő. Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte, 1954-ben jelent meg első kötete, a Fehérfenyő. Elbeszéléskötetei, kisregényei világát a székely humor, sajátságos életképek jellemzik. Csipikéről, a törpéről szóló meseregény-sorozatát – amelynek első része 1966-ban jelent meg – több nyelvre is lefordították, de ugyanígy emlékezetes olvasmánya a mai felnőtteknek a Fülöpke beszámolói is. 1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Fodor Sándor 2012. március 28-án hunyt el Kolozsváron. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro2017. november 9.
A napokban debütált a Külhoni Magyar Nemzeti Színház
A társulat, amely nevel és szórakoztat
A színház 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy a határon túli és anyaországi színészeket közös produkciókba fogja össze. A Kassán bejegyzett társulat a szerencsi Rákóczi-vár színháztermében lelt állandó bemutatóhelyre. Hírportálunknak Bocsárszky Attila művészeti igazgató mesélt a kezdetekről és a nagyszabású tervekről.
Tavaly januárban Külhoni Magyar Színházként jegyezték be őket Kassán, később Bocsárszky Attila és társai megkapták a „nemzeti” megnevezés jogát is. A színház elsősorban külhoni magyar színészekkel és rendezőkkel dolgozik együtt. Fontos szempontjuk a Kárpát-medencei szerzők műveinek bemutatása. Az elképzelések szerint felvidéki, újvidéki, erdélyi és kárpátaljai művészeket is mozgósít a debütáló magyar színház. „Az ötlet már régen megfogalmazódott bennem. Kisvárdán a fesztivál keretén belül Horvát Z. Gergely dramaturg, a vár akkori művészeti vezetője minden alkalommal megbízott két határon túli rendezőt, hogy valósítson meg két előadást a várban. Ilyenkor általában öt határon túli országból szedték össze színészgárdájukat. Ott ismertük meg egymást, teljesen más előadások jöttek létre, mint egy magyarországi kőszínházban. Ez ihletett meg engem” – szólt a kezdetekről Bocsárszky, aki elmondta, hogy elsődleges céljuk az volt, hogy nyári produkciókat készítsenek. 2016 nyarán jött létre a Beatles-emlékek, melynek bemutatója az egri Líceum-udvarban volt. Ez a kortárs darab B. Tóth Lászlóról, a szocializmus korszakának lemezlovasáról szól, aki behozta a nyugati zenéket Magyarországra. Az érdekesség az, hogy B. Tóth narrátorként jelenik meg a színpadon. A saját életét meséli, mely fokozatosan egy játékba megy át, ahol ifjabb Havasi Péter személyesíti meg őt fiatalon. A magyarországi Beatles emlékzenekar, a The BlackBirds élőben játszik a színpadon. A darabot Moravetz Levente rendezte és írta B. Tóth Lászlóval együtt. A nagysikerű előadással Kassán a magyar dal napjának előestéjén is bemutatkoztak, november 21-én pedig a József Attila Színházban lépnek színpadra.
Szerencs lett a társulat fészke
A színház 2017 tavaszán együttműködési szerződést kötött Szerencs önkormányzatával, ezt szeptember végén közszolgáltatási szerződés váltotta fel. A város polgármestere azzal a céllal kereste meg a művészeti igazgatót, hogy helyi társulatként az északkeleti magyarlakta régió kulturális igényeit elégítsék ki. „Nagyon meglepő volt ez számomra. A polgármester feltétele az volt, hogy hozzunk létre egy bérletrendszert négy előadásra, és így szolgáljuk ki a szerencsi nézőket. Ez egy életveszélyes vállalkozás, mert lehetetlenség májusban elkezdeni szervezni egy színházat. Mi mégis megpróbáltuk, belevágtunk, és hála Istennek összejött a dramaturgiai terv. Egyelőre öt színésszel van szerződésünk – Csáki Edinával, Csokán C. Raullal, Erőss Ivett Andreával, ifj. Havasi Péterrel és Germán Lívia Zillával, erdélyiekkel és felvidékiekkel, s a tervek szerint márciusban még négy színészt szerződtetünk, így a következő évad elejére tizenkét főből álló társulat alakul majd ki. Szeretnénk azokban az országokban is bemutatkozni, ahonnan a színészek származnak, de természetesen Magyarországon is, hogy láttassuk, a határon túl is vannak jó színészek, akik remek előadásokat tudnak létrehozni”– nyilatkozta portálunknak a művészeti igazgató. A színház jelenleg magántőkéből működik, gazdasági igazgatója és egyik producere Erőss Csaba László. Bocsárszky Attila reményei szerint két évadon belül sikerül a színházat végig vinni a minősítési folyamaton, mert minősített színházként a magyar állam költségvetéséből kaphatnak majd számottevő támogatást. Az idei évadra kialakult állandó társulat felajánlott bemutatóhelyén, a szerencsi Rákóczi-vár színháztermében mutatja be előadásait. „A színház létezését Szerencs városa is támogatja. Térítésmentesen biztosítja a színház- és irodahelyiséget, segít a jelmez és a díszlet ingyenes raktározásában. Az elképzelés szerint lenne egy felvidéki, erdélyi és újvidéki központunk, tehát Kassa, Csíkszereda és Szabadka köré szerveződnének az előadások. Mindig a kihelyezett iroda szervezne egy-egy turnét. Kassán elsősorban a Thália Színházzal szeretnék koprodukcióban létrehozni az előadásokat. Ez nagyon előnyös lenne, több helyen tudnánk bemutatkozni” – mondta Bocsárszky Attila.
Ádvent a Hargitán és Sári bíró
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház november 10-én mutatja be Szerencsen az idei évad első előadását, Sütő András Ádvent a Hargitán című művét, melynek november 3-án, a budapesti Nemzeti Színházban hatalmas sikere volt. A Gobbi Hilda színpadon bemutatott teltházas előadás közönsége vastapssal jutalmazta a debütáló társulatot. Vidnyánszky Attila sajnos az előadást nem tudta megtekinteni, mivel Moszkvában tartózkodott, ahol Puskin-díjat vett át, de hazaérkezése után egyeztetett A. Szabó Magdával – aki őt az előadáson képviselte –, és utána úgy döntött, hogy még ebben az évadban visszahívja a társulatot a magyar fővárosba. Bocsárszky Attila elmondása szerint egykor ez egy nagyon nehezen bemutatott darab volt. A drámát annak idején a Nemzeti Színház tűzte műsorára, és a cenzúra csak két év folyamatos – a román állammal való – egyeztetés után engedte ki színpadra. Jelenleg sehol nem játsszák a darabot. A debütáló társulat a Jászai Mari-díjas Rubold Ödön rendezésében viszi színre, aki egykor a fiút, Zetelaki Gábort alakította, nem kevesebb, mint száz alkalommal a kétszáznyolcvan előadást megért színdarabban.
Megyeri Zoltán rendezésében mutatják be november 24-én a Rákóczi-vár színháztermében a Sári bíró című népszínművet. A választásokat megjelenítő darab cselekményét a 90-es évek elejének időszakába helyezték az alkotók. Az állandó tagokon kívül felvidéki és erdélyi vendégművészek is szerepelnek az előadásban.
Tavasszal egy vendégelőadást tűztek programra, Paul Pörtner Hajmeresztő című darabját. Az évad végén szintén saját darabbal, Dan Goggin Apácák című művével mutatkoznak majd be Mikó István rendezésében. A társulat művészeti igazgatója elárulta, hogy a következő évad műsorkínálata is körvonalazódik már. Színes paletta várható, mely ismételten nem ragaszkodik konkrét tematikai vonalhoz, a közönség minden rétegét ki szeretné szolgálni. Lesz népszínmű, dráma, modernebb előadás, musical és komédia is. „Nagyprodukciós terveim is vannak. Szeretném mozgósítani a Felvidék és Újvidék énekeseit, és egy nemzeti rockoperát vagy musicalt csinálni. A népszínház vonalat akarom vinni, amely a népért van. Semmilyen helyszíntől nem zárkózunk el. Bárhol fellépünk, ahová a díszletünk befér. Én úgy vélem, hogy a változások óta az emberek kevesebbet járnak színházba, mert másra kell a pénz. A televízióban csak a sok igénytelen műsor megy, melyek semmilyen értéket nem képviselnek. Nagyon felhígult a szakma. Mi a szórakoztató előadásokat is igényesen szeretnénk színpadra vinni. Jelenleg az a legfontosabb, hogy megerősödjünk, és tudjanak rólunk az emberek”– nyilatkozta Bocsárszky Attila. Nagy Emese / Felvidék.ma2017. november 10.
Bartha Miklós hazatérése
Bartha Miklósra emlékeztek múlt hét végén Székelykeresztúron, a Dr. Molnár István Múzeumban szervezett előadássorozaton. A hajdani politikus, szociográfus emlékét Simó Márton idézi fel.
Bartha Miklós, a jeles közíró és politikus rugonfalviként került be a köztudatba, holott ősei viszonylag későn jöttek át Erdővidékről a Nagy-Küküllő- és a Fehér-Nyikómentére. Édesapja, Bartha Gergely Forró Dénes birtokán telepedett le 1840 körül, majd jó gazdaként gyarapítva vagyonát – a Jeddi és a Henter családoktól vásárolt még mintegy 167 hold területet –, pár év alatt meghatározó személyiséggé vált a környéken. A feljegyzések szerint közösségéért felelősséget érző és vállaló emberként ismerték, egy ideig a község jegyzői feladatait is ellátta, a református gyülekezet presbitere, majd gondnoka volt, 1848-ban Agyagfalván országgyűlési küldötté választották.
A haza szeretetét a szülői házból vitte magával
Úgyhogy nem akármilyen középosztálybeli családba született Bartha Miklós 1848. október 14-én. Öten nőttek fel testvérekül, de ő maga – bár megpróbálta – soha nem tudott életvitelszerűen gazdálkodással foglalkozni, s abból megélni, húszéves korában elköltözött szülőfalujából. Pesten végzett jogi tanulmányokat, 1872-től udvarhelyszéki – 1876-től Udvarhely megyei – aljegyző. Közben politikai pályára lépett a Negyvennyolcas Függetlenségi Pártban, s bár kezdetben elbukott a választásokon, pár év múlva a konzervatív ellenzék markáns egyéniségeként bukkant fel ismét a nagypolitikában, népszerűsége jórészt az általa 1880-ban alapított Ellenzék című napilapban megjelent publicisztikai írásainak köszönhető. Kolozsvárról (1881) egyhangú voksokkal került be az országgyűlésbe, majd 1884-ben ismét képviselő lehet, 1887-ben az oklándi körzetből jutott be időközi választáson az alsóházba. Ekkor már többnyire Kolozsváron és Budapesten él, a Magyarország és a Magyar Hírlap publicistájaként fogalmazza meg politikai elveit. Útirajzokat, riportokat is közöl, drámáját a kolozsvári Nemzeti Színház és a pesti Vígszínház is bemutatja. A közéleti szerepéből és ismertségéből származó kapcsolatait arra használja fel, hogy tevőlegesen részt vállalhasson az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalapításában (1884). Budapesten 1893-ban telepedik le végérvényesen. Viszonylag fiatalon, 57 éves korában hunyt el, 1905-ben.
A „hegyvidéki akció” (1897–1901)
Bartha Miklós életpályájának felidézése mellett előadások hangzottak el Darányi Ignác (1849–1927) és Egán Ede munkásságáról is. Darányi tizenkét éven át – 1895 és 1903, majd 1906 és 1910 közt – volt Magyarország földművelésügyi minisztere. Kiváló agrárszakemberként sokat tett a mezőgazdasághoz kapcsolódó kutatásokért – az ő szolgálati ideje alatt hozták létre a Mezőgazdasági Múzeumot, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet, szintén személyes közreműködésének köszönhető a Földtani Intézet központi székházának építése is. Egán Ede (1851–1901) Magyarországra telepedett ír főnemesi családból származott – édesapja jószágigazgatóként került az országba, majd itt alapított családot; az O’Eganok családjából egyébként több ír király és herceg származott –, külföldi egyetemeken mélyítette el mezőgazdasági szaktudását, s azt családi birtokon, apja egyik gazdaságában sikeresen kamatoztatta is. Személyesen kezdeményezte (1883) az Országos Tejgazdasági Felügyelőség létrejöttét, amelynek vezetője volt. Személyéhez köthető a városi lakosság jó minőségű gyári tejjel való ellátásának biztosítása, ő vezette be a tejkimérésekben alkalmazott ellenőrzéseket, a szabványosított tejespalackok alkalmazását, amelyek az 1980-as évekig voltak forgalomban. Egán Darányi minisztertől kapott megbízatást 1897-ben arra, hogy tanulmányozza a kelet-felvidéki (kárpátaljai) helyzetet és készítsen róla jelentést, dolgozza ki a szükséges segélyezési, képzési és felvilágosítási formákat, próbálja alkalmazni azokat a gyakorlatban, hogy egy fejlettebb mezőgazdasági kultúrával, államilag támogatott módon próbálják megakadályozni a kivándorlást és segítsék az ottani ruszin többségű lakosság boldogulását. Bartha Miklós politikusként és elkötelezett publicistaként vállalt szerepet ebben az ügyben – mellesleg baráti szálak is fűzték Egánhoz –, úgyhogy 1897 és 1901 között Munkácstól Alsóvereckéig, Ökörmezőtől Husztig tájékozódott a ruténok életmódjáról, szokásairól vagyoni és kulturális helyzetéről.
Ekkor készült az első faluszociográfia
„Érintkeztem, papokkal, jegyzőkkel, [falu]bírákkal, erdőszökkel, kerülőkkel [erdőőrökkel], földművelőkkel, boltosokkal, napszámosokkal, tanítókkal, korcsmárosokkal, uzsorásokkal, nagyúri családban és szegénységben sinlődő ruthén háznéppel” – írja Bartha Miklós a Kazárföldön című művében, amely a terepbejárásai során készült riportokból és megfigyelésekből állt össze kötetté. Ez a könyv tekintendő az első magyar nyelven írt faluszociográfiának. Bartha Miklós írásából kiderül, hogy a Kárpátalján mintegy 250 ezer kataszteri holddal rendelkező Schönborn család okozója a társadalmi feszültségek egy jelentős részének, hiszen erdeiket jórészt vadgazdálkodásra használva, ellehetetlenítik, hogy a birtokokkal nem rendelkező parasztok megfelelő bérlet mellett jussanak legelőhöz, kaszálóhoz vagy szántóhoz. A haszonállat-állomány igen leromlott és rossz termésátlagú növényfajtákat termesztettek, az emberek képzetlenek voltak, s a szegénység mellett betegségek is tizedelték őket. Ráadásul ezt a kilátástalan helyzetet tetőzte a korrupt állami tisztségviselők jelenléte és az uzsora.
Bartha Miklós számos olyan esetről számol be, amikor egy 10 forintos személyi hitel az esetek többségében egy év alatt 52 forintra duzzadt. „Így történt meg, sok esetben, hogy amikor egy parasztbirtok végrehajtás alá került, összefogtak a környék uzsorásai és kocsmárosai, és azt teljesen értéktelennek nyilvánították. Összejátszottak az árverésekkor, és gyakran 20-30 holdas földterületek hihetetlenül olcsón, 10-20 forintokért váltak valamelyik uzsorás tulajdonává. Az előbbiek[ben felvázoltak] meggátlására a szolyvai járásban 11 hitelszövetkezet alakult” – írja Botlik József a Kazárföldön 2016-os kiadásának előszavában. A minisztériumi kirendeltség, amelyet Egán Ede vezetett, jelentős területeket bérelt állami forrásokból a Schönborn-birtokból, s azokat 25 éves szerződéssel adta a parasztok használatába, fajállatokat helyezett ki az állomány javítására és népfőiskolai képzéssel tanította a lakosságot a korszerű mezőgazdaság fortélyaira. Mi több, a fogyasztási szövetkezetek italkiméréseket is üzemeltettek. A miniszteri biztos, Egán tevékenysége konfliktusokat szült a helyi korrupt potentátok körében, és tényleges tevékenysége második évében (1900) több alkalommal is megfenyegették. Egán 1901. szeptember 20-án Munkács és Ungvár között, a Lázi-dombon furcsa körülmények közt lelte halálát. Öngyilkosságról írtak a lapok. A vizsgálóbíró és az ügyész idegenkezűségre utaló nyomokat tárt fel, de a bűntényt soha nem tudták bizonyítani.
A politikus-közírót mindig a felelősségtudat vezérelte
Bartha Miklóst elsősorban a jobbító szándék vitte az ország északi csücskébe, a valóság feltárása iránt érzett újságírói igénye, illetve az az elképzelés – és itt érezni a szülőföldje iránti szeretet megnyilvánulását is –, amely koncepció mentén a „hegyvidéki akciót” tovább kívánták terjeszteni a Kárpátok vonalán le, egészen a Székelyföldig. (A „székely akció” kevéssel ezt követően indult – az első tusnádi Székely Kongresszuson megfogalmazottak szellemében –, amelynek igazi kibontakozását Bartha már nem érhette meg, hiszen a Földművelésügyi Minisztérium Erdélyrészi Kirendeltsége, kolozsvári és marosvásárhelyi irodákkal, Darányi következő, 1906–1910 között tartó minisztersége idején hozott eredményeket, és gyakorlatilag 1919-ig, a magyar adminisztráció kivonulásáig működött.) Köztiszteletnek örvendő személyiségként kapott díszsírhelyet a Kerepesi temetőben, szobor és utca viselte Bartha Miklós nevét 1945-ig. A Városligetben álló szobra (1914. június 21-én avatták) megsérült ugyan a II. világháborúban, de megmaradt, csakhogy az akkori hatalom száműzte. Ma is a Budapest Galéria raktárában található.
Bartha Miklós követői a két háború között
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az 1925-ben létrehozott Bartha Miklós Társaság (BMT) mennyire hatásos szervezet volt, s kik voltak azok, akik munkájában részt vállaltak. Az alapítók Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső nyomdokain haladva kívántak az érték- és magyarmentéssel foglalkozni. Az egyetemi ifjúság elitjét vonzották köreikbe, Németh László, József Attila, Féja Géza, Erdélyi József, Illyés Gyula gyakran voltak a meghívottak közt, több jelentős munkájukat itt mutatták be. A Ki a faluba! című röpirat felhívás szociográfiai, néprajzi gyűjtőmunkára sarkallta a BMT-hez közelálló értelmiségieket. Néhány év múlva azonban a szélsőbaloldali és a fasiszta eszmék kezdték ki a csoportosulást, amelynek tisztségviselői aztán külön utakat választottak.
Bartha és a hálátlan utókor
A létezett szocializmusban Bartha Miklós érdemeit teljesen elhallgatták. Ha elő is került munkássága, akkor rögvest antiszemitának bélyegezték. Szülőföldjén – bár látensen élt valamelyest az emléke – szintén a teljes mellőzés jutott osztályrészéül. Mellszobrát 2012-ben avatták a rugonfalvi református templom szomszédságában, s ezzel megkezdődött a „rehabilitációs folyamat”. Ahhoz, hogy életműve ismét visszakerülhessen a köztudatba, sokat segített a Lakiteleki Tölgy Alapítvány, amely 2014-től megkezdte parlamenti felszólalásainak és publicisztikai írásainak kiadását, ezt követően a Kazárföldön és a Nemzetpolitikus Bartha Miklós című életút-kötettel, majd tematikus konferenciákkal segítették, segítik Bartha Miklós „hazatérését”. Rugonfalva ma szolgáló református lelkésze, Barabás Csaba idehaza és Magyarországon is komoly erőfeszítéseket tett történelmünk és kultúránk elfelejtett személyisége utóélete érdekében, Kövér László magyar házelnökkel tárgyalt a Bartha-szobor újraállításának esélyeiről, a rugonfalvi emlékhely további bővítéséről.
A Kazárföldön kiadása egyébként 11. a sorban, ennyi megjelenést tartanak számon a múlt századforduló óta eltelt időben. Leszámítva a régies helyesírást, ez a munka semmit sem veszített népszerűségéből és aktualitásából, ahogyan korábban kihagyhatatlan olvasmány volt a falukutató kezében, ma is ugyanolyan hasznos mindazok számára, akik valamilyen formában a székely és a magyar vidékkel, a kisebbségek sorskérdéseivel kívánnak foglalkozni. Ráadás, hogy a könyv nyelvezete színes, alkalmazza a székely tájnyelv és a „képes beszéd” fordulatait, amely által irodalmi igényű alkotásnak is mondhatjuk ezt az egységes műnek tekintett riportsorozatot. „Néhány képet adtam erről a folyamatról, hogy aki meg nem nézheti, az is megláthassa” – írja a kötet végén, a Zárszóban a szerző. Mi is ezekkel a szavakkal merjük ajánlani. Hargita Népe (Csíkszereda)2017. november 16.
Kettős ünnepség volt Lippán
Czernák Ferenc szavalással ünnepelte 80. születésnapját
Amint azt előzetesen meghirdettük, hétfőn a lippai Hildegardis Ház nagytermében a helybeli Degré Alajos Olvasókör 17 órától szervezte meg a Magyar Nyelv Napját, aminek az ünnepélyes alaphangját a ft. Hiticas Macedon Valentin lippai plébános vezetésével elmondott közös fohász is megadta. Együtt imádkoztak a helybeli magyar közösségért, kultúrájának a megmaradásáért. Ezt követően Czernák Ferenc, az Olvasókör elnöke köszöntötte a szép számú egybegyűltet, név szerint megemlítve Szabó Mihályt, Arad Megyei Jogú Város Tanácsának a tagját, illetve Lőrincz Matildot, a gyoroki József Attila Irodalmi Kör vezetőjét és a vele érkezett irodalomkedvelőket.
Szabó Mihály tanácsos az RMDSZ megyei vetősége és a maga nevében üdvözölte a jelen lévőket, illetve 80. születésnapján felköszöntötte, egy üveg itallal ajándékozta meg Czernák Ferencet a szórványmagyarság szolgálatában kifejtetett irodalomserkentő munkájáért. A továbbiakban az ünnepelt a Magyar Nyelv Napjának a jelentőségét méltatta, ugyanis 1844, november 13-án döntött a Magyar Országgyűlés a magyarnak hivatalos nyelvként történt elismeréséről. Miután példákkal alátámasztva ecsetelte anyanyelvünknek a szépségeit, felkérte ft. Hiticas Macedon plébánost Reményik Sándor Az ige című költeményének a felolvasására. Ezt követően Czernák Ferenc szavalta el Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét. Utána Lőrincz Matild olvasta fel Ábrányi Emil Hatalmas szép nyelv a magyar kezdetű versét, majd ugyancsak ő adott hangot Hegedűs Géza Szonett az anyanyelvről című költeményének. Ezt követően Simó Luca olvasta fel Reményik Sándor Templom és iskola című költeményét. Wonerth Loránd eszperente nyelven adott hangot Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című költeményének.
A továbbiakban Czernák Ferenc születésnapjának a megünneplése következett, az ünnepelt visszatekintett az Aradról indult életére, munkájára, majd Pósa Lajos, Petőfi Sándor, Tóth Árpád, Böszörményi Zoltán, Ady Endre és Sajó Sándor költeményeinek a megszólaltatásával bizonyította: 80 éves kora ellenére ragyogó memóriával rendelkezik, amit az anyanyelvű kultúra szolgálatába állít. A születésnap csattanóját a Simó Klára által elmondott mókás versike képezte, amiben a 80 éves ember komoly indokokkal alátámasztva kér Istentől további egy-egy évet 100-ig.
A hétfő esti kettős ünnepség szeretetvendégséggel zárult, ahol vendégek és vendéglátók ízletes születésnapi tortát, süteményeket fogyasztottak, amit üdítővel, borocskával öblítettek, közben baráti hangulatban sokáig beszélgettek. Emlékezetessé tették Czernák Ferenc 80. születésnapját, aki amúgy is boldog volt, hiszen nem csak az irodalomkedvelő barátok, hanem a fia, Attila és a felesége is együtt voltak vele a jeles napon, amelynek a sikeréhez nagyban hozzájárult Wonert Loránd, a Hildegardis Ház adminisztrátora is. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)2017. november 21.
XIV. Partiumi Ady Endre Szavalóverseny
A hétvégén XIV. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Líceumban a Partiumi Ady Endre Szavalóversenyt, amelyen a partiumi, bánsági diákok mellett magyarországiak is részt vettek. A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot.
Az évről évre megrendezendő szavalóversenyre ezúttal szatmárnémeti, temesvári, kolozsvári, tordai, debreceni, nagybányai, berettyóújfalui, nagyszalontai, székelyhídi, margittai, és természetesen nagyváradi diákok is jelentkeztek. A pénteki megnyitón a résztvevőket Tóth Márta köszöntötte, egyben bemutatva a zsűri tagjait is: Ile Erzsébet magyartanárt, a Tanítók Házának munkatársát, Ágoston Palkó Emese magyartanárt, Boros Emőke Blanka magyartanárt, Veres-Kovács Attila lelkipásztort és Lélek Sándor Tibor bábművészt. Földes Béla, a versenyt támogató Partium Alapítvány elnöke felszólalásában elmondta: a jó nyelvtudás, a gazdag szókincs gondolkodásunkat fejleszti, éppen ezért fontosak az ilyen jellegű események, ahol a gyerekek verseket tanulnak. Ile Erzsébet, a zsűri elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a szakmai szempontból is szerveződő esemény az évek során betöltötte azt a szerepet, amit felvállalt. A szavalóversenyeknek – bár úgy tűnik nincs (látványos) gyakorlati hasznuk – igenis fontos szerepük van a nevelésben, az életre nevelésnek ugyanis a művészet is része, emellett a résztvevők a közönség előtti fellépést, nagy tömeg előtt való beszédet is gyakorolhatják.
Versenyen kívül
A vetélkedőt megelőzően a közönség egy versenyen kívüli szavalatot is meghallgathatott, közvetlenül az alkotótól: Boros Erzsébet szépkorú idős hölgy nemcsak hallgatni, hanem írni is szereti a verseket, vidám, fiatalos lendülettel osztotta meg a közönséggel a legfontosabb dologról, a szeretetről papírra vetett gondolatait.
A 23 versenyző két kategóriára oszlott: a 9–10., és 11–12. osztályosok először a sorszám alapján húzott kötelező Ady-verset adtak elő, majd a második fordulóban egy szabadon választott verssel léptek a zsűri elé. A 9–10. osztályosok kategóriájában a Ki látott engem? és az Utálatos, szerelmes nációm című versek, míg a 11–12. osztályosok kategóriájában a Játék, játék, játék, és A perc-emberkék után című alkotások egyikét kellett előadniuk. Ebben az évben az elmúlt évektől eltérően a szabadon választott vers kategóriájában nemcsak Ady-verssel lehetett érkezni, így az idén a névadó költő alkotásai mellett Radnóti, József Attila, Petőfi, Szilágyi Domokos, Nemes Nagy Ágnes versei, és olyan kortárs költők művei is elhangzottak, mint Müller Henriettáé és Tóth Csilláé.
Eredmények
Változatos tevékenységek
A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot: a résztvevők ellátogattak a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba, megkoszorúzták a Holnaposok szoborcsoportját, meglátogatták a váradi várat. A verseny fő támogatója a Communitas Alapítvány volt. János Piroska / erdon.ro2017. november 23.
Bayer Zsolt Kolozsváron: egy csőcselékünk van
A külhoni magyarok szavazati joga, a bevándorlás, az iszlám mint kulturális fenyegetés és a kortárs liberalizmus vétkei voltak terítéken azon a kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen ismert erdélyi, magyarországi és délvidéki közéleti személyiségek vettek részt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett eseményen Borbély Zsolt Attila politológus-közíró töltötte be az est házigazdája szerepet. Rámutatott: Trianonkor nemcsak területeket csatoltak el Magyarországtól, hanem elválaszthatóvá tették a nemzetérdeket az államérdektől.
Borbély – bár szándékosan nem mondta ki a politikus nevét – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke által a határon túli magyarok szavazati jogának eltörléséért kezdeményezett aláírásgyűjtését hozta fel kortárs példaként. A csíkszeredai György Attila József Attila-díjas író szerint a szavazati jog megvonása nonszensz. A közönség derültségére hozzáfűzte: ő szeret csúnyán beszélni, ezért kimondja Gyurcsány nevét.
Bayer Zsolt újságíró-publicista emlékeztetett, a Kádár-rendszer „suttogó propagandája” azt terjesztette, Kis-Magyarország területén azért élnek jól az emberek, mert megszabadultak az elcsatolt területeken élő magyaroktól.
Szerinte „az ótvaros lumpen prolik” ezt ma sem gondolják másként. Hozzáfűzte: számtalan olyan, Erdélyből áttelepült emberrel beszélt, akik a 2004-es népszavazáson előre megmondták, hogy nemmel szavaznak, hogy ha ők annyit küszködtek az állampolgárságért, nehogy már a többiek „ingyen” megkapják. Megvannak a ti saját büdös bunkóitok is, mert egy csőcselékünk van” – vonta le a tanulságot Bayer Zsolt.
Szentesi Zöld László délvidéki példával szemléltette, milyen erős törekvés volt a kommunista rezsim ideje alatt, hogy a helyi kulturális életet megkülönböztették a magyarországitól, ezért beszéltek jugoszláv magyar irodalomról meg erdélyi magyar irodalomról. Szerinte a normális nézőpont az, hogy a székelyderzsi magyar ugyanannyira magyar mint a Zala megyei. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)2017. november 24.
Rendhagyó történelemóra Szent László nyomában
November 28-án kedden, 10 órától a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a csíkszeredai József Attila Általános Iskola dísztermében rendhagyó történelemórát tart az iskola V-VIII. osztályos diákjainak.
A Szent László nyomában címmel megszervezett esemény része a Szent László emlékév keretében Hargita Megye Tanácsa támogatásával megvalósuló programoknak. A csíkszeredai tanulók számára Sashalmi Tamás, a Székelyudvarhelyen működő Arany Griff Rend Egyesület képviselője vetítéssel, viselet- és fegyverbemutatóval egybekötött előadáson mutatja be a lovagkirály életét, legendáit és az őt megjelenítő erdélyi falfreskókat.
A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztényegység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont az év folyamán több rendhagyó Szent László vonatkozású rendezvénnyel kapcsolódott az emlékév programsorozatához. Programjaink célja, hogy rendhagyó történelemórák, tanulmányutak, rajzverseny, régizene koncertek, és középkori bemutatók segítségével megismertessük lovagkirályunk életét és feltérképezzük a térségünkben fennmaradt Szent László emlékhelyeket azok hagyományait és legendáit, bevonva a diákokat és a helyi lakosokat.
A Csíkszeredában tartandó rendhagyó történelemóra zárja az emlékév programsorozatát, reméljük, hogy az emlékév üzenete ezen programok segítségével több emberhez eljutott. A lovagkirály emléke előtt tisztelegve idézzük a Himnusz Szent László királyról c. vers sorait: „Menedéke magyaroknak,…néked áldás, tisztelet.” A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont sajtóközleménye; Erdély.ma2017. november 28.
Hazám-díjban részesült Egyed Ákos akadémikus, az EME* volt elnöke
A XXI. Század Társaság 2017. november 25-én, szombaton 17. alkalommal adta át a Hazám-díjat a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
„Egyed Ákos történész a kuratórium indoklása szerint a magyar és az erdélyi történetírás gazdagításával, különösen a ’48-as szabadságharcról írott monográfiájával, és a szülőföldjén kifejtett tudományszervezői munkájával érdemelte ki a Hazám-díjat.”
A XXI. Század Társaságot – a történelmi jelentőségű XX. Század Társaság példáját, értékelveit és hagyományait fölelevenítve – 2001. január 31-én alapította meg 35 tudós és közéleti személyiség. Eltökélt szándéka, hogy független társaságként aktív és innovatív fóruma legyen a gyökeresen új kérdések és kihívások elemző, megoldást ígérő megvitatásának egy igazságosabb társadalom megteremtése elkötelezett híveként. A XXI. Század Társaság mindezek szellemében 2001. október 31-én megalapította József Attila szonettkoszorújának címéről: a Hazám-ról elnevezett díjat, amit az arra érdemes hét személyiségnek adományoz évente hét tagú kuratóriuma javaslatára értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként.
*EME = Erdélyi Múzeum-Egyesület eme.ro2017. december 4.
Példaértékű békés együttélés Gyorokon
Román nemzeti ünnep, magyar nótaest egy napon
Pénteken délelőtt a Gyoroki Polgármesteri Hivatal is csatlakozott a román nemzeti ünnep országos rendezvénysorozatához: a helybeli néptánccsoport román néptáncokat adott elő, ezt követően a résztvevőket babgulyással vendégelték meg. Az eseményen részt vettek a helybeli magyarság képviselői is.
Ugyanaznap 17 órától a telepi magyar óvoda termében, ugyancsak a Hivatal támogatásával Lőrincz Matild nyugalmazott tanítónő, a Gyoroki József Attila Irodalmi Kör vezetőjének és Simó Klára tagjának a kezdeményezésére magyar nótaestet szerveztek. Több mint húszan gépzenére nótáztak, borozgattak, süteményeket fogyasztottak, sőt táncra is kerekedtek, kiváló hangulatban eszte kilencig együtt voltak. Azzal váltak el, hogy a magyar nótaestek megszervezéséből hagyományt teremtenek, de a sok, kiváló énekhanggal megáldott asszony nótáinak a hallatán a kívülálló egy helybeli asszonykórus létrehozását is elképzelné…
A két eseménynek ugyanaznap történt megszervezése is bizonyítja: ahol a helyi önkormányzat is úgy látja jónak, egymás ünnepeinek, hagyományainak a tiszteletben tartásával megteremthető a békés egymás mellett élés. Erre Popi Morodan Cornel polgármester és a tanácstagok pozitív hozzáállása jóvoltából, kiváló példával szolgálnak a gyorokiak. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)