udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1415
találat
lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810 | 811-840 ... 1411-1415
Névmutató:
Jézus Krisztus
2014. augusztus 11.
Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad (Tizedik EMI-tábor)
Hinnünk kell a szeretet és a béke világformáló erejében, és vinnünk kell a békét oda, ahol békétlenség van – fogalmazott a Borzonton tartott 10. EMI-tábor előadásait záró szombati ökumenikus istentiszteleten Böjte Csaba ferences atya. Békefelhívása látszólag ellentmondott a tábor szellemiségének, miszerint nem ülhetünk békésen, karba tett kézzel, mert küzdenünk kell azért, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk, anyanyelvünket megőrizhessük, de az ige által azt is hirdette, Jézus az ellenfelét nem legyőzte, hanem társává tette az ügy érdekében.
A 10. EMI-tábor kiemelt témái között szerepeltek: Székelyföld autonómiája, a szórványlét kérdései, a rendszerváltás után is fennmaradó titkosszolgálat tevékenysége, az anyanyelvhasználat jogi korlátozottsága, népesedés-népességfogyás, nemzeti jelképeink használata. Az előadásokban helyzetjelentés hangzott el említett témakörökben, s bár megoldási javaslatok nemigen születtek, az együtt gondolkodás, a vita, a párbeszéd előbbre viheti a közös ügyet – vélik a szervezők. Az Ismerős arcok zenekartól választott tábori jelmondat üzenetéről, az EMI-táborok elmúlt tíz esztendejének eredményéről Sorbán Attila Örs EMI-elnök érdeklődésünkre elmondta, a választott mottó, miszerint „amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”, elsősorban az EMI-seknek szól, hogy ne mondjanak le a céljaikról és a táborról, bármilyen nehézségekbe ütköznek is, másodsorban a nemzeti jellegre hívják fel általa a figyelmet, és „a legfontosabb: ez a mottó tanulságul szolgálhat minden erdélyi magyarnak, hogy amíg nem mondunk le arról, hogy itthon maradjunk, nem mondunk le arról, hogy sorsunkat magunk igazgassuk, hanem folyamatosan építkezünk és dolgozunk érte, addig senki nem veheti el tőlünk népünk jövőjét”. Az EMI elnöke az elmúlt tíz év legfőbb eredményének tartja, hogy „míg korábban csodabogárnak tartották a nemzeti érzelmű fiatalokat, méltányolták, illetve elítélték kiállásukat, mára megszokottá vált, hogy fiatalok tömegesen vallják magukat nemzeti érzelműnek, fontos számukra az autonómia, a nemzet sorsa. Mi azt szeretnénk, ha azt az értékrendszert, amit az EMI-tábor képvisel, a résztvevők megismernék, és ha egyetértenek vele, tegyék magukévá. Az EMI-tábornak mindig az lesz a legfőbb célja, hogy az Erdélyben, a Kárpát-medencében élő, nemzeti érzelmű fiatalokat összegyűjtse, közösséget próbáljon kovácsolni ebből a rétegből, és természetesen szórakozást is nyújtson számukra.”
Sorbán Attila Örs állítását alátámasztotta a tábor programja, amelyben neves előadók értekeztek az említett témákról, a Keskeny út sátorban lelki feltöltődést kínáltak, de a szellemi táplálék mellett az immár kisgyermekeikkel visszatérő fiatalok és az újoncok számára bőven volt választék szórakoztató tevékenységekből is: rajzolás, pólófestés, közös művészeti alkotás, íjászat, tánc, közös éneklés. Az esti koncerteket olykor elverte az eső, de azért bőven akadt hallgatósága többek között a Beatrice, a Hot Jazz Band, az Ismerős arcok, a Leander Rising, az EMI-táborban először fellépő P. Mobil zenekarnak, na meg az évente visszatérő Kárpátiának, amelynek szombat esti fellépését hatalmas rajongótábor követte végig.
Közel hetven előadó, százhetven önkéntes, a fellépő zenekarok, az EMI szervezőcsapata, a táborlakók közösen tettek azért, hogy a 10. EMI-tábor tartalmas legyen, s bár az eredményét nem lehet lemérni az egyhetes együttlétnek, annyi bizonyos, a közösségi gondolkodás és cselekvés színterén az Erdélyi Magyar Ifjak évente megrendezett táborát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 12.
Háborgó világban sziget a megnyugvásnak: Keresd
Megelevenedett, élettel telt meg vasárnap az erdélyi kastélyépítészet legszebb alkotásának tartott keresdi kastély udvara. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentmiseáldozattal kezdte azt a nemes munkát, amelyet a nagy múltú Bethlen családtól 50 évre kapott ajándék felújítása és hasznosítása érdekében vállalt. Az örökösök nagylelkű ajándékát kissé félve, de nagy alázattal vették át – nyilatkozta Böjte Csaba, aki elmondta, hogy szeretnék úgy felújítani, mint a dévai kolostort, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, s az épületet a béke házává, lelki otthonná, képzési központtá alakítani. A szentmisével kezdődő ünnepi összejövetelen a Bethlen családot Bethlen Anikó grófnő képviselte.
Dánosról letérve már maga a völgy is olyan szép, mintha a megnyugvás útjára térne az arra járó. A nyolc kilométerre levő egykori szász falu központjában a domboldalra épült kastély is a béke hangulatával fogad. A belépő először az öregtoronnyal néz szembe, amely a XV. század óta áll. Utolsó szintjén alabárdos vitézek őrzik az épületegyüttest, a keskeny csigalépcsőn elérhető kilátóból a környező erdős dombokra, s a kastélykertre látni, tetejét színes, mázas cserepek fedik. A torony első szintje adott helyet hajdan a Bethlenek könyvtárának és levéltárának. A toronyhoz kapcsolódik a XVII. században épült kőoszlopokra támaszkodó loggia, amely a sárospataki vár Lorántffy Zsuzsanna által építtetett oszlopos feljárójára emlékeztet. A Bethlen Márk által elkezdett munkát (I.) György, (II.) Mihály, (II.) Elek folytatta, s a reneszánsz elemek, faragott ablak- és ajtókeretek általuk gazdagodtak új elemekkel. Elődei munkáját (II.) Elek (1643–1696) fejezte be, aki a keleti szárnyat építtette az olasz bástyás védőövvel, s az ő idejében készült a "késő reneszánsz kastélykápolna", az erdélyi építészet gyöngyszeme. A kastély utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ban államosították, majd a rendszerváltást követően hosszas huzavona után három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget.
– Együtt imádkozzunk, hogy Isten áldását kérjük tervünkre – kezdte a szentmisét Böjte Csaba, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múltat a jövő érdekében kell felvállalni. Aztán arról beszélt, hogy háborúk dúlnak körülöttünk, keresztény emberek ezreit ölik meg, templomokat égetnek fel, nagyvárosokat bombáznak, feszült, ideges, ellenséges a világ. Ilyen körülmények között vagy közömbös marad az ember, vagy fegyvert fog valamelyik fél oldalán, vagy Krisztus útját, a párbeszédet választja. Mivel a jóság evangéliuma hiányzik az emberekből, a gyönyörű keresdi kastélyt arra szeretnék felhasználni, hogy a katolikus egyház által vállalt szociális karitatív tevékenységek mellett egy újfajta szolgáltatást indítsanak be, abból kiindulva, hogy az ember életében minden a fejben kezdődik. Ez a tapasztalat erősödött meg benne húsz év alatt, amelyek során a Szent Ferenc Alapítvány 500 gyermek gondozását vállalta és látta el. Az alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik Keresden berendezni, ahol az örömhírt szeretnék hirdetni, a lelki nyugalmat, a tisztánlátást, s a lélek dolgaiban való elmélyülést biztosítani azok számára, akik rászorulnak. Azokra a fiatalokra is gondoltak, akik egymás után végzik az egyetemeket, mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tervezett keresdi központban utat mutatnának számukra is.
Böjte Csaba köszönetet mondott Bethlen Anikónak, aki felmenői mindenkori jószándékát hangsúlyozva reményét fejezte ki, hogy az árva és nehéz helyzetben levő gyermekek gyámolítójának munkáját siker kíséri.
Sok szép dolgot gyűjtött össze élete során, s felajánlotta, hogy azokból egy kis múzeum nyíljon a kastélyban, majd azzal zárta szavait: hisz abban, hogy amit a történelem vihara széthordott, azt a szeretet és a jóság összefogja.
Kérdésemre, hogy miért gondolt a család Böjte Csaba ferences szerzetesre, egyszerű kérdéssel válaszolt: ki másra gondolhattak volna? Aztán egy régi élményt mesélt el, hogy miért hatotta meg Böjte Csaba neveltjeinek magatartása, miért zárta őket annyira a szívébe.
– Úgy éreztem, mintha a nyugalom völgyébe érkeztem volna, s ez csak fokozódott, amikor a kastély udvarára értem. Békességgel tölt el, jó érzés itt lenni – osztotta meg benyomásait a hallgatósággal Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műépítész szakembere, aki a felújítási terveket készíti, s bemutatta a hallgatóságnak a kastélyt.
A már említett adatok mellett beszélt a kastélyegyüttes négy sarkán levő füles bástyákról, amelyek nagy vívmányt jelentettek olyan szempontból, hogy minden irányban lehetett látni és lőni, s a felső szinten levő szurokkiöntők is a védelmet szolgálták.
Az épület annyira szép volt, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években visszatértek a tervre, és a ’90-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte és -kapta az épületet.
– A kastélyon az 1667-es évszám olvasható, ami azt jelzi, hogy az 1661-es nagy tartárjárás után erősítették meg az épületet. Ebben a nehéz korban gyűjtötte össze Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes a kor vallásos énekeit, amelyekből jó néhányat a csíkszeredai Role együttes dolgozott fel és szólaltatott meg az ünnepség alatt – ajánlotta az együttest a közönség figyelmébe Böjte Csaba. Majd elmondta: tudatában van annak, hogy nagy feladatra vállalkozott, ezért örömmel fogadnak minden tanácsot és főleg minden segítséget, önkénteseknek és tehetősebb embereknek a hozzájárulását ahhoz, hogy a központ felújítása elkezdődhessen, majd Isten áldását kérte az elkövetkező 50 évre vállalt munkára. Ha a téglákat elkezdjük egymásra rakni, én hiszem, hogy sok minden megvalósul – válaszolta kérdésünkre a mise végén, miután hosszú sorokban kanyarogtak a résztvevők, hogy áldozzanak, majd a szovátai Szent József Gyermekotthon vendégelte meg a közönséget.
Végül zárjuk a tudósítást Szőcs Bélának, a keresdi otthon jövendő munkatársának a szavaival, amelyek az épület elképzelt rendeltetéséről szólnak: Ha nem találod a helyed – akkor Keresd!/ Ha üresnek, céltlannak érzed életed – akkor Keresd!/ Ha megállnál, kiszállnál a mindennapok pörgéséből – akkor Keresd!/ Ha valós, értelmes, előrevivő célokra vágysz – akkor Keresd!/ Ha kipróbálnád magad – akkor Keresd!/ Ha csak elhúzódnál, hogy találkozz "vele" – akkor Keresd!
Remélhetőleg sokan megtalálják!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 15.
KMN: középpontban a kultúra romos fellegvára
Utcai performanszfesztivállal és kortárs kiállításokkal igyekeznek minél több embert a kolozsvári New York (Continental) Szállóba csábítani az Origo Egyesület képzőművészei a Kolozsvári Magyar Napokon – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Márkos Tünde, a főtéri műemlék épületben zajló kulturális programok főszervezője.
Hozzáfűzte: vegyes érzésekkel lakják be az egykori New York Szállót, a műemlék ingatlan állapota ugyanis továbbra is elszomorító, ezért erre idén is fel szeretnék hívni a figyelmet a művészeti programok révén.
Mint részletezte, a New York Szálló – Telt ház című eseménysorozatot két téma köré csoportosították. Közülük az első az utcai performanszfesztivál. A Mimesis 0. Edition – Az Erőszak és a Szent elnevezésű akció keretében a részt vevő alkotók végigjárják a Kolozsvár belvárosában „megrajzolt”, keresztet formázó Via Dolorosát (Kolozsvár belvárosának térképén egy keresztforma által lefedett utcák összessége), és az egyes stációkban performanszokat mutatnak be.
A keresztút végpontja a keresztény hagyomány szerint a Golgota, ez esetben a New York Szálló. Kalló Angéla, a keresztút szervezője ugyanakkor elmondta: a performanszokat meglepetésnek szánják, ezért előzetesen nem árulják el, hogy pontosan milyen produkciókra kerül sor. Mint részletezte, a keresztút végigjárása során a Via Dolorosa stációit jelképező 12 helyszínen mutatják be a performanszokat. Előbb a Mátyás szülőházához mennek, ez a kereszt talpa, a képzeletbeli kereszt teteje pedig a Farkas utca elejére esik.
A keresztút célja a kereszt „bal hónaljában” elhelyezkedő New York Szálló. Míg a keresztút Jézus életének utolsó momentumait eleveníti fel, addig a tárlatok nem annyira a vallásos értelemben vett stációkra emlékeztetik majd a résztvevőket, hanem a társadalomban megnyilvánuló erőszak és szentség viszonyáról gondolkodtatnak el.
A New York Szálló – Telt ház címmel futó kulturális rendezvénysorozat másik szervező témája a Second Floor nevet viseli, ugyanis a második emeleten 12 kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő képzőművész tárlata nyílik meg. A különleges akcióval idén még több kolozsvárit szeretnének odacsábítani. A tavalyi New York, New York! – Avagy ki jön velem szobára? elnevezésű projekt keretében is 12 művész tárlatát lehetett megtekinteni, miközben a látogató a műemlék épület romos állapotával is szembesült.
A tárlatok elsősorban a 30 év alatti képzőművészeknek nyújtanak lehetőséget arra, hogy bemutassák tudásukat a nagyközönségnek. Az akciósorozatot hétfőn 15 órakor nyitják meg. A performanszok és kiállítások mellett ugyanakkor kerekasztal-beszélgetések és előadások is szerepelnek a programkínálatban. A New York Szálló a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt minden este afterpartiknak is otthont ad, ahová a belépés díjtalan.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 16.
Balog: Partium akkor is középen van, ha csak egy résznek is érzi magát
Az Isten azt akarja, hogy a magyarok kiválasztottak legyenek és benne legyenek az élet közepében – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Bere felújított református templomában augusztus 16-án, szombaton.
A politikus, református lelkész igehirdetésében szorongató érzésnek nevezte, hogy a magyar nemzet az idők folyamán az „élet közepéről" a történelem szélére került, ezzel pedig a Partiumban élő magyarok is a periférián, Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat.
Partium neve az önismeretre és az alázatra vall, de azt üzeni számára az ige, hogy ez a vidék akkor is középen van, ha csak egy résznek is érzi magát, azaz „kézbe van véve" – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter szavai szerint „ha követjük az Isten igéjét, akkor rájöhetünk, hogy a magyarok sorsát, sodortatását nem a történelem alakítja", nem Washingtonban, Moszkvában, Bukarestben vagy Budapesten intézik, hanem ott, ahová a templomnak a tornya mutat.
Azért mutat felfelé, hogy „tudd, hogy a te sorsodat ott intézik Jézus Krisztus által" – mondta a miniszter, hozzátéve, „a te sorsod a megtartatás, a te sorsod az élet, a te sorsod a megmaradás". Balog Zoltán szavai szerint az egyháznak az a küldetése, hogy egyfajta felemelt mutatóujjként, figyelmeztető jelként ott legyen a világban, a tágabb és szűkebb közösségekben és rámutasson arra az igazságra és teljes üdvösségre, ami nélkül az élet nagyon keveset érne.
Az egyház szolgálata mellett Istennek és a Bibliának a szava is egy mutatóujj – folytatta -, egy igazodási pont, amely egyedül az üdvösség szerzőjére, a szabadítóra, Jézus Krisztusra mutat. Ez a rámutatás azonban nemcsak például a papok, hanem „mindannyiunk dolga".
Ezért figyelni kell az Isten által elmondottakra, mert ha nem így teszünk, akkor elsodródunk a célunktól – figyelmeztetett Balog Zoltán. Az összefogás fontosságára utalva Balog Zoltán jelezte, „ha együtt vagyunk és együtt maradunk, akkor nagy baj már nem történhet."
A magyar-román határ mellett, Nagykároly közelében fekvő Bere református műemlék templomát a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, mintegy 100 ezer euró költséggel újították fel. A munkálatok során a templom falain páratlan, Zsigmond-korabeli freskókra bukkantak.
A szentelési ünnepségen Balog Zoltán mellett részt vett és beszédet mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, illetve több világi és egyházi méltóság is.
MTI, Erdély.ma2014. augusztus 18.
Keresztényekként élni e földön
Nagyboldogasszony-napi emlékműszentelés Nyárádköszvényesen
Szűz Mária mennybemenetelének ünnepére idén igencsak sokan gyűltek össze Nyárádköszvényes katolikus templomában, mely ezúttal szűknek bizonyult. A késve érkezők az udvaron lehettek részesei a szentmisének. A zarándokbúcsú hagyományait megőrizve a környékbeli plébánosok, lelkészek együtt imádkoztak, osztottak áldást az egybegyűltekre, a világ gyermekeire, a zarándokokra.
A házigazda ft. msgr. Csíki Dénes pápai káplán, kanonok volt, a szentmisét ft. Oláh Dénes főesperes-plébános celebrálta. Amint szentbeszéde során t. Nagy László selyei lelkész elmondta, a közismert Mária- ábrázolás mellett, amelyen Mária ölében tartja a kisdedet, van egy ritkább, a XI. századból származó megjelenítés is, ahol a gyermek Jézus öleli át a ravatalon fekvő Máriát. Ez jelképezi Mária mennybemenetelét, melynek több megnevezése van. A Mária elszenderülése elnevezés a földi élet végső célját is jelzi. A boldogságos Szűz Mária mennybemenetele a második megnevezés, mely jelzésértékű, hisz földi élete során az ember arra törekszik, hogy tettei és szavai meghatározzák azt, hogy eljuthat-e a mennybe vagy sem. A Nagyboldogasszony elnevezés már Szent István idejében is jelentős ünnepnek számított, hisz ezen a napon ajánlotta fel az uralkodó népét és országát a nagyasszonynak, így lett Mária a magyarok nagyasszonya. Ha lelkileg igénytelenek vagyunk, önzők, anyagiakban bővelkedők, akkor is eltelik az életünk, ezért keresztények módjára kellene élni e földön – volt az igehirdetés végkövetkeztetése.
Ft. Oláh Dénes főesperes-plébános celebrálta a hívek szentáldozását, majd a házigazda ft. Csíki Dénes plébános mondott köszönetet az egybegyűlteknek, aki az áldást követően útravalóul arra intette a híveket, hogy az együttlétet tegyék széppé és ünnepnappá.
Ősök emlékezete
A katolikus templom udvarán Nagyboldogasszony napján egy rendkívüli, hányatott sorsú emlékmű felszentelésére került sor. A székely nép életét, kultúráját, harcát jelképező féldomborművet 1942-ben faragták a település kőfaragói, köztük a helybéli Tamás Lajos, az emlékmű ötletgazdája, valamint a nyárádandrásfalvi Nagy Béla faragómester. A település piacterén állították volna fel az I. világháborúban elesett hősök emlékének áldozva, de a II. világháború kitörése miatt tervük meghiúsult. A hozzávetőleg négy méter magas, kőtömbökből álló emlékművet a szocializmus éveiben a helységben szalmakazal alatt rejtegették.
1999-ben a Marosszentgyörgyön élő Bálint Ferenc műépítész elhatározta, hogy megmenti a kőfaragó őse, nagybátyja által tervezett és kivitelezett emlékművet. Fáradságot nem kímélve, valamint jelentős anyagi áldozatok árán kiegészítette a hiányzó darabokat, és saját költségén a jelenlegi helyére szállíttatta. Az emlékmű talapzatán magyar–román–angol nyelven olvasható: "Emlékezzünk a világ összes hősére, vértanúira, áldozataira". A kőfaragást is művelő, Nyárád- köszvényesről elszármazott szépkorú e nemes gesztusával a világháborúkban elhunyt hősöknek és Olaszországból ide vándorolt kőfaragó őseinek is emléket állított. A jelenlévők csodálattal és áhítattal állták körbe a nagyméretű terméskövekbe vésett féldomborműt, melyek alkotórészein körkörösen az a szimbólumrendszer van megjelenítve, ami a székely ember életét az évszázadok során végigkísérte.
Annak ellenére, hogy kemény kézi munkával és szaktudással vésték a Bekecs-hegyről származó kőszikla anyagába, a legparányibb jelenetek is jól kivehetők. A kezében puskát tartó székely határőr, a szántóvető, a nép harca, a kézfogás mint a székely–román barátság jelképe, az erdő mellett népviseletben táncolók csoportja, a templomi orgona, de a bánya a csillékkel, mely a székely nép megélhetésének egyik jelképe, a székely zászló a nappal és a holddal, a hét vár, a turulmadár, de nem hiányoznak a légi háborús jelenetek, a magyar korona és a címer sem. Ez utóbbit Bálint Ferenc kiszínezte – mint mondta, a címer megjelenítéséhez fontosnak vélte a színhasználatot. Az emlékmű két oldalán jól kivehető női arcok Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát jelképezik.
Az emlékmű sorsát szívügyének tekintő műépítész – aki e jeles napon bizonyította, hogy tettei és szavai önzetlen keresztény emberre vallanak –, a talapzat oldalrészén elhelyezett márványtáblába véste a Székely himnusz szövegét is. A ft. Oláh Dénes főesperes-plébános által felszentelt emlékművet Bálint Ferenc a településnek adományozta, azon reményét fejezve ki, hogy az utókor is szeretettel ápolja és gondozza majd a háborúban elesett hősök emlékét, melyet e nem mindennapi emlékmű testesít meg.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 18.
Rácz Tímea
KMN 2014
Boszorkányok bűvöletébe estünk a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján A Székely Dózsa György táncjáték valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben. És hivatalosan is elindította a fesztivált.
Még sosem kanyargott ekkora rettenetes sor a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája előtt, mint idén vasárnap kezdés előtt egy órával, és még sosem köszöntöttek ennyi meghívottat, mint idén, és arra már őszintén nem emlékszem, hogy máskor megtapsolták volna egyenként a köszöntötteket, de az biztos, hogy ekkora taps sem volt még, mint az idén. Persze a Székely Dózsa György táncjáték előadói kapták a legnagyobbat.
A felszólalók között most is első volt Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, aki a fesztivál idei szlogenjét magyarázta: mesébe illő, hogy negyven évi kommunizmus és a funari korszak után a magyar napok csodája ötödjére is megtörténhet, illetve az is mesés, hogy vannak olyan gyerekek, akik már ebbe nőnek bele, az első emlékeik akár az első magyar napokhoz köthetők. Máté András Levente, az RMDSZ kolozsvári elnökének rövid köszöntője után Emil Boc polgármester köszönte meg a magyar napoknak azt, amit Kolozsvárért tesznek. Visszahoztuk a normalitást, azaz azt, hogy mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron – mondta. Horváth Anna alpolgármesternek is köszönetet mondott.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja tulajdonképpen búcsúbeszédet mondott, kiküldetése ugyanis a magyar napok után lejár. Amikor két éve idejött, azt gondolta, Kolozsváron sok mindent lehet és kell tenni, és ehhez igazodva végezte is a munkáját. Balatoni Mónika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy míg a GDP-adatokat gyorsan elfelejtik, a kulturális történések, értékek évszázadokon át fennmaradnak, és ugyanitt említette meg, hogy a magyar kormány Kolozsváron is kulturális intézet nyitását tervezi, remélhetőleg már az idén.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt az örömet emelte ki, amely a Kolozsvári Magyar Napokat jellemzi. Szatmári Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy történetet mondott el arról, hogy a Kolozsvárt nem ismerők számára a várost tényleg mese és misztérium lengi körül. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a „kultométer” feltalálásának szükségességéről anekdotázott, amely a kulturális kisugárzást méri – ám ezt szerinte nem csak a magyar napok hetében, hanem az év minden napján lehetne mérni. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megismételte, hogy mindennapi csoda részesei vagyunk, és kiemelte, hogy a magyar napokon olyan együttműködés valósul meg, amelyet a politika egyelőre csak keresgél, és a rendezvénysorozat más erdélyi nagyvárosoknak – Marosvásárhelynek, Nagyváradnak, Brassónak – is például szolgál.
Végül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki szerint mintha nem is ötödik éve lennének Kolozsvári Magyar Napok, hanem évtizedek óta, és a természetesnek tűnő állapothoz gyorsan hozzászoktunk. Kiemelte azonban, hogy meg kell érteni, nem volt ez mindig így, és meg kell erősíteni a „csodát”, hogy a helyzet ne lehessen visszafordítható.
A táncjáték nem először látható Erdélyben, előadták már a Székely Vágtán és Temesváron is. A Zsuráfszky Zoltán koreografálta előadás története Dózsa (Novák Péter) párviadalával kezdődik, amelyet a szendrei lovas szpáhik vezérével, Alival vívott, és néhány pillanatot villant meg az életéből: a nemesi rangra emelését, a keresztes háborúba indulását, Pálfy Piroska (Fekete Zsuzsanna) iránt érzett szerelmét, a felkelésbe forduló harcokat.
Táncelőadásban nehéz karaktereket építeni, nem is ez a fő cél, Dózsa mégis összeáll: a Székely Dózsa György koncepciójában folyton szenved, hol a szerelemtől, hol a küldetéstől, hol a gyilkolástól, hol együtt az elnyomottakkal. Krisztusi figurát faragtak belőle, nagyjából olyant, amilyen kép a közhiedelemben ténylegesen él róla.
Maga az előadás egésze valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben, és néhány olyan látványelemben, amelynek történetmesélési szempontból nem volt elengedhetetlen funkciója, ám színpadon nagyon jól mutatott. Ilyen például, amikor ködben csónakáznak (!) be a színpadra, vagy Bakócz Tamás érseket trónon, vállukon hozzák énekelni.
Az énekes magánszámok kevésbé megkapóak, nem úgy a zenei kíséret, amelyben a népzenét rock-, pop- és reneszánsz dallamokkal vegyítették, minden jelenetre találóan. Megkockáztatom, hogy az egyik legjobb jelenethez, a keresztes háborúba indulás előtti boszorkánytánchoz már-már mulatósra vették, bár igazából egy népies popdal videoklipje is lehetne ez a passzus.
Remek jelenet még a kivégzés is: amíg a tüzes trónt készítik elő, gregoriánra hasonlító kórus Te Deumot énekel, üllőn kalapáccsal ütött "harangozás" közepette. A nézők közül járomban érkező Dózsa pedig - bár tartottam tőle - szerencsére nem énekel még egy számot a tüzes koronával a fején, hanem számára itt tényleg véget ér.
Transindex.ro2014. augusztus 19.
Turistavonzó Krisztus-kilátó
Egy éve annak, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a Krisztus-kilátót: a Nyikó mentére letekintő impozáns építmény azóta igen látogatott, bár a Gordon-tetőre vezető út megrongálódott az esőzések miatt. A szobor mellé Makovecz Imre tervei alapján kápolna is épülne, bár a forráshiány miatt egyelőre nem tudni, hogy mikor.
A Gordon-tető aljáig járható, utána már rendkívül göröngyös út vezet fel a kilátóig, bár a nehézségek nem szegik az idelátogatók kedvét – a kilátó hétköznap és hétvégén is egyaránt látogatott. A bogárfalvi Pro Temp Alapítvány kezdeményezte, a Nyikó menti falvak és vállalkozások támogatásával létrejött beruházás kivitelezéséhez 2010 tavaszán fogtak hozzá, a Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító kilátó huszonkét és fél méter magas, tervezője Zavaczki Walter Levente szobrászművész. A Krisztus-szobor 2012 novemberére készült el, a többszintes szerkezetre csigalépcsőn lehet felkapaszkodni, a szobor szegycsontjánál a szejkei út felé, tarkóján pedig a Kalonda irányába lehet kitekinteni. Az ünnepélyes felavatást tavaly augusztus 17-én tartották.
Megjavítják az utat
A tetőre vezető út helyreállítása folyamatban van, tudtuk meg Kovács Lehel farkaslaki polgármestertől, a barázdák elegyengetéséhez a folyamatos esőzés miatt sem tudtak hozzálátni. „Sikerült megfelelő erőgépet szerezni, így két héten belül rendeződik az út helyzete” – ígérte a község vezetője. A térségbe látogatókat a megközelíthetőség nem akadályozta, ha gyalogszerrel is, de nagyon sokan felkapaszkodtak a tetőre. „A farkaslaki községházán működő turisztikai irodában óriási volt az érdeklődés, ezért az idei szezonban külön csomaggal rukkoltunk elő, melynek részeként a Krisztus- és az oroszhegyi kilátót tekinthetik meg a turisták” – újságolta a polgármester.
Makovecz-kápolnaterv ajándékba
A hideget és meleget is kapott Krisztus-szobrot egyébként Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész pozitívan bírálta el, továbbá életpályája egyik utolsó tervét, a kilátóhoz vezető úton felépítendő kápolna rajzát ajándékozta a kezdeményezőknek. „Tervbe vettük a kápolna kivitelezését, az alapkövet is elhelyeztük, de forráshiány miatt egyelőre a tervezés szintjén megrekedt a beruházás” – mondta el Fancsali Péter, a Pro Temp Alapítvány titkára. Kovács Lehel egyébként úgy vélekedik az üggyel kapcsolatban, hogy a kilátó turisztikai potenciáljának kiaknázása érdekében érdemes lenne a kápolnát is felépíteni, hisz így még több turistát vonzana a látványosság.
Visszahívó kilátás
Az udvarhelyi Gergely Gizella hétfőn látta először közelről a Krisztus-ábrázolást: Magyarországon élő leányával és szlovákiai vejével együtt kapaszkodtak ki a Gordon tetejére, majd fel, a szobor belsejében. „Mi tagadás, feledhetetlenre sikerült a nap, nemcsak azért, mert lenyűgöző fentről a látvány, hanem mert a felvezető úton egy medvével is találkoztunk” – mesélték.
Ottjártunkkor több magyarországi csoport is felfelé tartott, többségük gyalogszerrel. Lászlóék például már harmadszor vendégeskednek Székelyszentléleken, az orosházi család másodszor vágott neki a meredeknek, ezúttal néhány hónapos gyermekük társaságában. „Tavaly már megmásztuk egyszer az oldalt, de annyira lenyűgöző fentről a kilátás, hogy ismét nekivágtunk” – magyarázták.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro2014. augusztus 19.
Az űrlap alja
Zárult a kántorképző tanfolyam
Kilencedik évfolyamához érkezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Kántorképző Tanfolyama. Az elmúlt kilenc évben átlagosan harminc kántor vett részt a tanfolyamokon, és az idei végzősökkel együtt összesen tíz kántor kapott egyházkerületi kántori oklevelet, ami „C” kategóriás, tehát legmagasabb fokú kántori minősítést jelent.
„Nagyon sokat tanultam tőletek” – ezekkel a szavakkal búcsúzott el Marczi Ernő, a debreceni kántorképző titkára, aki vendégtanárként tanított az idei nagyváradi tanfolyamon. A három héten át tartott kurzus a Nagyvárad-réti templomban végződött, ahol már néhány éve a karvezetés vizsgák zajlanak az utolsó napon. Ezt követően került sor az oklevelek kiosztására is, melyeket 22 hallgató vehetett át szombaton délben, közöttük ketten már a tanfolyam végét jelző Református Kántori Oklevelet is.
A háromhetes tanfolyam kezdetén tíz új hallgató kapcsolódott be az itt folyó oktatásba, köztük több 13 éves fiatal, de gazdálkodó, kőműves és egy négy gyermekes anyuka is volt. A különböző felkészültséggel érkező, kevés vagy szinte semmi zenei előképzettséget nem hozó bátor jelentkezők jogosan hihették azt, hogy nem lesz könnyű helytállni. Tíz tanár oktatott s mindenkinek az egyéni adottságaihoz igyekeztek alkalmazkodni, ezért is van több szintű képzés, mert mindenkinek azt igyekszik nyújtani, amire a legjobban szüksége van, és amiben a legjobban tud haladni. Van, aki nagyon könnyen tanul éneket, hamar megragadja az elméleti ismereteket és van, aki nagyon ügyes hangszeres, vannak tehetséges fiatalok, akiknek az általános műveltségük is bővül az itt szerzett ismeretekkel. Gyülekezeti ének, zenei ismeretek, egyéni hangszeroktatás, kórus és karvezetés, zenetörténet, a felsőbb csoportban tanulóknak orgonaismeret, himnológia, énektanítás és liturgika tantárgyak is vannak. A tanfolyam első két napján Berkesi Sándor tanár úr is közöttünk volt, valamint két napon át tartott liturgika órákat Csűry István püspök úr.
Mi az, ami megmarad a hallgatókban a képző három hetének eseményei közül? Bizonyára mindenkinek más élmény. Az első héten meghallgatott orgonakoncert a nagyvárad-szőllősi római katolikus templomban volt, ahová szakadó esőben érkeztünk meg bőrig ázva, és a templomba beesve már kezdődött is a hangverseny egy németországi vendégművésszel. Még megtörölközni sem volt idő, a Szent Antal szobor előtt tocsogó víz gyűlt össze a koncert végére az esernyőkről és a hallgatókról. A tüdőgyulladást egy forró citromos teával próbáltuk otthon megelőzni a koncert után.
A második héten tartott „görbe est”, amelyen kiparodizálták a hallgatók a tanárokat, saját költésű dalokat adtak elő ismert dallamokra a tanfolyam életéből, mindenki nagy derültségére. A tehetségesebb és gyakorlottabb lakodalmi zenészek a hangszerek és a mikrofon mellett sorra váltották egymást, bemutatva, hogy más zenei műfajokban is megállják a helyüket. Sokat szenvedtünk a szúnyogok és a meleg miatt, éjszakánként sűrű csapkodások verték fel a szunnyadni próbálók nyugalmát. Az éjfélig tartó szolmizálások és éneklések a következő napra feladott énekekből, a hajnali gyakorlás és a hieroglifáknak tűnő szolfézs gyakorlatok. Nagy élmény volt sokaknak meglátni és kipróbálni a rogériuszi református templom orgonáját. Három héten át boldogítottuk a nagyvárad-újvárosi lelkészeket és híveket a gyülekezeti teremben tartott hangszerórákkal és gyakorlókkal, a nagykapu egész nap tárva-nyitva várta a soron következő gyakorlót. Mindennek ellenére nagy szeretettel fogadtak bennünket, és elviselték ügyetlenkedéseinket. Naponta reggeli és esti áhítatok foglalták keretbe a programot. Reggel kora protestáns énekes liturgia szerint zajlott a szertartás, esténként pedig nagyváradi lelkipásztorok szolgáltak, és a végzős csoport hallgatói vagy tanáraink kántorizáltak a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében. Szükség volt a lelki megerősítésre is, hiszen nemcsak tudásban, de hitben is próbáltunk fejlődni, erősödni, mert a hit és a szolgálat egymástól elválaszthatatlan. Az egyetem zenetanszékén jó volt a hűvös termekben tanulni akkor, mikor kint elviselhetetlennek tűnt a hőség.
Nagy élmény volt a harmadik héten kimenni a Fő utcára énekelni, a tavalyi incidens után az idén kiváltottuk az engedélyt a csendőrségtől az utcai énekléshez. Jó néhány éve már missziós feladatot teljesítünk azzal, hogy kimegyünk az emberek közé, és református énekeket, kórusműveket adunk elő a Fő utca templomai előtt. A vidám kis csapat a teraszokon üldögélő embereknek spirituálét énekelve vonult a Barátok templomától a Holnaposok szoborcsoportig. Az elmúlt csütörtökön este pedig két vizsga-istentisztelet is volt az újvárosi templomban, melyen a végzős hallgatók szolgáltak: Tordai Ildikó szilágyballai és Boér László szilágynagyfalusi kántor.
A tanfolyamot záró ünnepi istentisztelet minden évben az az alkalom, amelyen tudásuk legjavát mutatják be a hallgatók. A nagyvárad-újvárosi templomban tartott záró alkalmon Lukács József egyházkerületi főjegyző hirdette az igét, és öt orgonista végzett szolgálatot. Az igehirdetés a Zsidókhoz írt levél első részének 5–14. verse alapján Isten mindenhatóságáról, az Isten szolgálatában végzett munkáról szólt. Az Istent dicsőítő ének örömhír kell, hogy legyen, amely elnémít minden más emberi hangot ebben a világban. Az énekes, zenés szolgálatban Boér László végzős hallgató C. Franck Esz-dúr Andante című miniatűrjét játszotta, valamint Halmos László Minden földek Istent dicsérjétek! című művét vezényelte. Kapitán Erzsébet dirigálta Berkesi Sándor Jöjj, az Úr vár reád című énekfeldolgozását, orgonán kísért Pop György. Palestrina Úr Jézus, győztes nagy király című művét Tordai Ildikó, szintén végzős hallgató vezényelte. Elhangzott Lowell Mason Mindig velem című énekfeldolgozása Csáki Melinda vezényletével, majd Ruzsa Katalin vezényelte Liszt Él a Krisztus! című kórusművét, melyet szintén Pop György kísért orgonán. Az istentisztelet Rácz Lóránd és Marczi Ernő tanárok orgonaszolgálatával fejeződött be.
A hallgatók megköszönték Marczi Ernő, Leopold László, Márkus Zoltán, Kozma Gyula, Rácz Lóránd, Józsa Domokos, Pünkösti Apor, Nagy Judit Noémi valamint a szervező, Orosz Otília háromheti munkáját. Ugyancsak köszönettel tartozunk a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a Bethlen Alapnak, a budapesti Erdélyi Gyülekezet Legato Alapítványának és a Bihar megyei tanácsnak az anyagi támogatásért. Megköszönjük a Partiumi Keresztény Egyetemnek és a Nagyvárad-újvárosi Református Egyházközségnek, hogy helyet biztosítottak a tanuláshoz, gyakorláshoz a három hét alatt. Továbbá köszönet illeti azt a 22 gyülekezetet, amelyek kántorképzős hallgatót küldtek a tanfolyamra, és akiket anyagi támogatásban is részesítettek. Adja Isten, hogy az elvetett mag nagy fává nőjön a kellő időben.
Orosz Otília Valéria, Reggeli Újság (Nagyvárad)2014. augusztus 22.
Emlékjel Attila hun királynak
Augusztus 20-án, Szent István napján 22 órakor egyszerre gyújtottak őrtüzet a Perkőn, az Óriáspince-tetőn és a Kézdialmás szomszédságában lévő Avas-tetőn. Cserei Lázár kézdialmási egyházgondnok kezdeményezésére az Avas-tetőn emlékjelt állítottak Attila hun királynak, és nagyméretű székely lobogót is avattak.
A kőtömbre az alábbi szöveget vésték: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila (395–453), ura volt ő minden földnek, a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig.” A hun király neve rovásírással került a kőre. Este nyolc órakor több száz kézdialmási, lemhényi és csomortáni lakos gyűlt össze az Avas-tetőn, ott, ahol 2010-ben emlékkeresztet állítottak, és elhelyezték a legenda szerint Krisztus lábnyomát őrző kőtömböt. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület ősmagyar ruhát viselő nyolc lovasa, valamint a Kelemen Didák Cserkészcsapat cserkészei álltak díszőrséget az ünnepség ideje alatt, melynek során Cserei Lázár ismertette Attila hun király életét, Molnár István kézdialmási polgármester pedig rövid ünnepi beszédet mondott. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, ők áldották meg az új emlékjelt. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Kádár László hagyományőrző huszár őrnagy Attila korára emlékeztető lovasíjász bemutatót tartott.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 22.
Istennek áldása legyen a mi nemzetünkön!
Augusztus 20-i ünnepség a Színház téren
Több száz ember gyűlt össze szerda este a Színház téren, hogy részt vegyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által az államalapító Szent István király emlékére szervezett ünnepségen. A rendezvényen a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották a nemzetiszínű szalaggal átkötött megye kenyereit, amelyeket a kétszeres világbajnok pékmester, Tőkés Tibor készített.
"Dicsőítünk téged, Atyánk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki a pusztában megáldotta az öt kenyeret és megszaporította, hogy táplálja velük az összegyűlt sokaságot. Urunk, aki megadtad, hogy Szent István királyunk ünnepén összegyűlve itt ünnepeljünk, aki hétről hétre meg- megszaporítod és szétosztod köztünk az eukarisztia kenyerét, áldd meg ezeket a kenyereket, mindennapi életünk táplálékát, és taníts meg arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét…" – hangzottak az áldás szavai, majd a megszegett kenyereket szétosztották a megjelentek között.
A téren kiállított, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített Szent István-szobrot, illetve Szabó Albert képzőművész alkotását, a Szent Korona másolatát a gernyeszegi 15-ös Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata "őrizte" Balogh József főkapitány vezetésével.
Fellépett a Hajdó Károly vezette marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar, Samu Etel Imola, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Bokor Barna, a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében dr. Farkas Balázs konzul méltatta a nap jelentőségét. Arra biztatott, hogy a jövőbe tekintve, Szent István szellemiségét követve, őrizzük meg az itt élő népek közötti szolidaritást, a magyar nemzet összetartását. Hozzátette: a magyar kormány Szent István szellemiségében kívánja a nemzetet továbbépíteni, stabilitását megőrizni.
Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "A mai napon azért gyűltünk össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egyben tartott minket itt, a Kárpát-medence ölelő karjaiban. (…) A mi nemzetünk túlélte a történelem viharait, megmaradt, és reményeim szerint megmarad itt, Erdélyben is, a mi tündérországunkban". Szent István király intelmeit ma is példaértékűnek nevezte, Marosvásárhelyt viharsaroknak, ezért kell ragaszkodnunk értékeinkhez, szimbólumainkhoz, a hitünkhöz... Ugyanakkor Széchenyi István szavaival üzente "megalkuvó, áruló magyar vezetőinknek", hogy akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.
Tőkés Tibor pékmester a Népújságnak nyilatkozva mondta: Augusztus 20. a magyarok szent ünnepe, pékmester vagyok, ez a nap az újkenyérnek is a napja. István királyunk megáldotta ezzel az ünneppel a népet. A legnagyobb 38 kilós, a másik 28 kilós, a harmadik 32 kilós kenyér, a hozzávalókat az Eldi pékség biztosította, az Eldi pékség jóvoltából készítettem el ezeket a kenyereket.
A rendezvényen jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A kérdésre, hogy miért Vásárhelyre jött ünnepelni, azt válaszolta: Augusztus 20. a magyar államiság ünnepe, nemzeti ünnep is ugyanakkor, nemcsak Magyarországon ünneplik, hanem szerte az egész világon. Itt, Erdélyben is egyre szívesebben gyűlnek össze ilyenkor az emberek, hiszen a magyar nemzet egységét is jelképezi. "Azt hiszem, hogy mindenhol, ahol magyarok élnek, ez az a nap, amikor együtt vagyunk lélekben, és ha lehet, akkor ilyen szép helyen, mint Marosvásárhely, jó, ha fizikai közelségben is érezzük egymást. Marosvásárhelyre azért jöttem, mert vásárhelyi barátaim hívtak, és úgy éreztem, itt a helyem mellettük".
Az augusztus 20-i rendezvény a magyar és a székely himnusszal zárult.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 22.
Kiállítások a Forrásközpontban
Augusztus 20-án a szentté avatott István király emléke előtti tisztelgés jegyében nyílt képzőművészeti kiállítás Székelyudvarhelyen, a Forrásközpontban, három korábban elkezdett tevékenység záró rendezvényeként.
A Pro Life Alapítvány tehetségápoló tevékenységét két éve kezdte, idén Legendás kis művészek névvel futott a program, a Bethlen Gábor Alap és a Visius Kulturális Egyesület támogatásával, és mint elhangzott, a túlzásba vitt tévénézés, számítógépes játékok helyett cselekvési teret kínál a gyermekeknek, emellé a szabadidő hasznos eltöltése, saját kultúránk és a tankönyvekben nem szereplő történelmünk jobb megismerése is társult. Istók Emőke irányításával a képzőművészet különböző műfajaival ismerkedtek a részvevők, akik a Székelyföldi Legendárium alapján ábrázolták a vidék mondáit.
A Közösséget alkotó tábor a napokban zajlott Ivóban, környékbeli és a Beszterce megyei Vicén szórványban élő magyar gyerekek részvételével. Istók Emőke irányította a képzőművészettel kapcsolatos programokat, Istók Lajos pedig más tevékenységeket. Kultúra, történelem, művészet, egészséges életmód, kézműves-foglalkozások jelzik címszavakként a tartalmat. A táboroztatást anyagilag támogatta Hargita megye tanácsa, az Elan Trio Kft. és a csíkszeredai Csibész Alapítvány.
Istók Emőke Szívvel, lélekkel, ecsettel című kiállítása új alkotói korszakot és egyben megújult tematikát jelez. Erre az anyagra az olajképek dominanciája jellemző. A témabeli újdonságot a falusi környezet jelenti, ezek közül is az életképek vannak számbeli fölényben. A tyúketetés, a dagasztás, rőzsehordás, tejszűrés valóságos élményt közvetít. A portrék derűt, nyugalmat árasztanak. A vallásos témát egyedül a Krisztus-ábrázolás képviseli, komorságával és drámai hangulatot sugalló színeivel a szokásos ábrázolásmódokhoz közelít. A csendélet klasszikus fajtáit képviselik a gyümölcsös, virágos csendéletek. Az ábrándos fiatalságtól az öregkorig a korosztályokat, az alföldtől a Hargitáig a tengerszint szerinti magasságokat is átfogta Istók Emőke.
A táj és az ember örök kapcsolata a legnagyobb téma ennek a kiállításnak az anyagában, hangzott el a megnyitón. A táj legtöbb esetben megszokott környezetünkként jelenik meg, és a vidék mindennapi életének illusztrációja, megjelenítője. A munkálkodó, pihenő vagy gondolkodó ember önt lelket a dombokkal szabdalt völgyekbe, valódisága pedig a realista ábrázolásmód felé közelíti az alkotót.
P. Buzogány Árpád, Székelyhon.ro2014. augusztus 24.
Szobrokkal gazdagodott a kolozsvári Kálvária
Nagyboldogasszony vigíliáján, augusztus 14-én rendhagyó templombúcsú volt a Kolozsvár-monostori plébániához tartozó, a Kálvária-domb zöldövezetében lévő néhai bencés apátsági templomban.
Húsz esztendeje annak, hogy Kádár István esperes-plébános kitartó utánajárásának eredményeként, 1994. június 20-án az ortodoxok békésen kivonultak és teljesen visszaadták ezt az ősi templomot jogos római katolikus tulajdonosának. Amint Kádár István meghatódottan felidézte, ezt az istenházát 1924-ben egy kétnyelvű szerződés alapján 25 évi használatra bérbe kapta a görögkatolikus egyház 1949. május 1-ig. Azonban a kommunista hatalom betiltotta ezt az egyházat, javaikat, köztük ezt a bérbe kapott templomot is az ortodoxok használták törvénytelenül. Az 1989-es rendszerváltás után, 1991 márciusától közösen használta a római katolikus és az ortodox egyházközség, a végleges visszaszolgáltatásig.
A koncelebrációs ünnepi szentmise főcelebránsa, Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes megáldotta azt a három szobrot, amellyel rendhagyó módon gazdagodott a templom. Az óradnai születésű Robb Daniel, jelenleg Németországban szolgáló – ehhez a templomhoz és plébánosához még kolozsvári segédlelkészi szolgálata idejéből ragaszkodó – pap a bencés rend megalapítójának, Nursiai Szent Benedek apát művészi szobrával ajándékozta meg a templomot. A másik két – Szent István, illetve Szent László királyt ábrázoló – barokk szobrot pedig Kádár István mentette meg a csicsókeresztúri (Beszterce-Naszód megye) templom lomtárából.
Keresztes Olivér kolozsi plébános prédikációjában elmondotta: az élet sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk; életünk szövedéke, fonala, kockái összetettek, minden van benne. A kérdés csupáncsak az, a mai nap beengedem-e életembe Istent és a Szent Szüzet? Köszöntve a Nagyboldogasszonyt, kérjük, lehessünk mindig „az ő kötényében”, mert vele Jézushoz juthatunk.
A szentmise végén a jelenlevők a Nagyboldogasszony szobrával megkerülve a templomot, a magyarok Patrónája oltalmáért, közbenjárásáért imádkoztak. A búcsúünnep szeretetvendégséggel zárult, amelyre minden jelenlevőt meghívtak.
Fodor György , Vasárnap (Kolozsvár)2014. augusztus 26.
Emlékjel a hunok királyának – Augusztus 20-a a kézdialmási Avas-tetőn
Augusztus 20-án a kézdialmási Avas-tetőn is megemlékeztek államalapító Szent István királyunkról. A bensőséges hangulatú ünnepségen Kézdialmás és Lemhény katolikus plébánosai celebráltak rövid szentmisét, beszédet mondott Molnár István polgármester, majd Cserei Lázár egyházi megyebíró a magyar történelem dicsőséges napjait idézte fel.
A megemlékezést a legendákkal övezett Avas-tetőn tartották. Talán ez az egyetlen olyan felsőháromszéki magaslat, ahonnan belátható Kézdiszék majd’ minden szöglete. A mesés panoráma kárpótol a mintegy negyvenpercnyi mászásért.
A tetőn dr. Kádár László hagyományőrző is jelen volt, aki erre az alkalomra díszes huszárruháját ősi magyar kaftánra cserélte. A szépszámú érdeklődőnek éppen a ló irányítását magyarázza.
A lovat a harcba induló íjászok csak lábukkal irányították, hiszen egyik kezükben az íjat, a másikban a nyílveszőket tartották. Megülni a lovat, közben óvatos térdmozdulatokkal irányítani, és az ellenséget is célba venni, bravúros teljesítmény – mondta és szemléltette a hagyományőrző. Szent István király napján egy magas rúdra a székely zászlót is felvonták.
Cserei Lázár kezdeményezésére a tetőn a – helyi legenda szerint – Jézus lábnyomát őrző obeliszk szomszédságában található kőtömböt emlékjellé alakították át. A kivitelezésnél a lemhényiek és az almásiak példásan összefogtak. A kőtömbön, amelyre a hun király nevét rovásírással is felvésték, következők olvashatók: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila volt (395–453). Ura volt ő minden földnek a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig”
Dr. Kádár rövid bemutatóval demonstrálta, miként zajlott egykoron a lóhátról való íjazás. Dr. Kádáron kívül még nyolcan viseltek ősi ruházatot.
A rövid megemlékezésen szentmisét celebráltak a két település egyházi méltóságai Legendák az Avasról Az Avas-tető elnevezéséről több történet is kering. Egyik szerint a hegynek is beillő domboldal egykoron nem volt kopár, egy nagy vihar azonban ledöntötte a fákat, ezek egy része elkorhadt, úgymond: megavasodott. A fáma szerint a tetőn egykoron ősi település állt, a kommunizmus éveiben, 1953-ban a csúcson aranyleletre bukkantak, ezt a katonaság ismeretlen helyre szállította. Egyesek tudni vélik, hogy egy régi – feltehetően királyi – sírban rejtőzött a mesés kincs… Bartos Lóránt
Székely Hírmondó, Erdély.ma2014. augusztus 26.
Hívő hazafiság
Amióta az erdélyi médiában a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott a marosvásárhelyi Unirea líceum visszaszolgáltatásának ügye és ennek kapcsán a katolikus egyház iskolaalapító szándéka, az ezt követő polémiában rosszmájú és a valóságtól elrugaszkodott vélemények és vádak törtek felszínre újfent. A szokásos gumicsontok – ti. hogy a katolikus egyház nem magyar, világpolgárokat nevel, a Vatikánból irányítják, elárulta a csángókat, nem tesz semmit nemzeti összetartozásunkért és megmaradásunkért, feladva a küzdelmet mintegy elárulja nemzeti közösségünket… stb. – mellett újabbakkal is előálltak a szolgálatos fröcskölődők. Azt állítják, hogy az egész Szent István-i mű magyarellenes volt, István királyunk kiirtotta az ősmagyar kultúrát, és ezzel nemzetünk vesztét okozta. Vajk kultuszát pedig – mondják – a Habsburgok kezdték „terjeszteni”, hogy hatalmukat megalapozzák… Ezek már annyira igazságtalan és minden realitást nélkülöző vádak, hogy azóta is azon töprengek: hogy lehet valakiknek kétezer év egyetemes, ezer év magyar kereszténység után ilyen sötétség a lelkükben. Próbálom a fájdalom és az elkeseredettség, a butaság és a rosszindulatú csőlátás miatt elvakult „érvek” okait keresni, vizsgálni, elemezgetni, de tulajdonképpen belőlem is kérdések törnek fel. Nem történelmietlen kérdések ezek, hanem önazonosságunkat firtató, mindannyiunktól becsületes, őszinte választ váró kérdések. Ilyenek pl., hogy: mi köze a nemzetnek az egyházhoz? Mi a fontosabb, a hazaszeretet vagy a hit? Melyik melyikre épül? Hogyan élhető meg a hívő hazafiság? Hogyan lehet összeegyeztetni saját nemzetem és más nemzetek szeretetét? Ebben a széthulló, minden szellemi alapot megkérdőjelező szabadelvű világban a globális agymosásra vagy a kisebbségi sorsra csak szélsőségekkel lehet reagálni? Itt Erdélyben mindig gond, hogy melyik egyházak „magyarabbak”: a protestánsok vagy a katolikus, ill., hogy a katolicitás s az ortodoxia teológiai közelsége nincs-e hátrányára a nemzeti identitás megőrzésének… Egyáltalán jogos, szabad ezt a kérdést így feltenni? Hogyan lehet szórványban, elnyomásban úgy megélni a hitet, hogy nemzeti identitásunk ne sérüljön? Biztos, hogy sok sebből vérzünk. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Európa elöregszik, kereszténysége is kifáradt, a gyorsuló világ húz el mellettünk, miközben hagyományaink, templomaink, életterünk kiürülőben. Eközben az anyaország kereszténysége, de a többi európai keresztény ország hívő népe is identitásválságban szenved, felhígult, átalakult. Erdélyi viszonylatban meg keresztre szegez minket a beolvadás veszélye, a kivándorlás, a munkahelyek hiánya, a fiatalok jövőkép nélkül elbátortalanodnak; s mintha a keresztény egyházaknak sem lenne mondanivalójuk, vagy inkább a jelenlétük, a kovász szerepük erőtlen. A politikai vonatkozásokról most nem is ejtek szót. Azzal már tele van a hócipőnk. Sajnos.
Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy egymás ellen acsarkodjunk, s amit az elmúlt évtizedek csendes megújulása, ökumenikus próbálkozásai is elindítottak, lélektől lélekig, abba most ilyen durva hitetlenséggel beletaposunk.
Eltűnődöm, mi lenne nemzetünkből nyelvemlékeink, költészetünk, irodalmunk, a gregorián zenekultúra, a csodálatos építészeti és kulturális remekművek nélkül?
XVI. Benedek pápa nem hiába kérdezte: „Mi maradna Európából, ha elvennék belőle azt, amit a kereszténység hozott létre…” Menjünk tovább: mi maradna a Kárpát-medencéből, Erdélyből, városainkból és falvainkból, templomaink, egyházi, kulturális értékeink nélkül? Ha az egyház nem lett volna a nemzet mentsvára háborúk, elnyomások idején, ha nem lett volna kovásza a társadalmi fejlődésnek, túléltük volna-e eddig is? Mi tartotta a lelket Hunyadi Jánosban, Kaszap Istvánban vagy épp Márton Áronban, hogy nem adta be a derekát az erősebb nyomása ellenére? Ha Márton Áron a kompromisszum jegyében beköltözött volna Bukarestbe, akkor most nem magyarul írogatnánk s beszélnénk. Nem nemzetmegőrzés, amikor írni-olvasni, értelmiséget kiképezni csak a szerzetesek voltak képesek, akiknél királyok és hadvezérek nevelkedtek? És sorolhatnánk hosszasan a nemzetmegőrzés gesztusait a jelenkorban is: Böjte Csaba egész mozgalma nemzetmegőrzés. Mert nem a saját hobbija a gyermeknevelés és mentés, hanem egyszerre evangéliumhirdetés és nemzetépítés. Egyház szavunk azt súgja, hogy éljünk benne: egy házban valamennyien, egy szívvel, egy lélekkel, egy kenyéren. Mint egy család. Az őskeresztények módján. Módján, mert ugyanúgy már nem tehetjük. Különböző képességeink vannak: Pál Feri előadásaira ezren járnak, Bíró Lászlóéra csak több százan, mert neki nincs akkora terme, mindegyiknél tömegek gyónnak, kérnek lelki vezetési tanácsot. Bírónak ’Szerelmes Hittanja’ is van olyanoknak, akik még nem jegyezték el egymást, még csak „gondolkodnak”. Barsi Balázs húsvét előtti konferenciabeszédeit zsúfolt templomokban tartja, ált. Bp.-en, sümegi lelkigyakorlataira csak hosszú előjegyzés után lehet eljutni. Hofher József SJ gyalogos-kirándulós lelkigyakorlatai is roppant népszerűek. Ha már lelkigyakorlat: a Manréza egész évben telt házas. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az egész országot behálózza, és igényes rendezvényeket szervez. A helyi csoportok persze megülik tagjaik névnapjait. A cserkészek is ugyanezt teszik, és őket kizárólag világiak vezetik. Sokfelé van újra búcsú: lelki épüléssel, gulyással és kirakodóvásárral. Számos egyházközségben van kórus, táncház, újság, családcsoport, babatorna, általában valamelyik pedagógus kismama csinálja.
Ádventi koszorú: karácsonyi vásár, csak saját készítményeket lehet kitenni. Pásztorjáték: ovisok, fölnőttek. Sok helyen van egyházközségi csapatok kispályás focibajnoksága. Hosszasan lehetne idézni – akkor is, ha ennek egyesek számára nincs „hírértéke” –, a sokféle faluünnepet, kopjafa- meg keresztállítást, tárgyi örökségeink megérzéséért vívott küzdelmüket, sokszor egészségük árán is (emléktáblák, templomépítések, családok megsegélyezése, szegény diákok taníttatása, alapítványok működtetése stb.). Említhetnénk a sokféle tábort (tánc-, önismeret, bibliás, családos, lelkigyakorlatos), lelkiségi mozgalmakat, ahol nemzeti és emberi öntudatra, érettségre nevelik egyházaink az ifjúságot és a felnőtteket egyaránt. És a szüleink idejében alakult legény- és leányegyletekről, a Kalot- és Kalász-mozgalmakról még nem is beszéltünk… Ez a fölsorolás talán kimerítő volt, de mégsem az: még rengeteg lelemény színesíti egyházaink életét. Akár lebontva felekezetekre, gyülekezetekre is. Egy részük a paptól függ, más részük a hívektől. Hasonlít Isten országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres – mondja Jézus. Tehát a kereskedő hasonlít Isten országához, a gyöngyök pedig mi vagyunk! Azok vagyunk, tényleg? Egyszerre fontos a test és a lélek: magyarságunk és hívőségünk. A keresztény hit nemesíti meg a vért, és nem fordítva. A nyers erőt, büszkeséget helyes irányba, a jó felé kell terelni. Már édes anyanyelvünk is jelzi, hogy identitásunk szellemi alapokkal bír. Ha nem hatja át nemzeti létünket a keresztény szeretet, most is csak vadak, pogányok vagyunk, akik a másikban ellenséget, veszélyforrást látnak. Urunk Jézus nem ezt akarja. Meg kell nézni, ő hogy élte meg zsidóságát, népéhez tartozását. Mikor vált eggyé vele, mikor tudott felülemelkedni belőle anélkül, hogy megtagadta volna. Szánalmas, amikor magyarságunkat és egyházunkat, hívő magyar voltunkat kijátsszuk egymás ellen. Ebből mindkettő vesztesen kerül ki. Az alapkérdés tehát az, hogy milyen szellemi kisugárzásra vagyunk képesek.
A haza adottság, a hit kegyelem. Hitemmel ismerem fel adottságaimat, s felelős vagyok, hogyan, mire használom azokat. Őrizni és művelni a földet, ez egyszerre lelki, szellemi feladat. Számba venni a kincseket, fényesíteni, gyarapítani és továbbadni az értékeket, tenni a jót, szeretni a másik embert. Ezt csak hittel lehetséges. Az egyház sem a „levegőben lóg”, mint ahogyan a haza sem csak a „magasban van”, hanem a konkrét nemzet lelkébe ágyazódik bele. Azt termékenyíti meg. Ezt ismerte fel Szent István, ezért látta meg fennmaradásunk garanciáját a nyugati rítusú kereszténységben, habár a másikat is ismerte. Bölcs döntése az évszázadok folyamán nem csak politikailag igazolódott be.
Nemzet ott van, ahol (lelki) közösség van. Közösség ott, ahol azt valami anyagin, földin túli idea, eszmény, tapasztalat összetartja, egybefogja. Ezt teszi a kereszténység. Megnemesíti és célt ad a természetes adottságnak, hogy magyarnak, székelynek születtünk. Beoltja szeretettel, hittel, bizalommal, szárnyakat ad neki. Mint minden nemzetnek. Isten virágoskertjében egy gyönyörű, illatos virág vagyunk, páratlan tulajdonsággal, egyedi feladattal, akárcsak a többi nemzetek virágai. Ezt a célt kell észrevennünk, felismernünk, megélnünk még ellenszélben, kisebbségben, nem mindig kedvező politikai széljárásban is. Egyéni és döntési szabadságunk sose kerülhet szembe közös felelősségünkkel, amelyet hazánk, nemzeti hovatartozásunk iránt viselünk. Kincseinket közösbe téve mutathatjuk meg az egység, az összetartozás erejét. Nem valakik ellen, hanem valamilyen cél, az üdvösség érdekében.
Az első keresztények sem tagadták meg soha nemzeti hovatartozásukat, sőt erősítették a nemzet egységét, sajátosságát. Később, a missziók idején, a „pogány” európaiak a legerősebb földrész nemzetállamai lettek, ugyancsak a keresztény lelkiségnek köszönhetően. Tehát a kérdés inkább az, ki, mi akarja az elkereszténytelenedést bennünk? Hisz az akarja lerombolni nemzeti hovatartozásunkat is. Nos, ez ellen kell közös erővel küzdenünk. A bennünk vagy másokban lévő gonoszság képes szabadsággal, lazasággal, kötelék és kötöttség nélküliséggel álcázni ártó szándékát, miközben azt harsogja: nem kell Isten, nem kell egyház, nem kell törvény, nem kell lelkiismeret. Hisz életünk egy nagy buli, élvezzük hát!… A pénz, a politika vagy a hatalom minden problémát megold. Szent István idejében is ez a közbeszéd járta, ezt a társadalmi vákuumot kellett kitölteni. Az Unirea líceumban létesülő katolikus gimnázium névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlóbontása idején még egységben volt a HIT és a HAZA, a NEMZET és az EGYHÁZ. A zászlóra is felíratott latinul: „PRO PATRIA ET LIBERTATE CUM DEO”. Ezt a CUM DEO-t igyekszenek ma letörölni és elfeledtetni azok, akik úgy tartják, hogy a vallás magánügy, és hit nélkül is elboldogul, aki hazát keres. Holott a haza fogalmában benne van a ragaszkodás kollektív élménye. „Sokan vallják, hogy egy közösség szinte vallásos megnyilvánulása a hazaszeretet és a testvériség. A himnikus felszólítás: »Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar« azt a szent követelményt állítja elénk, amit a keresztyén hit így fogalmaz:
»Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Az Úréi vagyunk.« Ez a hit már gyermekkorban kezd kibontakozni, megfelelő nevelés által életértelmezéssé, később világnézetté bővülni. Az egyház az a hely, ahol istenismeretünk és emberszeretetünk úgy összekapcsolódik, hogy fel sem merül az elválaszthatóság. A nemzet pedig „nyelvében él”. Az édes anyanyelv közössége alkalmat kínál arra, hogy a kollektív nemzettudatot kortársainkkal együtt éljük meg úgy is, mint hazaszerető polgárok és egyháztagok. Akinek nincs ilyen részesedése, az idegen marad, sajnálatra méltó, és csak krisztusi szeretettel hozható közelebb. Ezért hirdetjük az Úr Jézus hívogató szeretetét, hogy legyen része az elidegenülteknek is az Ő váltsághalálának áldásaiban” – mondja dr. Horváth Barna nyugalmazott miskolci teológiai tanár.
Mintegy summázva a hívő hazafiság lényegét. Mert jó hazafi csak jó keresztény lehet. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános
Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 28.
Növekvő számok a Kolozsvári Magyar Napokon
Az idei Kolozsvári Magyar Napokon nézőszámban az Illés50 vitte el a pálmát, amelyen hozzávetőlegesen 23-25 ezer érdeklődő volt jelen. A Quimby, a Szimfonik Live, az Experidance, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, Tamás Gábor, a Redutban szervezett hangversenyek, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert arattak.
Néhány nappal az 5. Kolozsvári Magyar Napok lejárta után a központi szervezőcsapat mérleget vont, elsősorban számokban.
A közel 500 rendezvénynek több mint 180 ezres látogatottsága volt. A résztvevőknek hozzávetőlegesen 10-20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen zavarta meg eső, zápor, zivatar.
A Magyar Napokon 90 főből álló szervezői stáb, továbbá 200 önkéntes munkálkodott. A nyolc napos kulturális seregszemlét 57 országból interneten követték nyomon.
A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem volt fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolc méteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt.
A hangsúlyosabb román kommunikációnak köszönhetően növekedett a román érdeklődők száma a fesztiválon. A kolozsvári románok körében leginkább a Szimfonik Live produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a városnéző séták, a kiállítások, a Jézus Krisztus Szupersztár és a fesztiválutca kínálata aratott sikert.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja és facebook oldala is túlszárnyalta a tavalyi érdeklődést. A www.magyarnapok.ro oldalt augusztus 16. és 25. között 36 ezer felhasználó látogatta meg, és összesen 210 ezer oldalt tekintettek meg. Augusztus 17-25. között a rendezvény facebook oldalán közel 33 ezer egyéni felhasználó tájékozódott, akik összesen közel 1.500.000-szer kattintottak a bejegyzésekre.
A rendezvény ideje alatt 57 országból közel tízezren követték élőben az esti koncerteket a TransylvaniaCam jóvoltából, Románián kívül kiemelten Magyarországról, az Egyesült Államokból, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Kanadából, Svédországból, Hollandiából és Írországból.
A hétfői hangosítási problémákat leszámítva jelentős fennakadásoktól mentesen sikerült lebonyolítani a nyolc napos rendezvényt. Akárcsak tavaly, idén sem árnyékolta be a Magyar Napokat semmilyen incidens, ami elsősorban a kiváló közönségnek, de emellett hangsúlyosan a helyi és a megyei önkormányzat alá tartozó rendfenntartó szervekkel való jó együttműködésnek köszönhető.
A rendezvényt 101 támogató és közel 100 partnerszervezet támogatta, ajánlott fel programokat.
Öt év alatt megháromszorozódott az önkéntesek száma, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok részéről a rendezvény lebonyolításában való aktív részvétel iránt. Idén román és angol önkéntes is színesítette a palettát, és külön kiemelendő, hogy a legidősebb önkéntes az idén töltötte be 69. életévét.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok SMS-kampányában indított nyereményjáték keretében 686 SMS érkezett augusztus 27-ig, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Aki a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a jövő évi rendezvény megvalósításához, az szeptember 30-ig küldhet SMS-t a 8842-es számra KMN tartalommal.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a szervezők a jövő évi viszontlátás reményében ezúton is köszönik a támogatóknak, a partnerszervezeteknek, a médiatámogatóknak, az önkénteseknek, és nem utolsó sorban a kiváló közönségnek a támogatást és a részvételt.
maszol.ro2014. augusztus 28.
A mese meghalt
Kultúrhökkeneteim. „A mese meghalt” – írta Ady Endre. Legalábbis Erdélyben, Székelyhonban - írom én.
Tamási-darabot már csak Udvarhelyen játszanak az új évadban
Olvasom az erdélyi származású írógeneráció egyik legismertebb fiatal képviselőjének, Székely Csabának a nyilatkozatában, hogy le kell számolnunk a bennünk élő Erdély-képpel. Mármint nekünk, olvasó magyaroknak, akik ritkán jutunk el oda. A tündérmesék kora lejárt. Tamási Áron szerethető hősei, Szabó Dezső kétségbeesett, a magyarságukat elveszteni nem akaró alakjai, Nyírő csodára szánt hargitai asszonyai nincsenek többé. Erdély és Székelyföld a munkanélküli, nyomorgó emberek hazája ma már, alkoholisták, csak káromkodva képesek megszólalni, tömeges a családon belüli erőszak. A hargitai falvak elnéptelenednek, az erdőket kivágják, ami még maradt, azt betemeti a trágya. De még így is jobb ma értelmiséginek lenni Romániában, mint itt, Magyarországon. Mert itt diktatúra van, ott meg nem. Itt, aki a kormányt kritizálja, a magyarságot, a nemzetet sérti meg – mondja Székely Csaba, és ez nem jól van így. Minden valamirevaló művészet kritikus a politikai rendszer hibáival szemben. És ebben igaza van, nem is lehet másképp, évezredes közhely ez. A román kormány toleránsabb a művészeivel, mint a magyar. Hagyja magát kritizálni, ez meg itt Budapesten nem. Gondolom, ezek után hazaköltözik minden feldúlt erdélyi író vagy művészember, aki valamilyen tévedés folytán az anyaországba jött. Szomorú ez. Mi lesz velünk nélkülük?
Az erdélyi hivatalos színjátszás már régen leszámolt a nemzeti érzés problematikájával. Eltaposta, kész. Kelemen László jó kétszáz évvel ezelőtt küzdött a magyar színházi kultúra megteremtéséért, de az igazi eredményeket már akkor is Kolozsváron érték el. Amikor mindennél fontosabb volt a magyar íróknak, művészeknek, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra ne hulljon végképp bele az időbe – az erdélyi színházcsinálók adták ehhez a munkához az erőt, a hitet. Hogy aztán amikor a pesti feltételek is megteremtődtek, az addig Erdélyben játszó színészek egy része tehetségét adja a továbbiakhoz. Tündérmese volt ez, de igaz. Trianon után aztán fordult a helyzet, a magyar lap- és könyvkiadásnak kellett segíteni, hogy az ottani művek méltó módon megjelenhessenek, hogy a pesti színházakban ünnep legyen egy-egy erdélyi szerző bemutatója. A kommunista időkben néma, cinkos összeesküvés volt együtt lenni itthoni és ottani magyarnak. Tizenkilenc évesen kötelességünknek éreztük, hogy eljussunk Kolozsvárra, Harag György valamely rendezésére, és együtt tüntessünk az előadást éltető tömeggel. Aztán utána lakásokon folytassuk a szeánszokat, hitben, nemzeti öntudatban erősítve egymást. Aztán jött a rendszerváltás, és a globalizáció liberális bajnokainak egyik legfontosabb célja lett ezt az érzést, ezt a nemzeti identitást megszüntetni, megölni. És sajnos, ez jobbára sikerült is.
Átnéztem a külhoni magyar színházak jövő évi műsortervét. Mindenhol művészi tenni akarás, megfelelni vágyás a hivatalos kritikai elvárásoknak, hisztérikus igyekezet, hogy a magyar kritikusok díját megkaphassák, vagy minél jobban szerepeljenek valamely román alternatív fesztiválon. Egyedül a Tomcsa Sándor Színház visz színre egy új Tamási Áron-adaptációt, a többi műsora még közvetve sem kötődik az erdélyi klasszikusokhoz, azokhoz, akik nyelvben, nemzetben, érzetben megőrizni akartak valamit, ami akkor és ott fontos volt. Ma és itt már nem fontos. A ma is ritka tehetségű erdélyi színészek és rendezők részben nem hisznek saját irodalmi hagyományaikban, részben egzisztenciálisan-művészileg ki vannak szolgáltatva a kolozsvári nagy hatalmú direktornak, aki osztja az észt. És különben is? Mit akarok?! Magyarul játsszák az ismert amerikai bulvárszerző vagy a francia abszurd író darabjait! Magyar nyelven szól a színpad. De magyar lélekkel szól-e? És ha nem, fontos, hogy nem? Lehet, hogy hülyét csinálok magamból ezen eszmék hangoztatásával? Tényleg hazug mesében élek, ahogy Székely Csaba mondja? Hazug, idióta közhelyekben élünk, ha a klasszikus erdélyi írók csoda-gyönyörű munkáit hiányoljuk a színházakból? Lehet.
Ugyanebben a hibában él ezek szerint az egyik legnagyobb erdélyi egyetem rektor asszonya is, aki szomorúan mesélte el, hogy nincs már közük az ottani színházhoz. Vagy a szabadkai tanító, aki elvesztette a hitét a színházban. Vagy az a több autóbusznyi közönség, amely másfél napot utazott, hogy láthassa A jézusfaragó ember előadását Pesten? És sorolhatnám tovább. Igen, ezek az emberek korszerűtlenek lettek. Igényeikkel, nemzettudatukkal, elhivatottságukkal. Valakik, valahol nagyon örülnek, hogy sikerült olyan vírust kitenyészteni, amely a nemzeti hovatartozásnak ezt a fajta, s egyébként egészséges érzését kiöli az emberből.
És ezért még nem is okolhatjuk azokat, akik már nem tudják, miről beszélek. Székely Csabát sem, ő az új generáció, a legnagyobb jó szándékkal műveli, amit művel, tehetséges, jó író is, nincs ebben hiba. Ez már az új kor szele. Én rosszul vagyok ettől a széltől, de ez magánügy. Törődjünk bele, hogy az erdélyi magyar írók szinte teljes serege már nem csak testben pusztul a sírban. Áprily, Bánffy, Dsida, Karácsony Benő, Hunyadi, Reményik, Benedek Elek, Jékely, Csíki, Tomcsa, Páskándi, Székely János, Kemény, Szilágyi, Jakab, Nyirő, Tamási, Sütő, Wass Albert, Varró Ilona, Makkai és a többiek neve mellé a sírkövön alá lehet húzni erősen a halál idejét. Meghaltak ők, meghalt a mese.
S ha már Adyval kezdtem, fejezzem is be vele: „Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált, szegény magyarok, / És most jöjjetek, győztesek: / Üdvözlet a győzőnek.” Pozsgai Zsolt, Magyar Hírlap2014. augusztus 29.
KMN: számszerűsített sikertörténet
Az Illés múlt szombati főtéri koncertje volt az 5. Kolozsvári Magyar Napok legnagyobb érdeklődést kiváltó rendezvénye: a legendás zenekar 50. évfordulóját ünneplő fellépését mintegy 23–25 ezer néző követte – jelentették be a múlt vasárnap befejeződött kincses városi rendezvény szervezői.
Idén megdőlt a Farkas utcai vásár látogatottsági rekordja is, és a rendezvény szervezői szerint augusztus 17–24. között a román közösség is nagyobb számban képviseltette magát a fesztiválon. A szervezők közleménye szerint a Kolozsvári Magyar Napok közel 500 rendezvényére több mint 180 ezren voltak kíváncsiak.
A fesztivál kedvéért Kolozsvárra látogató turisták száma körülbelül 20–30 ezer főre tehető, a szervezők becslései szerint ugyanis a résztvevők mintegy 10–20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A tavalyinál nagyobb volt az érdeklődés a magyar napok iránt a világhálón is: a rendezvény honlapját 36 ezren, a Facebook közösségi oldalát pedig 33 ezren tekintették meg, és öszszesen másfélmillió alkalommal kattintottak az ott közzétett bejegyzésekre.
Az eső sem tudta „elmosni” a sikert
Külön kiemelték: a rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen megzavarta a csapadékos időjárás. A szervezők adatai szerint az Illés mellett a Quimby, az MR2 Szimfonik és az Experidance aratta a legnagyobb közönségsikert.
„A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolcméteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt” – derül ki még a közleményből.
Ugyanakkor a „hangsúlyosabb” román nyelvű kommunikációnak tudják be, hogy a kolozsvári románok közössége nagyobb érdeklődést tanúsított idén a magyar napok iránt. A kincses város többségi lakóinak leginkább az MR2 Szimfonik produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera és a fesztiválutca kínálata nyerte el a tetszését a szervezők által készített felmérés szerint.
Világraszóló fesztivál
A szervezők hivatalos beszámolójából ugyanakkor megtudtuk: a szervezői stáb összesen 90 főből állt, munkájukat 200 önkéntes segítette. A kulturális seregszemlét nemcsak a helyszínen, hanem a világhálón is követték az érdeklődök, az esti koncerteket közel tízezren láthatták élőben összesen 57 különböző országból.
Románián kívül a legtöbben természetesen Magyarországról voltak kíváncsiak a magyar napok internetes közvetítésére, de az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Kanadában, Svédországban, Hollandiában és Írországban tartózkodók közül is sokan bekapcsolódtak virtuálisan a fesztivál forgatagába.
A szervezők ugyanakkor örvendetesnek tartják, hogy az első napi hangosítási problémákat leszámítva más jelentős akadály nem hátráltatta a rendezvényt. Annak pedig külön örülnek, hogy idén sem árnyékolta be a magyar napokat semmilyen incidens. Ezt a „kiváló közönségnek” köszönik elsősorban, ugyanakkor a helyi és a megyei önkormányzat rendfenntartó szervezeteinek a munkájáért is hálásak.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 30.
Az űrlap alja
Rulikowskira emlékeztek
Rulikowski Kázmér (1827–1849) halálának 165. évfordulója alkalmából tartottak szerda délután 6 órakor szentmisét a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére az újvárosi Szent László-templomban. A megemlékezésen nagyjából kéttucatnyi ember gyűlt össze főt hajtani az egykori lengyel dzsidáskapitány tiszteletére, aki az 1848–1849-es a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt, és ezért 1849. augusztus 28-án mindössze 22 évesen itt, Váradon az életével fizetett.
Nekünk, váradiaknak már generációk óta egyértelmű gesztus, hogy sírja előtt hagyományból főt hajtsunk a róla elnevezett temetőnkben, ahol a mi felmenőink vagy szeretteink is nyugszanak.
A rövid, nagyjából félórás misét Tóth Attila Levente, a plébánia káplánja celebrálta. „Legyen Rulikowski élete és áldozatkészsége mindannyiunk számára példamutató értékű, adjon erőt és hitet, hiszen ahogyan ő is megvívta harcát, úgy nekünk is meg kell vívnunk életünk kisebb-nagyobb harcait nap mint nap”– hangsúlyozta a fiatal segédlelkész.
Szerda egyben Szent Mónika ünnepe volt, ezzel együtt Tóth Attila felhívta a figyelmet Szent Ágoston édesanyjának halálára is, aki boldogan készült a „nagy hazahívásra”, és szintén követendő példaként állította mindannyiunk elé, esélyként arra, hogy minden nehézség között is meglegyen a lehetőségünk arra, hogy visszataláljunk Istenhez. A belső értékek vállalására és a képmutatás leküzdésére utalva választotta a lelkész az evangéliumi szavakat is (Máté 23:27), melyben Jézus rója fel a farizeusoknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.”
Nemcsak Rulikowski Kázmér lelki üdvéért imádkoztak tehát szerda este, hanem ki-ki maga is elmélyülhetett, hogy saját lelki békéjének és mindennapi áldozatvállalásának utat találjon.
Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad)2014. szeptember 4.
SZÉKELYFÖLDI LÉLEKÉPÍTÉS
Cseke Péter–Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, / egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor: Noé bárkája felé) Az erdélyi magyar szellemi élet művelői, a népi hagyományok ápolói elé programot adó költő 1973-ban versbe kristályosodott szavai termékeny talajba hullottak. Gondoljunk csak a bukaresti Kriterion Könyvkiadónak a két világháború közti Erdély magyar irodalmát újra köztudatba emelő könyveire, a gazdag népszokásokat feldolgozó tudományos igényű kötetekre. 1990 után az értékmentő munka fokozott lendülettel folyt tovább, hisz ledőltek a tiltás falai, a hagyományainkat feldolgozó, értékmentő munka - az Erdélyi Múzeum, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, sok más országos és helyi érdekű kulturális fórum, kiváló szakembereink, tudósaink kutató munkájának köszönhetően - új lendületet nyert, a minden behajtásának, behordásának igényével látott munkához. És ebben a törekvésben valóban „semmi sem fölösleges", Noé bárkájában - szellemi kincsestárunkat megjelenítő metaforában -mindennek helye van, elődeink minden törekvésének, amely a léleképítést, a nemzeti identitás erősödését, tudatosítását segítette, megmaradásunk, jövőnk ügyét szolgálta.
Ilyen megmentésre, felélesztésre utaló „szó"-ként értelmezhető a Csíksomlyói Székely Népfőiskola, melynek létrejöttére, szolgálatára Cseke Péter jeles erdélyi művelődéstörténész hívta fel a figyelmet a Székelyföld 2002/12-es számában. Az elmélyült kutatómunka gyümölcse a szerzőt is további munkára ösztönözte; Burus János csíkszeredai tanár, néprajzkutató személyében pedig olyan munkatársra talált, akinek ugyancsak szívügye lett a népfőiskola múltjának feltárása, közkincs-csé tétele. A közös munka gyümölcse a Csíksomlyói Székely Népfőiskola kötet.
Csíksomlyóról lévén szó, mi sem természetesebb, mint hogy a kötet szerzői az olvasót a hely szellemiségét meghatározó Szűzanya-szobor ihlette verssel és egy, a somlyói búcsút és a kegyszobor történetét felidéző írással adjanak lelki indíttatást az olvasónak. Ferenczes István Ave mundi Domina című költeménye a kegyszobor spirituális kisugárzását érzékelteti, strófazáró soraiban az egyetemes egyház nyelvén köszönti a nemzeti Mária-kegyhelyet megszentelő, megszemélyesítő, Csíksomlyót világhírnévre emelő égi Édesanyánkat - Ave mundi Regina, O Madonna virgina, Stella Maris Maria, Salve mundi Domina -, akihez évente százezrek zarándokolnak el Erdélyből, Magyarországról, a diaszpórában élő magyarság soraiból.
Kovács Imre írása a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a kegyszobor történeti hátterét tárja az olvasó elé: a katolikus vallás megvédéséért a közeli Tolvajos tetőn 1567-ben lezajlott csata emlékét, az 1450 és 1543 között faragott csíki Máriaszobrok, különösképpen a csíksomlyói kegyszobor leírását. „...hársfából készült, 227 cm magas. Mária lábai alatt a fél földgömb, azon sarlós hold, ennek közepén fekvő emberfej - a tagadás képviselője. A kegyszobrot tetőtől talpig aranyos sugárkéve ragyogja körül. Az obszerváns ferences kegyeletet és gyakorlatot őrzi, a Napba öltözött Asszonyt."
A népfőiskolák létrehozásának gondolata Dániában fogant meg. Kezdeményezője Nicolai Frederik Severin Grundtvig (1783-1872) dán evangélikus püspök volt. A nemzeti identitást erősítő, a szellemi felemelkedést, a felnőttképzést szolgáló első intézményt 1844-ben nyitották meg. Magyarországon a századfordulón születtek hasonló intézmények, kezdetben szabad líceumok formájában. A népfőiskolák a harmincas években jöttek létre, többségükben az egyházak szervezésében. Közéjük tartozott a Kerkai Jenő SJ által 1936-ban létrehozott KALOT - a Katolikus Legényegyletek Országos Testülete -, amely „a falusi ifjúság keresztény szellemben való nevelését" tűzte zászlajára, jelmondata pedig - „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" - a hit, műveltség, család, haza fogalomkörében, eszményében kívánta a magyar falut súlyos elmaradottságából kiragadni, fölemelni, a tehetséges, tanulni vágyó, vállalkozó szellemű ifjúságot fölkarolni. E szervezetnek lett a testvéregyesülete a KALÁSZ, amely a lányok nevelését szolgálta, a KALÁKA népfőiskolák keretében.
Cseke Péter gazdagon adatolt, sok bibliográfiai hivatkozással alátámasztott tanulmányából megtudhatjuk, hogy Erdélyben a 19. században jöttek létre azok az oktatási intézmények - a Tessedik Sámuel alapította nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola 1803-ban; a Wesselényi Kollégium Makfalván, 1835-ben -, amelyek a falusi ifjúság szakmai, szellemi felemelkedését szolgálták. Ugyane céllal jött létre a székelykeresztúri unitárius és a radnóti katolikus (1931), a kézdivásárhelyi katolikus (1932) téli gazdasági iskola, indult a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szervezésében a csombordi gazdasági iskola, 1935-ben. A harmincas években a dán népfőiskolák erdélyi kisugárzásaként jött létre, Balázs Ferenc unitárius lelkész kezdeményezésére, a mészkői népfőiskola.
Kerkai Jenő kezdeményezése 1940-ben Erdélyben is csakhamar gyökeret vert. 1941-ben a KALOT égisze alatt megnyílt a Csíksomlyói Székely Népfőiskola, melynek létrejöttét Teleki Pál miniszterelnök is támogatta, első igazgatójául Magyar Ferencet nevezte ki. Azzal párhuzamosan szervezte meg Zakariás Flóra szociális testvér a csíksomlyói Székely Leánynépfőiskolát, ugyancsak 1941-ben. Három hónapos tanfolyamaik résztvevői elméleti oktatásban és a zöldségtermesztés, a konyhakertészet, a tejgazdaság, a háztartásvezetés, a népi hagyománykincs elsajátításán alapuló oktatásban részesültek. Cseke Péter tanulmánya az előbbire fókuszál, több éves kutatás eredményeként azt mutatja be az olvasóknak. E tanítás tartalmára és céljaira világít rá Kerkai Jenő Móricz Zsigmondnak 1940 októberében írt levele: „Legfőbb célunk, hogy népfőiskolánkkal a magyar élet- és sorskérdéseket szolgáljuk, és a minden tekintetben egységes magyarság ügyét előbbre vigyük. Népfőiskolánk tananyaga, menete és szelleme ezeknek a céloknak az elérését szolgálja." A címzett tájékoztatása nem véletlen, hisz a népi írók - Móricz Zsigmond mellett Németh László, Veres Péter - maguk is erőteljesen szorgalmazták a falusi ifjúság szellemi képzését, népfőiskolák szervezését, létrehozását, támogatását.
A tanulmány részletesen ismerteti az 1940-41 telén indított oktatás anyagi és szellemi előkészületeit, az ott tanító szakemberek toborzását, alkalmazását. A népfőiskola otthona megtervezésére Kós Károlyt kérték fel, az építkezés vezetésére a csíkpálfalvi Ferencz S. Imre építészmestert. Az erdélyi építészeti motívumokkal ékesített épületbe 1942 őszén költözhettek be az addig a helyi iskolában tanuló növendékek. Jeles tanáraik sorában ott találjuk Szervátiusz Jenő szobrászművészt, aki a fafaragó-tanfolyamot vezette. Molnár István a népi táncművészetet oktatta. Mátéffy Győző és Ferencz Lajos tanárok az általános műveltséget nyújtó tárgyakat adták elő. Köllő Bonifác világnézeti előadásokat tartott. P. Hajdu Leánder hit- és erkölcstant, Részegh Mária zöldkeresztes nővér egészségtani, Kozán Imre agrármérnök pedig mezőgazdasági ismereteket tanított. Kötelező érvényűtanterv nem készült. A tízhónapos tanfolyam alatt a szakmai, népi mesterségeket felkaroló oktatás és a szellemi műveltség elmélyítése mellett arra törekedtek, hogy a hallgatóikat faluvezetésre, közművelődés-szervezésre is kiképezzék. Az itt végzett tanítványok - emeli ki Cseke Péter - „a szellemi otthonteremtés előfutárainak bizonyultak szülőhelyükön".
Sajnos a háború - az oktatók katonai behívói, az épületek katonai célokra való igénybevétele, a front közeledte - lehetetlenné tette az ígéretes kibontakozást, sőt, külső okok és körülmények, az 1942-es és 1943-as évek fénykora után, a népfőiskola megszűnéséhez vezettek.
Lesz-e folytatás? A tanulmány záró soraiban ennek a lehetősége is fölmerül: „P. András Imre SJ, az újjászervezett KALOT elnöke felhívással fordult a romániai magyar katolikus egyházak vezetőihez: támogassák az egyesület újraindítását Erdélyben."
A kötet második részében Burus János tanár a „somlyói idő" - a KALOT-és a KALÁKA-mozgalom székelyföldi léleképítés - dokumentumaival egészíti, teljesíti ki a népfőiskoláról rajzolt képet. Ő vállalta fel - Kányádi Sándor versétől indíttatva - e dokumentumok összegyűjtését, átmentve azokat a jelenbe, kiemelve a feledésből, abban a reményben, hogy egy reményteli újabb indulást élő hagyományként segítse a jövőépítésben. A sokrétű, változatos, a népfőiskola életébe betekintést engedő iratok közül külön figyelemre méltó Magyar Ferenc igazgató 1942. június 23-án keltezett körlevele, a hallgatók - Ferencz Imre, Ambrus Károly, István Lajos, Dánél Károly -visszaemlékezései. Mit vittek magukkal Csíksomlyóról? Ambrus Károly emlékeiből idézünk: „Mint szomjas föld az esőt, virág a napfényt, fű a harmatot, úgy ittuk be az ott hallottakat. Kitárult előttünk egy új, csodálatos világ. Most is a fülemben cseng igazgatónk figyelmeztetése: »Fiúk, soha ne feledkezzetek meg három dologról: tiszta fej, tiszta szív, tiszta kéz!«". Mindmáig érvényes erkölcsi útravaló!
Burus Jánosban is ott él az újraindulás reménye. Erre nem csupán András Imre SJ felhívása ad alapot, hanem az újraindított KALOT egyéves évfordulóján, 2003 szeptemberében tartott rendezvény, valamint a Múlt, jelen, jövő címmel kiadott ismertető füzet is, amely programot adott az induló és tervezett tevékenységeknek, továbbá a 2011-ben megnyitott KALOT-KALÁKA emlékkiállítás és emlékest. „Önmagunk megmentésének mozgalma volt" - sűríti egy mondatba a népfőiskola jelentőségét Daczó Katalin újságíró. Csatoljuk hozzá a mi reményeinket: lesz is! Legyen ez a kötet az újraindulás termékenyítő, szárba szökkentő, cselekvésre buzdító katalizátora. Nagy, nagyon nagy szükségünk van rá, hogy ezáltal is visszafordítsuk az erdélyi magyar falvak hanyatlási folyamatát! Erdélyi magyar egyházainknak külön-külön vagy ökumenikus alapon is van, lennie kell annyi erőnek, hogy ezt a feladatot - az elődök példáján és önfeláldozó munkáján fölbuzdulva - fölkarolják. A kötetet a Népfőiskolai Társaság figyelmébe ajánljuk. Mindenképp megérdemelné, hogy újabb, bővített kiadásban és nagyobb példányszámban jusson el az olvasók és a szakemberek asztalára!
A kötet dokumentumértékét növeli a korabeli fényképek közreadása.
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Máriás József, Keresztény Szó (Kolozsvár)2014. szeptember 5.
Szórványstratégia az erdélyi református egyházban
Lelki gondozás és nemzeti megmaradás
Hogyan lehetne leghatékonyabban szolgálni az erdélyi református szórványmagyarságot? A kérdés bonyolult, hiszen az erdélyi magyarság egyre nagyobb hányada szórványosodik el, itt a legjelentősebb a népességfogyás – minden felekezetnél –, s ebből kifolyólag ráadásul a beolvadás is számottevő.
Hogyan lehet leghatékonyabban megbirkózni a szórvány kihívásaival, mindenekelőtt a lelki gondozás és a nemzeti megmaradás ötvözésével? Erről folytattak háromnapos eszme- és tapasztalatcserét az erdélyi református egyházkerület vezetői és szórványban szolgáló lelkészei szeptember elején az algyógyi szórványközpontban.
Kötéltánc a hit és nyelv határán
A nyelv a szolgálat eszköze, nem fegyver, kapu, melyen betérve az ember Isten útjára lép, nem gát, amely elválasztja a szent Igétől, jegyezte meg dr. Tunyogi Lehel magyarfodorházi (Kolozs megye) lelkipásztor. A szórványban, sajnos, az sem ritka, hogy a gyülekezet egy része csak töri, vagy már egyáltalán nem érti a magyar nyelvet, derült ki a lelkészek beszámolóiból. Az Igét azonban hozzájuk is el kell juttatni, az Ige hirdetése a lelkész elsődleges feladata, szögezte le dr. Kató Béla püspök. Ugyanakkor a református egyház magyar nemzeti egyház, nemzeti megmaradásunk egyik tartópillére.
Az Igét románul is el lehet juttatni, de ezzel gyengül a nemzeti jellege, felhígul a gyülekezet. A magyar nyelv kizárólagos használatára való ragaszkodással viszont az a veszély áll fenn, hogy egyes hívek elpártolnak az egyháztól, olyanok is, akiket rugalmasabb hozzáállással meg lehetne nyerni, derült ki a lelkészek beszámolóiból. Sok fiatal – főleg a vegyes házasságokból származók – nem ismeri eléggé az anyanyelvét, román nyelvű kisegítés nélkül, csak magyarul aligha lenne képes felkészülni a konfirmálásra. Velük mi legyen?, hiszen amúgy is egyre kevesebb a fiatal, a lelkész hajthatatlan magyarkodása viszont lehet, hogy a román szülő ortodox vallása karjába (vagy az ateizmus felé) taszítja a kamaszt.
A nyelvhasználat roppant érzékeny kérdés. A református egyház mindenképpen kitart a magyar nyelv mellett, a templomi liturgia csakis magyarul zajlik, máskor viszont a helyzettől függően, óvatosan, a román nyelvet is használni lehet, javasolta Vetési László, a kolozsvári püspökség szórványfelelőse.
Holland, svájci vagy amerikai testvérgyülekezetek látogatásain bevett szokás, hogy a szertartás egy részét lefordítják hollandra, németre vagy angolra. A magyar–román kétnyelvűség viszont kényesebb kérdés. Ennek bevezetése visszatetsző a gyülekezet azon részének, amely megmaradt magyarnak és az egyházban látja nemzeti megmaradása egyik alapelemét. Ezért a kétnyelvűség bevezetése kizárt, szögezte le Vetési László. Amikor viszont temetésen a halott hozzátartozói sem értenek magyarul, akkor tiszteletből illik románul is megszólalni a szertartáson a magyar mellett. Ilyen esetekre jó előre fel kell készülni a kellemetlen román nyelvfordulatok elkerülése végett, ajánlotta dr. Szegedi László, az egyházmegye generális direktora. Olyan esetek is előfordultak az erdélyi szórványban, hogy a magyar gondnok román felesége áttért a református hitre, 30 éve minden vasárnap rendszeresen eljár a templomba, buzgóan részt vesz minden egyházi rendezvényen, önkéntes munkával is, csak éppen magyarul nem tud. Illetlenség lenne, ha ilyenkor kitartanának az egynyelvűség mellett.
Óvatos rugalmasság
A rugalmasság nem tiltott, de nem is ajánlott. Szórványban, tekintettel a gyülekezetek etnikai-nyelvi állapotára óvatosan, a helyi lelkész tapasztalata szerint kivételesen elfogadható kisegítőként, míg Kolozsvárott vagy Marosvásárhelyen szigorúan tilos, az egyszerűen nemzeti árulás lenne, szögezte le Vetési László. Roppant érzékeny, annyira érzékeny, hogy néha már vérzékeny, derült ki dr. Tunyogi lelkipásztor felszólalásából.
A zsidóság például az egyház révén tartotta meg évezredeken keresztül eredeti héber nyelvét, noha azt már Jézus születése előtt évszázadokkal feladta. A Megváltó idején a zsidóság már az arámi nyelvet beszélte, később a görög, ladinó és jiddis vette át a mindennap használatos nyelv szerepét. A vallásnak köszönhetően a rég óta elfelejtett héber mégsem hallt ki. Ez példaértékű kell hogy legyen, főleg, hogy a zsidóság majdnem kétezer évig szétszórtan élt a világban, miközben a magyar szórvány még nem egészen 100 éves, hangsúlyozta előadásában dr. Kozma Zsolt teológiai professzor.
Nyelvi rugalmasság nélkül azonban aligha lehet visszanyerni, vagy megtartani a beolvadó híveket. Főleg a vegyes házasságokból származókat, szórványban ugyanis egyre ritkább a tiszta magyar család, annál gyakoribb viszont a vegyes házasság.
Célpont a vegyes házasságokból származók
Úgyis is befellegzett a szórványnak. Vagy inkább mindenáron meg kell menteni? Mindkét szemlélettel találkozni az utóbbi években, noha kétségtelenül az utóbbi a helyes, vélekedett Takács Péter, Magyarország kolozsvári konzulja. Mindenekelőtt a vegyes házasságokból származó gyermekeket kell megszerezni a magyarság számára, tömeges elvesztésük jelentős érvágás lenne a szórvány és a nemzet számára. A református egyház – akárcsak a többi erdélyi magyar történelmi egyház – számára ez a fő cél, s ebben Magyarország támogatására számíthatnak. Nemzeti megmaradásunk tartópillérei a templom és az iskola, kulcsa pedig a magyar nyelv. Ne hagyjuk elveszni, az elvesztett területet sokkal nehezebb visszahódítani, mint megvédeni, hogy el ne essen, hangsúlyozta az erdélyi származású Barabás János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Arra kérve az egybegyűlt lelkészeket, hogy népszerűsítsék gyülekezeteik körében a kettős állampolgárságot.
A magyar–román vegyes házasságokból született gyerekek meghódítása nem könnyű dolog kisebbségként, főleg a szórványban, de nem is lehetetlen. Számos példa van erre, még az algyógyi háromnapos eszmecserén résztvevő református lelkészek között is.
Végvárak megerősítése
Dr. Kató Béla püspök szerint a végvárak megerősítése kiemelt cél az erdélyi református egyházkerület – és a nemzet – számára, jóllehet korántsem egyszerű kérdés. A szórványba olyan lelkészeket kell kiküldeni, akik vállalják a kihívással járó nehézségeket és hosszú távra terveznek. Gyakori váltakozásuk nem megoldás, azáltal nem lehet tartósan építeni, hangsúlyozta Kántor Csaba püspök-helyettes. A szórványban sokkal nagyobbak a kihívások, mint tömbvidéken, itt az Igehirdetésen kívül iskolát kell menteni, közösséget összetartani, kulturális programokat szervezni stb., vagyis olyan nemzetmentő feladatok vannak, melyeket tömbvidéken a civilszervezetek és a helyi hatóságok végeznek el. Ennek ellenére a szórványba nem mindig a legjobb lelkipásztorokat helyezték ki, ismerte el Vetési László.
Ezen azonban jelentősen javítottak az utóbbi években, Magyarország támogatásának köszönhetően az önfenntartásra képtelen kis szórványgyülekezetek lelkészei számára az anyagi megélhetés problémái megoldódtak, s az egyház is egyre inkább olyan lelkészeket küld a szórványba, akik küldetésnek tekintik szolgálatukat. A jelképes „vérátömlesztéssel” nemcsak a szórvány ügye halad tömbvidéki lelkészek kihelyezésével, hanem a tömbvidék is tudomást szerez a szórvány gondjairól, s ezáltal megerősödnek az erdélyi magyar–magyar kapcsolatok. E téren az egyház is tanulhat a politikumtól, a Szórvány–Székelyföld program példaértékű, jegyezte meg Szegedi László generális direktor.
Noha kétségtelenül nehéz, a szórvány helyzete nem reménytelen. Néha onnan is jön segítség, ahonnan nem gondolták volna: a gazdasági válságtól. A szocialista ipar hanyatlása nyomán sokan – főleg idősebbek – visszaköltöztek szülőfalvaikba, az utóbbi évek kivándorlása pedig jóformán megszűnt. Sőt, olyan is van, hogy a rendkívül erős gazdasági hanyatlás nyomán hazatérnek Spanyolországból a 10-15 évvel korábban kivándoroltak, amint több szórványtelepülés lelkésze jelezte. Ott született gyerekeik legjobb esetben csak törik a magyart, idehaza viszont magyar iskolába járnak, hiszen románul egyáltalán nem tudnak, spanyol oktatás pedig nincs.
Sok, nagyon sok a borús jel, mégis van reménykeltő fejlemény is. Az Algyógyon összegyűlt számos – főleg fiatal – lelkipásztor és lelkész asszony körében nemcsak pesszimizmussal, hanem optimizmussal is találkozni.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)