udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1090
találat
lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810 | 811-840 ... 1081-1090
Névmutató:
2015. május 23.
Születésnap örömmel, gonddal (25 éves a Háromszék Táncegyüttes)
Rendhagyó és rendkívüli produkcióval zárta a fennállása huszonötödik esztendejét ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az évfordulós évadot. A tegnapi gálaműsorban a társulat korábbi, jelenlegi és vendég koreográfusainak alkotásaiból mutattak be egy estérevalót. A színfalak mögött ellenben komoly gondokkal küzdenek, az együttes igazgatója és művészeti vezetője szerint a Háromszék Táncegyüttes az eddigi legsúlyosabb mélypontjára érkezett.
A huszonötödik évfordulóra egész évadban emlékeztetett a táncegyüttes. Két folkhétvégét tartottak, fotó- és jelmezkiállítással idézték fel az elmúlt évek bemutatóit, és egy hat előadásból álló miniévaddal ért véget a sorozat, amelynek a tegnapi gálaműsor volt a záróakkordja. A békéscsabai Farkas Tamás gyergyói táncokból állította színpadra koreográfiáját, szilágysági táncokat mutattak be a Százlábúak, Horváth Zsófia, a budapesti Honvéd Táncegyüttes egykori művésze nyolc lánnyal táncoltatta el Madarak voltunk című játékát, Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes tagja ezúttal koreográfusként is bemutatkozott a legényesek védelmében összeállított produkciójával, a társulat felelevenítette Orza Călin Lajtha László emlékére készített, egyik népzene- és néptánctalálkozón bemutatott koreográfiáját, énekelt Erőss Judit, muzsikált a Heveder zenekar. Rendhagyó volt ez a gála, mert az együttes jelenlegi tagjain kívül olyan külsősök is felléptek, akik már nem táncolnak, és rendkívüli, mert a fináléban több előadás koreográfiáiból szőtték össze a zárótáncot.
A tegnap esti ünnepi műsor méltó lezárása volt az eltelt huszonöt esztendőnek, szomorú ellenben, hogy a régi gondoktól az együttes nem szabadult meg, továbbra sincs táncosképzés, a minimálbérért művészeti munkát végző tánckar folyamatosan cserélődik, és az újak, a kezdők betanítása rengeteg erőfeszítésbe kerül. Ivácson László művészeti vezető és Deák Gyula együttesigazgató az eddigi legsúlyosabb mélypontról beszél, veszélyben érzik a jövőt, mindazt, amit eddig felépítettek és elértek. Ivácson László elmondta, a gondok ellenére jövőbenéző gálaműsorral zárták az évadot, és azzal a szándékkal, hogy a tiszta folklór mellett folytatják az eddig bejárt utat, nyitnak más műfajok irányába is, mert továbbra is szeretnék megszólítani a közönség minden rétegét, amihez elengedhetetlen, hogy a kortárs szemléletet is kövessék.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 26.
Peti András határozattervezetei a kétnyelvűségért
Habár két határozattervezetet is benyújtott Peti András alpolgármester a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében, szerda délutánig egyik sem került fel a marosvásárhelyi városháza honlapjára. Amennyiben nem szerepel a májusi soros ülés napirendjén legalább az egyik tervezet, az RMDSZ bojkottálni fogja az önkormányzati ülést.
A legutóbbi ülésen a magyar önkormányzati képviselők nem szavazták meg a napirendi pontokat, így tiltakozva az ellen, hogy Dorin Florea polgármester nem ad utasítást a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelésére.
Akkor Peti András alpolgármester benyújtott egy határozattervezetet a kétnyelvű táblák kihelyezéséről, amelyben, véleménye szerint minden szükséges hivatkozás benne van, s amelynek elfogadásával végleg rendezni tudják ezt a kényes kérdést. Azóta csaknem három hét telt el, de a tervezet még mindig nem került fel a városháza honlapjára, s így nagy a valószínűsége, hogy a jövő héten esedékes tanácsülésen nem fog napirendre kerülni.
A Székelyhon érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta: időközben egy újabb tervezetet nyújtott be, amelyben az utcák hagyományos elnevezésének feltüntetését is kéri. „Az lenne a legideálisabb, ha mindkét határozat napirendre kerülne, s akkor a fordításban szereplő román és magyar utcanevek egy táblán, a hagyományos elnevezések egy másik táblán szerepelnének. Például a Târgului és a Vásár utca egy táblán, alatta pedig az utca hagyományos, régi neve: Sáros utca. Ahhoz, hogy napirendre kerüljenek ezek a határozattervezetek, szükség van a városháza új jegyzőjének a jóváhagyására. Amennyiben egyik tervezet sem kerül fel, nem szavazunk a tanácsülésen" – mondta Peti András.
Csütörtökön reggel a hagyományos utcaneveket tartalmazó tervezet felkerült a városháza honlapjára, de nem a májusi, hanem a júniusi ülésen sorra kerülő napirendi pontok közé. A tervezet harminc elnevezést tartalmaz, többek között a a Mihai Viteazul-Klastrom utcát, a Papiu Ilarian – Kálvária utcát, Piața Trandafirilor – Deák Ferenc teret és a Calaraşilor – Kossuth Lajos utcát is.
A magyar személynevek mellett kis magyarázó szöveg is van, az illető személy születési és elhalálozási időpontjával és az általa betöltött tisztséggel, mintegy megindokolva, hogy miért méltó arra, hogy utcát nevezzenek el róla.
Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)2015. május 28.
Közös ismerősök a könyvespolcon
Negyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is.
Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron.
A megaintézmény
Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban).
Dicsőséglista
Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások.
A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni.
S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt.
A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából.
Titkok nyomában
Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.”
Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek.
A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó.
Kár- és haszonmérleg
Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel.
Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója.
S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.”
De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. június 2.
Közadakozásból építik újra a gyimesbükki Rákóczi-várat
Gyimesbükkön közadakozásból készülnek újraépíteni azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy háromszáz éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a gyimesi kereskedelmi útvonal felügyeletét – közölte hétfőn az MTI-vel Deáky András, a Gyimesbükkért Egyesület elnöke. Deáky András elmondta, hogy az őrtorony újraépítésének a terveit a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készítette el Esztány Győző csíkszeredai építész. A terveket a Bákó megyei műemlékvédelmi szakhatóság is nagyra értékelte, de a Bákó megyei hatóságok a régészeti feltárás elvégzéséhez kötötték az építési engedély kibocsátását. Hozzátette, jelenleg zajlik a rom régészeti kutatása, és remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az építkezés. A Rákóczi-várat a 17. század elején Bethlen Gáboryi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csak a romjai maradtak meg, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő 30 méter magas sziklateraszra vezet. A tervek szerint az őrtorony földszintjén kiállítótermet hoznak létre, az emeleti termet és a sziklaterasz beépítetlen részét kávézóvá alakítanák. Deáky András úgy vélte, a Rákóczi-vár újraépítése lesz annak az örökségvédelmi munkának a megkoronázása, amelyet az elmúlt évtizedben Gyimesbükkön elvégeztek. Emlékeztetett arra, hogy a csángók által lakott székelyföldi település – melyet a romániai megyék 1968-as megrajzolásakor a moldvai Bákó megyébe soroltak – mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori „ezeréves határ” emlékeit keresik. Közösségi összefogással sikerült felújítani a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének a romjait, ahol háborús emlékhelyet hoztak létre. Hozzátette, a Rákóczi-vár újraépítéséhez mintegy 220 ezer euróra van szükség, melynek összegyűjtésére a gyimesbükki önkormányzat, a Gyimesbükkért Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány vállalkozott.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 3.
Megélni, megmaradni, jövőt építeni – a szórványvidék határán"
Ünnepelt Gógánváralja maroknyi közössége
Gógánváralján, e dombok szelíd ölelésében rejtőző bájos kis faluban együtt ünnepeltek elszármazottak és otthon maradottak, a holland testvértelepülésről érkezettek, meghívottak. Az Árpád-kori műemlék templomban felcsendült a váraljaiak és a hollandiai Emmeloordból érkezett vendégek éneke, a két település bajban és bánatban, imádságban és a különböző nemzedékek megsegítésében összeforrt gyülekezetét ugyanis 25 éves kapcsolat köti össze. E kapcsolatot tovább erősíti a szombati számos szórakoztató program, ügyességi vetélkedő, gulyásfőzés és a vasárnap közösen átélt ünnep, amelyen felavatták a gógánváraljai református egyház zászlaját és a templom támogatóinak nevét tartalmazó emléktáblát, kopjafával állítottak emléket az I. és a II. világháborúban elesetteknek, Gaál Sándor fizikus, a falu híres szülöttének házánál emléktáblát avattak és tájházat nyitottak meg.
– Itt vagyunk ebben a templomban, ahol megkereszteltek, konfirmáltunk, ahol a családunknak megvan a padja, ahova ezer és ezer emlék köt. Itt eszünkbe jutnak az őseink s az a reménységünk, hogy a jövőben is lesz aki megtöltse ezeket a padokat. Itt érezzük azt, hogy összetartozunk. Több ez, mint emberi találkozás, hiszen emberként, gyülekezetként, magyar közösségként összeköt a múlt, évtizedek tapasztalata. Többszörösen megajándékozott emberek vagyunk – köszöntötte a református templomban megtartott istentiszteleten a gyülekezetet, mindenkit, aki "hazatért" Nagy Gábor lelkipásztor, áldást kérve e testvéri kapcsolat folytatására. – Hálát adunk, hogy Gógánváralján van templom és gyülekezet, és azért is, hogy van igehirdetés és szól a harang. Nagy dolog az, hogy ma együtt lehet elszármazott és itthon lakó, holland és magyar testvérként. Nagy dolog az, hogy békességben tudunk itthon lenni egy olyan világban, ahol sokan menekülnek szülőföldjükről, mert lehet, már porig rombolták a falujukat, vagy mert annyira ellehetetlenült az élet" – hangsúlyozta. Az emmeloordi gyülekezettel immár 25 éve ápolt kapcsolatról szólva elmondta: "többről van szó évenkénti látogatásnál, személyes kapcsolatról, szeretetről és atyafiságról van szó. Negyed évszázadról, bajban és bánatban, imádságban és a különböző nemzedékek megsegítésében összeforrt ez a két gyülekezet", majd megköszönte a hollandiai testvérgyülekezetnek a törődést, az energiát, az imádságot és a testvéri szeretetet. Csiha Kálmán egykori gógánváraljai lelkész, erdélyi református püspök Kis falum temploma című versét Demeter Katalin szavalta el, Nagy K. Mihály, az egyházközség gondnoka szintén üdvözölte a váral-jaiakat, elszármazottakat és az emmeloordiakat, köszönetet mondva azoknak, aki a falutalálkozó megszervezésében segítettek, Nagy Balázs pedig tekerőlanton játszott egyházi zenét.
"E zászló alatt összegyűlve imádkozni…"
A holland testvérgyülekezet részéről Gijsbert Otter lelkipásztor és Folkert Holtrop szólaltak fel, megköszönve a váraljaiaknak a szeretetet, a tiszteletet, átadták az emmeloordi gyülekezet mintegy ezer euró értékű adományát jelképező oklevelet, amivel a falumonográfia és a 25 éves testvérkapcsolatról szóló könyv kiadását támogatják. Ezt követően került sor a Léczfalviné Borzási Éva bálványosváraljai származású varrónő által Szabó László marosvásárhelyi felsővárosi ref. lelkész tervei alapján kivitelezett zászló felavatására, amelyen a régies, a templom egyik mennyezetkazettájáról kölcsönzött címerpajzs a templom középkori eredetére utal, a címer alatt a 144. zsoltár 1. verse olvasható egy írásszalagon: "Az Úr az én kőváram". "A gógánváraljai új címer zöld alapját a templom és a fa harangtorony díszíti. A címerpajzs felső részében a háromsoros, 8 arany és 7 vörös kockából álló sakktáblázott mező a régi templom legnagyobb kincsét, a Gógán-váraljának hírnevet szerző, 1903 óta Budapesten található régi kazettás mennyezetet és annak színeit jelképezi, de utal a környék egykori szász népességére is. A középső sor három vörös kockájába belekerült a kazettás mennyezeten található három legjellegzetesebb kis címer. Balról (a címer jobbján) a már említett reneszánsz címerpajzsos »árpádsávos« áll. Középen a kígyós Bethlen-címer, hiszen az 1518- ban elhunyt Bethlen Miklós volt a falu ura, és ő rendelte meg a kazettás mennyezetet. Jobbról a Somi Józsa temesi főispán liliomos piros pajzsa található. Az új zászlón a gógánváraljai címert a kazetták gyönyörű motívumkincséből inspirálódott arany-vörös és ezüst-zöld címerfoszlányok keretezik. A zászló másik oldalán Erdély sasos, napos, holdas és hétbástyás kék-vörös-arany címere látható, valamint az egykori történelmi Kis- Küküllő vármegye vörös alapszínű pajzsa. Utóbbin a Maros és a Kis-Küküllő folyókat jelképező két ezüst (fehér) sáv (pólya) között jobbra tartó, vagyis növekvő, szőlőgerezdet tartó arany szárnyas griff szintén zöld hármas halmon áll. Erdély címere alatt az országrész latin neve olvasható. A zászló mindkét oldalának szegélyét hagyományos farkasfogazás díszíti. A gógánváraljai címeres oldalt piros-zöld, a hátoldalt piros-kék háromszögek szegélyezik" – idézte Szabó László református lelkész leírását Nagy Gábor lelkipásztor. A templomban felavatták az egyházat támogatók nevét tartalmazó, a dányáni Kapusi Mihály által készített emléktáblát is, majd az ünneplők részt vettek a templom előtti, a gyülekezet és a helyi RMDSZ által közösen, az I. és a II. világháború áldozatainak emlékére állított kopjafa avatásán. Az ünnepségen Dávid Lajos nyugalmazott református lelkipásztor vezényletével énekelt a még Csiha Emese tiszteletes asszony által alapított gógánváraljai református gyülekezet négyszólamú kórusa.
Tájház – adomány a gyülekezetnek
A Gógánváraljáról származó, 1885-ben született Gaál Sándor mérnök, fizikus szülőházánál Miholcsa Gyula fizikus beszélt a tudós életéről, alkotói és feltalálói lendületéről, szakmai pályájáról, majd emléktáblát leplezett le. A ciklotron elvének kidolgozójaként ismert fizikus, Gaál Sándor emlékét a vasárnap felavatott tájház előtt kopjafa is őrzi. A tájháznak berendezett, a Gógánváraljáról elszármazott Deák Tünde által Fábián Andrástól megvásárolt mintegy 200 éves ház a falu legrégebbi épületének számít, egyik helyiségében régi bútorzat, kézimunkák, asszonyviselet, jegyeslány- viselet található. A tájházat Deák Tünde az egyháznak adományozta. A koszorúzás után Nagy Júlia Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta, a közös ebédet pedig a héjjasfalvi néptáncegyüttes előadása követte, az ünnepség bállal zárult.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 10.
Harag György kolozsvári rendezései
Elmaradt bevezető a színház büféjében látható kiállításhoz
Harag György idén, június 4-én lett volna 90 éves. Margittán született 1925-ben. 19 éves korában, 1944-ben, családjával együtt deportálták.
Szilágysomlyóra, Auschwitzba, Mauthausenbe, majd Ébensee-be kerültek, itt látta utoljára a szüleit és két fiútestvérét. Ő csodával határos módon megmenekült a haláltól, és 1945-ben hazatért.1 Miután felépült, jelentkezett a kolozsvári Zene- és Színművészeti Akadémiára, színészhallgatónak. Két év múltán a rendezői szakra is felvételt nyert, így 1950-ben diplomás színész, majd 1952-ben rendező lett. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban 1953-ban rendezte első darabját, a C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát című színművet, Jánosházy György fordításában. Ez a kezdete annak az együttműködésnek, amely a kolozsvári színház és Harag György közt kisebb nagyobb megszakításokkal a rendező haláláig tart majd.
Harag György összesen 29 darabot rendezett Kolozsváron, de akár harmincra is kerekíthetnénk, hiszen ő fejezte be Szigligeti Ede Fenn az ernyő, nincsen kas című darabjának a színrevitelét is, 1981-ben, Horváth Béla elkezdett munkáját, ennek váratlan halála miatt, bár ez nem jelenik meg az előadás dokumentumaiban. Ezenkívül további két darabot állított színre közös rendezésben, egyiket Taub Jánossal, a másikat Márton Jánossal. A Kolozsváron rendezett darabok közül 13-at 1975 előtt, meghívott rendezőként, 16-ot pedig azután vitt színre, hogy 1975-ben a színházunkhoz szerződött. Ezek időrendi sorrendben a következők: C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát (1953), Al. Kornejcsuk: Ukrajna mezőin (1953), Marcel Pagnol: Topaze tanár úr (1958), Konsztantin Szimonov: Egy szerelem története (1959), Molière: Tartuffe (1963), Földes Mária: Baleset az Új utcában (1963), Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem (Taub Jánossal közösen) (1963), Pagogyin: A Kreml toronyórája (1963), Paul Everac: Láthatatlan staféta (1964), Camil Petrescu: Erős lelkek (1965), Deák Tamás: Demetrius (1965), Victor Hugo: Királyasszony lovagja (1968), Páskándi Géza: Tornyot választok (1973), Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (1975), Asztalos István: A fekete macska (Márton Jánossal közösen) (1975), Sütő András: Csillag a máglyán (1976), Eugene Gladstone O’Neill: Vágy a szilfák alatt (1977), Csiki László: Öreg ház (1978), Sütő András: Káin és Ábel (1978), Mihnea Gheorghiu: Pathetica 77 (1978), Gorkij: Éjjeli menedékhely (1979), Bajor Andor: Egy szürke délután (1980), Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1980), Huszár Sándor: A mennybemenetel elmarad (1981), Sütő András: Szúzai menyegző (1981), Labiche–Michel: Olasz szalmakalap (1982), Lőrinczi László: A szerető (1982), Tomcsa Sándor: Műtét (1983), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1984).
Salat-Zakariás Erzsébet, a kiállítás kurátora
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 19.
Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A XII. Frumószai szavalóversenyről
Összegyűltünk. Magunk voltunk.
Az idei szavalóversenyen minden frumószai gyerek mondhatott verset, aki szeretett volna. Nem kellett kiválasztani a legjobbakat. Mindenkit szeretettel vártunk.
Emlékszem, a nagyobbak kikerekedett szemekkel kérdették:
– Akkor előbbször nem es lesz választgatás, hanem csak úgy lehet jönni?
– Magunk leszünk. Más faluból nem jönnek immán – válaszoltam.
Pedig máskor mekkora nagy vendégfogadás volt ilyenkor. Folytonos egyeztetés, hogy ki fogad gyereket, ki kinél alszik, ki mivel érkezik, mit és hol étkezünk. Pontosan nyolc esztendeig szerveztük így Adriánnal, s jöttek a kollégák, hozták a tanítványaikat a megmérettetésre.
Most magunk voltunk.
Hosszú folyamat, míg lelkem megsúgta: – Végre figyelhetsz rájuk, a tieidre!
Így szállt el az utolsó fájdalompihe is a szívemből.
Hiszen valóban így esett ez. Végre figyelhettem a frumószai gyerekekre.
Amikor kialakult a versenyzésre jelentkezők névsora, vettem az ajándékszatyrokat és szerre, névre szólóan pakolgattam bele a kincsecskéket. Pontosan tudtam, hogy kinek mire van szüksége, de azt is, hogy ki mit szeretne, a színeket, ízeket, formákat, a számukra legkedvesebbeket. A kincsecskéket, melyeket Ti hagytatok itt az év során, kedves idelátogatók!
Köszönöm Mihálydeák Adélnak és Márton Zoltánnak a zsűrizést, és azt a varázslatot, ami ott helyben született. A két első helyezett tanulónak mindenek mellett útlevelet csináltatunk, így jöhetnek a magyarországi táborba.
A Pillangó Alapítványnak köszönjük a támogatást, segítségük nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény!
A gyerekek üdítőt, fagyit kaptak a szünetben, tartalmas csomagot, oklevelet.
Én csak megköszönni tudom a frumószai gyerekeknek azt a lelkesedést, ahogy készültek erre a versenyre. Volt, ki óra közben, volt, ki előtte, utána mondta a versét, meséjét, hogy jó legyen a nagy napra.
A frumószai iskola vezetőségének, kollégáimnak szintén köszönet jár, hisz ismételten tárva nyitották az iskola kapuját a magyar szavalóverseny előtt.
Neagu Adrián tanár bácsinak hálám a szép oklevelekért, a háttérplakátért, a sok levélírásért, egyeztetésért, beszerzésért, filmezésért, a szünetben fenntartott rendért, egyszóval a szervezésért.
(2015. június 13.)
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 20.
Erdélyi folklóradattár
Menteni a még menthetőt – így fogalmazható meg a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) szándéka és az általa indított, Mozdulatokba vésett gyökerek című program célja, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutattak be. Az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott finanszírozási rendszer (ún. Norvég Alap) által támogatott kezdeményezés kivitelezői egy erdélyi folklóradattár létrehozását tűzték ki célul.
A programot lebonyolító néptáncegyesület 1991-ben alakult, több helyszín után 2006 óta működik folyamatosan Sepsiszentgyörgyön. A szervezet házigazdája támogatója a szakmát érintő rendezvényeknek, néptánc- és népzenész-találkozóknak, szakmai képzéseknek, oktatási segédjegyzeteket ad ki népzene, néptánc, népi gyermekjátékok témával – ismertette Deák Gyula egyesületi elnök. Az RMNE különböző pályázatokon vesz részt, mint legutóbb a Norvég Alap által A kulturális és természeti örökség megőrzése és revitalizálása elnevezésű programban meghirdetett, a romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének megőrzését célzó pályázatban. Céljuk egy folklórdokumentáló és archiváló központ létrehozása az egyesület székhelyén, magánkézben lévő, a projekt számára felajánlott gyűjtések digitalizálása, jegyzékbe vétele, folklórdokumentációs adatbázis létrehozása és az interneten való közzététele, valamint 120 harminclemezes DVD-kollekció kiadása, amelyet kulturális intézményeknek osztanak szét. A program ideje alatt 800 dallam- és 500 táncvariációt digitalizálnak, valamint 2500 fényképet dolgoznak fel.
Könczei Csongor etnográfus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa – aki Pávai Istvánnal, a budapesti Hagyományok Háza etnomuzikológusával együtt a program szakmai partnere – úgy véli, az utolsó utáni órában vagyunk, mert az eddig fel nem dolgozott hang- és képfelvételek, amelyek különböző adathordozókon vannak táncházas amatőr gyűjtőknél, a technika elavult adottságai miatt elveszhetnek, sürgős ezek összegyűjtése és megmentése. Az erdélyi folklóradattár alapját a meglévő gyűjtemények képezik, többek között a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes hang- és videodokumentációja is ezek közé tartozik, valamint várják intézmények és magángyűjtők felajánlását, olyan felvételeket, amelyek eddig nem kerültek be más adatbázisba.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. június 23.
„Szembe kell néznünk a bizalmatlansággal”
Elsősorban a társadalmi párbeszédet hiányolja a Kolozs megyei RMDSZ-ben, és ezen szeretne javítani a szervezet új elnöke. Csoma Botond kifogásolja azt is, hogy gyanakvással kezeltek bizonyos, a civil szférából érkező kezdeményezéseket. Interjú. Miért döntött úgy, hogy megpályázza a Kolozs megyei RMDSZ elnöki tisztségét? Észrevettem egy leépülést a szervezetben az utóbbi időben, úgy éreztem, hogy a Kolozs megyei RMDSZ nincs jelen a közösség életében, ezért indultam. Végül egyetlen jelöltként pályázott a posztra. Hogyan alakult így? A küldöttgyűlésen is elmondtam, hogy egyik potenciális ellenjelöltet sem tettem el láb alól – engem is meglepett június másodikán, amikor bementem a székházba délután kettőkor, két órával a határidő előtt, hogy az egyedüli jelölt vagyok. Nem számítottam erre, és nem is érzem magam kényelmesen ebben a helyzetben, és már csak a társadalmi percepció szerint sem jó: nincs verseny, úgy tűnhet, mintha minden le volna zsírozva. A küldöttgyűlés nem volt feszültségmentes. Egyik küldött kifogásolta, hogy az elmúlt hetekben tömegesen iratkoztak be fiatalok az RMDSZ-be, akik az ülésen MKT-tagnak jelöltették magukat. Tényleg megrohanták az RMDSZ-t a fiatalok? Szerintem ez egy félreértés. Az MKT-tagok jelölésekor le kellett adni egy dossziét, a könyvelőnek pedig ki kellett állítania egy okiratot, miszerint a jelöltnek nincs tartozása a szervezet irányába. A papírokat egyetlen személy intézte több embernek, mert nem volt mindenkinek ideje rá, de azon személyek között is, akik jelentkeztek, nem csak fiatalok voltak, így például beiratkozott Hegedüs Lajos, Somogyi Gyula, és még mások. Lehetséges, hogy voltak személyek, akik nemrég kezdtek el tevékenykedni az RMDSZ-ben, de ebben nem látok problémát, hiszen szükségünk van az idősek tapasztalatára és a fiatalok lendületére is. Luxusszámba megy elvenni a kedvét azoknak, akik tenni szeretnének a közösségért.
Megválasztása után azt nyilatkozta: az utóbbi időben mintha egy kicsit elbizakodtak volna, azt az érzést keltették az emberekben, hogy mindenhez jól értenek. Ezt hogy értette? A társadalmi párbeszéd hiányzott többek között az értelmiséggel, a gazdaság képviselőivel. Egy adott pillanatban az volt az érzésem, hogy nem értünk valós társadalmi folyamatokat, ugyanakkor fenntartásokkal és gyanakvással kezelünk bizonyos, a civil szférából érkező kezdeményezéseket. Tud említeni egy példát? A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoporttal szemben hallottam ilyen hangokat. Név nélkül mondom: ért olyan kritika a szervezeten belül, amit a csoport közvitáin való részvételem miatt kaptam. Akkor elmondtam, hogy tíz-tizenöt év alatt sem tudtuk megoldani a többnyelvű tábla kérdését politikai eszközökkel, így nem kellene gyanakodnunk egy civil szervezetre, amely ugyanazt a célt próbálja elérni, mint mi. Egyébként is rossz lett volna a társadalmi megítélés szempontjából, ha az RMDSZ nem vesz részt a közvitákon. Hogyan lehet ezen változtatni? Fel szeretnék állítani egy olyan elnökséget, ügyvezető elnökkel az élen, amely társadalmi párbeszéd folytatására képes, és az RMDSZ társadalomszervezési kapacitását helyreállítja. A múltban létezett ez a képességünk, és újra szükség van rá: ha ugyanis a jövőben azt az érzést keltjük az emberekben, hogy a választásokra való felkészülés egy öncélú cselekvés, hogy egyesek pozícióba jussanak, akkor nem számíthatunk támogatásra. Persze tisztában vagyok az apátiával és a bizalmatlansággal, de ezekkel szembe kell néznünk. Gondolt már konkrét személyre az ügyvezető elnöki tisztségre? Ifj. Deák Ferencre gondoltam, akinek az édesapja RMDSZ-elnök és alpolgármester Kisbácson, és aki régóta dolgozik a szervezetben. A helyi szervezetekért felelős alelnöki tisztséget is létrehozzuk, oda Antal Gézát javaslom, aki a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) elnöke jelen pillanatba. Miért van az, hogy Kolozsváron a mai napig nincs városi szervezet? Kíván-e ezen változtatni? Mindenképpen kell változtatni, a kérdés csak az időpont – korábban már volt szó a létrehozásáról, akkor egy jelölt betegsége miatt halasztódott el a kérdés. Csak feltételezem, hogy az új hatalmi központ kialakulásától való félelem miatt nem létezett ilyen szervezet, azt gondolták, hogy rivalizálás lenne a városi és megyei szervezet között. Látjuk a marosvásárhelyi példát, ahol akkut konfliktusok alakultak ki, de azt gondolom, hogy ha felnőtt emberek politizálnak, és közös a cél, akkor nem lesznek ilyen problémák. Áprilisban lett a Szabadelvű Kör RMDSZ platform elnöke. Hogyan egyezteti össze a két tisztséget? Az elnöki tisztségemről le kellett mondanom, így a közeljövőben új választásokat írnak ki.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro2015. július 7.
Tisztelgés a 85 éves Kosztándi Jenő életműve előtt (Bálványosi tábornyitás születésnapi kiállítással)
A hatodik bálványosi Art Camp alkotótábor nyitórendezvénye több mint húsz képzőművész és mintegy száz művészetkedvelő jelenlétében vasárnap délben zajlott a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban, ahol megnyílt a május 26-án nyolcvanötödik életévét betöltő Kosztándi Jenő festőművész születésnapi kiállítása.
A tárlatot a Mester tudta nélkül Hegedűs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás szervezte az állandó képtárban és magángyűjteményekben található Kosztándi-munkákból. A július 12-én záró idei táborban egyébként huszonkét hazai és magyarországi képzőművészt lát vendégül Szarvadi-Téglás Loránd és felesége, Zsuzsanna a négycsillagos Grand Hotel Bálványos Szállodában. A születésnapi tárlatmegnyitón elsőként Hegedűs Ferenc szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy a mostani rendezvény lezárója annak a sorozatnak, amivel május végétől a megyei önkormányzat és ő maga mint mecénás tiszteleg Kosztándi Jenő gazdag életműve előtt. Felkérésére a kiállítást Deák Ferenc magyartanár nyitotta meg, méltatta a kiállított olajfestményeket. A művész meghatódott hangon mondott köszönetet a szervezőnek és nagy számban megjelent tisztelőinek. Azt is elárulta: meglepetés volt számára a tárlatmegnyitó, úgy értesült róla, hogy Hegedűs Ferenctől meghívót kapott saját kiállítására. A megnyitón közreműködött Apócs Gergely népzenész és Frankie Látó hegedűművész, akik a budapesti EastWing Grouppal erdélyi körútjuk során éppen Kézdivásárhelyen tartózkodtak.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 11.
Új vezetőség az RMDSZ Kolozs megyei szervezete élén
Visszaállították az ügyvezető elnöki tisztséget
Könnyű dolga volt a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) péntek délután, amikor szavazásra bocsátották az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének új elnökségét, minden tisztségre ugyanis csak egy jelölt pályázott.
Az MKT új elnöke Hegedüs Lajos lett, az ügyvezető elnök pedig ifj. Deák Ferenc. A tanácskozáson jelen volt Kovács Péter országos ügyvezető elnök is, aki elmondta: a jövő évi választásokon az RMDSZ-nek legalább a 2012-ben elért eredményt kellene megismételnie, az akkori parlamenti választásokon a szövetség ugyanis közel 500 000 szavazatot szerzett. Örvendetesnek nevezte, hogy visszaállítják az ügyvezető elnöki tisztséget. Kovács ésszerűnek nevezte az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) között körvonalazódó együttműködést. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök fenntartotta korábbi véleményét, hogy az MPP-vel ellentétben az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való együttműködés szinte lehetetlennek tűnik.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2015. július 11.
Megalakult a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa
Egyöntetű szavazással Hegedüs Lajost választotta a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa elnökének az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Az ülésen a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is nevesítették, a következő időszakban így ifj. Deák Ferenc tölti be az eddig nem létező tisztséget, munkáját az újonnan felálló megyei ügyvezető elnökség segíti.
Hegedüs Lajos egyensúlyra törekvő emberként jellemezte magát, és szándékai szerint a Kolozsvárban rejlő hatalmas tartalékokat szeretné bevonni a megyei munkába. Ifj. Deák Ferenc a szervezetépítés, a társadalomépítés és a mozgalmi jelleg erősítését, valamint a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta.
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ nemrégiben megválasztottelnöke beszámolójában elmondta, hogy ideiglenes székház kiutalását kérte a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, mivel az eddigi székház életveszélyessé vált. A hivatal a megyei kifizetési ügynökség volt székházát utalta ki a szervezetnek, így hamarosan elkezdhetik a költözést. A megyei elnök beszámolt a Kolozs megyei EMNP elnökével, Soós Sándorral való találkozásáról, ám hangsúlyozta, nem volt mandátuma az együttműködésről tárgyalni, erre megvannak az illetékes testületek. Csoma hangsúlyozta, nem zárja ki, de nehezen elképzelhetőnek tartja egy olyan szervezettel való választási együttműködést, amelyiknek fő tevékenysége az RMDSZ bírálata. A megyei elnök a Máté András Levente, Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő és Simon Csaba, az MPP országos alelnöke között megkötött politikai együttműködési megállapodás-javaslat kapcsán megjegyezte, hogy ilyen konkrét megállapodást illett volna a legitim testületekkel is megvitatni. „Az RMDSZ senkinek sem külön bejáratú kft-je” – fogalmazott. Az ülésen jelen volt Kovács Péter is, aki pozitívumnak nevezte, hogy újra lesz ügyvezető elnök a megyében, hisz tapasztalatai szerint azok a megyei szervezetek működnek jól, ahol a megyei elnök és ügyvezető elnök jól tudnak együttműködni. Az RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a jövő évi önkormányzati választásokon 500 ezer szavazat a célszám, hisz meg kellene ismételni a négy évvel ezelőtti eredményeket. „Az alternatív küszöb ugyan biztonságot ad a magyar képviselet számára, de morális szempontból kötelesség 5 százalék fölé menni” – fogalmazott. Az RMDSZ-MPP megyei megállapodás-javaslatról szólva Kovács leszögezte: a tavalyi EP-választások előtt az RMDSZ és az MPP országos vezetősége olyan hosszú távú kapcsolódási pontokban állapodtak meg, amelyek mentén együtt tudnak működni. „Azóta is vannak találkozók, rendszeres a telefonos konzultáció. Az RMDSZ nyitott az önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésre, helyi, megyei és országos szinten fontos lenne együttműködni, de nem minden áron, és nem biztatom arra a parlamenti képviselőinket, hogy mindenki külön megállapodást írjon alá. Ha egy megyei elnök elköszön, adja át a politikai ügyeket a soron következő elnöknek. Az együttműködés formáiról pedig a szervezet kell döntsön, nem tartom helyesnek, hogy a megyei elnök a sajtóból kell értesüljön ilyesmiről” – fogalmazott Kovács. (tudósítónktól)
itthon.transindex.ro2015. július 13.
Hagyományápolással küzd Bodonkút a megmaradásért
A megmaradásért küzd a Kolozs megyei Bodonkút maroknyi tagot számláló magyar közössége, amely hétvégén ötödik alkalommal szervezte meg a falu neves szülöttjéről elnevezett Budai Nagy Antal Napokat.
A rendezvényen egyebek mellett gulyással, néptáncelőadással és színdarabbal csábították haza a településről elszármazottakat, akik szép számban érkeztek az eseményre: a megnyitó református istentiszteleten zsúfolásig megtelt a templom, amire rég volt példa a Kajántó községhez tartozó, Kolozsvártól alig 15 kilométerre található faluban.
Az istentisztelet után Jakab József nyugdíjas tanító idézte fel a települése történetét, így a Bodonkúton először járók megtudhatták például, hogy a települést az első világháború előtt Burjánosóbudának hívták. A falu legnevesebb szülöttje az 1437-es parasztfelkelést vezető Budai Nagy Antal – a róla szóló dráma megírása előtt Kós Károly egy hetet töltött a faluban anyaggyűjtés céljából.
A kulturális programokat a református templommal szemben álló kultúrotthonban tartották, a vendégeket ugyanakkor finomabbnál finomabb süteményekkel és ínycsiklandozó gulyással kínálták.
Az épület egyébként korábban tanintézetként működött: a helyszínen többen is meséltek arról, hogy miután az első világháborút követően a román állam kisajátította a falu iskoláját, a magyar lakosság összefogása nyomán épült meg az új ingatlan. Minden lakos egy tehén árával járult hozzá az új iskola létrehozásához, amely az egyházközség tulajdonába került, a második világháború után azonban a kommunista rezsim államosította, amikor pedig a rendszerváltás után visszakapta az egyház, az épület rendkívül leromlott állapotban volt.
Deák Dezső, az egyházközség gondnoka felidézte: akkor többen is azt javasolták, hogy bontsák le az ingatlant, az építőanyagot pedig osszák szét, végül azonban másképp alakult az épület sorsa. A helyiek adománygyűjtésbe kezdtek, felkeresték az elszármazottakat is, a támogatásból pedig sikerült új alapot önteni, és az egyik falat is újjáépítették.
Akkoriban hozták létre a – hétvégi rendezvényt is szervező – Budai Nagy Antal Egyesületet, és mivel az egyházközségnek nem volt anyagi kerete a további munkálatokra, 49 évre bérbe adták az épületet a szervezetnek.
Jakab István, az egyesület elnöke lapunknak kifejtette: amikor első ízben rendezték meg a Budai Nagy Antal Napokat, a helyi román közösség részéről elítélő, sokszor gúnyos reakciókat tapasztaltak. Később azonban ez változott, egyrészt amiatt, hogy mostmár a román közösség is használja az épületet.
Erdélyi Tünde helyi református lelkész arról számolt be, hogy jelenleg 63, egyházbért fizető tagot számlál a bodonkúti református egyházközség, rajtuk kívül még tíz magyar él a faluban. Elmondása szerint a közösség folyamatos apadásában az elvándorlásnak is nagy szerepe van.
„Jelenleg ott tartunk, hogy az egyházközség pusztulásra van ítélve. Egy hónap múlva megszűnik a kántori állás, és én is új munkahely után nézek, mert egyszerűen nem tudja fenntartani magát az egyházközség” – panaszolta. Erdélyi Tünde kilenc éve szolgál a településen, ez idő alatt pedig mindöszsze egyetlen keresztelőt tartottak, ugyanakkor egyetlen házasságkötésre sem került sor. „Az emberek abban reménykednek, hogy az elszármazottak visszaköltöznek, de ez nem történik meg. A községközpont Kajántóba még költöznek ki, de Bodonkútra már nem” – magyarázta a lelkész.
Hasonló jelenségről számolt be Cseterki Ferenc is, aki Kós Károly Budai Nagy Antal históriája című drámája alapján rendezett előadást a rendezvénysorozatra. Mint rámutatott: a faluban rengeteg az üres, elnéptelenedett ház.
A kilátástalan helyzet ellenére a délután rendkívül jó hangulatban telt el: a vajasdi Margaréta néptánccsoport vendégszereplését hatalmas tapssal jutalmazta a közönség. Az eseményt a Budai Nagy Antal históriája című előadás követte, amelyet a helyi és a faluból elszármazott fiatalokból összeállt amatőr társulat adott elő – a fiatalok joggal érdemelték ki a vastapsot.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2015. július 15.
Népfőiskola Kovászna kulturális életéért
Csomakőrösön tartotta közös évzáró rendezvényét a kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub. Érdekes előadások, könyvbemutató fűszerezte a programot, az eseménynek a református egyház imaterme adott otthont.
A kolozsvári Boér Imre A megújult Zangla címmel tartott élménybeszámolót, a zanglai palotaerődben lévő Kőrösi Csoma Sándor emlékszoba felújításának körülményeit ismertette. A közönség azt is megtudhatta, hogy a munkálatok anyagi szükségleteinek előteremtésében komoly részt vállalt a Csoma Szobája Alapítvány.
Gazda József nyugalmazott tanár Az nem lehet… címmel értekezett Vörösmarty Mihály munkásságáról. A rendezvényen bemutatták a kovásznai Tóth Mónika Soványít hiányod című verseskötetét – az ifjú költő nemcsak magyarul, törökül és angolul is ír. Az évzárón közreműködött Pap Elek, Bencze Józsa Otília, Balog István, Deák Gellért Gedeon, mindannyian a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói.
„Szeretnénk hinni, hogy a Fábián Ernő Népfőiskolának és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubnak pozitív szerepe van Kovászna társadalmi és kulturális életében” – mondta el érdeklődésünkre Gazda József. A havi egy alkalommal tartott összejöveteleken általában 30–60 fős hallgató közönség vesz részt, bárki legyen is a meghívott előadó, a városnak nem kell szégyenkeznie az érdeklődők hiányáért. Általában középkorúak, idősebbek látogatják a rendezvényeket, sajnos a legmagasabb műveltséggel rendelkező kovásznaiak távol maradnak, ritka, hogy tanár vagy orvos vegyen részt, igaz, a pedagógusok többsége ingázó – értékelte Gazda József.
Nt. Balogh László esperes, a népfőiskola vezetőjének véleménye szerint a hallgatóság gerincét a belvárosi református egyházközösség nőszövetségének tagjai teszik ki. Igyekeznek a helyi iskola tanulói közül is megszólítani egy-egy korcsoportot, örvendenek, mikor aktív értelmiségiek is időt szakítanak egy kis művelődésre. A megyei tanács támogatásával a Kós Károly Akadémia előadásai is eljutnak Kovásznára a népfőiskola programjaira – mondta a lelkész. Jövőbeni terveit ecsetelve elmondta: olyan értékeket szeretnének felmutatni, melyek a magyarság megmaradásának kérdésével kapcsolatosak, nemcsak közvetlen környezetünkből, hanem Magyarországról is hívnak előadókat.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 17.
Nyári gyermektábor Apatelken
Hagyományteremtő szándékkal, az apatelki evangélikus-lutheránus parókián második alkalommal szerveztek nyári tábort gyermekek számára. Az összesen 40, simonyifalvi, bélzerindi, vadászi, nagyzerindi, pankotai és borosjenői, evangélikus-lutheránus, református, illetve katolikus gyermek számára tartalmas tábori életet szervezett nt. Deák Bálint simonyifalvi evangélikus-lutheránus lelkipásztor. A program a 8 órai ébresztővel indul, utána torna, testmozgás, majd mosakodás, tisztálkodás után reggeli következik. A kiadós énekléssel induló reggeli áhítatot követően, képzőművészeti foglalkozás kezdődik Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Ennek során hétfőn linómetszet-készítést tanultak, kedden csendéletet rajzoltak, szerdán pasztellfestést gyakoroltak. Többfajta technikát kipróbálnak, tavaly is szép munkák születtek, idén is hasonlókban reménykednek. Ebédig egy kevés szabad időt is kapnak, ebéd után csendóra következik, amikor a kisebbek lefekszenek, miközben a nagyobbak félrevonulva beszélgetnek, olvasnak. 15 órától szabadidős foglalkozások, társasjátékok szerepelnek a programban a 18 órakor kezdődő zenei oktatásig, amelyen gitározni Deák Andrea tiszteletes asszony, furulyázni Kasza Rozália tanítónő, míg orgonálni nt. Bodnár Lajos borosjenői református lelkipásztor jóvoltából tanulnak a gyermekek. Este a napi áhítat témáját csoportos beszélgetésen elevenítik fel vacsoráig. Utána szabad idő, illetve lefekvés következik. A szabadidős foglalkozások alkalmával kirándulásokat tettek a környező dombokra, meglátogatták a borosjenői ásványvízforrást, ismerkedtek a környezettel. Mivel idén többen vannak, 8 nagyobb fiatal sátorban, míg a többiek a parókia helyiségeibe felállított emeletes ágyakon, illetve az imaterem melletti szobában alszanak. A legfiatalabb gyermek kettő és fél, a legnagyobb 17 éves.
Amint a házigazda-szervező nt. Deák Bálint lelkipásztor elmondta, kellemes érzéssel tölti el, amikor a táborozások idején nem csak a parókia, de a falu is megelevenedik, a helybeli hívek gyakran meglátogatják a táborozó gyermekeket és fiatalokat. Szombaton, táborzáráskor a gyermekek által készített munkákból kiállítást szerveznek, a megtanult zenei anyagból koncertet adnak, melynek során az elhangzó énekeket furulyával, gitárral, illetve orgonával kísérik. Vasárnap a kiállítást, illetve koncertet Simonyifalván, következő vasárnap Nagyzerinden ismételik meg. A Communitas Alapítvány támogatásával, a táborozást sikerült anyagilag elérhetővé tenni minden gyermek számára, de szükség esetén a szülők is besegítenek. A táborozás legnagyobb haszna, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, a különböző településeken élő magyar gyermekek megismerik egymást, új barátságok szövődnek – mondta el a helyszínen, szerdán délelőtt nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. július 20.
Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)2015. július 20.
Szívvel-lélekkel magaménak érzem
A hajdani Hintz-ház emeleti termében tartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs, nem kis büszkeséggel a hangjában, bejelentette, immár hatodik alkalommal, rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, 2015. augusztus 16.-23. közötti időszakban.
A kínálat rendkívül bőséges. Több mint 500 rendezvény várja az érdeklődőket. Gergely Balázs igyekezett ízelítőt adni abból a hatalmas kínálatból, amiből ez alatt az idő alatt válogathatunk. A rendezvény maga kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, minden társadalmi rétegé, a város ifjúságáé. Komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár magyarsága újra erős, hiteles erővé váljék. Fontos az is, hogy a közösség mennyire tud másokra is odafigyelni. Kiemelt témája a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink is mostoha körülmények között élik mindennapjaikat. Háborús helyzet uralkodik felettük. Magyarok, románok, rutinok, zsidók, örmények megváltozott körülmények között élik napjaikat. A programokban és rendezvényekben is ez fog hangsúlyt kapni. Gyűjtést szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Adománygyűjtést rendeznek a kárpátaljai magyar gyermekek számára.
Jól felkészült, dinamikus, szervező csapat állította össze a programot, vállalta a szervezés, a marketing tevékenység bonyolult problémáinak megoldását.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója: „Minden(t) rendben”. Az időbeosztás segítségére felsorolnánk a teljesség igénye nélkül néhány eseményt. Nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják, 2015. augusztus 17.-én 19 órakor „Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl”. Magyar Állami Népi Együttes műsora. Rendező – koreográfus: Mihályi Gábor. A sajtóbemutató keretén belül kiosztunk egy ízelítő összefoglalót az idei programból. Nagyon sokféle rendezvény lesz. Talán túl sok, azonban nem akartunk visszautasítani senkit sem- hangsúlyozta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatóval egy időben beindítjuk a Kolozsvári Magyar Napok honlapját- www. magyarnapok. ro- melyet folyamatosan felfrissítenek. Mint mondta, az észrevételeket szívesen várják. Augusztus első napjaiban a programot, a maga teljességében közzéteszik. Folyamatosan kerülnek fel újabb információk. A rendezvény népszerűsítését interaktívabbá teszik. Meg van a lehetőség, hogy minden kolozsvári hozzájáruljon a rendezvény népszerűsítéséhez. Annyi plakátot nyomtatunk, ahány rendezvényt népszerűsítő egyén lesz. A plakátot ki lehet tenni a saját kapujára, az ablakokba. Vakár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, nagyon könnyű olyan rendezvényt támogatni, amelyet szívvel – lélekkel magamének éreztem. A Kolozs Megyei Tanács anyagi támogatást nyújtott a rangos rendezvénynek. De még fontosabb a logisztikai hozzájárulás (csendőrség, tűzoltóság). Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen „nagyra nőtt”. Barátaink, ismerőseink, más nyelvű egyének is úgy vélik, hogy rendkívül civilizált rendezvény, melyre érdemes odafigyelni. Köszönetet mondott a szervezőknek, rendezőknek a munkájukért. A 6. Kolozsvári Magyar Napok újdonságai
Szabó Lilla programigazgató ismertette az idei program főbb eseményeit. Röviden összefoglalta az újdonságokat, a programcsoportokat. Augusztus 15.-én „Európa kulturális öröksége: Herend” című kiállítást nyitják meg. Augusztus 16.-án átadják a felújított Farkas utcai református templomot. Hálaadó istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A felújítási munkálatokról Maksay Ádám főtervező számol be. Minden nap orgona-koncert várja az érdeklődőket. Folytatódik a Redutban / Erdélyi Néprajzi Múzeumban is a hangversenyek- sorozata, illetve a Kolozsvári Magyar Operában.
Kiállítások tekintetében is lesznek újdonságok. A kolozsvári Képzőművészeti Múzeum kiemelt kiállítása az „Európa kulturális örökség: Herend” nevű kiállítás. A kiállítást megnyitja Lucian Nastasă Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Érdekes az MTI fotókiállítása.
Különböző témájú beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesznek a sportrendezvények és beszélgetések. Újdonságként említette, hogy a sport iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni Polgár Judit sakk-olimpikonnal, illetve Szabó Orbán Olga olimpia tőrvívóval.
A Farkas utcai színpadon koncerteket hallgathatnak a kisebb- korúak, mint például Palya Bea, az Evilági együttes illetve a Kaláka gyermekkoncertjeit.
Kimondottan újdonságot az új helyszínek jelentik. Augusztus 18.-án adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben.
A BBTE Ökológiai és Biológiai Intézetének a foglalkozásait a Mikó– kertben tartják. A kolozsvári magyar középiskolások is részt vesznek a programban. A Báthory- Líceum diákjai Janne Teller Semmi című művét mutatják be, az Apáczai Csere János Líceum tanulói a Szép nyári nap című produkcióval lépnek fel. Közösen lép fel a kolozsvári illetve miskolci református kollégiumok énekkara. A Deák Ferenc utca sarkán az ifjúsági sátor új arculattal jelentkezik.
Az idén rendezik meg az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat. Erkel Ferenc (1810- 1893) zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz zeneszerzője. 1827-ben Erkel Ferencnek, Kolozsváron, zongoratanári állást ajánlottak fel. Sikert aratott zongorahangversenyeivel. Később a kolozsvári tartózkodásáról ekként nyilatkozott: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem”. Kiváló sakkozó is volt. A legjobb magyar sakkozók közt tartották számon. A Pesti sakk-kör egyik alapító tagja, 1865-től az elnöke volt. Koncertek Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Főtéren a közösséget megmozgató koncerteket szerveznek. Augusztus 18.-án a Nightloosers és a Magna Cum Laude- koncertet tartják. Augusztus 19.-én az Ossian és a Republic produkciója hallható. Augusztus 20.-án a Kolozsvár belvárosában a Szent István- napi Néptalálkozó együttesei vonulnak fel. Majd délután a Főtéri színpadon a Szent István- napi Néptánc Gálában gyönyörködhetnek a nézők. Este Lajkó Félix és zenekara lép fel. Augusztus 21.-én a Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós koncertezik. Koncz Zsuzsa koncertjével zárul a rendezvény.
A Farkas utcai színpadon gazdag, változatos stílusú zenei kínálattal várják az érdeklődőket. Fellépnek: Csobot Adél, Kocsis Tibor, a Maszkura és a Tücsökraj, Vizi Imre, Loyal zenekar, A csókai ( Szerbia) férfi dalkör, Besh o droM.
Az Operett Group Projekt- Operett- varázs produkcióját hallhatjuk. Zongoránál Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, hegedül Ferenczi Endre, az opera koncertmestere. Fellépnek Balázs Borbála, Hary Judit, Pataki Enikő, Ádám János, Madarász Lóránt, Fülöp Márton. Kiemelt zenei eseménynek tekinthető a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek koncertje, amelyet Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Közreműködik a KMO zenekara, vezényel Kulcsár Szabolcs. Fellépnek: Tóth Bettina, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lugosi Dániel Ali és Boros Mihály.
Színházi előadások
A Kolozsvári Magyar Színház 5 rendkívül értékes, színvonalas előadását tekinthetik meg a nézők. A Shoshin Színházi Egyesület fesztiváljának produkcióit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyes előadásokat közönségtalálkozó követ.
A Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca: Bernarda Alba háza-című vendégelőadással mutatkozik be. Rendező: Béres László.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2015. július 23.
Középkori templomok újultak meg a Kárpát-medencében
A középkori templomok felújítási programjának harmadik ütemében 18 templom műemléki helyreállítása fejeződött be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Partiumban – közölték a projektzáró konferencián kedden, a debreceni Református Nagytemplomban.
A csaknem 1,5 millió eurós fejlesztés az Európai Unió 90 százalékos támogatásával valósult meg a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke emlékeztetett arra: a középkori templomok útja mint tematikus útvonal 2009-ben indult el azzal a céllal, hogy a Kárpát- medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismertesse meg az érdeklődőket.
A teljes programban szereplő 65 templom és a közülük nemrégen megújult 18 templom olyan összképet alkot a református örökségről és a térségek történetéről, amely igazi kincs – tette hozzá.
A püspök szerint az az örökség, amelyet ezek a templomok őriznek, a külföldieket is vonzza. Azt szeretnék, hogy a templomutat járva az érdeklődők járják végig a reformáció útját, felfedezve azt, hogy Európa határán milyen kincsek vannak.
Minderre ráirányíthatja a figyelmet két jelentős évforduló 2017-ben, amikor a reformáció 500. évfordulója mellett a Tiszántúli Református Egyházkerület létrejöttének 450. évfordulóját is ünnepeljük – hangoztatta Fekete Károly.
A konferencián elmondták: a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007- 2013 támogatásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács partnerségében indult el a Középkori templomok útja program. A fejlesztés célja az volt, hogy a kiemelkedő örökségturisztikai és művészettörténeti értéket jelentő középkori templomokat összekötve egy közös tematikus úttá fejlesztve jöjjön létre egy közös turisztikai útvonal a magyar–román határtérségben. A több év alatt felépített programban művészettörténeti kutatómunka is zajlott: neves szakemberek tárták fel a Felső-Tisza-vidék építészeti, kulturális és vallási örökségét. A kutatások eredményét összefoglaló három kötet most megjelent utolsó részét, a Művészet és vallás a Felső-Tisza-vidéken című munkát kedden mutatták be a program eddigi eredményeiről és a várható folytatásról rendezett konferencián.
Deák Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere a programban elért eredmények mellett elmondta azt is, hogy a jövőben a történelmi Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a Felvidék, Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság területére is szeretnék kiterjeszteni a templomút programot.
A debreceni Református Nagytemplomban kedden megnyitották a Középkori templomok útja című időszaki kiállítást is, amelyet három hétig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Népújság (Marosvásárhely)2015. július 31.
Több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrék
Egy műalkotás kettős történetiséggel rendelkezik. Az egyik vetülete az alkotás mozzanatának felel meg, visszavezethető az alkotóművész személyére, az alkotás idejére és helyszínére. Ugyanakkor a műalkotás beilleszkedik a jelenbe, részévé válik a jelenkor tudatának. A köztes idősíkot pedig, amely az alkotás mozzanatát összeköti a folyamatosan előrehaladó jelennel, megannyi múlttá vált történeti jelen alkotja, s azok állandó gördülésük során rajta hagyják nyomaikat a műalkotáson. Minderről Cesare Brandi értekezik Theory of Restoration című, 2005-ben megjelent könyvében.
Mi történt azokkal a portrégyűjteményekkel, amelyek egykor erdélyi kastélyok falait díszítették, az erdélyi nemesi családok ősgalériáiként? Mi történt azokkal a portrékkal vagy portrégyűjteményekkel, amelyek egyházak, kollégiumok, kaszinók és különböző egyesületek tulajdonát képezték? Mi történt azokkal a portrékkal, amelyek magán vagy hivatali megrendelésekre készültek? Hol lelhetőek fel ma ezek Erdélyben, és milyen állapotban lehetnek? A megannyi múlttá vált történeti jelen hogyan alakította a portrégyűjtemények sorsát? Miként mentettek meg, vagy éppen pusztították el műalkotásokat a 20. század „felfordulásaiban”? Az 1940-es évek második felének körülményeit tekintetbe véve a válasz világosan körvonalazható: a második világháborúról, frontátvonulásról és a szovjet megszállásról beszélünk.
Köztudott, hogy az erdélyi kastélyok gyűjteményei (családi levéltárak, könyvtárak, ősgalériák) számára a második világháború vége a pusztítás, az eltulajdonítás vagy a széthordás időszaka volt, s ebben döntő szerepük volt a katonáknak, a falusiaknak és a mozgalmároknak egyaránt. Ezért beszélhetünk nem kevés esetben az említett gyűjtemények mentéséről, így képmentésről is.
1945-ben, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megbízásából felmérték az erdélyi kastélyok menthető értékeit, számos ősgalériát így sikerült az EME gondozásába helyezni. Esetenként mégis visszafordíthatatlan volt egy-egy portré sorsa. Teleki Mihály például egy gernyeszegi ház konyhájában találta meg nagyapjának Vastagh György által festett portréját, aminek már csak a fele volt meg, az is az asztalra szegezve viaszosvászon gyanánt. (Bővebben lásd: Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004.)
Az EME államosítása után (az 1948-as rendelet értelmében) az egyesület oklevél-, irat- és képtári gyűjteménye a Román Tudományos Akadémia birtokába került, pontosabban az Akadémiai Levéltárat nevezték meg az EME Levéltárának az utódintézményeként. Az EME megszűntetését tárgyaló 1950. február 12-i ülésen az intézőbizottság egybegyűlt tagjai, Gaál Gábor, Jakó Zsigmond, Szabédi László és Török Zoltán kénytelenek voltak belátni, hogy az „EME tulajdonát képező javak kezelését illetően” a jogosultságuk megszűnt. [Jegyzőkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület önkényes megszüntetéséről (1950). Erdélyi Múzeum LIII. (1991) 1–4. sz. 183.]
Az Akadémiai Levéltárból 1971-ben helyezték át a képtári gyűjteményt a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonába, a máshonnan is elkobzott javakkal egyetemben. A beérkező anyag egy részét a Történeti Múzeumba begyűjtöttek közül utalták át. 1974-ben Kovács András művészettörténész még láthatta a négyszázegynéhány darabból álló képanyagot. Jakó Zsigmond történész kezdeményezésére néhány művészettörténet szakos magyar egyetemi hallgató segítségével leltárt készítettek róla, azután évtizedekig homály borította a festményeket. A portrék javarészét az úgynevezett Dokumentációs gyűjteményben helyezték el, eredetük miatt nem voltak kiállíthatók, és csak különleges engedéllyel lehetett hozzájuk férni. Valójában ez az állag a régi (főként 18–19. századi) erdélyi képanyagot tartalmazza, a festmények jórészt az egykori erdélyi kastélyokból és udvarházakból származnak.
A következőkben a Kolozsvári Casino portréinak sorsát ismertetjük tömören.
Az erdélyi nemes családok képviselői 1833-ban alapították meg a Kolozsvári Casinót 19. századi angol klubok mintájára. Az első világháború végétől a második világháború végéig a Kolozsvári Casino több alkalommal a különböző hadseregek – román, magyar, szovjet – parancsnokságainak volt a székhelye. Míg az első kettő idejéből a székház (Deák Ferenc / Eroilor utca, 16. szám) berendezésének megkárosításáról nincs tudomásunk, a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel végzetes volt a kaszinó berendezésére.
Az 1946-os évvel kezdődően előbb felfüggesztették, majd megszüntették a Kolozsvári Casino választmányának a hatáskörét. A képek szovjet katonák által véghezvitt rongálását és a papírnemű eltüzelését a Kolozsvári Casino képanyagának és megmaradt könyvtárának az EME levéltárába való menekítése követte, az utóbbi államosítása azután végleg megpecsételte a kaszinó megmaradt javainak a sorsát.
Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy valójában hány festmény díszítette a kaszinó falát annak virágkorában, de akár 1940 és 1944 között. Ma csak arról van tudomásunk, hogy Wass Ernő, az EME titkára 1947-ben eredetileg tíz képet vett át megőrzésre a Kolozsvári Casino képviselőjétől. Az EME egykori képgyűjteményének rekonstruálása során Murádin Jenő művészettörténész a kaszinó tíz festményéről tesz említést. (Murádin Jenő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtára = Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei. Szerk. Sipos Gábor. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009. 315.)
A hosszú ideig elveszettnek hitt kaszinói képek az 1947-es jegyzék sorrendjében a következő személyeket ábrázolják: báró Bánffy Dániel (1812–1888), gróf Kendeffy Ádám (1795–1834), báró Wesselényi Miklós (1795–1850), báró Wesselényi Ferenc (1807–1885), gróf Mikó Imre (1805–1870), báró Kemény Domokos (1807–1885), gróf Lázár Miklós (1819–1889), gróf Széchényi István (1791–1860), Bölöni Farkas Sándor (1795–1842).
Az említett portrék – Széchenyi kivételével – kaszinótagokat, pontosabban alapító tagokat ábrázolnak. A rendeltetésük feltehetőleg az volt, hogy emléket állítsanak a kaszinó „alapító atyáinak”. A Széchenyi-portré arról a rendkívüli megbecsülésről tanúskodik, amely „a nemes grófot” övezte a kaszinó tagjai részéről. Ők egyrészt tudatában voltak annak, hogy Kendeffy Ádám, Béldi Ferenc, Bethlen János, Bethlen Ádám, Mikes János, Bethlen Pál és Bölöni Farkas Sándor révén valójában Széchenyinek és Wesselényinek köszönhetik a Kolozsvári Casino létrejöttét, ugyanis ők ketten Angliában jártukban ismerték meg azt a társas életi intézményt, amelyet ott klubnak neveztek az odajáró nemesek, és amelyet legelőször Széchenyi honosított meg Magyarországon, nevezetesen Pesten 1827-ben (Pesti Casino). Hat évvel később pedig valószínű az ő ösztönzésére alakult meg a pesti intézmény hasonmása Erdélyben. Az sem zárható ki, hogy a Habsburg-ellenes dac a Széchenyi-portré által emlékezett az első felelős magyar kormány egykori közlekedésügyi miniszterére és ekként a 1848-as forradalomra.
Évenkénti munkáinak felsorolásában, Barabás Miklós (1810–1898) a kaszinó megrendelésére festett portrét is feljegyezte, ebben az 1742. tétel: „Gróf Széchenyi István nagy o. [olaj] térdkép a Kolozsvári Casinónak”. (Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Jegyz., bevezető Bíró Béla. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1944. 274.) Ez nyilván nem az első portré, amit Barabás Széchenyi Istvánról festett. A magyar hivatalos portréfestészet fő tárgyát már az 1830-as években a reformkori politikai elit jelentette. Tiszteletük jeléül, politikai állásfoglalásuk kifejezésére a vármegyeházák vagy éppen kaszinók portrékat rendeltek olyan közéleti személyiségekről, akiknek munkásságát példaértékűnek tartották, s így az Erdélyben is közméltóságként tisztelt grófról.
Bihar vármegye rendjei például, már 1836-ban elhatározták, hogy megrendelik Széchenyi portréját a megyeház közgyűlési terme számára. Széchenyi 1836. május 7-én kelt levelében elfogadta a felkérését modellülésre, és a pályája kezdetén álló fiatal Barabást ajánlotta a megbízásra. Barabás 1835 novemberében Pestre érkezésekor a Nemzeti Casino (korábban Pesti Casino) által látta megvalósíthatónak pesti megrendelői körének kialakítását. A művészetekért rajongó, költő és politikus Szemere Miklós (1804–1881) ajánlólevele révén sikerült kapcsolatba lépnie Tasner Antallal (1808–1861), Széchenyi titkárával, aki bemutatta őt principálisának: „Tasner Antal gróf Széchenyi Istvánt vezette hozzám. A gróf ekkortájt házasodott meg s később, mikor egy nagyobb ebédet adott, a hol az aristocratia több tagja hivatalos volt, engem is meghívott s többeknek bemutatott. Így aztán egyszerre ismeretségre tettem szert az aristocratia körében…”. (Barabás: i. m. 137–138.) Az 1835-ös évről 1836-ra fordulóan egyre több megbízásnak örvendhetett. Tulajdonképpen ekkor döntötte el, hogy letelepedik Pesten. Barabás tehát elsősorban Széchenyi pártfogásának köszönhette a budapesti arisztokrata körökbe való bevezetését.
Széchenyi azáltal, hogy a 19. század egyik legtöbb megrendeléssel megbízott magyar portréfestőjének egyedülállóan népszerű pályafutásához maga is hozzájárult kapcsolatszerzéssel, a hivatalos portréfestészetben új fejezetet nyitott: a hazai művészek felkarolását és – egyetemesebb értelemben – a nemzeti festészet megteremtését szorgalmazta. (Szvoboda Dománszky Gabriella: A közélet szereplője = Barabás Miklós 1810–1898, Előadások a művész halálának 100. évfordulójára szervezett konferencián (Sepsirákos 1998. június 21.). Szerk. Jánó Mihály. Charta, Sepsiszentgyörgy, 2001. 122.)
A kutatói munka mellett célba vettük a portrék restauráltatását és közönség elé tárását is. A Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Bánffy Dániel portréinak többnyire felületi szennyeződései és karcolásai enyhébb sérüléseknek számítanak a többi portré lerongyolt állapotához képest. A kegyetlenül áthasított vásznak komoly és sürgős restaurátori beavatkozásra szorulnak.
Arra törekszünk, hogy 2016-ban megvalósítsuk a közel három éves kutatói munka, a tömérdek megpróbáltatást kiállt felmérés régóta dédelgetett álmainak egyikét, A Kolozsvári Casino portréi című kiállítás megrendezését.
Pásztor Csenge Bíborka Művelődés (Kolozsvár)2015. augusztus 3.
Feledésbe merült kétnyelvűség
Egyelőre késik a turisztikai, tájékoztató jellegű történelmi utcanevek kifüggesztése Marosvásárhelyen. Az RMDSZ-es frakció kezdeményezését a Maros megyei prefektúra még nem támadta meg, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) viszont részmegoldásnak tartja.
Egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója által kezdeményezett, a testület által május végén megszavazott határozat a hagyományos utcanevekre vonatkozó tájékoztató táblák kifüggesztéséről. Az időhúzás már abból a szempontból is érthetetlen, hogy a magyar feliratokat állandóan piszkáló prefektúra nem támadta meg a tanács döntését. A kétnyelvű táblák kihelyezéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyébként közleményben szögezte le: a civilek szerint a mindössze harminc tábla kifüggesztéséről szóló döntés nem eredmény és még jóindulattal sem lehet hatékony politikai érdekérvényesítésnek nevezni. „Székelyföldön nem létezik egyetlen település sem, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg” – írta Peti András alpolgármesternek címzett nyílt levelében Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója, emlékeztetvén, hogy Marosvásárhelynek nem harminc, hanem 425 utcája van.
Széchenyi, Ferdinánd vagy Sztálin?
„Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – sorolja a döntés hátrányait közleményében a Cemo. A civil aktivisták ugyanakkor attól tartanak, hogy a május végén megszavazott tanácsi határozatot nemsokára egy újabb döntés követi, mely lehetővé teszi a régi román utcanevek használatát is. Köztudott, a főteret nemcsak Széchenyi térnek hívták, Trianon után Ferdinánd király nevét is viselte, majd a második világháborút követően Sztálin nevét vette fel. Peti András szerint nem kell amiatt aggódni, hogy az utcáknak esetleg a két világháború közötti vagy a kommunizmus első éveiben használt „történelmi” román nevük is felkerülne a táblára. „A tanácshatározat leszögezi pontosan, hogy melyik az a harminc utca, amit egyelőre feliratoznánk, és azt is, hogy miként ” – mutatott rá az alpolgármester. A Călăraşilor utca névtáblája alá ismét az épületek falára kerülhet Kossuth Lajos neve, Mihai Eminescu félhivatalosan újból Jókai Mór lesz a magyarok számára, a Horea pedig Baross Gábor. Visszatérnek az ennél régebbi, hagyományos elnevezések is, mint például a Kálvária (jelenlegi Alexandru Papiu Ilarian), Kosárdomb (Gheorghe Marinescu), Rigó (General Averescu), Sáros (Târgului), Sörház (Sinaia) vagy Téglagyár (Zsidó Vértanúk) utcanevek. A harmincas listán ugyanakkor olyan név is szerepel, a Petru Muşaté, amely a magyar köztudatban szinte ismeretlen; az 1986-ban Memorandului névre keresztelt teret azelőtt Kistemplomtérnek hívták, és mindössze a két világháború között, rövid ideig viselte a moldvai uralkodó nevét.
Mivel a jelenlegi Rózsák tere nevet viselő főtér nem lehet ismét Széchenyi tér – ugyanis a legnagyobb magyar nevét egy kövesdombi félreeső kisutca viseli –, a kezdeményezők a Deák Ferenc tér elnevezés használatát szorgalmazzák. A haza bölcseként számon tartott politikusról korábban – Trianon előtt, majd Észak-Erdély visszaszerzése után – a főtér alsó fele volt elkeresztelve.
Reagált az RMDSZ
„Marosvásárhelyen egyelőre 30 utca hagyományos, történelmi neve kihelyezéséről döntöttünk, illetve a további utcanevek tekintetében bizottságot hoztunk létre. Az első 30 hagyományos utcanév kiválasztásánál elsősorban a régi főtérre és közvetlen környezetére koncentráltunk, de szem előtt tartottuk a zsidó és örmény közösség elvárásait is, akik a román és magyar közösségek mellett hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Ergo, megjelenik az Iskola utca az első zsidó iskola emlékére, valamint a Sörház utca a Bürger család által alapított sörgyár emlékére, illetve a Petelei István utca az örmény származású író emlékére. Ugyanakkor újra lesz Kossuth Lajos utcánk, Rákóczi-lépcsőnk, Deák Ferenc terünk, Somostetőnk és Kosárdombunk stb. Döntsék el önök, tisztelt olvasók, a kezdeményezésünk helyességét, szükségességét és fontosságát” – olvasható többek között a Cemónak válaszoló RMDSZ-közleményben. Peti András alpolgármester hangsúlyozni kívánta, a történelmi nevek megjelenítése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről. Egyébként a nagyváradi magyarság éppen azt próbálja elérni, hogy ne a fordítások, hanem a történelmi megnevezések kerüljenek fel a táblákra, mint ahogy például Besztercén, Tordán, Halmiban vagy Szászsebesen.
Goga ezúttal nem lépett
Információink szerint Lucian Goga, a nem hivatalos magyar megnevezések ellen háborúzó Maros megyei prefektus meglepő módon nem támadta meg a közigazgatási bíróságon a döntést. Értesüléseinket helyettese, Nagy Zsigmond is megerősítette. Azt viszont még nem lehet tudni, milyen jogi lépésre szánta el magát a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Az MTI korábbi tájékoztatása szerint ugyanis a Cemo formai okokra hivatkozva megtámadná az önkormányzati határozatot. Lapunknak nem sikerült elérnie Szigeti Enikőt, a szervezet vezetőjét, kollégája, Barabás Miklós – aki egyben független polgármesterjelölt is – nem kívánt nyilatkozni az esetleges perindításról. Azt viszont elmondta, hogy a civil szervezet a továbbiakban is elutasítja az RMDSZ „irreális és a kétnyelvűséget zsákutcába terelő” állítólagos megoldásait. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi önkormányzat mikor lát neki a – valós kétnyelvű, illetve tájékoztató jellegű – táblák szereléséhez, Peti András alpolgármester nem tudott időpontról beszámolni, azt viszont elmondta, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzés tervszerűen halad.
Mint ismeretes, a kétnyelvűsítés miatt hónapok óta parázs vita dúl Marosvásárhelyen. A román politikum körében legutóbb (is) a Cemo okozott felháborodást: a civilek az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kétnyelvű feliratokat helyeztek ki. Az akciót követően Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevélben fenyegette meg a tanintézetek vezetőit. A kétnyelvűsítésre vonatkozó törvényt sajátosan értelmező igazgató-helyettes szerint a civilek törvénytelenül helyezték ki a magyar feliratokat is tartalmazó táblákat. Ezt követően Szigeti Enikő Cemo-elnök bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a Cemo által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat egyértelműen leszögezi, hogy nemcsak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)